-Nem vagyok munkamániás, csak most összejött minden és mindet élvezem, ennyi... - Dorgálom szolidan. - Amúgy is bízhatsz bennem. Lia most a családom része, és az ő családja az enyém is. Plusz még a tanítványom is vagy. Ha mást nem ezért a kettőért már önmagában is segítek amiben tudok, de így pláne. - Dörzsölöm finoman a karját, hogy semmi gond, itt vagyok neki. Amúgy is segítenék, de nincs kedvem ahhoz hogy ő is hülyének nézzen ezért.
//Nem baj, vicces volt xD//
-Bombát? Honnan volt neked olyanod? Meg hogy jutott ilyen eszedbe? Azt hittem lelocsoltad benzinnel vagy valami... - Képedem el. Ez így még durvább.
-Reeven... azt hitted üres.... Ez.. ez baleset volt. A robbantás szándékos volt, de nem a halál. Ez olyan mint mikor egy vadász azt hiszi vadra lő és véletlenül mást talál el. Balesetek sajnos vannak... meg kell tanulnod elviselned a tényt. Ha lenne katonaság kötelezően, akkor is megtapasztaltad volna... ölni, a tudat, hogy életet oltasz ki nagyon nehéz teher. Akár véletlen akár szándékos. - Magyarázom, mert látom, hogy főleg itt a gond, nem bírja elfogadni és feldolgozni.
-Tess, értem. Szóval találkoztál vele... - Huh, az nem lehetett egyszerű.
-Ez nem kifogás. Egy kis szeretettel sok mindent el lehet érni... Az én öcsém is sok butaságot csinált, volt egy nagyobb is... de ettől ő még teljesen szerethető, tudom is hogy szeret minden kimondott szava és minden tette ellenére. A szüleid is szeretnek. Hidd el... csak... - Sóhajtok, ez a része Henry fele sem ment meggyőzően, Reeven fele sem lesz jobb, sajnos. - Az árvaház ostobaság, senki sem adná be a gyermekét árvaházba, nem is lehet. Maximum ha anyagilag nem bírná eltartani, de nálad ez nem releváns. - Rázom a fejem, hogy ez butaság, nem tudom honnan szedte.
-Igen. Vagy talán ölni akartál? Azt akartad meghaljon valaki? - Nézek rá komolyan, szerintem nem.
-Tudom... meg az egy idegen, nem is érdekli.... - Rázom a fejem, nekem főleg ez a bajom. Csak azért hallgat meg, mert ezért fizetek, de nem is érdekli, akkor meg? - De attól még jobb ha van kivel megbeszélni, azt hiszem. Ez túl nagy teher. Velem akkor beszélsz erről amikor akarsz. Jó? De tényleg. Vagy nem is kell beszélni, csak... akkor vagy velem amikor akarsz. - Mondom inkább így, nekem pl ez többet jelentene, mint hogy elmondhatom.
-Ez nehéz, mindenkinek máshogy megy, hogy elterelje a figyelmét. Én... én futok. Az levezeti a stresszt, sokat futok... Meg kell találnunk neked mi segít. Együtt megkeressük, mit szólsz? - Simogatom, tudom milyen egyedül szembenézni a démonjainkkal, nehéz. Így talán egy kicsit könnyebb lesz neki.
-Ez butaság... akkor annak sincs joga, aki elalszik a volánnál és balesetet okoz? Vagy annak, aki sebész mondjuk és elront egy műtétet és belehal a beteg? Vagy bárkinek aki véletlen balesetet okoz? Ez ostobaság! Bárkinek aki bánt másokat? Az öcsém, mikor... mikor nem volt önmaga nem is fogta fel mit csinál, mit mond. Talán utálnom kéne? Azt mondani nem méltó a szeretetemre, a bizalmamra? Baleset volt az is, még ha szánt szándékkal tette is akkor. Reeven ez butaság amit mondasz. Egyszerűen soha többé ilyesmit. Drogot sem, semmit. Ha józanul élsz, másokat nem bántva, miért ne élhetnél úgy ahogy akárki? Minden katonát vessünk meg mert ölt? Na és a rendőrök? Őket is? - Magyarázom hevesebben, mert ez szörnyű, nem mondhat ilyet! Húzom is magamhoz, el ne vonja magát.
-Igen, vannak dolgok amikről nem beszélek szívesen. Nehéz is, nem is megy... de ezek nem ilyenek. Ez... meg kell oldanunk, hogy elfogadd újra önmagad. Érted? - Szerintem itt lesz a legnagyobb gond. Én nekem ezzel van folyamatosan, magamból indulok ki.
-Jó, nem tudom hibáztatni. Több évet elvettél az életéből, bár bűnrészes volt, tegyük hozzá. Te meg kómában voltál, szintén elvesztetted azt az időt. Lehet áldás is volt, hogy nem kellett elszenvedned az elvonási tüneteket, de akkor is, az az idő kiesett. Nézz magadra. Fizikailag teljesen legyengültél... megvan a magad büntetése, nem is kevés. Őt ez nem vigasztalja, de nehogy azt hidd, csak ő vesztett valamit. Te is. - Magyarázom míg iszik, én csak most kortyolok a sajátomból, sóhajtok. Fogalmam sincs, tudok-e neki segíteni... elvégre nem vagyok senkije, hogy érdekelje amit mondok. Nehéz ügy.

