Eléri, amit akar, mert eléggé tartok tőle. Talán ez még nem félelem, de már majdnem az. Ahogy ellép, leengedem a kezeimet. Gyűlölöm ezt, mikor nem tudom legyőzni ezeket a dolgokat, amikor máskor olyan jól megy. És most mégsem, pedig fontos lenne, hogy ne tudja, hogy meg tud félemlíteni. Mert valahol mélyen tudom, hogy szeretek félni tőle, hogy erre megy ki az egész, mert az feltölti a testem adrenalinnal, és buzog tőle a vérem. És én ezt akarom elérni, hogy ezt hozza ki belőlem, de ha elcseszem, nem fog menni. Ez olyan, mint az ejtőernyőzés. Hogy megkapd az élményt, le kell győznöd a magasságot, és ki kell ugranod a repülőgépből. Nekem sem szabad visszahúzódnom a csigaházamba, mert nem fogom tudni felbaszni, és kihozni belőle azt, amit keresek.
- De mi? Én már mondtam, Vincent én megmondtam! Én így nem tudok veled játszani, hanem tudom, hogy mit akarsz. Egyszer kevés, máskor sok. Nem tudom, hogy mit akarsz! - Kezdek kicsit kétségbe esni. Neki kevés. De előbb, mikor az ölében ültem, akkor meg sok volt. És a hajamnál fogva húzott le magáról. Mi a francot akar? Ha nem tudja eldönteni, akkor én hogy tudnék a kedvére tenni?
Megint dühös vagyok rá, hogy olyan dolgokat vár, amiket maga sem tud, de én persze találjam ki. De basszus, hogyan? Mégis hogyan? Igyekszem, hogy ne üljön ki az arcomra, de igenis haragszom rá. Hogy szórakozik velem, hogy megint ilyen dolgokat vár el. Akkor legyen egyértelmű, úgy tudok mit tenni.
Leengedi a kezét, de valahogy ennek sem örülök. Miért nem újra nekem esik? Akkor is, ha fáj a szám, miért nem csókol meg? Akkor még azzal sem kéne törődnie, hogy a nadrágját levegye, megtenném én helyette. De nem teszi. És ahogy abbahagyja az erőfitogtatást, persze egyből változom én is. De azért a gombóc ott van a torkomban.
- Mi? Milyen szabály? - Ráncolom a homlokom, gőzöm nincs, hogy miről beszél, én azt hittem, hogy teljesen másról van szó. Arról, hogy mit akarok én, és hogy mit akar ő. És sokkal szívesebben beszélgetnék erről, mert ha elmondhatnám, hogy mit akarok, ha megmutathatnám neki! Én komolyan, be tudnám bizonyítani, hogy nem kevés, amit adhatok neki. De mindig ide lyukadunk ki. Én kevés vagyok, de amikor bármit adni akarok, leállít, hogy elég. Akkor most mi a francot akar, de komolyan?
- Mi? Ne! Nem kell. Megjegyzem, komolyan. Nem kell, hogy megbüntess. Megjegyeztem, hidd el. A hülye picsát úgyis látom. Túl sokat is. Eszembe fog jutni. - Bizonygatom neki, kicsit megrémít a büntetés gondolata, mivel sejtem, hogy nem úgy akar megbüntetni, ahogy mondjuk én azt szeretném. Egyből tiltakozásba kezdek, hátrébb lépek, mikor felém lép, de a hátamra fekteti a kezét, és megtol kifelé.
- Komolyan, Vincent. Értettem, nem fog többet előfordulni. Hallod, ne reagáld túl, bocsánatot kérek, ha gondolod, de ennyi elég! - Visszatartok, semmi kedvem kimenni, nem tudom, hogy mit talált ki, de tudom, hogy nem akarom tudni. Komolyan, én bocsánatot kérek tőle, meg Vincentnek bármit megteszek, de nagyon nem tetszik, amit a hangjából meg a viselkedéséből látok. Most úgy nincs benne semmi, mintha megnyugodott volna.
Az elhatározásom pedig, hogy nem verekszem, egészen addig tart, míg meg nem látom a rohadt picsát. Elmosolyodom azért, mikor meglátom a fejét. Jó volt ezt, rendszeresíteni kéne, heti egy ilyen, és garantáltan tönkremenne az a kis cuki pofija. Már így is sokkal jobban tetszik. Vincent utasítására meg élesen szívom be a levegőt, ennyi telik tőlem, de legalább nem felröhögök, ahogy eredetileg akartam.
