// Bocsánat, nem várom ki a sorom, ez van, ilyen kis féreg vagyok //

Felmerül bennem az a sanda gyanú, hogy itt mindenki a fejemben lát. Mostantól nem gondol üzemmód van.
Elyset nem hallom, előre beszél, sajnos Lucent hallottuk, farkas hallás, meg gondolatolvasás, itt mindenki tud valami különlegességet, mi ezt. Kérdésem sincs, kételyem sem, mindent tudok, a kérdéseim kötekvések, jelenlétem kötekedés, hajam színe kötekedés, légzésem kötekedés. Mindenki lát mindent, a mozdulataim mögött harc van, a szavaim mögött leplezett tudás. Nem azért jöttem, be, hogy tanuljak, nem kérdezek, kiderül, hogy kötekszem vele.
Elee társkeresője cuki, de úgy is le lesz húzva, nagy az összetartó Jedi erő, mi vagyunk a retkes gecik, hogy bejöttünk, ki kellett volna írni, hogy baj van velünk//useres//, ne jöjjünk, sajnos elbasztuk.
Megyek Zinnel, teszem amit mond, nem kérdezek, nem kötekszem, robot vagyok, nem gondol, nem harcol, nem él, nincs saját tudat, nincs egyén....Cselekszik, ért, bólogat, néz, lát, hall, és nem olvas gondolatban, mert nem kibaszott urigeller, mindenki mással ellentétben. A mi hármunk intelligenciája kevés az agylebenyeknek, csak 10%ot használok, mindenki más vagy 40-et.
Nem gondol. Leül. Figyel, néz, lélegzik, nem mozdul, nem gondol, nem kötekszik, nem tanul. Az óra végéig zombi mód minden feladatot teljesítek, nem kötekszik, nem gondol, nem kérdez, nem beszél, csak ha kell. Aztán kimegy és fejbe lövi magát, elfelejt E/1 lenni, nincs személyiség, nem gondol, nem kötekszik, nem harcol, nincs.

// Köszöntem a játékot, lépek, hogy évezhessétek. By.//

Feladatot adok a maroknyi csoportnak, és ki-ki a maga módján hozzá is kezd. Bár úgy érzem, könnyű feladatot adtam, nem mindenki ért ezzel egyet. A felmerülő kérdésekre örömmel válaszolok, még a komolytalanokra is, néha ugyanis pont az ilyen helyzetekből születik a legnagyobb ötlet.
A barna hajú lány reakciójára azonban ismét válaszolnom kell.
- Nem értem Önt, kisasszony. Az előbb még nem emelt kifogást a feladat ellen, most azt mondja, nem ismeri a szakma csínját-bínját, de egy cuki rózsaszín egyszarvút könnyebben adna el, mint egy görényt - nyomom meg a szót; mindketten tudjuk, hogy a férfiakra gondoltam- ráadásul nem is azt kértem, adjon el valamit, csak azt, hirdessen vagy reklámozzon. Azért vagyunk itt, hogy megtanítsam. Együttműködését előre is köszönöm- Nem áll szándékomban fellengzősen beszélni vele, csupán érteni szeretném. Miért nem lehet megcsinálni, amit kértem? Minek húzni az időt ilyen fölösleges kérdésekkel? Talán más tanárok feladataival szemben is kifogásokat emel?
...
Nem sejthetem, van köztük valaki, aki nem járatos a reklámokban. Manapság az ember már levegőt sem tud venni anélkül, hogy ne bombázzák valahonnan, miért érdemes ilyen vagy olyan terméket vennie, akkor is, ha addig eszébe sem jutott, szüksége van rá.
A gipszelt karú fiú az első, aki demonstrálja a reklámját, hiszen az első padban ülő lány mögé settenkedik. Bemutatója és megjegyzésem után parázs vita alakul ki, amire, bevallom, nem számítottam, de nincs ellenemre. Ha némán hallgatnák, megjegyzések nélkül, felmerülne bennem a gyanú, hogy ez a csapat (valóban) csak egy tucatnyi savanyú uborka, de a parázs vita azt jelzi, van sütnivalójuk, ki tudnak állni az érdekeik és egymás mellett.
Elgondolkodom, vajon olyan ritka közegbe csöppentem-e, ahol még nem uralkodott el a közöny és az egoizmus. Talán őket mégsem fertőzte meg teljesen ez a világ, nem olvadtak még bele elveszítve egyéniségüket. Talán nem is csak egy gyöngyszem van itt, hanem éppen hat. Hiszen éppen hatan vannak.
A szőke lány (később bemutatkozik, és ezért használom a nevét, ha szabad), Hale, szól hozzá először a témához, rögtön azután, hogy a törött fiút kiigazítanám. Részben jogos, amit mond, hiszen valóban nem szabtam feltételeket ahhoz, milyen reklámot írjanak, csak annyit kértem, írjanak az ellenkező nemről. Nem is próbálom védeni magamat, biccentéssel jelzem, az ellenem felhozott érveit elfogadtam, aztán a gipszelt karú szőke fiúra nézek, védje magát és az álláspontját (a reklámját), ha akarja, mert hogy azt is érte kritika.
Szópárbaj zajlik, melybe lassan majdnem mindenki bekapcsolódik, él és harag nélkül, egészséges szellemben, a fiú könnyed és kedves, és meglepő módon engem is megvéd, miszerint csak a gyerekek szeretete miatt szóltam meg a reklámját. Milyen naiv ez a fiú! De ráérek még, hogy kifejtsem az álláspontom, hiszen hátra van még öt diák, öt terv, és jobban haladunk, mint kezdetben reméltem.
Meghallgatom Hale-t, jegyzetet írok a papíromra. Felszólal az álmodozó barna lány, és ő is kiegészíti a szöveget, elmagyarázva, hogyan is képzeli el a reklámját. Elégedett vagyok, bár megjegyzést még nem fűzök a felszólalásaikhoz, megteszik ezt ők helyettem, a dolognak helyet is adok, nem állítom le, hiszen a visszajelzések is árulkodóak.
Kérem őket, haladjunk tovább, és hozzáteszem:
- Meghallgatunk mindenkit, hogy minden felmerülő kérdést egyszerre tudjunk megbeszélni- hiszen az idő rövid, ha az első megjegyzésemet is "vita" követte, lesz még belőle néhány, és senkitől nem venném el a lehetőséget, hogy bemutatkozzon. Még egyszer ugyanazt a hibát már nem követem el.
Az első padban ülő lány reklámja elüt az eddig hallottaktól, ismét jegyzetelek. Lehet, hogy -ha valaki éppen rám néz- egy mosolyt lát átfutni az arcomon. Amikor én gyerek voltam, szombatonként ment a rajzfilm, aminek főszereplője Maci Laci, a csibész medve volt a főszereplője. Újabb szavakat körmölök a papíromra.
A barna hajú lány, kinek kezdetben "látszólag" annyi problémája volt, színpadiasan áll fel, mielőtt elkezdené "jó napot"-tal köszön, a néhány másodperc alatt újabb szavak kerülnek a papíromra, és amikor megköszöni, hogy meghallgattuk, én is megköszönöm, bár az arcom érzelmeket nem árul el.
A fogadásról ismert fiatalember elkülönülve dolgozott, most mégis Hale segítségét kéri. Lehet, hogy nem áll szándékában segíteni a fiúnak, de az határozottabban szól rá, és ha még ez sem vezetne eredményre, én kérem meg rá.
- Legyen szíves, hisz Önt kérték fel...- nézek a szőkeségre, ez is csak egy feladat, bár eredetileg nem én osztottam ki, de ha szabad az óra, akkor miért ne lehetne interaktív? Annyi rugalmasság van bennem, hogy alkalmazkodjam a helyzethez. Újabb szavak a papíron, míg elhelyezkednek, én is a padok közé sétálok, hogy jól láthassam az "előadást".
Mindenki visszamegy a helyére, én is a katedrán álló asztal elé állok, és rájuk emelem szemeim.
- Köszönöm szépen mindeninek!- mondom lelkesen.
- Egyetlen feladatot adtam, és hatan hatféle megoldást találtak. Felírtam néhány dolgot, szeretném, ha ezeket is megvitatnánk, hiszen úgy látom, igencsak érzékenyek egymásra. Szeretném, ha Önök is közelebb ülnének- mutatok a lányokra, és a fiatalemberre, Zinre. Ha Lucien közben ismét hátra ment volna, őt is közelebb hívom, természetesen.
- Elöljáróban: ha bevallják, ha nem, nagyon is tisztában vannak, hogyan kell reklámot írni, hiszen mindazokat a feltételeket figyelembe vették, ami manapság elvárható. A feladatomat éppen azért terveztem egyszerűnek, véletlenül sem akartam Önöket befolyásolni. A példáikon keresztül mindent összeszedhetünk, ami a reklámokat, hirdetéseket jellemzi....

