Nincs olyan nap, hogy én unatkozzak, mert amikor úgy lenne, hogy nincs programom, akkor is csinálok. Nem vagyok az az otthon ülős fajta, aki egy unalmasabb este benyomja a tv-t és realityken szórakozik. Pff.
A mai is egy ilyen nem akarok unatkozni fajta, így aztán konkrét dolgom nem lévén úgy éreztem jó dolog lenne betérni valamilyen vendéglátó egységbe. Heavenly Hell. Olvasható a táblán. Voltam már itt párszor, szinte törzshelye a Frances hallgatóknak, így volt alkalom, hogy én is ide jöttem a haverokkal. Most persze magányos farkasként kullogok be, mert nem ér rám senki. Sanyarú sors... Éljen...
Lepattanok a bárpulthoz, és kérek egy kör italt, közben pedig felmérem a terepet. Az utóbbi időben mázlim volt, mintha felragyogott volna a szerencse csillagom és több csaj számát kaptam meg pár hét alatt, mint az eddigi négy évben. Érdekes.
Naná, hogy nem ma akarnám megszakítani a szériát, így aztán lesem a tyúkokat, akik a jobbomon csicseregnek. Kihívó ruházat, smink hegyek, parfüm, frizura, egyéb csecsebecse... Potenciális jelöltek. Egyelőre csak felmérem a terepet, hátha van köztük kellemetlen ismerős, de egyik arca sem tűnik különösen ismertnek a számomra. Még Maiseyé sem, hiszen ennyi sminket még életemben nem láttam rajta. Szinte rá sem ismerek arra a kis egyszerű lányra, akit az elején elkalauzoltam a suliba. Meresztgetem ugyan a szemem, hogy mintha, de leteszek róla, és csak a kapott italom szürcsölgetem. Még kicsit hallgatózom, hogy miről megy a csevegés, hogy egyszer csak betoppanjak közéjük, mint az estet megmentő lovag, és olvadhatnak utánam...
Valaki kivehetné a kezem abból a biliből most már... -.-

Igazából a csajokkal ellentétben én nem figyelem, hogy kiféle-miféle emberek jönnek. Pedig folyton felhívják a figyelmem egyik-másik srácra, hogy igazán flörtölhetnék vele. De azt sem tudom, hogy mi fán terem! Azt meg nyilván nem fogom elmondani nekik, hogy nem tudom hogy kell... ennél lúzerebb már nem is lehetnék akkor.
Igazgatom a hajam, úgy láttam ez a mozzanat mindenkinél beválik, mert nemsokkal utána valakivel össze is pillantok, de zavaromban elkapom a tekintetem, és egészen elfordulok. Fel se tűnik, hogy könyékkel meglököm a mellettem üldögélő kezét, remélem az italt nem lötykölte ki a pultra, mert ha vennem kéne neki egy újabbat, akkor meg én nem innék ma már.
Odapillantok, a kézre, ismerős, erős markú legény keze. Feljebb pillogok nagy szemekkel, és igen, felismerem ki az. Mark... egy ideje, kerülöm. Különösebb okom nincs attól, hogy ha több időt töltenék vele, akkor annak csúnya vége lenne és oda minden. Így is sokáig nézek rá, kicsit furcsa a szituáció, főleg, hogy az ő arcán nem látom azt, hogy megismerne. Miért is tenné? Több száz csirke futkos az egyetemen, miért is kéne neki pont rám emlékeznie? Teljesen rendben van... sőt, lehet nem is baj, kevesebb a gond és a nyűg.
-Bocsi, ne haragudj. -Fűzöm azért hozzá nagyra nyílt szemekkel. Majd szalvétáért nyúlok, hogy felitassam azt a pár csepp alkoholt, ami mégis kicsordult a pohár szélén. Hallom, ahogy a csajok lélegzetvisszafojtva hallgatóznak, valamelyik még az oldalam is meglökte. Ez az a jel, hogy "ha neked nem kell, akkor bemutathatnál neki" - elvileg elég nemzetközi, lehet Mark is észrevette, akkor meg ő is léphet, de nem fogom ennek a sok libának a kezére adni. Az kéne még...

Az italom fölött hallgatózom a csajok felé, hogy éppen miről meg a diskurzus. Naná.  Pasik, ruhák, egyéb baromi unalmas marhaságok. Forgatom is a szememet mosolyogva, de hát őszintén szólva, ha csak egy estésnek veszed a dolgot, még ez is belefér. Valahogy nem tűnik túl értelmesnek a társaság, én pedig nagyon elkeseredett lehetek, ha már az ilyesmi is érdeklődéssel tölt el.
A jobbomon egy szöszi kiscsaj ül, aki láthatóan zavarba jön, mikor összetalálkozik a pillantásunk, de még mindig nem ismerem fel. Biztos a ruha, a smink, meg a másfajta hajviselet lehet az oka. Maisey nekem még mindig az a vidéki fruska, aki pizsamában bóklászott a koliban. Állítása szerint nem volt pizsama, de szerintem simán.
Visszatérve a jelenbe, csak lötykölöm az italom körbe-körbe a pohárban, miközben hegyezem a fülem, a jobbomon lévő szöszke pedig véletlenül - haha, perzse... tudom, hogy direkt - meglöki a könyököm. Kiss híjja van, hogy nem lötykölöm ki az italom, és egy "Hohó" is kiszalad a számon, mintha meg akarnám fékezni a cseppeket, amik kifelé kívánkoznak a lendülettől a pohárból.
A lány felé fordulok mosolyogva, mikor bocsánatot kér és már nyitnám a számat, hogy semmi gond, amikor beüt az agyam egy eldugott szegletébe az ismerős hang. Azonnal megindul a keresés és hamarosan ott villog az eredményjelzőn Maisey arcképe a hozzá társított hanggal.
-Maisey? - Fordulok felé résnyire szűkült szemmel, ami teljesen akaratlan reakció arra, hogy nem vagyok benne biztos, hogy ki az. A barátnője éppen oldalba böki, amire talán megrándul, vagy csak a szemem sarkából érzékelt mozdulatot hittem rándulásnak, minden esetre elmosolyodom egy kicsit. Ez amolyan "Csapj le rá!" bökdösés volt, vagy hogy vették az adást, figyelik, ha éppen valami pernahajder akarná a barátnőjüket zaklatni?
-Rég nem láttalak... - Bököm ki, mert most már egyre biztosabb vagyok benne, hogy tuti az ül a jobbomon, akinek hiszem. Őszintén szólva tényleg jó régen láttam. Lehet, hogy kerül? Sok minden történt az utóbbi időben és eszembe sem jutott, ami talán nem bűn, viszont elgondolkodtató, hogy miért is nem láttam a suliban. Még akkor sem, amikor Elee-vel szórakoztunk egyet a gólyákkal. Akkor sem láttam a tömegben. Nem is jár suliba? Talán majd megválaszolja a kérdéseimet és nem csak némán ül majd. Bár azt is megérteném, hiszen történetesen a barátnőivel jött ide, akkor nem egy rég látott félismerőssel fog majd itt cseverészni.
-Nagyon csinos vagy! - Dicsérem még meg, hátha egy kicsit majd irigykednek a puccos csajszik, és mert tényleg komolyan úgy gondolom, hogy nagyon csinos. Nem az ő stílusa szerintem, de jól áll neki. Természetes szépség, mi ne állna jól neki?
Túl sok érzés és emlékkép rohant meg hirtelen, amiket a poharamba kortyolva próbálok lefolytani. Leginkább elbizonytalanodtam egy rövid időre, de jó újra látni a lányt. Lehet, hogy pont azért nem láttam, mert ezekkel a csajszikkal lóg folyton? Ki tudja. Ha így van, és így szoktak idejárni, fix, hogy jóval többször jövök majd le...

