- Számít? - Kérdezi érdeklődve felvonva egyik szemöldökét. Nem tudja, miért olyan fontos ez. Számára az a fontos, hogy ne emlékeztesse semmi a régi önmagára. Nagyon jól meg is oldotta, valószínűleg Usui fel sem ismerné a régi képeken.
- Ijesztően képben vagy a Disney-vel. - Állapítja meg gúnyos vigyorral az arcán. Nem, nem áll le vele veszekedni, ha szerinte Mulan, akkor higgye nyugodtan, csak ne mondogatta és cseszegesse vele. Amúgy tényleg furcsállja, nem hinné, hogy Usui az a fajta, aki csak úgy leül a mesék elé és végignézi mindet, sőt, még a sztorija is megmarad neki. - Van kistesód? - Kérdezi végül, mert ezt látja az egyetlen elfogadható magyarázatnak. Azt viszont el tudja képzelni, hogy egy japán kislány nyúzza őt, addig, amíg azt nem nézek, amit ő akar.
- De tök hasznos lehet. Megtanítasz lőni? Ki tudja, lehet, hogy egyszer még nagyon jól fog jönni! - Na jó, lejjebb adja a követeléseket, mert rájön, hogy mielőtt sajátot szeretne, talán meg kéne tanulnia használni. Legalábbis nem lenne hátrány, ha mondjuk a kezébe kerül egy fegyver, valamilyen hihetetlen véletlen folytán, legalább tudja használni. Persze, csak önvédelemre. Hát persze!
- Ez is fejleszt, és hidd el, közben nem gondolkozok a következő zh-mon. - Nevetgél kicsit, mert elképzeli magát. Ő, mint a stréber, menekül valaki elől éppen, talán még lőnek is rá, ő pedig úgy aggódik, hogy milyen jegyet fog kapni legközelebb, hogy el is felejt félni.
- Na, mi az? Így már nem tetszik annyira bókolás, mi? - Vigyorog, mert nem bírja ki, hogy ne piszkálja, amint talál rajta egy aprócska fogást. Egy olyan pontocskát, amit nyugodtan megbökdöshet és a férfi agyvize csak forróbb lesz tőle.
- Szerinted megtörténhet velem? - Nem, nem ironikusan kérdezi, hanem komolyan. Ő nem hinné, legalábbis sosem volt olyan gyenge, sosem tudná feladni és elhagyni magát. Ha pedig megtett mindent... egyszer úgyis meg kell halni, nem? Legalább úgy csinálja, ahogy az élete javát élte.
- Jól van, majd később lecsukhatsz érte. - Sóhajtja, hogy próbálja még mindig beszabályozni. Miért akarja mindenki ennyire? Csak mert ő kicsit kitűnik a tömegből, egyből próbálják megmondani neki, hogy viselkedjen, mit csináljon, mit ne. A fejére olvassák a hülyeségeit nap, mint nap. Ezzel csak annyit érnek el a szülei, hogy még inkább csinálja majd őket és keresi a bajt, már dacból is.

A bolt aprócskának tűnik, és az egyik épület alagsorába költözött. Nem egy hihetetlen jó környék és valószínűleg a legtöbb ember viszolyogna tőle. Lacey arcán viszont vigyor ül, ahogy lépked lefelé a nagy lépcsőkön. A graffitivel díszített vasajtón belépve sokkal bizalomgerjesztőbb a látvány. Gördeszkák és longboardok kiállítva, pár görkorcsolya is van. Nem egy túlságosan giccses hely, mégis a deszkák Lacey szerint felérnek egy művészeti alkotással.
- Csá, Nagyfater! - Köszön az ötvenes, kopaszodó, sörpocakos, tetovált hapsinak, aki a pultnál áll és szépen felcsüccsen a pultra, minden gond nélkül.
- Mit szeretnél, Angyalkám? - A megnevezés ugyan nem tetszik neki, de nem szólhat vissza. A férfi az egyetlen bevételi forrása, időnként csinál saját tervezésű deszkákat is és a terveket gyakran Lacey-től veszi meg. Nem véletlen, a lánykának van tehetsége hozzá, rá tudna bökni pár darabra, hogy azt a mintát ő csinálta, de inkább csak elégedett vigyorral gyönyörködik bennük.
- A régi deszkám kifújt, szeretnék egy újat. Már rég kinéztem magamnak a koponya kettest, meg tudod mutatni nekünk? - Kéri a férfit, aki bólint és eltűnik az üzlet hátsó részében. Pontosan tudta, hogy ez kell neki, hiszen ő tervezte és deszkán iszonyat jól néz ki. Főleg azokkal a fehér kerekekkel, és van pár szín is benne, ne mondja senki, hogy unalmas lett.
- Na, mit szólsz? - Kérdezi Usuit, mert sejti, hogy nem nagyon járt még ilyen helyen, ez valahogy távol áll az ő világától, de annál szervesebb része Lacey életének.

-Csak akkor ha fekete a hajad... - Válaszolja, mert akkor Usui le lett kedvesezve és mókás lenne.
-Az egyik barátom nagyon szereti, megnézette velem. De én jobb szeretem a japán népmeséket. - Ha már mesék, de nem szégyelli hogy megnézte, főleg mert Demetria úgy tűnt, örül ennek.
-Volt. - Ebben sem fog hazudni, Hinata is nagyon szerette a meséket, ez tény, bár ő nem Usuival nézegette őket, inkább magányosan, álmodozva.
-Azt esetleg. - Belátja, azzal nem okoz kárt, sőt. Ha Lacey nagyon akar fegyvert szerezni, fog is, de akkor már tudja használni és ne vaktában lövöldözzön. Na meg először légpuskával is megtaníthatja, paintballal. Azok meg nem olyan ártalmasak.
-Minek azon gondolkozni? - Ő maga strébernek számít de ha épp nem tanul nem is ezen jár az agya. - Milyen szakon vagy? - Úgy sejti nem véletlen mászott be a másik, hogy rendes sportpályán fusson, nem kizárt hogy ide jár.
-Nem szoktam bókolni, csak közölni a véleményem. - Ehhez tartja magát, ha valaki bóknak vagy sértésnek értelmez egy-két dolgot, az az ő bajuk. Nem egy udvarlós típus.
-Meg. Csinos vagy és habár harcias, ha többen vannak ellened, el tudnak kapni. Majd tanítok pár fogást, hogy ne legyen könnyű dolguk. - Elvégre kiszabadulni életmentő lehet.
-Azért csak pénzbüntetés jár. - Világosítja fel, hogy szemetelésért még nem csuktak le senkit.