Off aka Useres észrevételek
• savanyú a görény?
értem én, hogy tetszenek a szófordulatok, a kifejezések, és hogy nehéz megállni, hogy ne reagáljunk a csillagok közötti dolgokra – nekem is nehéz – de NA! Nem tudtam, hogy a Frances-en gondolatolvasást is tanítanak…
• tanári felszólítás
ha figyelmesen átolvassátok Hale hsz-ét, észrevehetitek, hogy szó nélkül követi Zint, hogy bemutassák a reklámot. Tudom, hogy nehéz 6 hsz-re reagálni, de erre van a jegyzetfüzet, különösen, ha minden más karakterünkkel sokkal szívesebben írunk sokkal több hsz-t és kicsit talán ki is esünk a játék menetéből.
• szájbarágós
tudom, hogy erről már volt szó, és mindenki mossa kezeit, de így visszaolvasva még mindig úgy érzem, hogy Hale, Jodie és Én hátunkat egymásnak vetve nézünk farkasszemet Veletek, akik ott cincáltok bennünket, ahol értek. Mindneki követ el hibákat, főleg, ha lassú a játék folyása és napok telnek el, mire sorra kerül, és megírhatja a hsz-ét. Biztos van megoldás, már taktikát is váltottam az ügy érdekében, nem is ez a lényeg.
Aki tud valamit, most szóljon, vagy hallgasson mindörökké (várom a pm-eket, hogy kit mivel bántottam meg, sértettem vérig, vagy akármi nyomasztja is a lelkét)
• őszinteség
ha nem akartok velünk játszani, máskor légyszi előre szóljatok, és akkor megkímélhetjük egymást az ilyen kínos üzengetésektől

Köszike, és akkor át is adom a terepet Elee-nek


Elhangzik a feladat, és kisebb szópárbaj kerekedik köztem és a Tanárnő között, annak ellenére, hogy én csak egy rosszul elsült viccet eresztettem meg. Igaz, én kis savanyú uborkáim? Na, hát ez nem kötekedés, nem vita, én csak kérdezek – már bocsi a gondolatolvasásért.
- Akkor engedje meg, hogy megmagyarázzam: nem kifogásokat támasztok, nem is kötekszem, csupán szeretnék rávilágítani, hogy azért ültem be az Ön órájára, hogy tanuljak és nem azért, mert már mindent tudok. Amennyiben a kreativitásunk tesztelése a cél, akkor mindent értek. Csak akkor ezt tisztázzuk. – komolyan nézek az elegáns hölgyre, aki szemmel láthatóan nincs hozzászokva, hogy a beskatulyázottak másik fiókba másznak. Pedig megfogadtam, hogy nem fogok ilyet tenni. Késő bánat… - Már elnézést, de a hirdetésnek, reklámnak nem az a célja, hogy eladjak egy terméket?
Nem tehetek róla, a szavak csak úgy kicsúsznak a számon, tekintetem pedig szinte letapogatja az arcát. Mit nem ért? Az egyetemen nem az a lényeg, hogy nem frontális oktatás van? Főleg ilyen kis csoportban… Nem is értem, mit keresünk mi így heten egy hatalmas előadóban, de azt is megfejelném, aki képtelen olyan hangerővel beszélni, hogy azt mindenki hallja. Már bocsi, de mi is itt ülünk, nem csak egymás közt beszélgettek ott elől, jó?!
***
***
Elhangzanak a reklámok, hirdetések, és kissé lesokkolódva ülök. Nem teljesen értem az összeset, de majd biztos minden el lesz magyarázva. Ugye? Hale ráadásul teljesen bezárkózik, mintha így védekezne valami ellen. De mi ellen?
Tollammal unottan dobolok a füzetemen, ahogy a Tanárnőt hallgatom. Tök jó, hogy jegyzetelt. És megosztja legalább velünk, hogy amit csináltunk, az most jó, nem jó, vagy is-is? Vagy hogy egyáltalán megkapjuk-e a „cégnél” a fizunkat, vagy páros lábbal rúgnak ki minket. Már megint nem értem, mi van, pedig tényleg próbálok koncentrálni… Ekkor elvonja a figyelmemet, hogy Jodie egy levelet csúsztat elém. Tisztára, mint általánosban. Tetszik a lányka, jóban leszünk. Gyors választ firkantok neki, várom a folytatást, ahogy visszacsúsztatom elé a lapot. Mielőtt még visszaküldhetné, összenézünk a csajokkal és nagyot sóhajtva összekapjuk magunkat, hogy az első sorba költözzünk. Istenem, soha nem lesz vége ennek az órának…

//Nekem most lett időm, hogy bevállaljak még egy játékot, de meg lett engedve a kb fél órás késés, így beesem. Látom van itt minden, hogy beleolvastam, de ezekre nem reagálnék. (ha valaki kéri/érdekli megteszem, ez nem tüntető jellegű vagy akármi megszólalás, csak nem érzem relevánsnak a részemről, kéretik nem félreérteni az Usuis csöndet ) //

Volt némi gondja a tanulmányi osztályon, hogy az egyik tárgyával most akkor mi a helyzet, kérte is hogy nyomtassa ki neki a nő az órarendjét, de valószínű valaki másét kaphatta meg, vagy egy olyan órát vettek fel neki a végén amit nem akart, de már mindegy.
Mikor kinyitja az ajtót látja, hogy kevesen vannak az órán és már javában megy, de ez nem tántorítja vissza, főleg hogy kiszúrja az egyik szobatársát is, így csak kissé meghajol a tanárnő fele bocsánatképp és leül Zin mellé, ha még van hely. Elővesz egy lapot és egy tollat és próbál rájönni milyen órán is van, mert hogy most egy pasinak kéne órát tartania az újságírásról az is biztos, de ez egy nő és valami reklámról magyaráz. No de sebaj. Ahogy szokta, teljesen egyenes háttal, kifejezéstelen, de fürkésző arccal figyel az órán. Először is arra kéne rájönnie, most mi a feladat vagy a téma.

//Gyerekek, ez most komoly? Találjunk ki valami egységeaítést, mert ez nagyon gáz.
Heten játszunk a témában, illetve mivel Hale NJK lett, hatan. Mindenki E/1-ben ír, akkor jó lenne, hogyha így is maradna, egységesen a játék (legalább ilyen téren, ha már máshogy nem megy).
Gondolom le leszek hurrogva, de én értékelném ha sikerülne egyöntetűen játszani...//

//Nem szoktam személyes megjegyzéseket fűzni a reagjaimhoz, most azonban úgy érzem, muszáj. Sajnálom, ha bárkit megbántottam, de nem szeretnék eltérni a karakterem jellemétől. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem élvezem a játékot Veletek. Szóóóval… Keep calm and smile! //

