Estimese - Seby és Elee

-Nem, tényleg nem, bár eléggé röhögtél már! Nincs mese, minden hülyeséget ki kell préselni magamból, most már érdekel! - Lehet megcsikizem ha jól lesz és ha az, most nem teszem, fáj a lába.
-Valami alapja kellett legyen, hogy annak vallom magam. - Vigyorgok.
-Hmmm, mindegy, jól járok így is, úgy is! - Kacagok, de ez az igazság. Mindkettő nevetésre fog sarkallni, ami vele lassan már megszokottá válik, pedig alig ismerem.
Ránézek, de hamar leesik, az ajkamba harapok és a plafont nézem.
-Neeem, asszem nem, a tanga sem vág! - Kacagok, úúú. De simán poénra veszem, ilyeneket nem veszek magamra amúgy se.
-Hmm... - Úgy teszek mint aki szintén komolyan mérlegel. - Hát na jó. De csak mert elutasítod a szexista ölelésem prűd módon! - Kacagok, érdekes kapaszkodás lenne ha a mellét markolnám...
Vigyorom mosollyá szelidül, hogy kifejti. El is felejtettem hogy olyan mint én.
-Figyelj, kipróbáltad egy spanyollal is, legalább nem azon bánkódsz mi lett volna ha nem teszed. - Mosolygok rá, én is jöttem már össze úgy csajjal hogy azt hittem elcsesztem a nyaralást mindenkinek. Meg is kaptam hogy nem igaz hogy nincsenek igényeim, pedig elsőre nem tűnt egy hisztis, idegesítő, pénzéhes libának... na mindegy.
-Ő is, csak ő... Jobb ember. - Aztán ránézek, pislogok megint. - Néha jó lenne tudni. Talán jobban megérteném... akkor talán olyan bátyja lehetnék akit megérdemel... - Zavartan összezárom a szám, fecsegek. Nagyon. Zavarba is jövök, nem tudom miért mondtam ki ezt hangosan... bár Elenore előtt eddig semmi nem volt tabu, most sem, de nem akarom elrontani a kedvét. Örülök hogy jól érzi magát velem.
Áttérünk rá, remélem az könnyedebb téma lesz és nem sérti a kérdésem.
Szerencsére nem, hallgatom, de valóban elkerekedik a szemem és elfojtok egy grimaszt, hogy fúj.
-Hát nem tudom... szerintem az nagyon stresszes foglalkozás... mi vicceset tudnál mesélni, amitől nem leszek egy elcseszett Edward Culden? - Vagy ki... valami ilyesmi a neve annak a tini vámpírparódiának.

- Ó, ahhoz minimum egy spangli kéne, vagy egy olyan borzasztó tárlatvezetés, mint amin akkor voltam… De értékelem, hogy bevetnél mindent az ügy érdekében.
- Á, csak nem? Azt hittem, bárki mondhatja magát illemtanárnak… - szemem sarkából nézek rá, élvezet cukkolni.
- Igazán? Azt hiszed, jól jársz? – elnevetem magam. A kis naiv, de nem baj, majd meglátjuk, mire jutunk egymással. Soha ne mondd, hogy soha…
Élvezet nézni, ahogy ajkát beharapva küzd.
- A tanga, mi? Bőrtanga? Megmutatod? – nézek rá kaján vigyorral, hatalmas szemekkel. Nem tűnik tangás típusnak, de hát sosem lehet tudni, nem igaz?
- Miiiiii az hogy prűd módon? Honnan veszed, hogy prűd vagyok? – forgatom a szemem, és durcás képet vágok. Én prűd? Cöh! – Ha tudnád, mennyire nem vagyok az!
- Nem az a baj, hogy kipróbáltam-e egy spanyollal vagy nem. De… Ott komoly problémák voltak… - elnevetem magam. Hát tényleg aprócska volt, de nem az volt az egyetlen probléma.
- Ezt most miért mondod? Én örülnék, ha lenne egy ilyen bátyám. – nem értem, mi lehet a baja az öccsének. Tök jó fej. Mondjuk nekem semmilyen tesóm nincs, fogalmam sincs, hosszútávon mennyire idegesítő.
Persze, kiakad a doki-témától, de legalább hajlandó egy-két sztorit meghallgatni.
- Mire vagy kíváncsi? Leharapott ujjra, kaszkadőr sérülésre, verekedésre, börtöntöltelék röntgenre? Választhatsz. – mosolygok rá. Ezek mind olyan sztorik, amiknél én is ott ültem a váróban, nem csak úgy mesélték. – És amúgy Cullen… Halál ciki, hogy tudom, de ez van. Olvastam a könyveket. Azt a Pattinson csávót nem csípem. Kábé annyira nem, mint Kristen barátnőjét. – vigyorgok, remélem ezzel a kis közjátékkal elvettem a doki-téma élét. Bár nem tudom, melyik gázabb; hogy sebész szeretnék lenni egy napra, vagy hogy így vágom a Twilight sztorikat.

-A spanglit nem vállalom, de borzasztó múzeumot kereshetek! - Gonosz vigyor.
-Nono, ez kiváltság kérlek! Mint a jó franciázó tanár titulus, ki kell érdemelni! - Intem az ujjammal vigyorogva.
-Simán! Eddig is jól éreztem magam este, pedig milyen pocsékul indult, megjelentél, azóta jó. Bizalommal vagyok a dolog iránt! - Nevetek. És tényleg... jól érzem magam vele, szerintem nem járok rosszul, bármi lesz.
-Ó hogyne, csak most kicsit kitágult, megtévesztően hasonlít egy sima alsónadrágra, de a látszat csalóka ám! - Nevetek, egyszer poénból felvettem egyet, igaz sima nőit, hogy szórakoztassam a csajom de... nos maradjunk annyiban azóta értékelem ha lány olyat vesz fel a kedvemért.
Rettentően jól szórakozom hogy duzzog, áhá, tényleg olyan mint én, ha prűdséggel vádolják sértés. Höhö.
-Nem is tudom... - Mondom vigyorogva, csücsörítve kissé a szám, hogy elfojtsam a nevetésem.
-Óh... hát... nem tudhattad. Néha mellé kell nyúlni hogy értékeld mikor végre valaki normálisra akadsz! - Nevetek, én így próbálom felfogni.
Szóba kerül az öcsém, de amit mond... tök jól esik. Látszik a mosolyomon, hogy hálás vagyok és sokat jelent, még ha nem is tud semmit, nem is ismer, de mégis... őszintén mondja valahogy.
-Kössz... - Mondom szerénykedve valahogy, lesütöm a szemem is kicsit. Szerintem nagyon nem vagyok jó testvér, olyan mintha folyton bántanám az öcsém, pedig... nincs is senkim csak ő. De lehet tényleg megutált, baromi bizonytalan vagyok. Már az ő érzéseiben, én nem tudom nem szeretni a testvérem.
-A kaszkadőr sérülésre nem mert késő van hogy az öcsém hívogassam... - Mert tuti felhívnám hogy ugye rendben vagy mert olyan horror sztorit hallottam... képes vagyok rá, borzalom és gyötrelem. - A verekedés meg megvolt, elég egy időre, hmmm, a másik kettő marad, jók lesznek azok is... - Vicces lesz nem? Nem? Remélem...
-Eléggé olyan feje van, mint akinek örökös szorulása van... megértelek... - nézek rá "együtt érzően". - Olvastad a könyveket? - Esik le... - Hogy hogy? - Vigyorodom el. A sötét kis mocskos titkai, áhá!

- Kár, pedig veled vicces lehet beszívni… Azt a rémes múzeumot meg inkább hagyjuk ki, jó? Bármit megteszek neked, csak szörnyű kiállításra ne vigyél. Kérlek! – ujjaimat összekulcsolva, hatalmas szemekkel nézek rá, úgy könyörgök irgalomért.
- Bocsi, én kérek elnézést. – nevetem el magam a dorgálás hallatán. Hihetetlen, hogy alig pár órája ismerem, de máris ilyen jóban vagyunk. Nem szoktam így megnyílni, biztos a tequila tehet róla. De nem bánom, én már jól jártam az estével.
- Áh, hagyd, majd akkor szólj, ha tényleg tanga van rajtad. – vigyorgok. Egy sima alsóban semmi extra nincs, hacsak nem egy jól feszülő boxerről beszélgetünk. Az elég sokat sejtet, szeretem az olyat. Ezét néz az ember atlétikát a tévében, nem? Azok a feszülős rucikák sokat mesélnek ám a gazdájukról!
- Na, mesélj csak! Miből gondolod, hogy prűd vagyok? Talán nincs elég szabad bőrfelület rajtam? – mosolyomat nem tudom leplezni, de igyekszem adni a sértődöttet. Megfogom a pólóm alját és a mellem alatt összecsomózom – Na, most mondd, hogy prűd vagyok, babám! – nyelvet öltök rá, de már ráz a röhögés. Valahogy nem érzem kínosnak.
Szerénykedve mosolyog, ahogy kicsúszik a számon, hogy én örülnék egy ilyen bátyónak. De tényleg! Szerintem tök jó tesók lennénk. Mondjuk, lehet, hogy rövid úton kikészítenénk egymást…
- Hé, ha úgy éreznéd egyszer, hogy szükséged van egy bolond hugira, akkor csak szólj. Rám lehet számítani. – kicsit oldalba bököm, meg ne hatódjon itt nekem, mert tényleg lelkizni fogunk!
- Hát jó, azok úgysem annyira jók. – megvonom a vállam, és kényelmesen elhelyezkedem a kanapén, kicsit felé fordulok, aztán jobb ötletem támad – Nem bánnád, ha egy kicsit ölbe kéne kapnod a lábaimat? – ha engedi, az ölébe teszem a lábam és félig a karfának, félig a háttámlának dőlve teljesen felé fordulok.
- Melyikkel kezdjem? A harapóssal vagy a sittessel? – megvillantok felé egy vigyort, szerintem a harapós jobb, én azt hagynám a végére, de Ő dönt, nem akarom befolyásolni.
- Ja, vagy mint akinek feldugtak egy seprűnyelet a seggébe… Azt tudtad, hogy a forgatás erejéig a hasára festették a kockákat, mer tmég ki sem tudta gyúrni magát rendesen? - elhúzom a számat. Nem lenne különben rossz pasi, de az az örökös szenvedés. Összeillenek a kis Bellácskájával. – Hátöööö az úgy vooooolt… - kezdem elnyújtva, aztán töredelmesen vallani kezdek: - A szerzőnek olvastam egy másik könyvét, ami tetszett, és gondoltam megpróbálkozom a sorozattal is. Még a nagy őrület előtt túl voltam rajta, de szerintem a másik sokkal jobb volt. Azóta film is készült belőle, egész hiteles adaptáció lett, csak hát ott is… Máshogy képzeltem el a szereplőket. – megvonom a vállam, mert hát én nem tudom, kivel lehet jól eladni egy filmet, vagy hogy ki kinek a kije egy ilyen castingon… Én biztos másképp csinálnám, de nem én csinálom, nem igaz?

Csak mosolygok, ezt sosem tudjuk meg, vicces-e.
-Húúúha, jól meggondoltad? Bááármit? - Kacagok fel, nem akarok én sem valami dögunalom porlepte koporsóba forgolódni kiállítás címen, de ezt nem bírtam kihagyni.
-Most az egyszer elnézem, lásd, milyen kedves vagyok! - Kuncogok.
-Hátöhm, jó. - Kacagok, nem most lesz. Poénból talán fel is venném neki, de azt max akkor ha már lefeküdtünk egymással, mert szerintem amúgy elég kiábrándító, az olyan női holmi.
Vigyorgok, ó, pukkadozik, csomót köt a pólóra, megnézem az idomait, férfi vagyok, ne várja el hogy fából legyek.
-Áh, nem is tudom... a szabad bőrfelület már javít ezen, de lehet könnyen zavarba jössz éles helyzetben, ha szexualitásról beszélünk, ki tudja... - Vigyorgok, csak az agyát húzom, egyértelmű hogy bevállalós, talán játékos is mint én, de olyan jó szívni a vérét.
-Ahhh... - Hát nem épp bátyként méregettem előbb, kicsit nehéz lenne nekem, mert hát... erősebb gát kéne előbb, minthogy pasija van. Jah, akkor esetleg, bár csak úgy senkit sem hugiznék le. - Okés majd szólok. - Mosolygok és nevetek, amúgy jól meglennénk, azt hiszem.
-Jól van... - Huh,okés. - Persze, tedd csak. - Azt nem garantálom hogy pár perc múlva nem fogom simogatni őket, de ha nem zavarja, nyugodtan. Nem zavar a közelsége egyáltalán.
-Hm... a harapóssal. Az olyan morbidnak tűnik! - Kuncogok.
-Hát... láttam egy képet róla, amin... csillog, mert kiáll a napra de... könyörgöm nála én is izmosabb vagyok. - Forgatok szemet. - Pedig a könyv szerint állítólag adoniszi teste van! - Kacagok, úúú az fájt. - Nem tudom mit esznek azon a pasin a csajok... - Komolyan nem, ha tud rá választ adni lehet komolyan okosabbnak fogom érezni magam.
Elvigyorodom, látom kííínos, haha.
-Van másik könyve... huh. Szerencsére arról teljesen lemaradtam. - Hát nem tom, szerintem nincs olyan hogy az egyik könyve jó a másik meg... übergáz.
//A Burok pedig pont hogy kva jó, mondjuk sztem a film ugyan olyan gáz, mint Belláék XD De Seb ezt nem tudhatja Razz

//
-Szóval szereted a tini vámpíros könyveket? - Vigyorgok rá. - Az interjú a vámpírralt olvastad? Anne Rice. Azt még én is olvastam, az tetszett. Pedig én nem vagyok vámpírimádó! - Vigyorgok, azt a könyvet tudom ajánlani, remekek benne a megfestett érzések, hangulatok, képek.