Közben elmennek a bolt fele ahol deszkát kapni. Nem a legjobb környék, de Usuit ez nem zavarja. Sokszor a legjobb és legkedvesebb emberek laknak erre, mert a pénz ennyit enged nekik.
Lesétál a lánnyal, körbenéz. Úgy sejti az eladó maga festheti a cuccokat, bár lehet nem. De attól hangulatosabbnak tűnne neki.
Kezeit a háta mögött összekulcsolja, ráérősen sétálgat és nézelődik.
Mikor konkrétan hozzászólnak akkor odamegy, megnézi a deszkát félredöntött fejjel, úgy szemléli.
-Színes. A koponya meg méltó emlék lesz az előzőhöz. - Mondja kajánabbul, mert ő maga nem ért a deszkákhoz, cseppet sem.
-Ezt kéred? - Felőle kérhet másikat is, nem tudja mi kell a lánynak. Ellenben ha ezt kéri, akkor az eladó Nagyfaterhez fordul.
-Mennyivel tartozom Önnek? - Fogalma sincs mennyi lehet a deszka, csak azt hogy reméli lesz nála elég KP, mert kártyával valószínű nem fizethet.

- A hajam rózsaszín. - Vigyorodik el, imádja az idegesítő válaszokat. Meg a jelenlegi színét elfogadja, sőt, szereti is. Hozzá illik, az ember elsőre azt hihetné, hogy kedves kis hercegnő, aki szereti a rózsaszínt, a vattacukrot és a levendula illatát, de aki ilyen elvárásokkal szólítja le, valószínűleg nagyot koppan majd.
- Szeretem a filmeket, de a mese nem az én világom. - Állapítja meg grimaszolva. Valahogy nem tudja őt lekötni, esetleg a régi, eredeti grimm-mesék, na azokat szívesen tanulmányozná. De végül is ő is tudta nagyjából, ki volt Mulan, csak úgy ráragadt.
- Aha. - Válaszolja csendesen és grimaszol, de főleg azért, mert megint sikerült beletenyerelnie valami olyasmibe, amibe nem kellett volna. Annyira jellemző rá, hogy amikor meg akarja bántani a másikat, sosem sikerül ilyen mély dologgal dobálóznia, amikor pedig semmi rossz szándéka nincs, teljes lelki nyugalommal, óvatlanul gázol bele mások lelki világába.
- Király! - Állapítja meg lelkesebben, elvigyorodva, mert már most látja magát, hogy mániákus módjára lövöldöz, Usui pedig próbálja kontrollálni. Na jó, biztos csak elsőre lenne olyan vicces. De tényleg szeretne megtanulni célozni, hogy biztos kézzel fogja a fegyvert.
- Hát tudod, hogy mikor lesz, meg ilyesmi. Amúgy vizkommos vagyok. - Magyarázza, hogy min szokott gondolkozni vele kapcsolatban. Az, hogy átmegy-e, általában nem kérdés, mert nem akarja elcseszni a lehetőségét. Ha lesz egy normális szakmája, amit a zenélés mellett tud csinálni, akkor máris lesz elég pénze és elszakadhat végre az apjától meg a csodás, amerikai álmától. Már a gondolatától is rosszul van.
- Áh, értem, ezek szerint sértegetni se szoktál. - Vigyorog, miközben szívja még az utolsót a cigijéből, mert általában nem szokása pazarolni.
- És mesternek kell majd hívjalak, meg meghajolni neked, haaaa? - Kérdezi vigyorogva, mert biztos benne, hogy nem fog ilyesmit csinálni, de kíváncsi, a férfi fejében vajon élnek-e ilyen tévképzetek. Mert ha igen, azt hamarosan el kell hessegetni, minél messzebbre.
- Áh, de gáz. - Sóhajtja, mert akkor túl apróság, hogy gyakran művelje. Amúgy is, ha a többi ember megteszi, akkor őt mi tartaná vissza? Miért ne dobná el a csikket ugyanúgy, mint bárki más? Majd ha valaki megváltja a lakosság többi részét, ő is abbahagyja.

A boltban hamar lebeszéli a Nagyfaterrel, hogy mit szeretne. Az egyik kedvenc munkája, szerinte iszonyat jól néz ki az a hanyagul rajzolt koponya, a színek és a szabályokat mellőző vonalak nagyon is hozzá illenek. Mégis, amit Nagyfater összerakott belőle, az keltette életre. És amikor a kezei között van, akkor meg még varázslatosabb, mint csak úgy, üvegen keresztül. Egy ugyanilyen biztosan nem fog szembejönni véletlen sem.
- Aham. - Válaszolja halkan, mert nem is nagyon tud most Usuira figyelni, sajnos a koponya nagyon leköti a figyelmét, de igen, biztos benne, hogy ezt szeretné.
- Egy ötvenesért a tiéd kislány, de jövő hónapban terveim vannak veled, szóval szedd össze magad! - Szól rá a férfi Laceyre, aki ettől felpillant és visszazökken gyors a valóságba, már magabiztosan vigyorog is.
- Ne aggódj, olyan cuccom van neked, hogy összesz*rod magad! - A hapsi csak nevet Lacey-n, de komolyan gondolta, hogy el fog ájulni. Mostanában annyi inspiráló dolog történt vele és annyi dolgot látott, hogy könnyen megy neki az alkotás.
Megvárja, amíg Usui fizet, addig próbál nem lelkes kis búgócsiga lenni. Erőlteti a közönyös arckifejezést, ahogy ismét végigméri a deszkát. Letörli az elégedett vigyort az arcáról, ahogy a hóna alá csapja. Most aztán biztos deszkázással fogja tölteni a napjait.

