Az egy dolog, hogy mondtam Hale-nek, nyugodtan érezze otthon magát a papírmunka közben az asztalomnál, de nem gondoltam volna, hogy ennyire otthon fogja! Az, hogy nem tette vissza a tollat és a hibajavítót, meg a lyukasztót a helyére, még csak hagyján... Bahh. Soha többet nem leszek jófej senkivel, nettó szívás az egész! Semmi 'amit adsz, azt kapod vissza' és hasonló közhelyek...
Épp a földről szedek össze egy leesett csokipapírt - ez kivételesen az én szemetem két másodperccel ez előttről - mikor hallom, hogy nyílik az ajtó és belépdelni látok két nagyobb méretű cipőt is az asztal alá hajoltamban, miből arra merek következtetni, srác az illető.
- Ki vagy? - Érdeklődök nyújtózkodva a fránya papírért, mielőtt felbukkannék, igazítva lila felsőmön egy szusszanás következtében, majd szőke, a hajolgatásban előre hullott tincseimet is vállaim mögé parancsolom egy rutinos mozdulat keretében. Közben persze mosoly szalad képemre, a látogatót realizálva.
- Szia Seth! Korán jöttél, a megbeszélés majd csak hatkor lesz este, mert Usuiéknak még óráik vannak meg gondolom tápolnának is azért előtte valamit, mert üres hassal képtelenség gondolkozni. - Jegyzem meg, de persze, csak ugratom. Otthonos a közeg neki is, így nem kell marasztalnom, nyilván okkal érkezett ide. Hogy az ok esetleg én lennék? Az legfeljebb akkor fordul meg a buksimban, mikor nem lép tovább az asztalomnál, mely védelmezőként stabilan foglal helyet kettőnk között. Akkor persze nem állom meg kérdés nélkül:
- Segíthetek valamiben?

-----
// Bocsánat, hogy csak ekkora, lesz ez még jobb is remélem! ^^ //

A kopogásra össze rezzenek kissé, kérdésemre választ kapok, így pedig nem ér meglepetésként, ahogy felegyenesedve az asztal mögül Seth raszta fejével - nem vagyok előítéletes a külső terén, lévén én sem vagyok épp egy modell alkat sem magasságban, sem pedig kilókban, de szentül hiszem, ha egyszer megválna a lobonctól, lazán elsétálnék mellette, nem ismerve meg -, küldök is felé egy üdvözlő mosolyt, némi önkéntelenül is befigyelő arcpírral társítva, ahogy kiszúrom azt a sejtelmesen sokat mondó pillantását.
Sosem voltam körülrajongva a srácok által, ez a szerep Izzienek jutott kettőnk közül, én a másodhegedűs voltam, a 'vörössel grátiszban járó társaság' általában, erre most itt van ez a srác a maga veséig látó kék tekintetével és nekem semmi rutinom a helyzet kezelésében. Komolyan, mintha fegyver nélkül mennék szembe egy - a pletykák szerint igencsak - harcedzett katonával a témában...
Kérdésére azért sikerül letudni komolyabb zavar nélkül, arcom árnyalatnyi pirospozsgás színét meg majd ráfogom arra, hogy a nagy hajolgatásban a vérem a fejembe tódult. Haha.
- Rólam már ötödik éve mondják ezt, szóval nyugi, nem halálos! - Szélesedik mosolyom, miután összébb kapartam magam és szentül meg vagyok győződve, hogy legalább a HÖK-ös témáknál maradva nálam van az irányítás. Felnevetek kissé Usui kapcsán.
- Nem kedveled? Különben a jövő héten lejár a szoctámos pályázatok határideje, szóval garantáltan nem fogsz unatkozni, már van bent vagy kétszáz pályázat és a last minute pályázók is szerintem lesznek legalább százan. - Abba mondjuk nem gondolok bele, hogy rám nézve ez annyit jelent, hogy a pályázatok elbírálása alatt még több időt tölthetek a társaságában. Vagy ő az enyémben, nézőpont kérdése. Hale és Usui feltételezett jelenléte a döntési folyamatnál mondjuk ad némi biztonságérzetet a lábaim alá, de ismerve Seth-et nem fog gondot csinálni abból, hogy közönség is van a flörtöléseihez. De mindebbe ugyebár jelen pillanatban nem gondolok ily mélyen bele.
Arra, hogy építené a kapcsolatait a HÖK-ön belül, már épp megjegyeznék valamit rendkívül lelkesen, hisz ez kifejezetten dicséretes, de nem kifejezetten számítok arra, ahogyan Seth mondata végződik. Kettőt pislogok, keresve a szavakat, majd lassan fújom ki a levegőt, ami bennrekedt a tüdőmben.
- Öhm... Érdekellek? Mármint...? - Köszönjük Sanders, egyes, leülhetsz. Csak én kérdezhetek ilyen hülyeséget, komolyan...! Tekintetem bizalmatlan óvatossággal fürkészi képét, mint aki nem hallotta tisztán, amit. Vagy épp nem szeretne mögé gondolni semmit, de már sikerült, hála a másik tekintetének és mosolyának. Ennyit az irányításról.
Most komolyan csajszi, szedd már össze magadat, mert ez egy vicc, amit művelsz!

