-Hmm... akkor szirupos és édes dolgokat nem kapsz! - Nevetek, nekem se a kedvencem, nem baj, Reeven biztos szereti. Vagy Josh. Vagy Suzy... szóval csak elfogy!
Csóválom a fejem összevont szemöldökkel, hogy lenyomja a szirupos gofrit, holott nem is ízlik neki.
-Aaaaaaz. - Nevetek, nem láttam még ilyennek, de mókás, tolom elé a tálat, vegyen még.
Mosolygok hogy hallgat rám, nem szeretném ha rosszul lenne, van bőven, remek alakja van, amúgy sem esett most sokat, nincs miért visszafognia magát.
Tüsszög, nekem nem jut eszembe, hogy allergia, mivel egy egész éjszakát volt kinn a hidegben, vizesen. Bár az fura mikor kirohan, várok egy kicsit de nem jön. Lehet nem sült meg a gofri? Vagy nem tudom, elindulok a fürdő felé bekopogok. Benyitni nem akarok, lehet a hasa megy.
-Szívem? - Ez a kaja dolog nekem keresztem, ha kedveskedni akarok vele mindig elcseszem...

//Szóval Seby szirupos és édes, értem értem xDDD//
-Hmmmm.... cukorszirup? Néha a teád is olyan! - Cukkolom kicsit, ha valamelyikbe megszaladt a cukor nekem olyan volt.
Amikor elszalad nem értem, kissé óvatosan megyek utána, mi lelte. Persze mikor a kórházat említi csak pislogok, kinyitom az ajtót nincs zárva, be is megyek.
De mire felfognám rendesen, valamire allergiás már rohan is el, hogy öltözzön, én sem lustálkodom, bár én előrébb járok ebben mint ő. Mindennek meg van a pontos helye, keresni nem kell semmit, fél perc és fel vagyok öltözve, kezemben a kocsikulcs, iratok. Az övé is ha tudom merre szokása tartani. Aztán már pakolom is be a kocsiba és behajtok a munkahelyére.
-Ne beszélj, a légzésre koncentrálj! - De tényleg, csak erre figyeljen, a kalcium gondolom kevés lenne ide ami otthon van, szóval gőzöm sincs mi a teendő, de majd a dokik tudják. Be is kísérem, nem gondolkodom, bár egyre sápadtabb leszek, hogy bekúszik a tudatomba a szag, a sok fehérség, a neonok fénye... Elönt a páni félelem is, de tartom magam, kísérem amerre kell, csak haladjunk.

Franc se gondolná, hogy allergiás rá, nem mondta, ő sem tudta, én fűre-fára, de szedem rá a gyógyszert, így annyira nem vészes. Azt is csak nyáron.
-Jó... kérek neked! - Antihisztamin, antihisztamin... miért van minden gyógyszerek hülye neve?! De nem kell félnie, nem hajtok mint az őrült, ha vezetek megfontolt maradok, csak épp a lehető leggyorsabban megyek, amit a forgalom enged. Rutinom van.
Benn persze ő jobban tudja mi merre, ilyenkor nem bánom hogy "protekciós", rögtön megy is el egy orvossal.
-De... - Mennék veled... de nem elmegy, én ott maradok egy nővel, de csak a hátam mögé rejtem remegő kezeim. Mit csináljak itt? Minden hang ijesztő, hátrálok a falig, igyekszem nem mélyeket lélegezni, mert a szagtól is rosszul leszek. Van szék, lerogyok rá és átkarolom magam. Amelia azt mondta, hogy megkapja az antiszert és jön is ki. Csak várni kell egy kicsit. Egész kicsit. Szóval ha remegve is de várom, hogy jöjjön, az más kérdés, hogy egyáltalán nem lógók ki a közegből, mert teljesen lesápadtam, izzadok és remegek, könnyű elhinni hogy ide tartozom, mint beteg. Pedig semmi bajom, legalábbis nem úgy vagyok beteg. Az agybajra nincs gyógyszer... De mindjárt kijön Amelia, mindjárt.

Na igen... sok mindent elviselek, tényleg, de a kórházak... szörnyűek! Csak betegebbé teszik az embert. Én sem vagyok jól. Úgy érzem, már vagy egy fél órája ülök ott, alig akarok levegőt venni, mert marja a tüdőm és a szemem, igyekszem egy pontra koncentrálni hogy ne legyek rosszul. Azaz rosszabbul. Arra eszmélek fel, hogy valaki leül mellém és megfogja a kezem.
-Jobban vagy? Mintha jobb lenne, jobb a hangod. - De lehet csak én akarom hogy jobban legyen, nem bírok tisztán gondolkozni, remegek ettől a helytől. Ijesztő.
-Mehetünk? Kaptál gyógyszert? - Én végletekig reménykedem. Tényleg a végsőkig, hátha elengedik, azt mondják mehet, hazaviszem, lefekszik, kidobom a szirupot, elsikálok mindent ecettel meg amivel kell... lehet?

