Csípem, hogy a portás már meg sem kérdezi, mi a búbánatot keresek itt. Csak jelzem, hogy lesz szíves figyelni a kocsimra és már robogok is tovább, lassan spanok leszünk, még a végén azt hiszi, hogy én vagyok a te fizetett szeretőd. A gondolatot megmosolygom, vajon van annyi pénzed, amit én kóstálok? Jól van, természetben is lehet fizetni, de az feláras. Tulajdonképpen leszarom, hogy ki és mit gondol, mint ahogy az a jól bevett szokás egy ideje beválik maradéktalanul. Lehet rá kéne szokni a liftezésre is, esküszöm ezek a lépcsők egyre magasabbak, de a kurva bádogdobozban meg mindig összefutok valami önjelölt mamussal, aki menten kioszt két jó tanácsot, akkor is, ha senki nem kérdi, ebben a kurva városban mindenki önjelölt terapeuta, vagy csak nem beszélgetnek senkivel, ebből adódik, hogy nagyon szimpatikus fejem lehet. Lehet nem kéne borotválkozni és kéne vagy két börtöntetkó az arcomra. Mondjuk egy a homlokomra, egy fess horogkereszt és az menten lehetne a célpont közepe is egy puskának. Azonnal befutóvá válnék az üzleti világban, kifejezetten jól jönne a tőzsdén, lehetne gúnynevem, vagy csak ragadvány, lehetnék az önjelölt hulla osztag vezetője, avagy kamikáze pilóta. Derűs vagyok ma, de sejtem ezen hamarosan változtatni fogsz, pedig csak 5 napig nem jelentkeztem, remélem, azóta felkeltél a kanapéról és rendet tettél, meg azt is, hogy édes jó apád nem beszélte tele az apró agyad faszságokkal. Két mély levegővel rendezem a légzésem, majd még kettővel, anyád. A földszintre kéne költöznöd, merőben ideje lenne. Kezdek berozsdásodni. Ennek lehet az oka a sajgó vállam is, vagy a derekam, jól lehet szerencsém van, mert a reggeli merevedés még nem a hátamban mutatkozik meg. Ha lesz időm, elmegyek imádkozni a jó sorsért, vagy csak gyújtok egy gyertyát, igen, az jobban hangzik. Rátenyerelek a csengőre, mondjuk a portás haverom megkérdezhettem volna, hogy itthon vagy-é? Esetleg csak sportoltam egyet, de akkor méregbe gurulok íziben. Jövetelem oka tartozzon akkora, ha ajtót nyitsz és így hajnali 8- kor megkínálsz valami reggeliféle innivalóval. A nőknél mindig van valami joghurt, mondjuk szerintem nálad pont nincs, esetleg valami romlott sajt. Tudsz te vajon főzni? Biztos vagyok benne, hogy nem, de egy tojás rántotta jól tudna esni, na majd útközben. Sejtem, hogy az ágyból verlek ki, akár esetleg fogat is moshatsz és bebújhatnék melléd, igaz most nem pont szeretkezős kedvemben vagyok, de harap a fickósság, ez van. Addig kell örülni, míg ettől zsibbad az agyam. Igaz a tegnapelőtt este eléggé hosszúra sikeredett, lehet azért vagyok duracell módban, mert ennek okán a tegnapot félig átaludtam, a megbeszélést meg egészen. Azt sem tudom miről esett szó, így alá sem írtam semmit, délután tartok egy olvasás kurzust az irodámban, önmagamnak. Faszért nem lehet ezt hangos könyvben rögzíteni? Bár tuti fel van véve, minden apró mozzanat, ahogy a horkolásom áttöri a fingások harmóniáját. Tökéletesre fejlesztettem a nyitott szemmel alvás paródiáját, néha még biccentek is közben vagy hümmögök. Bennem is lakik egy frusztrált pszichológus. Lehet, én kezdek ki a liftesekkel? Die Tragödie. Menten szakmát váltok, én leszek az, aki meghallgatja a szegény, elhagyott népet… és azt hiszem, 25 másodperc alatt lennék Aristotelészből Hannibal Lacter. Amúgy is van az a kedves kis vicc, hogy ha az ember ujjai nem elég finomak, hát nem sütötted elég ideig. Hogy van az, hogy tegnap ezer fok volt, lesült a bőr a képünkről, ma meg idefagyok az ajtóba? Nyiss ajtót azonnal, vagy már csak az eljegesedett testemet cipelheted be. Amilyen vagy, talán kihasználod mozdulatlanságom, de életre dörzsölhetnél, ha értenéd is mire gondolok. Mondjuk, a fejembe látás szülne egy diszharmonikus kapcsolatot köztünk. Lenne sírás, rívás, meg sikoltozás és némi ordítás, két pofon az én részemről, az még több sírást szülne, végül bekerülnél a sütőmbe, ha jól összehajtogatlak még be is férsz. És lőn komor filmből, mesébe ugrottunk. Hol lehet kolbászból a kerítés? Éhem döglök. A drog mellé nem kívántam enni, most pedig lehet leharapom a kilincsed. Nyugalomra vérteztem magam, mert sejtem, hogy Noah meglátogatott, én ezt tettem volna a helyében, engem is berendelt raporta, majd adok neki egy időpontot, amikor eljöhet hozzám diskurálni, elvégre ő akar valamit, akkor most ő a Mohamed a mesében. Ma nagyon költői vagyok… Talán Andersen volt az LSDben. De Noah… nagyon a pórt sem rúgnám vele össze, kéne még a támogatása, de még mindig én vagyok a nagyobb kutya, szebb a támogatási köröm. A jónépek meg arról mesélnek, hogy a nagyobbik lánya is lepaktál egy ügyvéddel, családban marad. Lehetsz fekete bárány, az a szín amúgy is jól áll neked, bugyiban főként. Apropó bugyi… nem, nem. Lovagi erényeimre hagyatkozva várakozom az ajtóban és persze nem kerüli el a figyelmem a helyi emeletfigyelő kamera, ala mamika, aki résnyire nyitja az ajtaját, kiles, majd becsukja és tuti, hogy a kukucskalyukon szemrevételezi a seggem. Kinyalhatod öreglány, tuti még a protkóját sem tette be, pedig a piacon már lehet járt a gurulós szatyrával, amit úgy rángatnak tá mások lábán, mintha elő lenne írva a házirendbe. A múlt héten metrózásra adtam a fejem, ugyanis nem akartam a kocsit megmoccantani, tartván attól, hogy megfigyelés alatt állok aznapra, így a jó öreg Bentley a parkolóban magányosodott, míg én bevetettem magam azt emberáradatba. Soha a tetves életbe többet nem. A bűz és tömeg csak a kezdet, de hogy jegyet kell venni, jegyet bazdmeg? Komolyan? Nem fizetek elég adót? Az emberek elszomorító valósága lehökkentett, egyszersmind meg is nyugtatott, hogy úgy parasztok, ahogy vannak, nem érdemelnek kíméletet. 5 perc alatt éreztem, hogy apad az IQ szintem az EQ meg a megállóban maradt. Pedig van bennem empátia, ha oltással el lehet kapni. Na, ott találkoztam egy kórosan idős mamival, aki lefiatalemberezett a lépcsőn és cipekedésre késztetett, minekután elütött a macska mintájú és per szagú guruló bőröndjével. Azonnal megfogant a felismerés, hogy ezek nem is piacra járnak babért, hanem építkezésre tégláért. Mondhatta volna, kiújult az isiászom és a sérvem is, nem here tájékon, mire felcipeltem a közel 45 lépcsőfokon. Le a segítőkészséggel. Még csak sietni sem mertem, nehogy azt higgye, ellopom a sittet és valaki tarkón basz egy viperával. Cirka 45 perc alatt, két igazoltatásba futottam és egy kötekedő csoportba, nem velem, pedig szép lett volna. Igaz nem vagyok híve az utcai bunyónak, de hős sem vagyok így tova libbentem, addigra egy rambó védelmébe vette a középkorú hímringyót Hazafele pedig taxit fogtam, na az a második, amit soha többé, míg kerek-e világ. Bár lassan bebizonyosodik, hogy még a Föld is lapos. A taxis megpróbált lehúzni és baszott kerülő úton elvinni a kocsimig, kissé összekaptunk és a cehhet sem fizettem ki. Szép nap volt, kulturális életem alapköve az elkövetkező 50 évre. Nyiss már ajtót, megfagyok. Hozz egy kardigánt, meleg lábvizet, forró teát, avagy puncit, ezt rád bíznám.
Tárgy: Re: New Possibility Hétf. Jún. 11 2018, 21:46
Az elmúlt napokban folytattam, amit apám látogatása előtt, csak immár csomó kétellyel, kérdésekkel, és egyébként is rohadtul nem értek semmit. Hagytam magam megvenni, egy kis ebéd, egy kis vásárlás, egy kis zsebpénz, aztán persze előhozakodott az árával, amire csak annyit tudtam mondani, majd megpróbálom. Nem is értem, hogy gondolhatja, hogy két szép blúzért eltilthat tőled, de mindegy is. Az óta beszélünk telefonon, minden nap, ennek mondjuk örülök, csak annak nem, hogy az engem érdeklő témákat kerülni kell, vagy vita lesz, annyira fantasztikus. Gőzöm nincs már mit gondoljak, tényleg soha nem vert át, egész életemben mellettem volt, most mégis úgy hiszem, hogy téved, legalább is szeretném, de a napok múlásával egyre inkább azt érzem, hogy lehet valami igazság abban, amit mond. Elvégre csak hazudtál, jó, nem, de eltitkoltad, jó, a te szótáradban még azt sem, de legalább is nem szóltál, és kihasználtál, bár ezt még annyira mindig nem értem. Viszont legalább tudom, hogy jól éreztem, hogy lealacsonyítottál az estélyen, amit viszont az estével kárpótoltál, kénytelen vagyok elnézni neked, legalább is, amíg nem balhézunk össze valamin, és vágom a fejedhez abban a pillanatban, hogy elfelejtem, mennyire jó volt veled az ágyban. Az óta is az álmaim része, nagyon várom már, hogy újra lássalak, de nem ücsörgök az ajtód előtt. Azt nem mondom, hogy nem arra megyek a boltba, kicsi kerülő, olyan húsz perces, de belefér. Az irodád már kicsit több, de ha virágoshoz is el kell mennem, egy óra alatt arrafele meg is járom, úgyhogy lelkesen cirkálok feléd, hátha találkozunk, de eddig nem jártunk sikerrel. Pedig még utcai árustól vettem is hotdogot, hogy a padon ülve megegyem, hátha éppen akkor mászkálsz, nem jött be. Az utóbbi időben eléggé felborult az életem, rohadt későn fekszem, és legalább olyan későn is kelek, legalább kipihent vagyok, ezt el lehet mondani rólam. Először azt hiszem a csengőre, hogy az álmom része, de amikor már nagyon zavaróan szól bele a dolgokba csak kénytelen vagyok kinyitni a szemem. Kell egy kis idő, amíg össze teszem magam térben és időben, utóbbi elég nehezen megy, de korán van, mint állat. Zombi módban mászok ki az előszobába, félig még csukva a szemem, nehéz a szemhéjam, érzem. Babrálok egy kicsit a zárral, mire kinyitom, a kulcs már sokkal könnyebben megy, talán ébredezem. Csak nem a rendőrség jött értem, kinyitom az ajtót, mondjuk, ha ki akarnak így rabolni, akkor legalább leütnek és alhatok tovább. Ehelyett veled találom szemben magam, egyből kinyílik kicsit jobban a szemem, bár az éberségtől messze vagyok. Lehet ez az oka, hogy megakad a mozdulat, amivel rád csapnám az ajtót, tekintve hogy nézek ki. De megállom, láttál már ennél rosszabbul is, és nem akarom a reggelt ajtószerelő keresésével tölteni. - Hoztál kávét? - Nehezemre esik eltitkolni, hogy mennyire örülök neked, mert állatira vártalak már, szívem szerint elkapnám a ruhád, és beráncigálnálak az ágyamba, de neheztelek is rád, és mivel reggel van és morcos is vagyok, így képes vagyok nem a nyakadba ugrani, és szájon csókolni. Oké, máskor is meg szoktam állni, de így könnyebb. Ráadásul bugyiban és topban alszom, a hajam tuti kócos, én nem reklámból keltem ki. Csak fogat kéne mosni, meg az a kávé... lebiggyed az ajkam, ahogy meglátom üres kezeidet. - Gyere be! - Kicsit csalódottan állok félre, hogy beengedjelek. Igazítok a ruhámon, és bár zavar, hogy nem készülhettem fel az érkezésedre, láttál már mindenhogy, azért ujjaimmal igyekszem kifésülni a hajam, belenézek a tükörbe, mint egy zombi, álmos vagyok, de nagy gáz nincs, még jó, hogy nem valami idióta pakolásban aludtam. Elalszom, de tényleg, ha nem kerül valami a szervezetembe, úgyhogy karom foglak, még csak a bőrödhöz sem érek, de felbizsereg a testem tőled, pedig haragszom rád, tényleg, mégis a konyha felé irányítalak, inni kell valamit, bár lehet a neked bontott ital hamarabb segítene. A gyomrom fel is fordul, milyen rosszul voltam másnap. De az a szex... lehet a háló felé kéne, hogy terelgesselek, hogy ismételjük meg!
Kurvára díjazom, hogy nem játszod el megint ugyanazt, és csapod az orromra az ajtót, ma nem lennék túl türelmes, sejthetően az ajtóval együtt mennék utánad, pedig esküszöm, hogy derűs a kedvem és oka is van, hogy itt vagyok. Szóval lehet nem kéne felbaszni az agyam, vagy nem azonnal. Tekintetem végig siet a testeden, nocsak, most keltünk? Akinek hosszú az éjszaka, az bírja a nappalt is. Remélem, hogy nem valami olyan mukival múlatod az időd, aki nem tesz jó a presztízsemnek, mert akkor a szádba lépek. Apád biztos járt nálad és megmosta a fejed, de amint látom ez nem sokat változtatott rajtad. Holnap délutánra van egy időpontja hozzám is, gondolom jön fenyegetni, egyezkedni meglátjuk. Ajkamra mosoly siet, ahogy belépek, mutató ujjammal megérintem a toppod vékony pántját, onnan lecsúszik az ujjaim és vígig húzom a melled vonalán. - Hosszú éjszaka volt? - széttárom a karom, mi vagyok én baszod, kávéautomata? - El ne mosogassak? - gőzöm nincs van-e mosogatni valód, de anyád. Komolyan azt hiszed, hogy trécselni jöttem, tán reggelizni? Mondjuk éhes vagyok, odakint meg meg lehet fagyni, szóval egy meleg reggeli jól jönne, esetleg ha éhes vagy te is, számodra valami vitamindús forró reggeliről tudok gondoskodni, csak szólj, hogy igényelnéd. Nem mondom, lenne kedvem leülni a kanapédra, lehúzni a sliccem és a szádba adni a farkam. Biztos a hangulatom még sokkal jobb lenne. Kár is ezen agyalni, nem dugni jöttem, most a hiány sem tombol az ereimben. Csillapítottam elképzeléseimet. Még mielőtt kérnéd már bent is vagyok, tekintetem élére tűzlek, szemrevételezlek, kócos hajad, arcodon még a párna gyűrődéseinek a nyoma is látszik. Esküszöm jól áll, hogy kómás vagy, de ideje felébredni. Dologra fel, oka van, hogy jöttem, de kivárom, hogy kicsit ébredezzél, még nem vagy az igaz, ez abból is látszik, hogy simán nem basztad rám az ajtót. A konyhába irányítasz, én ugyan ma már ittam kávét, de abból sosem árt még egy, szóval, jah jöhet, köszi, hogy kérdezed. Odabent lecövekelek, míg te vélhetőleg tovább lépsz, csípőmmel a pultnak dőlök, csak nézem, ahogy ügyködsz. - Mesélj, Judith, hogy telt ez a pár nap? - utánam sóvárogtál, mi? Sejtem. Lepillantok formás seggedre, oké, azért lenne kedvem egynéhány dologhoz, még biztos álomszagú az ágyad, még meleg a takaród és én most faszomul fázom. Jó kedvem köszönhető annak, hogy Kazakovval nagyon kedvező üzletet kötöttem, most jelenleg annak tűnik, de róla eddig azt csiripelik, hogy köti az adott szava, nem szereti megszegni, nem is teszi, ez a védjegye, kifejezetten örülök, hogy a szebbik fele csak ritkásan szólt bele a beszélgetésbe és hogy isteni kaját kaptam. Látszik, hogy éhes vagyok. Követem minden mozdulatod, macska járásod, meztelen talpad, jól láthatóan szőrtelen vonalaidat, elfog a nosztalgia, hogy beléd kóstoljak, de ma nem vagyok szeretkezős kedvemben. Ma a tartógerendához kötöznélek, elverném a segged IS, és olyan vadul basználak meg, hogy a lábaid nem bírnának megtartani. Ezen felül még halom ötletem van, hogy mit és hogyan kéne tenni, de ne áltassuk magunkat, egyik sem kedves cirógatós, vagy éppen csókolgatós. Érdeklődésem mögött sok minden bujkál. Akarom tudni, hogy még mindig 110%-osan az enyém vagy-e? Vagy újra kell írnunk a szabálykönyvet? Van benned ellenállás? Kétely? Esetleg bizonytalanság? Mert akkor át kell a mai napom jövetelét értékelni. Illetve téged kell újra programozni? Remélhetőleg nem, eleged adtam neked a szeretkezéssel, ami tulajdonképpen nem is volt rossz. Természetesen utánad kérdeztem a dokinál, tudom, hogy jártál nála, ez az oka annak, hogy nem jöttem másnap és ráhallgattatlak el, de akarom, hogy mesélj, mi volt, lássam milyen a hangulatod, mennyire vagy megbízható formában, mert nekem ma ezer százalék figyelem kell, kirobban energia, ész és türelem. Akkor továbbra is részese lehetsz a tervnek, így akár az ágyamba is bekerülhetsz újra és újra, de jobb szeretnélek játékszerré tenni. Imádom hosszú combjaidat, hamvas bőröd, őszibarackra emlékeztető segged és apró, kézbe illő melleidet Akár vetkőzhetnél is, vagy térdelhetnél, tetszene.
