Érdekes hírdetést taltam az egyik újságban, bár abba nem azért pillantottam bele, mert éppen állás után kutakodtam. Érdekes promóciója az egyetemnek, ha igaz, amit írnak, hiszen rendhagyó módot találtak arra, hogy diákokat toborozzanak vagy mutassák meg az egyetemi életet leendő diákoknak.
Arról van szó ugyanis, hogy a Frances University Filmművészet tagozata színpadra állítja a Rómeó és Júliát, s a szerepeket nem csak az iskola jelenlegi hanem (esetleges) leendő diákjai között osztaná szét. Sőt, ahogy láttam, amatőröket is szívesen fogadnak, olyanokat, akik kedvüket lelnék magukat kipróbálni a színpadon. Nagystílű vállalkozás egy nemes célért: a darabot egy jótékonysági esten akarják bemutatni, valamikor a nyáron. Az előadás teljes bevétele a helyi kórház gyermek-onkológiai részlegét illeti majd.
Bár keresni nem lehet vele, megfordul a fejemben, hogy jelentkezem. Még azt sem mondhatom, a nemes cél miatt, bár nem vagyok közönyös a téma iránt. Sokkal jobban izgat az, hogy beleshetek a kulisszák mögé, megismerhetem, milyen az oktatás az egyetemen, s ebből ízelítőt kaphatok, ha mégis úgy döntenék, hogy ismét a tanulás igájába hajtom a fejem. Tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó lenne, ha el sem kötelezem magam... Mit veszíthetek?
A megadott időpontban én is beállok a sorba, megadom az adataimat és várok a soromra, hogy behívjanak, meghallgassanak. Az első körön túl vagyok már, otthon ér a telefon, hogy a következő pénteken menjek az egyetem kultúrtermébe további megbeszélésre. Megyek. Meglep, hogy még milyen sokan vagyunk, azt gondolom, ez a következő rosta, s nem sokban tévedek. Mindenki papírlapot kap a kezébe, rövid kérdőív, leginkább arra vonatkozó, milyen szerepet szertnénk a darabban. Bejelölök én is hármat, a maximálisat, amit lehet, hátha egyre jó vagyok.
Szerencsém van, ebben a darabban sok jó szerep van, nem csak Rómeóé. Sokan is vagyunk fiúk, de még mindig szerencsésebb helyzetben, mert lányok is vannak szép számmal, de a javuk Júlia szerepét akarja.

Éppen órára indultam, amikor megláttam egy hirdetést, az egyik faliújságon. A suli új darabot add elő, és arra keresnek embereket. Egész jól hangzik, végre áteshetnék a tűzkeresztségen. Elég sok szerepet játszottam már az iskolai darabokban, de ahogy olvastam a felhívást, ez valami sokkal nagyobb azoknál. Külsősök is részt vehetnek rajta, jól hangzik, és a bevétel, jó célra megy, a helyi kórház gyermek-onkológiai részlegének segítenek vele. Elmentem a meghallgatásra, nem is gondoltam volna, hogy ennyi embert érdekel a Rómeó és Júlia. Láttam ismerős arcokat az óráról, de még több ismeretlent,  ami nem is zavar. Jó látni, hogy ennyi embert érdekel a színészet. Kitöltöttem a papírokat, és arra vártam,, hogy engem is behívjanak. A meghallgatás után, persze azonnal haza mentem, és elemezni kezdem a történteket. Szerintem, egészen jól ment, nem volt különösebben nehéz. Hamar vissza is hívtak, hogy pénteken menjek az egyetem kultúrtermébe megbeszélésre. SIKER ez jutott eszembe először, de nem szabad inni előre a medve bőrére, még semmi sem biztos.  
Pénteken, a megadott időben, már a kultúrteremben vagyok, elég sokan kaptak hasonló meghívást mint én, de pont erre számítottam. Ez a második forduló, egy újabb  papírt kapok,  általános kérdésekkel, milyen szerepet szeretnél játszani, stb... Mivel a könyvben, nincs sok női szerep, csak egyet jelölök be, Júliát, a női főszerepet, ahogy mondani szoktam, "Merj nagyban álmodni".

