It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Nem vagyok normális. Persze ezt már akkor is tudtam, amikor beraktam Izzie asztalára a Valentin-napi lapot. Én meg a Valentin-nap! Ez valami betegség. Bár nem írtam rá nevet, sem semmit. Még az ujjlenyomatom sincs rajta, mégis, szinte biztos vagyok benne, hogy tudni fogja, én voltam. A hirtelen őrületet egy másik őrülettel próbálom jóvá tenni: sms-t küldök So Rának, amiben este hatra a kávézóba hívom.
Valaki megmondhatná mi bajom, én tényleg nem értem...

Izzie tényleg tudta, bár én nem vallottam be. A napom többi része igazán nem említésre méltó. Kiliannel kitakarítottunk, bevásároltam - külön! - főztem kaját. Semmi extra, de végül is, ha jól mennek a dolgok, akkor lehet a kávézóban eszem. Jól mennek a dolgok? Mégis mi? Ah, teljesen össze vagyok zavarodva.

Gyalog sétálok el a kávézóba, és vagy félórával előbb érkezem. Furcsa, de itt nincs tolongás mint máshol. Persze biztosan azért, mert mindenki vacsorázni viszi ilyenkor a barátnőjét. Na de, nekem So Ra nem a barátnőm csak... csak a... a... mentoráltam. Igen. Ez rá a jó szó. Leveszem a kabátom, és a fogasra akasztom, aztán leülök egy üres, kissé eldugottabb asztalhoz. Rendelek magamnak egy kávét, és amíg várok, addig is próbálok nem rá gondolni. Ezzel viszont csak azt érem el, hogy a délutáni chatelésre gondolok Izzievel, amire szintén nem akarok gondolni. Végül inkább becsukom a szemem, és próbálok magamra koncentrálni. A testemre, az érzéseimre, a vágyaimra. Utóbbira inkább nem.

Lehet elalszom közben, nem tudom. Arra leszek figyelmes, hogy valaki közelebb jön, ki is nyitom rögtön a szemem, de ez még csak a pincér lány, a kávémmal. Letörli az asztalt, leteszi a kávét, én meg megköszönöm, és olyat teszek, amit még soha, megkérdezem, van-e valami speciális dolguk Valentin-napra. Azt mondja ha szeretném, a kávéba tudnak szívet rajzolni. Úgyhogy megegyezek vele, hogyha megjön a lány, akire várok, és kávét kér, akkor övét szívecskével a tetején készítik.
Nem tetszik, ahogy mosolyog, de mit lehet tenni? Én inkább a kávés csészém után nyúlok, és gyorsan belekortyolok, majd az utcán elrohanó alakokat figyelem. Mindenkinél, virág, bonbon, vagy más kisebb csomag. Szörnyű. Én ilyesmit sosem fogok csinálni. Aztán persze megszidom magam, mert ma pont csináltam. Először a lap Izzienek, most meg a kávé, So Rának.

Pontosan érkezik, látom, amikor belép a kávázóba. Észrevétlenül, és büntetlenül állapítom meg, hogy még mindig szépek a lábai. Hogy a ruhája, pont olyan, amilyet egy lánytól elvárna az ember, mégis hiányérzetem van. Nem elég színes... És ez is Isabella hibája. Felállok, hogy észrevegyen, még talán intek is neki, aztán ha közelebb jön, vissza-leülök. Fogalmam sincs mit kéne mondanom. Igazából azt sem tudom miért hívtam el. Remélem hamar jön a pincér, és megkérdezi mit kér, akkor talán lesz egy kis időm agyalni... Most, hogy belegondolok, ezzel is eltölthettem volna az időt... Kár, hogy ez előbb nem jutott eszembe.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Mindig is utáltam a valentin napot. Nem tudok csokit csinálni, nem is szeretek, ráadásul sosincs kinek. Egy ideig mindig a bátyámnak csináltam, de miután közölte, hogy ne várjam a re-csokit, abbahagytam a csokigyártást, és a valentin napot hivatalosan is az alvás napjává tettem. Na nem mintha nem lenne minden napom az, de ezt a napot teljesen átalszom, és még a telefoncsörgésre se kelek fel. Mondjuk, felkeltem mert Aprilnek kellett valami cipő kölcsönbe, de az csak három perc volt, szóval aludtam.

Aludtam volna, ha Valerie nem kelt fel, hogy tizdnharmadjára hallgatja végig az sms-hangom, és bármennyire cuki, ha még egyszer meghallja, úgy földhöz vágja a telefont, hogy az meg nem nyikkan többé. Na erre megijedtem, úgyhogy elmásztam a telefonomig, megnéztem, és leestem az ágyról.

Miért ír nekem sms-t? És miért fél ötkor nézem én ezt meg? És amúgy is...miért lettem izgatott. Fél órát gondolkodtam, majd rájöttem, hogy ha nem indulok el, tíz percen belül, akkor késni fogok. Márpedig azt nem tehetem, Zin utálja a későket. Szóval hipergyorsan magamra kaptam valamit, mert mégse mehetem pizsiben, puszit nyomtam kedvenc szobatársam arcára, mert itt azt így szokás, és direkt nem magassarkút húzva, hogy tudjak gyalogolni, elindultam.

Így vagyok itt most, nagy levegőt véve ácsorgok a bejárat előtt, és a szinte üres kávézót figyelem. Be akarok én oda menni? Mennyire utálna meg, ha nem mennék be? Ha felültetném? Még sosem csináltam olyat... Felsóhajtok, és benyomom az ajtót. Leveszem a kabátom, felakasztom, és körbekémlelek. Meg is pillantom, kimagaslik a tömegből. Halványan elmosolyodom, és az asztal felé veszen az irányt. Leülök vele szembe, és magam mellé teszem a táskám. Egy picit.... mit picit, életemben nem voltam ennyire zavarban. Ránézek, és meglepetten pislogok.
- Ne haragudj, hogy késtem, másfél órája keltem. - Hajtom le a fejem. Ez mennyire ciki már? Nem tudok két rendes szót kinyögni, ráadásul a térdem is remeg.

Szerencsére a pincérlány már hozza is a szokásos kávém, úgyhogy hálásan rámosolygok, de van valami a tekintetében, ami megijeszt. Ahogy lenézek a kávémra meg is pillantom mi az. A kávém tetején, a habban egy szív díszeleg. De utálom az ilyeneket. De valamiért most mégis, a pillangók a hasamban életre kelnek. Nem nézek Zinre, nem merek, ne vegye észre a reménykedést a szememben. Nem szabad!

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Nem tudom miért veszem természetesnek, hogy eljön, de annak veszem. Eddig is mindig jött, ha hívtam, tette, amit kértem. Persze a maga módján, de tulajdonképpen megcsinál mindent. Majdnem mindent. Bár olyat, amit nem csinálna meg, még szerintem, nem kértem.

Mindegy is. A lényeg, hogy korábban érkezem, és várok, közben meg őrültségeket intézek a pincérrel. De talán nem baj. A beszélgetésünk Izzievel felhúzott. És muszáj tennem valamit, hogy... hogy ne érezzem azt, amit érzek. So Ra mellett egészen megfeledkezem Isabelláról. Annyira mások... bár pörgésben mégis hasonlítanak. Nem tudom. Valami fura. De már elhívtam, és tudom, hogy eljön. Ha pedig megjön, megkapja a kávét, szívvel a tetején. tök félreérthető. Vagy nem? Nem tudom. Ahogy azt sem mit fogok neki mondani, miért hívtam ide, miért pont ma?
Persze nem agyalok én ilyeneken. Lehetőleg nem gondolok semmire sem. Csak iszogatom a kávémat, és várok csendben.

