Elaine és David - féltékennyé teszlek :P :D

A nyaram nagyon jól telt, nagyon sokat voltam Elainenel és egyre jobban tetszik, hogy csak mi ketten vagyunk és nincs több. Azt hiszem, hogy a családomnak is feltűnt, hogy valami egészen megváltozott rajtam. Túlságosan is vidám vagyok, mikor hazaérkezek és nem mindig sikerül a feltett kérdésre válaszolnom. Nagyon szétszórt vagyok mostanában, de azt hiszem, hogy ez elnézhető nekem. Szeretnék együtt lenni Elainenel, de tudom, hogy most már nem járhatok ennyire a felhők felett, mert elkezdődött az egyetem. Be is pakolok és megyek is a suliba, és nagyon örülök annak, hogy az első napomon Elainenel is fogok találkozni. Bent az egyetemen túl kell élnem, először 3 órát és csak utána lesz vele órám. Alig bírok figyelni a tanárra, közben pedig a mellettem ülök bökdösnek, hogy miért nem jegyzetelek, mert ők mindig rólam szokták leírni az órai anyagot. Teljesen elvesztem, üresen csukom be a füzetem és száműzöm a táskám mélyére. Kint a folyosón próbálok nem feltűnően arrafelé járkálni, amerre Elaine is megfordul, de különös, hogy még mindig nem futottam vele össze. Lehet, hogy csak arra az egy órára jön be, amikor velünk lesz. Kicsit elkeserítő, mert látni akartam, esetleg egy-két csókot lopni tőle, hogy kibírjam az órákat. Helyette el kell viselnem, hogy a lányok kérdezősködnek, mindenféle bugyuta kifogást találva, hogy beszélgessek velük. Az újak, akik valószínűleg mostanában jöhettek vissza a gólyatáborból, pár lány kiszúrt magának. Szerencsére ők annyira újak még, hogy elég zavarban vannak mikor meglátnak, így nem jönnek oda hozzám. Viszont van egy lány, aki történetesen a csoporttársam.
- Szia David baba! Mit csináltál nyáron? - Borzolja össze vigyorogva a hajamat, ahogy beér mögém, majd elém ér. Nem szeretem, ha más hozzáér a hajamhoz, elég sokat szórakoztam vele, hogy úgy álljon, ahogy most.
- Ne hívj így! És semmit, csak a szokásos. Csajoztam, sok lányt vittem ágyba és buliztam. - Rántom meg a vállaimat, bár még mindig bosszús vagyok, hogy így nevezett. Azért látom az arcán, hogy a válaszom nem igazán nyerte el a tetszését. Imádom ezt csinálni, és el is indulok a terem felé.
- Olyan édes vagy mikor duzzogsz. - Jön mellettem és végig simít az arcomon, de erre csak morgok és elhúzom a fejemet. Viszont, amint beérek a terembe, kezd gyorsabban verni a szívem, hiszen Elainet is hamarosan láthatom. Beülök a szokásos helyemre, de arra nem számítottam, hogy Samantha is követ és mellettem foglal helyet.
- Mit csinálsz? - Nézek rá, mert eddig jól el voltam, hogy nem ült mellettem senki, hiszen jó nagy helyem volt arra, hogy elférjek. Most pedig csak egy fél pad, mint mindenkinek.
- Melletted ülök. - Vigyorog továbbra is és végig simít a combomon. Hosszú lesz ez az óra, de nem fog érdekelni, főleg ha már itt lesz a szerelmem is. Kiteszem a füzetem a padra, de valahogy nagyon hosszúnak tűnik az a pár perc, ami még van a szünetből, közben pedig minden bejövőre felpillantok és reménykedek, hogy Elainet látom meg, de egyik sem ő. Túlságosan is pontosan szokott érkezni.
- Olyan fiúsan írsz. - Eszmélek fel, hogy Samantha nekem szólva bújik hozzám, miközben a keze a combomra téved megint. Összeráncolom a homlokomat erre a kijelentésre.
- Öhm, talán azért, mert fiú vagyok? - Teszem fel a költői kérdésemet, nem tehetek róla, hogy ő nem bírja elolvasni az írásomat. Amúgy sem értem, hogy a tavalyi órai anyagot minek olvasgatja. El is húzódok tőle, de csak nem akar leszakadni rólam.
- Olyan vicces vagy. De úgy értem, hogy rondán. Alig lehet elolvasni az írásod.- Borzolja össze megint a hajamat, mire elhúzom a fejem. Még mindig utálom mikor ezt csinálja, így csak kócosabb lettem. Az órára pillantok és szerencsémre, hamarosan be kell toppannia Elainenek is, mondjuk úgy, most!

El sem hiszem! Kibírtam egy egész nyarat, egy pasi mellett! Ez rekord! És persze az összes barátnőm - meg a családom - azon lovagol, hogy nekem meg mi bajom? És ha már így alakult, akkor mikor lesz az esküvő? Kiakasztanak de tényleg! Helló! Még mindig csak huszonnyolc vagyok. Más kérdés, hogy a legtöbb kortársam ilyenkor már valóban családalapításra adja a fejét. De ezen a téren még éretlen lehetek, mert egyáltalán nem hoz lázba a gondolat. Daviddel lenni jó, és egyáltalán nem untam még rá, bár most, hogy elkezdődik az új félév az egyetemen, kicsit izgulok. Még mindig tanítom, és tényleg nem szeretném, ha bármi nagyon egyértelművé válna. Na meg, az a helyzet, hogy ma volt órám a gólyákkal, és van egy-két... tudom-tudom, megígértem Davidnek, és igyekszem, de attól még vak nem lettem. És ez az Abraham nevű srác kifejezetten cuki, főleg az volt édes, ahogy rákérdezett, hogy ki is vagyok, és kéne-e ismernie. Meg ahogy a többség erre reagált. Természetesen nem kell ismernie, és ezt nekik is elmondtam. De az előadás után odajött és elnézést kért, majd megígérte, hogy vasárnap este mindenképp megnéz. Szóval cuki volt.
A biztonság kedvéért kerültem Davidet. Amiért biztos haragudni fog, de csak így bírom. Teljesen elvette az eszem, és annyira megszoktam a nyáron a jelenlétét, egyszerűen nem tudom, hogy fogok neki órát tartani.
Az óra előtt még beszaladok az irodámba. Iszom egy kis vizet, összeszedem a jegyzeteimet, pedig sosem használom őket. Ma még amúgy is csak a követelményeket tisztázom, ismétlünk...
A tükörbe nézek, megigazítom a hajam, és kirúzsozom a szám. Ez nélkülözhetetlen. Egyszerű farmer van rajtam, és egy világos kék blúz, ami alatt halványan átsejlik a melltartóm. A hajam kibontva, s bár általában tanítani lapos talpú cipőben szoktam, ma mégis egy magassarkú van rajtam. A falon lévő órám szerint mennem kell, így felkapom a jegyzeteim, és a vizem, majd könnyed léptekkel elindulok a folyosón az előadó felé. Az ajtó előtt egy pillanatra megállok, és veszek egy nagy levegőt. "Nem Daviddel foglalkozni!" adom ki magamnak az utasítást, és belépek.
- Szép jó napot mindenkinek! Remélem jól telt a nyaratok! Az élménybeszámolókat műsorterv formájában kérem! Két hetetek van - kezdek bele vidám mosollyal és végig pásztázom az ismerős arcokat. Van egy pár, ami kevésbé ismerős, ők azok, akik általában lógnak. David a szokásos helyén ül, ami nem szokásos, az a lány mellette. Elsőre kicsit meglep a dolog, de aztán elmosolyodom. Talán jobb is így, mert ha Davidet mással látják, akkor nincs ránk gyanú. Okos.
- Azok kedvéért, akik elfelejtették volna, hogy mi is az a műsorterv, kezdjünk egy gyors ismétléssel, aztán megbeszéljük a félév követelményeit - fűzöm hozzá, és mivel én köztudottan laza vagyok, felülök a nekem szánt asztalra. - Szóval ki tudja elmondani a műsorterv készítés alapjait? - kérdezem, és nézek körbe. Egy emberről biztosan tudom, hogy tudja a választ. Pontosabban, ajánlom neki, hogy tudja a választ, mert ha nem, akkor kénytelen leszek szexmegvonásban élni. Mert ugye, akkor Davidnek tanulnia kell, és nem ér majd rá velem foglalkozni... Ez pedig kegyetlenség. Szóval David, ne hozz rám szégyent, és ha más nem tud válaszolni, akkor villantsd meg a tudásodat.

