Jólesik. Ilyenkor egy kicsit úgy érzem, hogy kedvel, vagy legalábbis nem utál nagyon, de nem merem elbízni magam, csak szeretnék felelni, ezért merek most én kezdeményezni, vagyis hát félig-meddig. De akkor is merészebb vagyok, mint szoktam és remélem értékeli. Bár a megjegyzésem félreérti, ki tudom magyarázni, és az, hogy kijavít, csak még jobban biztossá teszi, hogy igenis ízlett neki. De nem hagy időt gondolkodni, újra megcsókol, de már nem annyira boldogan csókolok vissza.

El kell mondanom neki, nem állhatok elé holnapután, hogy "na akkor elmentem, majd jövök." Az nagy szemétség lenne. Lehet hogy ezzel mindent elrontok, de igazából felkészülhetett volna rá, mert szóltam hamarabb. Ahogy hátradől inkább nem dőlök rá, hanem az ágy szélére ülök, onnan nézek rá. Van a hangjában némi szomorúság, és ez valamilyen szinten elégedettséggel tölt el, de nem is akarok menni. Tudom, hogy muszáj, de miért pont most született az apám? Miért nem egy hónap múlva? Vagy két hónappal ezelőtt, mikor még ez az egész este csak álomkép volt? Bólintok, és lehajtom a fejem.
- Hét nap múlva.- Mondom halkan, és a nadrágom alját piszkálom. Takarítanom kéne. Akkor nem gondolnék erre. És még össze se pakoltam. Felsóhajtok, és összepakolom az asztalról a tálat meg a többit, és felállok.
- Elmosogatok. - Nem, nem ezt akartam mondani, de ha azt mondom sajnálom, akkor meg kéne magyaráznom, mit is sajnálok, nem neki, magamnak, és arra meg nem tudnék válaszolni. Beteszem a mosogatóba a tálat, és megengedem a vizet. Nem tudok időzíteni.

Az biztos, hogy nem lett volna jobb, ha csak holnapután szól, de hogy ráért volna egy-két óra múlva közölni, hogy mi van, amikor már túl vagyunk mindenen... Nem tudom meddig jutottunk volna, de most már biztos, hogy nem jutunk előrébb. Ünneprontó. Vagy nem is az. Vagy de. Elvégre szülinapja van, és most jött volna a meglepetéshez a ráadás, ami legalább mindkettőnknek jó, de nem, mert ő neki el kell rontania mindent.
Nem kéne rá haragudni, gondolom ez ilyen tudatalatti védekezési mechanizmus, ami jelzi, hogy mégsem akar többet, vagy nem annyival többet, de nem fogom elemezgetni, nem vagyok pszichológus, és egyébként sem rajongok a pszichológusokért.
Hátradőlök, és csak egy mély lélegzet után vagyok hajlandó megszólalni, megkérdezni, ami igazán fontos.
- Mától számítva hét nap, vagy onnantól, hogy megérkezel Szöulba? - mert gondolom odarepül. Egyébként fogalmam sincs, és azt sem tudom miért olyan fontos ez, egy hét az nem is olyan hosszú idő, annyit egész biztos kibírok, talán jó is lesz, tudja a fene. Azt hittem, ha hazamegy, akkor tovább marad. Én ha tehetném, biztos eltöltenék vagy három-négy hetet a szüleimmel, kár, hogy ez lehetetlen.
A gondolatmenetből, a hangja rángat ki, ami jó is, mert nem kéne most bedepiznem. Felülök, és elkapom a kezét, visszahúzom az ágyra.
- A szülinapos nem mosogat. Egyébként is megvár az két tányér, de a szobatársaid is megtehetik a szívességet, holnap reggel - közlöm kicsit talán parancsolóan, de nem ez a szándékom, csak most nem akarom, hogy elmenjen. Az, hogy épp most jelentettem ki, hogy reggelig maradok, nem is tudatosul, de lényegtelen. Nem igazán értem magam, de fogjuk arra, hogy pár perce túl közel kerültem hozzá, és hirtelen megint nagy lett köztünk a távolság.
- Nem hagyhatsz most itt, ha két nap múlva több ezer mérföldre mész tőlem... - igen, ez egy jó indok, és talán a kedves is helyrehozhatja... Az illata lehet a baj, vagy a samponja? Mindegy, de ahogy visszahúzom, ismét érzem, és hamar megfeledkezem róla, hogy elrontotta volna a kedvem. Lehet így még jobb is, bár nem kéne kihasználni, azért megcsókolom újra, mert jól esik, mert még mindig remélem, hogy lehet ebből ma éjjel több is.

Szeretem, ebben teljesen biztos vagyok, és azt akarom, hogy ő is szeressen, de azt hiszem, nem fogom tudni elérni. Vagy nem úgy, ahogy én szeretném. És talán tényleg védekezés, hogy közlöm, elmegyek, még ha nem is olyan sok időre is. Nekem az egy évtizednek fog tűnni. De muszáj, és maradnék én otthon többet is, ha már bátyámat nem engedik ki az ünnepségre, de persze nem lehet. Mindig is szerettem vizsgázni, kivéve most. De most válaszolnom kell.
- Holnaputántól számítva hét nap. A dékán csak ennyi időt adott.- Mondom igazából kicsit szomorúan, de majd nyáron úgyis megyek haza, szóval egy pillanatra mosoly ül ki az arcomra, míg összepakolok, hogy elmenjek mosogatni.

Miért is gondoltam, hogy nyugodtan kijutok a konyhába? Nem, nem enged, visszahúz, így kénytelen vagyok letenni megint a tálcát, és felé fordulni. Elmosolyodom, majdnem fel is nevetek. Annyira aranyos, hogy azt hiszi, különleges bánásmódban részesülök, mert szülinapom van. Ha a többieken múlna, elmásznának az edények. Bár lehet egy picit túlzok.
- Biztos vagyok benne, hogy azok a mosatlanok reggel is rám fognak várni, mert reggel már nem lesz szülinapom, de mindenesetre nagyon örülök, hogy maradsz egészen reggelig. - Vigyorgok, mint a tejbetök, bár azért a gyomrom megint elkezd remegni. Észrevétlenül a hasamra szorítom a kezem, de csak egy pillanatra, aztán megint ránézek, és majd elolvadok attól, amit mond. Csak megint nem enged gondolkozni, és kezdem kicsit úgy érezni, hogy ez nagyon nem fair. Visszacsókolok, de el is húzódom, de csak addig, míg az ajtóhoz szaladva bezárom, mert még valaki beront az éjszaka közepén, majd visszaszaladok, és leülök oda ahol az előbb voltam, és újra megcsókolom.

