A bizonyos 7-es tesztelése - Seby&Elee back on track

Forró egy napot választottam, hogy kicsit megkínozzam Sebyt, az egyszer biztos! Ahogy egy régi kedves barátom mondaná, meleg van, mint a tehénben, és nem úgy néz ki, mintha enyhülni akarna az idő. Délután öt óra van, és én órák óta izzadok a pálya száraz homokján. Az sem segített, hogy fel lett locsolva, hamar felszárad a homok a napos részeken, az árnyék meg koránt sem ad akkora enyhet, mint amilyennel kecsegtet. Mindegy, hogy a napon égek, vagy az árnyékban izzadok, ugyanolyan szar mindenhol. A lovas élet már csak ilyen, tavasszal a legjobb űzni, de hol van az már!
A négy lóból kettővel dolgoztam már, a harmadiknak pihenőnapot utaltam ki, és a kis cukorfalat kedves Principessám csak Sebyre vár, hogy megnézzem, mennyit bír a puha székhez szokott kis hátsója. Muszáj letesztelnem, egyrészt, mert megígértem neki, másrészt mert mégsem indulhatok neki egy három napos túrának lóval, ha tíz perc után sivalkodik, hogy szúr, nyom, tör, és különben is, fárasztó. Márpedig, egy avatatlan hátsó hamar feladja, és akkor jön a sírás-rívás.
Csúnyán ért véget az a szép este, amikor utoljára találkoztunk, mert hiába kedvelem a durvulást, ha agyrázkódás a vége, akkor már nem is olyan izgató a dolog. Seby amúgy egy tündér volt, ápolt becsülettel, és még az egymás karjában elalvástól is eltekintett, amit külön díjaztam is, mert nem voltam benne biztos, hogy szobatiszta leszek az éjjel, már ami a hányingeres perceket illeti. Persze másnap nem úsztam meg egy kórházi látogatást, bár én nem az eseményutániért álltam volna sorba szívem szerint, hanem egy koponya röntgenért, de sehogy sem tudtam meggyőzni, na meg mit is mondtam volna már megint az ügyeletesnek? Amúgy is ismernek már, elég lett volna valami lovas hülyeséget bekamuzni, de nem foghatok mindig mindent az én drága gyermekeimre! Az meg igen szarul vette volna ki magát, ha beközlöm, hogy az aktuális szexpartnerem lehajított a padlóra, és igen nagyot koppantam. Naugye, hogy ugye! De eltelt pár nap, és itt vagyok, élek és virulok, a tablettát persze gondosan nem vettem be, még a végén megbolondulnak a hormonjaim. Mondjuk, ennél nagyobb káoszt nehéz lenne elképzelni, megtapasztalni mégsem szerettem volna.
A kis hercegnőmet az istálló folyosóján kötöm ki, nekilátok a pucolásnak, fésülgetésnek, csinosításnak. A hecc kedvéért, mert hát Sebyt nem lehet nem heccelni, előkotrom a baba rózsaszín szettemet, amit valamelyik elmebajos barátnőm ajándékozott nekem színtiszta szarkazmussal, úgyhogy nagyjából még érintetlen is. Principessának meg igenis hogy jól fog állni, elvégre vérbeli hercegnő! Halvány pünkösdirózsa színbe öltöztetem hát, nyeregalátét, fülvédő, fáslik, szépen, ahogy a nagyok szokták, minden makulátlanul tiszta, és rendezett, egy ferde szál sincs a sörényében. A kantár már a fején van, de a csatokat még nem kapcsoltam be, inkább a hevedert húzom szorosabbra, nehogy nekem hátracsússzon a mesteri mű, aztán még a végén feltöri a kis babucikám hátát. Nem sérülhet le, mindenkit rajta tanítok, aki arra vetemedik, hogy edzőnek fogad fel. Hale kezdte a sort, nem tudta, mire vállalkozik, aztán Josh következett, aki szépen fejlődik, és igenis készen áll arra a szerepre, még ha nem is akarja elhinni. Most pedig Seby sétál be az utcámba, vagy a csapdába, azt majd eldönti Ő, mert akit egyszer megkaparintok, azt nehezen engedem ki a karmaim közül.

//Amúgy ha hánytál, lehet nem hat a tabletta, csak úgy szólok, szóval ha csak úgy tettél bevetted Seby elhitte, de lehet kellett volna xDDDD Szólj ha lesz Alice-ka xD//
//Ja és mivel közben Sebyvel nem egy dolog történt sztem egy hét legalább eltelt, nem baj? Csak máshogy bajban lennék xD//

Eltelt némi idő, mióta Elee drágám nem láttam. A legutóbbi este kicsit nos... őőő... kihozta belőlem a nos.. szóval jól meghágtam szegény drágám, a fejfájását én továbbra is az alkoholhoz kötöm, mert nem koppant ő szerintem akkorát, nem volt olyan magasan mikor elengedtem, de nem is figyeltem, mennyire engedi el magát ottan. De minden lehető módon próbáltam ápolni, mégsem az agyára menni, mert van annyi önismeretem hogy ilyenkor idegesítőbb vagyok mint hasznos, de próbálkozom becsülettel. Szóval a kórházban volt egy rossz köröm, de mivel én úgy láttam bevette a tablettát, meg hogy a fejfájása és a rosszulléte is csillapodik, így megnyugodtam. Még aznap este, meg másnap felhívtam egy rövid beszélgetésre, jól van-e, de igyekeztem nem őrületbe kergetni. Na de azóta velem nem kevés dolog történt, hogy Ameliát nem sokkal utána kihozhattam a kórházból, mondhatni... azóta mintha ezer év telt volna el. De nem annyi nem, bár Elee hiányzott, ez tény, főleg hogy elmondhassam neki. Szerintem ő fogja a legjobban megérteni, hogy ezek tőlem igenis nagy dolgok most. Lovagolni hívott, mikor mondtam találkozzunk mert mesélni szeretnék, belementem. Bár én folyton leesem minden lóról, nem is Henrynek kellett volna kaszkadőrnek mennie vagy nem csak neki, mert annyi esést... de sosem lett bajom, szerencsére.
Nincs kimondott lovagló ruhám, de még csak rá hajazó se, így maradtam a farmer-ing kombónál, úgy sem lovasversenyre megyek.
Mikor megérkezem először meg kell szoknom a tömény ló szagot, meg istálló szagot, elnyomni pár tüsszentést, mert hát a széna... meg az allergia, jah igen, hát mondani sem kell, szoktam ezzel szenvedni ha a közelben az a sárgás-zöld gaz.
Keresgélem Eleet, de meg is találom az egyik lónál, elvigyorodom.
-Helló Édesem, olyan romantikus az istállószagban enyelegni veled és kacérkodni a lovaglás gondolatával! - lépek oda, de az arcát csókolom meg, meg kicsit megölelem, aztán bekúszik a perifériámba a tömény rózsaszín és némileg elborzadva nézek végig a lovon. - Nem is tudtam hogy így szereted a pinket életem értelme... és az én lovam merre leledzik? - Nézek kérlelő mosollyal, hogy csak nem nekem szánja a habos-babos pacit! Persze ha igen sem esem kétségbe, de senki ne várja el hogy ujjongjak, hogy újra melegnek leszek nézve. Igen... újra... ah. (xD)

Egy hete láttam utoljára Sebyt, na de ki számolja a napokat? Érdekes eset volt, annyi szent, na de hát két bolonddal történhet bármi, azok mindig jól mulatnak. Így van ez velünk is, akármilyen bénák vagyunk, mindig jól mulatunk. Most sem volt ez másképpen. A bogyót nem vettem be, de nem kell aggódnunk, nincsen semmi vész. Ha nem hinne nekem, kérdezze a tamponomat…
A szokásos lovas szerkómban vagyok, sötétkék lovasnadrág, derekába betűrve egyszerű, feszülős fehér ujjatlan felső, csizma, rövid, tompa sarkantyú, mert lusta voltam levenni. Az övembe tűrve a bal oldalamon a kesztyűm. Principessa türelmesen álldogál a folyosó közepén, amíg csinibabának öltöztetem, szereti, ha foglalkozom vele, igazi királylány. Most is úgy dugja bele a fejét a kantárba, mintha különös örömét lelné a fémnek a szájában, de szeretem azt hinni, hogy az örömem az Ő öröme is.
- Helló, édeske! – köszönök, azonnal szélesen elvigyorodom, ahogy meglátom. Kicsit furcsállom az arcra puszit, az ölelést finoman hárítom, elvégre igencsak izzadt vagyok már, nem vagyok benne biztos, hogy kellemes a ragadós bőröm, meg a lószőr, meg miegymás, ami ilyenkor az ember lányán leledzik. – Szívem, hogy te mindig a szexre gondolsz… - játékosan megfenyegetem az ujjammal, kicsit félre tolom az útból, és a lovacskám fejéhez lépek, hogy befejezzem a kantározást. Megfordul a fejemben, hogy valami nem stimmel, olyan fura volt az az arcra puszi tőle, de igyekszem megszabadulni ezektől a gondolatoktól. Szépen lóra ül, kicsit megkínzom, és úgy fog csiripelni, mint egy dalos pacsirta. Még azt is elmondja majd, amit sosem akart nyilvánosság elé tárni.
- Nem szeretem. Lovon nem. De mivel egyszer kaptam ezt a szettet, és még sosem használtam, úgy gondoltam, itt az ideje. – megpaskolom a kancám izmos nyakát, aztán Sebyre pillantok és rávigyorgok: - Készen állsz, életem?
Áthúzom Principessa fülein a szárakat, és a pálya felé indulok vele. A futószár és az ostor az istálló elején vár, menet közben majd összeszedem.
- És… Mikor is lovagoltál utoljára? Rendesen, lovon, nyeregben, satöbbi. – mintha mondta volna, de én nem szoktam ilyen apróságokat megjegyezni, és nem vagyok szégyenlős, hogy ne kérdezzem meg, még ha ciki is. Akkor sem tudnám, ha tegnap mondta volna. Ez van. A pályán még egyszer ellenőrzöm a hevedert, húzok rajta még egy lyukat, aztán leengedem a kengyeleket. Seby magasabb nálam, engedek két lyukat a hosszán, aztán majd meglátjuk.
- Fel tudsz szállni egyedül, vagy dobjalak? – megvakarászom az én kis hercegnőm homlokát, aki belenyomja a fejét a tenyerembe.