Tárgy: Re: New Possibility Kedd Jún. 12 2018, 22:41
Nem érzed át, hogy mennyire reggel van, és hogy milyen nehéz felkelni, ha egyig-kettőig fent vagyok. Fejlődő szervezet vagyok, akkor is, ha nem látod, szükségem van az alvásra, méghozzá sokra! Mondjuk meg tudnál győzni arról, hogy mást csináljunk, de tekintve, hogy nem az első dolgod volt leteperni kevés esélyt látok rá. Érintésed nyomán megborzong a bőröm, szeretnék nagyon hozzád simulni, végig érinteni az egész testedet, érezni, ahogy mozdulnak az izmaid, végig nézni, mikor megjelennek bőrödön az első izzadtság cseppek... mély sóhajjal lépek arrébb, miközben vállat vonok. Hosszú volt, de jobb szeretem, ha a reggeleim hosszúak, úgy délelőttig, délig eltarthatnának. Ellustultam kicsit, de jól esik. Hamarosan úgy is megint életmódot kell váltanom, apám hamar rá fog jönni, hogy hiába támogat, kinyitom neked az ajtót. - Van mosogatógépem, de köszi. - Nem esik le, de inkább nem akarom érezni a gúnyt a hangodban. Nagyon reggel van hozzá, más felől nem tudom, hogy hogy álljak hozzád. Igaz, nem újdonság, sosem tudtam, de nem akarok a ribanc lenni, akivel megjelensz néhány helyen, hogy utána megint eltűnj és lapátra tegyél. Ahogy nem óhajtom a netről sem meglátni az esküvői képeidet, mikor éppen valami picsával smárolsz, amikor nekem kéne a helyén állnom. Nekem! Egyes egyedül, természetesen veled. Zavar, ahogy nézel, nem vagyok éppen top formában, próbálom is igazítani, amit lehet, bár nem látok sok esélyt arra, hogy bármit is változtat rajtam, hogy a hajamba túrok, vagy éppen arrébb ráncigálom magamon a pólót, hogy ne lásd az érintésed okozta reakciót. Megindulok a konyhába, érzem, ahogy követsz. Lassúak a mozdulataim, hideg a kő a talpam alatt, de nem bánom, kicsit talán segít gondolkodni, de tényleg korán van még hozzá, nem tudom, mit tegyek és hogy viszonyuljak hozzád. Sehogy sem kéne, megmondta a Papa is, és igaza van, mert csak megalázol. De nem mindig, és most is te jöttél el hozzám. Szeretem, ahogy nevem mondod, talán azért is, mert senki nem hív így, de tőled nagyon tetszik. Mindig érzem a tarkómban, akár hányszor kiejted a szádon. Nagyon jó érzés, szeretem. Bekapcsolom a kávé főzőt. - Elment. Olyan volt, mint régen, amikor semmivel nem kellett foglalkoznom. Vásároltam, csomó új cuccom van, szívesen megmutatom majd! Éjszaka meg buliztam. Neked nem tetszett volna szinte egyik sem, pedig jó volt. Sok minden előfordul egy ilyen helyen. Csak álmos vagyok miatta, főleg, ha korán keltenek. - Van egy kis megróvó hangszín a szavaim mögött, de nem haragszom rád, nagyon örülök, hogy itt vagy, mindegy hány óra van. Téged hajnali háromkor is beengednélek. De nem tudom mit akarsz, mit mondjak. Nem fogom odaadni a naplóm, sem elmondani, hogy napok óta vergődök köztetek, sőt, azt sem kötöm az orrodra, hogy nem vagyok terhes. Gondolom úgyis tudod, úgyis mindent tudsz... kivéve, amit kéne, mert az nem megy, de nem is baj. Majd rámegy a házasságod, és meglátod, hogy lesz, aki akkor is ott lesz, hátha értékelni fogod. Kiteszek csészét, cukrot, kanalat a pultra, elrendezgetem őket, hogy szépen sorban álljanak, nem akarok megállni, veled szemben állni és hagyni, hogy nézz. Tudom, hogy teszed, és nem is bánom, jó így, nem szemtől szemben. Pedig én is néznélek, mert jól nézel ki, baromira jól, mint mindig. A kávé meg nagyon lassan csöpög lefelé. Hirtelen ötlettől vezérelve lépek feléd, és kapom el a kezedet. Megszorítom, hogy ne tudd kihúzni, nem akarom, hogy megtedd, ha próbálkozol, akkor észre sem szeretném venni. Tudom, hogy itt nincs senki, nem kell a színjáték, de a múltkori este csak jelentett valamit! - Legalább tíz perc, mire lefő! Feküdj velem vissza! - Gőzöm nincs mennyi, nem is szoktam használni, mert kávézóba járok, de jól hangzik, kérlelő hangom mellé, talán el is hiszed. Magam után húzlak a hálóba, sötétebb van sokkal, hála a redőnyöknek, így nem esik nehezemre sokáig aludni. Fel is mászok az ágyra, szeretnék hanyatt esni, de magammal rántanálak. Igazából nem azt akarom, hogy szexeljünk, egy, tényleg hulla vagyok, kettő, jó, hogy itt vagy. Csak szeretném kiélvezni, hiába tudom, hogy cseppnyi pici esély van rá. Még mindig foglak, miközben szemben veled feltérdelek az ágyra. Igyekszem hatalmasra nyitni a szemeimet, mint a Shrek-macska, hogy lásd, mennyire akarom. Finoman húzlak magam felé, könyörög mindenem, adj még egy kis időt, mert a kocsidban fogok pihenni különben! Legyél velem, kérlek, szeretném tudni, hogy nem igaz, amit apám mond, nem vagy egy mocskos szemétláda, aki csak kihasznál. Érezni akarom, hogy szeretsz kicsit, pont, mint a múltkor!
Vállat rántok, tulajdonképpen nekem mindegy, hogy ki mosogat, amúgy is csak gúnyból kérdeztem rá, nem hiszem, hogy be lehetne fogni házimunkára, nem véletlen jár hozzám takarítónő, aki hajlandónak mutatkozik a farkamat is tisztára nyalni, kár, hogy nem mozgatott még bennem semmit. Éhség gyötör, etess meg, vagy morcos leszek és lesz nemulass. Megállok a konyhaajtóban és szemrevételezlek, mint pedofil pap a ministránsfiút. Erről jut eszembe, hogy nálunk valóban volt egy gyerekmolesztáló imádságos. Mikor még jóllakott napközis kölyök voltam és apám azt hitte, ha templomba járat, menten vallásosak leszünk, betartjuk a 10 parancsolatot, de legalább 8-at, majd bőszen imádkoztunk minden vacsora előtt, aztán eltolódott ünnepekre, és ott meg is állt halála napjáig. Szóval a hithű férfiember egyszercsak nagyon megunta a cölibátust és annak vadságra hajtó szabályait, elkezdtek pletykák szárnyra kapni, hogy seggeket paskolgat, arcokat és nem mindig kézzel, aztán egy napom valaki megetette vele a perselyből kihalászott aprókat. Egy időre biztosan jól lakott, csak nem úgy, ahogy szerette volna. Apám hetekig imádkozott, hogy a kölykei megúszták eme drasztikus szexuális felvilágosítást. Igazság szerint én is, elég beteg lettem így is. Lehet a vallásos eltévelygő a hibás mindenben, szívesen ráhúzom. Ami azt illeti te sem vagy éppen apáca, a pizza futárnak is így nyitsz ajtót? Meg mondjuk a gázóra leolvasónak is? Lényegében mindegy, nekem meg végkép. Felprédálom a tested, lemérem magamban, hogy mennyire vagyok beindulva… hát nekem is hosszú éjszakám volt, sok fűszerrel ízesítve, kibírom, ha nem vetkőzöl meztelenre és rángatsz magadra, talán. Megvonaglik a szemöldököm a feltételezésre, hogy érdekel mit vásároltál. Ha csak nincs benne tanga bugyi és cici fix, akkor nem igazán izgatja a fantáziám, az is csak rajtad, nem a szekrényben lógva. Sejtem mi minden fordul elő, elmosolyodom. Jól van, ha jól veszem ki a szavaidból és miért ne tenném, valóban ugyanattól volt hosszú az éjszakád, mint nekem. Nem kell hát félnem, hogy fanatikus szerelemmel követsz majd az utcán, és hisztis rohamot rendezel a közelgő házasságom miatt. Ámen, ha már megemlékeztünk rosszéletű atyáról. - Örülök, hogy élvezed az életet. – ez a dolga a fiatal lányoknak, éljenek, boldogodjanak, mert aztán őket is bedarálja az élet, a múló idő, a ráncok, a lógó mell, a gyerekszülés, onnantól pedig csappan a rájuk kivert farkak száma is, méghozzá drasztikusan. Szemmel tartom az előkészületeket, pedig igazából az éhség gyötör, a kinti hideg már nem a csontjaim marja le a testemről, de még mindig nem tombol bennem nyár. Kicsit pincsinek érzem magam, de hagyom, hogy a kezemnél fogva megvezess. Követlek a hálóba, nem tagadom nekem is itt járt az eszem az előbb, de nem hittem, hogy a gondolataimba látsz. - Visszafeküdni? – a hangomból süt, hogy ez a játék nekem nem tetszik. Mi a faszom van? Komolyan bazdmeg? Azt hiszed, hogy szunyókálni jöttem? - Ugye eszedbe sem jut az alvós mackónak nézned, ámvagy a barátodnak? – oké, vannak dolgok, amiket nem nyelek le és ez az egyik. Nem vagyunk mi ilyen baszott jóban, ezt tegyük helyre, mielőtt félreértések közé szorulunk. Kihúzom az ujjaid közül az enyémeket, félre billentem a fejem. - Szórakozol velem? – messzire mész, nem azért mert arra kérsz, bújjak veled ágyba, hanem mert olyat látsz a kapcsolatunkba, ami nincs benne, nem is lesz. Sőt tovább megyek, kapcsolatot látsz, ami nincs. Az nekem eszembe sem jut, hogy tentikélni akarsz a mellkasomon, az jut eszembe, hogy lerángatnál az ágyra, nekem esnél, és azt remélnéd, megint összecsapunk egy szerelmezős pitymalatra. Hát nem hiszem, hogy ezt nagyon kéne erőltetni. Éhes vagyok, morcos vagyok, és ami azt illeti, szeretem a dolgokat én kezdeményezni. Ma kifejezetten szeretném. Még mondjuk, lehetsz jó és tehetsz olyat, ami elvarázsol, teszem azt, ha már éppen a sliccem húznád le, az segítene. Pillantásom lesajnálóra sikeredik, nem fogom magam vissza, hagyom, hogy kiüljön az arcomra. Nem szeretem, ha egy nő ribanc, akkor pénzért veszek fullos buxát, akinek nem kell könyörögni, hogy seggbe basszam. - Szedd magad össze, erre nekem nincs időm. – hangomból eltűnik a játékosság, a kedvesség, a simulékony hajlás, immár éle van, parancs jellege. - Zuhanyozz le, és öltözz fel! - Hátat fordítok és elhagyom a hálót, hogy megnézzem valóban 10 perc míg lepötyög a kávé? Jól van, helyre kel kalapálni a kapcsolatunkat, amint látom, van félre értés bőven. Jó, hogy nem smároltál le és ölelgettél hosszan, jó, hogy nem kéred meg a kezem, belőled baszki, kinézem. Én meg jó fej próbáltam lenni, és lőn, nyújtsd a kisujjad, leharapják a kezed tőből. Na nem.
Tárgy: Re: New Possibility Csüt. Jún. 14 2018, 22:02
Furcsa vagy, nem tudlak hova tenni. Az nem hat meg, hogy nem érdekel a válaszom, csak a szokásos, megszoktam, hogy körülbelül tizenkétszer annyit beszélek, mint te, jól is van ez így. Pedig ha lecsapnál a témára... lenne, ami tetszene. Nem fogom az orrodra kötni, még titok, de van, amit neked vettem, vagyis miattad, nem is tudom, hogy kell ezt mondani. A lényeg, hogy tetszene rajtam, majd egyszer, ha nem hajnalban állítasz be, talán lesz alkalmam felvenni, hogy elcsábítsalak. Tényleg tök jó lenne. A gondolatra is bizsereg a bensőm, biztos tetszenék benne. Remélem. - Ha már rásegítettél, ezt jó hallani. - Nem gúnyolódom, de ami tény, az valós. Örülök, hogy nem kell többet az irodaház közelébe sem mennem. Van pénzem tőled, és egyelőre csak remélem, de szeretném, ha munkát is adnál, hogy ne kelljen a mekiben güriznem, bár azt talán apám nem hagyná. Megígértem neki, hogy vigyázok veled, és ugyan nem nyíltan ezért, de újra támogatja az életem. Ha azt mondanám, nem is találkozom többet veled, lehet egész hátralévő életében nem kéne dolgoznom. De ilyet nem játszom, pedig jó lenne. Tök jól elvagyok. Nem sokkal, miután megismertelek kezdtek kopni a bulis estéim. Nem akartam már másokkal táncolni, piálni vagy akár szexelni, mindig te jártál az eszemben, az óta teljesen elszoktam mindentől, sőt, a távolléted alatt sem kaptam hozzá kedvet. Most valahogy mégis kezd visszaszippantani a világ, főleg, mert nyitott vagyok rá. Nem mondom, hogy úgy, mint rég, nem dugok a mosdóban, vagy pettingelek a táncparketten, sőt, senkivel semmi hasonlót nem teszek. Pedig néhány húzásod után szeretnék, nagyon is, mégsem megy. Te kiakadnál, de úgy érzem, megcsallak. Megpróbáltam, nem tudom megcsinálni, és ez elkeserítő, és szánalmas is, nem kell tudnod róla. Visszakérdezésedre lelkesen bólogatok, miközben vontatlak a háló felé, nem akarom érzékelni a hangsúlyod. Te is nyúzottnak tűnsz, egy kis pihenés igazán beleférne az életedbe, túlélnéd, és még jól is esne. Tény, nagyon, de tényleg nagyon vágynék rá, hogy hozzád bújva vissza másszak az ágyba, de azért illúzióim nincsenek. Ha kell, szexelhetünk, vagy leszoplak, vagy mindegy, csak veled akarok lenni, és pihenni még egy kicsit. Azt hiszem, ebbe még nem sokan haltak bele. Már az ágyon térdelek veled szemben, mire kiakadsz. Nem mondom, hogy nem számítottam rá, de elkeseredek tőle egy kicsit. Mégis vér tolul az arcomba, igen, szerettem volna veled lenni. Össze szorítom a szám, nem fogok a kezed után, csak karba teszem a sajátjaim magam előtt. - Fáradtnak nézlek, én meg az vagyok. Gondoltam semmi nem sürgős, és ráér még pihenni is egy kicsit. - Bunkó a hangom, de ilyen stílusra te sem várhatsz mást. Rohadtul nem látsz semmit. Szerinted nem tudom, hogy nem vagy a barátom? Pontosan tudom, és ez nekem a legrosszabb. Ahogy az is, hogy elveszel valami picsát. Tudom, hogy hülyének nézel, de nem vagyok az. Nem teljesen. És kurvára vannak érzéseim is, amiken rendszeresen átgyalogolsz túrabakancsban. Csak egy apróságot akarok, és mintha azt kértem volna, költözz hozzám. Pedig nem lenne rossz ötlet... Dacosan kihúzom magam, ahogy kérdezel, és megrázom a fejem. Nem, nem szórakozom, komolyan gondoltam. Azt is, hogy szeretlek, és tudom, hogy nem bírod ezeket a dolgokat, de semmi hátsó szándékom nincs. Én tényleg csak pihenni akarnék még egy kicsit, mert fáradt vagyok, és láthatóan te sem aludtál túl sokat. Olyan nagy kérés ez? Nem tetszik, ahogy rám nézel. Megalázottnak érzem magam, elutasítottnak, pedig komolyan semmit nem akartam, nem tudom, hogy miért nem érted meg. Megint legalább 5 perce egy légtérben vagyunk, és sikerült megbántanod, szerintem új rekordot állítottál, de ezt most nem nyelem be. Gúnyosan felciccenek a szavaidra, de érzem a hangod váltását, itt egy határ, de megfizetem a vámot, ma nem fogok vissza fordulni. Megfeszülnek az izmok az állkapcsomban, nem kerülöm a tekinteted, neked nincs időd? Akkor az enyémmel miért játszol, basszus? Szerinted én nem vagyok nyűgös, ha felkeltenek? Nem, sejtem, hogy nem, mert ha azt mondod, úgy van. Legalább is szeretnéd, de ezt mára buktad, mert nem fogok neked ugrálni. Újabb parancsokat osztogatsz, nálam meg ezzel telik be a pohár. Ahogy megfordulsz, lelépek az ágyról, elindulok utánad, és egy "Baszódj meg!" felkiáltással utánad csapom az ajtót, talán épp súrolja a sarkadat, nem tudom, de nem is érdekel. A hirtelen csendben visszhangzik a csattanás, lenézek a kezemre, úgy remeg, mint egy alzheimeresé. Össze ugrik a gyomrom, ez lehet sok volt, de igazam van, és én vagyok itthon! Sarkon fordulok, és visszamászok az ágyba, hogy újra magamra húzzam a takarót. Nem zuhanyzok, és nem öltözök fel. Még aludni akarok. De nem fogok, semennyit, remeg a gyomrom, és szétcsap az ideg, annyira ideges vagyok. Én csak egy kellemes reggelt akartam, erre megint a megalázás és a vita megy. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne bőgjem el magam, lehet már éjszaka sem fogok tudni aludni, most meg parázok, hogy mi van, ha vissza jössz. Mindennek ára van, tudom jól, de én ma nem fogok fizetni, ma én mondom meg a díjakat!