Felszólalásomat újfent olyan reklámszöveg követi, ami a szexualitásra helyezi a hangsúlyt. Mily’ meglepő. Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel a témával lényegében a társadalom valamennyi fizetőképes osztályát meg lehet szólítani, viszont ennek is vannak határai. Éppúgy, mint a türelmemnek. Panaszos sóhajjal dőlök hátra.
Komolyan fontolóra veszem, hogy fölállok és kisétálok az óráról...
Azonban rögvest elvetem ezt az ötletet, elvégre miért is mennék el pont ÉN? Volt időm hozzászokni a gazdagok normáihoz. Ezek a lányok sem jelenthetnek problémát számomra. Elhatározásom csak tovább erősödik, ahogy megfordulok, és meglátom az ázsiai fiú alkotását.
Ajkaim gunyoros mosolyra húzódnak, ahogy végig hordozom a tekintetemet a táblákon. El kell ismernem, ez piszok jó ötlet volt. Emelem képzeletbeli kalapom. Apró biccentéssel mutatom ki érzelmeimet, mintha a szám görbülete nem lenne elég bizonyítéka érzelmeimnek.
Pillantásom ezután a mögöttem ülőre siklik. Kiábrándult hangja egyáltalán nem tetszik. Elégedett arckifejezésemet hamar fölváltja a hitetlenség, valamint a fiú számára már oly’ megszokott kihívásoktól csillogó szempár.
- Oh, ennyire könnyedén veszed, ha megtagadnak tőled valamit, helyesebben szólva engem? Ilyen könnyedén elfelejtesz dolgokat?Tekintetem az övét kutatja, miközben székem hátradöntésével áthidalom a köztünk lévő távolság jó részét. Ez esetben el kell keserítselek. Nem áll szándékomban hagyni, hogy elhalványuljanak az emlékképeid. Utolsó mondataim idejére suttogásra halkítom hangomat, miközben fogva tartom őt a pillantásommal. Még közelebb hajolok hozzá, épphogy nem ér össze az orrunk. Újfent szikrák szökkennek föl körülöttünk, míg a már ismert bizsergés újfent a hatalmába kerít, pont úgy, mint pár perce, mikor pár szavától libabőr futott végig rajtam. Értve vagyok, Cukorfalat?
Néhány másodperccel később ellenben már vissza is fordulok eredeti ülőhelyzetembe, elvégre jobbról megérkezik mellém a három grácia egyike. Nagy a kísértés, hogy a lábamhoz ledobott táskámat még kintebb toljam, csupán csak azért, hogy megfigyelhessem a lány reakcióját, ám végül úgy döntök, hogy jó fej leszek. Beljebb húzom kissé. Nem áll érdekemben szándékosan provokálni, elvégre azzal csak tovább húznám az időt, azt elérve, hogy még kevesebb idő jutna a képzésre a drága időnkből. Amit nem mellesleg – ugyan nem szánt szándékkal - én magam is meg rövidítettem. Ekkor azonban nyílik az ajtó, és beesik még egy delikvens. Remek, így már hivatalosan sem vagyok az utolsó befutó. Nem is vagy olyan csapnivaló, Elyse. Sőt.
Nyugodt gondolataim síkjáról rögvest visszarángat a valóságba a tanárnő. Kis híján még egy igen erőteljes „Micsoda?!” kérdés is kiszalad a számon a hirtelen fejmozdulatom kíséretében. A mi hirdetéseinken keresztül a MINDEN jellemzőt össze lehet írni? Ez most vicc, vagy egy újabb próba?
Nagyon úgy tűnik, hogy meglepettségemben senki nem osztozik, elvégre még a mögöttem ülő Lucien is higgadtan csupán annyit kérdez, hogy megnézhetnénk-e egy jó, illetve egy rossz hirdetést.

//Na szóval:
Jó lenne, ha nem OFFolnánk szét a témát...

DE mindenki úgy ír, ahogy neki kényelmes. Erre vonatkozóan nincsenek szabályok. Ha egy karakter mindig E/3-ban jelenik meg, egyetlen játék kedvéért nem várható el a usertől, hogy váltson E/1-be.
Több OFF-ot itt nem szeretnék, akinek problémája van az erre megfelelő témában mondjuk >>itt<< írhat.

A Staff nevében Zin ^^

És több Off tényleg ne legyen, amúgy sem értem kinek mi a baja. De akit megbántottam attól bocsánat.//

Hale segít, amit egyszer már tényleg meghálálok neki, mert a babaruhák miatt már kettővel jövök neki, és ha a narancslét le is húzom... Nos, akkor is jövök neki eggyel. De majd óra után, vagy a következő óra előtt elkapom. Most a feladat a cél, amihez kéne, az édes mosolya, azt viszont, mintha elvitte volna a cica, vagy akármi, mert a szokásos édes pofi helyett, inkább látszik zombinak. Én meg kezdek kételkedni, hogy jó ötlet volt őt megkérni. Esetleg ennyire félt a bosszúmtól, hogy elfelejtett mosolyogni? Szerintem nem olyan durva, amit írtam, amit meg ő írt, azon majdnem szórakoztam is. Szóval... Nem értem. Mindenesetre elkapom a késett lány pillantását és látok benne valamit, amiből úgy veszem ki, neki legalább tetszett az ötletem. A tanárnő arcáról semmi ilyesmit nem tudok leolvasni, így szépen visszasétálok a helyemre és leülök, majd figyelek tovább, s ha elhangzana bármi olyasmi, akkor azt leírom, egyelőre azonban tényleg úgy tűnik, hogy ide kötekedni jött mindenki. Át kéne nevezni a kurzust, kötekedő-tanfolyamra. Akkor mondjuk tuti nem járnék be. Tudok én kötekedni elég rendesen, a HÖKösök tudják is, de semmi kedvem még itt is ezt csinálni.
Elhangzik egy kérés, hogy pakoljunk előrébb, én meg felhúzom a szemöldököm. Mi ez? Dedó egy? Nem vagyok süket, eddig is tök jól megvoltam, most minek kell előre mennem a sok idétlenhez?
Kelletlenül pakolok be a táskámba - figyelve, semmi se gyűrődjön - aztán felemelem és lesétálok, de még így is két sorral hátrébb ülök le a többiektől. Nekem jó lesz itt is. Amúgy se marad sok hely, ha ők mint egysorba torlódnak.
Miközben kipakolok újra, nyílik az ajtó is és egy ismerős lép be rajta. Arrébb csúszom, hogy Usui leülhessen, aztán kérdőn pillantok rá, hogy ő mi a francot keres itt, elvégre ő újságíró. Nem mintha zavarna. Róla legalább tudom, hogy viszonylag értelmes. Elé tolom az eddigi jegyzeteimet, hogy nagyjából képbe legyen hol is tartunk, aztán várom, hogy a tanárnő folytassa és elmondja, miket vett észre a szánalmas próbálkozásainkban.

// No comment. Én csak játszani szeretnék. //

Egy apró feladattal kezdeném meg az órát, mégsem olyan egyszerű a dolog, ahogy számítok rá. Nem kérek sokat, egyetlen hirdetés vagy reklám, szóljon pasiról vagy nőről, éppen csak abban hibázom, mint utóbb kiderül, hogy mindenkit az ellenkező nem népszerűsítésére kérek. Először ezért emeli fel a szavát az egyik lány, másodszor pedig mintha számon kérne módszereimért.
- Kisasszony, megtisztel, hogy az órámra tanulni jött. De ha így van, miért nem engedi, hogy a saját módszereim szerint vezessem be a tantárgy rejtelmeibe? - Kihívó pillantásával bátran nézek szembe. Alig pár perc telt el, s máris a hibát keresi bennem? - Kérdésére válaszolva: a reklám elsődleges célja valóban az eladás. Az én célom, hogy segítsek önöknek túl lépniük ezen a szemléleten. Most még nem kérhetem, kész marketinggel álljanak elő, csupán azt kértem, tegyenek valamit vonzóvá a többiek számára, ösztönözzenek fogyasztásra, ismerkedésre, bármire... Ezt önökre bíztam. Ha ezt Ön úgy hívja, a kreativitás tesztelése, értse úgy. Én kíváncsi vagyok Önre, az ötleteire, a véleményére, de hogy a legjobbat tudjam kihozni magából, Önnek is segítenie kell: együtt kell működnie velem.
***
Elhangzanak a reklámok, ki így, ki úgy adja elő, közben én szorgosan jegyzetelek, és hogy könnyebben tudjunk beszélgetni, közelebb hívom őket. Nem adtam fel a reményt, hogy hajlandóak együtt dolgozni, mert egymásra is merészen reagáltak, fűztek megjegyzéseket, nyilvánítottak tetszést vagy nemtetszést...
Így, hogy közelebb vannak, úgy érzem, könnyebb megfigyelnem őket. Éppen csak elhelyezkednek, amikor ismét nyílik az ajtó, egy újabb fiatalember lép be. Magatartása udvarias, bár egy szót sem szól, és azonnal Hyun Zin Woo mellett foglal helyet. Füzetet és tollat vesz elő, készen arra, hogy bekapcsolódjon az óra menetébe, és nem kerüli el a figyelmem, hogy a padtársa (Zin) elé tolja a jegyzetét.
A törött kezű fiú teszi fel a kezét, és kérdést, kérést intéz hozzám.
- Olyan sok reklámot fogunk megnézni, hogy rá is fog unni, fiatalember- válaszolok neki- de vajon előre tudjuk-e, melyik a jó és melyik a rossz? Mitől jó egy reklám, és mitől rossz? Maga szerint olyan egyszerű ez a kérdés? - kérdezek vissza.
Sarkalatos pont, és ide illő kérdés, ha nem is éppen ebben a percben akartam erről beszélgetni, de a mai órán; hiszen az írásaikon keresztül a reklám ismérveit, tulajdonságait, a reklám korszakait szerettem volna bemutatni.
- Önök szerint milyen a jó reklám? - nézek körbe, és remélem, mindannyian mondanak néhány jelzőt, vagy akár mondatot.