- Komolyan mondom! Bármit kérhetsz, és én boldogan megteszem. – dehogy gondoltam meg jól, de tényleg bármit megtennék, hogy ne kelljen szörnyű alkotásokat nézegetnem órákon keresztül.
- Ó, térdre borulok nagyságod előtt! – kacagok, mert hát milyen kegyes már, hogy elnézi balgaságomat.
- Előre lendítené a divatbemutatót, ha én is bemutatnék egyet? – nézek rá vigyorogva. Persze, hogy csak poén az egész, de hát addig kell feszíteni a húrt, amíg el nem pattan, különben sosem tudom meg, hol vannak a határai.
Hogy én prűd? Csillagom, nem tudod, kivel kezdtél! Hah, majd meglátjuk, ki itt a prűd! Ennyi erővel fehérneműben is ülhetnék mellette, akkora panoráma van, amiért az utcán már bőven megszólnának.
- Ó, kérlek, tégy próbára! – összehúzott szemmel, ádáz mosollyal mérem végig. Nem hiszem, hogy tudna olyat kérdezni vagy mondani, amitől elpirulnék. No, persze, soha ne becsüld alá az ellenfelet.
- Nincs erőszak, de ha egyszer úgy hozná a helyzet… Én mindig is vágytam egy tesóra. – rákacsintok, mert nem akarok rászállni, meg ez milyen hülyeség már, de hát hülyék vagyunk, nincs mit szégyellni ezen.
Tök laza vagyok, csacsogósra és közvetlenre ittam magam, úgyhogy eszembe sem jut, hogy esetleg nem kéne az ölébe dobnom a lábaimat. Kényelmesen elhelyezkedem és elvigyorodok, amikor a harapós sztorit kéri.
- Hát jó. Estem egyet a motorral, akkor kezdtem tanulni és eléggé fájt a csípőm. Ültem a váróban, és bejött egy faszi, akinek óriási házi jellegű kötés volt a jobb hüvelykujján. – kezdem a mesét, igyekszem jól visszaadni a helyzetet – Közben behívtak a röntgenbe, úgyhogy nem tudom, vele mi történt, de egyszer csak bejött egy másik doki is hozzám, és az engem vizsgáló orvost kérdezte, hogy hogyan fogalmazná meg azt szépen, hogy valakinek a felesége leharapta az ujját. Én meg felsírtam az asztalon a röhögéstől, mert hát hogy kerül az ujjad a feleséged szájába? Meg miért harap? És különben is… Ha meg tudod, hogy harapós, akkor minek dugdosod a szájába az ujjad, nem? – felidézem az eseményt, és elfog a kacagás. Biztos nem olyan vicces elmondva, de én látom hozzá a dokik fejét, meg a csávó fancsali képét. Hát fergeteges volt, az is biztos!
- Az tény és való, hogy a könyv alapján nem ezt a srácot választottam volna. Bár, úgy egyébként illik rá a leírás, de hát… Egy kis konditerem nem ártott volna meg neki. – elgondolkozom, mert amúgy tényleg illik rá a szerep, de naaaa, azért tegyünk már érte egy kicsit, nem? – Hogy mit esznek rajta? Vámpír, aki annyira szerelmes, hogy nem hajlandó átváltoztatni a nőjét, csak állatok vérét issza, tehát minket tuti nem bánt, és hát halhatatlan, gyémánt keménységű a bőre, és iszonyú erős. Soroljam? Ja, az csak bónusz, hogy a fényben úgy csillog, mint egy transzvesztita fellépő ruhája… Csak tudod, egyetlen kérdésem marad: ha halott, mert ugye jéghideg, meg nincs vérkeringése, akkor hogy áll fel a farka? – komoly arccal teszem fel neki a kérdést, amúgy tök nem érdekel, nem tervezek vámpírral szexelni, de hátha van valami jó gondolata.
- Van, és hidd el, nem olyan vészes. Én szerettem… - igaz, hogy a film nyáltól csöpög, de láttam már rosszabbakat is.
- Hát, ezt így nem jelenteném ki… - nevetek rá. Általában kerülöm a vámpíros témát, nem hiszek benne, meg az összes annyira nyálas… - Nem, az kimaradt, meg sok más vámpíros könyv, nem igazán csípem az ilyen jellegű fantasyt. Akkor már inkább törpék, manók, tündérek, vagy bánom is én, de a vámpírok valahogy hidegen hagynak…

// Nem mondom, hogy életem filmélménye, de szerintem kevesebb dolgot írtak át benne, mint az Alkonyatban. Very Happy

//

-Húúha... hmmm, na jóóó, egye fene, de akkor.... - Hajolok közelebb, mintha természetbeni juttatásra hajaznék, de csak vigyorgok az arcába és közlöm a következőt győzelemittasan: - Egy hónapig mosogatsz nálam! - Kacagok fel, hú, hawaii lenne nekem, neki meg pokol, de mivel vicc, úgy sem történik meg. Pedig milyen sűrűn láthatnám őt!
-Ha térdre rogysz félreértem hogy másra vágsz... - Vigyorodom el kajánul.
-Hmmm... lehetséges. - Poénnak poén, én kárpótolva lennék az ő látványában de szerintem ez nem kölcsönös... Nem lehet elférni a tangákban... már elől.. ugye. Bár ha hamar lekapom, lehet ő is jobban jár, még ha nem is követi szex a dolgot akkor is.
-Igazán? Hmmm. - Elvigyorodom. Miért is ne? Vajon elpirul, zavarba jön a következő kis szösszenetemtől? Elkezdek erotikusabb hangon sugdosni a fülébe, a haját finoman el-el fésülve, közel kerülve hozzá, de nem nyúlkálok. - Szóval ha nem vagy prűd, akkor nyugodtan mondhatok olyanokat, hogy szívesen csókolnám végig a tested, játszadozva az érzéki gyönyör nyújtotta örömökben, főleg mikor a nőiességeden nyalok végig, finoman játszadozva a nyelvemmel a csiklóddal, majd kéjesen felnyalva a hüvelyedbe élvezkedve nyögök a nedveidet érezve, hogy kívánsz és kívánod hogy szopogassalak odalenn míg el nem élvezel remegve? Hmm? - Adok egy puha csókot a fölére halkan, inkább a játék részeként, majd visszahajolok vigyorogva és megnézem mi a reakció. Ha jól sejtem max kajánul vigyorogni fog, de ha elpirul... óóó, az jó lenne.
-Jó is ha van az embernek egy testvére. - Mosolygok, hát... ki tudja. De valahogy úgy érzem furán venné ki magát. Sok szempontból, de nem zárkózom el, butaság lenne.
Felteszi az ölembe a lábait, nem zavar, a szavaira figyelek most úgy is.
Egy pillanatra megijedek, hogy ő lesz a főhős, majdnem lesápadok, de hamar kiderül nem. Attól kicsit megnyugszom.
Elkerekedett szemmel nézem ahogy nevet, úristen, ez durva.
-Lehet már egy hete nem ettek... vagy kicsit balul sült el az ágybani elvadulás... - Kuncogok fel, juj... Na így akarjon az ember feleséget, hát megeszik! Na jó, talán nem.
-És mi a sittes? Ugye nem te mentél oda... - Somolygok, kis rossz kislány.
-Kis? Öhm... - Nekem nem egy erős izmos valaki jut eszembe az Ed gyerekről. Nagyon nem.
Kiábrándultan hallgatom, hogy ez lenne a szexepilje, komolyan? Aztán vigyorgok.
-Odapumpálja a vért, ha már a vér élteti! Elvégre a vámpírok a vért manipulálják, onnan az erejük... - Kacagok. - De lehet csak kanos vadkant reggeliz és az olyan mint a viagra, ki tudja? Nekem az is sok volt hogy lesz gyereke... a száz éves spermája még termékeny? Tud valamit... - Mert lesz gyereke a sajátja szóval...
-Hát... fiú vagyok és a sci-fi és a krimi jobban leköt. - Vallok színt ez a fantasy vámpírkodás nem az esetem.
-Tényleg? Mondjuk az a könyv jó szerintem, de a film is egész jól visszaadja a Piti fiúval. De akkor az ír világ fekszik neked igaz? - Mosolygok, nem lenne meglepő, ugye.

//Hát... sztem csomó olyan dolog kimaradt ami fontos és csomó olyan bekerült ami üti a könyvet és a film logikáját is xD Pl hogy Ian kiviszi Vandát a barlangon kívülre naplementét nézni xD Ne mááár, mikor ő ott fogoly lenne meg amúgy is xD Szóval sok dolog sztem egyáltalán nam adja vissza a könyv igazi hangulatát xD De én szigorú vagyok azzal a filmmel mert a könyv nagy kedvencem xD//

Érzem, hogy még meg fogom bánni, hogy ilyen lelkesen tervezek engedni minden kérésének, de amit mond, arra nem lehet felkészülni. Számítottam én mindenre, de… Mosogatás? Komolyan?
- Várj, várj! Ez tuti valami beugratós dolog. – gyanakodva mérem végig – Van valami speckó igényed? Hogy mondjuk egy szál kötényben tegyem? – most már vigyorgok, mert ha ennyi az egész, akkor még meg is csinálom.
- Úúúú, rossz kisfiú! – vigyorgok rá, és kicsit megpaskolom az arcát. Olyan kedveskedő nagyi módra.
- Á, ha csak lehetséges, akkor nem fáradok vele. – kacsintok rá. Két lehetőség van: vagy attól tart, hogy túl jól állna neki a tanga, vagy attól, hogy nem igazán férne bele. Bár szerintem nincsenek ilyen jellegű problémái, nem érzek késztetést, hogy kiderítsem. Ma nem. De semmi jónak nem vagyok az elrontója…
Felcsillan a szeme, ahogy kérem, tegyem próbára, és rosszat sejtek. Közelebb hajol, hangja lágyan búg, és amit mond… Kiszárad a szám, de mosoly mögé rejtem zavaromat. Halkan kuncogok, ahogy puhán megpuszil. Ajkamba harapok, próbálom visszanyerni a hangom.
- Ennyi? – nézek rá, miután megnyalom az ajkam – Folytasd, kérlek!
Ejtem a tesó témát, mert nem ülnek vele úgy a poénok, mint hittem, de talán ez neki komolyabb ügy, mint nekem. Nem tudhatom, milyen a viszonya az öccsével, nekem könnyebb dolgom van ezzel a témával.
Belekezdek az ujj leharapós történetbe, nem nevet velem, de az ötletei nem rosszak, ami a magyarázatot érinti.
- Lehet, minden lehet, sosem kérdeztem meg. – megvonom a vállam.
- Ó, voltam én már cellában, de nem, nem én voltam bilincsben. Ez nem az a mese. – vigyorgok rá, mert igen csak elkalandozott, de hát nincs megtiltva.
- Nem, behoztak egy csávót bilincsben, öt rendőr kísérte. Akkor már nem is tudom, miért voltam az ügyeleten… Mindegy is. Szóval behozták, mert lenyelt valamit. Aztán behoztak egy másikat is. Azzal nem tudom, mi történt, halkan susogtak róla a zsaruk. A lényeg, hogy ezt a két barmot egy szobába tették, a rend éber őrei meg a folyosón őrködtek. A két rab meg egymásnak esett a szobában. Jókor voltam jó helyen, persze belestem az ajtón, és azt láttam, hogy a két hülye egy ágytállal és egy mankóval harcol. Az egész ügyelet rajtuk röhögött még vagy egy hétig… Persze csak miután visszazavarták őket a hűvösre. – ezt mégis jobban sikerült előadnom, pedig azt hittem a harapós jobb lesz. De úgy alakult, hogy jobb mese kerekedett ebből. Remélem, jól szórakozik rajta.
- Á, egy kanos vaddisznó mindent megold, igazad van! – nevetem el magam – De tudod… A jéghideg herék szerintem hibernálták a fiatal spermákat és Bella forrósága életre keltette őket. – nem bírom ki, hogy röhögés nélkül adjam elő az elméletemet. Egyszerűen annyira abszurd az egész!
- Megértem, persze. Igazad is van, egy jó véres Tarantino filmnél nincs is jobb. Vagy egy hatszáz oldalon át húzódó körömlerágós kriminél. Sokkal jobb, mint egy nyáltól csöpögő gyémánt bőrű vámpír hisztijét olvasni. – vigyorgok, mert ezeket én tényleg szeretem – Amúgy meg, ne is csodáld, hogy csípem a gonosz kis manókat, akik a szivárvány végén őrzik a teli üstnyi aranyat. Mégiscsak az ereimben csörgedezik az ő vérük is.