Egész nap nem láttam Elainet, még csak össze sem tudtam vele futni és az eddigi óráim roppantul hosszúak voltak ez miatt. Szenvedtem és nem is jegyzeteltem, ami mindenkinek feltűnt. Végtére is számomra, azok nem is olyan lényeges tantárgyak, csak a zh-kon kell átmennem. Nincsenek is benne a vizsga tárgyak közt, tök feleslegesek. Lázadok még egy kicsit, majd a szekrényemnél összepakolok mindent, mikor Samantha is megtalál. Nem szeretem ezt a lányt és most alapból nincs hozzá türelmem. Tudom, hogy azt akarja, hogy foglalkozzak vele, már tavaly is rám volt szállva, csak akkor benne is voltam egy-két menetbe. De amióta többet is akar tőlem, azóta inkább kerülöm. Sajnos ő nem olyan lány, aki megérti, hogy nem akarok tőle semmit. Rám akaszkodik és most a nyakamon van, főleg, hogy még mellém is beült, aminek nem örülök. Nem akarom, hogy Elaine azért haragudjon meg rám, mert más lány van a közelemben. Úgy bújik Samantha, mintha együtt lennénk, és a keze is kezd rossz irányba indulni. Mindig lejjebb söpröm, sőt az lenne a legjobb, ha elvenné a kezét, de tudom, hogy ez nem fog összejönni. Amint belép Elaine és meghallom a hangját, elfelejtem azt is, hogy Samantha keze a combomon. Esküszöm direkt csinálja ezt velem, hogy pont egy ilyen felsőt vett fel. Szívem hatalmasakat kezd el dobbanni, ahogy elképzelem, hogy mit is tudnék most vele csinálni, főleg, hogy így ül az asztalon. Azt hiszem kezdek rosszul lenni. Mintha verejtékeznék is, de tudom, hogy mindezt csak én képzelem be. Annyira jó volt vele tölteni az egész nyarat, hogy kedvem lenne hozzá bújni. Teljesen elveszek a csodálata közben. Ekkor fúj bele a fülembe Samantha, mire magamhoz térek és bosszúsan felé fordulok.
- Hagyd abba! - Suttogom neki mérgesen, majd lejjebb tolom a kezét. Ő csak vigyorog rám és csak nem hagyja abba, pedig megkértem és ez az alkalom, nagyon is rossz. A kérdésre is csak félig figyelek. De mindenki tanácstalanul néz maga elé, de én mindezzel nem foglalkozok, leginkább azzal vagyok elfoglalva, hogy lerázzam magamról Samanthat. Mikor eléggé felcsúszik a keze, a belső combomon, hirtelen pattanok fel a székről, hogy ne érje el azt a pontomat, ahol Elaine tevékenykedett egész nyáron. Bosszúsan nézek rá és fel sem tűnik, hogy óra közepén vagyunk, csak az, hogy mindenki meredten néz rám. Zavarba is jövök és azt hiszem, hogy el is pirulok, nem így terveztem, de megpróbálom magam kivágni. Körbe nézek, ahogy elsőnek dadogni kezdek.
- Öhm... Hát öhm... A műsorterv elkészítéséhez információkra van szükség. Ha ez megvan, akkor mindezt időrendi sorrendbe kell összeállítani és szelektálni kell. A legérdekesebbeket kell benne hagyni és azt egy kicsit kifejteni. Ezek után a helyszínt és a szerkesztői csapatot kell összeállítani. Ha mindez megvan, akkor jöhet a forgatókönyv írás. - Amikor belekezdek Elaine felé fordulok és neki mondom. Nem tudom, hogy jót mondok-e, mert mindig összekeverem a forgatókönyv írással. Ez a kettő nekem tök ugyanaz, nem tudom megkülönböztetni. Természetesen, amíg beszélek végig állok és mikor befejeztem még akkor is. Csak akkor ülök le, ha Elaine azt mondja. Így is alig bírom levenni a szemeimet róla.

Sikerül magam eléggé összeszedni, és mikor belépek, és megszólalok, biztos vagyok benne, hogy mindenki a tőlem megszokott stílust és formát kapja. Épp ezért - vagy mert szigorú vagyok? - elvárom, hogy már most emlékezzenek mindenre. Ez van. Jobb ha megszokják. Maximalista vagyok, tőlük is ezt várom. Egyszerű.
A kérdésemre, ami még csak nem is nehéz, csend telepszik a teremre. Egészen addig, amíg David fel nem pattan. Furcsa ez, nem szokásom felállítani a hallgatókat, kötetlen csevegés - mint egy kibeszélő show, szoktam mondani - a cél. A mellette ülő lány is furcsán néz, és kezd összeállni a kép, főleg, hogy David is makogni kezd, ami tőle szokatlan. És... honnan jött neki a forgatókönyv?
Megforgatom a szemem, és lepattanok az asztalról - pattannék, magassarkúban, inkább csak csúszom. Aztán szólalok meg.
- Jó, akkor vegyük át újra. Köszönöm David, leülhetsz - mondom mosolyogva, mert azért lássuk be, nagyon vicces, hogy zavarba jött, hogy elpirult... Talán azt hiszi féltékeny vagyok? Annyira édes! Kár, hogy nem adhatok neki egy puszit érte... A táblához lépek és elkezdek rá írni, közben magyarázok - Szóval, az első, az a téma, ha nincs témánk, nehezen tudunk neki kezdeni. Aztán, ahogy David mondta információt gyűjtünk. A mi témánk, a nyaralás lesz, az információ a nyári élményeitek. Ebből szelektáltok, ahogy azt már hallottátok, és ebből szelektálunk. Aztán eldöntjük, milyen műsortípusban dolgozzuk ezt fel. Mivel erről még nem volt szó. Ezt most szabadon választhatjátok. Dokumentumfilm, talk show, híradás, ajánló... Hadd ne soroljam fel! Nem tanultunk mindent, de érintettük az összes fajtát, így azt hiszem nem kérek lehetetlent. Ha ezek is megvannak, akkor írhatják a tervet. Ebben szeretném látni, hogyan képzelitek el a műsort: film vetítés? Fotók? narráció? Időtervvel, szövegezéssel....
És magyarázom tovább, remélem ők meg jegyzetelnek. Aztán ha ez meg van, elmondom még egyszer, hogy a leadási határidő két hét múlva van.
- Ez az első beadandó, a félévben, még három lesz. Mindegyikre gyakorlati jegyet kaptok, és a vizsgára csak azt engedem, aki mindegyik beadandót legalább elégségessel teljesítette. Van kérdés?
Vázolom a továbbiakat, és ha van kérdés, természetesen válaszolok, ha nincs akkor rögtön tovább megyek. Vannak még ismétlő kérdéseim, és bizony ki fogom sajtolni belőlük a válaszokat. És ekkor jut eszembe, hogy erre a részre készültem egy kis játékkal, és azt nem hoztam magammal. Meg is állok egy pillanatra.
- A következőkben ismételni fogunk. És ahogy elnézem a tudásotokat, másra ma már nem is lesz időnk. Remélem mindenkinek itt van a tavalyi jegyzete - kérdőn nézek körbe. A többségnél semmi ilyesmi nincs gondolhattam volna. - Nos, akkor kaptok 5 percet, hogy felfrissítsétek a tudásotokat. Amíg behozom a kérdéssort. - Magyarázom, és közben eszembe jut még valami. Egy szuper lehetőség.
- David, segítenél? - kérdezem, és remélem, hogy egy szó nélkül követ, ki a folyosóra, vissza az irodámba...

Egészen addig szekál Samantha, amíg fel nem pattanok. Eléggé megalázó és zavarba ejtő, de csak így tudtam lerázni. Ez miatt el is kezdek dadogni, majd ami épp eszembe jut azt elmondom, hogy már kimentsem magam és addig sem kell éreznem Samantha kezét. Látom rajta, hogy nem egészen ezt a választ várta tőlem, de őszintén, nem néztem át, igazából fogalmam sem volt, hogy egyből kérdez-felelek lesz. Leülök és mérgesen a mellettem ülőhöz fordulok.
- Hagyj békén! - Szólítom fel megint suttogva, de a hangomból érezheti, hogy most már egyáltalán nem viccelek. Kikészít, ő meg csak mosolyog és végig simít az arcomon, mire elhúzom a fejemet.
- Még mindig nagyon aranyos vagy, mikor ilyen vagy. - Suttogja nekem és egy puszit is nyom az arcomra. Összeráncolom a homlokomat és letörlöm az arcom. Megtámasztom a fejem és elkezdek írni, úgy, hogy ne lássa Samantha, hogy mit jegyzetelek, de ez úgysem jön össze. Elhúzza a kezemet és a füzetembe néz.
- Mi van ideírva? - Kérdezi tőlem és rámutat egy szóra. Nem hiszem el, hogy miért nem a tábláról írja. Sóhajtok egyet, de nem válaszolok. Ideges vagyok és szerintem hamarosan robbanni fogok, ha nem hűtöm le magam. És a keze már megint rátévedt a combomra.
- Davidbaba, mi ez a szó? - Mutat megint ugyanarra, mert még mindig nem mondtam meg neki. Idegesítő és ha nem lány lenne, akkor biztos, hogy most megütném. Vagy legalább kilökném a padból.
- Ne hívj így és írj a tábláról! - Mondom neki ingerülten, ugyanúgy suttogva, ahogy eddig beszéltünk. Hiába végeztem, még mindig hozzám bújik Samantha, én pedig kezdek kiesni a padból.
- Engedj el! - Tolom odébb, azt hiszem, hogy helyet kell majd változtatnom és később érkeznem, hogy még véletlenül se üljön mellém. Nem is figyelek arra, amit Elaine mond, mert Samantha nem hagy békén és ez miatt nem tudok koncentrálni. Mikor a nevemet mondja, felkapom a fejemet és ránézek, mert fogalmam sincs, hogy mit kell neki segíteni, lemaradtam az egész beszédéről. Épp felállok, de egyből ülök is vissza, ahogy Samantha visszahúz. Látom rajta, hogy egyáltalán nem tetszik neki, hogy itt hagyom, de nem érdekel.
- Fejezd be! - Morgok rá, majd lelököm magamról a kezét és felállva, követem Elaine. Nem szólok semmit és mikor az irodájába érünk, akkor is csak némán állok. Nem fogom kibírni, hogy Samantha nem hagy figyelni.

