- Köszönöm! – mosolygok rá kedvesen, és tényleg szívből remélem,hogy mindkettőnknek sikerül megvalósítani a jövőbeli terveinket. Semmi sem szabad, hogy eltérítsen a célunktól.
- Igen, mindenképp, imádom, hogy ilyen kritikusak! – Nem tartanék ott, ahol most tartok, ha másképp viszonyultak volna hozzám, és a munkámhoz, és ezért végtelenül hálás is vagyok nekik. Kattintgatok a fényképezővel, és hamarosan végzünk is az egész fotózással, aminek szerintem David örül, kicsit szerintem kényelmetlenül érezte magát, amint elkerül a gép, nem kerüli el a figyelmemet, hogy megkönnyebbül kicsit.
- Nem feltétlen, de igazából nem is lényeg. – vonom meg én is a vállamat, nem állok le vitázni a férfi modellekről, más a véleményünk a dologról, de nincs ezzel probléma, ettől még lehetünk jóban, nem ezen fog múlni.
- Nincs, szívesen lógok még veled egy kicsit. – mosolygok vissza rá, és elindulunk le a pályáról, első cél a szertár, hogy a labda a helyére kerülhessen, de közben a kommunikáció halad tovább.
- Néha a hirtelen jött ötletek a legjobbak. És nekem úgy tűnik, a te esetedben ez tényleg így van. – pillantok rá, és igen, tudom ki Elaine, láttam a tv-ben, meg a suli folyosóján is, de nekem nem tanít semmit, így nem beszélgettem vele még egy szót se soha. Nem tudom, hogy tudja-e, hogy ilyen mértékben inspirált valakit, de ha tudja, ha nem, ez akkor is egy elismerés neki.
- Igen, mindig nálam van, mert ki tudja, hogy mikor jön egy olyan pillanat, amit érdemes megörökíteni? Egyszer nem vittem magammal mikor sétálni indultam, és így nem tudtam lefényképezni a gyönyörű dupla szivárványt… Akkor megfogadtam, hogy mindig a táskámban tartom. – mesélek neki, majd hogy félek-e, hogy valaki ellopja-e, megrázom a fejemet.
- Sose engedem el a közelemből, mindig kéznél van, szóval eddig nem hagytam el, és nem is próbálták még ellopni. Remélem ez a jövőben is így lesz. Szerinted felelőtlenség? – kérdezem, ismét rápillantva, és bár annak tűnhet, hogy mindig magamnál hordom, de tényleg bízom benne, hogy nem esik majd baja soha.
- Nekem teljesen mindegy, szóval vezess, merre van az a kávézó. – mondom mosolyogva, és én is ismerek pár jó helyet a környéken, elvégre itt nőttem fel, de nekem mindegy, hova megyünk. Laza, kényelmes tempóban sétálgatok mellette, elvégre szép nap van, minek a rohanás?
- Imádom, hogy errefelé mindig ilyen enyhe és szép az időjárás. – jegyzem meg mosolyogva, és már kint sétálva élvezem, ahogy arcomat süti a nap.
- Te itt nőttél fel, vagy máshonnan származol? – kérdezem Davidtől, mert nem sokat tudok még róla azon kívül, hogy műsorvezető akar lenni, focizik, és népszerű.

- Hát, ha érzékenyebb hangulatomban vagyok, akkor néha jobban a szívemre veszem egy-egy megjegyzésüket, azt meg kell hagyni. – vallom be, hisz tényleg így van, de összességében akkor is az én javamat szolgálják az építő jellegű kritikák is, hiszen nem leszólják a munkámat, csak elmondják, mire kellene jobban figyelnem.
- Én azért szeretem, ha van egy tervem előre, de nem vagyok ellene a spontán dolgoknak se, az is izgi tud lenni. – fejtem ki a saját álláspontomat. Szeretem előre elgondolni, hogy mit szeretnék aznap/a héten csinálni, de rugalmas tudok lenni.
- Amatőrök… - rázom meg a fejemet egy sóhajtás közben, aztán felnevetek, természetesen csak viccelek, nem tartom magam profinak, de azért annál professzionálisabb vagyok, minthogy telefonnal fényképezzek, az nem ugyanaz, bármennyire is jó a telefon, de szerintem ezt David is tudja.
