Sietek, mert rengeteg a dolgom. Egyik épületből a másikba rohanok, mindenhova le kell adni valamit, vagy feliratkozni, vagy csak szólni... Már kezd nagyon elegem lenni. Épp a HÖK-be sietek vissza, mert ott is van még egy csomó papír az asztalomon, amit át kell futnom.
A kabátomat nem volt időm összehúzni, így az mögöttem lebeg, és a színe miatt kicsit Piton professzornak képzelem magam. A természetünk is hasonlóan kedves, szerintem senki sem merne ellenkezni. A hajam egész biztos egy káosz, de nincs időm ezzel foglalkozni, csak az ujjaimmal próbálom meg megfelelő irányba fésülni a barna tincseimet.
Észre sem veszem kik mellett száguldok el, de valaki megállít. Már a hangjáról is tudom, hogy ki az, hát még ez a megszólítás.
- Szia Birgit! Jó hogy újra itt vagy, éppensséggel segíthetnél.
Nem nem felejtettem el a nevét, de jól esik kicsit úgy tenni, mintha. Elvégre fél éve nem láttam. Vagy régebb óta? És mennyi bajom volt nélküle? Persze gondoltam rá, hogy kéne valaki a helyére, de senki sem volt megfelelő a célra. Mert mégiscsak Bree az egyetlen személy ezen az egyetemen, aki hozzám hasonlóan képes valamiféle rendet tartani maga körül. Legalábbis olyat, ami még szerintem is az elfogadható kategória. Nincs senki, rajta kívül, akivel igazán együtt tudok dolgozni, úgy, hogy nem vitatkozunk folyamatosan.
Meg is állok egy pillantra, ahogy válaszolok neki, és komolyan megfordul a fejemben, hogy megölelem. Két okból is: egyrészt tényleg nagyon örülök neki, másrészt ha ő itt van, nekem kevesebb gondom lesz Izzivel. Csodás.
- Hogy-hogy visszajöttél? Csak enm hiányoztam?
Kétlem, és különben is, én nem szívesen ismerem el, hogy ő hiányzott. Nem a társasága, csak a segítség. Praktikus vagyok...

Igazából kedvelem Breet. Vele lehet úgy veszekedni, hogy az tényleg élvezetes legyen. Amikor visszavág, akkor mindig valami frappánsat mond, és nem esik kétségbe. Most sem borul ki, hogy nem jó nevet mondok, helyette rögtön üzletel.
- A kávédat? Eselteg egy vacsorát a Hiltonban, de azt csak akkor, ha nagyon jó munkát végzel.
Ezt persze csak a kávéig gondolom komolyan. Mondjuk ha mindent megcsinál helyettem, és többet be sem kell tennem a lábam a HÖK-be akkor elgondolkozom a második esten is. Igaz, ő számonfogja kérni a dolgot így is, úgy is. De majd lerázom. Elvégre nem gondolhatja komolyan, hogy együtt vacsorázzunk, ezt egész biztos egyikünk sem szeretné, az meg hogy egyedül menjen... Nos szerintem égő lenne.
- Rosszabb postást nem találtál?
Közelebb lépek hozzá, és szemrehányóan nézek. Méghogy szerelmeslevél... és hogy Izziere bízni. Ez még viccnek is szörnyű. Főleg mert nem szeretem mostanában a nevét hallani, mert rögtön fura dolgok jutnak eszembe. Nem mintha ebből bármit is kimutatnék, de attól még meg vannak azok a gondolatok. Most épp a gólyabálról villant be a csókunk. Vagyis, hogy voltam olyan hülye, hogy megcsókoltam, és ettől nem lesz jobb kedvem.
Még jó, hogy Bree kérdez, mert ezzel visszaterelődnek a gondolataim a valóságba.
- Felkapok pár levelet a HÖK-ből aztán a postára. Feladni őket. Te?

