Végre szombat van, és a nap nagy részét átaludtam, hogy aztán bevethessem magam az éjszaka örömeibe. Mindig is volt némi dugipénzem, amit saját szórakozásomra fordítottam. Volt, hogy csak néhány dollár, de megesett, hogy több száz. Minden annak függvénye volt, mennyi és milyen munkát kaptam.
Viszont, mivel bármit képes vagyok eljátszani, a pókerarcom is kiváló, így rendre meg tudtam többszörözni a zsebpénzemet. Most is ez a cél, keresni egy játékbarlangot, és játszani, nem csak az élvezetért, hanem a kereseti lehetőségért. Az újsághordás nem fizet túl jól, de egyenlőre nem találtam mást.
Találok egy helyet, ami kedvemre való, mert kellően sokan vannak, hogy ne keltsek feltűnést, váltogathatom az asztalokat, és ha minden igaz, privát játékokat is lehet a háttérben játszani. Csak meg kell találnom a megfelelő személyeket hozzá. Addig viszont játszani kell. Ismerkedni. Nézelődni. (Csalizni.) Nos, igen. Csalizni. Kérek egy italt, és leülök az egyik asztalhoz. Póker. Remek. Az asztaltársaimat veszem szemügyre.

Belemerülök egy játékba, az asztaltársaim nem túl gyakorlottak, egy-egy gesztus hamar elárulja őket, blöffölnek-e vagy sem, így viszonylag gyorsan keresek sok pénzt. Mielőtt nagyon megnéznének (és nagyon megutálnának, hagyom magam megverni), és arra hivatkozva, elhagyott a szerencsém, átmegyek egy másik asztalhoz (még így is tekintélyes haszonnal a zsebemben).
Nincs szerencsém, asztaltársaim éppen most határozták el, hogy isznak valamit, így egyedül maradok, és a krupié is magamra hagy. Az órámra nézek, bőven van még időm, holnap amúgy sem kell postázni, aludhatok tíz óráig, ha ahhoz tartja kedvem. vagy tovább. Ki a kutyát érdekli, ha akár délben kelek fel?
Nézelődöm, mert éppen nincs jobb dolgom. A szomszéd asztalnál van egy ürge, aki nagy tételben játszik, és nem is rosszul, gyorsan növeli az elébe tolt zsetontornyokat. Igazi pókerarc, egyenlőre nem találok rajta fogást. Aztán egy hang csendül a közvetlen közelembe, és én felé fordulok.
-Jó estét!- köszönök udvariasan, majd megakad a szemem a lányon. Furcsa, de nem igazán illik ide. Bár minden krupié csinos (a fiúk is), belőle egyfajta ártatlanság sugárzik. Mintha egy másik bolygó szülötte volna. A ruha... a ruhája elég nyitott, és az a mellény, amit felette visel, mintha egy számmal kisebb volna... Tudják ezek, mitől döglik a légy, hogyan lehet az ártatlan játékosok figyelmét elterelni! Hűha...
Nem tudom nem észrevenni, hogy enyhén elpirult. Talán túl feltűnően néztem volna meg? Hozzászokhatott volna, nem én vagyok az egyetlen férfi a casinóban. Aztán ahogy jobban megvilágítja az asztal fölé lógatott lámpa, ahogy elrendezi a játék kellékeit, az az érzésem támad, hogy ezt a lányt már láttam valahol. Nem ebben a ruhában, az biztos, de a szőke haja... Majdnem tejföl szőke. Ilyet csak egyszer láttam az utóbbi időben.

