Imádom a csajos délutánokat, főleg mert szombat van, megnéztünk egy jó kis filmet a plázában a moziban, majd beültünk egy shake-re utána, hogy átbeszéljük. Sajnos a csajoknak menniük kell, mert elvállaltak egy beugró munkát délutánra, szóval nagy erőkkel búcsúzkodom tőlük, kezemben a maradék jeges csodával, mert sok kólát ittam a film alatt és még a fele megvan a cuccnak, nem bírtam meginni.
Nagyban integetek, hogy majd akkor hétfőn és ilyenek, majd mikor hirtelen kifordulok, azzal a lendülettel megyek bele valakinek. Persze a papírpohár is könnyen megadja magát, kisebb erővel, de attól még a ruháinkra robban és csak a pohár alján marad valami. Az arcunkra is jut, teljesen megszeppenve nézek a férfi arcába, akibe beleszaladtam, főleg hogy az orráról csöpög a rózsaszínes szmötyi (epreset ittam). Nem tudom elfojtani, hiába szívom be az ajkaim, de elkezdek pukkadozni a nevetéstől, de tényleg sajnálat tükröződik a hangomban.
-Juj bocsii... jaj... tök véletlen volt, tényleg, csak... jaj bocsi... ohh... - Nézek magamon is végig, mert a fehér blúzom tagadhatatlanul kapott egy rusnya foltot, ha a térdig érő fehér szoknyám nem is. Beletúrok kínomban a hajamba, hogy hátrafésüljem azt, de érzem csak belekentem egy adagot.
-Ahh... fogadni mernék most festettem be a hajam, ugye? Ne válaszolj.... - Harapok a számba, hogy ennél égőbb nem is lehetne az egész, el is pirulok, jó hogy a csajok ezt már nem látták. De ez a pasi szerintem kicsinál.

Ma hagyom először magára az új srácot az üzletben. Már egy hónapja tanul, Suzanne is bent van, de azt mondtam neki, hagyja érvényesülni, amíg nem gáz, amit csinál. Szerintem nem lesz az, eszes gyerek, szorgalmas, még sosem okozott csalódást. Én meg kihasználom a jó időt, és fordulok a városban, vagy inkább csak sétálok egyet a tömb körül, figyelve, hányan merészkednek már lengébb cuccokba, merthogy szeles és esős napok mögött állunk... De jön az igazi nyár!
Éppen egy kisebb lánycsapat robban ki az egyik üzletből előttem. Fiatalok, hangosak, szőkék... (Isten ment, hogy minősítsem őket, kettőnek is világos a haja). Az egyikük tiszta fehérben vonzza a tekintetem. Napimádó lehet. Vagy hogy is van ez? Vadul integet a másik két lánynak, aztán energikusan fordul meg, éppen megakadályozva, hogy jobban is megnézzem, nos, a fenekét.
Az hagyján, hogy nekem jön, nem lenne ellenemre, ha máris megismerkednénk, (Lio azt mondta legutóbb, járjak nyitott szemmel, fedezzem fel a kínálkozó lehetőségeket) de az édes löttyre nem számítok, ami az arcomba csobban. Uppsz. Édes, ragadós, hideg, mi a szösz ez? És a másik szösz(i) nevet rajtam. Haha, marha vicces, éppen utálom a rózsaszínt. Megdöbbenve nézek rá. Nem egy szokványos reakciót nyom itt le nekem, az tuti.
- Igazán hatásos módja az ismerkedésnek, de a rózsaszín csak neked áll jól... Ez így nem fair!- nézek a foltra, ami éppen a keblei között terül el, és aztán a csíkra, amit a hajába húzott. Azt is elneveti, hogy saját maga hogy néz ki. Mondjuk jobb, mintha hisztizne, és kikaparná a két szemem, amiért tönkretettem a márkás cuccait...
A farmerem zsebében van néhány papír zsebkendő, előzékenyen nyújtok neki oda egyet, aztán a magam képéről is törölgetni kezdem a trutyit. Mintha egyre több lenne belőle. Ez tuti nem lesz így jó... Mellesleg, nem csak az én arcomra csappant belőle.

- Minimum meg kell kóstolnod, hogy bebizonyítsd!- nevetem el magam. Csuda pofa, komolyan. Flörtölni próbál, hogy enyhítse a bűntudatát? Ügyes!
Zavarában(?) a hajához nyúl, abba is egy jó adag ragacsot kenve bele. Megsajnálom, bár azt mondom, jól áll neki a rózsaszín, fehérben szebb volt, és a szőke is jobban állt neki. Ez így punkos. Még be is ragad, mint valami zselé.
- Várj, had segítsek...- adok neki egy zsepit.
A zsebkendőkkel csak tüzet oltunk, de jelenleg nem tudok jobbat. Azaz tudnék, de még nem vagyunk olyan viszonyban. A gondolattól máris szűkebb lesz az alsónadrágomban. Egyre több zsepit használunk el, a helyzet mégsem javul. Nem tudom, mi a szösz ez a trutymó, de azon kívül, hogy eper íze van, nem lesz a kedvencem.
Vagy mégis?
- Ugye, nem vagy gondolatolvasó? - szűkítem a szemem. Nem szeretném, ha csak azt látná a fejemben, hányféle (pejoratív) értelemben válaszoltam a kérdésére. (Nem is gondolom végig.) De az alsóm egyre szűkebb...
- Várj, engedd, hogy én segítsek...- amikor a hajába került trutyit jobban elkeni, nem hagyhatom annyiban a dolgot. Közelebb lépek, és az egyik zsebkendővel óvatosan megtisztogatom a tincseit, kezembe véve a szennyezett hajat, hogy ne dörgöljem a fejébe az epres tejet.
- Ha nekem új póló, neked új blúz dukál... Kárpótolnál, ha ... - kicsit oldalvást nézek rá, épp, amikor egy tincse a kezeim között van- ... randiznál velem!
Legalább kiderül, hogy már van barátja, vagy nincs. Hogy csak a szája jár vagy valóban édesnek tart... , hogy valóban kárpótolni akar, vagy csak lerázni. Miért ne? Nem az ilyen lehetőségekről beszélt Lio? Jobbat (szebbet), viccesebbet nem is kívánhattam volna magamnak!