Felismertem mikor összepillantottunk, de egy kicsit reméltem, hogy ő nem fog. Pedig csak újra el kellett volna fordulni, és kész, nincs több beszélgetés. Nos tény, hogy kicsit kerültem, az utóbbi időkben folyton csak azon agyaltam, hogy mit csinálhat, és ha megcsörgetem akkor nem-e fogok épp egy csajos estét megbolygatni. Ciki lett volna felcsörögni, miközben épp... hát igen. Kukán ülök csak, mikor Mandy oldalba bök és kissé tényleg összerándulok. Zavartan tűröm el a hajam a szemem elől és mosolygok.
-Szia, Mark. -Elpisszegek magam mögé a csajoknak, mert igazán idegesítőek, ahogy kuncognak. Nem is értem, hogy miért lógok velük, nem vagyunk egy súlycsoport, de ők is a csoporttársaim, szocializálódni kell. Eddig legalább sikerült elkerülni őt, de most, hogy itt van teljes valójában, nehezen tudnám megtenni, ha csak nem elszaladok. De az megint nem lenne épp... szerencsés.
-Igen, rég... -Értek vele egyet. Nem érzem magam kellemetlenül, de nem vártam, hogy pont itt lesz. A bókra elmosolyodom, kicsit megint zavarba hoz, ahogy általában szokta.
-Ahm, köszönöm... te is jól festesz. -Elég hülyén hangzik, főleg az én számból. De valamit mondanom kellett. Kicsit zavaróak mögöttem a többiek, főleg, hogy nyál csorgatva és nagyra nyílt szemekkel pillognak a vállam fölött Markra. Féltékeny lennék, amiért így bámulják? Bár biztos találkoztak már, nem olyan nagy ez a suli. Muszáj lesz innen kimozdítani, a végén még átnéz rajtam aztán nekilát befűzni valamelyik csajt. Tuti nagy nőcsábász, hát látszik rajta!
-Mmm, nem akarsz..? -Mutogatok kifelé, akár csak sétálni egy kicsit, hogy úgy ketten legyünk, nem pedig egy egész háremmel magam mögött. Táncolni nem biztos, hogy jó ötlet lenne, alig bírok gyorsan lépkedni ebben a cipőben. Valahogy lecsúszok a székről és sokatmondó pillantást vetek a lányokra, hogy majd jövök. De nem igazán akarok itt lenni... ha meg nem jövök vissza, akkor ez lesz a téma, hogy valószínűleg Marknál kötöttem ki, vagy épp... Mark kötött ki.
Amikor már messzebb vagyunk és épp csak érzem mindenki pillantását, összefonom a karomat magam előtt, hogy a mélyen dekoltált ruha ne zavarjon. Mert nem épp komfortos ez nekem...
-Mi a helyzet? -Ezt a kérdést inkább ő tehetné fel, bár szerintem nem is kereste a társaságom egy kicsit sem, szóval... nem, nincs semmi szóval.

Én már szinte teljesen meg is feledkeztem, hogy megadtam neki a számom, és hívjon, ha gondja akad, szívesen segítek. Olyan szinten lepattintott, hogy pár nap után szinte meg is feledkeztem róla. Gondoltam nem vagyok az ízlése. Az más kérdés, hogy senki másnak sem nagyon, így túl sok csajos estét megzavarni sem tudott volna... Mindegy.
Mosolyogva intek a többi lánynak, mikor a köszönésnél a "Mark"-hoz érünk. Hello lányok. Ez én vagyok. Mark.
Nagyon kicsin múlik, hogy nem röhögök fel, mikor Maisey lepisszegi a barátnőit. Lehet, hogy ők is egy csapat gólya és felismertek a múltkori műsorból? Vagy ott sem voltak? Bízom az utóbbiban...
Minden esetre valóban egyetértenék Maiseyvel, hogy nem egy súlycsoport a gárdával, de ő tudja, hogy kikkel lóg. Nem vagyok senkije, hogy ebbe beleszólja, s ha továbbra is kerülni akar, csak nyugodtan. Itt az ideje, hogy bepúderezze az orrát, vagy csak elforduljon és csevegjen. Szívesen megadom neki a lehetőséget, nem vagyok egy akaszkodó fajta.
-Kösz! - Megmosolygom az aranyos bókot. Hát, ha a farmer-póló kombó jól festőnek számít, ám legyen. Én azért nem öltözöm ki egy kis piálós estére.
Vigyorogva a helyzet komikumán, visszafordulok az italomhoz és tovább kortyolgatok. Meghívni Maiseyt nem fogom, hiszen láthatóan mindannyiuk kezében van pia és amúgy is egérutat akarok neki hagyni. Ha meghívnám, azzal azt hinné, hogy maradnia kell. Hülyén is jönne ki, hogy köszi és eloldalog. Jah. Szal piálok tovább, amikor szinte oldalba bök, hogy nem akarok-e... Mit is? Te kis huncut, tudtam én. Persze veszem a lapot, felhörpintem az italom és bólintok.
-Persze! A hölgyek vendégeim a következő körre! - Biccentek feléjük mosolyogva, mert én fú de gáláns vagyok, majd a csaposnak leteszek egy bankjegyet, amiből bőven fedezheti az italokat és borravaló is jut neki. Hát micsoda hanyag elegancia, kérem...
A lányra pillantok és igyekszem felvenni topogó lépteit, mert nagyobb lendülettel indultam el, mint ahogy ő jönni tud. Amúgy is csak egy pár métert megyünk odébb, hogy a csajok hallótávolságon kívülre kerüljenek, majd a következő pillanatban úgy érzem, mintha a féltékeny barátnő állna előttem. Összefont kar, amit én nem a dekoltált ruha elrejtésének értelmezek, hanem valami sértett mozdulatnak és jön hozzá még egy "Mi a helyzet" kérdés. Hááát. Férfi legyen a talpán, aki ettől nem rezelne be.
-Nem túl sok. - Vallom be, de kicsit méregetni kezdem, hogy ez most wtf? Kérdőre von? Milyen alapon.
-Azt hittem elvesztél az éterben... - Van egy csöppnyi él a hangomban, jelezvén, hogy csak ő kapta meg a számom, és b*szott felhívni, de utalhat arra is, hogy elsodorta magával a kampuszélet. Természetesen én nem rovom meg érte, hiszen nem tartozik nekem semmivel, de úgy érzem, védekeznem kell, mert támadásnak ítéltem meg a reakcióját. Pedig én még megsajnáltam majdnem, hogy milyen társaságba keveredett és fel akartam ajánlani, hogy megvárom, míg lepattintja a csajokat, aztán szívesen hazaviszem, de ezek után...

Láthatóan nincs kedve velem társalogni, inkább iszogat, hát ez... elég sértő. Talán nem is kéne ennél tovább foglalkozni vele, valamelyik hiéna majd ráveti magát. Felszívom magam ezen egy csöppet, de igyekszem nem a tudomására adni. Ahogy végre rászánom magam, hogy arrébb hívjam, és közben flörtöl a csajokkal. Hát, nem is tudom...
Nem akartam, hogy az jöjjön le, valamiért is számon kérem. Csak szeretném tudni, hogy mi van vele. Mert érdekel, nagyon is, csak... nem tudom elmagyarázni.
-Már ne is haragudj, hogy megkérdeztem... -Mi ez az él? Miért van felháborodva? Ez nem fér össze, furcsán pillogok rá és igyekszem normálisan viselkedni, ahogy eddig. Persze az új társaság megkövetel egy-két dolgot, ami nincs ínyemre, de mivel senkit sem zavar... talán még belefér.
-Én csak nem akartalak zavarni... -Meg a nyakára járni, és zaklatni meg piszkálni és folyton a nyomába lenni, vele lógni. Na jó, igazából de, szerettem volna, de biztos elege van már belőlem.
Innom se szabadott volna, de Clair már elmúlt huszonegy és vett mindenkinek pár martinit... kicsit spicces is vagyok, talán nem most van a legjobb pillanat ezeket a dolgokat átbeszélni.
-Ez mind miattad van! -Vágom neki oda a szavakat, hogy az ő hibája, amiért kerülni kezdtem. Túl... szexi. Ráadásul úgy jön ki ez az egész, mintha járnánk és most épp fasírtba lennénk. Jellemző, a legutóbb is sikerült félreérteni egymást... most miért ne lehetne másképp?
-Figyelj, ha ennyire nehezedre esik velem beszélgetni, akkor én inkább visszamegyek, bár pont annyi kedvem van hozzá, mint ebben a szerelésben tipegni. -De hát nem erőszak a disznótor ugye. Ezt is ki kellett már próbálni, pont most jött el ez a pillanat. De ez volt az első és egyben utolsó is.