//Csakazértis.//


De tényleg, tényleg sok mindenben jártas vagy? Mert akkor van neked egy ajánlatom. - Elé csúsztatom a válasz lapot, jó ötletem van, és ezzel nyerő leszek Vincentnél. De komolyan, legközelebb, mikor találkozunk, nem fog tudni ellenállni nekem. Szegényt meg most adtam el. - Hallod, ez leejthette a szappant. - Új srác érkezik, tahó parasztnak tűnik. Még köszönni is lusta. Istenem, hogy én mennyire utálom a beképzelt barmokat, úgyhogy inkább tudomást sem veszek róla, úgysem számít semmit. - Tényleg jó ötlet. Nézzünk reklámot. - Bólogatok Lucien ötletére, jó ötlet lenne, legalább nem aludnék el. Igaz, hogy lehet abból sem hallanánk semmit, mert halkra lenne állítva, mint ahogy ez a beképzelt nő is beszél. És milyen meglepő, most nem kezdünk reklám-nézésbe. Fantasztikus. Kinyújtott karral a padra dőlök, ez olyan baromi unalmas, hogy el nem hiszem. Tényleg kint kellett volna maradni inkább. - Tanárnő! Az előbb kaptunk egy feladatot, mindenki megcsinálta, annyit nem kaptunk rá, hogy oké, vagy nem, vagy egy bólintást. - Akkor az minek volt? Az egész óra kész káosznak tűnik, össze-vissza csapong. Nem mondok semmi jelzőt a jó reklámról. Lehet azért kérdezi, mert nem tudja milyen. Legalább is magát nem tudja eladni. Szerencse, hogy megvan a neve, így majd kideríthetjük ő szopta-e be magát a katedrára vagy valaki más? Bár szerintem sok kérdés nincs. Amúgy tuti nem adná ennyire alá a suli. Mondjuk lehet ezen az első órán az a lényeg, hogy írtunk mindannyian egyet, és utólag majd megkapjuk, hogy ezért meg azért volt rossz? Mondjuk legalább nem érdekel, sokkal inkább unatkozom, úgyhogy újra Eleenek kezdek körmölni: Tanítsd meg, hogy kell elcsábítani egy pasit. De nem olyan kisfiú, igazi férfi. Ez a része a dolognak sokkal jobban érdekel, de hát ő sokat tapasztalt, ugye? Ő az én emberem.

//Ha nem baj, tartom a sorrendet, noha én csak úgy bevágódtam//

Besétál, Zin mellett helyet is talál, örömmel konstatálja, hogy a srác készséges és segítőkész, egy biccentéssel köszöni meg, ha már mosolyogni nem képes jó ideje.
Belenéz a jegyzetekbe de... igaz, angolul jegyzetel a másik de neki ez "kínai". Sebaj, gyorsan leírja a füzetébe, de japánul, úgy fürgébb a keze, gyorsabb is az írás.
Biccent még egyet, majd töretlen néz a tanerőre, hogy próbáljon megfelelni az elvárásoknak. Óra után meg majd meginterjúvolja a nőt, hogy teljesen képben legyen, meg a nő is, hogy ő bizony gyenge láncszem lesz valószínűleg itt.
Na igen, ez világossá is válik számára. Milyen a jó reklám? Erre sokat tudna beszélni magához képest is, de nem éppen abból a szempontból, hogy ő hogyan írná meg. Ő csak szembetalálkozik vele, mert elkerülhetetlen ebben a modern világban. Inkább azon kezd el elmélkedni, melyek nem idegesítik? Az szerinte már jó...
-Ami nem tolakodó, nem szexista, tömör, de kellően informatív, talán humoros is. Ha humoros kevésbé idegesít ha tucatszorra szembesülök vele. - Mondja, mikor a tanárnő tőle vár valami valami választ és noha a hangja monoton és színtelen, mégsem az érezhető, hogy unja. A tekintete beszédesebb, miszerint remél valami visszajelzést, butaságot mondott-e. Érzi hogy nem ért ehhez, na ő valóban sok dolgot tanulhat, ezt már látja.
Ha a lányok kimennek csak odanéz, úgy sejti ők is rossz tárgyat vettek fel, de ő már úgy van vele marad, nem akar megint a TO-n dekkolni. Úgy is kell neki a kredit, jó lesz neki ez a reklámos óra is, már ha a tanárnő nem javasolja neki, hogy talán mégiscsak jobb lenne ha leadná.

Figyelek, néhány vázlatpontban leírom a fontosabb dolgokat. Az igazság az, hogy eddig nem sok olyasmi hangzott el, ami hosszasabb magyarázatot követel. A legtöbb dolog nem is új. Legfeljebb nem jutna rögtön eszembe, ha kérdeznének. Amiket látok, abból igazából kevés dolog fog meg. Egyik sem túl fantáziadús, nem mintha az én munkám az lenne, de majd lesz ez még így sem. Bezzeg, ha Izzie itt lenne... Ő biztos szárnyalna, és két szóval levenne mindenkit a lábáról. Pont ezért, jó is, hogy nincs itt. A gondolataimból az ajtón belépú Usui ránt ki, én pedig helyet csinálok magam mellett, s miután helyet foglal elé tolom a jegyzetem. Sokat késett ő is, de egyértelműen bocsánatot kért, még ha az itteni kultúrában ez nem is annyira ismert. Én vettem, és a biccentést is értem. Egyetlen pillantással jelzem felé, hogy semmiség, aztán amikor úgy gondolom leírt mindent - japánul még én sem tudok, csak pár szót - akkor visszahúzom magam elé a jegyzeteimet, úgy figyelek tovább, s írom le az esetleges infókat.
- Ez viszont mind szubjektív. Mindenkinek más az értékrendje, a humora. Nem ugyanúgy fogja értelmezni a reklámot, ahogy te. Szerintem a cégek részéről egy reklám akkor jó, ha felkelti a figyelmet, ha foglalkoztatja az embereket. Vagy mert megbotránkoztat, vagy mert idegesít, vagy mert nem is értik... A hangsúly azon van, hogy így vagy úgy, de foglalkoznak vele, beszélnek róla...
Szólalok meg a padtársam után, némileg rá reflektárva. Persze, engem is idegesít sok reklám, de pont ezért van hogy utánanézek ennek-annak. Mert idegesít, hogy nem értem, mit akarnak velem közölni, vagy mert annyira bugyuta, hogy nem hiszem el, és megnézem újra, hátha valamiről lemaradtam. S jobban belegondolva, valahányszor ezt megteszem, félig már meveszem a terméket.
Ennek ellenére, örülök, hogy én nem ilyesmiket készítek. Azok a hirdetések, amivel én is foglalkozom, látványosak. Arra építenek, hogy élményt nyújtsanak... Ezáltal kerül be a köztudatba. De lehet ez csak nekem tetszik, másoknak meg, egyáltalán nem. Nem tudhatom. Eddig, nem is igazán érdekelt.
A gondolatmentem az zavarja meg, hogy a lány(ok) feláll(nak) és távoznak. Nem igazán értem, de hát ők tudják. Én maradok, és őszintén szólva nem fognak hiányozni. Nem mintha eddig különösebben zavartak volna...