Bólintok, felfogtam. Egy hétig nem látom, ami az időeltolódás miatt talán nyolc nap is lesz, de mindegy. Majd ezt még egyeztetem vele, mert... mert azt hiszem kimegyek érte a reptérre, amikor visszajön. Gondolom ezt így illik, én meg tényleg próbálok jó barát lenni, még ha nem is mindig sikerül. Mert az például nem biztos, hogy a mostani viselkedésem az ezt támasztja alá, de meg lehet érteni engem is, nekem a kézfogásnál, meg egy-egy szájra puszinál már nagyobb igényeim vannak. Ha ő lenne az első barátnőm... Akkor nyilván minden másképp alakul, de az ilyen mi lett volna ha történetek, mindig kiakasztottak. A lényeg, hogy tudom, mikor megy, mikor jön, és majd csak lesz addig valami. Ha más nem nyugalom, aztán majd visszazökkenünk a mostani kerékvágásba.
Hogy el akar menni, az nem tetszik, és felhozok mindenféle érvet, hogy miért nem mosogathat, de nem ellentmond nekem? Még szerencse, hogy elkapom, így hiába akar szökni nem tud.
- Akkor megtiltom, hogy mosogass! Árt a kezednek - bizony. Szépek a kezei, kap is egy puszit a kézfejére. Az meg hogy maradok-e reggelig, még nem biztos, mert kidobhat, de ha örül, hogy maradnék, az jó. Azt hiszem. Mondok még pár hülyeséget, aminek csak is egy oka lehet, de mindegy, mert valószínűleg ez használ. Megcsókolom, ő visszacsókol, és aztán elhajol, felpattan. Értetlenül nézek utána, és igencsak meglepődöm, ahogy felfogom, hogy magunkra zárta az ajtót, de közben valami különös melegséget is érzek, és a nadrágomban is megmozdul valami, a gondolatra, hogy akkor mégis csak...?
Tisztában vagyok vele, hogy nem szabad elbízni magam, ez mégis csak So Ra, és teljesen kiszámíthatatlan, de visszaül és megcsókol, én meg úgy döntök, sodródom az árral, lesz, ami lesz. Visszacsókolok, magamhoz húzom, aztán kibújok az ingemből, ha már kigombolta, és úgy is ilyen szenvedélyesebb pillanata van, használjuk ki.
Az a baj, hogy nem igazán tudom, mit kéne csinálnom. Csupa tapasztalt lánnyal volt eddig dolgom, és bár hangosan sosem mondtam ki, el kell ismernem, hogy sok mindent tanultam tőlük, de hogy mit csináljak most? Ami biztos, hogy gondolkodnom nem kéne, csak hallgatni az ösztöneimre, vagy valami ilyesmi, mégis bizonytalanabbnak érzem magam, mint máskor.
Végül közelebb húzom magamhoz, átölelem, simogatom - ez mindig jó, nem? De! A nyakát is megcsókolom, közben a kezem megint visszacsúszik a felsője alá, aztán ha engedi, majd lehúzom róla.

Maradok, miért is ne tenném? Ilyen marasztalásnak nehéz ám ellenállni, és nem is maradok. Minél közelebb akarok hozzá lenni, érezni az illatát, a bőrét, az érintését. De ismerem a szobatársnőimet, és úgy gondolom biztonságosabb, ha az ajtó zárva van, így az este közepén nem tudnak nagy hévvel berontani. Na meg aztán így Zin se tud kirohanni az éjszaka közepén, vagy kiosonni, vagy bármit is akarna. Szépen itt marad. Velem. Ha örökre nem is, erre az estére biztosan.
Nem tudom mire vagyok felkészülve vagy mire nem, de az biztos, hogy arra már igen, hogy itt maradjon velem, vagy arra is amit most csinálunk. Mert ez a normális, tudom, csak én nem voltam még ilyen helyzetben, és bár ilyenkor átkozom magam, amiért nem voltam kicsit nyitottabb, vagy nem jártam el szórakozni többet, vagy csak egy-két randifelkérést elfogadhattam volna, mégis valamiért örülök, hogy ő az első, akivel ilyst élek át. Ezt persze neki elmondani szigorúan tilos, elbízza magát, és azt me,g nem akarom, vagy csak nagyon mélyen. Vagy talán még ott sem.
Ahogy leveszi az ingét rögtön végigsimítok a mellkasán, és még jobban hozzábújik. Azt hiszem önkéntelen védekezési reflex, nehogy rólam is lekerüljön bármi is. De nem tudok ellene tenni, lehúzza a felsőm, én meg elvörösödök, melegem lesz, és úgy érzemm ki kell rohannom a világból. De nem teszem, hova rohannék, zárva az ajtó! Inkább csak még inkább hozzábújok, és a nyakához hajolok, hogy ne lásson. Szégyenlős vagyok, nagyon, még a lányok előtt is, nem hogy előtte. Tudom én, hogy az ilyen dolgokhoz nem kell ruha, de némely embernek mennyivel kényelmesebb lenne, ha ruhában is lehetne...vagyis...mindegy...Zin. Kapkodva megcsókolom, hogy eltereljem a figyelmét, meg talán az enyémet is. Nem tudom, mégis mit kéne csinálnom, és ezt utálom. Utálok tanácstalannak lenni, és az, hogy még életemben nem voltam ennyire tanácstalan, nem segít a dolgokon. Kicsit sem. Lehet nem volt jó ötlet, hogy itt maradt. De ne menjen el.

Meglep, hogy bezárja az ajtót, és közben rengeteg reményt is kelt bennem. Persze egy kis hang folyamatosan kiabál, hogy azért csak óvatosan, és ne siettessem, és tudom is én még mi. Olvastam erről, de persze ez nem jut most eszembe. Bár valami dereng, hogy türelmesnek kell lenni, de szerintem én eddig is az voltam. Tudja a fene mennyit szokás várni. Abba meg bele sem gondolok, hogy So Ra még mindig fiatalabb, mint én voltam, amikor... hiszen alig egy éve volt... annyi minden változott azóta! Én is változtam. Rengeteget. Nem tudom, az a Zin mennyire tetszene So Ra-nak? És egyáltalán tudnék-e még olyan lenni? Akarok-e olyan lenni? Pap szerint most sokkal inkább élek, pedig én hónapokig halottnak éreztem magam...
De ezekre most nem gondolok, mert itt ez a lány, aki talán elszánta magát valamire, és bármennyire is önző vagyok, mégis csak szeretném, hogy jól érezze magát. Az pedig, hogy ez nekem kell biztosítani, valahogy megijeszt, és bizonytalanná tesz. Bár a csók még megy, az nem egy bonyolult dolog, és már So Ranak sem gond. Az ingemből is könnyedén kibújok, ő meg rögtön a mellkasomra simítja az apró kezeit. Én meg közben azon agyalok, hogy nem kéne-e izmosabbnak lennem, nem tetszene-e jobban neki. Bár mellette elég viccesen nézne ki egy kigyúrt alak, és nyilván nem velem akarna lenni, ha azok a szekrényméretű fazonok jönnének be neki, de mégis...
Hozzám bújik, még jobban, nem kéne aggódnom, ha valamivel baja lenne már elküldött volna. Engem meg hajt a vágy, így az ő blúza alá csúszik a kezem, aztán lassan le is húzom róla. Nincs egy másodpercnyi időm sem, hogy megnézzem, rögtön (megint) hozzám bújik.
Csak azt láttam, hogy fehér és egyszerű, és persze érzem, a mellkasomon... Becsukom a szemem, a hajához, a nyakához hajolok. Beszívom az illatát, aztán puszikkal hintem tele, s közben simogatni kezdem a hátát. A nyakáról lemegyek egész a válláig, aztán vissza-fel, és hagyom, hogy megcsókoljon.
Átveszem az irányítást, ledöntöm az ágyra, a hátáról az oldalára csúszik a kezem, és ezt a helyzetet már ki is használhatom talán... Szeretném látni, és ha ennél messzebb lenne, akkor gondban lennénk. A szoba túlsó végében, már csak egy homályos alakot érzékelnék, pedig ez a szoba nem nagy.
Kicsit felé magasodom, és remélhetőleg hagyja, hogy megnézzem. Csak egy pillanat kell. Tényleg. Bár nézném én őt tovább is, mert a teste az egyszer biztos, hogy tökéletes, és hiába pici, mert a mellei nagyobbak, mint amit eddig láttam... Nagyobbnak látszanak, és ez is meglep, de ez tetszik, ilyen meglepetés jöhet még kismillió. Hogy ebből mennyi látszik az arcomon, azt nem tudom, de feltételezem, hogy minden. Már rég nem foglalkozom azzal, hogy póker arcot vágjak, ebben a helyzetben nem is lenne normális. Visszahajolok, és apró puszikat hintek a melltartó anyaga mentén a bőrére. Akarom őt. Érzem.