Ha csak felét ismerném a Sethben végigfutó gondolatmenetnek, se tudnám esélyesen eldönteni, hogy nevessek vagy fussak el, esetleg a kettőt egyszerre. Mázlinkra nem rendelkezem a gondolatolvasás áldatlan képességével a tökélyre fejlesztett idő-management mellett, ez pedig határozottan neki kedvez első nekifutásra.
- Kicsit mindhárom, azt hiszem. Bár nem az egyetemhez, inkább az emberekhez kötődök jobban. Meg szeretek új arcokat is megismerni, közösségben lenni... - Vonok vállat könnyeden, szelíden magyarázó mosollyal, most, hogy a vörösség már eltűnt a képemről.
- Meg persze, azért bejátszik az is, hogy jól mutat az ember önéletrajzában az ilyesmi, de... ja, hiányozni fog, ha már nem leszek itt. - Szar dolog a felnőtt élet, az egyetem kis szabad, "még nem dolgozunk, nincs annyi felelősségünk, de már felnőttek vagyunk"-nevű burka után különösen az sokaknak.
Usui kapcsán kissé felnevetek, rövid, könnyed kacajjal. Teljesen meg tudom érteni valahol különben. Mennyivel rosszabb lenne már, ha még a jelleme mellé hangoskodó és kiállhatatlan is lenne a srác!
- Fú, hallod, én nem is emlékszem, láttam-e már csak egy kicsit is becsípve... - merengek el kissé, hogy előálljak egy meggondolatlan merénylet ötletével is kapásból:
- Kellene valami csapatépítő ivászat, hátha sikerül addig itatni! Vagy absztinens? - Hátha Seth jobban tisztában van ilyesmivel, mégiscsak az ő szobatársa a srác.
Szoctámot említek, pillantását elcsípve nem mélyedek el a témában ugyanakkor különösképp, s az egész helyzetet prüszkölős megjegyzése oldja fel, mire nekem is kiszélesedik kissé mosolyom.
- Ugyan már, jó lesz az! Valamelyik délután rendelünk ide kaját, nekiülünk, aztán seperc alatt meglesz! - Sikerült egy kissé másfelé elmennem gondolatban, mint Seth, s még csak nem is tudatos a dolog részemről, egyszerűen csak tavaly is egy extra méretű pizzával és sok agyoncukrozott kólával éltük túl a dolgot. Meg én utána két napi bűntudattal, de legalább megálltam, hogy a mosdót látogassam azonnal a kajálás után némi gyomortartalom ürítés céljából. Már jól vagyok, nem csak papíron, de fejben is. Komolyan!

