Nem feltétlen a kedvencem az atlétika, ha mozogni szeretnék, akkor elmegyek inkább a kondiba, de még egy félév tesit meg kell csinálnom, meg hát amúgy se árt a mozgás, így jó lesz ez. Nem vagyunk túl sokan, Mark az egyedüli, akivel találkoztam a félév kezdete óta ezen a kurzuson, mármint diákok közül, mert hát az edzővel egyértelmű, hogy szintén összefutottam. Én érkezek elsőnek, de az előbb említett srác is megérkezik hamarosan, így olykor beszélgetve várjuk az óra kezdetét, de az edző helyett egy csinos szőke lány lép oda hozzánk, és Markon látom, hogy igencsak lenyűgözte az újonnan érkező, és hát tényleg meg kell hagyni, jól néz ki, ezt én se tagadhatom. Elvigyorodom azon, amit mond Mark. Nekem nincs bajom annyira a futással, elrohangálok itt, ha kell, hogy meglegyen a kredit. Szavaira mindenesetre csak bólogatok, de aztán rajtam a sor, hogy én is bemutatkozzak.
- Szia! Diego vagyok. - hangom barátságos, és közvetlen, ahogy a kisugárzásom is, általában mindig ilyen vagyok, még az idegenekkel is, könnyen szerzek ismerősöket. Mikor Mark felteszi a kérdését a segédedzőségről, én is érdeklődve fordulok Sarah felé, mert ha segédedzőnek jött, akkor bizony oda kell tennem magam, mert hát férfiból vagyok, egyértelmű, hogy szeretném lenyűgözni a lányokat. Viszont mivel kérdezte, mennyire kell itt komolyan futni, így kétlem, hogy edző lenne. Na mindegy, úgyis kiderül.
- Amúgy ha mindketten ilyen nagy „sportemberek” vagytok, hogy-hogy atlétika? – teszem fel a kérdést, na nem szemrehányásként, távol álljon tőlem, szimplán csak megkérdeztem, és ezzel kicsit továbblendítem a beszélgetés fonalát.

Meglep kicsit, mikor egy lány is megjelenik az atlétika órán, de hamar kiderül, hála Mark kérdésének, hogy nem segédedző, hanem ugyanúgy diáktársunk, így máris lazábban kezelem az egész helyzetet, na nem mintha rá lettem volna feszülve a témára, csak na. Amúgy nem vagyok nagy sportember, de amúgy így egyikünk se, de nem is ezért vettük fel ezt a tárgyat.
- Aha, tudtommal beletartozik, de Mark a régebbi motoros, ő talán jobban tudja. Amúgy meg szerintem nem para, ha azt kihagyod, nem versenyre készülünk, csak kötelező a tesit teljesíteni. – mondom egy mosoly kíséretében, majd hagyom, hogy Mark válaszoljon Sarah kérdésére.
- Pontosan. Gondolkodtam, mit vegyek fel, a focin gondolkodtam még, hogy megint felveszem, mint az előző félévben, de hiába vagyok brazil, a foci annyira nem az én világom. – vonom meg a vállam. Nem tudtam akkor, hogy mit vegyek fel, de hamar rájöttem, hogy a labdarúgás nem fekszik nekem annyira, de akkor már késő lett volna leadni, szóval végigcsináltam a kurzust. Hagyok egy kis teret Sarahnak és Marknak, ha ki akarnák tárgyalni, hogy honnan ismerhetik egymást, közben pedig ránézek az órámra. Öt perce elkezdődött elvileg az óra, de a tanár sehol. Hmm, annyi baj legyen.
- Mennyire vagytok becsületesek és szorgalmasak, és mennétek el a tanárért, ha nem jön órát tartani? – kérdezem, és arcomon egy kis cinkos vigyor, én nem hiszem, hogy elbattyognék a tanárért, mert bár nincs bajom a sportolással, de ma egy kicsit punnyadt vagyok ehhez.