Az az én legnagyobb problémám, hogy nem tudom, miért viselkedek így. Mint egy nyalókát kapott ötéves, akinek az volt élete legmagyobb vágya. Nem, nem arról van szó, hogy nem örülök, vagy nem vagyok végtelenül boldog, mert az vagyok. Mindjárt elszállok, a pillangóim a hasamban olyan gyorsan repkednek, csak nagyon zavarban is vagyok, és ezt nem szoktam meg. Pedig megszokhattam volna már, vele mindig zavarban vagyok, vagy ha épp mégse, akkor mond vagy tesz valamit, amitől rögvest felélednek a lepkék a gyomromban. Mintha csak érezné, hogy nem vagyok eléggé rosszul, rátesz egy lapáttal. Ettől függetlenül ki nem hagynék egy alkalmat se, amikor, hogyha csak öt percre is, de láthatom.
És pesze ugyanezt csinálja most is, itt ül, tökéletes felsőtesttel, én meg persze hogy elbújk, mikor az a plusz felesleg nem akar eltűnni a derekamról. Oldalra billentem a fejem, hogy még jobban hozzá férjen a nyakamhoz, mert nagyon jól esnek a puszik, de még mielőtt lenne ideje elhúzódni, megcsókolom. Még meglesne...bár van egy olyan érzésem, hogy ez már nem minősül meglesésnek.
Ahogy az ágyra dönt, és felemelkedik akaratlanul is összerándulok. Tudom, hogy nem kéne, csak a reflex, aminek még nem volt alkalma elmúlni. Egyik kezemmel eltakarom a szemem, de az ujjaim között azért őt nézem, másik kezemmel pedig a karján lesimítva megfogom a csuklóját. Nem azért, hogy leállítsa, vagy bármi, csak úgy...kapaszkodás céljából. Azért egy kicsit ijesztő, ahogy fölém magasodik, elveszem a kezem a szememről és az arcán végigsimítva a hajába túrok.
Lehajol, én pedig lehunyom a szemem, és az ajkamba harapok. Utálom, hogy ennyire félénk vagyok, és még mindig rettegek tőle, hogy mikor elégeli ezt meg és hagy itt... de egyelőre még nem vagyok elég bátor, hogy bármit is tegyek. Egyelőre.

Nem tudom mi jár a fejében, de azt hiszem jobb így, egész biztos nem érteném. Aztán ha meg akarnám érteni, akkor azon járna a fejem, nem tudnék másra összpontosítani és még a végén én rontanám el ezt a pillanatot, pedig ez már kezd tökéletes lenni. Kicsit kevesebb ruhával, kicsit közelebb egymáshoz tökéletes lesz, de határozottan haladunk, a kérdés az, mikor mondja, hogy állj. Ettől még mindig tartok, de próbálok nem gondolni rá, ahogy az idegességem is száműzöm. Befészkeli a fejembe magát az a gondolat, hogy ha rosszul is csinálok valamit, So Ra nem fogja tudni, és ez eléggé megnyugtató. Nem mintha elfogadható lenne, hogy valamit nem megfelelően hajtok végre... sosem volt az, és nem most fogom elkezdeni.
Ő közelebb bújik, én meg a nyakát csókolom, és kifejezetten tetszik, hogy még segít is, és oldalra hajtja a fejét. Elvégre ha neki is jó, akkor minden aggodalmam felesleges volt. A csókja is másnak tűnik, bátran döntöm hát le az ágyra. Összerándul, én meg kérdőn pillantok rá, de nehéz bármit is leolvasni az arcáról, mert még a szemeit is eltakarja. Furcsa, de mosolyt csal vele az arcomra. Közben simogat, így azt hiszem nem kell félnem, ez még nem a megállj.
Végig nézek rajta, és beharapom a szám. Ruhában is szép volt. Mindig az volt, de így... Szinte bűntudatom van, hogy ezt teszem vele. Mert bár az elmúlt hónapokban sokat változott a véleményem vele kapcsolatban, szerelmes még mindig nem vagyok. Nem tudom, leszek-e valaha. De persze ez a gondolat nem tart sokáig, mert a látvány, meg a korábbi vágyaim, sokkal erősebbek ilyen kósza agymenéseknél.
- Gyönyörű vagy - mondom ki, pont mikor az arcomra simítja a kezét, és én ezt kihasználom, hogy belecsókoljak a tenyerébe. Aztán, ahogy a hajamba túr, mosolyogva hajolok hozzá közelebb és kezdem el puszilgatni, a melltartó mentén. A kezem felcsúszik az oldalán, és bár nagy a kísértés, a karján keresztül a vállára téved a kezem. A melltartópántjába akasztom az ujjaim, és oldalra simítom azt, végigpuszilgatva a kulcscsontját is.
Megteszem ugyanezt a másik oldalon is, aztán megtámaszkodom mellette. A kezemmel az arcától a nyakán át haladok lefelé, épp csak hozzáérve. Megnyalom a számat, ahogy a melleihez érek. Jobb oldalon (az neki a bal) beakasztom az ujjam, de mielőtt bármit is tennék, So Ra szemeibe pillantok. Amolyan néma kérdés ez: szabad-e? Ez végül is, így helyes...

Valahogy úgy érzem, és ez már a tizenvalahanyadik érzésem az elmúlt tíz percben, hogy erre még nem vagyok kész. Ezt igazából már akkor tudtam, mikor bezártam az ajtót. De ahogy néz, és beharapja a száját tudatosul bennem teljesen. Ahogy belecsókol a tenyerembe, érzem, hogy vörösödik a fülem, amit csak remélni tudok, hogy nem lát. Mert az azért elég illúzóromboló lenne. De nem is foglalkozik a fülemmel, aminek igazából örülök. Jól esik amit csinál, csak valahogy nem hagy nyugodni a gondolat, hogy biztos nem én vagyok neki a tökéletes. Én tapasztalatlan vagyok, félénk....de most mit csinál?
Ahogy lehúzza a pántom, kiráz a hideg, és összeszorítom a szemem. Akkor is szégyenlős vagyok, és nem bírok mások előtt hiányos öltözetben lenni. A lányok elől is mindig bújkálok, akkor Zin elől persze, hogy még jobban bújok. Félek, itt fog hagyni de nem tudok mit tenni. Nekem ez nem megy. Nem nézek rá, ahogy felém emelkedik, inkább oldalra fordítom a fejem, és Horit nézem.
Hát persze, ez a macska mindig tudja, mikor kell jönnie. Zinre nézek, és megfogom a kezét.
- Oppa, sajnálom, de nem biztos, hogy... Hori... - Nézek vissza Horira, és megvárom míg Zin veszi a lapot, és bármi hajlandóságot mutat, hogy leszálljon rólam. Mert Horit be kell zárni, nem szabad, hogy egyedül bóklásszon. Felpattanok, és berakva a macskát a fürdőbe, felé fordulok. Nem megyek vissza, lehet szüksége lesz egy zuhanyra, vagy valami. A falnak dőlök, megigazítom a pántom, és a mellkasom előtt összefonom a karjaim. Nem tudok nem bűnbánóan nézni rá, lelkiismeret-furdalásom van, de ami nem megy az nem megy...most nem.
- Sajnálom. - Sütöm le a szemem, én a fülem mögé tűröm a hajam.

