-Hát... lélekben örök tizenhét maradok! - Kacagok, lehet benne valami, bár nálam ez inkább pótcselekvés mint a lányoknál a hajcsavargatás vagy ilyesmi.
Arra nem válaszol szóban hogy tetszem de a mosolya elég árulkodó.
-Ó, értem, hát akkor csapj díjátadó bulit is, a kedvedért olyan sokoldalú leszek, hogy az már majdnem gömb lesz! - Kacagok. Ez az oklevél tetszene, kitenném a falra, ki kéne érdemelni! Bár bögrét mondott, lenne egy "szent csak Seby ihat belőle" bögrém. Olyanom úgy sem volt még sohasem.
-Jól látod... kóstolgat. - Vigyorgok rá, ez így külön vicces, örömmel tölt el hogy benne van ebbe a kis szójáték-csatában.
Aztán közelebb is hajolok, nézem szemérmetlenül, végigmutat rajtam válaszként. Én sem tétlenkedem, játszom a számmal, lássa csak hogy mi jár a fejemben. De kapok is egy incselkedő választ, ahh, számítóbb is lesz a mosolyom. Főleg hogy sorolja hogy nézek, hmmm.
-Hát... jól látod a helyzetet, de csak mert ennivalóan édes vagy ahogy elpirulsz... - Somolygok rá, kicsit megint közelebb hajolok, elsimítok egy tincset a füle mögé, akkor is ha nem lóg ki, szeretném ha az ujjam súrolná az arcát. Tekintettem pedig igyekszem rabul ejteni, szemezni vele, én ugyan nem akarok most másra vagy másmerre nézni, csak rá. Az ajkaim kicsit elnyitom, miután lustán benedvesítettem őket.

-Miért pont tizenhét? -Jön a kérdés csípőből. Mondhatott volna tizennyolcat vagy huszonegyet, de mégis a tizenhétnél maradt. Zsenge kis fiatal ficsúr lehetett akkor, biztos a legjobb éveit köszönheti az akkori énjének. Nekem vajon milyen volt? Emlékszem is... jesszusom, akkor szakítottunk Dave-el és a szívem darabokra tört. Elmosolyodom inkább, nem erre kell nekem most koncentrálnom... főleg, mert nagyon másra nem tudok, mint a velem szemben ülőre.
-Én leszek a sztárvendég akkor már... de persze neked csapom! -Kinyújtom a nyelvem. Miért is ne lehetnék a neki rendezett bulin én a... meglepetés? Hahh, megint sziporkázom, bár nem tudom, hogy vajon érti-e a célzást. Az sem baj, ha nem.
-Szóval a kedvemért az leszel? -Mérlegelem a kapott választ, még mindig kicsit oldalra billentett fejjel szemlélem az arcát. Annyira karakteres... szép portrésorozatot lehetne róla készíteni. Megint elkalandoztam, de most legalább nem valami bugyinedvesítő gondolatmenetet kaptam el... bár, ami késik... meg fog érkezni.
Somolygok, ahogy eddig is tettem. Ez nálam bőven árulkodóbb, mintha azt mondanám 'Tetszel'. A közelségétől megugrik a szívverésem. Jobban érzem az aftershave-jét, mint kéne, beivódik a gondolataim közé. Ez már durva... lehunyom a szemem is, így még jobb.
Amikor kinyitom újra, megint látom, hogy milyen sunyi mód vált át szexi vigyorba. Számító, miazhogy, nagyon is! Megint elmosolyodom és lassan, egészen aprón megingatom a fejem, s közben érzem ujjai érintését arcélemen. Azok a tincsek... ejj, hiába is tűri a fülem mögé, újra ki fognak csúszni.
-Édes. -Visszhangozom suttogva ezt az egyet. Megint elmosolyodom és kicsit forgatom a szemeim.
-Ha így folytatod, végem... -Közlöm pajkos kis mosollyal. Tudja miként kell elcsavarni valakinek a fejét, annyi szent. De kemény vagyok, nem engedek... sokat. Mindig csak egy keveset, hogy ne érezze úgy, hogy hidegen hagy, de ne is teljen a melle a dicsőségtől. Húzd oda, ereszd el játék... ki tudja, még lehet, hogy élvezné is.
Állom a tekintetét, egyelőre még nem vesztem el teljesen. Újra és újra megugrik a pulzusom minden egyes ajakharapás után. Lehet ezt egyáltalán ilyen durván jól csinálni??? Nem láttam még férfit, akinek jól állt volna, de most... most nem tudok szabadulni. Átfut az agyamon, hogy én is meg akarom harapni. Csak egy picit, csak épp olyan finoman a fogaim közé venni, ahogy ő tette az előbb. Ez kész őrület!

-Nem tudom, imádtam tizenhét lenni... - Vonok vállat vigyorogva, akkor volt a legszebb nyaram, akkor lehetett már jobban hülyülmi Henryvel, még pont nem volt érettségi...
-Hát a szervezőt is érdem illeti majd, ez csak természetes! - Kuncogok. - És majd én fotózlak téged, nem lesz profi, de mókás lesz! - Úh, lehet azzal ábrándítanám ki, de talán elnézné nekem.
-Te értékelnéd, akkor már megérné, szóval igen! - Vigyorgok, miért is ne?
De csak flörtölök vele, mivel ahogy elnéztem nem vagyok közömbös, ő se nekem, közelebb is hajolok. Lehunyja a szemét kicsit, milyen szép, gondolom ha alszik még bájosabb... jó lenne mellette ébredni, de ahogy elnézem nem az a fajta aki könnyen belemegy a dologba. De remélem csókot enged, bizsereg a szám, hajt a vérem, szép és incselkedő, ere közli vége lesz ha folytatom. Majd egy csókkal újra életet lehelek bele, ez a terv.
Állja a szemezést, ezt biztatásnak veszem, tekintetem le-le vándorol az ajkaira, közelebb hajolok. Ha nem hajol el, vagy nem mond álljt, akkor bizony finoman ajkaim közé veszem az alsó ajkát, hogy megízleljem. Ha hagyta és ekkor sem lök el, akkor a felsőt is csókolom, majd puhán ízlelgetem az ajkait, engedve a forró, bizsergető érzésnek, amit ha hagy, akkor érzékibb csókolózásra sarkall.
Ha nem hagyta, akkor csak somolyogva, lassan visszahúzódom, mert tudom, hogy kíván csak nem kapkod. Bár jobban örülnék ha hagyná, mert kívánom az ajkait nagyon, nehéz elnyomni ezt a tényt.