-Oh, az aztán maga lenne a menny, mosogatsz, meztelen egy szál laza kötényben...Ó... - Nevetek, tényleg remek lenne!- De elég ha csak miniszoknyában teszed ép lábbal! - Kuncogok. Hogy én mennyire utálok mosogatni...
-Csak egy kicsit! - Nevetek, hogy paskolja az arcom.
Kuncogok, nem fárad velem, kár. No nem baj, elég hülyénk vagyunk, lesz ezer más mint a tangás ügyünk, majd azokra vesszük a fáradtságot.
Aztán mondja bizonyítsam hogy ő nem prűd. Legalábbis ez a lényege, hát sugdosni kezdek az édes kis fülébe. Látom hogy a fantáziáját beindítottam, nyalja az ajkát. Vigyorgok és visszahajolok, hogy azt mondja folytassam.
-Hmmm, szóval többet akarsz? Hát jóóó... Gondolom akkor az sem hoz zavarba, ha azzal folytatom, hogy meztelen, kimelegedett, verejtékező testeink összesimulnak és könnyedén beléd csúszok, mert a tested sóhajt a férfias keménységért, amit meg is kap, mélyen és egyre gyorsabban, a sóhajokat csókokba fojtva, közben hallani hogy a feszes tempótól amit diktálok újra össze és összecsattan a bőr, kínzóan fáj és akarod hogy erősebben markoljam a melled, másik kezemmel húzzalak magamra mind jobban és jobban hogy azt érezd tudok még és még mélyebbre menni, én pedig addig izgatlak míg remegve meg nem adod magad a második orgazmusodnak is... - Sóhajtok remegve a fülébe, az egy dolog hogy merevedésem lett, de vajon ő is elázott? Az elég biztató lenne, hogy nem vagyok közömbös neki. Akkor talán ezek a felvázolt dolgok még igazzá is válnak. Hmmm nem bánnám... Buja vigyorral visszahajolok, orrom súrolja az arcát direkt.
-Akarsz második menetet? - Kérdezem kajánul, kaphat. Az ajkamba harapok, basszus... jól esne egy csók, de nem szabad. Jobb lenne ha ő kívánná a szám és szenvedne kissé hogy nem kapja meg. Hah, micsoda szex követné...
Kicsit lenyugszunk, hallgatom a horror sztorijait.
-Nem csodálom, durva interjú lett volna. Hoppá bocsi hallom mi van, mondd, az asszony kannibál vagy csak eddig bírta hogy vegetáriánus? Esetleg ennyire kiéhezett rád? Mióta nem volt szex? Khm, nem díjnyertes kérdések. - Nevetek fájdalmasabban, úú.
-Akkor jó... - Vigyorgok, ha már bilincs másért, máshol okés. Azzal jó elgondolkodni de figyelek rá, ennyire nem száll el az agyam.
-Úúú, micsoda rögtönzött fegyverek! Az vagy ami a fegyvered, hát... az ágytálas fickót nem irigylem hallod.. csak azt ne mond hogy nem volt tiszta az ágytál...az szar ügy lett volna! - Kuncogok, juj. Ki az a barom aki összerak két rabot és otthagyja őket? Borzasztó... A rendőrök tényleg ostobák, de mind.
-Hát Bella olyan hogy a halott spermák is menekültek, de sajnos rossz irányba úsztak...- Fúúj... Bellát dögösnek nem nevezném, de csak röhögök.
-Asimovot jobban kedvelem, de igen. - Kuncogok.
-Tudom, tudom, hát én is bírom a brit humort, ez "faji" adottság! És tudsz jó kis kelta gonosz manós meséket? - Vigyorgok, bírnám ahogy előadja komisz hangon valahogy, szétröhögnénk az agyunk úgy sejtem.

- Ja, nem egy szál kötényben, hanem egy szál miniszoknyában? Van különbség? – nevetek én is, mert egyre jobb – Ép lábbal? Magas sarkú is kell? – mosoly bujkál az ajkamon, a szememben is tuti őrült fény csillan. Nem rossz fantázia, tényleg.
Elengedjük a tanga bemutatót, biztos lesz még pár hülye ötletünk az este folyamán. Aztán tesztelgetni kezd, mennyire vagyok pirulós. Mert prűd nem vagyok, az hétszentség. A történet első fele arra elég, hogy felkeltse az érdeklődésemet, hogy csikorogva megmozduljanak fantáziám kerekei. De ez kevés a piruláshoz, talán majd a folytatással eléri a célját.
Meg kell hagyni, nagyon jól tud beszélni. Ha csak fele olyan jól csinálja, mint amennyire jól tud mesélni, akkor nincsenek problémák. Hallom a hangján, ahogy az utolsó szavakat a fülembe sóhajtja, hogy saját magát elég jól behergelte. Forróság önti el a testem, ahogy lefesti elém a képeket. Vizuális típus lévén nincs könnyű dolgom, hogy visszafogjam magam. Pedig kéne. Beharapom az alsó ajkam, ahogy orrát végighúzza az arcomon. Máskor egy ilyenre csókkal válaszolok, de nem vagyok benne biztos, hogy nem csak szórakozik velem.
- Hát… - meg kell köszörülnöm a torkom, mert hangom rekedt, torkom száraz. Muszáj visszanyernem a nyugalmamat, mély levegőt veszek, mielőtt folytatnám – Egy ilyen mesével bármikor ágyba dughatsz. – szándékosan fogalmazok így. Arról volt szó, hogy én szépen befekszem a puha kis paplanom alá, és az ágy szélére ülve álomba mesél, nem igaz? Na, hát egy ilyen mesével elérheti, hogy nem zavarom haza.
- Ó, persze, én mindent akarok, csak nem most. Majd talán később? – le kell higgadnom, különben nagy bajok lesznek. Tekintetem az ajkára siklik, ahogy beharapja. Talán csak nem ugyanazok a gondolatok száguldoznak az Ő fejében is?
Megrázom a fejem, hogy kiűzzem a buja képeket. El kell terelnem a gondolataimat, és mesélni kezdem a leharapott ujjról szóló történetet.
- Hátööömmm… Nem, de nem is vagyok újságíró. – nevetek. Jó is lett volna, sajgó csípővel rohangálni a csávó után… Kész röhej!
- Na, igen… Mindenki olyan fegyvert választ, ami illik hozzá. De hát simán lehet, hogy azt érte el… Nem, tiszta volt, amúgy, de lehet, nagyobb lett volna a hatás, ha használat után kapja fel… Sosem tudjuk meg. – kacagok, de fintorgok is, mert látom magam előtt… Na, mindegy! – A rendőrök meg úgy kapkodtak, meg rimánkodtak nekik, hogy fejezzék be, mintha az oviban lettünk volna. Fergeteges volt!
- Ennyire rossz a helyzet? – nézek rá, mert hát nyilván más szemmel nézzük ugyanazt; én mégiscsak lány vagyok, hidegen hagy, hogy Bella mennyire jó nő. Bár kétségtelen, hogy szörnyű béna, de ezt mondjuk a szerep meg is kívánja…
- Hát igen, a vérünk az oka mindennek… - mosolyodom el. Nem tehetek róla, ez van. Imádom a gonosz kis zöld manócskákat, meg a tűhegyes fogú tündéreket, akiknek elhiszed, hogy jófejek, aztán rád ugranak, mint a raptorok. – Hogyne tudnék, de ma te vagy a mesemondó. Majd ha nálad leszünk, én mesélek! – rákacsintok, most előveszem az aduászt; én itthon vagyok, sérülten, rábíztam magam, most neki kell mesélnie. És nem csinálja rosszul, ezt meg kell hagyni.
Leveszem az öléből a lábam, a jégzselé kezd szobahőmérsékletűre melegedni, meg innék is valamit. Nyögve felállok, de már egész jól megy, már nem fél lábon ugrálok, csak baromi sánta vagyok.
- Kérsz valamit? Egy pohár víz? Whisky? Bármi? – nézek rá a konyhából, csípőmmel lazán a pultnak dőlve.

-Awww, igen! Szexin áll neked, de valami szép melltartó még lehet rajtad, nosza neki! - Kacagok. - Olyan csipkés fazon, ami sokat láttat de pont takar is! - Hú... nem tudom, megvárnám e a mosogatás végét... amennyire érdekelnek a mosatlanok, ugye.
Tesztelem, azt tudom nem prűd, de nem is pirul el, akkor viszont érdekel mennyire indítottam be.
Somolygok azon, hogy köszörüli a torkát, majd kuncogok a válaszán.
-Ha hagyod, örömmel... Szavatartó ember vagyok... - Igen, csókot nem kapok, hah... szomorú, nem baj. A kérdést még felteszem, folytatom én ha akarja, elvégre még egy menet még belefér.
-Amikor akarod... Te kis mohó! - Kuncogok. Egy darabig szemezek vele, de én is veszek egy mélyebb levegőt. Elnyomom magamban a vágyat, ezt is meg kellett tanulnom, megy. Attól a játékot még élveztem, remélem ő is.
Mondjuk a kórházi rémálmok segítenek visszarántódni a földre, hallgatom miket mesél.
-Még lehetsz! Semmi sem akadálya! - Kuncogok.
-Igen, de ez kórház, mindenütt szikék, tűk... fúj. Na szóval mindegy is! - Csóválom a fejem, jobb nekem hogy ágytállal harcolt.
-A rendőrök annyira bénák... már biztos vannak normálisabbak is, de a java... azt se tudja mit csináljon, mit kérdezzen, hogy reagáljon... Kész vagyok tőlük! - Csóválom a fejem, Lionellel is simán megoldottuk, pedig nem csináltam mást, csak franciául dumáltam és magyaráztam, ennyi.
-Valakinek biztos bejön de én ostoba, önző és... ennyire béna nővel nem kezdenék soha, főleg ha még az orron át való légzés sem megy neki... - Forgatom a szemem, de aztán mosolygok.
-Igen, szörnyű! - Kuncogok. - Ó, jól van. Egymás mesemondói leszünk! - Vigyorgok, nem is rossz ötlet. Nekem úgy sem szoktak mesélni úgymond.
-Héj héj, ülj csak vissza örökmozgó, mi kéne? Sebastian itt van és csinálja! - Kuncogok, ha hagyja visszanyomom finoman és felállok.
De ha nem hagyja csak megy... akkor megyek vele, figyelem minden lépését.
-Egy pohár víz jól esne, de csak mond hol a pohár, otthon érzem majd magam! - Mosolygok, ha mondja mi hol van, akkor öntök is magamnak de jó a csap víz is.
-Neked mi kell? Cseréljek zselét? Éhes vagy? Főzzek valamit? - Nem tűnik álmosnak, én sem érzem magam annak tulajdonképpen. De jobb lenne ha leülne, pihentetné a lábát.