A megbeszélt időpont előtt egy perccel nyílik az ajtó, és belép rajta So Ra. Én pedig megállapítom, hogy csinos, hogy szép, hogy az ügyetlensége ellenére is van valami kecses, nőies a mozdulataiban. Mégsem vagyok elégedett. Hiány érzetem van, és pontosan tudom, hogy mi hiányzik, de ezzel meg nem foglalkozom. Rá nem akarok gondolni. Most nem.

Felállok és intek neki, So Ra pedig rögtön észrevesz. Mire az asztalhoz ér, ismét ülök, és a kávém vennem a kezembe, mert bár már kihűlt, azért én még meginnám, azt a keveset, ami a csészémben van, de nem megy, mert bocsánatot kér. Az órámra pillantok. Az órámra, amit tőle kaptam.
- Nem késtél - állapítom meg csendesen, és majdnem el is mosolyodom. - Oh, legközelebb írj vissza, miattam igazán nem kell felébredned...
Nem, nem ezt akartam válaszolni, főleg nem ilyen gorombán. Főleg nem akkor, amikor kihozzák neki a kávét. Pont ahogy kértem, a tetején szívvel. Nyelek egyet, és intek a pincérnek, hogy hozzon nekem is még egyet. Közben meg várom, hogy So Ra, mond-e valamit, de hallgat, és kicsit félek is, hogy valami nem tetszik neki, mert az előbb, mintha ijedten nézett volna. Lehet elrontottam?

- Öhm... Boldog Valentin napot!
Mondom végül, amikor az én kávém is megjön - tudja fene miért, erre is szívet raktak, de nem akarom látni, gyorsan belekortyolok leforrázva a nyelvem.
- Szz...
Szisszenek fel, és leteszem a csészét, és mivel nincs szalvéta jobb híján a kezemmel törlöm, meg a szám. Csodás. Most már nem csak idiótának, szerencsétlennek és bénának is látszom. Igaz, az nagyobb baj, hogy valóban annak is érzem magam.
Az ablakon bámulok kifelé, nem akarom, hogy észrevegye rajtam, milyen érzések játszódnak le bennem.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Nem is próbálom megfejteni, miért pont engem hívott el, csak megyek, ahova mondja, hogy menjek. Belépek, meglátom, és elindulok felé. Valahogy olyan furán néz ki, mintha valami bántaná. Persze nem kérdezem meg, persze még a végén lekiabálna a fejem.

Leülök, és bocsánatot kérek. Ránéz az órájára, és kicsit kikerekedik a szemem. Azt az órát tőlem kapta... én azt hittem, hogy soha nem fogja hordani. De inkább rá figyelek. Nem késtem? Remek. Akkor miért ilyen mogorva? Nem szólalok meg, inkább a pincérlányt nézem. Leteszi elém a kávét, és furán néz.

Hát... ezt tényleg nem értem. Több szempontból se. Egyrészt,mén miért reagálok rá ilyen reménykedően? Mármint tudnom kéne, hogy semmi jelentősége, mégis remeg a gyomrom. Másrészt, miért kíván nekem bármit? Gyorsan felkapom a kiskanalat, és összekeverem a kávém. Nem akarom látni szívet. Két kezembe fogom a csészét, és ránézve belekortyolok. Pont mikor ő is.

Mondom én, hogy baja van, összeszedetlen. Ahogy megégeti magát kuncogni kezdek, és megrázom a fejem. Előveszek egy zsebkendőt, és felé nyújtom.
- Sunbae, óvatosabb is lehetnél. - Rázom meg a fejem kuncogva, mikor meglátom a kezét. Nem, most nem az a probléma, hogy szép, hanem, hogy be van kötve. Ijedten nézek rá, és már nyúlnék, hogy megfogjam a kezét. De aztán észbe kapok, visszahúzom a kezem, és összekulcsolom az asztalon.
- Mi történt a kezeddel? Orvos látta már? Nagyon fáj?- Kicsit sokat kérdezek, de inkább ne válaszoljon, minthogy csak üljünk egymással szemben.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Nem értek a nőkhöz. Ezt mindig is tudtam. Mostanában meg extrán gáz vagyok, teljesen össze vagyok zavarodva, és nem nem segít az, hogy a "Valentin-napi ajándékom" egyetlen kavarással tönkre teszi. Jó nem vártam, hogy a nyakamba ugrik, mert isten ments, hogy megtegye, de legalább mondhatta volna, hogy "köszönöm, neked is". Még akkor is, ha ez az ünnep felesleges hülyeség. Én eddig komolyan azt gondoltam a lányok ezt szeretik. A csapból is az folyik, az utcán haladó férfiaknál is ott az ajándék, a rózsa... Erre se Isabella, se So Ra nem örül. Csodálkozik valaki, ha nem tudom mit csinálok?

Én tudom, de persze csak akkor, amikor már megtörtént a baj, és leforráztam a számat. Szerencsétlennek érzem magam, ez a lány meg kinevet. Na jó. Kuncog. és tulajdonképpen egész helyes.

A zsepiért nyúlok, ki tudja miért, a bal kezemmel. Már egészen megfeledkeztem róla, hogy pár napja, költözés közben milyen csúnyán bevertem. Ritkán használom, és nem is fáj annyira.
- Kösz.
Húzom el a szám, ahogy dorgál, és elveszem a zsebkendőt, közben az ujjaink egy pillanatra összeérnek. De gyorsan elveszem a kezem, és megtörlöm a szám.
Persze, észreveszi a kezem. Elég feltűnő a fehér kötés, a sötét zakóm mellett.
Látom, hogy nyúlna, hogy megnézze, mégsem teszi, és valahol csalódott vagyok. Senki sem kérdezte mi történt - jah, de Kilian - és igazából jól esne egy gyengéd érintés. Az pedig, hogy ilyesmin jár az eszem, megint csak azt mutatja, hogy valami baj van velem.
- Költözés közben bevertem. Igen, látta. Csak zúzódás, nem vészes.
Mondom végül, és az asztalra teszem, kényelmesen. Gondolom, most jönnek majd a kérdések, hogy hova költöztem, hogy miért. Én pedig kivételesen elhatározom, hogy el fogom mondani az okokat. Pap is azt mondta. Jobb lesz tőle. Most kipróbálom. Már csak azért is, mert So Ra eddig rendes lánynak bizonyult. Már-már az a kategória, akiben bízom. Ritkaság, és erre is csak most jövök rá.

Felemelem újra a csészémet, megfújom a kávém kicsit, úgy kortyolok bele újra, és közben rápillantok. Érdekelne, mi jár a fejében, de biztos megtudom. Elvégre, képtelen csendben maradni. Vagy mégsem?

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Egy kicsit elhúzom a szám. Lehet meg kellett volna köszönnöm? Nem tudom, de hát most már úgyis mindegy. Utálom az ilyeneket, soha nem is vártam el. Feleslegesnek tartom.

Megégeti magát, és nem bántásból kuncogom ki, csak reflexből...ez rosszabbul hangzik. Mindegy. Felé nyújtok egy zsepit, és ahogy elveszi, összeérnek az ujjaink. Gyorsan elhúzom a kezem, és az asztal alá rejtem. Bizsereg az ujjam, de próbálok nem tudomást venni róla, inkább a kezét figyelem.

Szándékosan nem akartam megfogni, de lehet jobb lett volna. Most azt hiheti, hogy undorodom tőle, vagy hasonló, pedig erről szó sincs. Hallgatom, és bólintok. Mintha hallottam volna valami olyasmit, hogy az elnök kolis lett, de nem mertem elhinni. Hát ezek szerint mégis igaz. Figyelem ahogy leteszi az asztalra a kezét, és sóhajtok egyet. Miért vagyok ilyen érzelgős? Felemelem a kezem, és óvatosan végigsimítok a kötésén miközben megszólalok.
- Akkor ezek szerint tényleg kolis lettél. De nem szereted ugye? - Pislogok rá, és elhúzom a kezem.

