Elhatároztam, hogy teszek valamit az erőnlétem fejlesztéséért. Nem Suzy az egyetlen oka, hogy ilyen döntést hoztam, de neki is tetszeni akarok, azt hiszem. Másrészről felkarolnám Reevent. Ha ketten járunk, nagyobb kedvem volna, és neki sem lenne hátrány, ha nem kapná fel a szél.
Hívtam a srácot, ahogy megbeszéltük, hogy megnézzük azt az edzőtermet, ahova a kedvezmény szól. Az iskola igazán előzékeny, be lehet jelentkezni előre, hogy mindig legyen hely a teremben, és személyi edzőt is lehet fogadni a gyors hatás érdekében. Edzőt én nem akarok; nem kell, hogy valaki dirigáljon, miből mennyit csináljak, hogy izompacsirta legyek, mert nem ez a cél.
Bár Reeven nem volt elérhető a héten, az anyját sikerült elérnem, és azt mondta, Reeven ágynak esett egy fertőzés kapcsán, én elmentem abba a sportlétesítménybe, és körülnéztem. Úgy gondoltam, elkapok valakit, és kifaggatom, hogy mennek ott a dolgok. Vesztenivalóm nincs. Maximum nem megyek oda többé.
Bár nem vagyok nyuszi tipus (legalábbis most nincs okom rá), az első néhány fickó, aki kijön az edzőteremből túl robusztus nekem, hogy őket szólítsam le és kérjek némi információt a szabályokról. De aztán jön egy srác, aki elég jó testfelépítésű, mégsem nevezném kifejezett testépítőnek. Alkalmasnak tűnik, hogy pár szót váltsak vele, feltéve, ha hajlandó velem szóba állni.
- Helló! Volna rám néhány perced?- kérdem meg a raszta hajú srácot.

Ha már úgy alakult, hogy Reeven nélül indultam el az edzőterembe, gondoltam, előbb felmérem kicsit a terepet. Ha a srác itt volna, bizonyára azonnal elkötelezzük magunkat, forró fejjel, mert Reeven előtt semmi sem lehetetlen, ahogy észrevette. Meggyőződésem, időpocsékolásnak venné azt is, amit most csinálok. Nevetek magamban, ahogy eszembe jut az elszánt arca, ahogy nekiment annak a srácnak, amikor jelentkeztünk a Tarzan-filmre. Én azonban nem vagyok ennyire elszánt, azaz elszánt vagyok, de ha már lehet, megválogatom, hova teszem a pénzem.
Jön egy srác, a korábbiakhoz képest egész normálisnak látszik, már ami a testét illeti, mert nincs felfújva, mint egy lufi. Az látszik, hogy foglalkozik magával, hogy ad a külsejére, de nem csak izomból áll (nagyon remélem). Megszólítom, mert a recepsiós kiscsaj csak a körmének mutat érdeklődést, különben is jobb szeretem, ha közvetlen információt kapok, milyen is itt a légkör, hogy mennek a dolgok.
Lazán kezeli, hogy leszólítottam, rögtön azt is kiszúrja, hogy "új" vagyok. Pillanatra elbizonytalanodom, nem hülyeség-e kérdezősködni. Egyszerűbb lett volna eljönni, befizetni egy alkalomra, és kiderült volna, tetszik-e vagy se...
- Itt mindenki mindenkit ismer?- kérdem kapásból, annyira kizökkent a megjegyzése.
Aztán zavartan a nyakamhoz nyúlok, végigsimítok rajta.
- Valóban, még sosem jártam itt. Éppen ezért szeretném megtudni... - (mit is?), - Te gyakran jársz ide? Elégedett vagy a hellyel? - nyögök ki valamit, semmi nem jut eszembe, mit akartam megtudni.

