Huszonnegyedik nap. Épp most mentek el anyáék, az ebédemmel szemezek. - Ez lehetne a hajónapló bejegyzése mára jelen pillanatban, ugyanis tényleg egy kisebb tálka gyümölcsleves, valamint sült hús bőségesen ellátva salátával leledzik a tálcán előttem.
Egy kis, háromfős asztalnál ülök az ablak mellett. Tévém és internetem is van, meg saját szobám fürdővel. Próbálják elhitetni az emberrel, hogy ez nem egy kórház és ő nem beteg, csak "étkezési zavaros", ahogy az orvos mondja állandóan, de lássuk be, naivság lenne elhinni mindezt, hiszen ahogy kitekintek az udvarra, látom, ahogy fehér ruhás emberek kísérgetik a viccosztály lakóit fel-le. Hol máshol tennének ilyet, ha nem egy kórházban?! Még ha van képe magánklinikának is nevezni magát...
Kicsit haragszom anyáékra. Nem őket okolom a helyzetemért - én voltam a hülye, már belátom - hanem azért, mert totálisan feleslegesnek tartom ezt az egészet. Nem kellene ennyi pénzt beleölniük a dologba, mikor egyébként is lenne mire költeni odahaza. Épp egy lakásfelújítás közepette vannak ugyanis. Erre képesek heti kétszer ide repülni és még fizetni is az ellátásomat! Sose fogom tudni meghálálni, visszafizetni meg pláne nem a dolgot.
Szóval ebéd... a salátából baj még nem lehet, azzal kezdem akkor, azt hiszem.

A nyíló ajtóra kapom fel a fejemet és mosolyt csal arcomra, ahogy Izzie a telefonnal a fülére ragadva érkezik. That’s my girl! Ugyanakkor el is szontyolodom kicsit, hiszen tavaly én voltam így… és imádtam csinálni.
A szigorú tekintetre csak vállat vonok és szemtelenül lassan emelem a számhoz azt a villányi salátát, amit épp felszúrtam.
- Szia Izzie! Látom minden mozgásban a GT kapcsán… Ugye nem a Morrison’s-tól rendelitek a pólókat! Tavaly nagyon bunkók voltak és alig akartak számlát adni, nemhogy mást. – De ezt leírtam neki abban a két word oldalnyi e-mailben, amit a múlt héten küldtem a tavalyi szervezéssel kapcsolatban, elérhetőségekkel, meg mindennel együtt.
- Ne is erőltesd, még megfájdul a fejed, cica! – szélesedik ki mosolyom és újabb falat salátát tüntetek el.
– Inkább arról mesélj, hány pasi járt az ágyamban nélkülem, most, hogy csak a tied a szoba!

Meg kell látogatnom Breet. Ennyivel tartozom neki. Na meg... évek óta ő az egyetlen, akivel tényleg mindig normálisan tudtam beszélni, és most baromira hiányzik a HÖK-ből. Főleg, hogy jön az az átkozott gólyatábor, és mást sem hallok, csak, hogy "gólya,gólya,gólya,gólya" az agyamra megy. És ilyenkor jó lenne, ha lenne ott valaki, aki normális. De nincs. Mindenki megkergül ettől a rendezvénytől. Idegőrlő. A másik meg... khm... hát a pletykák, hogy miért is került kórházba... Kicsit bűntudatom is volt, hogy amikor visszajött, azzal kezdtem, hogy megkérdeztem hízott-e? De ha egyszer kerekebbnek látszott? Na meg, ki gondolta volna, hogy ilyen problémái vannak? Én nem. Egyébként sem tűnt kövérnek soha. És azt gondoltam tisztában van vele, hogy nem bántásnak szántam, de most már nem vagyok benne biztos.
Fogalmam sem volt, hogy mit hozzak neki, de azt gondoltam, hogy valamit kell. Végül vettem egy kis doboz konyakos meggyet, pedig sejtem, hogy a kórházban nem fogják hagyni, bármi alkoholosat fogyasszon, és talán ő sem lesz boldog a csoki látványától, de a szándék a fontos. Nem?
Némi útba igazítás után megtalálom az ajtót, kopogok, majd választ nem várva, benyitok, de talán rosszul teszem. Nincs egyedül, és Izzie utolsó mondata, egyáltalán nem olyasmi, amiről tudni akartam. Egy pillanatra le is dermedek az ajtóban.
- Khm... Gratulálok Iz, javuló tendenciát mutat az ízlésed... - szólalok meg végül, és úgy döntök, hogy ezzel az információval sem csinálok semmit a jövőben. Mintha nem is hallottam volna. Breehez lépek, az ágyához - természetesen a másik oldalra - húzok egy széket és leülök - Szia Bree! Gyógyulj meg hamar! - mondom és szépen az ölébe teszem a becsomagolt dobozkát.
Aztán fordulok csak Isabella felé, és fűzöm hozzá:
- Ugye nem zavarok?
Persze, ha zavarok sem megyek el. Nem azért vezettem el ide, hogy fél perc után kitessékeljenek. Nekem, ugyanannyi jogom van beszélni Beevel, mint neki.