A pillanat, amire vártam. Persze egyáltalán nem vártam, de számítottam rá, és tisztában voltam vele, hogy hiú álmokat kergetek, ha azt képzelem nem fog bekövetkezni. Igaz, azt azért mertem remélni, hogy valamikor később következik be. Meg... hogy valami normális kifogást talál. Mert, hogy a macskáról mit magyaráz, azt nem értem. Ott van. Ül a földön. Teljesen jó. Engem nem zavar. Ha nézni akar, nézzen, biztos nem gyakran lát ilyesmit. Én sem. Vissza is pillantok So Ra-ra, mert ő ugye sokkal érdekesebb, mint Hori. Ez az a pont, amikor rájövök, hogy ez most egy magyarázat akart lenni, hogy hagyjam, abba, amit csinálok.
Elveszem a kezem, sóhajtok egyet, és közben még egyszer (gondolom utoljára) végig pillantok rajta. Lehet nem kéne, mert így tuti nem verem ki a fejemből egyhamar, és azt biztosan tudom, hogy egy ilyen kép a fejemben, teljesen meg tud őrjíteni. Azért engedek neki, és a hátamra dőlök, azon gondolkozva, mi is lenne most a legjobb.
Érzem, ahogy felpattan, hallom, hogy valamit mocorog, de egyelőre nem foglalkozom vele. Le kell higgadnom, elszámolni tízig, meg megint tízig, és elfogadnom a tényt, hogy egy katolikus papnak jobb dolga van, mint nekem.
Még Izzie is eszembe jut, mert tulajdonképpen ő tehet mindenről, de szerencsére megszólal So Ra, és ezzel visszazökkent a jelenbe.
Kinyitom a szemem, és rápillantok. Nem látom tisztán, ezért elhúzom a szám. Felülök, és a kezembe kapom az ingem, azzal együtt lépek oda hozzá, és a vállaira terítem.
- Ne szenvedj, ilyen messzire nem is látok el - mondom kissé morcosan, de kap a feje tetejére egy puszit. Valahogy ez úgy adja magát, aztán szépen tovább megyek a fürdőszobába, mert ha nem is látom rendesen, elég elképzelni, amit látnom kéne... Szóval le kell magam hűteni.
Magamra zárom az ajtót, és kinyitom a csapot. Megmosom az arcom, a nyakam, kicsit a hajam is vizes lesz. Legalább öt perc telik így el, és igazán nem érzem sikeresnek a műveletet, bár átmenetileg talán jó lesz. Csak azt nem tudom, mi a francot fogunk most csinálni? Megfordul a fejemben, hogy lelépek, de azt tuti félre értené, és arra semmi szükségem.
Elzárom a csapot és vizslatni kezdem a törölközőket. A nagy színes tuti nem So Ra-é, a sima kék sem vall rá, viszont a fehér... Amikor meglátom a virágot rajta megnyugszom, és megtörlöm az arcom. Még az illata is olyan mint neki... Le kell állnom, mert a végén megint nyithatom ki a csapot.
Ötletem még mindig nincs, hogy mit csináljunk, de kimegyek. Mégis csak hülyén venné ki magát, ha az este hátralevőrészét a fürdőszobájában tölteném. És az is lehet, hogy neki van már valami terve.

Nem akarok neki csalódást okozni. Nagyon nem, mert akkor megint eltávolodik tőlem, azt meg aztán végképp nem akarom, de hát ha egyszerűen megijedek tőle, akkor megijedek. Ezért kell a macska. Mert engem zavar. Még ha őt nem is. Úgyhogy macska fürdőszobába, én meg vissza nem megyek. Sőt, el is takarom magam, nem tudom, talán csak reflex. De aztán feláll, és megkapom az ingét. Elmosolyodom, ahogy puszit kapok, és még mielőtt bemenne a fürdőbe, gyorsan lábujjhegyre állok, átölelem, nyomok a vállára egy puszit, és már engedem is tovább. Nem fog itt hagyni, az inge nélkül ugyan hova mehetne?
Belebújok rendesen, felhajtom az ujját, begombolom a középső gombot, és megvakarom a homlokom. Gyorsnak kell lennem, ki tudja meddig lesz bent. Gyorsan előszedem az ágyneműmet, elrendezem az ágyam, a párnákat a falnak vetve, keresztbe a három ágyon leterítem a takaróm, és megint megvakarom a homlokom. Nem, még így is kicsi lesz, de nem tudom nagyobbá varázsolni az ágyamat. Meg a lányokét se. Lebiggyesztem az ajkam, de csak ameddig körbenézek, és meg nem látom a laptopom. Gyorsan az ágy mellé húzom az asztalkát, rá a kütyümet, amit mellesleg mai napig nem bírok rendesen kezelni, és megint körbe fordulok. Attól félek el fogok szédülni a végére. Nem baj, érte megéri. Odaszaladok a szekrényhez, kiveszem belőle az összes olyan filmet, amit még nem láttam, ami legalább húsz dabar, és vigyázva, nehogy elejtsem őket az asztalka elé teszem, majd nagy nehezen megnyitom a filmes mappán, és felpattanok. Pont mikor Zin kilép az ajtón. Huh, épp hogy elkészültem.
Mosolyogva ránézek, és talán kicsit túl izgatottan szólalok meg.
- Hát lehet nem így tervezted, de.... vannak filmek, van torta. Választhatsz, én még egyiket se láttam, ami a gépen van azokat se, de igazából azok mind otthoni filmek, és nem tudom, mennyire van kedved hozzá. Azt hiszem Valerie adagjában, azok amik csak sima fekete tokban vannak, azok között van akció is...azt hiszem. - Halkul el a végére a hangom, és talán kicsit bizonytalanná is válik. Hát...kitalalhat mást is. Az inget is visszaadom, ha menni szeretne...

Bárhogy is legyen, elégedett vagyok magammal, mert sokkal rosszabbul is reagálhattam volna mindezekre. Mármint arra, hogy a macskáról hadovál, és utána megáll egyszerűen az ajtóban. Igaz, nekem az a verzió, amiben elhallgattatom, vagy visszarángatom az ágyba jobban tetszett volna, de van egy sejtésem, hogy ő nem így vélekedne, erőszakoskodni meg nem szeretnék vele. Pedig az is izgalmas egy bizonyos fokig... Na mindegy.
Elkönyvelem, hogy tettünk egy lépést előre már csak arra kell figyelni, hogy innen, ne visszafelé menjünk és akkor talán, ha visszajött lehet valami...
Azzal, hogy megölelt az előbb odakint meg adott egy puszit nem sokra megyek most. Inkább locsolom magamra tovább a csapból folyó hideg vizet. Pár csepp a földre hull, de most nem tudok ezzel foglalkozni, egyszerűen nem akarok. Nem számít, mert nem az én fürdőszobám, és egyébként is fel fog száradni. Vagy ha nem majd később kitakarítok...
A gondolataimat ha nem is teljesen, de sikerül annyira rendezni, hogy rászánjam magam: kimegyek a fürdőből.
Elzárom a csapot, és megtörölközöm So Ra törölközőjében. Aztán egy utolsó nagy levegővétel után tényleg kilépek. Lekapcsolom a villanyt, bezárom magam mögött az ajtót, aztán pillantok So Ra-ra, aki mosolyogva magyaráz valamit.
Kell pár másodperc - na meg, hogy közelebb menjek - hogy rájöjjek, mit is akar. Elsőre jobban leköt, hogy megállapítsam mennyire szexi az ingemben. Kedvem lenne letépni, és erősen fontolgatom, hogy visszamegyek a fürdőbe, de szerencsére sikerül helyre rakni a gondolataim, ahogy az ágy felé fordulva teljesen felfogom, hogy miről magyaráz.
Elmosolyodom, aztán bólintok. Nekem tejesen mindegy mit nézünk, nincs rajtam szemüveg, a lencséket már korábban kiszedtem... nem sokat fogok látni. Ahogy magyaráz, az ágyhoz lépek, és a DVD halommal nem törődve a laptopján nézelődök. Először persze felnagyítok mindent, hogy lássam is, aztán viszonylag gyorsan választok. Hallottam már a filmről, és érdekelt is, csak még nem volt rá időm. Lehet kicsit ijesztő, de akkor talán jobban hozzám bújik majd... Igen vannak hátsó szándékaim is.
- 늑대소년 - olvasom fel neki is, aztán rápillantok - Jó lesz? - biztos, ami biztos, megkérdezem, mert hátha nagyon fél az ilyesmiktől, a síráshoz meg nincs hangulatom. Bár ez állítólag egy romantikus történet, szóval talán nem lesz olyan gáz. Ha beleegyezik, elindítom, ha nem akkor keresek mást és azt indítom el (teljes képernyőn), aztán szépen hátradőlök, a hátam a falnak vetve. Egy várakozó pillantást vetve So Ra-ra, hogy közel bújik-e, vagy mi lesz.