Egy kicsit mintha furán viselkedne a csaj, de nem tudok rájönni, hogy miért. Zavarja, hogy pont idejöttem, vagy az új barátnői miatt változott meg? Az nem jön le, hogy én bánthattam volna meg, én csak meg akartam hagyni neki a választást, hogy van-e kedve hozzám, ha már az elmúlt kb két hónapban felém se szagolt. Tény, hogy nekem kellett volna keresni, de a koli közelében nem jártam, a száma meg nincs meg. Vagy csak elhagytam volna? Minden esetre úgy tűnik választott, és félrehív, aminek először örülök, s a lányokkal való flörtölést is inkább csak bosszantásnak szánom, hiszen mit ér egy ital, ha nem te viszed a főnyereményt? Nyálcsorgatni lehet, de mit érnek vele?
Minden esetre hamar megbánom, hogy belementem a dologba, hiszen úgy érzem, hogy neki áll feljebb és amikor védeni akarom magam, még jobban kiakad. Hát mi a túró? Ez nem Maisey! Vagy a csajok vitték rossz irányba, vagy túl sokat ivott. Bár utóbbit nem venném biztosra. Nem úgy tűnik, mint aki bepiált.
-Nem haragszom, de te tűntél el, miért tartoznék magyarázattal? - Lehet, hogy kicsit elbeszélünk egymás mellett, mert ő nem akarja, hogy magyarázkodjak, én meg nem akarok magyarázkodni, mégis ez sül ki belőle. Hát csak nem zavarba hozzuk egymást? Egyem a zúzáját.
-Persze, jó kifogás... - Ha éppen rosszkor hív, akkor kinyomom a telefont, vagy fel sem veszem... Nem túl valószínű, hogy ha éppen benne vagyok a dologba, akkor majd felveszem, mert ez fontos. Dehogy fontos. Az a fontos, aki alattam fekszik, nem a telefonom. Hagyjuk már. Az teljesen más tészta, hogy ritka példák egyike volt, ha ilyen sikerült, szóval jah. Kifogás.
-Tessék? - Hatalmasra tágulnak a szemeim és szinte a számat is eltátom. Leoszt, mint a szódás a lovát, és még engem hibáztat? Milyen alapon?
-Áruld már el, hogy mit tettem! - Vagy inkább mit nem. Tipikus nő. Miért is hittem, hogy más, mint azok, akikkel jött? Egyszerű lánynak gondoltam, akit nem a hülye hisztik vezérelnek és mégis ilyen lenne? Érdekes...
-Ha nehezemre esne veled beszélgetni, ott maradtam volna a piám fölött a pultnál! - Biccentem félre a fejem és úgy nézek rá, hogy "Hé kislány, szedd már össze magad. Nem látod a fától az erdőt?"
Arra azért kicsit megenyhülök, hogy ezek a csajok csak elrángatták egy estére, és Maisey valszeg nem változott 180 fokot.
-Haza vigyelek? - Kérdezem félszegen. Nem tudom, hogy mi vezérel, de mintha meg akarnám védeni valamitől. Pedig nincs okom. Viszont úgy éreztem, hogy semmi humora nincs az egész estéhez. Miért ne menteném ki? Legalábbis megpróbálnám, de egyelőre nem tudom, merre tart a vitánk és miért alakul ez mindig ki...

-Ki kérte, hogy magyarázz meg bármit is, csak... megkérdeztem, hogy mi van veled?! -Nem akarok ki, de azért látszik rajtam, hogy felszökik egyik szemöldököm a magasba, majd csak értetlenül pislogok a másikra, hogy mi ez az egész. Acsarkodunk a semmin, miközben elbeszélünk egymás mellett? A homlokomra csúsztatom a kezem, és mintha csak egy kicsit is fájna, az, hogy veszekszünk elhúzom fölötte az ujjaim. Mély levegőt veszek, jobb lesz, ha nem spilázom túl a helyzetet.
-H-Há... -Zavartan hápogni kezdek, hogy miért is hibáztatom, de tényleg, miért is? Ja igen, mert hát én eltűntem egy, de ő a pasi, neki kellett volna keresnie, nagyon jól tudja, hogy melyik az én szobám, sőt, nála van még a demó DVD-m is, amit azért adtam, hogy nézze meg, és ha jónak talál, akkor segítek a filmeknél, ahova kell ember, színész, bármi-bárki. De nem hívott. El akart felejteni valószínűleg, pedig még semmi se történt.
-Az... azért, mert... -Nem lehet elmagyarázni. Mert tetszik. Ezt nem mondhatom ki... főleg nem így, hogy "mert bejössz", hahh micsoda csoda lenne! Nem vagyok a hisztis típus, mégis úgy érzem magam, hogy átvettem a lányok stílusát. Nem, ezt nem akarom, soha nem akarok rájuk hasonlítani, inkább Demit kéne felkutatnom, hogy merre kallódik, vele olyan jól kijöttem.
-Nincs egy kabátod? -Kérdem feszengve és nem is reagálom le a pulttámasztós dolgot. Lehet egy kicsit tényleg túlreagáltam, de ez a martini miatt van. Zavar, hogy nincs rajtam melltartó, meg, hogy egyáltalán mibe vagyok, és hogy Mark így lát...
-Megtennéd? -Nézek rá nagy szemekkel, mert tényleg nem akarok maradni, ezt nagyon jól levette. Nekem itt nincs sok keresnivalóm, és valószínűleg a lányokat is le fogom valahogy pattintani a későbbiekben, persze órákon néha el lehet velük hülyülni, de amúgy... semmi esély arra, hogy nagyon jóba legyünk és együtt lógjunk.
De persze most se mondtam még el neki, hogy mi miatt is hibáztatom. Remélem elfelejtette, és akkor nem kell erről beszélni.

-Nem tudom. Bepózoltál itt, mint aki megsértődött, és totál úgy jött le, hogy most aztán magyarázzam meg, hogy mit csináltam eddig. - Higgadt a hangom, de télleg ezt éreztem. Hát kell nekem tudnom, hogy a cicijét takargatja előttem, nem pedig totál pipa?
-Meggyőző érv! - Nevetem el magam kínomban, hogy oldjam a feszültséget. Azért mert... Tipikus női megszólalás. Érvelni már nem tudunk, mégis fent tarthatjuk a sértettséget és hogy a férfiak a disznók.
Tény, hogy tudom a szobáját, és a dvd is valóban nálam van, amit meg is néztem és azóta is az asztalomon hever, de egyelőre nem volt munkám, amihez ember kellett volna. Hát tehetek róla? Jó tény, ha nagyon akarom, én is kereshettem volna. De valljuk meg, amilyen fura találkozásaink vannak, nehéz lett volna felhívni. Talán tényleg egy kicsit el akartam felejteni, de inkább a kínos találkozásokat és szócsatákat, nem magát a személyt.
-De, a kocsiban! - Mutatok a hátam mögé, ahol nagyjából a bejárat van és túllépvén az előbbi sértettségünkön kérdő pillantást vetek rá, hogy hozzam, vagy jön velem esetleg? Vagy visszamegy elköszönni, én meg megvárom? Utóbbi is jó. Szívesen segítek rajta, elvégre első nap simán átgázoltam rajta, pedig olyan aranyos. Miért értjük egymást mindig ennyire félre? Érthetetlen.
-Persze. - Bólintok a kérdésre. Hát azért kérdeztem, mert naná, hogy elvinném. Hülye kérdés. Sebaj. Maiseynek elnézzük.
-Ha kint megvárlak az jó, vagy segítsek... - Mutatok a gönchöz passzoló irdatlan cipőre, amiben láthatóan szenvedve topog. A kocsimat már úgyis ismeri és a bejárattól nem messze álltam meg, így fix, hogy nem téveszti el, vagy akár az ajtó előtt is várhatok. Őszintén szólva nem tudom, hogy lennék a nagyobb segítség, mert azt sem akarom, hogy a csajok cikizzék, hogy első adandó alkalommal meglép egy pasival. Maisey nem ez a lány és én sem ez a figura vagyok...
Kérdőn pillogok, hogy miként is dönt, és cselekszem is. Úgy tűnik a mi kapcsolatunk a csetepatékról és a köztes időszakban való segítségnyújtásról szól.

-Bepózoltam? -Értetlenül állok előtte, aztán csak lepillantok. Karba font kezek, kisterpesz. Hú, ez ijesztő is lehetne, ha nem én csinálnám. Leengedem egy kissé a karom, de aztán vissza is húzom magam elé. Jelezve, hogy nem bepózoltam, csak... takargatom a cickóimat.
-Mert érdekel, hogy mi történt veled. -Ezért kérdeztem csak. Nem más miatt, csak azért, mert érdekel. És ez a legzavaróbb az egészben, hogy tényleg azért van, mert érdekel. Nehéz...
-Mi van, ha csak nem akarom megmagyarázni? -Mert irtó kellemetlen lenne arról mesélni, hogy figyelj Mark, alig ismerjük egymást, mégis ha összekerülünk csak civódunk és utána meg bazsalyogunk, majd újra az egészet elölről, és ez tetszik, meg te is, de hát én mit sem érek fel ehhez az egészhez, és egyébként se tudom mit kéne csinálnom... Inkább nincs magyarázatom.
-Szuper. -Akkor legalább nem kell mérges-gomba pózba álldogálnom. Oldalra pillantok a többiek felé, egyik se figyel már minket, úgyhogy apró léptekkel indulok utána, koppan a cipő, próbálok halkan menni, de nem egyszerű. Kiérve legalább a friss levegő csap meg, nem a benti meleg és parfümmel keveredett szagok ivódnak bele a hajamba meg az orromba, tuti, ha maradok még, akkor sokáig érezni fogom Jess édeskés illatát, ami már fejfájáshoz is vezetett lassan.
Majdnem bele is botlok Markba, hogy akkor most jön vagy megy, vagy mi történik, de a kérdés meg lett válaszolva, nem kell megvárnia, tippenek már utána. A kabátot felvéve már le is eresztem a kezeim, inkább összehúzom, hogy még fogni se kelljen. Ebből a mozdulatból már simán levágható, hogy miért is volt a kezem útban, nem pedig méregzsákként összefonva.
-Köszi... Szóval... újra megkérdezzem, vagy ne? -Mármint, hogy mi volt vele, mert az, hogy "nem sok" az nem válasz. Biztos volt valami. Lehet be is csajozott, most meg szolidaritásból visz csak vissza a koliba. Vagy... lehet nem is a koliba megyünk? Mert "haza" az akár a hozzá "haza" is lehetne. Dilemma.

