Amikor reggel bejöttem, még nem tudtam, hogy a főnököm micsoda "ajándékkal" fog fogadni, ráadásul kettővel is! Nem mintha problémám lenne az emberekkel való kommunikációval, na de arról nem volt szó, hogy két lányt vesz fel és nekem kell mindkettőt betanítanom! Hol van ilyenkor a többi munkatársam, hüm? Ja, hogy szabadságon... komolyan mondom, akármennyire is csípem a főnököt, kedvem lett volna puszta kézzel megfojtogatni kicsit a nyakát, mikor vigyorogva elköszönt.
Aztán megérkeztek a lányok is szépen sorban...
- Sziasztok! Gwen vagyok és hát... arra lettünk száműzetve, hogy elviseljük egymás társaságát délután négyig, szóval igyekezzünk jól kihasználni az időnket, mit szóltok? - Mosolyodom el a bemutatkozás után. Én már a hely egyenpólóját viselem, farmerom előtt fekete kötény, hajam pedig lófarokba fogva leledzik. Mondhatni, munkára kész vagyok, ellenben a lányokkal - éppen ezért hátra invitálom őket első körben a sütikkel és mindenféle barista kellékkel megrakott pultsor mögé, a "Belépés csak dolgozóknak" ajtó mögé.
- Van egyébként esetleg valami kérdésetek így elöljáróban? - Firtatom, s odabent a folyosón elhaladunk a "Raktár" mellett egy felirat nélküli ajtóhoz. A benti kis helyiség van a dolgozók számára fenntartva, a középen leledző asztalra a főnökünk - nevezzük Matt-nek - már ki is készítette a lányoknak a saját pólójukat és kötényeiket. Vadi újak, pontosan a méreteiknek megfelelően.

Majd kiugrottam a bőrömből, mikor visszahívtak, ez már sokkal jobbnak hangzott, mint az eddigi munkák, amire behívtak és jóformán semmi se volt! Pincérnőnek lenni nem rossz dolog, és mikor megtudtam, hogy nem egyedül leszek, annak még jobban megörültem. Így legalább tudjuk egymást majd segíteni... ha van annyira nyitott a harmadik lány is...
Nem sokkal később érkezem, talán egy perccel csak... Hajamat összefogtam, farmerban vagyok, meg egy egyszínű felsőben. Semmi extra, de látom, egyébként se kellett kiöltözni ide. Mosolygósan tippenek oda a többiekhez, feltehetően őket kellett keresnem...
-Üdv, Maisey. -Felelem kedvesem és Lizzynek is bólintok, talán egy kicsit vissza kéne venni a nagy örömködésből, a végén még dilisnek fognak hinni. A kérdést hallva el is gondolkodom, de Lizzy gyorsabban reagálja le, így én is csak figyelmesen hallgatom a válaszát Gwennek. Nem szoktam problémázni semmin, ha nem én vagyok benne az első vagy az ötlet kitalálója. Ezért jó csapatban dolgozni! Még sose dolgoztam ezelőtt pincérnőként, ezért fogalmam se volt, hogy fel lennének osztva az asztalok. Ha így lesz, jobb lesz ha felírom magamnak, vagy lerajzolom... nem is tudom mi lenne a legjobb.
-Lizzy már mindent megkérdezett. -Felelem fejrázva, hogy nincs több, majd talán idővel lesz.
Követem a lányokat, jövök-megyek, nem sok vizet zavarok, de majd meglátják, hogy szorgos vagyok és nem kell attól tartani, hogy nem merek majd odamenni az asztalokhoz. Csak kell egy kis idő, mire belejövök. A ruhákat magamhoz veszem, és ha már Liz elment másfelé, és úgy sem jön más, gyorsan átbújok a felsőbe és magamra kötöm a kötényt. Lesimítom, tetszik, főleg a felsőn a hely nevének felirata. Tök király!
-Gwen, most amúgy ez ilyen próbanap, és a végén csak egy maradhat, vagy ha jól teljesítünk, akkor mind a ketten fel vagyunk véve? -Ezt nem sikerült még tisztáznom, mert amikor beszéltem telefonon valakivel, nem épp arra figyeltem, hogy fel vagyok-e véve, hanem arra, hogy jönni kell és csinálni. Az elmaradt, hogy akkor ez végleges, vagy csak próba kör... no sebaj.

