Néha nekem is meggyűlik a bajom a férfiakkal, eseenként nőkkel. Szerencsére megtanultam már az udvarias lekoptatást, amivel nagyobb sértődés nélkül rázom le a számomra nem szimpatikus illletőt. Még az egyi barátnőmtől tanultam el ezt a hasznos módszert, amit szoktam alkalmazni, ha szükség van rá. Amíg elkerülhető addig nem vetem be, inkább megpróbálom más téma felé terelni a szót.
Most nem kell a nőcsábaszokkal törődnöm, sokkal inkább az énekelendő dallal, melynek lasan a végéhez érek a közönség és őszintén szólva önmagam bánatára is. Én szívesen szórakoztatnék tovább, de hát nem az enyém a színpad és azon másoknak is fel kell lépniük, hogy megmutassák magukat a nagyérdeműnek. Ezen porond én csak visszatérő vendég vagyok, mint sokan mások. Arról fogalmam sincs, hogy ez a bár milyen előadókkal fog előállni, viszont jelenleg nem is igazán érdekel. Jobban izgat Amelia és a rólam alkotott véleménye, ezért hát nem véletlenül vezet egyenesen hozzá az utam. Odaérve lelülök a felkínált helyre.
- Köszönöm. - mondom egy kedves mosollyal kísérve, miután leültem. - Ez igazán udvarias magától, azonban nekem elég egy pohár víz. - válaszolom, pláne hogy még nem vagyok huszonegy éves és nem szolgálnának ki alkohollal. Tudom, ennyi erővel akár valamilyen cukros üdítőt is rendelhetnék, de azt én már ilyenkor nem iszok. A víz csak azért kell, mert kiszáradt a szám énekelés közben. Amíg a reakciójára várok az arcát fürkészem türelmesen. A mimikájából ítélve jó következtetéseket tudok leszűrni. A sejtésem beigazolódik, amikor hallom a szívemet melengető bókjait. Még enyhén el is pirulok miattuk.
- Örülök, hogy tetszett, igyekeztem. - felelem boldogan, pár árnyalattal szélesebben mosolyogva. Valóban furcsának találom, hogy eddig még nem karolt fel senki, ha ilyen dicséretek kapok alkalmanként.

Izgulok, amikor Jennifer a színpadra lép, és boldog vagyok, amikor lejön, és mellém ül. Teljesen lenyűgözött ez a lány és úgy gondolom, nem csak engem, mert élénken tapsol a kis közönség. Csalódott vagyok, hogy nem fogad el tőlem semmit, de biztos ennek is megvan az oka. Eszembe sem jut, hogy itt az USA-ban ő még "kiskorú", azaz nem ihat alkoholt a kora miatt.
- Bevallom, egy kicsit csalódott vagyok- biggyesztem le a szám, de csak játszom, mert a következő pillanatban, már újra komoly vagyok, és nem tudok nem mosolyogni rá, annyira örülök neki- Azt reméltem, most lesz alkalmunk összetegeződni...
Talán neki is feltűnt, hogy nem lehet köztünk nagy korkülönbség. Igazából úgy vélem, velem egykorú lehet. Csak egy fejmozdulattal kell keresnem a pincért, máris ott terem, és kérdi, mit hozhat.
- Jennifer, biztos nem gondolod meg magad? - kérdem tőle, mert közben beleegyezik a tegezésbe (User: ez nem probléma, ugye? )
A pincér Jennyre néz, és már mondja is:
- A szokásos pohár víz...
És én csodálkozva nézek a lányra.
- Sosem iszol mást? - talán most magyarázatot kapok, miért nem fogad el semmit. Lehet, hogy antialkoholista, rossz példa volt előtte, vagy csak az elveivel vagy a vallásával ütközik, de hogy üdítőt, gyümölcslevet sem iszik... Nem tudom, ennek mi lehet az oka.
Megvárom, amíg megkapja a vizet, addig nem szeretnék belefogni a témába, mert nem akarom, hogy megzavarjanak közben. Csupán egyetlen kérdést teszek fel neki ezalatt:
- Nem bánod, hogy felvettem, ahogy énekeltél? - a telefonomra mutatok. Úgy gondolom, egész jó lehet a felvétel, mert a kihangosítással nem volt semmi gond, és még háttérzajról sem beszélhetünk, hiszen a közönség elcsendesedett, amikor Jennifer énekelni kezdett.

Szívesen innék valamilyen finom, kevés alkoholt tartalmazó italt, de még a huszonegyedik életévem előt járok, tehát szesszel nem szolgálhatnak ki.
- Csak tizenkilenc vagyok. - közlöm vele tájékoztatásként. Ez a hangulat hamar elillan és mindkettőnk arcán mosoly pihen. A következő mondata tetszik, mivel ebből azt szűröm le, hogy ő is szeretne velem barátságot kötni. - Ha rajtam múlik, akkor lesz, mert ma nincs több fellépésem ma. Szerintem hagyjuk a magázódást és inkább tegeződjünk. - váltok tegeződésre a számomra kényelmetlen magázódás helyett. Fiatalok vagyunk, alig pár év van köztünk, ezért feleslegesnek érzem a magázódást. Úgy érzem ez neki és nekem is jobb így, de ha tévednek majd értesít róla a beszélgetőpartnerem. Idő közben odaér a pincér aki egyből tudja mit szeretnék rendelni.
- Igen. - helyeselek a pincér felé fordulva, majd újból a lányhoz intézem a szavaim. - Szoktam mást is inni, azonban általában este kell énekelnem és én ilyenkor ha lehet hanyagolom a cukros italokat. - magyarázom el Amelianak, akin látszik a meglepődöttség. Nem lapul semmiféle vallási nézet, vagy alkoholellenesség a vízivás mögött, mert magam is szoktam üdítőket fogyasztani, mint mindenki más. Szeszt még a korom miatt nem iszok, no meg azért is, mert nem vagyok egy szeszkazán. A pincér jegyzetel és Ameliahoz intézi a kérdését:
- Ön mit kér? - várja a választ barátságosnak tűnő ábrázattal és ha megérkezik felvési azt.
- Mindjárt hozom! - igéri meg és távozik.
- Ugyan, semmi baj. - legyintek a felszolgáló elmenését követően.