Kicsit szét akarok nézni abban az edzőteremben, amit Reev említett. Ha vele jönnék, már ma súlyokat emelgetnénk és futópadoznánk, vagy ki tudja, milyen hülyeségekbe fognánk bele eszetlenül. A srác, akit megszólítok, nem izompacsirta, úgy gondolom, nem fog körberöhögni a kérdéseim miatt. De már az első mondatok után elvesztem a fonalat (az emlékeim is, arra vonatkozóan, amit kérdezni akartam). A kérdésére felkapom a fejem. Jól értettem? Mi köze...?
- Jaaaaa- nyúlik el a szám megkönnyebbülten- Igen, abszolút. - Gyúrás, naná. Mi is jutott eszembe?
A srác meglepően kihívóan néz rám. Kóstolgat? Bármennyire is tűnik úgy, tőle akarok randevút kérni, jobb kérdés nem jut hirtelen eszembe, csak olyan, ami rá vonatkozik.
- Ah- mondom kissé csalódottan. Talán mégsem olyan jó ez a hely. Csak az az egy előnye lenne, hogy olcsó? A srác sem tűnik olyan valakinek, aki nem engedhetne meg magának jobbat. Sőt.
- Hülyéskedni?- rökönyödöm meg kissé; épp nem ez volt az első gondolatom az edzőteremmel kapcsolatban. De amikor egy izomembert mutat, hevesen megrázom a fejem.- Nem, dehogy. Csak normálisan...., mondjuk, mint...- körbenézek, de ő az egyetlen, aki szóba jöhet- te!- Nincs benne semmi túlzás, ahogy az izmai feszülnek, mégis látványos, el tudom képzelni, hogy döglenek utána a lányok. (Talán a fiúk is)
Bólintok egy aprót, jelezve, most kezdem (kezdeném), és elmosolyodom, hogy érti, formában tartanám magam (vagy erősödnék egy hangyányit). Az ingyen üdítő gondolata nem vonz, de nem akarok bunkó lenni.
- Miért ne? - fordulok a megadott irányba. (Épp a hátam mögött van, szinte teljesen ki kellene tekerni a nyakam, ezért fordulok egy fél fordulatot) Hogy közben lecsekkolja a seggem, az az ő dolga. Ha elindul a gép felé, vele tartok.
- Sokat dolgozol azért, hogy így nézz ki? - Ha naponta edzőterembe kell járni, és itt tölteni a fél napot, esélytelenek vagyunk Reevennel. Mi heti 2-3 alkalomról beszéltünk. Röhejes gondolat?

Észreveszi a zavarom, ki is nevet, nem bántóan, de nem titkolja. Megkönnyebbülök. Flúgos, mint én, nem vitás. Nem mindenki bírja az effajta humort, és nekem több idő kellett volna, hogy egy idegennel eljussak idáig, de az élet attól szép, hogy nem vagyunk egyformák.
Az elkenődéstól ugyan messze vagyok, a promóciója nem nyűgözött le, miért érdemes ebbe a konditerembe járni. A kérdésére nyíltan válaszolok, nincs ebben semmi rossz.
- Rendszeresen semmit. Biciklizem, napi szinten, de csak a munkám része, nem sportolás. Kosarazok és futok, de azt is rendszertelenül...- vonok vállat. Nem vagyok oda a saját testemtől, bár való igaz, feleslegem nincs.
Örülök, hogy egyezik a véleményünk, és belőlem sem nézte ki, hogy lufi akarok lenni. Szókimondó srác, egyre kevésbé furcsa a stílusa, de bevallom, először meglepett. Figyelmembe ajánlja az italautomatát, együtt megyünk oda, bunkóság lenne elutasítani, amikor ilyen segítőkésznek mutatkozik.
Nem ciki bevallani, hogy tetszetős a másik külseje. Őszinte a szó, amúgy sem vagyok túlzottan szégyenlős, ráadásul a srácról azt feltételezem, nem érti félre. (És érti a viccet, ha arról van szó.) Elnevetem magam, ahogy bevallja, lusta dolgozni az izmain.
- Ezt ne nagyon hangoztasd, rontja az összképet, amit rólad alkotható!- az én véleményem nem sokat számít, de a csajok kevésbé szeretik a lusta srácokat (legalábbis ezt feltételezem). - Sportoltál?- kérdezem. Valószínűsítem, de nem tudom, miféle sportot űzhetett. Bár... akkor miért lusta? Lehet, hogy ráunt a napi edzésekre.
- Ó, köszi, megtisztelsz!- lélegzem fel. Valóban nem gondolkodtam személyi edzőben, de egy kis iránymutatás nem ártana. - Egyenlőre azonban csak felmértem a terepet, és a barátom véleménye is kell...- fordítom oldalra egy kicsit a fejem. Nem akarom felültetni, hogy így lesz, ha Reeven azt mondja a helyre, hogy neki nem tetszik, nem ide akar jönni mégse.
Töltök magamnak egy pohár üdítőt, és mielőtt belekóstolnék, a srác felé emelem.
- Bocs, bunkó vagyok, még be sem mutatkoztam. Josh vagyok.

