Mostanában akárhányszor beszélek anyával telefonon caak veszekedés lesz a vége. Szeretné, ha minden hétvégén hazajárnék, de ez nálam már akkor halott ügy volt, mikor átjöttem a Francesre. Nem én akarok az a lány lenni, aki az általánosban és a gimnáziumban is voltam, meg akarok változni és elég jó úton haladok a célom eléréséhez. Ugyan ez a szüleim és az egész családom szerint nem jó dolog, de én nem így gondolom és csak ez számít. Anya ma azt vágta a fejemhez a telefonba, hogy nem most kell lázadni, a középsuliban kellett volna, de akkor nem tettem meg. Azt is mondta, hogy nem tudja milyen társaságba keveredtem, de nincsenek rám jó hatással és inkább vissza kellene fognom magam. Természetesen nem érdekel mit mond, simán elengedem a fülem mellett, ha nagyon aggasztó a helyzet, inkább  rábólintok, de ettől függetlenül a saját szabályaim szerint fogok élni. Anya szerint több időt kellene a bátyámmal töltenem, amire szintén nem vagyok újabban annyira vevő. Nagyon szeretem Luit, mindenkinél jobban, de ettől függetlenül nem akarom, hogy a baráti körünk megegyezzen. Hiába is van az, hogy nagyon jól kijövünk egymással és szinte bármit el tudunk mondani egymásnak még továbbra is a bátyám marad. Előtte nem gyújthatok rá, nem lehetek olyan vad és szabad, mint a saját barátaim előtt. Kíváncsi vagyok, ha Adam is elkezdi az egyetemet milyen lesz. Anya szavaival élve, fog- e lázadni?
Ebben a hónapban először engedelmeskedem a női szülőmnek és elindulol Lui szobája felé. Azt mondta szeretné, ha egy kicsit lennénk kettesben is, amire egyébként mindennap szakítunk  egy kis időt. Félve kopogok be a szobájának az ajtaján, mert félek, hogy megzavarok valamit. Szeretek előtte lejelentkezni Louis- nál mielőtt lejövök, mert Nana nagyon fontos számára és nekik is kijár az együttlét.
Már vagy öt perce itt állok az ajtó előtt, de semmi mozgást nem érzékelek. Még egyszer bekopogok, mert biztosan nem hallották az előbbi kísérletem. A válasz ezúttal is síri csend.
- Louis! Nana! - kiáltok fel és reménykedem, hogy ezt már meghallják, de még mindig semmi. Az időzítésem most is olyan tökéletes, mint eddig volt. Valószínűleg vagy alszanak, amit erősen kétlek, mivel a nap hét ágra süt odakint és az idő is elég korai az alváshoz. Biztosan elmentek kettesben valahová.
Kifújom a levegőm és elindulok vissza a szobámba, mikor meglátok egy női alakot közeledni az irányomba.
- Szia, nem tudod merre találom Louis Tagliavinit?- kérdezem a lánytól. Remélem tudja ki a bátyám és nem néz hülyének.

Szeretek itt élni a koliban, elég jó hely, habár még alig ismerek valakit, de nem csak a koliban, hanem az egész Frances egyetemen ez a helyzet. Hiába próbálok kitörni a kereteim közül nehéz egyik napról a másikra megváltozni és más embernek lenni. Régebben nehezemre esett ismerkednem és ez a mai napig sem változott. Most is meglepődtem magamon, hogy olyan simán odamentem a szőke hajú lányhoz és kerek perec megkérdeztem, amire gondolok. Ügyes vagy, Nora, piros pont jár érte!
- Úúúú basszus, el is felejtettem, hogy fel kéne hívni – nevetem el magam kínomban, hogy ez az opció az eszembe se jutott és máris kiveszem a telefont a zsebemből. – Majd én beszélek vele, úgyis ingyenes nekem, neked meg ne legyen emiatt nagy számlád – mosolygok rá és tárcsázom is Lui számát. A telefon kicsöng, majd megszólal a síp, hangposta. Nagyszerű, ki tudja, hol van és mi csinál. Úgy tűnik, ma már nem fogok vele beszélni, mondjuk nincs is semmi olyan életbevágó dolog, ami ne várhatna holnapig.
- Tudom – mondom a számomra ismeretlen lánynak, mikor kinyomom a telefont. – Nem veszi fel, biztosan a barátnőjével romantikázik valamerre – mosolyodom el újból. Szeretem a Lui és Nana párost, de én nem tudnék meglenni egy ilyen komoly kapcsolatban, vagyis hát nem tudom, még nem próbáltam.
- Jól hallottam, hogy te is Lulut keresed? – kérdezek rá egy olyan információra, amit még az imént hallottam elhangzani a szájából. Hangom egyáltalán nem számon kérő, inkább kíváncsi.

