-Azért a végtelenségig nem tudsz. És a viharra nem lehet eléggé felkészülni. - Legalábbis szerintem nem, hacsak nem mindennapi az ember életében.
-Azt ami miatt hamar kifulladsz! Nem tudom mi az, ha a hideg, akkor még szoknod kell Joshom! - Nevetek, ő tudja mitől fáradt el.
-Pihenés, alvás, egyre megy itten! Na dolgozz! - Röhögök, majd jajveszékel, jobban nevetek.
-Akkor járjon a kezed! Nem látom, hogy beleadnál mindent! - Szívom a vérét nevetve.
Látom hogy élvezi az alkotási folyamatot, én is szeretek hóembert építeni, kikapcsol. Aztán már csak a díszítés kell, röhögve "rontom el".
-Hát végül is jah, bár mellett is gyúrhattunk volna neki! Mert azért mindkettőt ne... - Röhögök, vagy ez vagy az, ez alap.
-Nah látom neked semmi sem jó! Ne vedd magadra drágám... - Ölelem meg óvatosan a hóembert, majd vigyorgok. -Na, akkor húzzad azt a szánt! Menjünk vissza! - Ha már én hoztam vissza! Persze megyek vele, fenn meg mondom majd, kicsit arrébb csússzunk, ne taroljuk el a művünk.

-Hm? Mit kellett volna még? - Nem értem mi a baja. Ha komolyan az, hogy nem akarok egy hegyen ragadni vele fagyhalálra, hát elnézést. A tegnapi összefagyás sem tett jót nekünk, semmilyen értelemben.
-Nem. Ne beszélj butaságokat, nem hozlak olyan helyre ami veszélyes! - Csak nem hitte, képes lennék rá?! Ez egy nyugis környék, sima hóviharokkal, amik hamar lemennek. Na meg ez egy nagy város, hamar el lehet bújni a dolog elől.
-Szerintem csak keveset aludtál! - Reggel még aludhatott volna. Én délután leszek álmos, előre látom...
-Az olyan alantas, Fáraó! Én csak utasítottam a hajcsárokat hajcsárkodjanak jobban! - Legyintgetek a kezemmel kényesen, mintha az is derogálna, hogy mozdulni kelljen. De csak röhögök, mi sem áll távolabb tőlem.
-Megbeszéltük. - Nekem egy vikingesebb, telt, magas nagymellű hóember képe villan be, szórakoztat.
Mondjuk amit odasúg keserű dolgokat ébreszt bennem, de már túl is lendülök rajta, hajtom előre, húzza azt a szánt!
Vállat vonok, hogy mögém ülne, szerintem ő is simán elvezetné.
-Át is karolhatsz ha inkább belém kapaszkodnál. - Érzem közelebb ül, arra saccoltam azért borultunk mert rosszul kapaszkodott.
Persze Josh nem bírja megunni a dolgot, újra és újra felcaplatunk, de csak mosolygok, hosszabb pálya kéne. De élvezem, én nagyon szeretek szánkózni, síelni is, snowboardozni is.
Pont egy ilyen békés gondolatból zökkent ki a de ja vu, hogy újra hirtelen oldalt látom a világot majd a hóban kötünk ki. De most nem értem mitől borultunk, bár ez olyan hirtelen, rá lehet jönni egyáltalán? De Josh csak röhög, majd már kapok is a pofámra.
-Naaaaa! - Markolok én is havat, hogy a képébe nyomjam, toljam ahova érem (persze így is vigyázva), nem akarok röhögni se, mert telemenne a szám vele. Csak azt érzem ő van előnyben, hogy én a hátamon fekszem és sokkal gyorsabb nálam, jobban képben van. Még a végén ő fürdet meg engem a hóban és nem fordítva! Ajjaj!