A casino új számomra, és új minden játékos, minden arc. Az első asztalnál nagy szerencsém van, a játékostársaim nem túl gyakorlottak, valószínűleg kedvtelésből játszanak, mert komolyabb megerőltetés nélkül kerekedek fölébük. Azért viszont, hogy ne utáljanak nagyon, néha őket is hagyom nyerni, én is vesztek némi pénzt. Tulajdonképpen jó hangulatban hagyom őket ott. Vagy nem számít nekik a veszteség, vagy túlságosan szeretnek játszani, nem tudom, de én tovább állok.
Másik asztal, más arcok. Alig ülök le, máris egyedül maradok. Hamarosan új krupié érkezik, és bámészkodásom véget is ér. Őt nézem, mert kifejezetten csinos, ráadásul valahonnan ismerős is. Nem forgolódom nők társaságában, mégsem tudom hova tenni. A szöszi haja ég az agyamban, mint egy felkiáltójel, én azt már láttam valahol.
A titokra ő jön rá, és meg is lep, mert valószínűleg ő is rólam gondolkodott. Szinte felkiált, ráadásul le is tegez, mintha legalábbis ismerősök lennénk, és ez rögtön zavarba is hozza. Az arca gyorsan vált színeket.
- Az újságot hordom ki, nem tévedsz...- visszategezem, lássa, hogy a dolog nem zavar. Magamban nevetgélek, miért vagyok ilyen hatással a lányokra. Csak egy egyszerű srác vagyok, miért van mindenki zavarban tőlem?
És eközben be is ugrik, hol láttam. Valamelyik nap, már éppen a meló vége felé láttam őt egy kislánnyal, a kertvárosban, a körzetemben. Rögtön az a csaj jutott eszembe, aki azért hagyta ott a gimit, mert teherbe esett. Ez a lány is nagyon fiatal, mégis egy kislánnyal volt. Elsőre az ugrott be, az ő gyereke, és éppen oviba, vagy iskolába viszi. Őszintén megmondom, nem is foglalkoztam a dologgal. Mostanáig. Tűnődöm. Ha az ő gyereke az a kislány, vajon ki vigyáz most rá? A nagyszülők?
Senki magánéletébe nem akarok vájkálni, hiszen az én életem sem volt éppen felhőtlen. Nem tudhatom, ez a lány egyszerűen csak könnyelmű volt, vagy erőszak áldozata. Ahogy most kinéz... Nos, összezavarja az érzékeimet. Ez az állás nem éppen olyan lányoknak való, akik már egy fürkésző tekintettől is zavarba jönnek. Biztos ő is tisztában vele, mennyire csinos, és hogy ebben a szerkóban megbámulják a férfiak. Ráadásul már tapasztalata is lehet velük kapcsolatban. Rájátszana az ártatlanságára? Pokoli jól csinálja.
- Szabad beszélgetnünk, míg nem jön valaki? Vagy játszhatunk kettesben is valamit? 21? - kérdezem, és körbekémlelek. Tudom, hogy a casinókban vannak szabályok, és nem akarom veszélyeztetni az állását. Ha valaki, én pontosan tudom, mit jelent egy jó állás. Ez annak tűnik. És neki ugyanúgy kell a pénz, ahogy nekem, hiszen leányanya. Nem hiszem, hogy férjnél van, az ujján nincs jegygyűrű. Igen, azt is megnéztem.

Gyorsan vonok le következtetéseket arra vonatkozóan, miféle lehet ez a lány. Mama mindig arra tanított, hogy a nőkkel kapcsolatban elővigyázatos legyek. Véleménye szerint vannak olyan lányok, nők, akik csak apát akarnak csinálni majd belőlem. Hogy én általam, vagy már a meglévő gyereküknek, egykutya. Bár amikor erről beszélgettünk, előhozta a megfelelő védekezési módszereket is, hiszen azt észrevette, hogy egészséges fiú vagyok, és érdekelnek a lányok. Abban biztos volt, hogy nem vagyok kész az apaszerepre. És milyen igaza volt! Idősebb vagyok már néhány évvel, de még most sem vagyok kész. Sőt, még olyan lánnyal sem hozott össze a sorsom, akit el tudtam volna képzelni, hogy a közös gyerekünk anyja legyen. Szóval, csak sorjában...
A lány nagyon csinos, és félénknek tűnik, annak ellenére, amit sejteni vélek róla. Valami nagyon zavar, de nem tudok rájönni, hogy micsoda. Vajon hány éves? És az a kislány? Számolgatok. Zavarba hoz, mennyire fiatal lehetett, amikor...
Inkább játszanék. Ez eltereli a figyelmem róla, legalábbis nem agyalok. Megint elpirul, és gondolkodnom kell, vajon éppen most miért. Szórakoztatás. Én rögtön elsőre a játékra gondoltam, de meglehet, hogy ez is olyan fajta hely, ahol a színfalak mögött szexuális szolgáltatásokkal is kedveskednek az azt megfizető vendégeknek? Nem érdekel a dolog különösebben, sosem akartam ilyen lehetőséggel élni.
- Általában?- kérdezek vissza, de inkább csak azért, hogy lássam, ismét színt tud-e váltani. Bájos a zavara. Elmosolyodom, hogy lássa, csak ugratom, aztán bocsánatot kérek tőle.- Ne haragudj. Ez elég udvariatlan kérdés volt.
Figyelem, ahogy keveri a lapokat. Szeretem a friss lapok illatát, és ahogy összepörgeti a paklit, megcsap a szele. Új pakli lehet, mert pattognak a lapok. Ez az én szempontomból nagyon jó, hiszen kevesebb az esélye, hogy cinkezve lennének a lapok, tehát tiszta a játék. Két-két lapot oszt le elénk. Nálam egy 9-es és egy 7-es van.
- Kérek.- Mielőtt azonban megnézném a lapomat, megkérdezem- Mekkora alappal szokás itt játszani? - Azaz mennyi a kezdő tét? Egyes helyeken 50 cent, de ez a hely nem egy kis lebuj, lehet, hogy itt magasabb a tét. Nem bánom. A lány csinos, és annak ellenére, hogy bizonyos belső hangok óvni akarnak tőle, a társaságában akarok maradni.