Nem ismerem a bátyám barátait, de valószínű, hogy ez a lány közéjük tartozik. Mi másért keresné a tesóm? Nem hiszem, hogy Lui csalná Nanát, sőt ebben biztos vagyok, hogy nem és ha meg is tenné annyi esze csak lenne a csajnak, hogy ne jöjjön a közös szobájukhoz.
Ahogy végigmérem a lányt elég vadnak tűnik és kiszámíthatatlannak, de jobb nem hagyatkozni az én megítélő képességemre. Nem igazán szokott bevállni.
- Ez esetben nincs itt - mondom neki, miközben belecsúsztatom a telefonom a farzsebembe. Nem a legújabb és legmenőbb IPhone, mert nem érzem úgy, hogy szükségem lenne rá. Jól meg vagyok én a régi nokiámmal, mert mindenre jó, amire én használom és nálam a használat a telefonhívásokban és az sms- ekben merül ki.
- Még tanulok,  saját telefon - válaszolok egy vállrántással. Még sosem láttam ezt a szőkeséget itt előttem és nagy a valószínűsége annak, hogy még ő sem engem, így lehet az, hogy egyikünk sem tudja, hogy kicsoda a másik. Louis már igazán felvilágosíthatna néhány dologgal, hogy legközelebb ne érezzem magam kellemetlenül.
- Ez a lökött történetesen a bátyám - nevetem el magam. Louis ezek szerint itt sem hazudtolja meg önmagát és hozza a formáját. - A nevem Nora - nyújtom felé a kezem. A másodperc töredékéig elgondolkozom rajta, hogy Zoeyként mutatkozzam- e be, de ha Ő tényleg Lui egyik haverja jobbnak látom, ha úgy ismer, ahogy a tesóm.

- Azért remélem nem, ha itthon lenne csak beengedne minket - nevetem el magam kínosan. Igazából nem akarok belegondolni a bátyám nemi életébe. Éppen elég említés szintjén ezt felhozni. Biztosra veszem, hogy ebben a pillanatban is Nanával romantikázik valamerre a városban, mint egy tök átlagos szerelmes pár. Amennyiben éppen együtt töltik a szabadidejüket.
- [color:21dd=3399cc]Hát akkor szia Lizzy - mondom neki mosolyogva és barátságosan megrázom a kézfejét. Elgondolkozom azon, hogyan kellene vele viselkednem, hiszen Ő is idejár és előbb- utóbb úgyis megtudja milyen is vagyok valójában a bátyámmal együtt, de egyenlőre nem akarom lerombolni a rólam alkotott képüket és nem akarom azt sem, hogy anya mellett még valaki magyarázzon a tesómnak, hogy valami nem százas a hugával meg szerintük most élem a kései lázadó korszakom, amikor csak önmagam adom és elegem van abból, hogy mindig a mások akaratát teljesítsem. Végre kiteljesedhetek távol a családi fészektől. - Képzelem Louis miket mondhat rólam, gondolom még mindenkinek azt magyarázza, ha szóba kerülök, hogy a kicsi Nora így és úgy - forgatom meg a szemem.
- Nem tudta, hogy jövök, de lényegében nem is meglepetés, hanem egy hirtelen ötlet vezényelt. Egy rövid ideje már én is idejárok - válaszolom mosolyogva. Ugyan egy kis hazugságot csempésztem mondanivalómba, hiszen anya utasítására vagyok most itt, de erről nem kell tudnia.
- Szóval egy szakon vagytok - váltok témát hirtelen, mert nem akarom, hogy rólam legyen szó.