Az élet nem tökéletes, Daviddel meg át kell néznem az anyagot. Van erre jó ötletem, és meg kell kérdeznem, hogy utána járt-e a tanulmányai felgyorsításának. Nem láttam a nevét, a felsőbb éves listáimon... Na mindegy. Vagyis nem az. Többet kéne vele beszélnem ezzel kapcsolatban. Csak mindig van más, na meg, nem akarok olyan lenni, mint valami anyuka. Én... áh. Szóval majd. Most inkább magyarázok a többieknek, és ahogy a tábla felé fordulok, tökéletesen lemaradok arról, ami közte és a mellette ülő lány között zajlik. Bár a sutyorgást hallom, egyelőre nem foglalkozom vele. Viszont a lány kicsit hangosabb, és azt hiszem David nevére is érzékenyebb lett a fülem az elmúlt hónapokban. Nem vagyok féltékeny, bár hallottam, hogy szólította. Igazából tetszik... mármint a Davidbaba, és az is tetszik, hogy - minden bizonnyal - próbálkozik a pasimnál. Az én pasim. És jó pasi, mert másoknak is tetszik. De, mint említettem, zavaró a sutyorgás.
- Samantha, - szólítom meg - ha nem látsz el a tábláig az első sorból, javaslom, menj el szemészetre. Másrészt, ez egy egyetem. Mostanra képesnek kell lenned rá, hogy hallás után jegyzetelj. Főleg, mivel ez egy műsorvezetés óra... Ha interjút készítesz valakivel ez elengedhetetlen.
Persze, létezik diktafon, de élőadásban elég hülyén veszi ki magát. Remélem veszi a lapot. Lehet, nem volt szép tőlem, páran fel is kuncognak a teremben. De ezt a lányt ha jól emlékszem, épp, hogy átengedtem. Siralmas volt, bár nem a legrosszabb. Ez igaz. Idén többet várok majd el tőle...
Folytatom a magyarázatot, aztán belekezdenék az óra következő részébe csakhogy elfelejtettem az eszközt, így kénytelen vagyok kimenni, de hogy ezt ne az én hiányosságomnak éljék meg, egy édes kis mesével állok elő, hogy azt gondolják, jó fej vagyok. Egyébként az vagyok, de nem biztos, hogy kaptak volna időt ismétlésre. Így aki akar, az át tud nézni pár dolgot. S ha már így alakult, hogy kimehetek pár percre, akkor kell David is.
Elindulok, mivel feláll, aztán kérdőn hátra pillantok, hogy hol marad már. Látom ahogy lerázza magáról a lányt, és megcsóválom a fejem. Reménytelen eset a kiscsaj, már-már szánalmas.
Kimegyek, és az irodámba sietek, Daviddel a nyomomban, s amikor becsukja az ajtót felé fordulok, várnám, hogy megcsókol, de csak áll ott.
- Jól vagy? - lépek oda hozzá, és végig simítok az arcán. Ez egy roppant hülye kérdés volt, nincs jól. Látom rajta, hogy nincs jól - Mi a baj? - kérdezem kissé aggódva, és az arcát kémlelem. Láza nincs. Nem értem...

Ideges vagyok most már, hogy állandóan piszkál Samantha. Tavaly nem volt ennyire rámenős, bár akkor még meg is kapott egy-két alkalommal. Most, mintha nem értené meg, hogy nem akarok tőle semmit. Egyfolytában szekál és hiába próbálok figyelni, egyszerűen nem megy. Fogalmam sincs, hogy hogyan rázzam le, eddig sikerült más lányoknál, hogyha nem figyeltem rájuk, de mintha Samanthanál ez nem válna be. A legjobban a becézéssel idegesít fel és már épp szólnék valamit, mikor Elaine megszólal, így mindketten felé fordítjuk a fejünket. Elég nagy égés a lánynak, de mintha egyik fülén be a másikon ki, amit elég jól tud álcázni.
- Sajnálom. - Lehajtja a fejét, én pedig kérdőn nézek a lányra. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, mégis túl hihető. Elég sokan kuncognak, én pedig megtámasztom a fejemet és írok tovább. Ekkor újból a kezét a combomon érzem. Hihetetlen, hogy nem hagy békén. Inkább nem foglalkozok vele, de megint kihúzza a füzetemet, hogy leírja. Sóhajtok egyet és hátradőlök, ha már úgysem tudok írni. Hallgatom az előadást, bár nem tudok Elainere úgy nézni, mint a tanáromra. Szükségem van rá, arra, hogy a közelemben legyen, ahol csak mi ketten vagyunk és hozzám bújjon, megcsókoljon és simogasson. Vágyok rá és azt hiszem, hogy egy kicsit el is bambulok, ahogy őt nézem és ezekre gondolok. Persze a szép álmom megint rémálom lesz, ahogy Samantha tovább piszkál. Szófogadóan állnék fel, de visszahúz, amitől már nagyon is mérges leszek. Dühöngve megyek ki a teremből, ideges vagyok és lehet, hogy ez látszik rajtam, mert ahogy beérünk az irodába egyből kérdésekkel bombáz Elaine.
- Nem. Én nem tudok úgy rád nézni, mint a tanáromra. Azt akarom, hogy hozzám bújj, simogass és csókolj. Ráadásul az a hülye csaj is egyfolytában piszkál. - Hangomból leszűrheti, hogy ideges vagyok. Valami tényleg nincs rendben velem, eddig alig vártam, hogy Elainet meglássam, most pedig fogalmam sincs, hogy mit kéne csinálnom.
- Sajnálom a válaszom miatt. Tudom nem ezt vártad tőlem, de nem bírok koncentrálni. És igazából át se néztem az anyagot. - Kérek tőle bocsánatot, mert tudom, hogy elég szánalmasan viselkedtem, ahogy felpattantam és elkezdtem valami hülyeséget összehordani. De még mindig feszült vagyok Samantha miatt.

Sajnálja. Hmm. Én is sajnálom. Őt. Nem sajnálkoznia kéne, hanem értelmesebbnek lenni. De az valószínűleg nem fog menni. Elvégre erre egyáltalán nem így kellett volna reagálni, de nem baj. Ha a továbbiakban csendben marad, nekem tökéletesen megfelel, így nyugodtan tudom folytatni, és amikor odaérek, akkor Davidet is kihívom. Hívnám, de visszatartják. Még jó, hogy végül megoldja a helyzetet. Azzal pedig, hogy ki mit gondol, hogy miért Davidet hívtam, nem foglalkozom. Ha bárki megkérdezi egyszerű a válaszom: ő az egyetlen, aki láthatóan emlékezett még valamire tavalyról, túl éli, ha nem nézi át a jegyzeteit, nem úgy mint a többiek.
Az irodámba érve aztán valami fura, és persze rögtön aggódni kezdek, faggatom is, s ahogy válaszol, hallom, hogy ideges. Ez valahol megnyugtat, hogy nem beteg, ugyanakkor, nem értem teljesen, mi is zavarja annyira.
- Akkor ki kéne használnod a lehetőséget... - célzok rá, hogy most éppen megcsókolhatna, ahelyett, hogy morcog. Bár ez a nem tudok úgy rád nézni, mint a tanáromra, elég zavaró, mivel az én tárgyam 4 évig kötelező.
A másik dolog megint csak meglep.
- Mióta zavarja Mr. Casanova-t, hogy buknak rá a csajok? Vagy tán, nem az eseted? - próbálom elviccelni, szeretném ha megnyugodna. Talán valamennyit sikerül javítani a kedvén. A bocsánatkérése nagyon édes. Lehunyom a szemem, ezzel jelezve, hogy elfogadva.
- Ismerhetnél már ennyire, de nem gond. A lényeg benne volt - nyugtatom tovább, és kap egy puszit is az érzékeny kis szájára, hogy megnyugodjon, aztán megfordulok, és felkapom az asztalomról azt a nagy, eredetileg cukros üveget, amibe most félbehajtott papírosok várják, egy-egy kérdéssel, hogy kihúzzák őket.
- Nos, találjuk ki gyorsan, hogy rád, miért volt szükségem, mert ezt nyilván elbírtam volna egyedül is... - állapítom meg nagy okosan, és Davidra nézek, hátha neki lesz valami ötlete. Bár, amilyen állapotban van, nem hiszem.

