Szokásos napi rutinom, hogy járom valamerre a várost, ha éppen unom az agyam és csak lébecolok. Most éppen a túloldalról egy tetováló szalont pillantottam meg és gondoltam meglesem a kirakatba helyezett képeket, hogy mégis mit varrnak itt a félkegyelműekre. Régóta agyalok, hogy kéne valamit varratnom és még ötletem is lenne, így hát gondoltam belesek és megkérdem, hogyért mintért melóznak itt. Főleg, hogy egy csinos kis barnát látok meg éppen szedelőzködni. Banyek. Ilyen cuki kislányok tetoválnak itt bőrfejű fickókat? Durva. Lehet, hogy jobb lenne, ha nem vállalnék semmit, mert még a végén kapok egy csillámpónik szivárvánnyal az egyik farpofámra, a derekamra meg egy muffint fagyival...
Mondjuk mire a gondolatsor végére érek és az ajtó elé ugranék, a leányka már meg is ered az utcán. Ennyi. Buktam a csajos tetkót. Vigyorogva indulok meg hát én is abba az irányba, amerre ő, s ha nem lenne célom utolérni, még azt mondanák, hogy követem. Kiléptekor ugyanis elhagyott valami iratot, amit nem vett észre. Szerencsémre nem messze egy gyalogátkelőnél várakozik, így gyorsan mellé lépek.
-Szia Nana! - Pillantok a papírosra, amin a neve szerepel. Magabiztos vagyok, mintha tudnám, hogy nem a nagyanyja igazolványát tartom a kezemben, pedig megeshet...
Vigyorom széles, és várom az értetlen tekintetet. Ha mázlim van, nem valami félős kiscsaj, aki paprikasprayt hord a táskájában és nem gyilkol le most azonnal mindenki szeme láttára.

Felröhögök a másik reakcióján. Vártam volna valami szemöldökráncolást, vagy tátott szájjal bámulást, esetleg gyanúsan méregetést, hogy ki a büdös halál vagyok, de neeem. Azonnal rázendít, én pedig nevetni kezdek. Már most csípem a csajt, pedig egyáltalán nem ismerem.
Viszont ahhoz képest, hogy valszeg a tetoválásból él, meglehetősen unottan nyögi ki, hogy jaaaaaajj, biztos kuncsaft akarnék lenni. Hát hogy lesz így az embernek pénze, ha nincs kedve dolgozni? Szörnyű a mai fiatalok hozzáállás a munkához... Még jó, hogy ilyeneket nem jelentek ki hangosan is, mert rám szakadna a plafon.
-Nem, semmi ilyesmi. - Ingatom a fejem nevetve, hogy itt helyben kéne megmutatnom magam. Bezzeg, ha lenne egy kis sütni valóm, akkor keresnék egy zugot, ahol felfedem tökéletesnek cseppet sem mondható testem, és hátha beleszeret ott helyben. Lenne egy jó esténk. De hát én már elittam az agyam eme gondolkodó felét.
-Csak ennyit akartam! - Mutatom fel mutató és középső ujjam között tartva a lány iratát.
-Jó tett helyében jót várhatok? - Kérdezem extra széles vigyorral.

Azért nem röhögöm magam halálra ott a nyílt színen, de tényleg viccesen hatott a hirtelen kifakadás. Mindegy, hamar elmúlik és még a könnyemet sem kell törölgetni a pólóm szélével.
Minden esetre rendkívül magabiztos vagyok, hogy én aztán most mennyire jót cselekedtem, de elég lett volna, ha csak meglesem, hogy mit vettem fel a földről, mielőtt jófejet játszom, és akkor most nem lenne akkora égés, hogy csak egy névjegykártya. Legalábbis amikor a cinikusnak érzékelt megjegyzés érkezik, jobban meglesem a kis papírlapot, és rájövök, hogy mi az. Hát ez van. Nem lehet minenki okos, valakinek szépnek is kell lenni. Ráadásul lehetett volna valami fontos is. Jogsi, személyi, anyakönyvi kivonat, a dealere száma... Mindegy. Ettől függetlenül visszaadom, és akkor is jó érzés, hogy nem a hajléktalanok fogják lecsinálni, vagy köt ki ez a drágán nyomott papírlapocska a szemét tetején.