Egy valamit viszont még nem tudsz Cukorfalat. Amiért én hajlandó vagyok küzdeni, azt meg is szerzem. Kivétel nélkül. Elégedett mosoly lesz váratlan vendége ajkaimnak, mikor előre fordulok, hogy utat engedjek a Kifogásoló Kellemetlen Kisasszonyok társaságának. Erőfeszítéseim viszont hiábavalóak, hiszen még fel sem melegszik tompuruk alatt a szék, máris távoznak. Nocsak. Intelligensebbek, mint hittem volna. Nobel-békedíjat nekik. Nézek utánuk néhány pillanat erejéig, és szinte ösztönösen az elcsépelt tini-filmek jutnak eszembe, mikor a suli népszerű lányai sértődötten távoznak egy olyan helyről, ahol a manikűrözés nem szerepel a lehetséges beszédtémák listáján.
Az ajtó csukódik, ezzel párhuzamosan pedig a jó reklám vs. rossz reklám ismérveiről alakul ki egy kisebb diskurzus. Kíváncsian hallgatom a véleményeket, mindenkivel egyet tudok érteni bizonyos dolgokban, ennek ellenére mégis hiányérzet alakul ki bennem. Valamit mintha kihagytunk volna. Valamit, a kulcsfontosságú. De halvány lilám sincs, hogy mit. Kezemben tartott tollammal szórakozottan kopogok az asztalomon, majd a számhoz emelem, és az ajkaimat ostorozom egyenletes ütésekkel.
- A humorral egyetértek, de csak akkor ha megvan a célközönség. Egy bizonyos életkoron belüli, azonos érdeklődésű csoportot egy jól irányzott viccel könnyedén meg lehet fogni. Ugyanezzel magyaráznám, ha valami túl színes és feltűnő. Nekem lehet, hogy az, de a potencipnális vásárlóknak, meglehet, hogy ez a megszokott. Kezdek hangosan gondolkodni. Az is igaz, hogy az a jó, ha foglalkoztatják az embereket, azonban ez visszafelé is elsülhet. Mert mi van, ha a hirdetés annyira jól sikerül, hogy a reklámról beszélnek, és nem magáról a termékről? Persze, legalább foglalkoztatja őket valahogyan, és így a tudat alatt ott lesz, de egy reklámnak elsősorban arra kell törekednie, hogy eladjon. Tekintetemet ösztönösen a plafonra szegezem, míg mindenfélét összehordok, elvégre most nem gondolom át, mi hagyja el a számat.
A közkedvelt személyek szerepeltetését is termékhez kötném, ugyanis van olyan, amit hihetőbbnek találok egy átlagos, mindennapi ember előadásában, mint egy celebében. Könnyed hintázásba kezdek a székemmel. A szakemberekkel pedig az a legnagyobb gond, hogy hacsak nincs hatalmas hírnevük és vagy befolyásuk a szakmában, akkor nem érek velük semmit, mert az emberek nem ismerik őket. Ha meg szerencsém van, és találok egy olyat, aki nagy tekintéllyel bír, sőt még a nép is kedveli... Nem lehet piskóta meggyőzni őket, hogy szerepeljenek egy reklámfilmben... Csiszolatlan gondolataimat továbbra sem szűröm, pedig már lehet ideje lenne.
Az én szememben mindegyik reklám, amitől nem lesz meg a kellő eladás rossz reklámnak minősülne. Elsődleges cél az eladás, aminek eszközeként használják föl manipulálást, megtévesztést. Ezt persze a megfelelő hang- illetve vizuális effektek segítik elő. Hm… Pár másodpercnyi szünet áll be monológomba. Ebből a szemszögből viszont az is teljes mértékben igaz, hogy megbotránkoztató, vagy éppen idegesítőnek kell lenniük. Vékony jégen táncolnak tehát a készítők. A terméket kell hangsúlyozniuk, miközben figyelemfelkeltőbbet kell alkotniuk annál. Zárom le a talán kevésbé értelmes mondataim füzérért, miután székem háttámláját megpihentettem a mögöttem lévő padon.

Maroknyi csoport gyűlt össze az órámon, és ennek egy része is elhagyja a termet, mielőtt a témát kibontanánk. Hogy ennek mi az oka, lesz időm gondolkodni rajta. Számtalan előadáson ültem már, mint hallgató, és abban is kaptam némi segítséget, az enyémet hogyan építsem fel. Elismerem, kezdő vagyok, és talán nem mutattam kellőfigyelmet a hallgatóságom igényei iránt, mindez - hangsúlyozom- látszólagos, de egyfajta tematikát szerettem volna követni, és nem aprózhattam már el az elején.
A feladatom célja az volt, hogy összeszedjük azokat a tulajdonságokat, szempontokat, ami alapján manapság a reklámokat írni szokták. A felszólalásaikból azokat írtam le, ők miket használtak fel, és tulajdonképpen egészen jól kirajzolódott, mik az elvárások (az ő elvárásaik). A kérdés, amit Lucien feltett //ezután neveket használok, ha nem baj; mindenki tudja, hogy nem ismerem a diákokat név szerint, de könnyebb leírni, mint körbeírni egy-egy személyt// azért szorosan a témához vág, mert egy lényegi kérdést fogalmazott meg. A feladatról azonban nem feledkeztem meg, és vissza akartam térni rá (fogok is).
Az a kis mag, aki az órámon maradt, most viszonylag közel ül egymáshoz. Három fiú és egy lány, akik az új kérdésre aktívan próbál választ keresni. Nyitottak és érdeklődők. Elsőként Usui válaszol és a tekintete elárulja, választ vár.
- Köszönöm a véleményét, fiatalember- nézek rá és szememben mosoly csillan. Gondolok egyet, és a táblához lépek, felírva rá: "+" és "-", majd alá írom azokat a szavakat, amiket mondott.
Zin ragadja magához a szót, és ő általánosságban beszél, ezeket mint "befolyásoló tényezők" írom le, de a jó reklám ismérvei alá beírom azokat a jelzőket is, amikrt ő mondott. Neki is megköszönöm a véleményét.
Lucien kissé szátszórtabbnak tűnik, de igyekszem összefogni csapongó gondolatait, és az ő szavai alapján mindhárom oszlop alá jut valami.
- Jól haladunk- mosolygok rájuk.
Elyse már úgy válaszol (és valószínűleg magától is így tette volna, nem a táblát veszi alapul), hogy magában foglalja a többiek véleményét is, de bőségesen kiegészíti a sajátjaival. Elismerően nézek rá, mennyire sok oldalról közelíti meg a kérdést.
- Nagyon köszönöm, mindannyiuknak. Ügyesek. - Apró dícséret csak ez a részemről, de talán nekik is jól esik, ha értékelem őket- Négyen maradtak, mégis észrevehetőek olyan tényezők, amelyeket mindannyian értékelnek a reklámokban, és olyanok is, amiket elvetnének. Mit gondolnak, ha elméletben tudjuk, hogyan kell jó reklámot írni, illetve hogyan nem szabad, mitől vannak mégis rossz reklámok?
A kérdés csupán elméleti, most nem várok tőlük választ. Éppen az én feladatom, hogy elmondjam nekik, amire szükségük lehet ezzel kapcsolatban. Úgy tűnik, lényegében tisztában is vannak vele, csak talán senki nem volt még ezelőtt, aki össze is foglalja nekik, egyben. Elyse csaknem kimerítette, amit ezzel kapcsolatban a témáról el lehet mondani, és csak némi kiegészítésre szorult.
- Elmondható tehát, hogy önmagában nincs jó vagy rossz reklám. Minden viszonyítás kérdése. Más oldalról nézve, minden reklám jó valakinek. A rohanó világ, a különböző felületek azonban nem vagy csak kivételes esetekben teszik lehetővé, hogy korosztályonként vagy érdeklődési körönként reklámozzunk. Léteznek még ún. "helyügynökök", akik mérlegelik és eldöntik, egy-egy reklám hol és mikor jelenjen meg, hogy a leghatásosabban tudja megtalálni a célközönséget, de valljuk be, manapság már nem lehet mindent ennyire szigorúan szétválasztani.
Igyekszem lényegre törően fogalmazni, és a visszajelzéseikből következtetni, mennyire vagyok érthető. Ezek csupán a legalapvetőbb dolgok, a reklám alapjai. Nem tudok azonban úgy házat építeni (pláne nem építtetni), ha az alapok nincsenek a helyükre téve.
- A reklámírás elsődleges alapja tehát a célközönség. Meg kell határoznunk, kinek akarjuk eladni, amit hírdetünk. Meg tudnák mondani, az önök által írt reklámoknak ki volt a célközönsége? Volt-e kivétel a példák között?