Nem értem. Legfőképp őt, de magamat se. Én is belekortyolok a kávémba, és lehunyom a szemem. Legalább a kávéíz elfeledteti velem, hogy kivel is vagyok itt. Leteszem a bögrém, és a kezemre támasztom az állam.
-Nem értelek sunbae. - Remek. Ezt miért is közöltem? Elmosolyodom, és azon gondolkodom, pontosan hogyan is fogom ezt megmagyarázni.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Elég rosszul érzem magam. Vagyis, kínosan, és ez is furcsa, mert sosem érdekelt mások véleménye, nem pont most kéne adnom rá, de valahogy mégis frusztrál, hogy felénk pislognak időnként a pultból. Igen, tudom, általában egyedül vagyok, azt is tudom, hogy általában mogorva vagyok, és nagyon összeszedett. Sosem égettem még meg magam. Sosem. Erre itt egy lány, Valentin-napon, és mindenki szeme láttára teszem ezt. Ráadásul, egyértelműen nehezen jutunk egyről a kettőre.

Legalábbis valami ilyesmit láthatnak ők, kívülről. Én meg nem akarom, hogy bármit is feltételezzenek. Vagy ha igen, akkor már valami pozitívat. És ez is... annyira fura. Mert sosem érdekelt mások véleménye, ha érdekelt is,nem foglalkoztam vele, most meg egyszerűen nem tud rólam leperegni, mint korábban.

Meglepetten pislogok rá, a szavai alapján többen tudják, hogy beköltöztem a koliba és ez ijesztő. Aztán rájövök, hogy Valerievel osztozik egy szobán, így könnyen megtudhatta a dolgot.
Végig simít a kezemen. Alig érzem, de érzem. Már fordítanám a kezem, hogy megfogjam az övét, erre nem elveszi megint?
- Lényegtelen, hogy szeretem-e. Ez van. Vannak előnyei... Például a kolinak őrzött parkolója van.
Igen. Ez egy előny. A többit meg még nem igazán fedeztem fel, de biztos van. Ha meg nincs, akkor sem akarok a hátrányokra gondolni, mert csak sajnálnám magam. Ökölbe szorul a kezem az asztalon, nem tudom mit kéne még mondanom. Pedig a csend, az ilyenkor nem éppen kellemes.
Engem mondjuk, ritkán zavar, de most kifejezetten kínosnak érzem. Valahogy máshogy képzeltem el az estét. Nem tudom megmondani, hogyan, de máshogy. Vacsorát is terveztem, de abban sem vagyok biztos, hogy a kávé jó ötlet volt.
Persze ha már kaptam - kértem - , megiszom. Majdnem félrenyelek, de szerencsére csak majdnem, ahogy ismét megszólal. Nagyokat pislogok rá. Miről beszél?
- Mit nem értesz?
Teszem le én is a csészémet, és várakozóan pillantok rá, ezt elmagyarázhatná. Mert, én meg aztán végképp nem értem. Sem őt, sem egyik nőt sem, de most leginkább azt nem, hogy miről beszél.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Valami frusztrálja, látom rajta, de nem mondja el, én pedig nem fogom megkérdezni. Ha nem mondja, feltehetőleg nem tartozik rám. Értek én a szóból. Viszont aranyos így...ilyen kis szerencsétlenül. Csak ezért nevetem ki.

Nem tudom, miért értem hozzá, de gyorsan elhúzom a kezem, mielőtt félreértené. Látom ahogy meglepődik, és mosolyognom kell. Ahogy azon is, hogy előny-hátrányként kezeli a kolit. Végülis úgy könnyebb átvészelni. Mondjuk én nagyon szeretem , mert a legjobb szobatársaim nekem vannak, mégis, megértem, hogy neki nem kellemes.
- Értem, hát akkor önkéntes fogadóbizottság leszek, és köszöntelek a koliban. - Mosolyodom el kedvesen, majd majd kortyolok egyet a kávémból. Be kell osztanom, nem akarom, hogy rám költse a pénzét. Nem tudom miért, de kellemetlenül érintene. Persze, ezt neki nem kell tudnia.

Érdeklődve figyelem, miközben közlöm, hogy nem értem, és megint sikerül meglepnem. Ahogy vártam, megkérdezi, hogy mit nem értek, és hiába próbáltam összeszedni a gondolataim, nem nagyon tudomm hogy is fogalmazzam meg. Kapirgálni kezdem a csészém, közben végig őt nézem.
- Hát, több szempontból se. Egyrészt, miért pont engem hívtál el? Ne értsd félre örülök neki. Csak nagyon meglepődtem. - A másik okot egyelőre nem kell tudnia, majd később...talán. Ha jól viselkedik. Továbbra is őt nézem mosolyogva, és kezd eltűnni a zavartságom. Érdekes.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Próbálok rendesen válaszolni, nem sértőn, nem titkolózva. Csak szépen egyenesen. De a kifejtős válaszok így sem mennek, és nem, nem tudom fenntartani a kommunikációs csatornát. Egyszerűen nem vagyok jó ebben. A kezdet kezdetén, ismerkedéskor, még fel tudok tenni pár kérdést. De őt már ismerem... khm... féléve kikérdeztem. Mégis mi mást mondhatnék neki? Egyszerűen ötletem sincs.

A koli az jó téma lehetne, de persze én erről sem tudok hosszasan nyilatkozni, pedig megpróbáltam. És jó lenne, ha kérdezgetne még, akkor talán beindulna a beszélőkém, de magamtól sosem voltam jó a kezdeményezésben, főleg így nem, hogy zavarban vagyok. Ezt persze, ő nem tudja. Remélem, hogy nem tudja. Ritkán vagyok zavarban, és igazából azt sem értem, most mi váltotta ezt ki belőlem. Talán mégsem kellett volna elhívnom, de ehhez már késő.

- Köszönöm.
Mondom végül, és mosolyra húzom a szám. Legalább örülhet, napi célja, ezzel elérve. Feltéve, hogy ez még mindig kitűzött cél. A fene tudja, régen volt az állatkert, talán elmehetnénk újra... Persze csak ha van kedve. Talán még Alfrédnak is bemutatnám, és akkor megértené, miért is akarta az a ronda nagy behemót, a tőle kapott plüssömet.
Furcsa, hogy ez mind eszembe jut, miközben a kávém iszom. Lehet valahogy rákérdezhetnék ezekre a dolgokra, de nem, nem igazán megy. Egyébként is meglep, mert ő szólal meg előbb, és én most tényleg nem értem, hogy ő mit nem ért.

Kifejti. Vagyis nem fejti ki, de válaszol, és azt hiszem tudom mire akar kilyukadni. Csak a helyzet az, hogy igazából én sem tudom. Beharapom a szám, de rögtön meg is bánom.
- Én... - félbehagyom, megrázom a fejem, aztán hirtelen felindulásból, koreaiul szólalok meg - 내 여자친구가 되어줄래?
Várakozóan nézek rá, kissé zavartan, mert én sem vagyok biztos benne, hogy tényleg megkérdeztem. De hallottam a hangom, és egész biztos nem álmodtam. És tudom, hogy nem szép dolog, amit teszek. Ez egy észbeli döntés, a mellkasomban dobogó izé, folyamatosan rossz döntéseket hoz. Többet nem hallgatok rá. Amíg nem tettem, minden klappolt, minden jó volt. Nem mondom, hogy boldog voltam, de nem is voltam szomorú, és ha már választani kell, én a régi jól bevált, életemet akarom.
Abba pedig, ez a lány itt velem szemben, minden szempontból passzol.