Örömmel hallom, hogy jófej az edző, azt hiszem, látásból talán már ismerem, de nem volt még vele dolgom óra keretén belül. Én nem szólok ehhez a témához semmit, csak nyugtázom az edzővel kapcsolatos információkat.
- Pontosan, ahogy Mark mondja. – bólogatok helyeslően, mert tényleg nem lehet csak a kispadon ücsörögni, egy edző se olyan jófej, hogy arra megadja a krediteket.
- Ha pontos akarok lenni, akkor kolumbiai-brazil. És most elkeserítettél, minden vágyam volt, hogy szappanopera hős legyek, de te most letörted az álmaimat. – biggyesztem le az ajkaimat, de aztán elnevetem magam, nincsenek színészi ambícióim, és ha lennének se játszanék brazil szappanoperában. Vagy kolumbiaiban, hisz mindkettőhöz meglenne a „jogom”, elvégre anya kolumbiai, apa brazil. A következőkben épp azt tárgyaljuk, hogy hol lehet a tanár, amikor Mark üzenetet kap, és ebben választ is kapunk a kérdésünkre.
- Zsíír! Jó kezdése ez a félévnek így. – vigyorgok, majd kicsit meglep Mark gyors távozása, de biztos dolga van, esetleg randi, vagy nem tudom.
- Oké, szia! – fogok vele kezet, aztán miután elmegy, Sarah-hoz fordulok.
- Nekem van még órám ma, de van kedved a lyukas órában valamit csinálni? Beülni valahova, vagy ilyesmi? – kérdezem a lánytól, mert szívesen lógnék még vele, de ha elmenne, az se probléma, feltalálom én magam egyedül is, ha arról van szó, de társaságban mindig jobb.

//bocsi, hogy sokat kellett várnod! :$//

- Hát, ha meccs van, akkor cserés alapú, de a bemelegítést, meg, az erőnléti, meg az ilyen edzéseket mindenkinek csinálnia kell. – magyarázom el, de aztán túllépünk a dolgon, és szóba kerülnek a szappanopera sztári ambícióim, de természetesen ez csak viccelődés alapján meg, nincsenek nekem ilyen céljaim, de poénnak jó.
- Ó, ez nagyon kedves! Mindenképp kérvényezni fogom, hogy a karakterem látássérült legyen! – mondom, és szívemre teszem a kezem, mintha meghatott volna, amit mond.
- Esmeralda? Sose néztem, de húgom asszem igen, fogalmam sincs milyen sorozat, de nem brazil, azt tudom. – húgom igazi brazilként odavan ezekért a szappanopera sorozatokért, megszámolni se tudom, mennyit néz, de ha őt ez boldoggá, teszi, hát egészségére.
- Nem feltétlen kell, hogy satnya legyen, önszorgalomból itt maradhatsz edzeni, ezt senki sem tiltotta meg. – vigyorgok rá, mert tényleg, attól, hogy nincs itt az edző, ő attól még futhat, meg minden ilyesmi, bár szerintem ezt kihagyja, ma legalábbis biztosan. Mark elmegy, szóval elköszönünk tőle, aztán Sarah-val megdumáljuk, hogy csinálunk valamit a következő óráig. Rábólintok, hogy öltözzünk át, így bemegyek az öltözőbe, felveszem a fekete trikómat, a farmer halásznadrágomat, fekete sportcipőmet, hátamra dobom a hátizsákom, egy kis spray, és kész is vagyok, az egész procedúra nem tart tovább, mint 3 perc, így várnom kell kicsit a lányra, de ez nem lep meg, a nők nagy része sokáig tud készülődni, ezt tapasztalatból tudom.
- Van egy szendvics a táskámban, azt egy kávé mellett megeszem, szóval menjünk az automatához. – válaszolok a kérdésre, majd el is indulunk a megfelelő irányba, de közben azért csevegünk, elvégre azért lógunk együtt, hogy kicsit jobban megismerjük egymást.