Már a szemtelenséged is felbassza az agyam. Hogy van az, hogy én idejövök jókedvűen bazdmeg, te meg fél perc alatt képes vagy a plafonig kurni. Az ajtó csattanása puskalövésként hat az elmémre, a szele meglebbenti a hajam és a tarkómon égnek meredő szőrszálakat, anyáddal szórakozz bazdmeg. Sarkon pördülök, kezem már a kilincsen, a szívem az agyamban dobol, olyan hírtelen megy fel a vérnyomásom, hogy megszédülök tőle. Ha most lenyomom a kilincset, kivégezlek, ezzel jó magam is tisztában vagyok. Hátra lépek, orrom megrezzen, ahogy vicsor szalad a számra. Jó. Nyugalom. Kezem a szívemhez érintem, nyitott tenyeremben érzem, ahogy ezret dobban az életszervem. Visszafordulok menetirányba a konyhába sietek, a lefőtt kávéból, ugye, hogy nem 10 perc, töltök a készített csészébe, csak az egyikbe, az ajkamhoz emelem, megdöntöm a löttyöt, hogy érezzem le fog-e égni a nyelőcsövem? Az órámra pillantok. Adok neked 5 kurva percet, hogy összeszedd magad, de lehet csak hármat. A dühtől dobog a verőerem a fülem alatt, rángatja a bőrt az arcomon. Veszek két mély levegőt, kiszolgálom magam és a csészét az asztalon hagyva vizet engedek egy nagyobb pohárba, valamitől le kell higgadnom, mielőtt kurvára elverlek. Oké, két percet tudok adni, várhatóan éber őzként, riadtan fekszel az ágyon, vagy éppen dühödten szidalmazol magadba és engem egyik sem érdekel. Tekintetemmel feltérképezem a lakást, hogy lássam, mi merre van. Wc, fürdő, konyha, ablak, ha kibasználak rajta. Pár lépéssel szelem át a nem túl tágas nappalit, nem finoman nyitok be a hálódba, az ágyhoz lépek egyetlen durva mozdulattal rántom le a takarót rólad, amennyire lehetséges ez, ha kapaszkodsz belé. A fejedre borítom a pohár tartalmát, teljesen mindegy, hogy az arcod, vagy a tarkód kapja a jéghideg gyorszuhanyt, már dobom is el a poharat az ágyadra és gyors mozdulatokkal a vállad után kapok. Rámarkolok, meghúzlak magam felé, szeretném, ha ellenállnál és durvulhatnék, mégsem adom fel egy pillanatra sem, jobb, ha érzed az erőt, ami nekem kevéssel több van, mint neked. Kényelmetlen pózba rángatlak, ez nem lehet máshogy, egészen addig, míg valahogy az arcod felém fordul, ehhez nem baj, ha a hajad tépem, a bőröd csípem, az a lényeg, hogy feszülj és mozdulj. Jobbomba veszem az arcod, ráfogok, összegyűröm a szád, a vizes hajat sem söpröm ki a szemedből. Szívből remélem, hogy félig térdelsz, félig lelógsz az ágyról, hogy legyél kitekeredve. Balommal a nyakad veszem célba, belemélyesztem az ujjaim, elzárom aprót a levegőd, és közelebb hajolok. - Figyelj rám jól, mert csak egyszer mondom el. – hangom vészjóslóan halk, leheletem a szádra csapódik. - Ha még egyszer így beszélsz velem, ajtót csapkodsz rám, elfelejtesz tisztelni, olyat teszek veled, amit magam is megbánok. – remélem érted, hogy ez merő fenyegetés, nem pedig egy csevej. Éppen felvázolom, hogy kiontom a beled és esküszöm neked, hogy nagyon fog fájni, amikor összeverlek. - Velem te nem szórakozol, megértetted Judith? – balommal védekezek, ha karmolnál, menekülnél, jobbom satu az arcodon, begyűröm a húst a fogaid közé. Még közelebb hajolok, orrom az orrodhoz ér, dühöm hullámokban ömlik, én magam is pontosan érzem, abból, hogy remeg a kezem a visszafojtott idegtől. Lábaimban érzem megrezdülni. - Elhiheted nekem, hogy minden szavam valóra fogom váltani. – sziszegem a szádra. Villámgyorsan váltok fogást, hátrébb lépek, kezem arcodról a tarkódra mar, megrántalak lefelé az ágyról, cipellek magammal kifelé, akár egy rongybabát. Ha csak nem botladozol, meg sem állok veled a fürdőszobáig, feltépem az ajtót és bepördítelek rajta. - Öt, azaz öt perced van lezuhanyozni és hidd el, hogy nem szeretnéd, hogy segítsek. – most én baszom rád az ajtót. Tényleg jó lenne, ha nem kéne segítenem a tisztálkodásban, mert levakarom a bőrt a testedről baszod. Visszalépek kávézni, már tuti kihűlt ihatóra. A vér még tombol az ereimben, mélyeket lélegzek, szeretnék a józanész határain maradni, de a tiédet én ma lefektetem újfent, ez teljesen ziher. A tulajdonom vagy, a birtokom, a sajátom, nekem te nem fogsz pattogni, a kurva életbe. A csészémmel levetődöm a kanapéra, igyekszem nyugalmat csepeggetni az ereimbe, a következő kisebb lázadásod, csitris viselkedésed kinyitja a bicskát a zsebemben és a szívedbe állítom.
Tárgy: Re: New Possibility Pént. Jún. 15 2018, 21:20
Nehezen hiszem el, hogy megtettem. Azonnal hátra is lépek az ajtótól, mintha azt várnám, hogy visszacsapódik, és eltalál. De nem teszi. Mégis spurizok vissza az ágyba, magamra húzom a takarót, nem hiszem el. Kibaszott fáradt vagyok, erre te keltesz, ami egy nagyon-nagyon öröm hír, hogy rád ébredek, nem nagyon volt még rá példa, de mindig sikerül elbasznod. Miért nem adhattál egy negyed órát, hogy boldog legyek, hogy nyugton felébredhessek, ne úgy, mint akire rátörték az ajtót? Persze, neked fogalmad sincs róla, hogy időre van szükségem ahhoz, hogy felébredjek, honnan is tudhatnád? Ha együtt is töltöttük az éjszakát, a reggeleket soha. Kivéve egyszer. És akkor felkeltettél, nem is kicsit. Beleborzongok a gondolatba, remélem ma nem lesz semmi hasonló. A fejemre húzom a takarót, reszketnek a kezeim, pedig csak még egy kis időt akartam, nem hiszem el. Próbálom visszatartani a levegőt, hogy halljam, mit csinálsz, de a vérem dobolása, a takaró és az ajtó is ellenem dolgozik. Számolom a másodperceket, hogy teljen az idő, mintha egy éve bújnék meg a paplan alatt. Pedig most már nincs visszaút, nem szambázhatok ki, hogy mégis mehetünk, a francba már. Összerándul a testem, ahogy kicsapod az ajtót, becsukom a szemem, bár semmit nem számít, hogy mit csinálok. Összekuporodom a takaró alatt, feltett szándékom alvást színlelni, de sok lehetőségem nincs. Kapaszkodom a takaróba, hiába, mert kirántod az ujjaim közül. Össze húzom magam, magzat pózba, legalább is elkezdem a mozdulatot, mire az egész arcom, a hajam, a nyakam, mindenhol csupa víz leszek. Partra vetett halként tátogok párat, és próbálom felfogni a pillanatot. - Normális vagy? - Ennyire jutok, ahogy igyekszem magamhoz térni, konkrétan nem hiszem el, és képtelen vagyok feldolgozni, annyira abszurd az egész. Mielőtt leállhatnék pattogni fájdalom mar a vállamba, egy sikoltással tolmácsolom hajhagymáim üzenetét neked. Félre döntöm a fejem, hogy kevésbé tépd a hajam, és megcsavarom a testem, hogy kiszabaduljak a szorításodból. Nincs időm pánikba esni, csak szabadulni akarok a szorításodból. Minden erőmmel küzdök ellened, ahogy magadhoz rángatsz. Minden érintésed fájdalmat hagy maga után, ami ellen tiltakozik a testem, és a hangom is. Nem győzöm mondani, hogy engedj el, és hagyj békén, és ne! Nem mintha számítana, de teszem. Ki akarom rántani az arcom a kezedből, de ezzel is csak magamnak okozok fájdalmat, mintha vasbetonból lennének az ujjaid. Kezeim a tied után nyúlnak, körmöm a bőrödbe vájom, ahogy igyekszem lefejteni az ujjaid az arcomról. Éles fájdalom robban a számban, te nem vagy normális. Mégis meglepem magam, mert nem a félelem az első, ami felkúszik a torkomon, hanem a düh és az ellenállás. Mérges tekintettel nézek az arcodba, miközben folyamatosan rángatom ki a fejem a kezedből, és igyekszem minél nagyobb fájdalmat okozni Neked. Egészen addig, míg torkon ragadsz. Így mindkét kezem az ellen a karod ellen megy harcba, ütlek és karmollak, majd csak kapaszkodom a kezedbe, hogy ne a nyakamnál fogva tartsd meg a súlyom. Zihálnék, ha nem zárnád el a levegő útját, ami megijeszt. Lepereg előttem, hogy meg fogsz fojtani, hogy rálépsz a torkomra, mint a férfinak a raktárban, azt hiszem minden vér kiszalad az arcomból, megszűnik a heves ellenállás, csak a kapaszkodás, és az alkarodba maró körmeim maradnak. Az ajkaidra pillantok, ahogy megszólalsz. Halkan teszed, mégis kristály tisztán hallom, csak nem tudom felfogni, nem kapok levegőt, a karodon matatok, próbálok talpra állni, hogy kiszabaduljak, mielőtt megfulladok. Megrettent a testedből áradó ideg és energia, minél messzebb akarok kerülni tőled, és mindent megteszek ennek érdekében. Megrogy a térdem, rángatom a fejem, kicsordul a könny a szememből a fájdalomtól, mindent megteszek, hogy szabaduljak a fogástól. Hiába hallom a hangod, fel is fogom a szavaid, mégis csak a szabadulás érdekel. Nem lehetsz ennyivel erősebb, kell, hogy esélyem legyen. A fenyegetésre megállok, olyan rettenetesen közel vagy, bizarr módon az jut az eszembe, hogy mennyire szeretnélek megcsókolni, de zsibbad a fejem, és meg sem érdemelnéd, meg aztán úgysem tudnálak. Tudom, hogy komolyan beszélsz, tudom azt is, hogy be fogod váltani, nincsenek kétségeim. Ha lehetőséged lesz rá, márpedig én mindent megteszek, hogy ne legyen. Mozdulnék, ahogy elengedsz, de azonnal a tarkómra fogsz, mire sikoltva húzom össze magam. Téged szidva, az életedet szidva. A derekadba, a ruhádba markolok bele és támasztom meg magam, hogy ne essek pofára. Csavarom a fejem, rángatom ki magam a szorításodból, ujjaid úgy állnak bele az izmaimba, hogy úgy érzem, menten elájulok, ha nem engedsz el, mintha valaki egy csavarhúzót döfne az ütőerembe. Igyekszem tartani a lépést, miközben be nem áll a szám. Fenyegetlek, kérlek, könyörgök és szidlak felváltva, mígnem végre elengedsz. A lendülettől a fürdő padlóján találom magam, két karommal tompítok, és végre képes vagyok levegőt venni. Zihálva ülök a hideg kövön, vizes a hajam, a ruhám, az egész olyan... nem hiszem el! Ilyen nincs. Megrándul a testem az újabb ajtó csapódásra. - Baszd meg! Öt perc semmire sem elég! - Nem kiabálok utánad, nem hiszem, hogy hallod, magamnak morgom csak, miközben feltápászkodom. Megnyomkodom az arcom, a nyakam, fáj mindenem, főként a fejem, ahogy megnyomtad az ütőerem. A tükör előtt végignézek magamon, nem hagytál nyomot, csak piros a bőröm, az elmúlik néhány perc alatt. Még mindig nem térek magamhoz, hogy leöntöttél egy pohár vízzel. Levetkőzök, beállok a kádba, jó meleg vizet engedek, és magamra folyatom. A testemre, a hajamra, az arcomra. Megint kedvem lenne bőgni, de nem rettegek tőled, valami mást érzek. Nem fogom hagyni, hogy terrorizálj. Meg sem kérdezted, van-e kedvem elmenni valahova. Láttam az elmúlt időszakban, hogy mindent megkapsz mindig, és ezen akarok változtatni, engem nem fogsz. Nem fogok besimulni az akaratodnak, nem leszek a pincsi kutyád, akit ugráltathatsz, ahogy jól esik. Igenis én is megérdemlem a tiszteletet, nem pedig ezt, amit művelsz... Nekiállok hajat mosni, balzsamozni, letusolni. Nincs óra idebent, ha lenne sem néznék rá. Nem érdekel, nem kapkodok. Azt akarod, hogy jól nézzek ki, gondolom, hát várd ki. Nekem idő kell, hogy felkészítsem magam lelkileg és igyekszem mentálisan, hogy kész legyek ellened, mert ma nem kenyerezel le azzal, hogy valahol megjelenünk kéz a kézben. Ma minden kívánságodnak ellene fogok menni, hogy lásd meg, nem fogsz egy könnyen megtörni. Sokkal erősebb vagyok, mint azt hiszed.
Felmerül bennem a kérdés, hogy mi a picsát keresek én itt? Mindig hajlamos vagyok elfelejteni, hogy a 24 éved ellenére még egy elbaszott tinédzser vagy, akivel lehet meg sem éri a küzdelem, mert annyit nem adsz, amennyit elveszel. A szex nem olyan csúcs veled, hogy emiatt megérje az idegbe kergetni magam. Lehet a hiba bennem van, de kezdem azt érezni, hogy geci fárad vagyok ehhez és mellé öreg is. Semmi szükségem a nevelésedre, ha gyereket akarok, akkor csinálok magamnak egyet, ahogy az pontosan tervbe is van, csak megszilárdított itt a helyzetem. De szemmel láthatóan nem te leszel az, aki ebben segít nekem. Ez most az utolsó esélyed. Minden egyes alkalommal felkurod az agyam, kezdtem azt érezni nem éri meg. Míg te a fürdőben raboskodsz és a mosogatóhoz lépek, a csap alá tartom a karom, a hideg víz csillapítja lüktető alkarom, grimaszba szalad a szám. kedvem lenne úgy pofán baszni, hogy körbe fordul a fejed, mint egy telibekurt bagolynak. Úgy nézek ki bazdmeg, mint aki elkapott az utcán egy nőt és megpróbálta megerőszakolni. Kerülget az agyfasz. Mély levegő, meg még egy. Nem rontok rád és nyomom le a torkodon a zuhanyfejet, hogy érezd, élsz. Nem fogok küzdeni veled, egyszerűen nem éred meg. Annyira szép sem vagy, különleges meg végkép nem. Komolyan az jut eszembe, hogy küzdjön veled az édes jó anyád. Az agyam lüktet a koponyámban, ahogy a vérem száguld az ereimben. Hát geci jó, hogy hajthatom le az ingem ujját, ami így is merő gyűrődés, mint egy csöves, cserélhetek inget. Már pontosan tudom, hogy miért egy teljesen más, érettebb, nőt veszek el és mi az oka annak, hogy másféléket is kúrogatok. Ha nem lennél apád lánya, már a közeledbe sem lennék. Felrúglak bazdmeg. Az a baj, hogy nem él bennem a vágy, hogy veled legyek, a folyamatos küzdelemhez öreg vagyok. Nincs már kedvem vadlovat betörni, egyszerűen csak kezdelek megunni, ez a nagy helyzet. Elzárom a csapot, konyharuhába törlöm a karom és lehörpintem a kávét. Az órámra pillantok, leszarod az 5 percet, de mi a gecit is vártam? Hogy majd nem baszol fel még jobban? Rohadjak meg, ha nem ezt élvezed. Ebben az esetben viszont nem adom meg, amit szeretnél, nehogy már a nyúl vigye... Nyugalmat erőltetek magamra, nem sok sikerrel, láva a vér az ereimben, dobol a szívem a haragtól. A karomért pedig legszívesebben kitépném a szemed, hogy én is élvezzek valamit. Állítólag, sőt, te szerelmes vagy belém, nézzük meg, elvesztenél-e? Hosszú belégzés, hosszú kilégzés, 4 másodpercen keresztül be és 7 másodperc ki. Rálesek a fali órádra, letelt az 5 perced. A fürdőhöz lépek, kopogás nélkül benyitok, nem jutalmazlak meg vele, hogy végig pillantok rajtad, csak befogadom a látványt, de hogy őszinte legyek nem mozgat meg bennem mást azon kívül, hogy legszívesebben ököllel ütnék a tüdődre, hogy a levegő kiszoruljon a buta fejedből. Lehet ez a baj alapjáraton, hogy sötét vagy, majd elválik. Akkor jöjjön a semleges szerep, talán attól összefosod magad, hogy megint eltűnök az életedből. - 3 perced van és itt hagylak! - lehet annyit sem várok. Tombol a vérnyomásom, a kávé sem kellett volna, mert már rég felébredtem tőled. Nincs ehhez nekem sem kedvem , sem türelmem. Az életem szeretném elrendezni és nem veled harcolni, az egyetlen oka, hogy nem izgat a dolog. Van kivel keménykednem az üzleti életben és akkor nem kell nőket terrorizálnom. A domináns játékokat az ágyban szeretem a szebbik nemmel, nem jellemzően akarlak pofán baszni, de meg fog történni. Kicsapom az ajtót, nem csukom rád, de ellépek. Levetődöm a kanapéra, rápillantok az órámra, el fogunk késni és miattad ugrik a tervem, de garantálom akkor szájba baszlak. Előhalászom a mobilom, átpörgetem a híváslistám, ha eltolom a találkozót 25 perccel, összekaparok valaki mást helyetted, nagyjából ennyi. Ránézek az órára, két kibaszott perced van. Annak érdekében, hogy lenyugodjak és te legyél idegbeteg, pornót pöccintek a képernyőre, a lábam felbaszom az asztalkára. Igazából sokkal jobb, ha te vagy ideges és nem én, mellé a pornó lehiggaszt. Várok, már csak nagyon keveset és elhajózom az életedből. Kezdem azt érezni, hogy átesünk a ló túl oldalára. Az örökös lázongás a királylányok kiváltsága, apuci kicsi lányainak, ők pedig engem nem izgatnak, nincs kedvem idő előtt szívrohamot kapni. Kapard össze magad, Bogaram.
