Utóhúsvét ~ Diego & Emily

Diego & Emily

Itt a tavasz, s jelenlétét napsütéssel, virágillattal és egyre színesedő városképpel érzékelteti. Én pedig -mint mindig- feltúrtam a fél lakást, hogy megkeressem a napszemüvegem, és -mint mindig- ismét Nessy volt az, aki megtalálta. Esküszöm, aki nem tartott még kutyát, nem tudja mennyire hasznosak tudnak lenni. Nem csak kiváló nyomkereső, hanem élő kispárna, a legpontosabb ébresztőóra, négy lábon járó antidepresszáns, és a leghatékonyabb riasztórendszer, legalábbis Vanessa. Bár talán egy kisebb kiadás is ugyan ilyen jó lett volna, de minek elaprózni a dolgot? Egy ilyen busa komondornak senki nem tud ellenállni.
-Ugye Nessy, ugye?- hajolok le hozzá és beletúrok hófehér rasztás bundájába -Te vagy a legeslegokosabb! -dögönyözöm tovább, s Ő mint igazi kéjenc élvezkedik. -Na most viszont add ide az a szemüveget, mert még elkések.- kapom ki a szájából egy hirtelen mozdulattal a megtalált kincset, és miután alaposan megmostam és megszárítgattam, hajpántként a fejem tetejére tolom. Nincs sok időm, Diego-val alig 20 perc múlva találkozom a Pan Pacific-ben, és túlzottan imádok átsétálni a Hancock parkon ahhoz, hogy metróra üljek. Ezért csak felkapom a táskám, remélve, hogy nem vettem belőle ki semmit, felhúzom az első kezem ügyébe kerülő cipőt, és már indulok is.
Csak a lépcsőn leérve gondolom végig, hogy egytől tízig terjedő skálán vajon mennyire volt baromság a véletlenre bízni a cipőválasztást, mert így egy piros magassarkú lett a befutó. A lehető legrosszabb lábbeli egy füves parkba. Szóval szavazzunk meg egy erős 7/10-et, vagy mondjuk 8-at Emily jelenlegi agykapacitásának, és ahelyett, hogy egy helyben topogva összevesznék magammal: Vajon megéri-e visszaszaladni egy másik cipőért? inkább határozott léptekkel elindulok, és meg sem állok a szokásos találkozó helyünkig.
A pad még üres, Diego nincs a közelben. Egy győztes mosollyal nyugtázom: Késik a kedves! Azért a biztonság kedvéért az órámra pillantok, mert kettőnk közül én vagyok az, aki nem szokott megjelenni időben. Az idő stimmel, szóval kényelmesen leülök és kiélvezem a pillanatot, amikor végre én fogadhatom fölényes mosollyal a srácot, nem pedig fordítva. Az idő itt egész kellemes, akárhányszor erre járunk mindig eszembe jut milyen jó, hogy felfedeztük ezt a helyet. A fák sűrű lombkoronája kiváló árnyékot vet, mindenkit látunk, aki elhalad előttünk a kis úton, és a közelben két bár is nyitva van.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

Ó nem, Emily csak azt hiszi, hogy ő ért ide előbb, én már tíz perce itt vagyok, és egészen eddig fent ültem a találkozóhelynek megbeszélt pad melletti fán. Akkor álltam fel, amikor láttam közeledni a lányt, aki nem láthat a sűrű lombok miatt, de pont ez volt a cél. Teljesen logikus a kérdés, hogy miért gubbasztok a fán, mint egy majom, de logikus magyarázat van rá. Most volt húsvét, amikor is a fiúk meglocsolják a lányokat, és ebből Emily se maradhat ki. De én nem a hagyományos útját választom ennek az egésznek, az úgy nem olyan buli, ezért is vettem egy üveg szódát, ami csak arra vár, hogy a tartalmát a leányzó nyakába zúdítsam. Nagy meglepetést fogok neki ezzel okozni, és tuti, hogy vicces lesz, alig várom, hogy lássam az arcát. Egy picit még várok, had higgye azt, hogy majd jól a képembe vághatja, hogy késtem, de aztán elhelyezkedem, lábammal kitámasztok, hogy ne essek le, bár vastag a faág, aztán elkezdem a szódásszifonból kinyomni a vizet, egyenesen Emily nyakába, hajára, és a ruhája is olyan lesz.
- Meglepetéés! Boldog húsvétot, így utólag is! – kiáltok le neki nevetve, majd leugrom, és lentről is meglocsolom kicsit, mígnem már csöpög a víztől. Kíváncsi vagyok, mennyire fog most megölni, de nem baj, mert ez szórakoztató volt, nem is kicsit.

Diego & Emily

Egy furcsa szisszenés, és még csak felpillantani sincs időm, s máris érzem a hideg vízsugarat a nyakamban.
-Mi a...- pattanok fel, mint egy nikkelbolha. Megzavarni egy nyugodtan üldögélő nőt, aki épp diadalittasan akarta fogadni a barátját, igencsak pofátlanság. Arcomat valószínűleg elönti a pír, amit az enyhe düh és ilyedtség okoz, s hogy mentsem, ami menthető a táskámat messze eltartva magamtól megpördülök a tengelyem körül, hogy lássam ki szórakozik velem. Rossz ötlet volt. Így nem csak a nyakam és a hátam, hanem az arcom és a felsőm is kap a vízből.
-Mégis hogy gondol...- ja ezt kérem, hogy csak így lelocsol! Fejezném be a mondatomat ingerülten, amikor az meglátom Diego-t a fán. A dühöm pár pillanat alatt elszáll, látva mennyire élvezi, hogy nyakon önthetett. Eleve nem tudnék rá ténylegesen mérges lenni, de azért a csurom vizes farmeromért igenis haragszom.
- Legalább...- prüszkölök kezemet az arcom elé kapva, mert épp azt vette célba - szólhattál volna, hogy...- folytatom tovább, s megpróbálok egy másik fa mögé kerülve elbújni a vízsugár elől. -ne fehér pólót vegyek!- fejezem be sikeresen a mondatomat, és egy pillanatig azt hittem, hogy ezzel véget ért a locsolás, de Diego -ó igen, miért is fejezte volna be- ehelyett leugrik a fáról, és "Boldog húsvétot" kívánva folytatja a kínzásomat.
-Jólvan, már elég vizes...-vagyok! harapom el a mondatot, mert épp megpróbáltam új mentsvárként a másik fához szaladni. Természetesen az axiómaként kezelt: Laza talaj + magassarkú = katasztrófa ismét igaznak bizonyult. Az első pár lépés után egyensúlyvesztve még elbukdácsoltam valahogy a két fa között lévő padig, majd tökéletesen koordinálatlanul lezuttyantam rá.
-Ez a hülye magassarkú!- csatolom ki szitkozódva a cipőket, majd ledobom őket a pad mellé. Egy ázott kutya hozzám képest kismiska, ezért inkább már meg sem próbálok menekülni.
-Jólvan, megadom magam!- emelem fel nevetve a kezemet. Értékelem a kreatív ötleteket, és a meglepetéseket is imádom, szóval egy szavam sem lehet a srác ellen, de azért kérem! Mégiscsak csöpög belőlem a víz. Ezért úgy érzem, van jogom megsértődni, mondjuk csak pár perc erejéig, de igenis van.
-Ugye tudod, hogy nem véletlenül nem voltam itthon húsvétkor?!- kérdezem felhúzott szemöldökkel és jelentőségteljes felhanggal. -És ugye azt is tudod, hogy ezért még számolunk!- folytatom fenyegetően, bár sajnos biztos vagyok benne, hogy ez sokkal inkább hangzott nevetségesnek, s már a szám sarka is mosolyra görbül. A fenébe is, ezt tökéletesen kitervelt s végrehajtott akció volt. S habár bevallani nem fogom -nem engedné még ázott büszkeségem sem- de minden elismerésem.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

Nem sajnálom Emilytől a vizet, így adok neki rendesen, és mikor az első vízsugár éri, látom rajta a tanácstalanságot, hogy nem tudja hova tenni ezt az egészet, ami belőlem nevetést vált ki, de közben tovább nyomatom a szódát a nyakába.
- Abban úgy mi a buli, hogy szólok előre? Különben is, nekem tetszik, hogy fehér póló van rajtad. – kacsintok rá a lányra, és tekintetem akarva-akaratlanul, de lejjebb vándorol arcáról a felsőtestére, ami elég vizes lett már, így rátapad a bőrére, roppant kellemes látványt nyújtva. Most mit tehetek, pasiból vagyok, és hiába vagyunk jóban, mondhatni barátok, nem tudom megállni, hogy ne nézzem meg kicsit. Tovább locsolom a lányt, „egészen véletlenül” picit több vizet locsolva a nyaktól lefelé levő területre, de azért nem túl feltűnően, adok neki rendesen arcra és hajra is, immár a földről, biztos talajon, és bár bújni próbál, nem túl sok sikerrel. Jót mosolygok, mikor a magassarkúkban totyog, mint aki most tanul járni, és bosszúsan veszi le a lábbeliket, amit én gálánsan megvárok, de aztán adok neki még egy adagot, és picit az után is, hogy megadja magát, de aztán úgy döntök, nem locsolom rá az egész üveg tartalmát, így odasétálok hozzá, a pad lábához támasztom a szódásszifont, aztán leülök Emy mellé. Nevetnem kell, ahogy fenyegetőzik, tökre aranyos ilyenkor, amikor morci.
- Mondtam már, hogy cuki vagy, mikor mérgelődsz? – kérdezem vigyorogva, miközben óvatosan kitűrök egy vizes tincset a lány arcából. Még így elázva is nagyon szép, ráadásul kedves és jófej lány is, nem is miattam nem lett kettőnk között több, mint barátság a randik után, de én elfogadtam a döntését, és be kell érnem azzal, hogy csak barátként tekintünk egymásra.
- Amúgy, ha megkérdezhetem, milyen megfontolásból vettél fel magassarkút a parkba? – kérdezem lenézve a piros kis szörnyetegekre, amikről még mindig az a véleményem, hogy nagyon jól mutatnak a lányokon, de én tuti nem kínoznám magamat ilyenekben. Mondjuk én pasi vagyok, szóval nekem nem is kell, szerencsére.