Én mindent megtettem, ami tőlem telik. Tényleg mindent. És lehet neki is tetszik, mert mosolyog. Ha mosolyog, az jó, ugye? Valószinű, mert nézegetni kezdi a filmeket, és ameddig a gépemen babrál, addig visszapakolom a dvd-ket a polcra. Majd holnap elrendezem, most csak szép toronyba, egymáshoz igazítva hagyom ott őket. Visszamegyek, és szegény elgyötört kis laptopomra nézek. Csak bírja ki a ma estét, utána biztos elviszem valami szervízbe. Vagy talán megkérem Zint, hogy nézze meg, hátha tud kezdeni vele valamit. Mert én nem tudom. Örülök, hogy a netre fek tudok menni... biztos elrontanám. Azt pedig nem akarom, nagyon szeretem Lilut, mert lány, és ez a neve.
A hangja térít magamhoz, bólintok is rögtön, bár nem igazán tudom mire, de majd kiderül. Az biztos nem fogja zavarni, hogy nem angolul nézünk valamit, ha meg esetleg mégis, akkor majd fordítok. Bár az elég idegesítő lesz... azt hiszem fejlődök, mert már nem traktálom buta kérdésekkel. Remélem értékeli. Mert tényleg próbálkozom. Csak... nem tudom, mit csinálok jól, és mit nem, mert soha nem mondja. És ezért mindig komplikálok, aminek sosincs jó vége...
Amíg ő elindítja, gyorsan behozok két szelet tortát, és az ölébe rakva mindkettőt, számban a villával bemászok a sarokba. Elveszem az öléből a tányérom, kinyújtom a lábam, keresztezve őket egymáson, Zin oldalának dőlök, és a vállára hajtom a fejem, azt még nem tudom, hogy fogok kanyarban nyelni, de legalább a lámpa nincs lekapcsolva, így tuti nem fogok elaludni.
Kiráz a hideg, úgyhogy addig ügyeskedem, míg rá nem húzom a lábamra a takarót. Azt hiszem, nem szerencsés, hogy szellőzik a hasam.

Kicsit lassú ez a laptop de nem teszek rá megjegyzést, mert láthatóan dolgozik... Meg nem az enyém, ha So Ra-t nem zavarja, hogy tök gagyi, akkor engem sem. Feltéve, hogy nem fog akadozni a film, mert az idegesítő tud lenni.
Egyelőre azonban, nincs gond. Kiválasztok valamit, So Ra is bólint, így elindítom, ő meg tortákat pakol az ölembe. Egy pillanatig csak nézek rá, de aztán az egyik tányért elveszi, nekem dől, és azt hiszem, részéről ennyi, nézzük a filmet.
Sóhajtok egyet, bár nem tudom én sem pontosan, hogy mi többet vártam. Kezembe veszem a tányért, villát, és én is enni kezdek, mert az igazság az, hogy jó lett ez a torta, profi vagyok, még ha ezt továbbra sem vagyok hajlandó beismerni.
A film elindul, az pedig, hogy az anyanyelvemen beszélnek benne, egyáltalán nem zavar. Ha tudnám, hogy So Ra ilyeneken gondolkozik, biztosan hülyének nézném, elvégre az, hogy itt élek, hogy amerikai állampolgár vagyok, nem jelenti azt, hogy elfelejtettem honnan származom. Na nem baj, szerencsére fogalmam sincs, mi jár a fejében, nyugodtan nézem a filmet.
Azt hamar megállapítom, hogy ez jobb, mint a mit a moziban néztünk, és tulajdonképpen az ágy is sokkal kényelmesebb. Csak a villák csörögnek egy kicsit a tányéron, de az én tortám hamar elfogy, és ha So Ra is végez akkor könnyedén félreteszem a tányérokat, hogy ne legyenek útban. Aztán átölelem, mert nem igazán tudom, mi mást csinálhatnék, na meg, a hasán nem gombolta be az ingem, és akárhogy is, jól esik hozzáérni. Szóval a kezem a hasára csúszik, kicsit simogatom, úgy nézem a filmet.
Nézném... de nem túl sokat látok belőle. Nem HD az biztos, és asszem tényleg szar a szemem. Persze tudom követni az eseményeket, de eléggé zavar, hogy nem tiszta a kép, el is nehezednek a szemeim. Egyre nehezebb nyitva tartani őket, és megerőltető is, inkább lehunyom őket, és hagyatkozom a füleimre. Ennek persze az a következménye, hogy szép lassan elalszom, és még az sem zavar, hogy ég a lámpa. A fejem oldalra csuklik So Ra-ra, remélhetőleg nem bánja.

Általában húgom küldi nekem a filmeket, én megnézem, majd kitörlöm őket. Csak mostanában nem volt időm, na meg a lányok mindig megmondják mit nézzek. Szóval tényleg örülök, hogy végre az anyanyelvemen is nézhetek valamit. És még tortám is van. Nem tudom. Szerintem filmnézéshez pont elég, hogy ha neki dőlök, nem akarom megszúrni a villával. Csendben eszegetek, ez a film legalább leköt, meg érdekes, és még a színészeket is ismerem. Hiába, nem nézek nyugati filmeket, vagy nem sokat.
Zin elveszi a tányérom, és igazából ennék is még, de hát nem vagyok egy haspók, ezt se lett volna szabad megenni, főleg úgy, hogy most a hasamat simogatja. Miért simogatja? Nagy, és pufi, és amúgy is. Nem mintha nem esne jól, mert nagyon jól esik, csak azért mégis. Nem vagyok megelégedve magammal, ami ugyan hülyeség, de n teherek róla. A kezére simítom a kezem, felhúzom a lábaim és közelebb bújok hozzá. Hideg van, vagyis kezd hideg lennk, de szerencsére ő melegen tart.
Igazából nem tudom, pontosan hol is tartunk a filmben, hogy mennyi van még hátra, jobban leköt az illata, meg a közelsége, és azt hiszem, egy hatalmas idióta vagyok, amiért leállítottam de már úgyis mindegy nem? Érzem, ahogy rám bukik a feje, és elmosolyodom. Még jó hogy másik takarót is készítettem ki. Óvatosan lecsukom a laptopom a lábammal, közelebb húzom a takarót, rá terítem, és óvatosan, nehogy felébredjen fentebb csúszom, hogy a feje a vállamra kerüljön, és láthassam.
Sose láttam még aludni, és így annyira nyugodt. És édes. De ezt sose mondanám el neki. Óvatosan végig simítok az arcán, és az ajkain. Annyira puha bőre van, szeretek hozzá érni, de nem akarom felébreszteni. Óvatosan átnyúlok előtte, hogy felkapcsoljam az olvasólámpát, majd a plüssmacimat a villanykapcsolónak dobva lekapcsolom a villanyt.