Hallgatja Zint, miképpen reagál rá és sok igazságot vél felfedezni benne. Persze a szőke fiú, akinek nem tudja a nevét is sok érdekeset mond. Az is érdekes hogy nincs "beszennyeződve" a reklámok által, de nem tudja hibáztatni a szüleit vagy őt, hogy megkímélték. Valószínű sokkal erősebb a saját véleménye, ami jó, valamint ha nincs átitatva a meglévőkkel sokkal újabb szemmel láthatja ezt a műfajt ami megint csak jó. Legalábbis szerinte, de ő nem ért ehhez.
A lány aki marad elég hosszan kifejti a véleményét mindenkire reflektálva, Usui maga bólint párat. Profit orientált a világ, nincs mese. Bár egy-két dologgal nem teljesen ért egyet, de ez fakadhat abból is hogy ő laikus. Szóval érdeklődve figyeli a tanárnő véleményét, főleg hogy közben szorgosan jegyzetelt a táblára.
A tanárnő kérdez, Usuiba bele van kódolva, ha kérdeznek illik válaszolni. Mivel eddig magántanuló volt, nem érzékeli a kérdés költői mivoltát.
-Attól hogy valami absztrakt dologhoz van egy jó leírás, nem foglalja magába, hogy akkor könnyű is megvalósítani. Ha így lenne mindenki tudna verset írni, könyvet de akár egy jó politikai beszédet is. - Dönti félre a fejét, a hangja nem támadó, inkább érdeklődő, mert neki a reklám írása olyan mintha verset írna. Formához, szabályokhoz kötött, de röviden ki kell fejeznie mindent, amit csak ki lehet. Megragadónak kell lennie. Mint egy Haiku.
De hallgatja a tanárnőt, ha esetleg furán néznek rá, akkor elgondolkodik valóban igazi kérdés volt-e az előbbi.
A tanerő újra megszólal, elmondja a véleményét az egésszel kapcsolatban. Bólint, ezt megérti. Sok tényezővel kell számolni, ez világos.
Összeszalad a szemöldöke. Reklámot kellett írni? Lehet volt otthoni feladat még óra előtt csak nem tudott róla ugye. Vagy még késés előtt volt? Tanácstalanság csillan a szemében, de ahogy lenéz Zin elé, látja a színes papírokat, úgy dönt csöndben vár, maximum a tanár közli ha rá is szükség lesz, addig hallgatja a többieket és a véleményeiket. Főleg mert mindenkié nagyon érdekli.


//Bocsánat, megmaradt bennem hogy vannak előttem, közben már nem, szóval elnézést >.

Lefirkantom a táblázatot, amit a tanárnő a táblára ír, aztán ebbe jegyzetelek, ki-kiegészítve a hallottakkal. Az előttem ülő lányról egyértelműen lerí, hogy őt komolyan foglalkoztatja a téma, nem először gondolkozik el rajta, és valószínűleg ilyesmivel is szeretne foglalkozni a jövőben. Ennek ellenére nem mindenben értek egyet vele, szerintem egy tudat alatt ható reklám sokkal jobb, mint a tényleges rádumálás, de ízlések és pofonok, nem vagyunk ugye egyformák.
Lejegyzetelem még azt is, amit a tanárnő pluszban elmond, és közben magamnak feljegyzem, hogy az idegesítő alak, aki folyton a méretekről papol nyilván egy ilyen hely ügynök lesz, és a reklámfelület méreteihez akarja velem igazítani az animációkat. Nagyon irritál mindig az ipse, de legalább már tudom milyen jelzővel fogom legközelebb illetni.
Ezt követően elhangzik egy újabb kérdés, amire Usui nyilván nem fog válaszolni mivel akkor még nem volt itt, így fittyet hányva a hölgyeké az elsőbbség szabályra, magamhoz veszem a szót.
- A mi célközösségünk, az ellenkező nem volt azon belül is azt gondolom a saját korosztályunk. Nem azért mert ezt kérte, hanem mert a feladatot a többség, egy ismerőséről mintázta, egy korabeli személyre próbálta felhívni más korunkbeliek figyelmét. Szerintem csak Medve László volt kivétel...
Nyugodtan beszélek, nem izgat ha nem így van. A három csajból, akik leléptek, biztosan tudom, hogy az egyik rólam beszélt. Az egyik meg szerintem a szerelmét írta le, bár ebben nem vagyok biztos, mégis ezt a benyomást keltette. Egyébként meg nem meglepő ez sem, ha nem hallottam volna Narancslét, akkor én is valószínűleg Izzieről írtam volna. Az előttem ülő lány azonban viccesre vette a figurát, s bár kissé beteg vicc volt, a figyelemfelkeltő része, nem volt elhanyagolható. Az általa leírt férfi azonban nem velünk egykorú volt.
Előbb a lányra, majd a tanár nőre figyelek, hogy vajon ők, hogy ítélték meg a helyzetet, mennyire látták másképp, mint én.

Beszélek, beszélek és még mindig beszélek. Gondolataim elkalandoznak, mondataim bár a témába vágnak, nem mindig összefüggőek. Nem is csoda, hogy nem figyelem, amint a tábla fokozatosan megtelik az általunk használt jelzőkkel. Amikor azonban ezt érzékelem tompa puffanással a földre ejtem székem első két lábát, és szinte abban a percben a táskámból egy füzet, toll kombinációt varázsolok elő. Eddig nem éreztem szükségét az írásnak, elvégre csak olyanok hangoztak el, amiket saját kútfőből is ki tudok következtetni, viszont ezt már csak le kéne jegyezni. Kacskaringós betűim hamar betelítik a füzetlapomat, nem spórolok a hellyel, már eleve tanulható formában írom le. Míg a kiemelésekkel, hangsúlyozásokkal foglalatoskodom figyelemmel kísérem az óra eseményeit is, beleszólni azonban nem kívánok. Legalábbis egy ideig.
- Valahol igazad van, de... Húzok alá egy-két szót pirossal, néhol karikázva, vagy éppen indulatszavakkal ellátva jegyzetemet. Konkrétan nem határoztuk meg semmit. Nagyon sok esetben, mint ahogy nálunk is, nem mondják ki egyértelműen a célközönséget, ezzel elérve azt, hogy a lehető legtöbb ember magára vegye. Pillantok föl, amint elégedett vagyok a munkámmal. Mi lehet, hogy teszem azt, az ellenkező neműeknek szántuk, de ezt egy szóval sem mondtuk. Dőlök hátra a székemen, miközben megigazítom a szemüvegem. Tehát igazad van, ők jelentették számunkra a célközösséget, a külvilágban azonban meglehet, hogy ez nem ennyire egyértelmű. Ternészetesen az is tény, hogy egy reklámot az csak jobbá tesz, ha nincs jól meghatározott közönsége. Teszem hozzá csupán azért, hogy mutassam, valóban egyetértek az előttem elhangzottakkal. Ugyanúgy, ahogyan a korosztályt sem lőttük be pontosan, elvégre mi tudtuk, kinek szánjuk, mégsem fogalmaztuk meg úgy, hogy az az adott korosztály nyelvét, vagy éppen ízlését mutassa. Igyekszem virágnyelven közölni azt a tényt, hogy a szexualitás alapú hirdetések zöme nem a huszonévesektől reméli a bevételt.

