- Magunkért, így van. Nanaiát inkább feszélyezné, mintsem örülne neki, ha másképp kezdenék öltözködni, amikor vele vagyok; amúgy is össze szoktunk beszélni... Most meg főleg, hogy egy szobában lakunk. Szóval... ez nem probléma, legalábbis eddig sosem volt az- furán venné ki magát, ha a "randi" miatt mostantól megváltoztatnám az öltözködési stílusomat.
- Akkor nem bízol eléggé a barátság erejében- vonok vállat. Nem tudom, miért hiszik azt a lányok, hogy a szerelem után (ha az nem is jön össze), nem működhet a barátság. Mi, férfiak (haha!) nem vesszük túl komolyan ezeket a "haragban vagyok veled" dolgokat. A barátság, ha a másik is akarja, működhet, miért is ne?
- Jaj, ne is mondd...- nevetem el magam- az a haverod, Will... fura egy figura. Mintha szerelmes lenne a saját hajába, olyan sokat foglalkozik vele...- jut eszembe hirtelen közös ismerősünk.
Sebastian a téma, meg az anyagiak.
- Nem gondolom, hogy Nanaia anyagias- rázom hevesen a fejem (ami nem túl jó ötlet, abba is hagyom gyorsan)- Csak azt mondom, ezzel az egésszel ... TÖBB nálam..., és ez nyilvánvaló. Biztos, hogy magabiztosabb is, és ez az, ami szimpatikus lehet Nanának; én csak egy tacskó vagyok ahhoz a pasashoz képest...- mondom az igazságnak megfelelően.
- Igen, ebben igazad van. Különben sem vagyok erőszak párti. Tudod, amikor eltörtem a kezem...- nézek a csuklómra, melyen a világon semmi nem látszik már- akkor is inkább a falba csaptam, nem azt a nagyképű tudálékost ütöttem meg. -Erről a sztoriról tudni kell, hogy senki Nanán kívül nem tudta az igazságot. Mindenkinek azt mondtuk, hogy deszkás baleset volt. Amúgy cseppet sem félek a pasastól. Nem érdekel az sem, ha földhöz vág, itt nem a harc kimenetelének van jelentősége, hanem annak, hogy ezt is megtenném Nanáért.
//Ja, igen, tudom, csak ez jutott először eszembe.//
- Na jó...- mondom kissé enyhültebben, és nem is feltételezem, hogy Nanaiának más oka is lehetne más fiúval flörtölgetni, minthogy engem féltékennyé tegyen. De ha az vagyok, akkor miért lett mégis olyan... izé? Miért szaladt el? Miért hagyott magamra? Ez is a játék része? Nos, vannak még dolgok, amiket nem ismerek Nanában... De azért már kevésbé vagyok mérges.
- Hmmm...- gondolkodom el. Lizzy nem mond hülyeségeket, ezek a dolgok nem is esnének nehezemre, és nem is olyanok, amikkel nem tudnék azonosulni. Mondjuk úgy, ezek eddig eszembe sem jutottak, olyan természetesnek vettem, hogy Nana hozzám tartozik, és hogy ezt mindenki tudja- hát jó, köszi...- és a "szőkémre" mosolygok.
- Nagyon rendes tőled, hogy támogatsz, Lizzy...- mondom ellágyulva. Nem tudom, hogyan lehetnék neki hálás, tényleg rendes csaj, nem ismerek hozzá foghatót (Csak egyet, naná, Nanát.)
- Veled egyébként mi újság mostanság? - sajnos ritka, hogy hosszasabban el tudjunk beszélgetni, úgyhogy azon kívül, hogy suli jól megy neki, és a vizsgáit eddig sikeresen vette, nem nagyon sokat tudok róla. Ja, de. Lioval is egészen jól összebarátkoztak az albérletben.

- Na jó, ezt még átgondolom...- hajtok fejet, mert igaza van, lehetnék "úriasabb" is, ha olyan helyekre vinném. Sebastian biztos nem csak a Mekibe vitte el...
- Ó, nem is mesélted!- dorgálom meg egy kicsit, bár nem neheztelek, amiért nem beszélt erről a barátjáról. Csak fura egy kicsit. Mintha titkolná.
Nem értem, miért bizonytalan; nagyon határozott lánynak ismerem, és tudom, hogy képes lenne akár megvédeni is magát, ha arról lenne szó. De nem hiszem, hogy erre szükség lenne, inkább több önbizalomra, ami a fiúkat illeti; ez az egyetlen téma, amikor Lizzy "megváltozik".
- Nem tudom- teszem hozzá elgondolkodva- úgy hiszem, ritkán működik azonnal jól egy barátság; valaminek a kialakulásához néha több idő kell, nem megy így: pikk-pakk. Ha találkozgattok, mint barátok, de nem biztatod, mint nő..., érted..., akkor nem fog rád nyomulni, ha van elég esze. Még az is lehet, hogy mint az én esetemben, éppen neked kell majd felnyitnod a szemét, hogy "hahó, itt vagyok!"- az én esetem nem egészen normális, mint utóbb kiderült, már régebben észrevehettem volna, hogy Nanaia viszonozza az érzelmeimet. Ilyen szempontból ő éppen olyan sügér volt, mint amilyen én, mert nem mert szólni.