Diego & Emily

Oké, a táskám tökéletesen el fog ázni! Fut át az agyamon, miközben Diego továbbra sem sajnálja tőlem a vizet, s kellett nekem megemlítsem ezt a fehér pólót...
-Ó, azt elhiszem!- felelem rosszalló szemforgatással válaszolva a kacsintására, de a mosolyra húzódó szám elárul. Vele szemben sosem tudok elég cinikus lenni. Pedig másokkal, ha épp úgy akarom, nagyon királyul megy a hideg távolságtartás. Még Daniellel is képes vagyok napokon át foghegyről beszélni, pedig őt mindenkinél jobban szeretem. Na de Diegoval valahogy ez sosem jön össze, talán pont azért mert nem is akarok igazán hűvös és visszautasító lenni. Ki tudja...
Bár azt már igazán nem vártam volna, hogy gálánsan megvárja amíg leveszem a cipellőim, de miután fehér zászlót lengetve -persze képletesen- megadom magam, ismét kapok egy adaggal a szódából. Ez...ez már tényleg...áh, nem. Még mindig nem megy ez a haragszom című dolog. De a biztonság kedvéért a kezeimet az arcom előtt tartom amíg le nem támasztja a szifont a pad lábához, és le nem csücsül mellém.
-Szóval cuki?- kérdezem felhúzott szemöldökkel -Biztos vagy benne?- hajolok hozzá közelebb, résnyire húzott szemekkel és minden koncentrálóképességemet összeszedve a lehető legfenyegetőbben igyekszem nézni. De ismét elkönyvelhetem a bukásom, mert a kedves mozdulat, ahogy az egyik zabolátlan tincsemet visszaigazítja a helyére, egyértelműen nem az ijedtség jele.
-Tényleg nem megy ez nekem.- sütöm le a szemem nevetve, s a következő pillanatban már a szokásos kedves mosollyal az arcomon nézek újra Diego szemébe. Ez sokkal inkább én vagyok és -sajnos vagy szerencsére- ezt Ő is pontosan tudja. De ki az az őrült nőszemély, akit tetőtől talpig lelocsolnak, s csak kacagva nyugtázza az esetet. Nem, ennyire azért nem adhatom meg magam a vigyorgó mélybarna íriszeknek!
Ez igenis bosszút kíván, és a palack még nem ürült ki teljesen! De a kérdése időlegesen, de csakis időlegesen, eltérít a tervem kivitelezésétől.
-Hm, tudod...- kezdem kissé szégyenkező mosollyal -megint késésben voltam, és ez akadt a kezembe először.- Fejezem be a mondatomat egy jelentőségteljes bólintással nyomatékosítva, hogy tudom milyen nagy baromság volt, majd gyorsan hozzá is teszem.-De, még mielőtt elítélnél, nyugi. Már megszavaztam magamnak egy erős hetest az "Emily mennyire bolond ma" skálán. -
Na de vissza a tervhez. Meg kellene kaparintsam azt a szifont. Hozzá túl közel van, tőlem meg túl távol. Bár nem tudom miért félek, egy újabb adag már nem oszt, nem szoroz. És nem is feltétlenül kell nekem a palack, hogy Diegot összevizezzem. Reflexszerű mozdulattal előre húzom a csuromvizes hajam, mintha csak szárítgatni próbálnám.
-Egyébként hogy telt Neked a szünet?- kezdem a lehető legsablonosabb kérdéssel, de pont csak egyetlen pillanatra kellett elgondolkoztassam, így nem volt szükségem jobbra. Kíváncsi tekintettel figyelem, s amint elkezdené a válaszát, a nyakába ugrom.-Tudod, úúúúúgy hiányoztál!- Kulcsolom össze kezeim szorosan a háta mögött, hogy ne is tudjon szabadulni. Így ugyan nem értem el, hogy tökéletesen elázzon, de legalább a hajamban, valamint pólómon lévő víz felét sikerült átruházzam az Ő pólójára. Amikor már eléggé vizesnek érzem, vigyorogva elhúzódom tőle egy kicsit.
-Ezt valljuk be, megérdemelted!- közlöm komolyan, mélyen a szemébe nézve, majd ismét mosolyogva folytatom -De tényleg érdekel mi jót csináltál a szünetben-

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

Nem sajnálom Emilytől a vizet, és az is kedvemre való, hogy fehér póló van rajta, szóval nem hagyom abba még egy ideig a locsolását. Csak vigyorgok azon, ahogy a szemeit forgatja, de nem hat meg vele, tekintve, hogy azt a mosolyt is látom. Na de nem fröcskölöm rá az üveg egész tartalmát, hanem leteszem a földre, aztán leülök a lány mellé a padra. Felhúzza a szemöldökét, mintha kikérné magának, hogy cuki, mikor zsörtölődik, és résnyire húzott szemmel próbálja bizonygatni, hogy nem az. Én is közelebb hajolok hozzá, és én is résnyire szűkítem a szemeimet.
- Igen, biztos vagyok benne. – jelentem ki határozottan az arcától pár centire, és nem ijedek meg tőle, bármennyire is próbálja, továbbra is aranyosnak tartom, de nem baj, maradjon is ilyen, én így kedvelem.
- Nem baj az, ha őszinte akarok lenni, nem is tudnálak elképzelni egy ilyen kis harcias amazonként. – vigyorgok rá, ő ilyen kis kedvesen és aranyosan jó. Vannak olyan lány ismerőseim, akik valószínűleg megpróbálnák kikaparni a szemem, ha ugyanezt tettem volna velük, de Emily nem ilyen, ő csak itt ül, és mosolyog. A piros magassarkúra azért csak rákérdezek, érdekel a megfontolás, és mikor hallom a válaszát, felnevetek.
- Azt hiszem, tudod mit gondolok, szóval csak annyit mondok: gratulálok, igen remek választás volt. – vigyorgok rá jókedvűen, és tényleg nem volt okos ötlet ez a cipő a parkba, de megkapta a büntetését, szóval akár meg is köszönheti, hogy lelocsoltam, mert így még inkább „megbűnhődött” a nem éppen szerencsés döntés miatt. Egyébként figyelmes vagyok, kiszúrtam ám, hogy két szép szemével a szifont sasolja, de az messze van tőle, nem tudja elérni olyan gyorsan, hogy ne kapnám el közben, szóval nem félek a bosszújától, teljesen nyugodtan ücsörgök továbbra is mellette.
- Jól… - kezdeném el a választ a kérdésére, miszerint hogy telt a szünetem, de ekkor a nyakamba veti magát, amivel eléri, hogy én is csuromvizes legyek. Felnevetek, mikor közli, hogy úúúúgy hiányoztam neki, amit igazából el is hinnék, ha nem épp a bosszú eszközeként használná fel a dolgot. Na igen, buta voltam, hogy erre a megoldásra nem gondoltam. Ha már lúd, legyen kövér, bal kezem szabad annyira, hogy lenyúlok a szódásszifonért, és egy laza mozdulattal Emily nyakába zúdítok még egy ada vizet, amiből én is kapok, elvégre rajtam csüng, de mivel már én is vizes vagyok, innentől igazából mindegy.
- Jó, igen, tényleg megérdemeltem. Ravasz kis boszorkány vagy. – vigyorgok rá, és játékosan, valamint természetesen gyengédem meglököm kicsit a lányt a vállánál. Viszont most már talán békét köthetünk, így miután felsőmből kicsavarom picit a vizet (ami a jó időre való tekintettel egy szürke trikó, amiből kilátszódnak tetoválásaim, és ami kockás hasamra is rátapad kicsit a víztől), válaszolok a kérdésére.
- Jó volt nagyon, hazautaztam Brazíliába, meglátogattam a családomat, meg a barátaimat, egy percet sem unatkoztam, tök jó volt, tényleg. És neked hogy telt? Azt már tudom, hogy én voltam az első és egyetlen, aki meglocsolt, de történt veled valami érdekes? – dobom vissza a labdát, hogy ő is mesélhessen picit.

//bocsii, hogy sokat kellett várnod! :$//

Diego & Emily

Jólvan, ha harc hát legyen harc. Mivel azután is kaptam egy adag szódát, hogy megadtam magam, kénytelen leszek komolyan venni a helyzetet. Kevés dolgot vagyok képes versenynek felfogni, de ha így alakult, akkor kard ki kard, győzzön a jobbik, s néhány hasonló közhely... a lényeg, hogy NEKI fájjon jobban. Persze csak képletesen. A probléma mindössze az, hogy hiába van a szifon a földön, még az egész locsolósdit leszámítva is Diego áll nyerésre, tekintve, hogy Vele szemben képtelen vagyok a színjátékra.
-Az nagy kár!- suttogom beletörődve a ténybe, hogy továbbra sem sikerült egy kicsit sem haragudjak rá. Arcaink alig egy centire vannak egymástól, mélybarna íriszeim mélyen a tekintetébe fúrom, és tudom, hogy ezen a ponton döntő csapást mérhetnék rá, ha felül szeretnék kerekedni a kis versenyünkben. Csak kinek fájna jobban egy csók? Magam sem tudom, de nem lennék ilyen aljas. Vele szemben nem. Nem tudom eljátszottam-e végleg az esélyem, amikor úgy döntöttem, hogy továbbra is önmagamat védem, ahelyett, hogy esélyt adnék magunknak. De ez nem így fog kiderülni.
-Inkább ne legyél őszinte, és hadd ringassam magam abba a tévképzetbe, hogy akár harcias amazon is lehetnék. - nevetek én is együtt Diegoval, de már a revanson jár az eszem. Ugyan a kérdése kicsit kizökkent, dehát jogos a két pont, csak egy bólintással nyugtázom, hogy ő is idiótának gondol a cipő miatt. Bár ha kivonjuk belőle az ironikus felhangot, akkor épp gratulált...szóval csak pozitívan.
Főleg, hogy már pontosan tudom mit fogok csinálni. A kérdésem kellőképp bugyuta, minden mozdulatom tökéletesen kiszámított, csak arra nem gondoltam, hogy beáldozza saját magát, hogy engem még jobban eláztasson. De sajnos így történt, s hiába ölelgettem és bújtam hozzá, hátha Ő több vizet kap, mégis az én nyakamban landolt a szóda nagy része. De legalább már belőle is csöpögött a víz, és szürke pólója majdnem olyan kiváló módon tapadt a hasára, hogy akár le is vehette volna, nem láttatott volna többet meztelen felsőtesttel sem.
-Igen, tényleg megérdemelted!- értek egyet sűrű bólogatással, miközben megpróbálom kihalászni a vizes tincseim az arcomból. -De legalább most hellyel-közzel kvittek vagyunk!- nevetek rá, habár egyértelműen Ő volt az ötletgazda, és én kaptam a több vizet, szóval el kell fogadjam a második helyet.
-Ó, ugye tudod, hogy még mindig irigyellek Brazília miatt!- na igen, ezt minden alkalommal muszáj a tudtára adnom, hogy becsülje meg hol született, mert az egyik legkirályabb ország, és nagyon féltékeny vagyok rá, hogy bármikor hazamehet.
-Egyébként nem igaz, hogy Te voltál az első, aki meglocsolt!- kezdek bele én is a történetembe, de nőből vagyok, és aki nőként nem vallja be magának, hogy egy kockás hasú pasit igenis megnéz, az hazudik. Diego pólója pedig túlontúl csábítóan tapad a hasára, viszont mégsem a látvány az elsődleges ami megfogott benne, habár az is kiváló.
-Daniel is meglocsolt, habár ő maradt a régimódi parfümös variációnál- folytatom a húsvéti sztorimat, miközben akaratlanul is Diego pólója felé nyúlok. -Magával vitt Svédországba, mert ott kellett fotóznia valamit- folytatom, s közben két ujjam közé csippentem a srác pólóját. -Gyönyörű hely, egyszerűen olyan nyugodt és kiegyensúlyozott mindenki.- egy erőteljes húzás, és egy hatalmas cuppanás kíséretében a póló elválik Diego kidolgozott hasától.
-Ó bocsánat, ez kihagyhatatlan volt!- jelentem ki tényleg őszinte tekintettel, de nem tehetek róla, a bőrre tapadó nedves pólók pont olyan érzéseket idéznek, mint a "légbuborékos csomagoló fólia" -igen, megtanultam a tisztességes nevét-. Egyszerűen muszáj, és kész!