Ahogy a három lány távozik, kissé megtörik a hangulat, de nem kell hozzá sok idő, hogy rájöjjek, könnyebb nélkülük. Egyfajta feszültség áradt belőlük, bár nem állítom, hogy szándékosan, és azt sem, hogy elsősorban ellenem irányult. (Most hazudok magamnak, hiszen kit is utálhatnának? Egymást? Akkor nem együtt mentek volna el. Az viszont biztos, hogy egymást hergelték, és elég volt egyikük ellenszenve, hogy a másik kettő- már csak a barátsága jeleként- ugyanígy érezzen irántam.)
Nem vágyom a tanítványaim szeretetére. Nem leszek az anyjuk, (a fiamnak sem voltam soha anyja), nem lszek sem barátnője, sem lelki társa többé senkinek. Ha válkasztok is valakit bizalmasomnak, nem ebből a korosztályból. Nem világot megváltani jöttem ide, de amit csinálok, maximalista módon... Valóban célom, hogy hatékony utánpótlást "neveljek", nem csak magamnak, és meglehet, éppen magam ellen. Felpezsdít, ha van valami, amiért küzdhetek, és sokkal motiváltabb vagyok, ha van versenytársam, mintha egyedül kellene végigfutnom a maratont.
A maroknyi csapat is ezt jelenti számomra. Lehetőséget. Bár kevesebb az esély, meglehet, az egyikük közülük néhány év múlva sikeres ember lesz a szakmában, és azokon az alapokon indul el, amiket én adtam neki. Hogy hová növi ki magát, a Jóisten se tudná megmondani... én sem tudom, hol tart majd a világ 5-10 év múlva. Vajon szükség lesz még egyáltalán reklámokra?
Klassz csapat maradt a teremben. Értelmes fiatalemberek és egyetlen fiatal leány, de utóbbi többet ér, mint a másik három, aki távozott. Rögtön kitűnik a többiek közül, már a sajátos reklámjával, majd a véleménynyilvánításaival is. Érdemes lesz rá odafigyelni, lehetőségeket látok benne.
Sajnálom, hogy Usui érkezett utolsónak. Bár igyekszik, a feladatban nem képes teljes mértékben beszállni, hiszen nem hallotta, amiről véleményt kellene formálni. Látom, ahogy megtorpan a mozdulata, elnézően nézek felé.
- Arról volt szó, hogy mindenki írjon az ellenkező nemről egy tetszőleges hírdetést- Ennyit kértem, nem többet, és ez az esetek nagy részében sikerült is. Csak az egyik lány írt magáról (vagy egy másik lányról), hisz vadmacska és kiscica szavakkal nem illetünk férfit, sem kisfiút.
Figyelmesen hallgatom őket, igazából már csak zint és Elyset, hiszen ők ketten szólnak a témához (Usui nem tud, gondolom, csak ezért hallgat).
- Elfelejti, hogy nem célközönségnek neveztük ki az ellenkező nemet, hanem a témának... - javítom ki finoman a fiatalembert. Az más kérdés, hogy a legtöbben (főleg a távozó lányok) szexuális felhangot csempésztek a reklámjukba. Ők beszűkítették a célközönséget egy-egy nemre.
- Ön jól látja, kisasszony- nézek Elysére-, hogy a feladat nem volt korlátozva nemre és korra vonatkozóan, és a reklámja éppen ezért üt el a többiekétől. Medve László, a reklám tükrében leginkább azok számára lehet érdekes, akik helyrajzilag a Yellowstone park közelében élnek, és oda járnak piknikezni... Tudom én azt, éppen egy fiatal pár, vagy egy idősebb hölgy kívánja majd alkalmazni eme idősödő urat? Az utalás, hogy ő gyermekmese TV -sztár utalhat arra is, van humora. De éppen megkeseredett is... Van benne némi bizonytalanság, titok, rejtély, az ember kíváncsivá teszi, milyen is lehet Medve László, és miféle munkát keres.
- És Ön- nézek Zinre- olyan eszközt használt, amit nem érthet bárki, a dolog ezért különleges. Mint egy apró titok, amiről csak néhányan tudnak, de amiről sokan beszélnek, és így terjed a híre... Sosem fogja érteni mindenki. De hogy ez korosztálynak szól, nemnek, vagy kinek... Magam sem tudom...- Elmosolyodom. Egyfajta ellentétről volt benne szó, és ezt akár ki lehetne tágítani; nem csak kettejük kapcsolatára (véleményezem, erről lehetett szó), hanem akár nemzetiségek vagy nemek közötti ellentétek vonatkozására is.
Kötetlenül beszélgetünk és tetszik, hogy véleményt formálnak, nem csak a kérdésemre válaszolnak. Újabb tényezőre hívom fel a figyelmet, mert eddig erről nem sok szó esett, bár evidens.
- Maga a termék is beszűkítheti a felületet, a célközönséget. Biztosan maguk is tudnak kapásból példákat. - Ezzel arra utalok, nem cél, hogy egy-egy reklám mindenkihez eljusson. Egy cumi vagy éppen a nemi különbségekből adódó egészségügyi reklámok sem érdekelhetnek egyszerre mindenkit. - Inkább olyan dolgot keressenek, ami mindenkit érdekel! Tudnak ilyet mondani? - Jöhet egy újabb játék. Az időbe még belefér...

//Mindenkitől bocsánat a késedelemért. Rátok bízom, akarjátok-e folytatni. Ha nem, mindenki lezárhatja a maga módján, beleírva azt is, van-e igénye a folytatásra, egy másik alaklommal, másik játékban... Köszi //

- Valóban erről volt szó, de utána példákat hozott fel, és ezáltal befolyásolta a többséget egy kapcsolatkeresési hirdetés irányába. Feltételezem, mivel a többségnek nincs gyakorlata a számára kényelmes zónában maradt, ezért lett a koroszály is a sajátunk. Félre ne értsen, de fogalmam sincs, Önnek mi fogná meg a fantáziáját - szólok közbe, mert én értem, hogy mi volt a feladat, de amikor példákat említett, már el is terelt minket egy bizonyos irányba. Nyilván ez is egy teszt volt, mi meg bedőltünk. Elsőre nem tudatosult, csak most, hogy szóba került újra, hogy mi volt a feladat. És nem. Nem tudom, mit gondol egy idősebb nő, férfi. Mire vágynak, mit szeretnének hallani. Még a saját korosztályomban sem vagyok biztos, de ott azért bátrabban mozgolódok. Ezért mertem azt kijelenteni amit. A többség pedig, ahogy én látom valóban a saját korosztályát célozta meg, és a hirdetés a hirdetőtől eltérő neműeknek szólt. Kivéve a leszbi csajt. De ez mellékes.
- Ami az én reklámom illeti, én inkább egy reklám sorozatban gondolkodtam. Felmerült bennem, hogy előbb felkeltem mindenki érdeklődését, aztán a későbbi "részekben" leszűkítem, a valós célközönségre. De remélhetőleg addigra mindenki erről beszélne...
Nem tudom ez mennyire jó elgondolás. De miért ne lehetne egy reklám is több részes? Vannak ma már ilyenek, igaz kevés, de az a tapasztalatom, hogy az ilyenek több ember figyelmét keltik fel, mint az egyszeri intelligens mosóporok.
A termék beszűkítésére csak bólogatok. A tampon csak a nőknek azt a korosztályát érinti, amelyik éppen használja. A prosztata gyógyszer csak az ilyen problémákkal küzdő férfiak számára érdekes. A mindenkit érintő termék valójában nehezebb lehet. De ez is csak nézőpont kérdése.
- Televízió, bútor, étel. Bármi, ami a napi szükséglethez tartozik? - vetem fel, mert mi más lenne olyasmi, ami mindenkit érdekel? És meg kell neveznünk egy konrét dolgot, vagy elég így kategoizálva? Számomra ez nem teljesen világos. De azért igyekszem.