Tudom, tudom, Elee nem az az ölelkezős fajta, de hát én meg igen, szóval legalább köszönésnél nézze el nekem. Az meg hogy nem rózsaillatú, szerinte feltűnik nekem a tömény lószagban? Hovatovább ismerem magam, fél óra és már a földön fogok hemperegni...
-Hát tudod rád nézve nehéz nem arra gondolni... a te hibád, kevésbé lennél szexi! - Kacagok, jól kezdünk, de mi már nem változunk. Én legalábbis nem akarok. Közben félretol, lepipált a paripa... na szép. De még nem duzzogok, tartogatom későbbre, mikor már nagyon hanyagolna, lépten-nyomon nem fog kiengesztelni, okosan kell csinálni!
-Áááh értem... külön engem megtiszteltél vele, kedves... kedves... - És ritka undorító, de ezt nem mondom ki hangosan. Rózsaszín nyereg... remélem a lovak színvakok.
-Én mindig készen állok, nem tudtad? - Nevetek, amúgy a lovaglásra sosem lehet felkészülni. Ha felkészülnék rá arra is felkészülök hogy lezúgok. Arra meg ki akar?
-És a másik ló? - Nézek körbe, ez csak egy. Egy neki a szépségesnek nem mondható pink nyereggel. És az enyém? Vagy csak én megyek, abba mi a buli? Jó értem én, le tud fotózni a fenséges cukormázas pacin... ó a rosseb, nem baj. Majd direkt pózolok, Josh meg fog rajta halni... durva lesz.
-Őőőő... 19 voltam. Szóóóóval.... nem most volt. Mondhatni régen, de mivel még fiatal és üde vagyok, mondjuk úgy, nem rég! Az más kérdés mennyire felejtettem el. Állítólag nem lehet, gyakorlatilag szerintem sosem tudtam, de te majd ezt eldöntöd. - Tanultam lovagolni, több évig jártam, csak mindig máshoz, más lovon, úgy nem tudom mennyit ér.
-Hát persze hogy fel! Ne viccelj! - Legyintek, elindulok, megállok a ló... rossz oldalán. Nem ilyenre emlékszem, így hogy rakom bele a jobb lábam? Egyáltalán azt kell? Hogy is... hogy is... tudom, csak beakasztom, megkapaszkodom és hopp... már ha nem indul el, az nem jó.
-Hátö... - Roppant határozott módon őgyelgek át a ló nyaka alatt a másik oldalra, beleteszem a lábam a kengyelbe... így? Így jó? És most? Előbb elrugaszkodom aztán kapaszkodom? Vagy fordítva? Hol is fogom meg? Valahol a nyerget nem? Elrugaszkodom, remélve a ló nem lát pár méterre odább valami finomnak titulált fűcsomót, de... előbb elhasalok a nyeregbe.
-Ezt pont így tanultam... uhh... jó? Egyedi Drayton módszer... eredeti brit! - Küszködöm fel magam és lendítem át a lábam, felegyenesedem a nyeregben, hátrafésülöm a hajam, ijedt fejem rögtön vagány vigyorba rendezem ahogy ránézek.
-Látod? Simaliba... az évek és a tapasztalat! - Nevetek kicsit kínosabban, lesz ez még rosszabb is... De legalább mentségemre legyen mondva a kantárt már rögtön keresem és azt normálisan fogom egyelőre lazábban, mert csak séta lesz úgy sejtem.
-Na és hogy telt a heted? Eseménydús volt? Mesélj kicsit! - Míg sétálunk és túlélek, addig ő csacsoghat nekem, feltéve ha nem engem akar az ostorral nevelni. De talán nem fog, egész szépen ülök a nyeregbe, ha délceg herceg nem is leszek. De már valami rémlik milyen érzés is ez, ez a hullámzás, a ló ritmusa.

//Csak ennyi rózsaszín van a hátasodon, plusz fülvédő: http://m.cdn.blog.hu/ge/gesaesszello/image/2012/gesa_rozsa.jpg - túlzásokba nem kell esni, annyira még Elee sem elvetemült, hogy külön rózsaszín nyerget tartson a kedvedért… Very Happy

//

Sem bújós, sem ölelkezős nem vagyok, de Seby már kezd nevelgetni. Nagyjából sikerrel jár, töri a jeget, de most nem az a bajom, hogy ölelgetni akar, csak szimplán nem vagyok valami friss, meg melegem is van, mint a dög, ilyenkor pláne nem ugrálok mások nyakába, maximum a négylábú gyerekeimet ölelgetem szarrá.
- Ah, szóval kicsit bányarémesebbre kéne vennem a figurát. – biggyesztem az ajkam, aztán azon agyalok, hogy is tudnék instant elcsúnyulni. Lefoglal, hogy előkészítsem a lovat, úgyhogy felhagyok a tervekkel, pedig lószőrből bármikor helyre kis borostát, bajuszt, mellszőrt, vagy akármit rittyentenék.
- Igen, életem, csak a kedvedért. Meg mert Principessának remekül áll ez az árnyalat! – vigyorgok rá szélesen, miközben megsimítom az én kis drágám fakó szőrét. Selymes, puha, csillog-villog. Anya szeme fénye.
- Bah… Miért is nem lepődöm meg ezen? – forgatom a szemem, mert megjött az az arc, már hiányoltam. Lehet, megrettent a patásoktól? Már hogy az egója, nem Ő maga… Bár, mintha mondta volna, hogy minden egyes alkalommal leesett. Lehet, hogy fél? Vagy csak túlzás volt, és azért volt sikerélménye is? Hát, most csinálunk neki!
- Másik ló? A közepébe akarsz vágni? Mert kimehetünk terepre, de előbb meg kell néznem, mit tudsz… - Az egyetlen lovam, aki ma még nem mocorgott, az Django. Egy vadbarom csődör, tele tomboló tesztoszteronnal. Hát… Nem biztos, hogy a legnyugalmasabb terepünk lenne…
- Tényleg nem lehet elfelejteni, ha egyszer tudtál… Olyan, mint a biciklizés, vagy mi. Meddig jutottál? – igazából arra vagyok kíváncsi, hogy mit várhatok el tőle. Hogy tud-e könnyű ügetni, vágtázni, tudja-e irányítani a lovat lépésben, ügetésben. Vágtában nem is feltétlenül muszáj, az pikk-pakk menni fog, ha kicsit ráfeszülünk, és ha stabilan ül, mehetünk is túrázni. Ha nem, akkor marad a quad, mert megölni nem akarom. Feldobom a szárakat Principessa nyakába, és becsatolom a zablába a futószárat.
- Na, akkor lássuk! – kicsit hátrébb lépek, teret adok neki. Nevetek, ahogy a jobb oldalról próbálkozik. Viccel. Ugye csak viccel?! - Édes… Balról. Bal láb a kengyelbe, bal kéz megkapaszkodik a nyereg elején, jobb kéz a hátulján. Rugaszkodik, húzódzkodik, lábat lendít, ül. – mindeközben vadul activityzek a homokban. Amikor végre kúszni kezd felfelé, gyorsan megfogom a jobb kengyelszíjat, húzom lefelé, ellentartok, és fogom a ló fejét is.
- Segítsek? – kukkantok át a nyereg fölött, aztán csak nevetek, ahogy felszerencsétlenkedi magát. Ezer szerencséje, hogy van egy ilyen türelmes jószágom, mint Principessa.
- Na, jó, akkor kapaszkodj! – mondom nevetve, és igyekszem magamra erőltetni a szigorú edzős hozzáállást. Elindítom a lovat magam körül, az ostor tulajdonképpen nem is kell, Principessa szóra dolgozik.
- Ó, hát csak... Minden nap itt lógok, aztán irány a város, amikor már emberi időjárás van. Hajtom a pasikat, ismersz. És veled? Mi a helyzet Mr. Drayton háza táján? – húzom fel a szemöldököm, hogy mit reagál, de hát olyan mint én, nem fog ledöbbenni, vagy ilyesmi.
- Na, de neked meg be kell kicsit melegítened! – rázom meg magam, most edző vagyok, majd máskor csacsogunk! Karkörzések, bokaérintések, előre és hátra dőlések, felsőtest csavargatás, kiemelkedés a nyeregből lépésben, ilyesmik. Nincs kegyelem, ezt komolyan veszem, nem szeretném, ha meghúzná magát, elég lesz neki az izomláz is, ha tíz évet kihagyott.