//Nincsen semmi baj. //

Jennifer leül mellém, és látom, hogy kérdésekkel teli a szeme. Nem húzom sokáig, elárulom, hogy engem levett a lábamról. Meghívásomat megint elutasítja, tekintve, hogy csak vizet fogad el, és ezt a csalódottságot szóvá is teszem neki, bár nem rosszallólag. Nem haragudhatok rá az elveiért.
- Ó, így már mindent értek!- megkönnyebbülten sóhajtok fel. És örülök, hogy a tegeződést ő is támogatja.- Valamiképp megoldjuk ezt...- mosolygok rá. Nem ragaszkodom én sem az alkoholhoz, sem a formaságokhoz, így gyorsan áttérünk a tegeződésre.
-Köszönöm. Így sokkal kényelmesebb lesz!
Odaér a pincér, Jenny kérésén meg sem lepődik, én meg csak egy kólát kérek második körben. Nekem nem kell figyelnem a hangomra, nem szándékozom énekelni. Kettesben maradunk, én pedig jelzem a lánynak, hogy felvettem a műsorát, és ő nem haragszik érte.
A kóla és a víz pillanatokon belül megérkezik, ismét kettesben maradunk, én meg alig várom, hogy beszélgethessek vele. Szerintem ő is ugyanúgy van vele.
- Nos... Ha csak rajtam múlna, máris azt mondanám, te vagy a nyerő...- kezdek bele és rámosolygok a lányra. - Elképesztő hangod van! Fantasztikus! Komolyan!- megsimítom az alkaromat- Még most is lúdbörzöm, nézz ide..., de...
Na igen, most jön a de. A részletek. Mégis a lényeg. Kipuhatolni, mennyiért vállalná azt az estét? Egyáltalán ráér-e? Tud-e hozni magával kísérőt, vagy gépi zenét kell szerválni? Esetleg Reeven vállalná-e? Hajlandók lennének-e együtt dolgozni? Jobb szeretnék élő zenét, de Jennyért alkudozni is hajlandó vagyok... Szóval van még egy csomó dolog, amit meg kellene beszélnünk. És minden számításomat keresztül húzhatja, ha... Ha apámnak mégsem tetszik.

Szerencsére megértő lány és nem okoz neki túl nagy kellemetlenséget ez az egész italkérdés. Kezdem egyre biztosabban érezni, hogy köztünk még egy szép barátság fog kialakulni, csupán némi idő szükséges hozzá. Abból nekem akad bőven, nem vagyok elfoglalt nő. Sőt, még nő sem vagyok, csak lány. Nem baj, nem kell nekem a zsúfolt napirend, egyenlőre még szeretném élvezni a fiatalságot. Mondjuk egy picit szeretnék elfoglalt lenni, de kizárólag énekesként. Pincérként semmi kedvem nincs hozzá, ha abban az állásban túl sok tennivalóm lenne, akkor felmondanák és keresnék egy másik állást, amiből finanszírozni tudom a lakbért. Rengeteg bár és étterem létezik Los Angelesben, volna miből válogatnom, abban az esetben, ha máshol akarnák dolgozni. Még az eredeti végzettségemmel is elhelyezkedhetnék bolti eladónak, nem feltétlenül kell nekem felszolgálónak lennem, hiszen senki se kényszerít rá. Szabadon felmondhatok, senki nem parancsol nekem, legfeljebb a szüleim, ők viszont még odahaza élnek és dolgoznak. Ők sem igazán szólnak bele a dolgaimba, maximum akkor, ha feltétlenül kell. Máskülönben hagyják, hogy nyugodtan éljem az életem. Abba sem szóltak bele, amikor énekes akartam lenni, sőt még támogatták is ezt az ötletem. Ha ez nem így lenne, akkor most nem ülnék itt, hanem otthon dolgoznék egy kisboltban, felesleges tehetséggel, amit nem tudok jóra kifejleszteni. Talán titkon gyakorolnák és elszöknék a családi fészekből. Biztosan megromlana a viszonyom a szüleimmel, azonban hála az égieknek ez nem történt így. Ezen néhány pillanatig elmélázok, majd újból a jelenre és Ameliara koncentrálok, aki előbb megdicsér, majd lelomboz.
- Látom-látom és tudom jól, hogy attól mert nekem tetszem még kétszer sem biztos, hogy enyém a fellépés. - mondom és arcomra halvány mosolyt erőltetek. - Ha esetleg komolyra fordulna a helyzet és biztos lenne a fellépés, akkor már most tisztázhatnánk a részleteket. - sóhajtok és próbálok pozitívnak látszani, miközben már kevésbé vagyok boldog emiatt az egyetlen kötőszó miatt, amely elég fontos. Kortyolok egyet az időközben megérkezett vízből, úgy várom a reakcióját.

Jennifer leül mellém, és annak ellenére, hogy nem iszik mást, mint vizet, összetegeződünk. Nem rejtem véka alá, hogy tetszik, ahogy énekel, de azt sem titkolom, hogy még így sem biztos a megbízás. Látom, hogy Jenny csalódik egy kicsit, de most is pozitívan áll a dolgokhoz, és ezért mosolyogva tudok neki válaszolni.
-Nos, mivel ez elsősorban az apámról szól, a végső döntés az övé...- kezdek bele- Azt hiszem, minden okunk megvan reménykedni, hiszen kifejezetten kedveli a ... - De hogyan is fejezzem ki magam, hogy ne legyek bántó? Apám nem csak a külső alapján dönt, de bizony sokat számít neki, ha valaki ad a külsejére.- .. szép, fiatal lányokat...- Elnevetem magam. - Ne érts félre, kérlek. Nem a kerítőnője vagyok. - Zavarban vagyok, sosem szoktam apám ízléséről beszélni mással.
- Ő is csak egy férfi, először csak a szemével lát, csak azután a szívével...- időnként pedig vaknak tetteti magát. Például nem értem, mit eszik azon a nőn, akit most a házába vitt. - De azt hiszem, ebben nyert ügyed van.
Jennifer vonzó lány. Már akkor is láttam, amikor abban a szörnyű uniformisba volt beleerőltetve, de így, nőiesen, finom sminkkel, kiengedett hajjal kifejezetten vonzza a tekinteteket.
- Ha meghallja a hangod, ő is el lesz bűvölve, ennyire ismerem már az ízlését!- folytatom aztán biztatóan. És rátérek arra, amiről beszélnünk kell. De kezdjünk vele, a kérdéseimmel foglalkozni ráérünk később is foglalkozni, vagy közben. Az úgyis majd a helyzetből adódik majd.
- Mire vagy kíváncsi?