Azt hiszem ez a fejmosás most jót tett Samanthanak, mert egy kicsit lenyugszik. Bár utána megint folytatja a taperolást. Nem fogom sokáig kibírni és mivel elvette a füzetemet, így nem is bírok jegyzetelni. Sóhajtok is egyet és kezd elegem lenni. Ideges vagyok és ezt szerintem látni is lehet rajtam, pont a legjobbkor hív ki Elaine. Az irodában persze rámászhatnék, de akkor tudom, hogy nem bírok leállni és akkor elmenne az egész óra és mindenkinek feltűnne, hogy nem vagyunk sehol, ha meg beesünk zihálva az óra utolsó pár percében, akkor mindenkinek feltűnne, hogy van köztünk valami, bár lehet, hogy ez mindenki számára nyílt titok.
- Tudod, hogy nem tudnék leállni... - Nézek a szemeibe, mert biztos, hogy egy vad és szenvedélyes csók közben levetkőztetném. Főleg mert ilyen vadító cuccban van, ami átlátszó nekem meg nagyon is piszkos a fantáziám. Mivel nem akarom, hogy megsértődjön, így közelebb lépek hozzá és megölelem. Azt hiszem, hogy erre most szükségem volt. Nem kezelem túl jól még ezt a helyzetet, talán ha bele szoknék, akkor könnyebb lenne.
- Fogalmad sincs, hogy mivel próbálkozik a pad alatt. Tényleg ennyire nem zavar, hogy rám mászik? Vagy legalább akkor az zavarhatna, hogy tönkre teszi az órád. - Kezdek megint kiakadni, mert engem nagyon is zavar, hogy Samantha miatt nem tudok figyelni. Akarom, hogy sikerüljön a vizsgám, mert ezzel szeretnék foglalkozni, de azzal, hogy nem bírok az órán figyelni, csak több időt kell otthon a tanulással foglalkoznom, ami azt jelenti, hogy Elainere kevesebb időm marad, amit nem akarok. Azért bocsánatot kérek az miatt, hogy béna választ adtam, de nem így akartam megszólalni.
- Igen, de Samantha kikészít. Nem tudok figyelni, és ez zavar. - Mondom el a problémámat, most már nyugodtabban. El is húzom a számat, de mikor megérzem az ajkait az enyéimen, melegség árad szét a testemben. Nagyon is jól esett és többet is akarok, de tudom, hogy nem most van itt annak az ideje.
- Láttad, hogy piszkál Samantha és annak érdekében, hogy ő is foglalkozzon az anyaggal, elhívtál, hogy ne tereljem el a figyelmét. - Rántom meg a vállaimat, most erre jutottam. De nem bírom ki, újból magamhoz ölelem és magamba szívom az illatát.

Tetszik ez a válasz. Jó érzés, hogy még mindig ennyire kíván, az igazság az, hogy nekem is nehezemre esne, ami megint csak furcsa kicsit, de valahol szükségem is lenne rá. Nehezebben csábulnék el mások felé. Nem mintha most másokon járna a fejem.
A probléma fejtegetésre felhúzom a szemöldököm. A pad alatt... Szóval erről van szó. Az lehet valóban zavaró a koncentrációban. És bár félreérthetném, a hanghordozásából tudom, hogy nem vágyik rá, hogy ez a lány nyúlkáljon.
- Amikor visszamegyünk ülj máshova, kivételesen megkaphatod majd a vázlatomat - jobb ötletem nincs. De ez talán elég lesz. Az órám alatt nincs mászkálás az engedélyem nélkül, ezzel Samantha is tisztában van, így ha David máshova ül le, akkor megszabadulhat tőle - Egyébként zavar, nem voltam egyértelmű? - kérdezem, mert én azt gondoltam a fejmosásommal világosan kifejeztem, hogy aki zavarja az órám, az számíthat rá, hogy valamilyen burkolt formában le lesz szidva, és a többség szerintem vette a lapot. A kuncogás elég volt.
Az ölelés jól esik, én is a nyaka köré fonom a karjaim, a bocsánatkérést elfogadom, és hogy efelől biztosítsam egy apró puszit is kap, viszont, mivel hozzáhasonlóan én sem bírnék magammal, el is engedem, és felkapom az üveget, amiért jöttünk, majd megkérdezem, van-e ötlete, mit is mondjunk.
- Nyilván... ez elég átlátszó - mondom neki vigyorogva, aztán szétnézek az irodámban, és egy régi írásvetítőn akad meg a szemem. Támad egy ötletem...
Magához húz és ezúttal már muszáj megcsókolnom.
- Nekem ezután van még egy előadásom. Neked? - kérdezem, és szerintem egyértelmű mi jár a fejemben. Miközben a válaszát várom a tükör felé fordítom, hogy letörölhesse magáról a rúzsomat. Kéne vennem valami modernebbet, ami nem hagy nyomot. Na majd, holnap...
- Te hozd az írásvetítőt, majd ez lesz az ürügy, és úgy intézem, hogy ma ne legyen rá időnk, a következő előadásig meg kitalálom miért kellett volna - kacsintok rá, és elindulok. Kinyitom az ajtót, és ha kiért az írásvetítővel, akkor becsukom az irodám ajtaját, és vidáman, energiával teli lépkedek vissza a terembe, ismételten kinyitva az ajtót David előtt. Aztán előre sietek, és megmutatom neki, hogy hova tegye.

Teljesen oda vagyok érte és szerintem ez nagyon is leolvasható rólam. Mindig elkalandozok, hogyha ránézek és alig bírok figyelni. De most lényegében nem ezért, hanem a padtársam miatt. Kiborít és sajnos nem segít az sem, hogy próbálom lerázni. Még mindig feszült vagyok és ideges. Muszáj valahogy levezetnem ezt, de tudom, hogy egy gyors menet nem férne bele a pár perces kint létünkbe. Nem is csókolom meg és el is mondom, hogy miért nem és azt hiszem, hogy ezt Elaine is megérti. Azért örülök neki, hogy nem haragszik meg rám. De egyáltalán nem segít nekem Elaine Samanthaval kapcsolatban.
- De tele a terem. Nincs hova ülnöm, mellesleg nem kéne velem kivételezned. Itt van a füzetem, majd amíg a többiek húznak, addig átlapozgatom. Annyira sokat azért nem felejtettem. - Halványan elmosolyodok, remélem, hogy Samantha hagyni fogja, hogy átnézzem az anyagomat. Ha meg nem, akkor kiülök a falhoz. Jobb ötletem nincs, de sajnos tényleg nem tudok máshova ülni, mert mindenki itt van. Elvégre ez az első hét, most még mindenki bejön, hogy tudja mikor vannak az időpontok.
- De... - Elhúzom a számat, mert elvégre azért szólt rá, de nem nagyon volt hatásos. Sóhajtok egyet, elég pocsékul érzem magam, mert a közelében teljesen más vagyok. Egy szerelmes kamasz, aki nem törődik semmivel és senkivel. Rosszul kezelem ezt az érzést. Megölelem és örülök, hogy ő is visszaölel még a pusziját is nagyon imádom, de tudom, hogy nem mehetünk tovább. Mondok egy érvet, ami természetes, hogy nem tetszik neki, de az ilyenekben sosem voltam jó. Viszont most meg kell ölelnem, hogy érezzem az illatát, és kibírjam az óra végéig.
- Ez az utolsó. - Válaszolok a kérdésére, amilyen állapotban vagyok, nem biztos, hogy nagyon kibírnám azt, hogy kényeztessük egymást, bár nincs ellene kifogásom, hogy így vezessem le a feszültséget.
- Oké. - Egyezek bele, és előtte letörlöm a számról a rúzsát, majd megfogom az írásvetítőt és visszaviszem a terembe, oda leteszem, ahova mutatja, majd visszaülök a helyemre. A füzetemre nézek, természetes, hogy telerajzolta szivecskékkel, így csak sóhajtok egyet.
- Muszáj ezt? - Kérdezem tőle, mire vigyorogva és csillogó szemekkel bólogat. Megrázom a fejemet, majd elkezdem lapozgatni a füzetem és gyorsan átolvasok egy-két részt, hogy beugorjon.