A beszélgetés olyan irányt vesz, mely egyszerre hoz zavarba és ébreszti fel azt az életösztönnek nevezett gyanakvó kis hangot bennem, mi azt súgja, ne dőljek be semminek, csak fussak, míg megtehetem. - De nem futok. Egyszerűen csak megereszkednek kissé vállaim, ahogy visszatalál pillantásom zöldje Seth kékjeihez.
- Azt gondolom, hogy ez... rendkívül kedves és én... roppantmód értékelem az őszinteséget, de valószínűleg nem úgy, mint a többi csaj teszi, akiknek ugyanezzel jössz. - A pletykáknak mindig van alapja kérem szépen, pláne, ha nem rövid életűek, hanem hosszan elhúzódó, olykor újra és újra előtérbe kerülő szóbeszédekről van szó.
Mondjuk én nem mondom, hogy feltétlenül rossz dolog ez, elvégre mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja, de köszönöm, én nem tépnék sorszámot. Ezt mondjuk nem mondom ki, hisz... soha ne mondja az ember, hogy soha! Hülyeség és nem tesz különbbé senkinél - nem is vágyok ilyesmire - tudom, de azért igenis bennem van, hogy bassza meg, ha az nem lép, aki engem érdekelne, akkor miért hagynék majd elúszni egy másik lehetőséget, akit esetleg meg én érdekelnék. Ha egy alkalom erejéig, akkor addig!
- Azért remélem, nincs harag...? - Vonom fel kissé szemöldökömet játékos, iménti mondatom élét tompító éllel, hogy az szinte csupán jelzéssé törpül: ismerem ám a fajtádat, Seth! (Legalábbis szeretném elhinni magamról ezt.)

- Idén végzek, júniusban. - Felelek kérdésére, bár kissé gondterheltnek hat eme megjegyzés, semmi felemelő szabadságérzet utáni vágyakozás nincs benne. Mert azzal, hogy végzek nyakamba szakadt egy szakdolgozat, na meg az utódom kijelölése, annak hiánya esetén választás lebonyolítása. Még hozzá se kezdtem utóbbihoz, Hale-t meg lefoglalja, hogy menyasszonyosdit játsszon, szóval egyre kevesebb esélyét látom a dolognak, hogy megúszom nagyobb szervezés nélkül a dolgot...
Vállaim megrázkódnak a feltörő kuncogástól, ami Usui és az alkohol románcát illeti. Mosolyom ki is szélesedik a szemközt ülő srác tetszetős érvelésére a szabályok kapcsán.
- Seth, te zseni vagy! Ne, a csempészést hagyjuk ki a dologból... - Nem túl jó emlékeim vannak ilyesmiről, igaz, könnyűdrog témában. Olyanok, amiket nem csak a környezetemből, de úgy a tudatom mélyéről is kitörölnék örökre. - De a szabályosdi működhet! Már csak kalap alá kell hozni a dolgot. Keresünk egy szimpatikus helyet és jövő hét második felében akár meg is ejthetjük a dolgot! - Széles mosolyom állandósulni látszik képemen, Zinnel ellentétben sosem voltam az a fajta elnök/alelnök, aki a köszönőbeszéd után lelép vagy legalábbis félrevonul pár emberrel diskurálni a  közösségi program hátralevő részében - mondhatni, túlélő üzemmódra kapcsolt mindig a srác - mikor ott van még kétszáz másik egyén, akiért az egész buli szerveződött.
A szoctám szárazsága ellen elhintek némi infót arról, hogy mégse úgy képzelje el a dolgot, hogy ülünk a papírok felett meredten, meg a gépek előtt informatika-szakköröset játszva, sokkal inkább jókat dumálunk közben, meg közösen igyekszünk túltenni magunkat azon, hogy egyesek mennyire értelmetlenek vagy értelmezik a jelentkezési feltételeket szabadosan.
- Ezt kikérem a HÖK nevében, aljas sztereotípia csak! - Ingatom meg fejemet, mosolyom töretlen, hogy aztán hozzátegyem:
- De kétségtelen, hogy megéri jóban lenni velünk olykor. - Előfordult már, hogy ha tudtam, hogy egy ismerősöm mondjuk hova szeretne menni gyakorlatra, akkor neki már a nyilvánossá tétel előtt szóltam a megpályázható helyekről és hasonlók, de anyagi vonatkozásban elég élesen meg vagyunk kötve, főleg ennél az új dirinél. A csávó szerintem kém valójában és ha tehetné, a beleinket is átvilágítaná, csak, hogy meggyőződjön róla, minden rendben megy a HÖK háza táján. Vajon a tanárokkal is ennyit szívózik vagy csak velünk?