-Nem szokásom, csak ne skatulyázz be így. Bár jobb mintha szakmabelinek könyvelnek el! - Nevetek kicsit, éppenhogy mert hát vagyok és voltam én már minden. Még negédes sznob is, aki maga Vicomte de Valmont. Bár nem tudom, honnan jött hogy olyan romlott lennék...
-De akkor is... - Azért a bomba durva dolog, pirománia ide vagy oda.
-Reeven.... - Ezt hallgatni is rossz, elképedve hallgatom, hogy majdnem ő is odalett, mert nem volt esze.
-De ha oda kellett menned, hogy nem vetted észre, mielőtt meggyújtottad... - Nem értem, azért látni ha ülnek a kocsiban, hallani...
//Nem hallottam még erről, de még össze is vérzel xDDD Ejj xDDD//
Törölgetem az orrát, eleredt neki a vére is, biztos a stressz. Egyre jobb, lehet tényleg be kellene vinnem...
-Hát most fizikailag igen, de amúgy nem vagy. Meg fogsz erősödni, idő kérdése. - Nem tudom pontosan hogyan érti a gyengét.
-Az lehet, de nem mindenki harcol és mégis megölik. Nem ők akarják, megtörténik. - De inkább hozok más példákat, ez lehet nem a legjobb valóban, mármint a katonaság. Bár a feldolgozási folyamat szintén nehéz.
Zsebkendő van, de én is törölgetem. Éljen az allergiaszezon! Mindig van kéznél takonytörlő.
-Ha katona lennék már sírva kúsztam volna haza... úgy nézek én ki mint aki bírja az erőszakot? Legutóbb mikor verekedtem eltört az orrom, megrepedt a bordám és több zúzódásom lett... - Mondom keserűbb mosollyal, nem, nem, túl művészlélek vagyok én a katonasághoz. Nem is tartom helyesnek más parancsára vakon dolgokat csinálni.
-Igen... engem. - Mondom csendesebben Henryre, mert engem vert meg. Fel sem fogta, de én önvédelemből sem lettem volna képes megütni. Nagyon durván néztem ki pár hétig... de nem érdekelt, szerencsére ő nem emlékszik, vagy gondosan titkolta.
-Miért ne lennél az? Nagyon is az vagy. Amelia például nagyon szeret. És ahogy hallgattalak, sokat változtál. Szerintem előnyödre. - Nem ismerem a régi Reevent, de az új szimpatikus.
//Pontozd ki a csúnya szavakat, mert szólni fognak xD//
-Tessék? - Képedek el, tényleg van ilyen? Mármint... nem lett jó véleményem a szüleiről, nem tehetek róla, erre érzékeny vagyok. - Akkor is... te vagy a fiúk, ők szültek meg, ők neveltek, ez nem olyan, hogy megveszek egy tévét és ha megunom, vagy sok a gond vele kidobom! - Háborodom fel, de veszek egy mélyebb levegőt, hogy csitítsam magam, nem akarom még jobban felzaklatni. - Lia nem ilyen. Én sem. Szerintem a szüleid is mélyen bánják. - Ajánlom nekik.
-Ha nem akartad baleset volt Reeven. Érted? Baleset, durva baleset, de baleset. Te vagy érte a felelős, ez tény, de nem vagy gyilkos. Az semmiképp. Gyilkos az aki tudatosan teszi amit. - Magyarázom tagoltan, hogy értse meg, nem gyilkos egyáltalán. Okozott halált, de baleset volt. Én legalábbis hiszek neki.
-Nem fárasztasz, ne butáskodj. - Csitítom halkan, törölgetem az arcát. - Persze, nem kell indok, ez már a te otthonod is. Akkor is, ha Amelia nem marad velem. Akkor jössz amikor akarsz. - Nem akarom attól féljen, csak Lia miatt jöhet. Akkor jön amikor akar, jó ha van valami semleges terület, ahol biztonságban érezheti magát.
-Igen, nem viselem valami jól a stresszt... de kezdenek helyrejönni a dolgok. Neked is helyrefognak Reeven, segítek, ha hagyod. - Felesleges lenne erősnek mutatnom magam, mikor nem vagyok. Ami azt illeti legalább olyan rosszul viselem a stresszt mint ő. Ha nem rosszabbul, mert hát... neki komolyabb baja van.
Átkarolom jobban, hogy nekem dől, simogatom a hátát, remélem estére elcsitul. Jó lenne ha aludna is majd, biztos pihentebb lenne. Majd alszik Liával benn, én meg kinn a kanapén. Liá biztos nem zavarja majd a dolog.
-Ugyan már... kedvellek. És tudom hogy egyedül nagyon nehéz. A felelősség nehéz. És szeretném kiérdemelni a bizalmad is, ha már megosztottad velem a terhed. - Elvégre csak elmondta, nem lökött el, pedig nem vagyok Amelia, nem vagyok barátja, nem vagyok senkije igazából, bár szeretnék, elvégre Lia rokona, így valahol, romantikus elképzelésből már saját rokonomnak tekintem.
-Nem más. Felelősséget vállalnak a tetteikért. Hányan sérülnek meg, mert nem voltak elég körültekintőek? Bárki okozhat balesetet, egy munkás építkezés közben elejt valamit, fejbe talál valakit és az ott meghal. Akkor ezért, mert egyszer nem volt elég figyelmes, vessük ki, gyűlöljük és taszítsuk ki? Akkor is ha látod hogy megbánta? Nem mindig hoz az ember bölcs döntéseket, de ha vállalja a felelősséget, tanul belőle és megbánja... miért ne kaphatna egy második esélyt, bizonyítani, hogy soha többé nem tesz ilyet? - Noszogatom, mert szerintem senki sem feddhetetlen.
-Sosem tudnám nem szeretni az öcsémet. De néha ő sem értette szerintem, miért maradtam vele még a legnehezebb időkben is. Pedig én tudtam hogy feláll belőle, ahogy az is tudom, te felfogsz állni. Tudom. - Sulykolom belé, hogy képes rá.
-És ha csak véletlen, aznap volt arra a srác? Ha véletlen keveredett egy bandaháborúba? Akkor? Akkor is azt mondod a rendőr nem tévedett? - Balesetek mindig vannak.
-A balesetben a halál nem válogat. Sajnos el kell fogadni. Nehéz, de visszacsinálni nem lehet. Üresnek hitted a kocsit... nem tudtad... azt hitted csak a kocsi robban fel. - Magyarázom neki, hátha előbb utóbb eljut hozzá, hogy ő nem gyilkos. Nem úgy az.
-Bármiről lehet beszélni, csak nem mindegy kinek és mikor. Ez most olyan, hogy bármiről lehet. De ne fojtsd el ezeket most Reeven mert felemészt. Apránként, lassan és fájdalmasan teszi, egyre nehezebb és nehezebb lesz felállni belőle. Tudom, tudom, most.. most nem érzed úgy, hogy lehetne téged szeretni, pedig lehet, hidd el. - Ezt át tudom érezni. Ha mást nem is, legalábbis nem kellőképpen, mivel nem tapasztaltam, de nem is akarom.
-Nem marad. Ami történt megtörtént. Hogy egy barátom idézzem: Lehetett volna rosszabb is. Örüljünk, hogy Tess él, hogy te is élsz, hogy a szüleiddel vagy, hogy itt van Amelia. Hogy felfogod a tetted súlyát, hogy nem veszed félvállról. Idővel csillapszik majd az érzés, bár rágondolni fájdalmas lesz. De Reeven, élned kell tovább az életed, csak közben meg kell tanulnod együtt élni ezzel a rossz döntéseddel is. Nehéz, de menni fog. Idő kell hozzá, de időnk az van. Van időnk... - Eszembe jut Callie öccse. Neki alig van pár éve. Neki ideje nincs. Belegondolni is fájdalmas, összeszorul a torkom, inkább ölelem Reevent, simogatom, az élet nem könnyű, de valahogy túl kell élni. Lehetne rosszabb is...

