Trouble - Jodie & Vincent

Nem tudnám azt mondani, hogy ha lassan is de biztosra, higgadok. Az arcomban érzem, ahogy ugrálnak az izmok, ahogy a semmit rágom, hogy ne ordítsak megállás nélkül. Lelki szemeim előtt tisztán látom, nekiloccsantatom a fejét a Bentley elejének és végre csend lesz. Aztán persze áshatom el az ostoba kurvát, amihez semmi kedvem,pedig esküszöm megnyugtatna. Vagy nem hiszem. Markolom a kormányt, de az segít, nem hiszem, hogy bármi tenné. Felrobban az agyam, szinte szétbasz az ideg, hullámokban száguld az ereimben
- Ne áltasd maga, sosem szorulok a segítségedre! - csak morogni tudok és alig bírom ki, hogy megint ne ordítsak. Miért hiszi, hogy lesz olyan helyzet, amikor Ő majd segíteni tud nekem egy ilyen vagy ehhez hasonló ügyben majd Ő tud segíteni nekem? Tudom, hogy fogyatékos, egy ideje erős a késztetés, hogy elvigyem valami elmegyógyintézetbe és ott is hagyjam.
Ó igen, mennyire sejtem, hogy ott fog maradni, azt fogja tenni, amit kérek, képtelen rá bassza meg a faszom. Minden alkalommal elbasz valamit, lenyúlja a pisztolyom, kamuzik, bedrogoz, leönt, elbassza az összes szexuális helyzetet és nem érti, hogy mi miatt nem kurom meg... Na vajon miért? Mert egy béna kurva, aki azt hiszi valami retkes látványosság vagyok szex közben, akit nézegetni kell, jó, hogy meg nem fest közben.
Szúrós pillantással lesek felé, ahogy a kérj bármit előjön. Aztakurvafaszt. Azt hiszei, hogy ez még ér valamit? Hogy nem tenne meg bármit csak úgy is, amit kérek? Az a baj, hogy nem akarok tőle semmit. Meg amúgy sem szeretem ezt a játékot, olyan dedeós, mit ő maga. Kérj bármit, ilyenkor persze valami nagyon szexuálisat kell kérni, a hülye kurva, azt hiszi ez nálam ér valamit?
Mivel is lehetne megszopatni?
- Amíg elintézem a dolgom, te lemosod a kocsim. - közölöm ellentmondást nem tűrően, mert egyrészt addig lekötöm. A dolgot azonnal meg is bánom, mert amilyen béna elkezd rajta pózolgatni és összekarcolja valamivel.
- Ha kárt teszel benne.....- eladlak a fekete piacon májdonornak és végig nézem, ahogy élve kiszedik belőled. Valószínű jó áron kelne el a veséje, meg a szíve és lehet még a tüdeje is. Az agya tuti nem kéne senkinek, nincs az a fasz, aki ilyen hülye akar lenni, ennél az agyhalottság is jobb. A buta picsa IQ-ja kisebb,mint a lábmérete. Az agyam elszáll tőle, és sajnos nem a jó értelemben. Nem klasszikusan van kedvem megbaszni, hanem szájba, de ököllel. Mázli, hogy nem verek nőt, de lassan kiesik a nő kategóriából.
Megállok egy pirosnál és előre fújtatok, mert ez hosszan piros, hatvan millió helyről enged be mindenkit.
- Kesztyűtartó.... adj nekem is. - faszom nedves törlő is van benne, pont az olyan faszok miatt, mint ő, akik összevérzik, taknyozzák, nyálazzák, üdítőzik a kocsimat, az öcsém egyszer lefagyizta az ülést, azóta nem engedek kaját a fedélzetre senkitől, de a szomjúság nagyon kibabráló tud lenni.
Nyújtom a kezem, hogy lásson el valami törlő alkalmatossággal, mert a visszapillantóban látom hogy az állam tényleg véres, a kezem is.

Gyűlölöm az érzést, hogy haragszik rám. Kétségbeesetten próbálom neki megmagyarázni, hogy nem az volt a célom, hogy leégessem, és kínos helyzetbe hozzam, én csak egészen egyszerűen... azt hiszem, hogy úgyis mindegy. De azért rajta vagyok, hogy kimagyarázzam, kár, hogy semennyire nem megy.
- Tudom, és nem is úgy értem, csak... tudom, hogy nincs szükséged rám. - Megadom magam, nem próbálom tovább megmagyarázni, hogy hogy gondoltam. A szám szélét rágom, de most már nem annyira azért, hogy ne szólaljak meg, hanem hogy ne keseredjek el túlságosan, meg mellé baromi ideges vagyok. Az utat figyelem, legalább is igyekszem, mégis mindig rá-rá pillantok.
Az arcát nem szívesen nézem, pattog rajta az ideg, és tudom, hogy ez most nekem szól. Hiába pörög az agyam, hogy mit tegyek, hogy megbékítsem, de persze semmi nem jön össze. Neki meg idegesek a mozdulatai, olyan szívesen megfognám a kezét, megsimogatnám, rá kéne mosolyognom. Vele miért olyan bonyolult minden? Kedvem lenne a műszerfalat fejelgetni.
Az ajánlatomtól sem lesz jobb kedve, nem tudom már, hogy mit is kéne csinálnom. Szeretnék hozzá érni, megölelni, csak végigsimítani a combján. Lehet, hogy ha az ölébe hajolnék, akkor jobb kedve lenne, akkor kiengesztelhetném, és nem haragudna. Mégsem merek még csak felé nyúlni sem, van egy olyan érzésem, hogy eltörné a karom. Vagy megint azt mondaná, hogy nem akar, és... nem, inkább kihagyom.
- A kocsid? Oké. - Egyből jobb kedvem lesz, annyira nem lehet óriási nagy a baj, ha engedi, hogy lemossam a kocsiját. Imádom a Bentley-t, és szerintem most nagy esélyt kapok. Ha ezt nem rontom el, akkor tuti, hogy jobb lesz a kedve. Sikerül megcsinálnia az üzletet, és lemosom a kocsiját, és minden pöpec lesz, talán még ezt is elfelejti.
- Nagyon fogok rá vigyázni! Meglátod, jó lesz, olyan szép tiszta lesz, mint még soha! Köszönöm! - Nagyon mosolygok rá, de továbbra sem tűnk túl jó kedvűnek. Nem baj, majd ha meglátja, hogy mit csinálok a méregdrága autójával, akkor jó kedve lesz.
Kinyitom a kesztyűtartót, sikerül zsepit is találnom, meg kéztörlőt is. Kiveszek egyet belőle, felé nyújtom, majd mégsem adom a kezébe.
- Letörölhetem? Addig tudsz vezetni. - Oké, amúgy is tud vezetni, de egy próbát megér. Ha nem hagyja, akkor odaadom a kezébe a nedves törlő kendőt, majd elveszem, ha elhasználta, és adok helyette papírzsepit. Közben én is megtörlöm magam, és a használt cuccokat belecsomagolom egy papírzsepibe, majd kidobom, addig elfér az ölemben.
- Figyelj... ha... ha... - Veszek egy mély levegőt, eléggé parázok, de azért most tényleg ránézek. - Ha attól jobb kedved lenne, akkor megüthetsz engem. Helyette. Mert elrontottam. - Ajánlom fel neki kicsit remegő hangon. Egyfelől nem hiszem, hogy él vele, hogy megütne, másfelől viszont, ha ezzel kiengedné a gőzt, és nem haragudna rám többet, akkor állok elébe. Mondjuk szerintem elájulnék, de ha ez kell, hajlandó vagyok belemenni.