-Ki tudja mire használták volna fel! - Mármint a nevét! Vigyorgok, de én is tudom, hogy nem sikerült túl jóra az indítás. Mindegy. Úgysem felszedni akartam, csak kedves lenni, ez meg talán át is jött.
-Ez ilyen sorrendben bőven megfelel! - Nevetek kicsit zavartan és a tarkómat vakargatom.
-De nem akarlak feltartani. Gondolom haza igyekszel... - Bár ki tudja. Lehet, hogy elszalad és állíttat egy szobrot nekem, amiért ilyen segítőkész vagyok!

-Most már ez biztosan nem történik meg. Hacsak nem hagyod el máskor is a holmidat! - Mosolygok a másikra. Én ma lovag voltam, és kész. Bár valahogy nem tudom elképzelni, hogy kinek van ilyenekre ingerenciája, hogy más nevében telefonálgasson... Csak is kicsinyes, rosszindulatú, és gyerekesek lehetnek. Vagy részegek. Esetleg gonosz maffiózók. Bár valahogy én erre nem gerjednék. Nanaia túl kisember számomra, hogy ilyenek örömet okozzanak. De biztos vannak kevésbé rossz fiúk a környéken, akik nem olyanok, mint én. Szerencsére. Vagy nem.
-Elég gyorsan vázoltad a feltételeket. - Felnevetek, hogy az említett sorrend azért rejt némi apróbetűt maga mögött, amire persze nem gondoltam, de tök jó.
-Nekem az is megfelel, ha én hívhatlak meg! - Kedves arcú kölyök vagyok, talán van humora szórakoztatni ma este. Én legalábbis halálra unnám talán magam, vagy innék valahol. Ha éppen nem hulla fáradt és alszik el egy asztalnál, én kíváncsi lennék rá az est további részében is.
-Sosem voltak világ megváltó ötleteim, hogy mit látnék magamon szívesen. - Rántom meg a vállam, de ha van pár vázlata, vagy kép néhány elkészült művéről, szívesen meglesem. Kíváncsi természet vagyok, szóval nézni lehet, elköteleződni attól még nem kell.
-Akkor gyere szórakozni! - Munka után még munka? Pihenni is kell... Felőlem lehet az hotdog is, meg taco, meg akármelyik utcai árus, de étterembe is szívesen elmegyek vele. Nekem mindegy. Hogy ő csóró lenne, az engem hullára nem zavar, mert vele ellentétben és sokszor már nem is tudom mit kezdjek a jóféle pénzzel, amit apuci dugdos a kis elkényeztetett zsebembe.

-Helyes! - Bólintok a másiknak, de nekem aztán az is mindegy, ha éppen mindenét szanaszét hagyja. Nem vagyok senkije, hogy ezért megrójam, vagy vigyem utána. Ez is egy ritka pillanat volt. Az mondjuk elgondolkodtató lenne, hogy hogy végzi a munkáját, ha elhagyja a dolgait, de szerencsére annyira nem vagyok sem okos, sem filozofikus alkat, hogy ez átfusson az agyamon.
-Ha lenne kardod, a közeledbe sem mennék! - Biztosítom vigyorogva. Kérdés, hogy valódi kard, vagy csak átvitt értelmű? Bár igazából egyiket sem díjaznám...
-Biztosan király lehet mind, de egyik sem vagyok. - Mármint sem halálfejes, sem sárkányos. Tiszta gagyi lehet valami sárkány, vagy tigris rajtad. Legalábbis nekem. Nekem valami olyan kell, ami én vagyok. És az se nem sárkány, se nem tigris, se nem halálfej. Legalábbis utóbbi ma még biztos nem.
-Hát, ha disznó lennék, én sem reklámoznám. Bár azt sem nagyon, hogy azt hiszem az enyém meg ló. Mondjuk szeretem a pónikat, de azért egy ló mégsem póni, egy kis szivárványos pónit meg csak nem varratnék magamra. - Tényleg csípem őket, de hát nehogy már. Tuti nem vágódnék be a csajoknál, a pasik meg egyenesen kiröhögnének. Pedig olyan cukik!
-Te csíped a pónikat? Mármint tudod, a mesebeli kis szivárványos, tetkósseggű lovacskákat! - Nana cuki lány, annak ellenére, hogy tetováló. Lehet, hogy végre emberemre találnék... Még azok is azt mondták, hogy béna vagyok, akik szeretik a lovakat. Talán Nana!