- Szerintem kipécézett...- mondom Willre értve, de nem akarom teljesen lebuktatni- egy hamburgeresnél futottunk össze és az egyetemi életről meg a csajokról dumáltunk, tudod, "mint a nagyok". Említette, hogy ismer, mint ahogy azt is, hogy te emlegettél neki. Remélem, csupa rosszat mondtál, nem szeretném, ha egy féltékeny udvarló rám támadna valamelyik sötét sikátorban!- nevetek.
Sebastianról és Nanáról beszélgetünk, arról, ahogy viselkedtek, de főleg a férfit boncolgatjuk.
- Úgy van! Alakítsuk meg a "Gyűlöljük együtt Sebastiant!" klubot, úgyis kell az ellenpólus a sok imádója miatt! Nem is tudom, mintha felvágott volna vele, hogy neki mennyi csaja van...- húzom el a szám. Ha Nanaia lenne neki az egyetlen, kevésbé érezném megalázónak, hogy az én barátnőm kell neki. Amúgy meg örülök Lizzy véleményének. Örülök, mert ezek szerint őt legalább nem ismertem félre (Bár szerintem Nanát sem, de mindegy.)
- Szeretnék okosabb lenni nála, de nem tudok. Tudod, múltkor a parkban... Állandóan úgy éreztem, hogy lenéz engem, és kioktat. Szinte atyáskodó volt. Ha nem lettek volna azok a furcsa kijelentései, hogy nem mond le Nanáról, még akár be is dőltem volna neki, hogy a javunkat akarja. Mármint Nanának és nekem, közösen- fura, de igaz. Elég rohadt érzés ez a kettősség.
Lényegesen nyugodtabb vagyok már, és Lizzynek köszönhetően a mérgem nagy része is elpárolgott. Sebastian ugyan nem lesz jóbarátom, de abban biztos vagyok, hogyha rajtam múlik, még ma kibékülök Nanaiával. A módszer ugyan még szunnyad valahol a szívem mélyén, de már tudom, hogy nem hagyom annyiban a dolgot, és minimum beszélek vele, még ma, hogy ne aludjunk még egyet haragban egymással.
Megköszönöm neki, hogy ilyen rendes, hogy törődik velem, ő meg csak mosolyog, mintha mindez semmiség lenne. Őszintén mosolygok vissza rá, ez talán többet is mond, mint az a köszi...
- Éppen ez járt a fejemben nekem is...- megáll a kezemben a villa, ahogy elképzelem, hogy meglepem, és amikor találkozunk, szorosan magamhoz ölelem. Nem hiszem, hogy rózscsokorra vagy egyéb ajándékokra lenne szükségem ahhoz, hogy megbocsásson nekem, de nem riadok vissza az ilyen színpadias dolgoktól sem, ha...
- Tudod, úgy érzem, nem lenne jó ezt halogatni..., de csak személyesen tudnánk ezt megbeszélni. Utána kell mennem...- mondom bizonytalanul, határozatlanul, hiszen a tervem még nincs kész. Közel se...
Amíg rágódok magamban, mi is lenne a legjobb megoldás, róla kérdezek, és igyekszem is figyelni, éppen csak a szívem nem rakom oda. És csak a figyelmem felét...
- Akkor nem panaszkodhatsz, hogy nem legyeskednek körülötted a fiúk... - kedveskedek neki, nem bántom; én nagyon szeretném, ha összejönne valakivel, aki rendesen bánik vele.
- Ó, te is elmész? Mondjuk, nekem is haza kell mennem majd az ünnepek között, de ezzel most nem is akarok foglalkozni- ráncolom a homlokom. indennél előrevalóbb, hogy Nanával béküljünk ki. Úgysem nyugszom meg, amíg ez meg nem történik!
Amy nagyon szerencsés csaj. Emlékszem, hogy Lizzy már beszélt róla, nem is egyszer, hiszen a legjobb barátnőjeként gondol rá. Ez az ajándék is... Ismerve Lizzy anyagi helyzetét, nem feltétlenül hiszem el, hogy a gitár miatt nem kellett valamiről lemondani...

Vállat vonok. Nem vagyok annyira biztos a dologban, mint Lizzy, hogy Nanaiát lenyűgözné, ha öltönyben kezdenék el mászkálni, de egy próbát megérne...
Egy srác kerül szóba, Lizzy egy (talán új) ismerőse, akivel azért nem akar randizni, nehogy elromoljon a barátság. Sajnos, ő is Sebastian... Ah, nem szeretem ezt a nevet!
- Ok, nem kérlek számon, csak... fura, hogy Nanaiáról csaknem mindent tudsz, te pedig titkolózol, ha pasikról van szó...- mondom félénkebben, mert nem szeretném, ha azt hinné, ezt elvárom tőle. Rajta múlik, mit akar elmondani, nem fogok belőle semmit "kiszedni". Mindegy. Elmondom, én, mint fiú, én, mint a barátja, hogyan is látom ezt.