Ami azt illeti tényleg nem sok szükségem van rá. A melóját is megcsinálhatná más, talán jobban is, mint Ő. Aki nem ennyire kibaszott hülye, csinálja a dolgát és gecire nem kérdez. Ez a csaj ugyanolyan sötét, mint a drága unokaöcsém. Komolyan össze kéne őket kötni és bebaszni a folyóba.
Semmi szükségem arra, hogy minden geciséggel feltartson, hogy hülyeséget faszságra halmozzon és azt játssza, hogy ő valami mentő angyal, aki megment engem a saját életemtől, majd leveri az ellenfeleimet. Faszkivan és tényleg.
Nem dob fel az ajánlata, hogy teljesíti a kívánságom, mert nem tudok tőle olyat kérni, amit akarnék, illetve nem igazán tudok olyat kérni, amit azt gondolom, ne tenne meg amúgy is szívesen. Most is csak csettintenem kéne és fene nagy bocsánatkérése közepette és áthajolna az ölembe, és tuti elbaszná. Mondjuk leharapná a farkam, vagy fasztudja.. egyszerűen csak béna benne, gondolom, hogy nem véletlen, hogy hosszú ismeretségünk alatt, már fülég belém esett, de le, bassza meg, még nem szopott. Lehet leszbi és kurva csajos vagyok, csak nem kéne, hogy farkam legyen. Lévén, hogy O'Harát hogy simogatta ez még elő is fordulhat.
Remek, csak biccentek, hogy lemoshatja, már tudom is hogy oldom meg, nem mondok olyat, amire nincs megoldás....
- Ajánlom is. - ha panaszom le lenyalatom vele, ahol koszt találok a kocsin, de ha összekarcolja a testéből kifolyt zsírral fogom betömetni, végül is azt mondják egy halom dolog felhasználható az emberi testből, ha megmurdáltál.
- Foglalkozz magaddal. - elveszem tőle a törlőkendőt és ledörzsölöm a vért az államról, meg a kezemről, majd mielőtt a lámpa zöldre vált még zsepivel is megtörlöm magam, aztán vissza passzolom a kezébe. Rátaposok a gázra és előre örülök, hogy pár perc múlva elhagyom a csajt egy időre.
Következő mondata úgy meglep, hogy csak pislogok de menten eldönt a düh.
- Az isten bassza meg, Judith! Miről beszélsz? Normális vagy? - hörgöm felé fordulva, kiteszem az indexet és sietve lehúzódom az út széléére. Lehajtott fejjel kapaszkodom a kormányba és mélyeket lélegzek.
- Javíts ki, ha tévedek, de te most arra gondolsz, hogy verjelek meg. Most nem az elfenekelésről beszélünk, igaz? - még mindig nem nézek felé, hanem a lábamat szemrevételezem a pedálok mellett. Ez a csaj kurva hülye, annál is hülyébb, mint eddig hinni mertem.
Hátradőlve kifújom a levegőt és azon agyalok, hogy agyon verem.
- Judith! Soha, de soha és senkinek ne ajánld fel, hogy verjen meg, mert sokan, ellenben velem, szívesen vernek nőt, és.... ki sem fejtem, hogy mennyire gáz dolog nőt verni, de sokan szereti és beleragadhatsz. Ha egy férfi egyszer megüt, meg fog újra és újra és megint. Törött bordák, orr, kezek, lábak, elfolyó magzatvizek jelzik majd az útját. - ennél jobban nem tudom elmondni, hogy a családon belüli erőszak sem jobb semmivel, minthogy idegen nőket vernék agyba főbe. Persze, hogy gondolkodom rajta, de ettől független sosem bántanám. Nem így. Most valahogy sejtem, hogy nem fenekelésre gondol. felé fordulva szemlélem az arcát, hogy felfogta-e miről beszélek?