- Vagy csak sokat ittál már eper turmixot?!- segítem ki a zavarát. Ha nem flörtölni akart, bocsánat, én sem akartam ajtóstól rohanni a házba.
A zsepikkel több kárt teszünk magunkban, mint hasznot.
- Bölcs döntés, jobban járunk mindketten!- Ó,  a manóba, máris bolondnak hisz!
Ahogy a zsebkendővel ügyködik, egyre jobban összekeni magát. Nem merném a blúzát én kezelésbe venni, nagy pofon lenne a vége, de a hajában semmi kihívó nincs, és abból én igyekszem kitörölgetni a belekent turmixot.
Ami nem veszi el a kedvem, hogy simán lerázhatna, elmehetne, de ő kedvesen élcelődik vagy flörtöl velem. Szeretnék rájönni, melyik. És hát, nem csak megszólalásig volt szép. Még így, eperturmixosan keverve is...
- Mindenkit. Épp te vagy az első. - Nem is reagálom, hogy volt az a háááát, az olyan talán, de inkább nem. Legyünk optimisták! Mondjunk igent!
Rövid fohász Liohoz, legyen igaza, Istenhez, ugyan, kacsintson már rám egyszer (újra), a lányhoz, ne legyen nyuszi, ne legyen pasija... blablabla, etc.
- Mielőtt beskatulyáználak, áruld el a neved...- mosolygok rá, mint aki éppen háborút nyert, és nem egy randira kapott igent- De írd fel egy papírra, az agyam valahol eldobtam...- élek a szóviccel, nem túl eredeti, de kitalálhatja, nekem csinos.
Amúgy tényleg agyzárlat van. Az én felsőmön még nagy plecsni virít rózsaszín habosan, de már meg sem próbálom eltüntetni. Azt észre sem veszem.

Úgy tűnik, kissé zavarba jön a válaszomtól. Ezek szerint mégis flörtölt egy kicsit... és meg is ijedt, amikor olyan bátran reagáltam rá. Nos, akkor visszaveszek egy kicsit. Úgy gondolkodom, mint ha naponta szednék fel csajokat, jut eszembe, és majdnem felnevetek a gondolatra. Ezt csak Lio tanácsolta, de neki más filozófiája van, nem is tudom követni. Mintha kissé következetlen lenne. Én legalább következetes vagyok. Csak nagyon óvatos.
- Ismerem magam egy ideje, jobb, ha elhiszed!- bólogatok lelkesen, holott fogalmam sincs, melyik gondolatom ijeszthetné meg. Kicsit pajzán gondolatok voltak, beismerem, de az ötlet tőle származott.
- Rutin? Azt mondják, a kezdőknek van szerencséje...- Magam inkább utóbbi csoportba sorolnám magam, Izabella óta barátnőm se volt, ő pedig terhes... nos, az biztos, hogy neki gyereke lesz.
A dolog nem veszi el a kedvem attól, hogy nyissak egy helyes lány felé, mert hát Izabellának nem én vagyok az élettársa, hanem Zin. És ez így marad akkor is, ha nem Zin a gyerek apja, bár azóta bebeszéltem magamnak, erre kevés az esély. Jobb ez így nekem. Nem lettem alkoholista. Igaz, helyette munkamániás, de abból is gyógyulóban. Hisz most sem bent, hanem az utcán szívom a friss levegőt! (és az eperturmix illatát).
Könnyedén élek a szavai kicsavarásával (elméletileg abban úgyis tökéletesen jó vagyok), és most hasznát is veszem. Szándékosan. Jó szándékkal. Cél, hogy megnyerjem ennek a kedves lánynak a mosolyát, aki félénken, de mégis flörtöl velem.  
- Igazán örülök, hogy leöntöttél, kedves Sarah- mondom kedvesen és sajátos módon mosolyogva, hiszen már majdnem elfelejtettem hogy kell (mosolyogni is, de bókolni!). Még jó, hogy van egy rajongóm, akinek jó a humora, és felidéztette velem, hogyan is kell nevetni. Különben most kárognék, mint egy varjú...- Daryl Brooke.
Könnyedén ejtem ki a nevem, tucatnyian futkározhatnak hasonló névvel, és ha Sarah épp olyan túlfűtött, mint Lizzy, talán így sem jön rá, író vagyok. (Voltam)
A bókom bejön, finoman vállba vereget, ahogy füle tövéig pirul. Csak a zavar lehet az oka, hogy azt teszi, amit: a pólómról eszik... Ah, buta, édes szöszi!
- Nos, legelső dolgom, hogy veszek neked egy extra large eperturmixot, mert úgy látom, függő vagy... - a karom nyújtom neki, és az üzletre pillantok. Itt kapható ez a bizonyos ital? A pohár emblémája az eszembe ötlik, és -minő véletlen- ez van a cégéren is.
- Na jó, veszek kettőt, és mire megiszod, megszárad a ruha is, ha itt helyben kimosod... - intek a fejemmel az üzlet felé. - Majd kikönyörgök neked addig egy céges pólót...- nem kívánom, hogy melltartóban üljön le velem iszogatni... Legalábbis ma még nem.