Méregetem a csajt, nem érdekel, hogy hogy néz. Naná, hogy azért, mert tudja, hogy van oka. A rohadt kis ribanc. Újra elönt a düh, és az az érzés, ami akkor fog el, ha más is van rajtunk kívül. Gondolom valamiféle féltékenység. Kilépek oldalra, hogy Vincenttől azért lássam a picsát.
Kedvem lenne megint nekiugrani. Milyen jól nézne ki kicsavart karral, hátratépett fejjel. Ha hanyatt esne a kis székével... ha lenne fogalmam ezekről a dolgokról, akkor tuti röppályát számolnék gyorsan, fejben. Igenis meg akarom tépni. Akkor is, ha már nem látszanak a fogai nyomai Vincenten.
Az ő hangja ránt megint vissza a gondolataimból.
- Mi? Mi egy és tíz között? Hogy mennyire rühellem? Tizenkettő. Ha mást kérdezel, akkor hat. Nem tudom. Mi egy és tíz között? - Hátrébb lépek egy lépést, ideges leszek. Utálom, mikor nem tudom, hogy miről beszél. Általában vágom, hogy mi a téma, akkor is, ha két szót mond, de most nem fogom a dolgot. Viszont legalább azt eléri, hogy nem a ribancot méregetem, hanem rá figyelek. Pedig ahogy a telefonért nyúl... de jól rá lehetne markolni a tarkójára, megint.

Pedig tudom, hogy fél tőlem és azt is, hogy szeret félni, különben nem baszna fel unos untalan. Valamiért élvezi, amiben az a jó, hogy én is teszem,de akkor játsszunk úgy, ahogy én is szeretném. Leszarom, amit beszél, hogy nem tudj amilyen játékot játsszunk, majd mindjárt adok neki belőle egy kis ízelítőt, ha tetszik neki jó, ha nem akkor keresek erre valaki mást, aki egy kicsit elvarázsol és elvadít. Meg sem hallom a szavait, nem érdekel, amit mond. Figyeljen rém, hallja meg ha azt mondom elég, azt is ha kevés. Ha elég abba hagyjuk, ha kevés folytatja. mi ezen a kurva érthetetlen? Mindig is vannak és lesznek is szabályok, mert az én élete ilyen és ennyi. Már megint túlbeszéli a dolgokat. Bekussolhatna. Majd én eldöntöm, hogy mi lesz és mi nem. De igen, kell neki büntetés, mert én azt akarom és neki meg kijár.
- Hallgass! – szólok ár és kiterelem az előtérbe, ahol megint nekiáll méregetni a titkárnőm, remélem,hogy nem esik neki, mert akkor megduplázom a számot amit mondani fog. Rendelek neki kocsit, illetve rendeltetek, kérek pár percet, és megvárom mit mond a csitri.
- Most akkor mennyi? – hat. rendben van, az egy nagyon jó szám és én nagyon fogom élvezni, remélem, hogy Ő is.
Vissza irányítom az irodámban, kezem még mindig a hátán, hogy tudj ahova tartunk., Benyitok az ajtón, előre engedem. Becsukom magunk mögött az ajtót. Nyugis léptekkel a kanapéhoz sétálok leülök és magamhoz intem, amin felém lép, a keze után nyúlok a jobb combomhoz húzom, oldalt állítom, megpaskolom a combom.
- Feküdj ide! – hogy érezze nem viccelek, megrántom, combommal megtartom, kénytelen lesz elfeküdni. Teljesen hátra csúszva ülök a kanapén, hogy felső teste ne a levegőbe lógjon hanem mellém kerüljön a kanapéra, balkezem a hátára vándorol lenyomva tartom, jobbommal, végi simítok a combja hátulján. Biztos vagyok benne, hogy tudja mi következik.
- Bármikor kiszállhatsz, azonban nem tanácsolom. – felhajtom a szoknyáját, szemügyre veszem formás fenekét, ujjaimmal finoman végi simítom, megdörzsölöm. Akarom, hogy tudja ez egy játék, egy nagyon perverz játék,de attól még az. Nagyon szép segge van, formás, kerek, izmos. Ümm, egyszer remélem, hogy harapni is fogom, most azonban nem ezt tervezem vele.