Csak elmosolyodom, hogy azt hiszi, jó tekerni naponta. Mondjuk, már megszoktam, kezdetben azonban nagyon zavaró volt, hogy akkora súly van az első kormányra terhelve. Az egész bicikli stabilitása megváltozott. Nem önfeledt szórakozás, az biztos!
- Hát, jó. Meglátjuk- örülök, hogy ennyire közvetlen, de mi garantálja, hogy tényleg össze fogunk járni kosarazni. Hülye vagyok. Csak rajtunk múlik. Nem is fontos idejárni, mégis kosarazhatunk, ha úgy akarjuk. Miért problémázok?  
Az italautomatához vezet, s közben egyre inkább azt mutatja magáról, mennyire magabiztos. A lustaságot vagy nem veszi komolyan, vagy éppen nem foglalkozik vele, ki mit gondol róla, látszólag nem hatja meg a figyelmeztetésem. Elnevetem magam. Én se vagyok túl merev, de ő? Őrületes!
Kérdezem, sportol-e, máris szimpi, mert nem szereti a focit.
- 22 ember kerget egy labdát, mekkora hülyeség?!- bólogatok, aztán meglepődök, hogy táncol- Komolyan? -A társastánc jut róla eszembe. - Én nem tudok táncolni. Szalagavatóra tanultunk keringőzni, és annyi...- oldódom, beszédes lettem.
Mondja, mutat majd pár trükköt, ne fogadjak edzőt, mert drága.
- Úgy volt, hogy jön ő is, de benyalt valami vírust- húzom el a szám, hogy szar lehet neki, mert betegen nyomja az ágyat- De legalább elmondom neki, milyen a hely. Ezt ajánlották neki az egyetemen. Te is a Francesra jársz?- kérdezem.
- Igen, ezt igaz...- azt nem kötöm az orrára, hogy Reeven szerint így olcsóbb is, ráadásul a testalkata miatt nem akart máris egy menő szalonban kezdeni. Én se mennék a sajátommal.
Kiröhög, hogy bemutatkozom, de mégsem szólíthatom meg, hogy "hé"... Iszik, iszok. A pohárra nézek.
- Azt mondod, cukormentes? Tényleg finom...- szokatlan, mert az édesítőknek van utóíze, ennek meg nincs.
Hülyén bámulok a pohárba. Minden, amit kérdeznék, már olyan dolog, amit a körmét reszelő recepciós is meg tud mondani, és nem akarom feltartani. Mégsem akaródzik elbúcsúzni, mert hozzá több bizalmam van, mint az unott csaj felé.
- Nem tartalak fel? - kérdezem azért, mert ha órára megy vagy egyéb dolga van, inkább magamtól megyek a pokolba, nem úgy, hogy ő küld oda.

