A műsorvezetés rejtelmei [NYITOTT JÁTÉK]

Tárgy: A műsorvezetés rejtelmei [NYITOTT JÁTÉK] Hétf. Feb. 16 2015, 12:07

Egy fél év nélkülem. Nem is pontosan tudom mi történt addig a tárgyammal. Tudom, hogy utána kellett volna járni, de örülök, hogy a ma reggeli kávém nem öntöttem magamra. A gépem Párizsból több órás késéssel indult, légörvénybe kerültünk, így valamikor hajnali 3-kor estem haza, arra a fantasztikus hírre, hogy alig néhány órával később megtarthatom a félév első óráját. Kipakolni nem volt időm, az utolsó percig aludtam, most viszont késésben vagyok, mert az elmúlt hónapokban elszoktam a lakásomtól és félkómásan a zuhanyt sem találtam meg elsőre.
Szanaszét hevernek a ruháim a szobámban, de szerencsére találtam egy kényelmes farmert és egy fehér toppot, ami a jelenlegi időjárás mellett is jó. Ah, imádom, hogy meleg van! Párizsban meg lehetett fagyni.
De persze most arra sincs időm, hogy ezt kiélvezzem, mert az új órarend szerint másik előadóban vagyok, mint eddig, nem mintha az előzőt képes lennék most megtalálni. Jelentem, Elaine Sarah Patrick teljesen szét van csúszva, de az önbizalma még a régi. Így mikor végre megtalálom a megfelelő termet, felhajtom a maradék kávémat, sóhajtok egy nagyot, és belépek a terembe, ahol mostanra - mivel késtem 5 percet - remélhetőleg mindenki, aki részt akart venni, helyet foglalt.
Könnyedén lépek be, az üres kávés poharat kidobom a szemetesbe, és úgy nézek szét a népes társaságon. Vajon David itt van? Vajon mennyire utál? Mindegy is. Mosolyra húzom a számat.
- Jó reggelt mindenkinek! Remélem nektek könnyebben ment az ébredés, mint nekem. Van olyan a csoportban, akinek nem lenne jobb jövőhéttől kezdve egy délutáni óra?
Kezdek bele vidáman, mert lássuk be, az első óra, még ha 9-től is van, megterhelő... Főleg, hogy vasárnaponként New Yorkban leszek. Nem mintha ez nekik számítana. Lepillantok az órarendemre. És felhúzom a szemöldököm. Ez. Egy. Szabadon. Választott. Óra?! Akkor pláne délutánra tesszük! Kérdőn nézek a társaságra. Tudom, nem ez a legjobb kezdés, hogy rögtön eltenném az órát máskorra, lehet be is kellett volna mutatkoznom, de a többség biztos ismer, elévgre csak egy félévig nem voltam... Na meg, a műsoromat biztos látták már. Elvégre az Elaine Sarah Patrick show az egyik legnézettebb az orszgában.

Ahh el sem hiszem, hogy régebben nem fordítottam nagyobb figyelmet arra a műsorvezetőre, akinek a neve a tanári táblákon is villog. Előző félévben is fel akartam venni, de a tanárnő nem volt, tiszta szívás. Na de most! Annyira nem érdekel a műsorvezetés, de egy olyan személytől hallani az órát aki most nagyon is benne van a sűrűjében, tudja mi a csízió, hát ki nem hagyhatom, főleg mert beleszerettem a műsorba, Jane-nel van hogy együtt nézzük. Persze lehet csak a tömeghóbort söpört rajtunk is végig, de nem baj. Jó érzés valahogy valamiért rajongani, Jane szerint amúgy is egészséges, hogy ez egy zenétől függetlenebb dolog. Így esett, hogy jóval hamarabb az órán teremtem, könnyedén belibbenve az egyszerű sztreccspólómban és a térd alá érő szoknyámban, cipellőmben, hiszen már sokkal jobb az idő, megtehetem, szóval miért ne? Hajam kiengedve omlik a vállamra és beülök a második sorba, hogy mégse a tanárnő szájában legyek, de elég elől, hogy lásson és halljam is őt. Még nincsenek benn, így unalmamban zongorázom az ujjaimmal a padon és firkálgatok a füzetembe, míg várok, ne unatkozzam nagyon.
Kis késéssel aztán befut a tanárnő, elég szórakozott, ez megmosolyogtat. A kérdésére rázom a fejem, hogy nekem nem gond, már nincs sok órám, ezt csak kedvtelésből vettem fel, mert hát a szakdogámmal fogok szenvedni sajnos...
Na de most csüngök a szavain, vajon milyen az életben a nő, mert az hogy a műsorban milyen egy dolog ugye.

