Fogalmam sincs, pici fiam mivel üti el az időt, míg rám vár. Remélem, nem azzal, hogy újabb és újabb drogokat töm magába a kupacból. Ez a gondolat sietségre késztet, de hát az ember csak nem léphet le olyan könnyen a saját esküvőjéről, akkor se, ha már minden lényeges dolgon túlestek. Nagyon szomjas kezdek lenni és a heves szívdobogás is arról árulkodik, hogy kezd hatni a szer, sőt nem csak kezd, hanem ez már maga a hatás. A lépcsőn kuncogva sietek fel, és a kopogás ritmusa is valami bohó gyerekdalt idéz, vagy lehet, hogy csak a porntube reklámzenéjének hangjait kopácsoltam végig az ajtón. Várnom kell egy kicsit, mire kinyitja, mert ezek szerint bezárta, ügyes fiú. Meg fogom dicsérni. Annyira jó fiam van. Annyira okos és drága! És ezt nem csupán a drog miatt gondolom így! Ez így igaz!
Végre beenged szerelmem a nászutas lakosztályba, vagyis a gyerekszobába, hallom, hogy mögöttem kattan a zár, szóval mostantól bármit megtehetek, amit csak akarok. Még a függönyt kell elhúzni mert a végén még valaki beles az udvarról, és aztán jaj nekünk! De előbb megcsókolom a drágámat, aki lelkesen ölel át és úgy dorombol, mint egy kismacska, én meg ettől elolvadok. Vagy kandúr leszek és majd jól meg... dögönyözöm a kis fenekét.
Mintha minden korábbi veszekedés egyszerűen csak tovaszállna. Mintha minden, amit egymás fejéhez vágtunk húsz perccel ezelőtt, már meg se történt volna. A világ egy csodás hely, hiszen itt van benne Damian, akit ölelhetek és csókolhatok kedvemre.
Lenézek, ahogy a karjaimban tartom. Látom, mekkorára nőttek a szembogarai, biztos az enyém is hasonló. Biztos akkora, hogy csoda, hogy nem esek ki rajta.
- Én is. Borzalmasan nagyon szeretlek. El sem hiszed, hogy mennyire! - fokozom tovább a ragozást, hiszen épp elmondani nem vagyok képes, mit is érzek e percben iránta. A drogok miatt van. A drogoktól csodás a világ. Mégis miért képzeltem, hogy ez rossz? Ki hitette el velem tíz évig? Persze az agyam egy hátsó zugában... blablabla. Nem érdekel!
Felkapom őt az ölembe, nem érdekel, ha tiltakozik. Odalépek vele a falhoz az ablak mellett, elbújtunk.
- Sötétíts el! - suttogom és kicsit közelebb tolom az ablakhoz de úgy hogy lentről senki se lásson minket.
Aztán ha ez megvan akkor megpördülök vele és ledobom az ágyra. Végiggyalogolok közben egy táskán, majdnem felbukok benne.
- Ez meg mit keres itt? Csomagolsz? Nem mehetsz sehová!
Ledobom a zakómat és rávetem magam. A gyerekágy panaszosan nyekken alattunk.

Szédülten, bódultan hajolok Damian fölé az ágyban. Miközben négykézláb támaszkodom felette, egyik kezem felszabadítom, hogy meg tudjam lazítani a nyakkendőmet, de persze olyan fifikás csomó lett rákötve, hogy csoda, hogy nem beszél. Szóval rángatom egy darabig, persze az is lehet, hogy csak a kezem ügyetlenedett el a tablettától, de végül úgy döntök, a nyakkendő marad, és az ingem vetem le inkább. Legalább Damiannak lesz mivel magához húznia. Kuncogok ettől a gondolattól. A vidámságom viszont csak addig tart, míg fiam el nem kezd alattam kapálózni. Először megpróbálom elnémítani egy hosszú csókkal, de csak mondja tovább, szóval végül is engedem neki és meghallgatom.
- Micsoda? - kérdezek vissza értetlenül, mert a szavai elmosódnak, legalábbis a monológja eleje valahol elveszik a hangkibocsátás és a befogadás közti útvonalon.
- Nem gurult be az orrod a szekrény alá, itt van a helyén - harapok rá formás, hegyes nózijára, ami annyira nem is kicsi, de én imádom.
Valahogy utólag azonban az agyam feldolgozza az információkat, és abbahagyva az orra puszilgatását, ránézek.
- Hiszen ez nagyszerű! - terül el egy széles mosoly az arcomon. Felkelek, és bár kicsit megbillenek, és először belerúgok véletlenül a táskába, de aztán felveszem a földről és beledugom a fejem. Megvizsgálom a tartalmát.
- Hm, jó, jó. Ezt mind lehúzzuk akkor a klotyón, mert az a legjobb hely az ilyesmi eltüntetésére. Gyere! - adom ki a parancsot, mintha más dolgunk se volna, csak a fürdőszoba felé masírozni. Szerencsére van egy, ami a szobájából nyílik, így nem kell kimenni a vendégekkel teli házba. Fogom, és mindent egyesével kicsomagolok az alufóliából és a zacskójából, és belehintek a budiba. Adok Damian kezébe is, hogy érezze az élményt. Majd megnyomom a gombot és az egész szépen eltűnik az örvényben, én pedig magamhoz ölelem drágámat, egyetlenemet, és a nyakába csókolva és morogva közlöm vele, hogy büszke vagyok rá, meg hogy ő a világ legcsodálatosabb fia, és azt is, hogy én most nagyon meg fogom őt dugni, mert nagyon szeretem. Elmagyarázom neki érzelmektől túlfűtött hangon, hogy én sokkal szívesebben vettem volna őt feleségül, de így is jó mert így legalább szintén egy családhoz tartozunk, de... itt elvesztem a fonalat, és inkább arra koncentrálok, hogy minél kevesebb ruha legyen rajta is és rajtam is, meg hogy minél előbb a lábai közt lehessek. Drogmámorban szeretkezünk, ami sokkal másabb, mint józanul, sokkal... jobb, sokkal felszabadítóbb és nagyobb is az élvezeti értéke.
Az éjszaka nagy részére nem emlékszem. Csak a hajnalra, mikor is olyan éhesen és szomjasan ébredek, hogy csak na. Mindketten anyaszült meztelenül heverünk a gyerekszoba padlóján. Damian hozzám bújva, összegömbölyödve hortyog, pokolian édes. Én inkább csak nyögök egy nagyot és visszaalszom. Fáj a fejem...