- Az, baromság!- nevetek. A fociról dumálunk.
Említi, hogy táncol, mondom neki, hogy nem tudok. A társastáncot említem neki; hogy még a keringővel is meggyűlik a bajom. Furcsán néz rám, és elmondja, nem egészen ilyesmire gondol.
- Bocs, nem tudhattam- naiv életemet tekintve nem tudhatom, mire gondol, de nem akarok hülyének kiesni előtte, így nem kérdezek rá. Elvégre táncolhatna az utcán is (azzal ugyan ne sok pénzt lehetne keresni, de ki tudja)?
- Esélyem sincs. Az anyja lakat alatt tartja- nevetve húzom a vállam.
- Nem, én nem járok a suliba. Dolgozok. Csak a haverom jár oda...- nem ő az első, aki azt hiszi, én is egyetemista vagyok.
Iszunk. Az üdítő finom. Bemutatkozunk. A pultos csaj még mindig nem szimpi, de Sethet sem akarom feltartani. Amúgy sem jut eszembe semmi okos kérdés.
- Színészetet tanulsz?- csillan fel a szemem- Nos, oké...- bólintok.
Megvárom, míg átöltözik. Bár nem úgy vagyok öltözve, mint aki el tudna menni kosarazni, az az óra, amire ő siet, érdekes lehet. Ha nem az, egyszerűen lelépek. Úgy tűnik, a srác nem bánná, ha vele tartanék, és azt is felajánlotta, ad néhány tanácsot, hogy érdemes elkezdeni. Bár meglehet, soha többé nem találkozunk, érdekel a véleménye. Nem biztos, hogy ide fogunk járni, és az sem, betartok mindent, amit tanácsol... De az ő véleménye is vélemény. Nincs vesztenivalóm.
Míg átöltözik, megkörnyékezem a pultos kisasszonyt is, kapok tőle néhány prospektust, kérek két jelentkezési lapot, és ezeket belehajtogatom a zsebembe. Aztán visszamegyek az automatához, és iszok még egy pohár lötyit. Zöldet. Kivis.

A srác nagyon laza. Nem olyannak tűnik, aki bármit mellre szívna. Mondjuk, én sem vagyok ideges típus, de ő még rajtam is túltesz. Eresztek én is, nem tartom magam olyan mereven, bár ezért sokat küzdöttem tiniként, amikor kezdtem nyúlni. Olyan hajlott voltam, mint a kérdőjel, és csak az segített, ha tudatosan odafigyeltem, húzzam ki magam. Azóta viszont nem (vagy csak ritkán) fáj a hátam.
- Elsős, de nem ez a gond. Komoly balesete volt, fél évig kómában volt, most meg elkapta valami vírus- az anyja helyében lehet, hogy én is félteném. Amilyen vékony csontozatú, biztosan nehezebben viseli a fertőzéseket is.
A feltételezésén elnevetem magam, bár lehetne úgy is.
- Nem jártam főiskolára, egyetemre- rántok a vállamon. Nem lehet mindenki diplomás.- Jó szemed van, 24 éves vagyok. És te?- fiatalabbnak saccolom néhány évvel.
- Újságkihordásból élek. Ez az állandó melóm, de próbálgatom a szárnyaim, színészkedek, modellkedek, ha úgy adódik. Egyenlőre csak hobbi, nem csinálom nagyban- teszem hozzá rögtön, mintha ez valamiféle védelmet jelentene.
Azt javasolja, kísérjem el az egyik órájára, addig is dumálhatnánk, s mivel színészetet tanul, nem nehéz rábeszélnie. Gyorsan kész van, el sem pakolok minden papírt, mire átöltözve megérkezik.
- Gyors vagy!- ámulok el. Nekem a 3 perc fogat mosni is kevés.
Hiába vett fel farmert és inget, az izmai így is kidomborodnak, sok csaj meg is fordul utána, ahogy megyünk az egyetem épülete felé. Ő közben magyaráz, mintha jobb témája se lenne, mint az edzés.
- Vili- használom az ő szava járását, bár kételkedni kezdek, heti négy alkalom bele fog-e férni az időmbe. Bár ha mindegy, mikor jövök...
- Mettől meddig van nyitva az edzőterem? -kérdezem, mert ugyan lehet, hogy valamelyik prospektuson rajta van, ezt még nem kérdeztem meg. Mondjuk, nem gondoltam, hogy majd ketté kell választani az edzéseket felső és alsó testre. Máris volt értelme, hogy Seth-tel beszélgetek.
- Miért tartod fontosnak szétválasztani a két testrészt?- csak rá kérdezek. Valószínűleg Reevent is érdekelni fogja.