-Biztos sok céklát evett az édesanyád a terhesség alatt. - Mondja a fejét csóválva, ha nem mondja meg nem mondja. De lehet tényleg fekete, akkor ő tényleg kedves, ha-ha. Sosem derül ki.
-Az enyémek sem. Az élet nem mese. - Valahogy a mesében minden szép és jó, de Usui maga már rég nem így látja a világot. Inkább örökös harcnak a másnapért.
A kistestvér kérdést látszólag semlegesen kezeli, nem kezd el drámázni, nem változik fátyolossá a szeme vagy a hangja, megtanulta elfogadni a tényt, hogy volt, már nincs, ezzel együtt kell élni. A kérdés pedig logikus volt, nem is haragszik a másikra .
Témát is váltanak, forgatja a szemét, hogy olyan mintha cukorkával kínált volna egy kisgyereket. De majd tényleg megtanítja, ha látja még a másikat.
-Azt előre tudod. Megmondják. - Ő neki még mindig fura ezen gondolkodni, de nem bántja a másikat, lehet ő nem tartja számon olyan precízen mint ő. - Már azt hittem műsorgyártásos és valami túlélő showt akarsz magadnak. - Ércelődik kicsit, de amúgy még el is tudná képzelni a másiknak.
-Nem, csak őszinte vagyok. - Mondja kajánabb hangon, mert hát ez már picit sántít, de hát ez van. Akkor épp lehet komolyan gondolja, de nem igaz.
-Senki mestere nem vagyok. Meghajolni meghajolhatsz, sőt, a kezem is összecsókolhatod a hálád jeleként, de rendes leszek és eltekintek ettől, haaa? - Mondja kaján hangon, viccelődik, hülyét is kapna.
-Az is hogy szemetelsz. - Mondja végtelen nyugalommal, mert hát így gondolja.

A boltban a lány eléggé tudja mi kell neki, ami elég hálás dolog, tekintve Usui nem egy vásárlós alkat. Ahogy mondja a lány hogy ez kell neki nem más, biccent is. Az meg hogy tervei vannak a férfinek a lánnyal... fura, de nem akar a boltban kérdezősködni.
A deszka olcsóbb mint hitte, így könnyedén kifizeti az árát, majd kifele indul a boltból.
-Látom jóban vagy a tulajjal. Sűrűn jársz ide? - Kérdezi, közben figyeli a lány kipróbálja-e a deszkát és ha igen valóban jó-e. Nem árt egy teszt, nem?

- A tiéd meg rengeteg humorrépát. - Grimaszol, természetesen irónia és gúny keveredik a hangjában. Van sok dolog, amit nem visel, de az anyja említése az egyik ilyen. Ha meg akar maradni bárki a közelében jobb lesz, ha nem kezd el csevegni az anyukákról.
Ezzel a megállapítással tudna vitatkozni, mert szerinte az élet egy nagyon elcseszett rémmese, de inkább csendben marad kivételesen. Ahogy a kistesós témával kapcsolatban is. Bár kicsit kiakasztónak tartja, hogy a férfi ilyen lazán közölte, pontosabban ennyi közönyösséggel, ilyen egyszerűen. Nem tudja, hogyan képes tényként kezelni, bár meg sem próbálja megérteni Usuit, valószínűleg a saját temperamentumát ismerve egyhamar beleőrülne.
Amikor azonban rábólint arra, hogy megtanítja lőni, lelkes lesz tőle kissé, Usui pedig csak forgatja a szemeit. Na jó, ez a különbség köztük, hogy Laceyben még nem nehéz megmozgatni valamit, a férfi már keményebb dió. De látta ő már egy lábba kapaszkodva könyörögni más életéért, szóval csak nem reménytelen.
- Igen, de én szoktam rajta gondolkozni, tudod, hogy mi lesz. Bár általában csak gondolatok maradnak. - Vannak tárgyak, amiket a háta közepére sem kíván és néha jól esik elképzelni, ahogy a tanár arcát ritmikusan ütögeti valami keménybe. Meg egy-két irritáló csoporttárs, akiket különböző módokon áldoz fel az agresszió oltárán, de hát, sajnos ezek is csak gondolatok maradnak. Pszichopata nem lett még belőle. Még.
- Grafikus vagyok, jó? Érzékeny művészlélek! - Egy túljátszott, nőies mozdulattal emeli fel kézfejét, miközben egyik szemöldökét megemeli, és úgy néz rá. De nem bírja sokáig játszani a fejét, szóval inkább elneveti magát. Ő meg az érzékenység, nem igazán említhető egy napon. Van egy érzékeny énje, de azt különleges pillanatokra tartogatja.
- Végigcsókolom minden ujjad, ne aggódj. - Veszi a lapot, hogy a férfi komolytalan, szóval csücsörítve cuppog kicsit és megrebegteti az ujjait. Bár Lacey-re talán jellemzőbb lenne, ha leharapná őket egyenként. Ez a gondolat pedig nevetést vált ki belőle, jóízűt.
- Leszarom, mit gondolsz. - Állapítja meg ugyanolyan nyugalommal, mert sajnos nem lesznek rossz éjszakái amiatt, hogy Usui gáznak tartja a szemetelését. Hiába, Lacey-re nem lehet hatni, legalábbis gyökeresen megváltoztatni biztos nem. Ahhoz túlságosan elcseszték már.

Megkapja a deszkáját, nem is kér hozzá dobozt, tökéletes lesz az neki így is. Jóval az eredeti ára alatt kapta, ezért vigyorgott olyan szélesen a Nagyfaterre. Bár nem gondolta volna, hogy Usui csak úgy, mindenféle zsarolás és megjegyzés nélkül megveszi neki.
- Hja, szoktam a Nagyfatertól alkalmi melókat kapni. - Mondja, de amint kiérnek az utcára, már le is rakja a könnyű deszkát, de nem gyorsul be nagyon, inkább csak lassabban gurul, jobbra-balra dől, megnézi, mennyire tudja irányítani, ízlelgeti.
- Majd akkor lesz az igazi, ha a stílusomhoz kopik. - Mondja vigyorogva, az új deszkák sosem olyan jók. Még nem látszik rajta, hol szokott állni, a kerekei is sértetlenek, nem viselik rajta Lacey nyomát. De majd, nemsokára tényleg az övé lesz, biztosan fogja majd sokat nyúzni. - Amúgy ezt is én terveztem. - Jegyzi meg csak úgy mellékesen, hogy tudja, mi számít alkalmi melónak.