-Hát ez! - Mondom és ugyanúgy karba teszem magam előtt a kezem, ahogy ő és azzal a kérdő testtartással állok előtte. Még mindig nem érzékelem, hogy kicsit ittas lehet, ezért próbálom meggyőzni, hogy nah, nincs igaza, pedig csak hagynom kéne a fenébe. Lehet nem is emlékszik rá holnap. Bár annyira azért biztos nincs becsípve...
Aztán eljátsza ő is ugyanezt. Leengedi a karját, majd vissza, és ekkor bevillan az agyamba, hogy mit is akart vele közölni. Szal nem akarja, hogy megkukkoljam. ÓÓÓ. Hát jól félre értettem, de attól még nem kéne takargatnia magát. Pont azért van rajta ilyen ruha, mert mutogatni akar nem? Vagy nem? Tény, hogy máskor nem láttam ilyen öltözékben és ilyen lányokkal sem, de az a néhány találkozás, amit megejtettünk, semmit sem jelenített meg a személyiségéből. Hát honnan kellett volna tudnom?
-Bocs, azt hiszem félre értettük egymást! - Vallom meg zavartan a kis közjáték után, aztán beküldi a gyomrost a következő mondatával. Érdekli, hogy mi van velem? Mert? Általában senkit nem érdekel, hogy mi van velem. Főleg úgy, hogy ha én sem érdeklődtem iránta. Uff. Ciki. Kicsit elszégyenlem magam, hogy a fülem botját sem mozdítottam felé.
-Akkor nem magyarázod meg. - Rántom meg kissé a vállaimat. Jobb is lesz talán, ha nem magyarázza meg. Abból lehet, hogy lenne még egy kör vitatkozás. De mire fel? Mintha jelentenénk egymásnak valamit... Hm.
Hálistennek tényleg nem kezd magyarázatba és csak lopva veszünk egy pillantást a lányokról. Jobb is, hogy nem figyelnek, nem veszik észre, hogy együtt szívódunk fel, így aztán Maisey tempójában megkeressük a kocsit, ráadom a kabátot és azonnal nyakig be is húzza. Nincs igazán hideg, szóval csak és kizárólag a takargatás lehet a célja... Valahogy elsőre ez nekem nem esett le. Minden esetre már bocsánatot kértem tőle, így efelől nem izgatom magam.
-Szívesen. - Bólintok neki. Igazán nem tesz semmit egy kabát, bár nem az ő mérete, az fix.
-Hogy mi van velem? - Nézek rá vigyorogva. Legalábbis remélem, hogy most nem lövök mellé, hogy mi is jár a fejében.
-Igazából tényleg semmi. Megkezdődött a suli, van egy csomó dolgom, megismertem pár új arcot, de semmi különös. Tényleg. - Nyomatékosítom az utolsó szóval, hogy nem kell azt hinni, hogy nem akarom elmondani, egyszerűen tényleg nem történt semmi. Suliba járok, mint a kortársaim nagy résza, és alkalomadtán kimozdulok... Szereztem pár új havert, akikkel néha elbaromkodom, és ennyi.
-És te? Belevetetted már magad az egyetemi életbe? - Kicsit csipkelődős a kérdés, hiszen úgy látszik eléggé belevetette magát a dolgok sűrűjébe...
No persze kérdezgetés közben nem akarok a kocsimnak dőlve ácsorogni, még megfájdulna abban a durva cipőben a leányka lába, így...
-Menjünk máshová, vagy irány a koli? - Kérdezem tőle és a zsembembe túrok a slusszkulcsom után, hogy jelezzem, kocsival mennék, nem gyalog. Legalábbis inkább őt kímélném a cipője miatt, mint magam, mert én akár a maratont is lesétálom, nekem nem gond.

Karikaturisztikus jelenetbe csöppenünk, ahogy egymásnak mutogatunk, hogy mi is van. Elég vicces szituáció, de amint mindenki helyrerakja a kis kockákat, akkor nincs miről beszélni. Kényelmetlenné válik egy kicsit, talán túl kirívó, de azt mondták, hogy ezt kell felvennem. Felvettem és most feszengek benne, remek.
-Igen, nagyon úgy fest. -Eltűröm a hajam megint. Épp annyira hosszú elöl, hogy a fülem mögé lehessen simítani, és jobb esetben ott is marad, viszont még nem olyan hosszú, hogy fel lehessen kötni. Fodrászhoz kéne menni, vajon van itt egy jó fodrász vagy vágjam meg magamnak? Talán rövidre kéne váltanom, azzal kevesebb a baj... Ahj, de nehéz döntés ez. Aztán már megint valami másról beszélünk, ja igen, a magyarázkodás. El is kalandoztam, de egy mély levegő mindenen segít. Bár tény, hogy nem juttatja eszembe, hogy épp miről beszéltünk.
Végre a kocsiban vagyunk már, kényelmesen tudok ülni és nem kell arra figyelnem, hogy mikor ficcen ki a bugyim a ruha rövidsége miatt. Takar a kabát! Annyira jó, hogy háromszor beleférek.
Bólogatok a kérdésre, igen, most jól értelmezte, hogy miről kérdezem. De még véletlenül se fonom keresztbe a kezem, sem most, sem legközelebb. Nem akarok még egy ilyen helyzetbe kerülni... Tulajdonképp semmilyen helyzetbe nem kéne kerülni, mert már az is feltornázta a pulzusom, hogy a kabátból árad Mark illata. Szép.
-Jól van. -A "ténylegnél" már mosolygok. Ennyire nem kell a lelkemre kötni, hogy nem történt semmi, elhiszem én elsőre is. -Tehát semmi érdekes. Ez... érdekes. -Jót mosolygok továbbra is miatta. Aztán én is gondolkodóba esem, mi történt? Mi nem? Hol is kezdjem el, na meg, hogyan.
-Igazából ez csak egy kivételes este volt. -Olyan mintha magyarázkodni szeretnék, nem pedig elmesélni, hogy mi történt velem. Talán tényleg meg akarom magyarázni, hogy ez nem én vagyok, és, hogy ne higgye azt, hogy mostantól így fogok öltözni meg viselkedni, mert nem így van. Távol áll tőlem, nagyon is. -Pár csoporttársam elhívott, azt mondták, hogy felöltöztetnek, meg kisminkelnek... -Mutogatok is közben saját magamra, beletúrok a hajamba is. -Nem sok kedvem volt, de egyikük a szobatársam is, és nem akarta, hogy egyedül ücsörögjek a koliba, úgyhogy ez lett. -Megvonom a vállam, és kicsit kibújok a cipőből, hogy ne nyomja a lábujjaimat. Nem épp az én méretem, egy kicsit kicsi is rám. Nagy vonalakban ez történhetett, nem sok, de mégis... mennyi minden!
-De több ilyen nem lesz. Iszonyatosan bizarr, ahogy festek. -Lehet mások épp mást mondanának, nem azt, hogy bizarr, de ugye még sose volt ilyen szerelés rajtam, sem ennyi smink. Túl sok, túlságosan nem én vagyok.
-Ahm... nem tudom. Ha van kedved esetleg valamihez, akkor... persze nem mondok nemet. -Szolidan, még csak rá se nézek, ez már felérne egy "menjünk randizni ha van kedved" felszólítással. Nagyon remélem, hogy nem ez jött le neki, mert akkor belesüllyedek a kocsi ülésébe menten. Neki kellett volna ilyesmit mondania, így tök ciki, remélem olyan halkan mondtam, hogy nem is hallotta...