Figyelmesen hallgatom a szavait, reménykedéssel a szívemben. Nem számítottam rá, hogy az apja az a személy, aki a fellépéssel kapcsolatban dönt. Azt hittem egy ismerőse bíráskodik felettem, de úgy tűnik tévedtem. Számomra ez nem baj a kétértelmű mondatok ellenére, amikre azonnal magyarázatot kapok. A nevetés ragályos, nem csoda hát, ha én is elkapom tőle és kuncogok egy kicsit.
- Értem, renden. - felelem tömören biztató szavaira, melyek jólesnek. Azért remélem az eredeti cél helyett nem akar felszedni az úr, mert akkor abból igazán kellemetlen helyzet adódhat, ami nem hiányzik. Ha párt akarnék magamnak találni, akkor inkább a saját korosztályomban keresgélnék. Azonban jelenleg tökéletesen megfelel nekem a szingli élet. Senki nem utasítgat, senki nem kér számon, ha a szokásosnál korábban érek haza, ráadásul szabadon járhatok szórakozni amikor kedvet kapok hozzá. Persze megvannak ennek az életmódnak a maga hátrányai, ezekkel viszont egész jól megvagyok. A magány a legfőbb, azonban annak a megszüntetéséhez elég néhány ismerős, akikkel beszélgetni tudok. Ezen gondolatokkal hallgatom csendben a véleményét. Érkezik egy kérdés, melyre máris akad pár válaszom.
- Mikor lesz a fellépés és valamilyen zenei kíséret? - teszem fel az engem érdeklő kérdéseket, mivel ha nincs mondjuk egy gitáros, akkor talán még beszerezhetek egyet.

Lassan kiterítem előtte a kártyáimat, mert úgy érzem, ő lesz az a személy, aki elnyeri a megbízást. Ha esélye sem lenne, inkább semmit sem mondanék, vagy őszintén elmondanám, hogyan látom a helyzetet. Persze, benne van a pakliban, hogy tévedek, és Jenny mégsem nyeri el az apám tetszését, de bízok már magamban annyira, hogy inkább optimistán gondolkodom.
Kicsit magyarázkodom, mert félelmetesen rosszul tudok fogalmazni, ha zavarban vagyok, de szerencsére Jennifer érti, mire gondolok, amikor apám ízlését ecsetelem neki. Leszögezem azonban, hogy tisztességesek a szándékaim, és nem mást keresek az öregnek, valóban énekesnőt. Összenevetünk, és ezt jó jelnek vélem.
Bár van néhány dolog, amire kíváncsi vagyok, lehetőséget adok neki is arra, hogy kérdezősködjön, hiszen így tisztességes. Különben sem tudnánk tovább haladni, ha egy őt érdeklő kérdésben esetleg nem tudnánk megegyezni.
- Az összejövetelt június utolsó péntekjére szervezzük. Kb. 50 embert látunk majd vendégül, Beverly Hills-ben, a házunkban. - Kezdetnek talán elég ennyi infó. Nézzük a kérdése másik részét- Ezen még gondolkodom. Tudod, nálunk lakik most az unokatestvérem, aki remekül gitározik. De erről ki kell kérnem az ő véleményét is. Egyáltalán nem biztos, hogy hajlana ekkora társaság előtt játszani. Neked van állandó partnered, aki kísérni szokott?
Reevenről inkább nem beszélnék sokat. Reménykedem, hogy megpuhítom a srácot apámmal kapcsolatban, de neki sajátos szemlélete van róla. Már eleve előítéletekkel viseltetett iránta, és ezt soha nem is rejtette véka alá. Szóval én hiába akarok békebírót játszani, ha ők nem hajlandóak egymással szóba állni... De ez legyen az én bajom.

Nyíltan beszél velem, nem titkolódzik, sőt még azt is elárulja amit nem kérdeztem. Ennek örülök, hisze jó, ha valakivel szépen megbeszélhetjük a dolgokat, elkerülve ezzel az esetleges félreértéseket. Nem szeretem, ha kínos helyzetek alakulnak ki egy félreértés miatt, amiket igyekszek minél jobban elkerülni. Keveredtem már egyszer kellemetlen esetben, amikor rosszul írtam fel a címet és az adott buli helyett egy temetésen léptem fel, ahol rögtönöznöm kellett egy lassú, szomorú számot. Még jó, hogy vannak ilyen dalaim is, mert elég ciki lett volna egy temetésen egy bulizós számot előadni. Abban az esetben érzéketlen bunkónak néztek volna, ami igazán nem hiányzott volna. Szerencsére megtanultam már improvizálni, ezért nem sült ki rossz az alkalomból (a halottat leszámítva, aki miatt a temetés volt). Eme emlék felidézése után újból Ameliara figyelik, aki készségesen közli velem a részleteket. Elő zenével kapcsolatban megemlíti az egyik családtagját, aki a lány szerint nagyszerűen gitározik.
- Értem. Nem, nincs állandó partnerem. Szívesen dolgozom az unokatestvéreddel, ha arról van szó, vagy talán tudok szerezni valakit, ha a rokonod nem vállalja. - válaszolom, mivel van egy ismerősom, aki szintén gitáron játszik, nem is tudom eddig miért nem kértem fel. Mondjuk talán azért, mert ő még mindig Actonban lakik és ott van állása. Bár ő amilyen szégyenlős típus nem biztos, hogy egyáltalán szokott 50 fős közönség előtt játszani. Majd megkérdezem, ha szükséges, ha meg nem, akkor megpróbálok Amelia családtagjával együtt dolgozni. Ki tudja, lehet hogy jól kijövünk majd egymással és máskor is hajlandó lesz kísérni.

Jenny az asztalomhoz ül, és szerencsésen összetegeződünk, aztán tovább oldódik a hangulat, amikor rosszul fogalmazok. Talán kissé félreérthető, de kimagyarázom magam, Jenny meg nevet, és ettől én is ellazulok. Beavatom a részletekbe is, úgy tűnik, semmi kifogása azokkal a dolgokkal szemben, amit hallott.
Szóba kerül a kíséret is, és én elsősorban Reevenre gondolok, de ő... Ő egy fekete ló most a tarsolyban. Jó lett volna, ha ma itt tud lenni, de tegnap óta még csak a színét sem láttam. Lehet, hogy a zenekarával próbálnak valahol, vagy éppen koncerteznek, de semmire nem válaszolt. Sem a szobában hagyott cetlire, sem az sms-re, de még a hívásaimat sem fogadta és nem is hívott vissza. Ha nem tudnám, hogy milyen kópé, aki még a jég hátán is megél, aggódnék érte, de most még ez belefér. Csavarog. Bulizik. Benne volt a pakliban.
- Jó... Maradjon ez alku tárgya. Még van időnk eldönteni...- nézek rá a lányra. Az nem baj, ha több vasat tartunk a tűzben, az a gáz, ha egyik lehetőség sem jön be. De sosem vagyok pesszimista. Vagy többnyire nem.
- Az összejövetelünk azon része, amikor énekelned kéne, körülbelül két órás lenne- apám legalábbis ilyesmit mondott. Tapasztalatból azonban jól tudom, a vendégek egy része nem tudja, mikor illik elhagyni a terepet. Hiába gazdagok, némelyik kiélvezi az ingyen kaja-pia-szórakozás lehetőségét, és taxit kell hívni, mert már megállni sem tud a lábán, annyit iszik. Az ilyen vendégeket nem nagyon szeretem. - De elképzelhető, hogy kissé elnyúlik az este... Nem jelent ez problémát?
Apránként eljutunk minden fontosabb kérdéshez. Az anyagiakat is lassan tisztáznunk kell, de csöppet sem tartok attól, hogy ne tudnánk megegyezni.