-Ó az egyszer biztos. - Ha úgy vesszük az ő anyukája vicces volt, kár hogy Usui ezt nem örökölte.
Elhumorizálnak, már a maguk groteszk módján, de azért értelmes csevej is alakulgat közöttük, mint az iskola. Jójó, valahol el kell kezdeni nem? A család úgy sejti egyiküknek sem nyerné el a kedvenc témám címet.
-Lehet sejteni mi lesz a kérdés. Ha figyelsz. - Ő legalábbis elég jól tippeli meg, de jók is a dolgozatai, ami azt illeti. Mondjuk ő mindent megtanul, úgy nem olyan nehéz.
-Ó, az más, akkor úgy fogok veled bánni egy hímes tojással... - Érzékeny? A másik? Belül lehet, de nem jut el abba a mélységbe szerinte, ami érzékenyen érinthetné a másikat, de más se.
-Mint az ízletes falatoknál szokás? Szóval így állunk... - Na az kéne még, csókolgassák őt, főleg ez a lány. Félne mikor eszi meg.
(Jajaja, nekem is ez jutott eszembe xD)
-Én is amit te. - Ebben kiegyeztek, könnyű szívvel, szóval mondhatni megbeszélték és mehetnek vásárolni.

-Alkalmi melók? Kitakarítod a boltot? - Gonosz a hangsúly, de nem bírta ki, kicsit gonoszkodni akart már ez az igazság, mintha nem nézne ki többet a lányból, pedig könnyedén.
-Ezeknek kopniuk kell? - látszik gőze sincs az egészről, ő maga nem örülne ha elkopna a cucc, semmilyen kopásnak nem örülne. De ő nem is ért ehhez.
-Mit terveztél rajta? A mintát vagy a kialakítást? - A deszkák felépítése sem egyforma, bármelyiket kitalálhatta a lány.

- Csak az érdekes óráimon figyelek. - Ami tényleg kelleni fog neki a szakmában, az érdekli, meg persze a kötelező tárgyakat kifogás nélkül teljesíti. Amúgy nagyon jó esze van, csak a legtöbb dologra tojik magasról és inkább padra feldobott lábakkal zenét hallgat előadáson. Vannak elegen a csoportban, hogy ne számítson sokat Lacey nemtörődömsége.
- Helyes, épp elég szégyen, hogy idáig nem úgy bántál. - Vigyorog vissza fölényeskedően. Na igen, ember legyen a talpán aki meglátja benne az érzékenységet, még ha a művésziség valahol látszik is rajta.
- Ez minden vágyam... - Sóhajtja ironikusan, majd elvigyorodik, hát igen, komolyan, ennél szebbet el sem tudna képzelni. Bár látja a férfin, hogy ő is kicsit tartózkodik az ötlettől, talán csak félti az ujjait.
Ismét nem szól vissza, amolyan megbeszélt dolognak érzi ezt. Jó, vannak dolgok, amiben letojják a másik véleményét magasról. Mindenkinél van ilyen, de ők legalább őszintén meg tudják beszélni ezt, mindenféle dráma meg sértődés nélkül.

- Aha, hát persze. Hülye is lenne rám bírni azt a sok deszkát. - Ábrándozik vigyorogva, mert na, azért Nagyfaternak több esze van. Kecskére káposztát? Nem olyan rossz lány ő, meg amúgy is, a férfit nem lopná meg. Csak kipróbálna pár deszkát, vagy éppen munka helyett csodálná őket.
- Igen, hogy kényelmesebb legyen. Mindenkié máshogy kopik el, stílustól függően. - Sokkal otthonosabb úgy, sokkal inkább magáénak érzi majd. Most szép, csillivilli, meg új, nagyon jó, és már most imádja. De egy sokat megélt, kissé leharcolt darabot sokkal könnyebb örökre megszeretni és ragaszkodni hozzá. Főleg, ha már ismeri minden részletét és elég rágondolnia mit akar, máris csinálja. Az az igazi "párkapcsolat".
- A mintát. Grafikus... rémlik? - Kérdi vigyorogva, miközben megpróbál egy egész könnyű, alap trükköt a deszkájával. Sikerül is, ha ilyesmit elszúrna, az elég nagy szégyen lenne. Végül finoman simul a lába a deszkához, együtt érkeznek a földre, Lacey pedig kiegyenesedik. Kicsit másképp viselkedik, mint a régi, de könnyű lesz megszokni és betörni.

-Szóval akad ami érdekel? - Némileg ez is meglepő, valahogy nehéz elképzelni a másikat szorgosan körmölni.
-Mindig elfelejtem hogy egy gyenge, törékeny, védelemre szoruló lány vagy. - Közli kaján hangon, mert úgy sejti egyik jelzőt sem szívleli a másik.
-Nincsenek nagy igényeid. - Közli játékosabb hangon, mert valahogy szórakoztatónak találja komolyan venni a másikat, akár csak egy percig is.

-Amondó vagy csak a deszkák lennének tiszták a bolt maga koszos maradna? - Ki tudja, lehet csak azok érdemelnék meg a lány szemében a portalanítást, más nem.
-De az nem rossz ha elkopik? Nem megy attól tönkre? - Legalábbis ő arra asszociál, ha elkopik, annyi neki.
-Belőled mást is kinézek. De elég furcsa elképzelni hogy egy papír fölött görnyedsz és egy helyben ülve, csöndesen alkotsz. Már-már békés a kép... - Cukkolja kicsit a másikat, mert hát olyan örökmozgó a lány, tényleg nincs egyszerű dolga Usuinak.
A trükköt nézi, belül örül, hogy a lány úgy fest boldog és legalább ebben kárpótolva lett.
-Azért lehet nem most rögtön kéne kikoptatnod a deszkát. Ha elesel, nem fogsz felszállni rá egyhamar. - Legalábbis úgy sejti a lába azért még fáj a másiknak, lehet a bordája is... az kéne még hogy tényleg kórházba kelljen mennie.

