Nyár van. Az idő meleg, a turisták rohamoznak, két percnyi nyugtom sem lesz ma. Nem igazán aludtam az éjjel, a lakást festettem egymagam, hogy költözhető legyen minél előbb. Akármennyire is marasztalna Beth, neki is térre van szüksége és azt hiszem, nekem is.
Valami változásra, melyet az egyetem, az egyetem melletti gyereknevelés és munka nem adhatott meg.
Az egyenruhát viselem: farmer short, kötény, fehér póló a kávézó logójával, s hajam is összekötve, feltűzve. Épp a pultot törölgetem, készülök az igazi rohamra, ami a nap felemelkedésével és a hőmérséklet emelkedésével vár majd ránk. Erre valaki kéret.
Szusszanva dobom a mosogatóba a rongyot és kapom fel a felírós táblám, meg a tollam, majd kedves mosoly Stacey felé, mikor mutatja, melyik is az asztal, ahol engem keres valaki.
Azt nem tudják megmondani, hogy kicsoda és háttal is ül nekem, így elsőre azt látom csupán, hogy hímnemű, magas és roppant jól öltözött. Vajon az egyetemről valaki? Esetleg a stúdiótól? Ezernyi aggodalmaskodó, riadt gondolat közepette lépek oda és... egy pillanatra lefagyok, ahogy megpillantom az érett vonásokat, melyek ennek ellenére még mindig magukon hordozzák a múltat.
- Anderson. - Ettől azért lelkesebben üdvözlöm a vendégeket, de komolyan!
Sosem ismertem igazán a srácot, nem volt a gimis bandánk tagja, de Daryllel jóban voltak. Biztos ő küldte, hisz különben miért lenne itt? Tényleg nem ismert és én se őt... semmi közünk egymáshoz!
- Mit akarsz? Daryl küldött? - szegezem neki a kérdéseket. Végülis, minek köntörfalazzunk, ha már sok mindenre számítottam, csak arra nem, hogy Darylnek nincs annyi a képén, hogy ő mondja el, ha szeretne valamit. Várjunk csak... mi van, ha nem tud eljönni? Ha történt vele valami... - Dacos pillantásom menten enyhülni látszik és aggódóvá válik, ahogy Lionelt fürkészem.

Ha foglalkozna a srác magán kívül mással is, talán tudná, hogy sosem voltam szőke, legfeljebb a tengerparton a napfény szítta ki kissé világosbarna-vöröses tincseimet. De nem várom el, hogy ilyen apróságot megjegyezzen... igazából annak örültem volna a leginkább, ha egyáltalán nem ismer meg, elfelejt - ám a mellékelt ábra nem ezt a tendenciát mutatja, így inkább rögtön a lényegre is térek.
Sosem raboltuk egymás idejét, miért most kezdenénk el, nem igaz?
Mikor biztosít róla, hogy Daryl kapcsán érkezett, őszintén aggódóvá válik a pillantásom. Ezt pedig a döbbent értetlenség követi, majd a kezem lendülése, ahogy istenesen lekeverek a pasasnak egyet.
Sosem voltam modell alkat, igaz, férfiverő sem - de hangja van a dolognak rendesen, meg lendülete, hogy az én tenyerem is zsibog kissé utána.
- Nem kell egy olyan témában magyarázkodnom neked, amihez nemhogy közöd nincs, de láthatóan fogalmad se róla. - Jegyzem meg hűvösen, mégis parázsló tekintettel.
- Vagy ő ezt mondta neked? Hogy én dobtam volna?! - emelkedik meg hangom kissé, hogy páran már felénk is tekintgetnek, ha a pofon csattanásakor még nem figyeltek volna fel ránk.

- Szép kis barát az, akinek láthatóan fogalma sincs a történtekkel kapcsolatban semmiről és úgy pofázik bele. - Nem lennék meglepve, ha Daryl ráhagyta volna a srácra, hagy higgyen, amit akar rólam, rólunk, meg úgy az egészről. Igen, ez rá vallott volna, vagy a másik lehetőség, hogy tényleg össze-vissza beszélt mindent. Elszomorítana, ha így lenne - nem ilyennek ismertem ugyanis meg.
Gunyoros kérdésére egészen egyszerűen helyet foglalok vele szemközt és odaintem a kolléganőmet, mintha én is csak egy vendég lennék. Persze, amikor odaér, látszik, hogy egyáltalán nem úgy kezelem, szinte már barátias a hangulat és teljesen természetesnek veszi Val, hogy hozzon nekem egy felest, meg az úrnak - haha - is, amit kér.
- Ironikus ezt hallani azok után, ahogyan a születésnapomon viselkedett. - Szusszanok, mikor újfent kettesben maradunk és a kíváncsi tekintetek is újra az újságokra, laptopokra, asztaltársaságra szegeződnek helyettünk.
- Pedig én tényleg szerettem volna másodszor is nekifutni a dolognak, most, hogy kicsit minden helyrerázódott köröttem. És ezt neki is elmondtam, de ő csak fogott egy taxit nekem, megalázóan lerendezte a sofőrrel, hogy hova vigyen, mintha valami gyerek lennék és azóta sem keresett. - Kissé felvonom a szemöldökömet. Nem, tényleg nem festek úgy, mint akit sajnálni kell és nem is várom el. Egészen egyszerűen arra akarok rávilágítani, hogy ha igaz, amit Lionel mond, akkor Daryl igencsak érdekesen fejezi ki azt a nagy szerelmét.