Tárgy: Re: New Possibility Szomb. Jún. 16 2018, 20:16
Pár pillanatig nézem az ajtót, kedvem lenne utánad kiabálni, vagy utánad menni és megrázni, hogy legyél már normális. Így nem viselkedhetsz basszus! Mindig úgy csinálsz, mintha én rontanék el mindent, mintha tönkre tennék mindent, pedig nagyon nem. Szeretlek, ezt te is tudod, mégis szarsz bele. Miért nem lehet apróságokat megadni? Rám rontasz kora reggel, és még neked áll feljebb. Én nagyon sok dolgot benyelek neked, de van egy határ, és azon táncolunk. Apám szavai visszhangot vernek az elmémben, tudom, hogy igaza van, te mégsem látod. Hányszor aláztál meg? Nyilvánosan nem egyszer, és akkor ne beszéljünk arról, mi folyik a négy fal között. Oké, hogy hülyének nézel, de nem vagyok az, baromira vannak érzéseim, és attól, hogy benyelem, hogy térdig gázolsz a lelkemben, még szarul esik. De persze egy szót sem szólhatok, mert őnagysága kiakad. Elkezdek készülődni, nem húzom az időt, de leszarom mennyit adtál, legyél reális, és gondold végig, miket beszélsz. Haragszom rád, soha nem éreztem még ezt, nem is nagyon tudok mit kezdeni vele, és rohadt egy érzés. Hogy önthettél le vízzel??? Nem is ez zavar, hanem aminek nézel, hogy semmibe veszel, hogy nem akarsz, de jó vagyok. Sikítani tudnék, és felpofozni. Megmosom a hajam, beszappanozom magam, a balzsamot is mosom le a fejemről, mikor nyitod az ajtót. Oldalt fordulok, magam előtt a két kezem. A szappan csípi a szemem, de azért feléd nézek. Markolom a zuhanyrózsát, ha közelebb jössz, és bántani akarsz, esküszöm lefröcsköllek, ellöklek, és elmenekülök. Minden izmom ugrásra kész, hogy megvédjem magam, hogy bebizonyítsam, nem tehetsz meg akármit. Nem számítok ilyen szavakra. Végig nézek rajtad, össze szorítom a szám, de nem is lenne sok időm mit mondani, mert kiviharzol, mozdulataid szele megborzongatja a bőröm. Sírni akarok és visszabújni az ágyba. Nincs kétségem afelől, hogy megteszed, amit mondasz. Lehet ez kéne... lehet csak le kéne ülnöm a kád szélére, és megvárni, hogy elmenj. Talán örökre kilépnél az életemből, és nem kéne aggódnom és titkolóznom az apám előtt. Minden könnyebb lenne, ha csak itt maradnék.... De képtelen vagyok megtenni, mert szeretlek, az elmúlt egy évben nem tudtam mit kezdeni magammal, még bepiálva is képtelen voltam lefeküdni bárkivel, pedig állati jó pasikkal próbálkoztam. Nem véletlenül kezdtem dolgozni, unalmas lett az életem, a gondolataim pedig minden egyes nap körülötted forogtak. Én hűséges maradtam hozzád, pedig szó nélkül hagytál itt. És nem a szexre gondolok, de visszajöttél, és itt voltam neked, egyből bajba is kevertél, és még mindig itt vagyok. Hátba döftél, megaláztál, bántottál, és mégis vágyom utánad, mindennél jobban. Öblítek még egyet a hajamon, szomorú vagyok, úgy érzem, szétszakad a szívem, egy mázlim, hogy nem tudok sírni. Annyi könnyet ejtettem utánad az elmúlt egy évben, lehet nincs több. Megtörlöm a hajam, nem vesződök szárítással, úgyse sikerülne. A fiókból fehérneműt veszek elő, feketét, megy a kedvemhez. Nincs itt óra, nem tudom, hogy telik az idő, de azért igyekszem. Kihúzom a szemem, szempillaspirál, nem kell több, úgysem érdemled meg, ha jobb kell, fizess érte. Keserű íz mar a számba, két súrolással, csak hogy fogkrém ízű legyen a szám, átdörzsölöm a fogaim, és tovább megyek a hálóba ruháért. Feléd pillantok, féltékenység mar a gyomromba, újból rossz ízt érzek a számban. A hangok alapján egyértelmű, hogy mit nézel, nem hiszem el, annyira csalódott vagyok. Végig nézek az alakodon,nem tudlak nem szeretni. Jól nézel ki, és akármennyire vagy tapló köcsög van valami, ami miatt akarlak, szükségem van rád! Az inged nem illik hozzád, gyűrött, rendezetlennek tűnsz miatta, sajnállak. Nem viszem túlzásba az öltözködést, fekete ruhát veszek fel, egyszerű pánttal, semmi extra, némi csipke, több nem kell. Még majd egy magassarkú, és jól van. Félre húzva néhány ruhát ott lóg az egyik inged a fogasomon. Még mielőtt elmentél, akkor hoztam el, amikor először jártam nálad. Ha most oda adom, lehet nem lesz többet semmim, ha nem sikerül lenyúlnom valamit. Mély sóhajjal mégis leakasztom, nem a te illatod viseli, mégis az arcomhoz emelem, mielőtt kimegyek, és megállok a nappali küszöbén, magam elé tartva az inged. Nem szólok semmit, kivételesen nem akarok semmit mondani. Még a torkom sem köszörülöm meg, úgyis észre veszel, és kikapcsolhatnád azt a szart, mert felkavarodik tőle a gyomrom. Nem akarok sehova menni, itthon akarok maradni, rohadtul nincs kedvem az egészhez, de nem adom a tudtodra. Pedig csak egy doboz fagyival szeretnék leülni a tévé elé, és túl lenni. Legjobb lenne rajtad, de arra képtelen vagyok, életem végéig, így megyek veled, csinálsz, amit akarsz, megpróbálok nem foglalkozni vele.
Sejtem, hogy nem leszel kész annyi idő alatt, amit kiszabok neked, de ez nem baj, így is elkésünk, meg úgy is megtörténik. Majd agyoncsaplak később. Meglep, hogy lelkileg sokkal erősebb hatást tudok rád mérni, mint testi erőszakkal. Percig sem lep meg, sokkal inkább az, hogy te még mindig nem látod át azt, hogy mi milyen kapcsolatban vagyunk. Valamiért azt hiszed, hogy közelebb engedtelek magamhoz, s ezzel fegyvert adtam a kezedbe, hogy megkérdőjelezd a szavaimat. Esküszöm, egyszer eljár a kezem, de még mindig nem a kedvencem a nők verése. Az megint egy másik eset, ha mondjuk játék közben tesszük, vagy éppen az elfenekelés a cél, de neked kinéz egy akkora maflás, hogy megzavarodsz. Azonban engem nem tesz boldoggá nőt a sarokba verni, annak ellenére, hogy történt már meg. Nem voltam büszke rá, nem lett tőle nagyobb a farkam és az egom sem. Mégsem értem, hogy milyen játékot űzöl velem? Mi a picsa történik Judith? Miért kell folyton ellenszegülni? Kezdek félni tőle, hogy te az a típusú nő vagy, aki elkéri a pofont és aztán még Ő az áldozat, de arról nem szól a fáma, hogy kiharcolod magadnak, mert egyszerűen nem hatol át az agyadon a rangsor kérdése. De én is fasz vagyok, leginkább, mert itt vagyok, amikor minden szempontból pótolható vagy. Nőként és szövetségesként egyaránt, főleg, mert annak nem is vagy mondható. A folyamatos ellenállás kicsinál. Olyan szinten lohasztja a kedvem ez… Minden egyes alkalommal farok méregetünk, amikor kibaszottul egyértelmű, hogy nekem van egyedül kettőnk közül. Rohadjak meg, ha értem, hogy mit szeretnél elérni? Ettől vársz tiszteletet vajon? Engem sokkal jobban izgat egy olyan nő, aki szépen besimul alám, teszi a dolgát, nem pedig folyamatosan próbál felém kerekedni. Ez engem csak felbosszant, nem pedig játékra sarkall. Esedezem, hát sokkal izgalmasabb, ha a vágytól megy fel a vérnyomásom nem pedig a haragtól, márpedig ezt éred el. Felbaszod az agyam és aztán pedig itt mászkálsz, mint egy faszom zombi, sértetten. Kölyök vagy. Mély sóhajjal tudatosul benne, hogy nem nőttél fel a feladathoz és talán nem is fogsz, vagy nem mellettem. Egyszerűen nincs türelmem ehhez. Neked szerelem kell, az a férfi, aki elvitt egy ketrecharcra, aki melléd simult éjszaka, akivel szeretkeztetek, de az nem én vagyok és valahol mélyen azt hittem ez tiszta a számodra, de ezek szerint benned még él valami pöttyöskönyves románc képe. De azt én nem adhatom meg, miért nem érted meg? Folyton arra sarkalsz, hogy bántsalak, pedig, amikor normális vagy, elhiszem, hogy lehet ez jobb is. Az órámra pillantok, el fogunk késni. A pornó alatt írok egy smst, hogy várhatóan csúszás lesz és amint túl vagyunk rajta agyonbaszlak, nem szó szerint, ma semmit, amit szeretnél. Van rád 2-3 órám és aztán megint eltűnök az életedből pár napra. Az a baj, hogy még mindig cseng a fülem a hatezres vérnyomásomtól. Fel sem pillantok, ahogy kilépsz a fürdőből, eljött az ideje, hogy észrevedd magad. Én meg voltam olyan fasz, hogy szexéhes tekintettel méregettelek, ennek most van vége. Jószerivel az én gyomrom is forog a filmtől, még mindig kibaszott éhes vagyok, cserébe már a kávé is marja. Faszkivan. Kinyomom a telefont, ahogy visszatérsz egy inggel a kezedben. Felvonom a szemöldököm, ahogy rád pillantok, megvonom tőled a feltérképezést, leszarom miben vagy, gecire unom az erősködést. - Kössz. – felállok a kanapéról, elveszem az inget, felismerem benne a sajátomat, már nem emlékszem, hogyan került hozzád, simán lehet én adtam. Kigombolom, ami rajtam van, ellépek előled, hogy véletlen se érjek hozzád. Ledobom az ingem a kanapéra, belebújok a másikba, eléggé feldühít, hogy szétmartad a karom, becs szó, ezért még letépem a fejed. Beviszem a végső ütést, mert kezdem látni, hogy mivel lehet hatni rád. - Nem kell velem jönnöd, ha úgy döntesz. – elkezdem összegombolni az inget, áldom a sorsot, hogy hosszú az ujja és eltakarja a közjátékunk nyomait. Dönthetsz, hogy maradsz és garantálom, hogy visszajövök. A szavaimban megbújik, hogy nem fogok veled küzdeni egész úton. Sem ott, ahova vinnélek, de isten lássa csonka lelkem, elbizonytalanodom. Lehet nem is vagy rá alkalmas, lehet nem jó döntés rád bízni ezt a fontos dolgot, mert csak nekem fontos neked pedig meló. Hangom mégis azt súgja, hogy mondhatsz nemet, de nem tenném a helyedben, akkor lerendezzük a zavaró körülményeket helyben, már úgyis elkéstem, nem is kicsit. Betűröm a nadrágomba az ing alját, zsebre vágom a telefont, merőben érdekel, hogy most fogunk meccselni vagy később? Hozzád lépek, mutató ujjam az állad alá hajlítom, megemelem a fejed és a szemedbe pislogok. - Ha szórakozol velem, lejáratsz, megkérdőjelezed a hatalmam mások előtt Judith, apád szomorú lesz… - ugyanis olyat teszek veled, hogy még ő sem ismer rád. Még mindig tombol bennem a harag, érzem, ahogy hullámzik belőlem, rühellem, ha lelki játékot kell játszanom, azt azonban percig nem bánom, hogy szemeidben bánat ül. Faszért nem lehet megmozdulni, ha azt kérem? Részemről megindulok kifelé, talán sokkal jobb lenne, ha becsukódna az ajtó mögöttem és te itthon maradnál.
Tárgy: Re: New Possibility Hétf. Jún. 18 2018, 22:39
Úgy érzem, azt hiszed, ez valami játék. Neked lehet, hogy az is, de nekem nagyon nem. Nekem az életem, és ezt te pontosan tudod. Amikor beleléptél, már akkor tudtad, legalább is tudnod kellett. Éled az életed, használod a körülötted levőket, játszadozol, mindenkit úgy mozgatsz, ahogy tetszik. Nem vagyok hülye, látom én is, ettől vagy nagy, ettől vagy az, aki. És mint oly sokan én is pattogok, ahogy kívánod, nah jó, van, hogy nem pont úgy, de a magam módján mindig igyekszem megtenni neked mindent, amit csak akarsz. Most pedig csak annyit akartam cserébe, hogy egy kicsit még hadd pihenjek le, had keljek fel lassan, nyugodtan, nem kapkodva, de nem megy. Ami egy kicsit is más, mint azt te elképzeled, az baszódjon meg, és nem számít. Nem, valóban nem hittem, hogy összebújunk és még aludhatok egy kicsit. Persze, jó lett volna, de ennyire ismerlek. De egy gyors szexben, valami kis játékban benne lettem volna. Hiába hiszed, hogy minden ellened van, én nem neked akarok rosszat, még csak magamnak sem. Csak egy kicsi boldogságot, megerősítést szeretnék tőled, de hiába várom, tudom. És még te vagy megsértődve, mikor nem fekszem be az akaratodnak. Olyan sokszor megtettem, rengeteg dolgot feladtam miattad, amik neked nem számítanak, de nekem nagyon sokat jelent, amikor bő egy hétig nem tudok aludni, mert folyton a szemem elé kúszik lefekvésnél a kép, ahogy kioltod egy ember életét egyetlen mozdulattal. Neked ezek nem jelentenek semmit, hogy megerőszakoltál a konyhádban. Apám tudja, tudja, hogy nem stimmel, hogy baj van, én pedig elhitetem vele, hogy nincs igaza, nincs mitől félnie. Kérdez, nekem pedig hazudnom kell. És tévedsz, nem vagyok idióta, tudom, hogy hazudok neki, annak ellenére, hogy el is hiszem, amit mondok, hogy szeretlek, hogy nem vagy veszélyes, hogy nekem veled, nem bántasz, és kedves vagy. Elhiszem, mert el akarom hinni. De még te sem csinálhatod ezt örökké, hiába is szeretném. Feléd nyújtom az inget, ahogy érte jössz. Már majdnem kész vagyok, tényleg csak a cipő kell a lábamra, meg hogy a hajam megszáradjon, de az így is normálisan fog kinézni, csak kicsit hullámos lesz, de attól csak szép. Nem mondok semmit, nem nézek az arcodba. Sírni szeretnék, nincs szükségem, hogy lássam a megvető pillantást a tekintetedben. Hátrébb lépek, amint elveszed az inget, mégis végig nézem, ahogy vetkőzöl. Bármit csinálsz, akkor is szeretlek, és ezen nem tudok változtatni, semennyit sem. Érzem a szívemben a melegséget, ami akkor jelenik meg, amikor meglátlak, hallom a hangod, vagy csak megjelenik a számod a kijelzőn. Most mégis haragszom rád, megbántottál, dühös vagyok és csalódott, amiért nem látsz. Nem engem, csak valakit, akit akarsz, és ettől rettenetesen szomorú vagyok. Nem szólok a szavaidra, csak figyelek. Ritka pillanatok egyike, nem tudok megszólalni. Továbbra is vissza akarok feküdni az ágyba, most már más céllal, de nem akarom, hogy újra eltűnj az életemből, és ismét ne lássalak, talán soha többet. Nem tudok megint talpra állni, ha így itt hagysz. Hát ezt sem látod? Egy évre elmentél, és ugyan úgy, igaz, hogy a magam módján, de lesem a kívánságaidat, és fenntartás nélkül állok melléd, még apámmal szemben is. Hagyom, hogy felemeld a fejem, az arcodba is nézek, nem akarom felfogni, amit le lehet olvasni róla. Egyedül akarok maradni és bőgni egy kört egy nagyon nagy adag fagyi kíséretében, vagy beszedni valami bogyót, és boldognak lenni a nap hátralevő részében. Összeszorítom a fogam, magasabbra emelem az állam. Sok mindent tettem érted nagyon, lehet, hogy te nem látod, de a papírok miatt is azért kerültem bajba, mert neked akartam segíteni, de ezeket soha nem látod. Elfordítom a fejem, nem rántom ki a kezedből, csak félre nézek, nem bőgök, baszki, nem bőghetek. Utánad lépek, ahogy elindulsz kifelé, cipő sincs rajtam, de nem az az, ami visszatart. Megkapaszkodom az ajtófélfában, magamra húzom az ajtót úgy, hogy a testem még kilátszódjon. Markolom a kilincset, hogy az ujjaim belefehérednek. Nem merem megtenni, félem, hogy nem merem megtenni. - Én nem megyek Veled! - Közlöm túlságosan is halkan, de félek, meghallod a hangomban a remegést. Alig bírom tartani magam, biztos vagyok benne, ha tovább mész, a lábaim utánad visznek, hogy ne hagyj itt, ne hagyj el, és a bocsánatodért fogok esedezni, de nem tehetem, ki kell tartanom! Neked pedig fel kell fognod, hogy nekem is van értékem. Nem csak egy lány vagyok a többi közül. Annyira sokat számítasz nekem, hogy muszáj észre venned, érek valamit! - Nem akarom, hogy kihasználj! Nem akarok csak a ribancod lenni. - Apám szavai, nem az enyémek, de mélyen gyökeret vertek az agyamban, hogy igaza van, mert csak megjelenni kellek, mutogatni. Ezt nem akarom ezek után benyelni, de így nem kell aggódnod, hogy esetleg lejáratlak, vagy bármit teszek, ami árt az üzletednek. Talán a legjobb lenne, ha elmennél, de tudom jól, amint kigurulnál a kocsival lélekszakadva rohannék utánad. Meglepem magamat is, hogy merem kimondani a szavakat, mondjuk simán esélyes, hogy mindjárt elájulok, így kapaszkodom az ajtóba. Nem merem rád csukni, de a mozdulat bennem van, hogy én most csiga módjára visszavonuljak, leginkább zokogni.