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

//Semmi gond, nagyon jó lett, szóval megérte várni!^^//

Nem sikerül Emilynek meggyőznie, hogy haragszik, és ezt nem is félek megosztani vele. Egyébként így, hogy arcunk alig pár centire van egymástól, az én fejemben is megfordul a csók, szemeiről egy pillanatra le is vándorol a tekintetem ajkaira, de aztán újra a szép szemeibe nézek. Mint nő, még mindig vonz a másik, ez nem szűnt meg attól hogy kikosarazott, és így, hogy jobban megismertem azóta, még inkább tetszik, de tiszteletben tartom a döntését, hogy legyünk csak barátok. El tudom különíteni a két dolgot, de ha látnék tőle jelet, hogy esetleg ő akarna többet, akkor nem mondanék neki nemet, de addig nem lépek semmit, így a csók is megmarad mindössze az elgondolás szintjén. Felnevetek azon, amit a harciasságról mond.
- Milyen barátság az, ahol nem vagyunk őszinték a másikkal? – cukkolom kicsit játékosan, vigyorogva. Ejtünk pár szót eme pompás cipőválasztásról, de aztán jön a leányzó bosszúja, mi meglep, nem számítottam rá, de nagyon cseles. Viszont nem hagyom magam, nagy adag szódát zúdítok mindkettőnkre, tovább fokozva a dolgot, de aztán megkímélem magunkat. Tüdőgyulladástól nem félek, meleg van, süt a nap, hamar meg fogunk száradni, de én is csöpögök a víztől, és ez nem volt tervben, én csak Emilyt akartam eláztatni, de hát túl unalmas is lett volna, ha minden a tervek szerint alakul, szóval végülis jó ez így.
- Hellyel-közzel. – bólogatok mosollyal a képemen, bár szerény számításaim alapján én nyertem, de csak hogy lássátok, milyen gáláns úriember vagyok, meghagyom Emilyt ebben a tudatban.
- Igen, tudom. – vigyorgok rá. – Legközelebb elviszlek magammal, mit szólsz? Bár akkor valószínűleg olyan kérdésekkel bombáznak majd, mint hogy „Jaj, mióta vagytok együtt?” és társaik, és mondhatnánk, hogy nem járunk, őket nem érdekelné. – mondom neki, mert tényleg bármikor hazajöhet velem Brazíliába, de akkor tényleg azt hinnék, hogy a barátnőm. Na nem mintha nekem ellenemre lenne a dolog, de ez más tészta, ennek ellenére az ajánlat áll.
- Ó, most teljesen elkeserítettél, azt hittem én voltam az első. – mondom lebiggyesztett ajkakkal, de igazából nem keserít el a dolog, a legfrappánsabb húsvéti meglepetést akkor is én találtam ki.
- Parfüm? Az olyan amatőr. – mondom legyintve a bátyja locsolási módszerére, de csak viccelek. Nem tudom, hol jár az agyam, de nem veszem észre, ahogy a pólóm felé nyúl, lefoglal a svédországi kis meséje.
[b]- És amíg ő fotózott, te mit csináltál? Városnézésen voltál? Esetleg beálltál modellnek? – kérdezem, mert tényleg simán lehetne modell, ezzel a külsővel megtalálná a helyét a modelliparban, legalábbis szerintem. Mikor cuppan a póló a hasamon, lepillantok, aztán a gyermeki örömre Emily arcán, és elnevetem magam.
- Ugyan, ha le akarsz vetkőztetni, akkor azt mond, vagy csináld rendesen, ne csak a fölsőmet cuppogtasd. – vigyorgok rá, és sajnálatos módon ez túl magas labda volt, ezt a beszólást muszáj volt.

Diego & Emily

-És milyen barátság az, ahol szódával köszöntik egymást?- kérdezek vissza szintén csipkelődve miközben a hajamból próbálom kicsavarni a vizet, bosszúhadjáratom részleges kudarca után.
Ugyan pontosan tudom, hogy Ő is érzi: Az igazi dicsőség az övé, s ez mindkettőnk pillantásában benne van. De abszolút hálás vagyok Neki, hogy ha "hellyel-közzel" is, de legalább elfogadja a döntetlent.
-Nagyon-nagyon szívesen mennék. De ezt is tudod!- nevetek rá, de végighallgatom okfejtését a kapcsolatunkról és az ezt illető megjegyzésekről.
-Még ha szép, hosszú és ömlengős beszédet tartunk a modern világ és a jelenleg zajló társadalmi pozíciókról, akkor is?- kérdezem szinte teljesen feleslegesen, mert tudom a választ: Igen, akkor is. És nem is hibáztathatnék senkit, nem ők lennének az egyetlenek, akik ezt hiszik.
-De ha megerősítesz abban, hogy Brazília megér egy kis félreértést, akkor felőlem holnap is indulhatunk.- közlöm mosolyogva, némi gondolkodás után. Hozzátehettem volna, hogy "vagy megvárhatjuk, míg összeszedem magam és tényleg együtt leszünk!" Vagy felajánlani azt, hogy lazán eljátszhatjuk egy hétig még poénból is, hogy együtt vagyunk, de nem is tudom...Ha végre sikerül kilépnek a kényelmes kis komfortzónámból, akkor vagy tényleg Vele szeretnék lenni, vagy nem bolygatni az egészet és hagyni a barátságunkat a normális mederben folydogálni. Hazudni arról, hogy van köztünk valami, miközben tudnánk, hogy csak színjáték, de mégis éreznénk, hogy ez több annál...áh, még elgondolni is szörnyen bonyolult és körülményes, senki nem jönne ki belőle ép lélekkel, az tuti.
-Bocsánat, ha tudom, hogy ez ilyen fontos a számodra, akkor nem árulom el- veregetem meg a vállát biztatóan. A hangom szinte gügyögő, talán lebiggyesztett ajkai és a szomorú kiskutya tekintete miatt érzem úgy, mintha egy ölelgetni való plüssmackóhoz beszélnék. - Bár Te mondtad, hogy mindennek az alapja az őszinteség!- teszem hozzá már normális hangsúllyal, nevetve.
-Na igen, nem lehet mindenki ilyen kreatív.- sandítok kissé rosszallóan a szifon felé -Egyébként várost, vagyis inkább tájat néztem. Modellkedésről szó sem volt, bár igazán jól mutatnék egy rénszarvascsorda élén.- folytatom kacagva, de figyelmem már rég a kockás hasa és a vizes póló köti le.
Olyan szép nagyot cuppant a bőrétől elváló nedves anyag, hogy szinte gyermeki örömmel kértem tőle bocsánatot, de Diego galád módon visszazökkentett a felnőtt valóságba.
-Igazán?!- felelem kacér mosollyal az arcomon. -Akkor miért is van még rajtad ez a póló?- kérdem kíváncsi tekintettel, szemeimben még mindig némi pajkossággal. Már százszor megígértettem magammal, hogy Diego nem az a srác, akivel szabadon flörtölhetek, Ő ennél sokkal többet érdemelne. De komolyan, ha ilyeneket mond, akkor mit tegyek? Nem hagyhatjuk a magas labdákat csak elrepülni...tele lenne a világűr.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