A csésze a kezemben, de nem iszom. Várom a válaszát, és egy örökké valóságnak tűnik, minden pillanat. Nem baj az sem, ha nemet mond, tökre megértem. De kivételesen örülnék egy igennek. Vagy legalább, megnyugtatna. Igen. Azt hiszem ez a jó szó rá. Egy igen, megnyugtatna.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Vajon mennyire haragudna meg, ha faggatni kezdeném? Csak mert utálom a csendet, és amit most csinálunk...na az pont az. Mély, nyomasztó csönd, olyan üres, ott lebeg a levegőben, hogy senki se tud mit mondani, és ezt nem szeretem. És pont ezt nem értem. Mert én ezt alvás közben is tudtam volna csinálni, sőt, az még jól is esett volna, na de ez. Oké, lehiggadtam.

Megköszöni, bólintok, és megint. Be fogok dilizni. Nem is bírok csöndben maradni, muszáj beszélnem, vagy válaszolnom, vagy bármi és ezt is teszem. Mikor befejezem őt figyelem, és mintha zavarban lenne. Gondolatban vállat vonok, mindenki lehet zavarban, neki meg még jól is áll. Istenem, de még milyen jól.... Na és most lövöm le magam. Megszólal, és figyelek, csak közbe megint kortyolok. De bár ne tenném. Már amiatt is félrenyelhetnék, mert koreaiul szólal meg, de neki ez még nem elég, kompletten meg akar ölni, hogy nyomom se maradjon. Beletelik pár másodpercbe, míg rájövök, pontosan mit is kérdezett, és félrenyelek. Pedig már majdnem sikerült rendes úton lenyelnem a kávét. Kegyetlen sors.

A szám elé kapom a kezem, és köhögni kezdek. Árulja már el valaki, miért vagyok én ennyire szerencsétlen? Próbálok nőiesen köhögni, de lehet azt egyáltalán? Mindegy is, a lényeg, hogy megnyugodjak, és hatalmas szemekkel tudjam rá nézni. Hatalmas könnyes szemekkel. Nem jó, ha meleg kávé jut a tüdődbe. Megköszörülöm a torkom, és határozottan bólintok. De valami nem hagy nyugodni. Valami nem stimmel. De nem akarok ezzel foglalkozni. Még az se érdekel, ha csak a saját önös céljai miatt kérdezte meg...nem érdekel. Egyelőre nem merek megszólalni, mert valószínű, hogy cérnavékony lenne a hangom, de azért elmosolyodom. Nem nagyon...kicsit. Fáj a légcsövem.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Nem vagyok a legjobb társaság, ez biztonyított tény, dehát ez már azelőtt is tudta, hogy idejött volna. Szóval ha ez zavarta volna, akkor nyilván nem jön. Vagy mondd valami kifogást. De itt van eljött, és a sokadik hosszú csöndet töltjük. Amúgy egyik sem hosszú, csak annak tűnik. Ebben biztos vagyok.

A problémát kérdésekkel próbálja megoldani, ami szerintem jó megoldás, egészen az utolsó kérdésig. Mert arra nincsen jó válaszom. Nem mondhatom azt, hogy a nő, akit szeretek lassan egy éve elhagyott, kihasznál, és szívat, és elegem van. Ennyire hülye még én sem vagyok. De abban azért hihetek, hogyha kezdeményezek egy másik lánynál, akkor idővel beleszeretek. Vagy legalább Izziet elfelejtem. Az is nagy előre lépés lenne.

Épp ezért kérdezek, és valamiért koreaiul teszem. Igazából sokkal könnyebb így megkérdezni. Megnyugtat, hogy senki sem érti, csak ő meg én, na meg... ez romantikus nem? Azt hiszem nem. Valamit megint rosszul csináltam. Egy darabig semmi, aztán köhögni kezd. Én meg leteszem a csészém és felpattanok, te jó ég! Nehogy most fulladjon meg nekem. Persze mindenki figyel. Csodás! Próbálom gyengéden hátba veregetni. Most érzem magam igazán csődtömegnek. Az első dolog, amit tettem: kis híján megöltem az új barátnőmet. Ja, még nem tudom, hogy az-e.
Simogatom a hátát, és szerencsére jobban van, én is megkönnyebbülten sóhajtok, és pont látom, hogy bólint. Ez... ez most egy igen, csak még nem tud beszélni. Gondolom

A pulthoz lépek, és szerencsére máris kapok egy pohár vizet, azzal megyek vissza hozzá. Leteszem elé, de nem ülök vissza a székre, ahol eddig ültem, hanem mellette guggolok, úgy szólalok meg.
- Sajnálom - felemelem a kötéses kezem, és füle mögé simítom a haját - Nem így képzeltem el...
Nem. Hiszen, el sem képzeltem, de ezt neki nem kell tudnia. Zavartan összeszorítom a szám, aztán felállok és visszaülök a székre. Azt viszont tényleg nem gondoltam, hogy meg fog fulladni, ha megkérdem. De még így is belement. Ugye?
- Az előbbi... - kérdezem kissé óvatosan - az egy igen volt?
Csak a biztonság kedvéért. Hogy ne legyen köztünk félreértés. Amúgy nem tudom, mit csinál egy barát, szóval érdekes lesz a dolog. Izzievel viszonylag könnyű volt. Ő egyszer valami olyat mondott, hogy a kapcsolatunk alapja a szex, és igaza volt... De most jól akarom csinálni. Ehhez pedig az első lépés, hogy biztosra megyek, nincs köztünk félreértés.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

El vagyok átkozva, ezt már most tudom, pedig még életem hajnalán vagyok. Vagy valami hasonló. De semmiképp nem szándékoztam meghalni még. Erre jön ő, és az első tíz percben...jó kicsit többen, de akkor is, az első pár percben megfullaszt. Bár ezért megéri meghalni!

Mellém ugrik, és püfölgetni kezdi a hátam. Nagyon rendes tőle, de így csak vissza fog jönni, és inkább párologjon ki a tüdőmből, vagy kerüljön a vérembe, de vissza ne merjen jönni, mert...mert...hát, bármit mondok, azzal csak magamnak ártok. Igyekszem gyorsan rendbe jönni, és hálásan nézek rá, amiért hoz nekem vizet. Gyorsan körbekémlelek, és persze, hogy mindenki minket bámul. Hahó, emberek, vége a műsornak, oszolj! Két kezembe fogom a poharat, és nagyokat kortyolok a vízből. Áhh...hűsít. ránézek, és elmosolyodom. Hallgatom amit mond, és mikor a fülem mögé száműzi a hajam, megfogom a kezét, és közelebbről is megvizsgálom. Picit fel van dagadva, még a kötés alatt is érzem, de puha. Aztán elengedem, és figyelem ahogy visszaül.

Nem igazán tudom, mit kéne mondanom. Mármint, kell bármit is mondanom? Nem tudom, soha nem voltam még ilyen helyzetben. De szerencsére kérdez, szóval nem kell ezen rágódnom tovább. Elmosolyodom, és bólintok.
- Igen, az volt. - A pulipintybe, még mindig rekedt vagyok. Megint kortyolok egyet a vízből, próbálva nem félrenyelni, de közben le nem veszem róla a szemem. Csak el ne üldözzem. Vissza kell fognom az aktivitásom.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Oké, életben marad. Nagyon pozitív, mégsem leszek én a rém, aki Valentin-nap szedi az áldozatait. Mondjuk, egy kicsit aggódom. Nem vagyok jó ebben a mások meg akarnak fulladni mi a teendő dologban, de legalább a vízzel kisegítenek, és nem kell külön kérnem.

A bámuló tekinteteket egy gyilkos pillantással viszonozom, és ez szerencsére elég hatásos, a többség nem figyel tovább, én meg megnyugszom, hogy a víztől már nem köhög. A haját birizgálom, ő meg a kezem nézi meg. Kicsit felszisszenek, ahogy nézegeti, pont hozzáér azon a ponton, ahol fáj. Persze nem vészes, csak hirtelen jön, és mit tudom én. De talán nem hallotta meg.

