Nehezemre esik nem rá gondolni minden nap, amíg eljön a csütörtök. Sürgető érzés bennem a vágy, hogy lássam, érintsem, de legalább halljam a hangját. Utóbbinak engedek csak; időnként felhívom, nem  éhes-e, küldessek-e neki (és a kedves családjának) valami harapnivalót. Bármit. Érdeklődöm, sikerült-e filmet választania, és ha igen, megígérem, hogy szerzek rá jegyet, ahogy megbeszéltük, csütörtökre.
A hetem addig amúgy is melós, mintha minden diák pizzán vagy salátán élne a vizsgaidőszakban, ami lassan lecseng. Az új srácokkal ugyan még sokat kell foglalkozni, de a nyárra be tudnak tanulni, és lesz aki viszi a boltot is, amíg én nem leszek bent. Hosszas tépelődés és egy munkaértekezlet után azt is megbeszéljük, egy hónapra bezárunk, akkor mindenki elmegy szabira. (Én majd akkor megyek Liohoz, illetve akkor kérem ki Domit). Hogy ne menjen kárba az egy hónap, tisztasági festést ütemezek be; kellemeset a hasznossal alapon, így lesz a legjobb.

Végre eljön a csütörtök. A tervezett két óra helyett háromkor tudok szabadulni a munkahelyről, emiatt rohanásban vagyok, és nem egészen úgy alakul minden, ahogy terveztem. Amit nem hanyagolok el, az a külsőm: frissen mosok hajat és borotválkozok, olyan sima legyek, mint egy baba popsija. Világos farmert, hosszú ujjú, fehér pólót húzok és egy fekete bőrkabátot. Sarah-hoz öt órára megyek, de a virágoshoz még be kell ugrani. Szorít az idő, nem akarok késni, ezért motorral indulok el. Körbejártam a témát, milyen virággal illik menni a (második) randira, de ahogy nézelődök, jobb ötletem akad. Egy csuklóra/ruhára kapcsolható  díszt veszek neki, mert úgy vettem észre, szereti a rózsaszínt.
Éppen öt óra előtt két perccel érek a házuk elé, így van időm kifújni és összeszedni magam. Mintha az első randim lenne. Életem elsője... Izgulok, pedig akárhányszor beszéltem Sarahval, mindig kedves és mosolygós volt. Nem számítok másra, mint hogy ugyanazt a kedves lányt látom majd újra, akivel itt váltam el néhány napja hajnalban. Türelmesen várok ötig, bár lesem az ablakokat (engem vajon lesnek-e?), aztán becsöngetek, ha magától ki nem jön.

//Hogy a díszt majd hová tesszük, kiderül...//

Sűrű napok és vánszorgó éjjelek után eljön a csütörtökünk, mintha tilos lett volna látnunk egymást addig... Ó, csessze meg, sosem mondok többé napot! De most legalább nem vagyok halálomon, frissen és illatosan egy aprócska meglepetéssel érkezem hozzá, majdnem egészen pontosan. Libben a függöny, de hogy ő kukucskált-e vagy vaaki más, nem tudom. Ahogy illik, az ajtóhoz megyek, és pontosan ötkor becsengetek.
10 másodperc sem telik el, -éppen visszaérek a motoromhoz, amikor- nyílik az ajtó, akad el a lélegzetem. Csak káprázik a szemem, vagy valóban szebb, mint legutóbb? A szívem így is gyorsan vert, most ki is hagyott egy ütemet, és észhez könnyed csókja térít.
- Hát mégsem álmodtam legutóbb...- ölelem könnyedén át a derekát, hogy egy pillanatra összedugjam vele a homlokom.
- Szia, Gyönyörűm!- mondom, mint egy hülye kis kamasz, még a hangom is beleremeg.
- Ja, a motor? Ezzel vállaltam anno futárkodást a pizzázóban. Régi barát, megbízható- paskolom meg kicsit az ülést. soha nem hagyott még cserben.
- Hoztam neked valamit- nyúlok a kis díszdobozért. Színekben nem vagyok otthon, de talán nem baj, hogy a virágdísz nem sárga...
Végignézek megint rajta, mert amikor a lépcsőn lépdelt, még erősen káprázott a szemem.
- Nagyon csinos vagy! - ha már kibontotta, eldöntheti, tetszik-e, akarja-e viselni, amit hoztam neki.
- Az esti előadásra vettem jegyet, 8-ra. Gondoltam, előtte ehetnénk valahol... Éhes vagy?- azt terveztem, gyalog megyünk, a központ nincs lyan messze, de ha motorozni lenne kedve, egy külvárosi étterembe viszem.

Csütörtök, Sarah... végre!
A kisebb csúszás miatt motorral megyek, nem nem terveztem azon tölteni a napot. Szépen lezárnám, amikor megjelenik a kisasszony, csodás (és sárga) ruhácskájában. Bár Domi fiú, néhány hercegnős könyve neki is volt. Nem árt, ha fiatalon megtanulja, hogyan kell bánni egy nővel... Hogy el ne kalandozzak, Sarah most leginkább Aranyhajra hasonlít.
Könnyed csókkal üdvözöl, ujjai az ujjaim között törnek utat. Szédítő boldogság szalad át rajtam, ölelném magamhoz (most és örökké). Ő is kissé elvarázsolt, talán ez teszi olyan széppé. Nem győzök betelni vele.
- Tetszel... Izé, a ruhád is, igen!- nevetem el. Sokkal szebb bókokat érdemelne, kár, hogy leblokkoltam. Tényleg, akár kamaszkoromban. Mit tesz ez a lány velem?
Kiderül, ő kukucskált, nem is tagadja. A motorom lepi meg.
- Még annyi mindent nem meséltem... és te is tartozol vagy 18 évvel...- mosolygok rá nyíltan. Hogyan is várhatná el, hogy mindenről beszámoljak neki? A motor eddig eszembe se jutott!
Nem várakozok sokáig, kezébe adom az ajándékot, amit hoztam neki. Úgy örül, mint egy kislány, eszméletlen aranyos, ahogy a száját beszívja! (Utóbbi inkább szexi)
Kibontja a csuklópántot, és segítek neki feltenni. Úgy illeszkedik, mintha ráöntötték volna. Ha nem elégszer, most is megdícsérem. Megérzem az illatát: mintha friss tavaszi szellő simogatná a bőröm, a hajam, az ajkam, pedig alig ér hozzám, mikor újfent köszönetet mond az apróságért.
A moziba még korán lenne elindulni, ezért előadom a vacsora tervemet. Sarahnak mindjárt akad is ötlete, mit és hol együnk. Nevetésre késztet, mennyire be van zsongva. Megsimítom az arcát, megállítva vele egy kicsit az időt. A kezem az arcán tartom, ujjaim a hajába lógnak, de nem kuszálom össze.
- Ígérem, motorozni is elviszlek majd. Ahhoz inkább farmer való, de mindenképpen melegebb öltözet...- mondom neki szelíden. Nem beszélve a bukóról, amit kötelező viselni, és amiből jelenleg csak egy van...
- Inkább sétáljunk. Az a gőzgombóc izgatja a fantáziám- az olaszoshoz nincs sok kedvem, a pizza illatával van tele az orrom egész nap.
Még egy pillantást vetek a mocira: olyan helyen parkol, ahol nem zavar senkit, nem is tilos. Reményeim szerint itt lesz este is, ha Sarah-t hazahozom. A kezem nyújtom neki, kulcsolja bele ujjait úgy, ahogy az imént, és elindulunk az utcán arrafelé, amerre a kifőzdét mutatta.
Az elmúlt nap eseményeit tárgyaljuk ki út közben, ki mit csinált, mik történtek, stb.
(A részletekbe ily módon ne menjünk bele, így is majd hatalmas ugrásokat kell tenni az időben, hogy behozzuk magunk... )