- Nem hát! Itt hagytál egy rakás hülyével, de még jóvá teheted...
Utalok itt arra, hogy elment New Yorkba, én meg egyedül maradtam a HÖK élén. Persze kereshettem volna valakit a helyére, de nem volt hozzá lelkierőm. Meg nincs még egy Bree. Még egy olyan személy, akire rá mernék bízni bármit is.
- Jah, értem. Annyira sírtál levél írás közben, hogy úgysem tudtam volna elolvasni, mert teljesen elmosódott, és ettől akart megkímélni.
Mert, mi másért szelektált volna? Mondjuk valószínűbb, hogy a személyem miatt, de ha már ilyen vicces kedvünkben vagyunk ma, akkor miért ne tegyünk alá még egy lapáttal.
- Nem zavarsz... ha csöndben maradsz.
Ez valahogy már berögzült már. Ha nem gondolom komolyan, akkor is mondom. Ha pedig tényleg komolyan gondolta, akkor már jöhet is velem le a HÖK-be, azokért a levelekért. Egyébként vicces, hogy levelekről beszéltünk, én meg pont leveleket megyek feladni. Mindegy.
A rumiért csúnyán nézek rá. Sosem csinálok rumlit, és őt is pont azért "szeretem" mert nem csinál akkorát, mint bárki más.
- Ah, utálnak minket, mert gazdasági válság van, szóval kevesebb a szoc.tám, az ösztöndíj, és kevesebben is kapnak. Ez mondjuk nem olyasmi, amin tudnok változtatni. Amúgy minden oké. A gólyák beavatva, most kezdünk bele egy új projektbe, de abban már neked is segítened kell...
Hogy velem mi van az nem hiszem, hogy komolyan érdekelné, szóval erre nem is válaszolok. Helyette inkább én is kérdezek.
- És megérte New York-ba menni?

Képzelem, hogy mennyire sajnálja. Látszik a vigyorból az arcán. De ahelyett, hogy szóba hoznám a dolgot, inkább csak elmosolyodom. Főleg, hogy még kapitányoz is. A főnök jobban tetszett, de nem lehet telhetetlennek lenni.
Szinte fut mellettem, és amikor ezt észreveszem kicsi lelassítok. Bár még emlékszem rá, hogy mielőtt elment megegyeztünk, hogy együtt járunk majd futni, de nem hiszem, hogy most szeretné elkezdeni, szóval inkább igazodom hozzá.
- Azért a posta csak nincs olyan szörnyű állapotban!
Tudom, hogy a büfés esetre utal, de igazam volt! Az a hely egyszerűen katasztrófa. Természetesen semmit sem ettem ott, de a többiek valahogy nagyon furán néztek rám akkor. Mindegy. A posta az teljesen más tészta. Nem lesz ételmaradék meg egyéb gusztustalan cuccok...
- De, oké majd visszafogom magam.
Mondom végül, mert a pillantása alapján az előző megjegyzésem nem volt kielégítő a számára. Közben meg beérünk a HÖK-be ő meg a gólyabálról kérdez, amire éppen nem akarok emlékezni. Meg nehezen tudom elképzelni, hogy a vörös nem mesélt még neki. De ha már kérdezett...
- Fogalmam sincs, nem sok mindenre emlékszem.
Csak Isabellára, hogy pofon vágott, hogy kiabált, hogy táncoltunk, hogy csókolt, hogy otthagyott... Megrázom a fejem, miközben felkapom a leveleket, mert nem akarok erre gondolni. A dolog persze nem ilyen egyszerű, mert a projektről is a vörös jut eszembe, lévén az ő ötlete.
- Kérdezd meg a barátnődet, az ő ötlete. Én elleneztem. De a többieknek tetszett, meg érdekel a te véleményed is.
Hiába barátnők, tudom, hogy ha Izzie ötlete nem jó, akkor Bree meg fogja mondani. Az én döntésem pedig jelen esetben nem mérvadó, mert gondolkodás nélkül vágtam rá, hogy nem, szimplán csak azért, mert jól esett neki nemet mondani. Azt sem tudom, hogy miről szólt a projekt, de a többieknek is tetszett, szóval nem lehet olyan rossz.
A posta felé is igyekszem úgy lépkedni, hogy Bree tudja tartani a lépést, de ez igazán nehezemre esik. Mellesleg elkövettem azt a hibát, hogy feltettem neki egy kérdést - még ha azért is volt, hogy eltereljük a szót rólam - így most beszél, beszél, én meg bólogatok.
- Még szép, hogy mi jobbak vagyunk.
Erről persze fogalmam sincs, sosem voltam más egyetemen, de alap, hogy a sajátját tartja az ember a legjobbnak.
Még mindig nem hagy nyugodni, hogy ilyen lassan megyünk. Egész biztos, hogy annak idején gyorsabban haladtunk, vagy csak nem vettem észre, hogy nem tud velem lépést tartani? Végigmérem, aztán rákérdezek az egyetlen dologra, ami mint lehetséges opció eszembe jut.
- Te Bree... Te híztál?