- Akad, bármilyen nehéz elhinni. - Fintorok egyet, mert azért ennyire hülyének csak nem néz ki. Nem véletlen került be az egyetemre és nem véletlen nem rúgták ki az első félévben. Igenis van, amikor még meg kell felelnie, noha utálja ezt az egészet, kénytelen megemberelnie magát, ha grafikus szeretne lenni.
A csodás felsorolásra viszont akaratlanul is elneveti magát, mert annyira vicces az egész, na meg az ellenszenv, amit kivált belőle.
- Hú, most azért viszket az öklöm, hogy behúzzak neked egyet! - Persze, van annyi esze, hogy így, figyelmeztetés nélkül nem fog rátámadni, de gondolta közli. Nagyon vicces, meg minden, de túl szemtelen és nem fogja tőle huzamosabb ideig elviselni, az biztos.
A megjegyzésre pedig csak forgatja a szemét. Persze, ilyenkor veszi komolyan, amikor hülyéskedik. Jellemző rá, direkt idegesíti vele, de nem adja meg neki azt az örömet, hogy csak úgy felkapja a vizet.

- Az biztos. - És még büszke is rá, legalábbis a vigyorából biztosan ez jön le. Azoknak nem esne semmi baja, maximum a boltban kicsit gurulna rajtuk, próbálgatná őket. Egy pici kosz amúgy is elkél rajtuk, na meg egy kis kopás, amit Usui lelke nem tud feldolgozni.
- Nem, attól csak személyesebb lesz. Egy idő után meg úgyis tönkremegy, de általában külön cserélünk alkatrészt, nem egy egész deszkát. - Sóhajt, mert bizony, nagyon rég volt már, hogy egészen deszkát váltott. Mindig csak egy-egy apróságot cserél le rajta, ha már nagyon használhatatlan, de attól nem lesz idegen, vagy teljesen más. Így is épp elég gáz, hogy a régi teljesen odaveszett, egy darabot sem tudott megmenteni belőle.
- Aham, hát, tudok olyat is. Egész nap nem lehet vandálkodni. - Állapítja meg lazán, vállat vonva. Tényleg, próbálta már, de akkor elveszíti a varázsát és egy idő után uncsi lesz. Ha pedig nincs benne izgalom, akkor értelmét veszíti.
- Na, Kazuki óvóbácsi megjött! Amúgy meg, többet nyaltam már betont, mint hinnéd, amíg tanultam. - Ja, hát igen, nem úgy született, hogy tudott deszkázni. Ő meg megfelelően makacs volt, hogy addig esett, szerencsétlenkedett, amíg jobban nem ment neki. Folyamatosan tele volt lenyúzott sebekkel, de azt az időszakot is túlélte. Akkoriban is csak vacsorázni meg aludni járt haza.

-És az ember ne higgyen a csodákban? - Költői kérdés, de csak piszkálódik, bizonyára sok minden érdekli a másikat.
-Nem is vártam mást, ha nem így lenne az jobban letaglózott volna! - Közli elégedett hangon, hogy viszket a másik tenyere, nem akar kijönni a formából.
A következő bosszantása noha célt ér, de Lacey nem puffog, kissé sajnálatos, de nem csügged, hosszú még a nap!

-Hm. Érdekes. - Fura az egész neki, főleg ez a kikoptatós dolog. Mint egyesek a farmerjukkal, direkt kikoptatját és elszakítják, de valahogy mégsem érti meg, ettől miért lesz jobb.
-Valóban? Érdekes a te szádból hallani. De akkor miért nem rajzolsz többet, ha azt is élvezed? - Azzal nem árt a közbiztonságnak, valamit teremt is, nem csak rombol, ilyen apróságok.
-Az Usuit jobban szeretem. És sejtem, de az nem most volt, azt is tudom, de nincs kedvem felnyalni téged, ha pofára esel és hallani a morgolódásod, hogy látnom kellett. Mert látni fogom és hajtogatni fogom, hogy szóltam. Be nem áll majd a szám. - Na jó, ezt lehet nehéz elképzelni, de megpróbálja majd. Csak hogy elég elrettentő példa legyen, mert az úgy jó.

- Ne, inkább ne. - Óvja inkább az ilyesmitől. A végén még nagyon beleéli magát, hogy Lacey tud normális lenni. Neki pedig akaratlanul is jó szokása ezt a pontot kivárni, hogy tönkretegye a kapcsolatait.
- Majd legközelebb befenyítelek egy hardcore öleléssel! - Fenyegetőzik nevetve, mert biztos benne, hogy nem fog ilyet csinálni csak úgy. Sőt, még csak el sem tudja képzelni magát, ahogy valakit csak úgy random ölelget. Ha mégis ilyesmire vetemedne, az a személy akkor sem Usui lenne.

- Na jó, mit szeretsz jobban vacsorázni? Valami újdonságot, ami nagyon jól néz ki, de nem biztos, hogy elsőre ízleni fog, vagy a régi, megszokott, kedvencedet? - Kérdezi, mert szerinte egyértelmű, hogy a másikat választja. Ki tudja, talán a férfi még arra is rájön, hogy hasonlóan van ő a deszkákkal. Nagyon szép az új, lehet, hogy be is jön neki, de lehet, hogy kell idő, hogy megszeresse és a kedvence legyen.
- Tudod, kell az egyensúly. - Mutogatja közben kezeivel, mert hát neki tényleg fontos az ilyesmi. Mondjuk főleg azért, hogy ne essen le a deszkáról, de azért is, hogy minden énje kiélhesse magát. Az is, aki őrjöng és pusztít, és az is, aki csendesen, rajzolással fejezi ki érzelmeit.
- Nem kell felnyalni engem, sem törődnöd velem, tök jól megvagyok egyedül is. Amúgy meg tök jó technikáim vannak arra, hogy befogjam a szád, nem féltem magam. - Közli először harciasan, de a végére kénytelen kajánul elvigyorodni. Ó igen, sok-sok módját el tudná képzelni annak, hogy fogja be a férfi száját. De biztos benne, hogy nem fog elesni, még akkor sem, ha fáj a lába. Jól bírja a fájdalmat, talán jobban is, mint kéne. Nem tudja, mikor lett belőle adrenalinfüggő, azt meg végképp nem, mikor vált mazochistává, de már nem is csodálkozik azon, hogy az élete milyen elcseszett. Már nem lepi meg magát semmivel.
- Na és, Usui óvóbácsi mit keres az egyetemen, ha rendőr? - Kérdezi végül, mert na jó, talán már eljutott arra a szintre, hogy nem csak azért kérdezget, mert kell valami alap a piszkálódáshoz. Inkább csak érdeklődik, de én a többiek helyében lázra gyanakodnék.