Hallgatom, ahogy összekaparja az emlékeit a balesetről. Új infó hogy nem is volt teljesen magánál.
-Akkor is épp drogoztál? Vagy ittál? - Ez egyre szörnyűbb.
//Az szuperhősös, ott átmutálódik az agyad xD Nem mérvadó Amúgy nem láttam xD Te véresen komolyan ezt a vérzés dolgot Hehehehe xD//
-Hogyne, menj csak. - Nem félek, hogy baja lesz, mivel nincs gyógyszer még mindig ott, hanem fantasztikus módon még mindig az óvszerek mellett pihennek a fiókban, valamint elektromos borotvám van, szóval hacsak nem a fogselyemmel tesz kárt magában, talán nem lesz baja. De... hát három percet kap, aztán kopogok, hogy minden rendben van-e.
A katonaság és a verekedés már kicsit más tészta.
-Hát... már ha el bírnám sütni... íjjal jól lövök, de amúgy... nem is tudom, amúgy sem tudnék senkire sem lőni... igazad lehet, bár az életösztön, ki tudja. Bár lelkileg nem bírnám. Nem, nem engem, egy... srácot... bah, Liot. Nem ismertem, segítettem neki, mert sokan voltak ellene... de ellene küldték a srácokat nem ellenem, szóval amit ő kibírt, azt én kevésbé. Persze nem bánom, nehogy azt hidd, csak... fura ez az emlék, tekintve mikor láttam legközelebb és hogyan.... - Pillantok félre. Meztelenül, Lia ajtajában, hát... nem volt felemelő.
-A fele pótlás. - Kocogtatom meg a metszőfogam. - Meg, nem volt egyszerű, hosszú idő volt de... megoldottuk kettecskén. Amikor épp tiszta volt, igen. Sokat szenvedett és nagyon hullámzó volt a kedve. Van amit a mai napig nem tudom eldönteni, hogy mi mondatta vele... - Sóhajtok, hát ez van. Én csak remélem, hogy sosem fog megutálni. Na meg hogy amit jelenleg érez kikopik, főleg ha bejönne ez az új csaj.
-Igen, ő az. De akkor is van alapja, hogy szeret. - Mosolygok rá, szerintem szerethető valaki.
-Dehogy voltál... senki sem selejt, meg neked van eszed, pár szóból lejött. Nem hiszem hogy 16 évesen sötét lettél volna mint a belső zseb... maximum túl eleven. De én is az voltam, csak akkor csitultam le, mikor majdnem kicsináltam magam. De ez a fiatalsággal jár, ha örökmozgó típus az ember. Oké, a pirománia nem jó dolog, de akkor meg tanítsák meg, milyen biztonságos körülmények között csináld és kész.... - Képedek el, erősen kétlem, hogy selejt lett volna. Amúgy is mi ez a szó? Ilyet nem mondunk.
-Idősebb lettél. - Vonok vállat, szerintem ennyi az oka, hogy könnyebb vele, mert amúgy sem nehéz vele. Jó, én könnyen beszélek azt hiszem... bár én sem voltam piskóta, Henrynek sem mutattam feltétlen jó példát.
-Persze, nem hiába akkor jössz mikor akarsz. - Jó, kulcsot még nem adnék, de csak mert Liának is éppen most adtam. Na meg én osztogatnám a kulcsomat, nem akarom hogy félreértse... (elvégre Henry meg Josh is kaphatna, de ez már Lia lakása is).
-Jól van, majd... majd mondom neki, hogy legyen velem. Meg itthon legyen. Úgy is dolgozik, majd hisztizem neki, hogy alig látom. ami igaz is, szóval nem lesz nehéz dolgom, ne félj. - Mosolygok, megoldjuk.
Ahogy elnézem fix otthona sem volt nagyon... nekem is Henry volt mindig az otthon, nem a lakás vagy az ágy, de gondolom neki a szülei miatt, testvér híján nem nagyon volt ilyen. Inkább át is karolom, ölelem, hátha megnyugszik kicsit.
-Nem kell, csak legyél jobban, az elég ajándék, te lüke. Ó, vagy eszel rendesen... majd viszek a suliba neked, aztán ne add a padtársadnak, hmm? - Mosolygok, de kis buta, máris azt hiszi ellenértéket kell adnia.
-Igen... az öcsémmel sokszor nehéz volt, magamat is hibáztattam... szerintem a szüleim is nagyon megsértődtek, hogy feleseltem nekik, de... Henrynek szüksége volt rám. Nekem meg rá, de neki nem mutathattam hogy megviselt vagyok. Nem volt senkim... csak ő. Nem volt egyszerű. Nem szeretném ezt neked. - Simogatom a fejét, elfésülöm a haját, nem szívesen beszélek erről, de neki lehet ez most segít, hát összeszedem magam.
-Már miért ne érdemelnéd meg? Olyan buta vagy... Ember vagy, az emberek hibáznak, a legfőbb tanulság az, hogy maradj tiszta, hogy belásd a tetteid következményeit még időben. Ráadásul fiatal is voltál... önmagában ez nem indok, de lásd be, kamaszként sokkal felelőtlenebb az ember, nem gondolkodik, csak tódul a fejbe az adrenalin. Nézd... - Húzom fel a pólót az oldalamon, ahol a hegem van. - Ez mindig emlékeztet arra, hogy gondolkodjak. 18 voltam, egy romos falat másztam meg az öcsémmel, parkouröztem. Természetesen fenn megbomlott a tégla a lábam alatt és lezúgtam a talajra, ami tele volt szeméttel, törött üveggel. Felvágta az oldalam, majdnem elvéreztem. Ha ott kicsinálom magam, a 13 éves öcsém végig kellett volna, hogy nézze... szerinted nem került volna olyan állapotba, mint te most? Az ember néha fel sem fogja mit csinál, de nekem még drog sem kellett... - Sóhajtok, senki sem tökéletes.
-Erről beszélek. Nem vagy gyilkos Reeven. Hulligán, az esetleg, de gyilkos nem. Szerencsétlen véletlen volt, hogy nem volt üres az autó. - Sulykolom bele, mert muszáj. Bele fog roppanni különben, de amúgy is igazam van szerintem.
-Sajnos a drog ilyen... mindent tönkre vág maga körül, mondjon bárki bármit. Tess élete még helyre jöhet, na meg nem kéne a négyet ötre növelni azzal, hogy te is tönkremész belé. Mi értelme lenne? Amúgy igen Reeven, én nagyon kedvellek, miután lehiggadtál és nem akartál megfojtani egy kanál vízben nagyon jól éreztem magam veled. Én kedvellek. - Nem hazudok, nekem tényleg szimpatikus. És hogyan vethetnék rá követ, mikor Henryre se akartam vagy tudtam soha? A drog megváltoztatja az embert...
-Ne mondj butaságokat. A szüleid magukat emésztették volna, hogy azért történt mert elfordultak tőled. Liát is megviselte volna, elvégre a rokona vagy, ismered őt. Szerintem azon gondolkodott volna, hogy még csak meg sem tudott ismerni... Tess... Tess haragszik, de szerintem ő sem kívánja senki halálát, bármennyire is rossz volt. Nem lett volna jó senkinek. Tényleg senkinek. Kaptál egy második esélyt az életre, hogy felébredtél. Ez nem véletlen, gondolj erre. Próbálj segíteni másoknak. Sok tapasztalatod van, oszd meg hogy más ne essen ebbe a hibába. - Szállok vele vitába, mérsékelten hevesen, mert szörnyű miket nem mond.
-Igen, menni. Nem vagy egyedül, én tudom, de látod, itt vagyok. Nehéz lesz, nagyon nehéz... de ez a büntetés része, hosszú az út a megbékélésig. De erősnek kell lenned, magadért és másokért. Nehéz élni, de meg kell találnod újra, hogy szépnek lásd és örömöd legyen benne. Hm? Gyere ide... - Ölelgetem meg megint, simogatom a fejét. - Nem akarsz ledőlni egy kicsit? Akár csak itt? Itt maradok. - Simogatom, biztos kimerült. Ki tudja mikor aludt utoljára?

