Gondolataimba merülve haladok előre. Jobban mondva inkább gurulok. Kivételesen pedig nem kocsival, hanem deszkán. Néha rám jön a görkorizhatnék, és mostanában Aubrey is kapható ilyesmire, mióta hazajött, de néha nincs társaság és muszáj egyedül nekilódulni... Ilyen esetben pedig marad a lábbusz, a kocsi, vagy a deszka... Bár korizhatnék is egyedül, de valahogy ma a gördeszkához volt hangulatom.
Igazából nem is törődtem azzal, hogy merre gurulok, vagy majd hogy megyek haza. Az egyetlen, amire próbáltam figyelni, hogy azért ne olyan helyre keveredjek, ahol belém rakják a kést...
A térre begurulva egy lelket sem látni, pedig itt szoktak lenni deszkások, vagy bmx-esek... Ma viszont elkerülték ezt a helyet, és mindössze egy gubbasztó csávót látok, aki erőteljesen taperolja magát. Nincs túlzott ingerenciám haverkodni, lévén nem tűnik teljesen százasnak, és már fordulnék is meg, amikor megcsörren a telefonom...
A deszkát megállítom és leszállok róla, mert valahogy gurulás közben nem lennék képes felvenni, így kénytelen vagyok pár méterrel a fura gyerektől lassú lépésre váltani, míg lerendezem a zaklatómat...
-Mondd! - Szólok bele a mobilomba, miután rábámultam a képernyőre, hogy megtudjam, mégis ki keres.
-Igen! Iigen... Ok. Holnap hat. Ott leszek... - Tudom le a beszélgetést és nyomom le a hívást...

Nincs túl nagy szerencsém ma, az az érzésem. Mire lenyomom a telefonom, az előbb kinézett fura figura már oda is osonkodott mellém. Nyitnám a szám, hogy bocsi, nincs lóvém, de megdöbbent a kijelentésével.
-Hali, nikotinfüggő. - Nézek végig rajta. Más függőnek gondolnám inkább, de valszeg ez már csak a hab a tortán. A kezét azért megrázom.
-Mark. - Jól nevelt kölyök vagyok - már amikor - úgyhogy most már azt is tudja ki vagyok. Ha követ hazáig, akkor pedig még talán félhetek is tőle...
-Akad! - Bólintok egy kis habozás után. Esetlen egy fazonnak tűnik, annyi szent. Lehet, hogy a haverjai meg épp itt lesnek a bokrok mögül, hogy mikor engedjék el a kutyáikat, hogy kinyírjanak és elvegyék azt a kevés cuccot, ami nálam van... Paranoiahadjárat on. Mert hát igen, rendkívül paranoiás vagyok. Imádok mindenhol összeesküvés elméleteket látni és előszeretettel stresszelni magam ilyenekkel... Hülye vagyok, de hát ez látszik.
Hallom a kutyákat is. Elég durván ugatnak a közelben. Bár őszintén szólva túlzottan nem érdekelnek.
A cigisdobozt a másik felé nyújtom, hogy vegyen magának. Nem vagyok láncdohányos, de néha igényem van rá. Így általában van a zsebemben ilyesmi.
Gondolnám én, hogy azzal a lendülettel, hogy kielégítettem igényei nagy részét, tovagurulhatok, de nem.
-Mire gondolsz? - Kérdem összevont szemöldökkel. Ha a másik tök normális, még akkor sem a mi dolgunk, hogy hol mi történik... Sose üsd más dolgába az orrod. Sokkal jobban jársz. De persze eddig nem győzött meg a másik, hogy teljesen százas. Persze én meg baromi előítéletes vagyok...

-Persze, hogyne! - Tipikus. Minden, amit holnap akarsz elkezdeni, az sosem fog menni. Nem mintha én bármiről le tudnék vagy akarnék szokni... De nekem nincs is gondom, hogy ne legyen nálam a cucc, amire szükségem van.
A bemutatkozására csak bólintok és még a kezem is megrázza. Van valami a szemében, ami nem arra utal, hogy túl veszélyes lenne a kölyök, de megmarad fura státuszban. A cigit odaadom neki, legyen vele boldog, aztán hirtelen a zsebébe nyúl, én meg egy kicsit megrezzenek. Készen arra, hogy ha most jön a fekete leves, le tudjak lépni, vagy legalább felkészüljek rá, hogy leüssem, vagy akármi... Persze csak a tárcáját veszi elő, így még hülyén is nézhet ki, hogy majdnem harcipulykává avanzsáltam. Ez van. Ez az ára, ha valaki olyan rohadtul paranoiás, mint én. Néha beég...
-Hagyd! Megvolt a mai jó cselekedetem. - Utasítom el a pénzét. Nincs rá szükségem. Egyszer hallottam egy anyukát, aki azt mondta a gyerekének, hogy minden nap tenni kell valami jót, hogy a világ egyensúlya megmaradjon. Na, akkor én most lendítettem egy nagyot a jók oldalán.
-Nem értek a kutyákhoz! - Vonom meg a vállam. Azt sem tudtam, hogy van itt egy menhely. Ellenben elég furán érzem magam, hogy az otthonomról érdeklődik. Most mondjam azt egy idegen tarhálónak, hogy neeem, a város másik felén? Helyből összecsődíti a haverokat a bozótból és még egy hajszál sem marad utánam. Ha azt mondom közel, még velem akarna jönni. Vagy követne. Bmeg. Paranoia lvl 1000...
-Nem egészen. - Vallom meg. Arany középút.
-És te mióta csövezel itt? - Legalábbis pont úgy viselkedik jelenleg, mint a csövesek. Beszédes, tarhálós, érdeklődő... Aztán majd akar még valamit. De mit? Főleg, hogy van pénze. Akkor csak nem csöves. Lehet, hogy csak fura. Olyan igazán fura.
-Csak pár éve. Nem vagyok jó benne, csak tetszik. - Mondom, miközben a deszkám forgatom a kezemben.
-Tudsz? - Mutatok a deszkára. Ha akar, felőlem menjen egy kört. Ha el is lopja, max megszabadulok tőle. Nem túl nagy érték, hogy gondot jelentsen.