Sarah nevetgél, akárcsak én, de hogy nem rajtam, azzal árulja el, hogy arcon csókol, mintha csak azt mondaná: "köszi, aranyos bók volt". Nekem is sikerül meglepnek (és nem is csak a kardísszel). Ahogy számítani lehetett rá, van néhány téma, amiről tudni fogunk beszélni, ha csak rám nem un hamarabb. Azon nevetgélek, hogy estebéd alatt elmesélne 18 évet az életéből. Nem gondolom, hogy annyiba minden beleférne, csak ha nem hadar. Akkor viszont semmi értelme, mert nem fogom érteni.
- Nincs kifogásom, hogy gyakrabban találkozzunk- milyen szerencse, hogy ő hozza fel, bár én is javasoltam volna, nem vitás.
Aztán megkapja a virágot a csuklójára (nem élő virág), és az az érzésem, jó darabig meg fogja őrizni, olyan romantikus lélek... Illik a kezére, úgy látom, tetszik is neki; legalábbis mosolyogva nézegeti. Megsimogatom, biztosékul magamnak, hogy nem álmodom, tényleg itt van. Hihetetlen, milyen édes!
- Hosszú nadrág javallott, főleg kezdőknek. Már megbocsáss a szóért, kicsit terpeszteni kell, különben könnyen hozzáérhetsz valamely forró alkatrészhez- hozzá sem teszem, hogy az égéssel jár, ijesztgetni nem akarom, de okos lány ő, összerakja, hogy jót akarok neki. Meg is érti, látom, ahogy reagál. (Mondani sem kellett volna)
Ajánl egy étkezdét, és konkrét ételt is, gyorsan beleegyezem, mit együnk, és mondhatni, már úton is vagyunk. A kezeink összekulcsolódva finoman lengeti, én meg hagyom. Tetszik, ahogy mesél, lendületes, humoros, őszinte.
- És most mi volt a vita tárgya? Sikerült megbeszélni?- kérdezem, ha már felhozta; bár már korábban is említette, hogy ő és az öccse teljesen különböznek. Így nem nehéz veszekedni, főleg ha valamelyikük lobbanékony természetű (és az nem Sarah).
- Jen, az énekesnő, akit kísérsz, ugye? Mondtad neki, hogy a pizzázóban is van lehetőség fellépni? - ha van kedvük, jöhetnek oda is, meg lehet hirdetni, volt már erre példa.
Betérünk a falatozóba. Nem mi vagyunk egyedül, de van üres asztal is. Én már eldöntöttem, hogy gőzgombócot fogok enni, mert olyan lelkesen mesélt róla Sarah.
- Időnként szilvalekváros gombóc volt otthon. Anyám mondjuk krumplis tésztába töltötte, nem ilyen gőzgombócba, és nem dióba forgatta, hanem fahéjas porcukorral kevert zsemlemorzsába, de az már nagyon régen volt...- legyintek, nem számít. Az is csoda, hogy emlékszem rá.
Egy asztalhoz vezetem, kihúzom neki a széket, majd alá is tolom, aztán vele szemben ülök le. Míg várjuk a kiszolgálást, az ennivalóról csevegünk.
- Majdhogynem mindenevő vagyok, nem vagyok válogatós. Kelbimbóval ne kínálj soha, azt nem szeretem- nevetek. Amúgy tényleg mindent megeszek, amit elém raknak - Na és te? Mik a kedvenceid? Mit kerülsz?
Kihozzák (?) a gombócokat (gondolom, te is azt eszel), valóban hatalmas, és elég ínycsiklandozó, ahogy tálalva van. Mivel sosem ettem még hasonlót, Sarah-é az elsőbbség, meglesem a technikáját, hogyan is kell ezt enni. Nem isn tűnik ördöngősnek, hamarosan jóízűen falatozunk.
- Hm..., nagyon érdekes ízkompozíció...- a dió, a lekvár és a vanília-öntet olyan jól harmonizálnak, hogy máris azon jár a fejem, hogyan lehetne ezt átültetni a mi pitéinkre. Fahéjas-lekváros pite vanília-sodóval, hm...
Evés közben elkezdjük felgöngyölíteni életünk nagy fonalát: ki honnan jött, milyen családból, hogyan nevelkedett, iskolák... stb. (Szeretném, ha írnál erről; én is megosztok majd veled "titkokat")

