Nem üzleti vacsora. - Mondogattam magamban főnököm szavait még a zuhany alatt is, miközben az esti fogadáshoz készülődtem. Azért... ne mondja már nekem, hogy semmi nem múlik ezen az estén! Biztosan egy csomó tehetséges és ismert ember lesz ott a divatszakmából, érthető hát lányos aggodalmam a dolog felett.
Ennek ellenére nem hazudtolom meg magamat. A ruha egyszerűen remekül passzol alkatomhoz, kiemeli hosszú lábaimat, s a kiegészítőim is tökéletesen lettek összeválogatva mind a hajamhoz, mint a ruhámhoz, akárcsak sminkem. Azt hihetnék, egy egész csapat dolgozott rajtam, pedig csupán a fodrászom és én voltunk, akik ezt kihoztuk.

A főnökömmel érkezem Moreau úr házához, aki a házigazdánk és egyben a "nagyfőnök" a divatháznál, ahol tervezek. Én voltam a tavalyi év nagy felfedezettje, de amikor bemutatnak az említettnek, pár udvarias szó után inkább egy idősebb divattervező felé fordul. Valahogy az olyan kis emberekkel, mint én vagy a főnökasszonyom, nem igazán érik meg neki a figyelmet és ez... fáj, azt kell mondjam! Főleg, mert a nyári kollekciómmal a debütáló kollekcióm népszerűségét is megugrottam a divathéten májusban. Ezek után azt hinné az ember lánya, több figyelem jár neki egy ici-picivel.
Pillanatnyi dühömet pezsgővel oldom és úgy döntök, levegőzök egyet a kertben. Arra azonban nem számítok, hogy valaki már van odakint...

// Kétszer veszett el a reag, szóval bocsi, hogy ez ilyen kis izéke. Lesz jobb is, ígérem! //

- Igazán sajnálom, ha megzavartam valamiben. - Közlöm, de itt le is fagyok. Egy pillanatra megáll kezemben a pohár a felismeréstől, ahogy a nő felém fordul. O-M-G! Ez Olivia McKay! A nő egy zseni a szakmájában, úgy tartják, ugyanakkor nem egy mende-monda kering a kollégák között arról, hogy személyiségileg mekkora egy boszorka.
Hallottam már olyat, hogy modelleket ríkatott meg, de azt is, hogy egyetlen egyszer dolgozott kezdő divattervezővel és a végére a csaj öngyilkos lett a McKay által rá pakolt nyomástól... - Fene tudja, hogy ezekből mi lehet igaz és mi a költői túlzás, az viszont biztos, hogy a nő remek szakember. Ezt senki nem vitatja tőle.
- Odabent eléggé megállt a levegő és hát... tudja, hogy megy ez az ilyen díszvacsorákon. - Legyintek, minta régóta ismerősök lennénk és nem fél perce találkoztunk volna. Ugyanakkor érezhető hangomból egyfajta tisztes távolságtartás, mely némi tisztelettel (?) is keveredik. Mégiscsak a nő az idősebb, a befutott.
Hangom ugyanakkor mentes a kényszeredett "nyalizástól", attól, hogy jobb fejnek akarom beállítani magamat, mint amilyen vagyok. Mert nem vagyok. Ez a közeg sem új nekem, édesanyám népszerű zongoraművész az Államokban, a családunk előkelő származású és őseim erre büszkék is: nem idegenek hát az ilyesféle fogadások tőlem, ezekben nőttem fel.
De ahogy egykor, úgy a mai napig nem tudom bájologva végigcipelni hátamon az estét. Néha kell egy kis szünet, hiába hemzseg odabent a sok remek lehetőség egy-egy divatház üzletvezetője, külkeres managere és ki tudja még mijének a személyében.

Szavait hallgatom, közben a pezsgőt laza, könnyeden elegáns mozdulattal hajtom fel. A véremben van, gyűlölt jóanyám belém plántálta egészen kicsi koromtól kezdve a módit és az illemet. Azt remélte, majd valami rangos pasast fogok, kellő pedigrével. Sejtem, Nate-et is csupán azért tűri meg, mert van mit a tejbe aprítania a családjának és nem magáért a srácért.
- Nos... ebből is látszik, hogy nincs egy biztos nő Mr. Moreau mögött, aki megmondja neki, hogy mi is a divat a fogadások terén manapság. - Jegyzem meg apró, cinkos mosollyal. Talán nincs jogom ilyen megjegyzést tenni, hiszen az imént odabent eléggé nyilvánvalóvá lett téve, hogy egy kis senki vagyok a jelen levők többségéhez képest. Ugyanakkor a csendes odaszúrás, a néma lázadást, amit csak ez a nő hall, elégtétel a számomra valahol. Nem igazán érdekel, ha esetleg kirúgna miatta a munkaadóm. Találok mást helyette! Ahogy én, úgy ő sem pótolhatatlan.
A kérdésére aprót biccentek, szinte már gyermetegen fűzöm hozzá a keresztnevemet is.
- Cornelia. - Nem mintha annyira így akarna szólongatni, gondolom. Véleményére azért meginog a mosolyom. Hajajj... kezdődik.
- Igen, ezt... több kritikus is megjegyezte, de amíg haute couture kategóriában nem kapok zöld utat, muszáj kicsit kevéssé elrugaszkodott, hétköznap is hordható fazonokkal és megoldásokkal dolgozni. - Nem bánom mondjuk, tapasztalatnak és amolyan "ujjgyakorlatnak" remekek ezek, de eléggé kötött bizonyos téren a dolog.
A nő kérdése jó, az előbbi szavak Mr. Moreau-t illetően és az egyéni ruhák tervezésével kapcsolatosan pedig akár sejtethetik is a válaszomat.
- Igen. - Biccentek határozottan. - De abban biztos vagyok, hogy nem a Moreau Divatháznál tervezem végigvinni a pályámat. Már ha mondhatok ilyet pont itt, mikor a munkaadóm a házigazda. - Ciccenek apró, nevetős éllel, majd gondolok egy merészet és megkísérlek kérdezni. Ritkán adódik alkalom az életben Olivia McKay-jal kettesben beszélni, talán ez lesz az első és az utolsó lehetőségem rá, szóval... miért ne kérdeznék!
- Ön min dolgozik most éppen?