- Na, ez jól hangzik. Mutatsz majd tervet a pólókról? - Firtatom egészen belelkesülve, minek következtében a gyanús kinézetű husiból is lecsúszik pár falat, mert nem nézem, mit lapátolok magamba. Figyelmem Izzien, s nem vagyok hülye, hogy ne szúrjam ki: valamin őrlődik. Büszke mutatni az ilyet, de a fenébe is, nem vagyunk egymás számára idegenek!
- A pizzás Daryllel? - kerekedik el a tekintetem és egy pillanatra a villa is megáll félúton a szám és a villa között. Kedvem lenne felnevetni meglepett "kínomban", de nem tudok, mert a helyzet fokozódik, ahogy Zin betoppan. Ki húzott meg frontvonalat a szobámban, basszus és nekem miért nem szólt róla?!
- Hé! Mindig is jó ízlése volt! - Morranok, de ahogy mellém ül a srác, azért halovány mosolyt küldök felé. Meglep, hogy beugrott. A dolog jó értelmében.
- Neked is szia Zin! Én inkább a tartósságban kételkedem... - sandítottam Izzie felé bocsánatkérően, de lássuk be, a hosszú távú kapcsolatok nem az erősségei.
- Decembernél tovább kétlem, hogy kibírnád mellette. Csokit? - Előbb Izzie felé nyújtom a dobozt, majd Zin felé, mert miért ne? Erre a hírre még én is képes vagyok pár bonbont lenyomni. Meglepően lazán veszem amúgy a dolgot. Örülök, hogy Izzienek van valakije, aki remélhetőleg törődik vele és odafigyel rá (ha nem, összezúzom a pizzáit a fószernak!), de ismerem már a csajszit. Nem az állandóság híve, idővel ráun mindegyik pasasra. Kire előbb, kire utóbb.

Őszintén? Nem tudom mi van Izzievel, de bármi is történt vele akkor nagyon rossz hatással van rá. És mostanában egyáltalán nem tudom elviselni. Pedig próbáltam, és megbeszélni is szerettem volna vele a dolgokat, de nem érzem úgy, hogy eljutna hozzá, amit mondok. Kicsit olyan ez, mint amikor megismertem - de még nem ismertem - érthető? Nem, ugye? Én sem értem. Mindegy.
- Nem Isabella, nem utánam... Anderson után - közlöm vele szem forgatva, mert még mindig utálom azt a szemetet, és még mindig nem értem, hogy volt képes vele... Pont vele! Brooke pedig azért jobb. Bár, amióta tudom, hogy Andersonnal barátok, kissé ő is visszaesett a szememben. Számomra felfoghatatlan, hogy azok ketten kijönnek, de nem akarok többet tudni róla, sőt beszélni sem akarok erről, ezért is fordítom a figyelmem Breenek, aki miatt egyébként jöttem. Azt, hogy Izzie pasijairól mit gondol, meg inkább elengedem a fülem mellett, mert tényleg nem ezzel szeretnék foglalkozni. Inkább odaadom az ajándékot, ami egy doboz bonbon, és remélem, hogy nem bántom meg vele. De azt hiszem nem, mert vidáman köszön - és a témától nem bírva elszakadni Izzie kapcsolatára tesz megjegyzést. El is hagyja valami elfojtott kuncogásféle a számat, ahogy helyet foglalok, úgy hallgatom, ahogy tovább fejtegeti, és decembert emleget.
- Szerintem optimista vagy Bree... November - fűzöm hozzá és veszek egy csokit, ha már kínálgatja, be is tenném a számba, de Isabella miatt nem teszem. Nem tudom, mi történt már megint. Úgy tesz, mintha... nem is tudom. Bree-re pillantok, kérdőn, értetlenül. Aztán Izzie után nézek, ahogy feláll és láthatóan menni készül, sőt talán ki is megy.
- Öhm... utánamenjek? - kérdezem bizonytalanul, mert nem állt szándékomban elzavarni, sőt! Csak egyszerűen, mostanában még annyira sem értem, mint korábban. Pedig volt idő, amikor azt gondoltam tudom, hogy működik a logikája. Igaz, akkor is kiderült, hogy tévedtem... De most tényleg nem értem. Ha Bree azt mondja, felpattanok, és Izzie után megyek.