- Jajjj, ne is folytasd! - nevetek fel hangosan és elképzelem a szituációt, amint a bátyám ziláltan behív minket a szobájába, míg Nana a mosdóban készíti elő magát a találkozáshoz. Elég vicces és kínos is lenne ez mindannyiónk számára, de kötve hiszem, hogy ez valaha is meg fog történni.
- Őszintén és barátian is. Kíváncsi típus vagyok - mosolygok rá. Nem szeretik jópofizni másokkal, igazán sosem szerettem, mert féltem, hogy ha sebezhetőnek mutatom magam, akkor könnyen hátba támadhatnak, de ez a helyzet most teljesen más. Örülök, hogy végre megismerhetek valakit, aki mindenbizonnyal fontos a bátyám számára. Sarah- t és Nanát leszámítva nem ismerek itt igazán senkit, na meg persze még ott van James is, de itt tényleg kifújt a nagybaráti köröm és már igazán örülnék még néhány embernek körülöttem.
- Elvileg örül annak, hogy idejöttem, aztán meg majd elválik. Ő egyébként mindig hóbortos. - A mosolyom továbbra sem lankad. A bátyámnak mindig is volt egy kis beütése, amit inkább mondanék viccesnek és amit imádok benne. Olyan szintre fejlesztette az öniróniát, hogy az valami hihetetlen!
- Egyáltalán nem gáz, legalább megismerek még pár embert - mondom neki vidáman. - Gyere menjünk akkor az én szobámba - mutatok a folyosó másik vége felé és remélem nem veszi tolakodásnak, hogy odahívom.

A gimnáziumi éveim alatt sokszor elgondolkoztam rajta, hogy milyen lenne kollégiumban élni, de otthon még csak fel sem mertem vetni az ötletet. Már akkor is tudtam, hogy úgyis eljön azaz idő, amikor kirepülök a szülőházamból és messze leszek az otthonomtól. Habár Kaliforniában nőttem fel és a mai napig itt élek jót tett ez a kis változás, amelyet az egyetem hozott nekem. No én nem arról beszélek, amikor elkezdtem az egyetemet és zenét tanultam, hanem erről az időszakról. Erről az egy hónapról, amióta a Francesbe járok.
- Ez olyan, mint nekem az is furcsa, hogy az öcsénk Adam már csajozik, hiszen az én szememben mindig kicsi marad - mondom neki váll rántva és igazából nem csodálkozom azon, hogy Louis hogyan is kezel a barátai előtt. Nem gyakran mesélek Adamről, az öcsénkről senkinek, de ha megesik biztosan úgy lehet leszűrni, hogy maximum nyolc éves.
- Hát igen - mosolyodom el és azon gondolkozom vajon végig a bátyámról fogunk- e beszélgetni. Szeretem Luit nagyon és igazából még nincs is más közös témánk Lizzyvel, de azért kíváncsi leszek. Hátha ki fog valami olyan kotyogni az én drága testvéremről, amin majd jót derülök a későbbiekben.
- Erre tessék! - mutatom az utat Lizzynek mosolyogva. Még nem nagyon hívtam senkit a kollégiumi szobámba, talán, Luin kívül más még nem is járt erre. Talán, Nanát is át kellene hívnom, nehogy az legyen, hogy kerülöm.
- Hát nem lennék a filmművészetire való, marketing kommunikációra járok - mondom Lizzynek, majd kitárom előtte a szobám ajtaját. Csak reménykedni tudok benne, hogy nincs akkori kupi bent, mint amire emlékszem.

- Nincs tesód? - kérdezem csodálkozva, mert ez számomra igen furcsa. Nem tudnám elképzelni milyen lenne az életem, ha nem lenne ott nekem Adam vagy Louis. Ugyan mostanában az öcsémmel nem beszélek túl sokat, a bátyámmal sem sokkal többet, de Ő legalább itt van nekem. Nem tudom, hogy leszek- e valaha anyuka, de ha igen biztosan nem állok majd meg egy gyereknél.
- Tudom, de akkor sem vonz a filmművészet - rántom meg a vállam. - És mit tanulsz ezen belül? - kérdezem kíváncsiskodva. Igazából nem vagyok az a típus, aki kifejezetten érdeklődik a másik után. Sosem voltam az a nagy beszélgetős fajta, persze ez alól kivételt képeznek azok az emberek, akikkel igazán jóban vagyok. Lizzy őszintén azért érdekel, hogy megtudjam milyen a bátyám itt az egyetemen. Ahogy a mondás is tartja "...embert barátjáról".
- Eddig nem, de még bármi lehet - mondom neki mosolyogva. Még bármelyik percben megutálhatom a szakom, de már muszáj ezt végigcsinálnom. Anyukámék nem örülnének neki, ha még egy egyetemet félbehagynék. Lényegében azzal igazat is adnék neki, hogy valami nincs rendjén velem meg magam miatt is be kell fejeznem. Nem hagyhatok mindent abba, ami egy kis kihívást állít elém.
- Igazából nem, elvagyok én itt, a két lányon kívül nem nagyon jön ide senki - húzom meg a vállam. Ez a vállhúzogatás mostanra már elég gyakorivá vált nálam. Eléggé hanyag dolog ez szerintem, de hát ez van.