- Nagyon talpraesett srác, majd meglátod!- kicsit bánom, hogy így írtam le Reevent neki, biztos negatív benyomásokat szerzett róla.
A suliról beszélgetünk. Meglepő, milyen véleménnyel van az iskoláról, az oktatásról, (hogy mást ne is említsek)
-Ha a kedvemet akarod elvenni az egésztől, jó úton jársz- felelem, kissé zavartan. Nem így képzeltem előrébb jutni. Még abban sem vagyok bizonyos, többet kívánok elérni a szakmában, mint ahol most tartok. Na jó, a mostanitól azért többet szeretnék.
Az életkorára biccentek, kb ilyesminek képzeltem, bár igazából nincs sok jelentősége.
- Rosszul se, ha azt nézed, napi 2-3 óra alatt letudható az egész- húzom fel a vállam. Persze, megélni kevés, ezért is hajtom az alkalmi melókat, és a casinozás is azért okoz akkora örömet, ha sikeres. Feléled újra az érdeklődése, amikor szóba jön a modellkedés is.
- Bár így volna!- az időmbe beleférne még néhány megbízás. A pénz se jönne rosszul, bár még mindig van spórolt pénzem.
Felnevetek azon, hogy én taníthatnám őket.
- Amatőr vagyok. Mit tanulhatnátok tőlem?- nevetgélek, jóízűen, hitetlenkedve. Picit naívnak tűnik a srác.
Aztán elmegy öltözni, és prospektusokat és jelentkezési lapokat gyűjtök be. A suliba menet az edzésről is szót ejtünk, bár arról, hogy miért kell különválasztani a különböző testtájak edzését nem sokat tudok meg. De majd a neten... Seth is ezt javasolja.
- Hát, csak futólag. Egyszer bent voltam a felvételi irodán, kértem jelentkezési lapot, ilyesmi. De az épületet nem ismerem- erre volt vajon kíváncsi? Vagy hogy belógtam-e máskor is órára?