- Brazil vagyok, tehát a portugál az anyanyelvem. Sokan azt hiszik, hogy a spanyol, de nem. Ennek ellenére tudok spanyolul anyanyelvi szinten, franciául pedig alapszinten. Meg persze az angol, az majdnem teljesen anyanyelvi szinten. Az olasz nyelv is tetszik, meg az spanyol után könnyű, szóval majd megtanulom azt is. – szeretek idegen nyelveket tanulni, úgyis világhírű rendező leszek (na jó, csak szeretnék az lenni, de fő az optimizmus), és akkor jól jön, ha tud más nyelven is az ember, mint angol.
- Így, hogy nem tudsz semmilyen idegen nyelvet, nem szeretnél megtanulni? – érdeklődöm, mert az igaz, hogy az angol világnyelv, de miért ne tanulhatna az ember másmilyen nyelvet is?

Engem így is imádnak! – mondom vigyorogva, eljátszva az öntelt majmot, aki ha leesne az egójáról a földre, akkor szörnyet halna, de persze nem vagyok ilyen, megvan az egészséges önbizalmam, az egoista dolgokkal csak viccelődni szoktam.
- Micsoda véletlen! Először ő vakul meg, aztán a pasija… annyira tipikus szappanoperás megoldás. – rázom a fejem egy mosoly kíséretében, és hiába vagyok brazil, sok olyan dolgot beleraknak ezekbe a sorozatokba, amiket azért már enyhe túlzásnak vélek, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
- Ó hát igen, az igaz, hogy az egészségre vigyázni kell! Most kell figyelnünk magunkra, hogy idős korunkban visszagondolva megköszönjük a fiatal énünknek a jó egészséget. – nevetem el magam, és ez a kifogás tetszik, amit mondott, hogy nem szeretne beteg lenni, a lustaság meg fél egészség. Na de kicsit kikapcsolódunk, ha már úgy alakult, hogy lyukas óránk van,és egy gyors átöltözés után már arról mesélek Sarah-nak, hogy milyen nyelveket tudok, és reakciójából látom, hogy megleptem a válaszommal.
- Indult a suliban francia szakkör, és gondoltam elmegyek. A lányok szeretik Franciaországot, mert az „olyan romantikus”, így gondoltam ha megtanulok kicsit franciául, jobban le tudom majd őket nyűgözni. Na meg persze érdekelt is, szeretek új nyelveket tanulni. – vázolom az indokomat, és bár az első érv volt nyomósabb, de na, kamasz srácként ez teljesen érthető.
- Zongora? Ez jól hangzik, sok díjat nyertél? – kérdezem, hiszen említette, hogy járt versenyre, így logikus az érdeklődés.
- Amúgy ha noszogatásra van szükséged, nincs egy olyan barátod/barátnőd, aki a nyakadra tud járni, hogy „na, Sarah, gyerünk!” ? Az ilyen barátok jól tudnak jönni ilyen esetben. – teszem fel a kérdést, mert bár nekem jó akaraterőm van, de van egy jó barátom, aki olyan, mint a lány, hogy noszogatni kell, pedig amúgy tök ügyes, például a suliban, vagy bármi.
- Gitározni szoktam, de csak hobbiból. Egyik haverom tud gitározni, ő tanítgatott, de többnyire magamtól tanultam meg, hogy mit hogyan kell. Szabadidőmben jó elfoglaltság, bár mostanában sok volt a meló, szóval nem volt nagyon időm gitározni. – nem bánom, hogy dolgozni kellett, szeretem a munkámat, és mindig tanulok, fejlődök közben. Közben amúgy megérkezünk az automatákhoz, és miután lepakolom a cuccom, zsebemből előhalászom az aprót, és az automatához sétálok.