Nekem nem tűnik nagynak a hasa, és azt is biztosan tudom, hogy nem szeretem, ha kiállnak a csontjai a lánynak. Az szúr. De tényleg. Nem sok olyannak volt dolgom, de pont elég volt. So Ra meg tényleg szép, az előbb láttam, és már biztosan tudom, nem csak képzelem, hogy mi van a ruhái alatt. Igen, volt, hogy elképzeltem. Nem gyakran, mert komolyan néha attól is bűntudatom támadt, de nem bírnám ki máshogy, és inkább rágondoljak, mint valaki másra. Igaz, ezt is gyakorolnom kellett, de ezek után, igazán nem fog nehezemre esni.
A film az egész jó, de mivel nem úgy látom, ahogy szeretném, így hamar eljutok oda, hogy csukott szemmel nézzem, és ennek következményeképpen el is alszom. A fejem oldalra csuklik, So Ra-ra, és nem igazán érzékelem, hogy mocorogni, fészkelődni kezd, az viszont biztos, hogy ahogy feljebb csúszik, én készségesen döntöm a fejem a vállára.
A simogatás jól esik, halványan érzékelem, és miután a számon is végig simít, halványan elmosolyodom. Lágy mosoly ez, olyan, amit szinte sosem lehet látni az arcomon. Nincs benne gúny, vagy bármi hasonló, teljesen őszinte. Persze nem tudok róla, csak így lehetséges, hogy ilyesmi kiüljön az arcomra, de mindegy is.
Nem tudom mennyi idő telik el így, de egy idő után, hiába a kellemes illat, kényelmetlen lesz, ez a félig ülő helyzet, valami nyom is, és valahogy rossz az egész. Semmi kedvem felkelni, de kinyitom a szemem.
Már csak egy kislámpa ég, én meg úgy látszik, végig So Rán feküdtem.
- Bocsi... - motyogom álmosan - nem gémberedtél el? - kérdőn pillantok rá, és míg válaszol, ha válaszol, szépen lejjebb csúszom, a fejem alá húzok egy párnát, és mintha mi sem lenne természetesebb lefekszem, és becsukom a szemem.
- 잘자 내꿈꿔 - talán a szüleimmel álmodtam, hogy ezt mondom, nem tudom, vagy csak a film hatása, fel sem fogom igazán, ahogy azt sem, hogy adok neki egy puszit, ahol éppen érem. Pillanatokkal később, már alszom is, és csak egy dolog biztos: álmomban közelebb húzom magamhoz, és ha csak nem erőszakoskodik, nem engedem el.

Nem hiszem, hogy sok dologról maradnék le, ha nem a filmet nézném, hanem Zint. Sőt, sokkal érdekesebb, azzal meg, hogy a gépem elkékült, miközben hajtottam le, majd reggel foglalkozom. És igazából, neki is jobban esik, hogy vele foglalkozom, mert elmosolyodik. Vagyis, szerintem ez az, bár így még sose láttam. Nem baj, örülnék, ha máskor is lenne ilyen, és nem csak álmában, de valamiért úgy érzem, ez lehetetlen kérés. Valahogy majd csak elfogadom.
Óvatos voltam, mégis felébred, és így, álmosan akkor is kifejezetten aranyos, bárki bármit is mond. Nevethetnékem támad, de nem teszem, inkább csak megrázom a fejem, és kihúzom magam alól a takarót.
- Dehogy. Aludj csak. - Csúszom le én is, és a párna alá teszem az egyik kezem, a másikkal pedig rá húzom a takarót. Rajtam van az inge, és igazából nem akarom összegyűrni, úgyhogy mielőtt elaludnék, gyorsan kibújok belőle, és összehajtva leteszem az ágy mellé, és egyúttal lekapcsolom a lámpát is. Így nem láthat, és amúgy is látott már így. Úgyhogy végül is teljesen mindegy, így legalább nem kell vasalni reggel.
Pont akkor fekszem vissza, mikor megszólal, és megpuszil. Elmosolyodom, befészkelem magam a mellkasához, és adok a nyakára egy puszit. Ezt még hátha érzékeli. Nem kell sok idő, engem is elnyom az álom, nyakig betakarózva, épp hogy érzéklve, hogy közelebb húz. Eszemben sincs elhúzódni, szuszogok bele a nyakába. És nem akarok felkelni.

Kivételesen egész jól alszom, és ez ritkaság, szóval nem csoda az sem, ha félálomban hülyeségeket beszélek. Vagyis nem hülyeség egyik sem, de kizárt, hogy bármi hasonló iránt érdeklődnék, ha magamnál lennék. Azt sem igazán fogom fel, hogy leveszi az ingem, hogy kimászik az ágyból... Ha felfognám, akkor nem érném be azzal, hogy jó éjt kívánok, megpuszilom, és magamhoz húzom. Örülhet, elvégre ez leginkább neki jó. Nem, nekem sem rossz, tulajdonképpen kellemes, de ennek végig gondolása már-már túl bonyolultnak látszik.
Csak annyit érzékelek, hogy ő is bújik, így könnyebb dolgom van. Még a puszit is érzem a nyakamon, de hogy mit is csinált az már nem jut el a tudatomig. Alszom. Nyugodtabban, mint általában, mélyebben is. Ilyenre csak egy lány mellett voltam képes eddig, de persze ez most teljesen lényegtelen. Nem érzékelek semmit sem magam körül. Csak a finom illatot, és a hozzám bújó, apró, meleg testet. Jó érzés, szeretem ezt, mert megnyugtat.
...

Kipihentnek és nyugodtnak érzem magam, ahogy felébredek. A szemem még nem nyitom ki, valahogy olyan álomszerűen hat ez a nyugalom, és kicsit tartok tőle, hogy eltűnik az egész, ha tényleg felébredek. Persze, nem bírom sokáig csukva tartani a szemem, mert ha egyszer kipihentem magam, akkor feküdni sem bírok tovább, és végül tényleg feladom.
So Ra az első, akit meglátok, és van ebben valami furcsa, nem is tudom megmagyarázni pontosan mit érzek. Ő még alszik, és tulajdonképpen így is szép. Óvatosan simítok végig a hátán, és ekkor jövök rá arra, hogy nincs rajta az ingem. Meglepődöm, és erős késztetést érzek rá, hogy kitakarjam, hogy megnézzem, de nem teszem, ki tudja nem ébredne-e fel, ha hirtelen megérezné a hideg légáramlatot. Maradok a simogatásnál, elvégre az is egy felfedezési mód, és talán álmában nem olyan szégyellős. Előre csúszik a kezem, s bár a melltartó anyagán keresztül próbálom kitapintani a lényeget.
Tetszik, nagyon is, tulajdonképpen túlságosan is, így muszáj abbahagynom, mert vagy őt ébresztem fel, vagy valami mást... Az meg most nem lenne jó.
Inkább óvatosan kimászom az ágyból, és belebújok a székre tett, gondosan összehajtogatott ingembe. Igaz, elhúzom a számat, tiszta ruhát szívesebben húznék magamra. Nem gombolom be, csak a tányérokat szedem még össze, aztán kisétálok, a konyhába. Horit kiengedem, még meg is simogatom, ki tudja, mi ütött belém, így korán reggel? Remélve, hogy a macska, tudja, hogy alvás közben nem zavarunk senkit sem, a mosogatóhoz lépek, és úgy döntök, elmosogatok. Csak hogy legyen So Ra-nak is egy jó napja. Igaz, ma már nincs szülinapja, de a mosogatás legalább leköt, és addig sem a mellein jár az agyam.