+18 Mély levegővel konstatálom, hogy nemet mondasz. Mégis összecsikordulnak a fogaim, hogy a kurva életbe merészeled te ezt? Mégis biccentek, megindulok kifelé, jól van baszod, akkor ne gyere, de remélem azt erősen sejted, hogy soha többet nem is kérek tőled semmit. Az biztos, hogy félre értelmeztem valamit vagy általad vagy általam. Félre ismertelek, azt hittem, hogy van agyad és szeretnél valamit haladni köztünk, hogy nem szopatsz kedved szerint, de bazdszájba, csak felbaszol újra és újra. Legyen hát így, felejtsük el egymást, ténylegesen az kéne, hogy tartsunk némi távolságot, nekem is kéne, neked meg kifejezetten jól áll. Idegbajt kapok, komolyan mondom. Annyira ki tudsz borítani, ráncba szalad az orrom, ahogy elvicsorodom. Szavaidra mégis hátra pördülök, olyan düh tombol az ereimbe, hogy szavakba sem tudnám önteni. Idejöttem, húztad az időmet és mellé még cserben is hagysz? Ki a faszom vagy te, hogy ezt megteheted? De közben a nyomomban koslatsz és azt sem tudod, hogy hízelegj, az ágyadba invitálsz, alukáljunk… Hogyne. Most pedig elküldesz, anélkül, hogy érdekelne, minek vagyok itt. Jól van, legyen hát ez a vége a mi kis kapcsolatuknak, állok elébe. Már azt hiszem teljesen mindegy nekünk, hogy mi történik a továbbiakban te sem számíthatsz rám, pedig melót akartam neked ajánlani, de lehet jobb is nekünk, ha távol kerülünk egymástól. Bennem nem él majd a halálos vágy, hogy szétbasszam a fejed. Mire a kocsihoz érek lehiggadok. Reméltem, most mégis visszalépek a küszöbről, kirántom a kezedből az ajtót és úgy csapom be, hogy visszhangot ver, hozzád lépek és kérdés nélkül meglendítem a kezem. Most volt elég belőled. Jobbommal, kézháttal ütlek meg, nem kapsz akkora pofont, amekkora kijár, de arra biztosan elég, hogy megbillenj, a füled felcsengjen és összezavarjon, valamit az ujjaimnak lenyomata megmarad az arcodon. Megállom, hogy ökölbe szorult kezemmel is megüsselek. Pedig… - Kihasználni? – vicsorgom, még közelebb lépve, ha hátrálsz veled tartok. Kitaposom a beled, ócska kurva, szopózzál valaki mással most már, mert nagyon kezd elegem lenni. - Csak a ribancom? Mi a faszom akarsz lenni mégis? – túl halk a hangom, érzem, ha elengedem magam, ordítani fogok, és addig ütlek, amíg mozogsz. Szívből remélem, hogy szavakkal vagy tettekkel nekem esel, hogy okot adsz, és megint megüthetlek. Betelt a pohár és tegyük hozzá, hogy te csepegtetted tele. Jössz et még ordítva a nyomomba, hogy foglalkozzak veled. Sajog a vállam, ahogy visszafogom magam, ne üsselek meg újra, annak ellenére, hogy alig bírok el vele. Felforr a vérem, melegem lesz azonnal, tűz nyaldossa a belső szerveim. Kinyírlak, ez már tény. Csak szólj egyetlen kurva szót is.
Tárgy: Re: New Possibility Kedd Jún. 19 2018, 22:34
Fogalmam sincs, hogy honnan veszem a bátorságot ahhoz, amit végül teszek. Igazából, ha bárki is azt mondaná nekem, hogy nemet fogok mondani neked, vagy visszautasítok egy meghívást, és nem tartok veled, arcon röhögöm. Most mégis máshogy állnak a dolgok, és erről nagyban apám tehet, meg persze te. Hiszed kiprovokáltad, ahogy teszed mindig, hogy hibázzak. Tény, most én is erősen benne voltam, de nem gondolom, hogy az én hibám lenne. Igazából jó lett volna csak úgy felöltözni, és veled tartani, de az ember nyűgös, ha álmos, én pedig az voltam. Nem mint kifogás, azt neked kellene keresni, én csak… nem számít, tudom. Ujjaim az ajtót markolják, fájnak az izületeim, úgy kapaszkodom belé, mert tudom, hogy erre, hogy ezt megtegyem minden erőmre szükség van. Nincsenek illúzióim, pár nap, és sírva fogok könyörögni az ajtód előtt, hogy bocsáss meg, és fogadj vissza, had maradjak veled, de most képtelen vagyok kilépni utánad az ajtón. Egészen egyszerűen nem megy, mert egy idióta vagyok. Mert sokkal könnyebb lenne utánad indulni, és kibírni a napot, mint nemet mondani. Talán még előbb is engedem el az ajtót, mint ahogy megragadod, mert ahogy visszafordulsz, hátrébb lépek. A harag, ami árad a testedből, akár az is taszíthatna hátra, de megyek magamtól is, talán a lelkem mélyén sejtettem, hogy ez lesz, de nem hittem. Összerándulok az ajtó csapódásától, átfut a fejemen, hogy ezt hallgatni fogom a szomszédtól, ha ugyan nem jön át most rögtön és tart kiselőadást az illemről. Nem hiszem, hogy bántani fogsz, így villámcsapásként ér az ütés. Az erejétől úgy érzem, leszakad az arcom, nem sok hiányzik, hogy pofára essek, szerencsém, hogy ott a komód, amibe belekapaszkodom. Tenyerem az arcomra szorítom, nagyokat pislogok, hogy ne bőgjem el magam, de meg kell mozgatnom az állkapcsom, hogy érezzem, működik-e. Folyamatos csengés kezdődik a fülemben, talán most nem kéne megkérdeznem tőled melyikben, jó szerencsét hoz-e. Ahogy felém lépsz, azonnal hátrálok, míg a fal nem fog meg. Esetlennek érzem a mozdulataimat, kicsit nehezen térek magamhoz, félelem markol a gyomromba, ahogy felrémlik egy nemrég volt reggelünk. Nem nézek az arcodba, épp elég ijesztő a hangod így is. Hátam a falnak lapul, most kéne helyet cserélnünk, és elszaladnom. Csak ki tudja hova? Apám az egész lavina indítója, oda biztos nem. Hülyeség, amit csinálok, ő beszélte tele a fejem ilyen szarságokkal, én jól érezem magam veled! De te mégsem adtál eleget. Nagyon nyomorultul érzem magam, de akkor már most, vagy soha, hiszen beismered, hogy csak annak tartasz. - Több! Foglalkozz velem, nem csak, ha mások is ott vannak! Én annyi mindent tettem érted! Legutóbb a munkám ment rá! Én is akarok kapni, belőled! - Fakadok ki végül, de fogalmam sincs, honnan a nagy bátorság. A falnak simítom ugyan a hátam, kihúzom magam, szeretnék feléd lépni egy lépést, de azt nem merem megtenni. Apám hangja cseng a fülemben, az ütésed mellett, ami visszatart, hogy csak kihasználsz, nem értékelsz, hogy jobbat érdemlek, te nem vagy elég jó. Hiába nem igaz, most mégis ezek a szavak azok, amik olajat öntenek a tűzre, hogy ne hagyjam magam úgy kezelni, mint egy árúcikk. Elengedem az arcom, pedig nagyon sajog, biztos, hogy már most színe van. Leengedem mindkét karom, tenyereimet a testem és a fal közé szorítva a hűvös falra szorítom, mintha az segítene. Talán kevésbé érzem tőle a haragvó dühöt, amit belőled ömlik rám, vagy a parázsként feltörő félelmet a gyomromból. Bátorságot kell merítenem belőle, mert nem feküdhetek az akaratod alá. De végül is, mert más azt mondja? Ennek semmi értelme. Össze vagyok zavarodva, az akaratom az apáméval keveredik, úgy érzem magam, mint valami skizofrén, mert nem tudom, mit tegyek, ahogy közétek szorulok, és mivel te vagy itt, már azt érzem, hogy zokogva kéne a bocsánatodért esedeznem, a földön kúszva, csak ne hagyj magamra, ne hagyj el, mert szeretlek!
Tenyeremen még ég a bőr, ahogy nekicsattant az arcodnak, pedig tudom jól, hogy nem érzek belőle semmit csupán a tudat nyaldossa a bőröm. Az idegeim pattanásig feszülnek, remegek annak reményében, hogy újra megüthetlek. Lázad bennem az akarás és a visszafogott vágy, kurvára elegem van a hisztidből, a kislányos szartól, amit képviselsz. A falig követlek, két lépésnyire állok tőled és gecire ajánlom, hogy ne álld a tekintetem, csak még jobban felhúzol vele és esküszöm nem állok jót magamért, ha a pofádat sem tudod tartani. Kalapál a szívem, nem szeretek nőt bántani, esküszöm az élő istenre, hogy engem ez nem hoz tűzbe, nem izgat fel és még csak erőt sem ad, egyszerűen az idegeimet rángatja, de nem gumikötélen, hanem egyenesen dróton. Nyoma van az arcomon, ráng benne egy apró izom, ami meghúzza a szemem és vicsorba tolja a számat. Látom a pofon nyomát rajtad, de valahogy azt érzem lélekben nem hat meg, hiszen továbbra is azt hiszed neked ebben a játékban bárki is osztott lapot. - Ó igen? – hangomban annyi a gúny, amiből ha vizet fakasztanánk most mind a ketten belefulladnánk. Te hülye vagy baszod? Vagy csak játszol velem? Mi a nem tiszta abban, hogy nem adhatok többet? Hogy nincs több? A munkád? Te nagyon hülye. Hát főnököd sincs, ha nem jövök sem lenne, már halott lenne. Az orosz maffia elföldelte volna valamerre, és ha vele vagy, a kettős sírhely is kevés lett volna nektek, de persze ezt honnan is tudhatnád, egyszerű vagy, mint az egyes szorzótábla. Ez az egyik oka annak, hogy sosem lesz köztünk több, mert ostoba vagy és mellé egy kölyök is. Nem mondom, szeretnék gyereket, de akkor már olyat, akinek a vére az ereimben folyik. - Nincs több! – hátra lépek, széttárom a karom. Ennyi van, te fogyatékkal élő. De már látom, hogy neked ez soha nem lesz elég, rábasztál Bogaram, mert mostantól ennyi sem jár neked. Nem fogok veled harcolni, ahhoz az kéne, hogy érdekelj engem, de egyre kevésbé teszed. Volt egy olyan látomásom, hogy felnősz mire visszatérek, hogy nem leszel már apád hülye lánya, a kiskirálylány, akinek nincs elképzelése az életről. Valamiért azt hiszed, hogy ezeket ki lehet zsarolni. A szeretetet bazdmeg? Az érdeklődést? Hát rácsesztél, mert egyiket sem lehet és nem foglak félre vezetni, nem is foglak. Elég belőled. Nagyon elég. - Már így is jóval többet adtam, mint amit egy olyan hülye picsa, mint te, megérdemelne. – hangom még mindig a dühtől fátyolos, de lassan belátom, hogy menthetetlen vagy. Te nem leszel okosabb, nem nőként küzdesz egy férfiért, hanem kölyökként egy fiúért. Mennyire látod ezt vajon nyerőnek? Minek gondolsz engem? Valami kikurt plüssmackónak, amit lehet birtokolni. - Te tényleg azt hiszed, hogy nem ugranának huszonöten a helyedbe akár most azonnal? Azt gondold nem vihettem volna mást magammal múltkor este? Komolyan? – tényleg azt hiszed, hogy nincs helyetted másik száz? Mi ez, te ostoba picsa, ha nem figyelem? Persze neked nem elég és neked, drága, semmi sem lenne elég. Eljött az ideje, hogy ennyi se járjon belőlem. Hátrébb lépek. - Nincs szükségem a hisztériádra. - mit gondoltál? Hogy majd moziba járunk? Randizunk? Őgyelgünk az utcán, te nálam alszol, én nálad és kedves kis pároska leszünk? Lehettél volna több, ha nem szerelmet akarsz, ha nőként próbálsz hatni rám, ha… sok a ha Nem látod, hogy nincs több? Várok, magam sem tudom, hogy mire, azt sem, hogy minek. Mégis várok.
Tárgy: Re: New Possibility Szer. Jún. 20 2018, 22:23
Sajog az arcom, úgy szeretném megmasszírozni, de nem mozdulok. A fal az egyetlen, amit biztos pontnak érzek, megtart, belekapaszkodom, segít, hogy ne essek össze, mintha megvédene, pedig nem teszi. Sokkal jobban fáj a tudat, ez az egész reggel, minthogy megütöttél. Okoztál már ennél nagyobb fájdalmat, annak ellenére, hogy azt hittem, eltaknyolok. Határozott elképzelésem kiállni a kimondott szavakért, hiába nem az enyémek, hiába kergetett bele ebbe a helyzetbe az apám, ahogy meghallom a hangod, minden elszántságom elszáll. Melletted nézem a földet, nem bánom, hogy nem vagy két centire, mint ahogy azt tenni szoktad. Nem is értem, de azért a falra simulok, lehet elájulok most, vagy mindjárt. Pedig ugyan úgy fölém tornyosulsz, de igyekszem nem össze esni a súlya alatt, nem tudom, hogy lehetséges, hogy ez az egész hogy történhetett meg, nem így kellett volna lennie. Nekünk most... áh, mindegy. Úgysem lesz úgy... Szavaid pedig csak igazolják. Nem nézek fel, ahogy hátra lépsz. Leszegem a fejem, csak remélem, hogy nem látod az arcom. Össze préselem a szám, és minél nagyobbakat próbálok pislogni, hogy ne bőgjem el magam. Ujjaim a falat kaparják, rettenetesen rosszul érzem magam ebben a helyzetben, és nagyon szeretném, ha már vége lenne. Minden egyes szavad egy hatalmas penge szúrása a szívembe. Felmerül a kérdés, miért szeretlek, pedig ez sem a saját gondolatom. Semmibe nem nézel, nem hogy nem szeretsz, de... számolok, úgy veszem a levegőt, hogy ne fakadjak sírva. Hiába költőiek a kérdések, mindegyikre megrázom a fejem, érzem magam az összeomlás szélén. Tudom, hogy meló volt, hogy színjáték, és nem valóság a múltkori este, mégis hittem, hogy valamit számít, hogy egy kicsit is számítok. Mocskosnak és becsapottnak érzem magam, hiába nem ígértél semmit. Szeretnék elsüllyedni, olyan mélyre, amennyire lehet, eltűnni előled. Annyira nem látod, hogy mennyi mindent adtam neked, fogalmad sincs róla, hogy mit áldoztam fel érted és miattad. Sikítani tudnék, ahogy belegondolok mennyi mindent hagytam ki örömmel érted, mert azt hittem van esély, hacsak egy apró is. Fogalmad sincs róla, hogy mennyire szeretlek. - Had menjek mégis Veled! - Képtelen vagyok felnézni, a hangom is reszket, de nem tudok ennél többet. Mondjuk hogy ezt hogy tudnám teljesíteni arról sincs fogalmam, jelenleg az ájulás kerülget, érzem, ahogy pár könnycsepp végigszalad az arcomon, de egyik kezemmel sem merem elengedni a falat, hogy letöröljem. Ha ezt akarod, legyen így. Feladom magam, feladom, amit akarok, ha neked ez kell. Csak a közeledben akarok lenni, majd megpróbálok árnyékká válni, utánozni a sok százat, akik a helyemre léphetnek, semmilyen lenni, pincsikutyát játszani, de nem akarom, hogy újra elmenj.
Nem vagyok büszke magamra, nem fog el az a képtelen érzés, hogy győzelmet arattam. Azt látom, hogy összeroppansz, mint egy kislány, aki rossz jegyet hozott haza és most a sarokba kéne állítanom, hogy szégyellje el magát. Nem akartalak megtörni, most nem, egyszerűen azt szerettem volna, hogy megértsd a világon sokféle ember létezik, és a vágyaink nem mindig fényesek, nem elérhetőek. Vannak álmok, amiket hajszolunk, de hiába nyújtózunk utána, kezünk nem tapint foghatót. Luftballon marad, ami már így is túlfeszült, ha neki koccan az ujjunk kipukkad és az álmok furcsa levegője megcsapja az arcunk, viszont a zajtól megriadunk és kinyílik a szemünk. Ez történik veled, amennyire én látom. Az valóság arcul csap, képletesen az én kezem által. Megvilágosodik benned, hogy nincs tovább, nincs hova, nincs minek. Kell, hogy értsd, nem leszek a tied, én nem vagyok a tulajdonod, nem vagyok törhető, nem vagyok megvezethető, vagy nem így. Nekem is vannak gyengéim, a nők példának okáért azok, a birtokjog is az. De én nem leszek a kispajtásod, akivel szökőkútba táncolsz, éjszaka neki dörgölődzöl és megnézitek reggel a napfelkeltét kielégülten, boldogan. Túl sok a különbség köztünk, mint társadalmilag, mind korban, és azt kell, hogy mondjam felnőttségi fokban is. Ideje Judith kinyitni a szemed és tudni, mi kaphatsz meg és mi marad álom. Eldönteni, kell vagy nem kell?! Széttárom a karom, ahogy bólogatsz, összeroppansz a szavak súlya alatt. Nekem pedig nem ez a célom, nekem nem esik jól téged a földbe tiporni. Nem szeretem a nőket megrongálni, de kell, hogy tud hol a helyed, mit képviselsz a társadalomban és mellettem. Mi nem járunk együtt, nem te leszel a feleségem, mellé meg is bolondulnék tőled. Tudom, hogy folyamatosan a szárnyad próbálgatnád és ez engem mindig a plafonig kergetne. Van abban igazság, amit akarsz. Fiatal vagy, csinos, gazdag. Neked a minden kell, de az nem én vagyok. Az sem hagy kétséget bennem, hogy megkaphatnál másokat, százakat, kiskölyköket, sugardaddykat, bárkit, aki nem a rossz oldalon áll és a nő képvisel értéket. De ez nem én vagyok, és nem tudom máshogy a szádba rágni. Nekem te csak egy kellék vagy, egy olyan lány, hiába is mondtad te magadról, hogy nő, akinek még vannak álmai. Ki vagyok én, hogy összetörjem őket? Két dolgot tehetsz, az egyik és örülj, hogy erre adok lehetősége, most rám csukni az ajtót egyszer és mindörökre, a másik pedig, hogy elfogadod, ami jut, azzal próbálsz boldog lenni. Dédelgethetsz álomképeket, hogy mi lenne ha, de te mellettem sosem lennél boldog. Sosem szeretnélek, sosem tisztelnélek, és ami ennél fontosabb, soha nem lennél egyetlen. Mehetne a hisztéria nap, mint nap, míg csak érzéketlenné nem keményedsz, ahogy teszik azt sokan mások. Csak nézd meg a családod, válts pár szót az anyáddal. Értsd meg őt, aki mindent lenyel, hogy az apád mellett, a nívója mellett maradhasson. Pedig törve van ő is, mint a gally. Az apád és én nem különbözünk olyan sokban egymástól, mint te azt hiszed, csak neki a lánya vagy. Biztos vagyok benne, hogy ugyanezt a meccset Ő is lenyomta a saját Judithjával. Ezek vagyunk mi. Nem leszünk mások, nekünk nem nő szívűnk az üres rekeszbe. Nem lesz a lelkünk egy érzelgős darab, amikor körbebástyáztuk már hatalmas falakkal és vizes árkot is húztunk köré, tele sárkányokkal, piranjákkal. Nem várhatod el, azt, ami nincs. Sosem kértem, hogy hozz értem érzelmi áldozatot. Nem vetheted a szememre, nem hibáztathatsz azért mert nem szeretlek téged, nem tudom elvinni a balhét azért, mert a kémián kívül semmi nem működik köztünk. Pár év múlva az is elkopna, ha ugyan… lehet csak hónapok, amikor megunnálak, amikor a tested már nem hozna lázba. Kurvára gőzöd nincs róla, hogy milyen unalmas folyamatosan nevelni, féken tartani, a határokon innen tudni, hogy ne essen nagyobb bajod általam. Szeretek domináns lenni, mi több a játék is izgat, otthon a szobában, vagy a lakásban, vagy… balbla. De az szex. A lelkedért nem lehetek felelős, nem vetheted a szememre, hogy nem tudtad mire vállalkozol. Egyszerűen nem vihetem el ezt a balhét egyedül, mert én nem hazudtam neked. Nem álltattalak, nem építetem fel veled a kastélyt, amiből a hajad lógatva várod, hogy lovagként felmásszak és megmentselek. Ébresztő, Babám. Ilyen a kibaszott élet, nem kaphatjuk meg mindig, amit szeretnénk. Pénzen nem lehetet szeretet venni, azt nem lehet kizsarolni, lehetetlen kihisztizni. Az nem jut ki mindenkinek. Mély levegőt veszek, elsétálok a kanapéhoz, leülök a támlájára, onnan szemléllek. Várok. Ha valaki megmondja mire, annak adok egy piros almát, mert okosabb, mint én. Megsajnállak, ez a geci igazság. Bizonyítja, hogy mélyen elásva, de nekem is van lelkem. Összetört madár vagy, akinek nem a szárnyait vágtam le, de a csontjait is megroppantották az ujjaim. Meg kell, hogy értsd, ennyit adhatok, a többi nem jár ki neked, hiába sírsz érte, én nem a póni vagyok, amit megveszel és ellovacskázol vele, hogy unalomig hajszold. Két tenyeremmel dörgölöm át az arcom, nekem sem könnyebb, ez, mint neked. Hiába is hiszed annak. Én is megküzdök a saját démonjaimmal minden kibaszott nap, én is a tükörbe nézek, hogy lássam kivel állok szembe. Tapad vér a kezemhez, életek folytak el az ujjaim között, zúztam össze álmokat és csontokat egyaránt. De ettől nem vagyok boldog. Én akkor tudok az lenni, amikor ezeken felül tudok emelkedni és tudom a pillanatot érzékelni, a helyi érzéstelenítés hatására engem is elér a delírium. De ahhoz ki kell szakadnom a gödör aljáról, fel kell másznom és leszarni, ami odalent marad. Miért nem lépsz át a korlátaidon? Hogy van az, hogy nem látod be, ez nem megy is? Szinte érzem, ahogy szemem zöldje fáradtan csillan, az alsó ajkamba harapok, agyalok. Mi legyen? Már magammal nem viszlek, így is elkések, átbaszom holnapra. Mutató és hüvelykujjam közé csípem az orrnyergem, megnyomkodom. - Maximum reggelizni viszlek el! – elvesztettem a bizalmam, hogy alkalmas lennél a munkára, ha összezuhansz akkor csak ártani tudsz nekem. - Mosakodj meg! – első körben. Tüntesd el az arcodról az ütésem nyomát, mielőtt beszerzel mellé még egyet. Futni kéne, szaladni, el innen, valami mégis itt tart.