Ritka holló az az ember, aki az első padsorban ül bármiféle egyetemi előadáson, még ritkább azon esetek száma, amikor az illetőt Mona Rodrigueznek hívják. Pedig az első sort foglaltam be, mellettem a csajok épp a délutáni körömlakkozáshoz választanak színeket és néha én is közbeszólok egy-egy keresetlen megjegyzést, míg várunk, de csak hogy ne tűnjek túl érdektelennek.
Pedig az igazság, hogy untat. És sokkal jobban érdekelne Miss Patrick, meg az órája, még ha ezt nyilvánosan nem is vállalnám fel... A lányokkal ellentétben nekem terveim vannak a diploma után, hiába mutatom azt a világnak, hogy nem lesz belőlem alul-foglalkoztatott diplomás értelmiségin túl semmi más. Ennek nem kell így lennie. Ugye...?
És megérkezik a tanárnő, akinek nem ez az első órája, amin részt veszek, hiába nem egy karon mozgunk. A szabadon választhatók hatalmas előnyei. Elaine S. Partick különben is egy ikon! Inspiráló már csak a jelenléte is, kár, hogy a szabad idejét tizenéves elsős kis fiúcskákra pazarolja...
Kérdésére már lendül is kezem a magasba, mintha valami elcseszett - elcseszettül dögös - Hermione lennék.
- Az attól függ... A tanárnő a mai órán az európai élményeiről fog mesélni? - Oké, az edzést át lehet pakolni máskorra, nem olyan nagy gáz - azt hiszem - de ő kérdezte, kinek nem jó!

A hírek gyorsan terjednek, s bár már nem vagyok úgy benne az egyetemi életben, Elaine visszatéréséről eljutott hozzám az információ. Nem, nem érdekel a műsorvezetés. De még egyszer utoljára jó lenne vele beszélgetni. Valamiért pedig úgy hiszem az órája után lesz erre a legjobb lehetőségem. Máskülönben mindig elfoglalt, rohan, talán még pasizik is. Épp ezért képes vagyok a hétfő reggelem neki szentelni. Munkába pedig majd az előadás után megyek.
Nem, nem vettem fel a tárgyat. Csak beülök, végighallgatom, hogy aztán elkaphassam öt percre és megköszönjem neki, hogy van. Hülyén hangzik, de sosem tettem meg, most, hogy az életem kezd egyenesbe jönni - görbe egyenesbe - ideje elmondani neki, hogy sokat jelentett az a néhány éjszaka, hogy akkor azért nem lettem zombi, mert ő itt volt, nem kérdezett és nem is kért. Természetesen erről senki nem tud. Na jó. David talán sejt valamit. De ő igazán nem szólhat egy szót sem. Elvégre ő sokkal jobban benne volt a sűrűjében.
Időben érkezem, és viszonylag elől, de az előadó szélén ülök le. Keresztbefűzöm a kezeimet a mellkasomon és várok. Az órám nézegetem, s már épp kezdenék lázadozni, amikor jó 5 perc késéssel megérkezik. A szavaira felhorkantok és elmosolyodom. Oh igen. Elaine és az ébredés. Hogy is felejthettem el, hogy vagy órába telik neki, hogy kimásszon az ágyból? Ezek szerint, van, ami nem változik. Elaine legalábbis biztosan nem. A kérdésére nem reagálok. Nem tervezek többet jönni. Időm sem lesz rá. Inkább csak csendben figyelek és várom, hogy véget érjen az előadás.

A reggeleket nem nekem találták ki! A telefon lejátsza a gumimacikat, de az egy rohadt trombitaszóval kezdőik és kergeti ki belőlem a lelket. Ilyenkor mindig elhatározom, na most átállítom, most aztán törlöm a nyavalyás ugráló, betépett, színes medvéket, de…mindegy. Felkapok magamra valami ruhát, az első, ami a kezembe kerül az egy fekete cicanadrág, jó lesz és ahhoz magamra rántok egy hosszabb ruhaszerű pólót. Jót tesz nekem, hogy újabban nőnek akarok kinézni. Felveszek egy magasabb sarkú cipőt, mert ha már nő vagyok, miért ne lennék magas nő (ugyanis nem vagyok egy égimeszelő) és itt bomlik az időben az órára elmélet. A hajam szokásos lófarokba kötöm és elkezdek igen, nos…tipegni.
Pedig ez Elaine Patrick baszki! A nő nagy név, én Műsorgyártásos vagyok, szóval oda kell…tipegnem. A buszon leveszem a cipőnek csúfolt mini létrát és mezítláb rohanok be az Egyetemre. Ősszel megfogadtam, hogy na majd másodévben kezembe veszem a sorsom! Elkezdek karriert építeni, megpróbálok nem egy életen keresztül a tetkószalonban gürcölni, ~~hozzámenni Luluhoz~~, szóval na, a rajzoláson túl az emberi foglalkozások felé kacsintani, de akkor őt például nem találtam itt. Pedig még a műsorát is néztem, igaz neten, ott legalább le tudtam tölteni, ami nekem kellett. A nő végre megvan, itt van, én meg száguldok az órájára, kezemben egy saját kezűleg készített mindenfélerajzos mappámmal és a cipőimmel. Vállamon táska fityeg, mert a szokásos női ketyeréket sem tudom a hajam alatt tartani.
Zihálva rontok be, a tanárnő már bent van egy rakás ismeretlen fej gyűrűjében, hát hú, próbálok levegőt venni, először nem megy.
- Elnézést…a…késésért… nem én vagyok a Hétfő reggelek kedvence…
Hacsak nem hajít ki, bemegyek és lezuttyanok a koreai srác mellé. A lányokkal sosem jöttem ki jól, szóval tök óvatos vagyok a közelükben, egyébként meg szocializálódnom sem árt egy ilyen órán, legalább odaülök valaki mellé. Lerakom a cipőim magam mellé és úgy csinálok mint szülés előtt szoktak. Beszív, kifúj.