- Jólvan, rajtam nem fog múlni. Ha rendbe jön a lábam, már repülök is… Várjunk csak! Veszettül sok a mosatlanod, vagy mi? Gyanús vagy… - már látom magamat, ahogy igen csak alul öltözve, csurom habosan mosogatok, Ő meg a tévéfotelból ülve néz, és közben popcornal tömi a fejét.
- Ha hagyom? Hát én hagyom… - elharapom a mondat végét, hagyom lógni a levegőben, fejezze be, ahogy gondolja.
- Hát, adjuk meg az esélyét, hogy nem ma láttuk egymást utoljára. Elvégre egy hónapig a rabszolgád leszek… - vigyorgok rá. Nem is tudja, mennyire mohó tudok lenni. El kell terelnem a gondolataimat, mert ennek így csúfos vége lesz. Szép mese volt, egy másik napon talán nem csak beszéltünk volna róla.
- Tényleg? Szemüveges, ceruzarágó újságíró típusnak nézel? Szakot kéne váltanom… - nevetem el magam, mert én nem látom magam riporterként sem, nem hogy íróként.
- Jaj, ne is gondolj bele! Inkább ne. – látom a fején, hogy az egész fóbiának azt a részét érintjük, amitől hajlamos kiakadni.
- Igen, a többség idióta… Tudod, centire mérik a felvételit, nem észre. De azért akad egy-két normális is. Csak nagyon jól titkolják… - bólogatok, mert tény, hogy a rendőrök többsége, már a közrendőrök teljesen aberráltak.
- Mindenki megtalálja a párját. Mint a zsák a foltját. De azért az megnyugtató, hogy ezek szerint én nem vagyok ilyen. Különben most nem ülnél itt, nem igaz? – a szemébe nézek, mosolyogva figyelem, tanulmányozom az arcát. – Most miért mondod? Lehet, hogy olyan orrsövény ferdülése van, hogy nem kap levegőt az orrán… - csak hülyülök, mint mindig, én már csak ilyen vagyok.
- Még szép! Kölcsönös, nem? – nézek rá egy őrült vigyorral. Ha Ő mesél, én is mesélek.
- Ugyan, már jól vagyok! – forgatom a szemem, és elhárítom a próbálkozását, hogy visszatartson. A konyhába bicegek, és érzem, hogy követ, szinte idegesít, hogy ennyire óvatos, hogy ott van minden lépésemnél. – Nyugi, semmi bajom.
- Jaj, ugyan már, hát csak tudok tölteni neked egy pohár vizet. Nem bénultam le, csak egy kis ficam! – hitetlenkedve nézek rá. De most komolyan, hát ezt csak meg tudom csinálni…
- Na, jó, figyelj! – felé fordulok és lenyomom a legközelebbi székre – Nem leszel itt a nap huszonnégy órájában, igaz? Szóval, előbb utóbb úgyis egyedül fogok mászkálni. Úgyhogy akár el is kezdhetem. Szóval egy pohár víz rendel? – remélem, elég határozott a tekintetem, mert ez most már tényleg több a soknál! Hazakísért, oké, de nem alkalmaztam, mint inast, még akkor sem, ha illemtanár, meg szobalány kiképző.
- Úgysem mondhatod el minden nap, hogy egy sánta pincérnő szolgált ki, ráadásul a saját lakásában… - most már mosolygok. Ilyen vagyok, mindenből viccet csinálok, még ha nem is túl jót.

-Háááát most valószínű elfogok mosogatni mert jön az öcsém meg a barátom ebédre, de... utána nem biztos hogy megint nekiállok, jól látod! - Kacagok, aki elmosogat nálam azt egy életre megszeretem. Josh is könnyen a szívembe lopta magát, milyen kis házias a szentem.
-Igen?.. - Hajjaj... direkt csinálja... legyek jó fiú a francia út alatt abban a tudatban hogy hagyná hogy jól érezzük egymást? Hah, boszorkány! Imádom érte... gonosz. De csak vigyorgok, most... most nem szabad, mindketten rosszul jönnénk ki belőle mert nem csendes, óvatoskodó szexre vágyunk, azt hiszem.
-Óóó, igen! És jössz velem Párizsba! Meg sátrazni! Egy csomó programunk van Elenore, abszolút nem gondolnám, hogy nem látjuk egymást megint. - Mosolygok, remélem eljön velem, legalább valahova még.
-A szemüvegtől nem leszel rögtön tudálékos, én nekem is van, tipikusan az újságírós fajta! - Kacagok. - Akarod felpróbálni? Biztos akad ceruza amit rághatsz mellé!
-Nem, nem akartam, nem bizony! - Kuncogok, az kéne. Ráájulnék és kiakadna. Na jó nem, így nem ájulok el, csak elsápadok és minden bajom lesz. Sokkal jobb... ezt jobb ha nem tudja.
-Gondolom ők a papírmunkások hogy véletlenül se lássuk őket... mindegy is. - Legyintek.
-Abszolút. Ha te játszottál volna a filmben lehet meg is nézem. - Mosolygok, elvégre Elenore külsőre nagyon az esetem, és kijelenthetem, belső tulajdonságait tekintve és egyre jobban megkedvelem. Várom hol a csapda vagy a gikszer vele kapcsolatban, mert eddig még nem volt. Szemezek vele mosolyogva, ha már ennyire megszemlél.
-Hááát akkor hozassa rendbe... Edward a szuperhallásával be fog kattanni és lemészárol egy falut... kicsit átmegy brutálba, lehet megkedvelem... - Kacagok.
-Naná! Szeretnéd ha jössz én is szétdobáljam a ruháim? Vagy elég ha csak a boxereim? Mint valami beavató rituálé, tudod! - Kuncogok kajánul, csak piszkálódom.
-Aha... azért jársz úgy mint aki mentem összepisili magát ha nem jól lép? - Na jó ennyire nem vészes, de hátha ettől kicsit lenyugszik és nem ugrál folyton.
-Ismerem a fajtád, én is ilyen vagyok, ha valaki nem figyel tojsz az egész óvatosdira és erőlteted a dolgokat. Figyellek! - Intem meg az ujjammal és vigyorgok. Legalább addig pihenjen már még itt vagyok, aztán úgy se látom mit csinál magával.
Kuncogok.
-És ha elesel és meghúzod a másik lábad? A kezed, a nyakad? - Mondom röhögve, csak hülyülök de nem bírtam ki.
Kiakasztom, lenyom egy székre, hagyom, egy betegnek nem ellenkezem, de ha nem vigyáz, jön ő is az ölembe, mert húzom mosolyogva.
-Jól áll ha bosszús vagy mondták már? Olyan kis édes vagy, nem lehet nemet mondani! - Vigyorgok a képébe, de amúgy komolyan gondolom. Ha ilyen mikor felpiszkálják az még bájos is.
-Neeem, azt nem, de milyen úriember az aki elvárja hogy kiszolgálja egy lábfájlalós leány? De köszi, kérek vizet. És ne önts le vele kérlek meg szeretném inni... - Kuncogok. De vettem az adást hagyom élni. Megpróbálom.

- Ajjaj… Ünnepnapnak kell lennie, hogy saját kezűleg nyúlj szivacshoz? – próbálok rémült fejet vágni, de egyszerűen remek ötletem támad, hogy hogyan is kéne beállítanom majd hozzá, amikor először megyek mosogatni. Ravaszul mosolygom, ahogy elképzelem a jelenetet.
- Igen… - bólintok sejtelmesen. Higgyen, amit csak akar, még a végén nem is gondolja rosszul. Istenem, de belelátnék a fejébe! Bár lehet, jobban járok, ha nem tudom, mit gondol. Az arcára ülő vigyor elég sokat elárul. Hajjaj…
- Elee. Maradjunk az Eleenél. – mosolygok lágyan – És igazad van, meg Berlinbe is kell mennünk, meg európai körútra…
- Ú, ide azzal a szemüveggel! Van itt valahol egy toll, azt hiszem… - kotorászni kezdek a kis komódon a kanapé mellett. Diadalmasan felmutatom, amikor ráakadok. Már kicsit viharvert a vége, horror filmek alkalmával ezt szoktam rágcsálni a körmeim helyett. Ha odaadja a szemüvegét, orrom hegyére tolom, csábosan pillogok el fölötte Seby felé, és közben finoman fogaim közé veszem a tollat. – Így gondoltad?
- Ó, ez igazán kedves tőled! – nevetem el magam – Tudod, lehet én két büdös nagy pofonnal kezdtem volna az első közös jelenetet Eddyvel. Ha nekem olyan fancsali képet vág, én tuti kinyírom… De az a jelenet, amikor Bella rájön, hogy egy vámpírba szerelmes… - istenem, emlékszem, hangosan röhögtem a moziban. „Mondd ki, mi vagyok!” Hóember, baszki… Jézusom, annyira szar színészi játékot… Külön díjat kéne kitalálni a legrosszabb alakításnak.
- Úúúúúúú, van róla egy paródia, azt láttad? Kegyetlen! Azt hiszem, az a címe, hogy Vámpíros film. Az összes rész egybegyúrva, ilyen Horrorra akadvás stílusban. – teljesen elmentek nekem otthonról, de az a film… Imádom! Részegen nézni a legjobb, akkor még röhögni is tud rajta az ember, nem csak sírni.
- Edwardnak egyetlen jól irányzott orrsimításába kerülne egy gyors orrplasztika… De lehet, ő szereti hallani, hogy lélegzik a nője. Úgyis mindig azon parázik, hogy valaki megöli. Vagy hogy annyira béna, hogy saját magát nyírja ki… - jézus, így még sosem gondoltam erre a filmre. De nem is rossz, jól szórakozom. Jobban, mint amikor néztem.
- Ó, nem szükséges, csak mosogatni megyek meg mesélni. Takarításról nem volt szó. – kacsintok rá. Akkor ingyen szobalány leckéket fogok kérni, ha mindent én csinálok!
- Nem is olyan vészes! – hát ez beszarás – Jobban sipítozol, mint egy aggódó anya… - bár én soha nem tudhattam meg, az milyen… Összeszorul a szívem a gondolatra, de hamar elhessegetem a rossz érzést.
- A fajtámat? Hát már fajtám is van? – nézek rá szikrázó szemmel. Tudom én, hogy csak aggódik, de skatulyázni… Még ha ugyanabban a szűk cellában is állunk, ne skatulyázzon. Vagy ne így. – Na, figyelj csak! – elmosolyodom, mert figyelje csak minden mozdulatomat, legalább elkap, ha véletlenül megbotlom a saját nyomorult, lezsibbadt, jeges lábamban.
- Ó, hát még itt vagy, nem? Visszavihetsz a kórházba… - mélyen övön aluli ütés, de ezt most megérdemli!
Eléri, hogy lenyomjam egy székre. Meglep, hogy ilyen könnyen engedelmeskedik, hogy nem ellenkezik, csak az éles nyelvét köszörüli rajtam. Köszörülhetné máshogy is… Nem! Nem gondolunk ilyenekre! Nem szabad! De tévedek, mert húz magához, vállára kell támaszkodnom, hogy ne csússzon ki a lábam alól a talaj.
- Mit tervez a fiatalember? – nézek rá rosszallóan, de mosolyogva. – Ó, szóval fel akarsz bosszantani? Én nem tenném. Mint már említettem, nagyon hisztis tudok lenni.
- Nem is fáj! Nagyon… - teszem hozzá halkabban – Na, maradj itt szépen, hozom a vizedet. – a mosogató felé lépek, a fölötte lévő szekrényben vannak a poharak. Felnyúlok, leveszek kettőt és hideg vizet engedek a csapból. – Majd igyekszem nem megbotlani és a nyakadba önteni.
Két pohárral a kezemben lépek elé, egyet felé nyújtok, a másikat az asztalra teszem, és odahúzok egy másik széket is.
- Na, milyen pincérnő vagyok? – nézek rá, mert tök büszke vagyok magamra, hogy nem öntöttem nyakon. Vagy mellkason, vagy bárhol.

-Hátöhm... neeeeeeem, de... - Nevetek kínosabban, mert szavakba nem önthető mennyire rühellem a dolgot. Azonban a mosolya belőlem is kajánabb vigyort csal ki, mert hát ahogy néz... óh! Tetszik, tetszik, vajon mi van a csinos kis fejecskéjében?
Vigyorgok rá, jól sejti, tudnám fokozni az elsugdosott szavakat. És nagyon kedvemre lenne, de szerintem neki is.
-Elee? Jól van drága Elee, na látod, meg is beszéltük! - Kuncogok, még a végén számára sokat is leszünk együtt. Vajon elvisel majd? Én őt biztos...
-Na jól van de vigyázz mert erős... - Mosolygok és a táskámból előveszem a szemüveget egy mozdulattal, majd kiveszem a tokból és odaadom. Sokat nem lát ha belenéz - szerencsére - mert mínusz hatos a lencse. És noha vékonyított, azért így is vastag sajnos.
(rajtam ilyen)
Mikor újságírósat játszik nevetek, bólogatok serényen.
-Így így, jól áll! Szerintem ha így elmész állásért, megadják! - Nevetgélek.
-Nem láttam, hál' Isten... legalább azt nem. Tuti leamortizálódom, pedig így sem vagyok már százas! - Kacagok. - De veled megnézném hogy szétparodizáljuk, úgy élvezném! - Vigyorgok, én a díszletbe is belekötnék, tuti.
(User röhög, de nagyon, igen, az tényleg gáz jelenet xD Amúgy van olyan díj, az aranymálna asszem xD)
-Nem, nem láttam, de előbb az eredetit kéne megnézni nem? Várj... az több részes? - Esik le a fájó igazság, ez több film.
-Hmmm, ő sem normális, de ez eddig sem volt kérdés. Kötözné ki egy székhez, nem lenne gondja vele... Úgy sem alszik, ha jól tudom, nézhetné éjjel nappal! - Meresztem a szemeim vigyorogva Elee-re majd nevetek.
-Óh, na jól van, nem tudod mit hagysz ki! - Ugratom, mert alsó tekintetében elég kommersz vagyok. Meg azok rajtam néznek ki jól, külön nem.
-Hah... voltam én az is, legalább még megy... - Legyintek, Henrynek szerintem inkább én voltam anya és apa, báty és barát. Anya semmit nem csinált soha. Már ami olyan... nagyon anyás.
-Igen, felelőtlen ha magadról van szó és szeretném ha legalább ma pihentetnéd a lábad, mert holnapra csak jobban megdagad. - Mondom gyöngédebb hangon, nem akarom kiborítani pedig sikerül. De tényleg feleslegesen terheli a bokáját.
-Figyelek. - Mosolygok, de tényleg figyelek.
-Öh... - Látszik sok szempontból nem örülnék neki, de főleg azért mert neki baja esne, szóval nem, kórházat nem akarok, ő sem, hiába mondja hogy második otthona.
Hagyom hogy leültessen, de húzom az ölembe mosolyogva.
-Semmit! - Mondom mint valami rosszcsont kölyök, finoman karolom, de tartom. - Áh, baromi edzett vagyok, fogadjuk lenyomsz egy laza hisztit és ennyi. Még a végén gügyögni kezdek milyen aranyos vagy Elee! - Cukkolom vigyorogva, a nevét kicsit játékosabban ejtve.
-Hah... jól van. - Hagyom, látom nem bírja, de fogadjunk lázadna ha nem hagynám és juszt is megerőltetné. Leszek okos és hagyom.
-Rendben, ha mégis le kell vetkőznöm, fontold meg! - Vigyorgok rá.
-Remek, nagyon ügyes és precíz! De az ölem nem jó? - Hunyom le az egyik szemem játékosan, jó volt hogy az ölemben ült. A vizet elveszem és meg is iszom a felét egy húzásra, az alkoholra kellett.