//Semmi gond, nagyon jó lett, szóval megérte várni!^^//

- Hogy milyen barátság az ilyen? Kérlek szépen olyan, ami sosem unalmas. Sosem tudhatod, mire számíthatsz. – kacsintok rá egy ravasz mosoly kíséretében, és bár ma már nem terveztem semmi „csínyt” elkövetni Emy irányába, de ki tudja, idő közben mi ötlik az eszembe, a spontán dolgok mindig jó. Elmosolyodom a reakcióján, hogy mennyire el szeretne jönni Brazíliába, és megfogadom magamnak, hogy legközelebb, ha megyek, hazaviszem magammal a lányt is.
- Igen, akkor is. – bólogatok egy sóhaj kíséretében, aztán elnevetem magam, mert tényleg, bármit mondhatnánk, nem nagyon hinné el senki, hogy nem vagyunk együtt. Előfordult már, hogy egy haverommal futottunk össze, és ő kérdezte meg még aznap este chaten, hogy mióta van barátnőm, én meg nem tudtam, kiről beszél, aztán rájöttem, hogy Emilyre hitte azt. Jó is lenne, de ez csak egy eltitkolt vágy marad, én úriember vagyok.
- Naná! Brazília szuper hely, szóval mindenképp megéri! Holnap még nem mehetünk, de június elején megyek ismét, mert a húgomnak lesz a szülinapja, akkor eljöhetsz velem te is, Alana örülni fog, amúgy is hallott már rólad, és meg szeretne ismerni. – ajánlom fel neki egy mosoly kíséretében, mert tényleg, se a húgom, se a családom nem bánná, ha vinnék magammal plusz egy főt. Meg alapból annyira vágyik Brazíliába, és hát nem ez a barátok dolga, hogy hozzásegítsék a másikat az álmuk beteljesüléséhez? Na ugye.
- Gonosz vagy. – mondom lebiggyesztett ajkakkal, majd mikor mondja, hogy az én számból volt hallható, hogy fontos az őszinteség, elnevetem magam.
- Az is igaz. – nevetgélek, majd a svédországi kiruccanásáról kezdünk el kicsit csevegni.
- Értem. Igen, te lennél a fő rénszarvas! Te lennél Rudolf, a piros orrú rénszarvas! – vigyorodok el, majd játékosan picit megrángatom az orrát, de persze csak finoman, ne fájjon neki. Lelki szemeim ellőtt megjelenik, ahogy Emily aganccsal a fején be van kötve egy szán elé, jót szórakozok magamban ezen a képen, de a hasamról a póló cuppanása kizökkent. Kacér mosolyát látva tudom, hogy ezt nem hagyhatom annyiban, így mikor megkérdezi, hogy miért van még rajtam a póló, nem teketóriázok sokat. Megfogom az alját, és egy laza mozdulattal áthúzom a fejem felett, majd lerakom a pad háttámlájára száradni.
- Na, megfelel a hölgynek a látvány? – kérdezem némi flörtölő stílussal a hangomban, és poénkodva még be is feszítem kicsit az izmaimat. Szokott ilyen lenni köztünk, hogy átmegyünk kicsit flörtölősbe, ami kicsit fura a barátságban, de nekem annyira természetesen jön, hogy néha fel se tűnik.

Diego & Emily

És a mi barátságunk pont így jó, ahogy van. Gondolom magamban, de csak egy hasonlóan pajkos mosollyal jelzem ezt Diego kacsintására válaszolva.
A válaszát hallgatva akaratlanul is hálás kifejezés ül az arcomra, de bármennyire is elmennék Brazíliába, ehhez nem használnám ki Őt.
-Jajj, nagyon köszönöm. De igazából nem szeretnék ott lábatlankodni.- nem, sajnos teljes mértékben elutasítani az ajánlatát nem tudtam, és sajnos nem is csak az ország miatt. Egy hét csak Diegoval, Hollywood és minden zsongás nélkül, önmagában is csábító. Fenébe...már megint itt tartok.
-De addig még van időnk, szóval térjünk vissza rá ha aktuális lesz.- odázom el inkább a kérésemet, hátha addigra sikerül összhangba hozni az eszem és a szívem, s akkor már nem ér majd kínosan a kapcsolatunkat érintő kérdés. Azt hiszem egyre erősebben érzem, hogy ez több mint barátság, de én voltam az aki gonoszul ebbe a skatulyába tuszkoltam magunkat. Nekem is kell megoldjam, vagy magamban tényleg barátként kezelni Diegot, vagy lépni, mert most már nem várhatom el tőle a kezdeményezést. Túl jólelkű és megértő ahhoz, hogy egy egyértelmű elutasítás után tovább zargasson.
-Jajj, most nehogy emiatt szomorú legyél- csüggedek el én is, lebiggyesztett ajkai láttán, de hangomban érződik némi irónia, s amikor nevetni kezd, én is szélesen elmosolyodok. Látod, ezt csak magadnak köszönheted, ül ki az arcomra a fölényes kifejezés, de csak addig tart amíg játékosan meg nem csipkedi az orrom.
-Hé, ne bánts!- kapok hirtelen a keze után tettetett rosszallással, de akaratlanul is kitör belőlem a kacaj Rudolf neve hallatán. -Kérlek, szólj rám a következő farsangi bál előtt, hogy már kitaláltad a jelmezem!- folytatom még mindig kacagva, de a biztonság kedvéért nem engedem el a csuklóját, hátha megint megpróbál támadni.
Vizuális típus vagyok, jó a képzelőerőm, de jelenleg nincs rá szükségem. Diego kockás hasára tapadó pólója nem bízza a fantáziámra a dolgot, sokkal inkább incselkedve kéreti magát, hogy utána egy hangos cuppanás kíséretében elváljon a bőrétől. Én igazán nem tehetek róla, csakis a gonosz póló akarta így.
Ám Diego magas labdáját kacér mosoly kíséretében csapom le, s hogy teljesíthesse a feltételeket elengedem a csuklóját is. Kicsit hátrébb húzódok, hogy szemügyre vegyem az immár félmeztelen srácot.
-Hm...- mérem fel alaposan Diego kidolgozott felsőtestét -Nem is rossz.- húzódom hozzá újra közelebb, majd ujjaimmal a kockákat kezdem számolni. -Egy, kettő, három, négy, öt, hat, és a két kicsi...hét, nyolc.- érintem meg egyesével a jól elkülönülő izmokat -Nem is rossz!- ismétlem meg immár sokkal elismerőbb hangsúllyal. -Amíg megszárad a pólód, megengedem, hogy így maradj!- teszem még hozzá erőteljesen megnyomva a "megengedem" szót. Mondjuk úgy, hogy inkább a megkérlek, vagy követelem illene a mondatba, és ezt a pajkos mosolyomból könnyű szerrel ki is olvashatja a srác.
Csak az zavar kissé, hogy már egyértelműen flörtbe hajlik a beszélgetés, ami köztünk aránylag gyakori, de eddig legalább mindenkin volt ruha. És a legrosszabb, hogy ilyen látvány mellett nehezen tudok kitartani a nem bántunk meg senkit, és maradunk barátok című elgondolásnál. Igazából nem is jó szó rá a zavar, vagy hogy rossz a helyzet. Sokkal inkább félek, hogy valami butaságot csinálok, amit ha másnap már másképp gondolok, akkor megbántom Diego-t. Ezt pedig nem akarom, annál sokkal, de sokkal jobban szere...na igen. Pont ettől félek.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

Mikor felajánlottam Emilynek, hogy jöjjön el velem Brazíliába, mikor a húgom születésnapját ünnepeljük, akkor szinte tudtam, hogy azzal fog jönni, hogy nem akar zavarni, és mikor ezt hallom, megforgatom a szemem.
- Jajj te kis butus, szerinted mondtam volna, hogy gyere el, ha lábatlankodnál ott. Szívesen látnának, és én is örülnék, ha eljönnél. – mosolygok rá kedvesen, és neem egyáltalán nincs olyan szándékom, hogy ezzel talán majd megváltozik a lány véleménye a kettőnk kapcsolatáról, ááá… Persze hogy van, de nem fogom kimondani hangosan.
- Oké, de azt tudnod kell, hogy ezzel az indokkal nem fogadok el nemleges választ. – vigyorgok rá, de hangom határozott, ebben tényleg nem tűrök ellentmondást.
- De, igenis szomorú vagyok! Nagyon megbántottál. mondom szomorúan, de nem színészkedek sokáig, nem is megy jól, én a kamera másik végén tevékenykedek inkább, elnevetem magam, és Emily is követi a példámat. A Rudolfos témánál picit megrángatom az orrát, és elmosolyodom, ahogy kacagva kéri, hogy ne bántsam, és még a kezemet is elkapja. Simán ki tudnék szabadulni, ha szeretnék, hiszen jóval erősebb vagyok, de meghagyom abban a tudatban, hogy lefegyverezett.
- Ugyan, te is tudod, hogy sose bántanálak. Ez szimpla baráti szeretet. – vigyorgok rá játékosan, aztán mikor a farsangi jelmezről beszél, ismét elnevetem magam.
- Oké, ha nem felejtem el, akkor mindenképp figyelmeztetlek majd. – egyezek bele bólintva, és most már tényleg kíváncsi lennék Emilyre egy rénszarvas jelmezben. Biztos abban is jól nézne ki, hisz alapjáraton nagyon szép lány, de azért vicces is lenne, az már egyszer tuti. Emily burkolt célzásának hatására hamarosan lekerül rólam a póló, és vigyorognom kell, ahogy méregetni kezd, mint valami húst a piacon. Érintései nyomán enyhén libabőrös leszek, és most esik le, hogy ilyen szinten még nem nyúlt hozzám, de nem mondom, hogy nem esik jól. Na de csak ne kalandozzanak el a gondolataim, ez nem a megfelelő hely és időpont, inkább felháborodást színlelek a megjegyzésére.
- Nem is rossz? Én inkább kifejezetten jónak mondanám, de úgy látom, a kisasszonynak igen magas elvárásai vannak… - jegyzem meg egy pajkos mosoly kíséretében, majd mikor közli, hogy megengedi, hogy így maradjak, amíg a pólóm megszárad, szívemre teszem a kezem, mintha nagyon meghatott volna.
- Ó, ez igazán nagylelkű a részedről! Nem is tudom, mivel hálálhatnám meg ezt a kedvességet, hogy megengeded, hogy póló nélkül ücsörögjek itt tovább! – nem bírom sokáig, elnevetem magam, aztán egy huncut mosoly kerül az arcomra.
- Viszont, ha nem tévedek, kedves Emily, a te fölsőd is igencsak vizes, lehet neked is a pad háttámláján kéne szárítanod, úgy gyorsabban száraz lenne. – vigyorgok rá kacéran, de aztán rájövök, le kell állítanom magam, Emilyvel csak barátok vagyunk, ezt tisztán és világosan a tudomásomra hozta anno.