Most meg elnézést kér... komolyan nem értem, de ráhagyom, az a legegyszerűbb.
-Azt mondani kell?! - Röhögök, úristen, kéne venni, hogy röhögjünk.
-Attól függ. De hagyjuk már, nem megyünk viharba! - Elégedetlenkedem. -Menj el Reevennel ilyen túrákra, szerintem ő még élvezné is, hogy nem lát semmit. És még csak nem is félne... - Tényleg. Ez tök érdekes, ütögetem az állam.
-Akkor csak... el-gyön-gül-tél! - Cukkolom, de belül fáj megint, hogy jól aludt. Én alig bírtam aludni. Reggel is bűntudatom volt... én miért nem tudok simán továbblépni? ahh.... nem baj, pár nap és elmúlik...
-Ezt hogy lehet elfelejteni? Szégyelld magad. - Húzom fel az orrom, de vigyorgok aztán.
(Nem is mutatom ki a keserűségemet, de attól még érzem xD Seby nem olyan pocsék színész, ha odateszi magát, márpedig most odateszi XD)
-Ehhez én nem értek. - Nevetek, nem tudom milyen a szánkó elosztása, hogy ez számítson. De ha közel van, természetesen nem zavar, sosem zavart.
Josh kezd belejönni, igazából a végén már ő kormányoz, merészebb is, így mókásabb. Persze mikor borulunk nem tudom hova tenni, Josh előre kitervelt mindent, én szegény pára pedig alig fogom fel milyen merénylet van ellenem! Na jó, ennyire nem drasztikus a helyzet, csak hülyülök.
-Te alamuszi! - Nyögöm és röhögve köpködök némi havat, próbálom visszaadni neki. (Nem vagyok elég szép? p.p XDD)
Ahh, mondjam megint nem a hó tetszik? Inkább kap egyet az arcára oldalról, az beszédesebb.
-Te vagy az aki még nem kóstolta! - Tolom a szájába is gonosz vigyorral, lassan fehér lesz a hajam. Legalább megtudjuk milyen leszek őszen!

-Ahhh.... Igen, neked, mert tévében azért láttál, olvasni olvastál róla, és úgy hiszem, okos gyerek vagy! - Nevetek, nem ver át, ezt ki lehet sakkozni. Amúgy nincs bennem neheztelés, csak bizonyos dolgokban nem ismerek tréfát, mert ahhoz túl óvatos és aggódó vagyok. Nah, a hóvihar kipróbálása pont ilyen.
-Hát ha neked a Mount Everest kell és nem elég valami kisebb csinos hegy! Te akartad! - Hüledezem, de mosolygok, hogy Reeven miatt puffog. -Ajh... Semmilyen viharba nem mehetsz Joshua McBridge, kész, pont, ennyi, finito! - Röhögök, még a végén baja esne, hát na, lehet nem vagyok elég bátor alak, de féltem a szívem.
-Nyah... - Mosolyogva húzom össze magam. -Nyussz-nyussz... - Dünnyögöm, jelezve igen, nálam ez nem működik, én simán összetaposom a büszkeségem, csak mert aggódom. -De a nyuszi totál szeretgetni való, imádja mindenki, imádd te is! - Nézek rá szépen, szeretgessen inkább cukkolás helyett!
-Ámen! Ha legyőzöl hólabda-csatában, teljesítem egy kérésed! - Mint valami Dzsinn, de engem nem olyan könnyű lenyomni benne.
-Te kis másoló! - Nevetek, én csak megyek, már lesegetem a többieket. De most úgy isten igazából nem is érdekelnek... Élvezem, hogy Josh-sal vagyok.
//Akkor minek szépítsz tovább, hogy ellenállhatatlan legyek? XDD//
Beborulunk a hóba, persze rögtön nekem esik, nem győzöm visszaadni neki. De azért próbálkozom, akkor is ha az egész arcom lassan tele lesz hóval, mert visszahullik, plusz ő is ad... nem vagyok jelenleg túl taktikus. Jelzem is neki, még csak nem is kóstolta, de... kapok a homlokomra egy csókot és bennakad a levegő. Csak azért nem látni hogy elpirultam, mert a dér és a hideg már kicsipkézte az orcám. Aztán simogatná a hajamból is, de nem megy, leveszi a kesztyűt a fogaival lehúzva, majd söpröget tovább engem. Én csak nézem, mint aki moccanni sem mer. Túl közel van. Nekem ez már túl közel. Próbálnám kerülni, próbálnám elnyomni... de ez... fizikailag is fáj lassan, mert... Itt van rajtam, elmenni sem tudok, simogat, mosolyog... könnyű lenne ebben elveszni vagy élvezni, de... nem is merem, nem is lenne jó ötlet, nem lehetek önző, azt kell csinálnom, amire kért és nem arra kért, hogy azt érezzem amit, hanem egészen másra.
-Josh... meg fogunk fázni.... - Suttogom egészen halkan, lesütve a szemem és inkább a kabátját nézem, kezem mellettünk a havat markolja. Túl közel van, teljesen vissza kell fognom magam, ne csináljak semmi hülyeséget. Amúgy sem lenne jó, ha észrevenné, mennyire elgyöngülök a közelségében, mennyire beszippant az egész aurája, a lénye... Tudom, hogy neki könnyű, mert ő nem azt érzi amit én, hogy ez neki semmi de... nem vagyunk egyformák. Már nem.