- Hangosan számolsz! – egyből jelzem mit, meglendítem jobbom és csípőset húzok ball farpofájára, nem messze a combhajlatától. Megvárom míg elhangzik az első szám. Ahogy a tenyerem a bőréhez ért, egyből rá is simítok, meggyúrom cirógatom, hogy csillapodjon a fájdalom. Gyomrom összeugrik az izgalomtól. Tetszik a bőre, a tenyerem által hagyott piros folttal. Lágyan simogatom, masszírozgatom, mielőtt másodszorra lecsapok, ezúttal feljebb, mint az előbb, de ugyanazon az oldalon…Tudja, hogy kiszállhat, csak szólnia kell. Lefogom még a hátát, de nem erősen, érezheti, hogy nem túsz. A második ütés után is simogatom, aztán lecsapok harmadszor, ezúttal a jobb féltekre. Hangja felizgat, ahogy felnyög, vagy szusszan, mert kénytelen lesz. remélem fájdalmasan fel is szisszen. Megvárom, hogy leszámolja a harmadik ütést és lecsapok negyedszer. Nehezen állom meg, hogy oda hajoljak és ne simogatással, markolással, hanem csókkal enyhítsem a fájdalmát. De nem ütök erőset, most még nem. Éppen csíp, ez az első lecke, ha átmegy a vizsgán lesz erősebb, több, izgatóbb, dugással végződő. Lesújtok negyedszer, megint a jobboldalra, aztán megint simogatom, eltúrom a fájdalmat. Megvárom, hogy számoljon és megütöm ötödszörre is. baloldalon, hogy egyöntetű legyen, amint kimondja, hogy öt, leszámolhatja a hatodikat is. Elkacérkodok a gondolattal, hogy meg sem állok tizenkettőig, de nem, a hatot mondta. Simogatom a hátsóját, hogy érezze nem csak bántani akarom. Tiszta piros, tele ujjlenyomatokkal, és mellé milyen szexi, atyaszentfasz. Erősebben gyűröm, simogatom, masszírozom. Most veszem csak észre, hogy a legtöbb csapás között, előtt és után felnyögtem. DE ha nagyon izgat. Ebből talán kezdi sejteni, hogy milyen ember is vagyok
Amint leszámolta a büntetést, végig simítok a fenekén, combján, le egészen a térdhajlatáig. Biztos vagyok benne, hogy nem csak az ütéseket érezte, a simogatást is, a finomkodó cirógatást, azt, hogy nem ütöttem túl nagyot csak csípőset.
- Megtanultad a leckét? – oh tudom én, hogy nem. Felsegítem az ölemből, kivárom, hogy mennyire reszketnek a térdei, mert nekem a gyomrom kivan. legszívesebben rávetném magam és nagyon de nagyon keményen megbasznám, itt a kanapén, vagy az asztalon, vagy bárhol, a székemben is akár. Engem ez a dolog nagyon felhúzott és remélem,hogy ő is érezte az erotikus töltetét, mert volt neki, ha nem ment át nem jól csináltam. Én is felállok, el kell fordulnom tőle, hogy érezze végeztünk, meg, hogy ne essek neki.
- Végeztünk! – mára. Ez az a pillanat amikor megszólal az asztalon a telefonom, oda sétálok, felveszem, onnan nézek Judithra, hogy van, mit érezhet, mit gondolhat. Tenyerem viszket a bőrétől, az ütésektől tőle. A vágytól.
Elizabeth közli, hogy a kocsi előállt, halkan kopognak az ajtón, a sofőr lesz. Még nem szólok ki, leteszem a telefont és megvárom, hogy van a lány.

Igazából belegondolva nem értem, hogy miért lepődök meg még mindig azon, hogy nem érdekli, amit mondok. De basszus, faszt akar büntetni? Felnőttek vagyunk megbeszéljük, szépen nyugodtan. Aztán ha elmegy, úgy megtépem a ribancot, hogy holnap nem fog tudni bejönni dolgozni.