Annak ellenére, hogy morcos, most is baromi jól néz ki. Nekem legalább is nagyon tetszik. A tudatot, hogy miattam ilyen ideges nehezen viselem, de legalább nem rakott ki a kocsiból, és vele maradhatok. Nem hiszem, hogy tudja, hogy ez mennyire sokat jelent. Egyáltalán, nem gondolom, hogy tudja, hogy milyen hatalom van a kezében. És nem a tényleges befolyására gondolok, hanem arra, hogy másokból mit hoz ki. Mint belőlem. Remélem, hogy nincs sok olyan az életében, mint én, de komolyan bármit megtennék érte, vagy neki. Olyan jó lenne, ha nem mindig rosszul sülne el, és égnék be. Szeretnék jó pontokat, hogy kedveljen, hogy akarjon velem lenni, de soha nem sikerül. Sokkal, de sokkal jobban kell most majd igyekeznem. Először olyan szépen fogom lemosni a kocsiját, amilyet még nem látott! Mindig velem fogja mosatni, és lehet, hogy egyszer benne is fog ülni, én meg fürdőruciban nagyon királyul lemosom.
A gondolatoktól egyből jobb kedvem lesz kicsit, lehet, hogy nincs minden veszve, és nem haragszik rám olyan nagyon, és ez feldob. Még az sem szegi a kedvem, hogy elutasít, nem baj, majd máskor. Pedig jó lett volna hozzá érni, nagyon vágyom az érintésére. Tombol benne az energia, gondolom azért, mert ideges, de engem úgy vonz, mint egy mágnes. Csak szeretném megérinteni a bőrét, egy kicsit hozzákapcsolódni.
Mégis szó nélkül letörlöm a vért a kezemről, meg az övről, ahol egy picit olyan lett, hiába nézem, nincs nyoma, hála az égnek. Azt hiszem, megint ideges lenne. Sokkal jobban. Olyan jól néz ki, annyira nagyon helyes. Igaz, hogy azt szeretem, amikor egy kicsit mosolyog, olyankor néz ki a legjobban, de így is baromi helyes.
A kérdésemre sokkal hevesebben reagál, mint hittem volna. Tessék, megint egy példa. Csak a kedvére tettem volna, erre tessék. Az ajtóba kapaszkodok, ahogy lehúzódik. Összeugrik a gyomrom, lehet tényleg kibasz a kocsiból, vagy valóban megver? Lehet, hogy tényleg él a lehetőséggel? De nem, mert csak a kormányt fogva próbál mélyeket lélegezni. Az ölembe téve tördelem a kezeim, idegesen nézem.
- Hát, csak... csak hogy ha... - Nem tudok kinyögni egy értelmes mondatot sem, a számat rágom, figyelem, ahogy hátradől. Már tudom, hogy nem fog megütni, de dühös, és haragszik. Most megint sokkal jobban haragszik rám, mint az előbb tette. Miért nem tudok soha olyat csinálni neki, aminek örül?
Hallgatom, amit mond, kicsit megijeszt vele. Én nem gondoltam ezt ilyen komolyan, én csak szerettem volna kiengesztelni. Ezekről a dolgokról nem sokat tudok, nem láttam ilyet, részem meg pláne nem volt benne soha. Az arcába nézve gondolom végig a szavait, nagyon komoly. Most engem akar védeni? Másoktól?
- Engem még soha senki nem ütött meg. - Árulom el neki végül, hogy én ezekről miért nem tudok semmit. Felfogtam, amit mondott, és megfogadom a tanácsát. Bólogatva adom tudtára, hogy megértettem.
Újra elindul, és mintha valamivel nyugisabban tenné. Pár méter erejéig csendben ülök mellette, de aztán felnézek rá, az arcát figyelem.
- Senki másnak nem mondanék ilyet. Csak nem akarom, hogy haragudj rám. De ha igent mondtál volna, akkor sem ütöttél volna meg többször. Nem olyan vagy. Eddig sem csináltad, te nem olyan vagy. - Azért csak megpróbálom elmondani neki, hogy tudja, nem tartok tőle, hogy ilyen állat lenne. Tudom, hogy az, mert egyszer majdnem megfojtott, egyszer pedig felkent az ajtóra, de direkt nem hiszem, hogy bántana.
- És mi van, ha a másikra gondoltam? - Szólalok meg egy kis csend után újra. Most nem nézek rá, kicsit lehajtott fejjel, oldalról nézek rá, mintha tutira nem venné észre. Kíváncsi vagyok, hogy mit mond. Mert bár azt nem akarom, hogy behúzzon egyet, ez más. Másfelől meg van egy szabálya is, de inkább nem emlékeztetem ezekre, nem akarom, hogy megint bepöccenjen. De azért a gondolataim még mindig azon járnak, amit mondott. Hogy ha valakinek hagyom, hogy megüssön, az utána ezt fogja tenni, és verni fog. Nem akarom, hogy bántsanak. Mondjuk egy férfit sem tudok elképzelni magam mellett, aki erre akár csak esélyt kapna. Oké, egyet tudok. De ő nem bántana.