Lassan haladunk előre a részletek átbeszélésével, már csak pár fel nem tett kérdésem maradt a fellépéssel kapcsolatban. Örülök, amiért ilyen gördülékenyen mennek a dolgok és a kis félreérthető megfogalmazás sem okozott túl sok kellemetlenséget, hamar letudtuk és túlléptünk rajta. Rövid, vicces szituáció volt, még egy jót is nevettünk ezen az apróságon. Mivel korombeli ezért könnyedén megértjük egymást, nem alakulnak ki felesleges viták, amik elrontanák a kialakult jó hangulatot. A korosabbakkal néha nem értjük meg egymást, mert másik a nézeteink. A korosztályom körében ez ritkábban fordul elő, velük általában úgymond "egy húron pendülünk". Természetesen a kivétel abban a helyzetben is erősíti a szabályt, mint mindig. Szerencsére a kivételek nem olyan gyakoriak, a legtöbben megértenek engem és a hozzám hasonlóakat. Persze néha az álmodozókat ostobának, hiúnak tartanak minket és röhögnek rajtunk. Azonban a legtöbben megértenek minket, mert ők is valamilyen álmot kergetnek elszántan. Szinte mindenkinek van valamilyen vágya, akinek nincs az vagy elveszett, vagy spontán és nem eszel előre, inkább sodródik az eseményekkel. Néha magam is kikapcsolom az agyam és előzetes tervezgetés nélkül teszek meg dolgokat, melyek végül vagy jól sülnek el, vagy éppen ellenkezőleg. Akárhogy is legyen nem mindig bánom meg, mivel abban a pillanatban jó döntésnek tűnt. Nekem mégsem szokásom folyton meggondolatlan lenni, bár néhányan úgy élik az életük ezen szakaszát. Viszont tisztában vagyok az olyan gondolkodásmód hátrányaival, ezért inkább maradok az előre tervezős típus, aki mindent kétszer átgondol, mielőtt cselekedne. Néha azért ez a megfontoltságom elveszik, főleg akkor amikor dühös vagyok. Akkor kevésbé tudom megválogatni a szavaim hiába is igyekszem arra, hogy nehogy véletlenül megbántsak valakit, akit nem kéne. Ha mégis sikerül valaki lelkébe gázolnom mérgesen a szavaimmal, vagy a tetteimmel, akkor addig gyötör a bűntudat amíg bocsánatot nem kérek az illetőtől. Ameliaval nem kell az esetleges mérgességtől és a vele járó megfontolatlanság miatt aggódnom, ugyanis jelenleg teljesen nyugodt vagyok ezalatt a beszélgetés alatt. Szóba kerül az éneklés ideje, ami nekem kezdőként egyben kicsit hosszú.
- Ebben a két órában van szünet, vagy egy szuszra kell végigénekelnem az adott időt. - kérdezem meg, mert azért ez nem mindegy, legalábbis számomra nem az. A népszerű énekes biztos képesek lenyomni egy kettő, vagy annál több órás műsort megállás nélkül, de én még nem vagyok ilyen. Legfeljebb egy órát bírnák énekelni egyszerre, ha muszáj lenne, többet egyenlőre még nem. Kisebb szünetekkel már igen, de azok nélkül nem menne a dolog. - Problémát nem okoz, bár ha lehet, akkor szeretnék kis szüneteket belecsempészni mondjuk félóránként. Két perc is bőven elég. - felelem, bár minden bizonnyal akkor is színpadon maradnák, csak esetleg kicsit társalognék a közönséggel, hogy ne annyira zavarja őket a szünet.

Nem vagyok túl jártas üzleti dolgok megbeszélésében, és valamelyest szorongás volt bennem emiatt, illetve a korábban szereztt tapasztalatok miatt, de Jenniferrel könnyű beszélgetni. Lehet, hogy ez annak köszönhető, hogy hasonló korúak vagyunk, és mindketten lányok (nők), de úgy tűnik, jól megértjük egymást, és még a nehézségeken is humorral sikerül átesni.
Sokat segít ez rajtam, könnyebben tudok beszélni. Abból a hivatalos megközelítésből is engedek, amit kezdetben felvettem, amúgy sem megy ez nekem. Lassan úgy beszélek hozzá, mintha régóta ismerném, és így sokkal könnyebb, szabadabb, fesztelenebb.
Bár az este részleteivel még magam sem vagyok tisztában, azt tudom, hogy lesz egy előadás (apám új műtéti technikájának előnyeiről lesz szó), aztán lesz egy kis állófogadás, ami esetlegesen szórakozásba mehet át, ha a vendégeink is igényt tartanak rá (és nem eszik-isszák halálra magukat). A két órát tehát csak saccolom.
- Azt hiszem, ez nem lehet probléma. És ha van összekötő szöveged a dalok között, azokat is nyugodtan elmondhatod, szerintem...- Adele koncertfilmjén láttam hasonlót. Vicces sztorikat mesélt magáról, a dalok születéséről, és közben ő is pihent egy kicsit, a közönség is szórakoztatva volt. - Úgy tervezem, a vacsora alatt kezdenéd a műsorod... Hidegtálak lesznek, nem hétfogásos vacsora!- teszem hozzá félszegen, kissé mosolyogva, hogy el ne riasszam Jennifert a rá váró feladattól. - Akkor kell rákapcsolni, ha úgy látod, táncolnának... Akkor viszont fel kell pörgetni a dolgot. Mit gondolsz, menni fog? Éjfélig azonban mindenképpen be akarom zárni az estét- teszem hozzá, mert úgy gondolom, ez is fontos információ.