Ő meg rám förmed. Hát basszus... azt hiszem, ha kicsit jobb helyzetben leszek, akkor lehet tényleg megpróbálok majd vele erről beszélni. Kussolj el. Hallgass. Kint megvársz. Kifelé. Oké, hogy azt most mondta a tárgyaló embereknek is, de nekem ne mondja már, ez annyira gáz. Nem szeretem, hogy így beszél velem, mégis az esetek legtöbb részében beválik. Ezen is változtatni kell. Majd igyekszem.
- A te számod? Az hat. - Mi olyan bonyolult, hogy nem érti. De nem baj, addig is kérdez, én meg válaszolok. Még sok ilyet ki kell provokálnom, és akkor nagyon jó lesz, mert szép lassan elkezdünk beszélgetni. Szerintem már ez is az, csak a ribanc ne lenne itt. Meg különben is. Egy szaros kis titkárnő, nem kell tudnia semmiről. Fogja be, ne nyúljon Vincenthez, és mondjon fel. Akkor jóban leszünk. Kár, hogy a férfinak bejön ez az olcsó lotyó. Pedig csúnya! Hát nem látja? Remélem most már az orra is elferdül.
Egy pillanatra tétovázok, nagyon szeretném még egyszer megütni, de aztán inkább Vincenttel tartok. Oké, dumáljuk meg, felesleges bármilyen büntetés, felfogtam, hogy nem téphetem meg a csajt az irodában. Majd elkapom a parkolóban, ennyi. Most pedig megyek az irodájába. Jó érzés, hogy beenged maga előtt, kár, hogy ezt a picsa nem látja, őt tuti nem engedi.
Sajnos hamar lelép mögülem, és a kanapéhoz megy. Végigpillantok rajta, újfent megállapítom, hogy jól néz ki, még mindig. Lehet kellett volna kérnem, hogy kenjen fel az asztalra. Jó lett volna, szívesen alá feküdnék, szeretnék lefeküdni vele, de úgy kezdve, ahogy az előbb. Ő pedig magához int, és persze egyből fellángol a remény a lelkemben, hogy lehet tényleg megkaphatom.
Odalépek hozzá, aztán a homlokom ráncolom.
- Hogy mi? Feküdjek a combodra? - Nem teljesen értem, hogy mit akar, de az ötlet nem tetszik. Én az ölébe akarok ülni, mondjuk szemből, és megtámadni a gombokat, amik túlélték az előző csapásomat. Mégis elkapja a kezemet, és leránt az ölébe. Oké, elé is térdelnék, de ez mi már? Nagyon gáz, és rosszul is érzem magam ebben a helyzetben. Mi az, hogy feküdjek az ölébe? Nem akarok. Ez annyira... vááh!
- Vincent... - Kezdenék bele, de szokásához hűen mintha nem is hallaná. Kiszállhatok, de nem tanácsolja. Szeretném feltolni magam, mellé ülni, de a tenyere a hátamon pihen, nem fog le, de ott van.
- Nemár! Vincent, hallod, ez... - Kezdek tiltakozni egyből. Kiszállhatok? Miből? Elsőnek mondjuk felülnék, és... és felhajtja a szoknyám. Hogy mi van? Kezdem kapiskálni, hogy mit szeretne, de egyelőre nem hiszem el. Képtelenség. Az nagyon gáz lenne. Még egyszer megpróbálom feltolni magam, nem gondolhatja komolyan! De ahogy végig simít a fenekemen, az mégis jó. Naná, hiszen az érintésétől felgyullad a bőröm, és száguldozni kezd a vérem.
Csak utána megszólal, én meg felé nézek, az arcára, hogy lássam, ez nem valami hülye vicc, mert nagyon annak tűnik. Várom, hogy elnevesse magát, még akkor is, ha tudom, hogy nem szokott ilyet. Ezért elég hamar rájövök, hogy nem vicc, és nem csak szívat.
Hangosan számolok? Ez most komoly? Bízom benne, hogy ez tényleg valami hülye játék, de ennek az ellentét bizonyítja, hogy egy pillanat múlva a tenyere a fenekemen csattan. Megfeszülnek az izmaim, felszisszenek, ahogy megcsípi a bőrömet. Egyből megsimogatja, és elkezdi masszírozni, de... lehajtom a fejem a kezemre, összeszorítom a számat, minden izmom megfeszül, a vér az arcomba tolul. Ezt nem gondolhatja komolyan! De tudom, hogy teszi.