Nem tagadás, tetszik a lány. Talán éppen a pirulásai, vagy hogy kedvesen magyarázkodik és nem háborodik fel. Viszont nem szeretném, ha ő rosszul érezné magát a társaságomban, ezért visszafogom magam. De előtte bocsánatot kérek. Nem szoktam szemtelen lenni, mama nem erre nevelt. Azt mondta, ha valaha el akarom érni egy asszony (lány) feltétlen szeretetét,  tisztelettel kell bánnom vele. Persze, időnként bohóckodom én is, hülyülök és flörtölök, de sosem hazudok szerelmet. Nem lenne tisztességes.
Örülök, hogy hajlandó velem játszani. Figyelem a profizmusát, ahogy kever. Nekem úgy tűnik, szereti ezt csinálni, a mozdulatai kecsesek és könnyedségről árulkodnak. Biztos vagyok benne, hogy szereti a kártyát. Lássuk csak, játszani is szeret-e?
- Legyen 5 dollár- mondom lazán, bár nem szoktam ekkora tétben 21-et játszani. Nem túl ígéretes a lapom. 16 kevés ahhoz, hogy bármit kezdjek vele, de sok ahhoz, hogy bátran kérjek rá. Mégis kockáztatok. Kikérem a lapot, de még mindig nem nézem meg. Az arcát figyelem. Nagyon nyugodt, majdhogynem boldog kifejezés ül az arcán. Nem ismerem még, de az a tippem, jó lapja van. Magának nem oszt. Legalább 19-e van. Felemelem a lapot, amid harmadikként osztott nekem, és vissza is dobom.
-Sok.
Visszaadom a lapjaim, és ismét egy ötöst teszek az asztalra. Egyértelmű, hogy szeretnék még játszani. Örülök, hogy kettesben vagyunk. Néha nem is kell beszélgetni ahhoz, hogy valakit megismerjünk. Már maga a játék stílus árulkodó. Hiszek az ösztöneimben, hiszek a megérzéseimben, és nem hiszek a hangnak, ami azt mondja, ezt ne folytassam. Nem a pénzem féltem (az a belső hang sem a vagyonomat védi).
- Hogyan szabad téged szólítani? - kérdezem, ahogy leteszi elém az újabb két lapot. Nem nézem meg addig, amíg nem látom, ő megnézte a sajátjait.

Az első kör nem kedvez nekem, de mint tudjuk, a remény hal meg utoljára, én szeretek játszani, és nem mellesleg a lány társaságát is élvezem (különben kerestem volna már magamnak egy másik asztalt, játékostársakra hivatkozva).
Figyelem az arcát, ahogy a lapjait megfordítja (21), apró mosoly suhan át rajta. Tetszik, hogy kimutatja az érzelmeit. Jó lap, az jó lap, és két lapból 21 a legjobb! Az lenne furcsa, ha hidegen hagyná. Ebből megint következtetéseket vonok le: nem elfásult. Szuper! Bármit tett is vele az élet, ebben a lányban még van optimizmus, önbizalom, nyitottságra való hajlandóság. Ezért is merem megkérdezni a nevét (bár a névtábla árulkodó, az mégis olyan hivatalos). Mielőtt válaszolna, gyors pillantással méri fel a terepet. Tart valamitől? Vagy csak untatom? Megmaradok abban az optimizmusomban, hogy ő is élvezi a társaságomat.
- Anna...- Édes Anna, teszem hozzá gondolatban, és egy novella jut eszembe.  Hogy is volt? Egy gazdag ficsúr elcsavarja a szolgálólány fejét? Nem emlékszem pontosan, de valami ilyesmi volt.
Közben új kört kérek, és a kérdése nyitott marad. Jól értem? Biztosan. Ha valóban a nevem érdekli, talán nem vagyok reménytelen eset. Ennyivel tartozom is neki. Az ő stílusában válaszolok, bár nekem nincs névtáblám.
- Joshua. De csak Joshnak szoktak szólítani- apró mosolyra húzom a szám, és megnézem a lapjaim. Egy 7-es és egy 8-as. - Igen, kérek még egy lapot. - Hogy a játékról meg ne feledkezzünk!
Figyelem, ahogy oszt magának, és azt gondolom, kevesebbje van, mint 17. Ad lapot  nekem is.
- Innál velem valamit? Gondolom, alkoholt nem lehet, de egy üdítőt...?- kisímitok egy rakoncátlan tincset a homlokomból, aztán kezem a lefordított lapom felé teszem, és erősen koncentrálok. Csak annyit érzek, hogy kör lapom van, és nem túl erős. akár szerencsém is lehet.