//Ekkor még nem ismerem Suzyt, Sebastianhoz meg nem szokásom beesni.//

A suliról olyan véleményt alkot, hogy legszívesebben tagadnám, de elmondom neki az igazságot.
- Gondoltam rá. De akkor tényleg tök fölösleges, nyalni nem tudok- és nem is vagyok hajlandó, tegyük hozzá. (Valamikor a közeljövőben Felix is hasonló képet rajzol elém, bár ott nem a nyalást emeli ki, hanem, hogy át kell gázolni másokon. Joshua azonban a jellemfejlődésében -még- nem jutott el arra a szintre, hogy ezeket a módszereket alkalmazza, ha érvényesülni akar.)
- Elviszik, hová?- kérdem értetlenül. LA a filmezés fdellegvára, sokan mondják. Több az egy négyzetméterre jutó színészek aránya, mint bárhol máshol a világon.
- Na, akkor mégiscsak ér valamit az a suli!- kissé megkönnyebbülve nevetek fel. Seth maga is belátja, hogy lehet fejlődni.
- Jól megélni kevés, éhenhalni sok- próbálom elhumorizálni egy vállrándítás kíséretében.
- Igen, köszönöm- alap, hogy több helyen is bent vannak a papírjaim, bár hogy nincs elég szakmai tapasztalatom, erősen viszaveti a "megrendeléseimet".
- Na, akkor én is éppen olyan vagyok, mint ti. Minimális szakmai háttér, amatőr színjátszó körök, autodidakta tanulás... És én még táncolni sem tudok! Megtanítasz néhány lépésre?- nem vagyok búval bélelet, ez az igazság.
- Be se adtam a felvételi lapomat. Abban sem voltam biztos akkoriban, hogy a városban maradok- fontosabbnak tűnt munkát találni, és mérlegre tettem fel az életem. Nem mondom, hogy nem alakulhatott volna jobban az életem, de azért nem panaszkodom.
- Még sosem jártam az épület belsejében...- mondom, kisebb áhítattal, ahogy az emelet felé vezet, ahola dicsőséges relikviákat bárki megtekintheti- Valamelyik híresség talán a suli falai között tanult?
A lehetőség, hogy beülhetek egy órára, felvillanyoz. Hogy sztárok képeit nézegethetem a falon, hogy elképzelhetem, ők is itt sétálgattak, ez épület falai között, értékesebbé teszi a szememben az egész
egyetemet.

- Legyen pénzem, legyek valaki valakije, értsek a nyaláshoz, legyek tényleg jó... és akkor esetleg lehet mázlim. Ez jól hangzik!- mondom kissé irónikusan, de nevetek. Na, azért ennyire nem érdekel, hogy színész legyek.
- Úgy érted, anélkül, hogy befejezné a sulit? - ez elég logikátlanul hangzik. Beleölni valaibe egy csomó pénzt, amiből bármikor kiragadhatnak (most az okoktól tekintsünk el), és ha rámunnak, eldobnak, mint valai rongyot, ráadásul a sulit sem fejeztem be. Megéri?
Nem tudom... Valahogy más elképzelésem volt az egészről. Pont a fejlődésre tettem volna a hangsúlyt. De ha olyan szépen fejlődök, miért nem hagyják, hogy befejezzem az iskolát? Sokkal nagyobbat lehetne robbantani, ha már mindenel kész vagyok, és kisujjamban van (elméletileg) az egész tudomány.
- Csak egy példát mondj!- azt hiszem, megnyugtatna, ha volna egy olyan híres ember, aki ezen a módon lett híres. (Annak ellenére, hogy nem törekszem ilyen babérokra)
- Ó, remek, ráérek!- ha megtanít néhány lépésre, már jól járok; hamarosan talán hasznát is vehetném.
A suliról beszélgetve Seth úgy véli, egyszer már jelentkeztem a főiskolára, csak nem vettek fel. Ki kell ábrándítsam.
- Santa Barbarában születtem, innen északra van, másfél órányira. Tavaly nyáron költöztem ide, mert úgy gondoltam, több lehetőségem van dolgozni, tanulni, mintha ott maradok. Viszonylag gyorsan találtam állást, és mellette volt egy csomó szabadidőm, amiben végigjártam az ügynökségeket, és színházakhoz is jelentkeztem, mint amatőr. Kisebb szerepeket már kaptam, és volt egy komolyabb fotózásom is, de amiért maradtam.. .- elég ciki lenne csak Sebastianra fogni, nem?- Lett néhány jó barátom és megismertem egy lányt...- vonom fel a vállam, biztos tudja, hogy megy ez.
Közben beérünk az épületbe, és elvarázsol a hely szelleme; régi fotók a falakon, némelyiket felismerem. Ó, nem is gondoltam volna, hogy Z.Y. is itt tanult! Seth közben R.D.Juniorról beszél. Őrületesen jól utánozza Chaplint, kedvelem a pasast. Kár, hogy problémái vannak az alkohollal és a droggal...
Beérünk az osztályba. Azonnal észrevenni, hogy Seth közkedvelt. Mégis a hátsó sorok egyikében ülünk le (talán rám való tekintettel). Velem nem sokat foglalkoznak, valószínűleg azt hiszik, egy diák vagyok a sok közül, akik csak hébe-hóba járnak be előadásra. Kényelmesen elhelyezkedem, elvégre tisztában vagyok vele, hogy nem lógok ki nagyon és várom, hogy részt vehessek életem első egyetemi előadásán.