-Visszatérve a tetkókra, amúgy régóta szeretnék, de nem döntöttem el, hogy mit akarnék igazán magamon viselni egy életre. Mi az, ami én vagyok... - Azokban a körökben, ahol forgok, lenne pár elvárás, hogy miket is kéne magamra varratnom, úgy illendőségből, és hovatartozásom jeleként, de olyannyira nem érdekel az ilyesmi, hogy az alapszabályokat sem tartom be. Csoda, hogy apám még nem lövetett főbe...
-Egyszerűbbeket is tudnál? Ilyen csillagokat, mondjuk ide? - Bökök a kulcscsontom végéhez a vállam közelében. Azt mondjuk bírnám. Valami extrás csillagot. Még a jelentése is pont illene hozzám.
-Benne vagyok! - Mosolygok rá, ha már így rögtönözve ledumáltunk egy "randit". Biztos van pár stand, vagy valami, ahol burkolhatunk valamit, aztán meg le lehet ülni és esetleg fikázni a népet, miközben meglesem a rajzait, ha van nála. Tökéletes estének néz ki. Már ha éppen Nana szereti firkálni a többi embert átvitt értelemben is.

-Inkább paranoia! - Vigyorgok a másikra. Ha éppen egy játékban, filmben, vagy conon lenne, még nem lenne bajom a kardjával. De valahogy én azonnal belehelyeztem a mondókáját a jelen helyzetbe. Nem igazán akarnék kontaktálni vele, ha az utcán egy karddal rohangálna!
-Tényleg! - A hirtelen kézragadásra megrezzenek, lévén az előbb még kardozott, most meg már szorongat, és a frász kerülget attól a fangirlös ténylegtől. Persze hamar tisztul a kép, hogy a Pónizásommal hatottam meg ennyire. Még magam is meglepődöm, hogy ekkora defekttel nem egy újabb kiröhögés tárgya vagyok, hanem végre találtam egy lányt, aki szereti! Jó, túlzás lenne azt állítani, hogy kicsi pónifigurákat gyűjtök a polcomon, de mindig csíptem ezt a kis gagyi mesét. Na meg mivel alkalmanként kedvem támad másokat megbotránkoztatni, így elmesélek ilyeneket, és hülyének nézetem magam.
De ez a mostani szitu teljesen más! Nanát kb 15 perce ismerem, és azonnal lekitárs lesz? Berosálok!
Fú, én Twilight Sparkle-ért vagyok oda, e Rainbow Dash is nagyon aranyos. Viszont, ha azt kéne megmondani, hogy ki jellemző rám, akkor Pinkie Pie lennék! - Vigyorgok a másikra. Na nem egy lufis seggtetkós, rózsaszínbe öltözött nyomi, de Pinkie Pie bulizós, jófej póni! Twilight Sparkle meg olyan szééép. Rainbow Dash meg tök kúl. Na, de mit is kéne ezen magyaráznom? Nana úgyis érti minden szavam, az biztos!
-Eddig a pillanatig én is így hittem! - Nevetek rá, és hagyom, hogy megöleljen. Jó, kicsit túlzás, és ijesztő, de engem is meglep, hogy végre egy csaj, aki szereti a pónikat. Mindig azt hittem, hogy az összes lány bírja őket, és eddig mindig falba, meg röhögésbe ütköztem. Erre tessék!
-Hamarabb is elhagyhattad volna valamidet! - Akkor talán előbb találkozunk. Ki tudja!
-Egen, egy kicsit klisés a megjelenésem, de így érzem jól magam! - Bólintok a lánynak. Tökre igaza van. Abszolút be lehet kasztlizni, miközben egyáltalán nem igaz rám az esetek 90%-ban, amit gondolnak.
-Nem muszáj azonnal! Most már tudom, hol melózol, máskor is beugorhatok! - Lelkesedem én is. Nana tök jó fej csaj! Hát hol volt eddig az életemből?
A hotdog árust én is kiszúrom, és szavak nélkül is tudjuk, hogy arra kell venni az irányt. Kérek is rögtön kettőt mindennel, vagy ahogy Nana igényli, aztán gyors fizetés és lehet is menni padot keresni, hogy falhassunk.
-Nem, nem tudok! Az igazi lovak azért valahogy ijesztőek nekem. Túl... nagyok... - Húzom a szám, miközben beleharapok a hotdogba.