- Ahhhhaaaaa – felszegett állal nézek rá, valahogy el tudom képzelni, hogy csak akkor nyúl a kupachoz, ha kell neki valami, ami a mosogató mélyén lapul – Nem kéne venned egy mosogatógépet? – na, persze nem bánom, ha nem, mert nagyon szívesen kipróbálnám, hogy meddig bírja a látványt, ahogy nála mosogatok…
- Szuper! Már csak egy kérdésem van. Előbb mosogatok, és utána utazunk, vagy fordítva? Netán az utazás is bele számít az egy hónapba? – kíváncsi vagyok, vajon mennyi idő után akasztanám ki teljesen. És persze, ha van rá mód, redukálnám a mosogatással töltött időt.
- Mi az, vakond vagy? – valahogy nehezen hiszem, hogy előkapna egy olyan tipikus szódásüveggel ellátott stréber kukkert. – Úúúúú, ez tipikus okos szemüveg! – kapom ki a kezéből, és már teszem is fel. Akaratom ellenére belenézek, és szinte azonnal megfájdul a fejem tőle, úgyhogy gyorsan elnézek a lencse fölött. Ahogy kinevet, helyesebben velem nevet, valami megbizsergeti a gyomrom; szép mosolya van, nem is értem, eddig miért nem vettem észre.
- Na, ha valami ócska pletyka laphoz akarok elmenni melózni, majd elkérem. – vigyorgok rá, ahogy visszaadom a pápaszemét.
- Neeeem? – hitetlenkedek – Úristen, annyira szeretnék a helyedben lenni! – komolyan irigylem, hogy megúszta azt a rémes élményt. – Óvatosan ígérgess, még a végén megnézetem veled!
- Na, sok bepótolni valód van… Igen, kedvesem, négy része is van! – a nyomaték kedvéért ujjaimmal is mutatom, hogy négy, azaz négy részből áll ez a csodálatos történet.
- Úúúú, micsoda gondolatoook! – forgatom a szemem – Várj, akkor te kikötöznéd a nődet, hogy 0-24-ben nézegethesd? Ez nagyon beteg…
- Hát… Ha ragaszkodsz hozzá, tőlem szanaszét hagyhatod. Mondtam, mestere vagyok a kerülgetésnek, nem fog zavarni. – megvonom a vállam, de vigyorgok hozzá. Még jó, hogy érdekelne, milyen alsókat hagyna „véletlenül” elől.
- Aggódó anya? – húzom össze a szemöldököm – Szóval innen maradt meg a hosszú haj! – sejtem, hogy ez érzékeny téma, hát igyekszem elütni valami poénnal a fájó kérdést.
- Majd alvás közben pihentetem. – lebiggyesztem az ajkam, duzzogok, hogy ennyire átlát rajtam. Most nem szeretem. Nem illik ilyen kíméletlenül rámutatni a gyengéimre, nem jó érzés. De persze édes, hogy aggódik, meg tudom én, hogy igaza van. Talán ez fáj a legjobban…
- Uh, a fejedet elnézve csak beraknál egy taxiba, és bemondanád a címet. –cukkolom, mert tudom, érzem, hogy ugyanúgy bekísérne, ha összetörném magam. Megint. Sheldon kiakadna… Meg Seby is. Inkább nem játszom el a hattyú halálát!
- Semmit, mi? – fülig érő szájjal vigyorgok rá. Nekem lennének ötleteim, ha jó lenne a bokám – Gügyögni? Ha laza hisztit adnék elő és gügyögni kezdenél, megkapnád a valódi hisztit is, nem kell aggódni! Ha bemutatóra vágysz, csak piszkálj nyugodtan. – kikészít a csávó, de a jó értelemben. Neki még hisztiznék is, a poén kedvéért. Csakis!
- Mmmmm, csábító, mit ne mondjak… - mosolyodom el, és tényleg elgondolkozom, hogy véletlenül nyakon öntsem. De akkor a járólap is vizes lesz, én meg nem vagyok valami stabil, és tényleg nem akarom kitenni egy újabb sokk terápiának.
- Látod, én még fél lábbal is remek pincérnő lennék. Csak nem szabad lámpaoszlopnál rúdtáncolnom… - nevetek halkan – Üljek az öledbe? Biztos? És mi van, ha mindketten felborulunk és itt fogunk meghalni, mert nem jutunk el az ajtóig, a liftig, egy taxiig, a kórházig… - sorolom az aggályaimat, aztán leülök a székre. Hátra tolom és felteszem a lábam az asztalra. Vizsgálgatni kezdem, nem is olyan vészesen dagadt… Ugye?

-Van... utálom ki és bepakolni. Mindig tele van. - Mondom kínos mosollyal, borzasztó. Ha a lakásból kivágnánk a mosogatni való és mosnivaló dolgokat olyan rend lenne hogy csuda. De így...
-Haha, beleszámít! Nem vagyok ilyen fukar, bár úgy tervezem az utazás alatt semmit nem kell mosogatnunk mert lesz reggeli meg vacsora a szállodában, az ebédet meg valami étteremben költjük el. - Mosolygok. - Amúgy akkor utazunk ha jobban vagy, a mosogatás meg olyan, hogy jössz amikor tudsz, sokat kell mosogatnod! - Kacagok.
-Nem... csak vaksi. - Mondom vigyorogva. - Hát öhm... nem érzem okosabbnak magam tőle! - Kacagok, a kontaktlencse kényelmesebb azért. De látom nagyon tetszik neki, vigyorgok, nevetek, kész vagyok tőle, mindig meglep. Jó érzés, szeretem az ilyen embereket.
-Hááát, na jól van, pedig a Times is felvenne, hidd csak el! - Mondom durcásabban, de vigyorgok, közben eszembe jut Nick, remélem dűlőre jutott a srác a Times-szal kapcsolatban.
-Nem, naná hogy nem! - Kacagok fel hogy pff, miért néztem volna? Mazochista vagyok én? - Csak akkor nézem meg ha te is itt ülsz. - Vigyorgok, kompromisszum. Lehal az agyam, de csak ha az övé is.
-Úratyateremtőm... néééégy? - Mondom fájdalmasan, mintha közölte volna nincs mikulás és a gázszámlát be kell fizetni.
Felröhögök, tényleg az, szerintem annyi szemcsepp nincs a világon.
-Ugye? Te sem lennél a nőm mi? - Kacagok.
-Hah, igaz, igazi szlalomkirálynő vagy! - Kuncogok, nem dobálom szét ezért, az alsóim amúgy sem szoktam, csak az ingeim. De azt mindig. Bár ha random jön, lehet láthatja, a kimosott ruháim is mindig a szárítón felejtődnek és alsót mindig mosok.
-Jah, hát tudod, muszáj a félhosszú, mert ha rövid lenne nem lenne anyukás, ha túl hosszú nem lenne apukás, de egyenes sem lehet, mert az nem bolond tesós, így ez az ász! - Vigyorgok, valóban nem könnyű téma, de simán elpoénkodom, ezt könnyebben.
-Ühüm, aludj délig. - Nézek rá somolyogva, rettentő bájos ahogy duzzog komolyan! Látszik a fejemen hogy tetszik, aranyos tőle a másik.
-Nem is... - Mondom rettentő szellemes visszavágva, némileg elfojtva egy bosszús duzzogást, aztán csak átmegy valami duzzogó mosolyba. Elmennék vele megint a kórházba, ez csak természetes.
-Ü-üm. - Rázom tagadólag a fejem vigyorogva, természetes van hátsó szándék, élvezem a közelségét. - Úúúú... - Nevetek, haláli! - Hmmm, ne csináld, akkor rosszalkodni kényszerülnék! - Vigyorgok rá, akkor lehet csókkal fojtanám el a nagy hisztit.
-Tudom, tudom, irtó szexi vagyok. - Vigyorgok, jah, főleg a zúzott oldalammal, közölték rossz rám nézni. Bár azóta sokkal szebb, tényleg, szóval nem lennék olyan csúnya.
-Hát igen, másnak a magas helyek vagy a zárt helyiségek tesznek be, neked a lámpaoszlopok és a késztetés egy kis könnyed lejtésre! - Kacagok, főleg hogy folytatja a rémképeket. Azt hiszem engem parodizál, de ez vicces. Tényleg szörnyű vagyok... - Na várj... - Állok fel és elveszem a zselét, beteszem a mélyhűtőbe, ha van másik hozom és betekerve a konyharuhába finoman a lábára illesztem, majd visszaülök iszogatni a vizem.

- Ó, hát akkor meg van oldva, hogy hogy tudok lógni egy kicsit! – csillan fel a szemem. Ami nem fér be, azt elmosom kézzel, aztán kész is vagyunk. Már előre vigyorgok.
- Ó, egy vajszívű rabszolgatartó! – vigyorodom el. Ha beleszámít a munkaidőmbe az utazás, akkor meg is van oldva a probléma. Egy héten átmegyek hozzá kétszer-háromszor, aztán elrabolom egy Európa túrára és kipihenem a fáradalmakat. Tadaaaaaa! – Honnan veszed, hogy nem állok be mosogatni utánad a konyhára? Igazán szorgalmas vagyok ám. – amúgy nem, soha, de a poén kedvéért bejátszom.
- Én már most jobban vagyok. Pakoljak? – nézek rá vigyorogva – Segítesz? Közben felpróbálgathatod a cuccaimat, ha akarod. – rákacsintok, mert ha tangát nem is, de egy rucit megnéznék rajta. Jót röhögnénk, az tuti!
- Ugyan már… Húúúú, ez tényleg durva! – szorítom össze a szemem, ahogy véletlenül belenézek – Ú, van egy olyan érzésem, hogy neked jobban áll… - visszaadom neki, azért egy kicsit fura, nem tudom elképzelni szemüvegben. Szép szemei vannak, kár lenne, ha nem látszódnának teljes valójukban.
- A Times? És miről írnék? Hogy melyik bróker milyen cipőben ugrott ki a Wall street-i irodájából? – elnevetem magam. Fogalmam sincs, honnan jött ez a sztori, de már kimondtam, nincs mit tenni.
- Ó, én végignézem veled, csak hogy lássam, ahogy torzul a fejed! – rám már nincs hatással. Annyiszor megnéztem már, amikor elhülyülésre volt szükségem, hogy ne agyaljak túl sokat, hogy immunis lettem rá. – Igen, négy. És mind a négyet meg kell nézned, anélkül nem élet az élet! – kajánul rávigyorgok. Vajon mit szólna, ha benyögném, ott sorakozik a polcon a díszdobozos DVD csomag?
- Hát, asszem nem örülnék neki, ha egész éjjelre kikötöznél… Egy kis időre nem bánnám, de… Naaaaa! – húzom kicsit az agyát. Semmit nem jelentek ki, semmi elhamarkodott döntés. De ahhoz, hogy lehorgonyozzak valaki mellett, nagyon jónak kell lennie. Nem mondom, jó úton jár, de hosszú még az éjszaka…
- Ó, most már mindent értek! – beletúrok kicsit a hajába. Alapjáraton nem csípem annyira a hosszú hajú pasikat, de Ő már a második új ismerősöm, akinek elnézem. Sebynek is csak azért, mert meg tudja magyarázni. Joshua meg… Az egy másik történet!
Óhogyaza… Még tetszik neki, hogy duzzogok. Na, ezzel aztán mosolyt csal az arcomra.
- Nem kell kétszer mondanod! – vigyorgok rá. Amúgy is azt terveztem, hogy végre kialszom magam.
- Nyugi, nem tervezek visszamenni… - bíztató mosollyal nézek rá. Nem akartam megsérteni, tényleg.
Imádom, hogy nem is akarja titkolni, mennyire szeretne az ölében tudni.
- Igazán? – nézek rá kihívóan, felhúzom a szemöldököm is. Nocsak, nocsak. – Ajjjj, de Sebiiiiiiii, megígérted, hogy nem fogsz rosszalkodniiiiiiiiiiiiii! Most miééééééért??????? – persze, eltúlzom, forgatom a szemeimet, meg dobálom a hajam. Nem, nem így szoktam hisztizni, de hát most nem is vagyok olyan hangulatban, hogy csapkodni kezdjem az ajtókat, meg székeket borogassak.
Az, hogy ilyen pofátlanul leszexizi magát, elég indok, hogy kapjon egy kis vizet a nyakába. Majd kitalálok valamit!
- Aha, meg írtó magabiztos is! – kacsintok rá. Na, majd meglátjuk azt az adonisz testet.
- Ó, azt hiszed, hogy úgy amúgy nem menne? Még fél lábbal is… - komolyan, fél lábon is lenyomok neki egy táncot, csak legyen mibe kapaszkodni…
Felteszem a lábam az asztalra, és már pattan is, hogy lecserélje a borogatásomat.
- Ajj, ne már! Már így is lefagyott a lábam. Nem lehetne egy kicsit melengetni? – na, ez őszinte nyafogás volt, csak elérte… Amikor visszajön és ráteszi az új jégzselét a bokámra, „véletlenül” megugrok a hidegtől és a mellkasán hatalmas folt kezd terjedni. Csak sikerült leöntenem úgy, hogy alattunk ne legyen tócsa…
- Hoppá… - vigyorgok, és kiiszom a maradék vizet a poharamból, miközben nem veszem le róla a tekintetemet.