//XDDD Oda lenne a fehér kanapém //
-Ahh... - Sóhajtok, egyáltalán nem szerencsés eset, csoda hogy emlékszik bármire is.
Kiengedem mosdani, de nem jön hamar, így utána megyek, visszafele kísérem is, mert imbolyog.
-Adok váltáspólót, ezt vedd le. - Csóválom a fejem, lehúzom róla, nincs apella, hozok neki egy tisztát, a háló a fürdővel szemben van úgy is. Kicsit nagy lesz, de nem számít.
-Tanultam egy nyarat lőni. Még anno. Lelkes voltam, ahhoz képest milyen rossz a szemem egész jól ment. - Vonok vállat az íjra később.
-Lia is kedvelte. Lehet ugyan az. Nem ismerem Lizzyt. - Mondom fanyarabb szájízzel, nekem Lio nem jó téma. - Inkább hülye. Majdnem kicsináltam magam. Egy hónapig alig csinálhattam valamit utána, mindig vigyáznom kellett. - Még szex közben is de ezt nem teszem hozzá.
//Nem mondtam xD//
-Letört. Az orrom meg eltört. - Vonok vállat megint. - Nem tudom. Sokszor elbizonytalanodtam. - Aztán lesütöm a szemem, de komolyabban nézek rá. - Elvonási tünetei voltak. Erős... tünetei. Nem két perc mire kiürül, és az sem, hogy elmúljon a sóvárgás. Azért mondtam, hogy szerencsés vagy, hogy neked ez öntudatlanul megesett. - Mondom komolyan, farkasszemet nézve vele, hogy én tudom milyen a drog másik oldalán állni.
-Nincs mit. - Enyhülök meg később, bár eddig sem szigorú voltam csak komoly. Érezheti erről meg én nem szoktam trécselni.
-Eléggé. - Mondom az elevenre kis mosollyal, ne higgye hogy egyedül volt ezzel.
-Bármi lehet gond. - Mint ahogy az is hogy könyökölsz az asztalnál és úristen micsoda szégyen... pedig valljuk be, kit érdekel?!
-Nem véletlen. Mert így van. - Mondom Liára, bár kicsit meglep, hogy valóban ezt mondta. De valahol jó érzés, nagyon jó, hogy nem beszélek hülyeségeket.
-Egyszerűen mondhatod, hogy alvással hamarabb kilábalsz, és inkább egyedül tévézel. Ennyi. Ne spilázd túl, fel fogja fogni. Majd az ebédre eljössz. - Remélem addigra jobban lesz.
-Enni bizony, nem örömöt akarsz nekem szerezni? Na biza így tudsz majd! Folyamatosaaan. - Simogatom, érzem hogy nyafog.
-Azért mondom, az én kedvemért figyelj erre oda. Hmm? Hálából. - Ez már kissé zsarolás, de... muszáj.
-Dehogy bőgnéd. - Legyintek, lüke.
-Sosem bántam. Ha előről lehetne kezdeni sem csinálnám másképp. Henry a boldogságával folyamatosan viszonozza. Nekem csak az számít. - Ezért is fájt elengednem, de azt mondta így jó neki. Hát megtettem. Legalább ismerkedik, már ha nem csak kitalálja. Bennem a félsz.
-Igen. Itt vagyunk. - Simogatom meg, itt vagyok neki, ha kellek. Nem bírnék nemet mondani neki, eléggé összetörött, pedig olyan fiatal.
-De fellelkesültél, elrettentő példa akart lenni! - Háborgok, de vigyorgok. - Én nem szeretem, nem szép. - Húzom le a pólót, hogy elfedje a heget. - Igen, Henry volt. Még jó hogy mindig tudtuk a helyi mentők, rendőrség és tűzoltóság számát... - Elvégre akkor is nyaraltunk. - Ezt nem lehet abbahagyni. Inkább úgy mondom, ritkábban járok el. - Felelem a parkourködésre.
-Örülj neki, én utáltam mindig is. A kórházakat is utálom. - Rázom a fejem, fúj.
-Igen, hát huligán, mi van vele... - Mosolygok, mert elég groteszk ez a nevetés, de talán annak minősül. Inkább simogatom a haját, úgy tűnt az megnyugtatja.
-Hát... ez egy nehéz kérdés. - Mármint Tess. - Kérdezted, ő mit akar? - Lehet az lenne a legtisztább. - Semmi baj, megszoktam, hogy nem vesznek komolyan. - Mert ez annak tudható be. - Nem kell aludnom rá, tudom mit érzek. És tényleg hidd el. Én sem vagyok makulátlan, nagyon nem. De ki az? - Mondom beletörődötten, hogy nincs olyan ember.
-Egy szülő nem könnyebbül meg ha meghal a gyermeke. Vagy akkor nincs szíve. - Mondom ridegebben, mert nekem ez nem tetszik.
-Nem kell. Nem másokért kell elmondanod ha megteszed, hanem magadnak. És magadért. - Simogatom, nem kényszerítem én semmire.
-Tudom, tudom... könnyebb lesz. Idővel. Idővel... - Simogatom, én már csak tudom, pocsékul kezelem, mikor magam alatt vagyok.
-Ráérünk. - Mondom mikor felriad, összepréselem az ajkam. - Csak az allergia miatt ilyen a szemed, feljöttél a francia jegyzetekért és mondtam dőlj le. Ha Amelia megjön, majd hívok egy taxit. - Fekszem el a kanapén, hívom, hogy feküdjön mellém vagy rám, pihenjen kicsit. Jót tenne neki. Közben gyorsan írok egy smst, hogy ma nem elmaradnak az óráim, pótlás később. Majd a titkárnő intézkedik.