Kettőnk között olyan irányt vesz eztán a téma, amire nem feltétlenül számítottam, mikor Seth belépett a helyiségbe. Persze, lopott pillantások, rajtam felejtett tekintet már korábban is akadt részéről, de ennyire nyíltan sosem kaptam a képembe semmit - nyilván, mert nem sűrűn tartózkodtunk eddig kettesben eme falak között.
Válaszára akaratlanul is kissé feljebb emelkedik szemöldököm és pimasz kis mosoly kúszik szám sarkába
- És úgy nézek én ki, mint aki vihog? - Szélesedik ki mosolyom, hisz naná, hogy nem! Mondtam én, hogy nem úgy reagálok, ahogy a többi csaj, még ha nem is feltétlen erre az értelmezésre gondoltam én és ő sem elsőre.
- Én nem... - Keresem a megfelelő szót hirtelen szavai kapcsán. - Nem akarlak megkövezni Seth, csak megleptél, ez minden. - Szusszanok apró mosolyt eszközölve képemre, ahogy rá tekintek, megtartva minden további gondolatomat magamnak az egész kapcsán.
Míg szavai ellen némileg látok esélyt, felvértezve érzem magam sajátjaim által, addig ragadozót sejtető pillantására nincs bástyám, ami mögé bújhatnék. Érzem, újfent arcomba szökik némi vér, a szemezést pedig én leszek, ki előbb "feladja" és elpillantok a túlsó oldalon terpeszkedő, hatalmas fénymásoló-nyomtató irányába.
- Talán. Esetleg... - Felelek arra, mit szabad és mit nem neki. Ajkamra félmosoly húzódik, ahogy visszasandítok felé egy félig komoly hozzátoldással:
- Ha jól viselkedsz!

Szusszanva simítok pár kósza tincset a fülem mögé Seth bókjára.
- Kösz. Csak aztán nehogy visszatapsolásnak vegyem és jelentkezzek Phd-ra még a végén...! - Nevetek fel, ennyire azért még - most épp - én sem vagyok mazochista, szeretnék végre dolgozni kicsit, a saját pénzemet költeni és függetlenedni teljes mértékben a szüleimtől, nem csak olyan tessék-lássék módon, mint jelenleg teszem.
Egoizmusának megcsillanása láttán akaratlanul is vigyor szökik képemre, nem lep meg a dolog, igazából azt tartanám furának, ha az a Seth, akita gyűléseken meg úgy a hétköznapokban előad, odahaza a négy fal között valami félénk kis nyuszi volna és az egész határozottság csupán megjátszott lenne részéről. Fordítva működik a dolog, de oroszlánból sosem lesz bárány, bármennyire igyekszik.
- Jól hangzik! Járj utána akkor légyszi, és ha megvan, szólunk a többieknek is! - Szélesedik mosoly képemre elégedetten az előre látható közös iszogatás kapcsán. Az ilyesmi mindig jó móka, mi meg most vagyunk fiatalok nem tíz év múlva, hogy ne legyünk benne ilyesmikben. Na jó, Usui végett lehet a pofavizit kötelező lesz, aztán marasztaljuk majd valahogy, le ne lépjen idő előtt a srác.
Meredek vizekre evezünk eztán, mely irodán kívül se hozna kevéssé zavarba. Aprót nyelek, ahogy közelebb hajol azzal a ragadozó pillantásával. Most komolyan, miért? Mivel érdemeltem én ezt ki?! Tudom, ne panaszkodjak, mikor épp velem flörtöl egy srác, de hát sose voltam én a pasik kedvence. Nem vagyok nullás ruhaméretű, s akinek meg a teltebbek jönnek be, elriadnak a jellememtől, amint kinyitom a számat... Szerintem Gabe áldásként élte meg, hogy szétmentünk másfél éve...
- Hjézusom! Mondj még ilyen jókat... - Horkanok fel nevetve, szórakozott zavarral a csúcsokat illető kifejezése kapcsán Sethnek.
Azért amikor rábólint a megjegyzésemre, vissza sandítok rá, ajkam szegletében finom kis görbülettel.
- Akkor ez lehet, hogy alku. - Esetleg. El is vigyorodom a komolytalan téma kapcsán, kérdésére szusszanva igazítok felsőmön - nem direkt, esküszöm, de egy pillanatra olyan szűknek tűnt minden és mintha levegő se lenne igazán köröttem.
- Szeretnék maradni a városban, jövő héten megyek is egy helyi rádióhoz állásinterjúra. Remélem összejön a dolog. Neked vannak terveid, vagy egyelőre örülsz, ha végzel a sulival? Gondolom neked is inkább a kapcsolatépítés az elsődleges... Mármint, ez elég általánosítás, de a filmművesek állítólag mindig inkább arra koncentrálnak és az előadások csak másodlagosak.