-De dudsz? - Kérdezem tőle a lovaglás témát folytatva, kajával a számban. Nem sikerül túl érthetőre, de ki tudja. Lehet Nana titokban kódfejtő is!

Magam sem tudom, hogy az utóbbi időben miért kezdtem felfedni néhány lánynak, hogy kedvelem a pónikat. Talán az évtizedes pónimagány szólott belőlem! Viszont mindeddig akármelyik lókedvelő lánynál próbálkoztam, egyiknél sem volt sikerem... Sőt... Úgy néznek rám, mint egy ufóra... Talán pont ezért tudom azt is jól előadni a legtöbbnek, hogy igazából ufó vagyok.
Minden esetre úgy tűnik, hogy végre tényleg sikerült találnom valakit, aki kedveli a pónikat. Nem hogy kedveli, imádja! Azért én ennyire nem vagyok fanatikus, talán azért, mert férfiből vagyok, de jó érzés, hogy végre van egy csaj, aki nem néz hülyének, csak azért, mert azt mondom macsós külsőm ellenére, hogy bírom a kis tetkóssegű packókat! Igazából Nanán azt érzem, hogy hasonlóan őrült, mint én. Hogy nem találtam rá eddig?
-Fogadni mertem volna! - Mármint, hogy Pinkie ő is! Nevetni kezdek, hogy vajon miféle hasonlóságok fognak még kiderülni röpke negyed órás ismeretségünkből?
-Szerintem meg mindegyik jó! Mindegyiket valami másért lehet szeretni, de tény, hogy azt hiszem Pinkie áll hozzám a legközelebb. - Magyarázom. Sosem vettem górcső alá a sorozatot, én csak kedveltem!
Viszont azt végre elraktározhatom, hogyha Pónikat akarok nézni, és nem vágyom magányra, akkor Nana számát kell tárcsáznom! Liz nem volt rá vevő. Ki hinné?
-De cool! De hitelesebb lenne a popsidon! - Nevetek huncutul a másikra. Amilyen kis örömködős, még a gatyáját is letolta volna. Talán. Mondjuk nem bánnám.
-Egyébként, ha már így megtaláltuk egymást, vissza is adhatnád azt a cetlit! - Utasítom Nanát, mert hát kell a száma, és kész! Nehogy már lemondjak az én kis pónitársamról! Azt már nem. Inkább halnék meg!
-Az emberek faszfejek... Mindegyik azt szajkózza, hogy légy egyedi, légy különleges, merj az lenni, aki vagy, és hasonló szarságok. Aztán, ha egy picit is eltérsz az átlagosnak nevezett, unalmas, szürke megszokottól, akkor rögtön huhognak... Szerinted hány emberrel röhögtettem már ki magam a pónizás miatt? - Jelentőségteljes szemöldökfelhúzás és grimasz. Megértem a lányt. Szar lehet, ha végre olyan vagy, amilyen akarsz, és azonnal megszólnak. Vagy megtanulod elviselni, hogy különbözöl és ezért kevesen kedvelnek, vagy beállsz a csordába és boldogtalan leszel. Nehéz kérdés...
-Persze. Csak add vissza azt a cetlit! - Vigyorgok rá. Keresni? Zaklatni, baszki!
A hotdogot szerencsére hamar megszerezzük, azt meg, hogy a másik majd meghív legközelebb, szépen elengedem a fülem mellett. Nincs rá szükségem és nem is baj, ha mindig én hívok meg másokat. Nekem jól esik. A lényeg, hogy tömhetjük a fejünket, és még Nana hirtelen megrökönyödését sem érzékelem, annyira kajolok. Ha a hasamról van szó, kevés dologgal lehet kizökkenteni. Az egyik talán pont a dugás lenne...
-Persze, de van ember, akit sem megismerni, sem megszokni nem akarsz soha. Akkor is, ha tök jó ember! - Mutatok rá a valódi lovakhoz való viszonyomra.
-Hízelgő, de nem... Orosz vagyok! - Baromi jó lehet az angolom, ha már többen is azt hitték, hogy idevalósi vagyok! Egyre büszkébb kezdek lenni magamra!