Komolyan néha elhiszem, hogy a csajnak vannak értelmes megmoccanásai. Letörlöm a vért magamról, amúgy sem lenne jó dolog így az ügyfelek elé sétálni, ami kis problémát jelent, hogy a nadrágomon is van egy vérfolt. A kurvaistenbasszameg!
Míg azzal vagyok elfoglalva, hogyan oldjam meg eme szent problémát, a csaj felajánlja, hogy verjem meg....
A kurva életbe, ez nem normális. Lehúzódom és kicsit mélyeket lélegezve higgadok. legszívesebben tényleg megütném, hogy lehet ennyire elmebeteg? Komolyan az az alkat lenne, aki szereti ha ütik? Mert akkor erről fog szólni az egész kurva élete... Kifejtem, hogy miről is beszélgetünk, hogy mennyire szánalmas. Pislogok felé. Egyszerűen ezt a nőt én nem értem. Nem sikerül meglátnom, hogy ki ő valójában. Egy elmebeteg? Lehet ezt szereti, ezért basz fel folyton? Mert akkor azt is elmondom neki egyben, hogy én nem fogom verni, erre nem is nagyon kéne hajtani, agyonverem a ribancot. Illetve nem.
- MI hát? Az nekem jó szerinted? Ha egy nőt használok boxzsáknak? Komolyan ezt nézed ki belőlem? - Bassza meg. Tényleg? Ez kéne neki, vagy nekem??? Faszkivan az egésszel. Komolyan nem tudom elhinni.
- Tartsd meg magadnak ezt! - soha ne is kérje, egy normális nő nem kérheti azt, hogy üssék meg. Akkor sem ha valahol biztos remélte, hogy nem teszem meg.
Besorolok a forgalomba és örömmel nyugtázom, hogy mindjárt megérkezünk, már azt is tudom hogyan fog kocsit mosni.
- Honnan tudod milyen vagyok? - tényleg? Honnan tudja, hogy milyen vagyok? Mi van akkor, ha lecsaptam volna a dologra és bemosok neki egy olyat, hogy mehetne fogorvoshoz, vagy orrműtétre? Fáradtan masszírozom az orrnyergem. Nem hiszem el, hogy itt tartunk.
- Arra gondoltál? - lehúzom az ablakot, hogy áthajtsak egy garázs sorompója alatt. Tudom, hogy égeti a vágy, hogy elseggeljem és nem is kell aggódnia meg fog történni. Csak szeretném, hogy higgyen benne, ez sem olyan egyszerű dolog és mellé nagyon dühös vagyok rá.
A parkoló tetején van két kézi mosó, tudom, mert alkalmaztam már. Automata mosóba meg nem járok, mert elbassza a fényezést, és azt ne nagyon díjazom, de elsuvickolja, amíg én elintézem a dolgom. Mondjuk nem nagyon járok az emeletre, hiszen nem sokáig szoktam maradni, most mégis felfelé kanyargunk.
Azt meg rábízom, hogy magyarázza ki, hogy egy óráig lefoglal egy mosót egymaga, de leszarom.
Beállok jobb oldalra és kipattanok a kormány mögül, a csomagtartóhoz sasszézok, hogy körbe nézzek mire cseréljem a nadrágom.
Hála az égnek, hogy fel vagyok készülve, mivel elég nagy a pangás vetkőzni kezdek. Egyértelműen akkor inget is cserélnem kell, ehhez aztán semmi kedvem.
Cipő levesz, nadrág lerúg és ha már, akkor tökéletes arra, hogy ráálljak. Remélem jön valaki, ahogy a csomagtartóban kutatok egy szál ingben és boxerban. Előszedek egy nadrágot méregetem, nem sok kedvem van hozzá, melegem van, így kéne maradni, vagy Judith elém térdelhetne, de inkább nem.... Sóhajtva kezdek öltözni. A szépen összehajtogatott nadrág nem gyűrött, így nem kell szenvedni vele, felhúzom, és visszaveszem a cipőm, majd kibújok az ingemből. Az adrenalin fogy az ereimből, fáj a bordám. Loppal a csaj felé pillantok remélem semmi manőver, hogy fotóz vagy valami, akkor kibelezem.
Összegombolom az inget, szenvedek az ujjáéval, még a kezem sem az igazi, az alkarom nem nagy segítség az életben.
Nehezen elkészülök, és kicsit megállok előtte, hogy az élő tükröm legyen, mert sosem lehet tudni jól tűrtem-e be az ingem és esetleg nem látom....
- Ne cseszd el, Judith! - bedobálom a cuccaim a csomagtartóba, van pár holmim odabent, remélem nem kutakodik, vagy orrba vágom.
Ha mindent levajaztunk magára hagyom a kis drágámmal.

Kicsit ijesztő, ahogy félre húzódik, és idegesen markolja a kormányt. Egy pillanatig azt hiszem, hogy megint ordítani fog, kiakad, és leüvölti a fejem, de végül nagyot sóhajt, és már tudom, hogy nem fog nekem esni, szavakkal sem. Tettekkel sem. Kicsit úgy érzem, hogy figyel rám, vigyáz, hogy ne essen bajom, és ez nagyon jól esik. Gondol rám, és szívén viseli a sorsom.
- Dehogy is! Nem! Tényleg nem, én csak úgy gondoltam, hogy erre van szükséged. És akkor itt vagyok. De nem hiszem, hogy bántanál, senkit, vagyis, nőt nem. - Magyarázom egyből, hogy félre ne értsen. Nem hiszem, hogy bántana bármilyen nőt, nem az a típus. Máskor pedig tuti rábólintanék, hogy megteszi, mikor elborul az agya. De be volt drogozva. Máskor meg leöntöttem. Azon más is nagyon kiakadt volna, úgyhogy ez nem különleges. Igazából nem bántott.
- Rendben. Nem ajánlom fel. Soha többé. Neked sem. - Biztosítom, hogy nem fordul elő többé. Azt hiszem, csak az ilyen komoly esetekre gondol. Legalább is remélem, hogy ide nem tartozik bele az, amiről ebédnél beszéltünk. De azért elég para, amiket mond. Szeretném megkérdezni tőle, hogy honnan tudja, de nem merem.
- Azt tudom, hogy jó vagy. Hogy nem bántanál senkit ok nélkül. Tudom, hogy ennek ellenére szerintem vannak olyan... hát nem is tudom, fura vagy... mármint úgy... úgy értem, hogy kettesben. - Nem teljesen tudom, hogy magyarázzam el neki a dolgot, anélkül, hogy félre értené. Én nagyon szeretném, ha érdekelném, ha akarna még velem lenni, mert nekem tetszik, amilyen. Szeretem, hogy olyan baromi határozott, és erőszakos is. Olyan jó lenne vele lenni... nézem, vágyom rá, és csak remélem, hogy ő nem veszi észre. Most nem.
- Hát... gondoltam rá... - Bólogatok, mert oké, tényleg nem arra gondoltam, de ez olyan, mint így rákérdezni, hogy hányas számot mondanék. De ez olyan ciki, úgyhogy inkább nem is magyarázom túl. Figyelem, hova megyünk, de már rég nem tudom, hogy merre járunk. Csendben vagyok, míg felérünk a parkoló tetejére. Kiszáll, én meg nagyot sóhajtok, összekapom magam, most muszáj jónak lennem. Kiszállok, addigra meg már vetkőzni kezd. A kocsinak dőlök, félre döntött fejjel nézem, ahogy a nadrágján álldogál, és a másikat elökotorja.
Olyan baromi jól néz ki, nekem nagyon tetszik. Izmosak a combjai, kár, hogy a fenekét nem látom, mert az aztán tényleg nagyon király. Még így is kedvem támad megmarkolászni, magamra húzni, és... már öltözik is fel, én meg bosszúsan szusszanok fel, tudtomon kívül. Szerintem is inkább maradhatna boxerban. Úgy sincsenek itt, senki, simán levehetné még azt is, én nagyon örülnék neki.
Rámosolygok, mikor felém néz, nagyon boldogan teszem, tényleg, mintha semmi sem történt volna az elmúlt húsz percben. És nagyon örülnék neki, ha így lenne, mert szeretném, ha nem venné fel a másik inget. Feltűnik, hogy tapasz van az alkarján. Eltolom magam a kocsitól, felé lépek, már a karom is nyújtanám, mikor rájövök, hogy nem biztos, hogy most kéne megkérdeznem, mi történt vele. De fogom, tuti, hogy fogom.
- Várj, segítek! - Kicsit zavartan rámosolygok, mintha nem is akartam volna semmit, de végül mégis közelebb lépek hozzá, hogy az inge ujjain segítsek neki begombolni a két gombot. Ha hagyja, remélem, hogy hagyja. Akár hogy is, nagyon elégedetten mérem végig, ahogy azt kéri a mozdulataival. Természetesen tökéletesen néz ki, mint ahogy mindig is teszi. Tiszta, nem értem, de még így is élére vasalt cuccokkal. Hiába kifogástalan, mégis odalépek, megsimítom a hasát, kicsit betűröm az ingét a nadrágjába, majd gyorsan hátralépek egy lépést, és rámosolygok.
- Tökéletes! Nem fogom! - Félre állok az útjából, azért még egy "Ne gyere soká!"-t utána mondok, de remélem, hogy nem hallja. Nézem, míg eltűnik az ajtó mögött, annyira szeretném, ha inkább jönne, és leteperne, mint anno a liftben, annyira nagyon szeretném.
Sóhajtva fordulok meg, körbenézek, nem nagyon mostam még kocsit, soha nem kellett. De első körben inkább még egyszer az ajtó felé nézek, és amint biztos vagyok benne, hogy nem jön vissza, előkaparom a telómat, hanyatt elnyúlok a motorháztetőn, csinálok pár képet, majd úgy is, hogy oldalról támasztom a kocsit, sőt, még le is teszem a telefont időzítővel, hogy az egész kocsi, és én is benne legyek. Nagyon mosolygok a kamerába, tuti jól sikerült egy pár, úgyhogy zsebre vágom a telefont, és a kezembe veszem a slagot.
Nézegetem a lehetőségeket, hogy habos cucc jöjjön, ilyen, olyan, amolyan. Végül sima vizet választok. Csak későn jövök rá, hogy az ablakokat ellenőrizni kéne, de hála az égnek az összes fel van húzva. Amint úszik a kocsi, leállítom, és vödröt meg szivacsot veszek magamhoz. Egy kis tisztítószer, és máris habzik az egész. Jó tocsogósan csapom rá a kocsira a szivacsot, és kezdem az egészet habosra dörzsölni. Lelkesen haladok a hátulján, végig az oldalán, majd eljutok a motorháztetőre is. Nagyon le akarom mosni a szélvédő előtt is, nyújtózkodva igyekszem, a lábam meg persze kicsúszik alólam a víz miatt, és végighasalok a kocsi csurom vizes motorházán. Kínomban felröhögök, azért örülök, hogy nincs itt senki. Beledobom a szivacsot a vízbe, ami hálásan visszacsap, és oldalról telibe kapom a "hullámot". Bosszankodva lenne kedvem felrúgni az egészet, de most már mindegy, így legalább nem kell vigyáznom a ruhámra. Azért mégis tartom a távolságot köztem és a kocsi között, miközben mosom a másik oldalát, és nem is leszek sokkal vizesebb. A telóm viszont bedobom az ülésre, és gyorsan letörlöm azt a kis habot, ami az ajtó belső felé csordogálni óhajt.
Amint elég habos, félreráncigálom a vödröt, és újra vízzel végiglocsolom az egészet. Kezd egyre jobb buli lenni, a karommal megtörlöm az arcom, már nem zavar, ha picit vizes leszek, amíg nem úszik a fejem is. Bár a ruhám már tapad, de az belefér.
Amint minden hab leolvad a kocsiról, nekikezdek az ablakok lemosásának. A mozdulataim nem nevezhetőek gyakorlottnak, de igyekszem úgy csinálni, ahogy a benzinkúton láttam mindig. Hát, azért kicsit csíkos, úgyhogy újra kezdem a szélvédőt.