- Ó, értem – mondom kissé ledöbbenve. Az igazi olasz vér ott csörgedezik az ereimben és én egy pillanatig sem tudom elképzelni, hogy milyen lenne az, ha nem olyan családban nőttem volna fel, ahol sok a gyerek. Mi hárman vagyunk testvérek és a rengeteg unokatestvéremről sem szabad elfelejtkezni, akikkel mindig találkozunk a családi összejöveteleken.
- Akkor ha jól értem angolt is tanultál. Miért jöttél át? – érdeklődöm. Remélem, hogy nem értem félre a lányt, mert akkor több közös van bennünk, mint az első pillanatban gondoltam volna. Sulit és szakot váltottam, ahogy Ő is.
- Ha azt nézzük maga az egyetem szívás, ez a sok vizsga kikészít, pedig még alig csöppentem bele ebbe az egészbe – húzom el a számat féloldalasan. Mivel hivatalosan éveleje óta járok egyetemre, de ide csak egy hónapja számomra minden másabb. Nem vagyok még olyan tapasztalt, mint a többiek, a felsőbb évesek.
- Hát először tényleg nem tudod megválasztani kivel lakj, de később, ha van üresedés vándorolhatsz. Legalábbis a régi kolimban ez volt, nem hiszem, hogy ez itt is másképp lenne – húzom meg a vállam nemtörődöm módban. – Kérsz valamit inni? – kérdezem, mivel nem akarok bunkónak tűnni. Kaja nem hiszem, hogy van valami rendes a hűtőben, így csak ezzel tudok szolgálni.
- Bejön – bólintok. – Maximum akkor lenne fura, ha még nem rég jöttek volna össze, de mióta az eszemet tudom egy párt alkotnak.

- Ja, így már minden világos – mosolygok rá Lizzyre barátságosan. – És mit dolgozol? Nem lenne rossz, ha nekem is lenne valami jó kis munkám itt. Szegény Luit elég gyakran lehúzom pénzügyileg és anyától is szégyellek mindig kérni, főleg, hogy mostanában nem túl rózsás a viszonyunk – rántom meg a vállam és a tőlem telhető legőszintébb módon beszélgetek ezzel a szinte még idegen lánnyal. Az lebeg a szemem előtt, hogy Ő Lulu barátja, és ha a bátyám kedveli, akkor nekem sem lesz vele problémám a későbbiekben.
- Igazából úgy terveztem, hogy első hónapban jó kislány leszek, mindig mindenhová bejárok, majd lazítok kicsit. Miután leteszteltem, hogy melyik professzor milyen talán kicsit lazíthatok a húrokon, szóval bármilyen jó tanácsot elfogadok, mivel még új is vagyok és zöldfülű is – nevetek fel hangosan. –Biztos jó a víz? Tea, kávé, valami üdítő? Ne szégyenlősködj – mosolygok rá. Mondanám, hogy vagy valami alkohol, de nem tudom, mit gondolna rólam. Még a huszonegyet sem töltöttem be, az egyik haverja húga vagyok és néha tényleg jobb csendben maradni, mint fecsegni.
- Nekem nem gáz, túlságosan nem érdekel, hogy ki mit gondol – húzom meg a vállam egy nemtörődöm arckifejezés keretein belül. Nem hiszem, hogy a későbbiekben nagy gondom lenne Monával, a legrosszabb esetben egymás agyára fogunk menni, de legalább nem unatkoznánk.
- Igen, létezik – nevetek fel ízesen. – Ez fura, hogyhogy nem találkoztál még vele? Azt hittem Louis a barátainak bemutatta már, hiszen már nagyon régóta egy párt alkotnak. Aranyos lány, én nagyon bírom, mellette önmagam lehetek – húzom széles mosolyra a szám.
- Á, semmi – intek lemondóan. Igazából ott van nekem James, de magam sem tudom, hogy hányadán állunk és míg nem biztos a dolog panaszkodni és dicsekedni sem szeretnék senkinek.