Tényleg nem nagyon hiszem, hogy Reev valaha leszokna. Legalábbis a tapasz említése számomra olyan, hogy nem is akarja igazán, vagy azt várja, hogy felragaszt egy kis matricát a karjára és az megoldja a gondjait... Az emberek mindig valamitől várják a megoldást. Nem maguktól. Inkább keresnek gyógyszert, tapaszt, pótcselekvést, bármit, csak ne nekik kelljen szembe nézni a dologgal. Mást hibáztatni mindig könnyebb, ha nem gyógyít ki, vagy ha nem hat a csodaszer.
No persze nem ismerem Reevent, így aztán lehet, hogy csak szar időszakát éli és igazából nem is szeret cigizni, csak szüksége van valamire. Az elhatározás már megvan, hogy jobb lenne nélküle, de egyelőre nincs elég önbizalma, hite, vagy akarata, hogy végig is csinálja és elhihesse, hogy jó lesz neki. Mondjuk nem is nagyon érdekel, mert nem vagyok valami pap, vagy szónok, aki majd rendbe teszi. Azt csinál az életével, amit akar. Hogy éppen letarhált és jól is járt, az csak a Sors. Mázlija volt.
Hogy éppen jót cselekedtem vele, arra csak biccentek.
-És mi tart vissza? - Nézek rá. Furák neki a kutyák, segíteni akar, jót cselekedni, de nem teszi meg? Nem mintha ez is az én dolgom lenne, de ha segíteni vágyik, hát menjen és csinálja.
-Áhá, értem. - Szóval nem csöves. Vagy csöves, csak erre sétált.
-Lássuk, mit tudsz! - Próbálok bizalmat táplálni felé, hátha megint csak előítéletes vagyok és túl paranoiás. Meg is örül a deszkának, ami némi bizalmat lop a szívembe. Lehet, hogy tényleg csak szar időszakát éli és így jön ki rajta, amúgy meg egy jószívű kölyök? Majd kiderül...
-Nem rossz ötlet. Még egy kis haveri körre is szert tehetsz vele, akiknél mindig van cigi! - Megeresztek végre egy vigyort. Ideje felengedni. Néha a higgadtság mintapéldánya vagyok, máskor meg úgy befeszülök, mint az íjhúr...
-Nem, nem tartok kutyát! Nem az én világom a gondoskodás! - Gondolom én. Legalábbis a kutya nem engedné ki magát a lakásból, hogy megsétáltassa magát és összeszedje maga után a mocskát. Én viszont nem fogok korán felkelni...
Azért bólintok a másiknak, hogy nézzük meg a vérebeket. Talán nem jelenthet veszélyt, ha eddig nem lépett a torkomra.