//Te játsszd ki, hogy milyen lapom legyen, kérlek! <3//

Az első kör után túl esünk a bemutatkozáson. A második alatt megtudakolom, ihat-e velem valamit (vagy akar-e). Bár az eddigi tapasztalataim szerint a játékbarlangok nagy része arra hajt, minél több pénzt húzhassanak ki a vendég zsebéből, ebből a lányból nem nézem ki, hogy ezzel visszaélne. Naív vagyok? Ha igen, megszívom...
Hiába bűvölöm a lapot, nem érzem az erejét, így csak abban lehetek biztos, hogy kicsi. Csalódott vagyok a kettest látva. Mekkora esélyem van, hogy kis lap jön, tekintve, hogy viszonylag kicsiket kaptam eddig is?
- Kérek még egy lapot- mondom, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, három lapra kérni még.... A játékosok 98 %-a ilyenkor már nem kockáztat. Figyelem a kezét, ahogy kecsesen a lapért nyúl, ahogy elhelyezi elém. Ismét fölé csúsztatom a kezem, bűvölet beindul, de közben már a lányra nézek.
- Mit rendelhetek neked? - Nagy valószínűséggel vesztek, de nem adom fel a reményt. Elvégre úgy is nyerhetek, ha neki többje lesz 21-nél... Vajon ő milyen lapot húzott magának? Arcának finom vonalait követem. Esküszöm, csodálkozom, hogy vállalhat ilyen munkát! Hiszen olyan fiatalnak látszik, mint a legtöbb középiskolás.

Immár négy lap van a kezemben, egy 7-es, egy 8-as, egy 2-es és az ász, ami együttesen 18. Annának három lapja van. Mielőtt idáig eljutottunk, sikerült kiderítenem, hogy szívesen inna valamit (amit én).
- Ha szoktál sörözni, akkor légyszíves, mondd meg, milyet innál a legszívesebben, ha nem... kólázzunk- mondom neki, kis mosolyba rejtve válaszom. Nem tudom elképzelni, hogy esténként sörözne, de ha bevállalja, állok elébe. Viszont, ha csak üdítőt választ, én is azt iszok.
Leterítem a lapjaim, mert úgy számolom, kevés az esélye, hogy ismét ászt, kettest vagy hármast kapjak, és várakozva nézek rá. Míg ő is kiteríti a lapjait, szememmel máris egy pincér után kutatok, hogy mielőtt elkezdhetnénk játszani a következő kört, akár le is adhassam a rendelésem.
Úgy érzem, ennek a lánynak nem itt a helye. Fogalmam sincs, ki vagy mi vehette rá, hogy egy játékbarlangban kelljen dolgoznia (és leginkább még mindig a ruházatán vagyok fennakadva), de azzal próbálom magyarázni magamnak, hogy napközben talán a gyermekével van elfoglalva és közben talán suliba jár... Egyszerűen nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ő még tulajdonképpen "iskolás".
Újabb ötöst tolok az asztalra, új játékot kezdeményezve.
- Anna- nézek rá, miközben leosztja nekem a két lapot- volna kedved találkozni velem... valamikor?
Nem érdekel, ha leányanya. A válaszából úgyis ki fog derülni, én bejövök-e neki, egyáltalán van-e értelme, hogy ábrándozgassak róla vagy vele kapcsolatban, vagy maradok csak a postás, vagy mint jelenleg, csak egy játékos a sok közül a számára. Ki tudja, miért, de én nem csak ilyen szinten akarom ismerni.