Ha anyám tudná, hogy egy olyan férfival alszom együtt, akinek esze ágába sincs elvenni, szerintem vallást váltana. De szerencsére nem tudja, így nyugodtan bújhatok oda Zinhez, mintha az életem múlna rajta. Igaz, egészen egy pillanatig átfut az agyamon, hogy nem kéne, de szerencsére az álmosság erősebbnek bizonyul, úgyhogy engedek is neki, nem gondolkodom, mert ha mégis, akkor biztos nem alszom egész este. Úgyhogy alszom.

~~~~

Az, hogy a lányok azt hiszik, reggel hatkor be fogom őmet engedni, csak mert rángatják a kilincset kicsit sem érdekel. Felriadok rá ugyan, és gyorsan de óvatosan Zin fükére rakom a kezem, hogy ne hallja, és amint feladják vissza is bújok a melegbe, és alszom tovább. Nem tudom meddig, vagy hogy egyáltalán alszom-e, mert egy pillanatnak tűnik, és máris simogatásra ébredek. Nem okoz gondot tettetni, hogy alszom, meg se rezzenek, csukott szemmel fekszem tovább. Igazából nagyon nehéz megállni, hogy ne mosolyodjak el, főleg mikor megérzem, hogy Zin keze felfedezőútra indul a takaró alatt. Kicsit hátrább dőlök, de az arcom a párnába fúrom. Ha azt hiszi alszom, akkor lehet nem vár el tőlem semmit. És az nekem jó. Vagyis reggel, mikor még álmos vagyok határozottan jó.
Felkel, valamit szöszmötöl, de még mindig nem nyitom ki a szemem, csak mimor meghallom a vízcsobogást. Most komolyan elmosogat helyettem? Meg se érdemlem...hiszen és semmit nem tettem érte. Megvakarom az éppen mellém felugró Horit, majd a dobva a takarót, ami alatt rögtön összegömbölyödik, és elalszik, úgy ahogy vagy kimegyek a konyhába. Nem akarom én kínozni, csak nem találtam meg a felsőmet.
Megdörgölöm a szemem, és mosolyogva nézek rá. Olyan rendes, úgy szeretem.
- Megcsináltam volna, nem kellet volna fáradnod. De azért köszönöm. - Lépek mögé, és hátulról átölelem, a hátába fúrva az arcom, és beszívva az illatát.
Gyorsan elengedem, talán túl gyorsan is, de éhes vagyok. Kinyitom a hűtöt, és elhúzom a szám. Még mindig nincs itthon semmi.
- Oppa...mit szeretnél reggelizni? - Fordulok felé, és megremegek a hideg miatt, ami jön a hátamra a hűtöből.

A reggeli nyugalom ritka jelenség nálam, és épp ezért nem is akarok felébredni először. Ugyanakkor képtelen vagyok hosszabb ideig az ágyban maradni, és úgy tenni, mintha aludnék, amikor már nem. Kinyitom a szemem, és feldolgozom, hogy tényleg nyugalom van, pedig csak So Ra mellett fekszem egy olyan ágyon, amiről lelóg a lábam, egy túl rövid takaróval betakarva. Csupa olyasmi, aminek zavarnia kéne, most mégsem érdekel.
Kihasználom, hogy So Ra még alszik, és simogatni kezdem. A kezem most olyan helyekre is eltéved, ahova tegnap nem engedett. Talán nem szép dolog ez, de... én sem éppen a nagyszerű természetemről vagyok híres. Úgy gondolom ennyi igazán belefér.
Amit tapintok, az nagyon tetszik. Pont beleillik a kezembe. Ez a gondolat azonban túl izgató így korán reggel, muszáj kimásznom mellőle. Óvatos vagyok, nem szeretném felébreszteni.
Belebújok a tegnapi ingembe, ami valahol nagyon rossz érzés, de megnyugtatom magam, hogy csak egy rövid ideig tart, aztán elmegyek, és lezuhanyozom. Valószínűleg hosszasan, de ez mellékes, aztán veszek fel tiszta ruhát. Minden szuper lesz. Addig meg macska kienged, és elmosogatok.
A mosogatás egyébként az egyik legkellemesebb a házi munkák közül. Meleg víz, mosogatószer. Ennek itt egész jó illata van. És még gondolkodni is lehet közben. Az már rosszabb, hogy nem túl sok minden van, amit elmoshatok, hiszen alig néhány tányért koszoltunk össze, plusz, az edények, amiket a főzéshez használt. Na nem baj, jól elvagyok, még el is törölgetek majd. Feltéve, hogy nem kel fel, de fel kel. Ami nem igazságos.
- Emlékeim szerint, megtiltottam, hogy mosogass... - válaszolom, mert tényleg mondtam valami ilyet, bár nem gondoltam komolyan. Vagy legalábbis nem teljesen. Most azonban annyira nem bánom, hogy ezt kell tennem. az pedig, hogy átölelnek közben - még ha csak egy pillanatra is - határozottan kellemes.
- Palacsintát - felelem gondolkodás nélkül, mert az tényleg nagyszerű lenne. Bár nem tartom valószínűnek, hogy van palacsintához valója. Meg... egyébként is le akartam lépni tusolni. De... leteszem a tányért a kezemből és felé fordulok. Csak most tudatosul, hogy nem vett magára semmit.
Közelebb lépek, becsukom a hűtőt, és felkapom So Ra-t, hogy visszavigyem az ágyba.
- Inkább téged... - Mondom ahogy leteszem az ágyra, és felé magasodom, hogy ne nagyon tudjon elszökni. Remélem a macska arrébb mászik, ha nem odébb lököm, aztán megcsókolom So Ra-t közben meg ledöntöm az ágyra. Kíváncsi vagyok, és azt hiszem, kicsit gonosz is...

Valamit megváltoztatott bennem az, hogy itt maradt, és nem ment el. Mert végül is el is rohanhatott volna, keresni valaki mást, de nem tette. Igaz, az lehet nem viseltem volna túl jól, mellette ébredni meg nagyon jó volt. Illetve tettetni mellette, hogy alszom. Mert muszáj tettetnem, hadd legyen neki is egy kicsit jó. De elmegy mosogatni, aminek őszintén szólva nem örülök, mert megcsináltam volna én, és amúgy is imádok mosogatni, de nem fogom megakadályozni benne. Miért tenném, olyan jó nézni, ahogy ott áll, van valami otthon érzése. Mintha… mintha minden reggel ezt csinálná. És ettől, vagy lehet inkább attól, hogy itt van még mindig, betöltve az illatával az egész szobát, megnyugszom.
Mégse merem még mindig hosszan ölelgetni, ki tudja, nem zavarja-e, vagy valami hasonló, de amit mond az határozottan mosolygásra késztet.
-- akkor most már soha többé nem mosogathatok? Még ha imádom, akkor se? - biggyesztem le az alsó ajkam, úgy hogy ne lássa, és kinyitom a hűtőt. Még mindig üres, hogy is lenne benne bármi? Bezártam az ajtót, senki nem tudott belerakni semmit. Azt hiszem, tényleg el kell mennem, vásárolni, de azt majd később, most Zin az első, amíg el nem megy. Meg is kérdezem, mit szeretne reggelizni, mert bár szegényes az élelmiszerkészletünk, azért valamit csak össze tudok dobni. Mondjuk kakaót. Tej az van. Egy kevés. És lehet már darabos. Azt hiszem, ahhoz nem nyúlok.
- Palancsitáát? És mégis honnan szedjek neked palacsintát? Vajas kenyér nem jó? - nézek rá szomorúan, mert bár tényleg nagyon remek lenne egy kis palacsinta, sajnos se cukor nincs itthon, se liszt, és tej meg rossz.
Nem szeretem, ha felemelnek, most mégis automatikusan fonom lábaimat a dereka köré. Talán mert félek. Igen le fog ejteni, és akkor meghalok. Ő magas, így most messze van a föld, ha leejt, ami mondjuk kizárt, hogy megtörténjen, akkor szörnyet halok. De nem ejt le, letesz az ágyra. Megkönnyebbülten sóhajtok egyet, és ránézek. Én leszek a reggeli? Tényleg? Végignézek magamon, majd vissza rá, pont mikor megcsókol. A hajába túrok, húzom magamhoz, és áldom az eszét, amiért nem gombolta be az ingét. Hát akkor, reggelizzünk.