- A taplóság gyorsan kiütközik, emiatt ne izgulj!- próbálom viccesebbre szánni. Elvégre hogyan derülhetne ki, ha nem is próbálkozik? - Ha meg tapló, el is kell kerülni messzire.
Azonban rájövök, valamibe megint beletenyereletem. Lizzy csak tologatja most az ételt, és el tudom képzelni, hogy vannak rossz tapasztalatai. Ha csak egy, az is épp elég. Will is szóba kerül.
- Valóban? - Elnyúlik a szám. Az a srác azt állította, szeretné jobban megismerni Lizzyt, és arról nem beszélt, milyen kapcsolatuk van már korábbról. Ejnye-bejnye. Nem túl őszinte a fickó.- Na jó, alkalmasint említsd meg neki, hogy tőlem nem kell tartania, azaz neked... - elnevetem, hát érti, nem?
Sebastianról és Nanaiáról beszélgetve kitaláljuk, hogy klubot alakítunk Sebastian ellentáboraként, és Lizzy -várható módon- mellém áll. Na, pontosan ilyen egy jó barát! Hah!
- Nem kell fénykép, majd megmutatom személyesen... Amúgy... nem olyan rossz arc - Aztán halkan hozzáteszem- Valószínűleg neked is tetszene. Szóval, miattam... nem kell..- legyintek. Igen, én is utálom, de ennek csak Nanához van köze. Azt hiszem. De azért jó esik utálni egy kicsit.
- Még csak nem is ezt akarom, Lizzy. Csak Nanát hagyja békén. Ha rendes ember, őneki is jár a boldogság!- igen, tudom, meglehetősen romantikus lenni, de a szerelem megbomlasztotta az agyam...
- Igen, ez igaz- bólogatok hevesen, amikor Lizzy egyetért, nem volt szép az a duma a "nem mondok le róla"-val. Nem is olyan nehéz utálni! Legjobb tudomást sem venni róla.
Aztán ahogy egyre többet mélázok, rájövök, nem akarok haragudni senkire. Pláne nem Nanaára (már nem is tudok), és magamnak is meg kell bocsájtanom, hogy megléphessema következő lépést: bocsánatot kell kérnem. Bár Lizzyről kezdünk beszélgetni, hiszen az illem is így kívánná, az agyam egyre csak Nanaia körül kattog. Szorít az idő.
- Nem..., az nem elég. Telefonban bármit lehet mondani. Le is csaphatja. Látnom kell... - már csak egy lökésre lenne szükségem. Megerősítésre, hogy helyes az elgondolás, indulni kell...
Persze, nem ilyen rossz állapotban, büdösen, kócosan...

Szóval tetszik neki... Ez lehet az oka, hogy hallgat róla. Oké, én megértem! Felteszem a kezem, nyugi, nem fogok faggatózni. Elmosolyodom.
- Na, ha ezzel tisztában vagy, kerüld az alamusziakat is!- nevetek fel. Juj, milyen pasas bánhatott el vele? Kitekerem a nyakát, ha megtudom... Lizzy dühe némiképp átragad rám is.
- Nem is feltételeztem ilyet!- tiltakozom, bár szerintem nem rám haragszik, hanem arra a titkozatosra, vagy Willre, most nem is tudom- Amúgy szembeszállok vele, ha rólad van szó, téged kell védeni... - mondom komolyan. Ér nekem annyit a barátsága, hogy törjem miatta néhány csontomat. És Will is rosszul jár, ahogy Lizzy kifejti.
- Vérre menő barátság a miénk, mi?- kacsintok rá, hülyéskedek.
Aztán az új tanárunkról keztdünk beszélni, együtt utáljuk szegényt, de csak mert Nanaiára hajt.
- Nagyon elfogult vagy velem szemben, Lizzy. De majd meglátod...- húzom el a szám. Szerintem Sebastian pont az a tipus, aki a legtöbb csajnak bejön.
- Nagyon sarkosítasz. Ő is csak próbálkozik... - Mi a fenéért védem? Meghülyültem? Nem. Nanaiáért én is tennék hülyeségeket.
// Tegyél olyat, amiért utálhatlak, és teljesül a kívánságod! //
Eljutok arra a pontra, hogy elhatározom, elmegyek Nanához, de kis segítségre lenne szükségem. Lizzy... tökéletes lenne....
- Izé... segítenél? - nézek rá szépen, és kínosan túrom a fejem.
Elmondom neki, mit várok tőle, nevezetesen, hogy segítsen kitalálni, mit vegyek fel, és addig én gyorsan rendbe szedem magam. Persze, nem megy könnyen, háromszor is átöltözök, mire egyezségre jutunk, de aztán majdnem elégedettek vagyunk. Hát, nőttem egy kicsit, na.
- Köszi, köszi, köszi!- ugrálom körbe, és izgalmamban meg is puszilom, de aztán csak röhögök egyet, és valahogy úgy érzem, enyém a világ. A bátorságom és a lelkesedésem persze nem tart sokáig, lassan félelem kúszik a helyébe, mi lesz, ha kidobnak... De azért nekivágok. Vissza kell kapnom őt! Szeretem!

//Köszi, szerintem itt zárható... //