- Ilyen bármikor megtörténhet, ez benne van a pakliban. Ha van nálam fényképező, ha nincs, bármikor elkaphatnak a rosszakarók, sajnos nincs mit tenni. – vonom meg a vállam, és bár szomorú de ez tény, hogy manapság a legapróbb értékért verni, sőt ölni tudnak egyesek. Szerencsére eddig elkerült, és remélem, tényleg megúszom a jövőben is az ilyen jellegű, vagy igazából bármilyen jellegű támadást. Vettem önvédelmi órákat, de ez nem jelent sokat, ha többen körülvesznek, ám mégis azért valami.
- Okés, menjünk. – bólintok mosolyogva, és el is indulunk az említett kávézó felé, és annyira tetszik az időjárás, hogy teszek is rá egy megjegyzést, és elnevetem magam David válaszán.
- És tényleg, ebbe bele se gondoltam. Nem azért hoztam fel, mert úgy éreztem, hogy kínos csönd jönne, hanem én képes vagyok ilyen kis random dolgokat kijelenteni bármikor, és van, hogy annak semmi köze nincs ahhoz, amiről eddig beszéltünk. – mondom vigyorogva, és tényleg tudok néha ilyen kis szórakozott lenni, de ezt David nem tudhatta, hisz még csak most találkoztunk.
- Jártál Európában is? – kérdezem, és szemem kissé felcsillan, mert nekem nagy vágyam eljutni Európába, de eddig erre még nem került sor, talán majd valamikor a jövőben!
- Én is itt nőttem fel, szüleimmel meg öcsémmel kint lakunk a külvárosban. Imádom a várost, a pörgést, hogy mindig történik valami, szóval tényleg az egyik legjobb hely ez. – értek egyet Daviddel, mert én is voltam nyaralni a szüleimmel itt-ott, de csak az államokon belül, szóval lehetséges, hogy ha eljutnék mondjuk Párizsba, azt jobb helynek gondolnám, bár lehet, hogy csak az újdonság varázsa miatt. Ki tudja, egyszer remélhetőleg majd megtapasztalom.
- Hmm egy jegeskávét kérnék szépen! – adom le a rendelésemet, és nem várom el, hogy David ismét meghívjon, nem vagyok én ingyenélő, így táskámból előveszem a pénztárcámat, és apróért kutatok, ami fedezi a jegeskávé költségét, majd leülök az asztalhoz.
- Tényleg hangulatos hely, eddig ez a kávézó valahogy kiesett a látogatási körömből, de szerintem vissza fogok ide térni. – mondom, miután körbenézek. Tetszik a hely, a berendezés, a kis háttérzene, minden tök jó.
- Sokat jársz ide? – kérdezem, közben pedig beleiszok a jegeskávémba. Finom.

- Maximalista vagy? – kérdezem, mert általában az ilyen mentalitású embereket szokta bosszantani, ha nem sikerül, amit elterveztek, bár ez jellemző lehet másra is. Én bizonyos szintig maximalista vagyok, szóval meg tudom érteni abszolút David álláspontját a dologról.
- Na igen, ez is igaz. – bólogatok mosolyogva, és kacsintásából látom, hogy nem vette a szívére az „amatőr” jelzőt, amivel illettem a fotózás tudását illetően. Ezek után feljön a szó az utazásokra, és picit irigylem a fiút amiatt, amilyen helyeket meglátogatott, én mindhárom országba nagyon szeretnék eljutni.
- Úú de jó neked! És melyik volt a kedvenced? És miért? – kérdezem, talán túl lelkesen is, néha képes vagyok kicsit elragadtatni magam, de most azért észrevettem magam, és kicsit visszafogom a lelkesedést.
- Nem, én sajnos még nem volt az Államokon kívül. De szeretnék majd elmenni, talán nyáron össze is jön majd! – remélem, tényleg így lesz, nagyon nagyon szeretném, rágom is anyáék fülét, és úgy látom, hajlanak is az ötletre, már közel a cél!
- Oh, köszönöm szépen, igazán nem kellett volna, elvégre ez nem randi. – mosolygok rá, mert ez csak szimpla kávézás két ismerős között, gondolom ő se gondolta randevúnak ezt az egészet, abszolút nem olyan a hozzáállása az egész kis programhoz, meg hozzám. Tetszik a kávézó, és ennek hangot is adok, biztos, hogy visszatérő vendég leszek majd, és rákérdezek, David mennyire látogatja sűrűn ezt a helyet.
- Sokszor igényled az egyedüllétet? – kérdezem, bár ez lehet, hogy már túl privát téma számára, de legfeljebb szól, én nem sértődök meg, ha nem válaszol a kérdésemre ilyen-olyan ok miatt, mindenkinek máshol húzódik az a bizonyos határ.