-Jah, hát igen, sokkkkkkkal hidegebb, na hagyjál! - Nevetek, nem, nem, nem vesz rá.
-Akkor innen van az ellenállhatatlan charme-od! Üres fej... kocka has... - Mutogatom is, nyelvet öltök, tudom, hogy nem üres fejű, nem ver át.
-Hát de akkor légy türelemmel, a csúcs messze van. Nem most másszuk meg. - Lehet egyszer viharba keveredünk, de nem most. Egy hét alatt nem tapasztalunk meg mindent, ha már jön a tanársággal, legyen türelmes diák!
-Szigorúbb is, csak még nem tudod! - Nevetek, mintha bármitől is eltilthatnám, komolyan.
Elmosolyodom, hogy átkarol, hogy szeret. Bele is halnék ha utálna... de valahogy mégis szégyellősebb maradok mint szoktam, csendesebb, csak mosolygok örömömben. Kissé félek, talán, mikor múlik el nála. Annyiszor bántom, pedig nem is akarom!
-Inkább azon törd magad, hogy jobb legyél, úgy játszol mint egy ötéves, esélyed sincs! - Fellengzősködöm, direkt gonoszkodom, ne bízza el magát, nehéz ellenfél vagyok ám!
Aztán minden magabiztosságom tova tűnik, mert letarol, szó szerint, ott van felettem, megpuszil, simogat. Halkan szólalok meg egy idő után, hogy vegye észre, nem jó ez így. Fel is pattan, nem tudom mi fáj jobban: hogy tényleg neki ilyen könnyen megy és ennyire nem vagyok rá hatással, vagy hogy én vagyok ennyire gyenge. Mindegy, amíg utóbbi fennáll, a saját hülyeségeim és nem odavaló érzelmeim, csak magam korholhatom. Lassan feltápászkodom, leporolom magam.
-Persze, persze, jó ötlet! - Mosolyodom el, gyorsan legyűrve minden hülye érzést. Össze kell szednem magam.
-Ne hagyd itt, vehetnénk másikat. Rosszabb vagy mint egy gyerek, aki szanaszét hagyja a játékait, hm? - korholom, de igazából nem is, mert kedves a hangom. Meg fogok bolondulni. Ameliánál is el kell nyomnom, Joshnál is... Henry el is ment, azóta boldog igazán. Azt hiszem, nekem ez nem megy... de volt már rosszabb is, megoldom valahogy. Mindig megoldom, igen... el is indulok utána a domb teteje felé, rendezem magam, van benne rutinom, ez a szerencsém. Újra mosolygok, mint a borulás előtt, nem engedem meg magamnak, hogy lássa, kettőnk közül az egyik igenis gyenge...
-Ha ennyire tetszik a sebesség, kipróbálhatod a hódeszkát is. A gördeszkázás hogy megy? - Igen, igen, erre kell fókuszálnom, hogy minél több jó emléke legyen, azért hoztam el, hogy minden havas cuccot kipróbáljon. Csalódnék (megint) magamban, ha felületes munkát végeznék.

