David és Pearlie - lógás az udvaron

Nagyban folynak a vizsgák és ezek alatt még én is megszenvedek. Nem vagyok nagyképű, de soha nem kellett sokat tanulnom. Ezen a helyen fordult elő először, hogy éjszakába nyúlóan magoltam. Ki számít ilyesmire fotográfia szakon? De egy részén már túl vagyok, és kezdek megnyugodni. Csinosan öltöztem fel a vizsgára fehér blúz van rajtam és rövid, pöttyös szoknya. A lábamon narancssárga magassarkú, hiszen az egyéniségemet ilyenkor sem hagyhatom otthon. Az épületből kiérve azonnal a nagy zöld területek kezdenek el vonzani, így leülök az udvar füvére. Lábamat kibontom a cipőből és boldog lábujjbillegtetéssel szemlélem a környezetemet. Narancssárgára rúzsozott számon hatalmas vigyor és a margarétákat figyelem, amikről mindig apró tündérek jutnak eszembe. Könyvet veszek elő és mit sem törődve azzal, hogy a fehér blúzom bánhatja hasra hemperedve, lábakkal az ég felé kezdek el olvasgatni. A Bogar bárd meséit olvasom, kissé gyűrött, könyvtári példányból. A szüleim ellátnak zsebpénzzel és ha néha akad egy kiállítás egész jó áron kelnek el a képeim... de mégis jobban szeretem azokat a könyveket, amiknek története van. Amik nem vadiújak, hanem könyvszagúak és zsírfoltosak. Belemerülök az olvasásba, közben eddig szorosan feltűzött pipacsszín hajamat is kibontom, ami így hullámosan omlik bele az arcomba.

A reggeli készülődésemben a kedvenc ingemet sikeresen leiszom, így kénytelen vagyok egy másik után kutatni. Mivel hivatalosan fehérben kéne lenni, de most ittam le, ezért megteszi most a halvány kék is. Pont nem szeretem ezt az ingemet, annyira nincs színe és nem jó semmire, de ha már ennyire szerencsétlen voltam, akkor muszáj lesz ezt viselnem. El is indulok a suliba, ahol megérkezve mindenki szépen fel van öltözve. Megakad egy-két lányon a szemem, hogy milyen csinosak, de mégis a haverokhoz megyek elsőnek, hogy lepacsizzak velük és megbeszéljük a vizsgát. Mindenki fél, amit eltudok hinni, mert egy olyan tanár vezényli le, aki nem egészen korrekt.
Utálom a vizsgát, bár tanultam rá, mégis megszivatott. Nem izzadtam ennyit még a szaunában sem, ezek a kacifántos kérdések. De szerencsére nem tudott megbuktatni. De a kettes nem a szív ügyem, így el is húzom a számat. Pedig készültem, a többiek is látták és hallották, de ez a tanár, valamiért pikkel rám. Zakómat gyorsan bedobom a szekrénybe, az ingujjamat feltűröm, majd már megyek is ki a szabadba. Most kivételesen a hajam is jól meg van csinálva, alig van rajta zselé, de azért azt a formát, amit elakarok érni vele, az megvan. Szeretem a természetet, így már a zöld füvön mászkálok. Meleg van, pedig még nincs is annyira nyár. Megpillantok egy lányt, aki egyedül könyvet olvas és eléggé kihívó a számomra, főleg, hogy szoknyába így elterül. Oda is megyek hozzá, és letérdelek mellé.
- Szia. Mit olvasol? - Zökkentem ki az olvasásból, legalábbis remélem, hogy a hangomtól, egyből rám fog figyelni. Kezeimet a combomra helyezem és várok. Direkt úgy ültem, hogy nagyjából a látóterébe kerüljek, de nem tudom, hogy mennyire van belemerülve a könyvbe, így csak reménykedek.

Senki nem szereti a vizsgákat, főleg ilyen szép időben, de most már túl vagyok rajta. Hősiesen megküzdöttem a négyesemért, azt hiszem évek óta nem voltam ennyire talpraesett és mosolygós, mint a mai nap. Egyszerűen úgy keltem fel, hogy ma minden sikerülhet, és eddig egész jól is ment. Szemérmetlenül szoknyában fetrengek az udvarba. Nem szoktam ilyenek miatt zavartatni magam és általában mások sem emiatt figyelnek fel rám. Biztos vagyok benne, hogy ez a póz sem szemérmetlenebb a többinél, hiszen nem látszik ki semmi, amit szégyellnem kellene. Elmerülök, de a közelgő lépteket meghallom, ahogy a hozzám intézet kérdést is. Felnézek és rámosolygok a szőke srácra.
- Mesét. - jelentem ki egyszerűen. Olyan lehetek a pöttyös szoknyámban, mint egy ötéves, de épp ezt élvezem. Felülök és beszélgetni kezdek a vadidegen sráccal. Sajnos az elmúlt félévben csak akkor voltam az iskola területén ha nagyon muszáj volt, inkább a belvárost jártam ihlet után, ezért nem sok embert ismerek.
- Vizsgáztál? Hogy ment? -érdeklődök továbbra is mosolyogva. A blúzom elején van egy-két zöld folt és pár fűszál is rátapadt, de nem zavartatom magam.
- Pearlie vagyok. -nyújtom a kezem, majd rögtön utána egy apró kártyát halászok elő a táskámból. A kártyán az Igazgyöngy Stúdió webcíme és a a következő kiállításunk időpontja olvasható.
- Ha van egy kis időd lesd meg. Hátha tetszik. - Reklámozom azonnal buzgón magamat. Még jó hogy nem vettem fel marketing szakot, felesleges is lenne.