- Van  egy jó barátom, Lio. A legjobb szándékkal is beletenyerel az életembe, de ha elakadok, elakadsz, csak szólj neki bátran. Úgy ismer, mint a tenyerét- mondom határozottan és komolyan.
- Maradjunk a kezdőnél, de tetszik az optimizmusod!- nevetek rá, elvégre ő emelte ki ezt.
Ábrándos szemmel nézhetek rá, tetszik, amit mond, hogy máskor is leöntene.
- De kedves, már megismerkedtünk, most valami új trükköt kell bevetned, hogy tovább mehessünk!- kacsintok finoman, érezze, csak húzom, mert feldobta a labdát, hát ilyet nem lehet kihagyni.
- Szia, Sarah- ismétlem meg szórakozottan, hogy üdvözöl. Túl cuki, hogy ne tegyem.
Kicsit meglep, ahogy a tisztogatás után sajátos módon esik neki a pólomnak: az ujjaival szedi le róla az eperhabot és be is kapja. Nem vagyok elég gyors, hogy elkapjam, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt fogja tenni, és egy leheletnyit meg is szégyenül. Úgy viselkedik, mint Domi, ha apró csínyen kapom. Még a hangját is hallom: " Nem én voltam, apu!"
Meghívom erre a híres turmixra. Gondolom, míg egyet-kettőt kivégez, talán meg is szárad a ruhája, ha azonnal kimossuk. Abban biztos vagyok, hogy nem találok olyan pasast, aki ne adná oda neki szívesen a felsőjét... Én is odaadnám az enyém, ha nem lenne ugyanolyan kulimajzos, mint az övé...
Belém karol, és beoldalgunk a büfébe, ahol azt az isteni turmixot lehet kapni.
- Ah, majd besegítek, ne legyél ünneprontó! Elvégre a turmixnak köszönhetően randizol velem!- nevetgélek, hogy magyarázza, mekkora az ő befogadóképessége.
- Nos, meglepődnék, ha igazi epret használnának a turmixhoz. Ha az lenne is, tejjel van hígítva, még nem száradt a ruhádba, ergo, ha most kiöblíted, nyoma sem marad... - sorolom neki, hogy nem lehetetlen, hogy a felsője menthető. De ha gond lesz vele, van B tervem is. Naná...
Amúgy meg... Hova is tartottam?
- Nem volt semmi konkrét úti célom. Mondhatni, a sors vezette a lábaimat- mondom célzatosság nélkül. Nem hiszek a véletlenekben. Vagy csak ritkán. -Két sarokkal feljebb van egy pizzázó, ott dolgozom...- mondom szerényen, és most épp azt hallgatom el, én vagyok az egyik tulajdonos. Nem az a lényeg.
...
Bemegyünk az üzletbe. Nem sok rábeszélés kell, hogy szerezzek két pólót, ráadásul két ingyen shake-t, mert az üzletnek nem érdeke, hogy bárki is panaszt emeljen a termékeikre. Sarah-t egyébként ismerhetik, mert rá kedvesen mosolyognak, míg engem csak eltűrnek, de a helyükben én is neki udvarolnék, nem magamnak... Az egyik srác azt is felajánlja, hogy kimossa Sarah felsőjét. Feltűnően csillog a szeme... és a 32 fehér foga. Túl szabályos, túl fehér. Protkó?
...
Leülünk a vadiúj pólóinkban (egyforma, cégéres), előttünk egy-egy XXXL-es shake, van egy liter (darabonként). Sarah felsője és az én pólóm is mosás alatt. Az egyik fiú anyja a közeli mosodában dolgozik. (Hehe, véletlenek, mi?) Sarah kezd beszélgetést, érdekes kérdés, el is gondolkodtat.
- Lio szerint lúzer vagyok. Igaza van. Aztán apa vagyok. Van egy nagy fiam, de az anyja sosem lett a feleségem- nem árulok zsákba macskát, ez így tisztességes, ha találkozunk a jövőben, ha nem. -Kicsit mániás vagyok, sokat dolgozom, önbizalomhiánnyal küszködöm és ... - megrántom a vállam. Ah...
- És te kedves Sarah? Mit mondanál magadról, mit a barátaid? - nézek rá kérdőn, komolyan.

- Született optimista!?- nézem mosolyogva, le is rí róla. Attól sem esett kétségbe, hogy nyakon öntött egy idegent.
- Mondd csak, más módját nem ismered, hogy szóba állj idegenekkel? - nos, egy torta a képembe... már elég direkt, nem lehet a véletlen műve. Vegyem ezt inkább kritikának? Még be sem mutatkoztam.
Dupla szívószál? Ez viszont azt jelenti... mit is jelent? Nos, hogy nincs ellenére, hogy ismerkedjünk. Uh, régen randiztam már, nem tudom, ez a metafora valójában mit is jelent, de ... nem rosszat, ebben reménykedek.
Bölcsen hallgatok, hogy nekem nem lehet nemet mondani, jobb nekem, ha azt hiszi, ellenállhatatlan vagyok.
- Meg se próbáld, esélytelen vagy- adok rá még egy lapáttal, bár lehet éppen ez az, amivel elismerem, mekkorát téved...
Bevallom, hogy pizzázóban dolgozom, ő meg hogy zongorista, és mivel én nem vagyok kövér, én megnézem az ujjait.
- Szép kéz..., puha tenyér, hosszú ujjak- picit ugyan ragacsos, de már irányban vagyunk a büfé felé, és ott igénybe tudjuk venni majd a mosdót...
Elraktározom az információt, hogy zongorista. Erről szeretnék beszélni még vele, hátha gyakrabban megfordulna a pizzázóban. Esetleg felléphetne. Ha rá is jön, nem vagyok olyan "édes", aminek most hisz, talán maradhatunk még üzleti vagy baráti kapcsolatban.

Az üzletben nincs nehéz dolgunk, és sokkal többet kapunk, mint reméltem. Nem csak arról van szó, hogy kapunk pólókat. Kimosatják a felsőinket (min 1 óra, bármennyire közel van a patyolat), ingyen kapjuk a shakeket (dupla áron is megvettem volna)...Kézmosás és pólócsere után az egyik asztalnál ülünk le egymással szemben és előzékenyen leveszem az egyik shake tetejét. Mindkét szívószálat abba dugom. Maximum kérek még egyet, ha észreveszem, nem volt komoly, amit a dupla szívószálra mondott.