Kinn nem viselem jól a kórházat. Egyedül ülni és várni a legrosszabb. Nem tudod mi van, mi lesz... El sem tudom nyomni a remegést és a félelmet, mikor Lia kiül mellém, pedig jobb lenne erősnek mutatkozni előtte, nem pedig gyávának, de... sajnos nem tudom kontrollálni.
Megnyugtat, hogy jobban van, érezhetően, bár jobban nem leszek sajnos. Csak belül, de sajnos az nem olyan látványos mint a fóbiám.
-Kimehetsz? -Ez jó jel, bólogatok, de muszáj megkapaszkodnom és úgy mennem, annyira remegek félek megbotlok, az meg nem csak ciki lenne, hanem veszélyes is hogy az oldalamon van.
-Mih? -Nem mehet haza? Miért? -Oh... értem... megvárlak. -Azt hittem ha kap gyógyszert elmúlik. Mint a darázscsípés... kapsz kálciumot és ennyi, kórház sem kell. Nem akarok arra gondolni, hogy órákig itt kell lennem. Pedig itt leszek. Ha nagyon rosszul leszek maximum bekopogok Reevehez. Gondolom otthon van, ha csak át nem ment Felixhez. Az se gond...
-De nem lesz baj, ugye? - Nem tudom szokott-e lenni, ha nem lenne gondolom formalitás lenne, amit elengednének neki. -Ne haragudj az én hibám... - Nem is értem miért vettem meg az a szirupot. És még azt hittem jó ötlet. Hát nem volt az. Kinn a levegőn csak kicsit vagyok jobban, a tudat, hogy vissza kell menni, hogy ez még a kórház nem sokat segít. De próbálok erősnek látszani, akinek meg sem kottyan ennyi. Fogalmam sincs mennyire van sikerem.

Kitámogat, pedig nekem kéne őt, de... semmi erőm, kész csődtömeg vagyok. Azt mondja maradnia kell megfigyelésen, hát akkor maradok. Nem fogok belehalni, legalábbis remélem... szánalmas halál lenne.
-Nem jó ha ellógod... ez fontos... - Csak miért egy kórházban vagyunk?
Átölel, de ilyenkor árnyéka vagyok magamnak, nehezen reagálok, főleg hogy koncentrálnom kell a beszédre is, ne remegjen túlzottan a hangom.
-Mennyi?! Úristen... úristen... -Ezt már nem bírtam elfojtani, 5-6?! Kicsinál addig ez a légkör, nem, nem megy, az nagyon sok, úristen, az nagyon sok, mit fogok csinálni?! Azt hiszem kissé eluralkodott rajtam a pánik...
Ráadásul az én hibám hogy itt kell lennie...
Bólogatok, mikor magyaráz, hát ezért. Majdnem megöltem a barátnőm... milyen párja vagyok én?
Nem győz meg... erélyesebb kellett volna lennem, hogy csak kóstolja meg, ne falja be az egészet, ha nem is evett még. De persze nem voltam, örültem annak, hogy eszik... mit csináltam? És ha nem lett volna otthon elég gyógyszer? Azt se tudtam volna mit csináljak...
-De ha baj lesz? Itt akarok lenni... -Emiatt tényleg, amúgy persze hogy nem. Ez egy kórház...
-Persze, semmi bajom. - Hazudom, de nem izgat mennyire átlátszó. -Csak aggódom. - Ez igaz. Nem akarnám itt hagyni, mi van ha tényleg megbetegítettem? Nem jó ötlet, nem bírnék otthon semmit sem csinálni. Itt se, de itt legalább a tudat, ha kellek, itt vagyok.