Mondanám, hogy Izzie reakciója meglep - mert valahol tényleg így van. Ugyanakkor napok óta érzem felőle a feszültséget és azt, hogy egyszerűen nem érti a viccet.
Lásd, most sem!
- Iz, ne csináld már! Nem... - Kezdeném, de távozik, én pedig az üres ajtóra meredek utána, torkomban dobogó szívvel. Nem, csak azért se fogok utána menni és csúszni, mint valami kiskutya, még akkor sem, ha most ezt szeretné.
A "balesetem" óta megfogadtam, hogy őszinte leszek azokkal, akik fontosak a számomra, márpedig Izzienél kevés fontosabb van. Ha olyan barátok kellenek neki, akik jópofizva örömködnek és nyalják kezét-lábát neki is, meg ennek a Darylnek, akkor... akkor azt hiszem, jobb, ha hagyom kicsit, hogy azokkal a barátaival legyen, akik ezt meg tudják neki adni, akármennyire is fáj, hogy nem velem beszéli meg a dolgot.
Az okfejtegetésből Zin szavai zökkentenek ki két pillanat alatt. Csuklóból jön a válaszom:
- NE! - Kapom pillantásomat a srác felé, hogy aztán kissé megereszkedő vállakkal, bocsánatkérőn szusszanjak.
- Majd... felhívom később. Inkább mesélj, idén milyen indokkal vonod ki magad a GT szervezése alól! - Erőltetek mosolyt az arcomra, de gondolataim még Isabella körül forognak. Bele fog telni pár percbe, mire lehiggadok én is, az biztos.

A nők bonyolultak. Ezt eddig is tudtam, és Isabella megint csak bebizonyította. Pedig én szeretném tudni, hogy mi baja, de az utóbbi időben túl sokat kiabál velem, még akkor is, amikor normális próbálok lenni, vagy éppen viccelődnék, így természetes, hogy megvárom, amíg bocsánatot kér. Vagy valami ilyesmi. Viszont Breevel nem akarom, hogy rosszba legyenek, főleg nem miattam. Mert nyilván én tettem tönkre a hangulatot, még ha nem is tudom úgy követni az eseményeket. Ezért is ajánlom fel, hogy utána megyek, de Bree megállít. Elég hevesen teszi, így visszaülök a székre, és kérdőn pislogok rá. Valóban így gondolja-e. Érti is, mert rögtön válaszol. Ezt szeretem Breeben. Többek közt. Bólintok. Ha felhívja jó, majd elhúzom a számat - valami mosolyfélére a kérdését illetően.
- Fogalmam sincs... de segíthetsz kitalálni - Reménykedő pillantást vetek rá, talán van valami jó ötlete. De közben én is hangosan gondolkozom - A legjobb lehetőséget, meggondolatlanul elszalasztottam, és nem mentem So Ra-val Koreába. Pedig, ha nem lennék itt...
Nagyot sóhajtok. Nem meggondolatlanságból nem mentem, hanem mert nem tehetem. De ez így sokkal jobban hangzik. Mellesleg, így Breet is meg tudom látogatni. Csupa előny.
- Foghatom arra, hogy nem jövök ki a főszervezővel? - Teszem fel végül a kérdést, mert ennél jobb sajnos nem jut eszembe. És mint tudjuk, a főszervező, az Isabella, és azt is láthatja bárki is, hogy nem jövünk ki jól. Most legalábbis. Bár ez a helyzet kifejezetten zavaró. Majd később megkérdezem Breet, hátha van valami használható ötlete Izziere, most viszont vele kéne foglalkoznom, nem magammal.
- Te hogy vagy? - kérdezem meg, és a hangomban most komoly érdeklődés cseng. Valóban érdekel, mi van vele. Na meg... tényleg bűntudatom van, mert piszkáltam elég rendesen... Igaz, nem bántásból, de valószínűleg nem kellett volna.