//akkor jó, mondjuk ez is durva xD Sebynek az xD//

-Tudod szívem, ez amolyan.. születési "átok", van amin nem lehet változtatni... - Vigyorgok ezerrel, nem tudom elképzelni hogy csúnya lenne akkor sem, ha baromi másnaposan kelne fel és tiszta nyál lenne és... na jó, úgy azért lehet súrolná a nem szexi fogalmát. Hm.. De az most nem áll fenn szóóóóval maradjunk a szexinél!
-Princessina? - Értem el a ló nevét, bár azzal sem járnék nagyon messze amilyen habcsókos ezzel a rózsaszín izével.
-Mert szeretsz meglepődni, érdekes szokás, mondták már? - Nevetek, én szívom a vérét, a nap a haja színét...
-Miért... nem ez a két véglet van. Idebent is lehet ketten lovagolni... - Vagy nem? De velem csinálták. Igaz terepen voltam utoljára, majdnem lefejeltem egy faágat is de aztán mégsem. Izgi mi?
-Végig... na jó ugratni nem ugrattam, csak mikor az egyik ló az erdőben nekiiramodott és átugrott egy rönköt. Érdekes akkor pont nem estem le! De utána nem sokkal igen, mikor megállt legelni... - Merengek el ezen, úgy néztem ki mint a gyerek Tarzan a mesében, levelek lógtak a hajamból és nem tudtam fókuszálni egy fél percig.
-Ó hogyne, hogyne... alap.... - Mondom és úgy teszek, mint aki tesztelte őt, hogy na, átment a vizsgán. Bal lábbal kell tuti? Nem másikkal? Na mindegy. Míg magyaráz dereng valami, vajon miért látom rajta is amit minden oktatómon... nem is értem. De felszenvedem magam, innen már sokkal könnyebb lesz. Mondjuk segít, ellentart, dehát már vagy kilenc éve nem csináltam elnézhető nem? Na ugye! De mondom neki hogy nem kell segíteni, megoldom, tuti megoldom.
-Jó... de csak sétálunk nem? - A remény hal meg utoljára. Minden esetre hátrébb dőlök kicsit, összeszorítom a combjaim. Úh... lesz izomlázam... vajon kimasszírozza belőle? Ártatlan kérdés volt, csak gondolatban, azt is halkan.
-Hmm, hát én nem hajtom a pasikat, tudod valahogy nem az én stílusom... - Josht sem hajtottam meg amúgy is. - Ohm... nem előtte kellett volna? - Bemelegíteni? A nyeregben? El is felejtem mit akartam mondani. Csak lesek, ez komoly? Még a végén kiszédülök a nyeregből... na jó nem. Csinálom, szófogadó vagyok bár szerintem egyszerűbb lett volna odalenn bemelegíteni mint idefenn, de komolyan! Ez biztos a lófanok kedvéért van, akik már attól izgalomba jönnek hogy a lovon ülnek. Én azért itt még nem tartok, nekem továbbra is a futás a csúcs, lovaglásnál meg maga a póz az ágyban... khm.
-Te is mindig a lovon melegítesz be? Amúgy neked nem kéne? Hajlonghatnál kicsit te is... - Vigyorgok, nekem is legyen már jó, nézni szabad nem?

- Ne mondd már, csak egy éles kés kell hozzá… - nézek rá komolykodva, de persze a világért sem szeretném átmetszeni a vonásaimat.
- Az én kis hercegnőm… - búgom a kanca nyakába, aztán Seby felé fordulok: - Szóval… Meg fogsz lovagolni egy hercegnőt. Voltál már ilyen helyzetben? – vigyorgok, szinte szétrobban az arcom, annyira feszül a bőröm. Imádom ugratni, mert Ő valahogy mindig veszi a poénokat, és benne van a játékban.
- Nem, nem ez a két véglet van, de ha bent ülök lóra, akkor komolyan dolgozom a lóval, és akkor nem tudok rád figyelni. A terep a lónak is lazítás, ott nem követelek tőle többet, mint hogy ne öljön meg, ott tudnék veled foglalkozni. – magyarázok, mert ez a terepem, ebben jó vagyok, órákig képes vagyok a lovakról, lovaglásról, bármi hasonlóról beszélni.
- Úúúú, akkor kész profi vagy! – cukkolom, de közben kicsit megrémülök, mert ha az van, amire gondolok, akkor fennmarad, nagyjából, de az ülése elég… hogy is fogalmazzak… instabil lehet. Félelmem pedig csak erősödik, amikor nem igazán találja a helyét a felszállásnál. Jó, nem áll meg a világ, ha nem lóval túrázunk, de akkor most tényleg oda kell rá figyelnem. Nem akarom, hogy leessen. Nagyon nem!
- Hát… Az volt a tervem, hogy kicsit ráérzel, és lovacskázol, megnézem, mit tudsz egyedül. De ha csak sétálni akarsz, akkor csak sétálunk. – mosolygok rá, aztán elindítom Principessát. Hátrébb dől, a combjával kapaszkodik. Ez jó, legalább ez megvan.
- Ne olyan görcsösen. Csak… Csak simulj, válj eggyé a lóval, de ne roppantsd össze. – próbálom magyarázni, de tudom, hogy ez nem olyan egyszerűen értelmezhető, mint amilyennek tűnik.
- Hát, azt mindjárt gondoltam! – horkantok fel kicsit – Nem, szívem, ha a nyeregben melegítesz, attól fejlődik az egyensúlyod a lovon.
- Én bemelegítek a pucolással, nyergeléssel, és én már két lovat lelovagoltam, szóval bármennyire is szeretnél ugrabugrálni látni, meg hajlongani, ahhoz korábban kellett volna jönnöd. Na, de, félre a tréfát! Készülj, ügetünk! – csettegek Principessának, kiadom az utasítást, mely szerint „Üggget” és figyelem Seby reakcióját - persze ha csak sétálni szeretne, akkor maradunk lépésben.

-zabálni való vagy, tény, de ha meg akarnálak enni, nem finomkodnék. Csak szimplán beleharapnék a formás hátsódba! - Nevetek, úristen, kés... kész horror!
-Öööö.... a hercegnők szoktak engem, szóval nem... - Nevetek, ez de morbidul hangzott. Főleg elképzelni, hogy meglovagolok egy... hercegnőt. Huh.
-Áh, így már értem életem. - Ha nem tudna rám figyelni az más, terepen meg egyelőre én nem tudnék őrá, azt hiszem valóban maradjunk ennél még. Aztán ki tudja.
-Ugye? Igazából nem az öcsémnek, hanem nekem kellett volna kaszkadőrnek menni, lovas kaszkadőrnek! Olyan prímán zúgnék le a jelenetek kedvéért... persze magas gázsit kérnék, mert a tehetséget meg kell fizetni kérlek alássan! - Nevetek, hülyülök, bár akkoriban komolyan elgondolkodtam, főleg mert aktívan parkouröztünk is.
-Hát... egyelőre csak sétáljunk. Aztán... ügethetünk is. Remélem nem töröm fel a seggem... - Nevetek, kinézem magamból. Aztán magyaráz, majdnem benyögöm, hogy mi vagyok én, kentaur? De aztán inkább mégsem, csak lazábban szorítok. Igazából alig, mert amúgy is fárasztó és sétánál még nem is kell.
-Áh... olyanokat tudok meg. Lovon kívül jó, számít? - Vigyorgok az egyensúlyom illetően, mert az legalább tényleg jó. Aztán csak tovább vigyorgok, hogy erről lecsúsztam hogy pucsítgasson nekem és hasonlók, majd arcomra fagy a vigyor.
-Mi?! Máris? - Kapom össze magam, mert már cuppog is, azannya, hát zúgni nem akarok, előkaparom az összes emlékem. Bár hogy ez segít-e... Minden esetre a térdeimmel jobban kapaszkodom, eleinte végig kell gondolnom mikor is emelkedek ki, de aztán már az is megvan. A kezdeti sokk kezd elmúlni és valóban figyelek arra, hogy lassan, felvéve a ló ritmusát kiemeljem magam és vissza. Na de asszem Elee is régen látott már koncentráló komoly fejet vágni, de azért még úgy érzem, nem árt ha figyelek arra amit csinálok.

- Te vadállat! – nevetek én is, mert ez kész, hát ilyenek vagyunk mi, ha kettesben vagyunk. Meg akkor is, ha nem, szóval… Ja, ilyenek vagyunk mi.
- Ó, hát persze, igazad van… - mosolygok értőn, mintha legalábbis valami királyi ágyassal beszélgetnék, aki ugye a diszkréció miatt nem pletykálhat a kékvérűekről. Ja, persze, én meg maga vagyok az anyakirályné!
- Örülök. – megborzolom a haját, ez már lassan szokásommá válik, és erről eszembe jut, hogy talán kéne rá kobakot adnom – Édes, talán fel kéne venned egy kobakot, nem? – azonnal el is kezdek kutakodni agyban, hogy hova hánytam el legutóbb az enyémet, mert hogy én csak ugrómunkához szoktam felvenni. Talán a kocsiban van? Vagy behajítottam a szekrénybe? Basszus, nem ártana megkeresni, még ha Seby nem is tart rá igényt…
- És akkor már milliószor kerültél volna kórházba. Hát kell az neked? – kicsit kuncogok magamban, mert hát még emlékszem, mit művel orvosok közelében.
- Jól van, akkor sétálunk. Egy kicsit. – vigyorgok – A seggedet meg… Hát, majd vigyázok a seggedre!
Próbálom a tudtára adni, hogy hogy is kell lazán ülni a lovon, miközben fent tartjuk magunkat, de rá kell jönnöm, hogy ez csak számomra olyan piszok egyértelmű.
- Számít, persze. Csak hát a lovon minden megváltozik. Előny, ha amúgy remekül állsz a két lábadon, de most egy élő állat hátán ülsz. – figyelmeztetem, mert hiába remek személyiség az én Principessám, megbotlik, megugrik, bármi megtörténhet. Figyeljen csak oda.
- Nyugi, csak megnézem, mit tudsz… - próbálom megnyugtatni, nem lenne jó, ha most begörcsölne. Elindítom a lovat, figyelem, hogy mozdul Seby. Eleinte pattog kicsit, aztán elkezd emelkedni. A sarkát kicsit felhúzza, a válla kicsit előre billen. Koncentrál, és a nagy koncentrálásban feszessé válik a csípője, a dereka, a válla. Megállítom a lovat, és oda sétálok melléjük.
- Lazíts, ez nem vizsga, nem történik semmi. – megfogom a bokáját, a helyére húzom az alsó lábszárát, és keményen lefelé tolom a sarkát – Ezt tartsd így, rendben? – felnézek rá, ez most komoly, az én lovamon nem fog csak úgy elhawaiiozni, nálam rendesen kell ülni. Maximalaista vagyok, bocsi. Aztán kezem a térdére csúszik, odanyomom a nyereghez: - Ezt meg itt. De ne szorítsd, akkor bemerevedsz. – tenyerem tovább kúszik, fel a combján – Kicsit billentsd felfelé a csípőd, a farzsebedre ülj, akkor a családi ékszer is biztonságban lesz, és lazítsd el a csípőd meg a derekad, jó? Kövesd a lovat, a hátának a mozgását. Most ő diktál, te csak figyeld és másold. Húzd be a hasad, nyisd ki a mellkasod, vállakat hátra. És ne pucsíts! – paskolom meg finoman a hátsóját, aztán ellépek, vissza a kör közepére.
- Figyelj, elindítom, de csak lépésben. Csak lazán ülj, engedd, hogy a csípőd együtt mozduljon a lóval. – mondom, és finoman rácsettegek a kancára. Lassan indul el, érzi, hogy Seby nincs éppen a helyzet magaslatán.