Ez már lassan kezd olyan lenni, mint valami lájtos pornó. A kamerák mögött a hozzáértő szexis férfi, meg a hókatagbőrű szőke lány a kamera előtt. És készülnek a képek. A vacsora után szóba jöhet egy fotós este is. Majd tartok előtte gyorstalpalót neki. Jót mosolygok azon, hogy próbálkozna... kíváncsi lennék, hogy menne neki vagy tényleg bénázna. De elnézném, a móka kedvéért mindenképp belemennék. Meg... akkor még egy estét ott lennék, valahol...
-Hú, nem félsz a szigorú kritikától? -Egy pillanatra megemelem a bal szemöldökömet, kíváncsivá válik tőle a tekintetem. Persze ha tudná, hogy nem kell tőlem tartani, akkor rávágná, hogy nem. De lehet nagy tigris vagyok, csak még lapulok a magas fűben.
A kémia működésbe lépett. Érzem, valamennyi porcikám kívánja, hogy még közelebb kerüljön. Már nem érzem fontosnak, hogy bármit is mondjak. Ahogy még közelebb hajol, lassan igazából át is ülhetnék az ölébe. Elhessegetem ezt a kósza gondolatot, nem kéne egyből megadnom magam. Úgy az izgalmas, ha van miért élni... Éljünk egy kicsit többet, mint gondolnánk, de ne túl sokat. Csak egy kis ízelítő kell ide, hogy utána többet akarjon.
Az orrunk már összeér, érzem ahogy finoman súrolja az enyémet az övé. Ahogy mozdul az ajkam, és kissé benedvesítem, érzem azt a fura rezgést, mintha dobpergés következne a zenei kiállás után. Felkészítő, ugródeszka valami nagyobb, valami durvább dolog végett. De nem, nem gyengülök el annyira, hogy meg is kapja az egész dobszólót. Elmosolyodom, kissé alkoholos-gyömbéres leheletemet érezni lehet, talán nem olyan vészes, de nagyon is igazi. Tényleg ott vagyok, egészen közel. Cicázom vele, talán már észrevette, de ha csak még jobban akarja, az mindenkinek csak jó!
Beszálltam a játékba, már nem csak azon múlik, hogy megcsókol, hogy rezzenéstelenül várom, hogy megtörténjen. Épp, hogy érinti ajkam az ő ajkainak felületét, de a csók elmarad. Újra csak simítja, tényleg csak leheletnyi közelségben. Ez a dobpergős rész van csak, nincs belőle dobszóló, nem vált át csókba, csak kis cicás játékban marad meg. Félsikernek könyvelheti el, de legalább még mindig benne van a vágy, hogy meg akar csókolni, ahogy én is őt. De nem most...
Miközben hátrébb hajolok, kinyitom a szemem, kifestett pilláim mögül nézek rá olyan közelségből, ahol még az orrom ismét érinti az övét egy apró, pisze simítás erejéig. Elmosolyodom, lustán elnyitom a számat és egy aprót harapok bele.
A szívverésem gyors, lassan már kihallatszik, ahogy az is, hogy kicsit jobban emelkedik a mellkasom, szaporábban, mintha durva adrenalin löketet kaptam volna. Bár valójában így is volt...

-De, félek, de ez nem szabad hogy visszatartson, különben hol lenne benne a kihívás? - Vigyorgok rá, én szeretem a kihívásokat, örömöm lelem bennük. Na jó, van olyan amiben nem, akad mai napig amit nem vállaltam volna de muszáj volt, de most Aubreyról beszélünk, nála és vele érdekel a dolog.
Súrolom is az első határokat, játszik velem, hagyja hogy hajoljak, de ő is húzódik el, de csak éppen, hogy incselkedve, kacérkodva szítsa a feszültséget kettőnkben. El kell vigyorodjak, ez tetszik, fokozza a kéjt, ami csendesen odalopódzott mellénk.
Hullámzik a mellkasom, ahogy leheletem forrón súrolja az övét, alkoholos felhővel kábítva és tompítva tovább a kiélezett érzékek játszmáját, megrészegít hogy érzem az ajkát de csókot nem kapok, ez nekem olyan mint macskának a gombolyag, a legjobb dolog és mégsem kapja meg, csak ingerlik játszadozó énemet.
Tekintetem elgyötört a vágytól, hogy nem kaptam csókot, elhajol, kínoz. Kegyetlen leány, de csak jobban kívánom. Hú, ha el tudnám csábítani egy estére az ágyban ezt kamatostul visszakapná, a fantáziám könnyű elengedni, de most csak beszívom az ajkaim, hogy csitítsam az égető, maró érzést ami a csók hiánya szít.
-Ki a cica és ki az egér... - Vigyorodom el, főleg hogy közel van még, kajánabb lesz a tekintetem. Ha harc, legyen harc, teljesen visszahajolok hogy a pohár szájával játsszak az ajkaimmal, majd igyak egy keveset, persze őt nézve, szemezve vele ha hagyja. Kissé megnyalom a poharat ahol ittam, mintha lenne ott még némi Whisky, hmm... Hú de megkívántam ezt a nőt, te jó édes... Imádom az ilyen nőket, de akkor játszunk így!
-Szóval mi a kedvenc ételed? - Vigyorgok, ó, tudom hogy nem érti mire fel jövök ezzel a bugyutának tűnő kérdéssel, de a szemem elárulhatja nem légből kapott a kérdés. Kiérdemelte hogy teljesen a kedvében akarjak járni, márpedig ha átjön vacsorára egyen olyat amit tényleg szeret.