Ahogy Zin-t, úgy engem is érdekel, mi van Izzievel, akármennyire is ennek az ellenkezőjét hiszi az a hülye nőszemély. De ha most utána menne a srác és/vagy én, nem vagyok biztos benne, hogy jutnánk egyről a kettőre. Kell egy kis idő neki és nekem is, hogy lehiggadjunk.
- So Ra Koreában van? - Kerekedik el a tekintetem, bár ez nem kellene, hogy meglepő legyen. Ami sokkal inkább az, hogy:
- Miért nem mentél vele, te ész? Vagy ti már nem... vagytok együtt? - Firtatom, mert le vagyok maradva mindenről, mint a húszfilléres. Izzie tiszta betegen látogat, ő is fogyott valamennyit, erre kiderül, hogy valami pizzázós pasija van. Ha a kettő összefügg valahol, esküszöm megfojtom a pasast még december előtt, nehogy nekem tönkre tegye itt a barátnőmet!
Az utolsó - talán költői - kérdésére aprót szusszanva engedem le vállaimat.
- Az lenne a legőszintébb azt hiszem, azon túl, hogy általában a hátad közepére se kívánod az ilyesmiket. - Hasonlóan csendesen válaszolok, eltolva a bonbonos dobozt felé: vegyen még nyugodtan. Én magam meg igyekszem a csirkemell-salátámat letuszkolni a torkomon még egy kicsit. A kitartásommal és a makacsságommal sosem volt baj és ha ez az ára, hogy végre kiengedjenek innen...
- Megmaradok. - Szélesedik ki kissé a mosolyom. - Csak a pszichológus egy értetlen vén banya. Belemagyaráz olyat is az egészbe, ami nincs. Kikészít! - Horkanok fel nevetősen, eltüntetve pár falatot, noha továbbra is úgy érzem, mintha össze lenne töppedve a gyomrom feleakkorára, mint amekkora lenne.