- Csak akkor bánom, ha unod a társaságom...- engem nem zavarna vele itt ülni órákig, napokig. Rég volt rám ilyen üdítő hatással. Talán Lizzy. De benne olyan sok a kritika velem szemben, hogy akkor sem tuidnék megfelelni neki, ha szeretnék. Ez a lány pedig úgy viselkedik, mintha kicsit elvarázsolták volna. És nagyon aranyos.
- Mások szerint hülye...- (nem olvasok a gondolataiban), mondom, amikor lényegében összefoglalom, ki és mi vagyok én, nem hallgatva el jónéhány hibám és olyan tényt, amivel esélytelenis lehetnék egy olyan csinos lánynál, mint ő.
Visszakérdezek, és meglepetésemre, nem vette el a kedvét a milyenségem...
- Oké, ezek szerint klasszikus műfajban szeretnél játszani? Nagyzenekarban vagy szólóban? - látom, hogy szívügye a hangszer, bár már most, céltudatosan több lábon szeretne állni. Marketing... - Frances university?- tippelek, az van legközelebb a témában.
- Ó, az hogy civódtok, el ne vegye a kedved...- reagálok a testvérével való kapcsolatára is- mi is civódunk olykor-olykor Lioval, de igazából elválaszthatatlan jóbarátok vagyunk. Még ha jelenleg más kontinensen él is... - mosolyodom el. Liora lehet haragudni, de Liot nem lehet nem szeretni. Én gyerekkorom óta szeretem, mintha az édestestvérem lenne. Vagy annál is jobban- tekintve, hogy milyenek a viszonyok az édestestvérek között. Lám, a nővéremmel sem tartom a kapcsolatot.
- Meg ne sértselek, hülye lettem volna lerázni téged, hát miért ne próbáltam volna meg valami mást? - elismerően nézek rá, és nem az alakja érdekel (bár először a formás feneke tetszett), de a szeme... a szeme éppen olyan igéző, és a rózsaszínfoltos szőke haja is tetszik. Nagyon helyes lány. Nem minden nap futok össze hasonlóval, pedig én elég sok emberrel találkozom nap mint nap.
- Lio barátom akkor is ezt mondta, amikor még nem volt fiam... - nevetem el magam, és eszembe jut, mennyivel inkább ő a nőcsábász, mint én. Ha őt zúdította volna nyakon Sarah az epres micsodával, valószínűleg már valamelyikük lakásán kérne kárpótlást... És nem kétséges, mindig azzal nyúzott, többet kéne csajoznom....
- Huszonhét éves vagyok. A fiam akkor született, amikor elsős voltam a Francesen- mosolyodom el, Őrületes, hogy telik az idő. -Dominic kilenc éves...

- Fogadni mertem volna, csak rád kell nézni!- csupa mosoly, csupa igenlés, "minden jól sül el" helyzetkezelés.
- Aha, szóval a kő' kóla helyett inkább epres tejjel mész locsolkodni...- mosolyodom el. Én nem látok sok különbséget, de élveztem, hogy megtörtént.
- Ha már ilyen magas labdát adtál...- nézek rá engesztelőn; le ne írjon, hogy bunkó vagyok!
A zongora kerül szóba, és a szép keze...
- Kérlek, ezt magyarázd meg... - soha bele sem gondoltam, hogy vannak olyan darabok, amiket esetleg nemre külön írtak. Létezik ilyesmi? Ugrat? Más jelentése van annak, amit mondott?

A büfében orvosolják a problémáinkat, kezet, hajat mosunk, pólót cserélünk, ruhát mosatunk, iszunk... nem feledem el, amit az italról mondott, a dupla szívószállal, és próbaképpen így tálalom, vajon mit szól. Egyenlőre nem nyúl a pohárhoz, de van egy óránk, én ugyan nem siettetetem.

Dumálunk, és elcsodálkozom, mennyire más személyiséget hoz ki belőlem ez a lány (ez a találkozás), mint amilyen hangulatban az utóbbi hónapokban éreztem magam. Talán csak fordult a kocka, kezdenek megint jobban menni a dolgok, vagy valóban mindez az ő varázsa? Mert van neki, ez bizonyos. A protkós fickót is az ujja köré csavarta 10... 5 másodperc alatt.
- Ne hidd, hogy nincsenek normális emberek... csak épp olyan kevesen vannak, ritkán akad bele az ember egybe is... - somolygok- vagy álcázzák magukat, mint a januárok... - összeszűkítem a szemem, mint amikor Dominic előtt akarok titokzatost játszani. Előtte már könnyen lebukok. De mit szól majd Sarah? Egyáltalán, szereti a meséket?
Próbálok többet megtudni róla, de vagy kitérő válaszokat ad, vagy nagyon általánosságban beszél. Szeretem ezt is, azt is..., el nem árulná, mi a kedvence, hogyan képzeli az életét pár év múlva.
- Oh, szegény. Sokat kell tanulnod, ne is panaszkodj!- felemelem a kezem, hogy ismerem a témát, nem kell bemutatni. Különben is, beszéljen suliról, akinek hét anyja volt, főleg, ha parázik tőle az illető. Én. Félre értés ne essék.
- Előbb megismernem kéne. De nem vagyok már árulkodós, tudod, azt a kort már kinőttem!- bólogatok komolykodva, de elhülyülöm, mert Joshua is gyakran utánozza a különböző színészeket, és neki nagyon jól áll. Én vajon beégek egy ilyen trükkel? (Fogalmam sincs, hasonlít-e egyáltalán valakiére a hangom...)
Liot is szóba hozom ((nincs olyan ismerősöm, aki ne tudna róla, vagy ha még nem tud, majd fog! )), és a kérdésére megint komolyan válaszolok.
- Először csigapostáztunk. De szerinte maradi, szerintem meg lassú, szóval írunk így is, úgy is... Még a skype nem jött össze, vagy én aludtam el, vagy ő, de tervezzük...
- Na és a te öcséd mit csinál? Hány éves?- beszélhet róla is, ha ennyire szívügye, legalább felkészülök rá, ki akar majd lecsapni legközelebb...
- Kiabálni egy extra helyes lánnyal igencsak felelőtlen és buta döntés lett volna...- bókolok neki, de így is gondolom. Néha az ember elviseli, hogy apró balaesetek érjék, ha ezáltal kapcsolatba kerülhet valakivel, akivel szívesen ismerkedne, ha lenne elég mersze.
- Megszokás?- emelem fel a szemem, erre sosem gondoltam. Én bízom Lioban, és tudom, hogy legalább úgy szeret, mint én őt, ahogy azt is, nem rossz szándékból mond rólam rosszat, csak ugratni akar, de... azért ennek is vannak árnyoldalai.-... lehet - Ő megszokott így, én megszoktam így.
- Újságírást, az őskorban..., de nem nekem való, már belátom...- Ha nagyon akar, megtalálja a tablónk, kár lenne tagadni, mire is jártam, ha már bevallottam, hogy oda.
- Oh, na ne! - forgatom a szemem, nekem így is nagyon gyorsan telt el az idő, elvégre, még csak nemrég született...
- Az anyjával él. Bár mot nyárig a nygysülőkkel és a nagynénjével lakik, velem ritkán találkoizik, nyártól rosszabb lesz a helyzet... Az anyja elköltözött innen, és azt mondta, elviszi Domit is, csak legyen vége a sulinak...- felvonom a vállam, jelezve, ebbe nem volt beleszólásom, bele kell törődni.