-Az a napfény hatása, semmi köze a fejedben lévő káposztalének! - Hülyéskedem, ha már ő is. -Ilyen redőzet kéne nekem is... ha ez csak redőzet! - Röhögök, én sokat teszek érte, hogy olyan maradjon amilyen, de ha egyeseknek ez csak úgy adatik... hááááát. Persze röhögök.
-Pfff, akkor sem. - Vigyorgok, komolyan mondom kéne valami 4d-s film egy viharról, elég lenne az.
-Az csak a jéghegy csúcsa Joshom. - Eszembe sem jut a mostani állapotokat idesorolni, hát azt ő kezdte, én csak következetes vagyok.
-Jah. És kislááány. - Teszem hozzá lelketlenül, mert nem mondtam hogy kisfiú!
-Hm, hát, épp ezért nem félek! - Vigyorgok, rohadék vagyok, de legalább felszívja majd magát. Már el is kezdte, hogy Rockyt játszik.
Aztán lesz a kis affér köztünk, de mintha nem is itt lenne, úgy szólok neki zavartan, persze rögtön tovább lép... össze kell szednem magam, nincs mese. Tudom, hogy magamnak köszönhetem, amit, így nem rontom el az ő örömét is, inkább megyek vele valami forrót inni és azon kezdek agyalni, mit kéne még vele kipróbáltatni.
-Hát akkor lehet kicsit nehéz lenne, de kipróbálhatod, ha akarod. Segítek az elején. - Már a hódeszkában, én sem vagyok profi, de könnyebb pályákon ment anno a lesiklás.
-Azt nem hagynám, halállejtőre nem viszlek! Szigorúan kék pálya, semmi más! - Alap, csak hogy kipróbálja, milyen is az.
A házban kiráz a hideg, érzem vizes a fejem a hótól.
-Nem is tudom... egy tea jól esne. De te ihatsz forralt bort is. - Hívom fel rá a figyelmét, mert attól hogy én vezetek, ő még ihat.
Aztán ha megvan mit kérünk le is ülök az egyik asztalhoz, leveszem a kesztyűt, átdörzsölöm az ujjaim, azok így is átfagytak azért. A hajamba is kicsit beletúrok, bár jól fésültebb nem lesz persze, csak megigazgatom. ---Korcsolyázni korcsolyáztál-e már jégen? - Azt is ki kell próbálni, az is teljesen téli buli.

-Szőrgondozó kisiparos. - Pödröm a nem létező bajuszom, minden vagyok csak szóros nem. Lehet van bennem indián gén vagy ilyesmi...
-Hmmm... - Ez megfontolandó, hisztis Johanna... érdekel!-Kénytelen leszel, de a siker akkor sem garantált a számotokra! - Vigyorgok kegyetlen, a borostája sem zavarna, úgy is pillogna meg nyafogna nekem.
-Júúúj de nagyon féééélek! - Öltök rá nyelvet, cukkolom a végletekig, hócsata maratont nekünk!

-Eljöhetünk még. - Mindent félretéve, szívesen telelek vele. Max akkor két ágyas szobát fogok kérni és ennyi.
-Az a síelésél a legkönnyebb pálya, igen. Rendezett, takarított, kizászlózott, egyszerű. Az a kék. - Mosolygok rá, kis egyszerű pályácskák a kékek.
-Azért a hódeszka nehezebb, majd meglátod! - Nevetek, hogy rohan előre, pedig még azt sem tudja milyen!

Leülünk, rendbe szedem magam, megköszönöm hogy hozta a bögréket. El is veszem a sajátom, de én üresen iszom.
-Az nem gond, bérelni is lehet. Aha, tudok. Gyorsítani, lassítani, forogni... egyebet nem, örültem, ha nem mentem senkinek míg száguldoztam! - Nevetek, úristen mekkora seggeseket levágtam a jégre!
-Jah... nem, csak jól esik a meleg. A kabát is melegít, a tea is. De mindjárt leveszem, tudom, tudom, megbetegszem ha rám melegszik. - Mosolyodom el, majd lustán lehámozom magamról, a sálat is. Beleszürcsölök a teába, óvatosan körbenézek hányan néztek ezért hülyének, majd vállat vonok, szürcsölök még egyet (rohadt forró a számnak még), aztán lenyalom a szám, hűtöm, így is megégettem.
-Ezzel várok még kicsit... - Vigyorgok, mohó voltam.

-Hát dehogy is, nézd, én a fejemre összpontosítom a sajátom, milyen dús, milyen fényes, milyen puha és hullámos! - Túrok a hajamba, majd röhögök.
-Ó, türelmesebb vagyok mint Buddha hallod! - Ezért megéri vári, komolyan. Elégedetten vigyorgok, elszánt feje van, de bölcsen nem most kezdeményezi az epic csatát.