Az a bizonyos péntek...
Kora délután van a találkozó, s még szép számmal vagyunk. Kényelmesen beférünk a kultúr terembe, de nem a színpadon ülünk, hanem a nézőtéren. Még nem nagyon értem, mi zajlik itt, nem értem azt sem, hogy ment a rosta az elején, hiszen sem szavalni sem énekelni nem kellett, csak éppen pár mondatot beszéltünk, s döntötték el, jó leszek, avagy sem. (Néhány adatot feljegyeztek: név, kor, foglalkozás, jövőre vonatkozó tervek...) Őszintén megmondtam, hogy miért jelenteztem, bár láttam, hogy az egyik hölgy elhúzta a száját. Mégis itt vagyok!
Meglepően sok a lány, rögtön feltűnik. Azt mérlegelem, van-e köztük olyan, akit nem Júlia szerepe érdekel. Mert hát, be kell vallani, nem sok női szerep van a darabban, és ami van, az sem túl bonyolult. Épp a dadus szerepe még, ami kiemelkedő lehet. (De azt olyan kis ducinak képzelem el, és itt egy lány sem duci!)
Mercutio, Tybalt és Rómeó szerepét célzom be, remélve, valamelyiket megkapom. S ha nem, lehetek még díszletes, felvilágosító vagy súgó, mindezt zárójelben, hiszen a színpad nekem játszásra termett. Vagy én neki.
Élvezem, hogy nyüzsög körülöttem mindenki és minden, aztán lassan elkezdődik a munka lényegi része, s mint kiderül, szerepenként van meghallgatás... Elsőként a kisebb szerepeket osztják ki, mert arra kevesebben is jelentkeztek. Van egy olyan sejtésem, hogy a dolgot elhibáztam, hiszen, ha ilyen sorrendben haladunk, hamarabb kaphatok mellékszerepet, mint Rómeóét, de a valami még mindig jobb, mint a semmi... Csak jussunk odáig.
Nem írnék arról, hogyan zajlott a szerepválogatás. Időnként jókat kacagtunk egymáson, és néhányszor igencsak fájhatott a feje a "zsűrinek", de aztán kirajzolódott egy szűkebb csoport képe, s mert még így is sokan voltunk, egy-egy ember mint "kispados" kapott szerepet. Aztán valakinek eszébe jutott, miért is ne lehetne két előadás...
Valóban, miért is ne? Kb. 50 ember maradt a sorokban, és akik ismerték egymást, összébb ültek súgdolózni. Ismerőst nem látok, de leültem a fiúk közé, nem akarok én kilőgni a sorból. A lányokról vagy a kapott szerepről fecsegnek, mikor színpadra lép a leendő rendező.
- Nos, mindenki, aki itt van, meg fogja kapni a szövegkönyvet. Jövő pénteken olvasópróba, de ajánlom, kezdjenek el szöveget tanulni. Nem kell ugye senkit figyelmeztetni? Osszák úgy az idejüket, hogy péntekenként próbálunk, kb. ebben az időben, mint most. 4 hónapunk lesz felkészülni, s ebben már benne vannak a jelmezes próbák is, szóval... gatyákat felkötni! Viszlát egy hét múlva!
Sorban állás közben összemosolygok egy szép lánnyal (Júlia szerepét kapta), de mielőtt le tudnám szólítani, hátba csap az egyik srác.
- Jössz velünk sörözni, öreg?- s mert ő lesz Mercutio, kivel halálos csatát vívok, nem mondok nemet. S ha jól látom, jön a leendő Rómeó is, ki majd az én életemet olja ki...
- Júliát nem hívjuk? - kérdem a fiúktól úgy, hogy a szép lány is hallja.