Diego & Emily

-Én elhiszem, csak...- kezdek el valami jó indokon gondolkodni, de magam sem tudom mit mondhatnék
-...jó, majd meglátjuk.- adom meg inkább magam Diego-nak, és fogadom el félig-meddig a meghívást. Én is szívesen megismerném a Húgát, hisz tudom mennyire fontos Neki a kislány, na meg Brazília és főleg Diego...tényleg minden dolog stimmelne, ha együtt mennénk. Ó mégse, addigra valahogy el kéne intézzem, hogy az "Együtt vagytok?" kérdésre egyértelmű választ adhassunk. Mert a jelenlegi helyzet minden, csak nem egyértelmű.
A Rudolfos megjegyzését megelőző tettetett szomorúságát már nem tudom komolyan venni, az Ő szája sarkában is bujkál a mosoly, s a rénszarvas említése után már mindketten kacagunk.
-Pocsék színész vagy!- közlöm Vele nevetve, de egyáltalán nem bántó szándékból. Ő inkább a kamera másik oldalán szeret tevékenykedni, és az a fontos, hogy abban viszont jó!
De hiába minden baráti heccelésnek, a nedves póló elvonja a figyelmem, s miután Diego megszabadul tőle már szabadon számolhatom kidolgozott hasán a kockákat. Talán aljas és számító viselkedés a részemről, hogy csak azért is megérintem minden egyes alkalommal, külön-külön minden kis izmocskát? Nem hiszem...inkább csak próbálgatom a határait. Kíváncsi vagyok meddig kell elmenjek ahhoz, hogy mégis Ő legyen a kezdeményező fél.
-Akkor mondjuk úgy, hogy egész jó!- javítom ki magam nevetve, mert Diego lekicsinylőnek találta a "Nem is rossz" megjegyzésem. Szó mi szó, a locsolás miatt kénytelen voltam ennyivel még visszavágni, de tényleg nagyon rendben van izomzatilag a srác, kár lenne ezt el nem ismerni.
-Nem, a kisasszonynak nincsenek nagy elvárásai!- veszem fel a kimért stílusát én is -A kisasszony mindössze igényes.- jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, magamban hozzátéve csak, hogy s te tökéletesen megfelelsz ezeknek az igényeknek.
Bár nem tudom ezt miért magamban mondtam, a szituáció már egyértelműen inkább flörtölés mint baráti beszélgetés, és...vettem egy nagy levegőt, mint minden fontos döntés előtt, én inkább így szeretnék beszélgetni Diegoval. Ha már úgyis adott az állás, legalább a javamra fordíthatom, s esetleg kikerülhetünk a barátság skatulyájából.
Diego szívére tett kezén és továbbra is színpadias hangsúlyán jót mulatok, s egy elegáns fejbólintással nyugtázom, hogy nagyon szívesen. Ám a következő mondatai kicsit meglepnek. Talán nem kéne örüljek ezeknek a szavaknak? Nem tudom. Mindenesetre pajkos mosoly kúszik ajkaimra, s lopva körülnézek. Igazából egész jó helyen vagyunk, mert lentről sűrű bokrok és néhány fa is takar, csak fentről láthatnak minket, de arra pedig nem vezet út. Egy esetleges terepfutót pedig egye-fene bevállalok.
-Való igaz, Mr. Martín. - kezdem hasonló stílusban, s közben lassan elkezdem felfelé húzni a fehér anyagot. -És elvégre így lennénk kvittek...- folytatom még feljebb húzva a pólóm, ám habozva mégis leengedem. -De én is segítettem Neked, most Te jössz!- hajolok hozzá közelebb, s emelem fel a karjaim, hogyha szeretné könnyű szerrel lehúzhassa a pólóm. Nem mintha a tapadós trikó eltávolítása a bőrétől olyan nagy segítség lett volna, de egyértelműen felajánlottam Neki, hogy vetkőztethet, s minden joga meg van, hogy éljen a lehetőséggel. Őszintén szólva, szeretném is kicsit, hogy éljen a lehetőséggel...

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

[/quote]

- Na, ez a beszéd! – mosolygok rá, és érzem én a hangjából, meg ismerem már ennyire, hogy szeretne ő jönni, nagyon is, csak nem mondja ki. Viszont még van időm júniusig meggyőzni még, tuti jól érezné magát a szülinapon is, elvégre Alana most lesz 18, szóval nagy buli van készülőben.
- Igen, tudom, ezért is vagyok inkább rendező. – nevetek én is azon, és tényleg teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a színész szakmát nem nekem találták ki. Én nem vagyok az a magamutogatós típus, bár erre most pont rácáfolok azzal, hogy leveszem a pólómat, és félmeztelenül ücsörgök Emily mellett, ki kihasználja a lehetőséget, és egyesével számolja meg a kockákat a hasamon. Igencsak büszke vagyok az izomzatomra, megdolgoztam érte, és folyamatosan edzek is, hogy ilyen maradjak, ezért is nem hagyhatom szó nélkül a „nem rossz” jelzőt.
- Egész jó? Na, így már jobb, bár még mindig nem az igazi, de csak hogy lásd, milyen kedves vagyok, ez egyszer elnézem neked ezt a kis megjegyzést. – vigyorgok rá játékosan, de azért csak közlöm vele, hogy magasak az elvárásai, ám persze, hogy nem hagyja ezt annyiban.
- Óó bocsánat, én kérek elnézést. – emelem fel a kezem védekezően, de közben nevetek. Igényes, az tény, és valamiért én ezeknek nem feleltem meg, mert nem akart velem járni. Mondjuk ez még év eleje fele volt, de azóta néha úgy érzékelem, mintha meggondolta volna magát. Ezt azok alapján szűrtem le, ahogy beszélgetünk, meg ahogy hozzám viszonyul, de lehet, hogy mindezt csak én képzelem be. Azért csak nem állom meg, hogy ne jegyezzem meg neki, hogy bizony az ő pólója is vizes, és le kéne venni. Ami meglep, hogy egyetért velem, és el is kezdi felhúzni a pólóját, ami tényleg elég váratlanul ért, ez picit szerintem látszik is az arcomon, na akkor meg pláne, mikor azt kéri, segítsek neki, és felemeli a karjait. Aztaaa, hát erre aztán nem számítottam. Agyamban gyors eszmefuttatást végzek, hogy mennyire megy ez túl a barátságon,vagy most mi van, de aztán úgy döntök, ha már felkínálta, hát hülye leszek nem élni ezzel a lehetőséggel.
- Hát jó, de utána ne kezdd el híresztelni, hogy itt elkezdtelek vetkőztetni és molesztálni! – vigyorgok rá, aztán megfogom a fölsője alját, és egy laza mozdulattal lehúzom róla, így most már itt ül ő is egy szál melltartóban. Tekintetem szinte egyből a lány melleire irányul, mit már azért így a vizes pólón keresztül láttam, de férfiból vagyok, kövezzetek meg, de így teljes valójában is megszemlélek, de persze nem akarom nagyon zavarba hozni, így újra felnézek a szemeibe.
- Hmm, nem is rossz. – nézek rá incselkedőn, aztán elnevetem magam, ez járt neki az előbbi miatt. Viszont most így belegondolva, hogy itt ülünk, mindketten fölső nélkül, nem épp szokványos egy barátságban, így nem bírom ki, muszáj megkérdeznem tőle, hogy most mi van.
- Figyelj Emily… tudom, ezt egyszer már megbeszéltük, hogy nem szeretnél tőlem semmit, viszont ez azért lássuk be, nem épp olyan dolog, amit a barátok szoktak csinálni… Esetleg változott a véleményed év eleje óta? – kérdezem, és most a hangom kicsit már komolyabb, nem annyira viccelődős, mint eddig, de ezt úgy érzem, hogy fel kellett tennem ezt a kérdést, bármennyire is megfogadtam magamban, hogy nem hozom fel a témát.

Diego & Emily

Tovább nevetek szavain, s csak egy bólintással jelzem egyetértésem, miszerint nem véletlenül ment rendezőnek a színész helyett.
A póló hamarosan lekerül a srác izmos felsőtestéről, s én kedvemre nézegethetem, s számolhatom a kockákat. Hogy is mondják, amikor lenge öltözetben lévő nők reklámozzák a kocsikat? Ja igen, szupernormális inger. Hát ez mondjuk úgy, az volt. Amíg felöltözve, kedves mosollyal az arcán látva Diego-t igazán ellen tudtam állni még a saját érzéseimnek is, így már nehezebben ment. Mondhatni egyáltalán nem.
Most én voltam a soron, aki színpadias mozdulattal a szívéhez kapott.
-Hálásan köszönöm!- felelem a lehető legkomolyabban, de elnézést kérő mondata után kitör belőlem is a nevetés.
Láthatóan megleptem azzal, ahogy lassan elkezdtem feljebb húzni a pólót a hasamon, de nem csodálkozom az arckifejezésén, magamat is megleptem. Talán már visszakoznék, ám akkor vigyorogva megesket, hogy nem beszélek a történtekről, s ujjaival a felsőm aljához ér. Kicsit összerándul a gyomrom, de a dolog jó értelmében. Most már nincs vissza út, döntöttem, és tudom, hogy jól. Tudom mit szeretnék, mikor, és kivel, szóval engedelmesen bújok ki a felsőmből, közben talán a kelleténél közelebb hajolva Diego-hoz.
Amint az én pólóm is a pad támláján szárad, szinte tudtam mi következik. Én is úgy néztem végig Diego kockás hasán, mintha zöldségek közt válogatnék a piacon, s én is megérdemlem ezt a mustrálást. Igazából sosem értettem miért olyan nagy ügy egy melltartó, tényleg pont annyit takar mint egy bikini. Mondjuk ha tudom, hogy ez is benne lesz a találkánkban, akkor nem egy hosszított fazonú csipkével díszített testszínű modellt választok, de ez legalább nem csak a kebleim, hanem a hasamból is takar pár centit. Nem mintha így nem lenne bőven elég néznivaló a pólóhoz képest jócskán mélyebb dekoltázsomon, s ezt Diego nem is hagyja ki. Miután Diego újra felveszi velem a szemkontaktust barna íriszeibe fúrom tekintetem. Szemem lassan az ajkára vándorol, s ott megpihen. Itt ülünk, félmeztelenül, "barátként", s akaratlanul is csak arra tudok gondolni, hogy nekem kéne lépni, viszont még mielőtt bármit is tehetnék, szavai kizökkentenek.
-Nem is rossz?- háborodok fel én is pont ugyan úgy, mint az előbb ő, de incselkedő mosolyára inkább beismerem, hogy ez járt Nekem.
-Jó igaz, ezt megérdemeltem.- felelem pajkos mosollyal az arcomon, s kissé oldalra billentett fejjel hallgatom szavait. Ennyit rólad Emily Nishan, megint sikerült elérd, hogy ne neked kelljen tenni bármit is! korholom közben magam, s mosoly kúszik az arcomra. Hát igen, ez nem olyan, amit a barátok szoktak csinálni...Viszont amikor rákérdez arra, amit már szinte vártam, s tökéletes magabiztossággal tudtam a választ is rá, legnagyobb meglepetésembe inkább kétségbeesés lesz úrrá rajtam. Arcomon még mindig mosoly, némi bocsánatkérő szelídséggel fűszerezve, de közben csak azon kattogok, hogy miért nem tudok most mondani semmit. Kérlek Diego, mondd, hogy tudod mit érzek. Jobban ismersz, mint én magamat, mindketten tudjuk, hogy ez több mint barátság, de én nem...nem tudok...
A fenébe is, mi az, hogy nem tudok? Válaszolni talán nem, mert gyanítom hiába nyitnám ki a szám, egy hang sem jönne ki a torkomon, de mozogni még azért tudok. S úgyis Nekem kellett volna már megtegyem az első lépést is, legalább a másodikat bevállalom. Mélyen a szemébe nézek, s kicsit közelebb húzódva hozzá válasz helyett inkább megcsókolom.
Remélem ez elég egyértelmű lesz, mert az érzéseimről beszélni...na az még mindig nem igazán megy.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