Visszaülök a korábbi helyemre, és a biztonság kedvéért, rákérdezek még egyszer, hogy jól értettem-e, tényleg a barátnőm lesz, és csak a köhögés következtében bólogatott. A hangja kissé rekedt, a válasza, az, amit hallani akartam. És ez most mosolyt csal az arcomra. Nézem, ahogy megissza a vizet, s azt is látom, hogy ő meg közben engem figyel. Ez zavarba hoz, elnézek másfele, aztán a jobb kezem, aminek semmi baja, leteszem az asztalra, az ujjaimat kinyitva, amolyan kérő mozdulattal. Mert gondolom, most az jön, hogy fogjuk egymás kezét, mint egy szerelmespár. Annyira rossz vagyok én ehhez.

Aztán, még mielőtt megint nagyon kínossá válik köztünk a csend, eszembe jut még valami.
- Vacsoráztál már?
Mert én speciel nem, és ha ő sem, akkor ehetnénk egy pitét. Vagy valami hasonlót. Lehet nem megfelelő vacsora, de arra elég lenne, hogy amíg visszamegyünk a kollégiumba, ne legyünk éhesek. Persze, ehetünk mást is, csak nem tudom, itt szolgálnak-e fel mást. De nem kéne ezen agyalnom, előbb a válaszát kéne megtudni.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Naná, hogy meghallom a szisszenést, gyorsan el is engedem, és lehajtom a fejem. Nem akartam fájdalmat okozni. Összehúzom magam, és bűnbánóan nézek rá.
- Ne haragudj, nem akartam. Nem tudtam, hogy ennyire érzékeny. - Mondom halkan, és a másik oldalon is a fülem mögé tűröm a hajam, hogy egyforma legyen. Régen mindig egérnek csúfoltak, pedig nem áll el a fülem.

Figyelem a kezét, ahogy az asztalra teszi, és kérdőn ránézek. Most komolyan itt fogjuk egymás kezét szorongatni, mint két tini? Meg amúgy is...az úgy kényelmetlen nem? Visszanézek a kezére, és picit oldalra billentem a fejem. Hát ha nagyon ezt szeretné... felelem a kezem, és az övébe rakom. Juj de pici! Mármint az én kezem... oké, érdekesen néznék ki Jeti méretű kezekkel. De az övéhez képest nagyon kicsi.

Amint felteszi a kérdést a hasam kordul egy hatalmasat, szóval gyorsan odakapom a kezeim, és csúnyán nézek a hasamra.
- Miért kiabálsz? Tegnap kaptál enni! - "Dorgálom" meg a hasam majd ránézek és megrázom a fejem.
- Ma még semmit nem ettem. -'És ami azt illeti kicsit éhes vagyok. A hasam megint morran egyet, szóval összébb húzom magam, és bocsánatkérően nézek rá. Miért ilyen telhetetlen és hangos gyomrom van?

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Meghallja, hogy felszisszenek, de csak a fejem rázom, nem fájt annyira, csak... csak mit tudom én. Nem vészes. Tényleg. De ez így, nem mondom ki. Mert nem hiszem, hogy erről kéne beszélgetnünk. Valami érdekesebb téma kéne, valami olyan, amiről a párok szoktak beszélni...

Mennyivel egyszerűbb, ha az ember előbb lefekszik valakivel, és csak utána kezdenek járni! Komolyan. csomó apróságot, hogy hogy érjek hozzá, mit szabad, mit nem, már nem kell megbeszélni, elvégre, minden túl van az ember. Most meg? Mit tudom én, mit kéne csinálni. Én gondolom, hogy megfogni a kezét, de ő meg oldalra döntött fejjel néz rám, én meg komolyan aggódom, hogy valamit megint rosszul csinálok.

Végül csak megszán. Mert szerintem ezt teszi, irtó hülyén néznék ki, ha még hosszú percekig így lenne a kezem, de mindegy. A keze a kezemben. Nagyon picurka, de nekem ez tetszik. Fordítva hülyén nézne ki, így meg pont jó. Megfogom, végigsimítok rajta, és ismét megállapítom, hogy tévedett, az ő bőre a selymesebb, nem az enyém.

Jobb ötlet nem lévén, a vacsora felől érdeklődöm, mire megkordul a gyomra. Elkapja a kezét, és a hasára teszi, beszélget vele, és most én kapom a kezem a szám elé, hogy elfojtsam a kuncogást. Mert ez... hát hogy is mondjam, mégis csak vicces. Azt nem értem, miért nem evett még, de bólintok neki, és az újabb morranástól megint kuncogok, de a kezembe veszem a menüt, és böngészni kezdem, aztán rájövök, hogy ez valószínűleg így nem lesz jó. Megemelkedem, a székem áthúzom So Ra mellé, visszahuppanok, és úgy helyezem a kártyát, hogy ő is lássa, aztán ha tudjuk mit kérünk, akkor rendelünk, és várunk, hogy kihozzák a rendelésünket. Közben pedig nem ártana beszélgetni. Nem ártana... csak még mindig a régi nóta: fogalmam sincs, miről.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Legszívesebben vigyorognék mint a vadalma, még akkor is ha egyikünk se szól egy szót se. Még így is jó...még így is. Megfogom, a kezét, és valamiért olyan fura ez az egész. De nem gondolkodom rajta, mert akkor csak elkezdek teóriákat gyártani, és az se neki se nekem nem jó.

Persze, a hasamnak is be kell mutatkoznia, nem maradhat ki semmiből.. Ilyenkor legszívesebben kiszedném, és elraknám a fiókba. Összehúzom magam, és ránézek. Hát nem kinevet? Összehúzom a szemem, és megrázom a fejem.
- Nagyon nem vicces, ne nevess ki. Tudod milyen rossz. Szerintem még az étterem másik oldalán is hallották. - Odanézek, és valóban. Szinte az egész terem minket bámul. Izé...Én ezt eddig észre se vettem.

Magamban hálát adok, amiért mellém ül, így el tudok bújni mellette. Mögötte.. Részletkérdés. Imádom, hogy ilyen magas! Mosolyogva nézek rá, majd inkább az étlapot böngészem. Csak az a baj, hogy az ételek felét nem ismerem. Rábökök az első nekem tetsző salátára, és elmosolyodom.
- Azt szeretném... olyat nagyon rég ettem. - Csupa olyan dolgot közlök vele, amire valószínűleg nem kíváncsi, de hé! Én legalább beszélek. Megvárom míg visszaül. Keresztbe teszem a lábam, és lehajtom a fejem.

- Másfél hónap múlva hazamegyek. - Bukik ki belőlem hirtelen. Felnézek rá, nem is akartam elmondani, de most már mindegy. Gyorsan megrázom a fejem és a kezem, és elmosolyodok.
- Ne aggódj, visszajövök. - Bár...nem tudom neki mi aggasztó jobban.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Nem tudom mit kell ilyenkor csinálni, és ez biztos látszik is rajtam. Kicsit zavar is ez a helyzet. Én igyekszem, mindig, mindent jól csinálni, és frusztrál ha valamit nem tudok. De azért, remélem, jól oldom meg a helyzetet. Végül csak megfogja a kezem, és nekem ennyi most elég. Mármint... Nyilván nem vihetem rögtön ágyba, pedig az sokkal könnyebb. De nem, én most rendes leszek, és megpróbálom a dolgokat megfelelően csinálni. Most a keze, aztán, majd meglátjuk.