//Ha valaki még szeretne becsatlakozhat, de ne késsetek, nyugodtan írjátok, hogy bent ültetek már a teremben.//

Igen tudom, hogy felkészületlen vagyok, de ha valamit megtanul az ember a show-businessben, az az, hogyan improvizáljon. Ennek ellenére kicsit bosszant, hogy elkéstem az első órámról, az meg még jobban, hogy ez nem is egy szakos óra. Ki olyan őrült, hogy az emberek szabadidejét az alvás időből lopja le? A tanulmányi osztályon még mindig idióták dolgoznak...
Ahogy körbenézek a társaságon, a válaszokat hallgatva - amik többnyire nekem és a délutáni órának kedveznek - megállapodik a szemem néhány emberen, akiket ismerek korábbról. Zin jelenléte meglep, de örülök is neki, legalább lesz kinek panaszkodni az órarend miatt. Aztán egy másik ismerős térít magamhoz, nevezetesen Mona, aki eddig szerintem minden szabadon választható tanegységemen részt vett. Rámosolygok a kérdést illetően.
- Ha igen, akkor rendben a délutáni óra? - kérdezek vissza, aztán megrázom a fejem - Sajnos egy része titkos, de pár héten belül nyomon követhetitek a kalandjaimat ha a megfelelő csatornára kapcsoltok. A többi meg... Nos, az tényleg titok.
Felelem vidáman, mert a többi valójában közel sem olyan érdekes, hogy meséljek róla. Na meg, hiába nincs ma hangulatom semmihez, ez egy tanóra. Akkor pedig tanítani fogok. Épp belekezdenék, hogy mivel is kezdünk, amikor nyílik az ajtó és beesik még egy lányka.
- Semmi gond, épp áttettük a jövőhéttől az órát délutánra. Úgy látszik többen vagyunk, akik nincsenek kibékülve a mai reggellel - mosolygok rá, mert igazából fogalmam sincs kicsoda. Ha tudnám, hogy valójában műsorgyártáson van, sokkal szigorúbb lennék. Intek neki, hogy foglaljon helyet, aztán veszek egy nagy levegőt és belekezdek abba, amit az előbb szerettem volna.
- Tisztában vagyok vele, hogy a bemutatkozós feladatoktól senki nincs elragadtatva. Ez itt viszont a műsorvezetés rejtelmei... és mi az, amit egy műsorvezető a leggyakrabban tesz? - nézek rájuk kérdőn, bár nem várok választ - A bemutatkozás - felelek a kérdésre és elhúzom a számat - Épp ezért, mi is ezzel fogjuk kezdeni. De, csakhogy kicsit érdekesebb legyen - szétnézek a teremben, és próbálok rájönni, miért is tol ki velem a vezetőség, hogy nem itt vannak a dolgaim. A szekrényhez megyek és kinyitom. Mosolyra húzom a számat. Van itt minden, amire szükségem van.
- Hogy érdekesebb legyen, a következő pár percben mind műsorvezetők lesztek! - veszem ki a mikrofont, meg az erősítőt, ami hozzá tartozik. Bekapcsolok gyorsan, gyakorlott mozdulatokkal mindent, aztán a mikrofont a kezembe veszem - Próba, próba... - ismételgetem, de elsőre kicsit hangos, gyorsan letekerem a hangerőt - Elnézést. Így mindenki jól hall?
Érdeklődöm mikor már jóval kellemesebb a hang hatás és ha rábólintanak, akkor folytatom.
- Szeretném, ha a bemutatkozásotok egyedi lenne. Jó lenne tudni, melyik karra jártok és hogy mi az, ami idevonzott benneteket, erre a kurzusra. Persze előtte, illene nekem is bemutatkozni, igaz?
Mosolyodom el újra, aztán a mikrofont a kezembe véve ismét megszólalok:
- Ez itt a bevezetés a műsorvezetés rejtelmeibe kurzus, Elaine Sarah Patrickkal - magamra mutatok - picit arrébb megyek úgy folytatom. - Az elvárások nem nagyok, de nem szeretnék rögtön elijeszteni mindenkit így ezekről csak a műsor végén tennék említést. Tekintve, hogy nagyjából egy idősek vagyunk remélem senkit nem hoz zavarba, az informális beszédforma. A mai napon... - gyorsan megszámolom hányan vannak a teremben és a végső számot hangosan is kimondom - ... vendégünk van. Lássuk, ki a szerencsés, aki elsőnek mutatkozhat be?
Leteszem a mikrofont. Nem ez életem legjobb felkonferálása, de kezdőknek jó lesz ez is. Végignézek újra a társaságon.
- Ha szükséges kaptok pár másodpercet, ha valaki úgy érzi készen áll, ne fogja vissza magát! - emelem fel a mikrofont, majd teszem vissza az asztalra. Nem. Nem adom nekik oda, jöjjenek csak szépen ki. Egyesével, és mondják el, amit tudnom kell róluk. Én addig az asztal távolabbi végén foglalok helyet, és a névsorral a kezemben várom, hogy mivel rukkolnak elő.