- Mit kérsz? Meghívlak. – fordulok oda a lányhoz, és megnézem, mennyi érme van nálam, de van elég, hogy mindkettőnkét fedezze, meg amúgy a pénztárcámban is van még.

- Csak hogy lásd, milyen kegyes vagyok, most az egyszer megbocsátok. – kontrázok még rá, eljátszva a nagy kegyest, de csak viccelek, nem vagyok én nagyképű.
- Egyértelmű, hogy a végén happy end van, máshogy nem lehet az ilyen sorozatokat befejezni. – de tényleg, a szappanoperák drámaian, de happy enddel szoktak általában zárulni, bár mint azt már említettem, én nem nagyon nézek ilyeneket, bár húgom néha a tévé elé rángatott, és párszor rá tudott még venni, mikor kisebb volt, kihasználta, hogy nehezen mondok neki nemet. Manapság is szokott próbálkozni, de így lassan 18 évesen nincs olyan nagy vonzerővel rám, mint néhány évvel ezelőtt. Na de a szappanoperák után áttérünk a nyelvtanulás témára.
- Hát, Brazíliában nem nagy szám a spanyol, de a francia tudott hódítani. – magyarázom meg, mert bár ugye a portugál az anyanyelv, de hasonlít a spanyolhoz, szóval azzal nem lehetett annyira lenyűgözni a lányokat. Na nem mintha akkora nagy nőcsábász lennék, nincs minden héten más csajom, a hosszú távú kapcsolatokat keresem, de na, melyik pasi ne örülne a női társaságnak? Na ugye.
- Na, akkor vannak itt potenciális nyaggató-jelöltek. Bár tény, hogy a szakdolgozat nem a legegyszerűbb, szóval érthető, hogy most a sulira koncentrálsz jobban, de ahogy említetted, ott a nyár, szóval no para. – mosolygok rá, mert látom rajta, hogy nem a kedvenc szituációja neki ez, hogy most végzős, de a mosolyommal igyekszem sugallni, hogy fel a fejjel, már nincs sok.
- Igen, tudom, de csak hobbigitáros vagyok, szóval néha nekiülök pengetni, és olyankor azért érzem a folyamatos gyakorlás hiányát, de időtöltésnek olykor jó. vonom meg a vállam, mert tényleg nem vagyok profi gitáros, nincsenek is ilyen ambícióim, hobbinak jó, meg olykor csajozásra is jó eszköz, de ennyi.
- Segédrendező vagyok Charlie Wood mellett. Talán már hallottál róla, egész híres a rendező szakmában. – válaszolok kérdésére, és hangomban szerintem érződik, hogy igencsak büszke vagyok erre a melóra, és ez a karrierem szempontjából nagyon nagy fejlődést jelent, és fix állást a jövőre nézve, ami természetesen előrelépési lehetőséggel is kecsegtet.
- Egy mogyorós forró csoki rendel. Jó választás, én is szerintem azt iszok. – mondom egy mosoly kíséretében, majd elkezdem bedobálni az aprót, megnyomom a megfelelő gombot, majd készül is a finom ital, amit átnyújtok Sarah-nak, majd kérek egy ugyanilyet magamnak is, aztán ledobom magam a padra a lány mellé.
- Színészkedés? Nem vagyok színész, rendezőnek tanulok. Miért, színésznek nézek ki? – kérdezem vigyorogva, nem gondoltam volna, hogy Sarah egészen eddig abban a tudatban volt, hogy színészpalánta vagyok. Áá nem való az nekem.
- Viszont ha már szaknál tartunk, te mit tanulsz? – érdeklődöm, mert bár látásból ismertem már, de meg nem mondanám, hogy melyik szakra jár.