//Lehet xD De küldök leírást a lakásról ha kell xD Tudd hol estél össze Hhöhöhö jajaja xDDD Simogatom is xD Egybevág //
-Semmi baj, gyere... - Vezetem vissza ha már szédül. De nem eszik, ivott is, nem csoda.
//Komoly?? XDDDD Gusztusos xD//
Leveszem a pólóját, rendesen vékony, meg kell hagyni, de nem szólok egy szót sem, inkább ráadom a váltópólót. Majd felhizlaljuk szép lassan. Persze ha mégis megy neki egyedül, akkor hagyom érvényesülni.
-Persze, nagyon rossz a szemem. - Mondom, nekem annyira semmi info a lencse, meg látni is közelről, csak ő most elsírta a szemeit, azért nem látja, hiába vagyok az arcában szinte.
-Hát... az én hibám volt, nem vigyáztam eléggé. - Sokkal jobban de kellett volna figyelnem, milyen példát mutattam Henrynek?!
-Teljes erőből. De nem igen tudta mit csinál. - Legalábbis szerintem. Akkor is épp be volt állva.
-Nem tudok rá haragudni. És tudom hogy józanul sosem ütne meg... - Bár a kezem kicsavarta Jodie esetében, de az is inkább a bordám miatt fájt szerintem.
Bólintok a drogozásra, hogy jól érti a dolgokat.
Inkább arról mesélek, hogy én is eleven voltam, nincs ebben semmi.
-Hogy mondhatsz ilyet?! Dehogy vagy az... - Nézek rá, hogy mi van az agyával, de szerencsére folytatja, türelmesen megvárom. Bár meglep azzal amit mond, hallottam már erről de... akkor is fura. Elképzelni milyen mindenképp.
-Inkább el kellett volna magyarázni, hogy ez veszélyes... tényleg nem érzed? Úgy se hogy tudod belehalhatsz például? - Kérdezgetem, mert sosem beszéltem ilyen emberrel. Persze a véleményem a szüleiről nem változtak, szóvá is teszem. - Akkor sem értek egyet a szüleiddel. Valakinek fogyatékos a gyereke mégis törődik vele, pedig az nehezebb feladat, jóval nehezebb.
-Akkor közlöd most szoktatott rá az egyik csoporttársad. Ennyi. - Mit számít? Bármi megeshet. - Amúgy is változtál a régi énedhez képest, azt mondtad, belefér.
Aztán noszogatom az evéssel, de mosolygok a válaszán.
-Nem is lehet másképp. Mindig kicsit többet eszel, egy-egy kanállal. Próbálj meg enni az étvágytalanság ellenére is, mert ha tovább fogysz az veszélyes. Érted? Legalább rostosat igyál. Megígéred? - A látszat ellenére nagyon aggódom hogy semmit nem fog enni, nem akarom sokat hívogatni. Jah, persze, mert fogom. Szerintem minden nap este majd felhívom, hogy egyen, jobban van-e és le tudta-e kötni magát. Ne érezze úgy egyedül van, legalábbis nem teljesen.
-Meseszereplő? Ahh, dehogy. De remélem nekem teremtették, jó lenne megállapodni. - Mosolygok, örülnék ha elmúlna a magány érzése.
Hagyom hogy bújjon, én is bújós vagyok, nem zavar cseppet sem, simogatom is.
-Menő? Hm. De akkor sem szép... - Én nem szeretem, azt hiszem ezen nem változtat semmi. Persze eltüntetni nem lehet, vagy csak műtéttel de hát azt lesheti a világ!
-Ahh... én nem tudom őket megszokni. Nem is akarom. - Rázom a fejem, egyik nagy gyengém, sajnos. Miért pont egy ápolóval költözöm össze, jó kérdés mi?
-Idővel, ha jobban leszel. Szerintem annyira nem epekedik hogy lásson, lásson akkor mikor már letisztáztál magadban pár dolgot. - Simogatom, nem elkeseríteni akarom, de az nagy falat lesz még.
-Tényleg? - Kérdezem Liára, jó lenne ha komolyan venne, néha attól félek, csak átmeneti megoldás vagyok neki vagy ilyesmi... - Bebeszéled magadnak. Kérdezted? Mondták? Indokot is mondtak? Mert ha nem, akkor miért ne kedvelhettek volna? - Nézek rá, szerintem csak most mindent feketén lát.
-A lényeg hogy szeretnek és adtak egy új esélyt a családotoknak. Mi kell még? - Bár nálunk is lenne egy ilyen újrakezdés... de nem hiszem hogy lenne. Talán ha lesz unoka, esetleg. Talán...
-Jó akkor nem fog. Hétre hívok egy taxit. Hamarabb sosem jön haza ne izgulj. - Simogatom, hogy nyugi, nem lesz gond.
-Ráérsz még, sok idő van addig és lemondtam az óráim míg a mosdóban voltál. Maradj. Gyere... pihenj le, ne félj, ügyelek az időre. Pihenj kicsit, jót tenne... Vagy menjünk a hálóba? Ledőlsz ott? - Én komolyan gondolom, hogy jót tenne neki. Hét előtt meg felkeltem majd, nem gond.