[/quote]

Elviccelődünk dolgokon, laza és jókedvű a beszélgetésünk, mint mindig, mikor mi ketten együtt lógunk. Viszont ezután jön a kicsit már izgalmasabb rész, mert először rólam kerül le a póló, majd miután valamennyire átgondoltam a dolgot, leveszem róla is a fehér fölsőt, mi elég vizes, így már együtt szárad a két póló. Érdekes egy helyzet, azt meg kell hagyni, nem így jöttem el otthonról, hogy ez lesz, sőt, igazából még álmaimban se gondoltam volna, hogy így alakulnak a dolgok, ez az egész annyira spontán jött. Viszont, ha már így történt, hát kihasználom a szituációt, hogy kicsit megszemléljem Emily adottságait így fölső nélkül, és muszáj ugyanazzal a jelzővel illetnem, mint ő engem, pedig aztán semmi probléma nincs vele, de na, ez járt neki. Felnevetek reakcióján, ami szinte egy az egyben ugyanaz, mint az enyém volt alig pár perccel ezelőtt, majd vigyorogva bólintok, hogy igen, ezt megérdemelte. Ezután azonban már nem bírom magamban tartani a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatott, de ez a szituáció annyira nem szokványos, hogy rákérdezek a lánynál, hogy mi van most köztünk. Arcára mosoly kúszik, amit először pozitív jelként fogok fel, de azután jó néhány hosszú másodpercig nem szól semmit, és akkor átfut a fejemben, hogy talán elrontottam az egészet ezzel, hiszen megígértem magamnak, hogy nem feszegetem ezt a járás-témát, mert barátként is nagyon fontos nekem Emily, és nem szeretném amiatt elveszíteni, mert én nem bírok a véremmel. Már lassan megszólalnék, hogy valamivel kimagyarázzam a dolgot, de ekkor váratlan dolog történik, Emily közelebb hajol hozzám, és se szó, se beszéd, megcsókol. A csók elején érezheti rajtam a meglepődést, de csak egy másodpercig, utána átadom magam a pillanatnak, és visszacsókolok. Picit közelebb húzódok hozzá, és bal kezemmel beletúrok selymes hajába. Egy ideig még kiélvezem a csókot,mi nem kapkodó, vagy heves, hanem finom és gyengéd, mint amilyen egy első csóknak lennie kell két ember között.
- Ezt akkor vehetem igennek? – kérdezem vigyorogva, mikor elszakadnak az ajkaink, de nem húzódok nagyon távol tőle, néhány centire van arcunk egymástól, és a szép szemeibe nézek.
- Lenne egy kérdésem… egyszer már kérdeztem anno, de most felteszem még egyszer… Emily Nishan, lennél a barátnőm? – kérdezem egy mosoly kíséretében, és férfias dolog, vagy sem, de a gyomrom egy görcsbe rándul, bevallom őszintén, hogy félek kicsit a választól. Egyszer már elutasított, nehezen viselném, ha még egyszer nemet mondana, de természetesen elfogadnám a dolgot, nem vagyok erőszakos típus, hogy minden áron rá akarnám erőltetni magam, de az tény, hogy az első randink óta tetszik ez a lány, és úgy gondoltam, bevállalom ezt a kockázatot. Amúgy megfordult a fejemben, hogy először csak randizni hívom, de azon már túl vagyok, és eddig is sokat találkoztunk, ismerjük már egymást, barátok vagyunk, flörtölgetni is flörtölgettünk már egy-egy találkozás alatt, szóval szerintem nem para, ha egyből úgymond magasabb szintre emelkedne a kapcsolatunk.

Diego & Emily

Hogy úgy alakultak-e az események, mint vártam? Egyáltalán nem... S hogy ennek örülök-e? Még szép! Már eleve a locsolkodás hatalmas ötlet volt, bár akkor még nem is sejtettem, hogy félmeztelenül ér véget. Ha ezt Ő így akarta, akkor pedig aljas és számító egy Dög...pláne le a kalappal előtte! De most tüzetesebben megvitatni ezt magammal, hogy Diego mennyit tervezett el előre a délutánból, nincs lehetőségem. Feltette azt a kérdést, amit normálisan nekem kellett volna, de még így sem tudok rá egyből válaszolni.
Pár másodpercig csak elveszek a tekintetében, s gondolatok, mondatok ezrei cikáznak át a fejemen, mit is válaszolhatnék, de egy hang se jön ki a torkomon. Ahogy hirtelen levegőt vesz, s már látom épp magyarázkodni szeretne emiatt, nem várhatok tovább, hisz már így is Ő intézte a dolgok oroszlánrészét. Viszont megszólalni...na az nem megy, de minek is, a tetteink sokkal inkább beszélnek helyettünk, nemde?
Közelebb húzódom hozzá, tekintetem még mindig mélybarna íriszeibe fúrva, s lágyan megcsókolom. Csak abban a pillanatban hunyom le szemeim, amikor ajkaink összeérnek, s érzem Diego apró összerándulását. Meglepődött, nem csodálom...de utána viszonozza a csókot, közelebb húzódik, ujjai a hajamba túrnak, és tudom, hogy ez így helyes, ennek így kell lennie. Hisz mi magyarázná azt, hogy a pillangók eszeveszett táncra kélnek a hasamban, kezeim szinte automatikusan simítják hátát, túrok bele én is a hajába, hosszan kiélvezve a finom, gyengéd csókot.
Ahogy ajkaink elválnak egymástól, homlokom még mindig az övéhez érintve nézek mélyen a szemébe, s csak azért távolodok kicsit el tőle, hogy határozott bólintással s pajkos mosollyal az arcomon "igent" válaszoljak a kérdéseire. Méghozzá duplán.
-Legnagyobb örömmel.- suttogom szinte ajkai közé a szavakat, mert normál hangom még mindig nem igazán találtam meg, de úgy éreztem egy ilyen lovagias kérdésre illene rendesen válaszolni.
Viszont azt hiszem csak most tudatosul bennem mekkora is az a bizonyos szikra köztem és közte, s egyáltalán nem csak egy csókra elég. Amint ajkaink újra összetapadnak, már sokkal otthonosabban érintve a másikat, nem restellem nyelvemmel táncba hívni övét, Kismacskaként bújok hozzá közelebb, s kezeimmel simogatva fedezem fel izmos hátának, s tarkójának minden egyes területét.
Ha el kellett volna bizonytalanodjak, már megtörtént volna, igaz? Teszem fel magamban a röpke kérdést, és őszintén fogalmam sincs a válaszról. De az igazság az, hogy most nem is nagyon érdekel, néha én is létezhetek a mindig mindent szabályozó agyam nélkül, élvezhetem csak úgy önmagában a pillanatot, s adhatom át magam a már oly régóta elfojtott érzésnek. Minden pillanattal csak még jobban kívánom Diegot, s minden váltott csók csak megerősít a döntés helyességében. Odaadtam Neki önmagam, lelkem kis darabját, mert bízom benne, tudom, hogy nem törtné össze, de ha mégis...most az sem érdekel. Túl jó érzés a karjaiba simulni, érezni szívdobogását, s hagyni magam csak úgy sodródni az árral.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

Gondolatban már kezdeném lehordani magam, hogy felhoztam ezt az egész témát, mert Emily egy ideig nem válaszol, de aztán a csókkal mégis megteszi ezt, mit egy pillanatnyi sokk után készségesen viszonzok, és kiélvezem minden egyes ezredmásodpercét a helyzetnek, és közben kezem se tétlen, hajába túrok bele, és ezt a kis gesztust ő is viszonozza. Ekkor még inkább érzem, hogy nyert ügyem van már nála, így elhatározom, felteszem neki a nagy kérdést, na persze nem azt, hogy hozzám jön-e, annak nincs itt az ideje, csak hogy lesz-e a barátnőm,és mikor pozitív választ kapok, arcomra boldog mosoly kúszik, és úgy érzem, hogy egy kő esett le a szívemről most. Nem is gondoltam volna, hogy belül ennyire nyomasztott, vagyis nem is nyomasztott, ez nem jó szó rá, inkább foglalkoztatott az, hogy tisztázódjon közöttünk a dolog Emilyvel. Én is érzem közöttünk azt a bizonyos szikrát, amit eddig is éreztem valamennyire, de most ez az előbbi csók még inkább felerősítette ezt. A következő csókot ő kezdeményezi, én pedig engedelmesen alkalmazkodom, miért is ellenkeznék, mikor már régóta vágytam erre titkon? A felkérést elfogadom, így nem kell sok idő, és nyelveink érzéki táncot lejtenek, közben pedig ahogy bújik, mint egy cica, magamhoz húzom, és csók közben a haját és hátát cirógatom. Szívem hevesebben ver, egyrészt az örömtől, hogy Emily végre a barátnőm lett, bár kb. fél évvel azután, hogy eredetileg terveztem, de talán nem véletlen, hogy ez így alakult. Másrészt szapora szívverésem oka, hogy a csókolózástól rendesen felpörgött az adrenalin a szervezetemben, de én ezt egyáltalán nem bánom, sőt!
- Hé, menjetek szobára! – kiált oda nekünk egy felháborodott női hang, majd valamit még morog az orra alatt, aztán eltűnik, valószínűleg egy erre sétáló vagy egy kocogónak nem tetszettünk, bár tény, hogy külső szemlélőként érdekesnek tűnhet, hogy két fiatal félmeztelenül ül a padon, és csókolóznak. Ruhában még talán elfogadható lett volna neki, de sok embert alapjáraton zavar két ember ilyen típusú testi kontaktja. Az ő bajuk, de mindenesetre a hangja kizökkentett annyira, hogy picit elhúzódom tőle, de tekintetemet nem mozdítom, végig az ő szemeit nézem, miközben igyekszem a kissé szaporábbá vált légzésemet helyreállítani. Fel se tűnt, de így a csók vége fele már kicsit hevesebb volt a dolog, de nem érdekel, én élveztem, bár a sokáig elfojtott vágy miatt lehet egy kis idő múlva már problémák támadtak volna a nadrágomban, szóval talán jobb is, hogy félbeszakítottak minket. Pár másodpercig nem szólok, de aztán felnevetek egy kicsit ezen az egész helyzeten. Viszont meg is kéne magyarázni Emilynek, mi a szórakozásom tárgya, így megszólalok.
- Nem gondoltam volna, hogy ebből a találkozóból ez fog kisülni… Úgy jöttem el otthonról, hogy na, tök jó lesz, vicceljük meg Emily-t, aztán nézz ránk. – vigyorgok a másikra, közben pedig bal kezemmel végigsimítok az arcán, majd le a karján egészen a kezéig, amit azzal a lendülettel meg is fogok. Egyszerűen jól esik már ez is, bármennyire is az él a köztudatban, hogy nem macsós ilyet még csak gondolni se, de én sose titkoltam el azt, hogy belül igenis romantikus tudok lenni.