Kihívást szeretne? Van pár ötletem, hogy miben élhetné ki magát... Tekintetem elidőzik újra az arcán, miközben egyre csak közelít. Még mindig kellemes a karaktere, sokadik pillantásra is annak találom.
Anélkül nincs játék, ha nincs adunk-kapunk része.
Mosolyára csak a saját kis pajkos félmosolyommal reagálok. Mint valami külön táncra létrejött koreográfia, úgy kerülnek érintésbe részeink. Ha ő jobbra hajol, én balra teszem és kicsit meghúzom hátra a fejemet. Belemosolygok, belefér még egy nagyon apró nyalat is. Átmentem macskásba, de csak mert kihozták belőlem... Sebastian ajkát érintem a nyelvhegyemmel. Épp csak megint egy pillanatra, és nem összenyálazva. Ó nem, épp csak egy kis érzéki érintés erejéig vagyok jelen, amíg el nem húzódom tőle.
Látom, ahogy néz, ez megint egy újabb arc tőle. Mégis tetszik, mert tudom, hogy miattam ennyire vágyakozó. Kedvemre van, ó, nem is kicsit! De ezt ő is érzi valószínűleg. Megfeszül a gerincem mikor felkúszik az a kellemes kis érzés, ami arra ösztönöz, hogy engedjek neki még egy kicsit. De nem szabad, sok lesz a jóból!
-Mindig az, aki a másik mögött van. -Tehát lehetek egyszer macska is, de lehetek ugyan úgy egér. Az csak helyzetfüggő, hogy ki a dominánsabb. Elengedek egy apró ajakharapást grátisz gyanánt, ilyen közelségből ő is szinte lassított felvételben látja, ahogy vastagabb alsó ajkam kiszabadul fogaim őrzéséből. Nem kerüli el a figyelmem az a kis finomkodás sem. Lenne ötletem arra, hogy mit kéne ugyan így... megnyalnia.
Hátradőlök, látványosan nagyobb mozdulattal cserélem keresztezett lábaim, és most direkt húzom végig lábfejemet Sebastian vádlijánál. Egy apró mozdulat, amivel kisöpröm a hajamat a nyakamból. Lazán végighúzom a kezemet a dekoltázs kivágásánál, mintha lenne még ott egy szál, ami csiklandoz. Pedig nincs ott semmi, de remélem lekövette a mozdulatot. Direkt játszom a tűzből pattant kis szikrával, hátha lángra lobban és nem lehet megállítani!
-Nem is tudom. -Elgondolkodom, úgy teszek, mintha az előbb ne akartunk volna egymásnak esni, pedig még mindig pihegek. Mély levegőt veszek, lassan kifújom.
-Amit elém raknak... nem vagyok válogatós. -Finom legyen az a lényeg. -Lepj meg! -Mással is meglephetne, de majd csak a vacsora után... talán.

Kikészít, nyelvével érint, de épphogy, semmire sem elég és mégis mindent visz, mert jobban elnyílnak a ajkaim, kívánva és követelve lassan a jussuk, amit nem kapnak meg természetesen. Vágyakozva nézek rá, szenvedély tüze gyúl a szemeimben, de ő csak játszik, ahh, megőrülök és mégis imádom az egészet. Kínálja és vörösíti ajkait, megfeszül az állkapcsom, hogy feszül a nadrágom is, bár nem látszik, de én érzem.
A válasza számító kis mosolyra görbíti a szám szélét, ó én szívesen leszek mögötte, vannak ötleteim hogy tudnám érinteni és borzongatni. Nehéz koncentrálni lassan, teljesen kiszűröm a környezetem, csak ő köt le.
Áh és még a lába is érint, megint elnyílnak az ajkaim, mintha forró lenne az érintés és égetne, de valahol ezt érzem. Nyíltan pásztázza végig tekintetem a lábait, kedvem lenne felsimítani rajtuk, lassan és buján, de nem nem, nem szabad. Még. De akarom őt, egyre jobban és jobban. Főleg hogy tekintetem ezután a mellei felé csalja, huncut mosoly játszik a számon, pajkos a szemem, meghúzza lassan az oroszlán farkát, vigyázzon.
De koncentrálni kell, koncentrálni, basszus de nehéz nem a nyaka ívét nézni, a keze finomságát, csak a szemét, a szép kék szemeit... még a végén tényleg kicsinál velük, önmegvalósító vers. Rob, tudsz valamit...
-Csupa meglepetés vagyok... igazi ínyenc... - Óh, de még mennyire. Észbontóan vágyom egy finom falatra, ez tény. Kiiszom a szeszt, hálás vagyok hogy marja a torkom, kicsit kijózanít paradox módon.
-Azt hiszem itt túl fülledt a levegő, egy kis levegőzés? - Ajánlom, ha itt maradunk megőrülök, hogy incselkedni fog velem. Kinn talán lehűt a friss levegő, ha ki nem gyulladok a nyári melegben. De ha nem érinthetem valahol, hogy érezzem a finom bizsergést érintése nyomán, felemészt a vágy.