- Akkor majd egy hűvösebb napot ... vagy estét választunk a motorozáshoz, mit szólsz?- javaslom vidáman; biztos, hogy szeretni fogja.
Miközben enni indulunk, elmeséli, miféle összetűzése volt a testvérével. Nyíltan beszél a kisebb-nagyobb nézeteltérésekről, mintha már régóta ismernénk egymást. Emiatt fura borzongás szaladgál rajtam. Régen volt már, hogy valaki így megbízott bennem.
- Úgy látod, lehangolt mostanában?- kérdezem. Amiket elmesélt, azok alapján úgy tűnik, az öccse depressziós.
Aztán a barátnőjéről beszél, akivel együtt próbál. Újra felajánlom neki, lépjenek fel nálam; noha úgy tűnik, Jennifernek más nincs szüksége hátszélre.
Beszélgetünk arról az ételről, amit enni fogunk, és meglepetésemre, némi nosztalgikus emlékfoszlányok is felszínre kerülnek. Aztán amikor Sarah az anyámról kérdez, a járdát kezdem fixírozni.
- Nem igazán. Időnként beszélünk telefonon, de egyre kevesebb a közös téma- aztán némi vonakodás után hozzáteszem- Neki az ital a legjobb barátja.
Nem volt mindig így. Rossz volt nézni, hogyan csúszik egyre lejjebb és lejjebb. A probléma nem is évekkel ezelőtt kezdődött, hanem sokkal korábban, csak akkor nem volt ennyire szembeötlő.
- Akit, mint rokonomat meg szoktam nevezni, az a legjobb barátom, Lionel- mesélem neki. Sem apámat, se Gwent nem szoktam zaklatni a hülyeségeimmel. Domi még kicsi hozzá, hogy egy ital fölött kibeszéljük a világ dolgait, Lionel pedig elég messze van tőlem ahhoz, hogy ne érezném hiányát egy kis törődésnek. Séta közben elmesélem, milyen régi a barátságunk Lionellel, és noha én vagyok az idősebb, jó ideje úgy nézek fel rá, mintha a bátyám lenne. Ő valahogy mindig könnyen el tudta intézni a dolgokat. Lionel ki is tölti az időt, amíg be nem érünk az étkezdébe.
És ha már ott vagyunk, a kajáról beszélünk, ki mit szeret és mit nem. Sarah gyereki ártatlansággal meséli, hogy édesszájú. (Ki hitte volna?) Mosolygok, hiszen ő maga is olyan, mint valami édesség. A gőzgombóc is ilyesmi kategória, inkább édesség, mint főétel, bár a kettőnek nem kéne kizárnia egymást. Jó íze van, óvatosan eszegetjük mégis, mert forró.
- Könnyen észreveszed ám, ha unatkozom. Általában olyankor el szoktam aludni- mosolygok rá. Élvezem, ahogy mesél. Úgy tűnik, neki legalább felhőtlen gyerekkora volt. Épp csak a pályaválasztásban nem ért egyet a családjával.
- Pedig neked igazán pozitív kisugárzásod van! - fejtem ki a véleményem- A bizalom alapja az első benyomás; hiába van elméleti tudása valakinek, ha nincs meg a szikra... - szemezek vele. Engem is megnyert, elsőre, pedig éppen nyakon öntött azzal a rózsaszín löttyel.
Elmesélem én is, hogy rosszcsont gyerek voltam (vagy inkább lusta a tanulásra), és csak a gimi utolsó éveiben kezdtem összeszedni magam, amikor az angol tanárom felkarolt. Miatta mentem egyetemre. Más kérdés, hogy miért és hogyan lettem étteremtulajdonos (Lio vette kezébe a sorsomat, ne kallódjak csak úgy el).
Anekdotázunk hát, míg eszünk. Nem sietünk.

Alig tudom levenni róla a szemem, annyira örülök, hogy látom. A motoromra is rápillant, de az most nem nyerő, a ruhája se alkalmas hozzá. De lelkesedést mutat, kipróbálná, és ez örömmel tölt el.
Miután kiélveztem néhány pusziját és a nem kevésbé fontos ölelését, elindulunk kajálni egy általa ajánlott étterembe, hogy gőzgombócot együnk. Közben a tesójáról beszélgetünk, úgy tűnik, éppen abban a korszakban van, amikor "férfivá érik".
- Hát, talán valamit csak titkolni akar. Szerelmes egy idősebb nőbe, egy barátja barátnőjébe vagy ilyesmi. Néha, mi fiúk, úgy érezzük, nem szabad mindent elmondanunk. Titkolóznunk kell, saját magunknak megoldani a zűrös ügyeinket. kívülről úgy kell kinéznünk, mint akiket nem foglalkoztatnak gondok. Nem ilyen férfiakra vágytok, ti nők?- az emlékeim idézem, régebben így volt. Zűrösnek tűnő pasasnak csak zűrös csajok jutottak. Sarah ötlete, hogy David barátait bevonja nem tűnik rossznak, de inkább távol tartom magam az effajta véleménynyilvánítástól.
Az étteremben aztán az én családom is szóba kerül, épp a gobóc kapcsán, s épp az anyám. Sarah nagyon édes és naív is; virágnyelvbe bújtatott szavaimból nem érti, hogy anyám idült alkoholista. A kapcsolatunk soha nem lesz rendezett; igazából sosem volt az, ha jobban belegondolok.
- Sarah...- sóhajtok, és azon gondolkodom, mennyire lehet riasztó egy ilyen családi háttér. De ha őszinte voltam a saját életemet illetően (gondolok itt Domira), akkor talán talán anyám miatt sem ítél el, főleg, hogy én nem tehetek róla- az anyám problémája nem újkeletű... Bár sokáig jól titkolta, ő... alkoholbeteg.
Simító kezére teszem a kezem, talán most neki van szüksége egy kis erősítésra. Rá mosolygok, emiatt ő ne legyen elkenődve; látja, én sem vagyok. Meggyőződésem, csak annak lehet segíteni, aki maga is akarja, hogy segítsenek rajta, és anyám erre alkalmatlan. Szerintem az is csoda, hogy még él, de ezt inkább elhallgatom.
- [color:8cb7=#ffpp00]Tökéletesen látod; így is érzem. Lio éppen olyan fontos nekem, mint a fiam- kedélyesebb a téma. Más kérdés, hogy Lio kissé távol él most tőlem. Úgy emlékszem, ezt már említettem neki.
És aztán újra meglep. Nagyra nyílik a szemem, aztán meleg mosollyal nézek rá.
- Hű, micsoda ajánlat! Ugye, nem fogod holnapra elfelejteni? - oldalra biccentem a fejem, az ajkamra harapok. Szívesen csókolnám meg most újra. Hihetetlenül kedves ez a lány! Hol volt eddig? De aztán csak a kezét húzom a számhoz, jelezve, mennyire hálás vagyok neki. Ha engedi, úgy sétálok vele, hogy ujjaimat az ujjai közé kulcsolom.
Lioról beszélgetünk, míg el nem érünk az étteremig; elmesélem, milyen lehetetlen időpontokban tudunk skypolni, de hogy viszonylag gyakran megejtjük; hogy hogyan öntünk egymásba lelket és hogyan tartjuk azt fent több-kevesebb sikerrel. Lassan úgy érzem magam, mint egy kerítő, aki éppen Lionelnek keres barátnőt. Pedig Sarah, Istenem, nagyon tetszik, még a hajszálaim is meredeznek örömükben tőle.
Míg a gőzgombócra várunk, ő mesél. Aggódik, hogy untat, megnyugtatom, hogy még nem aludtam el. Először nem hiszi el, aztán elneveti.
- De előtte ébressz fel, kérlek!- emelem fel a mutató ujjam, aztán nevetek én is, kissé zavarban, merthát ugye, az nem elég, ha témát vált, előbb tényleg ébresztenie kellene. Hacsak nem tetszem neki jobban, ha alszok.
Aztán a suli...
- Ha te mondod...- nevetek. Nem tudom elképzelni, hogyan tudnám megszeretni azt, amit eddig nem, de elhiszem, hogy neki sikerülhet. Most úgy is néz ki, ahogy ragyog, mintha fűtené valami, nagyon energikus!
Jó hangulatban beszálgetünk. Sokszor érünk egymáshoz; egy-egy érintés mint enyhe áramütés, de élvezek beleborzongani, mintha töltődnék általa én is.
A gyerekkoromról inkább vicces sztorikat mesélek, kópéságokat, hogyan ijesztgettünk postásokat vagy galambokat a parkban, illetve hogyan kunyiztunk pénzt mindenféle ökörséggel, ilyesmit. A sztorik nagy része Liohóz kötődik, az első piálásomé is. Vele szoktam inni, nélküle nemigen; de mellette akkor is biztonságban vagyok, ha többet iszok a kelleténél. És vele megesik, hogy többet iszunk, de ugye, ritkán találkozunk.
Elfogy a gőzgombóc, nekem már folyamatosan a kezemben van a keze, főleg, ha hagyja; így beszélgetünk, cseverészünk felszabadultan. Már az üdítőnk java is elfogyott, amikor az írásra rákérdez, és mielőtt válaszolnék, el kell gondolkodnom.
- Nem tudom... Nem erőltetem. Időnként csak jön valami..., le kell ülnöm a gép elé, és akkor írok, mint egy eszelős, néha csak 2-3 oldalt, de néha több tucatot. Más kérdés, hogy az írásaim egy része ... nos, inkább nagy része a kukában vagy az alsó fiókban landol, de... Néha megesik, hogy tetszik is, amit írok. Hallgatok a belső hangjaimra, az ösztöneimre...- rá nézek, elhallgatok. Talán konkrétabb dolgokra vágyott, nem egy ilyen vacak össze-visszaságra. Néhány másodpercig csak nézem.
- Gyönyörű vagy. Ha rád nézek, egyszerre jut eszembe a napfény, a szellő és az eperfagyi, illetve az első csók, amit váltottunk abban a csónakban. Gyere, lépjünk le, mert ha itt maradunk, leültetnek szeméremsértésért...- intek a pincérnek, fizetek, majd kézen ragadom Saraht, és sietve elhagyom az éttermet, hogy aztán az első mellékutcában lekapjam őt. A csókom (ha engedi) kezdetben szenvedélyes, de ha adja magát, ha a karjaimba simul, máris lazítok és válik nagyon gyengéddé.