A vizsga végeztével, kezdek kicsit lenyugodni, mert ez a stressz, ami most ért, kicsit túl tett rajtam. Nem szeretem, hogyha ennyire megszivatnak és nem értem, hogy miért nem a tudást nézik és miért azt, hogy milyen az ember stílusa szabadidejében. Kifújom a levegőt most, hogy túl vagyok ezen és levéve a zakómat, ami nagyon is irritált, berakom a szekrényembe. A felső ing gombomat kigombolom, majd feltűrve az ujjait, kimegyek. Észreveszek egy lányt, akihez nem habozok odamenni és letérdelek mellé. A mosolyát, viszonzom egy szelidebbel.
- Mesét? - Lepődök meg rajta, nem egészen egyetemi olvasmány. Mondjuk a lány is fura ebben a pöttyös szoknyában és ezzel a rúzzsal. Nekem eléggé úgy néz ki, mint aki dilis, aki lemaradt az általános iskola alsóosztályában, de nem teszem szóvá. Még az is lehet, hogy jó fej.
- Igen. Elég rosszul. Hiába tanultam meg mindent, ez a tanár pikkel rám és olyan kérdéseket tett fel, amit szerintem még ő maga sem értett. De nem fogott ki rajtam, végül is egy kettes lett. De nem volt fair, amit csinált. Mert elég sokat tanultam, és a vizsga végén mondták is a többiek, hogy jobb lett volna, mint kettes. De a lényeg, hogy görbül és nem kell pótvizsgáznom. Ennél a tanárnál még az is megeshet, hogy megbuktat, csak mert nem tetszik neki az, hogyha barna a szemed. - Rántom meg a vállaimat, ahogy hosszan elmondom neki, hogy mi volt ma, bár nem hiszem, hogy nagyon érdekelné, de ha már érdeklődött, akkor kibeszélem magamból a panaszaim.
- És neked, hogy ment? - Viszonzom a kedves gesztust, én is megkérdezem, hátha neki jobban ment a napja, mint nekem, bár nem hiszem, hogy megbuktatták, mert akkor lehet nem lenne ennyire nyugodt, aki mesét olvas.
- David. - Nyújtom ki, én is a kezemet, bár meglep, hogy nem ismer fel, mert az egyetemen az összes lány ismer látásból. Így elkönyvelem annak, hogy talán nem rég csatlakozott, vagy esetleg egyéni tanrendes volt. Elveszem tőle a névjegy kártyát, bár nem egészen értem, hogy miért adja. Elolvasom rajta a dolgokat, majd a szemeibe nézek.
- Talán művész vagy? - Kíváncsiskodok, mert egy honlapból és egy kiállítás dátumából nem igazán jövök rá, hogy miket láthatok ott. De ezt hamarosan megtudhatom.

Teljes nyugalomban heverészek a campus udvarán, mikor egy szőke srác megszólít. Ksmerős az arca, demég soha nem beszéltem vele, így a nevét sem tudom. A névmemóriám borzasztó így kénytelen vagyok memóriasegítő beceneveket adni mindenkinek, mint például Dadogós Dan vagy Szépszemű Samantha. A srác eléggé meglepődik a válaszomon. Lehet hogy így furcsán hangzik, de ez a valóság. Húsz éves vagyok és imádom a meséket. Ezekből merítek ihletet a műveimhez, amiknek lényege a mese becsempészése mások mindennapjaiba. Megérteném ha bolondnak nézne, nyugodtan teheti is. Sosem voltam átlagos. Rákérdezek, gogy ő is vizsgáról szabadult-e és sejtésem beigazolódik. Figyelmesen pialogva hallgatom végig a meséhét a gonosz tanárról.
- Akkor hősiesen megküzdöttél a bukásal. - próbálok valamit hozzáfűzni. De a végén persze telhesen idiótának érzem magam. Vissza is kapon a kérdést és kissé szégyenkezve vallom be sikeremet.
- Négyes. - mondom, miközben a füvet tépkedem. Aztán rájövök, hogy épp életeketoltok ki unalmamban és inkább abbahagyom. Bemutatkozo és mintha halvány meglepődést látnék a srác arcán. Vajon ő már tudta a nevem? Nem hinném...David a... még nem jut eszembe jó alliteráció, de talán később. Adok neki egy kártyát is, mert sose lehet tudni kit érdekel amit csinálok.
- Valami olyasmi. Elsősorban fotós. Egy barátommal efotózzuk az embereket az utcán. Sokmindenkivel lehet így találkozni. - válaszolok kedvesen, majd még egyszer végigmérem a srácot.
- Téged is szívesen lefotóználak. Sportolsz? Sportolókat már nagyon rég nem fotóztam. - Már el is merültem az elméleti előkészületekben, teljesen belelkesültem. Ha David esetleg nemet mond nagyot fogok koppanni, de aki a fellegekben jár hamar megtanulja hogyan kell esni