Ösztönösen jön minden mozzanat, az érintés, az apró kis ötletek, amiket megvalósítani vágyok. Nem csak azzal, hogy érintem. Beszívnám, marnám az ajkait, de nem leszek senkinek az éjszakája. Annál azért többet gondolok magamról akkor is, ha megbódít az illata. Nem is hallom már a HH forgatagát, csak azt figyelem, miként formálja a szavakat. Először nem is jut el hozzám, apránként teszem össze, amit hallok és értek. Túlságosan leköt apró barázdáinak tanulmányozása. Kezem elindul előre, de megfeneklik a térdemen. Nem simítok rá az arcára, pedig jól esne. Akkor közelebb húznám, amennyire lehet és elkapna a forró vihar. De megállok, kénytelen vagyok...
Minden apró hajszál szinte égnek mered a tarkómon, ahogy érzem még a tekintetét magamon. Fürdőzöm figyelmében, és kiélvezem, hogy engem akar. Én is akarom, ennél a résznél nehéz megállni, hiszen fűt az adrenalin és a szívemet úgy pumpálja kifelé, hogy lassan átverekedi magát a bordáimon. Még mindig a hatása alatt állok, orromba érzem férfias illatát. Újra bele akarok túrni a hajába, nem is figyelek arra, hogy mit suttogok a macska-egér kérdéskörre.
Mintha a fejébe látnék, úgy elevenedik meg előttem is, ahogy végigsimítana a lábamon, és a fenekemre markolva húzna át magához. Újra lehunyom a szemem, kell egy kis idő, hogy mindent a helyére tegyek magamban is.
-Ízorgia lesz... -Kajapornó minden mennyiségben. Mármint ha elkészül valaha az a vacsora. De amit kimondtam, nem pont azt takarta, hogy ételre vágynék. Újabb kérdése kizökkent, erre az agyam nem tud hirtelen semmit sem küldeni, hogy miként reagáljak. Felráz a mámoros pillantásokból, tudatosítja, hogy nagyon is melegem van. De ennél jobban már nincs hova vetkőzni... jelenleg.
-Tudod mi? -Simítom hátra a lehető legtöbb tincset arcomból és kicsit kiegyenesedem.
-Hazakísérhetsz! -Tudom, ha tovább maradunk, akkor itt lesz 'ne mulass és ereszd el a hajam', és egyébként is megnyerte a kísérés lehetőségét. Ez még egy jó kis séta lesz a frissítő, remélhetőleg a nyár estéjéhez képest hűvösebb levegővel. Szerencsére nem egy saroknyira lakom, de sétával megközelíthető, addig is még van idő.
Könnyedén lépek le a bárszékről, de ha Sebastian nyújtja a kezét segítség gyanánt, természetesen elfogadom. Végigsimítok mellkasán, és magamhoz veszem a pultról a táskámat. A csapos srác most biztos azt hiszi, hogy Sebastiannak lesz egy jó éjszakája, mert sikerült, ami neki nem... de hadd higgye csak!
Nincs kabátom, már semmi más nincs, ami kellene ahhoz, hogy elinduljunk. Az italom már kifizettem vajon? Erről teljesen elfeledkeztem...

Kikészítjük egymást teljesen, ha nem egy kocsma bárpultjánál ücsörögnénk, akkor már nem bírnék magammal. És habár nem szokott érdekelni ki mit gondol, francia léhaságomon felülkerekedik brit konzervativitásom, nem itt és nem most kell egymásnak esni. De kva nehéz. Főleg ahogy kelleti magát és ingerel, mindent a szemnek, semmit a... szájnak alapon, kész vagyok.
-Az biztos. - Mondom keményebb, de bujább tónusban, nem bírtam elnyomni a képet, hogy ő legyen a desszert és mindenféle ajkait kóstoljam.
-Na? - Ha azt mondja irány a mosdó abban is benne vagyok. Komolyan, mikor csavarta el nő ennyire a fejem? Boszorkány.
Mosolyra húzódik a szám, kaján mosolyra, ó igen, hazakísérhetem, nem elfelejteni. Fel is állok, magabiztosan, alig ittam, ennyi még nem árt meg. Rendezem a számlát, lesegítem és ajánlom a karom, hátha elfogadja, akkor közel lenne, érinthetném ahh..
Végigsimít a mellkasomon, lehunyom a szemem, egyszerűen elkábít az érintés gyönyöre. Már ennyi... de többet szeretnék, pillantásomba mohó vágy szökik, de visszafogom magam és nem nyúlkálok.
Kísérem ki, majd kérem mutassa az utat. A levegő kellemesen langyos, a bentihez képest üdítően hűvös és lágy. Kicsit csillapítja is testem vágyait, talán képes leszek gondolkodni is.
-Messze laksz? Hívjak taxit? - Kérdezem, mert hát szívesen gyalogolnék, de most túlzottan leköt hogy jussunk be a lakásba és had csókoljam meg... még csak nem is sejtem hogy bizony csak az agyam húzzák, más nem lesz, talán az sem. Már elvileg.