A pénteki meghallgatásra, tömérdek ember jött vissza, kissé meg is ijedek. Hiszen így, nagyon sok ellenfelem lesz, nah jó, gondolom csak a lányok jelenthetnek veszélyt rám nézve. Hogy venné ki magát, ha egy férfi, Júlia szerepére pályázna? Körülnézek, hogy látok-e ismerős arcokat természetesen igen, pár csoport társamat színészet óráról. Elindulok feléjük, hogy leüljek. Közben azon jár az  eszem, hogy milyen lesz a meghallgatás, csoportos, vagy egyéni. Leülök egy székre, és köszönök az ismerősöknek, ők pedig vissza köszönnek. Beszélgetésbe viszont nem elegyedek senkivel, próbálok a meghallgatásra felkészülni.  Közben hallom, hogy a körülöttem lévő lányok, mind arról beszélnek,  mennyire szeretnék Júlia szerepét megkapni. Ezekre kissé elmosolyodom, majd azt mondom magamba, csak próbálkozzatok, a szerep úgy is az enyém lesz. Gondolkozz pozitívan, ezt mondom magamnak minden egyes vizsga, meghallgatás, vagy fellépés előtt.
Aztán elkezdődnek a meghallgatások, kis szereptől, a nagyobbig, így már tudom, hogy én valahol, a vége felé leszek. A meghallgatás könnyen ment, és nem kellett igazán megerőltetnem magam, bár volt egy két olyan szituáció, amit jobban is megoldhattam volna. A szereposztás kihirdetésénél, kissé izgultam, nagyon sokan jelentkeztek a szerepemre, és voltak köztük nagyon jók. Végül mégis az én nevemet mondták ki Júliánál. Legszívesebben felugrottam volna a székemből és egy hatalmasat kiáltottam volna. Ehelyett csak kifújtam a levegőt, elmosolyodtam és megköszöntem.
Miután kihirdették, hogy ki kit fog játszani a rendező szólt pár szót, hogy mikor és hol lesznek a próbák és mit vár el tőlünk. Majd egy sort látok kialakulni a forgatókönyvért és én is beállok. Összemosolygok az egyik sráccal aki Tybalt szerepét kapta, elég helyes srác. A Rómeót és Mercutitót játszó színész, oda mennek hozzá, és elhívják sörözni. Meg hallom hogy mit mond nekik, elmosolyodom és oda fordulok hozzájuk.
- Sörözni? Az jó ötlet, és ha a leendő "szerelmem " valamint, a legjobb barátja benne vannak akkor szívesen veletek tartanék. -
Félrebiccentem a fejem és rájuk mosolygok. Ha, benne vannak abban, hogy én is velük menjek, akkor felkapom a dzsekim és elindulok velük a kijárat felé.

Bár Mercutio személyisége közelebb áll hozzám, játszani kell, és Tybalt szerepét kapom. Tulajdonképpen ennek is nagyon örülök, hiszen tapasztalatot szerezni jötem. Tanulni. Ismerkedni. A suli egyébként impozáns, bár még nem néztem nagyon körbe, egyenlőre célirányosan kerestem a kultúrtermet, ahol összegyűltünk. A diákok nagy része ismeri egymást, és csoportokba verődve várják, hogy mikor kerülnek sorra, és van néhány arc, akit amatőr társulatokból ismerek, de olyan srác, akivel különösen jóban lennék, nincsen.
A szerepválogató során azonban közelebb kerülök egy kisebb csapathoz, és néhányan közülük -hozzám hasonlóan- szerepet kapnak a darabban, így amikor a szerepkönyvek kiosztására kerül a sor, és az egyik srác sörözni hív, nem mondhatok nemet. "Júliára" kacsingatok, hátha rá is vonatkozik a meghívás, és ő veszi a lapot, bátran közelebb lép, és kérdi meg, velünk jöhet-e.
- Hát hogyne, szívesen gyakorlok is veled...- kacsint "Rómeó" a lányra, a haverja meg felröhög. Ó, ifjúság! Mikor ér be a fejetek lágya?
