Pontosan egy hete lett vége a turnémnak, még egy hét pihenés utána jön újra a nagy munka. Igen összesen egész nyáron van 2 szabad hetem, amikor azt csinálhatom, amit akarok. Persze ekkor is megtalálnak a paparazzok és az örült rajongók, de legalább most nem kell órákat bent lennem a stúdióba.
És mit csinálhatnék ilyenkor? Rövid gondolkozás után, úgy döntöttünk (mármint én és Pedro (legjobb barát) (hú, de sok záró jelent rakok ki)), hogy ellátogatunk a vidámparkba. Régen jártunk már ott és amúgy is az Pedro kedvenc helye. Így közös döntés alapján fél kettőkor már a vidámparkba voltunk. Sajnos a kígyózó sorban nekem (védelmi okokból) nagyszemüvegben és fekete kapucnis pulcsiba kellet állnom. Ha ezeket nem húztam volna fel a rajongók tutira megtámadtak volna. Amúgy nem értem, hogy miért pont fekete pulcsit húztam. Tisztára melegem volt. De nagy sorba állás után végre valahára bejöttünk. Ugyan olyan volt a hely, mint régen, de a varázsa nem veszett el. Először a kisebb sorú dolgokat próbáltuk ki, majd utána, ahol többen álltak. Végül megéreztünk a Halál völgye nevű hullámvasúthoz. Az egész helyben ez a legjobb! Az elején nagyon lassan megyünk, valami horrorisztikus lassú szám van berakva és minden féle zombikra emlékeztető tárgyak vannak mindenhol, majd hírtelen begyorsul és vihogó hangot nyomnak be. Más néven: cool! Persze még mindig rajtam volt a „paparazzo+rajongó elleni védő ruha”, nehogy valaki felismerjen és tönkre menjen a szabad időm. Igazából, amikor a Halál völgyéhez oda értünk nem állt nagy sor, csak 5 ember. Az egyik lány nagyon szép volt. Miután kivártuk a sorunkat a kocsikhoz mentünk, na de ekkor kezdődtek el a bonyodalmak. Egy dolgozó szabta meg, hogy ki kivel lesz egy kocsiba. Persze mi meg Pedro nem egy kocsiba kerültünk. Ő egy sráccal volt, én pedig azzal a csinos lánnyal, akit a rövid sorba láttam meg. A lány mikor mellé ültem nagyon megnézett. Végül is eléggé félelmetesen tűntem a szerkóba, főleg ezen a horrorisztikus helyen. Majd elindult a kocsi. Mindenféle kezek, lábak és már zombi testrészek estek a plafonból az arcunk elé és a falon is rémisztő dolgok voltak. A lány néhány szól felsikított, de ezzel nem igazán foglalkoztam, mert le se tudtam venni a szememet róla. Wahoo! Milyen gyönyörű a szeme, a haja, az arca! Egyszerűen gyönyörű volt! Pedig még rendes világítás se volt.
Már tudtam, hogy mindjárt jön a gyors szakasz, amikor hírtelen megállt a kocsi és csak vártunk. 5 perc múlva végre jött egy srác és felkapcsolta a lámpákat, de a kocsi még mindig nem indult.
- Bocsi, hogy ezt kérdezem, de nem vennéd le a kapucnidat?- kérdezte a lány, aki így rendes fényben még gyönyörűbb volt. - Csak azért, mert így eléggé félelmetes vagy - mondta. Jól tudom, hogy nekem kellet volna megtennem, de megtettem. Lehúztam a kapucnimat és a lány nagyon elcsodálkozott.
- Te Williem Peterson vagy? –kérdezte tőlem én, pedig bólintottam.
- És a te nevedet megtudhatnám?- kérdeztem tőle mosolyogva.
- Emma Hamilton- válaszolta, de még mindig meglepődve figyelt engem- Te az a Williem Peterson vagy?
- Igen- válaszoltam- Los Angeles-i vagy?
- Nem, csak szeptembertől ide fogok suliba járni, a Francesbe –válaszolta – Amúgy imádom a számaidat!
- Örülök neki, hogy imádod őket- válaszoltam és ezután csodálatos 30 percen át beszélgettünk. De sajnos megszerelték a kocsinkat és vége lett. Persze a kijárat előtt még gyorsan elkértem a telefon számát és felhúztam újra a pulcsimat. Ő jobb, én pedig balra mentem. Egy pillanatra még összenéztünk, de ő hírtelen elveszett a nagy tömegben. Olyan csodálatos ez a lány. Egyszerűen elképesztő. Talán szerelmes vagyok belé?
!

Show a little less