- Bátrabb vagy, mint én... Féltem, ha így fogalmazok, hányni kezdesz...- létezik, hogy szereti még valaki, ha szépen udvarolnak neki?
- Máris jobban érzem magam, hogy nem kólával vagyok leöntve- bóhockodok, mert testzsik, hogy ő is veszi a lapot.
- Most meg lebénáztál... - ingatom csalódottan a fejem- Tudod, hogy röplabdáztam egy ideig? Ne ítélj elsőre!- nézek rá, kicsit félre fordított fejjel, csibészes mosollyal. Hát én nem hunyok szemet afölött, hogy rózsaszín folt virít a pólómon?
Úgy leragadtunk egymás mellett, mintha csirízzel lenne bevonva a járda, és a kezeit mustrálva megállapítom, milyen szép. Magyarázatot kérek arra, mit ért azalatt, hogy férfikézre írt darabokat könnyebben játszik, és nem csak magyaráz, hanem lelkesen mutogat is. Bevallom, csak az első pillanatban nézek a kezére, és szétfeszítem az ujjaim, ahogy tőle látom, de aztán megérint a haja, ahogy az arcába omlik. Mintha egy pillangó szállt volna el az arcom mellett. Elbűvölve figyelem, ahogy a nap bearanyozza a szöszi haját.
- Izé, nem komponáltam még sosem zongora darabot, de gondolom, úgy játszom, ahogy nekem kényelmes... a saját kezemre... - térek magamhoz.

- Az biztos, hogy kevesebb erőfeszítésbe kerül beolvadni, mint küzdeni ellenük- de elhúzom a szám, látszik, ez nem mindig van ínyemre.
- Milne. Tudod, amikor Malacka meg Micimackó nyomokat vesznek észre a hóban, és nem mernek felnézni a fára...- magyarázom kedvesen, és lesem, mikor esik le neki, hogy nem vagyok hülye, csak játszottam egy kicsit.
Beszél az öccséről, hogy mennyire szereti, és arra kér, ne áruljam el neki. Mintha a vesémbe akarna látni, igazat mondtam-e, amikor azt felelm, tőlem nem tudja meg... Kis gyanakvó... Kuncogok magamban.
- A hagyományos levelezésre mondják... Hát nem olyan lassú? - kérdem, felvonva a vállaim. Ezt nem én találtam ki.
- Ausztráliába költözött. Mikor hazaérek, ő még dolgozik, mire ő hazaér, már én dolgozom...- húzom el a szám megint. Nem túl szerencsés. Amikor ott dél van, nálunk este kilenc. Lioról beszélni nem olyan könnyű, nagyon hiányzik a feje, meg a fura intelmei, a figyelme, a rugdosásai... (a szeretete), ezért visszaterelem a témát Sarah öccsére, mert észrevettem, szeret(ne) róla beszélni.
- Nocsak, mikor lesz a szülinapja? - kérdem, és felmerül bennem, jó lehetőség lenne, ha nálunk szervezné meg azt a bulit. Csak azért nem hozom szóba, nehogy azt gondolja, nyereségvágyból ajánlom fel... Számolgatok, hogy Sarah akkor 24 körül lehet. Fiatalabbnak tűnik, és ez a kis tapsikolás is kislányossá teszi, de nagyon aranyos. Belőle még nem írtódott ki a gyermeki lelkesedés.
Szinte elnevetem magam, amikor azt említi, nőcsábász vagyok, legalábbis úgy viselkedtem, mikor leöntött. Valószínűleg senkivel nem kiabáltam volna, de hogy egy ilyen szép és kedves lány miatt még megnyikkani is nehéz volt... Valamit motyogok, hogy rossz döntés lett volna perelni vele, ahelyett, hogy esélyt adunk az ismerkedésre, erre ő pirul el, és beleiszik a shake-be, azzal, hogy jól bókolok. Én??? Jól?
Lassan rádöbbenek, megint egy kis energiabomba ül velem szemben, akárcsak Lizzy esetében. Sarah kifogyhatatlan a kérdésekből, mintha egyszerre akarna tudni mindent, és annyira lenyűgözően kedves, ellenállhatatlanul húzza ki belőlem a szavakat, egymás után, pedig ennyire megnyílni nem szoktam senkinek. Főleg nem csajoknak. Mindent elmondok: gyereket, barátot, barátnőt... Ah, titkom nem maradhat.
- Ez tényleg hosszú történet, és meglehet, egy félreértés az alapja...- Gwen nővérével elsimult a viszonyom, bár kedvelni (szívből) sosem fogom. - A pizzázó... először csak futár voltam, aztán Lio barátom megvette nekem. Túl sok időt töltöttem ott, és már akkor is az ötleteimmel nyaggattam a korábbi tulajt, aki aztán örömmel taksálta a nyakamba az egész boltot...- idézem fel az eseményeket. Jesszus, azóta már két év telt el?
- A 15-re mondtam - Szép is lenne, ha ekkora gyerekem lenne! -12 évesen még nem gondoltam "úgy" a csajokra, bár a fiam anyját már ismertem...- árulom el.
- Klassz gyerek, nem szemtelenkedős- mosolyogva, kedvesen védelmezem Dominicot.
- Ez..., nem ennyire egyszerű...- ráncolom kicsit a homlokom, és érezni, ez sérülékenyebb téma számomra. Nem szívesen beszélek róla, mert a történet viszonylag friss, és azt is emésztenem kellett, hogy Gwen el fog költözni. -De abban biztos vagyok, hogy Dominak jobb helye lesz az anyja mellett- beharapom a szám. Nagyon fog hiányozni, de valódi szülőre van szüksége, nem csak egy fantomra.
- Nem bánod...? - nézek rá vidámabban, és az epres italra mutatok magunk között. Vajon megengedi, hogy beleigyak abba, amiből ő ivott, vagy inkább az orrom elé löki a mások poharat?  
Megcsörren a zsebemben a telefon. Először nem is fogom fel, hogy az enyém, mert bedugtam a hátsó zsembembe, és kissé tompábban szól, mint ahogy megszoktam.
- Bocsánat, ezt fel kell vennem...- nézek bocsánatkérően Sarahra. A pizzázóból keresnek.