Őszintén leszarom, ha valaki agyonveri, de legalább ne kérje, bassza meg. Kurva szánalmas, hogy azt hiszi, nekem attól lesz jó, hogy őt megverhetem. A kis hülye, komolyan?
A bunyónak az a lényege, hogy olyas valakivel verekszel meg, aki ellenfeled lehetne és akár vissza is üthet, de nem egy nő, akit leütök és elterül.. Faszikvan, hogy azt hiszi engem az izgat, ha nálam gyengébbeket ütök, verek. Akkor kisstílű kis gecikkel kezdenék és nem valami golyófejű bikával.
A bunyó attól bunyó, hogy van esélye, hogy nekem is fájni fog..... De ezt nem fejtem ki neki, minek tegyem?
Fura vagyok? Tudom, hogy furának lát, pedig nem hiszem, hogy az lennék, egyszerűen csak túl egyszerű vagyok és nagyon hangulat ember. de az ebéd közben olyan jól elbeszélgettünk, nem is értem mi a faszomról beszél?
Fura bassza meg? Mégsem én kértem, hogy verjen agyon, ha attól jobb lesz a kedve... Ha én fura vagyok, akkor Ő mi a geci?
Csak biccentek, hogy arra is gondolt, mert azt meg fogjuk beszélni, és ami azt illeti meg is fogja kapni. Úgy el fogom fenekelni, hogy beledöglik. Leszarom, hogy hányas számot mondott, mert majd én eldöntöm hányat csapok a seggére. A helyzet az, hogy alig várom. A tenyerem jól esően zsibbad a vágytól, hogy érintsem, simogassam, elverhessem. A gyomrom összeugrik a vágytól.
Beparkolok, ellátom a feladatával és öltözni kezdek, mert gyűrötten nem megyek tárgyalni. Hallom rosszalló szusszanását, hogy nem csak vetkőzöm, de öltözöm is. Remélem nem hitte, hogy meztelenül fogok fel-alá rohangálni. Mondjuk ha elém térdelne....
Hagyom, hogy a kis csirke rendbe szedje az öltözékem. Forró tenyere átizzik az ingem vékony anyagán. Jó tanáccsal hagyom magára és remélem tényleg nem cseszi el a feladatot.
Odakint veszek egy kávét, és direkt nagyon lassan sétálok, hogy késsek. A kávés mellett megpróbál felszedni egy csaj, nem is nagyon értem, de zsebre gyűröm, a Gina névvel látott cetlit, rajta a számával, és el is felejtem.
A tárgyalás végül elég jól zajlik, mert nem engedek abból, amit akarok és elég dühös vagyok, meg határozott, hogy ugyan nem mindent kapok meg, de a dolgok nagyrészt mégis kiharcolom. Nem vagyok teljesen elégedett, de ezt a vasat még ütnöm kell majd.
Direkt leállok cseverészni, hogy húzzam az időt, míg vissza érek Judithoz. Remélem, hogy jól dolgozik.
Mire visszaérek. már remélhetőleg végzett, mert eltelt vagy két és fél óra, ha nem több. A csaj az egyik korláton pózolgat és a telefonjába mélyedve múlatja az időt. Azt hiszem lesz mit montázsolnia, mert mióta én belépte a sokadik fotót készíti.
- Segítsek talán? Vagy legyek én is a képen? - a kérdés olyan költői, hogy nagyon remélem nem gondolja komolyan és nem közli, hogy de... alkossunk selfi áradatot és tegyük ki a kapcsolati státuszt a fészbukon. Kezemben a neki vásárolt latte, de még nem biztos, hogy át is adom neki.