- Gondolod, hogy nem lógnak most el páran? Bár jelenlétit még nem csináltam... - Sóhajtok egyet. Azt az óra végén terveztem, hogy senki se slisszoljon ki a hátsó sorokból. Voltam én is egyetemista ismerem a trükköket. Fel is írják egymást mindig, ezért szoktam névsort olvasni. Most meg a kérdésekkel együtt tervezem beírni őket. - Ügyes fiú vagy, meg tudod oldani...
Mondom végül, mert tényleg nem érzem úgy, hogy ilyen Samanthákkal kéne foglalkoznom. Hiába csinos lány, a kisujjamig nem ér fel, és ez tény. Soha nem is fog, hacsak nem talál egy jó managert, aki pénzeli majd a talk show-t amit esetleg majd rá mernek bízni. Középosztálybeli, unalmas embereknek... Nem az én világom.
- Egyébként meg, nem kivételezek! - jelentem ki, némi fázis késéssel, fura, mégis elég sok gondolatom leköti ez a Samantha. Na mindegy. Fontosabb dolgom is van, egy, lenyugtatni Davidet, kettő visszamenni, három kitalálni miért kellett egy hallgató. Szerencsére gyorsan kitalálok mindent, és egy csók, meg az órarend tisztázása után már mehetnénk is, de valamit még meg kel beszélnünk.
- Megvársz? Vagy van dolgod? Esetleg átjöhetnél... - vetem fel mint lehetőséget, és a táskámhoz lépek, hogy kihalásszam belőle a lakáskulcsomat, ha átjön, akkor előre mehet, nem kell megvárnia. Le tud zuhanyozni, vagy amit szeretne, hogy megnyugodjon. Persze ő tudja, ha dolga van azt is megértem, és végül is, ha itt megvár, vagy később találkozunk az sem baj.
Miután mindent megbeszélünk ezzel kapcsolatban mehetünk is vissza. Az írásvetítő szerintem nagyon jó ötlet, csak még nem tudom miért, de lényegtelen. Visszaérve rögtön bele is kezdek, felkapom a jelenléti ívet, és a terem közepén lévő sorhoz megyek először.
- A feladat egyszerű, mindenki húz egyet, hangosan felolvassa kérdést, és megpróbál válaszolni. Ha valakinek van hozzáfűznivalója, kézfeltétellel jelzi, ha felszólítom beszélhet. Most pedig mindenki elteszi a jegyzeteit... Arra vagyok kíváncsi, mire emlékeztek nem arra, mit tudtok kipuskázni - közlöm a tényeket, és neki is kezdünk. A kérdések változatosak, az eddig tanultakból bármi lehet benne. Aki húzott, azt bejelölöm a jelenlétin. Előbb előre haladok, így hamar eljutok Davidhez és Samanthahoz is. Utóbbival kezdek, remélve, hogy nem tud válaszolni majd. Aztán persze David jön...

Megrántom a kérdésére a vállamat. Fogalmam sincs, hogy ki lóg el, vagy, hogy egyáltalán az első órán merik-e. Nem ismerem úgy az egyetemi diákságot, igazából nem is szoktam velük foglalkozni. Túlságosan is elzárkozódok tőlük és ezt nagyon sok barátom észrevette. Főleg azért, mert nem járok le bulizni és a csajozás terén is leálltam. Bár vannak egy páran, akik ezt nem értik meg, mint Samantha. Elhúzom a számat és sóhajtok egyet. Könnyebb lenne, hogyha nem lenne ennyire rámenős.
- Nem biztos, hogy kibírom, hogy nyúlkál. Inkább te nyúlkálj, Samanthától kicsit undorodom már... - Nézek a szemeibe, mert sokkal jobban élvezném, ha az ő keze kalandozna el a combomon. Bár lehet, hogy a mai estét nála töltöm és akkor a feszültséget is levezetem. A fázis késése nagyon is aranyos így muszáj elmosolyodnom. A derekánál fogva magamhoz húzom és elég közel hajolok az ajkaihoz.
- Nem, de nekem adnád az órai vázlatod. - Mondom neki, hogy nem kivételez velem. Persze most kicsit pimasz vagyok, de nem tehetek róla ezt váltja ki belőlem. Meg is csókolom, de tudom, hogy uralkodnom kell magamon, de nem igazán megy. Egyik kezem lecsúszik a fenekéhez és belemarkolva még közelebb húzom magamhoz. Csók után elengedem, hogy türtőztetni tudjam magam és persze Elaine is ugyanezt tudja tenni.
- Lehet egy pótkulccsal jobban járnánk. - Elveszem tőle a lakáskulcsát, és zsebre vágom, persze úgy, hogy vigyázok a rajta lévő kulcstartóra. Tudom, hogy úgysem adna nekem kulcsot, de úgy mégis csak egyszerűbb lenne mindkettőnk számára. Azzal, hogy elvettem a kulcsát, pozitív jelzést adtam, hogy átmegyek hozzá. Szeretnék már ezen az órán túl lenni és egy kicsit ledőlni, hogy lenyugodjak. Rám férne egy kicsi pihenés. Visszamenve a terembe, leülök a helyemre és egyáltalán nem tetszik a sok szivecske. Megforgatom a szemeimet és elkezdek lapozgatni, hogy úgy nagyjából tudjam, hogy miket is vettünk. Azzal nem számoltam, hogy elrakatja velünk a füzetet, mindenesetre előttem nyitva marad, csak azon az oldalon, ahova elvileg írni akartam, csak már nem fogok tudni, mert Samantha összefirkálta a szivecskéjéve. Ha jól láttam még egy szivecske is volt, hogy mrs. Samantha White... El is húzom erre a számat, azért ez már durva és beteges. Mikor ideér mellénk Elaine és Samantha húz, ráfigyelek, hogy mit mond. Szerencséje van, mert valami könnyűt húzott, amit paraszti ésszel ki lehet logikázni. Én is húzok és el is mondom a válaszomat. Persze a padtársam keze megint a combomra téved.
- Mikor adod fel? - Kérdezem suttogva Samanthától, mert engem már nagyon zavar ez a próbálkozása. Közelebb hajol hozzám és a fülembe súg valami olyat, amitől kikerekednek a szemeim.
- Felejtsd el! - Ingerülten vágom rá és lelököm a kezét a combomról. Most már több a soknál, ha hamarosan nem történik valami, akkor kénytelen leszek elhagyni a termet, mert nagyon is irritál a lány jelenléte.
- De David baba... - Suttogja, mézes-mázos hangon, de nem bírja befejezni, mert közbevágok.
- Hányszor mondjam, hogy ne hívj így! - Ugyanolyan mérges vagyok és továbbra is suttogok. Fel fog idegesíteni és az senkinek se lesz jó. Egy puszit is nyom az arcomra, mire megint elhúzom a fejemet és letörlöm.
- De nagyon illik hozzád... Olyan kisfiús arcod van. - Simít végig az arcomon, amire megint elhúzom a fejemet.
- Nincs kisfiús arcom! - Mondom neki, és elkezdek duzzogni. Nincs gyerekes fejem, de tudom, hogy ezen is csak mosolyog Samantha.