- A romantika manapság már nem divat...- húzom fel a szemöldököm. Valószínűleg én sem véletlenül vagyok egymagam. Sosem fogok hozzászokni a rohanó világhoz, a tegnap ezzel voltam, ma mással vagyok életstílushoz. Ugyan időnként megengedek magamnak egy-egy bókot, de a fogadtatás olyannyira kedvezőtlen, még az élettől is elmegy a kedvem, nemhogy a további udvarlástól. Úgy látszik, vannak még kivételek. Sarahra mosolygok.
- Nem süt rólam, hogy odáig vagyok?- kérdezek vissza.
Kedves kis beszélgetésbe kezdünk, mondhatni, pár perc alatt nyílt flörtölésbe kezdünk, ami aztán egyáltalán nem jellemző rám. Ki tudja, mi ütött belém? Vagy tán meghallgatásra talált egy ima, és a megfelelő személyt sodorta elém a szél (egy lengőajtó)? Egy életem, egy halálom, mit veszthetek vele?
- Azt ne hidd, mindenki szuperintelligens a sportban...- legyintek. A csoporttársaim némelyike meg volt győződve róla, hogy rajtuk kívül mindenki más béna. Nem is foglalkozom ezzel többet. - A főiskolán más sportokat részesítettek előnyben: hoki, foci, kosárlabda...- az energikus fellépés inkább Lio asztala volt, nem az enyém.
Beszélgetünk erről-arról, a zongoráról is, a kezéről is; nagyon édes, ahogy megmagyarázza, hogyan fog át egy oktávot (vagy valami hasonló). Igazság szerint nem elsősorban a magyarázatára figyelek. Lényegében össze-vissza beszélek, de Sarah nevet; magam sem értem, nem igazán vagyok vicces.
- De egy nagyobb kéz lomhábban mozog, vagy nem? - elég csak a testre gondolni. Nagyobb test, nagyobb energia. Fizika. Bár sosem voltam kiemelkedően jó fizikából, lehet, megint rosszul gondolkodom.
...
Kissé rendbe szedve magunkat, egyforma, színes pólóban ülünk egymással szemben egy asztalnál, előttünk nagy pohárban shake, az egyik pohárból két szívószál meredezik fölfelé.
- Sarah, a hülyeség éppen olyan, mint a szájszag. Éppen csak azt nem zavarja, aki érintett a dologban- gondolkodom el egy kicsit. A beolvadásnak is megvannak a maga veszélyei, ugye....
Jó hangulatban beszélgetünk, néha egész merész asszociációim támadnak, Sarah nem is tud mindig követni, de becsületére legyen mondva, egy percig sem mutatja, hogy unatkozna. Igazán kedves teremtés; mintha minden felvetett problémát azonnal meg akarna oldani, mindenre van ötlete, és aztán kérdez-kérdez... Ha nem tudnám, hogy az előbb vált el a barátnőitől, gyanakodni kezdenék, hogy iszonyúan magányos, és az a legfőbb szórakozása, hogy gyanútlan járókelőkre veti magát, csak hogy kibeszélgethesse magát. //Nem feltételezek semmi rosszat, nyugi.//
Az öccse szülinapjának nagy kérdése az ajándék; s minta ismerném, úgy avat be, gondban van az ajándékkal.
- Ha hetente jár focimeccsre, nem biztos, hogy szerencsés. Ha viszont szívja a fogát, mert nem lehet ott, vagy nagyon hevesen szurkol otthon is, felugrál, kiabál, hülyézi a bírót... mindenképpen maradandó élményt jelentene neki, ha elvinnéd...- gondolom én.
Tetszik a lány mosolya, de nem csak hülyeségekkel tömöm a fejét. Hirtelen olyan sok mindenről beszélünk, észre sem veszem, hogy repül velünk az idő.
- Nem a szakmával volt gond. Személyes félreértésem volt valakivel, és sokáig azt hittem, ő kavart be nekem, hogy ne kapjak munkát- húzom fel a vállam. - Ennek mára már semmi jelentősége...- nézek Sarahra, jelezve, hogy nem tulajdonítok már nagy jelentőséget neki, így beszélni sem szeretnék róla.
- Lio nem egy érzelgős fajta. Fogta a kulcsot, a kezembe nyomta: ez az étteremé, és ez már a tiéd, vagy valami ilyesmi. Lehidaltam, képzelheted, nem is volt szülinapom- kacsintok rá. Nem tudom, neki volna-e lehetősége ilyen ajándékot adni az öccsének, és ő hogyan reagálna egy hasonló szituban.
Aztán rólam kérdez, és -ha már szóba került- a családomról kérdezget. Mintha csak régi barátok lennénk terítek előtte lapokat.
- Suli, baráti társaság...semmi kirívóan extra. Gondolom, mindenki életében van egy ilyen iskolás kapcsolat...- mondom elgondolkodva, hiszen a legtöbb ismerősömnek volt, van. Kinek hosszabb, kinek rövidebb ideig, de az élet így működik. Nem hiszem, hogy minden részletre kíváncsi, és azt hiszem, nem is szívesen avatnám bele első alkalommal, hogyan lettem szerelmes, illetve milyen körülmények között fogant a fiam, de az érdeklődése őszintének tűnik, ezért nincs neheztelés a hangomban, hogy ennyi kérdést tesz fel. Néhány kapcsolat egy életre szól.
Domiról beszélgetve kissé kedve szegett leszek, nem túl jó érzés, hogy hamarosan más városban fog élni a fiam. Sarah kedves kis vigaszt nyújt, ahogy átnyúl az asztalon, és megszorítja a kezem. Ilyesmire nem számítottam.
- Ó, ebben hiba nincs, ezt Domi is tudja, és az anyja is. És persze ott vannak az elektronikus lehetőségek, hogy tartsuk a kapcsolatot (szerencsére, ők nem Ausztráliába költöznek), de ez akkor sem olyan, mintha elérhető közelben lenne, vagy találkoznánk heti három-négyszer...- Máris érzem a hiányát. Így, hogy nem Gwen neveli közvetlenül, a találkozásaink is csökkentve lettek, elsősorban a nagyszülők és a nagynéni gondjaira van bízva Dominic, én csak másodhegedűs vagyok.
Igaz, két szívószál van a pohárban, mégsem akarok beleinni az engedélye nélkül. Ez már közösködés, pedig nincs fél órája sem, hogy összefutottunk. Nem akarok bizalmaskodónak tűnni, bármennyire avattam bele az életembe. Egyszerűen lehengerelt. Azt hiszem, jól is esett úgy beszélgetni, hogy nem éreztem megterhelőnek "vallani".
- Itt vagyok...- szólok bele a telefonba, amikor Sarah jelzi, hogy nem bánja, ha felveszem a telefonom. Hallgatom, mi lehet az a nagy probléma, ami miatt felhívtak, mert meghagytam, csak akkor keressenek, ha ők nem tudják megoldani. Semmi gáz nincs, csak éppen a személyemet hiányolja valaki- Kérdezd meg tőle, hajlandó-e várni egy kicsit. Kínáld meg addig valamivel. Nézzen körbe, vagy ültesd le, látod, hogy izgága vagy nyugodt tipus, nem?- kérdezem kedvesen és Sarahra nézve a szememmel és az arckifejezésemmel jelzem, hogy semmi komoly. Az órámra nézek- Kb fél óra. Lehet, hogy kicsit több. Visszajöhet később is, ha most nem tud várni. Annyira nem sürgős a dolog, ha eddig ráért... Oké, azért igyekszem..., hello- bontom a vonalat.