Ha már mindketten a filmművészetet választottuk, hát tökéletesen bele is illünk, ahogy némefilm kategóriában mutogatunk egymásnak. Komikus, meg kell hagyni. Szerencsére a puzzle hamar kirakásra kerül, aztán roboghatunk is tovább az estében.
-Tényleg bocs! - Kérek elnézést mégegyszer, de most már mosolyogva. Megesik az ilyesmi, hát na... Csak miért mindig köztünk és miért mindig? Nem lehetne, hogy egy-egy alkalmat kihagyunk? Ahh...
A kocsiba kerülvén Maisey mintha egy kicsit leeresztene, és végre nem tűnik olyan merev plázának, mint eddig. Lehet tényleg csak a ruha a baja. Na de akkor minek vette fel? Minden esetre nem fogom megkérdezni, nehogy egy újabb konfliktus forrás keletkezzen belőle.
Minden esetre tovább lendülünk szerencsére és mikor nyugtázza, hogy tényleg semmi nem történt vele, csak nevetek a válaszán. Annyira Maisey és annyira aranyos.
-Vagy úgy! - Bólintok, mikor mesélésbe fog. Nem éppen erre gondoltam a mi történt vele alatt, de ez sok mindent megmagyaráz. Most már kicsit értem a dolgot.
-Ezek szerint most kéne kihasználnom a helyzetet és beinni a látványt, meg ilyenek, mert sosem lesz többé ilyen? - Csipkelődöm kicsit vele. Tény, hogy nagyon csinos, és ha tudná viselni a ruhát, baromi dögös lenne. Így is dögös, pont azért, mert annyira kis suta. De, ha nem érzi jól magát, akkor nehéz dögösként nézni rá. Pedig az.
Aztán azonnal meg is válaszolja a kérdésem, én pedig csak mosolyogva nézek rá. Még csak nem is tudja, hogy mennyire csinos.
-Szerintem nagyon csinos vagy! Kicsit sem festesz bizarrul! - Kicsit el is képedek a kijelentésen. Miért festene bizarrul? Persze számára nem ez a megszokott. Én is furán érezném magam, ha beöltöztetnének mondjuk bajor népviseletbe... Pedig ott az a normális. Gondolom én. Viszont nem ezt szoktam meg.
-Tengerpart? Séta? - Kérdezem tőle mosolyogva, mert annyira kis félénken mondta ki, mintha azt szeretné közölni, hogy én aztán nem akarok a terhedre lenni, szóval ha nem raksz fel a polcra, akár tölthetnénk egy kis időt is együtt. Hihetetlen milyen alázatos tud lenni. Pont ezért került ebbe a szar helyzetbe... A part viszont jó ötletnek tűnik. Nincs este olyan sok ember arra, a cipőjéből ki tud bújni és az ilyenkor is meleg homok kellemesen birizgálja az ember lábát. Senkit nem fog felzaklatni, ha kabátban jön és megbámulni sem tudják a félhomályban. Persze, ha nincs kedve, én elszállítom máshová is, nekem nyolc. Még akár haza is szállítanám, hogy átöltözzön, aztán vissza valamerre, de ez már lehet, hogy sok lenne neki. Ki tudja. Jobban jár, ha kifújja belőle a szél az alkoholt, és kicsit enged a feszültségéből.

Megrázom a fejem, gondolatban még rá is legyintek, hogy nincs semmi. Már egyszer bocsánatot kért. Akkor meg minek forszírozzam még a dolgot? Magam elé bambulok és somolygok egy kicsit, mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem futnánk le minden egyes alkalommal ezeket a köröket?!
Annyival jobb, hogy kellemesen cseverészünk és nevetgélünk, neki is jobban áll, mint a veszekedés. Meg én egyébként se tudok veszekedni, maximum puffogni tudok a helyzeten.
-Hát, nem tudom mennyire szeretnéd beinni ezt a ... látványt. -Felelem félszegen és nem is értem miért akarná ezt megjegyezni? Talán ez jön be neki? Akkor lehet, hogy máskor is fel kéne vennem valami ilyesmit? Lehet tanácsot kéne kérnem Jesstől, hogy milyen ruhákat vegyek. Bár még azt sem döntöttem el, hogy akarok én tetszeni bárkinek is? Ez annyira nehéz kérdés. Hogy kell tetszeni egyáltalán bárkinek is? Elég egy ilyen ruha? Az gáz.
-De a lényeg, hogy nem az én világom... -Szóval ha csak nem mondod, hogy jól áll, akkor nem veszek fel többé ilyet és nem sminkelem ki magam. Bár ami most rám van kenve, én akkor se tudnám reprodukálni ha akarnám se. Kibámulok az ablakon, mert nem tudom hogy kéne kezelni ezt a bókot. Annyira kis aranyos, ahogy azt mondta, hogy nem vagyok bizarr. Bár lehet, hogy csak nem a megfelelő szó lett használva.
-Köszönöm. -Bazsalyogok, a kérdésnél pedig vissza is fordulok. A tengerpart tényleg nagyon jó ötlet, legalább a cipellőmet le tudnám venni séta közben, és igen, még a félhomály is segít a zavaromon, még talán a dzsekit is ki tudom majd cipzárazni anélkül, hogy tartanom kéne attól, hogy kibukkannak a kebleim, és hogy megbámulná bárki is a ruha miatt.
-Tökéletes. Még amúgy se voltam. -Vallom be őszinte kis mosollyal. Főleg nem este, napközben se jártam még a parton, maximum úgy, hogy az út másik szélén sétáltam, és ráláttam a partszakaszra.
-Persze, csak ha tényleg van kedved hozzá. -Azért tényleg nem szeretnék a terhére lenni. Bár ha felajánlotta, akkor csak nincs más programja... vagy csak kedves akart lenni?

Ha már így legyezgetve megbocsátott, hát én is továbblépek. Magam sem tudom, hogy miért lesz mindebből folyton vitatkozás, mikozben nem célunk és nem is utáljuk egymást. Sőt. Elvileg kedveljük a másikat és mégis mit hozunk össze mindig? Ráadásul a semmin. Mert, ha még volna értelme a vitáinknak... De nincs! Talán majd egyszer ez is megváltozik...
-Ó nagyon is. A különleges alkalmakat muszáj elraktározni, akkor is, ha éppen pocsékak, akkor is, ha a világ legjobb élménye! - Magyarázom neki. Nekem nagy élmény, mert többet így látni nem fogom, neki viszont pocsék, mert nem érzi jól magát. Ettől függetlenül viszont ez mindkettőnknek különleges, mert nem sokszor lesz még egy ilyen alkalom.
-Csodálkoztam is, hogy mi történt veled! - Vallom be őszintén. Magára hagyom pár hétre, erre plázává avanzsál? WTF? Minden esetre szerencsére hamar tisztázódik, hogy nem az a helyzet, amire gondoltam. Halleluja.
-De szerintem a pizsamádban is helyes voltál... - Teszem hozzá, hogy ne higyje azt, hogy csak a ruha tenné az embert, meg a szépséget. Dehogy. Maisey igazi természetes szépség. Neki aztán végképp nincs szüksége ilyen kicicomázásra, de sokszor tud valami extrát adni az ember lányának. A smink arra is jó, hogy kiemelje mégjobban, ami igazán szép egy arcon. Egy jó frizura szintén képes erre, ahogy egy ruha is. De ha valaki szép, akkor tök mindegy, hogy mit visel...
A pizsamát egyébként azért emlegetem fel, hátha megint tiltakozni kezd, mert ezt akkor is elkezdte, és talán elterelődik a gondolata arról, hogy nemrég majdnem elküldtük egymást a büdös fenébe a semmiért.
-Na, akkor éppen itt az ideje! - Mosolygok rá, majd a helyére illesztem a slusszkulcsot és beindítom a halkan duruzsoló motort. Maisey már ismeri az autót, így nem fogja meglepetésként érni, hogy milyen csendes.
-Miért ne lenne? - Mosolygok rá. Azzal kikormányozom az autót a parkolóból és hamar besorolok a forgalomba. A parthoz vezető utak egyikét választom, majd rövid autókázás után leparkolok.
-Megjöttünk! - Jelzem, majd nyitom is az ajtót, amivel azonnal beárad a vízpartok tipikus, semmihez sem hasonlítható illata. Ha kell, kisegítem a lányt az autóból, ha pedig megy neki egyedül is, akkor lezárom a kocsit és megindulok vele a parton... A cipőjét hozhatja kézben, vagy a kocsiban is hagyhatja, nekem mindegy.
-Ha nappal lenne, most tudnék egy jó fagyist, de az éjszaka nem dolgozik. - Mondom vigyorogva. Tényleg van egy jó fagyis, amit már nem először vennék igénybe lánnyal. Az árus a végén azt hinné, hogy tényleg én vagyok a fagyis bácsi, hogy mindig oda viszek egy csajt nyalni... Vagy lehet átnevezné magát randi fagyisnak. Ki tudja... Persze nem lenne igaza, mert csak pajtikkal mentem oda, de ezt neki honnan kéne tudni? Amit látnak az emberek, azt túlkombinálják és kérdés nélkül elkezdik terjeszteni, meg elhinni. Mindegy, hogy az-e az igazság...
Visszatérve a jelenbe, megindulok a víz felé, s közben én is megszabadulok a tornacipőtől, hogy a homokban lépkedhessek. Tök jó érzés az a meleg homok...