Sajnálom, ha nem bírja a mellette ülő lányt, de nem hiszem, hogy bármit tehetnék ez ellen. Az ötleteimet hallotta, én az övéit, nem tudom teljesíteni. Érdekes lenne, ha előadás közben elkezdenék nyúlkálni...
A másik dolog, ami a kivételezést illeti, nem igazán értem miért számít ez kivételezésnek. Kérdőn is nézek rá.
- Ha valaki hiányzik és elkéri az óra anyagát akkor is oda szoktam adni, nem értem ezt miért lenne kivételezés. Egy félévben egyszer. Egyszerűen csak kevesen tudnak erről a lehetőségről - mert valóban. Erről csak az az egy-két hallgató tud, aki Davidhez hasonlóan minden órán ott van. Ha megbetegednek, szoktak szólni, és megkérdezik, hogy elküldeném-e nekik az óra anyagot. Persze van az egy félévben egyszer szabály, így nem szállnak el, és nem kezdenek el folyamatosan lógni. Szerintem jól kitaláltam. De természetesen nem kürtölöm világgá. Van egy olyan érzésem, hogy David nem lesz boldog a válaszomtól, hogy ez nem valami kivételes dolog vele szemben, de talán megcsókol így is. Megérdemlem, főleg, mert lehet neki kettő ilyen alkalmat is engednék egy félévben. De járjon csak be szépen, és figyeljen oda.
- Iiiigeen... Csak ez elvileg szuper-biztos-másolhatatlan. De majd csináltatok még egyet - egyszer. Egyelőre nem érzem szükségét. Mármint, nem tudom, hogy akarom-e, hogy bármikor a tudtom nélkül átjöhessen. Akármennyire is szeretem, a szabadságérzetemre szükségem van, és minden ilyen kis apróság, amivel kicsit közelebb kerül, megijeszt. Még mindig. De elbűvölő vagyok, és remélhetőleg semmit sem vesz észre ezekből. Az elkövetkező hetekben meg majd szoktatom magam ehhez a gondolathoz, és ha már nem olyan fura akkor megcsináltatom neki a kulcsokat.
Addig meg elég, hogy elteszi az enyémet. Jó érzéssel tölt el, hogy vigyáz rá, és ez annyira ellentétben áll a korábbi gondolataimmal, de én már nem tudok olyan könnyedén megváltozni.
Visszamegyünk a terembe, és folytatom az órát. Több kevesebb sikerrel. Vannak azért akik szerencsések, és olyat húznak, amit tudtak, mások kevésbé szerencsések, de valahogy csak összeszedjük a válaszokat. Nem halad olyan gyorsan a dolog, az írásvetítőre tényleg nem lesz idő. Szuper. Az persze feltűnik, hogy David nem tartozik most azok közé, akik bőszen jelentkeznek, ha valaki nem tud egy választ. Részben ezért is megyek feléjük előbb (részben meg azért, hogy a hátsó sor se lógjon meg az előadás vége előtt.) Samantha szerencsés, az egyik legkönnyebb kérdés jut neki. David is jól válaszol, így nem is időzök náluk. A helyes válaszokért egy mosoly jár, Davidnek egy sokat mondó - vidám pillantás is - és nem, nem kerülte el a figyelmem, a sok szívecske, sőt a szemem sarkából, ahogy elmegyek mellettük, még az is látom, ahogy Samantha David combjára teszi a kezét, és hallom, hogy Daviddel megint sutyorogni kezdenek. Nem foglalkozom vele. Tovább megyek, ezúttal a hátsó sorok felé, és az ott ülők is szépen megkapják a kérdéseiket.
Az utolsó két ember előtt, kezd el csipogni a telefonom, ami nekem az óra végét jelzi, nagyot sóhajtok, és úgy nézek a két srácra.
- Szerencsétek van. Ti ma nem kerültök sorra - a többiek felé fordulok, és hangosabban, hogy mindenki hallja szólalok meg. - Következő alkalommal tovább megyünk, nem lesz több ismétlés, ha olyasmi kerül szóba, amit tudni kell, azt már nem magyarázom el megint! További szép napot mindenkinek!
Azzal szépen visszasétálok az asztalhoz, leteszem rá a gömbölyű üveget, és felkapom a jegyzeteimet. Átfutom kihagytam-e valamit? Igen ki... De mindegy. Semmi olyat, ami nem tűr halasztást, a követelményekkel kapcsolatban nem említettem meg a beadandók mellett a két zh-t ami szintén feltétele a vizsgának. Nos ez van. Aki nem jön be a második órára, az majd máshogy értesül a dolgokról.
- David! Visszahoznád az írásvetítőt? - fordulok a kedvesem felé, és remélem ezzel kimentem Samanthatól. Mert nem lenne jó, ha a lányka teszem azt, ráerőszakolná magát, és emiatt én nem élvezhetném a társaságát ma este. A jegyzeteim, a vizem és az üveget magamhoz véve indulok el az előadóból, és remélem David követ, és hozza az írásvetítőt. Van negyedórám a következő előadásig... ha nincs más dolga - márpedig nincs, hiszen mondta, akkor azt igazán velem töltheti.

Rossz ez a semmit tevés és nem is arra gondoltam, hogy az óra közepén kezdjen el nyúlkálni, de óra után megengedném neki és nem lenne ellenemre, de ezt már nem mondom el neki. Összeráncolom a homlokomat, ahogy elmondja, hogy ez egyáltalán nem kivételezés. Én nem is tudtam, hogy ilyet is szokott csinálni, mondjuk nekem nem is volt ilyenre szükségem, mindig elkértem mástól az órai anyagot, ha hiányoztam. De az nagyon is ritkán volt, talán kétszer nem voltam az óráján tavaly.
Az meglep, hogy vissza tudja fogni magát azzal, hogy megcsókolom és a fenekébe is belemarkolok. De örülök, hogy tűri.
- Tényleg? Nem is tudtam, hogy van ilyen lehetőség. - Nézek rá még mindig értetlenül. Azért kicsit rosszul esik, hogy ez működik nála és nem kivételezik ezzel velem. Végül is, lehet, hogy egyszer majd kihasználom ezt is. Mondjuk lehet, hogy ma, hogyha Samantha nem hagy békén és tovább piszkál. A kulcsa is előkerül és, ahogy mondja, hogy szuper biztonságos, amit nem lehet lemásolni, kérdőn felhúzom az egyik szemöldököm. Azt hittem, hogy minimum kettőt minden kulcsból szoktak gyártani. Azért az megnyugtat, hogy majd csináltat nekem. Halványan el is mosolyodok.
- Rendben. Úgysem mennék át úgy, hogy nem tudsz róla. - Azért még ezzel megnyugtatom, mert nem áll szándékomban váratlanul megjelenni nála. Tudom, hogy mennyire fontos neki a szabadság és nem is akarok a nyakán lógni mindig és szerintem ezt nyáron a tudtára is hoztam. Megfogom a gépet, majd kimegyek, hogy visszamenjünk együtt a terembe. Direkt nem teszem fel a kezemet a kérdéseknél, mert úgy is tudom, hogy Elaine tudja, hogy én tudom a válaszokat, így másoknak esélyt adok arra, hogy kibontakozzák a tudásukat. Csak akkor jelentkezek, amikor már nagyon sokan rosszat mondanak, vagy épp senki sem jelentkezik. Viszont Samantha megőrjít, már csak azért is, mert telefirkálta a füzetemet és a keze megint a combomra téved. A válaszunk gyorsan elhangzik, így Elaine hamar tovább is megy. Egyből felállok, ahogy elbúcsúzik, mert tudom, hogy ez az óra végét jelenti. Mindenki elkezd pakolni, Samantha pedig rám néz.
- David baba este lesz buli, téged is várunk. Lejössz? - Csak, azért is ezen a becenéven szólít, csak, hogy bosszantson. Viszont van egy jó ötletem.
- Hát persze, ott leszek. Ki nem hagynám, hogy új csajokat szedjek fel! - Nézek rá gonosz mód, hogy ilyeneket mondok, mert tudom, hogy nem nézi ezt jó szemmel. És ahogy elnézem valóban nem bírja, hogy ezt mondtam.
- Több időt tölthetsz velem. Lesz egy külön boxunk. - Úgy csinál Samantha, mintha nem is hallottam volna azt, amit a lányokról mondtam.
- Rendben. - Egyezek bele, és nagyon jó színész vagyok, mert el is hiszi, hogy lemegyek. Meg is puszil, mire megint elhúzom az arcomat és letörlöm. Utálom mikor ezt csinálja.
- Este találkozunk. - Mondja vidáman, majd végig simít a mellkasomon és ott hagy. Én pedig mindent elpakolva odalépek az írásvetítőhöz és megfogva azt, elindulok Elaine felé. Mikor már az irodájában vagyunk magamhoz húzom és megcsókolom.
- Már vártam ezt a pillanatot. - Mondom mosolyogva, mert nagyon is örülök, hogy végre kettesben vagyunk. Le is teszem a táskámat és az asztalának dőlök, úgy nézek rá.
- Kérsz valamit este? Kaja? - Nézek rá kérdőn, hogyha úgy gondolja, hogy éhes lenne, akkor addig bevásárolok és csinálok valamit, vagy rendelek még nem tudom. Már az utóbbit azt inkább kihagynám, mert szerintem a pizzafutárnak feltűnne, hogy nem Elaine nyit ajtót.

Nem könnyű úgy tenni, mintha nem izgatna fel, amit csinál, de mindkettőnk érdekében teszem. Így a legkönnyebb túlélni. Ami meg a kivételezést illeti, őszintén sajnálom, hogy ez rosszul érinti. De rosszabb lenne, ha hagynám, hogy tévhitben éljen, nem?
- Nem terjesztem. De a felsőbb évfolyamokon van, hogy már előre jelzik nem tudnak majd eljönni, mert teszem azt a gyakorlati helyükön jelölnek ki nekik valamilyen feladatot arra a napra. Az ilyen esetekben szoktam felajánlani ezt a lehetőséget - magyarázom és remélem, hogy így sikerül megnyugtatnom. Ami a kulcsomat illeti, van pótkulcs. A szüleimnél, de vissza nem kérem tőlük. Szóval megpróbálok újat csináltatni, van erre módszer, tudom. Hogy gondolat olvasó-e, vagy csak kiismert az elmúlt hónapokban, azt nem tudom, de valahogy mégis megnyugtatnak a szavai. Sokkal könnyedebb szívvel adom oda neki a kulcsomat, s ha elrakta, akkor indulhatunk is vissza.
Az óra, viszonylag könnyedén zajlik. Mondhatni terv szerint, még ha vannak is kisebb zavaró tényezők. Abban biztos vagyok, hogy senki nem fog gyanút. Végül pedig, annak ellenére, hogy már odaadtam a kulcsom Davidnek, úgy döntök, kihasználom még azt a kis időt, amit vele tölthetek, és ismételten az írásvetítőt használva ürügynek, kérem, hogy jöjjön velem vissza az irodámba. Becsukom utána az ajtót, és ráfordítom a zárat, hogy még véletlenül se zavarhassanak meg. Örülök, hogy magához húz és megcsókol.
- Akkor most nagyon értékeled, hogy van egy írásvetítőm - válaszolom nevetve, és közben leteszem a jegyzeteimet az asztalomra. Közben persze nem távolodom el tőle. Most jó így. Furcsa, de jó. Biztonságos. Ez pedig miért furcsább - még mindig - de már nem zavaróan, sokkal inkább kellemesen.
- Csak nem főzöl nekem? - csillannak fel a szemeim, ahogy meghallom a kérdését. Ritka alkalom, ki kell használni. A gond csak az, fogalmam sincs, David mit tud elkészíteni, és nehezet kérni nem szeretnék. - Lepj meg! - mondom végül, hiszen alapvetően sok mindent szeretek, kicsi az esély rá, hogy olyasmit csinálna, amit esetleg nem.
Aztán hozzábújok, a mellkasára döntöm a fejem, és behunyom a szemem egy kicsit. Fárasztó napom van, de perceken belül, megint pörögnöm kell, így most tőle lopom az energiát. Az illata, amúgy is nagyon kellemes.
- Maradsz éjszakára is? - kérdezem, még mindig hozzá bújva. Valószínű, hogy igen, de azért volt már olyan, hogy haza kellett mennie valami miatt, és nem vacsora közben szeretnék szembesülni egy ilyen hírrel.