Mekkora szerencséje van, hogy végül zenélni tanultam, nem pedig fekete mágiát... most főznék egy löttyöt és elmormolnék valamit, hogy máskor is visszatérjen majd. De talán elég annyi is, hogy nem adom meg, amit mindketten szeretnénk... az majd visszacsalja, ha érdekli.
Elfogadom a felém ajánlott kart, belecsúsztatom csak úgy a hecc kedvéért tenyerébe a sajátomat és másik kezemmel is magunk előtt keresztezve ráfogok a csuklójára. Duplán ott vagyok, és koránt sem hagyom alább merülni a finomkodást. Jobbommal apró kis köröket írok alkarjába a csuklótól egészen a könyökhajlatig feljutva. Oldalról pislogok és nagyokat mosolygok, kissé közelebb hajolok és belecsókolok a nyakába. Nem egészen érem fel, hiába van rajtam magassarkú, ami egyenletesen kopog, miközben kifelé haladunk, így is csak az álla alatt értem egy kicsivel a nyakát. Puha, meleg ajkak találkoznak bőrével. Ha egy kicsit is jobban elérném megharapnám, de csak lágyan...
Kint már egy fokkal jobb az idő. Kellemesen borzolja érzékeim, még a karomon is felálltak a pihék, de ez lehet csak Sebastian közelségéből adódik.
Húzom a megfelelő irányba, nem mondom el, hogy merre van a haza. Csak somolyogva megjegyzem, hogy nem kell taxi. Persze erről megint eszembe jut valami, hogy ha kellően messze laknék és összekerülnénk a taxi hátsóülésén, biztos nem állnék jót magamért.
-Három... talán négy utcányira csupán. -Azért nem hagyom válasz nélkül. Szegény még nem is sejti, hogy nem fogja látni a lakást. Maximum a bejárati ajtót... De kegyetlen vagyok... és pont ezért szokott lenni második találkozó is.
-No, érzed még a fülledtséget? -Búgom kellemes hangon, igazából nem kéne halkabbra vennem a beszédhangom, mégis kicsit meghittebbnek érzem, ha nem az éjszakába hangoskodom. Így biztos kettőnk között marad, amiről szó lesz.
Lefordulunk az egyik jobbos utcán, és továbbra is hangosabban hallani a cipőm sarkának koppanását, mint az én hangomat.
-Lehetne valami sült. -Ahogy csitul bennem az egyik éhség, úgy veszi át a másik a gondolataim felett az uralmat. Akaratlanul is elkezdek azon morfondírozni, hogy mit kéne enni...
-De mindenképp valami szósszal, hátha leeszem magam... véletlenül. -De azért még nincs hűlt nyoma. Újabb mosollyal zárom mondandómat, ezzel már orvoshoz kéne menni, nemsokára úgy marad az arcom... mosolyogva!

Elfogadja a karom, még a kezembe is fekteti a sajátját, kellemesen borzolja a kedélyemet vele. Na persze mikor kapok egy váratlan nyakcsókot, kiráz a hideg, jobban emelkedik és süllyed a mellkasom, cirógat... ahh... nem hagy megnyugodni, de már nem is tudnék. Rettentően kívánom őt, a csókját, hogy csókolhassam a testét és kezemmel faljam a rejtett porcikáit.
-Jó... - Akkor nem lakhat nagyon messze, örömhír. Nem is bírom már sokáig, nagyon türtőztetem magam, pedig általában én vagyok a higgadtabb fél. Kész vagyok... De kifejti, az tényleg nem sok, igyekszem nem túl hosszúakat lépni, elvégre ő ebben a cipőben csak kicsiket tud lépni.
-Szerinted? - Kuncogok elhaltan, csak azt érzem. Számomra az ő illata és lehelete zsongja be a tájat..
-Hogy? - Kicsit lemaradtam de ahhoz képest gyorsan kapcsolok, el is mosolyodom. - Abban tényleg jó vagyok. - Sütni jobb szeretek mint főzni.
-Kár lenne a ruháért, majd ágyba kapod... oda ruha sem kell... - Vigyorgok kajánul. - Úgy semmi nem vész kárba, max megkóstolom a tied... - Hmmm, önkéntelenül nedvesítem az ajkam, kóstolni fogom, az biztos. Roppant nagy élvezettel ráadásul.
Remélem hamar odaérük, de már rosszalkodom, elveszem finoman a kezét amivel simogat és a számhoz emelem finoman. Ha el nem húzza gyöngéden a számba veszem a mutatóujját és szopogatom kicsit, megnyalintom, majd elvigyorodom, rosszalkodni akarok.

Apróságok, amitől nem lehet szabadulni. Egy érintés, egy kósza sóhajt... minden egyes mozzanat felidézi a pillanatokkal korábbi esetet, miszerint egy gondolatnyi ideig az övé voltam. Abban a pillanatban teljesen, amennyire csak lehetett. Most sem szeretnék ebből szabadulni, nem akarom, hogy eltérjünk a kis huncutságtól... ha az utcán nem tesz magáévá a kis játszadozás és húzás miatt, akkor szívós meccsek következhetnek a közeljövőben. Ebbe belegondolva megint elmosolyodom, főleg, amikor csak leheli a válaszát. Érzem, ahogy korábban már simogatta a bőrömet a kiáramló, meleg levegő szájából, megint libabőrös leszek.
-Csak abban? -Megint oldalról sandítok rá. Lassan ördögszarvakat fogok növeszteni és a latexruhába fogok bújni. Talán macskanő is először ördögnek indul és csak utána lett belőle szexidol...
-Á,á,á! -Csitítom, hogy ne húzza fel megint önmagát, sem engem, mert akkor újrakezdődne minden, amire már nincs kapacitásom, hogy tiszta maradjon a fejem és le tudjam állítani a folyamatot. Most is úgy gyűrtem, nyeltem vissza a borzongós érzést ami a gerincem mentén akart utat törni magának. Nagyon nehéz volt, még egyszer nem tudnám ilyen higgadtan végigcsinálni.
-Mindent a maga idejében. Különben is, reggelit szokás ágyba hozni, nem vacsorát. -Lehet ki akar utána rugdalni, nem lehet ott aludni, az nem az a lakás... és így kicsit módosításra kerül az ágyban reggeli fogalma. De ez csak egy apró célzás, hogy akár maradnék reggelig.
Egyszerre nyílik nagyra a szemem és résnyire az ajkam, mikor megérzem azt a kis melegséget, amit egy újabb rosszalkodás végett élhetek meg. Önkéntelenül is lehunyom a szemem, próbálom nem szaporán venni a levegőt, de nem lehet. Megőrjít, de biztosan tudja, tisztában van ezzel is, mint minden mással, amit eddig csinált... nagyot nyelek, és mintha felnyögnék. Valóban az én számat hagyta el az a kellően súlyos sóhaj, ami már felért egy apró nyögéssel.
Végig fut az a finom, jóleső hideg a hátamon, a karomon, végig a mellkasomban, majd egyenesen le az ölemhez. Bizsergő érzés jár át mindenfelé.
-Neneneneh... -Elfúló, halk próbálkozás arra, hogy ne folytassa, de nem fogható fel ellenkezésnek, annyira gyenge kis suttogás csak. Nem tolom el magamtól, inkább közelebb húzódom. Már nem is sétálunk, csak állunk szorosan egymáshoz simulva.
Tarkónál belemarok a hajába, már nagyon nagy késztetést éreztem, hogy megtegyem. Puha, kellemes, belefúrom az arcom a nyakszirtjéhez és fogam közé csippentem bőrét.
-Dupla vagy semmi. -Sóhajtom, dünnyögöm alig hallhatóan. Elhúzom picit magam, rácsókolok az állvonalára. -Ha dupla, akkor máskor semmi... és fordítva. -Ha most semmi, akkor máskor akár dupla, tripla... ameddig jólesik elszámolni vele. Ez is csak egy játék. Lehet ha a duplát választja, akkor se lesz belőle semmi, ezt kizárólag én döntöm el.