Nem a kedvencem, mikor ennyire bezárkózik, hogy nem lehet vele beszélgetni. Azért legalább pár szót szokott szólni, míg én kiselőadást tartok, de hogy ennyire nem szól, annak nem örülök. De persze nem tudok jobbat, mint hogy ülök mellette, és figyelem. Igyekszem eldönteni, hogy haragszik-e rám, de nem tudom. Most elég mogorva, az utat figyeli, én meg sokkal inkább őt. De nagyon remélem, hogy tényleg gondol egy másfajta verésre is. De ezzel kapcsolatban sem tudom pontosan, hogy mit is szeretnék, úgyhogy nem feszegetem a témát.
Nagyon boldoggá tesz, hogy nem tol el magától, mikor a ruháját kezdem igazgatni. Mosolyogva engedem útjára, várom vissza. Amúgy is, de így még jobb. Szeretem, mikor olyan érzés, mintha lenne közöttünk valami, mikor van értelme, hogy vissza várom. Jó lenne, ha egyszer nem a kocsihoz, hanem hozzám jönne. Talán egyszer ilyen is lesz.
Minden esetre ezekkel a gondolatokkal kezdek neki a kocsimosásnak. Bár nagyon nem tetszik az elején, szerintem egyre inkább belejövök. Azon kívül, hogy leöntöm magam, tényleg rendben megy. És elég meleg van ahhoz, hogy megszáradjak nem is olyan sokára.
Nagyon sokáig elbabrálok az autójával, míg szép tiszta és fényes lesz. Szeretném, ha örülne, és elégedett lenne. Lehet még jutalom is járna érte. Mennyire jó lenne! Ezen a gondolaton fellelkesülve még egyszer körbejárom a kocsit, és leellenőrzöm, hogy mindenhol rendben van-e.
Így nem akarok beülni a kocsiba, vizesen, azt hiszem, ha meglátná, akkor kirángatna akár az ablakon is, és lehajítana az emeletről. Egy darabig a korlátnak dőlve várom, hogy száradjak én is, meg a kocsi is, a telóm nyomkodom, de elég hamar elmegy a kedvem tőle.
Végül fotózgatásba kezdek. A Bentley-t is lefotózom, minden oldalról, majd úgy, hogy a háttérben legyen, és én is látszódjak. Még neki is dőlök. Körbenézek, és bár nem jön, mégsem merek a motorházon pózolni. Félek, hogy mikor bukkan fel.
A kocsiról már rengeteg képem van, csinálok magamról úgy is, hogy a város van a háttérben. Nagyon belefeledkezem, pedig lassan sötétedni kezd, de szerencsére ez a képeken még nem látszik.
Éppen a korláton kihajolva igyekszem olyan selfi-t csinálni, ahol én is, meg a város is benne van. Vincent hangja zökkent ki, majdnem kiesik a kezemből a telefon. Hevesen zakatoló szívvel lépek el a korláttól, és kicsit zavartan pillantok az érkezőre. Felmutatom a telóm, hogy majdnem leejtettem. A kérdésére hatalmas, boldog mosoly terül szét az arcomon, lelkesen nézek rá, és felé lépek.
- Rajta lennél? Nagyon örülnék, ha lenne egy közös képünk. - Teljesen felragyogok a lehetőségtől, még egy lépést lépek felé, türelmetlenül, és izgatottan álldogálok egyik lábamról a másikra. Óvatos vagyok vele, mert nem tudom, hogy sikerült a tárgyalása, hogy milyen a kedve. De egy tuti. Mégpedig, hogy baromi jól néz ki. Idegesen szorongatom a telefont, mennyire jó lenne egy kép Vincentről benne, amit nem a netről töltök le, hanem tényleg én saját magam csinálom!

A nap alakulhatott volna teljesen jól is, ha a hülye picsa nem cseszte volna el a verekedésemet azonnal hogy hős amazonként a csávóra ugrik. Bár lehet ott kellett volna hagynom és megküzdeni vele, mert akkor lett volna benne némi vicc. Azt a faszit kérhette volna, hogy üsse ha akarja, tuti bebaszott volna neki egy olyat, hogy beborul az árokba, mint egy gazdáját vesztett talicska.
Mire vissza érek, nem csalódom benne és természetesen lövi a képeket ezerrel, csak tudnám miről, meg mennyi lehet a kocsimról, személyes cuccaimról, le kell majd csekkolnom, hogy megvan-e mindenem? Már egy ingem amúgy is lenyúlt lehet most viszi a használt gatyám és abban fog holnaptól flangálni, bár egy kicsit nagy lenne a fokhagyma seggére.
A lattét még nem adom át, mert az sem biztos, hogy megkapja, bár a kocsim meglehetősen jól néz ki, a hülye kis picsa legalább ehhez ért. Mondjuk remélem, hogy nincs összekarcolva sehol sem.
A kis hülye meg komolyan azt hiszi, hogy selfizni fogok vele és majd esetleg feltesszük a fészre, mint az év párosa? Vagy mégis mit gondolt?
- Tényleg? Gyere akkor! - mellé lépek és úgy teszek, mint aki hagyja, hogy kép készüljön, majd kikapom a kezéből a mobilt és magasra tartom, nehogy kikapja a kezemből.
- Lássuk, milyen fotók készültek még. - elfordulok, hogy kutatni kezdjek a mobiljában, de persze nem igazán érdekel, hogy milyen képek vannak benne, az sem, hogy miket tárol, de arra talán jó, hogy kicsit kirobbantsam a nyugalmából.
- Mitől vagy csurom víz? - reméltem, hogy magát nem fürdeti meg, de lehet azért végig kellett volna néznem, ahogy autót mos, ha nagyon szexin tolta, még a ruhája is átlátszott. Azonnal kiszalad a fejemből a gondolat, hogy a telefont nyomkodjam, hiszen sokkal jobban izgat milyen lehet a bőre forrósága. Faszkivan, hogy egyszer agyonverném máskor meg legszívesebben megbasznám.