//Okés, pm-ben átdobom Majd mentsd el xDDD Azt a filmet sem nézem meg xD//

-Mínusz hatos mindkettő. Szemüveg nélkül mondhatni semmit sem látok. - Nem titok, de a szemüveg még vékonyított lencsével is vastag, valamint muszáj a vastag fekete keret, ha lerakom is megtaláljam. Ki van ez találva.
-Ez igaz. - Jó, ez ésszerű érv, nem is vitatkozom vele, sajnos mindenki hibázik. Csak van aki gyakrabban.
-Hát... - Elszégyellem magam. Illet volna már régen túllépnem rajta, de.... nem tartom magam valami jó testvérnek, jó barátnak... szeretőnek még csak-csak, de élettársnak nem tudom mennyire leszek jó. Nem akarok belemenni, de azért kinyögöm, hogy Henry is belesétált a drog csapdájába, akárcsak ő.
-Magának köszönheti a legtöbbet, elvégre ő döntött. Én csak segítettem. - Én is sajnálom ami volt, de mivel már jól vagyunk mindketten, hamar túllépek ezen.
-De te akkor is felfogod, mit miért lehet vagy nem lehet, egy sérült ember nem bírja átérezni, vagy legalábbis megérteni. Te viszont nagyon is eszes gyereknek tűnsz.... szerintem sok magyarázattal és illusztrált elrettentő példákkal felfogtad volna. Elvégre el tudod képzelni magadon az eredményt ha látod máson is. És elég egy csúnyán felhólyagosodott kéz... - Szerintem nem lehetetlen. Bár én kevés dolgot érzek annak, lehet belőlem meg ez hiányzik.
-Látod... itt a baj. - Ez a nem mindig zavar engem. Ha a gyerek érzi hogy ezzel fájdalmat okoz nem csinálja, akkor sem ha őt magát nem is érdekli ha baja lesz.
-Sokat mesélt, érdekelt, ennyi. De ne menj bele a részletekbe, az ilyenkor sosem jó. Csak arra felelj amit kérdez. - Csak egy jó tanács.
-Helyes. - Mosolygok rá, örülök hogy a kedvemre akar tenni, hogy megpróbálja. Nem akarom hogy tovább fogyjon.
-Az is. Nyugodtabb vagyok. De attól még nem szép és nem is tetszik. - Mert teljesen igaza van a heggel kapcsolatban, de ez nem szépíti meg nekem.
-Persze, de ha itthon hagy valamit beviszem neki... max nem megyek be... vagy leadom a recepción... - Úgy érzem elő fog fordulni, mert meg kell szoknia, hogy mostantól ez az otthona.
-Jól van. - Ahogy elnézem Tessel kapcsolatban is kissé megnyugodott, remélem így is marad, nem lenne jó ha sokat sírna.
-Igen? Az jó... ez jó hír. - Mosolygok, nekem kell a megerősítés, hogy Lia komolyan vesz. Hogy komolyan gondolja a kettőnk kapcsolatát. Lio miatt bennem a félsz és nehezen múlik.
-Egy ismerős szava, aki nem tudja milyen vagy... és a szüleid, akik nem akartak veled foglalkozni... különben is régen volt, most most van, most kérdezgesd az embereket, szerintem mást fognak mondani. - Nekem meggyőződésem. Na jó Tess lehet kivétel de... hát megesik.
-Fél hét. Ez az utolsó ajánlatom, addig maradsz velem. - Mosolygok, csak hiszi hogy hamarabb elengedem. Aztán mosolygok, hogy beadni látszik a derekát.
-Melletted. Én is fáradt vagyok mostanság, rám férne. Bár vigyázz velem, mert ha egyszer elalszom senki sem menekül az ölelésemből... és nem tudsz arrébb tolni! - Nevetek, Allegrának sem ment, pedig ő keményen próbálkozott.
-Na gyere. - Igyekszem nem elaludni, szerintem hülyét kapna, ha én lennék a takarója mikor felébred. Közben felhúzom, fogom a kezét, jöjjön és átvezetem a hálóba. Be is noszogatom, feküdjön bele, csak nyugodtan, nem kell átöltözni, maximum a farmert vegye le, mert mégiscsak az utcán ült benne. Be is takarom ha hagyja, ott fekszem mellette oldalt és simogatom, próbáljon meg aludni.
-Hatkor felkelünk és fél hétre hívok taxit. - Emelem fel a telefont amit beállítok ébresztőre. - Aludj kicsit. - Addig is van még időnk bőven, lehet hamarabb is felkel.

//Akkor te kvára átérzed xD//

-Hát az inkubátor rontotta el a szemem, szóval mondhatni mióta megszülettem ilyen, nem tudom milyen a normális állapot, nekem ez az. - Vonok vállat, hogy nem számít, nem csináltam belőle sosem ügyet. Kicsinek nem szerettem, hogy csúfoltak a szemüvegemért de a kontaktlencse után már könnyebb volt.
Kicsit elbizonytalanodom, de magamban, nem benne, mikor közli nem léptem túl régi sérelmeimen, erre megfogja a vállam. kicsit meglepődve nézek fel rá, tök igaza van, összeszedett kell maradjak!
-Igen, igazad van. - Mosolyodom el hálásan, mert amúgy tényleg.
-Én is így gondolom. Azért maradok melletted. - Gondolom így már ő is megértette, miért nem tágítok mellőle sem. így könnyebb lesz neki, ami nekem is fontos.
-Ami történt megtörtént, most már minden más, nem. Ennyi a lényeg, meg hogy már nem vagy egyedül. Hmmm? - Igazából mindegy mi volt, azt mondta most sok minden más, hát kezeljük is úgy.
Látom ez nem túl jó téma, asszem lesz közös gyenge pontunk is, jeeee, khm. Vicceltem, szóval próbálok lelket önteni belé, hogy megőrzöm a titkát, csak arra kérem cserébe egyen.
-Ugyan, ártatlan kérdés. De ha csak annyit kérdezel szerintük mi a legjobb tulajdonságod, arra tuti tudnak felelni. És fognak is valami klasszat, nyugi. Amúgy erre mindenki kíváncsi. - Sustorgom neki, ha már itt duzzog, de én mosolygok. Adja ég, hogy a haverjai valami értelmeset mondajak, ne azt hogy... mittom én, csípem a hajad.
-Rólam sem tudnak nagyon sok mindent.. Még Lia sem... de azok rég voltak... mások vagyunk mint anno. Tudatosítsd te is. ne tagadd le ha direktbe kiszedik belőled de senki sem kötelez arra hogy elmondd. Mindenkinek vannak... magánügyei. - nem tudok szépen érvelni, de hát ennél most nehéz is. De próbálkozom. - De én is tudom mégis kedvellek... vagy olyan egyedi eset lennék? - Kétlem.
-Nah... én itt vagyok, jó? Bármi van itt vagyok. - Nem akartam hogy újra sírjon, nem vagyok valami jó segítség de mivel engem dobott a gép, duplán próbálkozom, ha el is cseszem közben néha.
-Micsoda? - Nézek rá, hogy ugyan mi lehet szánalmas? Elképzelni nem tudom. Aztán csak elmosolyodom. - Jah hogy ennyi? Már azt hittem baj van. Tőlem nem kell kétszer kérni... - Nevetek kicsit, hát ebben emberére akadt, Josh is megmondhatja ha Liát elfogultnak gondolja.
be is mászik az ágyba, én mellé fekszem, simogatom.
-Ühüm. Nem megyek sehova. - Bár megtehetném ha elalszik, mert tutira ne kelne fel, de inkább befekszem mellé. Lustuljunk. - Nincs mit.. - simogatom, de szerintem nem is kell sok, hogy aludjon. Ellenben én csak kicsit vagyok fáradt, így kiveszem a lencsém és cserélek szemüvegre (az ágy mellett van mindenem ehhez) aztán olvasok egy kevesek. aztán elálmosodom, főleg hogy itt fekszem vele, szóval bealszom én is kb másfél óra múlva. Az más kérdés, hogyha Reeven felébred, akkor ölelésben nem lesz hiánya, mert ahogy mindenkihez, hozzá is hozzábújtam. Oda is vackoltam magam közel mellé, szuszogok is halkan, fáradt voltam. Na Reeven, kellet ez neked? Ha igen, akkor jól van, ha nem, akkor nem tudsz kimászni mellőlem, mert felébredek. De legalább a szemüveg nincs rajtam, az nem nyom, volt annyi eszem, hogy rátegyem a könyvre magunk mellett.