-Grrr.... - Röhögök, hamarabb nyalogatnám halálra, minthogy komolyabban megharapjam. Bár lehet ez az opció betegebb, de sebaj!
-Nekem? Nekem mindig, nem is kérdés... - Vigyorgok, imádom az elnéző türelmét, hogy nem nyomja a fejem ilyenkor az itatóba.
Megborzolja a hajam, nevetek tőle, kedves gesztus tőle, akkor is ha utána mindig olyan lesz a fejem, mintha egy összehányt szénaboglya lenne.
-Nem szoktam felvenni, de ha téged megnyugtat, hogy van rajtam... bár úgy sejtem akkor fel fog forrni az agyvizem, melegek azok... - Jobban belegondolva nem szívesen venném fel, de előírás, nem akarom hogy Elee bajban legyen miattam.
-Neeeeem, nem, hát annak az a lényege, hogy technikásan csinálod, így semmi bajod nem lesz! Hát nekem sem volt soha! - Enyhe fintor, majd röhögök, dehogy megyek kórházba! Még csak az kéne.
-Vigyázz is rá, nem akarom hogy hatos legyen, ha már a hét megvan! - Röhögök, emlékszem, hogy mit mondott róla, mai napig szórakoztat a dolog.
-Persze, de csak nem kezd el rodeózni velem... - Mosolygok kedvesen, úgy tűnhet félvállról veszem, pedig csak minden bizalmam az övé és a ló intelligenciájáé, hogy nem ellenség vagyok, vigyáz ő rám ahogy én is rá.
Aztán ahogy megyünk, megállít. Pislogok, hogy most mi a baj, én igyekszem!
-Maximalista kisasszony... - Mosolygok, de hagyom hogy hátrébb húzza a lábam, a sarkam. -Igyekszem. - Nem tűnik valami kényelmesnek, de ha ez kell...-De ha ne szorítsam minek nyomod oda? Ha nem szorítom lejjebb csúszik... - Ártatlan kérdés, de félek többet nem hív el lovagolni. -Hmm... - Somolygok, sokat sejtető pillantással, hogy feljebb csúszik a keze a combomon, tudom, hogy ő rohadtul nem arra gondol, de akkor is mókás. Főleg amit a családi ékszerről mondd! De engedelmeskedek, kezes bárány vagyok, élő Ken baba jelenleg, mert a kedvére akarok tenni (meg a lóéra, gondolom neki is jobb így) -Nem szoktam pucsítani, azt te szoktál, ha hangulatba jössz... - Nevetek, de a csípőm a legkönnyebb ellazítani, azzal nincs is gondom, főleg hogy igazított az ülésemen. Lassan indul a ló, kedves jószág. Kell némi idő mire a lábam megszokja ezt a kissé faramuci pózt, de azért haladok. A csípőmre nem is nagyon figyelek, mert annak kényelmesebb így, inkább a térdemre, meg a sarkamra, majd lopva odapillantok Eleere vajon szörnyülködik vagy kicsit megnyugodott. Remélem utóbbi, jó régen nem lovagoltam, mondhatni teljesen elszoktam tőle.

Csak a szememet forgatom, ahogy arról beszél, mindig neki van igaza. Mikor tanulom már meg végre, hogy ebbe a csapdába ne sétáljak bele még egyszer? Én csak egy hajborzolással tudok visszavágni, de gyanítom, már megszokta, mert csak nevet rajtam. Remélem nem bánja, bár tény, hogy kissé furcsán néznék rá, ha azonnal előkapna egy tükröt meg egy fésűt, hogy helyrehozza a károkat, amiket szenved tőlem a frizurája. Mondjuk… máshogy is összeborzolhatnám. Na, de ma nem ezért vagyunk itt.
- Ha megígéred, hogy nem esel le, nem muszáj felvenned. – be sem merem vallani neki, hogy halvány lila fingom sincs, merre lelem fel.
- Oh, én kérek elnézést… Taníts, mester, én párszor összetörtem magam. – kicsit oldalba bököm, vigyorgok. Azt mondják, addig nem vagy igazi lovas, amíg le nem esel. Ezek szerint már Seby is közénk tartozik.
- Ó, sosem hagynám. Felfejlesztelek, édeske, nem kell izgulni. – basszus… Nem is értem, azóta sem, hogy miért mondtam neki, hogy hetes a segge. Mondjuk… Nem mondom, van még hova keményíteni, de majd dobunk rá egy kis bőrkeményedést. Hehehe…
- Nem, nem az a típus, ne aggódj. – mosolygok, és megpaskolom Principessa nyakát. A legnyugisabb lovam, fiatal kora ellenére.
- Bocsi, de ezt az egyet igen komolyan veszem. – sandítok fel rá. Nem tudom, de ebben tényleg nem engedek – Tudom, hogy ellenkezik az ösztöneiddel, de hidd el, így biztosabban ülsz majd. – a térdét a helyére igazítom, és persze, hogy nem érti, én sem értettem kis kezdő koromban.
- Hát, ha szorítasz, akkor bemerevedik a combod, a csípőd, az alsó lábszárad sem úgy működik, ahogy kéne… Csak egyszerűen tartsd a helyén, és semmi esetre se húzd fel. Minél lejjebb tolod, annál jobb.
A combjára simítok, felfelé. Edzői mozdulat, de hát nálunk akár valami egészen más is lehetne.
- Töröld le azt a perverz mosolyt az arcodról! – vigyorgok rá, aztán folytatom az okítást.
- Édeske, én mindig hangulatban vagyok, most mégsem pucsítok, na ezt magyarázd meg! – nevetek, aztán hátrébb lépek. Figyelem, ahogy lépésben ül a lovon, korrigálom, ha valami elcsúszik, de elég jónak tűnik eddig.
- Jó, akkor most ügetni fogsz, de marad a fenekeden, csak dőlj szépen hátra, farzsebre ülj, és a csípőd extra laza legyen, jó? Csak kövesd a mozgását, rá fogsz érezni. – próbálom felkészíteni a tanügetésre, bár ez nekem is mumusom, ezért nem is űzöm a díjlovaglást. Elindítom Principessát, tötyögős ütemben halad, óvatos. Annyira szeretem, hogy így vigyáz a kis kezdőimre!

-Háááát ilyet nem ígérek, de megpróbálom! Lehet kilenc év alatt kinőttem! Vagy csak te vigyázol majd rám mint egy angyal és nem lesz bajom! - Mosolygok szélesen, nem tudom mennyire az én bénaságom volt hogy folyton zúgtam, lehet az oktatókat sem érdekelte, Elee viszont lelkes.
-Ezt nem lehet tanítani életem, ez ösztönösen jön! Amúgy nem lett komoly bajod ugye? - Váltok önelégült vigyorból aggódóbba, mert szegénykém remélem nem szenvedett el nagy harci sérüléseket. Bár akkor valószínű már felhagyott volna az egésszel a csudába. Vagy ez nem így megy? Elee elég nagy lovaglás fanatista, sosem felejtem el hogy kissé spiccesen mennyire lelkesen mesélt az álmairól, a szenvedélyéről mikor először találkoztunk. Hol van az már... mégis felejthetetlen.
-Ohm, az más, leszek én még 8-as is, azt mondod? - Nevetek, hát ez kész. Szerintem jó így a seggem, de elhiszem neki, ha nem. Vagy ha lehetne jobb...
-Gondoltam, kezes lónak tűnik. - Mosolygok, megpaskolom én is a lovat, érezze hogy szeretjük.
-Csak ezt? - Akkor nem is olyan sok mindent vesz véresen komolyan, ezt talán még én is be tudom tartani. Igyekszem. -Ha te mondod... ha azt megtanultam hátradőljek ne előre... ezt is megfogom! - Jelzem, azért is estem le mindig, mentem a magzati póz fele és paff... de már csak ritkán dőlök előre, ez siker, tényleg siker!
-Lejjebb... hát jó... - Letolom a térdem, ha ezt kéri... bár ez a legnehezebb, nem tudom miért. Na meg a sarkam, az olyan fura. Aztán simogat, nem megy, hogy ne vigyorogjak egyértelmű kéjes élccel, de rám is szól én meg röhögök.
[color=royalblue]-Miért, zavarba jön tőle kisasszony? /color] - Röhögök tovább, na azt megnézném hogy ettől elpirul!
-Wow... és mitől vagy most hangulatban? Vagy a puszta látványom is elég? Azt hittem ez csak pasiknál van, vagy épp nálam... - Vigyorgok, elvégre Eleere csak rá kell nézni. Magamról ugyanezt már nem mondanám el, de hát ki tudja, lehet nekem is egyszer jó napom nem? Még akkor is ha csak hetes a seggem! Hehehe.
-Mármint ne emeljek ki? Vagy hogy hívják azt... tudod... - Csupa szakszó, csupa szakszó... de szerintem érti mi a nyűgöm. -De... hát.. jó... - A teljes megsemmisült beletörődést láthatták és hallhatták, mert már indul a ló én meg... lazítani próbálok. Hátradőlök, a csípőm laza, az még mindig, a lábamra figyelek, mert nem akarok egyszer csak ledőlni mint egy krumplis zsák. Hozzá kell tenni, ez a pattogás főleg amiatt ijesztő, hogy rosszul fogok pattogni és feltöri a seggem, vagy... a családi ékszer veszít csillogásából, hogy Elee szavával éljek. Ám a ló segít, lassan halad, egyenletesen, így pár kör után (ha hagy annyi időt, nem tudom mekkora a pálya, ha nagy akkor a kör végére) már kezdem megszokni és nem is olyan rémisztő, mosolygok is.
-Szőrén is ilyesmi amúgy? - Sosem ültem meg úgy a lovat, de Elee tutira. Indián feeling!