Ha ez egyszer meg fog változni, akkor ott valami baj lesz. Lehet már nem fogunk beszélni, de amíg vannak viták, addig mi is itt vagyunk. Én nem bánom, csak néha rövidebbre lehetne fogni ezt az egészet, időspórolás céljából, nem másért. Mert megmaradhat, ez is egyfajta kommunikáció.
-Akkor, bon appetit a szemeidnek, vagy mi... -Lakmározzon be a látványból, mert soha de soha nem fog még egyszer így látni. Arra, hogy mi történt csak elhúzom a számat. Annyira kis egyedül maradtam, és úgy betámadtak a hiénák, hogy az elején is nehéz volt nemet mondani, mostanra meg felülkerekedtek rajtam és átváltoztattak. Persze, még időben megmentett Mark...
-Ez van, ha az emberlányát egyedül hagyják. -Megint ez a lemez és persze nincs segítség. Usuit néha kerestem, de neki nagyon sok a dolga, és nem akartam őt se zavarni. De imádkoztam vasárnaponként, hogy a lelkem megmeneküljön, bármit is tettem néha. Apropó, fizetés nélkül jöttem el, most tuti... haragudni fognak rám. A pizsama említése ráz vissza a jelenbe és már reflexből tiltakozom.
-De az nem pizsi volt! Melegítő! -Nem látta a különbséget? Mondjuk tény, hogy nincs túl nagy eltérés a kettő között, csak annyi, hogy a pizsi nem olyan vastag anyagú, ellenben a melegítővel, ami rajtam volt. Na jó, meg a melegítő egyszínű, a pizsim meg kockás. Igen... kockás. De miért is kéne ezt neki tudnia és miért nem mindegy ez nekem egyébként is?
-Hát mert, ha fáradt vagy vagy lenne más dolgod, akkor maximum eljövünk máskor... -Felelem, és még véletlenül sem pillantok felé. Bekapcsolom az övet és már robogunk is a part felé. Alig várom, bár nem sokat fogok belőle látni, érezni annál inkább. Én speciel bent hagyom a kocsiban a cipőmet, nem akarom cipelni, úgy is ide jövünk vissza és majd vissza visz a koliba... jobb esetben.
A kabát marad, de kicipzárazom, mert hiába, nagyon fülledt meleg az idő. Finoman simogatja a lábam a homok és a víz is, legszívesebben leülnék ide, és engedném, hogy érjen a víz, ahol akar. De nincs váltás ruhám... pech.
-Legközelebb ki ne merd hagyni, inkább hozd a koliba dobozba, ha már zárnak és csak este érsz rá. -Talán még életemben nem csináltam ilyet. Most épp flörtöltem? Valami ilyesmire tanítgattak a lányok, hogy így kell csinálni, de szerintem ez sem volt egész jó. Mindegy, végtére is nemsokára kiderül, hogy miként reagálja le.

Ha most tisztában lennék vele, hogy mi jár a fejében, ismét vitába szállnék vele. Kétlem, hogy mindig vitatkozni fogunk, amíg jóban vagyunk. Egyszer csak vége lesz, nem? Megszokjuk egymás jelenlétét, vagy átalakul a kapcsolat valami erősebb szállá és akkor más lesz, nem? Persze arra rá kéne jönnöm, hogy ha vitába szállok vele, hogy nem fogunk örökké veszekedni, azzal ismét elindítom azt, ami szerintem hülyeség. Lehetetlen küldetés.
Elmosolyodom, mikor jó étvágyat kíván legelő szemeimnek.
-Köszi! - Nyögöm ki félig nevetve, majd jön egy kis feddés, amit megint úgy érzek, hogy nekem céloz, annak ellenére, hogy nem lenne rá oka. Pedig mintha azt közölné, hogy felkaroltam az első napján, megmutattam neki az iskolát, azóta pedig rossz pesztra voltam és hagytam, hogy elvesszen a világban. De hát nem vagyok senkije. Miért kellett volna segítenem neki? Ha azt akarja, hogy ne szippantsa be az egyetem, azért magának kell tennie. Nem lehet ott mindig valaki, aki segít neki. Főleg nem én. Miért is tenném? Csinos, aranyos, kedves, deee még mindig nem vagyok senkije. Valószínűleg nem is leszek, hisz ő olyan... nem tudom más szóval mondani, de "tiszta". Nem éppen én vagyok a jó választás arra, hogy mindig vigyázzak rá, és szeretgessem, ha baj éri. Az nem is én lennék talán és pont én vagyok az, aki vonzza a bajt és akinek csőstül van takargatni valója, amibe nem kéne belerángatnia egy ilyen kedves lányt. No de, pardon! Miről is agyalok én itt most?
Minden esetre nem nagyon tudom, hogy biztosan nekem célozza-e a mondanivalóját, így nehéz is reagálni rá.
-Ilyen a felső oktatás. Megszoksz, vagy megszöksz... - Mondhatnám úgy is, hogy beilleszkedsz, vagy kivet magából... Ő az előbbit próbálta meg, lévén, hogy egyedül maradt. Nem egy erős személyiség. Talán Demit tudnám felhozni, aki hasonszőrű lány. Jól kijönnének, de hogy nem lennének egymás hasznára, az fix.
-Persze, persze. Melegítő! - Bólogatok azonnal beleegyezően, mikor mentegetőzni kezd. Felőlem pizsama is lehetett, simán lehetne benne aludni. Hálistennek nem egy újabb meleg stylist, vagy divattervező veszett el bennem, így nem is csoda, hogy ilyesmit nem tudok megkülönböztetni...
-Viccelsz? - Nézek a lányra. Nem gondolhatja komolyan, hogy ha fáradt vagyok, akkor beülök egy bárba piálni meg csajozni, és csak úgy, mert én vagyok a következő Superman, kimentem a lánysereglet közepéből, majd még kedvetlenül furikázom is, mert éppen fáradt vagyok és nem működik az agyam. Ugye?
Az arckifejezésemből azonnal leveheti, hogy ne beszéljen hülyeségeket, biztosan nem hoztam volna ide, ha gondom lenne a dologgal. Akkor inkább kedvesen felajánlom, hogy üljön be, elviszem a koliig... Slussz.
A kissé csodálkozva megrovó pillantásom viszont azonnal enyhülni kezd és lassan nevetésbe fordul, mikor szó szerint követelni kezdi a fagyit.
Whoo. Csak nem a fagyiszörnyhöz van szerencsém? - Sütiszörny után szabadon... Ő is csak sütit eszik állandóan, azért Sütiszörny, nem? Ahh... Rég volt már az a Szezám utca... Vagy a Muppet show-ban van? Nem is tudom...
-Legközelebb viszek, vagy kérdés nélkül elrabollak, a hátamra veszlek és csak a fagyis előtt teszlek le. Megfelel? - Ősemer-ősasszony párosban azért vicces lenne megérkezni a csóró fagyishoz, főleg, ha a Frances kolitól a parti fagyisig kéne cipelnem a csajt... Tény, hogy nem egy díjbirkózó alkat, de azért az nekem is betenné a kaput...

Ezen már nekem is nevetnem kell. Abszurd hogy azt mondtam, legeltesse a szemeit rajtam?? Hm, nem értem mi van velem. Talán nem ő a legjobb parti arra, hogy tesztelgessem a tanultakat, majd inkább... valaki más. Barátok vagyunk, vagy valami olyasmi, nem szabad elrontani. Egyébként se vagyunk egy szinten. Hozzá a menő, vagány csajok jobban passzolnak, mint mondjuk én. Egyáltalán mikor kezdtem el azon elmélkedni, hogy illek-e mellé? Te jó ég. Jobb lenne, ha egy ideig megint sok tanulni valóm akadna... legalább lenne okom a szobában kuksolni.
-Jah. -Felelem elbambulva, igazából azt se tudom, hogy mire. Elkalandoztam kellőképp azon, hogy Mark meg én, én meg Mark. Nem, ez eléggé lehetetlen. Felesleges ezen morfondírozni is.
-Ha? -Miről kéne viccelnem? Mi? Már megint lemaradtam? Vajon még a pisziről van szó vagy arról, hogy megengedtem serényen pillogjon rám. Most én is valami ilyesmit csinálok, pillogok nagy szemekkel, hogy miért kéne viccesnek lennem. Valószínűleg kapok rá választ is, úgyhogy csak egy néma tátikázással jelzem, hogy képben vagyok, meg van minden, szóval a fáradtságra gondolt ezalatt.
Mondjuk igaza van, miért is jönne, ha nincs kedve, ha inkább aludna vagy bármi? Logikátlan néha, hogy mire tudok gondolni. Többször kéne átgondolnom, hogy miket fecsegek, mielőtt kimondanám. Megrázom a fejem, inkább hagyjuk is, felfogtam, hogy nem fáradt, és szívesen jött most este el velem.
-Van olyan is? -A sütiszörnyről én is tudok, néztem is gyereknek, úgy szerettem. Van otthon egy plüssöm is, bár nem a kék szörnyikéről, hanem egy másik társukról. -De mostantól igen, én vagyok! -Szeretem a fagyit. Az egyik legjobb dolog a világon a húsgombócok után. Bár... a gombóc végett úgymond: családban marad. Gombóc gombóc.
-Soha többé nem fogok tudni aludni, amiatt fogom rágni a körmeim, hogy mikor törsz rám! -Rettegésben tart már most. Nem hiszem, hogy álmatlan éjszakáim lesznek, de az biztos, hogy most jó móka ezt így előadni. Újra megmosolygom a szavait.
-Hát, ha kibírod a fagyisig, akkor meghívlak rá! -Na igen, nem vagyok nehéz, de a kolitól idáig nagyon sok utcán kell átszelni, főleg úgy, ha a hátán vagyok. Trallala. Belepancsolok a vízbe, a lábammal felrúgok egy kevés vizet és úgy sétálok Mark mellett tovább.