Nem is kell sokat várni, a hasa segítségemre siet. Nagyon hangos, és bármit is mond, akkor sem bírom, hogy ne kuncogjak legalább. Egyszerűen nem. És ő sem bírná, ha velem lenne hasonló, én ebben biztos vagyok. Vagy... nem, nem vagyok benne biztos, nem ismerem eléggé. De a legtöbben, a legtöbben megtennék.
Körbe pillantva, látom, mások is mosolyognak.
- Nem az én hibám, hogy nem ettél még semmit sem. Egyébként meg... miért nem?
Mondom végül, aztán kérdőn pillantok rá. Mert az biztos, hogy fogyóznia nem kell. Ezt egy gyors pillantással ellenőrzöm, annak ellenére is, hogy pontosan tudom, hogy tökéletes alakja van.

Átülök mellé, hogy együtt nézhessük a menüt. A választására csak bólintok. Nekem mindegy ő mit eszik, én is eldöntöm én mit eszek. Intek, rendelek, leadom az étlapot, Aztán visszaülök, mégis csak kényelmesebb. Viszont, valamiért szomorú lesz, és erősen gondolkodóba esnék, hogy ezt most azért, mert már nem ülök mellette, de megszólal.
- Jó... - ilyenkor mit kell mondani? Oh! Tudom - Mennyi időre?
Teljesen átlagos, normális kérdés, és még érdeklődve is tettem fel. Szuper. Persze tényleg érdekel. Az embert kell, hogy érdekelje mennyi ideig nem látja majd a barátnőjét. Nekem talán kicsit más motivációm van, de remélem, hogy hamar visszajön majd.

Figyelek rá, de közben meghozzák neki a salátáját, nekem omlettemet, és ha már így alakult, akkor neki látok az evésnek is.
- Jó étvágyat!
Pillantok rá, aztán a kezembe veszem a villát, amit most nem tudok teljesen normálisan fogni, és a kést, ami kicsit életlen és vágni sem lehet vele. Megfordítom a villát a kezemben, egyáltalán nem szabályosan fogom, de valahogy vágni kell magamnak rendesen meg nem menne. Még jó, hogy a bal kezem sérült nem a jobb, tök béna lennék. De így azért sikerül megoldani. Előbb szépen felvágom, mint a dedóba, aztán jobb kézbe veszem a villát, úgy eszegetek, a bekötött kezem, az asztalon pihetetve.
Természetesen, beszélgethetünk közbe. Csak nekem szokás szerint nem sok témám van...

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Nagyon fura ez az egész. Mindenesetre próbálok természetesen viselkedni, már amennyire tudok, nem tudom mennyire sikerül. Átül mellém, hogy én is lássam az étlapot. Választunk, rendel, és most várok. Morog a gyomrom továbbra is, de már sokkal halkabban.

Nem tudom miért ilyen hirtelen elmondanom. Vagy hogy egyáltalán elmondanom. Hiszen az még soká lesz. Ráadásul nem is hatja meg annyira, amennyire szeretném. De legalább megkérdezi meddig. Tényleg, meddig is? A suli miatt nem maradhatok hosszú időre, de nem lesz annyi pénzem, hogy hamar visszajöjjek. Kinézek az ablakon, és az embereket figyelem, úgy szólalok meg.
- Még nem tudom, attól függ mennyi pénzem lesz. De két hétig biztos maradok.- Halkan beszélek, és nem nézek rá, a csészém kapirgálom.

Hamar kihozzák a rendelésünket, és kicsit aggódva figyelem, ahogy a villával szenved. Egy darabig nézem, ahogy szép lassan felvagdossa kicsi falatkákra, de ha így folytatja, ha hét múlva se eszünk. Arrébb tolom a tányérom, elveszem az övét, gyorsan befejezem a vagdosást, és visszateszem a tányérját, mintha mi sem történt volna. Lehet, hogy nagyon fog haragudni, de nem zavar. Csak segíteni akarok. Bármiben.

A salátámhoz fordulok, és elkezdem kiszedegetni az olajbogyókat. Arra is allergiás vagyok. Meg még sok mindenre. Mikor végzek látok csak neki az evésnek. Még mindig csönd van, és kezd egy kicsit zavarni. Ránézek, és oldalra billentem a fejem.
- A HÖK-ben minden rendben? - Oké, ez elég szánalmas próbálkozás...de jobb mint a semmi.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Hirtelen ér ez az egész. Épp csak megkértem, hogy járjunk erre rögtön bejelenti, hogy elmegy. Nem tudom mit kéne mondanom, hogyan kéne reagálnom. Megállítani biztos nem fogom, és egyelőre nagyon bánkódni sem tudok miatta. Jó persze, rossz meg mit tudom én. De ezt már elhatározta előre... szóval elfogadom. Gondolom. Amúgy meg próbálok normálisan reagálni.

- Ezt nem értem. Mi köze ennek, ahhoz, hogy mennyi pénzed van?
A két hétre bólintok, ilyen távolságra kevesebb időre menni, nem is éri meg. Viszont a pénzügyi helyzetével kapcsolatos megjegyzés tényleg nem világos, és jó lenne ha ezt elmagyarázná. Legalább tömören. Ha nem megy bele a részletekbe, azt nem bánom, csak szeretném érteni, meg egy kicsit jobban megismerni. De ez végül is, természetes. Igaz?

Meghozzák a vacsoránk, és a kés nem elég éles, a villa sem áll kézre. Mennyivel egyszerűbb pálcikával enni! Na mindegy. Azért csak összejön. Összejönne, ha hagyná. Először hitetlenkedve nézek rá, aztán majdnem kiakadok. Majdnem. Emlékeztetem magam rá, hogy ő most a barátnőm, és nyilván úgy gondolja, kötelessége segíteni nekem. A tátogásomból, csak egy sóhaj lesz, és amikor vissza kapom a tányéromat, elmotyogok, egy alig hallható köszönömöt.

Egy darabig csak az előttem levő étellel foglalkozom, szépen eszegetek, mindent jól megrágok. Akkor pillantok fel, amikor kérdez, de mielőtt válaszolnék, még lenyelem a számban lévő falatot.
- Többnyire... - nem akarok a HÖK-re gondolni, ott találkozom mindig Izzievel - Volt pár kisebb nézeteltérésünk a napokban. De szerintem megoldjuk.
Nem akarom ezzel untatni. Ezt a huzavonát, ami ott van, még én is unom. Viszont, lepillantok az ő tányérjára, és látom, hogy kiválogatta az olajbogyókat, és valahogy muszáj mosolyogva megjegyeznem.
- Azokat én sem eszem meg.
Csak rábökök a villával a bogyókra, aztán újabb falatot szúrok a villámra, és teszem a számba, hogy azért az evéssel is haladjak. De aztán valahogy kikívánkozik még belőlem pár szó, így gyorsan le is nyelem, és folytatom.
- Anyám mindig leszidott, hogy nem eszem meg őket. Azt mondta nagyon egészséges, meg valamit magyarázott, hogy kell, hogy nagyra nőjek. Képzeld mi lett volna, ha tényleg megeszem...
Oké, lehet ez nem vicces, és fogalmam sincs, valóban lehet-e nőni azoktól a ronda bogyóktól, de hogy én így is elég magas vagyok, az biztos. És szerintem ez igenis egy jópofa sztori. Hmm... Ritkán sikerül ilyesmiket mondanom. Főleg úgy, hogy utána nyugodtan eszem tovább.

notes: bocsi, hogy gagyi/ tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Felsóhajtok. Nem szeretek az anyagi helyzetemről beszélni. Lehajtom a fejem.
- Nem hat dollár hazarepülni, vissza se, és jelenleg nem néz ki túl fényesen az elkövetkezendő pár hónap. - Mondom halkan, és megvonom a vállam. Még az is lehet, hogy haza se tudok menni... lesz ami lesz.

Nem akartam megbántani. Ha nem a barátnője lennék is segítettem volna. Ilyen a természetem. Kérdezek, és kicsit rövidebben válaszol, mint szerettem volna, de legalább beszél. Figyelmesen hallgatom, bólogatok, miközben a olajbogyókat válogatom. Nem lenne jó felpuffanni, kiütésesnek lenni, pont most, mikor megkért, hogy járjunk. Még most is hihetetlen. Magamban elvigyorodom, hogy ne lássa, és gyorsan befejezem a válogatást.

