Nos mi lehet jobb szórakozás, mint egy tanár elől menekülni? Esküszöm megáll az eszem. Igazából nem is értem. Miért számít rongálásnak az, hogyha összefirkálod a falat a budiban? Elvégre az egész egyszínű. A dolgom elvégzése közben megfájdul a fejem. Épp most is az egyik ilyen dolgomat végeztem el, amikor egy hirtelen ötlettől vezérelve kivettem a tolltartómat és pingálni kezdtem a falat. Felrajzoltam mindenféle alakzatot és ki is színeztem. Jó rajzos vagyok, csak sokaknak rossz a látása. Eddig még alig találkoztam olyan emberrel, aki felismerte volna a rajzaimat. Hogy lehet összekeverni egy macskát egy zsiráffal, és egy lovat egy vízilóval? Esküszöm eldobom az agyam. Lehet, hogy ez még önmagában még nem is lett volna olyan nagy gond, csak hát természetesen most is elnéztem az időt. Eddig is viszonylag sokszor késtem már le az órákról, de csak pár perceket késtem, viszont most elég rendesen sikerült elnéznem az időm. A nő tanárunk jött be a wc-be (a férfi wc-be) totál vörösen, na és természetesen idegesen, hogy én mit képzelek magamról. Na ebben a percben leesett, hogy egy egész tanórányi időt végigrajzoltam és a falnak, csaknem háromnegyed része tele van "gyönyörű" rajzokkal. Látszik, hogy az én munkám. Áhh szerénységem előtör. A tanár hosszas percekig ordibált velem én viszont, csak bólogattam majd kimentem. Most mit kezdjek azzal, hogy Ő kiabál? Vezesse le a feszültségét máson nekem meg írjon be egy igazolatlan órát. Lassú léptekkel haladtam végig a folyosón és egyenesen az udvarra tartottam. Elvégre vége volt az összes óránknak én pedig ki akartam használni a kimenőmet. Ez a terv sikeres is lett volna, ha drága, kedvenc tanárnőm nem jön utánam rohanva és a nevemet kiabálva. Hát sohasem voltam jó a fogócskában, de most kivételesen úgy futottam mint a villám. Az egész suli rajtunk, jobban mondva rajta röhögött. Én szokás szerint fenomenálisan jól néztem ki, még így futva is. Ez az egész olyan volt, mintha az életemért harcolnék, de ha jobban belegondolok lehet, hogy erről is volt szó. Fogalmam sem volt, hogy hova akarok elbújni egyszerűen, csak futottam előre. Természetesen jó kis kanyarokat raktam az utamba, aminek két oka volt. Az egyik az, hogy lelassítsam a tanárt, a másik pedig az, hogy veszítsen szem elől. Sebesen szedtem a lábaimat és folyamatosan néztem hátra. Drága tanárnőm eléggé lemaradt hozzám képest. Lehet, hogy jobban jártam volna, hogyha megállok, de túlságosan felpörgetett ez az egész, és valljuk be ez így elég izgalmasra sikeredett. Tuti, hogy egy darabig én leszek a téma. Még gyorsabban kezdtem el szaladni mindaddig, amíg meg nem pillantottam egy ajtót. Hirtelen azt se láttam, hogy hova megyek be, de a lényeg az, hogy megmenekültem. Tudtam, hogy nem fog megtalálni itt, bár még most én sem tudom pontosan, hogy hol is vagyok. Gyorsan felrohantam az első emeltre, és megpróbáltam benyitni minden egyes szobába. Rájöttem, hogy a lánykoliba vagyok. Három szerencsétlen próbálkozás után a negyedik szoba végre nyitva volt. Nem olvastam el a nevet rajta, csak gyorsan berontottam, és becsaptam magam mögött az ajtót. Lihegve dőltem az ajtónak és néztem körbe a szobába.
- Hahó! Van itt valaki? - merészkedtem beljebb a szobába.
Remélem, hogyha van is itt valaki nem épp egy baseball ütővel áll valamelyik helységben arra várva, hogy közelebb menjek, és leüssön. Szép kis sors lenne.
- Ööö... Jake vagyok. - tettem meg az újabb lépéseket.
Odaléptem az asztalhoz és felemeltem az egyik otthagyott könyvet. Kendall Swire? Ez komoly? Beszöktem életem nőjéhez? Eszméletlenül jó vagyok. Esküszöm ez lesz életem legszebb napja, feltéve, ha Kenny nem ad ki a tanárnak. Mindenféle agyament gondolat átment a fejemen, hogy mi történhetne. Ennek hatására el is mosolyodtam. Halk lépteket hallottam majd megjelent előttem az én "lesz barátnőm". Meg kell mondani gyönyörű volt.
- Oh szia. -tettem vissza a könyvet. - Gondoltam meglátogatlak. Meglepetés! - próbáltam viccesre fogni a szituációt, de kétlem, hogy ez bejön neki, úgyhogy megkomolyodtam.