-Megfontolandó hogy higgyek csak hogy dacoljak veled... - közli kajánabb hangon, mert amúgy ő sem hisz a csodákban, jó ideje. Pedig csoda az is hogy ő még mindig itt van, de nem így érzi.
-Nagyon jól kitérek. Már számítok tőled ilyenekre, szóval esélyed sincs. - közli magabiztos éllel, mert hát a csók után tényleg kétszer meggondolja hogy a másik közelében hogyan van. Durva lesből támadás volt.

-Nincs nagyon kedvencem, de utóbbi. - Bólogat, jelezve érti, jobb a már bejáratott darab.
-Az valóban kell, nem vitatom. - Ő is harmóniára törekszik, bár hogy a lányban ehhez törni-zúzni is kell, kevésbé szerencsés, de nincs mit tenni, elfogadni lehet.
-Helyes, feleslegesen nem pátyolgatok senkit. A számat meg akkor fogom be mikor én akarom, tűrj. - Mondja kajánabbul, mert ő meg a sok beszéd... két külön dolog. De sejti hogy az első ronggyal betömnék a száját ha sok lenne.
-Nem a rendőrség a végcél. Ott be vagyok korlátozva. Újságírónak tanulok. Óvóbácsinak pocsék lennék. - Na nem azért mert nem szeretné a gyerekeket, de ne olyan vigyázza az ember gyerekét, aki nem mosolyog soha.
Sétál a másik mellett, zsebrevágja a kezeit, igazából azt sem tudja merre fele lődörögnek, de mégsem zavarja. Szeret sétálni.
-Nem gondoltál arra, hogy nagyobb cégnél legyél tervező, rajzoló? Vagy oda nehéz bekerülni? Gondolom jobban lekötne, még a mostani szakodnál is. - Mert ahogy észrevette, szereti a szakját a másik.

- Ch, kedves. - Grimaszol egy aprót, mert ennyi telik tőle jelenleg. Pedig éppen kezdene csodás ódákat zengeni, hogy milyen kedves ember Usui, hogy így bele akar szántani a lelkébe. Akár még meg is köszönhetné a szép próbálkozást, bár inkább csak aranyosnak nevezhető. De ilyen durva sértésekre most mégsem vetemedik.
- Bízd csak el magad, nyugodtan. - Talán még ilyen laza jótanácsot sem kellett volna adnia. Csak hagyni, hogy nyugodtan higgye azt, hogy kiismerte Lacey-t, illetve a harci stílusát. Pedig tartogat még meglepetéseket.

- Próbáld ki a szélsőségeket, hátha segítenek. - Ő nagyon sokáig nem találta a helyét, az egyensúlyát, amíg ezt ki nem próbálta. Nem stabil állapot az övé, sőt, meglehetősen instabil. Próbál nem szétesni közben és kemény maradni, mint a kő, csak nem mindig sikerül.
- Én nem fogok neked eltűrni semmit a két szép szemedért. - Jobbnak látja már most lefektetni a szabályokat. Lehet, hogy fáj a lába, de nem fog elesni, nem életképtelen. Persze tudja, hogy a férfi csak azért kötekedik jelenleg, mert valószínűleg aggódik érte. De ez az, amit ő nagyon nem akar. Mármint nem a kötekedést, azzal elvan, az aggodalommal már kevésbé.
- Mintha az újságírás nem lenne bekorlátozva... - Sóhajtva forgatja szemeit, aztán elneveti magát előre a következő gondolatán. - Sosem bíznék rád egy gyereket. A végén még elveszed az arcmimikáját. - Piszkálja vigyorogva, mert már látja is maga előtt, ahogy Usui óvóbácsitól ijesztően egyenes tartással, katonás ütemre lépkedve, nyílegyenes sorban lépdelnek majd kifelé a gyerekek. És persze elfelejtenek közben mosolyogni.
- Akarok egy diplomát, onnan könnyebb lesz elhelyezkedni. - Meg persze még alkalmatlan bárkinek normálisan dolgozni. Annyira összeférhetetlen, antiszociális személyiség, aki nem hajlik meg senki akarata alatt, hogy az ilyesfajta, állandó állások nem neki valók. Reméli, hogy mire elvégzi az egyetemet, képes lesz legalább kis kompromisszumokat kötni.
- Csinálhatnánk valami királyat. - Veti fel az ötletet végül, mert ő nem tud sokáig semmit sem csinálni. Nem az ő világa, hogy csak úgy elsétálgatnak, gurulnak a semmibe romantikus csevegés közepette.

-Mint mindig. - Közli negédesen, dehogy kedves ő mindig. Mostanában undokabb is mint szokott. De ez az emberek hibája, egyértelmű. Ő csak amolyan görbe tükör, se több, se kevesebb.
-Sosem bízom el magam, az luxus. Csak tudom, hogy nálad jobb vagyok. - Közli önelégült hangon, bár csak hecceli a másikat. Tudja hogy mások és hogy nem szabad lebecsülnie a lányt.

-Nem kell segítség. - Sajnos van, amiben nagyon is hasonlítanak, csak ő közönyösen, tényként közli. Minek neki segítség? Nem kell. Felesleges. Meg jó így neki, ha nem, akkor meg így járt. Megoldja maga, ha úgy érzi, van értelme.
-Bah, még bókolsz is? Azzal nem érsz el semmit... - Néz a másikra "szép szemeivel", de elég kaján a hangja, hogy piszkálódnak.
-Kevésbé. Ha meg akarom jelentetni a cikkem, meg fogom. - Van annyi pénz, kapcsolat, csel. Persze nehéz kinézni ezt a másikból, de nem olyan szent, mint hiszik róla. De nem olyan hülye, hogy cáfolja a róla kialakított képet.
-Megeshet. - Bólogat, ő ezt komoly problémának érzi, ha a gyerek ezt látja... Elvégre a saját apja is keveset mosolygott, csak az anyjuk volt csupa mosoly. Meg a húga...
-Az tény. De ez jó cél. - Bólint, mert hát értékeli azokat, akik törekvőek, akiknek vannak céljai. Célok nélkül ő sem lenne már sehol valószínű.
-Mire gondolsz. Amúgy ne feledd, attól hogy civil ruhába vagyok még őrzöm a rendet, a város nyugalmát... tőled... - Közli kajánabbul, odasandítva a lányra. - De mutathatnál pár trükköt. Vannak pályák, nem? Ilyen deszkásak. - Látott már párat, miért ne? Legalább látná, mire képes a deszka, meg Lacey. De ha már - értelmeset - vet fel a lány, neki az is jó, érezni hogy kompromisszum kész.