//A sorrend nekem mindegy, de lehetőleg jövő vasárnapig írjatok, hogy tudjunk haladni ^^ Ha valakinek problémás, akkor szóljon privátban Smile

Köszi!//

Igaz, kicsit késik a tanerő, de mit számít, ha az óra maga érdekes lesz? Jövőhéttől délután ami némi átszervezést igényel a napirendem kapcsán, de megoldom, mert meg akarom. Igazából senki sem ismerek a teremben, csak Woo-t, látásból, mert ő volt az elnök, meg néha volt pár közös óránk, de ennyi. Szóval miss Patrickre fókuszálok, de eléggé meglep hogy legyünk műsorvezetők. Na jó, én akartam ilyen órát, konferáltam már fel műsort, igaz, nem tévéset, de sok különbség nem lehet... ugye?
De jobb lenne túlesni rajta, mert habár a szereplés nem zavar, a suliban inkább csendesebb egyén vagyok. Felállok ha a többiek még gondolkodnak kicsit, odamegyek és mosolyogva felveszem a mikrofont.
-Üdvözlet Franceses társaim, tanárnő! Sarah White vagyok, végzős marketinges hallgató, így noha miss Patrick pedzegette hogy talán riasztónak is felfoghatóak a követelményeket, némi reklám jön: szabadon választottként, önként jöttem hallgatni az órát, mert a legjobb kulisszatitkokra csak zárt körökben derülhet fény, mint ez az óra, kár lenne kihagyni. Ha nem is fogok műsort vezetni a jövőben, de bármelyikőtök műsorát szívesen támogatom HR-esként, érjétek be ennyivel. - Mosolygok, mert hát jelezni akartam nem értek én a műsorvezetéshez, de talán egy mosoly és eladtam magam. Legalábbis most, erre a pár percre, de már teszem is le a mikrofont és lépkedek vissza a helyemre, hogy nah, ez is pipa, figyelhetem a többieket.

- Valahogy így. Túl jól ismer tanárnő! - Mosolyodom el szélesen. Valóban ismerhet már ennyire a tanerő, de ez még csak a felszín, amit kapargat. Ha tudná... de nem tudja, ahogy más sem, hála az égnek, mert már lehet nem lenne a gyönyörű hajamból a fejemen, ha nem így lenne.
- Ugye tisztában van vele, hogy amiről azt mondják, hogy titok, az csak még jobban érdekli az embereket? - Szélesedik ki kacér mosolyom játékosan, de ahogy hátradőlök a szék támlájához, mintegy jelzem felé: nem firtatom ezt tovább, tiszteletben tartva a magánszféráját az óra keretein belül. Amihez meg órán kívül jutok hozzá, már úgyis más lapra tartozik, nem igaz?
Csendben is maradok a továbbiakra, érdeklődéssel csüngve a tanárnő minden szaván, s mivel nem idegen tőlem a tanítási stílusa, hanyatt sem dobom magam a bemutatkozós ötlettől. Minden évben eljátssza, hogy tudja, nem szeretjük, de... Dehogynem szeretjük! Én legalábbis élvezettel csemegézek a kínálatból ilyenkor, de volt már, hogy az én bemutatkozásom hatására jött oda egy srác hozzám az órát követően, hogy meginnék-e vele valamit, szóval gondolom, nem csak én figyelek fel egyik-másik szerencsétlenre, de fordítva is működhet a dolog.
Szöszitől egy könnyed mosoly keretében veszem át a mikrofont, mikor végre befejezi az önreklámot.
- Köszönjük Sarah ezt a roppant részletgazdag beszámolót, jómagam Mona Rodriguez vagyok innét a stúdióból. - Apró szünet, épp csak, míg a hangsúly elül és nem tűnik erőltetettnek hangom finomsága. Egyébként is mondják, hogy kellemes, de a kubai "vérem" végett hajlamos vagyok kicsit a hadarásra, mint azt beszédtechnikán többször megkaptam már. Azóta igyekszem odafigyelni erre.
- Harmadéves, online-újságírást tanuló hallgató vagyok, igencsak széles érdeklődési körrel. Az online médián túl a PR az, ami leginkább érdekel, az órát pedig szintén szabadon választhatóként vettem fel, ahogy az iménti kollegina. Hogy helyszíni tudósítónk is hasonló cipőben jár-e, az mindjárt kiderül! A szó Mr. Hyun Zin Woo-é a harmadik sorból! - Széles mosollyal tekintek ex-elnökünkre, s még a mikrofont is meglóbálom felé kicsit, invitálóan. Te jössz, drága!