Kedvességem töretlen, mert habár akad jellememben karakán él bőven, általában a legeslegelső benyomásnál nem jó az ilyesmivel előhozakodni kapásból. Amúgy is tökre lelkesnek és aranyosnak tűnnek a csajok, még ha látszatra ég és föld a kettő.
Pont ezért szeretem ezt a melót: rengeteg féle ember tér be hozzánk, s persze, a hülyék itt is megteremnek minden nap, mégis kárpótol az a színes egyveleg, a kósza bókok - na meg a borravaló - értük.
- Általában felosztásos alapon megy, de elég rugalmasan kezeljük ezt, meg a beosztást is. Lehet cserélgetni, ha például épp koncertre mennél aznap este, mikor nyolcig bent kellene lenned és hasonlók. - Ez talán közelebbi példa hozzájuk, mintha azt mondanám, hogy lázas a gyerek és otthon kell maradnod vele. Pedig az én életemben sajnos ez gyakrabban fordul elő, mint a koncertlátogatás.
- Arra van! - Mutatok a raktárhelyiség melletti irányba, ahol ki is van táblázva, hogy WC. Ez a dolgozóké, éppen ezért nincs is túlcsicsázva a dolog: kis mosdórész, kis wc-rész és heló!
Elhaladtában a lány talán még hallhatja, ahogy Lissy felé fordulva válaszolok az ő kérdésére is:
- Nos, nekem nem mondott erről semmit, pedig rákérdezhettem volna látod... de ha jól vettem ki a szavaiból, mind a ketten fel vagytok véve. - Kacsintok cinkosan. Szerintem már az egyenruha is erről árulkodik, s hacsak nem vétenek orbitális nagy gikszert - nem hiszem, hogy fognak - akkor bizony marad mind a két csaj a nap végére.

[Hónapokkal később - szeptember]

A két lány remekül bevált és szerencsére gyorsan beletanultak a rendszerbe. Eddig egyikőjükre sem volt panasz, amit én személyes kis diadalként éltem meg magamban, holott megfogadtam, hogy nem szándékozom tyúkanyó szerepbe suvasztani magamat velük szemben. Hiszen alig voltam idősebb náluk pár évvel!
Huszonöt évesen az ember még nem vénlány, ugye? Ugye?
- Liz, ráérsz egy kicsit? - Nyitósok voltunk a csajszival ma, ami azért melósabb műszak, mert reggel és dél körül is érkezik egy kisebb roham, nem csak az esti csúccsal kell megküzdeni. De most még mindez előttünk állt, épp a szállító álltal hozott dobozokat egyensúlyoztam befelé a raktárba, de nem boldogultam az ajtó kinyitásával. Talán kérnem sem kell, s a lány észreveszi, mit szeretnék tőle. A kezeim tele, benne felpolcolva a dobozok, hogy épp csak ki tudok pislogni mögülük.

- Kösz!- Szusszanok a kevesebb tehertől, ahogy beljebb egyensúlyozom a dobozokat. Kérdésére kissé felnevetek. - Ne is mondd! Szörnyű, amikor hatszor kell oda-vissza rohangálnod és hajolgatnod... Anno Dominicnál is közöltem, hogy ikreket szeretnék, hogy ne kelljen kétszer végigcsinálni az egészet. - Fejcsóválok kissé, közben pedig lepakolom a dobozokat is. - Képzelheted, anyámék mennyire díjazták az ötletet...
Igazítom meg felsőmet, s elégedettnek tetszőn túrok tincseim közé, hogy kisöpörjem arcom elől őket. A raktárban vagyunk, s körbe tekintve, azt próbálom kitalálni, hogy hova is férnének be a dobozok. Ekkor ér Lizzy kérdése.
- Két, két és fél éve körülbelül. Az egyetemmel kezdtem én is, mert kellett a pénz. - Nem vagyok az a nagyon önsajnáltatós, burkoltan hallgató típus. Általában kimondom, ami a szívemet nyomja. Abból se csinálok problémát, ha nem áll össze a fejében a kép, de nem buta lány, talán levágja, hogy valószínűleg nem csináltam végig a képzést.
- Minden rendben volt odakint? - Érdeklődök én is.