- Angyal, mi? – nevetek. Én? Angyal? Honnan szedte ezt a marhaságot? – Hát, figyelj, a szokáshoz híven, az engedély nélküli ló elhagyásnak ára van. Egy üveg pezsgő. – azt már nem teszem hozzá, hogy ha le mer esni kobak nélkül, még meg is verem, mert ezt az ígéretemet soha nem tartom be, pusztán fenyegetés, hogy a kedveskék minden tőlük telhetőt megtegyenek, hogy fent maradjanak az edzés végéig.
- Istenem, az egód fog egyszer megölni… - sóhajtok – Hát, várjál csak, számolok… Volt egyszer egy lábtörés, egy kulcscsont törés, egy váll ficam, egy csukló repedés, rengeteg zúzódás. Nem, semmi komoly. – vigyorgok. Most már… hány éve is csinálom? Legalább ezer, szóval ez nem is olyan vészes azért. Főleg, hogy az utóbbi öt évben nem estem. Na jó, nem nagyot.
- Sosem lehet tudni, édeske, de rajtam nem fog múlni! – vigyorgok, a hátsójára pillantok. Nincs azzal nagy baj, komolyan mondom, csak hát az az átkozott ülő munka, az azért tud kellemetlenségeket okozni.
- Hát, ezt a legkomolyabban, és akkor nem hazudok. – vallom be, mert azért mást is igen komolyan veszek, de semmi nem okoz annál nagyobb örömet, mint amikor elmondhatom, hogy száz százalékig összehangolódok egy lóval. Azt meg csak úgy érheted el, ha végtelenül komolyan veszed, és a maximumra törekszel. Nálam ez alap.
- Semmi sem lehetetlen, és soha nincs késő tanulni. Szóval, azt mondom, hogy így van, mert így van, te meg szépen megtanulod, hol a helye a lábadnak. Ezt amúgy sosem magyarázták? – szeretem azt hinni, hogy tudom, miről beszélek, de azért az elég kétséges számomra, hogy Sebynek soha nem mondtak semmit a biztos ülésről. Persze, mindenki másképp csinálja, de azért nem engedek úgy el egy kezdőt, hogy legalább egyszer el nem mondom, mit hogy kéne csinálni. Mert sajnos vannak olyan oktatók, akik szerint elég elmondani, meg sem kell várni, hogy a hülyegyerek megértse, ne adj’ Isten meg is csinálja, hiszen minek? Elmondtam, hallotta, majd lesz valahogy.
- Kedves uram, legyen szíves és ne flörtöljön az edzőjével! – szúrós pillantást vetek rá, miközben próbálok nem vigyorogni – Nem hozol zavarba, de ha flörtölni próbálsz, akkor inkább szállj le a lóról, mert a kettő együtt csak a nagyoknak megy. Tudod, akik fel is tudnak ülni egyedül a lóra… - most már igazán szélesen mosolygok, imádom kicsit szurkálni, meg hát amúgy is vevő rá.
- Tudod, eszelősen szexi dolog egy pasit lovagolni tanítani… - mondom halálosan komoly fejjel. Jó, túloztam, nem vagyok mindig hangulatban, de hát nem is vagyok az a típus, akit nehéz hangulatba hozni…
- Könnyítésnek hívják. – bólintok. Megint visszavedlettem edzőbe - Most tanügetni fogsz, és ha az jól megy, akkor majd emelkedhetsz.
- Nincs de, csináld amit mondok, és akkor nem lesz baj! – nevetek, és elindítom a lovat. Egészen jól csinálja, kicsit pattog, de hát ez enm is egy olyan egyszerű mutatvány, mint amilyennek kinéz. Rászólok, hogy ne húzza fel a térdét, hogy lefelé helyezze a súlypontját. Futószáron köröznek körülöttem, és amikor látom, hogy fárad, megállítom a lovat.
- Nézd, valami ilyesmit kéne… - mondom és oldalt fordulok, hogy úgy lásson engem, ahogy én őt. Kicsit berogyasztom a térdem, mintha lovon ülnék, és előre felfelé mozdítom a csípőm. Lassan, egymás után párszor, hogy meg tudja nézni. – Látod, előre, felfelé, mintha… Mintha egy fiókot akarnál betolni, amit kicsit meg kell hozzá emelni. Na, akkor lássuk még egyszer! – fordulok ismét felé, és elindítom a kancát, egyelőre csak lépésben.
- Hát, szőrén kicsit más, mert sokkal jobban rá vagy kényszerítve, hogy ne szoríts, mert csúszik a szőre. De az is igaz, hogy könnyebb ráérezni, és ha az megvan, akkor már nyeregben is jobb lesz. Kipróbálod? – kicsit félredöntöm a fejem, mert egy icipicit kockázatosabb, de én csípném, ha elég tökös lenne hozzá – Ha akarod, megmutatom, hogy kell szőrén. – hátha megjön a kedve, ha lát lovagolni. Nem tudom, miért, de jó buli lenne. Mondjuk, akkor nem vállalok felelősséget a segge épségéért, szőrén könnyebb feltörni….

-Ó, ára van! Egy üveg pezsgő? Hmmm... megint ihatok a hasadról? - Pajkos vigyor, azt hiszem ez nekem kedvet csinál a leeséshez, nem elveszi... persze ha tudnám hogy egy mesés vesést is nyerek a puffanással, már nem vigyorognék ennyire... édes tudatlanság!
-Gondolod féltékenységében, hogy mennyire jó vagyok? - Röhögök, a gyilkos, féltékeny ego! De mivel úgy fest volt komolyabb baja elcsendesülök, majd kissé elborzadok. -A kulcscsontos édes? A formás lábad... eltiltalak a paciktól drágám, hát még a végén rettegni fogok érted minden órán! - Persze csak félig komoly, tudom hogy ügyes és vigyáz magára a szentem, de azért ezután jobban bennem lesz a félsz, hogy minden oké-e... gyakrabban fel kéne majd hívnom... az agyára fogok menni... ajjaj.
-Azt mondod kimondottan a fenekem formáljam? Majd veszek olyan dvd-t otthonra, popsiformálót! - Röhögök, nah az szép lenne! Egyáltalán létezik ilyen? Áh, Elee szívem elégedjen meg a futás által formált hátsómért, azt hiszem.
-Ne is, hát nekem? Hát miért tennéd szívemnek csücsöke? - Vigyorgok, szóval ez tényleg komoly, jól van, odapakolom magam neki, nehogy azt higgye, nem veszem komolyan, amit ő. Ha neki fontos, nekem is az lesz!
-Hááát, magyarázták, magyarázták, de mivel sosem voltam sokáig egy helyen... - Vonok vállat. Mindenhol max 4-8 alkalommal voltam, nem sokat, mindenki másképp tanít kicsit. Valahol rúgni kell a lovat, mert amúgy az istennek sem indul el, máshol elég volt ha éppen hogy hozzáérek, mindent érzett... így csinál, úgy csináld... a sarkam sosem nyomtam le, a térdem sosem zártam ennyire. Inkább azzal bajlódtak, az ülésem a nyeregben rendben legyen, hogy dőljek és hogy ne, régen volt.
-Mit csináljak, ha túl szexi? - Vigyorgok, a szúrós pillantása lepereg rólam, de csak mert tudom, hogy nm komoly. -Mert ez a ló túl magas nekem, mi? Jaj mááááár, felültem egyedül, nem is értem miért mondod! Most komolyan, mondd, hogy nem szexi ahogy a nyeregben látsz! Egy álmod vált valóra, tudom én! - Röhögök, mert csak kamuzok, szerintem ha voltak is véletlen ilyen álmai akkor azokban meg tudtam értelmesen ülni a lovat és nem tépte a haját azon mi a frászkarikát csinálok.
-Hááát, főleg ha utána megmutathatod milyen istenigazából... lovagolni... mi? - Azt hiszem túl szemtelen vagyok, próbálom a vigyorom elrejteni deeeeee nehéz. De nem kéne húznom őt, magamat végképp nem, inkább a lovaglásra figyelek.
-Áh, könnyítés... gondolom a lónak könnyítés... - Mert amúgy nagyon fárasztó kiemelgetni. -De nem emelkedni nehezebb, mint emelkedni! - Hűlök el kissé, mert ez mi ez? Uramteremtőm... nem esünk kétségbe, a látszat csal!
-Igenis... - Mondom beletörődve, nem hinném hogy baj történne, max olyan fenékmasszázst követelek, hogy belesajdul az édes kis keze!
Aztán hát nem megy ez olyan könnyen, korrigál, csinálom is, de hát nem kényelmes, maradjunk annyiban. Aki ezt kitalálta vagy nő volt vagy nem volt féltenivalója. Vagy csak mazochista volt vagy... áh hagyjuk, a végére azért belejövök, de nem ez lesz a kedvencem, az is tuti! Aztán megállít, alleluja, kezdtem úgy érezni laposodik a sejhajom. Mutogat, ha nem félteném a valagam még füttyögnék is neki, hogy ezt rajtam is lehet nem a levegőben, de most nem, semmi ilyen, jó fiú vagyok, csak azért nézem merevem, mert értelmezem és memorizálom. Tényleg szeretnék megtanulni lovagolni, nem csak úgy mondtam neki anno.
-Fiókot? Ez komoly? - Otthon így fogom a fiókot betolni komolyan. Szerintem bárki meglát, elhűl majd. Kivéve Elee, aki belepusztul a rötyögésbe. Na de koncentráljunk a feladatra, előre toljak ki... szóval nem fel tolom magam egyenesen (eddig ezt csináltam) hanem a csípőm toljam előre?! Hú de fárasztónak tűnik... de próbálkozom, látszik ez most elég idegen nekem, szoktam én a csípőmet tologat, de nem lovon...
-Neeeeeeem.... nem, köszi nem, én szeretem a nyerget! A nyereg olyan jó... tetszik a színe a plédnek is, komolyan, vagy mi van alatta... - Úristen, na akkkkor tuti hogy zúgnék, folyton. Fel sem tudnék ülni! Elee tök szexi lenne, igazi Sheena vagy ki volt az a csaj, bár hogy az lovagolt-e nem tudom, mindegy is. Én nagyon elcseszett indián lennék, az biztos, maradok a nyeregnél, tologatom a fiókokat, jobb az nekem! Bár erre nehezebb ráéreznem, ki-ki esem az ütemből, ahogy feltolom magam és előre, vagy csak előre, vagy nem is tudom, látszik idegesít hogy nem megy, de tök máshogy csináltam, ez most kicsit nehéz. Vagy csak én bonyolítom túl, nem tudom.