Ahogy elkezd beszélni, felmerül bennem, hogy talán mégsem volt olyan jó ötlet beülni. Észrevesz, rám is pillant. Talán kicsit meglepődik, ami persze nem csoda. Nyilván nem számított itt rám. Nyugodtan ücsörgök, hallgatom, ahogy a többiek kérdéseire válaszol. Itt-ott még majdnem el is mosolyodom. A gond akkor kezdődik, amikor kiderül, feladatunk is lesz és ezt minden résztvevőtől elvárja. Erre igazán nem számítottam.
Tőlem szokatlan módon lejebb csúszom a széken, jelezve, hogy nem vagyok itt, úgy hallgatom a társaságot, ahogy próbálják magukat "eladni". Tisztára olyan ez, mint a marketinges óra. Nem is értem pontosan mi a különbség. Persze biztos más kritériumok alapján értékelnek. Nem mintha érdeklne.
Mona kerül sorra, ő szerintem még élvezi is a pillanatnyi rivaldafényt. Az viszont, hogy befejezve engem emleget, kifejezetten felháborító. Hát nem látja, hogy nem vagyok itt?!
Elhúzom a számat és kényszeredetten felállok. Útközben vetek rá egy gyilkos pillantást, ami valószínűleg nem hatja meg, de talán lesz pár "rossz" pillanata, amíg azon agyal, hogy tudok neki keresztbetenni.
Elveszem a mikrofont, aztán hazudok valami hülyeséget.
- Igazán köszönöm Mona! Ahogy azt is, hogy a felkonferálásoddal tökéletesen példáztad, miért is fontos, hogy képernyőre kerüljek. A nevem, 우현신 - mondom ki gyönyörű korei kiejtéssel, és nem amerikaival, ahogy egyébként szoktam - és szeretném, ha végre megtanulná a világ, többek közt Mona is. Bízom benne, hogy a médián keresztül, lehetőségem lesz erre. 우현신-t hallották! Köszönöm!
Még meg is hajlok picit, aztán leteszem a mikrofont az asztalra, vegye magához, aki akarja, én visszaülök szépen a korábbi helyemre. Ezt követően pedig hagyjanak békén.

Nah, a nőci tök rendesnek tűnik, nem harapja le a fejem és még az óra is élhető időpontban lesz. Megkönnyebbülten sóhajtok fel.
- Remek! A későn kelők nevében is köszönöm.
Futó pillantást vetek a csoporttársakra, nem tudom ez még kit érint, igazából egész szorgalmas fejük van...
Leülök az egy szem srác mellé, de már figyelek is a tanárnőre. Azta, igazi mikrofonba fogunk beszélni, ez rohadt izgalmas, picit fészkelődöm és igyekszem nem nagyon vigyorogni és mutatni, hogy hangyák kapirgálnak a bugyimban. Igaz, hogy kicsit izé így ennyi ember előtt felkonferálni magam, de végülis hamar túlteszem magam a kérdésen, sosem voltam szégyellős, így még érdekesebb is.
A szőke lányt nem véletlen nem ismerem, kicsit idősebb, ilyen kis komolyka, visszafogottnak tűnik, szóval szimpatikus, bár lány, szóval ki tudja. Mondjuk ha lenne valami riport műsorom még az is lehet beszélnék vele erről a támogatásról.
A másik csaj lazának tűnik, főleg az a titkos beszólása, bár szerintem a tanárnő pontosan tudja és direkt ezt akarta elérni, szinte érdekelni kezdenek a követelmények...pedig nem vagyok az a követelményeknek örülő embertípus. Szóval a latin amerikai csajszi jól nyomja és úgy tűnik az ázsiai srácot is ismeri, aki próbál úgy tenni, mintha nem is létezne.
Esküszöm nagyon figyelek a nevénél, hisz kihangsúlyozza, de így kiejteni biztos, hogy nem tudnám és semmi mást nem is tudunk meg róla, csak hogy ZinWoo? Majd hívom Zinbónak! Úgy tűnik én jövök, szóval a cipőm már nem rángatom vissza, hanem kipenderedem a pódiumra
- Szevasz Amerika! Az én nevem könnyű megjegyezni, főleg ha becézni akartok, csak egy rövid kis dallam "Nana" de ha valakit érdekel a teljes, akkor Nanaia Indrani nem egy animesorozatból, hanem Görögországról, igaz, hogy csak félig, mert amerikai vér is csörgedezik az ereimben. Hölgyeim és uram WúúZinbo, egy másodéves riportertanoncot hallottatok!
Kicsit pukedlizem, majd visszapattanok WúZin mellé mosolyogni. Tökjó az óra, remélem szerepelünk még!