A közbevetett megjegyzésre kissé felszalad a szemöldököm. Ez a pasi nem bírja ki, hogy ne az övé legyen az utolsó szó?! Felettébb bosszantó és arrogáns egy szokás, az már biztos.
Amikor Valerie ellejt mellőlünk, kissé lejjebb eresztem a vállaimat és úgy tekintek Lionel felé.
- Mint... nem is tudom. - Kissé el kell merengenem, összeszedni a gondolataimat, visszaidézve azt a napot, pedig nem is volt olyan régen. A barbie-s megjegyzésén nevetősen felciccenek. Barna pillantásom találkozik a másikéval, miközben finoman fejcsóválok, játékos rosszallással. Ne mondjon már ilyeneket a srácra, hisz nem is olyan!
- Megbeszéltük, hogy múltidézős randi lesz, de ő tényleg mindent ugyan úgy csinált, mint ahogy anno. Én naivan azt hittem, hogy majd mai fejjel nosztalgiázunk, meg ilyenek, érted, erre... ha őszinte akarok lenni, akkor egy kissé bizarr volt az egész helyzet. - És ha ezt visszamondja Darylnek, akkor a töménybe fogom belefojtani Andersont, az is biztos! Azért bízok abban, hogy létezik valamiféle betyár-becsület feléjük is, ha már úgy fest, egyedül és önkényesen érkezett, Daryl tudta nélkül.
Hogy megbántottam volna?
- Lehet. De ha a mi múltunkat figyelembe véve fájó neki az őszinteségem, akkor azt hiszem, jobban jár, ha te ápolgatod a lelkét inkább. Láthatóan nagyon a szíveden viseled a dolgot úgyis. - Vidéki lány vagyok, aki már beleszokott a nagyvárosi életbe és felnőtt hozzá. A talpraesettséget a véremmel, a származásommal együtt hoztam magammal és őszinteségért sem kell a szomszédba mennem soha. Ez eddig is így volt, eztán sem változik, legfeljebb, kissé kiforrta magát az egész, most, hogy végre tényleg önálló életet fogok a fiammal együtt kezdeni.
Szerettem volna, szeretnék Darylnek is teret adni ebben, de úgy fest, az eddiginél többet nem ígér az élet nekünk.
- Nem, nem akarok mesélni Anderson, főleg nem neked. De valószínűleg addig úgysem hagysz békén, amíg el nem mondom, ami érdekel. Felcsinálni pedig csak te szoktál lányokat!- Szusszanok, mert megjön az italunk, melyet kissé felé emelek, s bár a szemkontaktus megvan, a koccintás elmarad. Felhajtom inkább egy nőies, bájos fintor keretében a felest.
- Daryllel szerettük egymást, nem figyeltünk oda és igen, becsúszott a gyerek, amit mikor közöltem, hogy nem szeretném elvetetni, valami eltörött a kettőnk kapcsolatában. Én... talán beijedt vagy nem is tudom, a lényeg, hogy lelépett, anyáméktól pedig megkaptam, hogy ők megmondták...! Én meg ott álltam egyedül az egésszel. Persze, hogy őt hibáztattam!

