A vállammal a fülemhez szorítom a telefonom, miközben kiengedem a hajam, és elkezdem összehajtogatni a kötényem. Egy bíp, két bíp, kattanás.
- Oppa, én vagyok. - Nem tudom miért közlöm ezt vele minden egyes telefonhívásnál? Mindegy, már biztos megszokta. Ha meg nem majd megszokja. - Csak azért hívlak, hogy most végeztem, és megyek haza, szóval nem kell értem jönnöd.- Elteszem a helyére a kötényt, és végre rendesen megfogom a telefont.
- Dehogy, még világosban hazaérek, ne aggódj. Kopogjak be, hogy épségben hazaértem?- Mosolyodom el, és a szám elé kapom a kezem, hogy ne nevessem el magam. Annyira aranyos, hogy ennyire aggódik, de tuti kiakadna ha ezt elmondanám neki. - Rendben, akkor majd kopogok. Pihenj! - Mondom még végül, majd leteszem, és felkapom a táskám.
Nem sűrűn végzek korábban, de ez most nagyon jól jött, mert be kell mennem a kisállatkereskedésbe bolhaírtót venni, vagy legalább bolhanyakörvet, mert Hori nagyon vakarózik. És nem hiszem, hogy bolhás lenne, csak jobb megelőzni. Plusz én sem szeretnék vakarózni.
- Akkor holnap reggel jövök, köszönök mindent. - Lépek még oda Darylhez, és búcsúzásképp megsimítom a vállát. Tényleg nagyon kedves tőle, hogy elenged. Mondjuk nincs sok vendég, és igazából nemsokára zárás, úgyhogy csak láb alatt lennék. Megigazítom a táskám, és kilépek az ajtón. Elfordulok jobbra, megyek két lépést, majd megtorpanok. Megpördülök a tengelyem körül, és nagy szemekkel pislogok magam elé. Egyenesen Liora.
- Hát te? Miért nem mész be?- Lépek hozzá közelebb, hogy ne kelljen kiabálnom. Benézek az ajtón, és Daryl még mindig ott áll, nem tudom, akkor miért nem megy be hozzá. Újra ránézek, és elmosolyodom. Még mindig nagyon aggódom miatta, bármennyire is nem mutatom ki néha.
- Jól vagy? - Simítok végig a karján óvatosan, és mosolyogva nézek a szemébe.

Az hogy Lio-t itt találom, nem kicsit lep meg. Mert... igazából fogalmam sincs miért. Amióta verekedtek Zinnel egy kicsit félek vele lenni, mert bár tudom, hogy engem sose bántana, ki tudja, mikor mondana olyat, ami számára nem bántó, nekem viszont rosszul esik. És azóta amúgy is furábban viselkedik velem.
Egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy elhúzom a kezem, de aztán eszembe jut, hogy mikor először találkoztunk is így mutatkozott be, és inkább csak megcsóválom a fejem. Feleslegesnek érzem, hogy így köszönjön minden alkalommal, de ha ez neki jó...akkor nyugodtan. Nem lepődök meg, hogy vár valakit, bólintok, végül is megteheti. De aztán.. igen, mégis meg kell lepődnöm, azt hiszem, még hogy engem? Miért? Mármint...
- Tényleg? Pedig nincs is szülinapom. - Közlöm vele, és felhúzom a szemöldököm. Tiszta hülye vagyok, miért csak akkor kellene találkoznunk, ha szülinapom van? Össze kell szednem magam, és erre a legjobb mód, ha megkérdezem, hogy van. De persze megint kitérő választ ad, és ezt nem szeretem.
- Perszee, és ha elcsap egy busz, akkor majd a busz horpad be, nem a te fejed, ugye? - Bokszolok bele játékosan a hasába, és mosolyogva megrázom a fejem. - Komolyan kérdeztem. - Nézek fel rá, bele a szemeibe, és nagyon utálom, hogy még ő is magasabb nálam, még ha magas sarkú van is rajtam. Az élet igazságtalan.
-Én jól vagyok, ne aggódj, csak rossz napom volt. - Bólintok neki mosolyogva. - Nekem igazból bolha nyakörvet kéne vennem, szóval, ha esetleg leszel olyan kedves, és megállsz valami kisállat boltnál, akkor lehet róla szó. - Húzom el a kezem, és megfogom a táskám pántját. Valamiért feszélyez, ha hozzá kell érnem, és ez nem tetszik. határozottan nem.

Nem vagyok én hercegnő, csak Lio hoz állandóan zavarba, nem vagyok én ehhez hozzászokva, na! Majd csak megszokom valamikor, sokáig leszek még összezárva egy városba Lioval, muszáj lesz alkalmazkodnom. De aztán meglep, nekem meg kicsit kikerekedik a szemem. Születésnapja lenne? De nem is tudtam róla! Vennem kellett volna valami ajándékot! Mint az őrült kutatni kezdek a táskámba, hátha találok benne valami értelmeset. Valamikor régebben elloptam Valerie egyik drága csokiját, itt kell lennie valahol. Áh, meg is van. Mosolyogva kapom elő, és nyújtom felé.
- Nem tudom, tényleg szülinapod van-e vagy sem, de tessék. Ha nincs, akkor is rád fér. Helyettem… - A végét már halkan fejezem be, mégis hogy lehetnék én az ajándéka? Tegyek masnit a fejemre, vagy csomagoljam be magam? Elég érdekesen festenék, nem, a csoki megfelelő lesz, aztán majd még veszek neki valamit.
Addig meg érje be azzal, hogy aggódom, és nem, akkor se hiszem el, hogy szuperhős. Amit mond azzal meg egyenesen kiakaszt, és legszívesebben tarkón csapnám, mint a bátyámat, ha hülyeségeket beszél, de sajnos nem érem el a tarkóját.
- Az kell neked szívroham után, cigi! Lio, gondolkozz már egy kicsit, szépen kérlek! – Sóhajtok egy nagyot, nem hiszem el, hogy nem tudja egy kicsit komolyan venni az egészségét, vagy úgy egyáltalán valamit.
Már épp ülnék be, mikor meghallom a kérdését, és mérgesen kapom felé a fejem, még a hajam is repked.
- Lionel, nekem, de még csak gondolatban sem, ha velem vagy, nem mondhatsz ilyeneket, mert mindjárt fogom a cuccom, és itt hagylak! – Sziszegem neki, két dolog van, amire nagyon érzékeny vagyok, és most pont beletalált az egyikbe. Szerencséje, hogy nem vagyok haragtartó, mert akkor most tényleg biztos elmennék, de az sokkal jobban érdekel, hogy le van fogyva, így, amilyen gyorsan jött a haragom, olyan gyorsan is tűnik el, ahogy beülök a kocsiba, és bekötöm magam.
- Van egy cicám, én sokat vakarózik, és nem akarom, hogy bolhás legyen. Egyébként, ha megfordulsz, akkor a következő sarkon van pont. – Nézek hátra, aztán vissza rá, és a továbbiakban nem fészkelődöm, mert ez a kocsi szokatlan, és nem kényelmes, és a lábamat se tudom hova tenni, és Oppa kocsija sokkal kényelmesebb, és amúgy is. Nem tudom, mihez nyúlhatok, és mihez nem, úgyhogy csak szorongatom a táskám pántját, mert azt biztos fogdoshatom.
- Nem, Daryl nagyon aranyos. Igazából csak úgy keltem fel, és ennyi. Nem fontos, tényleg. – Mosolygok rá, és remélem, ennyivel tényleg lezárja a dolgokat, és hamar meg tudom venni azt a nyakörvet.