Míg azon agyalok, fiatal kora ellenére hogyan vállalhat ilyen munkát, eszembe jut az is, hogy talán rá van kényszerülve. Egy kisgyerekkel láttam, feltételezhetően az övé. Lehet, hogy napközben suliba jár, és biztos, hogy ehhez a munkához nagykorúnak kell lennie, bár fiatalabbnak néz ki, mint 21...
Sikerül megbeszélnünk, hogy hogyan szólítsuk egymást, és azt is, mit igyunk (kólát), de letöri a kísérletem, hogy találkozzunk valamikor. Arra hivatkozik, hogy mivel a vendége vagyok, nem találkozhatunk munkaidőn kívül.
- És mi lesz, ha kiderül, én vagyok a postásotok?- súgom oda nevetve- Eltiltanak az asztalodtól?
Ez az egész egy vicc.
Aztán megpróbálom másképp értelmezni a dolgot. Mi van, ha ez egy finom módja a lerázásnak? Veszem én a lapot! Elvagyunk, itt az asztal mellett, de eddig, ne tovább. Inkább betartom a szabályokat, leszek jó fiú, kedves idegen, elhallgatva, hogy ismerjük egymást (igazából nem), és csak játszunk, mert játszani jó, és mert kedvelem a társaságát, akkor is, ha nem túl beszédes (én sem vagyok az).
Nem erőltetem túlságosan ezt a "találkozzunk" témát; a lehetőséget úgyis meg tudom találni, ha nagyon akarom. Ezek után azonban kétszer is átgondolom, akarom-e, mert miért is szaladnék olyan szekér után, ami nem akar felvenni? Inkább játszunk. 15-re kérek lapot, és a közben kiérkezett kólát kortyolgatom.
Megjegyzem, kevés olyan lány van, aki elnyerhetné a bizalmam, Annának valahogy sikerült, bár felszínes a kapcsolatunk. Olyanfajta báj és szelídség árad belőle, ami a mai lányokra abszolút nem jellemző. Nos, egy csata elvesztése még nem jelenti azt, hogy elvesztettem a háborút. És van egy hatalmas adu a kezemben... Meg tudom találni...

//Köszönöm a játékot! ^^//

Bár a szavaival visszautasítja a találkozás lehetőségét, azzal, hogy elneveti magát, el is árulja, hogy igazából nem háborította fel az ötlet. Én úgy teszek, mintha vettem volna a lapot, és nem feszegetem tovább a kérdést, agyban ugyanis már tovább pókerezek. Mint mondtam, játszani nagyon szeretek, a kártyajátékok viszont arra is megtanítottak, hogyan fogjam vissza az érzelmeimet, hogyan puhatoljam ki az "ellenfelem" gyengeségeit, és legfőképpen azt, hogyan tudok rejtőzködni.
Anna is ezt teszi, és bár az okait nem ismerem, el tudom képzelni, hogy nem lenne jó, ha a magánélete összemosódna a munkájával. Ha akarva-akaratlanul az érzelmei befolyásolják, elveszítheti a munkáját, hiszen a vérbeli profik a legapróbb jelekre is ugranak. Főleg azok, akik nagyban játszanak. Egyszer én is tanúja voltam hasonlónak. A helyzetet ki kellett vizsgálni, mert azzal vádolták meg a krupiét, hogy részrehajló, aztán kiderült, valóban így volt.
Beletörődöm a helyzetbe, úgyis vannak lehetőségeim, hogy felvegyem a kapcsolatot vele, de váratlanul ér, amikor elbúcsúzik tőlem.
- Ó, értem... Hát, örültem...- mondom neki, aztán elmosolyodom, ahogy elhaladtában visszanéz rám. Mosolyog. Szívderítő kis mosoly, belelopja magát a szívembe, őszintének tűnik és melegnek. Elpakolom a pénzem, téblábolok az asztalok között, aztán kinézek magamnak egy kisebb társaságot, akik pókereznek, és amikor felszabadul egy hely, leülök oda. Éppen rálátok a pultra, ahova Anna beállt. Nem igazán megy jól a játék, gyakran dobok el jó lapokat, és egyszer belekeveredek egy alapjában reménytelen licitbe. Veszítek, de fel sem veszem, egyszerűen már nem a játékra gondolok.
Elveszítem a pénz felét, amit korábban nyertem, és azt gondolom, itt az idő megállni. Megköszönöm a játékot, és udvariasan elköszönök, majd Annát keresi a szemem, de ebben a pillanatban őt sem látom, és nem szeretném, ha feltűnő lenne, hogy sokat forgolódok. Jöhetek én még ide máskor is. És ott az én melóm is... A játszma még közel sem ért véget. Fogunk még mi találkozni. Remélem.

//Én is köszönöm.//