Ó, Sebykém, hát ebben az életben mindennek ára van, most mégis mi olyan meglepő? Nem hiszem, hogy nekem kéne megtanítanom, hogy is megy ez, de szívesen rávilágítok bizonyos dolgokra, ha már így alakult.
- Neeeeem, édesem, nem, a pezsgő az enyém! – nevetek. Még hogy Ő issza az én pezsgőmet rólam! Cöh… Hát ezt nem is értem. Hogy jutott erre a következtetésre?
- Az sem egy rossz megoldás… De én arra gondoltam, hogy az ilyen beszólásaidért egyszer még kitekerik a nyakad. – végigmérem, mintha a gyenge pontját keresném. Az a baj, hogy simán el tudom képzelni, hogy nem tudja, hol a határ, és egyszer kapni fog miatta. Aztán csak simán kitör belőlem a röhögés, hogy eltilt a lovaktól. Édes, tényleg, de ha apámnak nem sikerült, nem fűznék hozzá hatalmas reményeket, hogy neki sikerül.
- Seby, ne már… El se kezdd! – forgatom a szemem, miután rendeztem a vonásaimat. A lábtörés nem is volt olyan vészes, igazából az nem is esés volt… Nem is kellett volna mondanom, de hát mindegy.
- Az utóbbi öt évben nem estem, szóval nem, nem fogom abbahagyni, és nem, ne merészelj értem aggódni, meg hívogatni esténként, hogy egyben vagyok-e. Eszedbe se jusson, világos? – mosolygok, de a szememben látnia kell, hogy véresen komolyan gondolom, amit mondok. Túlságosan jól ismerem, és előbb kellett volna erre gondolnom, és mélyen hallgatnom a sérüléseimről, de annyira régen voltak már, és különben is, a lovaglás veszélyes sport, ezzel nem árt tisztában lenni. Mindezt még z istállóban megbeszéljük, a pályán már a hátsója a téma. Azt hiszem, kicsit berögzült neki a múltkori kritikám.
- Édes, tudod, hogy nekem úgy vagy jó, ahogy vagy… - jézusom, én komolyan nem akartam belegázolni a lelkivilágába. Most aztán kepeszthetek, hogy ezt helyrehozzam.
- Oké, oké, akkor átvesszük az alapokat. – biccentek, és agyalok, hogy akkor hogy is van ez. Már nem is csodálkozom, hogy annyit esett, ha semmit nem mondtak el neki, ha felrakták és a ló seggére vertek, és imádkoztak, hogy ne haljon meg… Jézusom, az ilyeneknek amúgy elvenném az összes papírját, ami lehetővé teszi, hogy ilyen felelőtlenül „oktathasson”! – Szóval, a lovaglás lényege, hogy összhangba kerülj a lóval. Mivel sokkal erősebb, ezért ésszel lovagolunk és nem erővel. Én legalábbis. Sokak nem értenek velem egyet, de én nem dominázom le őket, én magyarázok és kompromisszumot kötök, ha szükséges. Szóval; nem ütjük, verjük, rugdossuk feleslegesen. Nem mondom, néha kell egy kicsit határozottabban nyúlni a dolgokhoz, de alapvetően finomak és kedvesek vagyunk. Úgyhogy, ha kicsit összébb szorítod a vádlijaidat, az a gáz. Nagyon egyszerűen fogalmazva, amerre húzod, arra megy, ha mindkét szárat húzod, megáll. Valójában sokkal bonyolultabb, de neked most ennyi elég lesz. – mosolygok rá, mert most tulajdonképpen semmit nem kell csinálnia, majd ha elengedem, de azt hiszem az még odébb lesz. Még jó, hogy nem fűztem rá nagyon arra a lovas túrára…
Csak a szememet forgatom a kifogásokra, mert abból van bőven és mindig, mint ismeretes.
- Igen, de álmomban félmeztelen voltál, és a tengerparton hátaltál meg egy gyönyörű, izmos, erőteljes csődört… Folytassam? – nevetek, mert hát nem kifejezetten álmodtam meg Sebyt lóháton. Sokkal inkább másképp. De mindegy, nem fontos, lépjünk is tovább, mert kezdek kicsit dekoncentrált lenni.
- Á, szóval szeretnél lovon látni? Megoldható… - vigyorgok. Valahogy sejtem, hogy nem éppen erre gondolt, de húzzon csak, majd meglátja, mit kap!
- Igen, a tanügetés szivatós cucc, de ne aggódj, van szivatósabb is… - fintorgok. Majd csinál egy kis könnyített ülést, az mondjuk nem veszélyezteti a seggét, de kellemes izomláza lesz. Magyarázom, mutatom neki, hogy kell, és látom a fején, hogy nyeldekel, de hát a lovaglás veszélyesen szexi sport…
- Pléd? – égre emelem a tekintetem – Tudod, máskor fel sem ültetek olyanokat, akik azt sem tudják, mi azaz izzasztó, szóval a legközelebbi alkalom előtt komoly alapkiképzést fogsz kapni, és akkor ülhetsz fel, ha le tudod pucolni és fel tudod nyergelni magadnak a lovat! – kemény vagyok? Meglehet. De a lovagláshoz ez is hozzátartozik, és ha nem kezdjük az alapoknál, akkor szart sem ér az egész. Ezt félretéve folytatom az oktatást; gyakoroljuk a tanügetést, kis pihenő után egy kis könnyűügetés, ami egész kulturáltan megy, csak kicsit előre csúszik a lába néha, emiatt kicsit keményebben huppan a nyeregbe. Újabb pihenő után egy kis könnyített ülést célzok meg neki, had szenvedjen. Muhahhahahaaa!
- Figyelj, most az lesz a feladat, hogy fel kell állnod, és úgy kell maradnod. A térdeden lesz a testsúlyod, és a bokádon. Hátrébb húzhatod a lábad, és kicsit előre dőlhetsz, hogy egyensúlyozhass, és a bokád rugalmas, az vezeti el a mozgást. Oké? Megpróbálod? – kérdezem, nem mondom, mert ha fáradt, vagy már elege van, akkor abbahagyjuk, és lelovagolom a lovat, nem gond, és csak annyira akarom kínozni, amennyire feltétlenül szükséges.

-Na jó, egye-fene, ihatod az én hasamról is! - Röhögök, mert a kegyesség fő erényem, mindenki láthatja immár!
-Áh nem, annál jobban imádtok, hiányoznék, valld be! - Vigyorgok, nem tekernék ki a nyakam, ugyan, szépen néznék a nagy pocsolya barna szemeimmel és ennyi. A lóeltiltás kapcsán viszont ő röhög ki de csúnyán. Jó, valahol megértem, kije vagyok én, hogy megtehessem? De nem is akarnám, max kapna tőlem egy lovagi páncélt... mekkora ötlet!
-Mit ne kezdjek? Nem kezdem, folytatom! - Nevetek, de tényleg, nálam a féltés folytonos, állandó, szüntelen... inkább nem gondolok majd arra hogy leeshet. Jah, bebeszélem magamnak hogy ennyi rutinnal nem fog már leesni. Igen, ez jó lesz.
-Azért sem hívhatlak, hogy hogy telt a napod? Mi megy a tv-ben, él-e még a szomszéd macskája...? - Röhögök, jelezve vágom én, nem fogom zaklatni, max néha. Olyan csúnyán néz azokkal a szép szemeivel, hát milyen világot élünk kérem szépen!
-Tudom, tudom, különben... khm. - Vigyorgok, így nyíltan nem mondanám, hogy különben nem esik meg ami, ugye. Bár lehet igen, mert a pia volt de talán nem. Amúgy röhögök, szeretek tetszeni, de vannak határok. Azt hiszem, ez amolyan határ. De persze ezt nem kell tudnia, dicsérheti a fenekem ezentúl, ehehe.
Aztán megvallom, hogy nem igen kaptam mély oktatást, mert először elhadarták, aztán meg mikor kérdezték mondtam lovagoltam már, több se kellett. De fiatalon em zavart, igazából most se zavarna, de Elee talán úgy elmondja hogy az én hülye fejem is megértse.
-Őőő... édes... a végét nem igen értettem, de jó. - Mert ha összeszorítom a vádlijaim megáll a ló vagy mi? Miért gáz? A szárat meg naná hogy nem rángatom, hülye vagyok én? Amúgy nem vagyok erőszakos alkat, tapasztalta nehéz belőlem kihozni, a lovakat sem bántom, nálam abszolút a ló a domináns fél, én meg potya utazom.
A nemlétező velem kapcsolatos lovas álmain nevetek.
-A félmeztelenséget megoldom, a csődört nos... jó nekem ez a kanca, bocs! - A csődör kéne még, érezni taposni való vetélytárs vagyok, szerintem nem tűrne meg. A csődörökhöz kell tudás meg tapasztalat... vagy csak bátorság? Lehet egyik sem, tudom is én!
-Amúgy folytathatod, persze, izgalmasnak hangzik! - Nevetek, miért ne? De gondolom nem fogja, inkább elmondja megint hogy mit csinálok rosszul... mert tökéletesen nem megy, ha egyikre jobban koncentrálok másik elmászik. Hah.
Jön azzal aztán szeretném lovon látni, nem erre gondoltam, de tudom hogy tudja! Nevetek csak.
-Amúgy viccen kívül igen, biztos nagyon ügyes vagy, olyan akit jó elnézni hogyan csinálja, nem a magamfajta bénázó! - Vigyorgok, majd egyszer fogom látni ha nem is ma, ebben biztos vagyok, nem is aggódok emiatt.
-Ennél? Mi az? - Komolyan nem tudom elképzelni mi lehet ennél a céltalan pattogásnál rosszabb.
-Lekefélni le tudom, a nyergelés már ezer éve volt, de hát én nem is akarok sűrűn lovagolni! Max veled, mert veled jó, de amúgy máshova nem mennék! - Jaj, olyan szigorú, de most minek? Ez olyan hogy ne egyen senki kínait aki nem tudja mit eszik? Ejj ejj, én csak sportolok egy kicsit, fontosabb hogy a lónak ne legyen baja, mint hogy tudjam mi micsoda a nyergen meg a többin. De ez én vagyok, szerintem ezekért a gondolatokért én kapnám a pálcázást, nem a ló.
-Hogy... hogy mi? Maradjak állva a nyeregben? Mármint nem szó szerint állva, de... hát jó... - Estére meg fog halni a combom. Meg a bokám. Mit estére... amint leszálltam a lóról! Szerintem ez a terve, kicsinálni engem. Boszorka... De szót fogadok, kiemelek, úgy maradok. Igaz, keresem az egyensúlyom, vagy nem is azt, hanem hogy ne legyen kényelmetlen, mert így kitartani... nem tudom mennyire rugalmas a bokám, most kiderül. Ez nem nehéz feladat, úgy... cirka fél percig de aztán már érzem hogy ah.
-És ez mire jó? - Kérdezem közben, igyekszem nem feltűnően szenvedni, hogy fárad a lábam.