Diego & Emily

Fogalmam sem volt, hogy fog reagálni a "válaszomra" Diego, de amint ujjai végigfutnak barna tincseimen, s ajkai követik enyéim, megnyugszom, vagyis inkább biztonságban érzem magam. Ugyanis azt, hogy nyugodt, egyáltalán nem mondanám sem szívverésem hevessége, sem testem folyamatos bizsergése miatt. Ő is érezheti, hogy szinte minden porcikámmal Vele szeretnék lenni, szinte kimondatlanul is szentesítve kapcsolatunk, ám Ő mégis udvariasan, hivatalosan, minden kertelés nélkül rákérdez, s én pajkos mosollyal felelek igent.
Talán kicsit túlzottan hálás voltam Neki a helyettem megtett kezdő lépésért, és túlzottan vágytam még Rá magam miatt is, ezért úgy éreztem megérdemlünk mi még egy csókot. Egy bátrabb, határozottabb, már sokkal messzebbre mutatót. Ajkaink szorosan egymásra tapadnak, nyelvünk érzéki táncot lejtett, s közben éreztem cirógató kezeit hátamon, ahogy magához húz. Eddig félig meddig törökülésben ültem, felé fordulva a padon, de most, tovább csökkentve a teret köztünk lábaim lazán átvetettem Diego combján, s ugyan még a padon ültem, de félig mégis az Ő ölében. Így már nem kellett a távolsággal küszködjünk, meztelen felsőtestünk is szabadon összeérhetett. Kényelmesen tudtam egyik kezemmel tarkóját cirógatni, míg másik a hátán, s oldalán kalandozott. Ő is bátrabban vont magához, én is szívesen bújtam, amikor egy hang zökkentett ki minket a boldog pillanatból.
Nem is rossz ötlet...szögezem le magamban, de kicsit eltávolodom Diego-tól, s ajkaimba harapok, hogy elfojtsam a feltörő nevetést. Nem engedem el teljesen, kezeim lassú mozdulattal csúsztatom le kockás hasán, s végül a csípőjén pihennek meg ujjaim. Közben csillogó szemeim még mindig a srác barna íriszeibe fúrom, s csak miután ő is elmosolyodik, majd nevetni kezd, engedem meg én is magamnak a kacagást.
-Igen, igen, nézz csak ránk...- futtatom végig pajkos tekintetem kettőnkön -Van aki a romantikus vacsorára és jó pezsgőre esküszik, de nekünk egy üveg szódára volt szükségünk mindehhez.- közlöm cinkos tekintettel a kapcsolatunkra célozva, s kedves mosollyal hajtom tenyerébe fejem, majd ahogy keze lejjebb csúszik, tekintetemmel követem végig amíg össze nem fonódnak ujjaink.
-Köszönöm...- fúrom jelentőségteljes tekintetem ismét Diego-éba, s szemmagasságba emelem kézfejeink. -...ezt.- teszem hozzá az összekulcsolt kezünkre célozva, majd el nem engedve, de kényelmesen leengedem azt.
Természetesen nem annak szól a köszönöm, hogy megfogta a kis kacsóm, hanem sokkal inkább annak, hogy elfogadta anno a döntésem, hogy megvárt, míg én is készen álltam egy kapcsolatra.
Nem tudtam meddig mehetek el, hisz egy parkban vagyunk, s a kocogó nő megjegyzése is teljesen jogos volt, de nem tudtam volna Diego-nak azt mondani, hogy vedd fel a pólód, s induljunk. Sokkal inkább tartottam elképzelhetőnek ennek az ellenkezőjét, hisz eleve még mindig tuti csuromvizes mindkettőn fölsője, és nem kockáztatnék meg egy tüdőgyulladást...legalábbis ha kérdezik, akkor ez egy kitűnő kifogás lehet.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

Teljesen átadom magam a pillanatnak, és csók csókot követ, ajkaink nem igazán szakadnak el egy kis időre se. A kényelmesség és a másikhoz való könnyebb hozzáférés érdekében Emily a combomra pakolja a lábait, mik egyáltalán nem zavarnak, sőt, kezemmel néha a combján is végigsimítok, tovább vezetve a hátáról az útvonalat. A lány szinte már az ölemben ül, olyannyira közel húzom magamhoz, de nem is kell nagyon húzni, bújik ő magától, minek én nagyon örülök. Érintései nyomán a meleg időjárás ellenére is libabőrös leszek, de jóleső bizsergést kelt minden egyes érintése rajtam. Ebből a szinte már idilli pillanatból egy kocogó nő szakít ki minket, és mivel a barátnőm arcát nézem, ezért látom, ahogy ajkába harap, és bár valószínűleg a nevetést akarja visszafojtani, de egyben ezt szexinek is találom. Elnevetem magam a helyzet miatt, és Emily is csatlakozik hozzám.
- Amatőrök… látod, mi egy ilyen kreatív páros vagyunk. – kacsintok rá pajkosan vigyorogva. Egyikünk se tudta, hogy ez lesz ma, én is csak reménykedtem, hogy ez egyszer egyáltalán megtörténik, erre tessék. Minek előre tervezni, ha a spontán dolgokból ilyen jó sülhet ki? Na de mindenesetre a karján végighaladva végül ujjaim megállapodna az övén,és már össze is kulcsolódnak. A csendet ezután Emily töri meg először a csendet, és először nem értem, hogy mit köszön, de aztán felemeli összefonódó kezünket. Jaj Istenem, de aranyos ez a lány.
- Ugyan, ne köszönd. Inkább én köszönöm, hogy adtál nekem egy esélyt! – mosolygok rá kedvesen, és mielőtt leengedhetné a kezünket, én még az övére nyomok egy puszit. Tényleg nem kell köszönnie, mert gondolom arra céloz, hogy hagytam neki időt, hogy ténylegesen átgondolja, mit szeretne, és vártam rá fél évet, és bár ez idő alatt volt egy nagyon rövid kapcsolatom, de az sem volt az igazi, titkon akkor is Emily után vágyódtam, pedig akkor tudtam, hogy nem lehet az enyém.
- A fölsőnk még tuti vizes, hiába van teljesen a napon, ez még így nem jó… van esetleg ötleted, hogy mivel üssük el az időt? – nézek rá egy pajkos mosoly kíséretében, közben pedig amíg válaszára várok, meg már a kérdésem közben is, hüvelykujjammal simogatom azt a kézfejét, ami össze van kulcsolva az enyémmel, másik kezemmel pedig a combján simogatok gyengéden, néha kicsit a dereka, hasa felé is cirógatva puha, selymes bőrét.

Diego & Emily

Ajkaink lágyan tapadnak egymáshoz, csók csókot követ, s ha tehetném a végtelenségig húznám ezeket a pillanatokat. Minden sejtem kívánja Diego tapintását, s jóleső bizsergés kíséri ujjai nyomát végig a hátamon, le egészen a combomig. Ez a pillanat a miénk, csak a miénk, és már túl idilli lenne ahhoz, ha nem zavarnának minket meg.
Csak egymásra nevetünk, hisz a helyzetkomikum már egyébként is adott. Egyébként sem tudnék most más kifejezést az arcomra varázsolni, mint angyali és kacér mosolyt.
-Pontosan.- válaszolom egyetértő mosollyal, s tekintetem csendben követi simogató kezét, ami az én kézfejemnél áll meg, s kulcsolódnak össze ujjaink. Délelőtt el sem tudtam képzelni, hogy kéz a kézben üljek, félig az ölében, boldogan nyugtázva, hogy szíve ugyan olyan hevesen ver, mint enyém. Most azt nem tudom elképzelni, hogy ez másképp legyen, s ezért nagyon hálás vagyok neki, amit meg is mondok.
Fejcsóválva hárítom el az ő köszönetét, s épp el akartam kezdeni magyarázni, hogy miért is nem érdemlem én ezt meg, amikor puha ajkai érintik bőrömet, s mielőtt leengednénk összekulcsolt ujjaink puszit nyom a kézfejemre. Kedves mosolyra húzódik szám, s gyomromban ismét felbolydulnak a lepkék. Mennyire imádni való és aranyos kis gesztus ez?
-Nem is tudom,- kezdem tettetett elgondolkodással a válaszom -szerintem eddig is megtaláltuk a módját, hogy jól töltsük el együtt az időt- simítom mutatóujjammal végig izmos hasát, szinte alig érve hozzá -és lehetőségeink tárháza épp egész jelentősen kiszélesedett- folytatom kacér mosollyal, kulcscsontján végighúzva ujjbegyem. -szóval a kérdés inkább az, mihez lenne kedved?- fejezem be a mondatot érzéki hangon, nyakát és tarkóját cirógatva, miközben kíváncsi íriszeim az övéibe fúrom. Meghagyom Neki az irányítást, hisz eddig édesebb és aranyosabb volt, mint egy földre szállt angyal, s nem szeretném, hogy macsós énje tiltakozzon a kapcsolatunk ellen. Attól még, mert együtt vagyunk, nem várom el, hogy egy szemernyit is változzon, sőt...így jó Ő, ahogy van.
Röpke pillantást vetek a combomról néha a derekamra és hasamra tévedő kezére, s a testemben újfent szétáradó bizsergésnek gátat szabva ajkaimba harapva függesztem tekintetem ismét Diegora. Ez más, mint az előbbi, most nem visszafogni szeretném a nevetést, sokkal inkább jelzés, hogy mennyire élvezem a közelségét, puha érintését, simogatásait. Szememben pajkos mosoly, és azt hiszem most szólnom kéne, hogy hagyja ezt abba, mert így súlyos problémáink lesznek nemsokára a járókelők megjegyzéseivel, de eddig is mindössze egy kocogó nő haladt el azon az úton, ahonnan belátható a pad, és egyébként sincsenek sokan a parknak ezen a részén, szóval miért ne élvezhetnénk egymás társaságát szabadon?