Nem igazán szeretem azt, amikor én és/vagy a beszélgetőpartnerem rosszul érezzük magunkat egy kényelmetlen helyzetben. Néha amikor felkérnek akkor kizárólag az üzletre koncentrálva üzletfelekként beszéljük át a részleteket. Jobban tartom azokat a helyzeteket, amikor megbeszélésbe baráti hangnemet is lehet csempészni és inkább úgy társalgunk, mint két barát. Akkor oldódik a feszültség, kellemesebb a hangulat, kevésbé kell attól tartanom, hogy mit mondok. Valószínűleg Amelia is jobban kedveli, ha a laza a hangulat. Szinte már nem is úgy érzem, mintha egy fellépést tárgyalnánk át, inkább olyan, mintha barátnőként cseverésznénk. Nem teljesen olyan, inkább hasonló hangvételű. A saccolt két óráról is kiderül, hogy megoldhatóak a szünetek, ha addig nem hagyom el a színpadot, hanem helyette ügyesen összekötöm a számokat. Hajnalig sem kell tornáztatnom a hangszálaimat, ráérek éjfélig. Ha tovább húzódna el az esemény az sem baj, hiszen nincs olyan, aki hazavár jelenleg örömömre, egyes esetekben bánatomra.
- Szerintem menni fog a dolog. Majd megpróbálok összeválogatni pár pörgős dalt, amire nem csak lassan lehet táncolni. - válaszolom. Az összekötőszövegeket úgy sem lesz nehéz kitalálni, majd mesélek kicsit a dal keletkezéséről. Arról nem lesz nehéz, ha mégis akkor meg bevetek pár viccet és kész. A lényeg hogy legalább két tervem legyen, mert így ha az egyik csődöt mond, akkor még mindig ott van a másik, amit használhatok.

Oldódni kezdek. Jenny nagyon kedves lány, és nem tűnik pénzéhesnek, vagy sárkánynak, mint apám némelyik ügyfele. Némelyik nagyon nyájasnak mutatja magát, és ha hátat fordítasz, a hátadban megforgatja a kést. Írtózom az olyanoktól.
Igyekszem elmondani, amit a lánynak tudni kell, és megválaszolni azokat a kérdéseket, amire ő kíváncsi. Úgy tűnik, lassan megegyezünk, de hát ezek még mindig csak tervek... Azért gratulálok magamnak, hogy ilyen jól állunk. Erre szántam a legtöbb időt... Mármint énekest keresni apám partyjára, és eszméletlen szerencsésnek érzem magam, hogy szinte ez az első, amit sikerült elintézni.
Sajnálom, hogy Reeven nincs itt, hogy ő nem látta, nem hallotta ezt a lányt. Bátrabban döntenék az ő véleményének a birtokában, de mégis biztos vagyok a megérzésemben. Ha valami, amiben nagyon egyformák vagyunk apámmal, az az érzékenység. Anyám olyan, mint egy kőszikla, teljesen céltudatos, apám inkább intuitív, mint én.
Összemosolygunk megint, amikor a tánc kerül szóba.
-Ha nagyon kifárasztod őket, talán könnyebb dolgod lesz. - Kacsintok rá- Tudod, a legtöbbje csak fiatalnak látszik, valójában nem az. A külső nem jelent semmit...
Aztán elnevetem magam.
-Arra figyelj, hogy semmilyen megjegyzést ne tegyél korról, szexről, a férfiak és a nők közötti nézeteltérésekről... erre ezek a...- a homlokom mellett körözök egyet- ... nagyon hárklisak. Azt sem tudom, van-e egyáltalán humorérzékük..- megvonom a vállam. - Még így is érdekel?

Magam is utálom a kétszínű, pénzsóvár alakokat, akik kihasználják az embert és közben röhögnek a markukba. Azok megérdemelnék a bosszút, azonban azt nem én fogom nekik megadni. Nekem nem kell a konfliktus, tökéletesen meg vagyok nélküle. Egyszer majd megunja valaki más és az visszaadja a kölcsönt az olyan személyeknek. Akkor azt majd a háttérből fogom figyelni jóízűt mosolyogva a pórul járt képmutatókon. Igazán jó lenne egyszer ilyesmit látni, nevetni az átvert átverőkön. Azonban úgy érzem ilyesmit még nem fogom mostanában látni, csak később, de nem baj, ráérek. Türelmesen kivárom a pillanatot, addig még beérem egyszerű fantáziálással, ábrándokkal megvalósítatlan tervekkel. Inkább arra a tervemre koncentrálok, hogy híres énekes leszek, legalábbis az szeretnék lenni a közeljövőben. Remélem sikerül, mert én mindent beleadok a kitűzött cél elérése érdekében, viszont a siker nem csak rajtam múlik. A közönségen is, ugyanis hiába vagyok jó, ha rosszabbra értékelnek. Akkor feleslegesen töröm magam, de szerencsére még nem keveredtem ilyen kellemetlen helyzetbe és remélem nem is fogok. Nem akarom, hogy az esetleges karrierem már az elején sutba dőljön, inkább később sikeres évek után. Akkor ráérek népszerűtlenné válni, nem akarok túl hamar visszasüllyedni az ismeretlenségbe, ahonnan próbálok feltörni. Egyenlőre még nem annyira látszanak a törekvéseim, majd némi idő múlva talán beérik a kemény munkám gyümölcse és megízlelhetem azt. Addig is türelmesen várok rá és megragadok minden lehetőséget amit tudok. Nem véletlenül adok esélyt ennek a fellépésnek, hiszen lehet, hogy ez egy szerencsés fordulatot fog hozni. Amelia rám akar ijeszteni a közönség jellemzésével, azonban ez nem sikerül neki.
- Tudom, manapság már van botox és plasztikai műtétek. Természetesen így is érdekel a dolog, szeretem a kihívásokat. - válaszolom és már előre várom az alkalmat, ahol tesztelhetem a talpraesettségemet.