Hát menten dobok egy hátast, de minimum lemegyek hídba. Hogy majd Ő issza az Én pezsgőmet? Ráadásul az Én hasamról? Megzakkant? Azon sem tudok sokkal jobban napirendre térni, hogy nekem meg róla kéne pezsgőznöm. Hát egy frászt!
- Aha… Tudod, mit? Inkább ne ess les, és akkor ebből nem lesz vita. – nevetek, legyintek. HA leesik, úgyis megnyuvasztom, mert akkor valamit nem úgy csinált, ahogy mondtam, szóval nem az én hibám lesz, ugye. Persze, csak alig fogok szívbajt kapni, amikor huppan, tényleg. Én már csak ilyen vagyok.
- Addig jó, amíg így hiszed… - nézek rá egy lapos pillantással, de aztán már nevetek is. Én kinyírni biztos nem fogom, igazán bántani sem, max kicsit megbökdösöm, de hát aki szemtelen, az viselje következményeket, nem igaz?
- De, nyugodtan hívjál, csak majd ne csodálkozz, ha egy idő után nem veszem fel. – próbálok magamra erőltetni valami ördögi vigyort, de tudnia kell, hogy csak viccelek. A főaggodalmas… Szerintem jobban elkezdene parázni, ha nem venném fel.
- Különben? Különben mi? – nézek rá naaaagy szemekkel. Különben dühbe jövünk? Jézusom, hogy jutott most ez eszembe? Néha elgondolkodom, hogy el kéne mennem valami agykurkászhoz, de neeeem, nagyobb az undorom.
Jön a hideg zuhany, az elborzadás, hogy tulajdonképpen soha semmit nem magyaráztak el neki, és a hideg ráz, hogy így lovacskázott évekig. Csoda, hogy még él, de komolyan!
- Oké, és mi nem volt világos? Ez fontos, mondjad, mit nem értettél, akkor elmondom másképp. – igyekeztem nem szakszavakat használni, úgy magyarázni, mint amikor kiskoromban Apának meséltem lelkesen, hogy mi micsoda, és mikor mit hogyan merre hány méter. Ennek ellenére simán lehet, hogy valami nem volt érthető.
- Te csak foglalkozz azzal, hogy a nyeregben maradj, elég lesz mára az is. – nevetek, nem kell itt parádéznia, bár tudom, hogy szereti tenni magát, de most jobban örülnék, ha a feladatra koncentrálna.
- Inkább az okítást folytatnám, félek még a végén leájulsz a lóról… - ó, ha tudná, miket álmodom! NA, de tényleg, most Rá kell figyelnem, én a háttérben maradok, illetve az igényeim. Aztán persze szélesen vigyorgok, ahogy azt hallgatom, hogyan képzel el engem a nyeregben. Nem áll messze a valóságtól – khmmm – akarom mondani, elég régóta űzöm a sportot, hogy már jól mutassak lovaglás közben.
Kissé elkeserít, hogy nem mozgatja a dolog, de valljuk be, keveseket érdekel ez a sport úgy és annyira, mint engem. A profi lovasok többsége is szeret nyergelt és bemelegített lóra ülni, én viszont kedvelek minden percet, amit velük tölthetek. Ezért is vagyok képes hosszú órákat elszöszmötölni az istállóban…
- Hát, nem lehet mindenki tökéletes… - mondom egy sóhajjal, és ezzel el is fogadom, hogy Seby csak amolyan koca-lovas. De akkor is meg kell tanulnia rendesen ülni, ez nem állapot!
- Igen, és ne méltatlankodj, hanem csináld, amit mondok! – ripakodok rá félig viccesen. Csak félig, mert az edzői énem már rágyújtott és a füst mögül szúrós szemmel pislog a tanítvány felé, hogy fogja vissza magát. De Seby már csak ilyen, nem is számítottam másra, hagyom, had éljen, elvégre nincs követelmény, hogy holnap már versenyre menjen. Nem is engedném… Figyelem inkább, ahogy szenved, küzd magával, helyezkedik, keresi a megfelelő pózt. Igazgatom az ülését, tudom a trükkjeit ennek a feladatnak, meg is osztom vele, és még azt is megengedem, hogy támaszkodjon a ló nyakán.
- Ez? Kérlek, ez arra jó, hogy fejleszti az egyensúlyod, ennek következtében majd tudsz vágtában is könnyíteni, és az ugrás fölött is biztosan ülsz majd. Alap feladat, még akkor is, ha mindezekre nem vágysz, meg kell tudni csinálni. Legalább két körön keresztül… - teszem hozzá, mert alig tett meg egy fél kört, és már látom, hogy izzad, remeg, minden baja van.
- Ne told ki a feneked, az visszahúz a nyeregbe. Emeld meg az állad, és húzd kicsit hátrébb a lábszáraidat, akkor könnyebb lesz. – Nem teszem hozzá, hogy támaszkodva nem is az igazi, így is eléggé kicsinálom. Viszont addig biztosan nyúzom, amíg egy teljes kört nem tud produkálni, akkor megengedem, hogy visszaüljön, felveszem a lovat lépésbe, és hagyom kicsit szusszanni.
- Na, hogy érzed magad? – kérdezem vigyorogva. Az a tervem, hogy kicsit szabadon engedem, de csak lépésben. Kell egy cigi, és ha futószárazok, akkor nem olyan kényelmes. Lépésben meg csak nem lesz baja, hát nagyfiú, meg lovagolt is már, meg nem is látom a fején azt a veszett nagy lelkesedést.

-Szoktunk mi vitatkozni egyetlenem? Neeeeem, szóval elpezsgőzgetünk mi akkor is ha zakózom, hidd el! - Nevetek, félek megnézem közelről majd hány porszem van a földön, de nem aggódom, nem szokásom. Azaz... magam nem féltem, helyesbítek, mert ~~aki olvassa felröhög~~ ez így nem igaz.
-Jaj ugggggyan, ugggyan, hiányoznék, nem bántanál! Találsz bárhol még egy ilyen minőségi hülyét mint én? Ugye hogy nem! - Nevetek, szegény, meg van áldva velem, komolyan.
- Jaj nem csinálnál olyat, akkor tudnád, hogy fél óra és ott vagyok nálad! - Röhögök, ez túlzás, nem rohanok át csak mert nem vette fel. Ha már harmadjára sem veszi fel, lehet elkezdek nyomozni utána mi történt, de amúgy nem vagyok zaklató típus.
-Különben? Különben nem esünk egymásnak kétszer is Életem! - Nevetek, ha kéri kimondom, nem szégyenlősségből nem mondtam ki előbb is. Különben is jó volt mindkettő, ha nem is zárultak fényesen.
-Hát... hogy miért rossz ha összeszorítom a lábaim? A ló meg sem érzi, mennyivel izmosabb és erősebb már nálam! Úgy is a kantárra reagál főleg nem? Meg a sarkamra, ha olyan van, de... szóval azt nem értem. - Az hogy szeressem a lovat világos, az is hogy a normális közlésből is ért nem csak a verésből, de ez alap nekem.
-Mára? Jöhetek még? Nem tiltasz ki? - Nevetek, nem vagyok akkora lovagoló-fan, de párszor szívesen jövök, ha neki nem teher. Már ha nem szörnyed el majd tőlem, biztos ügyesebb lovasokhoz van szokva.
-LeÁáájulok? Olyan észbontóan festek benne? - Nevetek az álmaira, most már komolyan kezd érdekelni! De lovagoljunk, majd később traccspartizunk.
-Ez a tökéletesség egyik fő ismérve? Lovagolok-e és tudom-e betéve? Ejj, életem, hát nem lovagolhat mindenki! Tudod, hogy én futok. - Mondom már kedvesebben, futni öröm, érezni hogy dúl benned az adrenalin, a vér dübörög és ha túllendülsz a holtponton komolyan, szétárad benned a könnyedség, az eufória, majdnem mint orgazmus után. Na jó, az orgazmus jobb sokkal, de ez is olyan, hogy megéri teljesen!
-Mert eddig nem azt csináltam?! Amióta csak ismerlek kábé ezt csinálom! - Röhögök, mikor mondtam én nemet? Még akkor is elérte amit akart, ha én egész mást akartam. Boszorkány, nincs mese. Közben magyaráz, kiigazít, könnyít a feladaton (az mindig jól jön)
-Ugrás? Miért akarnék ugratni? A vágta még hagyján... az klassz, de öh. Ahh... két kör? - Szörnyedek el, hát mit hisz, könnyű ez a póz? Jó hogy van combizmom, különben már kampec lenne nekem. Itt inkább azzal a bajom, hogy a bokám is jól tartsam meg ilyenek. Mikor korrigál először kínai, de csinálom, próbálkozom, tényleg jobb, kevésbé érzem hogy lehalnak a végtagjaim. Megszenvedem azt az egy kört, de mikor azt mondja elég, huh, olyan mintha valami fotelbe huppannék, mennyei. Főleg hogy csak megyünk, ah, végre.
-Most éppen eufóriát okoz az ülés... - Vigyorgok, élvezem hogy szökik ki a zsibbadás a lábamból. Ha mondja hogy menne egy cigire, bólintok, ígérem is neki, hogy nem fogok rosszalkodni, míg dohányzik. A séta is kellemes lesz most, majd ha összekapartam magam azért gyakorolom a helyes ülést, rögzüljön, ha tényleg jöhetek megint, ne ezzel menjen az idő, hogy korrigálnia kell. Kellemes a séta, mikor visszajön a futószárhoz már kiszusszantam magam.
-Mi jön most? Ügetünk kicsit? De a pattogósat, a kiemelőset! - A szakszavak nem a barátaim Elee nagy bánatára, de ha már eljöttem legalább az legyen meg ismétlésnek. Tény, hogy nem vagyok olyan lelkes, mint a lóbolondok, akiknek minden varázslatos pillanat. Nekem ez csak kellemes élmény, izgalmas is, mert új a ló, az oktató (elvégre Elee oktató oldala új).
-Amúgy milyen érzés, hogy most te vagy a tanár én meg a diák? Élvezed mi? - Vigyorgok, lehet nem, mert nem vagyok minta diák, de nah.