- A reklámsorozattal csupán az a baj, hogy sokba kerül, mind a felület bérlése, ahol hirdetsz, mind a stáb fenntartása, aki kezeli. És emiatt, annak ellenére, hogy több emberhez jut el, szerintem az esetek többségében nem kifizetődő. Véleményezem a felvetést, bár igazság szerint most nem tudnám az érvelésemet adatokkal, vagy konkrét esettel alátámasztani.
Azután elégedett mosoly szállja meg ajkaimat az oktató dicsértét hallva. Ám ez nem sokáig tart ki, ugyanis arcom felett hamarosan a gondolkozás mély barázdái veszik át az uralmat az újabb feladat miatt. A szűkítés egyértelmű, hiszen a legtöbb reklám erre épít. Na de olyan, ami mindenkit érdekel? Van egyáltalán ilyen? Vetődik fel bennem, talán jogosan a kérdés, elvégre nagyon megosztott a társadalmunk, ennek következtében nemcsak a a nemek, korosztályok, hanem a különböző rétegeket is meg kell győzni. Ami valljuk be, nem egyszerű feladat.
Erre a problémára világít rá - még ha nem is szánt szándékkal - Usui. A csokoládé a legtöbb embernek felkelti az érdeklődését, de az árát természetesen bizonyos csoportok nem hagyhatják figyelmen kívül. A másik fiú a mindennapi élet szükségletei között keresgél, ami végtére is jó irány, hiszen mi más érdekelhetné az emberek többségét. Van valami, amit nem veszünk figyelembe. Érzem. De mi az?
A tollam kupakjából lassan fogmintát lehetne venni, így a rágcsálás helyett inkább halk kopogtatásba kezdek. Lázasan gondolkozok, egymást kergetik a gondolataim, de semmi használhatót nem találok köztük.
- Van olyan termék, ami a többséget érdekeli, de ezek kiemelendő tulajdonságai meghatározzák a réteget, akikhez el akarjuk juttatni. Tehát ott vagyunk, ahonnan kiindultunk, vagyis nincs olyan reklám, ami mindenkit meggyőzne. Jelentem ki, bár én magam is érzem, hogy ezúttal hagy némi kivetnivalót az érvelésem.

A kis csapat, aki a teremben maradtm lehetőségeihez mérten együtt dolgozik velem. Még Usui is, aki késve érkezett, figyel és igyekszik hozzászólni a témához, noha megértem, nehéz dolga van, hiszen a diákok által írt reklámokról lemaradt, azokról véleményt nyilvánítani nem tud. Rért igyekszem a témát olyan mederbe terelni, amihez bátran szólhat ő is. Már nem azok a reklámok kerülnek terítékre, amiket ők alkottak (azokat igyekszem egy rövid prológussal lezárni), hanem általános síkra terelem a beszélgetést, kiterjesztve a témát minden reklámra.
A kérdés most az, van-e olyan reklám, ami mindenkit érdekel, ami mindenkit célba vehet? Örömmel látom, hogy ezt a kérdést sem egyformán értelmezik, mindjárt Usui az első, aki meggyőz erről, hiszen sajátos módon közelíti meg a kérdést, és úgy válaszol rá (noha kérdéseket tesz fel, ez is egyfajta válasz!).
- Nagyon érdekes megközelítés, köszönöm!- mondom neki, és válaszolok is a kérdésére- Gondolhatunk luxuscikkekre, olyasmire, amire az ember nem mindennap költ, viszont szívesen költene... Érdekli, birizgálja a fantáziáját, esetleg gyűjtögetnie kell rá, hogy megvegye, vagy ahogy Ön is mondta, meglepetésnek szánja, mert nem mindennapi dologról van szó. Lehet ez csokoládé, ékszer, autó, ház, utazás... Mindannyiójukban felmerült már a vágy, hogy részesüljenek valami hasonlóban, ha esetleg megtetszett egy reklám ezzel kapcsolatban, nem igaz?
Zin megjegyzését, miért is lett beszűkítve a feladat, csak egy biccentéssel jelzem, így volt; ő is tudja, hogy az a helyzet miért alakult ki. Nem is érdemes a szót rá pazarolni.
- Akkor szerencséje volt, hogy nem ezt a feladatot adtam- elmosolyodom, hogy szóba hozta, engem, mint célközönséget, nehezen közelített volna meg. Inkább humorosnak mint bántónak érzem a dolgot, eképpen viszonzom is. Nem érzem sértőnek, amit mondott.
- A reklámja, ha ezt a célt szolgálta, elérte a célját. Gondolom, magamhoz hasonlóan mások is törik a fejüket, mi köze lehet a narancslének a kaktuszhoz. De Ön nem a levegőbe beszélt. Ön tudja, mit jelent ez, milyen úton fogja e jelképrendszert kicsomagolni, hogy mindenki számára világos legyen. Viszont mindaddig, amíg ez meg nem történik, nincs szűkítve a kör. Csak a kérdőjelek vannak, miről is szól a maga reklámja?!- Lényegében ügyes megoldás, és eléri a célját. Az emberek beszélnek róla, holott nem is tudják, miről van szó.
A kérdésemre általánosságban reagál, olyan cikkeket sorolva, amikről feltételezi, hogy mindenkit érdekelhet.
- Így van, ez is egy megközelítés...- bólintok, hogy a megoldása helyes. Tökéletes számomra, hogy így fogalmazott, mert hát mindannyian tudjuk, ezen belül a termékeket még jócskán lehet szűkíteni.
Aztán Elysehez fordulok, aki megintcsak véleményt formál. Most először nem értek vele feltétlenül egyet, de éppen ezért jó ez az óra. Azért vagyok itt, hogy megtanítsam a szakma rejtelmeire.
- Értem, hogy mire gondol- és felé fordulok, elsősorban neki beszélek- De ha ismerjük egy reklám felépítését, és előre tudjuk, hogy azt több részletben akarjuk majd a közönség elé tárni... Vajon nem költségkímélő a módszer, hogy - Zin szavaival élve- az összes részt előre felvegyük, és csak az adott időpontban tárjuk a nyilvánosság elé?
Nem kell, hogy egy "többrészes" reklámhoz havonta összeverbuváljuk a stábot. Nem is így szokás. Az alkotóknak előre megvannak a terveik, azokat mind egyszerre fotózzuk, filmezzük, és utána úgy adagoljuk, ahogy a piaci szükséglet megköveteli. Mondhatnám, hogy előre pontosan minden meg van komponálva, de ez sem feltétlenül igaz. Itt lépnek be a különböző felmérések, statisztikák, reklámkutatók eredményei... Soha semmi nincs véletlenül. Az sem, melyik reklám mikor kerül levetítésre, például a tévében.
Mindamellett, hogy nem mindenben vagyunk egy véleményen (nem is elvárható), megdícsérem a kreativitása miatt, amit a saját reklámjával kapcsolatban alkotott. Szép munka, s mint olyan, ha nem is veszi észre, hasonlítható Zinéhez is: hiszen erről a reklámról is sokan beszélnének, és senki sem tudná, pontosan mit is takar. Elvégre Maci Laci egy rajzfilmfigura, lehetetlennek tűnik, hogy ő keres munkát... Nagy kérdés, hogy Elyse is jelképrendszert használt-e, vagy csak humorosan szerette volna megoldani a feladatot.
A feladat, amit adok nekik, talán őt gondolkodtatja el legjobban. Csak a tollat kell néznem a kezében, és tudom, hogy ezt is komolyan átgondolja, mielőtt válaszolna. Érzem a bizonytalanságát is.
- Akaratlanul is szűkíti a lehetőségeit, Elyse. Miért feltételezi, hogy pl. egy drága csoki- Usuira tekintek, mert az ő példáját említem- vagy egy szép bútor- most Zinre pillantok futólag- ne érdekelhetné az összes réteget? Az anyagi helyzet nem szab határt az álmodozásnak. Azaz, hiába tudja valaki, hogy nem veheti meg ezt vagy azt, megnézi, mert már a látása is érzéseket vált ki belőle. Olykor motivált is lesz, hogy gyűjtsön rá, hogy megszerezze. Egyet tudnak érteni ezzel? - nézek körbe. - A reklámcsinálók éppen akkor végzik jól a feladatukat, ha nem korlátozzák be feltétlenül, amit el akarnak adni. Azt kell sugallják, ez a termék mindenki számára elérhető. Valaki könnyedén megszerzi, valakinek spórolni kell érte, de a terméket kívánatossá teszik... Dolgozzunk meg érte, ha kell! És ennek vajon milyen üzenete van? - ismét egy kérdés. Lássuk, hova jutottunk el!