//Na, jól van. Megkegyelmezek. //

Megvonom a vállam, széttárom a karjaim. Én csak találgatok és az öccsét sem ismerem, de azért vannak elképzeléseim, mi miatt titkolózik egy srác a nővére előtt. Időseb vagy férjezett nő, vagy olyan, akit Sarah nagyon is jól ismer, de tiltaná tőle az öccsét... Ezernyi lehetőség van. Vagy csak nekem élénk a fantáziám?
- A legtöbb férfi hiú, és nehezen látja be, ha segítségre szorul. Nem tudok mást mondani, hagyd békén egy kicsit, de éreztesd vele, számíthat rád, bármikor ott leszel neki. Meglehet, hogy akkor fordul hozzád, amikor már azt hiszed, rég megoldódott a dolog.
Akaratlan Lio jut eszembe. Évekig, hosszú évekig titkolta előttem, mit tett vele az apja. Nem csodálkozom, hogy időnként bekeményített, amikor szóba került az örege, noha akkoriban arra fogta, hogy nem értik meg egymást, és ez még a jobb családokban is előfordul.
Az anyámról esik szó. Nem titkolom el a problémáját, azzal nem segítenék magamon. Hiszen előbb-utóbb úgyis jönne a kérdés: vajon bemutatom-e a szüleimnek?
- Ez régebben kezdődött. A nővérem szerint már akkor is ivott, amikor mi kicsik voltunk, de senki nem beszélt róla. Sokat dolgozott és tény, hogy néha be volt állva, amikor otthon voltunk, de senki nem ismerte be, hogy ez probléma. Mi meg... nem tudtuk... Az apám elhagyott bennünket, elváltak, a nővérem Európába költözött, oda ment férjhez, családja van, nem igazán jár haza. Én... Először az volt a célom, bekerüljek a főiskolára, aztán az, ki ne bukjak, közben gyerekem lett... Ha visszamehetnék az időben, talán sok mindent másképp csinálnék. De azt hiszem, anyámon az sem segítene. Talán volt elvonón, legalábbis a nővérem állítja. Én nem emlékszem rá. De az biztos, hogy most masszívan iszik, és meglehet, ez a legkisebb gondja. Fizetem a lakbérét és a rezsit, de nem fogok együtt élni vele. Nem tudnék... - Lehajtom a fejem. Fontos a család, mindig ezt állítottam, de anyámmal kapcsolatban tehetetlennek érzem magam. Vele kapcsolatban egyre gyengébbnek érzem magam.
Bólintok. Van vele valaki. Mindig van vele valaki. Általában mindig más, és ezt is rossz látni. De erről inkább hallgatok. Az álarc, hogy rendbe jöhetnek még a dolgok, lassan lehullik rólam. Nem szeretném szembesíteni őt a valósággal.
Az ajánlata, hogy legyek többet vele, hívjam el bátran máskor is, ha egyedül érzem magam, nagyon jól esik. Bár legutóbb megkérdeztem, engedi-e, hogy udvaroljak neki, ez most mint barátnak szólt, nem mint férfinek. Nem várja el, hogy mindig abbana minőségben legyek jelen, mint udvarló. Lehetek előtte gyenge, olyan, akinek támogatásra vagy vigaszra van szüksége. Remélem, ezt látja David is, a nővére remek lány!
Összefűzzük az ujjainkat séta közben. Repülök az időben, megint fiatalnak érzem magam.
Az étteremben aztán mindenféléről beszélgetünk. Egyre kevésbé tudok azonban koncentrálni, mert teljesen beborítja az agyam, mennyire vágyom megcsókolni őt. Bizsereg a bőröm, ha hozzám ér; ha a száját nézem, az íze jut eszembe. Sietve hagyjuk ott az asztalt, a témát az írásról (noha az majdnem olyan fontos, mint Domi). Lenne még időnk üldögélni, de elrobogunk, Sarah talpig pírban... és egy mellékutcában elveszem tőle, ami kell.
Szinte remeg, nem tudom hirtelen, kuncog-e... De aztán a karjaival átöleli a nyakam, és egész testével hozzám bújik, ellazul. Felsóhajtok és csókolom megint, immár puhábban, lágyan, kellő óvatosssággal, mintha az eperfagyit nyalnám, mely olvadozik a nagy hőségben.
Lehetetlennek tűnik elválni tőle, és amikor mégis megteszem, az első, amivel szembesülök, a zavara. Ettől zavarba jövök én is. Kisimítok egy tincset az arcából, ujjaimat az álla alá dugom, kissé felemelem a fejét, hogy láthassam a szemeit. Fürkészem őt.
- Sarah White, kis boszorkány, úgy nézel ki, mint egy első bálozó! De hiszed-e, hogy én úgy érzem magam, mint egy tizenéves kamasz? Nézzd csak, a szívem majd kiugrik a helyéből! Hát mit művelsz te velem?- finom kezét a mellkasomra húzom, mely mögött vadul kalapál a szívem.
Összemosolygok vele, kézen fogom. Aztán adok neki még egy puszit, ha hagyja, aztán visszaterelem magunkat a főutcára (ha csak nem marasztal még egy kicsit), hogy irányba vegyem a mozit. Van időnk, sétálhatunk.