Lio kérdezgetésére felciccenek nevetősen, finoman intgatva meg nemlegesen a fejemet.
- Barom. - fűzöm hozzá csendesen. Nem is értem, miért van jóban ezzel a pasassal Daryl, ha egyszer ilyeneket nyilatkozik róla és mindenbe beleüti az orrát, amihez igazán semmi köze nincsen. Csak egy okoskodó újgazdag majom, aki nem tud nagy jólétében mit kezdeni magával.
Szavaira újfent erősen érik egy pofon neki, habár ezúttal ököllel. De végül a lezárása - mely szerint ezt nekünk kell megoldani - az, ami "megmenti" ettől.
- Pontosan! Szóval tulajdonképpen akkor te most mi a francot is keresel itt, Anderson? - Jelenik meg apró, szinte már bájos, de egyáltalán nem kedves mosoly a képemen, ahogy az arcára, szemeibe tekintek. Magának lőtt öngólt kérem, viselje is. Azt pedig továbbra is tartom, hogy nem neki kell magyarázkodnom bármivel kapcsolatban is. - És erre épp most adott áldást.
- A nővérem és ő sosem jöttek ki igazán. Miért nem beszélsz Beth-tel erről, ha már ennyire önjelölt terapeutát játszol? - Firtatom kissé indulatosabban, mert ez kezd átmenni komédiába, amihez nekem sem kedvem, sem pedig időm rá. Egy ilyen senkiházi kis suttyó miatt meg nem fogok zokogva a tengernek rohanni. Nem ér még annyit se, hogy leültem hozzá.
Főleg, mikor elkezd nekem továbbra is Darylről magyarázni.
Kissé megemelkedem a székből és nem törődve az esetleges póló adta belátással, hajolok felé.
- Mint mondtad, ezt nekünk kell megoldani, úgyhogy ne adj nekem kéretlen tippeket, mert kurvára nem vagyok a haverod. Lehet, hogy ő benyalja a hülyeségeidet, én nem, úgyhogy jobb, ha felhagysz azzal, hogy a nyakamra járkálsz és jobban teszed, ha a fiamtól is távol tartod magadat. - Szussz, a tekintetem szikrákat szór, arcom komoly.
- Ha nem csak a saját hülyeségedet szajkóznád, meghallottad volna, amiket az előbb mondtam. De hogy ne távozz innét tudatlanul, elismétlem neked... Ha továbbléptem volna, nem akartam volna neki adni egy második esélyt, amit elszúrt, de én hülye, adtam egy harmadikat is és azóta nem is jelentkezett! Ha annyira akarna valamit, megtehette volna, szóval ne csinálj belőle mártírt. Ez egy lerágott csont kettőnk között, arról nem tehetek, hogy már nincs elég tökös ahhoz, hogy a beszéd helyett lépjen is végre! És most azt hiszem, jobb, ha mihamarabb távozol. - Egyenesedek fel a székről és hacsak nem tart vissza, akkor bizony, részemről lezártnak tekintem a mai matinét. Miután közölte, hogy a mi dolgunk és mégis belepofázik, azt hiszem, nekünk nincs miről beszélnünk többet.

// Ha csak nem írsz olyat, amire reagálnom kell még, akkor köszöntem! //

Dé ilyen, van szíve, ettől jobb mint én, meg még sok minden mástól, de azt nem firtatom. Ő tudná, hogy csak poén és teljesen jellemző, olyan nincs, hogy nekem ne legyen igazam. Nem reagálom le, gondolja, ahogy akarja, nem magunkat akarom összehozni, hanem őket. Különben tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb nő azért feküdt le velem, mert egy barom vagyok.
- Én csak ösztönözni jöttem a hölgyet
Teszek a mondat végére egy aprócska gúnyos felhangot, a csaj maca, domina és nem hölgy. Kinek is kellenek a hölgyek?
- Képzelem, ha már így említed majd őt is felkeresem.
Lesz egy-két szavam a banyához, először is kirúgatom. Majd utána lehet alkudni. 
Amikor behajol és kiakad a mellét nézem, de hallgatom a baromságait. Én vagyok a cukros bácsi? Nem tehetek róla, de ezen vigyorognom kell, főleg, hogy ilyen impulzív hatást váltottam ki belőle.
- Hogyne, az lett volna a következő lépés, hogy elrabolom, ne légy már ostoba, én lennék a legboldogabb, ha nem érdekelné az a kölyök. Azt nyalsz, amit akarsz, adj neki esélyt, ennyi.
Nézek rá kimérten, ha pofonra hajlana a keze igyekszem elhajolni én nem vagyok a barbie babája. Jézusom és még azt akarja, hogy kilogikázzam a női őszjárását...
- Nálad aztán nem lehet tudni mit akarsz, úgyhogy mutasd ki jobban! Nem csoda, hogy Dé is összezavarodott. Hacsak...
Szűkítem össze alattomosan a szemeim
- Nem akarod, hogy lemondjon rólad, mert tudod a barátom fantasztikus ember, minden napra jutna neki egy feleség.
Az asztalra nyomok egy bizonyos összeget, legalább húsz ilyen hülyeség kijönne belőle, mint amit ittunk.
- Rendben, igazad van, nincs mersze, de láttam, hogy szomorú miattad, ezért jöttem. Nem támogatom a hülyeségeteket nehogy félreértsd, idegesít ha szomorú. Ja és lemondhatsz róla, ha akarsz, de még egy ilyet többé nem fogsz találni
Nézek rá vigyorogva, gúnyosan összehúzott szemmel. Gonosznak érzem magam, vagyis elégedetten, angolosan távozom. Ki mondta, hogy kétszer fogok jönni? Nem vagyok a végrehajtója. Dé majd biztos elővesz érte, de majd leesik neki is, talán Gwennek is, hogy nem viccelni jöttem ide, hanem, hogy kezdjenek már egymással valamit.

// köszi //