- Hello- nyújtok kezet a lánynak. Bár mi rokonok leszünk a darabban, nincs ellenemre, hogy jobban megismerkedjünk- Joshua vagyok.
Felvesszük a szövegkönyveket, a két srác egymás hátát veregetve mesél egy sztorit, nagyokat nevetve, aztán az egyiknek megszólal a mobilja, és harsogva beszél valakivel, megosztva vele az élményt, hogy ő lesz Rómeó. "Júliával" kezdünk beszélgetni, de alig váltunk pár mondatot, a szőke kisrác, aki alaposan hátba vágott, gyorsan le is ráz bennünket.
- Bocs, srácok, el kell halasztanunk a sörözést, közbe jött valami- mondja, s nyújt kezet, hogy elköszönjön, aztán már fordít is hátat, hogy lelépjen. Megy vele a haverja is.
- Úgy látszik, kettesben maradtunk. Részedről rendben van a dolog? - mosolygok a lányra, gondolom nem így tervezte, de ha nem bánja, tőlem kettesben is sörözhetünk. Vagy csinálhatunk (ihatunk) mást is...

- Köszi Rómeó, ha szükségem lesz rád, akkor hívni foglak. - Mondom miközben kacéran ránézek.
- Te meg ne röhögj. - mosolygok rá a haverjára.
- Szia - Fogadom a kézfogását. Helyes rokonom lett.
- Én pedig Mackenzie vagyok. Örülök a találkozásnak. - Lehajtom a fejem miközben mosolyra húzom a számat.  Elveszem én is a forgató könyvet, majd kimegyünk az épületből. Újdonsült barátaim közül ketten egymás hátát veregetve mesél valamit, közben nevetgélnek, látszik, hogy nagyon jó barátok ketten, de a harmadik fiú, Joshua nem látszik, hogy nagyon ismernék egymást. Az én drága Rómeóm telefont kap, aminek az a vége, hogy lemondja a sörözést. Ez tökéletes pedig már annyira beleéltem magam, reményeim teljesen szertefoszlanak, mikor a haverja követi őt. Arra számítok, hogy Joshua is lemondja mondván hogy neki is közbe jött valami. de nem felajánlja, hogy mivel a srácok elmentek menjünk kettesben.
- Hát, igen úgy látszik. - közben egy szolid, vissza fogott mosolyt villantok.
-Nos, ha már megbeszéltük, én biztos nem hagyom ki. - Mosolygok rá. Lesz ami lesz én ma ünnepelni szeretnék hiszen megvan a főszerep.  
- Van ötleted, hogy hova menjünk? Vagy, induljuk el az úton, aztán ha látunk egy helyet, beülünk?- Kérdezem tőle, miközben a szemébe nézek és rámosolygok, hát ha, ismer egy jó kis helyet valahol.

Idegenül érezném magam a sok fiatal között, ha nem jártam volna már korábban is szerepválogatáson. Már nincs olyan lámpalázam, mint az első alkalommal, nem beszélve arról, milyen volt Eleevel fotózkodni. Eldöntöttem, hogy minden fejben dől el, laza leszek és nyitott, így amikor srácok sörözni hívnak, nem mondok nemet. Júlia is a közelben van, és meghallja a közvetett meghívásom. Közelebb lép.
Bár nem vágja szájon Rómeót, amikor szemtelenkedik (és én sem), és a másik fiúra is csak mosolyog, amikor az felröhög, engem sem hanyagol el kedves mosolyával, amikor bemutatkozom. Felvesszük a szövegkönyveket, aztán elindulnánk sörözni, de Romeo és Mercutio rövid időn belül elbúcsúzik tőlünk. Meggyőződésem, hogy a lánynak (Mackenzie) valamelyik másik srác tetszik (ha egyáltalán, de azért inkább sörözöm vele, mint egyedül, és mert az ötlet neki is tetszett, bátorkodom tervemet elővezetni, menjünk kettesben.
- Úgy beszélsz, mintha sörfüggő lennél, pedig nem úgy nézel ki!