Érdekes, hogy kiket fújnak erre az egyetemre, de még vele hasonlóval sem találkoztam, hogy mesét olvas az udvaron. Ilyenkor általában, akik stréberek mind mennek haza, hogy készüljenek a holnapi vizsgára. Nekem szerencsére, holnap pont nincsen, csak holnap után, de akkor kettő is van, így most megérdemlem, hogy egy kicsit lazítsak, hiszen eléggé megizzasztottak. Ezt el is mesélem a lánynak, bár nem hiszem, hogy nagyon érdekelné, de ha már rákérdezett, akkor nem kímélem a panasz áradatommal.
- Igen. Szó szerint. Bár a többi tanár sem értette, hogy miért kaptam kettest, de ez már legyen a vizsgáztató tanárom baja. Nem hiszem, hogy lenne lelke, de talán este lelkiismeret furdalása lesz. Ha meg nem, az sem érdekel. Én ma úgy is jól fogom érezni magam. – Halványan elmosolyodok, megint túl sokat beszélek, de inkább mondom, mint unalmasan mellette csendben üljek. Elvégre ha már ismerkedni jöttem ide, akkor jó ha van beszéd téma. Azért én is érdeklődök felőle és halványan elmosolyodok, hogy ő négyest kapott.
- Az szép. Téged biztos szeret a tanár. – Nem mondom szemrehányóan, bár nem ismerem, így az eredményének sem tudok örülni. Azért kíváncsi vagyok, hogy mennyire dolgoztatták meg őt, bár ilyen kinézettel szerintem nem kellett sokat tennie.
- Nincs kedved lejönni este inni? – Nézek a szemeibe, hátha megbabonázom velük és elfogadja a meghívásom. Ki tudja, talán rá is ráfér a lazítás. Mindenesetre nekem muszáj lemennem, hogy egy-két sört magamba öntsek, amitől jobb kedvem lesz. Bár már attól jobban érzem magam, hogy nem vagyok bent a vizsgaterembe. Ahogy kicsapódik az ajtó, ami az udvarra vezet, odafordítom a fejemet.
- Valakit sikerült megbuktatnia. – Elhúzom a számat, de én azért örülök neki, hogy nem én vagyok. Viszont a srác eléggé idegesnek tűnik, de most van más elfoglaltságom, így Pearlie felé fordítom a fejemet, mikor is átnyújt egy névjegy kártyám, amit elveszek tőle.
- Érdekes. Akkor bizonyára fotós vagy. – Állapítom meg, majd kicsit ledöbbent a kérdése. Nem hittem volna, hogy ennyire fotogén vagyok, hogy leakarnak fotózni. Végül is, nincs benne semmi rossz, talán még a végén sztár is leszek.
- De, focizok. Ha szeretnéd, akkor lefotózhatsz, nincs ellene kifogásom. De akkor cserébe, el kell velem jönnöd vacsorázni. – Halványan elmosolyodok, ahogy adok neki egy választást. Persze élhet azzal, hogy nemet mond, bár nekem eddig lány még nem mondott nemet. Talán egyszer kaptam visszautasítást, de utána addig erőlködtem, hogy jól telt az esténk.