- Egy. - Alig hallhatóan szűröm ki a fogaim között az első számot. Basszus, nemár! Kicsit helyezkedem, igazából elhúzódnék. Az ajkamra harapva felszisszenek, lassan hozzászokhatnék, hogy fáj. Nyugton maradok, nem tanácsolja. Előre felkészülök a második ütésre, a testem összerándul, felnyögök, a kezem ökölbe szorul.
- Kettő. - Borzalmasan szánalmasnak és megalázónak érzem az egészet, főleg, hogy én számoljak. Ugyan akkor ahogy simogatja, karcolja, és gyűri a bőrömet, az borzalmasan jó érzés, mint ahogy az volt negyed órája is, amikor rettentően felhúzott.
- Három. - A másik oldalra kapom, pedig ha ugyan oda ütne, akkor legalább már nem érezném ennyire csípősnek, oda is számítok rá, de persze hiba. Felszisszenek, nagyon szeretnék odanyúlni, megsimogatni, megnyugtatni a bőröm, de teszi ő is. Csak össze-össze rándul a testem, nem tudom, hogy mikor jön a következő. Egyáltalán azt sem, hogy mennyi lesz, mert nála nem lehet tudni, hogy mit fogad el. De a hangja, ahogy fel-felnyög... az erősen javítja az egész dolgot.
- Négy. - Összeszorítom a szám, nem akarok hangosan felnyögni, nagyon szánalmasnak érzem magam, hogy kezd felhúzni ezzel a dologgal. Bár gondolom inkább a simogatásokkal, ahogy gyűri a bőröm határozott kézzel. A körmeivel végigkarcolja a combom is, libabőrös leszek.
Érzem, ahogy minden ütésnél megfeszülnek az izmok a combjában a súlyom alatt. Hallom, hogy gyorsabban veszi a levegőt, és leesik, hogy ez őt nagyon mozgatja. Erre vágyik, ezt akarja.
- Öt. - Előre próbálom elfojtani a hangokat, de mindig lemaradok róla, vagy azt hiszem, hogy előbb mozdul, vagy hogy még van egy kis időm élvezni a kedvességét. Pedig jó lenne, ha valamennyire sikerülne, a testem úgyis elárul. Ahogy összerándulok, ahogy előre várom a következőt, és ahogy elengedek utána. Arcomat a kanapéba nyomom, hátha akkor nem veszi észre, hogy gyorsabban kapkodom a levegőt. Bár a tenyere a hátamon pihen, sok mindent nem tudok előle eltitkolni.
- Hat. - A szám a nyögéssel együtt hagyja el az ajkaimat. Belemarkolok a kanapéba. Felsóhajtok, ahogy tovább masszírozza a fenekem, és magamnak bevallom, az is rohadtul felhúz, hogy tutira azt nézi, ráadásul mióta! Végre. Most mégsem felhőtlen az örömöm. Újabb sóhaj a válaszom, amiért végigsimít a fenekemen és a combomon is. Akaratlan, hiába teszem a kezem a számra, visszacsinálni nem tudom, legfeljebb még vörösebb fejjel.
Felsegít az öléből, én meg próbálok nem rá nézni, és azt sem bánom, hogy a hajam függönyként védi az arcomat, ami vörösebb, mint ahogy a fenekem kinéz, legalább is sejtem. Bólintok, ahogy feltolom magam álló helyzetbe. A rohadt életbe! Remegnek a térdeim, a gyomrom izgatottan zúgolódik, a vér meg dobol a fülemben. Csak kérlek, ne nézze meg a fejemet, ez annyira rohadtul megalázó! Összefonom magam előtt a karjaimat, mielőtt a mellbimbóm árulna el, hogy felhúzott ezzel a mutatványával. Mi van velem, jézusom? Ez gáz, és megalázó, és szánalmas, és nem szabadna felhúznia. Mégis tette.
Végeztünk. Végeztünk!? Ez most komoly? A köcsög meg felém sem néz, ahogy az asztalához sétál. Újból az ajkamra harapok, hogy nehogy hangot adjak a keserűségnek. De azért a látásom kicsit kezd homályosulni. Próbálok mélyeket lélegezni, kicsit összekapni magam, hogy ha egyáltalán megfordul, ne lássa, hogy kicsinált, hogy megalázott, hogy a porba döngölt.