Nem akarok megúszni lényegében semmit, mert tök viccesnek találom, hogy így a semmiből, egy őrült, tetoáváló pónifant találtam. Végre van, aki megért. Igazából lehet, hogy nem is értek annyira a pónikhoz, mint ő, sőt egészen biztos, de attól én még szeretem, és ő is, és most minden olyan rózsaszín, amilyet én még soha nem tapasztaltam meg. Mondjuk az tény, hogy Nana tényleg egy Pinkie, és én azért annyira talán mégsem. De mégis ki lennék én akkor valójában? Fogalmam sincs, hogy kihez is hasonlítsam magam. Sebaj. Jó ez így.
-Pff. Ki nem? De szerintem már most letehetsz a győzelemről... - Vonom meg a vállam. A hotdogot is kétszer gyorsabban pusztítottam el nála. Épp az utolsó falatot rágom, szóval kétlem, hogy bármilyen esélye is lenne kaja fronton. Sütiben meg aztán főleg.
-Hogyhogy? Az tök buli! - Én tökre bírnám az ilyesmit. Max bent ragadunk és pónizáljuk a szobát. Mi van abban? Szerintem Nanával halálra röhögnénk magunkat egy ilyenben...
-Érthető. Bár, ha nagyon akarod, szerintem megoldod. - Vigyorgok rá. Elképzeltem, ahogy tükörben mutogatja magának a farát és próbál rajzolni rá. ultra vicces lett volna. Na mindegy, így végül is nem is igazi Pinkie...
-Úgy lesz! - Biztosítom róla, hogy a kártyát megtartom, és azonnal veszem is elő a telefonom, hogy azért a biztonság kedvéért bepötyögjem a dolgokat a papírdarabról. Nem bízom ám a véletlenre.
-Apám egy farok. Lényegében csak akkor keres, ha kell neki valami... - Ezzel körbe is írtam, hogy mennyit foglalkozik velem, és valójában tényleg így van. Ha valamit intézni kell, akkor rögtön képes rángatni és mindenféle hülye alakkal kell fecsérelnem a drága időmet. Soha nem mondtam neki, mert miért tettem volna? Valszeg nem büszkeség egy meseló rajongó fiú. A maffiában meg főleg...
-Sok szülő ugyanolyan rohadt felszínes, mint a világ... - Gyűröm le ennyivel, meg egy vállrándítással. Egy csomóan képmutatóak, és úgy próbálják nevelni a gyereket, hogy eldicsekedhessenek másoknak, hogy az én gyerekem ezt vagy azt tudja. Az viszont nem érdekel senkit, hogy az a gyerek mennyire boldog. Szemétség az ilyesmi.
Hogy éppen készül megfulladni, az annyira nem tűnik fel, de a reakcióján jót nevetek. Újabb ember, aki azt hiszi, hogy Oroszország igazából az északisark, ahol mindig hideg van és hó, meg jég.
-A finnek is belemennek, mi van akkor? - Már aki. Én nem véletlen jöttem ennyire messze az otthonomtól. Jobban bírom a melegebb klímát, bár tény, hogy Oroszországban sincs mindig és mindenhol tél.
Hogy extrém lennék azon meg jókat vigyorgok. Macsó gyerek póni defekttel. Nem elég extrém ez?

-Jó, de én nem vagyok cukros. - Legalábbis egyelőre nem tudok róla, hogy az lennék.
-Amúgy meg ki tudja, lehet, hogy finomak, vagy semmi nem is érződik rajta. De majd akkor diabetikus süti evő versenyt csinálunk, mert az aztán kihívás! - Mi a nagy dolog abban, hogy faljuk a kedvenceinket? Akkor már együnk olyat, amit máskor nem. Persze nem marhaszemet, meg kígyóbelet, de máskor amúgy sem ennék diabetikus sütit. Ha meg már verseny, legalább nem döglünk meg a cukorsokktól a végén...
-Még így sem lenne esélyed, de majd meglátjuk! - Vonom meg a vállam. Trükkös lennék, és persze bírót is szereznénk, meg közönséget. Úgy az igazi. Nem ám csak úgy magunknak csinálni. Áhh, az úgy nem izgi. Még videót is csinálnék róla, aztán mehetne a youtube-ra! Úgy az igazi.