- Egy igazi hőőőőős!- utánzom Jim Carrey-t az Ace Venturából, jól megnyújtva az ő-t. Nevetve rázom a fejem- Leszek akkor inkább tűzoltó- azzal életet is menthetnék, nem?
Seth megfogalmazásában nagyon durván fest a dolog. Bár nem rózsaszín-habos álmaim voltak a főiskolával és a színészettel kapcsolatban, nem erre számítottam. Annyi önértékelésem van, hogy tudjam, nem vagyok kiemelkedően jó; már csak az a kérdés, amit megtanulhatnék, többé tesz-e engem, anélkül, hogy tucatszínészt "nevelnek" belőlem.
- Na persze...- én, mint példa. Ugyan már!
Pár szóban elmesélem neki, hogy is kerültem ide, milyen okból és céllal. Nem eresztem bő lére, nem úgy tűnik, mintha nagyon érdekelné az életem. Különben is, ha barátkozni akar, majd dumálunk egy sör mellett, vgy mit tudom én.
- Santa Barbarában akkor van igazán élet, amikor ellepik a turisták. Általában ez összecseng a nyári hónapokkal, gondolom, mert akkor iskola sincs, és a vásott szülők a vásott gyerekeikkel ilyenkor járják a világot. Amúgy SB sem annyira kisváros..., mondjuk Los Angeleshez képest valóban kicsi- bólintok aprót, valószínűleg Seth is viszonyította valamihez.
- Hát persze, megvan...- hiszen Elee él is virul //Suzyt még nem ismerem// Seth-től valamiért kevésbé szívesen fogadnék el csajozós ötleteket. Rá biztos ragadnak. Olyan srác benyomását kelti, aki tisztában van vele, ő az, aki válogathat, nem őt választják.

Beérünk a suliba, a folyosókon megannyi fénykép a falon..., felületesen beszélgetünk, aztán beérve a terembe, hátul helyezkedünk el. Társadalmi életet él, sok emberrel kommunikál szinte egyszerre, de aztán csend lesz, mert belép az oktató (feltételezhető, hogy az)
Figyelek, kezdetben kevés olyan dolgot hallok, ami érdekelhetne, de aztán jön egy feladat, amit párban kell végezni, és egyértelmű, hogy Seth-tel egy csapat leszünk.
- Várj, először találjunk ki egy foglalkozást- simítok az államra, gondolkodásképp, és valami zagyvaságon töröm a fejem. Sajnos olyan, mint nőimitátor már létező foglalkozás, pedig azt most is el tudtam volna játszani.
- Hajhagyma-ültetvényes, gatyamadzag kötögető, hátsó-fertály feszesítő, ... személyiségfejlesztő kisiparos, cokorka-kostólgató... Mondjál te is hármat!- nem láttam még felcsillani a szemét.