Felkapom a fejem, ahogy meghallom a hangját, és elmosolyodom. Valami közös. Nem szólok egy szót sem, csak magamban elégedetten mosolygok, és bekapok egy salátát. Finom. Mikor mesélni kezd, ránézek, és kézfejemre támasztom a fejem, úgy hallgatom.
- Nekem csak simán nem szabad enni... felpuffadok tőle, és úgy nézek ki mint egy kis bálna. Az a baj, hogy nagyon sok mindenre vagyok allergiás, és minden más tünetet produkál. - Sóhajtok, és bekapok egy darabka sajtot.

Most esik csak le....még magasabb. Felkapom a fejem, és nézni kezdem, hogy elképzeljem még magasabbként, de nem megy. Megrázom a fejem, és felkuncogok.
- Hát akkor lehet félnék tőled... - Kuncogom, és oldalra billentem a fejem. Jó lenne tudni, mi jár a fejében.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

- Értem.
Mondom tömören, de azért elgondolkodom a dolgon. Mennyi az, ami belefér a járásba? Kell nekem őt támogatni? Nem hiszem. Max ha feleségül venném, de olyan terveim egyelőre nincsenek. Még belegondolni is szörnyű. Gyorsan elhessegetem ezeket a képtelen elképzeléseket, és inkább megpróbálom felvágni a tányéromon lévő falatokat. A dolog nem megy úgy, ahogy szeretném, de egész biztos megoldanám egyedül is.

Beletörődöm, hogy segít. Van ilyen. És ez bizonyára része egy rendes kapcsolatnak. Segítjük egymást, ahol csak tudjuk. Mint amikor rosszul lett nálam... Persze akkor még nem volt köztünk semmi... Meggondolatlan volt ilyet kérni tőle, de most már nem tudom visszacsinálni. Egy próbát pedig, mindenképpen megér a dolog. Végül is, annyira nem elviselhetetlen a társasága. Csak megszokás kérdése a dolog. És tulajdonképpen még közös vonásaink is vannak. Szeretjük a kávét, nem eszünk olajbogyót... Ez azért jó kezdet.

Fura, hogy már megint beszélek neki. Mármint, hogy magamtól jön valami, nem kérdezik, nem faggatnak, és mégis jól esik neki mesélni. Nem emlékszem, hogy bárki másnak megtettem volna ugyanezt. Most meg még csak észre sem veszem, olyan könnyedén megy a dolog. Ráadásul, igaz némi fázis késéssel, de So Ra is kuncogni kezd.
- Tényleg? - a villámat az egyik bogyójába szúrom, és bekapom. De hamar megbánom, elhúzom a szám de lenyelem - Áh... nem ér annyit!
Rápillantok, kíváncsi vagyok hogy reagál, de a helyzet az, hogy ezt most kivételesen élvezem. Régen sokat csináltam ilyesmit... Régen. Olyan, mintha nem is én lettem volna. De most jól esik, és még mielőtt rosszra fordulna a dolog, a szám elé teszem a kezem, és úgy próbálom elfojtani a nevetést.

Iszom egy kevés vizet, és csak azután nézek rá újra, immár teljesen komolyan.
- Mire vagy még allergiás?
Ez valami olyasmi, amit jó ha tudok. Ha együtt vagyunk valahol, és valami baj van, akkor tisztában kell lennem ezekkel. Na meg... ha esetleg vennék neki ajándékot, akkor sem akarok mellényúlni.
Figyelek rá, és kivételesen megjegyzem minden szavát, nem engedem el azokat a fülem mellett, mint egyébként szoktam. Na meg, amíg ő beszél, addig legalább meg tudom enni a vacsorámat.

notes: oké, azt hiszem túlságosan CH befolyáltság alatt vagyok... Remélem tetszik...
tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Az jó, ha érti. Mármint szerintem jó. Nem értek az ilyesmikhez. Bólintok és inkább a vacsorám felé fordulok. Ez elég kínos nekem, összébb is húzom magam. Nem kell támogatni, tudnia se kéne róla, de sajnos ez ellen már nem tudok mit tenni.

Örülök, hogy beszél. Legalább nem ülünk egymással szemben mint két kuka. De nekem is beszélnem kell, ami mondjuk nem baj, ma még egyszer sem mondta, hogy zavarom. Azt hiszem kezd megszokni...ami azért mégis csak jobb mintha utálna, nem? Későn kezdek el kuncogni, és ellopja az egyik olajbogyóm. Majdnem hangosan felnevetek ahogy meglátom az arcát, de a szám elé szorítva a kezem sikerül csak halkan kinevetnem. Megrázom a fejem, és mosolyogva szólalok meg.
- Hát ha ennyire azt szeretnéd, hogy féljek tőled, akkor félhetek. Bár szerintem ne járnál jól. Soha nem szólnék hozzád, és elfutnék ha meglátnálak. - Közlöm vele, és a villámra szúrom az utolsó salátalevelet. Szerintem még életemben nem ettem meg ilyen gyorsan egy nagy tányér salátát.

Fentebb ülök a széken, és nem ér le a lábam...remek. Leteszem a villám, és ránézek, mikor kérdez. Hogy mire vagyok még allergiás? Hát ezt át kell gondolni. Elnézek mellette egy pillanatig, míg átgondolom.
- A diófélékre a legjobban, elég egy szemet ennem, és akár meg is fulladhatok. Aztán a kutyaszőrtől kiütéses leszek. A porra is allergiás vagyok. De azt legyőzöm a tisztaságmániával. Azt hiszem ennyi.- Mosolyodom el a végére. Na igen, nagyon nehéz eset vagyok. Megvárom míg befejezi a vacsoráját, és csak utána kérdezek?
- Na és te? Csak hogy nehogy véletlen megöljelek. - Nézek rá, és az asztalra teszem a kezem. Mindenféle hátsó szándék nélkül, csak így kényelmesebb. Közelebb csusszanok a széken, hogy leérjen a lábam, és le sem veszem róla a szemem.

A fejemre csapok, és gyorsan kutakodni kezdek a táskámban. Lennie kell benne egy csokinak valahol. Komolyan, egy falat is megteszi. Ha már nem csináltam, mert nem szeretek, de mégis úgy alakult, hogy pont valentin napon találkozunk illik adnom csokit nem? Meg is találom, kávés, nagyszerű. Elmosolyodom, és elé rakom.
[/i]- Tudom, hogy nem én csináltam, de remélem nem veszed szentségtörésnek...[/i]- Hajtom le a fejem, és a szoknyám alját birizgálom. Lehetnék még röhejesebb?

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Fogalmam sincs, miért viselkedem ilyen gyerekesen. Mert ez az. Határozottan annak tartom. Mégis a közelében fura dolgokra vagyok képes. Ilyen ez az olajbogyó lopási kísérlet és a megnyilvánulásaim... Nem, ez nem én vagyok. Legalábbis nem érzem úgy, hogy ilyen lennék, mégis szórakoztat a dolog, és tetszik, hogy nevet. Csak az nem tetszik, hogy eltakarja a száját közben. Azt, hogy én is hasonlóan cselekszem észre sem veszem.

