Csak úgy száguldozom az Egyetem folyosóin tudván, hogy már nincs órám. Persze a rohanás nem ennek köszönhető. Küldetésem van! Nem is akármilyen! Egy hölgy, aki szépségével és a bájával ellopta a szívemet vár rám valahol Frances University falai között. Ha jól informáltak már közel vagyok hozzá, ugyanis ő egy ablakon tekinget kifelé. Édes nem? Ahogy megpillantom egy féloldalas huncut mosolyra görbül a szám. A fekete ruci és magassarkú láttán kellemes meglepődöttség tükröződik az arcomon. Csípőjére tökéletesen simuló fekete anyag kiemeli az amúgy is említésre méltó alakját. Lassú, kimért léptekkel közeledem felé egy cetlit szorongatva. Mivel ő az ablakon kifelé bámészkodik, figyeli a por népet, ezért fel sem tűnhet neki az, hogy valaki a háta mögé settenkedett. Figyelmét a kicsit rekedtes, de mégis sármos hangom törheti meg, esetleg keltheti fel.
- Egy kis elő szülinapi ajándék. -
Jelentem ki a kellő magabiztossággal és az ablak párkányára helyezem a cetlit. Mire a hölgy megfordulna én már kellő távolságra vagyok tőle. Már csak a hátamat pillanthatja meg. Egyébként a cetlin ez áll:
Bocsi, hogy tetszel. Bocsi, hogy akarlak. De nem tehetek róla. Találkozzunk a könyvtárban, úgy 20 perc múlva. Az egész könyvtár a miénk, csak meg kell találnod.
Az üzenet mindössze ennyi. 20 percem van a találkozásig, így kis idő elteltével már a könyvtárban találom magam. Mint már említettem tényleg üres. Még a könyvtárosnő sem leselkedik itt.

Mit is mondtam hol vagyok? Ne segítsetek már tudom. Elvégre itt állok a könyvtárban a szépséges hölgyeményt várva, akinek előszülinapi ajándékot ígértem, úgy 19 perce. Kár, hogy az ígéreteimet nem tartom be, így ez sem kivétel. Bár, ha úgy nézem elég nagy ajándék, hogy velem tölthet egy délutánt kettesben. Szóljatok, ha tévedek. Ne! Nem kell dicsérni a végén még túl nagyképű leszek. Egy percem maradt, hogy ellenőrizhessem minden tökéletesen el van rendezve. Megvagyok elégedve a munkámmal! Amikor Elaine belép izgatottsága közepette valószínűleg nem veszi észre a leszórt rózsaszirmokat, amelyek utat mutatnak az "ajándék" felé. A rózsaszirmok a könyvespolcok között csigázva van leszórva. Az ösvényen végig haladva egy asztalhoz érünk, ahol kényelmesen elhelyezkedve ülök egy székben. Ahogy meghallom Elaine hangját a szám vészjósló mosolyra húzódik.
- Találj meg! -
Kiabálom vissza neki.

[ Bocsi a rövidségéért,de már így is eleget vártál rám. ]

//semmi baj ^^//

Szinte rögtön érkezik a válasz, én pedig elmosolyodom. Ez így igazán izgalmas!
- Rendben!
Kiáltok vissza, aztán szétnézek, és el sem hiszem, hogy eddig nem vettem észre az utat jelző rózsaszirmokat. Mert hát, mi másért lehetnének itt, ha nem azért, hogy megmutassák merre menjek? Leveszem a cipőimet, szeretném érezni a puha szirmokat a talpam alatt. Na meg persze nem szeretném, hogy tudja, mennyire vagyok közel.
Ráérősen lépkedek, kiélvezve minden pillanatot, el-elkalandozva egy-egy polc sorain. Pedig szívem szerint már rohannék, hogy ide az ajándékkal, most! De az annyira nem lenne felnőttes. Meg aztán van tippem arra is, hogy mit akar. Ami őszintén szólva meglepő, de egyáltalán nincs ellenemre... szóval, igazán nem árt, ha ő is vár még egy kicsit.
A szirmok pont átvezetnek egy olyan könyvsoron, ami a kedvencem volt, amikor idejártam. Le is pillantok a földre, ahol mindig ültem. Vajon véletlen lenne, vagy valahol fel van jegyezve, hogy itt ücsörögtem régen? Akkoriban mindenki tudta, hol talál meg, de nem hiszem, hogy van még bárki is az egyetem falai között, aki emlékezne erre.
Végül persze, nem tudom tovább húzni az időt. Elfogynak a rózsaszirmok, és én egy magabiztosnak látszó, rendkívül jóképű, fiatal férfivel állok szemben.
Neki dőlök az egyik könyvespolcnak, a cipőimet még mindig a kezemben tartva.
- Meg vagy.
Jelentem ki halkan, nyugodtan, és határozottan. Közben pedig kíváncsian várom, mi is lesz a folytatás. Mert ugye, nem viccből csinált nekem ekkora felhajtást.