-Ezt hamarosan eldöntheted. - Sunyi kis mosoly, ó, szerintem másban is, legalábbis nem szokott rám panasz lenni.
-Na mi az? Elképzelted? - Kuncogok, hmm, én igen. De lehet ő is, ugyan, egy kis fejbeni előjáték, ennyi kell, vigyorgok is rá.
-Ki mondta hogy hazamész? Reggelit is kapsz. - Somolygok rá, én reméltem hogy ott alszik akkor is. A reggeli meg bónusz a vacsora mellé.
Elveszem a kezét hogy incselkedjek én is, rosszalkodjak, de a jutalom zseniális! Az a nyögés, beleborzongok, imádom, alig csináltam pedig valamit, mi lesz ha csinálok? Tudni akarom!
Suttog, hogy ne, jó, tudom hoyg nem az utcán kéne, főleg hogy mindjárt nála vagyunk, de könyörgöm, már az is csoda hogy eddig bírtam. Finoman az ujjára harapok, nyelvemmel cirógatom, majd kezét felfektetem az arcomra és belefordítom a tenyerébe az arcomat. Szeretném ha érintene, jól esik érezni, bár a tekintetem buja marad.
Közel áll hozzám, imádom érezni a parfümjét, a leheletét, érzem hogy elengedett keze elvándorol a tarkómra,játszik a hajammal. Csókolja az állam, ahh... jólesően hümmögök, de a szavai... mi? Hogy? Kell pár másodperc mire felfogom a célzást és át is gondoljam. A testem üvölt a dupláért, ellenben szimpatikus és így régen csavarták már el a fejem. Vele az ágyban is kiélhetném a játékos incselkedést, az egymás agyát végsőkig húzást, dobjam el a lehetőséget? Persze az is lehet nem akar semmit, vagy ez egy teszt, vagy édes mindegy mit mondok, elvégre a nők... szeszélyesek. Lehet legközelebbre már közli van valakije, mert talált, bocs. Emelkedik a mellkasom és süllyed, láthatja hogy elgondolkozom, ha csak fél percre is, de most az is sok idő.
-Kegyetlen vagy... De jól van. Akkor csak az ajtóig kísérlek. Ellenben... ez se nem dupla, se nem semmi... kiskapu, édesem... - Tapasztom hirtelen az ajkaim az övére, hogy gyöngéden ízlelgessem forró és puha ajkait, ha csak annyi időre is míg el nem tol. Kezem is a tarkójára csúsztatom, hogy ujjaimmal játszhassak a hajával. Bár reményeim szerint nem fog eltolni. És ebben az a jó, hogy én kissé megnyugszom, a csókolózás kielégít és ellazít, őt viszont... felperzselem ha minden jól megy, hogy kissé visszakapja gonosz kis játszadozásait. Ha hagyja a csókot nekem, akkor finoman elnyitom a száját hogy nyelvemmel is cirógathassam az övét, érzékien elveszve a csókban. Minden esetre remélem pofont nem kapok...