- Mindent el kell kezdeni egyszer, csillagvirágszálam! – vigyorgok szélesen az arcába. Igen, még nem volt okunk összekapni, de a pezsgőmet nem adom, és pont.
- Talán a minőségben találnék kivetni valót, de szívem, tele van a világ hülyékkel! – nevetek fel, mert nem, valóban nem szeretném elveszíteni, mert kevés ilyen kellemes ivócimborám van, akivel néha napján lehet egy jót szexelni, hát akkor mi a probléma?
- Ó, tényleg? – gonosz mosoly szalad szét az arcomon. Szóval, ha ugrasztani akarom, akkor csak írok neki valami zavaros sms-t, aztán nem veszem fel a telefont, és Seby már ott is van az ajtóban. Hah, micsoda balgaság volt elárulnia magát!
- Csak kétszer… Szörnyű hiba! – nevetek, ciccegek és a fejemet rázom. Jól bírja az iramot, és ha nem is mindenben, de azért passzolunk valamelyest. A két hülye, akik jól kijönnek az ágyban. Nem is rossz.
- Nem rossz, az a gáz. Azzal indítod meg előre. A szárral irányítasz meg fékezel. A sarkadat meg nem használod, csak ha a vádlid nem elég, mert hiába izmos jószág a ló, ha a bőre érzékeny. Biztosan láttad már, hogy még a legyet is megérzik, hát azt is megérzik, ha rázár a lábszárad. – már értem, mit értett félre, és más helyzetben, ha nem lovon ülne, és nem lenne fontos, hogy megértse, nevetnék.
- Hát, tudod, édes… Jobban örülnék, ha valaki másnak az idegeit borzolnád. – fintorgok, nevetek, mert cuki, hogy ki akar járni, de úgysem veszi komolyan, én meg már csak ilyen finnyás vagyok. De tényleg, az igazság az, hogy sosem bírtam az úri lovasokat. Nekem ez nem egy hobbi, nekem ez az életem, és én igenis véresen komolyan veszem. Sajnos ez van, nem leszek mindenki oktatója. De aki komolyan veszi, és komolyan akar tanulni, annak szívesen, és azok általában szeretnek, mint oktatót.
- Bah! Honnan tudod, hogy te vagy bennük? – forgatom a szemem, hát ez már az egónak a netovábbja!
- Nem fő, de… Igen, az egyik tényezője. Sajnálom. – nevetek, miközben tekintetem a lovamra siklik, látom, hogy kezdi kicsit unni a műsort, és kicsit meg is értem. Fiatal ló, nehezen tűri, ha nincs különösebb feladat. Türelmes, de szeret tanulni, és unja, ha csak körbe körbe kell caplatnia.
- Ezer szerencséd, életke, nem tudod, mit kapnál, ha nem így lenne! – igen, én mindig megkapom, amit akarok. Jó, néha azt sem tudom, mit akarok, és igen. néha azért lyukra futok, de na, hát az élet nem habos torta vannak kellemetlen pillanatok is.
- Nem kell, ha nem akarsz, meg amúgy is, ahhoz azért kicsit jobban kell igyekezni, de ezt akkor is meg kell tudnod csinálni, mert alapkövetelmény és nem, nem nyitok róla vitát! – kezdek kicsit türelmetlenné válni, és ebből tudom, hogy lassan abba kéne hagyni mára, legalábbis az oktatósdit. Seby is szenved, eleget kínoztam már, szerintem ezerszer meg fogja bánni a következő pár napban, hogy erre vetemedett.
- Jólvan, örülök neki, hogy végre élvezel valamit! – nevetek, majd megállítom a lovat, és oda sétálok, hogy kikapcsoljam a karabinert – Akkor kicsit sétálgassatok egyedül. De figyelj rá, te irányítsd! – figyelmeztetem, mert Principessa úgyis elindul majd utánam, ha Seby hagyja. Lovagoljon egy kicsit, elvégre ezért jött, sőt, terepre akart menni, de hát ezek után ezerszer is hálát adok az eszemnek, hogy nem hittem neki, és bent tartottam. Amíg elszívom a cigit, van időnk kicsit beszélgetni, persze csak ha nem koncentrál nagyon nagyon a lovaglásra.
- Hát, tudod, legalább olyan szörnyű diák vagy, mint én! – nevetek, és felülök az egyik ugrásra, ami kint maradt a pályán. Ha jól megy neki az irányítás, akkor felajánlom neki, hogy szabadon ügetgessen a pályán, most csak egyedül vagyunk, nem tud elütni senkit, és mivel az én kis Hercegnőm hallgat rám, nem is fogja hazavinni. Csak maradjon fönt!

//Bocsesz, kicsit belenyúltam, meg nem is az igazi, mert hulla vagyok, de már égett a pofámról a bőr... XD//

-Neeeem, nem kell mindent, szeress és imádj, sokkal jobb lesz mindenkinek! - Nevetek, nem akarok veszekedni vele, egy pezsgőn pláne nem, ha szépen nézek úgy is megszán és ad egy pohárkával, ismerem a vaj szívét!
-Miiiii, a minőségben? Dehogy is! Hát ez évek tapasztalata hülyeség, nem holmi IQ hiány! - Kérem ki magamnak nevetve. Tudom én, hogy kedvel és nem cserélne le. Legalábbis... szívből bízom ebben!
-Jah, úgyhogy vigyázz! Rád is töröm az ajtót, ha okom van feltételezni, szóval ha épp menetben leszel egy sráccal, hsssszz... - Vigyorgok kínosan, röhögve, hogy azt hinnék én vagyok a féltékeny pasija, közben csak a lökött aggódó barátja. Persze erősen kétlem, hogy ilyesmi előfordulna, de attól még vicces a kép a fejemben.
-Hát igen... de eleinte te mondtál nemet, én csábítottalak volna Párizsban is feleségecském! - Vigyorgok, még dalunk is van! Tiszta románc, csak épp kevésszer teljesedett be.
-Ebbe így sose gondoltam bele... de nem tom, ez olyan lehet, mintha ráfognak az ember kezére. Kellemetlen, de ennyi. Ha egy bogár mászik rajta az idegesítőbb! De értem, értem, nem szorítom. - A világért se akarnám őt vagy a lovát bántani puszta bénaságból.
-Sejtettem, pedig engem csak a te idegeid borzolása elégít ki kéjes örömmel, szóval... így jártam. - Nevetek, máshoz valóban nem jönnék ki, Elee a lényeg nekem, a lovaglás csak másodlagos.
-Meeeeert, te mondtad? Amúgy is, valld be, buksz a pocsolya-barna szememre, az örökkön szexin kócos borzos hajamra és a charme-os vigyoromra! - Nevetek, kétlem, hogy ez lenne a fixaideálja, én jobban meg lennék lepve, ha mégis.
-Húúú, micsoda fenyegetés, hmmm, kíváncsivá teszel! Nem tudnálak kiengesztelni? - Vigyorgok, csak meg lehetne békíteni, nem?
-Hah... - Sóhajtok egy hosszabbat a makacsságára, szerintem akkor is mellékes, mert attól, hogy tudom, mi micsoda, nem fogok jobban lovagolni... De persze lehet nincs igazam, kiderülni szerintem nem nagyon fog, ahhoz sűrűn kéne járnom.
-Értettem! - Mondom boldogan, így kellemesebb sétálni, kettecskén, futószár nélkül. Semmi exra nincs benne tudom, de most kellemes a pihenés, nyugodtan figyelhetek arra, hogyan is ülök. Tudok közben dumálni is, ügetés közben azért nem menne, de ez csak séta.
-Ejj, nem is vagy szörnyű diák! Meg én se, igyekszem életem, most miért mondod! - Nevetek, na megjegyeztem, szörnyű vagyok! Hah! De legalább ő nem fog engem vizsgáztatni, tiszta szerencse... legalább annyira szigorú tanár, mint én vagyok. Mert ha kérek valamit, akkor elvárom, mint ő... szörnyű felismerés, biztos sokan morognak rám miatta az egyetemen. Na de sebaj! Az ő érdekük!
Felajánlja, hogy ügessek egy keveset, bólintok neki, és ha a ló is hagyja magát elindítani és hajlandó a pálya szélén is maradni, amerre irányítom a szárakkal, akkor ügetek egy kört, esetleg kettőt, de aztán leülök a formálandó hátsómra és közlöm, nekem asszem' ennyi elég volt...
-Bocs, elsőre elég lesz, jóból is megárt a sok... - DE! Nem estem le, ami nagy szó! Figyeli mindenki? (Ez csak akkor nem állja a helyét, ha ügetés közben megindult a ló, mert akkor előredőltem és kiesik nagy valószínűséggel a lábam a kengyelből és puffanok egyet a hátamra. Bajom nem lesz csak vágok egy "már megint" fejet.)
Minden esetre ha le is esem visszaszállok még egy keveset, ha nem, akkor meg némi szimpla séta után teszem ezt és fájlalom a combjaim kissé.

//Segáz, jó ez Very Happy

Most én sem voltam itthon nagyon, de pótoltam!!! <3 Úgy is marad még dumálni, csak inkább egy fa tövében tenné, szilárd talajon xD//

karakterinformáció

» Big news ~ Elee&Josh&Seby
» Back in buisness || Seby & Callie
» Elee & Seby - Reconnecting
» Estimese - Seby és Elee
» Vadászat! ~ Elee és Seby

A bizonyos 7-es tesztelése - Seby&Elee back on track

A bizonyos 7-es tesztelése - Seby&Elee back on track

Similar topics

Similar topics