Jenniferrel kifejezetten könnyű dolgom van. Talpraesett, életvidám lánynak tűnik, még a bénaságomat is képes türelmesen fogadni. Apám és a vendégei kapcsán néhány kétségemnek is hangot adok, -elvégre némelyiket jól ismerem- és figyelmeztetem a lányt, mik azok a témák, amiket kerülnie kellene.
A gazdagok nagy része eszméletlen prűd és humortalan. Más kárán képesek halálra nevetni magukat, de ha ők kerülnek górcső alá, vérig vannak sértve. Olyan ügyvédi bázissal bástyázzák körbe magukat, hogy eleve halott ügy velük szembeszegülni. És nekik néha az is elég, ha csak egy szempillantásnyival hosszabb ideig néztél rájuk...
Jennifer azonban nem ijed meg. Úgy tűnik, szereti a kihívásokat, és emiatt is szimpatikus. Úgy érzem, ő az én emberem, de nem akarom hamis illúziók között ringatni. Azt hiszem, nincs annál rosszabb érzés, amikor az ember beleéli magát valamibe, aztán pofára ejtik... Nos, erről tudnék mesélni. És nem kívánom senkinek, hogy átélje.
- Azt hiszem, van még egy dolog, amiről beszélnünk kell...- belekortyolok a kólámba, mert a pénzről sosem tudok kellő lazasággal beszélni. - Van konkrét elképzelésed, mennyiért vállalnád el a fellépést?
Igazság szerint van erre egy keretem. Ha olyan számot mond, ami azon belül van, vagy csak kissé haladja meg, nem lehet akadálya, hogy tovább üssem a vasat. De ha túl nagy összeget mond... Mindegy. Meglátjuk.

Volt már alkalmam gazdagokkal találkozni a véletlen miatt, de eddig nem tűnnek szimpatikusnak. Úgy fent hordják az orrukat, hogy szinte beleütköznek velük a felhőkbe. Elég egy rossz szó és már be is perelnek, jobb velük vigyázni, ha nem akarja megjárni az ember. Botlottam már ilyen alakokba a balszerencsének köszönhetően és őszintén mondom, hogy a pokolba kívánom őket. Oké, talán nem a pokolba, inkább egy távoli helyre összezárva a magukfajtákkal ahol nyugodtan szétperelhetik egymást a drága ügyvédjeikkel. Akkor senkit sem zavarnának, legfeljebb a többieket, akik velük vannak, de legalább nem a szegényeket. Szerintem jobb lenne, ha nem lenne ennyire elanyagiasulva ez a világ és nem szinte minden a pénz körül forogna. Ezen én nem tudok változtatni, de talán majd más nagyobb befolyású személyek megteszik ezt helyettem, nekem meg csak elég lesz türelmesen kivárnom, mert ahogyan a mondás is tartja:"A türelem rózsát terem.". Csak aztán győzzem is kivárni azt a rózsát, amire úgy érzem szükség lenne. Apropó elanyagiasulás a beszélgetésben elérkeztünk az egyik fontos megbeszélnivalóhoz, a pénzhez. A kérdésére hirtelen nem is tudom mit válaszoljak, hiszen általában nem én szabok meg árat, hanem nekem szabnak meg. Végül meg van a feleletem.
- Mondjuk harminc dollár, de ha neked nem felel meg, akkor mondj nyugodtan egy neked tetsző árat! - ajánlom fel és kíváncsian várom a reakcióját. Addig iszok egy kortyok a vizemből.

Úgy tűnik, egy véleményen lehetünk a gazdagokról, mert egyetértést látok az arcán, ahogy róluk beszélek. Bár nekem sincsenek anyagi gondjaim, nem érzem magam gazdagnak, mert én nem vagyok az. És ha azok ilyenek, nem is akarok hasonlítani rájuk.
Apám jól keres, de nem tipikusan gazdag. Nem kérkedik, nem vág föl vele, hogy neki mennyi pénze van. A medencés házat is inkább csak az én rábeszélésem miatt vette meg; és én akkor önző voltam. Azt gondoltam, ha megtehetem, hogy mindennap ússzak, ráadásul otthon, akkor miért ne?
Az egésznek nem sok értelme volt, tekintve, hogy nem sokkal később albérletbe költöztem. De ha otthon töltöm az időt, bezzeg kiélvezem, ha jó az idő (és általában jó). Most, hogy hamarosan vége a sulinak, több időm lesz majd heverészni a napon, úszni, Reevennel hülyülni (már ha hajlandó hazajönni, bárhol legyen is most)...
Visszatérve Jennyhez... Már csak egy sarkalatos pontja van a beszélgetésünknek. Az anyagiak. És amikor felteszem neki a kérdést, elképesztően alacsony összeget mond.
- Ezt nem értem. Harminc? - őszinte döbbenet van az arcomon. Ez hogyan lehetséges? Nem lehet. Félreértettem valamit. Mi az a harminc dollár? Aprópénz. Ettől azért többre becsülhetné magát ez a lány! De azért felkelti az érdeklődésemet.
-Ha nem vagyok indiszkrét: itt mennyit kapsz egy-egy fellépésért?
Gondolatban már több kérdést is feltettem neki. Például, hogy mennyit keres felszolgálóként, és mit gondol, mennyi idő múlva tudna megélni csupáncsak abból, ha énekel. De ha ilyen tarifája van... Félek, sosem mer majd pályát módosítani.

Megfelel nekem az átlagos életmód egy közepes nagyságú albérletben, nem akarok gazdag lenni. Énekesnek sem ezért álltam, hanem az álmom teljesítéséért és a közönség szórakoztatásáért. Ha sok pénzre akarnák szert tenni, akkor modellként próbálkoznék, úgy tudom azok eléggé jól élnek. Annak nem lennék jó, mert szemérmes vagyok, nem mernék alul öltözötten pózolni a kamera előtt rengeteg idegennek mutatva meg ezzel a testem. Persze nem csak fehérneműmodellek léteznek, vannak egyszerű kifutómodellek, akik egy-egy tervező ruháit mutatják be végigsétálva a kifutón. Azt meg azért nem vállalom, mert nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy szinte mindig magassarkúban tipegjek. Biztosan orra buknék az egyik bemutatón a lábbeli miatt és akkor nevetség tárgyává válnék. Na az nekem kicsit sem hiányzik, ha nevettetni akarnám az embereket, akkor a humorista szakmát választottam volna és klubokban stand-upolnék. Nekem az nem kell, mivel nem olyan izgalmas az életem, hogy a tarsolyomból több száz humoros történetet tudjak előhúzni. Ha egy tucat vicces kalandot éltem volna át, akkor megosztanám őket a nagyérdeművel hadd röhögjenek egy jót. Maradok az eredeti elhatározásomnál és a hangomat továbbra is éneklésre fogom használni, mellette pedig pincérként dolgozom. Ehhez vagyok hozzászokva, ez a nekem való foglalkozás. Mármint az éneklés, a pincér lét helyett akár boltban is dolgozhatnék, de ott nem jár borravaló,vagy csak nagyon ritkán. Felszolgálóként szinte mindig egy kis jutalom üti a markom, ami őszintén szólva jól jön a lakbér miatt, melyet kénytelen vagyok egyedül fizetni. Befogadhatnék magam mellé egy lakótársat, azonban nem szeretnék feszengeni egy ismeretlen előtt. Ezért nem mentem kollégiumban még annak idején, no meg hiányzott volna a házi koszt. Mára már jobban megvagyok nélküle, hozzászoktam az itteni ételekhez és egy kicsit sütni-főzni is megtanultam. Ezt egyrészt szakácskönyvekből, másrészt az édesanyámból kiskoromból elesett praktikák által sajátítottam el.
Röviden a gondolataimba merülök, amíg a másik véleményét várom. Meglep amit mond, az hittem sikerült eltalálnom a mindkettőnknek megfelelő árajánlatot.
- Esetleg sokat ajánlottam. - kérdezem meg, mert egyesek még ennyi pénzt sem akarnak kidobni azért, hogy egy feltörekvő tehetség énekeljen. Megszoktam már a kevés összegeket, bár eleinte nem igazán tetszett a csekély fizetés.
- Hát van aki harminc dollárt fizet mások csak húszat, ritkán ötvenet. - válaszolom. Az éneklésből befolyt a pénz általában nem telik lakbérre, inkább pár CD-t veszek, hogy elhallgassak pár praktikát a profiktól.