-Igen, ez tény, nem is a tányérok és poharak a fő gondom hanem a fazekak és serpenyők! Elvégre sűrűn főzök. -Kuncogok, nem mind vagy kevés fér be a lábasokból a mosogatógépbe de nem mindig mossa el jól így nem is próbálkozom sűrűn.
-Jah, gyúrnom kéne könyörtelenségre... - Préselem össze a szám, majd nevetek.- Húúú... na az durva lenne, nyaralás alatt nem mosogatsz. Otthon nálam okés, úgy főzök is rád, de máshogy... pff... - Szentségtörés lenne, el is borzadtam, remélem rosszul értettem. Persze vigyorgok, az levakarhatatlan lassan.
-No no. - Intem meg az ujjammal és szigorú fejet erőltetek magamra. Nehéz. - Nem paklászol, én pedig sutyiban próbálok ruhát és lejtek benne keringőt, okés? - Kacagok, gyönyörű lennék, komolyan.
-Mondom... ha nincs rajtam és lencse sincs bent, nem látok túl messzire, hogy finoman fogalmazzak. - De hát az erősségéből sejtheti, hogy elég rossz a szemem. - Nem tudom, megnézheted. - Kuncogok, amúgy is fárad a szemem a lencsében, előveszem a tokot a zsebemből és két könnyed mozdulattal kiveszem a lencséket a szememből és felveszem a szemüveget és elrakom a többit. - Nah, elég pápaszemes, okostojás fejem van vele? - Kuncogok, legalább pihen a szemem.
-Hmmm, teh, lehet valakinek fontos, abból következtet, hogy milyen kedve van az illetőnek, mit vásárol vagy ad el, sosem tudhatod! - Magyarázom, a szemüvegemben még durvább lesz a hatás gondolom, főleg ha tényleg tudálékos a fejem tőle.
-Hmmm... na jól van, felkerül a listára: Európai körút, sátrazás, Csillogó vámpír széria... - Utolsó pontot a képzeletbeli listáról ijedten olvastam fel, de csak nevetek.
-Húha... te utálsz engem. - Mondom meglepően komolyan, de nem kell sok és felröhögök. - Jól van, jól van, legyen kerek a sztori, megnézem mind a négyet! - Ami öt de a kis cseles elhallgatja ugye.
Nevetek, hát igen, van ami csak elsőre szexi a második belegondolásra wíííí, nem kell.
-Egyetértek, hát az étel és ital csak átalakul benned és távozni kíván és ez csak egy dolog! - Kacagok, nem olyan leányálom kikötözve lenni, de gondoskodni a kikötözöttről sem. Bár csak egy éjszakán egy laza félórácskára nem lennék tanácstalan hogyan játszadozzak vele.
-Ugye? Tök logikus! - Kuncogok hogy a hajamba túr, élvezem. Amúgy a rövid haj szörnyen áll, próbáltam, de nem. A hosszabb kényelmetlen, de ez így jó. Nekem legalábbis mindenképp.
Kuncogok hogy duzzog, de azon is hogy délig alszik, jól teszi, mondtam volna én kettő órát is, de addig nem hiszem hogy nem dobná ki az ágy a kis örökmozgót.
-Helyes. - Mosolygok, könnyen lekenyerezett, mit ne mondjak. Egy egészségeset sem tudok duzzogni mellette, milyen világot élünk?
Felkacagok, úúú, ez aztán a műhiszti! Ha próbálnám se tudnám komolyan venni, ellenben szívesen fojtanám el ezt is csak úgy mint az igazi nagyot.
-Nem iiiiiis rosssszalkodtaaaam, csak gondolatbanpicit! - Nyújtom el én is az elejét a végét meg elhadarom és nevetek.
-Csak egészséges az önbizalmam, jó? - Kacagok.
-Azt sejtem, elég ha a csípőd mozoghat, de ne teszteld a kalózkapitány táncot, mert a végén neked is fa lábad lesz és csak rummal karöltve találod meg az egyensúlyod! - Nevetek.
-Jaj ugyan már, muszáj... ez lelohasztja a duzzanatot, főzök neked teát. - Mondom kedvesen, rá is teszem a lábára a bűnös jeget, erre megugrik és érzem a hideget terjedni a mellkasomon, lehunyom a szemem hogy kiráz a hideg és megborzolja a tarkóm. Száj csücsörítve nézek rá, hogy ez direkt volt.
-Aham, ha te megfagysz fagyjak meg én is mi? Legyek igazán együtt érző mi? - Húzódik kaján félmosolyra a szám, de ebben tényleg nem óhajtok maradni, mert kényelmetlen és borzongat a hideg a kellemes hűstől. Amúgy is melegem van, otthon már nem lenne rajtam az ing de mégiscsak nem otthon vagyok. Ellenben látom hogy néz, én nem vagyok szégyellős, szemezek vele és elkezdem lassan kigombolni egyesével az inget. Lassan haladok, majd a végén tartva a pajkosabb félmosolyom kibújok az ingből és a szék támlájára akasztom.
-Nah, kellemes az illusztráció az esti meséhez? - Kérdezem számítóbb hangon, és lazán csípőre teszem az egyik kezem, ahogy szemezek vele, hogy a szemüvegem kissé lejjebb csúsztatom az orromon, incselkedőn kilesve mögüle. Így is látom az arcát, szóval pont jó.
A bal oldalamon egy mélyebb heg húzódik végig, a jobbon pedig egy tenyérnyi sárgás-zöldes folt éktelenkedik. Igaz, előbbi már állandó társam, de sajnos látszik. De majd ő eldönti mennyire szexi vagy nem szexi, elvégre elég szálkásan vagyok izmos, semmi esetre sem vagyok Herkules típus...
(Ilyen a testem XD Szexizek kicsit XD)

- Ilyen kis konyhatündér vagy és nem mosogatsz? – rosszallóan ciccegek és ingatom a fejem, de persze megértem. Én ugyan nem szeretek főzni, mert nem tudok, de ha néha megpróbálkozom vele, annak mindig szitkozódva mosogatás a vége. Én mindig odaégetek mindent, de Sebynél mosogatva… Ú, az jó lesz!
- Ó, hát kezd el, sosem késő. – vigyorgok rá. Megnézném, milyen, amikor nem gondoskodó üzemmódban van. Mondjuk amikor verekedett, azt megnéztem volna – Ja, hogy csak titokban legyek a rabszolgád, nyilvánosan nem vállalsz? Várj csak, főzöl rám? Oda is költözhetek? Nálam sosincs kaja… - csábító, nagyon csábító, hogy kaját is kapok – De várjáááál! Hát azt is nekem kell elmosogatni, amiben nekem főzöl. Akkor inkább másképp fizess meg…
- Jó, akkor nem pakolok… - csalódottan sóhajtok fel. Mennyire elegem van már most ebből a féllábúságból. – De azt a keringőt, azt látni szeretném!
- És ha nem látsz, akkor kiélesedik a többi érzékszerved? – cukkolom az erős szemüvegével, tökre nem a vakegér típus így első ránézésre. Aztán csak pislogok, ahogy pikk-pakk kikapja a kontaktlencséit. Annyira morbid. – Azta… Aha, igen, sokkal kevésbé tűnsz hülyének. – vigyorgok, mert helyesebb szemüveg nélkül, de az biztos, hogy most bármit mondhatna, ha elég komolyan adja elő, mindent elhiszek neki.
- Igazad van, nem értek hozzá. – bólogatok vigyorogva. Ő vajon ért hozzá? Most nagyon úgy néz ki, mint aki mindenhez ért.
- Igen, valójában azért csábítottalak el, hogy kikészítselek. A lábsérülésem is kamu… - vigyorgok rá. Próbálom valahogy rávenni, ha burkoltan is, hogy ne aggódja túl a bokámat.
- Tudod, csak egy szavadba kerül, és már el is kezdhetjük. – félrebillentem a fejem, várom, hogy leessen neki, hogy akár most azonnal is elkezdhetjük az agyzsibbasztást.
- Ó, én nem pont erre a részére gondoltam a problémáknak, de hát… Ja, ez sem egy utolsó szempont. – vigyorodom el. Jesszus, mennyi időre akar kikötözni, hogy már a szükségleteim a téma? Én csak belegondoltam, hogy mennyire zsibbadnék el, meg én szeretek mocorogni éjszaka, kikötözve meg ugye nem lehet…
- Teljesen. Ebbe nem tudok belekötni. – kivételesen el kell ismernem, hogy jól áll neki, pedig én amondó vagyok, hogy egy pasinak legyen rövid haja. Mondjuk, ha anyukát is alakítani kell, meg apukát is, meg még a bátyó szerepe is ott van… Hát megértem, hogy olyan hajzuhatag kell, amit megfelelően lehet variálni a szerepeknek megfelelően.
A műhisztimet csak kiröhögi, nem értékeli eléggé, de hát nem is gondoltam, hogy bedől neki.
- Gondolatban? Tényleg? – cukkolom egy kicsit. Hú, azért most ezt jó lenne tudni…
- Jóóóó, jóóóóó, oké. – feltartott kézzel engedem el a témát, még a végén nekem ugrik, hogy nem is egoista.
- A csípőm, mi? Szeretnéd, ha csak a csípőm mozogna, mi? – vigyorodom el. Aztán hangosan felnevetek, ahogy elképzelem magam falábbal és rummal a kezemben. – Pedig nem is rossz ötlet…
- Semmit sem muszáj… - biggyesztem az ajkam. Már épp ellenkeznék, hogy ne teáztasson, amikor ráteszi a lábamra a jeget, én meg nyakon öntöm vízzel.
- Most miiiii? Nincs is hideg… Még örülhetnél is, hogy lehűtelek. – duzzogok kicsit, de persze vigyorogva azt is. A szemembe néz és gombolkozni kezd. Egy pillanatra elakad a lélegzetem, ahogy azzal a kaján vigyorral ledobja az inget. Végigfuttatom a tekintetem a testén, meg kell nedvesítenem az ajkam. A poharat az asztalra teszem, hallom a hangját, de nem igazán fogom fel, mit kérdez. Bal oldalán csúnya heg húzódik, végighúzom rajta az ujjam. Aztán kis késéssel felfogom, mi volt a kérdés, és sóhajtva hátradőlök a széken. Csak azt felejtem el, hogy a jobb lábam fent van az asztalon, és ezért máshol van a súlypontom. Megbillen a szék, és már érzem, hogy hanyatt fogok esni. Ezt nem hiszem el… Ez ma nem az én napom!
Fekszem hanyatt a konyhakövön, alattam ott van a szék. Mintha elforgatták volna a képet; én ülök a széken, csak 90 fokkal el vagyok forgatva. Aztán elfog a röhögés. Hát hogy lehetek ennyire szerencsétlen?
- Most nézd meg, mit művelsz velem… Tuti, ki akarsz nyírni. Vagy mozgásképtelenné tenni. – végem van, nincs erőm már semmihez. Ez annyira gáz – Azt hiszem, ilyen béna tyúkkal még nem találkoztál. Segítesz? – felé nyúlok, jólesne, ha felsegítene. Mondjuk simán ölbe is kaphatna, meg becipelhetne az ágyba, most valahogy megszökött a józan eszem. Lehet beütöttem a fejem…