Tárgy: Re: New Possibility Csüt. Jún. 21 2018, 22:15
Fogalmam sincs arról, hogy mi történik. Annyi egyértelműen tiszta, hogy szórakozol velem, hogy csak használsz, és semmi más nem kell. Ha eddig nem is, most leesett teljesen. Hiszen az egyik nap még bántasz, fájdalmat okozol, és élvezed, a másik nap kézen fogva vonulsz velem, igen, tudom már milyen estély, de mégis megtetted! Most pedig ez... nem tudom lekövetni a változásokat, én nem tudom eldönteni két másodperc alatt, mikor meglátlak, hogy milyen kedved van éppen és hogy szólhatok hozzád. Azt hittem boldogabb lesz, amikor visszajössz, ennél csak jobb lehetett volna. Nem nézek fel rád, nem követem le a mozdulataidat, és most nem is vágyom az érintésedre. Oké, túlzás, de nem érzek leküzdhetetlen vágyat, hogy hozzád simuljak. Olyan mérhetetlen szomorúság költözik a lelkembe, amit nem tudok hova rakni. Fizikailag fáj belül, de nem tudom, hogy mim. Legszívesebben összekuporodnék, magamra húznám a takarót, átölelném magam és elbújnék a világ elől, mert megfulladok. És neked erről az egészről fogalmad sincs. Nem tudod, mit érzek, nem tudod mennyire akarlak és mennyi mindent adnék meg neked, mennyi mindent adhatnék neked. De ez utóbbit kezdem én sem tudni. Nem akarsz már, nem mozgatlak meg, nem kellek, és ez olyan rettentően fáj, mintha éppen kiszakadni készülne a szívem a helyéről. Nem véletlenül kerülöm a tekinteted, és olvadok fel a falra. Akkor majd nem erőltetem rád magam, majd nem használok ki mindent pillanatot, hogy hozzád érjek vagy megszólítsalak, kár, hogy bele fogok halni. De úgyis el fogsz tűnni újra az életemből, biztos vagyok benne, hogy megint itt fogsz hagyni egyedül. Ellépsz teljesen előlem, és csak ebben a pillanatban tűnik fel, hogy nem vettem eddig levegőt. Nem mondom, hogy most jobban lettem, hogy már nincs oxigénhiányom, de számít. Próbálok mélyeket lélegezni, mielőtt magával ragad a pánik, és teljesen elveszek, örökre. Reszket a szám, érzem, ahogy összekoccannak a fogaim, de igazából ez az egész testemről elmondható. A falnak tapadva maradok, még mindig nem követem a mozdulataidat. Nem merek rád nézni, de nem miattad, magam miatt. Nyelek, nagyokat, könnyeket, sérelmeket, csalódottságot és szomorúságot, próbálom visszafojtani magamba az egészet, ami köztünk történt, és igyekszem nem agyalni, hogy lett ez, hogy lehet ez? Szeretném feladni, annyira szeretnék kilépni, mert nagyon rosszul érzem magam, de mindezek ellenére ugyan úgy szeretlek, és ugyan úgy az első számú vagy, a legfontosabb, annyi erőt képtelen vagyok venni magamon, hogy ezt feladjam. És így újra lejjebb süllyedek, szavaidra a falnak nyomom az ujjaim, hogy megtartsanak. Bebizonyosodik, nem fogsz sehova vinni, nem kellek már neked, de igazából nem áltathatom magam, nem kellettem eddig sem. Én nem. Elég kiadnod az utasítást, eltolom magam a faltól, hogy visszatérjek a fürdőbe. Nem merek a tükörbe nézni, először megmosom az arcom, rosszul vagyok, és a hideg víz sem segít. Nyitva hagyom a csapot, a wc-hez sietve becsapom még az ajtót, mielőtt elhányom magam. Kell egy perc, az ájulás kerülget, de végül csak feltápászkodom. Újra megmosom az arcom, gyorsan a fogam is, befonom a hajam lazán, csak utána vagyok képes belenézni a tükörbe. Fehér a bőröm, túlságosan is, az ütésed nyoma látszik csak. Megigazítom a sminkem, alapozóval elfedem az alkotásod. Alig bírok hozzá érni, az arccsontom olyan érzékeny, mégis ez fáj kevésbé. Nem tudom hogy fogom kihúzni magam, és egyenesen járni, mikor valami összeránt belülről, és nem akar engedni. Belenézek utoljára a tükörbe, mintha nem én lennék. Talán ez segít. Kilépek a fürdőből, felveszem a cipőm, és bejelentem Neked, hogy kész vagyok, de kerülöm a tekinteted, szeretném, ha te sem néznél engem, bár talán amit most látsz, jobban tetszik majd annál, mint aki vagyok.
Örömmel látom, hogy most legalább moccansz, nem esel megint nekem, nem méregetünk faszt, nem provokálsz ki még egy pofont. Nem tölt fel erővel, hogy ennyire összezuhanni látlak, de mi a faszt hittél, hogy mi lesz? Komolyan az járt a fejedben, hogy kiharcolsz egy kis figyelmet és az neked jól fog esni? Tessék baszod, nesze neked figyelem, most jó? Jól esett? Ezt szeretted volna? Vagy mi a tökömet hittél? Nem fér a fejembe ez az egész nem nyer teret, nem lesznek a gondolatok tiszták. Hogy hihetted, hogy ezzel célt érsz el? Mégis mi a cél, Judith? A szívem? A szerelmem? Én magam? Megmondtam, hogy ez nem fog megtörténni, de te tlibeszarod, mert azt hiszed, a királylányok még köztünk járnak. Könyörgöm, mutass valakit, aki mindent megkapott, aki tartósan boldog? Akit elért a szerelem, a siker, a karrier. Nincs ilyen, nincs Minden, a Részletek vannak. El kell fogadni, hogy jutnak dolgok, mások meg nem. Értékelt, hogy itt vagyok, melletted, még nem léptem le az életedből, de te ezt nem látod, csak, hogy beáldoztad a melód, nagy cucc, van sokkal jobb. Most is amiatt vagyok itt, lettem volna, vagyis itt vagyok, csak már a melót nem bízom rád, nekem oda egy ezer százalékig megbízható ember kell, nem pedig egy hisztis kölyök. Ülök a kanapé háttámlájára támaszkodva, míg a fürdőbe lépkedsz. Kifújom a levegőt. Nem kéne teljesen magam ellen túrnom téged, hiszen az apádnak még van szerepe az életemben, annak, hogy most nem basztalak nyakon még egyszer és léptem le, az egyetlen oka, hogy Moody a keresztneved, de ezt nem kötöm az orrodra. Azonban a szex iránti vágy kiürült a szervezetemből, mint a drog szokott. Megrázkódom, hogy belököd az ajtót, automatikusan felpattanok, hogy utánad lépjek és még egy maflással biztosítsalak róla, hogy gyűlölöm az ajtócsapkodást, de kihagyom, nem hiszem, hogy most nekem szól, sokkal inkább magadnak. A gondolataim szerte csúsznak, magasra kapaszkodnak, hogy semmit se értsek. Többet, de mi többet? Mit hittél? Mi lesz? Visszaereszkedem a kanapéra és várok, közben előkotrom a telefonom, hívást indítok, odabent úgyis folyik a csap. Átteszem a megbeszélést délutánra, a hívott fél nem boldog, de nekem nem igazán mer nemet mondani. Örömmel látom, hogy eltűnteted a pofon nyomait, bár engem kifejezetten nem zavart volna, kinyomom a hívást, elteszem a telefont és feléd indulok. Jól van, kicsit talán lehiggadtál, ideje volt. - Cirka 30 perccel később, mint azt én szerettem volna. – mégis kinyitom az ajtót, mintha én lennék idehaza, előre engedlek, hogy kilépj a folyósra. Míg te kulcsra zársz, én hívom a liftet. A belső szerveim még nem érzik jó magukat, olyan szinten lettem ideges az elmúlt percekben. Szó nélkül szállok be a bádogdobozba, azért megvárlak. Mennyivel jobb lenne a szádra tapadni és felhúzni magam, míg leérünk, azonban ez most egy vágy nélküli gondolat csupán. Előre engedlek, elköszönök a portástól, jelzi, hogy figyelt a kocsimra, bankjegyet csúsztatok neki cserébe, tudom, hogy ez erről szól. Nem nyitok neked ajtót a kocsinál, ki tudod nyitni magadnak, ezt már ismerjük. Arra sem várok, hogy övet csattints, kilövök a járda mellől, bevágódok egy Audi elé, duda harsan, hátra sem pillantok. A Bentley dorombol alattam, lehiggaszt, megnyugtat, a rádióból zene ömlik ránk, a Nickelback egyik legújabb száma, örülök neki, hogy nem kell beszélgetnünk, mert alapvetően kíváncsi jellem vagyok, csak érdekel, hogy mik lennének az elképzelésied velem. Azt hiszem, ezt reggeli közben majd szóba hozom, hogy tudjam, van-e „jövője” az együttműködésünknek. Lehet, ideje lenne megbeszélni néhány dolgot, pont úgy rólad, mint rólam. 25 éves vagy nekem nem célom agyon baszni az életed, majd azt megteszi valaki más. Nem akarlak a képemre formálni, mert nem tervezem, hogy mindig jelen leszek. Ahogy haladunk, csillapszik az állatmód vezetésem, már csak azokat túrom le, akik valóban nagyon zavarnak az úton, csigulnak, vagy bizonytalanok, esetleg összetörhetnek. Azon kapom magam, hogy csillapszik a vérem, lassul a szívem, higgadok, lehet mégsem kéne beszélgetnünk, ennek ellenére fogunk. Leparkolok az egyik kedvenc reggelizőm előtt, ha eszem talán a kedvem is jobb lesz, mert most minden, csak nem rózsás. Leállítom a motort és kérdés nélkül pattanok ki, azért persze bevárlak, mielőtt belépek és leülök az egyik asztalhoz, ahonnan rálátni a kocsimra. Az étlapot kézbe sem veszem, rendelés nélkül érkezik a kávém a szőke cicababától, aki minden alkalommal tesz pár sikamlós ajánlatot. Most finomít rajta, de ismerősként üdvözöl, akkora mosollyal, ami alig fér el az arcán. Ő is álmodik. Egy lovagról, aki majd kirántja ebből a szar életből. Nos, az nem én leszek. Rántottát rendelek, friss zsemlével és bacon-nel, narancslével. Kérdő pillantásom feléd röppen. - Remélem hoztál magaddal bankkártyát, jössz nekem egy reggelivel. – persze nem gondolom komolyan, de jó lenne nem itt ülni kussban és magunkban rágódni, főleg, mert akkor megint felhúzom magam, annak pedig nem sokszor van jó vége, mint a mellékelt ábra is hűen mutatja. A minket körülvevő emberek, pont úgy igyekeznek valahova, ahogy én tenném, de most szánok időt rád, mert amúgy is elkurtad a reggelem és mellé éhen is döglök. - Az öcsém gyerekként meg akarta venni ezt a helyet, persze apám nem ment bele, csak ha Nathaniel szakács lesz, mondanom sem kell, nem az lett. Apámnak mindig is volt humorérzéke, ez mondjuk pár éve megszűnt. – keményen. Onnantól más semmi más sem éltette, hogy minket a halálba kergessen, ha lehet úgy, hogy önként és dalolva haladunk a kaszás elé, kérve, hogy kínozzon meg és csak aztán folyassa el a vérünket. Hogy miét mesélem ezt el? Passz. Talán mert nincs jelentősége, mégis szóba elegyedek veled. - Bár, ha jól emlékszem akkoriban palacsintázó volt, biztos szerepe volt benne a megvalósíthatatlanul sok nutella és juharszirup mennyiségnek, hogy a testvérem szerelmes volt ebbe a helybe. – azóta inkább klubokban utazik, ott is sok, az… hüm… édesség.