Jennyvel hamar megtaláljuk a közös hangot, egy kis humorral a hangulat is oldottabbá válik, függetlenül attól, hogy üzleti ajánlatról beszélgetünk. Már az anyagiaknál tartunk, és meglep, mennyire kevés pénzt kér a fellépéséért, aztán eszembe jut valami.
- Óránként? - de alig mondom ki, máris megrázom a fejem.- Nem, ne is válaszolj. Inkább figyelj ide...
Egy pillanatig van csak bennem kellemetlen érzés, mert mi van, ha az apám valami miatt mégis megvétózza Jenny fellépését, én pedig akaratlanul megbántom őt? Aztán erőt veszek magamon, és elhatározom, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy ezt a lányt fogadjuk fel. Rögtön holnap megmutatom majd neki a felvételt, és akkor nem is keresgélek tovább (maximum gitárost, legrosszabb esetre, ha Reeven vagy Jenny ismerőse nem tudna jönni)
- Én 200 dollárra gondoltam... Óránként... És ha átlépjük a két órát, minden megkezdett óráért még 250-et.
Azon gondolkodom közben, vajon ki szedi meg magát az olyan estéken, mint ez a mai is, mert amit a fellépő művészeknek ajánlanak fel, az bagó. Aprópénz. Nevetséges... és felháborító.
És még valami eszembe jut. Ha emlékeim nem csalnak, apám barátai között van egy zenei producer. A pasast nem ismerem személyesen, de esetleg apámat meg tudom fűzni, hogy őt is hívja el... Hátha felfigyel Jenny gyönyörű hangjára, tehetségére. Erről azonban még nem szólok a lánynak. Nem szeretném, ha feleslegesen álomképek között ringatná magát. Az amúgy is az én szokásom. Így csak az orrom alatt lehet egy leheletnyivel több mosoly, mint ami eddig volt. És nagyon várom Jenny reakcióját.

//Ne haragudj a hosszú hallgatásért. Igyekszem gyorsabban válaszolni. //

Hozzászoktam a kis fizetséghez, nem zavar a szervező szűkmarkúsága, aki minden spórolni akar, többek között rajtam is. Manapság már szinte mindenkinek jobban be kell tudnia osztania a pénzét, nem mindenki költekezhet ész nélkül. Ha az összes ember szórhatná a dollárokat akkor több járna nekem és nem ilyen kevés bevételem lenne. Többen szegények és akik gazdagok azoknak meg telik nálam százszor profibb énekesre, akik még álmukban is leénekelnek. A vastag tárcájúak nem törődnek az ilyen hozzám hasonló önmagát képző senkikkel, akiknél ők százszor felsőbbrendűbbnek tartják magukat. Akkora az arcuk, hogy akár húsz normális méretű is elférne rajta. Azok kizárólag magukkal törődnek, legfeljebb még a közeli rokonokkal, akik számukra fontosak, vagy hasznosak. Látva őket sosem szeretnék a szintjükre kerülni, akkor már inkább maradok szegény egy életre. Elég nekem pár igaz barát és kevesebb ellenség, mint rengeteg hamis és számtalan ellen, akik mind vesztemet kívánják, amiért még tenni is hajlandóak. Nem hiányzik nekem, hogy a pénzem miatt sok hazug akarjon letenni láb alól és meg akarják kaparintani a vagyonom. Jobb nekem ez az egyszerű élet, melyben nem kell féljek, esetleg a költségek kifizetésétől. A számlákat megoldom, bár néha bajlódom velük a szűkös anyagi keretem miatt. Talán ezzel a fellépéssel megoldom az e havi, vagy esetleg a következő havi lakbért. Meghallva az ajánlott összeget meglepődök. Nem gondoltam volna, hogy ő is azon kivételes személyek közé tartozik, akik valamivel szabadabban merik költeni a pénztárcájuk tartalmát.
- Ez igazán nagylelkű ajánlat, örömmel énekelek nálatok. - jelentem ki, bár még kétszer sem biztos a fellépés. Talán másé lesz a megtiszteltetés, hogy Ameliaék eseményén hallassa a hangját és engem meg simán elutasít az apja.

//Nincs semmi baj, egyesek akár kétszer, vagy háromszor ennyit is váratnak magukra.//