Minden porcikám azért sikít, hogy igen, tudjam meg végre, hogy mitől jöttem ennyire izgalomba. Ne csak a szám járjon, vagy legalábbis... az is járhatna, hogy megmutassam én még miben vagyok jó. Lassan ingatom a fejem. Mi az, hogy elképzeltem? Lassan már át is éltem az egész estét és nincs arra szükség, hogy besegítsen fizikai valójában. Na jó, most hazudtam magamnak.
-Úú, most már egyre jobban érdekel ez a vacsora dolog. -Súgom-búgom nagymacskás pillantással. Ez olyan szokott lenni, hogy résnyire szűkül a szemet, de közben látszik benne a csillogás. Megmarad a pajkossága, amellett pedig összehúzod a szád, mintha puszit, csókot akarnál épp adni.
Azután már nehéz megállni, ami következik... ez a játékosság felemészti az összes gondolkodásra alkalmas agysejtemet. Belemászott az agyam legelrejtettebb zugába is az illatával, az érintésével. Nem vágyom másra, csak arra, hogy még egy kicsit kapjak belőle. Egy keveset hazavihessek és élvezzem, amíg el nem jön a következő nap.
Fulladva merülök az illattengerbe, amit nyakáhozvaló bújásom eredményez. El tudnék így akár aludni is... ha más kellően fáradtak lennénk. Bár most élem az éjszaka legmozgósabb óráját valószínűleg. Ennél már csak jobban le leszek amortizálva, ha azon múlik, hogy hazajutunk-e még ma... bár lassan már csak arra tudok gondolni, hogy nyomjon az egyik ház oldalának és...
Ahogy belesimul a tenyerembe, nem tudok másra figyelni, gondolataim persze eddig is csak körülötte forogtak, mióta közelebb merészkedtünk egymáshoz... rácsókolok az arca és a kezem közötti találkozásra. Érzem, ahogy kifújja a levegőt, a nyakamat éri a meleg lehelete. Borzolja érzékeim, és ezt szeretem annyira ezekben a kis buja játékokban. Mindig lehet a plafonig és még tovább húzni a másikat, és még élvezi is mind a két fél. Legalábbis arra következtetek, hogy neki is tetszik, ami itt végbe megy, csak már elérkezhetne a tetőpont.
Muszáj valahogy kizökkentenem magunkat, mert a végén megbánom. Hiába lenne egy jó estém, ha lehet két vagy több jó estém, akkor miért szaladjak a ló elé, ha mehetek lóval is? Szeretem a spontán, váratlan kérdéseket, amiket a meglepetés szül. Arra mindig rákoncentrál az agy, mert hirtelen mást kell megmozgatnia attól eltérően, amiben eddig benne volt.
Hagyom, hogy megrágja magában a hallottakat, kell egy kis idő, mire minden képkocka oda kerül, ahova kerülnie kell. Addig is simulok, érzem emelkedő mellkasának egyenletességét. Megnyugtat. Válasza felvillanyoz, talán nem erre számítottam legbelül, de kétségtelen, hogy jobb ezt hallani. Valószínűleg ha mást mondd, akkor is az ajtót csukom be előtte, mert én nem az a hollywood-i lány vagyok, akit meg lehet dönteni első alkalommal. Annál többre értékelem magam, meg az intimitást is, hogy kivel osztom meg. De így most jó... lágyan rebeg a pillám, ahogy felpislogok rá, majd a meglepetéstől a szemem is elfelejtem lehunyni. Beletelik két pillanatba is, mikor felveszem a fonalat, ajkaink egymáshoz tapadtak, én pedig jólesően csukom le pilláim. Visszacsókolok, ajkaim lazán válnak el egymástól, hogy utat engedjenek a táncba hívó nyelveknek. Újra bezsongok, végre érzem ajkait az enyémen. Pont olyan puha, mint azt korábban elképzeltem. Ráharapok az alsó ajkára, épp csak egy picit csippentem össze fogaimmal. Ezzel jelzem, hogy sokat akart, és vége a csóknak. Nem tolom el, mert én is akartam, azóta, hogy konkrétabb beszélgetésbe elegyedtünk.
-Na gyere... már csak egy utca. -Megköszörülöm a torkom, beharapom a szám. Úgy megtenném újra, forr a vérem, és minden sejtem amiatt drukkol, hogy az ajtóban újra átélhesse a korábbi perceket.

-Jobb lesz mint egy étteremben... - Búgom én is vissza neki, veheti ígéretnek, már most várom, pedig itt áll mellettem a lány, de mégis. Bár most valami előételben, kóstolóban reménykedem, nem is fogom vissza magam és elkezdem kóstolgatni már most. Az utca úgy is csendes.
Belesimulok a tenyerébe, kissé lehunyom a szemem, ad egy puszit is, ahh... meg bírnám szokni. Így kielégítőbb mintha rögtön adta volna, ez tény.
De válasz elé kényszerít, jól meg kell fontolnom, mit is akarok. De én szeretem a fix partnereket, ha a komoly kapcsolatok nem is az erősségeim - és most finom voltam - így a semmi mellett döntök. Döntenék, mert egy csók az jár, de áh, viszonozza, édesen és kacéran, alig bírok elszakadni ajkai ízlelgetésétől, hogy hol egyiket hol másikat vegyem ajkaim közé, de finoman megharap, az is kellemes. De érzem hogy ennyi, több nincs, kár, órákig tudnám csókolni de tudom hogy nincs olyan nő aki a csókot választaná a szex helyett. Már ilyen körülmények között. De most még szex se lesz, a testem hívó szava ellenére sem. Hát elválok az ajkaitól, röviden piszézve vele egyet, ez amolyan megszokás nálam, majd a szemébe nézek huncut csillogással az enyémben.
-Hát jó... - Vigyorgok rá, majd inkább átkarolom a derekát, így közelebb van hozzám, menet közben néha beleszuszoghatok a nyakába vagy aprót és halkat, de erotikusat belesóhajthatok a fülébe. Csak hogy ő se legyen könnyeden mellettem.
De számomra túl hamar odaérünk a házhoz, talán az ajtóhoz is. Előveszem a pénztárcám, no nem fizetni, és adok belőle neki egy névjegykártyát, rajta van a nevem, a címem, a telefonszámom, a fordítócég honlapcíme és az ímélem.
-Ezen elérsz, odatalálsz hozzám. Mondjuk holnap után pénteken? Este hat? Megfelel? - Akkor szombaton nem kell korán kelnem a rádióba, el lehetünk este ameddig jól esik. Meg akkor holnap ráérek kényelmesen fordítani meg pakolni. Remélem nincs randija aznap estére!
Azért közel lépek nem titkolt szándékkal, hogy lopjak még egy csókot. De most hosszabbat szeretnék, hogy ízem kitartson addig, míg ki nem érek az utcára.