Nem először nézek rajta végig. Helyes kislány, és meggyőző volt a színpadon is. Bár nem ő tetszett a legjobban, ott volt a dobogósok között, nem is csodálkoztam, hogy övé a főszerep. (A másik lány, akit beválogattak, szerintem nem annyira jó, de én amatőr vagyok, nincs ehhez szemem.)
- Van néhány hely, a város másik felében, amit kedvelek, de sört mindenhol lehet kapni.., szóval akár választhatunk hasraütésszerűen is, mit szólsz?- mosolygok vissza rá. Szép a mosolya, kedves az arca. Kedvelem a mosolygós embereket.
Elindulunk az utcán, s tudva levő, néhány száz méteren belül találunk egy pub-ot vagy kávézót, ahova be lehet ülni, de addig sem akarok sült halként kullogni mellette.
- Te az egyetemen tanulsz? -Fiatalnak tűnik, de az az érzésem, otthonosabban mozog ott, mint én. Lehetséges, hogy színészpalánta. Az adottságai legalábbis adottak hozzá. Ha az egyetemen tanul, biztos már véleményt is formált róla, hiszen minimum 4 hónapja ismerkedik a sulival.

Miután a fiúk, csak úgy felszívódtak, és kettesben maradtam leendő rokonommal, megbeszéltük, kettesben folytatjuk az ünneplést.  
- Tudod Josh. - Megállok egy percre. - Ugye szólíthatlak Joshnak?-
Kérdezem tőle és rámosolygok. Ha igent mond, akkor folytatom.
- Lehet, hogy nem látszik rajtam, de nagyon is tudok inni. - felhúzom a szemöldököm, a fejem pedig enyhén megdöntöm és közben pedig mosolygok.  
- Egyébként, ha meg nem hiszed, győződj meg róla magad. - mondom neki és mosolyogva rákacsintok. Amikor a színpadon volt és játszott, teljesen elvarázsolt a játéka.
Nah jó…. nem azt mondom, hogy ő volt a legjobb, hiszen látszott rajta, hogy amatőr színész,de jó volt. Kár, hogy csak Tybalt szerepét kapta meg, szívesen játszottam volna vele úgy, hogy ő maga Rómeó. Viszont, ha úgy vesszük, aki Rómeó szerepét kapta, tapasztalt színész, és talán egy kicsit jobb is volt.
- Hogy mit szólok? Hm... Nem is tudom, talán... - húzom a szám és közben gondolkodom.
- Menjünk be az első utunkba eső helyre. - mondom ki végül az én véleményem. Ha beérünk a bárba, majd meglátja milyen fából faragtak engem.
Elindulunk az utcán egymás mellett síri csöndben, már épp szóra nyitnám a szám, amikor megszólal.
- Igen itt tanulok, színészetet és nagyon szeretem, jó ez a suli. - mondom neki miközben próbálok ránézni, de azért az útra is figyelni.
- És te? Szintén idejársz vagy egy "kívülálló" vagy? - kérdezem tőle és közben mosolygok. Bár ha ide járna akkor már biztos találkoztam volna vele, de ki tudja hatalmas ez az iskola és megannyi diák jár ide.

A csinos, mosolygós csajszival kettesben maradunk. Nem jön zavarba, nem mutatja jelét, hogy nagyon bánná, elmentek a korabéli srácok. Becézni kezd, én meg vállrántva adom áldásom: úgy hív, ahogy akar, ha az vállalható. Szarcsimbók nem szívesen lennék, bármilyen kedvesen is mondja.
- Aha, szóval te vagy az a híres alamuszi nyuszi...- hajolok hozzá közelebb, szinte suttogva, mintha nagy titokról rántottam volna le a leplet.
Vigyorog, vigyorgok, de aztán komolyabbra fordítja a szót.
- Mi a csoda? Kihívsz? Egyáltalán, fogyaszthatsz már alkoholt? - nevetek. Igazán nagyot ugrik ez a nyúl, ha asztal alá iszik engem, a Sebastian mellett edződött Joshuát! Kacsint, ugrat. Nevetek. Jópofa.