// Sajnos, elfelejtettem már, miről beszélgettünk "ma" és "legutóbb". Kisegítenél, hogy feldobsz egy témát? És legközelebbre visszaolvasok, hogy képben legyek.//

// Mázli? Csak a jó szívemnek köszönheted! //

- Ti nők...- csókolom meg a kezét- Mindig gondoskodni akartok rólunk. Néha nem kell... Hagyd felnőni. Hagyd szenvedni kicsit. Ha nem bírja, majd sikít...- ha nem is szó szerint! Elnevetem, hogy ne vegye ő se úgy. Még nem ismeri a humorom, és nem szeretném, ha azt hinné, arra akarom rábeszélni, hanyagolja az öccsét.
Nyílt vagyok vele; amikor a családom (az anyám) kerül szóba, őszintén beszélek a problémáinkról.
- Nem tudom biztosan... Ha igaz, hogy gyerekkorunkban is ivott, anak valószínűleg az apám volt az oka. De ki tudja, mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? - azaz, apám azért nőzött, mert anya ivott, vagy anyám ivott azért, mert apa nőzött? Sosem fogom megtudni. Fater hallgat, mint a sír. Anyámból mindig más és más sztorik buknak ki.
- Domit szereti, de még ez sem tartja vissza attól, hogy igyon. Elmegyünk meglátogatni, de csak akkor maradunk, ha beszámítható... Ezt már neki is mondtam; és mindig szólok előre..., de...- megcsóválom afejem, kissé összeszorítom a szám. Nem használ semmi. Sem szeretet, sem harag, se eltiltás. Utálok undok lenni, így inkább semmilyen sem vagyok. És ami azt illeti, Domi sem szeret oda járni. Arra panaszkodik, hogy mamánál olyan "rossz szag" van.
Sarah megértőnek mutatkozik, segítséget ajánl nekem; ismét egy okot ad, hogy kedveljem, szeressem. Azt hiszem, végem van. Olyan kedves ez a lány, amilyenhez foghatót nem nagyon találni manapság.
Az írásról beszélünk éppen, arra buzdít, ne adjam fel... Nem akarom feladni, de már nem az írásra gondolok, hanem arra, hgy nem halogatom tovább, éhezem a szája után. És miután megcsókolom egy mellékutcában, meg is nyugszom, bár úgy érzem, nem csak ő gyerek, én is az vagyok.
- Szép vagy akkor is, amikor zavarodban pirulsz el...- mosolygok rá. Megörökíteném ezt a pillantást, kedves és derűs, a mosolya huncut, amilyen Domié szokott lenni, ha valamiben töri a fejét.
- Ezek a fortélyok már elavultak! Te sokkal ravaszabb vagy, állítom! Hiszen a csókodat is hatástalanítottad, nem lettem újra béka!- merthogy béka voltam... Nevetek. Tetszik, hogy mindenre van válasza!
És aztán sétálunk, a kezünk kettőnk között, összekulcsolódva leng. Ezen derülök kicsit, ez valóban gyerekesnek tűnik, de rohadt jó érzés, és nem bánom, biz'Isten!
A moziban már nem kell a jeggyel foglalkozni, hisz megvettem előre. Gondolom, csak azzal okozok meglepetést, nem egy gyerekkel megyek, hanem egy gyönyörű lánnyal. Rajtunk kívül csupa gyerekes szülő... (vagy majdnem) Sarah viszont ki sem tűnik, éppen úgy repes, mint a kisebbek. (Nem annyira nagyon kicsik)
- Ó te, akár a fiam! Úgy tudsz nézni, kérni, csimpaszkodni...- ölelem át én is, közelebb hajolok én is, a fülébe duruzsolok vidáman- Ígérd meg, hogy nem dobálózol vele!
Nem tudom, ilyen-e valójában, vagy teljes zavarában viselkedik így. Bájos és ennivaló, egyenlőre elbűvöl, bár az egy kicsit ijesztő is, hogy a fiamhoz hasonlítom.
-Ez nem probléma, tudod, edzett vagyok...- Domira hivatkozom megint. Imádja a rajzfilmeket és a meséket, és gyakran kéri, olvassak neki, vagy nézzek meg vele valamit, noha már nagyfiú.
Az Agymanókról múlt hétig nem is hallottam, amikor a jegyért jöttem olvastam el a tartalmát. Nem félek, hogy unatkozni fogunk, szerintem vicces film lesz, legalábbis remélem. A figurái tetszenek... Gondolom, a poénok is ki lesznek élezve.
-Ha ez megnyugtat, legközelebb maj én választok filmet, oké?- talán így jobban érzi magát. Bár az igaz, én sem vinném be olyan filmre, airől tudom, hogy unná. Megpuszilom a szép száját, átkarolom a derekát- Ne izgulj. Te mellettem vagy, nem lehet semmi bajom-kacsintok. Legrosszabb esetben a vállán alszok egyet. Még mindig jobb, mint a tányérban!
Veszek egy adag édes és egy adag sós kukoricát, két üdítőt, aztán bemegyünk abba a terembe, ahol a rajzfilmünket fogják vetíteni. Úgy helyezkedek, hogy a jobbomra üljön. Az üdítőt a pohártartóba, a popcornos zacskót a térdeim közé teszem. Karomat átvetem a vállán, ujjaimmal simogatom.
//A rajzfilmről mesélj te, ha láttad; mert én csak a bemutatóját//