Ritka olyan estén kint lenni, mikor Hollywood csendes és az utcán sincsenek kint a népek, nekünk sikerült úgy lelépni, hogy kihasználjuk ezt a kis üresjáratot és anélkül, hogy bárki füttyentene kicsit egymásnak essünk. Persze ezt is finoman, nem erőszakosan, pedig minden izom megerőlteti magát, ahogy visszafogom és csak épp beletúrok a hajába. Ujjaim között csúszik ki, rásimítok a nyakára. Annyira érzem, kell nekem, hogy nehezen tudom zabolázni magam.
Napestig tudnám csókolni. Meg is jelenik fejemben az a pillanat, amint egymásba gabalyodva fekszünk és csak csókol. Lassan, néhol gyorsabban, egy kis harapással megfűszerezve élünk meg újabb és újabb perceket. Na nem most, mert most csak egy kis előételbe kóstolhatott bele, ha már ennyire kitartó volt és... visszafogott.
A piszézéstől megint mosolygok. Annyira gyengéd, pedig az előbb még darabokra akartam szaggatni. Csapongok az érzéseimben. Hol erőteljesebben, hol pedig egészen kedvesen szeretném érinteni. Kellemes búgást hallok, újra beszél hozzám és ettől megnyugszik a lelkem is. Hallom, ahogy a fülemben dobog saját vérem és azt is, ahogy belebúg valamit egészen szexisen. Őrjítő még mindig, amit velem tesz, de ezt élvezem, valamiért kell nekem.
Csípőm az övének nyomom mielőtt újabb sétapózt váltanánk és továbbindulnánk a lakásig. Lehet több időre becsültem, mint kellett volna, hamar elértünk abba az utcába, ahol lakom. Nehezen engedem el, mert közben már én is karoltam, közel lehettem még egy kis ideig.
Kíváncsian lesek, mire készül, de nem gondolom túl, felesleges. Egy névjegykártyát veszek el tőle, ahol minden elérhetőségével megtalálhatom. Én is adhatnék neki, de így talán izgalmasabb, hogy vajon elmegyek pénteken vagy sem.
-Tökéletes. -Jegyzem meg és remélem mire felérek az emeletre nem felejtem el, hogy hat órát beszéltünk meg. A péntek még meglesz, lehet egész nap ott fogok sertepertélni a lakás előtt és várom az esetleges időpontot. De nem vagyok olyan szöszke, hogy egy ilyen fontos dolgot elfelejtsek.
Közelebb hajol, megint elmosolyodom és automatikusan hunyom le a szemem, hogy újra egymásba forrjanak ajkaink. Percek telnek el, és még mindig egymásba ölelkezve csókolózunk. Ehhez is csak a franciák értenek ilyen jól. Újabb táncra invitálom, mikor azt hiszem, hogy menni akarna. Marasztalom, csak még egy picit érezzem melegségét. Kezeim felkúsztak a nyakába, már ölelem, néhányszor pedig apró köröket rajzolok a tarkójába.
Lassan válok el ajkaitól, még utoljára megízlelem a sajátomon az ő ízét, beleharapok ajkamba, ahogy tőle eltanultam és megköszönöm az estét.

Nem vagyok egy durva valaki, érezheti ahogy csókolom, érintem. Olyan örjítő pedig hogy ilyen közel van mégsem hámozhatom ki a ruháiból és csókolhatom mindenütt, forrhatok vele össze a nyári hőségben.
Ha kicsit csitulnom is kell hogy megbeszéljük a folytatást, teljesen nem halkul a vágyam, főleg hogy a csípőjét az enyémnek feszíti, nem lesz nagy feladat megéreznie a vágyam ami keménnyé sűrűsödött odalenn. Reflexből simít le a kezem a fenekére hogy húzzam magamhoz, magamra, de inkább csak belemarkolok játékosan, pajkos tekintettel. Főleg mert haladnunk kell, sosem érünk oda, bár... nem bánnám azt se.
-Remek! - Elfogadja az ajánlatom, nem tűnik olyannak aki faképnél hagy és felültet, főleg hogy a főzés nem két perc. Hajolok is egy búcsú csókért, megpecsételve a pénteket, apró mosoly kúszik a szám szélére hogy lehunyja a szemét még a csók előtt. Bájos, biztos eljön. Meg is csókolom, hosszan, játékosan, érzékien, egészen elmerülök a csókolózásban, közben kezem lágyan cirógatja a csupasz bőrét ahol érem, játszom a hajával.
Ő is hasonlóan elvan velem, mikor a tarkóm érinti és játszik vele belehümmögök a csókba, szinte dorombolva, nem tehetek róla. Ha hagyja a számba csalom a nyelvét és szívok rajta egy aprót, incselkedve és némi szenvedéllyel.
De lassan csak abba kéne hagyni, jelzi felém, újra piszézek vele egy aprót és elmosolyodom hogy harapja az ajkát.
-Én is... Pénteken, hatkor. - Kap egy gyors szájra puszit még, majd charme-os félmosollyal távozom, egyszer visszapillantva rá.
Elkapok kinn egy taxit és hazamegyek vele, sokáig állok majd a zuhany alatt hogy lehűtsem a vágyaim. Várom a pénteket, remélem tényleg eljön.

//Köszi a játékot //

Már csak azért is belenyögök a fülébe, mikor megérzem hatalmasodni. Ennek tudatában fogok aludni menni, vagy nem is... előbb veszek egy finom, forró fürdőt. Már érzem is, ahogy a víz simogatja bőrömet, vagy nem is az... még mindig Sebastian ujjait érzem fedetlen porcikáimon végigsiklani. A fenékmarkolásra felnevetek, eddig minden érzéki volt, most hirtelen megcsapta a brit kocsma fuvallata a fenekem. Egy kissé belepirulva forgatom a szemem és pillogok rá. Remélem tetszett, amit fogott, mert sajnos jobbal nem tudok szolgálni.
Újabb csókcsata, amibe sikerül most neki beledünnyögnie. Jól elvagyunk még pár percig, mielőtt jobbnak látjuk menni, vagy ebből dupla lesz hamarost! Nyomatékosítják benne, hogy pénteken és hatkor, el ne felejtsem a randinkat. Még megvárom, hogy visszanéz-e, és hatalmas vigyorral konstatálom, hogy megtette. Akkor tényleg bejövök neki... örömtáncot ugrálok a lépcsőházban, majd elindulok megmászni azt a pár emeletet, mert nincs lift.
Vagy két órát ázok a forró fürdőben, kiélvezem, ellazulok, közben pedig még mindig Sebastian jár a fejemben. Hihetetlen ez a pasas... most már még jobban várom a pénteket, mint korábban. Péntek, már csak két nap... másfél, és eljön. Ki kéne találni, hogy mit vegyek fel... az örökös probléma most is felütötte fejét.

//Én is köszöntem szépen! :3 Megyek archiváltatni.//