Egyenlőre nem akartam elmondani neki az okot, amiért itt vagyok, de sejtettem, hogy hamar rá fog kérdezni. Na most már, csak imádkozni kell, hogy nem rúg ki két lábbal innen, mivel, ha ez megtörténik még az a kicsi esély is, ami most van tuti, hogy megszűnik létezni.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ma itt fog állni előttem Kenny egy szál törölközőben, miközben én mindenféle perverz gondolatot hesegetek el a fejemből, és arra várok, hogy végre megszerezzem. Az Isten akarná így? Ez lenne a nagy esélyem? Össze kellene magam szednem, és végre a sarkamra állni? De mi van, ha elszúrom? Jézusom! Ki a fene vagy te Jake Everlise? És egyáltalán mióta vagy ilyen nyáfic? Hülye gondolataimba, jobban mondva kérdéseimbe burkolózva néztem végig a lányon. Olyan hihetetlennek tűnik ez az egész. Itt áll előttem, és ha véletlenül kioldódna a köntösének a zsinórja, itt állna előttem meztelenül. Az lenne, csak a szép álom!
- Pedig, de! Én vagyok itt. - mosolyogtam rá halványan.
Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért nem bír elviselni maga mellett. Egyáltalán nem vagyok rossz srác, bár a jelenlegi állapotom nem épp ezt mutatja. Miatta kezdtem el megváltozni. A kettes- hármas jegyeimet miatta hozom fel négyes-ötös-re, mivel tudom, hogy nem bírja az olyan srácokat, akik jelentéktelenek és idióták. Azzal is tisztába vagyok, hogy Ő ezt az egészet tudja, de figyelmen kívül hagyja. Talán akkor bejönnék neki, ha izmosabb lennék? Ha én lennék valamelyik sportág kapitánya? Pedig tuti, hogy nekem is van akkor arcom mint nekik. Igazából azért vettem fel ezt a "beképzelt gazdag gyerek" stílust, mert nem akartam gyengének látszani. mindig is tudtam, hogy rengetegen állnak mellettem, és segítenek, de sajnos ez a segítség legtöbbször pénz formájában lépett elő. Senki sem vette észre, hogy én egy hús-vér ember vagyok, akinek szeretetre van szüksége. Ez volt az, az ok, amiért bunkó lettem. Viszont nem távolodhattam el a családtól. Ezért lettem beképzelt. Akik nem ismernek, azok azt hiszik, hogy a pénz miatt lettem ilyen, és igazából mindenkinek ezt a változatot mondom el. Ha jobban belegondolok nincs is olyan ember, még a családban sem, aki tudná a stílusom valódi okát. A fentebb említettek miatt van szükségem Kennyre. Tudom, sőt, érzem, hogy Ő tényleg képes szeretni. Ő tényleg tud olyan szeretete adni, amire szükségem van, és szükségem lett volna gyerekkoromban is. Viszont a múlt elmúlt, igaz, hogy fájó sebeket, hagyott maga után, amik valószínűleg sohasem fognak begyógyulni teljesen, de nekem akkor is a jelennel kell törődnöm. Nem akarom elszúrni ezt a kínálkozó lehetőséget.
- Miért vagy velem ilyen? Miért nem adsz nekem egy esélyt? Olyan sok mindent megtettem már miattad, de téged egyáltalán nem érdekel. Miért? - kérdeztem szemeibe nézve, és nagyon reméltem, hogy kapok választ az összes kérdésre.
Nem akartam, hogy kikerülje őket. Nem akartam, hogy megint hidegen hagyja azt, amit mondok neki. Azt akartam, hogy az életben egyszer végre hallgasson meg, és, hogy tudja meg ki is vagyok valójában. A szívemhez egy hosszú út vezet, még akkor is, ha ez gyakran, csak egy rövid kis járdának tűnik. Egy ember sem tud rólam, az igazi önmagamról semmit.
- Amúgy nem úgy volt, hogy te beteg vagy? Ahhoz képest elég egészségesnek tűnsz... mezítlábas. - néztem le a lábára. - Nem kellene papucsot hordanod, hogy ne betegedj meg még ennél is jobban? - kérdeztem cinikusan, miközben tekintetemet a szemére szegeztem.
Sohasem féltem a szemkontaktustól. Hosszú percekig képes voltam állni a másik tekintetét. Ennek gyakran az volt a vége, hogy lesmároltam az előttem álló embert, természetesen, csak akkor, ha lányról volt szó, aki nekem is megfelelt...külsőre.
Miért szeret bele az ember, olyan lányba, akit, csak nagyon nehéz küzdelmek után, vagy sehogy sem kaphat meg? És nekem egyáltalán miért ilyen sorsot szántak a fentiek? Ohh... annyi kérdés van bennem megválaszolatlanul. Viszont most semmi más nem érdekelt, csak az, hogy Kenny válaszoljon a kérdéseimre, és, hogy végre esélyt kaphassak arra, hogy megnyissam előtte a szívemet.