//Mark, én is azt hittem, hogy meggondoltad magad, és becsatlakozol, de csalódnom kellett xd. A Jégkorszakos poén viszont jó, nekem tetszik Szeretem a mesét, de nem gondoltam bele a nevekbe //

Bólogatok szavaira, igen, vajból van a szívem, a kegyes a második nevem. Amúgy kicsit már elvesztettem a fonalat, nem tudom, hogy hogy jutottunk el a szappanopera témához, de témáink között ez is megfordul.
- Na igen! Képzeld el, mekkora hiszti lenne, ha nem találnának egymásra a szerelmesek, vagy meghalna a kedvenc szereplőjük. Hát nem néznek ezek Trónok harcát? – nevetem el magam, hisz az az a sorozat, amiben aztán tényleg sorra halnak meg az emberek, attól függetlenül, hogy főszereplő-e vagy sem, illetve hogy szeretik-e az emberek, vagy nem.
- Hát, egyelőre az egyetem miatt, ez a 3. évem itt, de nagy esélyt látok arra, hogy itt maradok a suli után is, elvégre itt nagyobb eséllyel valósítom meg a céljaimat, mint otthon. De amúgy eddig is, és ezután is, mindig hazaugrok, amikor csak tehetem. - felelek a kérdésére, és tényleg, pontosan így is tervezem az életemet a továbbiakban.
- Oké, ha találkozunk, számíthatsz rá, hogy kérdezősködni fogok ezzel kapcsolatban. – vigyorgok rá, és én sem tudom, hogy vajon összefutunk-e még valamikor, de ki tudja, kicsi a világ, ahogy szokták mondani, és bár Hollywood elég nagy, de ki tudja? Bólogatok a szavaira, tényleg jó, ha új dolgokat tanul meg az ember, miközben gyakorol, és ez nem csak hangszerekre igaz, hanem igazából minden másra is, bár most ugye a zenéről van szó konkrétan. Viszont erről több szót nem ejtek, rátérünk arra, hogy mivel is foglalkozom a suli mellett.
- Neem, kevered Chester Wood-dal. Ő forgatókönyvíró, egyszer találkoztam is vele. Elég morcos ember, teljesen ellentéte Charlie-nak. – mondom egy kis gondolkodás után, de sok embert ismerek a filmes szakmában, így rájöttem, hogy Sarah kivel keverheti össze a főnökömet.
- Ajánlom is, hogy megérje az árát! – vigyorgok, de igazából nem félek ettől, ittam már ilyet, és hacsak nem fogyott ki valamelyik hozzávaló, akkor igenis finom lesz.
- Nem tudom, engem sosem vonzott, hogy színész legyek. Pocsék színész lennék, ezt bárki megmondja, aki egy kicsit is ismer. A rendezés meg azt hiszem onnan, hogy gyerekkoromban láttam valami dokumentumfilmet, hogy mi zajlik a forgatásokon a kamerák mögött, és akkor eldöntöttem, hogy én is rendező akarok lenni, aztán látod, itt vagyok, és lassan a harmadik évemet is kipipálhatom. – foglalom össze el röviden, hogy miért is választottam ezt a szakmát és szakot, aztán hogy ne csak én beszéljek, rákérdezek, ő mit tanul, de nem csak azért, hogy ő is szóhoz jusson, hanem érdekel is a válasza.
- Hát nekem nem hangzik annyira izgalmasnak, ez mit takar pontosan? Mit tanultok? – kérdezek vissza, mert bár van olyan ismerősöm, aki ezen a szakon tanul, de ő még elsőéves, és mikor kérdeztem, még nemigen tudott erre a kérdésre válaszolni.
- Igen, a zene bizonytalan, de minden lehetséges, ha vannak kapcsolataid. Te hogy állsz velük? – érdeklődöm, már ha nem vagyok indiszkrét, de tény, hogy kellenek megfelelő ismerősök, kapcsolatok, hogy az ember a zenében el tudjon helyezkedni, de ugyanez igaz a filmiparra is, nekem mázlim volt Charlie-val, de nem mindenki ilyen szerencsés.