- Igen. Bár hogy mikor...- felvonom a vállaim. Erre tényleg nincs szabály, nem tudok okosat mondani. Lehet, hogy már rég lecseng benne a dolog és majd csak akkor beszél róla. Ezt nem tudhatom. Nem is ismerem a testvérét, nem tudom, milyen személyiség.
- Gwen igazán jó anya. De Domi sem él(het) örökké burokban. Hazugság is lenne, hiszen eleve csonka családban nő fel. Velem sem találkozik minden nap, mióta elköltöztek a városból. A csonka család, a munkanélküliség, a hajéktalanság témaköreivel már az iskolában is foglalkoznak. Mi sem titkoltuk előtte, hogy léteznek ilyen problémák. Kíváncsi gyerek, minden érdekli... Gondolod, a nagyi problémája nem?- kérdem, kissé szomorkásan, kicsit büszkén. Domi érettebb a koránál; sok tekintetben felnőttként lehet (és kell) már beszélgetni vele.

-Ne, kérlek, ne takard az arcod!- nyúlok a keze után, hogy elhúzzam onnan, aztán megpuszilom kimelegedett bőrét. Ha jól sejtem, ennek is csók a vége...
Felnevetek, jóízűen.
- Na, most árultad el magad, boszikám! Hát mégis?! - a féltékenység által válik boszorkánnyá, értem én. Érezzem magam fenyegetve? Szükségtelen. Nincs más, akit szívesebben csókolnék, mint őt. S közben repes a lelkem, mert elárulja magát, szeretne kisajátítani.

Zsongása és viselkedése arra emlékeztet, amikor Domi izgatott. A hasonlatom inkább kedves bóknak szánom, de amikor belegondolok, engem is meglep ennek visszássága. Talán Sarah úgy értette, gyerekes?
- Kérlek, ne bántódj meg- bújok hozzá, amikor észreveszem, megszeppent egy kicsit. Homlokának döntöm a fejem, orrához az orromat- Nagyon tetszel. Azért hasonlítottalak Domihoz, mert éppen úgy nem tudok ellenállni neked, ahogy neki...
Puha csókkal zárom szavaimat. Semmit sem vesztett a vonzerejéből. A nők nagy része rámenősebb vagy határozottabb; mások képesek végigszínészkedni a fél életüket egy férfi előtt. Talán még örülnöm is kellene, hogy Sarah mentes az efféle dolgoktól. Ő olyan, amilyen, de könnyű kiismerni és könnyű kiigazodni rajta, mert nem fél kimutatni, amit érez.
Azzal, hogy ne dobálózzunk a kajával, talán túllövök a célon, de mintha beszélgettünk volna erről; akkor humorosan beleegyeztem; de ebből már valóban kinőttem. Zavarban van megint, a ruhájával van elfoglalva, pedig tökéletesen áll rajta. S mintha csak bocsánatot kérne, szóba hozza a filmet is. Meg kell nyugtatnom, hgy nem bánom a választását. remélem, sikerül. Végre, humorizál ő is.
- Szóval a legyeket, aha... Meg sem csókoltam mást, félig talán mégis béka lettem?- kacsintok rá, megcsókolom újra, hátha ez lesz az a csók, ami visszavarázsol teljesen királyfivá.
Bevásárolunk, aztán beülünk a moziba. Bátran fészkelem magam közelebb hozzá. Kevésbé számít a kukorica vagy a kóla. És közelebb csúszik ő is, érzem az ajkát az arcomon, ahogy megpuszil. Bizseregni kezd a bőröm az érintése nyomán. Szeretnék kikapcsolni mindent, felszívódni vele; letaglóz, milyen kedvesség van benne. Szeretve érzem magam, noha még csak alig ismerkedtünk össze és ettől izgatott vagyok. Lehetséges ez?
Leköt a film, de időnként elkalandozok. Domi is eszembe jut, Lio is... a saját életem, a múltam. És ő. Sarah. Szinte folyamatosan ölelem a vállát, és így csak az egyik kezem szabad. Kölcsönösen kínálgatjuk egymást popcornnal. A sós jobban ízlik, mint az édes, de még az sem fogy el. Leveszem a kezem a vállról, ahogy vége a filnek és kigyulladnak a fények; viszont kis kezéért nyúlok, hogy összekulcsoljam vele az ujjaimat. Alig lépünk ki a teremből, mindjárt a filmről beszélgetünk.
- Úgy láttam, egyszer-kétszer elérzékenyültél. Megosztod velem, mi jutott eszedbe?- kérdem kedvesen, és ha engedi, a központ melletti park felé indulok vele. Talán van kedve sétálni velem, mielőtt hazavinném.

- Nem, valóban nem érti teljesen. De ha a szomorúságról vagy a magányról beszélek neki, olyan dolgokat hozok fel, amin ő esett át. Az érzés maga ismerős neki; csupán az furcsa, a nagyi miért olyan eszközt használ annak feloldására, amit ő nem ismer. Ráadásul, ha nem sikerül neki, miért próbálkozik újra és újra- magyarázom Sarahnak.
Jól esik, hogy érdekli a téma, hogy kíváncsi rá, Domi mindezeket hogyan dolgozza fel. Természetesen törekszem arra, hogy Domi ne borzadjon el a saját mamájától, de becsapni nem tudom, nem is akarom. Az biztos, hogy a részegséggel kapcsolatban másképp vélekedik, mint a kortársai.

A sikátorban kiderül, nem ő a boszi, de ismer valakit, aki az. Nem is gondoltam másképp. De ha így csinálja, az is boszorkányos. Ha képes békává avanzsálni, akár ő is lehetne boszi. De akkor meg már mindegy, nem? A szándék a fontos. De ha rajtam múlik, sosem leszek béka.