Csak biccentek, mikor kijelenti, hogy igazam van. Hát tudom én! A gondolatai tudatában pedig mélységesen egyet értenék. Szinte mindenki kerüli a veszélyt, aki nem, az meg őrült. És veszélyes. Na Reev pont az utóbbi kategória ezek szerint.
Egyelőre számomra még mindig fura, de normálisnak tűnik, így kezdek oldottabb hangulatba kerülni vele, még a deszkám is kölcsön adom, amit azonnal birtokba vesz és még trükközni is tud. Én leginkább csak gurulni, hasraesni, vagy elüttetni tudom vele magam...
-Jó volt ez! - Hozzám képest ez azért nem a "semmi nagy dolog" kategóriája. Bár lehet, hogy csak kevés az önbizalmam. Nekem. Hahh.
-Aha, értem. De azért az embernek nem jönnek rosszul a barátok... - Haverok. Egyre megy. Én legalábbis így vélem. Sosem baj, ha az ember körül van pár ismerős arc. Egy hobbyval pedig lehet szerezni néhányat.
Hogy a cigiről leszokik, csak biccentek rá mosolyogva. Nekem aztán mindegy. A dohányosok nagy része nem tud leszokni, de ha van elég akaratereje, akkor hajrá. Bár elég sokszor hallottam már a leszokom témát és még egy haveromnak se jött össze. Valahogy kell az image-ükbe...
Reev közben elhatározza, hogy tényleg megnézi azokat a dögöket, és meg is indul. Én még tétovázom egy kicsit, majd mikor megáll, utána eredek a deszkán. Ha nem túl hangosak az emberek és a kutyák, talán még a guruló kerekek hangját is meghallhatják, ami nekünk nem jelentene túl jót.
-Az kemény! - Szalad ki a számon, mikor Reev mellé érek és meglátom, amit az előbb ő.
-Mit csinálsz? - Nézek rá összevont szemöldökkel, mikor a lassú felfogású agyamban lassan helyre kattan, hogy a srác telefonál, miután meglát egy illegális kutyaviadalt.
-Ugye nem a zsarukat hívod? - Én magam legalábbis nem ártanám bele ilyenbe magam, így őszintén őrültségnek tartom, amit csinál. Főleg, ha észrevesznek minket. Akkor a deszka gyorsaságát is baszhatjuk... Bár vicces lenne a hátamra kapni a másikat és elszáguldani az üldözők elől. A kutyák mondjuk nem csak a gatyát, de a seggüket is szétcincálnák, nem hogy elmenekülhetnénk előlük... Adrenalinnal teli délután lenne és beigazolódna a hirtelen érzett balsejtelmem, mikor megláttam a tarháló egyént.

Örülök, ha tehettem valami jót a srácért. Még a deszkám is visszakapom, szóval egy szavam nem lehet rá.
-Jaja, ismerem. - Elvigyorodom, mert az egyik kedvenc filmemet említette. Tudnám csípni, ha már a légdeszkás korszakban tartanánk, de erre még egy picit talán várnom kell...
-A deszka is van olyan menő, mint egy motor! - Némi sértettséget éreztetek, de azért vigyorgok. Mondjuk sosem voltam oda a kétkerekűekért. A kocsikért annál inkább.
-Milyen motort tervezel? - Biztos van elképzelése, és férfiak között a gépekről beszélni az egyik legkedveltebb téma. Nálam legalábbis biztosan.
Közben persze a beszélgetés is más irányba kanyarodik, és bizonygatni kezdi, hogy neki is vannak barátai. Hát biztosan, én nem kérdőjeleztem meg eddig sem. Attól, hogy valaki nem egyezik velem, még biztos megvan a saját köre. Bár én el nem tudnám képzelni, hogy ha vannak ismerőseim, akkor miért is üljek egy parkban egyedül, de mindenki más. Reev valszeg ezt preferálja és nincs ezzel semmi gond. Hál' Istennek nem vagyunk egyformák.
-Miért lenen fura? - Költői a kérdés, mert engem aztán annyira nem érdekel, hogy hány barátja van és kik azok. Vannak neki, boldog velük, slussz.
Mivel a témát lezártnak is tekintjük és nem kérdez rá általános iskolás módon, hogy én hogy állok barátok terén, így túl is lépünk a dolgon. Hirtelen meg is indul az eddig emlegetett zaj irányába, ami engem még most sem érdekel olyan nagyon, így hezitálok egy kicsit, hogy meginduljak-e a másik után. Jobb nem ütni mások dolgába az orrod, de valami miatt mégis úgy döntök, hogy a szerencsétlen után eredek.
Az elénk táruló kép eléggé megrázó. Nem is gondoltam volna, hogy egy menhely ilyenekre képes. Baszki. Én sem láttam még eleget a világból...
Néhány ismerős arcot is látok a tömegben, akik szintén megismernek engem és ráncolni kezdik a homlokukat. A hülye kérdésemre még inkább, mert addig talán fel sem tűnt nekik, hogy Reev telefonál.
-Simán rá fogadok! - Próbálkozom én is, bár azt hiszem az ötlet már eleve veszett ügy volt. Reev próbálta menteni a menthetőt, de ha nem puffantanak le minket itt helyből nyílt színen, akkor nagyjából 5 percen belül mindkettőnk seggében kutyafogsor fog díszelegni...
-Gyorsabban futok, ha ez mond valamit... - Vallom be őszintén szorult helyzetünk kellős közepén.
Mikor néhányan felállnak, a srácra nézek és úgy döntök, hogy éppen itt az ideje, hogy megeredjünk az ellenkező irányba.
Úgy szaladok, ahogy csak a lábam bírja! Még mázli, hogy szoktam futni járni, így edzésben vagyok, de kutyák ellen nem sok esélyem van.
A hátunk mögül halljuk, ahogy valaki elkiabálja magát, hogy "A kutyákat!"... De nem akarom megtudni, hogy milyen kutyákat akarnak ránk ereszteni.
-Erre! - Kiáltom el magam és bevágok egy szűk sikátorba a közelünkben. Remélem Reev is követni tud, mert van egy ötletem, hogy menekülhetünk meg néhány ötléstől a hátsónkban. Már, ha le tudjuk rázni a harapás után a dögöket és a gazdáik nem kapnak el minket... Szívás.