//megrontalak hahah xDDD//

-Nem. Gyerekként sem szerettem az orvosokat, felnőttként egyenesen utálom őket, szóval jó így nekem... - De komolyan, jó így, jobb minthogy befeküdjek valami rendelőbe ahol belelézereznek... aztán nem látok napokig... és mi van ha simán újra visszaromlik vagy még rosszabb lesz? Nem kockázatok...
-Ugyan már... természetes. - Amúgy valahol tényleg az. Nem sokat találkozunk de valahogy mégis. Lehet mert Lia rokona, nem tudom, de az is lehet csak annyira megsajnáltam, hogy már személyes teher lett az övé is. Átölelem, én ugyan el nem tolom, nem szokásom.
-Ne beszélj badarságokat, kinek segítenél vele? Senkinek. Magadnak se hidd el. Annyi mindent meg kell még tapasztalnod! - Hiszen nagyon fiatal, meg amúgy is, rossz ezt hallani.
-Hát hagyd nekik. És kevés ismertség alapján is lehet erre válaszolni, te is tudnál rá nézve nem? Én is rád, én például a humorod kifejezetten jónak találom. - Simogatom, most hirtelen ez jutott eszembe, a múltkor is ezért kezdtem el hamar megkedvelni a nyitás ellenében is.

-Szerintem csak azt akarta mondani, hogy jobban szereti ha vidám vagy, a komoly dolgoknál általában komorabbak az emberek. Biztos attól félt, szomorú lennél, ha leálltok komolykodni. - Kétlem hogy Lia erre akart volna neki célozni, hogyha nem elég komolytalan már nem is kedveli.
-A barátságosság és a kiismerés, megismerés nagyon más dolgok. Van hogy egyszerűen nem jön szóba, máskor meg szavak alapján nem hisznek nekem... tapasztalniuk kell. Aki nem tudja, hogy Henry az öcsém nos... azt hiszik meleg vagyok. Pedig csak nekem ő volt az egyetlen igaz barátom, igazi családom nagyon sokáig így... nagyon ragaszkodom hozzá. Senki kedvéért nem nyomnál el az érzéseim. Persze vannak olyan emlékeim is amire nem vagyok büszke, azokat meg kerülöm ha szóba jön... Nem mintha nem bíznék meg Ameliában mondjuk csak... félek csalódna bennem... - Mondom halkan, de talán így jobban megért engem.
-Micsodát? - Nem értem mit nem kéne elmondania, vagy miért nem kéne elmondania, látszik várom hogy folytassa.
Összeszalad a szemöldököm, hogy egyedi eset vagyok, valahogy olyan érzésem van ez semmi jót nem jelent. Ahogy folytatja elkerekedik a szemem.
-Wow... az apja nőjével... - be sem fejezem, mert látszik erre nem számítottam, bár csak meglepett, ki tudja, lehet fiatal csaj volt, vagy elcsábította Reevent, mivel rafinált tapasztalt nőről van szó. - Megvan az idősebb nők bája de... nem volt fura? - elvégre Lia apja is úgy volt vele... félnék ez erősen kedvemet szegné mikor odajutnánk akció.
-Mindegy is... szóval az hogy megfektetted egy rokonod nőjét más, mint az hogy valahogy rászoktál a szerre és függő lettél. Tök más a kettő. Henryre én is csúnyán néztem volna ha mondjuk... - vakarom a fejem. - Nos... ha mondjuk olyan lánnyal szeretkezik akinek fiúja van. - Az nem zavart ha mindkettőnknek "megvolt" valaki. - De a drog tök más, nem vagy ura önmagadnak és nem is olyan mint a pia. Hidd el, tök más. - Nekem nagyon az kompetencia ide vagy oda.
-Amikor akarod Reeven, tényleg. Liával hosszú távra tervezünk, ha akkor jössz mikor ketten lennénk az sem baj. De bármikor itt aludhatsz, én ritkán nem vagyok itthon este, ha Ameliával lennél, de a barátomhoz akkor megyek amikor akarok. A lánybarátaimhoz is tudok menni, de félek Amelia féltékeny lenne ha sokat lennék náluk. - Pedig Josh-sal nagyobb az esély hogy "rosszalkodjak" de csak mert fiú és nem kell semmi extrát mögé gondolni, ellenben egy lánynál lehetne.
Marasztalom aludni, nem kell sok hogy elragadja a kimerültség, de nekem se, ami azt illeti. Odafészkelem magam közel (a lábam át szoktam bújtatni a másikén, meg a nyakába is simán odafúrom magam, ha nem az arcához simulok szemérmetlen, én olyankor nem vagyok ébren). Arra ébredek, mint oly sokszor már. Mocorog a másik, nyög... Magamhoz is térek, kicsit elnyűtten az álmosságtól próbálom simogatni, bár Callie esetén sem használt eddig. De fel is riad, hangosabb, mint amihez szokva vagyok, de mégsem tűnik ijedtnek. Ami azt illeti Callie megedzett.
-Sss.... itt vagyok, csak álmodtad. Feküdj vissza kicsit, ssss... - Karolom át és csókolom meg az arcát, ez már csak úgy jön, az is hogy tolom vissza az ágyra, ő valószínű nem fog kimenni kakaóért. Bár ki tudja...
Inkább odabújok, nem izgat, hogy mi hirtelen lettünk ilyen jóban, erre (is) mondtam, hogy nem igen ismernek, hogy én tényleg ennyire közvetlen vagyok.
-Nincs baj, nálam vagy, csak álmodtad... velem vagy. - Mondom némileg még álmosan, de nyugodtan és kedvesen, húzom magamhoz és csitítom, ölelem, a halántékát is puszilom, fésülöm el a haját. Azért önző mód örülök, hogy Amelia ritkán álmodik rosszat, mindig sokáig kalapál a szívem ha arra ébredek a mellettem alvó rosszat álmodik és még csak segíteni sem tudok.

-Mindig lehet komplikáció. És az olyan kiszolgáltatott... meg metszik a szemem, hagyjál már... - A hideg is kiráz, látható nem a szívemnek dédelgetett csücsöke ez a téma.
-Akkor csak én vagyok ilyen hülye, egyre megy. - Mosolygok félszegen rá, de csak ugratom. Bár lehet igaza van, de én mindig azt adom, amit kapni is szeretnék.
-Dehogynem. Senki sem tökéletes. Mindenki követ el olyan hibát, ami másnak kárt okoz. Én is tettem ilyet. Van rosszabb a halálnál... és te nem szándékosan csináltad. Vagy bárki aki egyszer vét pusztuljon? Ennek mi értelme van? Ne légy buta. - Magyarázom neki. Én úgy érzem Henry droghoz nyúlása az én hibám, ezáltal bűntudatból én is kiveszem a részem nap mint nap.
-mert ez a legmarkánsabb akkor. Kérdezz meg egy hónap múlva, akkor megnézzük változik-e a véleményem. - Jelzem felé, hogy alig ismerem. De persze remélem ez változni fog.