Hihetetlen, hogy még vezetés közben is képes vagyok a beszédre is koncentrálni, cserébe pedig csak pár betűs válaszokat kapok. A lányra pillantok, majd röhögni kezdek, mikor rájövök, hogy olyan szinten elbambult, hogy azt sem tudja, miről beszélek. Bár lehet, hogy inkább álmos, esetleg beütött valamelyik mondatom neki és azon agyal ennyire. Pedig nem akartam bántani egy kicsit sem. Maradjunk annál, hogy csak elbambult... Talán azon agyal, mit szólnak majd a barátnői, ha rájönnek, hogy lelécelt. Egy pasival...
-Semmi, semmi! - Legyintek vigyorogva, hogy nem gond, nem kell válaszolni. A lényeg úgyis az, hogy szívesen furikázom, és kész. Persze ennyivel nem éri be, mert csak meresztgeti a szemét rám, így kénytelen vagyok megválaszolni...
-Nem vagyok fáradt, szívesen mászkálok veled, szóval nem kell aggódni. Ennyi. - Fogom rövidre, hogy képbe kerüljön, de talán ezen már régen túl is vagyunk, hiszen serényen hagyjuk hátra a lábnyomainkat a homokban.
-Nem hiszem! - Legalábbis szerintem nincs fagyiszörny, hacsak nem Maisey az... És de...
-Mindjárt gondoltam... - Nevetek a kijelentésen. Milyen kis határozottá teszi egy kis Martini. Hm... Be kéne vezetni.
-Nagyon helyes! - A kezeimmel még valami ijesztgetős mozdulatot is imitálok, hogy én meg a lopószörny leszek, szóval ne is aludjon. Ott fogok leselkedni az ágy alatt, a szekrényben, vagy az ajtó előtt. Sosem tudhatja. Wáhháhhááá.
-Simán kibírom! - Vágom rá azonnal. Na ne hogy már ne... Jó. Biztosan nem jutnék el idáig, ha tényleg a hátamon kéne hoznom, főleg, ha még küzd is, és az is igaz, hogy nem vagyok rászorulva, hogy fizesse a fagyimat, de ettől még nem hihet gyengének. Nem ám.
-Na és milyen az első tengerparti élmény? - Ideje témát váltani a fagyiról, úgysem aktuális...

Anélkül telnek el a percek, hogy realizálnám azt a tényt, hogy bizony... elteltek. Az a sok fa és pózna, olyan gyorsan röppen el mellettünk, bár valószínűleg a kocsi megy nem pedig azon említett elemek, hogy csak belebambult jojózó szemeim tudják lekövetni suhanásukat. Teljesen zombi módra vált az agyam, ahogy nézem ezeket, és csak Mark mélyen rezgő hangja ránt vissza a jelenbe. Csak pislogok, próbálok visszaemlékezni valamire, amiről beszéltünk, egy aprócska szálra, emlékfoszlányra... bármire, de csak nem megy. Lehetséges, hogy ennyire kiült az arcomra a kábaság, mert megismétli, hogy mit is boncolgattunk eddig...
Ahogy kiérünk a partra, máris jobban felfrissülök, mint a kocsiban ülve. Ott alig volt levegő, és annyira kényelmesen elhelyezkedtem, hogy lehet el is tudtam volna aludni, ha öt perccel tovább furikázunk.
Afelől nekem se lenne kétségem, hogy ne bírná szuflával, jó kiállású gyerek ez a Mark, nem kell félteni a szántón se, ha pedig azon múlik ő fogja le biztos a disznót a vágáson. De akkor is messze van ide a kollégium... somolygok a válaszain, most már lehet fagyiszörny lesz a nevem, de nem bánom. Aranyos. Az ijesztő mozdulatra azért sikerült összerándulnom, nem voltam felkészülve, ha kinyitom a szám, még a nyikkanást is biztos hallotta volna. De csak némán sikkantottam, csak magamnak. Játékosan fellocsolok egy kis vizet felé, hogy "tudod kit ijesztegess!" nézéssel palástoljam azt, hogy a frászt kaptam az előbbi pillanatban.
Fröcskölni kezdem, de csak lábbal... mert ha hajolnék, akkor a ruha is megsínylené, és nem szeretnék fejbúbig vizes lenni, bár ezt már lehet, hogy nem fogom elkerülni. Ha Mark belemegy, akkor biztos, hogy egy könnyed vizespólót osztunk le, bár póló híján, csak vizelünk. Mármint... vizezünk. Ha alábbhagyott a játékos lendület, és már csöpög a hajamból is a víz, így elrontva remekbe göndörített tincseim, pihegve válaszolgatok, beszélgetek.
-Ha hűvösebb lenne, már kevésbé tetszene. -Egyszóval imádom a partot, mostantól itt megtalálható vagyok. Szöveget tanulok a napon, a vízben fetrengve, vagy épp csak irkálok, akár a naplóm... mesés ez a hely!
-Legközelebb napközben is le kéne jönni. -Vetem fel, mintha csak egy kósza ötlet lenne és nem felhívás arra, hogy ugyan jöjjön már le velem. Tuti a martini az oka annak, hogy ennyire felbátorodtam, magamtól sose tennék ilyen megjegyzéseket, sem jelzéseket aziránt, hogy legyen valami máskor is.
-Vagy akár sokad magunkkal, strandröpizni meg ilyenek... -Javítok gyorsan, hogy ne legyen olyan feltűnő és a vízben lépdelésemet pislogom, csak azért, hogy ne kelljen ránéznem. Zavarba vagyok...

Az út hátralévő részében még párszor rápillantok a mellettem ülőre, hiszen annyira bambul, hogy kénytelen vagyok elgondolkodni én is, hogy vajon min járhat az esze. Amikor megismétlem neki, hogy miről is beszéltem egy pár perccel az előtt, hogy eszmélt volna, csak bólint, hogy felfogta. Elmosolyodom, mert nem tudom eldönteni, hogy a kocsi melegében akar mindjárt elaludni, vagy inkább valami egészen máson agyal. Lehet, hogy nem kellett volna kiszakítanom a "barátnői" közül? De hát azt mondta, hogy örül neki, hogy eljöhet közülük... Megint kicsit előbukkan a paranoiám, amit szerencsére sikerül azzal elnyomnom, hogy megérkezünk és megcsap minket a vízpart illata. Csendesen baktatunk, néha beszélgetünk, aztán mikor gyermeki mozdulattal igyekszem megijeszteni, nagyobb lesz a siker, mint vártam. Felkacagok, hogy ennyire megijedt, aztán a következő percben kapok egy adag vizet, amit a lábával sikerül lám locsolnia.
-Nem tudtam, hogy ilyen ijesztő vagyok! - Mondom még mindig nevetve. Bár lehet, hogy a félhomályban a borosta és a fények ijesztővé varázsol. Vagy csak a sötétben előbújik a szörnyeteg énem és láttatni engedi a valódi arcom? Ezt csak akkor fogom megtudni, ha belenéhzek valamilyen tükröződő felületbe, de nincs tervben.
Válaszul a röhögésemre kapok még egy nagy adag vizet, de persze nem hagyom magam. Feltűröm a nadrágom szárát - mert ugye miniruhában könnyű vagánykodni, nem úgy, mint farmerben -, aztán besétálok egy métert a vízbe, hogy a kezemmel én is Maisey felé tudjak fröcsögni. Egy ideig elhülyéskedünk, aztán úgy néz ki, elfogyott belőle a szufla. Pont ideális támadásra.
-Véged van! - Sziszegem hatalmas vigyorral az arcomon, amelyen a vízcseppek lefelé igyekeznek. Közeledni kezdek a másik felé, s mivel a szántásban sztyeppén edződtem, valószínűleg hamarabb utolérem, ha menekülni is próbál. Szerencsétlenségére hirtelen mozdulattal felkapom, a terekát és a combjait ölelve, s ha éppen nem lenne ilyen sötét és ilyen kihalt a part, akkor azzal is el lehetne foglalva, hogy ország világ láthatja az alsóneműjét. Engem persze ez hidegen hagy, inkább határozott léptekkel kezdek bentebb araszolni és fenyegetően nézek, hogy most aztán nyakig vizes lesz, mert hogy én bedobom a játékáért, az fix...
-Hamarosan hidegebb lesz, ne aggódj! - Vigyorgok még mindig és ugyanolyan öles léptekkel haladok előre, hogy tényleg bedobjam, vagy elmerítsem a víz mélyebb szakaszán. Persze megtörténni nem fog, de jó ijesztgetni. Majd, ha egy kicsit könyörög, vagy túl harcias lesz, akkor biztos visszaviszem a partra, de tudnia kell, hol a helye...
-Persze. Jó ötlet. Nappal talán még találnék is egy-két vállalkozó szellemű szörföst, akik segítenek egy csinos lányt minél többször a víz alá meríteni. - Úgy tűnik nem aggódik, hogy a vízben köt ki. Lehet, hogy túl hamar kiismert. A röplabdára persze nem reagálok, én azért nem vagyok oda, de elég sok lehetőség rejlik a partban, amit ki lehet használni. Főként a bikinis lányok. A mostani ruhája is csúcs, de ha bikiniben rohangálna, vagy röpizne a parton a leány, hát fix, hogy őt bámulnám egész nap.