Soká érkezik meg, de nem bánom. Ha még egy kicsit húzom az időt, akkor a parkolóház tetejéről sikerül meglesnünk a naplementét, és ami a legjobb, együtt. Akkor is, ha ő nem tudja, hogy ez mennyire baromi jó, én nagyon örülnék neki. Persze irtó klassz elképzeléseim vannak, de őszintén nem vagyok biztos benne, hogy sikerülne is véghez vinni őket.
Kicsit bizonytalan vagyok, de amikor szól, hogy menjek, csináljunk közös képet felragyog az arcom, és boldogan sietek felé. Már tartom is a telefont, háttérben természetesen a lemenő nappal, és már majdnem nyúlok felé, hogy odahúzzam, hogy benne legyen a képben, mikor kikapja a mobilom a kezemből.
- Nemár! Vincent! Add vissza! Vagy foghatod, de csináljuk meg, légyszi! - Tornázom és nyújtózkodom, hogy elérjem a készüléket, de magasan tartja. Egyből kezd melegem lenni, ahogy nézelődni kezd benne, nem szeretném, ha tudná, hogy mik vannak benne. Oké, most rengeteg kép rólam, a kocsijáról, rólam és a kocsijáról, de utána vagyok én az ingében, a csajokkal hülyülünk, lementett kép Róla, amit a neten találtam, Hale több háttérkép verziója, és ezeket nem szeretném, ha látná. Azért a helyzetet ki nem hagynám, nekisimulok, a karjába kapaszkodva próbálom lehúzi, hogy elérjem a kezét, igyekszem letapogatni, és hozzá érni, ahol csak lehet.
- Ne nézd meg! Kérlek, kérlek! Ne nézd meg! Ez annyira... ez az én tulajdonom, és kérem! - Befejezem a nyújtózkodást, és a szenvedést, ellépek egy lépést, és az egyik kezem csípőre vágom, a másikat kinyújtom felé, jelezve, hogy beleteheti a mobilt, én megvárom. Közben meg próbálok nagyon komoly fejet vágni, csak nem jön össze, mert mosolyognom kell, olyan baromi jól áll neki ez a naplemente! Szeretném még nagyon sokszor így látni. És az érzés, amit előhoz belőlem, imádom. Gyorsabban ver a szívem, kicsit remeg a kezem, a gyomrom pedig bukfenceket vet és szaltózik, amitől az egész bensőmet bizseregni érzem.
Nézem, figyelem, ahogy a mobilomban nézelődik, remélem, hogy semmit nem töröl ki, hogy nem nézi meg, hogy hogy van benne a telefonkönyvben, és nem látja meg, hogy szívecske van a neve mellett. De igazából már az sem érdekelne, semmi nem érdekel. Tudjon meg rólam bármit, amit csak szeretne. Meg sem hallom, amit mond. Vagy kérdez? Tökmindegy! Annyira baromira jól néz ki, mögötte a fények... azon kapom magam, hogy felé lépek, és mielőtt kiléphetne előlem, két oldalról megfogom az arcát, félig a tarkóját, magamhoz húzom, és megcsókolom. Mohón, és kicsit követelőzően, de akarom. Baromira akarom ezt a férfit!

Kikapom a telefont a kezéből és rányomok a galériára, majd pörgetni kezdem a képeket, de oda sem nézek Igazából nem érdekel, hogy milyen maszlaggal van tele a telefonja, de azt látom, hogy bepöccen. Mielőtt nekem ugrana a kávét a kis párkányra passzolom, még jó, hogy elfér, így nem fog lezuhanni és rám sem önti.
- Ja, hogy én fotózzak? Jó, de állj modellt, persze meztelenül. - naná, hogy csak húzom, mondjuk ledobhatja vizes rucijait, és eladom valakinek, aki jön autót mostani. Bár most eléggé kihalt a parkoló ezen szintje, itt ne nagyon szoktak lenni, csak elvakult éjszakázók.
Magasra emelt kézzel lapozok a képek között, és persze immár oda is pillantok.
- Héjj, az az én ingem? - morcos arcot vágok és csak blöffölök, mert az biztos, hogy férfi ingben pózol, még csókot is dob a képen, a melle kissé kivillan, vagy csak odasejtem? Ah baszki. Az üzleti siker felhúzna? Érzem, ahogy simul, tapogat, méreget, végól persze bemorcul és leáll a kínzásommal, főleg mert fel felnyögök, próbálom magamtól eltolni, de a bordám úgy sajog, mint akit ütnek.
- Tulajdon? Cöh. - hát a hülye kis fruska nem jár sikerrel, mert a telot zsebre süllyesztem, előtte lenyomom a billentyű zárat, a jelszót amúgy is ismerem, az én vagyok. Hülye picsa.
- Mondtam, hogy ne zúgj belém. - fedem meg, de most csak játékosan, ajkamon félmosoly játszik. Megint elég jó a kedvem, annak ellenére, hogy sajog a bordám és a kezem sem az igazi. Éppen azon agyalok, hogy vissza adom a telóját, vagy beülök a kocsiba és hagyom szenvedni.
Mielőtt cselekednék, elém lép, forró keze a nyakamba siklik, magához húz, foga az ajkamnak koccan. Döbbenten felmorgok, felbizsereg a bőröm és én azon kapom magam, hogy előre hajolok, hagyom, hogy csókoljon, sőt még viszonzom is. Vér íze keveredik a számba, valószínű az ínyem adta meg magát. Jó, hogy nem fejelt meg. Kár, hogy ez engem felizgat....
Karom a dereka köré szalad, magamhoz húzom, ajkam végi siklik az övén, nyelve átszalad a számba, éhesen csókol és ez tetszik. Ráharapok az alsó ajkára, erősen meghúzom, majd újra rácsókolok. Szabad kezemmel a hajára fogok, kínzón szakítom meg a csókot, hátra húzom a fejét.
- Mit csinálsz? - lehelem az ajkára, csípőmmel a csípőjének nyomulok, kezem leszalad a fenekére, rámarkolok, nem hagyom, hogy újra megcsókoljon, ahhoz erősen tartom a haját, de vadító közelségben van. Lehet mégsem kéne neki ellenállnom?