-Ugyan, Amelia néha... nem jól fejezi ki magát. Nálunk is előfordult már. Ne félj. - Nem hazudok, így gondolom. Nem azt mondom én perfekt mód beszélek mindig, sőt, de hát ez van.
-Hmmm, külsőre nem annyira. Kék szeme van, barna haja, izmosabb, alacsonyabb nálam kicsit. Igazán vidám mosolya van, kedves arca. A polcon van kép róla, igaz, régebbi, már hat éves is van talán... - Látszik elgondolkodom, nincs is frissebb képünk? Megeshet.
-Nem tudom... - Tényleg nem, de tényleg hagyjuk, nem akarok arra gondolni, hogy elhagyna.
-Reeven. Új életet kezdtél. A múlt csak annyiban számít neked, hogy tanulj belőle és ne kövess el újra ilyen hibákat. De új életed van. Az új életedről mesélj, ne a régiről. Senki sem várja el, hogy a régiről mesélj, ha mg akarnak ismerni, úgy is az új Reevent akarják, nem? akkor meg? - Biztatom kicsit, szerintem emiatt senki sem kövezheti meg. A félresiklásaimról én sem beszélek.
-Öhm, jah. Bár én a fiatalabbakra bukom. - Vigyorgok, mit szégyenlősködjek.
-Oh... de nem volt rossz hogy alig emlékszel rá? Ment úgy? Ha nagyon részeg vagyok én állítólag van hogy belealszom, ami elég gáááz. - Nevetek kicsit, ne legyen olyan komoly a szitu, ne érezze úgy elítélem.
-Tényleg? De durva... Ha jó is volt mindenki nyert, bár az apja biztos csalódott volt... - Vágok kínosabb fejet, mert azért elég meredek a dolog, de hát legalább ez is kiderült. - De gondolom biztos fura volt, hogy... a nála fiatalabb fiúrokona lefeküdt a mostohaanyjával... érted... - Úúú, meredek, mondom hogy eredek, de legyintek, rég volt, Reeven is fiatalabb volt.
-A fő hogy ez a múlt és leszoktál. A többi háttérbe szorul. - simogatom a hátát.
Aztán csak pislogok, ha Josh ezt hallaná... ahahha. Vagy Phoenix. nevetek.
-Hmmm, azt mondod váltsak? - Húzom végig az ujjam az álla alatt, közelebb hajolok, de aztán már nevetek is. - Nem zavarsz, hidd el. Örülünk ha jössz. Josh amúgy is nehezményezné ha hanyagolnám, szóval még jó is ez így, hmm? Gyere sűrűn. - noszogatom, tudom hogy nem fog itt lógni, de legalább nem havonta egyszer jön majd remélhetőleg.

Aztán alszunk, már amennyit alszunk. Néha félek én váltom ki mások rossz álmait, de ez baromság. Josh és Lia nyugodtan alszik mellettem, Elee is békésen durmolt velem egy légtérben. Felriad, nem kicsit, próbálom nyugtatni, de tudom alig fogja fel, Callie sem szokta, de azért... engem megnyugtat a tény, hogy azért csinálok valamit.
Bújik, ez jó jel, kicsit megnyugszom.
-Öt körül, van még időnk, pihenj csak. Semmi baj, majd csitul. Eleinte nehéz lesz, de egyre könnyebb, lesz, hidd el. Türelem. Türelem... - Simogatom, adok neki pár puszit, bújok hozzá, félig még álmosan, valahogy ettől az alvástól csak fáradtabb lettem... pech.
-Mi bárcsak? Mondjad... - Fésülgetem a haját, remélem nem zavarja, nekem tetszik. Kicsit legalább megnyugszom, még mindig dübörög a vér a fülemben.

-Én akkor sem akarnám ha Henry mondaná ezt... - Mert Henrynek hiszek feltétel nélkül de van amire ő sem vesz re. Egy ferde éjszakára sokkal hamarabb elcsábít mint erre...
Nevetek, hogy jó értelemben vagyok hülye.
Aztán már komolyabban magyarázok neki.
-Ne is linkeskedd el. De ne is rokkanj bele, senki sem támad fel tőle, senkinek sem lesz jobb tőle. - Mondom komolyan, mert muszáj ezt megértenie.

-Mi? Nem... vitatkoztunk. Nem emeltük fel a hangunk meg semmi ilyesmi, csak mondtunk egymásnak dolgokat amik... nem estek jól. - Igen, talán így lehetne legjobban leírni.
Mesélek Henryről, de látom mégsem érdekli annyira a dolog, váltok hát témát.
-Reeven... Hidd el, ha csak egy tettünk miatt lennénk megítélve nem egész lényünk által... senkinek nem lenne senkije. Igen, hibáztál. Beláttad. De attól még nem vagy kevesebb senkinél. - Magyarázom neki, mert nonszensz hogy mindentől eltiltaná magát.
-Igen? Uh... jó az tényleg fura. - Mondom Lia mostohájára.
-Igen, én úgy nem szeretek aludni. Van akit nem zavar, de engem igen, úgy nem lehet odabújni a másikhoz. - Vonok vállat.
-Hm. Többet tudsz mint én. - Mosolygok, nem tudtam van új mostohája Liának. Nem beszél nekem a családjáról.
Aztán heccelem meg, de kiakad, huh, érzékeny erre... vagy csak azt hiszi meleg vagyok? Az unokanővérével járok!
-Bocs, hát nem tudtam kihagyni! - Mosolygok, de elhúzódom, ha már ennyire magára vette.
-Nem, nem úgy... csak jól esik. - Vonok vállat, amúgy tényleg. Bár elég nyomorultul néz ki, de ezt nem mondom neki.

Rosszul alszik, mikor felébred simogatom, nyugtatom, bújik is. Hagyom hogy sírjon, hátha megkönnyebbül tőle, én inkább csak simogatom, nem is csitítom, jöjjön ki.
Beszélgetek még vele, jelzem felé, hogy hívjon amikor akar, akár hajnali háromkor is, felveszem, bár akkor valószínű Lia is velem lesz, de maximum azt mondom Henry hív valahonnan Európából.
Persze nekem magától értetődő hogy minden nap felhívom majd mikor egyedül vagyok, hogy megtudjam hogy van. Minden esetre hatkor hívok neki egy taxit, kicsit rendbe szedem külsőre, lekísérem, kifizetem a taxit és mondom vigye haza. Otthon elpakolom a zsepiket, áthúzom a huzatot, nehogy Amelia megérezze rajta Reeven illatát (ki tudja...) aztán este ha kicsit merengősebb is vagyok igyekszem Liára koncentrálni és mosolyogni rá. Nem nehéz, elvégre szeretem ha mosolyog, feldob, csak hát... nekem is van mit emészteni.

//Köszi ^^ Mivel én archiválok, írnod sem kell ami az én karaktereimmel van, csak jelezd zártuk, át is teszem //