Élvezem, hogy azt csinálhatok Elainenel, amit csak akarok és egyáltalán nem szól rám. De talán egy kicsit túlságosan is meglep, hogy van nála egy ilyen rendszer, hogy odaadja a jegyzeteit. Szívesen kipróbálnám, amikor már nincs erőm az órákon ülni és hazamegyek, akkor nekem adná a vázlatait, bár tudom, hogy nem mindig adná oda, bár egy próbát azért tehetek.
- Hmm, ez tetszik. Akkor majd én is elkérem egy párszor. - Mosolygok rá, bár biztos vagyok benne, hogy az utolsó két szón fenn fog akadni, de még úgy sem láttam nagyon szigorúnak. A kulcsot is a zsebembe teszem, majd visszamenve az órára, tovább elviselem Samanthat, főleg úgy, hogy még az óra végén is elhív estére bulizni, bár nekem van ennél fontosabb dolgom is, de azért beleegyezek, talán akkor nem fog hívogatni. Elbúcsúzok tőle, majd felkapom az írásvetítőt és követem Elainet. Leteszem a helyére és hallom, ahogy kattan a zár, így titokzatosan tekintek rá.
- Bezárkózunk? Rosszra fogok gondolni... - Kaján vigyor ül ki az arcomra és szerintem most tökéletesen tisztában van azzal, hogy mire gondolok, miért zárt be ide. Amint közelebb jön, elkapom a derekát és magamhoz húzom, hogy csókot lopjak tőle.
- Hát persze. - Mosolygok, ahogy őt nézem. Jól áll neki a nevetés és a vidámság. Jól esik, ahogy hozzám bújik, el is kezdem simogatni a hátát.
- Ha szeretnéd. Bár nem vagyok túl jó szakács. - Egyből gondoltam, hogy kifogja használni a helyzetet és befog főzni. Bár még senki se halt meg egyszer se a főztömtől, talán nem lesz olyan rossz. Nyilván fiúlétemre nem várhat el tőlem valami nagyon speciális ételt, de egy rántott sajt, körettel soha sem tud kifogni rajtam.
- De nem tudom, hogy mit szeretsz. - Ráncolom össze a homlokomat, mert annyira nem ismerem még, hogy tudjam mit eszik meg. Azzal tisztában vagyok, hogy nagyon sok mindent szeret, de mégis csak jobb lenne, hogyha elmondaná, hogy mire vágyik, persze reális keretek közt. Kicsit eldőlök, hogy lássam az arcát, mikor feltűnik, hogy csukva van a szeme.
- Te alszol rajtam? - Kérdezem tőle, hátha megzavarom a pihenésében. Gonosz vagyok, de ha itt vagyok, akkor foglalkozzon velem. Kihúzom a széket, majd leülök, hogy Elaine az ölembe tudjon ülni és kényelmesebb legyen.
- Kéne ide egy kanapé. - Mennyivel jobb lenne, ha most lenne itt egy. El tudnánk kényelmesen feküdni rajta, úgy, hogy hozzám bújik.
- Ha akarod, akkor igen, bár nem tudom, hogy Samantha mennyire fog hívogatni, hogy nem vagyok bulizni. - Kicsit cukkolom, bár nem is akarok este lemenni, inkább nyugalomra vágyok, amikor egy kicsit pihenhetek. Túlságosan is el szoktam már a bulizástól, ami nagyon sok mindenkinek feltűnt, de az emberek változnak.
- Muszáj megtartanod az órát? - Elhúzom a számat, mert jobban örülnék neki, hogyha Elaine velem jönne és együtt mennénk hozzá. De persze megértem a kötelességeit is, de most annyira szükségem lenne rá ezután az óra után. Samantha teljesen kiidegelt.

- Kétszer David, többször nem - közlöm vele, és komolyan nézek rá, hogy tudja, ő sem kivétel. Nem lehet az. Természetesen ha van bármi kérdése arra válaszolni fogok órán kívül is, de a jegyzeteimet nem kaphatja meg minden alkalommal, amikor lustálkodni van kedve - Egyébként is! El akarod lógni az óráimat? - Kérdőn pislogok rá, kissé talán csalódottan. Hiszen, én nagyon szeretem, hogy ott van. Még így is, hogy miután neki adom a kulcsom és visszatérünk a terembe, Samantha nem hagyja békén. Valahol még szórakoztat is a dolog, és csak kicsit zavar. De végül úgy gondolom jól oldom meg a helyzetet és mentem ki Davidet a kellemetlen szituációból, hogy aztán az irodámba érve magunkra zárjam az ajtóm.
- Rosszra? - csábos pillantással lépek oda hozzá - Mikor voltam én rossz hozzád? - kinek mi a rossz. Az, amire David gondol az én szótáramban a „jó”-nál szerepel, nem a rossznál. De nem igazán van időm kifejteni a dolgot, megcsókol, én meg élvezem, majd megállapítom, hogy van haszna az írásvetítőmnek. Örülök, hogy egyet ért, és ha már átölel, kihasználom, hozzábújok. Jól esik, ahogy simogat, a vacsora felajánlása pedig egyenesen csodás.
- Szeretném - vigyorgok. Nem tudom mennyire jó vagy rossz szakács, de most van lehetősége bizonyítani - Mindent, ami finom - válaszolom és felpillantok rá, aztán hozzáfűzöm - A belsőségeket nem szeretem, amúgy jöhet bármi - remélem ez már kielégítő válasz. Tényleg nem vagyok válogatós, szóval nincs nehéz dolga. Csináljon, amit jónak lát. Habár, fogalmam sincs, milyen alapanyagok vannak otthon. De ezzel most nem akarok foglalkozni. David kreatív, ha meg mégsem, majd lemegy a boltba és vesz azt, amire szüksége van.
Kiélvezem, hogy nekidőlhetek, szagolhatom, és közben simogat. Igazán kellemes, el tudnám viselni ezt mindig. Ez pedig, megint egy olyan gondolat, ami eléggé meglep, korábban megijedtem volna ettől.
- Csak élvezem, hogy itt vagy… Mindjárt mennem kell, ki kell használni ezt a kis időt… - motyogom a mellkasának, de kénytelen vagyok abbahagyni, mert ő leül. Csúnyán nézek rá, mert ez most igenis gonosz volt, de aztán könnyedén és meg is feledkezve mindenről ülök az ölébe.
- Hogyne! Gondolj bele, miket pletykálnának rólam, ha betennék ide egy kanapét! - Nevetek megint, mert lássuk be, elég érdekes következményei lehetnének a dolognak, főleg, hogy már így is miket terjesztenek rólam abban a bizonyos blogban. Inkább az esti programra terelem a szót. Az sokkal fontosabb, minthogy mennyire kényelmesen töltjük a hátralevő 2-3 percet. Erre mit csinál? Megint azt a Samantha-t hozza fel… Felhúzom a szemöldököm, úgy nézek rá, hogy most mégis mit szeretne?
- Nos, igazán nem akarlak elszakítani a kiváló társaságától… De tudod, a telefonnak van egy olyan funkciója, hogy „néma” ráadásul ki is lehet kapcsolni…
Válaszolom végül, jelezve, hogy engem egyáltalán nem érdekel a lány, és meg is tudom oldani, hogy ne zavarjon. Egyedül Daviden múlik, hogy mit lép ezek után. Szerintem egyértelmű, hogy én mit szeretnék. Abban is biztos vagyok, hogy neki nem lesz kifogása. Nagyon ritkán mond nemet egy ilyen lehetőségre, és szerintem át kell beszélnünk pár dolgot. A mai nap tapasztalatait, hogy hogyan tovább…
- Muszáj. De pontosan be fogom fejezni, és sietek haza - dörgölöm az orrom az orrának, aztán adok neki egy csókot, majd felállok. - Szerintem ideje indulnod. Később látlak!
Mosolygok rá, aztán a tükrömhöz lépek, ellenőrzöm, hogy rendben vagyok-e, elpakolom a korábban az asztalra helyezett jegyzeteim, és előveszem a most következő órámhoz kellőket. A kulcs a zárban, ha David kimegy, csak el kell fordítania. Természetesen nem haragszom meg, ha ad még egy búcsú csókot, de biztos vagyok benne, hogy jobb ha előbb megy, és nem egyszerre megyünk ki. Hiszen, ő csak az írásvetítőt hozta vissza…