Bólogatok a szavaira, teljesen megértem.
- Világos. Senki nem szeret csalódni, szóval az ilyen helyzet tényleg mindig rossz. – át tudom érezni a helyzetét, bár én mindig igyekszem reális dolgokba beleélni magam csak, hogy ne csalódjak annyit és akkorát. Persze az ilyen eseteket nem kerülheti el az ember, nap mint nap meg van az esély arra, hogy valamiben, vagy valakiben csalódunk. Na de ezután kellemesebb téma kerül terítékre, mert az utazásról, azon belül is Európáról kezdünk el beszélgetni. Picit irigylem, hogy ő ennyi helyen volt már az említett kontinensen, de egyszer majd én is elmondhatom magamról ezeket a dolgokat, addig is türelmes vagyok.
- Olvastam róla. Ott az emberek is kedvesek és barátságosak, ahogy hallottam, de remélem, hogy majd a saját bőrömön tapasztalhatom meg ennek az állításnak az igazát. - mondom, de aztán most már befejeztem ezt a szánalmas vágyakozást. Vagy mégsem?
- Tényleg? Miért, te tervezed, hogy mostanában átugrasz Európába valahova? – kérdezem, és picit meglepődtem ezen a kijelentésén, hogy elmehetek vele, hisz kvázi egy-két órája ismerjük egymást. Meg igazából nem teljesen értem, hogy mire gondolt az alatt, hogy vele elmehetek, szóval remélem majd ad rá valamiféle magyarázatot, de egyébként arcomon mosoly van, már csak az Európába való utazás gondolatától is.
- Spanyolország vagy Olaszország lenne a cél, de még folynak az eszmecserék róla. A három éves öcsém a legaranyosabb ezeknél a beszélgetéseknél, múltkor azt mondta, hogy menjünk oda, ahol szebbek a lányok! Nagy dumája van már most, az oviban is hódítja a lányokat. – mesélek picit Davidnek a tesómról, bár nem tudom, mennyire érdekli, vagy sem, de most már mindegy, mert az információ már elhangzott.
- Akkor köszönöm szépen! – küldök felé egy kedves mosolyt, amiért kifizette a kávémat. Nem várom el egyáltalán, de szeretem az efféle udvariasságot a fiúk részéről.
- Értem. Hát néha vannak ilyen időszakok minden ember életében, amikor inkább egyedül lenne, de összességében nem szabad elhanyagolni a barátokat, mert végtére is a családon kívül ők azok, akik ott vannak ha kell, segítenek, bátorítanak és támaszt nyújtanak. – ezt nem azért mondom, mert olyan hű de nagy bölcs lennék, és ez hű de jól hangzik, hanem tényleg így gondolom, de lehet, hogy Davidnek most tényleg megvan a saját maga kis indoka, hogy miért kerüli a barátait. Erről azonban nem fogom faggatni, mert valószínűleg nem mondaná el, meg nem akarok udvariatlan se lenni, és különben is, látom rajta, hogy nem érinti jól ez a dolog.

- Persze, a kivétel erősíti a szabályt. – bólogatok, hisz tényleg nem lehet egy „sztereotípiát” ráhúzni minden emberre, hisz mindig vannak olyanok, akik eltérnek ettől, vagy épp olyan a hangulatuk, vagy bármi, de igazából kár is tovább agyalni ezen a témán, személyesen meg kell tapasztalni.
- De jó! Barátokkal mész? Vagy családi kiruccanás lesz? – érdeklődöm, és remélem nem bánja, de lázba hoz az utazásnak már csak a gondolata is. De nem akarok gáznak tűnni, hogy túlzásba viszem a lelkesedést, szóval odafigyelek magamra, nehogy véletlenül túlreagáljam.
- Az is! Mindig van valami aranyköpése, nagyon imádom! – kezd hiányozni Dan, két hete nem voltam otthon, és nagyon hiányolom a kis tökmagot. 17 év korkülönbség ide vagy oda, szoros közöttünk a viszony.
- Neked van testvéred? – érdeklődöm, mert azt már tudja, hogy nekem van, de vajon neki is? Egyébként új ismeretségünk ellenére jól elbeszélgetünk, én legalábbis úgy érzékelem, hogy gördülékenyen halad a beszélgetés, ami tök jó, szeretem, ha jól el lehet kommunikálni a másikkal, de nekem ez általában amúgy is sikerülni szokott közvetlen személyiségemből fakadóan.