- Ú, milyen kis harapós lettél. - Állapítja meg vigyorogva, elég javasolnia valamit, ami segít neki, máris egyből felhúzza a válaszfalat és közli, hogy nem kell segítség. Főleg azért vigyorog, mert mintha magát látná, feltűnik neki a hasonlóság, de ezt is könnyebb tagadni, mintsem elismerni. Ugyan, miért is hasonlítanának ők? Gyorsan ki is veri a fejéből a gondolatot.
- Ó, kár, pedig azt hittem te is ilyen sablonos fakabát vagy, aki kívülről kemény, de amúgy vajszíve van. Titokban folyamatosan adakozik és a legszerencsétlenebb, elesettebb személyiségeket pátyolgatja szabadidejében. - Fantáziálgat arról, milyen mesehős lenne Usui, ha tényleg onnan szalajtották volna. Nem mintha ő annyira képben lenne a mesékkel. Gyerekként is már meglehetősen földhözragadt, gyakorlatias kislány volt, az apjának köszönhetően. De a kreativitását sosem fojtották belé, talán nem is tudták volna, ezt pedig igyekszik őrizgetni, amíg lehet.
- Ja, hát persze. Mert az olyan könnyen működik. Meg aztán, egyik este nem vigyázok rád, és a végén még eltesznek láb alól. - Vigyorog rá gonoszan, mert úgy állította be magát, mint Usui őrző-védője, aki nélküle elesett és végtelen. Tudja nagyon jól, hogy nem így van. Azzal is tisztában van, hogy java részt a mázliján múlt az egész, Usuinak meg nem volt jó napja. Mondjuk neki se lenne olyan jó napja, ha Lacey-vel kellett volna előtte birkóznia és még az orrát is betörték volna... hát, semmi baj. Legalább felejthetetlen élmény volt a találkozás.
- Szerintem nekem kéne kinevelnem a jövő generációját. Ha nem mennék a falnak a gyerekektől, tuti liberális-ovit nyitnék. - Ó igen, már látja is magát kis csibéivel körülvéve. Mindegyikük kilép az otthoni szigorból, magányból. A legtöbb gyereket manapság úgyis a számítógép, okos kütyük mögé ültetik, hogy csendben legyen. Otthon nem szabad semmi érdekeset piszkálni, nem lehet mindenhova felmászni. Ha összekoszolsz valamit, egyből világvége van, ha elrontasz valamit, pláne. De Lacey óvodájában tutira kiszabadulhatnának a kis gyerekek és kitombolhatnák magukat. Talán otthon még nyugodtabban viselkednének.
- Meg ha a suli alatt gyakorlatot is csinálok, szerezhetek kapcsolatokat, szóval ja, szervezettebb vagyok, mint amilyennek tűnök, mi? Leesett az állad, hm, Anime? - Kérdezi tőle vigyorogva, de szokás szerint csak ugratja. Szeret a nagy pofája és a túlzott magabiztosság mögé bújni, ezekkel mindig is tök jól elvolt. Bár most magához képest még kedves is, felajánlja, hogy csináljanak valami király dolgot, mert ő nem tud csak úgy tengeni-lengeni hosszú távon.
- Hát persze, hogyne. - Mondja merő gúnnyal, szemeit forgatva. Nem mintha meg tudna feledkezni arról az apró tényről, hogy Usui rendőr. Valószínűleg neki is van annyi sütnivalója, hogy nem vele akar balhékba keveredni és nem akarja megrontani. Annyira mazochista azért még nem lett.
- Naná, vannak. De tulajdonképpen az egész város egy deszkás pálya. Sőt, akár ki is próbálhatod, nyugi, ismerek egy jó fogorvost. - Célozgat vigyorogva, hogy ha esetleg Usui felnyalná a betont és a fogtündérrel barátkozna közben, akkor majd szereznek neki új fogsort. Akár aranyból is, mert akkor mindig sok karátos lesz a vigyora.

-Eddig is harapós voltam. - Közli nemes egyszerűen, szerinte annak értelmezik sokan a kimért stílusát, pedig nem is az igazából.
Ránéz a lányra, összeszalad a szemöldöke. Igazából.... hát ezek elmondhatók Usuiról, de csak félrenéz inkább. Amúgy sem veri ezeket nagy dobra, a lány meg ezzel szívná a vérét, szóval inkább nem mond semmit. Bár nem tudja megítélni mennyire van vajszíve.
-Nem olyan könnyű engem megölni, mint hiszed. - Mondja csendesen, elvégre már túlélt ezt azt. Nem szívesen gondol erre, de a tények tények maradnak, bárhogy formálja. - Szóval még egy darabig tuti el kell viselned, ha őrizned nem is, bármennyire vágysz a szuperhős imidzsre. - Horkan fel kicsit, mert valahol abszurd, hogy valaki pont őrá vigyázzon.
-Nem bíznám rád a gyerekem. Semmi tiszteletet nem tanulna. - Néz a másikra, de félig komolyan mondja. Egy ilyen lázadó mint tanár... Anarchia lenne.
-Miért hívsz animének? Amúgy nem, nem tűnsz olyannak, akinek ne lenne helyén az esze. - Közli könnyedén, bár az animét nem érti, mert attól hogy japán, nem jelenti hogy szereti vagy nézi az animéket, mangákat.
-Örülök hogy nincs aranyhal memóriád. - Bólint párat, jelezve, emlékszik erre a fontos apróságra a másik mint hogy ő rendőr.
-Kétlem hogy kiverném a fogam közben. De sosem használtam semmilyen... járművet amit nekem kellett volna irányítani, nem tudom hogyan kell. - Igen, még biciklizni sem tud, az autót ne is említsük. Ő vagy gyalog megy, vagy taxival, esetleg tömegközlekedéssel.