A fiú szemmel láthatóan fennakadt azon, hogy meséket olvasok. Én egy vállrándítással elintézem a dolgot, majd inkább tovább görgetem a beszélgetést. nem az esetem a fiúka, még akkor sem, ha izmos és jóképű. Inkább a nyeszlett művészlelkeket pártolom. Tehát rákérdeztem hogy ment a vizsgája és meghallgathattam a vizsgáztató tanára minden szemétségét. nyilvánvalóan más szakra járunk, így nem is ugyan azokból a tárgyakból vizsgázunk, ő mégis ugyan abban a rendszerben értékeli a négyesemet.
- Lehet... -mondom mosolyogva. Tény, hogy a legtöbb tanárommal jóban vagyok, főleg a gyakorlati tárgyak tanáraival. Szeretik a munkáimat és pedig szeretem, ahogy terelgetnek. Bár nekik fogalmuk sincs az iskolán kívüli munkámról, mert órára soha nem vinnék előre elkészített vagy külsős anyagot. Szerintem az csalás. Közben kitör az épületből egy első látásra bukott szerencsétlen. nem aggódok érte, a pótvizsgákon már szinte mindenki átmegy. David (bár a nevét csak egy kicsivel később tudom meg) elhív inni. Nem is rossz ötlet... Közben nagyon néz, nem tudom mit vár ezektől a kiskutya szemektől, de rám aztán nincsenek hatással. Na talán egy kicsit... Végül rábólintok az ajánlatra.
- Rendben. Hova? -kérdezek rögtön rá, majd, hogy a félreértéseket elkerüljük bemutatkozom. ha jól tudom ezt neki kellett volna megtennie előbb, de most már mindegy. Nagy vonalakban azt is elmagyarázom neki, hogy mivel foglalkozom, miután a kezébe nyomtam a névjegyem. Úgy tűnik tetszik neki, nekem meg az arca tetszik, szóval azonnal le is támadom... Mármint felkérem egy fotózásra. A válaszán egy kicsit megdöbbenek. Egy vacsora... Kicsit furcsa kérés, de nem tudok ellenkezni. Inkább alkudozni kezdek.
- Benne vagyok. De! Akkor egy hónapig elmehetek az edzéseitekre és fotózhatok. edzések után pedig ottmaradsz pózolni nekem, ha azt kérem. - Kész zsarnok lett belőlem, de David adott fegyvert a kezembe, önszántából. Bár közel sem biztos, hogy szándékosan.

Tényleg nem mindennapi, amit csinál, így természetes, hogy nem egészen értem, hogy miért olvas egyetemista létére mesét, de mindenkinek meglehet a maga hóbortja. Nem is szólok érte, inkább elmegyünk egy másik irányba a beszélgetésben. Gyorsan el is intézzük a vizsgát is, és ötlet hiányban nem tudok mit kérdezni. Bár a vizsgáról sem szívesen beszélgetek, egyszerűen örülök, hogy túl vagyok rajta, de azt hittem, hogy egy négyest jóval több lelkesedéssel fog elújságolni. Még vele sem találkoztam, nem ismerem a jellemét, így teljesen tanácstalan vagyok, hogy mit és hogyan csinál. Azt hiszem, hogy most itt az ideje, hogy mindezt kiderítsem. Az ivásra rákap, ott lehet igazán ismerkedni. Az alkohol mindenkit felold, így remélem, hogy neki is megered majd a nyelve. Kezdem úgy érezni, hogy itt mindenki átment egy másik dimenzióba, ahol nem szeretnek beszélgetni. Ez eléggé lelombozza a kedvemet.
- Csak ide, a HH-ba. Lesz egy kisebb buli is, de ha nem szeretsz táncolni, egy asztalhoz is leülhetünk inni. – Rántom meg a vállaimat, kicsit hosszabban kifejtem, hogy legyen mire reagálnia. Még mindig az van a fejemben, ahogy az egyik diák kivágja az ajtót, lehettem volna én is, bár én nem agresszív leszek tőle, inkább csak leiszom magam és jól kibeszélem a tanáromat. De szerencsére erre nem kell gondolnom egy teljes évig. Jövőre majd meglátjuk, hogy mit fog csinálni, bár remélem igazak a pletykák, és más tanárt kapunk.
- Ezt nem velem kell megbeszélned, hanem az edzővel. Felőlem bejöhetnél, de általában ezek zártkörű edzések, így nem tehetek semmit. De edzés után ott maradok, ha akarod. – Rántom meg a vállaimat megint, felőlem aztán lefényképezhet, bár meztelen képeket nem fogok vállalni, de nem úgy néz ki a lány, mint aki erre gerjedne. Törökülésbe helyezkedek el mellette és most megvárom, hogy ő mit mond vagy kérdez. Nekem már annyira leszívta az agyam a vizsga, hogy nem jut eszembe semmilyen téma, amiről tudnánk beszélni. Viszont a névjegykártya még mindig a kezemben van.

karakterinformáció Hozzászólások száma : 122

A játék inaktivitás miatt
FAGYASZTVA!
( Ha folytatni szeretnétek, PM-ben jelezhetitek!)

karakterinformáció

» Hey how r u??... Giselle&David
» Zin és David - HÖK
» Ain't it fun? || David&Demi
» Here come us - David & Alicia
» Bree és David - sétálunk? *.*

David és Pearlie - lógás az udvaron

David és Pearlie - lógás az udvaron

Similar topics

Similar topics