-Mert aggódnak, neked is kéne... - szerencséjére nem teljesen tiszta a fejem, nem jutnak eszembe ilyen összefüggések.
-Szerinted tudnék ilyenekre figyelni? -Sokat néz ki belőlem. Amíg nincs teljesen jól esélytelen, hogy megnyugodjak. Amikor legutóbb a kórházban volt, akkor is egy merő stressz voltam végig.
-Biztos? És ha félvállról vesznek mert nővér vagy? - Nem győzött meg, mi van ha nem figyelnek rá eléggé?
-De biztos? És ha ott ülnék az ágyadnál? - Akkor én rögtön látnám és tudnék szólni.
-Tudom, tudom, de nem szeretném hogy rosszul érezd magad. - Alig fogom fel a puszit is, de amennyire kivert a víz csodálkozom hogy adott.
-Jó... de nálad a telefonod? Hívsz? Hívnak ugye? Eljövök eléd... biztos ne maradjak? Egyedül rossz itt... - Most tényleg magamból indulok ki. Én nem bírnám ki itt egyedül. Fél órát se, nem hogy hatot!
-De nem lesz baj? Hívni fogsz? Küldj smst... óránként... félóránként... teher lenne? Aludni akarsz... jó... - Eljut ez az infó is hozzám végre.-Akkor ha felkeltél! Eljövök érted. Hívhatsz előbb is. Bejövök. Biztos ne maradjak? - Majd itt kinn fogok ülni, akkor nem jön oda doki hogy megnézzen. Persze ha hazaküld hazamegyek, elpakolok, kitakarítok, ilyesmi. Ahhoz nem kell agymunka.

-Nem kizárt... - Őszintén jelen állapotomban fogalmam sincs.
-Próbálkozni lehet csak nem mindig érdemes... - Közlöm száraz torokkal. Nem bírnék koncentrálni. Eleve az idő lesz hogy ezt az állapotot kiheverjem, de ezt nem mondom.
Sajnos ilyen pánikos állapotomban se viccet se metaforát nem értek, így a kacsintással sem bírok semmit kezdeni, nem értem és látszik is rajtam. Én tisztán és szimplán aggódom, komolyan kérdezek mindent.
Gyengén, de próbálom viszonozni azt is hogy fogja a kezem, de jelenleg az enyém nyirkos és hideg, remeg. Nincs benne sok erő, gyengébb pofont adnék bárkinek mint egy kislány.
-Szerintem elraktad. Ha nem használd a vonalast benn, biztos van. - Nővér, itt dolgozik, tuti megengedik neki használni. Ha nem tudja a számom akkor kiírom neki, ezen nem múlik.
-Te csak ne sétálgass, várj meg itt és bejövök. - Még csak azt kéne a sarokra álljon! Viccet félretéve, annyit tényleg nem ér, hogy egyedül legyen az utcán nem teljesen jól. Zsebtolvajok is jöhetnek akármi.
-Jó, de nem mint beteg. - Nekem ez nem elég indok, nagyobb az utálatom, mint a logikám most.
-Jó... jó. - Elég ha akkor hív amikor jöhetek, de ha ír, az csak jó.
Aprókat bólogatok, hogy rendben, megoldom, mindent megoldok még a saját nyomorúságom is, hogy feldolgozom, nem vagyok valami hasznos.
Megvárom míg bemegy, csak aztán sétálok el a kocsiig. Ott legalább 10 perc, ha nem több, hogy annyira rendezzem magam, hogy haza bírjak vezetni. Nem akarok balesetet.
Otthon lezuhanyzom, mert csurom víz lettem, hogy kivert a víz, majd kidobom a szirupot, elmosok mindent, ami érintkezett vele alaposan, a szemetet is kiviszem, aztán a fürdőt is rendbe rakom.
Az smseket olvasom, bár nagyon írok vissza, csak hogy aludjon és kitartás és hamarosan megyek.
Aztán sok mindent nem csinálok, leginkább takarítok és rendet rakok, mert ideges vagyok, hogy vissza kell menni. Kár tagadni, az állapotom ha kórházról van szó még mindig rémes. Főzök valami könnyűt holnapra, hogy legyen mit enni. Ennyi.
De mindent előkészítek neki, ha hazajön, tudjon kényelmesen fürödni, ha akar enni majd aludni.
Ha nem bírtam lebeszélni, hogy kimenjen az utcára, ott veszem fel, de ha lebeszéltem bemegyek érte, nem fogok összeesni, bár érezhetően gyorsabban hagynám el a helyet, mint a patkányok a süllyedő hajót.
Otthon kérdezgetem, minden rendben volt-e, mit mondott a doki ilyesmi, de amúgy engem ez a nap így leszívott, nem kicsit, amennyit aggodalmaskodtam, szóval este sem csinálok semmit, csak lefekszem mellé az ágyba és aludni is fogok, kivételes alkalmak egyike, de nagyon rávenni sem tudna szexuális aktívságra, még csókra sem nagyon, ami tudom fura, de engem ez a fajta passzív aggodalom nagyon leszív. Reggel már jobb lesz. A rádió idejére megyek majd csak el, de ebédre itthon leszek.