- Tekintve, hogy éppen most egyeztél bele, hogy a barátnőm legyél, valóban nem lenne jó.
Az asztalt nézem közben, és csak a végén pillantok fel. Nagyon figyelek rá, hogy ezt mondjam és ne azt, ami az első gondolatom volt: Pontosan ezt szeretném. A helyzet egyébként is az, hogy már nem vagyok biztos benne, hogy valóban szeretném-e. Megszoktam, hogy időnként felbukkan, és idegesít, de közben meg már nem is idegesít. Ennek vajon van értelme? Valószínűleg nincs, nem is idegeskedem rajta. Inkább faggatom, mire allergiás még. Amíg válaszol, folytatom az evést, de fel-felpillantok rá, jelezve, hogy figyelek. Magamban pedig tényleg jegyzetelek. Diófélék, kutyaszőr, por, tisztaságmánia. Még valami, ami közös. Ezen megint mosolyognom kell.

A kérdést visszadobja, és én leteszem a villám, hogy végig gondoljam. Sosem gondoltam, hogy sok mindenre lennék allergiás, de most hogy megkérdezte.
- A porra én is. Meg a legtöbb állatszőrre. Mondjuk, a kutyákéra pont nem. De a macska, hörcsög, tengerimalac, és egyéb ilyenekre igen, és a morfinra.
De hogy arra mikor és hogy lettem az, azt jobb ha nem kérdezi. Ez olyan kis sötét titok, amiről senkinek sem kell tudnia. Mellesleg nem vészes. Van másfajta fájdalom csillapító is...

A kezembe veszem újra a villám, és enni kezdek. Már nincs sok a tányéromon, viszont kezd kihűlni. Nem szeretem ha hideg az étel, szóval próbálom gyorsan befejezni. So Ra közben valamit mocorog, de nem igazán foglalkozom vele, a tányéromra koncentrálok, csak kibír pár percet, amíg befejezem.
Csak akkor pillantok fel, amikor egy kisebb tábla csokit tesz elém. Először nagyokat pislogok, nem értem az egészet, de ahogy beszélni kezd, megvilágosodom. Igen, a világnak azon a részén ez a szokás. Vajon mondjam neki, hogy itt ez nem szokás?
- Öhm... Köszönöm - a bal kezemmel emelem fel, és nézem meg. Kávés. Finom. - Nem, dehogy... Meg sem fordult a fejemben.
Sietek a válasszal, aztán úgy döntök, inkább nem azt mondom, hogy itt ez nem szokás. Szerintem tudja is, csak azt hiszi, mivel én is koreainak születtem, tartom az ilyen butaságokat.
- Én sem hoztam neked semmit... De a vacsorára meg a kávéra a vendégem voltál.
Toldom még meg - ezt végülis, kezdettől így terveztem - majd bekapom az utolsó falatot is, és miután lenyelem, kérdőn pillantok rá. Oké. Járunk. Ettünk. És most? Mi van ilyenkor?

notes: oké, azt hiszem túlságosan CH befolyáltság alatt vagyok... Remélem tetszik...
tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf

I'D LIKE TO BE EVERYTHING YOU WANT

Olyan furán mondja a barátnőm szót, mintha nem is ezt akarná mondani. Próbálom elhessegetni a gondolatot de az gonosz módon befészkeli magát az agyam hátsó részébe. De nem törődhetek ezzel. Mást is megkérhetett volna mégse tette, és ez nekem elég. Úgyhogy inkább csak bólintok, és felhúzok egy kerítést a gonosz gondolatok köré.

Kérdez, válaszolok, úgy ahogy szoktam, terjedelmesen, de most figyel, és érdekli. Megremeg a gyomrom, és legszívesebben tarkón csapnám magam. De nem teszem csak visszakérdezek, és inkább rá figyelek. Ha már salátám nincs... Egyre több közös dolog van bennünk, és ez valamiért jó érzéssel tölt el.

Nem is tudom mi ütött belém, miért adtam oda neki a csokit, de valahogy késztetést éreztem. A bekötött kezével veszi el, és nyelek egyet. Nem tudom mit kéne csinálnom, míg ő eszik. Megint bólintok, újra mocorogni kezdek a széken. Az asztalra rakom a kezem, kicsit felé nyúlva.
- Köszönöm. - Mosolyodom el. Mikor befejezi a vacsoráját, óvatosan a keze felé nyúlok. De valamiért nem merem megfogni. Visszahúzom a kezem, az ölembe ejtem és lehajtom a fejem.

[/i]- Sunbae... nem mehetnénk? Sötét van. [/i]- Szólalok meg hirtelen szinte suttogva, és kicsit félve emelem fel a fejem. A múltkor már kinevetett, ne tegye meg megint. Vagy legalább leplezze. Az ölembe veszem a táskám, és megint lehajtom a fej. Szerintem nem normális, hogy félek tőle.

It's a special day, we should celebrate and appreciate.

Más párok nyilván nem ilyesmiről szoktak beszélgetni az első randijukon. Mert ez végül is, most az... De nekem fogalmam sincs miről beszélhetnénk. Amúgy sem szoktam sokat beszélni, ma már közeledek a rekord döntéshez, és kifejezetten elégedett vagyok, hogy egyáltalán van valami témánk.

Figyelek rá, az meg, hogy ő figyel rám, nem meglepő, eddig is mindig figyelt. Igen, ez nekem is feltűnt, csak eddig nem foglalkoztam vele. Most viszont evés közben én is igyekszem kellő figyelmet fordítani rá. Megjegyzem mire allergiás, és még az is átfut a fejemen, hogy szép tiszta lakásunk lenne. De ez annyira eszement, hogy rögtön száműzöm is.

A csokival eléggé meglep, és hirtelen nem tudom mit kéne rá mondanom. Végül megköszönöm, és biztosítom, hogy nem zavar, hogy nem ő készítette. Illedelmesen megnézem - legalábbis gondolom, hogy így illik - aztán visszateszem az asztalra, és befejezem a vacsorámat. Feltűnik a keze az asztalon, hogy valamit szerencsétlenkedik, de ezt igazán nem tudom hova rakni. Végzek a evéssel, és már épp kétségbeesnék - nem, én olyat nem szoktam! -, mert nem tudom mit kéne csinálni, de szerencsére (?) megmenti a helyzetet.

Elmosolyodom rajta, oh igen, emlékszem, fél a sötétben. Bólintok neki. Elvégre ez valóban jó ötletnek tűnik, és így a kíváncsi tekinteteket is megússzuk.
- De persze. Menjünk.
Mondom és közben intek a felszolgálóknak, hogy fizetnék. Az egyik rögtön meg is érkezik, megkérdezi, kérünk-e még valamit, megrázom a fejem, és visszafogom a késztetést, hogy elküldjem melegebb éghajlatra, csak a számlát kérem. Elviszi a tányérjainkat. Én meg a pénztárcámat veszem elő.
Fejben gyors számolást végzek, és mire visszaér a számlával, már a ki is veszem a megfelelő összeget. Természetesen borravalóval. Anélkül, hogy megnézném, mennyi volt leteszem a pénzt az asztalra, felállok, megköszönöm még egyszer, elteszem a tárcám, és magamhoz veszem a csokimat.

Megvárom míg So Ra is feláll, és őt előre engedve megyünk el a fogasig. Ott segítek neki felvenni a kabátját, aztán én is belebújok a sajátomba. A csokit, amit kaptam a belső zsebembe teszem, majd kinyitom az ajtót, és So Ra után kilépek én is az utcára.

Egy pillanatig habozom csak, aztán megfogom a kezét. Olyan pici! Félő, hogy eltöröm. Az biztos, hogy nem fogom megszorítani.
- Sétálunk?
Kérdezem végül bizonytalanul. Nincs messze a koli, könnyedén le lehet sétálni a távolságot, de lehet ő inkább buszozna. Én mondjuk a sétára szavazok, kell egy kis friss levegő, hogy felfogjam, ez a pici lány itt mellettem, most már a barátnőm. A barátnőm. Ez még mindig fura. Még akkor is, ha én kértem meg rá, hogy legyen az.

notes: nagyon ratyi, ne hari... :/
tags: So Ra / outfit: legyen, ami a képen ^^
Š summer @ atf