-Jó, de én nem vagyok olyan "tetkós fazon". Kivétel erősíti a szabályt. Meg amúgy ketten is mehetünk. Nem rabollak el, vagy zárlak be. Minek a többi nyomi? - Nagyon rá van gerjedve erre a Luira. A pasija lehet? Bár lehet említette, csak már megint lukas az agyam. Na mindegy. Én ellennék vele ketten is, de ha hoz másokat, nekem nem para. Barátkozós típus vagyok. Nem egy tipikus tetkós fazon... Persze pont egyszerre szólalunk meg, hogy mehetnénk simán ketten is, ha van kedvem. Szóval csak röhögök, meg bólogatok. Biztos érti a másik a dolgot... Egyre gondoltunk. Mi pónilelkek tartsunk össze, nem igaz?
-Nyomipóni úgysincs! - Nevetek fel az ötletén. Legalábbis nem emlékszem ilyenre. Milyen kis képmutató mese ez valójában. Pff...
Közben a szülőkre terelődik a szó. Kicsit elkomorodom, de túlzottan nem zaklat fel.
-Igazából nem nagyon érdekel! Jobb így mindenkinek. - Nekem is, hogy nem kell apám pofáját lesnem, neki is, hogy nem okozok gondot. Anyám meg aztán ki tudja hol jár, ha egyáltalán még él... Sosem érdekeltem, szal engem sem érdekel.
-Baszki egy fél kontinens az az ország... Ugyanannyi amerikai barmos videó is van fent a neten! - Micsoda sztereotípiák. Az oroszokat persze tényleg mindenki hülyének tartja, ami így is van, de csak a videómegosztókon fellelhető orosz videók alapján azt mondani, hogy mi vagyunk a legőrültebbek... Végülis hízelgő.
Persze én is csináltam és fogok is hülyeségeket, de minek lőjem le a poént? Kérek egy kólát, addig meg vigyorogva elücsörgök, vagy ha igényel társaságot, akkor vele tartok lónyálat venni.

-Gondolod? Az előbb azt mondtad, biztos, hogy mindenképpen te nyersz! - Vigyorgok a másikra. Mondjuk ehetnénk sársütit is, azzal legalább mindketten küzdenénk...
-Egyébként meg nem biztos, hogy rossz az íze... Majd egyszer megkóstoljuk... - Kétlem, hogy valami ehetetlenízű izével beérnék a cukorbetegek. Inkább nem akarnám megenni, minthogy szart egyek, csak azért, mert van valami szervi nyomorom.
-Persze, hogy nem! - Ki mondta, hogy csak összecsípni lehet vele a sütit? Felszurkálom a pálcikára a sütiket, mint egy nyársra, aztán szevasz... Baltázhatja a másik a pálcikázását. Ha szabályosan kéne pálcikával enni, az már nehéz lenne. De akkor tuti én választok sütit, és valami habosat, hogy megfogni se bírja a másik...
-A verseny ideje alatt biztosítok számodra két vödröt, az nem elég??? - Az evőversenyeken sosincs wc-re rohangálás. Kapsz egy vödröt hányni, aztán annyi. Most kap egy másikat is, ha netán az alsó béltraktus salakanyagával lenne gondja...
-Mit tudom én, hogy hányan kellenek... De én simán kiteszek hármat... - Nevetem el magam. Mondjuk Nanából sem lenne jó egy ikertestvér, bőven sok egyedül is, szóval... Na de akkor majd szerzünk két szerencsétlent. Berakjuk őket a szobába szobornak, mi meg játszunk. Ha többen vagyunk, úgyis elvennék az orrunk elől a látványt, meg a feladatot. Bár lehet, hogy gumibabákat is vihetnénk. Meglenne a négy személy, de mégsem. Vagy gumipónikat. Az lenne az igazi. Ha mégsem jutunk ki, az őrület ellen csapunk egy pónigolási bajnokságot.
-Kit érdekelnek az avatatlanok? Szerintük mi is nyomik vagyunk! - De hát nyomi póni nincs és kész.
-Inkább őrültnek, mint keménynek... - Bár igazából az ország felének befagyott az agya, vagy elitta. Mit várunk? Én sem vagyok komplett... Semmiben nem úgy reagálok, ahogy várnák, és pont ez az izgalmas az életemben. Akinek így nem tetszek, annak nyasgem.
Nanával jól elszórakozom még egy ideig, aztán elválnak útjaink. Az ölelgetése furcsa, főleg így első találka után, de abszolút nem bánom. Cuki csaj és már most imádom. Biztos lehet benne, hogy keresni fogom, vagy naphosszat a tetkószalonban fogok ülni, míg ki nem dobatnak... Ki tudja, még mit hoz a jövő...