- Éééértem – nyújtom el a szót. – Azért nem lehet rossz pincérkedni. Nézz csak végig a rengeteg diákmunkán, mindegyik nagyon szörnyű meg olyanokat bíznak ránk, amiket senki más nem csinál meg, szóval ilyen téren még szerencsés is vagy – rántom meg a vállam és teljesen egyetértek a kimondott szavakkal. Egy nyáron elmentem a strandra dolgozni, mert plusz pénz és nem akartam otthon ülni a seggemen három hónapon keresztül. Végül a szemetet szedtem végig, azóta sem dolgoztam semmit. Hacsaknem az munkának számít, hogy néha otthon besegítek édesanyámnak.
- Hát én nem tervezem, hogy majd mindenhová bemegyek, de azért nem fogok sokat hiányozni, de egyébként még nem tudom hogy, s mint lesznek a dolgok. A gimiben mintatanuló voltam, nagy változás lenne, ha itt meg csak lógnék meg ha kiderülne édesanyámat szívrohammal vinné el a mentő – nevetem el magam kínosan. –Akkor megnyugodtam! – a hangom kissé kényes, míg kiejtem a számon a szavakat, de egyáltalán nem zavar. Néha rám jön és olyankor nem állítom le magam. Kitöltöm Lizzynek a vizet és odanyújtom neki a poharat. Egyensúlyoznom kell, hogy ne öntsem ki a földre vagy netalántán magamra. Nem lenne belőlem jó pincérnő.
- De durva – nevetek fel hitetlenül. - Hogyhogy nem mutatta még be neked a bátyám Nanát? Mondhatni Ő a mindene és nagyon szép csaj, azt hittem mindenhová magával viszi, de ezk szerint nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mióta ismeritek egymást azzal a lükével?
- Igen, létezik – nevetek fel ízesen. – Ez fura, hogyhogy nem találkoztál még vele? Azt hittem Louis a barátainak bemutatta már, hiszen már nagyon régóta egy párt alkotnak. Aranyos lány, én nagyon bírom, mellette önmagam lehetek – húzom széles mosolyra a szám.
- Értem, mindig ez van amúgy. Olyat úgysem találsz, aki minden tekintetben megfelelne az igényeinknek. Na majd egyszer talán – mosolygok bátorítóan, habár ez a mosoly inkább magamnak szól, mintsem Lizzynek.

- Nekem a hostesszel semmi bajom nem lenne. Amúgy ha úgy vesszük szerintem te még szerencsés is vagy, mivel rengetegen utálják a főnöküket és ez sajnos kölcsönös is és az agyon szívatja őket. A vendégeket meg csak el lehet tűrni, tudom, hogy amit a vendég mond az szent, de na érted – magyarázom teljesen bele jőve a témába. Nem kellett még sosem dolgoznom és most sem igazán van rá szükségem, mivel a szüleim rendszeresen utalnak nekem pénzt, lényegében ilyen téren el vagyok kényeztetve, de ha kellesz majd később egy kis plusz pénz biztosan vállalok majd valami melót.
- Nem haltak még ebbe bele, valahogy csak megoldom majd meg nem akarom túlzásba se vinni a végkimerülésig, mert az senkinek sem a haszna. Te is kibírod meg még több millióan, én miért lennék kivétel? – A kérdést költőinek szánom, ha válaszol rá, akkor válaszol, de ha nem, nem, nem leszek miatta kiakadva. Jólesik, hogy valakinek filozofálhatok ezekről és kölcsönösen meghallgat. Már értem, hogy Louis valószínűleg miért bírja a csajt.
- Kérsz még? – kérdezem a poharára mutatva, amiben egy korty víz sem maradt.
- Végül is ki tudja… Egyszer majd csak megismered, jó fej meg minden – mosolygom biztatóan. Számomra tényleg fura, hogy Louis még nem mutatta be Nanát a barátainak, mivel az a lány a mindene, azt hittem mindig azzal villog, hogy egy ilyen lány van az oldalán.
- Akkor lényegében még nem ismered régen a bátyám. Miért voltál rá morcos? Csinált megint valamit? – kérdezem mosolyogva és csak reménykedni tudok abban, hogy nem mászik Lizzy a falra a sok kérdésemtől. Nem tudom, hogy az Ő szemével nézve mennyire különbözik Luitól és lát- e bennünk hasonlóságot, de arra már inkább nem kérdezek rá.
- Már nincsenek a kapcsolatuk elején, de a lámur még mindig ugyanakkora, mint akkoriban – rántom meg a vállam. Nem tudom, hogy milyen szerelmesnek lenni, még sosem tapasztaltam meg azt az érzést, így rendkívül irigylem a bátyám, mikor rá és a barátnőjére gondolok. Szeretném, ha egyszer én is úgy szeretnék valakit, persze viszonozva, mint ők egymást.
- Az lehet – mondom mosolyogva. – Nekem még akkor is együtt voltak, amikor nem.
- Igen, eléggé hasonlóan – bólintok rá és zárom is le ennyivel a témát.