Nem szúrom ki a bizonytalanságát. Már az se tűnne fel - vagy egyszerűen ignorálnám - ha valaki hőkölve lépne hátra fiatal korom tényének tudatában arra a hírre, hogy kisiskolás nagy fiam van. Megszoktam egészen egyszerűen, s mi sem természetesebb anyaként, hogy szívesen beszélek az egykor szívem alatt hordottról.
- Mondasz valamit. Bár annak is meg lehet a maga szépsége. - Szeretnék egyszer kistestvért Dominak, igaz, a kitől kérdéskör még kidolgozásra vár, de hát ráérek, nem?
Leteszem a dobozokat, miután sikerül beljebb kerülni a raktárba Lizzynek hála.
- Színészetet, bár valahogy a színpad mindig is jobban vonzott, mint a kamerák. Így jött a képbe McAdam stúdiója. - Biztos nem cseng ismeretlenül neki a név. Ha nem a zenéjét hallgatta a srácnak pár évvel ez előtt tizennégy éves tiniként és volt fülig szerelmes a srácba, akkor a sajtóból ismerheti, hiszen elég sűrűn veszik elő őt meg a modell barátnőjét.
- Otthagytam a sulit és most nála vokálozok. - Vonok vállat kedves mosollyal. Szemmel láthatóan nem igazán bánom, és ez igaz is. Így több időm jut a fiamra és kevesebbet vagyok türelmetlen a beadandók és fellépésre való szövegtanulások teljes hiányában.
- Te mivel szeretnél foglalkozni? Mit tanulsz? - Érdeklődök, mert lehet, mondta már, de annyi emberrel találkozni itt a kávézóban, hogy egyszerűen képtelenség egy hónap alatt megjegyezni mindent még a kolleginákról is.
- Mr. Rogers mindenkivel ilyen, ne vedd magadra! - Nevetek, s szusszanva tekintek körbe a raktárban. - Ott fent van még egy kis hely a polcok tetején, meg alul a sarokba is esetleg befér... Ha találkozol olyannal, hogy tejszín, abból vehetsz is ki kettőt, mert odakint már fogyóban van.
Ezzel együtt fejem fölé emelek egy dobozt és megkísérlem a polcsor tetejére feltornászni azt. Sikerül is, miként a másodikat is, ám a harmadik hangos puffanással ér földet mögöttem, mire ijedten rezzenek össze.
- 'sszus. - Szívem a torkomban dobog. Remélem semmi törékeny nem volt benne.

- Én sem igazán terveztem, hidd el. - Nevetek fel könnyedén. Ma már nem nehéz beszélnem róla, s lepereg az idősebb anyák összenézése, összesúgása a hátam mögött vagy épp a szemem láttára, de volt idő, amikor... ha nem lettek volna anyámék és a nővérem, hát nem tudom, hogyan jöttem volna ki belőle ép elmével!
- De nem bántam meg, Dominic egy született géniusz már most! - Szélesedik ki mosolyom, majd lépünk is tovább a témán. Nem fogom untatni olyannal, ami nem a korosztályunk sajátja alapjáraton. Ha úgy alakul, hogy egyszerre leszünk beosztva, mikor kicsi fiamnak kedve támad beveretni ide, akkor majd úgyis lesz alkalma megismerni.
- Igen, tudom. Bár néha azért eljátszok a gondolattal, hogy egyszer az életben összejöhet egy saját album is. A színészetben is inkább a musical műfaja érdekelt, nem is értem, miért nem színművészetire adtam be, hanem ide... - Nevetek. Jó, de tudom:gazdaságosabb volt itt a nővérem albérletében laknom, mint egy idegen városban kifizetni több száz dollárt a tanulmányaimra. Egy kisgyerekkel a hátamon meg végképp így érte meg csupán - főleg, hogy be se fejeztem. Vagy ahogy én szoktam olykor fogalmazni: Szüneteltetem a dolgot.
- Szerintem a kettő nem zárja ki egymást, sőt! Szerencsés, ha képes minél több lábon állni az ember ebben a mai világban. - Magyarázok, de közben nem csak a szám jár, hanem a kezeim is.
Egy doboz, két doboz, három dobo... paff.
Kezdeti riadtságomból Lizzy kérdése az, ami kirángat. Fel is nevetek a hallatán röviden, könnyedén.
- Hogyne! Csak én Batman vagyok, nem a nyomkereső! - Nevetek és a nevetésem sikkantásba torkollok, mert nem igazán számítok arra, hogy még egy doboz intéz támadást ellenünk. Aztán meg azon nevetek, hogy mennyire megijedtem. Nehéz megállni, mert tényleg vicces, mennyire sikerült egy pillanat alatt torkomban dobognia a szívemnek holmi doboz miatt riadtan.
- Aztarohadt... - Szalad ki a sárgás... izét meglátva azért és biccentek Liznek a kérdésére. Míg ő elmegy a felmosóért, én magam felállítom a dobozt, feltépve a barna ragasztószalagot rajta, hogy megnézzem, mit sikerült kiszakítania a zuhanásnak. Tisztítószer, ez az erőteljes citromillatból, ami az agyamig mászik fel, olyan intenzív, könnyen lejön.
- Szerencsére csak egy repedt szét. - Tekintek a visszaérkező szőkeségre. - Majd... áttöltöm a mostaniba, az úgyis már csak félig van. - Abban remélem egyetértünk, hogy a főnöknek erről talán nem kellene tudnia. Nem mintha ne tudnánk megbírkózni egy flakon kézmosószer árával, egyszerűen csak... nem is olyan nagy ügy ez, nem igaz?  Frászt!
A következőkben arra leszek figyelmes, hogy már én is sárga paca közepén állok.
- Mi a franc? Lehet, egy üres vödröt is hozhatnál, légyszi! Átnézem az egész dobozt, biztos, ami biztos...