Tárgy: Re: New Possibility Szomb. Jún. 23 2018, 18:58
Sietek, amennyire tudok, de minimálisra csökkent a motivációm. Nem akarok menni, sehova, legfőképpen Veled nem. Nem értem az egész helyzetet, de őszintén nem is akarom már, nem érdekel, csak csináljuk, és legyünk túl rajta, hogy utána újra két napig aszalódhassak az ágyban, mint mostanában oly sokszor. Legalább kipihenem magam, mielőtt újra találok valami fasza kis állást, amiben halálra unhatom magam. Talán csak a tegnapi buli maradványa, amit sikerül kihánynom, de talán jobb egy kicsit, szeretném bebeszélni magamnak. Mégis sajnálom, hogy a tükörbe nézve egyáltalán nem tetszem magamnak. Hiába a csinos ruha, lassan a hajam is megszárad, mégsem az igazi. Hátat fordítok, ahogy elhagyom a fürdőt. Figyelmen kívül hagyom a megjegyzésed, nem reagálok rá, csak az ujjaim rándulnak meg. Nem miattam késtünk, kurvára a te hibád, hogy megint főnökösdit játszol, de nem hozom a tudtodra a véleményem, most már talán semmivel kapcsolatban nem kéne. Nem szórakozom veled, befejeztem, csak a gyomrom remeg, az idegességtől, az éhségtől, bár ha rá gondolok, hogy ennem kell újra elfog a hányinger. Bezárom a lakást és követlek a lifthez. Nem nézem meg hátulról a segged, nem vágyakozom a bőröd érintése iránt, ahogy szoktam, csak csatlakozom én és a rettenetes jó kedvem. Tartom a távolságot, amit belősz szavak nélkül és nem is mászkálok át rajta. A lift kijelzőjén figyelem a számokat, próbálom kitalálni, hogy mit akarok, de jelenleg csak a semmi az egyetlen, ami válaszként felmerülhet. Mégsem érzem a kínos csendet, a feszengést, egészen egyszerűen vagyunk egymás mellett. Persze nem vagyok hülye, tudom, hogy nagyon ideges vagy, többek között ezért sem szólok egy szót sem. Nem tervem, hogy magamra haragítsalak ennél jobban. Árnyékként követlek, meg sem lepődöm, hogy nem nyitsz ajtót, az csak kiváltságos pillanatokon jár, mikor elérem a ribanc státuszt, most meg csak egy hétköznapi reggel van. Elhúzom a szám a gondolatra, miközben beszállok a kocsiba. Gyorsan csatolom a biztonsági övet, és már kapaszkodom is az ajtóba, és az ülésbe. Nem szeretem, amikor így vezetsz, hiába vagy nagyon jó, mindig félek, hogy meghalunk, akár ha valaki más hibázik. Örülök a zenének, legalább nincs csönd, most nem tudnám kitölteni. Az elsuhanó utcát nézem, az emberek nagyon mászkálnak, mindenki éli a saját kis életét, szerintem engem sokan irigyelnek, hogy melletted ülök, sokan meg szidnak a vezetési stílusod miatt. Kibírom, hogy a lábad, a kezed nézzem, amit annyira szeretek, ahogy az izmok kirajzolódnak a ruha alatt is. Nagyon szeretem a tested, nehéz távol lenni tőle, talán ahogy megnyugszom nekem is egyre nehezebb, de nem kerít hatalmába a mindig velem tartó, elsöprő érzés, hogy hozzád akarok érni, veled akarok lenni és szexelni. Most vagyok, mintha pihenőre lennék kapcsolva. Zavaró és cseppet sem ismerős érzés. Felnézek a hely táblájára mielőtt belépünk, nem bánom, hogy nem valami full puccos helyre megyünk. Tőled ahhoz lennék szokva, bár ez nem az a helyzet. Gondolatban vállat rántok, eldöntöm, hogy csak vagyok. Megpróbálok nem akarni semmit, csak lenni, csak... fogalmam sincs hogy kell ezt csinálni. Az étlapot böngészem, mikor megjelenik a csaj a kávéval. Tipikus hajat cibálni való picsa, aki rád nyomul. Akinek el kéne kapni a tarkóját, belerántani az asztalba, és jelezni, hogy rohadtul itt vagyok, Veled! Össze szorítom az állkapcsom, és visszatérek az étlapra. Majdnem tönkre teszem a papírt, az ujjaim úgy szorítják, hogy belefehérednek, nehogy megtépjem, de ma nem lehet, ma semmit sem lehet. Nem is látom a betűket, csak a hangod hallom, így én is rendelek egy rántottál, az legalább csúszós, lehet le tudom tolni, és nem akad meg a torkomon. Megvárom, hogy elmenjen a csaj, csak utána teszem le az étlapot, és az asztal szélére csúsztatom. - Én... nem hoztam semmit. Minden otthon maradt, elfelejtettem, ne haragudj! - Állok neki mentegetőzni egyből, és hátrébb is tolom magam a széken. Nem hogy pénzt vagy kártyát nem hoztam, de telefont sem, és még a lakáskulcsom is automatikus mozdulattal a bejárati ajtó mellett növény mögé bújtattam, ahogy szoktam, mikor bulizni megyek, hogy ne legyen nálam. Hevesebben dobol a szívem, el tudnám bőgni magam, megint szerzek egy rossz pontot, megint csak elcseszek valamit és újra utálni fogsz. Beharapom a szám szélét, gyűlölöm ezt a napot. - Gyerekként mindenki állatkertet vagy cirkuszt akar, nem reggelizőt. Fura lehet az öcséd. - Kimondom a szavakat, és vissza is szívnám őket legszívesebben. Lejjebb hajtom a fejem, elkerülöm a tekinteted, nem az öcsédet akartam kritizálni, de tényleg fura, bár adja magát a kérdés, milyen lehet, ha te ilyen vagy. Vajon te tudsz főzni? A tesód már rég nem érdekel, beúszik egy kép, ahogy a konyhádban állsz, főzöl, meg én is ott vagyok, igazi filmes jelenet, de egy kalapáccsal kipukkasztom, mosolyt erőltetek az arcomra, amolyan "bocsi, nem úgy értettem" típusút. Szerintem egy sün és egy gömbhal játszik egymással a hasamban. - Így már érthető az egész. Én nem ismerem ezt a helyet, régen, egy időben jártunk ide Apuval, de aztán abba hagytuk. Lehet megdugta az egyik pincérnőt, és nem jöhetett ide többet. - Vállat vonok, tényleg gyerek voltam, és még a nővéremet is hoztuk magunkkal. Nem is emlékeztem a helyre, csak hogy idejöttünk villan be, hogy tényleg jártam már itt. Nem mintha sok jelentősége lenne. Körbe pillantok, a legtöbb asztalnál ülnek, van, akin látszik, hogy megbeszélésen vannak, gondolom valami kicsi, iroda nélküli vállalkozás, aki itt tanácskozik, mások szerelmesek. A tekintetem visszaszalad rád, de képtelen vagyok az arcodba nézni. És itt vagyunk mi. Csak úgy vagyunk, sehogy, vagy talán még úgy sem. - Nem akartam ezt, ne haragudj! - Az ajkam harapdálom, nem tudok cseverészni veled a semmiről, nagyon rosszul érzem magam, szeretném, ha nem haragudnál, ha újra akarhatnálak és vágyhatnék rád, mert ezt nem bírom. Gyűlölöm az érzést, hogy nem érzem a jogot irántad, hogy nem akadhatok ki, hogy a pincérnő kikezd veled. Tudom, hogy amúgy sem, nem vagyok hülye, mégis mindig megtettem, te pedig max jól szórakoztál rajta. Akarom ezt, ahogy volt, el akarom képzelni, hogy megverem. Főleg, mert megint jön vissza azzal a csábos járásával, az idióta, ronda szájával, és igazából baromi szép. Biztos visszajössz majd, és lefekszel vele, talán a munkát is neki adod. Az asztalt nézem, ahogy mellénk ér, és leteszi a tányérokat. Érdekes módon az enyém sokkal nagyobbat koppan, mint a tiéd, amit olyan gondosan tesz le, és lassan... Ujjaimmal a combomon dobolok, szólásra nyitom a szám, de időben elkapom a gondolatot, és csendben maradok.
Eltekintek attól, hogy merő durca vagy, pedig ha valakinek lenne oka agyfaszt kapni, akkor az én vagyok, nekem ugrott a reggelem és mellé kurva kellemetlen, hogy a melóval sem haladok, de nem félek, hogy behozom a csúszást, csak kell találnom valakit, aki csöppet alkalmasabb a munkára, mint te vagy. Jelenleg nálam nulláról kezded a létra megmászását és nem vagyok benne teljesen biztos, hogy engedlek az első fokra is fellépni, mert nekem is kéne bíznom abban, hogy nem árulsz el féltékenységből, dacból ám vagy hisztiből, hiszen ha valaki ki akar lépni egy játékból, mi sem egyszerűbb, mint más szövetségeseket keresni. Neked pedig még könnyebb a dolgod, mert csak haza kell szaladni apuhoz, mesélni a kis stiklijeimről és kellemetlen helyzetbe tudnék keveredni villámsebesen. Nem kockáztatnék, most nem. Lila dunsztom nincs róla, hogy mi az oka annak, hogy most itt ülök veled szemben és beszélgetést kezdeményezek, mert az biztos, hogy nem, hogy én nyerjem el a te bizalmad, ahhoz nagyot kéne dobbantani, hogy engem ez ennyire érdekeljen. Emberségből sem akarok vizsgázni, mert faszára nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam. Talán fiatal korod teszi és a múltunk, hogy nem hagylak magadra a sírámoddal. Ez most az utolsó esély arra, hogy magadhoz ragad az értelmesebb éned és összekapd magad, vagy esküszöm, kilépek kacifántos kis életedből. Az a baj, hogy én már megkértelek, hogy ne szeress belém, holott tudtam, hogy meg fogod tenni, csakhogy a te szerelmed, drágám, nem nekem szól, hanem az ideának, amit felállítottál, én jelenleg az ábránd vagyok, amit üldözöl, de nem rejtőzik mögött ember. Vagy csak én nem. Ezt kéne megérteni, hogy az álmok csak nagyon ritkán vállnak valóra, nem ez a dolguk, hanem az, hogy két lábbal a föld felett tartsanak. Téged jelenleg a felhők felett, olyan 300 méterrel. A vágyad egy lufi, amit egy ideje fújsz, préseled a levegőt és most az arcodba robbant, te pedig halálra rémültél a durranástól és attól, hogy kiderült ez nem túl tartós gumi, nem fogja meg a vágyképeket, hagyja őket elúszni. Látod már vajon, hogy nem vagyok herceg és fehér lovam sincs? Hogy én valóban az a seggfej vagyok, akinek hiszel? Nem vagyok több, ebben az értelemben. A düh még hullámokat vet a szervezetembe, rágja a húst a csontjaimról, túl lassan higgadok csak le. Tekintetem meglegeltetem rajtad. Érted vajon, mi történt ma? Hiába választottál engem, mert sejtem, hogy beszéltél az apáddal, most minden a semmibe hullott. Ha szeretnéd, elmondom szájbarágósan, hogy a dolgok miért történnek így. Mégsem kezdek bele, nem akarok neked magyarázkodni, nem szeretném, hogy azt hidd, nagyobb a jelentősége a dolgoknak, mint amekkora valójában. - A tulaj van, hogy elfogadja természetben is. – remélem egy percig nem hiszed, hogy hagynám, hogy te fizesd a reggelim, ha meg velem vagy, akkor a sajátodat is. Mikor történt köztünk ilyen, most őszintén? Hát de szép lenne, fizetnéd a cehhet. Ne szopass már, hogy ezt te beveszed. Mégis megmosolygom a jelenetet, pedig leginkább ordítani lenne kedvem. Hagyom a gondolataim messze vonatozni a jelentől, oda ahol, még van valami. Jellemző ám, hogy még te vagy megsértve én pedig csákánnyal töröm a jeget, mikor kapsz vajon észbe? Arcod arról mesél, hogy a viccel is beléd rúgtam, bármikor máskor már nekem ajánlgatnád, hogy megfizeted máshogy. Fú, de fáradt vagyok ehhez. Szeretnék csettinteni az orrod előtt, hogy kirángassalak a mélabúból, de íziben. Újból felnevetek. - Nathaniel nagyon furcsa, de a kisebbik öcsém jobban, mégis azt hiszem, hogy mindkettő mégis így teljes. Talán neki az egész életünk egy cirkusz volt, az volt neki házi. – vállat vonok, olyan finoman, hogy szinte meg sem történik, főleg mert engem kifejezetten zavara vállvonogatás, idegbajt kapok tőle. Gondold apád innen kitiltható? Csak felvonom a szemöldököm, szórakozottan megkeverem a kávémat a kiskanállal, pedig nagyon kevés cukor van benne, nem szeretem elrontani az ízét. De azért vannak a városban jobbkávézók is. Nehezen hagyom figyelmen kívül, hogy én megnyílok, te pedig csak azért nem hallgatsz, mert beszéltetlek. Kezdem azt érezni hiba volt. Otthon kellett volna hagyni és szarni rád. - Mit? – firtatom, mert most mit nem akartál? Annyi minden történt, hogy már nem tudom, mi az amihez végül nem fűlött a fogad? Csak egy biccentéssel köszönöm meg az elém helyezett tányért, a villáért nyúlok, felszúrom az első darabot. Látom a feszengést a testedben, hogy cselekednél, de nem foglalkozom vele, ahogy azzal sem, hogy zavar a játékos flört, de akkor is kussolnod kéne, ha itt helyben, előtted baszom meg, mi közöd is lenen hozzá? Szívből remélem, hogy ma nem kell újra megreguláznom téged, mert bitangul unom és nem lenne túl jó vége. Nem csak a pofon nyomait kéne lehegeszteni magadon, de bizony rosszabb is történhetne. A számba tolom a rántotta első falatját, harapok a zsemléből, esküszöm máris jobban vagyok. Kifejezetten érdekel, hogy mi az, amit nem akartál? Felkurni idegileg? Belém szeretni? Határokat feszegetni? Elhinni, hogy a világon minden lehetséges? Vagy csak itt ülni? Vagy az egészet? Mert kiléphetsz az ajtón, egyszer és mindenkorra, senki nem fog az utadba állni, ezt garantálom.
Tárgy: Re: New Possibility Hétf. Jún. 25 2018, 22:39
Őszintén bevallom, nem érzem jól magam. Erősen ki lettem rángatva a komfort zónámból, ami máskor nem zavar, de most a hangulat valahol Kamcsatka felé száguld, így nem találom a helyem. Érzem még mindig a belőled áradó negatív energiákat, nem tudom eldönteni, hogy haragszol, dühös vagy vagy bármi egyéb, csak egészen egyszerűen rossz. Elfog az érzés, hogy csak megölelnélek, és szájon csókolnálak, hogy elmúljon ez az egész, talán ha fel tudnálak húzni, ha szexelnénk... de nem látok rá esélyt, úgyhogy ülök én és a gyomorgörcsöm, és megpróbálom túlélni az egészet anélkül, hogy bőgnék. Fogalmam sincs, hogy hogy lehet, hogy én mindig mindenből rosszul jövök ki. Akár hányszor akarok jót tenni neked vagy csak úgy, mindig az lesz a vége, hogy dühös leszel és rám haragszol. Pedig soha nem ártanék neked, ezt tudhatnád, mindig annyira próbálkozom a kedvedben járni, hogy minden úgy legyen, ahogy szereted. Szomorú vagyok, hogy soha nem látod, pedig rengeteg mindent tettem érted, oké, sok olyat, amiről nem is tudsz, hogy mennyire mentem például szembe az apámmal, és mit áldoztam fel érted, nem is vetem a szemedre, de elkeserít, hogy hiába próbálok mindent megtenni, hogy a kedvedben járjak, csak egyre rosszabb lesz az egész. - Azt nem vállalom! - Tiltakozom egyből, még a két kezem is kiteszem magam elé, ahogy megrázom a fejem. Körbe is nézek, passzolom, ki a tulaj, de nem. Hogy gondolhatod, hogy ilyet tennék? Te vagy az egyetlen, akinek bármikor alá fekszem, senki mással szó sem lehet róla. Egy jó ideje, lassan mióta ismerlek semmiről sem lehet szó senkivel. Észre veszem a mosolyod, egy kicsit oldódik a csomó a gyomromban, kifújom a levegőt, akkor most nem szopatsz vagy támadsz nekem szavakkal. - Inkább tudsz kölcsön adni? Otthon visszafizetem! - Felajánlok végül egy másik megoldást, ez az egyetlen módja, hogy kifizessem a reggelit, de leesik, hogy szórakozol, és bár nagyon nehezen megy, azért próbálom én is oldani a hangulatot. Ritkán fordul elő, hogy nem találom a szavakat, hogy nem tudok össze-vissza beszélni bármiről, és nagyon szar érzés, nem is tetszik, pont ezért idegen az egész helyzet. Mégis úgy érzem, hogy késélen táncolok, és nagyon nagy tétje van, ha esetleg egyetlen egyet rosszul lépek. Nem tudom mi, csak a mélység van, ki tudja mi vár az alján, de ha belezuhanok, tuti, hogy végem. - Olyanok akkor, mint Te? Neked is játék az egész világ!? - Minden bántó él nélkül kérdezem. Azt sem tudtam, hogy két testvéred van, nah jó, nem igaz, az interneten fent van, tudtam, de te nem mondtad soha, most sem tudom, miért teszed, nem is számít, ahogy maga a tény sem, de mégis elmondod, és ennek örülök. Nem tudok elképzelni belőled még kettőt, legfeljebb más kontinensen, azt meg nem hiszem, hogy úgy vannak. Minden esetre érdekesek lehetnek, igaz, nálad nem jobban. Újra kezdem úgy érezni, hogy van véráramlás a testemben, figyelem a mozdulatot, ahogy a kávét kevered, az első kávémba, amit fizettél belehamuztál. Te vajon emlékszel rá, vagy csak nekem maradt az egy fontos nap? Nem sokáig tudod agyalni rajta, vissza kérdezel, amitől újra ideges leszek, de legalább kapok egy kis gondolkodásnyi időt, amit el is szúrok, mert sokkal jobban érdekel, hogy nézhetne ki a szőke picsa a villámmal a szeme helyén. Nem lenne rossz, megnézném. Nem is nyúlok a reggelihez, figyelem, ahogy te neki látsz. Ehettél volna így nálam is, ha megvárod, amíg kihozzák, amit rendeltünk, és utána szexelhettünk volna, vagy előtte, vagy közben, nekem mindegy. De mennyivel jobb lenne nem a szavakat keresni, hogy mit mondjak, mit mondhatok, vagy mit nem. Felveszem a villát, hogy megbökdössem a reggelim. - Hogy nem készültem el. Sokáig fent voltam éjszaka és fáradt voltam, te pedig hirtelen keltettél. Nem akartalak felbosszantani, én sosem akarom, hogy dühös legyél, de mindig történik valami, amitől leszel, hiába nem tehetek róla. Komolyan nem akartam, hogy elkéss, vagy hogy haragudj rám! - A reggelimet bámulom, csak loppal nézek fel rád, ujjaim egymást morzsolják a szabad kezemen, ideges vagyok megint. Félek, hogy ettől is dühös leszel, megharagszol, pedig ha tudnád, hogy csak annyira egyszerű dolgot szerettem volna. Belekóstolok a rántottába, alig megy le a torkomon, pedig finom. - Megpróbálok máskor jobban figyelni és nem felbosszantani, meg azt csinálni, amit mondasz. Igyekezni fogok, megígérem. - Tényleg komolyan gondolom, lábaim a földön dobolnak, kezdem megint úgy érezni, hogy mindjárt elájulok, de eddig nem nagyon sikerült, reméljük nem most kezdem el. Remélem érzed, vagy tudod, hogy komolyan beszélek, én a múltkor a fegyverrel sem akartam semmi rosszat, csak nem gondoltam végig. Eszembe sem jutott, hogy neked bajod származhat belőle, mert soha nem volt a kezemben még pisztoly, nem használtam, és nem tudom, hogy működik ez. Ha nyugodtan végig gondolnám, vagy filmen nézném én is látnám, hogy ez hülyeség volt, de ott, lesokkolva eszembe sem jutott, hogy bajod származhat belőle. Megint egy dolog, ami önhibámon kívül bosszantott fel, de én fizettem meg az árát. Minden igyekezetemmel próbálom titokban figyelni a reakciódat, de mivel szemben ülsz velem, nem könnyű ezért biztos, hülyén néz ki a próbálkozás, de nem tudom kihúzni magam és a szemedbe mondani, egészen egyszerűen képtelen vagyok rá.