Lehet ezt a dolgot imádni, vagy csak hülyéskedik? Én nem mondom, hogy olyan rossz lenne, de még én is tudok kapásból vagy 10 dolgot, amit valóban imádok kategóriába sorolnék, és a mosogatás egyáltalán nincs köztük.
- Ha annyira nagyon imádod, akkor mosogathatsz - kezdek bele végül - de vigyáznod kell a kezeidre! - fűzöm hozzá, mert a kezei nagyon tetszenek. Nem tudom mi ragadott meg bennük annyira, talán az, hogy olyan aprók, és csinosak... vagy egyszerűen csak kéz fétisem van, és most jövök rá. Mindegy is. Az biztos, hogy valójában nem tilthatok meg neki semmit sem, még akkor sem, ha ő esetlegesen képes lenne megtenni.
A reggelim iránt érdeklődik, én válaszolok, erre kiakad. Minek kérdez, ha csak vajas kenyér van? Megforgatom a szemem, aztán leteszem a kezemben lévő tányért és úgy pillantok rá. A látvány pedig, rögtön elfeledteti velem a palacsintát. Tegnap még takargatta magát, most úgy áll itt, mintha mi sem lenne természetesebb. Csoda, hogy nem értem a nőket?
- Nem jó... - válaszolom, és közelebb megyek aztán felkapom, és beviszem az ágyra. Ő kell. Most kell, hogy mennyire, azt nem tudom, de mindegy is, mert ahogy tegnap is leállított most is lefog. Ebben biztos vagyok. Viszont addig, amíg nem teszi, én nem állok meg, az is biztos.
Az ágyra teszem, és úgy közlöm a tervet, hogy ő a reggeli, végignéz magán, amiben van valami szexis, bár nem tudnám pontosan megmondani, mi az, de nem is lényeg. Megcsókolom, és ledöntöm az ágyra. So Ra a hajamba túr, én meg félkézzel támaszkodom felette, a másikkal őt kezdem simogatni, folytatva azt, amit reggel, ébredéskor tettem. A mellére simítom a kezem, és egyelőre melltartón keresztül simogatom, masszírozom aztán ha hagyja, akkor ki is kapcsolom azt az átok ruhadarabot.

Lehet csak le akarom nyűgözni. Vagy csak pusztán nem félek már előtte mutatkozni. Vagy tényleg csak nem találtam a tegnapi felsőm, újat elővenni meg lusta voltam. Nem tudom, nem is akarom tudni. Tetszeni akarok neki, ennyi. De ha mosogat akkor nem lát.
Nem mintha olyan fontos lenne a mosogatás. Csak azért mégis. Egész eddigi életemben mindig tiltottak valamitől. Mimor idejöttem, akkor fejeződött ez be. És most ez valahogy másképp csapódott le bennem, mint kellett volna. Az én hibám, teljesen az enyém, tudom is, nem is kötöm az orrára, nem kell neki még egy nyűg, amin gondolkodjon. Pusztán csak bólintok, és inkább azon gondolkodom, mégis hogy csináljak neki palacsintát. De megelőz.
Az a tény, hogy levegőbe vagyok akkor se nyugtat meg, ha Zin az, aki tart, és akkor se, ha nem tart sokáig. Az már sokkal inkább, hogy letesz, és felém magasodik. Mert hát a reggeli felé úgy szokás, nem? Azt hiszem ki kéne kapcsolni az agyam, és nem töprengeni.
Segít, mert megcsókol, és hátradönt, így minden gondolat kiszalad a fejemből, csak ő marad. Engedelmesen csókolok vissza,nem gondolva arra, hogy este is a macska zökkentett ki. Nyelek egyet, ahogy keze a mellemhez ér, mert így azért mégis csak teljesen más, mint mikor tettetem, hogy alszom, de nem állítom le. Nem fogom. Azt hiszem, kicsit túl akarok már lenni ezen az egészen. Nem Zinen, isten ments, csak akkor talán nem kezelne ennyire gyereknek. Nem tudom.
Megint gondolkozom, és ez zavar,úgyhogy inkább csak kicsit megemelkedek, hogy könnyebben ki tudja kapcsolni a melltartómat - mellesleg nem értem miért nem tetszik neki, drágán vettem - miközben megállás nélkül csókolom, és lesimogatom róla az inget.

Komolyan nem értem a nőket, de azt hiszem fel kéne hagynom azzal, hogy meg akarjam érteni a gondolkodásmódjukat, és egyszerűen csak élvezni, amikor ilyenek. Mert most megint más, most sokkal könnyebb dolgom van, csak az a baj, hogy egy kis hang, azt súgja, hogy meg lesz még ennek a böjtje de azt a hangot száműzöm. Ki a fene akar gondolkodni, amikor hagyja, hogy ledöntsem az ágyra, vagy hogy csók közben simogassam? Főleg úgy, hogy minden mozdulatom viszonzásra talál. Nekem eszemben sincs mással foglalkozni most. Gondolkodni sem akarok, csak jól érezni magam. Önző vagyok. Tudom. Majd ha neki nem az szól.
A mellei nagyon lekötnek, de melltartón keresztül azért nem ugyanolyan a dolog, még szép, hogy le akarom róla venni. Nem azért mert nem szép ez a fehér csipkecsoda, hanem mert útban van. A bőrét akarom érinteni, nem valami pamutot. Egyébként meg, az hogy nem téptem le róla is azt mutatja, hogy csinos darabnak tartom, de mindegy. Megemelkedik, hogy könnyebben kikapcsoljam, és most szerencsére nem érzem, azt a furcsa zavart, mint tegnap, ha érezném, akkor ez a mozdulat nem menne ilyen könnyedén, és nem tudnám egy pillanat alatt megszabadítani a ruhadarabtól.
Én is kibújok az ingemből, így határozottan kellemesebb. Lecsúszik a kezem a derekára, és kicsit ott emelek rajta, hogy feljebb másszunk az ágyon, mert így, hogy még félig lelógok, annyira nem kényelmes. Most viszont azt hiszem, kellő összhang van köztünk. Elszakadok az ajkaitól, és a nyakán keresztül haladok lefele, hogy végre megnézzem, megcsókoljam a fedetlen kebleit.

//bocsi, többre most nem futja : ( //

Valamiért ezt most nem érzem helytelennek. Nem mintha úgy szoktam volna érezni, csak épp egy egész kicsit. De most valamiért nem. Jól esik, és nem akarom, hogy vége legyen. Halványan felrémlik ugyan, hogy a lányok még mindig ki vannak zárva, de tesz róla, hogy ne sokáig gondolkodjak, mert csókol, én meg viszonzom. Egyrészt mert nem tudok mást tenni másrészt meg mert nem is akarok. Így legalább nem gondolkodom.
Egy kicsit elbizonytalanodok, mikor könnyedén megszabadít a melltartómtól, mert az azt jelenti, hogy nagyon tapasztalt. Ezt mondjuk eddig is tudtam, csak igyekeztem nem figyelembe venni. Most viszont nem mehetek csak úgy el mellette..alatta... Megint beúszik a fejembe, hogy mégis mi a fenét keresek én mellette, én, aki semmit nem tud az ilyen dolgokról, aki elpirul egy puszitól is... Fel kéne nőnöm. Igen, és erre Zin a legjobb módszer. Lehet kicsit önző vagyok, de ő is az, és azt hiszem emiatt nem fog haragudni.
Fentebb mászom, mikor kell, felhúzom az egyik lábamat, és a derekára fonom. Ha még közelebb van, akkor hátha nem töprengek ilyen dolgokon, mert ezek kizökkentenek, és megfogadtam, hogy nem állítom le. Akkor már tuti itt hagyna. Oldalra fordítom a fejem, ahogy áttér a nyakamra, és lehunyom a szemem. Nem igazán tudom, mit kéne tennem, ami nem újdonság, de mégis csak zavar, úgyhogy jobb híján a karját és a hátát simogatom. Sóhajtok, és igyekszem nem foglalkozni a ténnyell, hogy szinte semmi nincs rajtam. Mert ez a nadrág édeskeveset mutat, azt beláttam már mikor felvettem. Azt hiszem hiba volt.

//ez röhejes, ne haragudj...remélem azért tudsz vele kezdeni valamit.//