Nevetek, ha annyin múlna a siker, hogyan utánzok másokat, nem lenne sok gondom.
- Nem vagyok álszerény. Egészséges önértékeléssel rendelkezem- mondom büszkén. Nyomatékosítva szavaimat, ki is húzom magam.
- Van védőöltözet, oxigénmaszk...- legyintek nevetve. Nem lennék megijedve a feladattól.
Seth szokatlanul nyersen fogalmaz. Nem kenyere a kedveskedés, az már fix. Lényegében jobban kedvelem az effajta embereket, mert sokkal őszintébbek, mint az átlag.
- Ha kishitű leszek, megérdemlem!- mondom. Eszemben sincs kételkedni abban, amit tudok.
Aztán SB-ról kezdünk beszélgetni. Seth nem tűnik nagyon lelkesnek, ami a szülővárosomat illeti, de azért nem olyan porfészek az, mint ahogy képzeli.
- A turizmusból él a város, szezonban mindig pezseg, de állandóan van valami, amit csinálni lehet...- kezdek általánosítani- Egész jó kis város, nem unalmas!- veszem védelmembe, bár igazság szerint nem használtam ki a lehetőségeit. Bár én azt az arcát is szerettem, ahol el lehetett bújni, ha nyugalomra vágytam.
- Nem igazán... Felszámoltam magam mögött mindent, nem köt oda semmi, csak az emlékeim- rántok vállat, jelezve, azoknak sem sok jelentőséget tulajdonítok már.
Akaratlan félrevezetem, így azt hiszi, van barátnőm. Nem számít igazán, hogy tévedésben van, sőt, talán könnyebb is így, átlagos srácnak tűnök, nem valami szerencsétlenségnek. A párkapcsolatnak amúgy is híve vagyok (lennék). Szóval, valahogy mégiscsak érezteti a megvetését, de elviselem.

Bemegyünk a suliba, lelkesen nézelődök, és a teremben is hamarosan feladatot kapunk.
- Lócitrom...- nevetek a markomba. Jó poén. Aztán arra gondolok, hányan fordultak meg Seth után, és igaz, ami igaz, a hátsója valóban formás, ezért aztán úgy hiszem, hitelesen tudná előadni magát (hiszen ő is dolgozik rajta)
- Hm... Legyen a fenék-szakértő. Abban valószínűleg verhetetlen vagy!- kacsintok rá. Ha valaki, ő biztos megmondja a tutit. Ráadásul a stílusa sem mindennapi. Simán el lehetne adni!

Mosolygok magamban; hát igen, rajtakapott, tényleg nem vagyok egy beképzelt valaki.
Nevetek, ahogy felhúzza magát, azt hiszem, kezdem megérteni a stílusát (ha egyáltalán lehet azt). Ha mókásan állok neki, és nem veszek mindent magamra, amit mond, egész szórakoztató, azt kell mondjam. Mintha tele lenne iróniával, holott bizonyára komolyan beszél.
- Hát..., van néhány görbe hely, az biztos...- nem hangoztatom, hogy ezeket csak hírből ismerem. Zsenge ifjonc voltam még odahaza, azóta lecsapott néhány válság a Földre, és engem is alakított ez-az.
- Na, ez az!- könyökölök finoman az oldalába. Végre valami lelkesedést vélek hallani a hangjából.
- Oké, akkor erre még visszatérünk!- mondom lelkesebben. Mert miért is ne? Akkor a táncolásnak sem lesz olyan furcsa kinézete. Fogjuk rá: természetes közegébe tesszük a dolgokat.
Igazából nekem mindegy, milyen célból utazok Barbarába. Most egy srácot viszek magammal, nem egy csajt. Ha valaki a sztájára vesz, ám tegye...
//Időben ez még Suzy előtt van, csak hogy el ne felejtsem... //

Kapjuk a feladatot, eleve viccesnek tűnik, főleg, hogy komolytalanul kezdődik az egész, és én vadul bólogatok, hogy legyen csak ő, aki árulja a hátsóhját, hiszen kinézem belőle, hogy jól rázza. Legalább jó napjuk lesz a csajoknak. (Nekem is, mert imádok nevetni) Sethben meg nincs semmiféle gátlás, legalábbis úgy tűnik, mint akit nem lehet zavarba hozni. Már van is néhány ötletem...
- Ja, ja, legyen így..., de meddig mehetek el? - villan a szemem, gondolhatja, hogy csintalanságon agyalok. De ha már fel vagyunk rá hatalmazva, használjuk ki, nem?