Újra elnevetem magam, majd lemondóan legyintek is. Sejtettem, hogy kihagyod a tulaj kiszolgálását, de nem is vártam mást, csak egy poén volt, ami nagyon lassan ér földet nálad, mondhatni hallom, amikor lezuhan a tantusz. Éhesen korog a gyomrom, a kávé sem esik jól az ürességbe. Nem fejtem ki, hogy nem kell fizetned, hiszen lássuk be, nem viselném el, ha egy nő állná a cehhet, Férfiból vagyok, vagy mi a picsa? Komolyan hiszem, hogy ha mindenben nem is, de ebben tartanunk kell magunkat a jól bevált formulákhoz, annak ellenére, hogy téged is kevertelek már szarba nem is egyszer, de nem tervezem megint megtenni, azt hiszem most jelenleg nem vagy rá készen, én pedig nem hergelnélek, most nincs kedvem. Igazából egy pöccintés és elvégezi az agyam a befejezetlent, elszáll a picsába, én meg megint idegbajt kapok. Nem kéne hergelni, nekem sem magam. Essünk túl azon, ami fáj, ami volt, ami őröl és jobb lesz, minden. Vagy nem. Nem adok kölcsön, nem hiszem, hogy tényleg fizetned kéne, ennyit még elbír a büdzsé. - Jobbak, mint én. – tény. Mindketten jobb emberek, mint én, az öcsém meg főleg, ő kibaszott naiv és imád élni, olvasni, ő amolyan kultúr sakál. Talán most, hogy az apám elpatkolt, most majd a saját lábára áll, vagy a mostoha őt veszi kezelésbe és az övére roppant. A helyzet az, hogy a nő nem sokat örökölt, ellenben az öcskössel, apámnak is volt jó ügyvéde, igaz nekünk dolgozott. Jóízűen elrágom a tojást, pedig magától omlik a számba, iszonyatosan éhes vagyok, a gyomrom már lassan falatnyira szűkült, lehet inni is kevesebbet kéne. - Ha nem tekinted játéknak, ha túl komolyan veszed, akkor a dolgok nem állnak összes. Játssz, élvezd! – tudom, hogy nem akarsz megbántani, tovább megyek nem mersz megbántani. Mert kezded érezni, hogy veszélyes vizekre eveztél és, hogy elveszíthetsz mindent, ami velem kapcsolatos, ami hozzám tartozik, ezzel te magad vesztesz el engem, na ezt nem akarod. Tudom, hogy kötődsz, emiatt szeretnél többet, mindent. Amit én nem adhatok meg neked, egyszer talán megérted, lehet emiatt adom neked az ezredik esélyt. Várok. Mi az amit nem akartál, mi miatt fogsz most bocsánatot kérni, amire nem sok szükség van, de azért tedd meg, neked lesz könnyebb úgy. Mit mondjak neked erre? Csak sablont tudnék, kifejthetném megint, hogy mi munkatársak lehetünk, játszótársak, ha már felvetetetted. De ehhez neked is el kell kezdened élvezni az életet, azt, ami jut vele, ki kell használni, mert egyszer felnősz komolyan, feleség leszel, anya. Az majd véget vet a komolytalanságnak, akkor kell majd eldönteni, hogyan szeretnél önmagad lenni. Nincs még ideje. Félek tőle, hogy én pedig alapból veszem az embereket hülyére, kihasználom őket, kellékek csupán, ugródeszkák. Üzlet, abban nem lehetsz komolytalan, minden másban pedig igen. - Nem haragszom, hanem nem értem, nem tudom, hogy mit szeretnél tőlem? – mi az, amiről elhiheted, hogy a mienk lehet, pedig nem. Korty narancslével öblítem le a tojást a számban, a zsemlét. Feléd pillantok a tányéromról. Végig azt hittem, hogy tisztában vagy vele ki vagyok én, mi vagyok én, mit adhatok neked és megelégszel vele, hogy belátod, mennyire nem azt kaphatod, amire vágysz. De hidd el nekem, hogy nem tudnál velem mit kezdeni. Sok lennék neked, a gyermeki lelkednek, a fájó szívednek, a sajgó lelkednek. Amit én adhatok azt kimaxolod a lehető legjobban. Ennél több nincs bennem, ha egyszer észrevennéd, akkor csalódott lennél, hogy valóban mennyire nem veszem komolyan az életet, ami nem üzletet, ami nem pénzt hoz, ami nem hatalmi játszma. Én csak abban vagyok jó, elvenni. Kitépni másokból, hogy aztán dagonyázzak benne. Én a pokolból származom, neked pedig egy kedves férfi kell. Csevegő a hangom, nem számon kérek, lehet ideje tisztázni, hogy mi lehet köztünk. Mond, hogy nem élvezted a dugásokat, hogy a tested nem kíván, hogy nem vagy bezsongva a közelemben, hogy a szex nem elég. Mond akkor ki és tegyük ezt is tisztába, ha ideje van, hát ideje van. Vágd ide, legyél kegyetlen, egy ideig tudod azt tenni, nincs ezzel baj, csak egy kicsit tedd, de engem komolyan érdekel, hogy mit képzelsz el. Hófehér menyasszonyi ruhát, lagzit? Örök szerelmet? Családot? Mégis mit? Azt meg kurvára ajánlom, hogy legközelebb ne húzz fel, ne mondj ellent, de lássuk be ez rövid ideig fog menni. Ismerlek jól. Túl jól.
Tárgy: Re: New Possibility Kedd Jún. 26 2018, 22:03
Nem értem magam, hogy miért esik ennyire nehezemre beszélgetnem veled. Talán mert sok van a számlámon, talán csak mert félek, hogy egyetlen egy szót olyat mondok, ami nem tetszik, pedig nem akarlak felpiszkálni már. Kezdek megnyugodni, de valahogy szomorúságot, vagy inkább csalódottságot érzek, amit nem tudok hova tenni. Meg ezt az egész helyzetet, ahogy mesélsz, és beszélsz, és gőzöm nincs, hogy miért, mert nem szoktál. Nagyon is örülök neki, csak nem tudom hova rakni, ez az egész reggel olyan szürreális, még fel sem ébredtem normálisan. Nah jó, arról gondoskodtál, de nem egészen tértem magamhoz, és valahol a víz és a pofon között elkallódtam, úgyhogy nem is találom az eredeti énem. - Azt nem hiszem. - Megrázom a fejem, tényleg nem hiszem. Vannak hibáid, ezt aláírom, de alapjáraton nincs veled semmi baj. Nem gondolom, hogy rossz ember lennél, hirtelen haragú és agresszív, az vagy, tény, de ettől nem vagy rossz. Szerintem ezek is hozzá tartoznak ahhoz, amiért szeretlek, bár ha jól emlékszem, már az első találkozásunkkor elkezdődött ez az egész, pedig nem ismertelek. De jobban belegondolva már ott is megszopattál, és paraszt voltál. De ettől nem leszel rossz, és ha ez a véleményed, nem akarom megismerni a testvéreid. Persze, csak ha olyan az alkalom, és oka van. Úgy bármikor! Figyelem ahogy eszel, ezt is olyan jóízűen teszed, jó nézni, bár én magam nem vagyok éhes, csak leerőltetek néhány falatot, pedig nem esik jól. De azt szívesen nézném sokáig, ahogy te eszel, mert élvezed. Néha olyan jó csak nézni téged, ahogy élvezel valamit, ami tetszik, napestig ellenék a látvánnyal, még így, ruhában is. Elhúzom a szád a szavaidra, felhúzom a vállam. Régen élveztem, tudtam élvezni, emlékszem, őrültségeket csináltam, hülyeségeket, és semmi nem számított. De most úgy érzem tétje van, te vagy az, így nem tehetek meg semmit. Csak veled akarok lenni, a közeledben, akárhogy, bárhogy. És így már nem lehet játékra venni az egészet, így véresen komoly, talán ezért lettem ilyen, talán azért nem vagyok annyira idióta hülye néhány értelemben, mint régen. Leszámítva az elmúlt kb egy hetet. De ezt mégsem mondhatom meg neked, nem is akarom. Én, amikor játszom nem az a cél, hogy bántsam az embereket, lehet neked sem, csak mindig úgy sikerül, nem tudom. Nem akartam, hogy vissza kérdezz, megelégedtem volna egy bólintással, vagy bármivel, újra össze ugrik a gyomrom, nem mondhatok el neked mindent, nem is akarok mindig nyitott könyv lenni, muszáj lenne, hogy legyen dolgok, amiket nem tudsz rólam. Oké, vannak, de komoly dolgok is, nem láthatsz mindig belém, és nem hagyhatom, hogy három lépéssel előrébb járj. Tudom, hogy hülyének nézel, de tévedsz. A villámmal a tányért bökdösöm, az ujjaim az asztalon dobolnak, próbálom kitalálni, hogy mégis mit mondhatnék, mit válaszolhatnék, mert nem tudom, magam sem tudom. Vagyis de, de mégsem mondhatom azt, hogy nem mit szeretnék, hanem egészen egyszerűen téged szeretnélek. Mindig, és örökké, és folyamatosan. A közeledben lenni, hozzád érni, most is az asztal túloldalán ülni, hogy a kezem a combodon pihenhessen, leütni a pincérnőt, amiért flörtöl veled úgy, hogy ne szólj érte egy szót sem. Csak szeretnék veled lenni, de ezt tudom, hogy nem lehet. Viszont a gondolattól legalább sírhatnékom támad, éljen a jókedv. - Én csak... minden szétesett, amikor elmentél. Totál eltűntél, és elcsesződött mindent. Rendbe tettem, találtam melót, és kezdtem normális felnőtt lenni, mire visszajöttél, és megint mindent felzavartál. És ez a legjobb! Mert annyira örülök, hogy itt vagy, de mindig minden elromlik, és minden tönkre megy, és minden az én hibám, és annyira a kedvedben akarok járni mindig, de soha nem sikerül, mert mindig csak mérges leszel, és bántasz. És olyankor félek tőled, és azt kívánom, ne legyek a közeledbe, de két perc alatt elmúlik, és újra csak ott akarok lenni veled. - Úgy hadarom le az egészet, talán nem is értesz belőle mindent, nem is bánnám. A tányéromat nézem, kipécéztem egy falatka sajtot, amit böködök, lassan darabjaira hullik, de nem is baj, magamról is ezt érzem, hogy szétesőben vagyok. De nem veszed észre, hogy mindent adnék, tényleg mindent, a családommal szemben is téged választanálak, és tettem is, ha azt mondanám, költözzek veled Madagaszkárra, mert ott leszel és akár csak melót tudsz, elmennék veled. De ezt te nem tudod, fogalmad sincs róla, hogy mennyire fontos vagy nekem. - Szeretném, ha akarnál egy kicsit. Bárhogy, akárhogy! - Halk suttogássá halkul a hangom, nem akarom igazából, hogy meghalld, és valahol mégis szeretném. A szám szélét rágom, a kezem az ölembe teszem, szédülök, olyan ideges vagyok. Sejtem, hogy megint találsz majd valamit, amin kiakadsz, de kész vagyok, teljesen. Leteszem a villát is, hányingerem van, képtelen vagyok enni. Napok óta bulizom, rég került ennyi alkohol a szervezetembe, és most mintha még mindig benne lenne a legtöbb, mintha nagyon másnapos lennék, úgy érzem magam. Talán ha tényleg elájulnék, akkor itt hagynál? Lehet meg kéne próbálnom, mert hogy rád nézni, és a reakcióid látni a szavaimra nem akarom, sokkal érdekesebb a hideg rántotta.
Fura nekem, hogy beszélgetünk, hogy szóba kerül a családom, nem is tudom miért teszem, holott nem titok, amit elmondtam, azokat megtartom magamnak, amik nem tartoznak senkire. Nem hazudom, hogy barátaim lennének, olyanok, akik számítanak, akik nem szövetségesek. A bizalom nálam egy nagyon kemény fallal körül vett érték. Csak a testvéreim kapják meg tőlem, mert eleddig mindenki visszaélt vele, még akkor is, ha éppen csak hangyányit adtam belőle. Nőben pedig megbízni… majdnem felnevetek a gondolaton is. Soha. Fura mind, pióca, haszonleső. Adnak valamit és cserébe minden kell nekik, egy az egyben, ami vagy. Uralkodni akarnak, megszelídíteni, de felelősséget nem vállalnak. Sírnak, könnyekkel próbálják elérni, amit akarnak, azzal, hogy sajog a lelkük. Nekem egy nagyon erős nő kéne, olyan, aki leszarja a világot és tudja mit jelent hozzám tartozni. Egy ilyen vár odahaza, aki nem kérdőjelezi meg, amit mondok, a lényem, a mivoltom. Hajlandó gyereket szülni, nem fog hepciáskodni, nekem ugrani, elgáncsolni, hogy aztán mellém üljön és addig simogasson, míg már nem harapok. De ehhez NŐ kell, olyan magabiztosság, ami keveseknek adatik meg, önbizalom, életképesség. Az, hogy önmagában higgyen, hogy tudja mit jelent nőnek lenni, mégis elfogadja, hogy felette állok, nem köt belém, nem nevel, nem formál észrevehetően, tudja, hogy meg fog történni, okosan dolgozik az ügyön és én hajlamos vagyok a csapdába sétálni, mert ez is csak egy játék, amit meg kell nyerni. Figyellek, beiszom a látványod és azt kell, hogy mondjam, kiöltem belőled azt, ami izgalmassá tesz, ami ugyan gecire bosszant, de élettel töltött meg. Nem azt mondom, hogy velem kell fasztméregetni, de olyan mélye vagy magadba borulva, amit jelenleg nem is értek. Tudom, hogy nem a pofon hatott így, sokkal inkább a lelkedre mért ütés ért célba, pedig meg sem indítottam. Szavaidra felszalad a szemöldököm, hallgatlak, rágom a reggelit, mint, akinek jobb dolga sincs. Azon mélázok, hogyan adjam tudtodra, amit gondolok, anélkül, hogy gyermeki lelked még jobban a sárba tiporjam? Mert jól sejtem, megint ez fog következni, te meg még mélyebben esel depresszióba, ami nem az én hibám, mégis engem teszel felelőssé, mint, ahogy az a szavaidból is menten kiderül. Kedvem lenne eléd állni, megrázni a vállad és az arcodba ordítani, hogy szedd már össze magad. Pislogok az elém pakolt vallomásra. Nem tudom, hogy mit kéne vagy mi az, amit mondhatnék rá? - Nem függhet az életed tőlem. – egyszerűen nem látom át, hogy mit szeretnél ezzel, kicsit kezdem azt érezni, hogy a pszichológusodként kezelsz. Most akkor jó, hogy itt vagyok vagy nem? Talányok repkednek a fejemben, durva kijelentés fogalmazódik meg bennem, de lenyelem az aktuális falattal együtt, ha most beléd törlöm a lábam, itt fogsz nekem bőgni, azt meg nem szeretném. - Meg kell tanulnod, hogy mi az, amit megtehetsz és mit nem, milyen büntetést bírsz el cserébe. – nem arra gondolok, hogy erőszakot teszek rajtad, vagy megütlek, hanem, hogy mennyire éri meg a szíved elveszteni egy-egy játszmában, mert én nem fogom megmenti, kisedényre tenni, megmérni és dönteni helyetted. Egyszerűen nem várhatod el tőlem, hogy megadjam, amit szeretnél, mert a késztetés nincs meg bennem. - Az elején kértelek rá, hogy ne szeress belém, gondolom azóta rájöttél, hogy nem kifizetendő. – noha nem vagyok hülye, értem én, hogy ez egy veszett fejsze nyele, hiszen a dolog már megtörtént, elvesztél és mély gödörbe estél, de, ami fontos én ezzel most azt akarom elmondani, hogy hiába éled meg az élményt, ami szerintem nem valós, idealizált képet szeretsz, olyat, aki nem én vagyok, mégis kell, hogy tudd ez nem fog viszonzásra lelni. Egyszerűen nem tudok mit mondani neked. Nincsenek szavak, mert a probléma a tiéd és nem az enyém. Feszengek. Ez a beszélgetés nem nekem való, ezt a barátnőiddel kéne megejtened, anyáddal, nem velem. Keresem a megfelelő szavakat, de leginkább rád ordítanék, hogy ne told rám a kurva problémádat. Nem vagyunk barátok, mi nem vagyunk haverok, te nem vagy a szerelmem, nagyon maximum a szeretőm, neked pedig azt kéne elérned, hogy jól érezzem magam a közeledben, nem pedig azt, hogy fontolgassam a szavaimat, mint egy kisfiú az óvodában. Nem tudok a démonjaiddal megküzdeni, egyszeriben megbánom, hogy belementem a beszélgetésbe, hogy visszakérdeztem, hogy zokszó nélkül szembesítesz a hibámmal, ki a faszom hatalmazott erre fel téged? Mély levegő, nyugalom. - Elhiheted, hogy nekem sem élmény bántani téged, de hiába tudod, hol vannak a határok, rendre átléped őket, szabályokat próbálsz felállítani. Csak gondold végig, mennyi esélyed van rá? – kell, hogy lásd ez a dolog nem működik köztünk, sem így sem máshogy. Itt én vagyok a nagyobb kutya, én baszok rá és vagy vele egyaránt. De a könnyes hisztéria nem segít. Kínlódom a beszélgetésben, hiba volt, ugyan az enyém, de attól még hiba. Kár volt. Nem kellett volna belemenni, mert most rám borítod és elvárod majd, hogy én ezt vegyem figyelembe, pedig nem fogom. - Ez az állításod nem igaz. – világítok rá, a villámmal feléd mutatok, hogy tudd, tényleg rád reagálok. Agyalok egy pillanatig, hogy kifejtsem-e, amire gondolok? Vagy hagyjam, hogy kitaláld magad, de félek, hogy nem fogod. Az üres tányér közepére fektetem a villám, megtörlöm a szám egy szalvétával, megiszom a maradékát a narancslének és a kávémmal foglalkozom. Adok neked pár percet, hogy kicsit összekapd magad, mielőtt beszélni kezdek. - Gondold ezt végig, Judith. Amit adhattam azt megadtam, ha nem akartalak volna, akkor nem lett volna köztünk semmi. – azt hiszem ezek tények. Egyik szexuális aktusunk folyamán sem szenvedtem, te pedig csak részben. De én nem dugok olyannal, aki nem izgat, hiszen van halom másik, aki teszi. Minek is kínoznám magam az ágyban? Szóval ne legyünk lélekkutatók, hogy megfejtsük miről is van szó. - Amit te akarsz, azok érzelmek, kötődés, szeretet, szerelem ne adj isten. – lássuk a dolgokat azoknak, amik. Te nem azt akarod, hogy akarjalak, azt akarod, hogy úgy akarjalak, ahogy te akarsz engem. A képedre formálni, olyanná, ami neked tetszik, ami kielégíti az igényeidet és fekszik az elképzeléseknek. Az, hogy nekem ez nem jött össze és legyünk őszinték nem is akartam, téged porig alázott, mert TE nem láttad be, hogy olyat akarsz, ami nincs. Hisztizhetsz érte, küzdhetsz és harcolhatsz, sőt megpróbálhatod kizsarolni, de azt nem lehet, ami nincs. Akkor pedig főleg nem, ha a függés csak a te oldaladon létezik, a másikén pedig nem. Akkor elhajtás van, az, hogy elhagynak, és te egyedül maradsz a kínjaiddal. Sors vagy éppen nem az. Díjazom, hogy elém tárod a lelked, pont ez az oka annak, hogy nem vagyok veled durva, sőt mi több, próbálok nagyon kreatív beszélgetést folytatni, aminek hála esetleg megértesz dolgokat, tisztább lesz a kép rólam. Ha pedig nem, akkor kicsit hátrébb kell lépni, hogy ne fájjon annyira a fal, aminek neki csapódsz, amikor érzelmi síkon zsarnokoskodsz. A szeretetet nem lehet kierőszakolni, az vagy van, vagy nincs. Hasznot lehet, adni és kapni, függést kialakítani, de akkor nagyon nélkülözhetetlenné kell válni, nagyot kell dobbantani.
Kezdőlap 
Pént. Feb. 14 2020, 20:58 by 