Egy kicsit megszeppen a szavaim miatt, amit nem lehet nem észrevenni. Amiatt, hogy gyerekes, nem dorgálom. Az energiája és a lelkesedése átütő, iyet manapság már alig látni. (Vagy csak én vénültem meg nagyon?) Valami megszorítja a mellkasom; hiába mondja, hogy nem bántódott meg, érezhetően visszább fog egy kicsit, és már kevésbé izeg-mozog. Most tényleg úgy érzem, rá szóltam.
Picit megcsappan az energiája, talán a jókedve is; bár amikor magamhoz ölelem, a csókomat viszonozza.
- Az éjfél még messze van... Egy félbéka vagy egy félkirályfi vagyok most a szemedben?- kérdem, kissé engesztelőn. Ugyan, ne haragudjon már rám!
Nem emiatt veszünk mindenfélét (ami aztán nem is fogy el), de a moziban nem is ez a lényeg. Nincs egy perc, amikor ne érnék hozzá, amikor ne érne hozzám. Egy puha puszit, ennyit kapok tőle odabent, mégsincs férfi, aki nálam boldogabb, állítom. Nem zavarom meg film közben, a könnyeit sem törlöm le helyette, amikor kicsordulnak. Van ebben valami intimitás, és inkább megrgadni szeretném, hogy valahogy szavakba öntsem, hogy megörökítsem az utókornak, magamnak, neki. De aztán elvetem az ötletet, mert tudom, hgy ezt sem fogom elfelejteni, de ennek köztünk kell maradnia. Nem oszthatom meg mással.
A moziból kiérve azonban megkérdezem, mi hatotta meg annyira. Fogom a kezét, a park felé sétálok vele. Fél lépéssel előtte járok, felé fordulok, hogy jól lássam, így haladunk is, de érezheti, minden figyelmem az övé.
- Tetszett, igen- bólintok, mosolygok- Nekem is eszembe jutott, mennyi dolog van, amit szelektál az agyunk. Érdekes volt ez a koncepció... szétválasztani az érzelmeket. Úgy gondolnánk, sokkal bonyolultabbak vagyunk, kevésbé értelmezzük a döntéseinket... Nekem az jutott eszembe, hogy most éppen elmagyarázták, hogyan is működik az agyunk. Tudod, ami a való világban csak egy döntés, az hosszú értelmezés és mérlegelés következménye. Időnként meg sem tudod magyarázni, miért így vagy úgy történnek a dolgok, ugye?
Meg kell állnom. Elé állok, megsimítom szép arcát.
- Én is ragaszkodó tipus vagyok. Igaz, hogy sok a munkám, de inkább visszább veszek, hogy többet lehessek veled, ha te is ezt szeretnéd. De nem akarok még egyszer egy hétig várni, hogy újra lássalak. Te vagy minden gondolatom és egyre inkább vágyom a közeledben lenni. Nem szeretnék szomorú emlékeket hagyni benned. Engedd, hogy kiengeszteljelek ...- bele kell nézzek a szép szemeibe. Megsimítanom a haját vagy a díszt a kezén.
A fák alatt éppen csak megcsókol bennünket a napfény, mely sugaraira bomlik a falevelek között. Most is gyönyörűnek látom, de biztos vagyok benne, nem csak a külseje van rám ekkora hatással. Szemtelenül fiatal és nem tudom a magyarázatot, miért hozzám vonzódik egy ilyen lány. Izabella miatt óvatosságra intem a szívem (nehéz dolog), így úgy hiszem, időt kell adni magunknak, ismerkedésre. Ha nem így gondolnám, megkérném, jöjjön hozzám, töltse velem az estét, az éjszakát. Megcsókolom, ha engedi. Komolyan veszem őt, tudom, hogy komoly lány. Össze kell csiszolódnunk, de én szívesen leszek gyerek miatta megint. Lenne időnk újra felnőni- együtt. Kérdés, ő akarja-e?

- Oh, igen, persze- kissé ráncolom a homlokom. Domi számtalan jelét adta, hogy zavarja a dolog. Mindamellett egyfajta együttérzésről tesz tanúbizonyságot, amikor részegekkel futunk össze. Nem nevet, nem menekül. Szeretné tudni, mi a probléma, és szeretne segíteni. Egyenlőre rajtam keresztül; és tetszett neki az ötlet, hogy az éttermi "maradékot" osztogassam el köztük esténként ahelyett, hogy kidobnám. Remélem, nem rontok el vele kapcsolatban semmit.

Sarah ismét ellazul, félistennek nevez. Nos, én nem csak kuncogok ezen, mint ő.
- Haragudni fogsz magadra, ha rájössz, valamit benéztél... Inkább elárulom, én is halandó vagyok, mint bárki más. De nézd a jó oldalát! Hozzád is hasonló vagyok, bennem is olyan lélek lakozik, mint benned. Még a vágyaim is hasonlóak. Csak kicsit elfelejtettem...- még mindig igyekszem enyhíteni azon a "beszóláson". Tudnia kell, ami történt, nem riaszt el tőle. Minél jobban gondolkodom rajta, annál biztosabb, hogy magammal van bajom, nem vele. Mindazonáltal megint lenyűgöz, milyen édes módját választja annak, hogy tudtomra hozza, bejövök neki.
Aminek a moziban nem adtam hangot, annak most igen. Sétálunk, kettesben vagyunk, most van lehetőség beszélgetni. Egyetért velem, pedig a lányok általában nem szeretnek egyet érteni. Mindig találnak valamit, hogy: "de"...  Ő viszont leplezetlenül néz rám, majdhogynem zavarba hoz vele. Nem érdemlek én ilyen kitüntető figyelmet.
Már a fák alatt sétálunk. Szép az egész, mintha egy mesébe csöppentünk volna, ő meg én. Azt szeretném megtudni, volna-e kedve gyakrabban találkozni, mint hetente egyszer. Hiba volt, hogy ennyit vártam; hiszen folyton rá gondoltam az elmúlt napokban is. De először úgy tűnik, neki jó indok a vállalkozásom. Aztán elmosolyodik, és számomra pozitív választ ad.
- Örülnék neki- mosolygok rá vissza. Olyan boldoggá tett, alig van hangom, hiszen a torkomban dobog a szívem.
Az engesztelés...
- Úgy érzem, megbántódtál. Pedig nem akartalak megsérteni- Megszédít a csókja, kótyagos leszek tőle.
-Bocsáss meg nekem- szorult belém annyi becsület, hogy bocsánatot kérjek, mert a szeretett személy sértve érzi magát.
- Kérlek, hagyd már azt a popcornt...- mindkét kezét megfogom, hogy ne vonja el a figyelmét se étel, se ital.
- Becsavarodom tőled! Semmit sem akartam annyira már régóta, mint téged. Eszelősen vonzol; lehet, hogy épp az a titkod, ami Dominak, őérte pedig odaadnám az életemet is. Bármit kérhetne tőlem. Bármit, tényleg... Hát hogyan is mondanék neked nemet? Mellesleg..., nem is akarok nemet mondani- nevetek, felszabadultan. Nem vagyok őrült. Vagy mégis... Te jó ég, beleszerettem ebbe a lányba!