- Jaa, értem. Akkor a magánéletet hanyagoljuk, bár amúgy sem terveztem, hogy erről faggatlak… Beszéljünk akkooor aaaa csokiról! A csokit mindenki szereti! – nevetem el magam, de csak poén, nem gondolnám, hogy a csokoládéról kellene csevegnünk, felnőtt emberek vagyunk már, csak gondoltam terelem a figyelmét a magánéleti problémáiról. Körbenézek, miközben kortyolok párat a kávémból, és kiszúrok egy plakátot, amiről eszembe is jut, mi is a hét végi programom.
- Péntek este lesz egy karaoke buli a belvárosban, mi megyünk a barátaimmal, ha gondolod, gyere te is, nem tudom, mennyire érdekel az éneklés, de nekünk is átlagban rossz hangunk van, de jó buli. – hívom el őt is, hisz minél többen vagyunk, annál jobb a hangulat.
- Ja, és mielőtt meglepődnél, hogy tudtam ilyen gyorsan témát váltani, ott lóg a falon az esemény szórólapja. – teszem hozzá, mert egyszer már meg lett jegyezve, hogy gyorsan váltottam az időjárás témára, de most gyors megmagyaráztam a dolgot.

//bocsi, hogy sokat kellett várnod :$//

Tök kedves dolog Davidtől, hogy felajánlja, hogy menjek el vele és a családjával Európába, nem tudom, hogy hányan ajánlanák fel egy szinte teljesen ismeretlennek, még úgy is, hogy sulitársak vagyunk, meg jól elbeszélgetünk. Talán felelőtlen, de én igazából megbízom Davidben, de lehet, hogy tényleg naiv vagyok, párszor igazából megkaptam már ezt a jelzőt.
- Ez nagyon rendes tőled, köszönöm a lehetőséget! Otthon még megbeszélem a dolgokat a szüleimmel, aztán majd szólok. – mosolygok rá, és tényleg mindenképp megemlítem anyáéknak a dolgot, bár biztos néznek majd rám egyfajtán, mikor közlöm velük, hogy egy olyan srác családjával mennék el, akit igazából most ismertem meg, de nem baj, megoldom majd.
- Hát az biztos! Sajnos mióta egyetemre járok, ritkábban látom, de gyakran hazalátogatok, meg telefonon is szoktam vele beszélni. – na de ennyit az öcsémről, nem akarok én itt tényleg áradozni, bármennyire is imádom.
- Nővér… az jó lehet, bár én mindig is azt szerettem volna, hogy legyen egy bátyám, meg egy öcsém, utóbbit megkaptam, de az előbbiről azt hiszem már végleg lemondhatok. – vigyorgok, és vicces lenne, ha most lenne egy bátyám, mert anyáék régóta boldog házasságban élnek, és én vagyok az első gyerekük, és a múltból sincs gyerekük, mástól.
-Nem tudom miért csoki. Nagyon jó vagyok random dolgok benyögésében, és ez a csoki most csak úgy jött magától. – rántom meg a vállam, és talán most hülyének néz, hogy hogy jutott eszembe a csokoládé, de na, addig se gondol a magánéleti problémáira, bármik is legyenek azok.
- Jé, és tényleg a csokiról akarsz beszélgetni? Csak viccből mondtam, de témázhatunk róla kicsit, bár nem tudom, hogy érdemben mennyit lehet róla csacsogni. – nevetem el magam kicsit, de aztán válaszolok a kérdésére, hisz úgy illik.
- Mindenféle csokit szeretek! Az étcsokit annyira nem, de ha nincs más, azt is megeszem, de amúgy mindegy, csak csoki legyen! És te milyet szeretsz? – dobom vissza a labdát. Nem szoktam amúgy sok csokit enni, bármennyire is szeretem, vigyázok az alakomra, bár szoktam mozogni is, de na, azért csak nem kéne édességgel tömnöm magam, az nem egészséges. Következő témának feldobom a karaoke-t,és legyintek arra, amit mond.
- Ugyan, egyáltalán nem zavarnál! Nagyon jó fej társaság a mienk, mindenki tök közvetlen és barátkozós, biztos megtalálnád velük a közös hangot. – persze nem szeretném erőltetni, de mosolyomból láthatja, hogy tényleg nincs mitől tartania a barátaimmal kapcsolatban. Ha tudnám, hogy olyanok, hogy nem fogadják be az idegeneket, akkor nem hívtam volna el Davidet.
- Szeretsz amúgy karaokezni? Jó a hangod? – érdeklődöm, mert ezzel a témával el lehet sztorizni, bár én igazából tényleg szinte mindenről el tudok csevegni.