-Lesz még tél idén. - Igazából tél sem kell, a kenuzás meg nem zárja ki. Tudtommal nem.
-Nem, nem egészen, ülhetsz is, de akkor a deszkások nem csak hóval fognak megdobálni, elhiheted! - Vigyorgok, szerintem amivel érik mit csinál a deszkával.

Szörnyű mennyi cukrot tesz a teába.
-Nem lett volna egyszerűbb, ha a cukortartóba öntöd a teát? - Nézek rá amolyan uhh... az már szirup lett haver fejjel.
-Henryvel mindent amit csak lehetett. Azt is amit nem mondjuk. De halálra is untuk volna magunk, legalábbis Henry, őt nem kötötték le a múzeumok és hasonlók, engem legalább lefoglaltak ezek is. - Nem vitás, jó volt ezeket kipróbálni.
-Késő... - Mondom az óvatosanra, már megégettem a szám, hiába szürcsöltem. Ilyen az én formám. Közben levedlek, de már nem fázom legalább.
-Johannázni? Szegény, ez lett az új fogalom a hisztire? Ejj, még a végén csúfosan megtréfál téged, ha rossz vagy vele! Most pihenünk nem? Amúgy... van kedvem még deszkázni, korizni. Úgy is idő mire én ezt megiszom. - Mosolygok, túl forró a tea. És igen, szótlanabb vagyok. Nem a mozgásban fáradtam el, hanem a belső frusztrációim fárasztanak, na meg hogy alig aludtam az éjjel. Lehet elérkeztem a napom egyik holt pontjához. De elaludni nem fogok, annyira nem kényelmes ez a lóca.
-Van valami kívánságod amúgy, amit kipróbálnál? Nem igen mondtál semmi konkrétat, pedig biztos eszedbe ötlött valami időközben. - Faggatom, hátha mondd valami izgalmasat.

-Mintha neked nem lett volna hosszú soha, úgy mondod! - De komolyan, az övé is ilyen volt, ilyen is. Mióta levágatta szerintem jobb mondjuk, de ez az én véleményem.
-Nem is kell, szúr meg minden... - Nevetek, nem vagyok annyira virágos. Egy kertben szép, kellemes, de a vázába nekem jó a mű is.

Nekem szörnyen cukros a teája, idáig elérzem a feloldódott cukros gőzt. De mivel én az összeset üresen iszom, nem nehéz.
-Már hogy ne lenne íze?! Csak a cukortól semmi nem marad belőle, édes víz marad a helyén. - Sóhajtom, ő is ismeri én hogyan iszom a teát. Ebbe elférne még egy kis tejszín, de nem kérek, nem teázó ez, még a végén hülyének néznek.
-Nem is vagy beszűkült! Amúgy jah, szerettünk csavarogni. - Igaz, nem mindig volt így, egy ideig csak a négy fal szinte, de... kellett a gyógyuláshoz.
-Hamar elmúlik. - Legyintek, hogy nem számít, kicsit éget, de elmúlik, mert nem vészes. De tény, jelen helyzetünkben nem örültem volna ha közel hajol, nem tudtam volna vele mit kezdeni. Reflexből így is kissé hátrébb dőlök, nem csak mert így kényelmesebb.
-Biztos vagy benne? Szerintem egyre inkább érvényesíti az akaratát, a vihar miatti durcád is... hmmmmmmm... - Somolygok, tudom, hogy csak játék volt, de ez is az.
Nem vagyok teljesen felhőtlen, de csak mert folyton nehéz helyzetbe hoz. Engem ez leterhel, ha ő nem is tud róla.
-Most van a holt pontom, majd tovább lendülök. - Fogalmam sincs mikor van, de akár most is lehet, nem biztos hogy ferdítek. Látom aggódik, de ő azt hiszi álmos vagyok, az a bajom, nem más, hát baromi felesleges belemenni az egészbe. Részéről amúgy is lezártnak éreztem mindent.
-Nem, de hát hosszú a nap, este sem kell korán lefeküdni, csak ha akarunk. Ejj, kezd el, segíthetnél kicsit, mert a végén ha a fejemhez vágod, mik maradtak ki, nem fog izgatni, szívtelenül a fejedhez vágom majd, hogy te nem szóltál! Hm? Na de akkor még szánkó, meg hódeszka. És akkor kori? - Ha már ennyire nem mond mást, kénytelen vagyok rögtönözni. Annyira precízen én sem találtam ki a heti tervet.