Bizsereg a bőrömön, nagyon szeretnék odanyúlni, megdörzsölni, megsimogatni, csak hogy múljon ez az érzés, de ezzel muszáj leszek várni. Visszanéz, én meg felszegem a fejem, nem fogom megadni neki azt az örömöt, hogy azt higgye, most ezzel bármit is elért. Tette. De ezt neki nem kell tudnia. A szemébe nézek, nem szólok semmit, a kopogásra sem reagálok. Nagyon próbálok egyenesen és biztosan állni mind a két lábamon. Kár, hogy nincs több, de lehet jobb is.
Most megint a vágyat érzem Vincentből, megint jó illata van, a kisugárzása, ami vonz maga felé... most mégsem csókolni akarom és alá feküdni, hanem megütni, vagy jó, talán meg is csókolni, és szájon harapni, hogy a vére újra kiserkenjen.

Soha nem vallanám be, de a kezemben reszket a telefon. Rettentően izgalmas játékot játszottunk, ahogy számolta az ütéseket az valami csúcs volt. Ilyenkor elhiszem, hogy lehetne olyan dolgokat csinálni, amiket nagyon élveznék. Az meg, hogy nagyon szép a segge… azt eddig is tudtam. Izmos, feszes, erős, hibátlan a bőre. Nagyon izgató. Lenne kedvem magam elé térdeltetni és hátulról keményen megbaszni, közben paskolgatni.
Felé fordulva látom, hogy áll, hogy a lábai szinte remegnek, és valahol az enyém is. Azt hittem nem csinálja végig, hogy hőbörögve kiszáll. Na jó, legyünk őszinték, tudtam, hogy élvezni fogja, mert eleget simogattam. Miközben telefonon egyeztetek végig tekintek rajta, összetörten áll, a hangja is elveszett. Végre, ezt akartam. Combjai szétkarmolva pont úgy elől, mint hátul, a seggét pedig bitangul elvertem. Rettentően izgatott vagyok, még nehezen lélegzem, ha most a lábai közé nyúlnék, tudom, hogy nedves bugyira bukkannék, tudom, hogy felhúztam, mert érzem. Tetszik, hogy tud a dolgokhoz jól állni, ahogy leszámolta a csapásokat, igazi kis hős, de ezt nem mondom el neki, nem akarom megtörni a varázst pedig szeretnék oda lépni, az ajkára csókolni és elmondani, hogy nagyon felhúzott, de nem… Azt azonban biztosra tudom, hogy felhúztam, nagyon felhúztam.
- Menj haza, pihenj le és használj testápolót! - a fenekére persze, azt sejtem, ahogy amúgy is szokott, mert nagyon finom a bőre, ehhez az kell. Illatos fürdőt kéne vennie, majd egyszer, ha úgy alakul akkor nálam teszi, velem, talán, nem biztos.
Kiszólok, hogy szabad és a sofőr az irodába lép, akkor szoktam riasztani, ha iszom, vagy nem tudom mikor végzek és esetleg ott fogok inni, vagy ha ilyen eset forog fent,amúgy a srác portás, meg halom dolgot csinál, amit éppen kell.
- Luis hazavisz, a kocsidat is oda vitetem, majd add át neki a kulcsokat. – a férfi bólint, hogy éri, szerintem Judith is. A közelébe sem megyek, felé sem pillantok, az asztalom mögé sétálok, leülök a székbe, elforgatom, hogy háttal kegyek és a kezembe veszem a mobilom, fel kell hívnom Natet, ezt el kell neki mesélnem. megvárom míg kiballagnak az irodából, tudom, hogy sírni fog, csak remélem, hogy kibírja hazáig. A tenyerem még zsibbad, újra és újra hallom, ahogy számol. Engedelmes ki szuka lesz belőle, még a végén bevezetem a világomba és élvezni is fogom. Még mielőtt kilép, visszapördülök, felé sem nézek, mintha bent sem lenne, és az az asztali telefonon az irodámba hívom a Lizt… valakinek a szájába kell, hogy ürítsek.

Borzasztóan szégyellem magam, rossz érzés még csak lenni is. Nem vagyok hozzá szokva, hogy megalázzanak, sehogy sem. De ő mégis tette, és nagyn zavarban vagyok amiatt, hogy ezt élveztem. Ha megkérdezné, biztos, hogy nem vallanám be neki, hogy tényleg bejött ez a dolog. Pedig tette. Már az előbb is, az asztalánál, és most... le kéne zuhanyoznom és átöltöznöm. És eltűnnöm innen, de nagyon gyorsan.