Miközben nézem, hogy félre teszi a kávét, nem veszem fel, hogy gúnyolódik, igazából nem is érzem annak. Teljesen boldog vagyok miatta, nekem az is jó, ha tudom, hogy ő csinálta a képet. A legjobb az lenne, ha utána sikerülne rávenni, hogy had fotózzam én őt, vagy együtt minket. Akkor sem mondok le a tervemről.
- Vigyázz, mit kívánsz! Én szívesen állok neked modellt. - Bólogatok neki véresen komolyan, hogy tudja, nem viccelek. Természetesen meztelenül is modellt állnék neki, de nem a saját telefonomnak, hanem az övének. Persze ez oda-vissza működik csak, így ő is kénytelen lenne vetkőzni, hogy lencsevégre kapjam.
Nagyon rajta vagyok, hogy megszerezzem tőle a telefont, de magasra emelt kézzel lapozgat a képeim között. Még szerencse, hogy nem vörösödöm el a kérdésére. Áh, nem, tényleg nem.
- Dehogy! Tutira nem a tiéd. Tök sok ingem van. Komolyan, szoktam venni. - Magyarázom neki, miközben békén hagyom. Egy, esélyem sincs ellene, kettő, azért nem akarom bántani, és ahogy felnyög eszembe jut, hogy fájdalmai vannak, és nincs jól. Pedig én aztán tényleg nem akarok neki semmiféle kínt okozni. Úgyhogy komolyra váltok, és követelem a jussom. Minimum a telefonom.
Össze fonom magam előtt a karjaim, felhúzom a szemöldököm, jelezve, hogy igenis a tulajdonom. Persze egyből felháborodok és kiesek a szerepből, mert zsebre vágja a mobilt, amit igazából el sem hiszek. Más felől viszont, Vincentnél van a telefonom, és ettől is teljesen boldog leszek és jól érzem magam.
- Most komolyan lenyúlod? - Nem sikerül komolynak és szigorúnak lennem, sokkal inkább vigyorgok rá, mert most jól érzem magam a közelében. Nem ideges, nem morcos, és ami elég sokat számít, nem akar bántani. Ezt nagyra értékelem. De mondjuk az sem érdekel, ha igen. Csak akarjon tőlem valamit.
- Mondtam, hogy nem zúgtam beléd! - Utánzom az ő hangján, csak hogy egy kicsit bosszantsam, és tereljem a figyelmét a saját zavaromról, mert persze mindent le kell tagadni. De én komolyan nem zúgtam belé. Nem vagyok szerelmes, meg semmi, csak baromira jól néz ki, és állatira odáig vagyok érte. De nem estem bele!
Mégis... mögötte a nap, ő meg olyan baromi jól, pár órája csak, hogy itt öltözött át előttem. Jó lenne, ha megint vetkőzésbe kezdene. Örülnék neki. Hirtelen, és határozottan lépek felé. Nem tudom, hogy miért, hogy egyáltalán hogy lehetséges ez, de elbűvöl, és megbabonáz. Hirtelen csókolom meg, hallom döbbentnek vélt morgását, de tetszik. Szeretem, amikor ilyen hangokat ad ki. Érzem a vére ízét a számban. Vagy a sajátom? Gőzöm nincs, és nem is érdekel. Csak egy dolog, hogy újra érzem az ízét, közelről, egészen közelről beszívhatom az illatát, és ez megrészegít. Elveszek a csókban, nekisimulok, ha tudnék, tuti dorombolva mozdulnék a keze alá. Markolom a tarkóját, az ujjaim a bőrébe vájnak, húzom magamhoz, közben igyekszem egyre közelebb lépni én is hozzá. Nem kapok levegőt, és szédülök, és ez a legjobb az egészben, hogy baromira élvezem. Mégsem hagyja, hogy belemelegedjünk, megérzem a kezét a hajamban, és már mielőtt megtörténik tudom, hogy megint vége szakad. Erőszakosan próbálok kapaszkodni belé, hogy ne tudjon elhúzni magától, de mégis sikerül neki. Tényleg alig kapok levegőt, ennyitől zihálok, mintha most jöttem volna fel ide gyalog.
- Nem tudom... - Súgom, mert nem jön ki több hang a torkomon. Egy pillanatra a szemébe nézek, majd újra az ajkára pillantok. Akaratlanul simítok végig a nyelvemmel a sajátomon, érezni akarom újra az ízét, csókolni akarom, ölelni, meg leteperni. Hozzásimulok, ha nem arra koncentrálnék, hogy mennyire veszettül újra akarom tökéletes ívű ajkát, mosolyognék rajta, ahogy a fenekem markolja, így csak még közelebb lépek hozzá, pedig már nincs hova. Belefeszülök a kezébe, hátha enged, de nem teszi, és csak azt érem el, hogy a fejbőröm is bizseregni kezd.
- Kérlek... - Tekintetem a szeme és az ajka között cikázik, lassan tényleg könyörgőre fogom, bár már ez is elég kétségbeesettnek hangzott azt hiszem, de sokat nem hallok a doboló vértől a fülemben. A hátába kapaszkodva próbálom közelebb húzni magamhoz, egyik kezem újra a tarkójára siklik, hogy ha engem nem enged magához, hát had húzzam én őt saját magamhoz. Bárhogy, csak kapjam meg, mert beledöglök.

karakterinformáció

» Out of Trouble - Lao & Ed
» Even more trouble - IzZin
» Jodie & Henry
» I apologize ~ Jodie és Seb
» Tilosban - Jodie & Lio

Trouble - Jodie & Vincent

Trouble - Jodie & Vincent

Similar topics

Similar topics