- Akkor majd én is halkabban csinálom- hajolok közelebb hozzá. Kedves számomra, hogy tetszik neki, hogy bókolok. Legalábbis úgy tűnik, inkább bókpárti, mint a modern irányzat követője, amikor tárgyilagosan csak a testi örömök kedvéért vannak együtt a fiatalok.
Bevallom, hogy örülök, amiért szóba elegyedtünk, ha még az is volt az ára, hogy valami ragacsos cuccal öntött le. És nem bánom, hogy randira hívtam... A testvére születésnapja kapcsán a sportokról is szó esik.
- Elsősorban a labdajátékok...- kitalálható. El is mosolyodom. -Könnyen kiismerhető vagyok, nem? A durva sportokért viszont sosem rajongtam igazán...
A keze, a keze gyönyörű, izmos és puha, szóba is kerül a zongora, megs ok más, mintha el akarnának futni a gondolatok.
- Oké... De mi lenne, ha élőben néznénk meg valamit? - ha már odavan a zongoráért, és ígért nekem egy randit, össze lehetne kötni a kettőt. Vagy azt gondolta, ha beülünk egy turmixra, annyival beérem?
A kényelmetlenségek ellenére mi gyorsan feltaláljuk magunkat, és olyan gyorsan merülünk el a beszélgetésben, hogy észre sem veszem, hogy repül az idő. Sarah kedves lány, nagyon mosolygós és vidám, és mindenre kedves ötlettel reagál. Mintha számára mindig sütne a Nap. Találó is a kifejezés, amivel illette magát... Öröm csak ránézni is.
Rengeteg témát érintünk, és sokat nevetünk. Akkor komorodom csak el, amikor személyesebb téma kerül szóba, ezen belül is Domi, a kisfiam. Le sem tudnám tagadni, mennyire odavagyok érte, és előre hiányzik, pedig még el sem hagyta a várost.
- Igen, nyáron valószínűleg megint velem lesz, de nincs olyan sok szabadságom, mint gondolod. Egy étteremtulajdonos nem teheti meg, hogy hosszabb időszakokra eltűnjön...- mondom, és már nem sajnálkozom. Beletörődtem a helyzetbe, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nyáron nem csak egy-két hétre fogok eltűnni. Lehet, a pizzázót is bezárom egy rövid időre... De ezt át kell gondolni. Elvégre most abból élek, abból fizetem a gyerektartást is. A lényeg végül is az, hogy nem félek, hogy majd elszakadok Domutól. Csak a jelenlegihez képest lesz rosszabb a helyzet. De volt már rosszabb is, sokkal rosszabb.
Egy telefonhívás kizökkent a beszélgetésből, de nem olyan sürgős a dolog, hogy ne várhatna.
- Semmi halaszthatatlan. Különben is: mi még nem állapodtunk meg semmiben... - kérdőn nézek rá- Komolyan gondoltam az előbb: elmehetünk egy koncertre, ha ajánlasz valami jót. Tudod, nagy kéz, virtualitás... - utánzom az asztal lapján a szétfeszített ujjaimmal, mintha zongoráznék. - De téged is szívesen meglesnélek, amikor játszol...- fürkészve nézem a szemeit.