- Ugye tisztában vagy vele, hogy a médiát az ilyen titkok tartják működésben? - kérdezek vissza, mert sajnálatos, de ilyen világban élünk, ahol a pletyka az egyik lefontosabb mozgatórugója a médiának. A hírekben több időt szánnak a közéletiszemélyiségek életének, mint a társadalmat érintő tényeknek. A mosolyom persze tökéletes és kivételesen egyáltalán nem aggódom. Semmi olyasmit nem tettem Franciaországban, amit titkolnom kellene, de az egyetemi diákok nyugodtan hihetik, hogy izgalmasan teltek a napjaim, amiket nem forgatással töltöttem. S végül is, igaz, hisz egy jó könyv társaságában ücsörögni egy kávézó teraszán nekem tökéletesen megfelelt.
A későn beeső lánykának is küldök egy mosolyt, amiért osztja a véleményem az óra későbbi időpontba tételéről. Ha tudnám, én is mennyire a későn kelők közé tartozom! Persze, csak azóta, hogy nem a szüleimmel élek és nem kell hajnalban kelni, állatokat ellátni. Még egy ok, amiért imádom az egyetemet, meg persze a jelenlegi munkám. A gondolataim azonban egyelőre az óra körül kell, hogy forogjanak, ki is adom az első feladatot. Félre állok és várok, ki lesz az első bátor jelentkező. Szerencsére nem kell őket nagyon noszogatni, viszonylag hamar kézbe kerül tőlem a mikrofon.
A White névre talán kicsit jobban felkapom a fejem, mint illene. De a gondolatot, hogy köze lehet Davidhez hamar elvetem, elvégre a White elég gyakori név. Azonban pont ez a név az, ami eléggé eltereli a figyelmem. A névlistában kipipálom a lány nevét, aztán meglátom benne Davidét is, és ismét a termet kezdem figyelni, de nem, most sem látom. Az ajtóra is rápillantok, de nem nyílik. Nehezen sikerül elkapnom néhány foszlányt abból, amit mond ez a Sarah nevű lány, de már tovább is adja a mikrofont. Veszek egy nagy levegőt és kifújom, úgy figyelem Monát, aki lehengerlő, annak ellenére is, hogy tulajdonképpen semmit nem mond, viszont szépen tovább ajda a szót Zinnek, akinek a szavain kuncogni kezdek. Az ő nevét nem találom meg a listán, vetek is rá egy kérdő pillantást, hogy mégis mit csinál itt akkor, de nincs sok időm, mert már érkezik is az újabb lány, aki szintén nagyon helyes, csak Zin nevét nem kéne elrontania. Amint mindenki végez, kikapcsolom a mikrofont, elvégre nincs rá szüksége és ismét megszólalok.
- Nos, mindenki túl van legalább egy felkonferáláson-bemutatkozáson most már - rájuk mosolyogok és az asztalnak dőlök lazán - Gondolom ti is észrevettétek, hogy különböző módon közelítettétek meg a feladatot és valószínűleg más-más jellegű műsorokhoz is kapcsoltátok magatokat. A következő kérdésem ehhez kapcsolódik. Milyen műsorfajtákat különböztetnétek ti meg? Ezek közül, melyikhez sorolnátok egy-egy bemutatkozást az imént hallottak közül? Illetve! Van-e valamilyen észrevételetek, tanácsotok egymás bevezetőjéhez, mi az, amit nézőként, vagy akár szakmabeliként, nagyon jónak véltek, mit kerülnétek?
Remélem ez egyszerre nem sok kérdés, de mivel elég kis csoport vagyunk nem hiszem, hogy gond lesz. Én pedig valóban kíváncsi vagyok, mennyi alapismerettel rendelkeznek.

//Elnézést a hosszas várakozásért, én személy szerint hétvégén tudok inkább írni, ha tudtok írjatok addig, akkor jobban tudunk haladni. A feladat remélem érthető, ha kérdés van pm-ben elértek. Nem kell amúgy regényt írni Smile

//

//Nyugodtan előzzetek meg, én lassú vagyok mostanság, meg az ímél is szívat (nem kaptam értesítőt) szóval... írok, csak lehet én is inkább hét vége fele. De igyekszem//