Usui megállapítására ismét nevetnie kell. Valahogy egészen más kép ugrik be neki a harapósságról, nem a férfi, most is csak ugratta vele.
- Maximum annyira, mint a reggeli zabpelyhem. - Állapítja meg vigyorogva, és körülbelül annyira is fél tőle. Még akkor is, ha tudja, hogy valószínűleg gond nélkül szétrúgná a seggét. Vagy lecsukathatná. Ilyen sorrendben. De ettől függetlenül mégsem fél, nevezzük bizalomnak, esetleg hülye vakmerőségnek, az tök mindegy.
- Tudod mit? Mondhatsz bármit, úgysem hiszem el, amíg be nem bizonyítod. Bizonyíts! Aztán elhiszem, hogy nincs szükségek őrző-védőre. - Igen, a szuperhős szó igenis sértette és egy pillanatra elgondolkozott, hogy hagyja-e magának, hogy felkapja miatta a vizet. De Usuit valószínűleg kevésbé idegesítette volna egy kis őrjöngés, mint ez a kihívás. Nem, csak játssza, hogy nem hiszi el, hogy Usui nem kislány, aki el van veszve a nagy, gonosz városban. De pont attól lesz ilyen érdekes a feltevés, hogy ennyire ellenzi.
- Áh, ugyan már. A tisztelet nem tartott még senkit életben. - Állapítja meg egy legyintéssel, és az ő értékrendjében ez tényleg nem probléma. Na meg amúgy is, gyerekkorában az ember nem arra vágyik, hogy tisztelettudó felnőtt lehessen belőle. Rocksztár, balerina, űrhajós, rendőr akar lenni, nagyokat álmodni, kitombolni magát és levezetni a felesleges energiáit. Minden érv a Lacey-óvoda mellett van.
- Azért, mert ez egy sztereotípia a japánokról és az emberek utálják a sztereotípiákat. - Magyarázza el neki gesztikulálva, hogy tulajdonképpen zavarnia kéne, hogy így hívja, nem csak értetlenkedni. De amúgy szokása, csak úgy zsigerből jönnek neki az ehhez hasonló gúnynevek. Bármi, ami kifigurázható a delikvensben, az ki lesz, arra mérget vehettek.
- Figyu, ha be akarsz szólni... meh, próbálkozz kicsit keményebben, jó? - Kéri grimaszolva, mert a memóriás dolog annyira nem érintette meg, hogy az már szinte fájt. Bár talán, a maga módján ezért volt zseniális. Mégis, hanyagolva érzi magát, ha csak ennyit kap Usui sértés-tárából, hát akkor igen hamar unatkozni fog.
- Mi? Még a kis háromkerekűddel se ralliztál gyerekkorodban? - Kérdezi felhorkanva és értetlen grimaszt vágva, majd lelép a deszkáról és a lábával megállítja. Igen, kicsit fennakadt ezen az egészen, mert ő el se tudta volna képzelni magát és a gyerekkorát (ami még mindig tart néhány szempontból) ilyesmik nélkül.
- Na jó, öregapám, akkor gyere, most elmegyünk egy pályára és négy keréken fogsz suhanni! Előre látom, ahogy lobog a sörényed! - Állapítja meg nevetve, aztán felkapja a deszkáját, hóna alá csapja és int Usuinak, hogy kövesse. Ó, nagyon is jól ismeri a környéken a pályákat, de nem a legközelebbihez megy. Oda, ahol a legkevesebben vannak és nem fognak sokan röhögni rajta, hogy egy kezdővel foglalkozik. Bár ő tulajdonképpen letojja magasról, mit gondolnak róla, nem szeret örömet okozni másoknak.

-Fájdalmas lehet mikor azt eszed. - Mondja gúnyosan, jelezve magának ad igazat harapósság kérdésében.
-Ezt mégis hogyan bizonyítsam? Nem elég hogy rendőr vagyok? Ha valami gyáva nyúl lennék, irodai állásom lenne... Bah. De rendben, valahogy majd bizonyítom, csak hogy ne hidd, nem menne. - Azért érezni valahol büszke egyeddel van dolga a másiknak, mert Usui ha nem is vallja be még magának sem, büszke arra, amit eddig önerőből elért.
-Dehogynem. Van hogy azáltal nyert valaki kegyelmet. Minden csak helyzet függvénye. - Ő legalábbis nem mondaná, hogy ne lehetne célravezető.
-Azt hittem a beteg perverzitás és az egyenruhák kiakasztóbbak... a rajzolt figurákon mi olyan kiakasztó? - Pislog a másikra, nem, nem sértődött meg, még nem fogta fel hogy ez az akarna lenni (xD). - Az emberek amúgy imádják a sztereotípiákat. Előszeretettel élnek vele és gondolkodnak benne, mert az könnyebb, mint megismerni a másikat, vagy látni őket valójában. - Dönti félre a fejét.
-Felesleges, mikor minden apróságon felkapod a vizet. Igazából ha azt mondanám kedvellek és igazán elragadó bájt kölcsönöz a rózsaszín hajad a törékeny tested mellé, akkor is kiakadsz, meg akkor is ha azt mondom, őrangyal szindrómában szenvedsz. - Közli már-már vállat vonva, de valami kajánság bujkál a hangjában.
-A mivel? Nem, mint mondtam semmivel. Semmivel sem ralliztam gyerekkoromban. - Igazából a karate előtt nem volt valami sportosnak nevezhető.
-Kétlem hogy elsőre olyan sebességgel próbálkoznék, ami ekkora menetszelet generál. Akkor inkább futok egy kicsit. Mármint futnék, de még az orvos szigorúan megtiltotta... bah. - Forgat szemet, mert ez a ne erőltesd meg magad dolog nem megy neki. Mondhatni rosszul csinálja, de mivel mint volt orvospalánta tisztában van azzal, hogy most ez a helyes lépés, így nem ellenkezik és lázad.
-Mit szeretsz annyira a deszkázásban? - Nem elítélő kérdés, sem lenéző, csupán érdeklődő.