-Tényleg? - Döntöm félre a fejem, mert akkor nem értem.
Nevetek, hogy paffog, nem kértem virágot az öltözőmbe, szóval nem gond a dolog.

-Ez nem kötekedés, puszta jó tanács! - Szinte fizikailag fáj, hogy még cukrozza, de már csak nevetek. -Teh... ha tudom, hogy Johannának megvan és kívánja az édeset, veszek neked cukorkát! - Cukkolom, mert komolyan, rossz nézni hogy mennyire túlédesíti.
Aztán nem érti a viccet, hogy cukkolom Johannával, magára veszi. Sóhajtok, hagyjuk is inkább, majd bólintok hogy próbálkozni szabad, csak magamban teszem hozzá, hogy nem mindig érdemes... ugye. Én is próbálkozom, de feleslegesen sokszor, úgy érzem.
-Jah, jah, nekem van amúgy is. - Nem akarom, hogy leolvassa rólam, alig aludtam, mire lenne jó? Nyaralunk, ő nem látott még havat, inkább próbáljunk ki mindent, nekem is jobb kedvem lesz tőle.
-Pff... olyannak ismersz aki a szobában ücsörög, ha mászkálhatna is? - De komolyan. Jó persze ha épp nagyon rossz passzban vagyok élni sincs kedvem, nem hogy mászkálni de szerencsére ott még nem tartok. Fáj ami van, de Amelia is megedzett most... nem lehet mindig az amit én akarok, én tervezek el. Ennyi.
-Jól van. Akkor az holnapra marad. A korizás mellett meg elmehetnénk majd nézelődni a városba is, ha van kedved. - Vetem fel, a magam részéről most elvagyok azzal, hogy igyam a teám, főleg mert látom, már menne ki. Ő még be sem jött volna szerintem, csak miattam ittunk valamit. No sebaj, megiszom és mehetünk, tíz perc nagyjából, aztán ha ő is megvan, akkor mondom menjünk és megtanítom kinn a deszkát.
Úgy is lesz, kibérelek kettőt, a szánkót visszaadtuk már, (ha nem majd most) és mutatom Joshnak hogyan álljon rajta, hogy fékez, hogy gyorsít, hogyan tartsa meg az egyensúlyát. A könnyű pályán én le is siklok, nekem van múltam ebben is, szóval csak azért nem esek pofára. Persze a másik oldal már nem menne, maradjunk annyiban.
Ezzel elbohóckodunk egy jó darabig, de ha gondolja, akkor arra szintre felhozom amin én vagyok. Nem sok, de magabiztosan le tud csúszni, gyorsan is.
Aztán elhívom vacsorázni is, beülök vele valami kellemes, de egyszerű vendéglőbe, hogy együnk, mert az ebéd is csak pár falat volt, szinte semmi.

Kicsit meglepődöm, hogy ennyire tetszene neki a hajam, de mosolygok az övé miatt.
-Hidd el, sokkal jobb így a hajad. Jobban kiemeli az arcod... - Vagy hogy kell ezt mondani, így sokkal férfiasabb és jobban kiemeli a szemét is szerintem, meg úgy az egész arcának teret ad. -De amúgy... fésülgeted amikor szeretnéd... - Sütöm le kicsit a szemem szégyellősebben, basszus, miket ki nem vált belőlem. De ha tetszik neki... szereti... én is szeretem ha csinálják nekem, szóval... bár később, mikor valóban fésülgetni fog nem kicsit zavarba hoz vele, maradjunk annyiban.

-Áhá! Szóval kérsz! - Mintha valami bazi nagy titokról rántottam volna le a leplet, jelen esetben, hogy kívánja az édességet.
-Pf, mikor mondtam hogy nem? - Forgatok szemet, ezt meg honnan vette a szentem? Sosem mondtam hogy valami emberfeletti izé lennék. Bár tény, elég emberfelettinek érzem, hogy mennyire vissza tudom fogni magam vele szemben.
-Majd este korábban alszunk, ennyi. - Vonok vállat, ma szerintem ha akarom, ha nem, elnyom az álom. Akkor legalább mocorogni sem fogok, végtére is ha totál kimerült vagyok meg se moccanok míg alszom.
-Nah, vegyünk majd valami szuvenírt is a csajoknak! Én veszek Reevenek is. - De csak hogy ne higgye, elfelejtettem.