Teljesen megdöbbenek, mennyire keveset keres egy-egy fellépés alkalmával. Nem gondolnám, hogy félrevezet, akkor inkább a másik irányba kellene tolnia az összeget, hogy hasonló ajánlatot csikarjon ki tőlem. Én viszont a neki szánt összeget nem csúsztatom lejjebb. Ennyit szántam rá, és nem vonom vissza az elképzelésemet. 
Látom az örömöt az arcán, és már tudom, ezért megérte. De  ennyivel nem érem be. Apám egyik ismerőse jut eszembe, és meg fogom kérni, hogy hívja el őt is... Hátha... Hátha nem csak az én fülemnek ígéretes ez a hang, ez a lány...
- Nézd- kezdek neki- amint említettem, a döntés nem csak rajtam múlik. De holnap első dolgom lesz, hogy megmutatom apámnak a felvételt, és rögtön jelentkezem, ahogy megtudom a véleményét, jó? Akkor aztán találkozhatunk, és megbeszélhetjük a további részleteket, írhatunk szerződést vagy megállapodást... ahogy szeretnéd. 
Én nagyon örülnék Jennynek. Szimpatikus, kedves lány és rendkívül tehetségesnek tartom. Bárhogy is alakuljon a dolog, én szeretném tartani vele a kapcsolatot.
- Van még fellépésed ma este? - kérdezem tőle. 
Nem tudom, hogy szól a szerződése ezzel a hellyel. Csak egyetlen számot kellett elénekelnie, vagy bizonyos időközönként újra ő kerül színpadra? 
Fáradt vagyok, de őt szívesen hallgatnám még. Ha viszont már nem fog énekelni, lelépek. Hosszú napom volt, és pihennem kellene.
Reevenért is aggódom, mert ismerem a vérmérsékletét. Fura, hogy nem aludt otthon az éjjel, és még csak nem is jelentkezett. Utol kell érnem, mert érdekelne az ő véleménye is, és mert... Mert nekem is hiányzik. Nem érdekel, hogy milyen a kapcsolata az apámmal, én kedvelem. És belátom, hogy nincs könnyű természete, de az biztos, hogy van szíve. Furán mutatja ki az érzelmeit, de nem vagyunk egyformák...
Nem feledkezem meg közben Jennyről sem. Megvárom a válaszát, és a további terveimet ahhoz igazítom.

A sztárok minden bizonnyal vagyonokat keresnek egy-egy fellépés alkalmával, azonban én még távol állok a hírességtől, így a fizetésem sincs hozzá közel. Örülhetnek neki a bártulajdonosok, vagy a rendezvényszervezők, hogy majdnem ingyen is dolgozom és nem vagyok válogatós, különben visszamondhattam volna az összes felkérésemet egytől-egyig. Magam nem tartozom azon kezdők közé, akik túlértékelik magukat és száz, vagy kétszer dollár alatt még csak a színpad közelébe sem mennek, nem hogy énekeljenek. Én nem pénzt látok az énekességben, hanem lehetőséget, hogy maximálisan felfejlesszem egy kiemelkedő tulajdonságom és ezáltal legalább egy kicsit kiszakadhatok a szürke hétköznapok közül. Engedem, hogy a sors igazítgassa az utamat én pedig szépen követem azt bárhová is vezessen. Előbb-utóbb úgyis elválik mi sül ki a dédelgetett álmomból, talán megvalósul, talán csak ábránd marad az egész és egy híresség nyomába sem érhetek sosem. Lehet, hogy a most kilátásban lévő eseményen való fellépés fogja meghozni a karrieremben a fordulatot, senki nem tudhatja.
- Jó. - válaszolom kurtán és igyekszek nem túl izgatottnak tűnni, miközben az vagyok. Nem ismerem Amelia apját, talán szőrösszívű, talán vajszívű. Kiderül majd holnap, vagy holnap után a döntése, addig meg megpróbálom türelmesen kibírni a hátralévő időt. Az már biztos, hogy ezen az estén csak beszélgetéssel múlhatnak el a percek, mással nem igazán. Esetleg valamivel később, otthon alvással, mert hát azt mindenkinek muszáj.
- Nem, mára ennyi volt a fellépésekből. - elégítem ki a kíváncsiságát és elfogyasztom a vizemet. Látom rajta, hogy fáradt és szíve szerint távozna, így hát nem is tartom fel tovább. Részemről akár már most is mehet.

Viszonylag gyorsan sikerül megállapodnom Jenniferrel, és lassan nincs más, amit meg kéne beszélnünk. Az idő eljárt felettünk, és bizony elfáradtam. Bármennyire is szívesen töltöm az időmet a társaságában, alvási szükségleteim fölénybe kerülnek, ezért aztán lassan búcsúzkodni kezdek.
- Nézd, ha ma már nem énekelsz, én nem maradnék tovább. Ha akarod, elviszlek haza, annyit még tudok várni, míg átöltözöl...
Nem tudom, miből gondolom, hogy nem ebben a gyönyörű ruhában furikázik, de ez a megérzésem. Lehet, hogy mellé nyúltam, de talán nem. Felajánlom neki, hogy elviszem, bár azt sem tudom, merre lakik. A száma nálam van, ha elutasítana most, akkor sincs nagy gáz. 
Holnap első dolgom lesz apámmal beszélni, és Reevent is felkutatom, mert érdekel az ő véleménye is. Azt hiszem, főnyeremény ez a lány, és nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem. Remélem, hogy tartós kapcsolat lesz a miénk.
Ha van kedve a társaságomhoz, és velem tart, együtt megyünk ki a bárból. Ha mégsem tartana velem, elbúcsúzunk, és mindenki megy a saját dolgára. Rendezem a számlát, aztán taxit hívok. A holnap már úgyis olyan közel van...

//Azt hiszem, ezt zárhatjuk is. A folytatást megbeszélhetjük pm-ben. //

Az ajánlat amit távozófélben kapok igazán kedves. Egyenlőre szeretnék hamar hazaérni és bedőlni az ágyba. Szerencsére nem lakok messze, nem kell sokat várnom addig amíg elérek az otthonomig. Ez a kevés távolság már nem számít, simán megteszem lábon is.
- Ez igazán kedves, de inkább gyalogolok, mivel a közelben élek. További szép estét! - búcsúzkodom el tőle és egy gyors integetés után a rajtam lévő ruhában távozok a bárból egy jó megérzéssel, ami a következőt súgja: biztos engem fog választani az apja. Ezt egy afféle hatodik érzés sejteti, bár lehet, hogy tévedek és csak bebeszélem magamnak, hogy van bármiféle esélyem. Majd minden elválik holnap, addig csak-csak kibírom valahogy, elvégre pár óra nem a világ. Szapora léptekkel koptatom a kövezetet közben a hazafelé, vagy egy szórakoztatólétesítmény felé tartó embereket nézem. Egyesek gazdagabbak, mások szegényebbek, míg megint mások valahol a kettő között foglalnak helyet. Nincs időm sokáig nézelődni, mert hamar megpillantom az otthonom. Beütöm a számot, betolom az ajtót és felsétálok a lépcsőn. Zsebemből előkotrom a kulcsom és kizárok. Belépve már fordul is el a zárban a kulcs és első utam a fürdőszoba felé vezet, ahol veszek egy forró fürdőt és utána ágyba bújok, ahol hamar elfog az álom.

//Rendben van. //