Általában minden hirtelen dolog rám hozza a frászt, úgyhogy ezért volt könnyű dolga. Egyszerűen nem számítottam rá! Mindenkivel előfordul. De ezért még bűnhődni fog, ha nem is a biblia által megírt módon, de megkapja a magáét! Nincs vaskos lábam, meg a lábujjaim közt is átcsorog a víz, úgyhogy relatív keveset kap, mikor fröcskölni próbálom, de úgy fest, azért meghozta a maga gyümölcsét.
Hangosan kacagok fel egy-egy jól irányzott fröccsentés után, mert vagy én vagy ő kapja nagyon telibe. A ruhám már vizes, szerencsére nem árt neki a tenger víz, ha csak nem szívja meg egy kicsit és kezd fakulni. Jess lehet nem fog örülni... de most már nincs visszaút. Rohangászom, pedig vízben nem olyan könnyű, de én is beljebb merészkedtem, és már a térdem fölé ér a víz. Elfáradok, szaporán veszem a levegőt, próbálom jelezni, hogy oké, nincs több locspocs, és elindulok kijjebb, hogy leüljek majd.
Igen ám, de ez nem így működik... Csatakiáltás majd erős kezek fonódnak a derekam köré. Először beszorul a szusz is a kis tüdőmbe, de nemsokkal később már azzal foglalkozom, hogy a hajam ne legyen a szemembe és lássak is valamit. Bár nem kellett volna... befelé tartunk, egyre mélyül a víz. Nem vagyok víziszonyos, sőt, az egyetemen is úszást választottam sportfoglalkozásnak, úgyhogy nincs vele bajom, de azért nem ilyen szerelésben szerettem volna megmártózni.
Érzem, ahogy a víz eléri a combomat, kicsit pánikolok, mert ez nagyon-nagyon hideg. Mindjárt vacogok is, de csak vigyorogva, nevetve mantrázom, hogy "Nenenenenene!" Kérlelem is, ha azon múlik, hogy visszaforduljunk...
Nem sok múlik azon, hogy a bugyim is vizes legyen, és meg sem fordult a fejemben, hogy most épp kik látják, mert nem érzem úgy, hogy kint lenne. Érdekes, biztos azért van, mert Mark keze valahol fenék alatt tart/ölel. Ami elég furcsa érzést kelt bennem... de már pakol is lefelé a parton. Csupa homok lesz mindenem, de mire nem jó egy kiadós zuhanyzás? Egyébként is kell, mert bizony a tengervíz sóssága kiül az ember bőrére és csak ragadni fog.
-Galád... -Jegyzem meg pihegve, és mikor már találom a szavakat, kitérünk a későbbi lehetőségekre. Mint a közös partravetett halzás. Mármint, hogy sokan kijövünk valamikor hétvégén akár.
-Miért akarod, hogy a víz alá kerüljek? -Biztos fulladás fetisiszta! Van ilyen? Létezik vajon?
De már túl is teszem magam ezen, nem lényeges. A helyes szörfösök ellen meg nekem sincs sok kivetnivalóm, bár nem azért, hogy nézegessem őket. Lehetnek csúnyák is, csak tanítsanak meg szörfözni!!
-Annyira szeretnék megtanulni szörfözni... -Ejtem el halkan, bár nem hiszem, hogy pont Mark fog megtanítani, de ki tudja, lehet hogy mestere ennek a sportnak!

A rögtönzött vízes játék, és "Na én most becipellek és itt maradunk" értelmetlensége azért elég vicces. Természetesen azt a reakciót kaptam, amire vártam, hogy nem szeretné, ha vízbe ejteném, így aztán tényleg a parton köt ki. Hogy a bőrünkre kiül a tengervíz sója, és hogy jelenleg a nedvesség miatt mindenhol homok ragad ránk, az még a kisebbik gond, mert hogy így senki nem ül kocsiba, az fix. Szerencsére nincs hideg, így az ilyenkor is meleg levegő talán szárít rajtunk valamit, ha elég időt töltünk még a parton. Ha nem, akkor ma Ádámot és Évát fogunk játszani, hogy haza tudjam szállítani. Ebben olyan biztos lehet, mint ahogy most ott csücsül velem a parton.
A galád megjegyzésére csak nevetek, mert igaza van, de nem érzem sértőnek. Azt viszont már muszáj lesz megmagyaráznom, hogy miért is akarom annyira víz alatt látni.
-Nem tudom. Várom, hogy majd előbukkansz a habokból, a hajad a bőrödhöz lapul és olyan leszel, mint egy sellő! - Vigyorgok. Foggalmam sincs, hogy honnan jött már megint egy ilyen baromság, de mondjuk tudjuk be annak, hogy jól érzem magam, és az agyam nagy részét már felemésztette az orosz sztyeppék v betűs, alkoholos itala... Más magyarázat nem igen lehet rá, hogy miért fantáziálok egy alig ismert lányról, főleg ilyesmit...
-Ebben az esetben nem én vagyok az embered, de akad egy pár izomagyú az egyetemen, akik két pusziért biztosan bevállalják a tanításod! - Később talán többért oktatnák, de az is lehet, hogy egy normálisabbat is ki tudna fogni. Sajnos én ilyesmire nem tudom megtanítani, így marad a fagyival való hódítás... Nagy hátrányból indulok, van egy olyan érzésem.
Mivel egy kicsit sikerült kifulladni a játéktól és az este nyugalma is rám telepszik itt a parton, egy hangyányit megülök. Nem igazán tudom, mivel is szórakoztathatnám tovább, vagy mit kérdezzek tőle, egyszerűen csak örülök, hogy itt van.

Elgondolkodom a hallottakon, igazából nem értem miért kéne nekem sellőként előbukkannom. Lehet ez egy enyhe célzás volt arra, hogy szeretné megcsinálni az Ariel modern, filmes változatát és engem talál rá a legjobb főszereplőnek? Lehet egy kicsit túlgondolom a helyzetet, inkább csak szórakoztatónak találja, ha szenvedek. Fura kedvtelései vannak.
-Áá, nem kell... -Bevallom örültem volna, ha ő az emberem, de ha nem, akkor már annyira nem is érdekel a dolog. Izomagyúak meg pláne nem, és ki az, aki két pusziért bármit is megtanít? Na ne már, ennyire én se vagyok naiv!
Pihegek, még mindig ki vagyok fulladva az előző kis játéktól. Néha próbát teszek arra, hogy a hajamat lefejtsem a sós bőrömről, de nem megy olyan könnyen, ahogy az sem, hogy az a ruha alj ne legyen ilyen kurta... mármint rövid. Ezt nem nézik fent sem jó szemmel, este biztos elmondok legalább tíz miatyánkat.
-Van most valami film, amin nagyon dolgozol? -Érdeklődöm a nagy csöndességbe belekiabálva. Bár nem kiabálok, csak még ez is hangosnak tűnik ahhoz képest, hogy a legyek zümmögése (már ha lennének) is hallható.
Persze ha nem akar róla beszélni, akkor nem kérdezek, legyen más, ha nem a munkáról akar diskurálni. Apropó munka, holnap nekem is be kéne mennem...
-Nem is meséltem még, szereztem állást! -Igaz, még nem megy zökkenőmentesen, de bele fogok jönni. Még csak egy hónapja vagyok felszolgáló, de eddig nem sok panasz volt rám. Jó, előfordult, hogy rossz asztalhoz pakoltam le a rendelést, de utána gyorsan korrigáltam és sűrű elnézések közepette hoztam ajándék limonádét. A főnökség még nem szólt meg, hogy nagyon béna lennék, de ez az első munkahelyem, biztos túlizgulom.
El is mesélem, hogy hol dolgozom, és ha majd lesz kedve benézhet valamikor. Majd megmondom, melyek az én asztalaim és akkor oda le is ülhet. Nem a borravaló miatt, hogy ne másnak adja, csak, mert így legalább tudunk pár szót váltani ha nagyon pörgős a nap, akkor is.
-A fizu sem rossz, és a vendégek se bunkók. -Sose káromkodom, most is a szám elé veszem a kezem, miután kimondom és már látom, hogy emiatt este újabb tíz miatyánk van beígérve.