Kinn már jobb a hangulat, leköt minket a tanulás. Néha nagyon kínos fejet vágok, mekkorákat nyal a hóban, de mivel nem beton, nem izgulnom halálra magam. Néha én is esem, ha megdob egy bucka vagy egy kő, de Josht nem érem utol így sem, hehe. Trükközni a hóban én sem tudok, csak gördeszkával, ezt mondom neki is, szóval azt max együtt tanuljuk meg a napok alatt. De tény, jól kimerítettem, én kevésbé fáradok el mert jobban megy, de mivel keveset aludtam, kb egy szinten leszünk vacsi előtt.
Jól átbeszéljük mi tetszett és mi nem, szerencsére könnyeden telik, ahogy a vacsora is gond nélkül lecsúszik.
-Ahh, bazz tényleg... nem baj, visszamegyünk még, majd akkor! Feltéve ha meglesz még. - Nevetek, kki tudja, ha vannak arra fele rombolósdit játszó gyerekek, akkor kevés az esély. De hátha szerencsénk lesz!
A szálláson bólintok hogy előre megyek fürödni, de hamar végzek, minden rutinból megy és el is feküdnék. Látszik is rajtam, hogy álmos vagyok, szólok is neki, hogy lehet aludni fogok mire kijön. Amikor bemegy én el is fekszem az ágyon oda ahol tegnap, a szélére, de tényleg nem kell sok hogy elnyomjon az álom. Hiába a sok szutyok a fejemben, azért nem lazsáltam egész nap, hogy bírjam még. Mire kijön én már szuszogok, de valahol nem is bánom. Ellenben este sem moccanok, mert kimerült voltam, nem is kicsit. A repülő utak után amúgy is fáradt szoktam lenni, azt is kipihentem most. Reggel hacsak ő nem jött közel, valószínű egyedül ébredek, de új szokást felépítve rögtön ki is kelek (mellőle) az ágyból, hogy menjek a fürdőbe (hacsak nincs épp ott). Azért ezt még szoknom kell, nincs mese... de majd ma korizunk és várost nézünk, az majd eltereli a figyelmem!

-Mondod te, aki reggel is azt mondta, ő bizony nem aludni jött ide! Ha nagyon fáradt vagyok, úgy is ledőlök, hidd el! - Amúgy ez igaz, végtére is otthon is ez van.
-De hisz pihenünk. - Miért, most mit csinálunk? Vagy arra gondol szundítana egyet? Nem hiszem.

-Áh igen, majd veszünk valami boltban, ne viccelj! De akkor rögtön kettőt, vagy négyet, ha egyet-egyet is rágcsálnánk. - Mosolygok, igazi hóembert szeretne úgy fest, "rendes" orral.

Ami azt illeti kimerültebb vagyok mint gondoltam. Olyan mélyen alszom, hogy ha este megsimogat, vagy átölel sem keltem volna fel, de még reggel sem, hogy mozog körülöttem. Ugyan úgy vagyok, mint mikor elaludtam reggel is, el is leszek gémberedve ha magamhoz térek. De lesz az reggel 10 is, szóval bőven van ideje olvasni ami azt illeti... ám így hogy nincs ébresztő, a testem kihasználja az édes tudattalan állapotot. Már hét ágra süt a nap, mire realizálom csúnyán elaludtam. Érzem hogy el vagyok macskásodva, a hasamra fekszem és ropogtatom a hátam. Mivel nincs rajtam szemüveg, nem látok kb semmit sem. Hunyorogva próbálom kivenni a nagy pacák közül, vajon Josh alszik-e még, de esélyem sincs. A hajam is teljesen kócosan lóg az arcomba, de csak feladom és fekszem így egy kicsit. Ő észreveheti hogy felkeltem, mert nyöszörgök, ha halkan is. Kezemmel az éjjeli szekrény felé tapogatózom, kell a szemüveg, anélkül vaknak is elmegyek.