Mégis, ahogy felém néz, felkapom a fejem, és nem akarom, hogy lássa, hogy megtört, hogy elért bármit, amit akart. Bár megszólalni nem tudok, és nem is próbálkozom, sejtem, hogy sok hang úgysem jönne ki a torkomon. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy ezt is tudja.
Állom a tekintetét, de sírni lenne kedvem. Még csak nem is bólintok az utasításaira, majd csinálom, amit jónak látok. Bár gondolom úgyis ez lesz. De basszus, nemár. Ez annyira... Kibírom, hogy ne harapjak az ajkamra. Egy, mert újra fájdalmat okoznék magamnak, kettő, nem akarom, hogy lássa, hogy vergődök.
És beengedi az újabb csatlósát. Nagydarab fickó, de nem tűnik olyan állatnak. Mégsem számít, ha fél szeme lenne sem tartanék attól, hogy nem haza visz. Sejtem, hogy ennyi megaláztatás elég volt mára Vincentnek. Legalább is rohadtul remélem.
Ő meg hozzám beszél, mégis a manus bólogat. Fantasztikus. Hazavitet, mint valami... jézusom. Lehunyom a szemem, ezt komolyan nem hiszem el. Magamban számolok. Beszívom a levegőt, egy, kettő, majd ki, három, négy. Úristen, bírd ki!
És még csak felém sem néz! Ezt műveli, és még csak rám sem pillant, meg sem kérdezi... persze, büntetés, vágom, de. A kurva életbe! Ezt nem hiszem el, legalább kicsit is érdekelném, nem a fogdmegjével vitetne haza.
Nem tudom mire várok még, úgysincs mire, elindulok kifelé. Már háttal állok neki, mikor hallom, ahogy Lizt hívja. Lehunyom a szemem. Fantasztikus, tényleg, kurvára... a rohadt életbe! Hátra sem nézek, kilépek az ajtón, az ürge utánam, de mintha ott sem lenne. Megállok, beletúrok a hajamba. Sikítani is tudnék. Mégis csak összekapom magam, és nagyon elégedetten sétálok el a szembejövő ribanc mellett. Rá sem nézve. De kábé eddig is bírom. Mégis valami tartást muszáj mutatnom amíg itt van ez a Luis. Igyekszem minden másra gondolni, de nagyon szenvedek az út alatt. Az utat nézem, az embereket, és igyekszem visszanyelni a könnyeimet. Tudom, hogy le fog jelenteni. Hozzávágom a kulcsot, és egy köszönöm nélkül szállok ki a kocsiból.
Biccentek a drága portásnak, és örülök, hogy a liftben egyedül utazom. Alig várom, hogy hazaérjek. Ahogy a kulccsal babrálok, már folynak a könnyeim, majd ahogy becsukódik mögöttem az ajtó kitör belőlem a sírás. Hogy alázhatott meg ennyire? Hogy vehet ennyire semmibe? És én hülye, hagytam! És még élveztem is.
Egyenesen a fürdőbe megyek, levetkőzöm. A tükörképem nézem, nem változott, mégis úgy érzem.
- Egy rohadt kis ribanc vagy. - Közlöm vele, és újra elbőgöm magam. Az ilyen dolgok mindig rossznak voltak beállítva, de én élveztem... megnézem magam hátulról a tükörben, mélyet sóhajtok. Düh árad szét a testemben Vincent iránt. Hogy mert így megalázni? És a csaj előtt is? És utána még behívta őt? Rohadt szemétláda! És én mégsem merek a lábam közé nyúlni, mert tudom, hogy mit váltott ki belőlem.
Beülök a kádba, sziszegve fogadom a meleg vizet, csípi a bőrömet. Nem is időzöm sokat. De Vincent tanácsát mégis megfogadom, bekenem magam, és meztelenül fekszem le aludni végül. A fejemmel a párnámon még mindig úgy érzem, hogy ég a fülem a megalázottságtól. Megint nem akarok egy hétig az iroda közelébe sem menni. Köcsög, szopassa a tökéletes titkárnőjét.
Ennek ellenére mégis vele álmodok. És megkapom.