- Te még nem is látod a hibáim... vagy igen? Hogy lehetsz biztos benne, hogy szeretni fogod őket, vagy velük együtt engem?- nézek rá. Eddigi tapasztalataim szerint mindenki meg akarja változtatni azt, ami a másikban nem tetszik. Bár lehet, hogy mégis van abban valami, amit mond. Én is pozitív értelmet keresek azon tulajdonságainak, amik... hogy is mondjam, zavarba ejtőek is lehetnének.
- Elfelejtettem már, milyen jó érzés álmodozni- vallom be, gyerekes mosolygással, enyhén megemelve a vállaim. Lebuktattam magam? Meglehet.
Nem a romantikus környezet teszi, mégis gyorsan bevallom neki, hiányzott a társasága; és a kedvéért képes lennék csökkenteni a tempón, hogy többet legyek vele. Elveszíti a fonalat, vagy tagadja, hogy megbántódott volna, pedig a Domis megjegyzésem óta mintha visszafogottabban viselkedne.
- Lehet, hogy csak rosszul értelmeztem valamit- nézek rá fürkészőn. Néha tévedtem már, de a megérzéseim többnyire helytállóak- Amikor azt mondtam, emlékesztetsz Domira, nem kritikának szántam.
Belesimítok a hajába, egy tincset a füle mögé igazítok.
- Régóta Domi az egyetlen, aki bármit kérhetett volna tőlem. De úgy tűnik, te is képes vagy rá- nevetem el magam, hogy elvegyem ennek az egész beszélgetésnek a komolyságát, mert ha elhiszi, hogy komolyan beszélek (márpedig komolyan), annak beláthatatlan következményei lehetnek.
Egy padra ülünk, de akkor már elborítanak az érzelmek. Ajtót nyitott valamire, amit bezártam egy ideje. És a valami kiszabadult, éhesebben, mint valaha. Szinte lerohanom, pedig akár visszatetsző is lehet számára, hogy ilyen rámenősnek mutatkozok. Kuncog, elpirul; bennem azt a benyomást kelti, viaskodik magával, higgyen-e nekem vagy ne. És aztán eloszlatja a kétségeimet.
- Akkor rossz hatással vagyok rád?- mosolygok, nem gondolom komolyan a kérdést. Örülök a szavainak. Elkalandozik a figyelme, akár az enyém. Gondol rám.
- Nos, barátnőm, készítsünk akkor haditervet. A jövődet nem akarom azonnal romba dönteni, márpedig a zene az életed, nem? - ölelem át megint a vállát, csakúgy, mint a moziban, at remélve, ugyanúgy hozzám bújik, mint ott. Szabad kezem tétova egy kicsit, de ha a keze még a kezemben van, a tenyerébe rajzolgatok vagy az ujjaival játszok.

Nevetek.
- Hihetetlenül aranyos vagy! Mondj nekem egy olyan hibát, amit szeretsz!- próbára teszem máris. Általánosságban kérdezem, mondhat(na) bármit.
- Igen, valóban...- ellágyulok, bizsereg mindenem. Mióta ismerem, róla álmodozok, de ez még csak az első igazi randink, fura lenne ha letámadnám. (Már így is megesett)
Gyerekesnek vallja magát, mert erre következtetett. Olyan megilletődött, mintha rosszat tett volna.
- Sose érezd úgy, ezt hibádnak rónám fel. Épp ellenkezőleg; olyan őszintén, tiszta szívvel tudsz örülni dolgoknak, mint a gyerekek. Ez csak azt jelenti, nem veszett ki még belőled az élet szeretete, nem fásultál el, nem ábrándultál ki. Tudod, milyen ritka jelenség vagy?- mosolygok rá, simítom a kezét. Itt van mellettem egy földre szállt angyal, és azon kesereg, hogy nem átlagos!
Bármennyire akarom tartani magam, illetve fékezni;egyre kevésbé megy. Percről percre türelmetlenebbnek érzem magam. Attól félek, még ma lecsapják a kezemről, ha meg nem tudja, milyen komolyan gondolok rá. Apró vallomásokat teszünk egymásnak, de világosnak tűnik, hogy ő is sokat gondol rám. Ettől megkönnyebbülök, kicsit lazábbra is veszem a beszélgetést.
- Hm... melyik fele?- ha játszani nem tud rendesen, talán a fantáziája szárnyal. Talán új dalokat szerzett? Nem hagyna hidegen, ha így volna. S meglehet, megint sokat képzelek magamról.
Átölelem; éreztetem vele, nem romba dönteni akarom, hanem minden terleten szárnyaljon, mert az jó lesz neki is, neki is. Szorosan ülünk egymás mellett, összefonódva, illedelmes keretek között.
- Vakságot nem fogadhatok, mert szükségem van a szemeimre, hogy témákat keressek a novellákhoz, versekhez, de... nem vagyok hűtlen tipus. Becsületes vagyok, szókimondó- komolyan nézek rá- Nem vagyok link. Rossz duma, és anyád biztos óv az olyan férfiaktól, akik ezt mondják, de bízhatsz bennem. Mindig őszinte leszek veled. Kezdettől fogva az vagyok...
Öreg vagyok hülyének. Fel sem merül bennem, hogy ez a lány csak játszana velem. Nem olyan tipus. Különben is, csak rá kell nézni; minden gondolata az arcára van írva. És olyan ennivalóan izgatott, tényleg, mintegy első bálozó.
Nevetek, amikor lefesti, milyen lesz majd a kapcsolatunk.
- Hívj csak, amikor jólesik. Legalább vidámságot lopsz nagy magányomba- elnevetem, és amikor megpuszil, zakatolni kezd a fülemben a vér- Annak örülnék a legjobban, ha minden nap láthatnálak...
Viszonzom a pusziját, aztán közel maradok hozzá, az arcához, a szájához. Nagyon vágyom a csókjára. Ha engedi, a száját is megpuszilom, és ha engedi, elidőzöm ott egy darabig.