Szóba kerül, hova is menjünk, aztán a véletlenre bízzuk a dolgot. Hogy ne kelljen átsétálni az egész városon (bár azt is bevállalnám), elindulunk, amerre az orrunk mutat, és közben beszélgetni kezdünk. Szinte várható, mi lesz a téma, én hozom fel, nem túl izgalmasan.
- Hűha, Mackenzie, győzz meg, mi jó ebben a suliban? - kérdezem nevetgélve. Látom, hogy lelkes, a játéka is az volt. Meggyőződésem, hogy az egész szövegét tudja már. Remélem, az eredeti szöveghez ragaszkodunk, és nem írta át valami fajankó.
Miután kimerített válaszával (válaszaival), visszakérdez, én a suliba járok-e.
- Ahogy fogalmazol, kívülálló vagyok. Amatőr. Sosem tanultam színészkedni, bár játszottam már iskolai darabokban magam is, még a gimis éveim alatt, Santa Barbarában- osztom meg vele életem kicsiny kis darabjait.
- Régóta érdekel a színészet? - pillantok rá. Hogyan lehetséges, hogy egyes emberek már egészen korán tudják, mik akarnak lenni, mint másoknak erről fogalmuk sincs? Én utóbbiba tartozom. Még mindig nem tudom, jó ötlet-e, hogy színész legyek.
Ha közben belebotlunk egy sörözőbe, ajtót nyitok, meggyőződöm, alkalmas-e a hely a számára,
és ha igen, szélesre tárom előtte, hogy be tudjon menni.

-Hús vér, teljes valójában. - súgom vissza neki, szinte ugyan olyan halkan, ahogy ő, mondta az előbb. Nevet, és én is nevetek, nagyon jó társaságnak ígérkezik Josh. És az illata is nagyon jó.  
- Hát... annak is lehet venni. Tudod, a szabályok azért vannak, hogy néha megszegjük őket. - felhúzom a szemöldököm, és beharapom az alsó ajkam.
- Amúgy is, érettebbnek látszom a koromnál. - Rákacsintok, miközben mosolygom.
-Előtudom adni magam úgy, hogy többnek lássanak, mint amennyi vagyok. Tanultam egy s mást az évek alatt. - Amúgy meg, úgy érzem, hogy Joshua alábecsül, mert, csak a külső alapján ítél, Már legalábbis abból az állításából szűröm ezt le, hogy "Úgy beszélsz, mintha sörfüggő lennél, pedig nem úgy nézel ki!" De sebaj, majd meglátja, hogy milyen fából is faragták, Mackenzie Campbellt.  
- Hogy győzzelek meg? Rendben. - összehúzom a szemöldököm, hogy ezzel is nyomatékosítsam épp gondolkozom.
- Tudod, én azért jelentkeztem a suliba, mert szeretem a színészetet. Lehet, hogy hülyén hangzik, de nekem, ez az iskola hozta el a várva várt szabadságot. Eleinte kissé féltem, nem tudtam, hogy mire is számítsak. A szüleim, elit, magán iskolába járattak engem, meg a testvéreimet. De, már az első nap szerte foszlottak a félelmeim. Mindenki nagyon kedves volt, és segítettek. A tanórákról nem is beszélve. Oh.. és ott vannak a klubok, szinte minden féle van,  szeretettel fogadják az újoncokat. - mesélem neki, miközben a kezemmel gesztikulálok. Lehet, hogy kissé elragadtattam magam, mert csak beszélek és beszélek.
- Bocsi, néha kissé sokat beszélek. - mondom neki, miközben ránézek. Aztán én kérdezek tőle.
- Aha, tehát jól gondoltam, amatőr vagy, de ezzel nincs semmi gond, ne hogy félre értsd . Santa Barbarában?  Az nincs is olyan messze innen. - mondom, az arcát bámulom miközben, egy halvány mosolyt villantok rá.