Bár még mindig rosszul érzem magam az előbbi kis incidens miatt, mivel Bree szerint nem kell utána mennem, maradok. Elvégre ő is nő, nyilván jobban érti a másik nőt. Ráadásul még barátok is, szóval egész biztos jobban tudja mint én. Ha pedig már kérdezget, igyekszem válaszolni, igaz azzal nem számolok, hogy ezzel további kérdéseket szítok. Az elsőre csak bólintok. So Ra Koreában van, és egyre jobban hiányzik, de ezt nyilvánosan nem fogom elismerni. Most még legalábbis nem. Nem is tudok ezen gondolkozni, hiszen Bree tovább faggat.
- De együtt vagyunk... Legalábbis... mikor elment még együtt voltunk... - kicsit elhúzom a szám, azért így hogy nincs a közelben, és nem tudok róla nap mint nap megbizonyosodni, időnként én is kételkedem. De ami biztos, hogy több ezer mérföldre innen nem tudja meg a félrelépésemet. Az az, ami leginkább aggaszt, de igyekszem elfelejteni. Ha én nem beszélek róla, senki sem fog... ugye? - Nincs rá pénzem... Na meg, hova mehetnék ott? Náluk mégsem maradhatok egy hónapig...
Megvonom a vállam. Nem ezek a valódi okok, bár ezek is közre játszanak, és ezek azok, amiket könnyedén megoszthatok másokkal is. Azt, hogy édesanyám miatt nem megyek, nem terjesztem. Még So Ra sem tudja, miért pont Bree-nek mondanám el? Bár lehet látszik rajtam, hogy nem mondom el a teljes igazságot. Bree még arra is képes, hogy esetlegesen kiszúrja az ilyesmit, elvégre ő ismer a legrégebben az egyetemről.
- Nem hiszem, hogy bárki is értékelné az őszinteségemet. Van valami jobb ötleted? - Kérdezem meg, és tényleg reménykedem, hogy kitalál valamit, mert lássuk be, ah azt mondom, hogy nincs kedvem az nem fog használni. Pedig nagyon-nagyon szeretnék megszabadulni ettől az őrülettől. De tudom, kötelesség, felelősség... Blablabla. Túl fogom élni. Remélem. Addig meg foglalkozom Breevel.
- Nem kérek köszi, a végén elhízom... Rád viszont rád fér - lehet ez nem olyan jó megszólalás, de legalább őszinte. Tényleg jobban nézett ki, amikor volt rajta valami kis plusz, most nagyon soványnak tűnik. Figyelem, ahogy enni kezd, aztán amikor a pszichológust említi még magamat is meglepem, ahogy nevetni kezdek.
- Ez a pszichológusok sajátsága akkor... Az enyém is folyton bele akar magyarázni mindenfélét az életembe - eszembe sem jut, hogy az ágyban fekvő lány esetleg nem is tudja, hogy pszichológushoz "járok", ez is olyasmi, amiről nem szoktam beszélni - Szokj hozzá. Sőt, hagyd rá. Előbb szabadulsz.
Javaslom neki magabiztosan. Saját tapasztalat, hogy ez jobban beválik, mintha megpróbálnám meggyőzni az ellenkezőjéről. Bár Bree pszichológusát nem ismerem. Ettől függetlenül egy próbát igazán megérne neki is. Már csak azért is, mert mindjárt itt a tanévkezdés, és nekem szükségem lesz Breere.

- Ez butaság. Biztosan elintézné, hogy maradhass. - Legalábbis nem olyan lánynak ismertem meg az edzéseken SoRa-t, aki cserbenhagyja a számára fontosakat, amikor szükség van rá. Biztosan találtak volna megoldást erre is, ha annyira együtt akartak volna lenni. - És ez az a pont, aminél inkább nem firtatom tovább a dolgot, mert semmi kedvem átmenni pszichológusba, van itt elég rajtam kívül is. Sőt, nekik még papírjuk is van róla!
- Csapj le egy olyan feladatra, ami kevés jelenlétet igényel és akkor a többit töltheted máshol! Bár a HÖK-ös tájékoztatót így se, úgy se úszod meg azt hiszem. - Húzom el kissé a számat. Zin nem a társasági életben betöltött hatalmas szerepe miatt lett megválasztva, ez tény. Egyszerűen jó volt a PR-ja (mert volna rossz lenni, mikor nekem és Iznek is könyékig benne volt a kezünk) és a pontosságára, alaposságára sem lehetett panasz a srácnak. Egyszerűen minden el volt intézve mindig - legutolsó vécépapíros problémától kezdve a legnagyobbig - ezért pedig csodáltam Zin-t.
- Mondták már! - Horkanok fel nevetősen, félmosolyra húzódó ajkakkal amikor közli, rám férne a hízás. Nem is megyek mélyebben bele a témába, inkább semmiségnek látszó dolgokról kezdek el csevegni.
Látom, ez nála is bejön, mert nevetni kezd. A tippjére kissé kikerekedik tekintetem, úgy meredek rá.
- Komolyan csak ennyi? Azt mondjam, amit hallani szeretne? De... akkor mi értelme az egésznek? - Firtatom, hogy az elkövetkező órácskában megvitassuk a pszichológusok, HÖK és egyéb világot nem rengető dolgok problémáit. Kellemesen telik az idő, csak mikor elköszön, jut eszembe Izzie és kerül csomó a gyomromra újfent.
Fel kell hívnom... és ezt meg is teszem azonnal.

// Bocsánat, hogy miattam húzódott el. Remélem nem probléma, hogy zártam így télen a nyári játékot. :$ Köszi! //