Felnevetek a hasonlaton, kínosan találó az első fele, ami azt illeti, s ha tagadnám, se tudnám nem igazzá tenni a mondat második részét, hát inkább ennyiben hagyom a témát.
Usui leitatása valahogy izgalmasabbnak tetszik, hisz én sem vagyok fából, hogy állandóan csak a HÖK dolgain járjon az agyam vagy egyéb munkás-melós dolgokon. Még van némi idő a gyűlésig, komolykodni ráérek majd akkor, ha mindenki befutott!
Erről árulkodik mosolyom is a srác felé, mely viszonzásra lel egy ragadozómosoly képében. Fel se tűnik, vagy egészen egyszerűen nem akarom meglátni ezt a féle élt, mindenféle negatív felhangjával együtt, egyszerűen csak hagyom, hogy tekintetem kéksége elmerüljön pár kósza pillanatig a vonzó összképben, mi a mosolyával jár a srácnak.
Túl rég ejtettem Gabe-et és/vagy túl soká' várok egyetlen személy lépésére, azt hiszem...
- Nem lesz olyan borzalmas, mint amilyennek hangzik, nyugi! - Kacagok, mikor azért csak sikerül visszapacigolnia a szoctámhoz megint egy megjegyzés erejéig, melyet némi zavarba ejtőbb követ, mégsem érzem (még?) kényelmetlenül magam tőle. Igen, valahol én is csak egy számító picsa vagyok, mint minden nő és élvezem a kitüntetett figyelmet, a velem való törődést. Az vesse rám az első követ, aki nem így lenne hasonló helyzetben!
- Inkább zavarba, mint teherbe! - Szaladt ki eme rettenet baromság ajkaimon könnyed szórakozottsággal igyekezve elütni a szinte már tapintható nyilvánvalót. Következő kérdésére mondjuk őszintén elmerengek, mert... volt pár szép momentum az életemben párkapcsolati téren. S hogy mi volt a legszebb? Nos, az attól függ, összetörték e utána az utólag kiderülő kamuzások a bókvárat.
- Ha eszembe jut, majd megsúgom. - Szusszanok apró lemondással, majd ugye helyezkedem, felsőt-rendezek, meg lehet, ablakot se lenne ártana nyitni, hátha jót tenne némi oxigén az agyamnak ebben a hirtelen jött hőségben.
- Nem, New Yorkban. - Szúrom közbe szavainak, miközben hallgatom, s tekintetem is rajta pihen.
- Igen? Nem is tudtam! Mit melózol? - Közeledő ujjainak irányát fel se fogom igazán, csak mikor már enyéimbe gabalyodnak, akkor viszont lágy, mégis riadtnak tetsző mozdulattal húzom el kezemet tőle egy zavart, szinte már bocsánatkérő mosoly keretében.
Még a székkel is hátrébb húzódom, hogy továbbvíve a mozdulatsort felálljak vele szemközt, hangosabb szusszanással igazítva felsőm szegélyén, s zavart határozottsággal pillantok le Sethre.
- Azt hiszem, hozok egy kávét, míg a többiek ideérnek. Neked kell valami az automatából? - Totál udvariassági kérdés, egyszerűen csak levegő kell, hogy magam legyek - leráznám és ezzel szerintem ő is pofátlanul tisztában van. A kérdés ekképp az, meghagyja-e számomra a gondolattisztító magányt vagy nem ereszt, követi lépteimet odakint a folyosón is...

// Részemről ez lenne a záró, bár a válaszodra azért még kíváncsi vagyok! xP Köszi a játékot és kezdhetnénk valamit a jelenben majd akár! //