-Hááát ezt jól megfogalmaztad! - Pontosan így van. Beáztatom és otthagyom esős napokra. Na jó, amikor már kell az edény akkor azt az egyet elmosom, de... cselesen próbálok főzni, mindig más edény kelljen. Bár lehet ezzel magamat szívatom, de ez mellékes.
-Najah, kezdjem veled? Jó ez neked? - Vigyorgok rá.
-Csak hogy mindig legyen mit elmosnod, tutira megyek! - Kacagok. - Amúgy felvállallak, miről beszélsz! Igazából dicsekednem kéne, milyen jó dolgom van! - De tényleg, ha mosogatna biztos áradoznék róla mindenkinek. - Igen? Akkor nálam ehetsz, mindig két személyre főzök, nem megy egyre... - Nevetek, valahogy sosem tudom kisebbre venni az adagot, mert... úgy tanultam meg. Többre megy, a fele adagokkal viszont valahogy nem. De mondjuk kétszerre ettem meg, nem volt gond belőle. - Gyere amúgy de szerintem pár nap és menekülsz! - Kacagok, úgy se bírná velem. Henry is csak kényszerből bírta, le merném fogadni. - Ez a lényeg drágám! Ez a lényeg! De ha kóstolod a főztöm lehet kárpótolva leszel! Otthon vagyok az angol, az amerikai és a francia konyhában is. - Kacsintok rá.
-Na jó, ha jó kislány leszel és hamar felépülsz, keringőzöm neked valami csini ruciban! - Kuncogok, hátha ez pihenésre ösztönzi. Meg poén, engem nem zavar ha hülyét kell csinálnom magamból, főleg hogy ő is sok hasonló hülyeséget megcsinálna és csinált is.
-Hmmm... Talán. Nem tudom, nem szoktam szívatni magam hogy tudjam. - Kuncogok. Lehet a tapintásra érzékenyebb leszek, elvégre az ágyban nincs rajtam... Talán az.
-Kérlek aki tinédzser kora óta hord lencsét annak ez ilyen! - Hordtam volna korábban is, de akkor nem lehetett. - Igen? Kár... - Biggyesztem le az ajkam, hülyének lenni jó, de aztán vigyorgok.
-Na látod, míg pihensz kikupálódhatsz belőle! - Nevetek, szegény, remélem nem próbálja meg, sikítva rohanna ki a lakásból.
-Hah! Minő botrány! Ki bérelt fel? - Kacagok, elcsábított volna? Még az is lehet.
-Úristen, neeeem, nem nem, erre rá kell készülni, minimum hozok valami piát. Csak nem hiszed hogy józanul kibírom mind a nééééégy réészt! - Kacagok. Nem, úristen, nem érzem magam lelkileg felkészültnek ahhoz a borzalomhoz. Meglenne neki? Remélem csak a neten online akarja megnézni. Vagy valaki nagyon meg akarta viccelni vele és megvette neki. Amúgy az jó poén.
Kacagok, ez a kikötözés ennyi időre morbid, valóban, én csak nevetek az egészen.
-Helyes, ne is! Imádj így! - Ugratom, hogy teljesen elvegyem a téma élét, jobb szeretem ha nevet, és nekem is jobban esik a kacagás mint a merengés.
-Ühüm! Gondolni meg fantáziálni szabad nem? Azt nem tiltottad meg! - Öltöm ki a nyelvem játékosan, nevetek.
Kacagok azon is hogy így feltartja a kezét, szerintem vicces.
-Nem bánnám! - Vigyorgok kajánul. - De az enyém is mozogna, szolidalitanék... - Vigyorgok, igen igen értse csak úgy, nem bírtam kihagyni! Aztán nevetünk milyen kalóz lenne belőle, tényleg vicces lenne, valahogy nem kalózos.
-De de... - Mondom, de leönt. Ejj...
-Hah... Te kis hamis... - Tény, nincs, melegem van. De nem zavar, vetkőzök, legálisan, mivel leöntötte az ingem, igaz csak víz, ha megszárad majd visszaveszem. Ó az a tekintet! Már megérte, szeretem ha sikere van a laza sztriptíznek. Érzem a kezét a hegemen, kicsit lehunyom a szemem, mire kinyitom csak pislogok, hogy...
-Elee... ennyire ne dobd el magad, túl szexis lennék valóban? - Kacagok, de már térdelek mellé és nézem a fejét oda hajolva jól van-e. De nevet, talán semmi baja, csak "szemszöget" váltott.
-Csak örökre magamhoz akarlak láncolniiii... - Mondom búgó mély hangon, mint valami félresikerült démon, de csak nevetek. - Áh, én is bénázom folyton, hidd el... - Nevetek, amúgy tényleg. Vagy csak peches vagyok, mondjuk nem minden bénaság történt velem a saját hibámból. De már nyúlok is a nyaka és a lábhajlata alá és felemelem, nem akartam így visszadönteni székestől, még a végén leesik. A kanapé amúgy is kényelmesebb, elfektetem azon.
-Na jó, nem hozom a zselét, tök rendes leszek! - Simítom ki a haját az arcából, ahogy leülök mellé és mosolygok, kicsit közelebb hajolva.

- Hah, tudtam! – vigyorgok rá. Annyira tipikus… A pasik valahogy soha nem szeretnek mosogatni. Nem mintha én kifejezetten rajonganék érte, de a kedvéért, ha jó lesz hozzám, talán bevállalom. Mit talán, biztos! Elvégre elvisz Párizsba – ha csak nem szórakozunk a témával – és még főzni is hajlandó lenne rám. No meg az sem elhanyagolható tény, hogy remekül tudnám szívni a vérét, amíg nála töltöm az időmet.
- Addig kezd el, amíg nem gondolom meg magam! – kacsintok rá. Valahogy nem illik az angyali arcocskájához a könyörtelenség. Na, persze, kíváncsi vagyok, milyen, amikor szigorú.
- Igazán figyelmes tőled, hogy nem hagysz munka nélkül. – kacagok, mert hát ezen kiakadni kár volna – Na jóóóóóóó, azért ne hízelegj, még a végén elpirulok!
- Jól meggondoltad? Biztos minden nap szeretnél látni? – vigyorgok rá, mert hát szerintem két nap után kihullana tőlem a haja. Az a széééép hosszú haja. – Hogy én menekülök? Áh, kötve hiszem. De te egy életre bánnád, hogy megadtad a címed.
- A kulináris zsenialitásodat meg igenis le fogom tesztelni, még ha ki is készítjük egymást. Ezt még bevasalom rajtad, aztán felvagdoshatjuk egymás ereit. – csak azért egymáséit, mert hát az ember hajlamos meggondolni magát, ha a saját életéről van szó.
- De hisz jó kislány vagyok! – ártatlan, nagy szemekkel pislogok rá, rebegtetem a szempilláimat, ahogy csak telik tőlem. – Mire felépülök, addigra már elfelejted ezt az ígéretedet… Nem lehetne, hogy most keringőzz? Adok rucit, van egy csomó…
- Nem? Sosem próbáltad például bekötözött szemmel? – csak én lennék ennyire elvetemült? Szerintem úgy sokkal izgibb, én szeretem úgy, de hát én elég rosszul szocializált vagyok a témában.
- Ó, tudom én. A rutin, meg az évek. – mosolyodom el – Hé, nyugi! Nem azt mondtam, hogy nem tűnsz hülyének, csak hogy kevésbé. – nem hiszem el, hogy azt veszi bóknak, ha lehülyézem… Ilyen pasi nincs még egy!
- Ó, kösz, inkább nem! – horkantok fel. Semmi kedvem száraz számokat tanulmányozni. Nekem elég, hogy tudok jó üzleteket kötni, de azt szeretem személyesen intézni. A számok olyan… hidegek.
- Ó, nem árulhatom el a megbízómat. – húzom össze a szemem, de szám sarkában mosoly bujkál – Akkor meg kéne, hogy öljelek.
- Van itthon pia… Meg hát… Én is itt vagyok. – mintha azt mondta volna, csak akkor nézi meg, ha én is vele nézem. Hát, azt hiszem, nincs több kifogás. Annak idején még Rosie lepett meg a gyűjtői változattal Volt egy fotózásunk a témában, és együtt sírtunk a röhögéstől, amikor csapatépítés jelleggel Twilight maratont tartottunk.
- Úúúú, fel vagy egyáltalán készülve rá, hogy imádjalak? Hatalmas lánggal égek, még a végén leperzselem a gyönyörű hajkoronádat. Hogy néznél ki kopaszon? – elnevetem magam, mert nem lenne valami szexi haj nélkül. Legalábbis időbe telne, hogy megszokjam a látványt.
- Igaz. Csak hát jobb lenne, ha belelátnék a fejedbe… - még nyújtogatja a nyelvét. Hát mi van itt, óvoda? Tiszta röhej! De jól alakul az este, már nagyon régen nem szórakoztam ilyen jól.
Teljesen egyértelmű, hogy simán lefeküdnénk egymással, mégsem tesszük. Imádom az ilyen jelegű játékokat. Istenem, ha egy kicsivel is jobb lenne a lábam, most elhúznék, és beöltöznék kalóznak.
Duzzogok kicsit, már épp kezdene ellentmondani nekem, amikor a mellkasán landol a vizem nagy része.
- Várj, adok… - konyharuhát. Fejezném be a mondatot, de már kezd is vetkőzni, nekem meg elakad a szavam. Basssssszus, jól néz ki! Végigsimítok a hegen, mély vágás lehetett valaha. Hogy kellemes-e az illusztráció? Ó, anyám… Hát, elég jó. Nem tudok választ kinyögni a kérdésére, pedig szeretnék. Csak kifújom a visszatartott levegőt, és hátra vetem magam a székben. Hiba. Óriási hiba! Akkorát esek, hogy öröm nézni.
- Uh, hát, mit ne mondjak, leveszel a lábamról. – ráz a nevetés, ez egyszerűen hihetetlen. Nem szoktam ennyire béna lenni, ez ma egy extra szar nap… Azért megnyugtató, hogy nem akad ki, sőt, még bíztat, hogy nem vagyok egyedül a szerencsétlenségemmel. Felkap, mintha csak valami gyerek lennék, és a kanapéhoz visz. Iszonyú édes, ahogy gondoskodik rólam; lefektet, kisepri az arcomból a hajam, és még jégzselét sem hoz.
- Ó, köszi, talán félsz, hogy megint leöntelek valamivel és tovább kell vetkőznöd? – tényleg hálás vagyok, hogy így vigyáz rám, de persze, hogy nem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy cukkoljam. Közelebb hajol, alkalmam van mélyen a szemébe nézni, és nem is habozok megtenni. Óvatosan felnyúlok és leveszem a szemüvegét.
- Most látsz bármit is belőlem? – halkan beszélek, mert komoly kis tervek készülődnek kirajzolódni a fejemben. Persze még simán el lehet hülyülni az egészet, igaz? Vagy már késő? Talán ezzel átléptem egy határt. Talán. Talán nem…