Halgatom a tanerőt, bemutatkozom, bár magamról nem igen szeretnék sokat mondani, szóval adom is át a mikrofont. Nem tudom gúnyt kaptam vagy dicséretet, de inkább nem is foglalkozom vele, ülök le és hallgatom. Na, Mona az, akit könnyen elhallgatnék, főleg reggelente, hátha éberebb lennék, kávé helyett is megtenné, hogy felébredjek. Zin már más tészta, megmosolyogtat, vajon tényleg zavarja, hogy nem tudjuk szépen kimondani a nevét? Mert akkor amíg elnök volt elég sokszor füstölöghetett magában... szegény. Bár... hozzá kell tenni, én tuti nem bírnám úgy kimondani, ahogy szeretné, de hát kegyetlen az élet. Vagy én vagyok kevés ehhez, nézőpont kérdése.
Nanánál már eltakarom a mosolyom, mert szegény Zin... azt hiszem maradjunk annyiban, hogy az élet kegyetlen.
Sok kérdést tesz fel a tanárnő, elgondolkodom.
-Én leginkább a magam egyszerű módján úgy bontanám, hogy vannak a beszélgetős műsorvezetők, akik valamilyen vendéggel beszélgetnek, vagy résztvevővel műsor közben, olyanok akik felkonferálnak embereket, meg persze akik késő este kártyából megmondják a jövőnket például, bár szerintem az külön szakma annyi mindent hihetően összehordani... - Mosolygok, igazából gőzöm nincs hogy kell besorolni ezeket, de mivel mindenki tudja, hogy nem műsorgyártásos vagyok, talán elnézik nekem. - Monát például egy reggeli műsorban vagy egy esti talk-showban könnyen el tudnám képzelni, mert szerintem bárkivel elbeszélget könnyen élő adásban, valamint mivel állítása szerint széles az érdeklődési köre, bármi is az adott téma, bizonyára hozzá tudna szólni, bármiről is legyen szó.
-Kedves volt elnökünk inkább tehetségkutató műsorba szánnám. - Mosolygok, nem bántás, de én sem bírom kimondani a nevét, kerülöm is. - Elvégre a részletekben rejlik a lényeg, ő pedig precíz.
-Nana pedig valami zenés műsor felkonferálójának lenne tök jó, főleg ha fiatal tehetségekről van szó, szerintem illene ez a stílus és könnyedség oda... - Vonok vállat, mert nem tudom, pontosan mit szeretett volna hallani a tanárnő, vagy a többiek, nekem most ennyire futotta, de majd most kiokosítanak a többiek!
-Észrevételem nincs, nekem mind tetszett, elvégre senki sem dadogott, mindenki magabiztos volt, jól rögtönzött... - Teszem még hozzá, remélem nem hagytam ki semmit.

Sarah felvezetőjébe nem tervezek belevágni, hiszen a tanárnő kérdése kissé átgondoltabb választ igényel, mint amit rögtön mondanék. Persze, amikor Zin precízsége kerül előtérbe - amit más esetben nem vitatok, itt azonban eléggé öngól rúgott a tudja meg a világ dumával - finoman lendül kezemben a tollam a levegőbe, mintegy jelentkezésként, jelzésként, hogy szólni kívánok.
- Nem tudom, feltűnt e, de a feladat az volt, hogy a bemutatkozásban a karunkat és azt is megemlítsük, hogy miért vagyunk itt. - finom félmozdulattal fordulok a széken meg, hogy ne csak a tanárnőre, de a diáktársakra is rálássak. Nanaiának szegezem a kérdést, mert ő van legközelebb, hogy:
- Mond csak Nana, ezek közül melyikre kaptál választ 우현신 felkonferálásából? - Széles a mosolyom, a név kiejtésekor Zin felé küldöm eme bájos mosolyt. Bezony, ki tudom ejteni rendesen is, fella. Csak nem akarom.
Visszafordulok egyúttal a tanári pulpitus irányába, s Sarah további szavaira aprókat bólintok, hogy aztán megint magamhoz ragadjam a szó pár mondat erejéig:
- Egyetértek Sarah-val, leszámítva amit már említettem, de betelefonálós játékba még elmehetsz 우현신, ne aggódj! Sarah-t magamhoz hasonlóan talkshow-ban tudnám elképzelni, esetleg vannak azok az életmód-műsorok, amikor mindenféle helyet bejárnak, vagy főznek, lakást dekorálnak. Tudjátok, amikben van valami természetellenes báj. Szerintem remekül passzolnának Sarah-hoz. - Apró sóhaj keretében húzom ki vállaimat és dőlök a szék támlájához. Végeztem.

Vetek egy gyilkos pillantást Monára, amiért beszól. Komolyan. Van itt valaki, aki nem tudja, hogy ki vagyok? Nincs. Akkor meg miért strapálnám magam azzal, hogy elmondjam, kb a tízmilliomodik alkalommal, hogy vizuális kommunikációra járok? Persze közben járna neki egy piros pont, amiért a nevem legalább szépen mondja. De hát lássuk be. Nagy valószínűséggel ő itt a legintelligensebb rajtam kívül.
- Lehet a nevemet ki tudod mondani, de úgy látszik az angolt még gyakorolnod kell. Elmondtam, szeretnék képernyőre kerülni. Ez a tárgy a műsorvezetésről szól, na akkor most szépen rakd össze - nézek rá, és felhúzom a szemöldököm, hogy erre mit lép. Mert na. Ne játssza már magát. Még ha hazugság az egész, a feladat egy részét megválaszoltam a másikat feleslegesnek tartom.
Aztán inkább csöndben maradok, némán verem a fejem a padba, ahogy Nana újra meg újra, valami borzasztóan próbálja kimondnai a nevemet. Az meg, hogy történetesen mellettem ül nem sokat javít a helyzeten. Rávicsorgok, hátha lelohad a mosoly a fejéről. Aztán hallgatom a kérdést és megforgatom a szemem. Oké. Egyszerűbb lett volna végigülni az előadás idejét a terem előtt, miközben mérges madarakat lövöldözök vagy más hasonlóan értelmes játékkal játszom a telefonomon.
Azonban, így hogy bejöttem és Mona fontosnak hiszi magát kénytelen vagyok lelőni. Telefon elő, és gúgli a barátom műsortípusok keresése... Persze, mindezt a pad alatt... Remélhetőleg Nana is csak azt hiszi sms-t írok.
- Én úgy bontanám, hogy vannak a hírműsorok: Sarah-t ide tenném, mert bár "reklámozott" mégis csak ő volt a legtényszerűbb, és informálisabb. Vannak riportok, ahol az interjúkat készítik. Talán Monának ez lenne a megfelelő. Már amennyiben nem menekülnének a riport alanyok hajat tépve... és vannak a szórakoztató műsorok, amikre a legjobb jelölt egész biztos Nanaia lenne - mondom és össze is borzolom a mellettem vigyorgó műsorvezető tanoncot, mert amennyire túl teng benne az energia... - Neki mondjuk egy gyerkműsor is feküdne...
Fűzöm hozzá, mert lássuk be, tökre izgága, mint egy 5 éves. Senkinek nem tűnne fel, hogy nem tartozik az oviba. Na jó. Talán magasságban... De abban sem nagyon. S mivel egyébként nem akartam sokat beszélni, igyekszem némán jelezni Elaine-nek, hogy ezután engem ne akarjon felszólítani, én inkább... alszom. Vagy eljátszom. Igen. Az jó lesz.