Megforgatom a szemeimet, hogy kijelenti hányszor is kaphatom meg a jegyzeteit. Igaz, hogy van pár olyan ember, aki jegyzetel és el is kérhetem tőle, de ilyet feltételezni rólam. Sóhajtok egyet és gonoszul mosolygok rá. El akarom hitetni vele, hogy pont ez fordult meg a fejemben.
- Ha ellógnám, akkor nem tudnálak csodálni. - Rántom meg a vállaimat, mintha ez egy teljesen megszokott dolog lenne, hogy azért járnak be az órára, és nem azért, hogy tanuljanak. Mellesleg, amikor nem piszkálnak, akkor igen is csodálom, amikor beszél. Elszakadok Samanthatól, hála Elainenek, majd az irodájába sietek mögötte. Hiába vagyok edzett azért van súlya ennek az írásvetítőnek. Mikor becsukja az ajtót, összeszűkítem a szemeimet, mert ez csak egy dologra enged következtetni.
- Állandóan az vagy. - Mondom sunyin, neki mindig sikerül elcsábítania, ami kezd kicsit kellemetlen lenni, de ezt nem mondom el. Magamhoz húzom és megcsókolom, mert nekem nagyon is hosszúnak tűnt azaz idő, amikor ezt nem tehettem meg. Örülök annak, hogy annak ellenére, hogy a diákja vagyok és elkezdődött az egyetem, azt akarja, hogy nála töltsem az éjszakámat. Bár főzni nem tudok, de azt hiszem, hogy van amit meg tudok csinálni, így nem aggódok.
- Pedig marha nyelvet akartam csinálni, hal belsőségekkel. - Vigyorgok, mert eléggé vicces volt az, amit mondott. Feltételezné rólam, hogy ilyeneket eszek? A közelébe sem megyek belsőségeknek. Simogatom a hátát, és nem bírom ki, az egyik kezem lejjebb csúsztatom a fenekére, mikor észreveszem, hogy csukva van a szeme.
- Ki bizony. - Halkan egyetértek vele, de azért leülök, hogy kényelmesebb legyen. A gonosz pillantásra értetlenül vonom fel egyik szemöldököm, hogy ezt mivel érdemeltem ki, de nem mondok semmit. A lényeg, hogy az ölembe ül. Nekem kényelmesebb, mint állva, és szerintem neki is, ebben a magassarkúban, bár ki tudja. Kezem a combjai közé csúsztatom, míg a másikkal simogatom a hátát. Azért megjegyzem, hogy egy kanapé nem ártana ide.
- Nem mintha bárkinek is köze lenne hozzá. De miért ne lehetne, hogy órák közt egy csésze teával relaxálsz? - Megforgatom a szemeimet, mert lehetne ezt is feltételezni, bár én is, amiket hallottam, szerintem előbb menne körbe az a pletyka, hogy itt éli a nemi életét.
- Csak nem zavarna, ha felhívna? - Gonosz mód mosolygok, mert szerintem tudja, hogy arra gondolok, hogy talán féltékeny. Bár igaz, szerintem ki fogom kapcsolni, vagy ha elfelejtem biztos vagyok benne, hogy Elaine megteszi helyettem. Viszont nem szeretnék most nélküle lenni, mert nagyon is felidegesített az a lány, és jobban szeretnék még hozzábújni, mint "búcsúzkodni".
- És ha 5 perccel előbb fejezed be? - Érdeklődök, majd elhúzom a fejemet, azért ezeket a "nyálas" dolgokat egyáltalán nem csípem. Viszonozom a csókját, majd felállok, amint ő is megteszi. Amikor a tükörhöz lép, mögötte termek és magamhoz húzom, majd a nyakába csókolok, miközben a kezem betér a felsője alá.
- Pedig, ha most nem tartanád meg az órát, lenne ötletem, mivel üthetnénk el az időt. - Suttogom csábosan a fülébe a mondanivalómat, miközben egyre feljebb viszem a kezemet. Ha nem állít le, akkor megfogom a mellét. Úgy utálom a melltartót, de most türtőztetem magamat, mert nem férne bele az időbe, így ellépek tőle, hogy közelebb tudja hajolni hozzá egy csókra.
- Arrivederci Amore! - Intek egyet, majd fordítok egyet a kulcson és már ott sem vagyok. Sietek, hogy minél előbb nála legyek és elkészüljön a kaja, mert éhes is vagyok, de leginkább rá és nem az ételre.

- Na azért! - jegyzem meg nevetve. Mondjuk, a csodálás az enyhe túlzás, de örülök, hogy mégis csak marad az óráimon. Még akkor is, ha ezzel nem vagyok egyedül. Elvégre, én megtehetem, hogy bármikor magamhoz hívom, senki nem vonhat kérdőre, és azon sem lepődnek meg, hogy nem utasítanak vissza.
Ismét az irodámban találjuk magunkat, és David rögtön karjaiba húz. El is gyengülnék, de panaszkodni kezd.
- Ez esetben lehet nem kéne többet találkoznunk... - ártatlanul mondom, közben pedig a szavaimnak teljesen ellentmondva, a nyaka köré fonom a kezeim. Szeretem a csókját, viszonozom is, majd engedve a kísértésnek, hozzábújok. Akárhogy is nézem, fáradt vagyok. A vacsora ötlete csodás, csak azt nem szeretem, hogy húzni próbál. Felpillantok rá, kérdőn. Nem gondolja komolyan, látszik rajta. S bár legtöbbször van valami frappáns válaszom az ilyen megjegyzéseire, most túl fáradtnak érzem magam. Ezt nyilván ő is észreveszi, szóvá is teszi. Én meg az idő rövidségére hivatkozom - elvégre, az is igaz.
Ahogy a fenekemre csúszik a keze, szélesebben kezdek mosolyogni. Meg is csókolnám újra, kicsit talán szenvedélyesebben, de merényletet követ el, és leül. Nagyot sóhajtok, aztán az ölébe ülök, úgy magyarázom, hogy nem lehet kanapém.
- Ajj, David! - végig simítok az arcán - Mert... túl jól ismernek - beharapom a szám, és elpillantok oldalra. Hiába próbáltam titkot csinálni belőle, mostanra inkább nyílt titok, hogy több hallgatóval is lefeküdtem. Most pedig, az a kérdés, hogy óvom meg Davidet? De egyelőre nem hiszem, hogy értené, mert féltékennyé próbál tenni.
- Engem nem... Téged fog zavarni - válaszolom kissé sejtelmesen, és megcsókolom. Az igazság az, hogy tényleg nem zavarna, bár az állandó csörgés egy idő után zavaró. Az az eshetőség, hogy esetleg felveszi a telefont, teljességgel ki van zárva. Vagyis, én elképzelhetetlennek tartom, hogy miközben velem van, eszébe jusson felvenni. Túlságosan sokat gondolok magamról?
- Akkor betegnek néznek - mondom nevetve, és az orrom is az orrának dörgölném, de elhúzza a fejét. Ettől csak még jobban nevetek, majd adok még egy csókot neki. Felállok, hogy ő is felállhasson és elmehessen. A tükrömhöz lépek, ott ellenőrzöm magam, ő meg aljas mód, mögém lép, a nyakamba csókol - tudja, hogy ez egy érzékeny pontom - és a felsőm alá is benyúl. Lehunyom a szemem, úgy hallgatom, amikor a mellemhez ér, egy apró nyögés hagyja el a számat.
- Tartogasd az ötleteid vacsora utánra - mondom, amikor végre meg tudok szólalni. Majd kapok egy utolsó csókot még. Ez már jóval könnyebb kordában tartani, mint az előzőeket. S mikor elköszön, nevetni kezdek, intek neki. S amíg ki megy, az asztalomon pakolászok. Aztán ismét ellenőrzöm magam a tükrömben. Megigazítom a ruhám, majd felkapom az órámhoz kellő jegyzeteimet, és kisietek a teremből, hogy megtarthassam az utolsó órám. Davidnek hála, jó kedvűen lépek be az előadóba.

karakterinformáció

» After School - Elaine&David
» Here we meet again - Elaine és David
» David and Elaine - kettesben <3
» David & Elaine - beszélgessünk!
» Elaine&David - első randi

Elaine és David - féltékennyé teszlek :P :D

Elaine és David - féltékennyé teszlek :P :D

Similar topics

Similar topics