- Amúgy, szerintem tehetséges vagy a színészet terén. - Lesütöm a szemem, és csak megyek mellette az úton.  
- Általános iskolás korom óta, mikor is beléptem az színjátszó kör ajtaján. Akkoriban, csak hobbi ként tekintettem az egészre, jó kis kikapcsolódás volt, szabadnak éreztem/érzem magam. Aztán a gimiben, a dráma tanárnőm azt mondta, tehetséges színész palánta vagyok, akkor döntöttem el, hogy ezt az utat szeretném járni. Meg amúgy is az alegjobb az eészben, hogy a hobbim a munkám és azt csinálhatom amit szeretek. - Csak úgy buknak ki a szavak a számból, remélem nem rémítem el magamtól Joshuát.

Nemhogy harapna az alamuszi nyuszira, tagadná, ahogy általában mások szokták, hanem rögtön bele is bújik a szerepbe. Ugyanúgy suttogóra veszi a hangját, ahogy én, majd ugyanúgy elneveti magát. Bájos lány.
- Szabályok? Ki beszél itt szabályokról? - nevetve rázom a fejem. Már rég kinőttem abból a korból, hogy minden szabályt betartsak, és mióta LA-ben élek, és vannak barátaim (némelyik egészen különös és közeli), levetkőztem néhány gát(lás)omat vagy mit...
- Csak nem azt akarod mondani, hogy igazából tizenkét éves vagy? -ugratom.
Ő meg csak hajtja a maga igazát.
- Na, tégy rajtam próbát! Mutasd, mit tudsz!- döntöm a könyököm az oldalának, heccelem.
Nagyban úton vagyunk már, nevetgélünk, nem vesszük sietősre. Úgy döntöttünk, az első (alkalmas) pubba bemegyünk majd, csak találjunk végre egy olyat! (Nem mintha nem bírnám alkohol nélkül...) Közben a suliról kérdezem, mintha érdekelne (talán, mert igen? Nem tudom biztosan.) Ő pedig készségesen mesél, saját tapasztalataival, kedvesen, felszabadultan.
- Hova jártál eddig iskolába?- kérdezem, és elgondolkodom, milyen suli lehetett, ahol nem érezte jól magát. Ott talán nem voltak más srácok, akikkel múlatni lehetett volna az időt, Gondolom, nem ültek egész nap az iskolapadban...- Miért nem érezted ott jól magad?- Szeretném, a ezt kifejtené nekem.
Biztosan ebből is leszűrte, nem zavar, ha beszél. Szeretek beszélgetni, és nem sok lehetőségem van rá, ez való. Nora sosem beszél vissza, bár néha úgy érzem, jobban értjük egymást, mint Eleevel, pedig előbbi csak a macskám...
- Minden nézőpont kérdése...- ütögetem meg az államat- Általában, ha betartod a sebességkorlátozásokat, és nincs nagy forgalom, másfél óra alatt oda lehet érni.- A mosolyára mosoly a válasz, nem kell tudnia, hogy ahhoz a városhoz már nincsen sok közöm. Aztán a képességeimet teszi szóvá, szerinte "tehetséges" vagyok.
- Elsősorban pedig nem a dráma a műfajom...- vonok vállat. Kérdezek megint, és nem csalódom, felszabadultan csacsog megint. Mosolyognom kell, ahogy hallgatom. Vajon mindig ilyen vidám?
Egy söröző mellett haladunk el, és én benyitok. Néhány vendég ül bent, és nincsen bent füst. Érdekes, újabban azokra a helyekre kell vadászni, ahol dohányoznak. Nem mintha érdekelne a cigi. Származna előnyöm belőle, ha rászoknék? Nem hiszem...
- Gyere, ez jó helynek tűnik- bemegyünk, ha neki is tetszik, aztán felmérjük az itallapot.
- Mit kérsz, anyu? - kacsintok rá, csak az előbbi "idősebbnek látszom a koromnál" játékunk miatt.