-Miért, a homlokomra van írva? - Kacagok.
-Hmm, jól van. El is fogom kezdeni a tréninget, mondjuk azzal hogy a tükör előtt állva hajtogatom szigorú fejjel: Könyörtelen vagy. Könyörtelen. Nagyon könyörtelen! - Kacagok fel, vicces lenne.
-Ugye? Én ilyen figyelmes pasi vagyok! - Kuncogok. - Tényleg? Az érdekel, bókolok tovább! - Kacagok, amúgy tényleg megnézném milyen mikor elpirul, biztos nagyon bájos a zavara.
-Látni mindenképp. - Öltöm ki a nyelvem, nevetek, de gyorsan hozzáteszem. - Miért ne? Szerintem te hamarabb menekülőre fogod mintsem azon gondolkozzak jó ez nekem! - Kuncogok.
-Úúú.... pedig megfogom, a névjegyemen az is rajta van. - Mondom elkerekedett szemekkel hogy úristen, de vigyorgok.
Kacagok, olyan kiállhatatlan lenne mint én? Háklis? Egyre viccesebb, bár lehet a végén nem fogok nevetni, de nehéz elképzelnem. Olyan könnyen megtalálom vele a közös hangot, annyira ért és értem fél szavakból is néha, hogy szerintem nem lenne gond. Ahogy Párizsban sem lesz, már ha eljön velem tényleg.
-Húúú... Már majdnem olyan vagy mint valami édes kiscica... - Vakargatom az állát finoman, nevetek. - Nem. Ösztönözzön ez, ha jó leszel, körberöhöghetsz hatszor. - Nevetek, nem hat meg, legyen valami későbbre is.
-Jah de... de én kötöttem be általában a lányokét. De akkor nem arra figyeltem amúgy jobban hallok, érzek, ízlelek-e... Szex közben amúgy is jobban figyelek mindenre! - Kuncogok, vállat vonok.
-Igen, pontosan, bölcs vagy és találó! - Vigyorgok. Aztán kap egy fogkrémreklámos mosolyvillantást, hogy azért még hülye maradok hiába tűnök tudálékosabbnak.
Kuncogok, gondoltam hogy elutasító lesz az ötlet kapcsán, nem is értem miért pedig.
-Hmmm... azt hittem én vagyok Bond, nem te! - Kacagok fel.
-Hú... ijesztő hogy minden feltétel adott. - Meresztem a szemeim, de elvigyorodom. - Ha akarod betehetjük majd de... várjunk kicsit, emésztem a dolgot, hogy mi jön! - Nevetek, valahogy jó vele beszélgetni és nevetünk a ratyi film nélkül is. Ha leül a hangulat betesszük.
-Szörnyen, de majd égek veled hevesen, akkor nem lesz gond, te is kopasz leszel! - Vigyorgok, majd nevetek. Úú... durva lenne. Együtt néznénk parókát szerintem.
-Óhm, azt gondolom, de arra még gyúrnod kell édesem! - Kuncogok. Ha jobban megismer lehet ismerni fogja mit gondolok, és még csak gondolatot sem kell olvasnia hozzá.
-Mit adsz? - Szalad fel a szemöldököm, nem terveztem vizes ruhában ücsörögni nem szeretem. De a fej amit vág, hát azért nagyon megéri ledobni az inget magamról.
-Igyekszem, egész jól haladok, nem? - Kacagok vele, örülök hogy nincs baja, de ez vicces, nem bírom ki hogy ne nevessek.
-Leöntés nélkül is megteszem, csak kérned kell. Nem hitted volna mi? - Kuncogok, mondjuk ha az ölem önti le annak valóban nem örülnék, az nem szexi...
Közelebb hajolok, leveszi a szemüvegem, hagyom, most elég közel van, látom őt. Igaz, nem kristálytisztán, de látom.
-Hát... nem teljesen éles a kép sajnos... de így... - Hajolok még közelebb míg halkan válaszolok én is, támaszkodva egyik kezemmel mellette a kanapén. - Így már jobban látlak... - Nem hazudok, de érzem hogy forrósodik a testem és bizsereg a szám. Nem tudok másfele nézni, csak rá, a szemébe. Annyira szép lány, tudom hogy játszik velem, de élvezem. A világért nem tiltakoznék a dolog ellen.

- Kevés embert ismerek, aki szeret mosogatni… - mosolygok rá. Nem kell, hogy a homlokára legyen írva, egy kezemen meg tudnám számolni, hányan élvezik a házimunkának ezt a részét.
- Jól hangzik. – ígéretes kezdet, mit ne mondjak. Ha ilyen kis galamblelkű, hogy a tükör előtt kell gyakorolnia, akkor még van hová fejlődnie.
- Uh, hát… Nem vagyok hozzászokva. Biztos, hogy heteró vagy? – vigyorogva nézek rá, remélem nem akad ki nagyon, de hát a figyelmes pasikról előbb utóbb kiderül, hogy melegek…
Arra, hogy tovább bókol, míg el nem pirulok, csak égnek emelem a szemem. Állok elébe, kíváncsi lennék, mit tud mondani, amitől az arcomba szökik a vér.
- Nem fogunk megegyezni… - nevetem el magam – Nincs más hátra, mint hogy élesben leteszteljük, melyikünk bírja tovább a másikat.
- Névjegyet kapok? Ilyen hivatalos lennél? – kerekednek el a szemeim –Azt hittem lefirkantod egy cetlire, amikor álomba mesélsz, és lelépsz.
Félelmetes, ha belegondolok, hogy alig pár órája ismerem csak ezt a fickót, és a lakásomon beszélgetünk arról, hogy milyen gyakran fogok én ellátogatni hozzá, meg hogy heteket töltünk majd el együtt Európában. Mi az isten van a levegőben mostanában?
- Na, jó… - csalódottan sóhajtok, feladom, hogy ma keringőre fogjam. De esélye sincs, ezt nem ússza meg. Megígérte, hát meg is kell majd csinálnia!
- Áhááá, szóval te szeretsz kötözködni. Kikötözni és bekötözni. – kajánul elvigyorodom – Most már mindent értek. – rosszallóan csóválom a fejem, de valójában lángra lobbantja a vérem, ha elképzelem a helyzetet; kikötözve, vakon, teljesen kiszolgáltatva. Hajjjjaj…
Megőrülök… Csak azért, mert hülyének titulálom, olyan mosolyt kapok tőle, mintha azt közöltem volna vele, hogy nála jobb pasit még nem láttam. Lehet, hogy valami rosszul van összekötve benne… Gyári hibás. De mivel imádom az őrülteket, nem teszem szóvá, csak visszamosolygok egy hasonló kaliberű fogsorvillantással.
- Hát, te vagy Bond, én meg a CIA-s testvérügynök. – kacsintok rá. Mindig van egy bénább, szerencsétlenebb szövetséges, akit le lehet alázni. Vállalom. Ma vállalom, hogy a bénább legyek.
- Jól van, nincs erőszak. Csak szeretném, ha tudnád, hogy egy szavadba kerül… - úgy ajánlgatom neki ezt a szörnyű mozi estet, mintha életre szóló élmény lenne. Na, persze az is, csak nem a pozitív értelemben.
- Én, kopaszon? Jesszus… Perverz egy állat vagy te! – de persze röhögök, az egész csak egy rossz vicc. De legalább végre naponta váltogathatnám a hajamat. Vennék egy csomó parókát, és Apa idegeire mennék…
- Édesem? – felszalad a szemöldököm – Ne becsülj alá. Állítólag boszorkányos tehetségem van, hogy belelássak mások fejébe. De te… Nem látok beléd. – megvonom a vállam. Még jó, hogy nem vagyok gondolatolvasó, csak remek emberismerő. Őt meg nem ismerem még elég jól.
Azta… Basszus, elég jól néz ki, főleg, hogy ért valamicskét a vetkőzéshez. Legalábbis tudja úgy csinálni, mintha teljesen természetes lenne, mégis valahogy elakad a szavam.
- Ja, hát… Nem akarlak fényezni, de ilyen gyorsan még senki nem vágott hanyatt. – kínomban nevetek, meg persze saját magamon, mert ha én röhögök a bénaságomon, nem fáj annyira, ha más is megteszi. De ez most tényleg állati nevetséges!
- Áh, sokkal izgibb, ha leönthetlek. – vigyorgok rá. Értem én, hogy szívesen dobálja a cuccait, de elrontja a játékot…
Felém hajol, én meg leveszem a szemüvegét. Sokkal jobb így, jobban látom a csillogást a szemében a lencse nélkül. Közelebb hajol, hogy jobban lásson, hangja halk, lehelete perzseli a bőröm. Felszegem az állam, hogy ajkaink szinte összeérjenek, elmosolyodom, és suttogva mondom: - Akkor jöhet a második menet.
Most vagy újra mesélni kezd, hogy mit művelne velem, vagy a testével beszél. A döntés az Ő kezében van. Érzem, ahogy bőröm bizseregni kezd, pulzusom az egekbe szökik. Közel van. Nagyon közel, és nekem nehezemre esik, hogy visszafogjam magam.

-Hááát én is. - És én nem vagyok köztük, ez egyértelmű. Érdekelne amúgy őt bele lehetne-e számolni, aki igen, de inkább nem kérdezem meg, bűntudatom lenne a végén ha kiderülne utálja és mégis megteszi nekem.
-Ugye? Máris sokkal kegyetlenebbnek érzem magam ám! - Kacagok. Igazából semennyivel nem érzeném jobbam magam annak ha ezt hajtogatnám is.
Felkacagok, Kilian de örülne ha nemet mondanék!
-Igen, tuti, imádom a nőket! - Nevetek, miért néz mindenki melegnek?! De én csak röhögök, nem harapok érte mint Lionel.
Látom nem hatja meg a bókolási lelkesedésem, igazából fogalmam sincs mitől pirulna el, kicsit jobban meg kéne ismernem, azt hiszem. Majd suttyomban megfigyelem és mikor nem számít rá kap valami egyedi bókot, ami csak neki az igazi és akkor hátha. Vaktában nem nyáladzom, még a végén elalszik unalmába.
-Hmmm... hát jó. Mikor kezdjük? - Vigyorgok.
-Jah, hát egyszerűbb, azon minden elérhetőségem rajta van, meg nem gondolod rögtön hogy szemét és hajítod ki jó eséllyel a kukába... - Kuncogok, hát igen. Az most kellemetlen lenne, noha tudom hol lakik de nem zaklatnám miért nem keresett.
Elégedetten vigyorgok, hogy megadja magát, remélem tényleg pihenni fog. Csak egy kicsit legalább.
-Ühüüüüm! Imádok játszani! - Bólogatok lehunyt szemmel. - Kiismertél, jaj ne unalmas leszek! - Kacagok fel, remélem nem leszek neki unalmas. Az rosszabb mintha azt mondja háklis vagyok.
-Óóó, értem, hát hajrá, csábítgass akkor még! - Vigyorgok, nem bánom, eddig sem bántam, lehet egy "Köszi" üzenetet is küldök a megbízónak, ha véletlen mégis van. Irtó jól érzem magam, no meg kivételesen szerencsésnek nem pechesnek.
-Ez rendes tőled... hidd el, egyszer kimondom a boldogító igent, de adj még időt! - Röhögök, kész vagyok. De nem bírtam kihagyni.
Röhögök vele, hát legalább annyira hülyén állna nekem a kopasz fej mint neki, szóval erről ennyit, ha az én hajam megy a lecsóba akkor az övé is, szívjunk együtt!
A jelzőt visszahallva elvigyorodom, hoppá, de végül is az, vissza nem szívnám.
-Hú, mert rettentő misztikus vagyok, Batman kutyafarok hozzám képest! - Vigyorgok és nevetek, majd kiismer, nem vagyok egy bonyolult személyiség, úgy hiszem.
-Ez tehetség és sokévi gyakorlás, ne ostorozd magad, hogy lehengerlő vagyok számodra is! - Kuncogok, csak hülyülök, de jól esik nevetni. Komolyan, szerintem az alkohol már kiment belőlem, de talán jobban is nevetek.
-Áh hát akkor hajrá. De maradok míg megszárad. - Vigyorgok, kicsit az ajkamba harapok. Ha játék legyen tétje!
Elfektetem a kanapén, melléülök, hajolok, leveszi a szemüvegem, hát közelebb hajolok. Suttogunk szinte, érzem a teste melegét a bőrömön. A szavaira felszökik a pulzusom, hosszú előjátékunk volt, annyi szent, megnedvesítem reflexszerűen az ajkaim. Éppen hogy közelebb hajolok, hogy ajkam simítsa az övét, de nem csókolom meg. Játszom még, hagyom hogy kissé összetapadjanak az ajkaink és ahogy elvonom lassan bontakozzanak szét. Kezem az oldalára siklik, érezve a csupasz bőrét, ha még nem szedte szét a pólóján a csomót. Éppen hogy hozzáérek, hagyom felborzolni az érzékeit érintésem apró nyomain, majd rendesen rá is simítok. Milyen selymes, milyen forró a bőre! Ajkaim közül kiszökik egy forró sóhaj, a szemem még nem hunytam le, nézem a szép szemeit. Piszézek vele kicsit, vajon meddig bírja csók nélkül? Nyelvemmel éppen hogy megnyalom az alsó ajkát. Feszíteni kezd a nadrág, de nem zavar, most semmi. Ha továbbra sem ellenkezik vagy ő meg nem tette, akkor meg is csókolom, lehunyom a szemem és puhán ízlelgetni kezdem ajkaimmal az alsó, majd a felső ajkát, gyöngéden szívva rajtuk, majd csókolom, szaporábban véve a levegőt. Ha hagyta érezheti hogy kívánom, elvégre egész este sóvárogtam egy csókért és most lehet megkaptam. Na de akkor nem állok meg ennyinél, ajkaimmal elnyitom az ajkait hogy nyelvemmel is cirógathassam az övét, érzékien, elveszve a dolog lágyságában mintha puha paplanok közé feküdtem volna. Másik kezem az arcára fektetem ahogy könyökölök, a derekán lévővel pedig simogatom, olyan jó érezni Őt!

karakterinformáció

» Csöngetett Mylord? ~ Elee és Seby
» Vadászat! ~ Elee és Seby
» Csöngetett Mylord? - Elee és Seby No.2
» Big news ~ Elee&Josh&Seby
» douce Paris... ~ Elee és Seby

Estimese - Seby és Elee

Estimese - Seby és Elee

Similar topics

Similar topics