- Senki illetéktelen- javítom ki finoman. Mire mennék, ha ő sem hallaná, ha kedveskedek neki?
Végül beülünk egy-egy turmixra, friss pólóban, míg a mieink mosódnak. Nem az én érdemem elsősorban, hogy így ki vagyunk szolgálva, azt hiszem. De ez olyannyira lényegtelenné válik, hogy percek múltán már azt is elfelejtem, nem az enyém a póló, amit viselek.
Sportokról (és sok minden másról) beszélgetünk. Megjegyzendő, ő is szereti a sportokat, nem csak a testvére, bár saját bevallása szerint a zenében éli ki magát. Zongorázik, ami ugyan nem sport, de lagalább akkora teljesítmény, legalábbis a szememben.Javaslom neki, hogy menjünk el egy koncertre, együtt.
- Úgy gondolod, nem bírnék ki egy órát nyugodtan a fenekemen ülve? - Mit gondol? Hogy nem érdekel a komolyzene? Hogy nyughatatlan típus vagyok? - Ha elborulna az agyam, és fel akarnék ugrani, majd kitalálsz valamit...- nem hinném, hogy gondot okozna neki, hogy maga mellett tartson. Most úgy hiszem, bármilyen áldozatra képes lennék azért, hogy legalább egy órán keresztül a közelében legyek. Mert egyszerűen jó. Üde. Vidám.
A családom is szóba kerül. Lizzy példáján okulva már nem akarok homályosan fogalmazni, sem rejtegetni semmit, bár abban sem vagyok biztos, valaha ezt a lányt viszont látom, hacsak nem megyünk el valóban arra a koncertre. Dominic-kal kapcsolatban kedves ötleteket ad.
- Inkább kevesebb hetet töltök vele, de akkor teljes munkaidőben az apja akarok lenni- Ismerem magam, tudom, hogy néha úgy belefeledkezem a munkámba, hogy elszalad velem az egész nap, és észre sem veszem. Nem szeretném, ha Dominic apa nélkül töltené a rám szánt idejét. Barátokkal akkor is lehet, ha ráunt a nagyszüleire.
Sarah társaságában repül az idő, észre sem veszem, mennyire, csak amikor kapok egy telefont, hogy várnak rám. Bevallom, nincs kedvem menni. Biztos akarok lenni benne, hogy az a koncertötlet nem megy a levegőbe. Szeretném fixálni... és élvezni még egy kicsit ennek a kedves lánynak a társaságát.
Mosolygok, amikor mondandója végére ér, mert a szavaiból úgy tűnik, érdekli a randi.
- Nos, valóban, randizni nem a templomban szokás, de miért ne lehetnénk rendbontóak és csinálunk olyat, amit előttünk még senki? - kérdem mosolyogva. - Azért adj még alternatívát...- végső soron a templomba is elmegyek miatta, de mintha ő nem akarná...
- Két hét múlva? Addig elfelejtesz!- rázom a fejem, szó se lehet róla.
És aztán felcsillan a szemem, mert amit harmadiknak ajánl, az nagyon is jól hangzik.
- Szuper! Megvettem az ötletet!- Kár, hogy nem én találtam ki, de örülök, hogy ő legalább annyira lelkes, mint én. - Az ötletet te adtad, a helyet kitalálom én... Melyik nap menjünk csónakázni, Sarah? - teszem fel neki a nagy kérdést. Mondhat bármit, megoldom valahogy. Be is zárok, ha kell...

Nem mondom, hogy lelekes komolyzeberajongó vagyok, de valamit el bírok viselni. És hajlandó vagyok áldozatot is hozni, ha kedvében járhatok egy nőnek ezzel. A templomi zene és a türelmességem kapcsán azonban megnevettet.
- Nem egészen így gondoltam, de jó ötlet!- azaz nem kifogásra lett volna szükségem, amivel megmagyarázza, miért rohanok ki a templomból, hanem egy olyan dologra, amivel ott tart.
Nem titkolózom előtte, hogy van egy fiam. Bár először találkozunk, nem nehéz kitalálni, hogy szimpatikusnak talál. (Különben már lerázott volna.) Domiról és a láthatásról szinte úgy beszélgetek vele, mintha régi ismerősöm volna. Függetlenül attól, hogy nem ismeri a pontos részleteket, ad néhány ötletet.
- Nem feltétlenül- nézek rá elgondolkodva- Éppen csak nem riaszt el, ha szokatlan helyen találkozunk...- teszem hozzá komolyabban, mert egyre inkább élem bele magam az ötletbe.
- Két hét hosszú idő... addig 56 férfi fog randit kérni tőled, és engem el is felejtesz!- nevetek, nem gondolom ennyire komolyan a helyzetet. de ha randi, a két hét tényleg messzire van. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg... és ezt nem feltétlenül rá értem. Feledékenységre én is hajlamos vagyok, ha beletemetkezem a munkába...
A lehetséges randiötletek közül végül is egy csónakázós-fagyizósra esik a választás. Sarah gyereklány módjára zárja rövidre a témát. Megnevettet, ahogy az asztalra csap.
- Könnyű veled üzletet kötni!- egyre kevésbé érdekel a környezetem. Csőlátásom alakul ki. Átnyúlok az asztalaon, megérintem a felkarját, mintha az izmait akarnám ellenőrizni.
- Hűha, jobb lesz, ha nem nyúlkálok!- viccelek vele, szeretnék kedveskedni, bókolni, nevettetni.
- Pénteken éjfélig..., általában akkor van fellépő vendég is, de ha nincs ellenedre az éjféli csónakázás, fagyizás, hát én benne vagyok!- méghogy szokványos randi. Hol élünk? Nevetve bólogatok.
- Régen eveztem, szóval vegyél fürdőruhát. Vagy ne...- kacsintok- De legyen nálad váltás ruha, az a biztos!- sötétben úgysem lát majd minket senki, ha netán borulnánk. Meztelenül meg kölyökkoromban fürdőztem utoljára. Talán most? Nem valószínű, de... Fixáljuk a pénteki randit (Elmegyek érted, vagy te jössz be a pizzázóba)
Felvési nekem a számát, és szinte kér, hogy próbáljam ki. Nincs ellenemre, mert nem érzem, hogy így akarja kiszedni belőlem a számom. Dalolva megadnám neki. Megcsörgetem. Elmentem a nevét a telefonomba. Egyetlen más Sarah-t sem ismerek.
Épp megérkeznek a pólóink, amikor újra csörög a telefonom.
- Oké, oké, megyek...- sóhajtok. Elszabadult a pokol az étteremben.
- Mennem kell- nézek bocsánatkérően Sarah-ra.- Örülök, hogy találkoztunk... És akkor pénteken találkozunk...- teszem hozzá, kissé megilletődve, hiszen éppen most beszéltünk meg egy randit. Nagyon komoly előrelépés ez az életemben. (Juj, ez fájt!)
Rendezem a számlát, majd elviharzok. Nem örülök, amikor rosszul mennek a dolgok az üzletben, és most úgy tűnik, van egy kis gáz.

//Ez a játék is érik a zárásra. De folytatjuk, ugye? //