Hallgatom a tanárnő kérdéseit, elgondolkodom a különböző műsorokról, amikor a Mona nevű lány piszkálni kezdi Zint. Mivel másodszor is elmondja a nevét, ennyit már megjegyzek belőle.
- Hát Zin, vagy mint modtad Mona 우현신 inkább csak biztosított nagyrabecsült létezéséről a világban, ilyenek szoktak lenni a hírműsorok bemondói. Komolyak, kissé karótnyeltek, de csak a lényeget mondják, hogy hogy hívják őket. Lehetne helyiszíni riporter is, például egy kitörő vulkán lábánál, ott ez tökéletesen megállta volna a helyét, olyakor nem nagyon érdekli más az embereket, max. az illető neve.
Mondom ezt a tanárnak is, meg Monának is, bár mikor a srác rámvicsorog még lesz hozzáfűzni valóm. Először is csaknem röhögőgörcsöt kapok, aztán viszonzom a vicsort, de még harapok is felé játékosan. Nem tudom ezzel mi célja volt, de ha így kommunikál jelzem, benne vagyok a játékban, vagy épp nem hátrálok meg, mert ki tudja mit akart a vicsorgással kifejezni.
- Fogalmam nincs milyen karra jár, de a fogaival sokat törődik, talán piperkőc fajta.
Állapítom meg, mindezt Monának címezve, igazából csak az tart vissza attól, hogy belekorjak a szájába, és megvizsgáljam a fogait mint egy lónak, hogy mégiscsak órán vagyunk és be kéne vágódni Elainenál. Például nagyon megemberelem magam és továbbra sem röhögök Zinen, de irtó mókás figura különben.
- Szóval Monával értek egyet Saraht illetően, én a szórakoztató műsorokon belül helyezném el, életmódtanácsadó, baba-mama, de akár ismeretterjesztő műsorban is. Talk-showban ikább Monát tudom elképzelni, tudósítóként őt szintén, és esti showműsorok bemondójának is. Sarahot dokumentumfilmek, komolyabb hangvételű témák bemondójának, ripoerterének, például azokban a műsorokban, amikben egy-egy tájegységet mutatnak be.
Zinnel egyetértek, hogy leginkább egy szórakoztató műsorba illenék, jön is egy fejborzolás, ami biztos a barátságosság jele csak a hajam basszus! Érzem össze vissza száll a lófarokban. Kihúzom belőle a gumit, kicsit megtúrom, majd hátradobom, így már jó.
- Téves. Nem szeretem a gyerekeket.
Finoman megütögetem a pofiját, mintha ő maga is gyerek lenne és ez ezért jutott volna eszébe. Ha már összetúrta a hajam ez a minimum. De nem gügyögük neki, csak mosolygok mint egy kisgyerekre (gyerekre nem vigorognék, fintorognék) aztán már tényleg a tanárnőre figyelek. Szerintem mindenki jó volt, még Zin is, neki nyilván ez a stílusa, egy hírműsorba, vagy „kék fény“ szerű cuccba ilyen emberek kellenek.

karakterinformáció

» Francia módi ~ NYITOTT JÁTÉK
» I'm so bored ~ Natasha & Heily - nyitott játék
» Nem várt meglepetés... (Lucien és Lucy- NYITOTT JÁTÉK!)
» [Nyitott játék] Légy képben! ~ Sebastian szabadidős szakköre
» Macska-egér játék (Eros & Usui)

A műsorvezetés rejtelmei [NYITOTT JÁTÉK]

A műsorvezetés rejtelmei [NYITOTT JÁTÉK]

Similar topics

Similar topics