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

A csókolózásunkat megszakítják, de talán ez nem is akkora probléma jelen helyzetben, mert így kicsit felhevült véremet kicsit le tudom hűteni, de azért nem engedem messzire magamtól. Elnevetgélünk a helyzetünkön, és hogy cseppet sem szokványos módon kezdődött a kapcsolatunk, de nem baj, lesz miről sztorizni később. Egyébként az, hogy most így itt ülünk Emilyvel, immár mint egy pár, egyben fura, és természetes. Fura, mert nem gondoltam volna, hogy egyszer erre sor kerül, pláne hogy pont ma, de természetes, mert már barátokként is könnyen egymásra hangolódtunk, és ez most sincs másképp. Azt mondják, a barátságból születnek a hosszú, tartós kapcsolatok, és hát remélem, ez a mondás megállja majd a helyét a mi esetünkben is. Nem vagyok az a fajta srác, aki rövid távra tervez, ha én összejövök valakivel, akkor azt hosszú távú kapcsolat céljából teszem. Mindkettőnk úgy érzi, hogy nekik kell köszönetet mondani, nem a másiknak, ami amúgy szerintem aranyos, de nem feszegeti ezt a témát tovább, és én sem teszem, a lényeg úgyis az, hogy most itt vagyunk, együtt. Megkérdezem, mivel szeretné elütni az időt, amíg a pólóink száradnak, és miközben válaszol, és közben hasamon, kulcscsontomon simít végig, én pedig belebizsergek az érintésébe. Elmosolyodom, mikor kijelenti, hogy szélesedett a lehetőségek skálája, amiből választhatunk időtöltésként, és bólintva értek vele egyet.
- Hogy mihez lenne kedvem? Hmm, sok mindenhez, ha őszinte akarok lenni. – mosolygok rá kacéran, és igazából szívem szerint most itt helyben leteperném, mert a hónapok óta elfojtott vágy most a csókoktól azért a felszínre tört, de vissza kell fognom magam, és önuralmat tanúsítani. Viszont ez még nem tántoríthat el attól, hogy ismét megcsókoljam, így elengedem a kezét egy kicsit, és egy gyengéd, de határozott mozdulattal az ölembe húzom, szóval most már teljesen az ölemben ül, így még jobban magamhoz tudom ölelni. Miután egy kósza tincset kisimítok arcából, amit az enyhe szellő fújt oda, majd tarkójánál fogva finoman odahúzom magamhoz a fejét, hogy ismét egy csókban részesítsem, mi egyszerre heves, és gyengéd, közben pedig kezemmel simogatom a hátát, oldalát, combját, felsőtesttel közben teljesen hozzásimulva. Egy ideig ez így folytatódik, viszont érezni kezdem, hogy nadrágomban bajok lesznek, szóval elhúzódom ajkaitól, és elnevetem magam.
- Figyelj, őő az a helyzet, hogy ezt imádnám csinálni, viszont lassan problémák fognak adódni. – mondom szórakozottan, és ha esetleg nem értené, akkor egy jelentőségteljes pillantást vetek odalentre, aztán újra fel a szemébe, hogy lássam, hogy is reagál erre.

Diego & Emily

Ugyan idilli pillanatunk megzavarják, de a közös nevetgélés és hálálkodás is bizonyítja, hogy bőven lesz részünk még ilyen édes percekben. S ezt előremozdítva érzékien érintem izmos hasát, kulcscsontját, vállát, s tarkóját, és jólesően konstatálom, hogy elértem a kívánt hatást.
Ugyan Diego szavakkal is válaszol a kérdésemre, mégis inkább tetteiből következtethetek a valódi vágyaira. Óvatosan ölébe húz, s én engedelmesen helyezkedem el combjain úgy, hogy számára is kényelmes legyen. Kacér mosolyát hasonlóan pajkos tekintettel állom, szabaddá vált kezem átkulcsolom háta mögött, s közben meg nem szakítanám barna íriszeink közti vibráló kapcsolatot.
Élvezem, ahogy ujjai végigfutnak arcomon, miközben arrébb simítja kósza hajtincsem, s érzem, hogy a bizsergető érzés lassan minden porcikámra átterjed. Gyengéden húz magához, ajkai csókra hívnak, s én boldogan viszonzom azt. Nyelvünk újra érzéki táncot lejt, s közben ujjaim hátán s tarkóján kalandoznak, egészen fenekéig, s combjáig húzva a simogatást. Néha egész hevesen csókol, s remélem nem haragszik majd azokért a hátát ért karcolásokért, amiket ekkor okoztam Neki. Persze nem voltak fájdalmasok, csak apró kis bizonyítékként jelzik milyen jól csókol az újdonsült párom.
Felsőtestünk egymásnak feszül, s kezdem egyre szűkebbnek érezni érezni a csipkés ruhadarabot, ami még közénk áll. Ugyan így vélekedhet Diego is, legalábbis az ölében ülve érezhető, hogy nála is kezdődnek a problémák önuralom terén. Belemosolygok a csókba, s amikor elhúzódik tőlem Ő is nevet.
Megjátszani ilyenkor az ártatlan szűz leányt, nem lenne se őszinte, se célravezető. Najó, ha pár hete ismerném, talán... de így? Pont ugyan annyira szeretném, hogy legyen folytatása a dolognak, mint remélhetőleg Ő is. És mi elítélendő van abban, amit mindketten élvezünk? Szerintem semmi. Így mosolyogva várom, míg tekintete újra visszatalál barna szemeimhez, s csak akkor kezdem el a válaszomat, amikor már rám figyel.
-Tudod,- hajolok közelebb hozzá -ezen többféle módon is- puszilok bele nyakába gyengéden -segíthetünk.- lehelek rövid csókot végszóként ajkaira.
Ó, eszemben sincs megkönnyíteni a helyzetét. Ez a kis "szenvedés" még akár a lelocsolásom áraként is betudható. -Szóval mire szavazol?- kérdezem elhúzódva tőle, kicsit félrebillentett fejjel, kíváncsi tekintettel, ám kacér mosollyal arcomon.
Választhat, hisz ha nem tetszik a döntése, még mindig megvétózhatom döntését, de továbbra sem hiszem, hogy túl távol esnének igényeink. Milliónyi példa bizonyítja, hogy a barátok között működik a legjobban a kémia.

utóhúsvét | Pan Pacific Park | outfit

Eddig is jól éreztük magunkat egymás társaságában, de most, hogy összejöttünk, ez az újfajta időtöltés is igazán a kedvemre való, és ahogy érzékelem, Emilyére is, hiszen mióta összejöttünk, azóta nem volt olyan pillanat, hogy valahogy ne értünk volna a másikhoz, és ez annyira jó. Ölembe húzom, hogy jobban hozzáférjek a lányhoz, ő pedig készségesen alkalmazkodik az újonnan kialakult testhelyzethez. Nem sokáig várok azzal, hogy újra érzéki csókját élvezhessem, és úgy érzem, igen hamar tudtunk alkalmazkodni a másikhoz, nyelvünk és ajkunk összehangoltan lejtik a kis táncukat. Kezeink sem tétlenek, simogatjuk a másikat, néha a lány a körmével picit meg is karcolja a hátamat, mi cseppet sem zavar, ebből is konstatálom, hogy valamit nagyon jól csinálok. Mondjuk eddig se volt rám nagyon panasz csók terén, és most kamatoztatom is a 23 év alatt megszerzett tudásomat. Viszont az érintéseivel és gyengéd karmolásaival még inkább feltüzeli bennem a vágyat, így csókunk közben egyszer-kétszer felsóhajtok, ahogy igyekszem önuralmat tanúsítani, mert így a parkban azért csak nem kéne lerohanni Emilyt. Közlöm is vele, hogy milyen problémákkal kell lassan szembenéznem, és válaszát hallva nyelnem kell egy nagyot. Mikor a nyakamba csókol, abba belebizsereg a testem, és egyre nehezebb az önuralmat gyakorolni, de tudjátok mit? A fenébe, nem is akarom. Igaz, hogy egy parkban vagyunk, ahol bárki megláthat, de a kocogó nőn kívül a kutya se járt erre eddig, és remélhetőleg nem is fog.
- Megőrjítesz… - suttogom szinte ajkaiba, ahogy adok neki egy rövid csókot. Persze abszolút jó értelemben kerget az őrületbe a lány, ezt az oldalát érthető módon még nem ismertem, de tetszik, nagyon is. Gyönyörű szemeiben huncut csillogást látok, arcán is kacér mosolyt látok, és tudom, hogy végem van. Kérdésére nem szavakkal, hanem tettekkel válaszolok, először is egy szenvedélyes csókkal, majd mindkét kezemmel a hajába túrok, és nyakától szép lassan haladva lefelé lesimítok egészen melltartójának kapcsához, amit egy gyakorlott mozdulattal kikapcsolok, majd ajkaitól elszakadva a nyakára adok gyengéd puszikat, egyik kezemmel pedig lassan elkezdem lesimítani a pántot, de nem rohanok, ha szeretne, még mindig leállíthat. Nem állítom, hogy könnyű lesz számomra, de ha ezt szeretné, akkor természetesen őt helyezem előtérbe.

//folyt.köv. a Piroslámpásban //

karakterinformáció

» Brazíliai kiruccanás ~ Emily&Diego
» Lao & Emily ~ kórház
» Pótszínész kerestetik || Will és Diego
» Emily & Gerard
» Rendelésre! Egy régi történet Emily-Seth

Utóhúsvét ~ Diego & Emily

Utóhúsvét ~ Diego & Emily

Similar topics

Similar topics