A ház Santa Monicában

- olvastam egy könyvben, hogy a gyerek számára a korai élmények is meghatározóak, pl első születésnap, meg az ilyenek, akkor az első napoknak is fontosnak kell lenniük és én mindenből ki akarom venni a részem. - Juliet frászt fog kapni tőlem, ebben egészen biztos vagyok, de nem igazán zavartatom magam miatta, majd ha nem bír már velem akkor majd szépen vissza ül az iskola padba én pedig vigyázok a gyerekre, a melleit pedig valahogy otthon hagyja, hogy szegény baba ne maradjon éhen.
- rendben, nem megyünk el, de minden egyes pillanatban lesni fogom, hogy mit csinál a gyerekkel, még akkor is amikor nem vagyok ott. - A filmekben is mindenféle rejtett kamerákkal figyelik a dadusokat, majd körbe nézek, hogy hol tudnék én is beszerezni egy pár olyat, aztán majd a hálószobánkban is elrejtek párat... hmmm.
Picit mocorgok apun, hogy kényelmesebben fekhessem rajta, de előbb még az állára csókolok és csak utána támasztom meg az állam a mellkasán fekvő kezeimen. Biztos nehéz vagyok, de nem szól érte, de ha szólna akkor se mennék innen sehova sem. Elnyúlok egy takaróért, mert a hátam eléggé kezd már fázni és magunkra terítem.
- Azért, mert nem akartam, hogy egyikőtök olyat mondjon amivel a másikat kissé felhergeli, aztán az lett volna a vége, hogy te kitálalsz neki mindent vissza vágásként. Tudom, hogy nem tetted volna meg, de nem akartam azt sem, hogy Juliet esetleg neked kezdjen arról mesélni, hogy mégis milyen a kapcsolatunk... nem akartam túlfeszíteni a húrt.

- Ez dicséretes, de azért vigyázz, ne menj a kismama agyára. Nemcsak várandósan hisztisek, hanem utána is. De ahogy így elképzellek büfiztetés közben vagy pelenkát cserélni, elég jól áll a szerep.
Elgondolkozom ezen, hiszen első kézből nincsenek erről információim. Nincsen saját gyermekem, vagy legalábbis nem tudok róla, hogy lenne. Ebből a szempontból pedig amúgy is lényegtelen, hiszen senkivel sem osztottam meg a várandósság és a szülés, meg a friss baba projekt örömeit. Kicsit hiányzik. Mindig is szerettem volna apa lenni, és igaz, Damian nagyon sok mindenért kárpótol, az ilyesmi mégis hiányzik. De majd kiélem magam az unokámon... Az is éppen elég lesz nekem ebből vénségemre.
- Be fogsz mindent kamerázni? - pillantok le rá, és a csókot visszakapja ő is, ha máshová nem, a feje búbjára, miközben kis formás fenekére rángatja épp fel a takarót. Bedugom a kezemet a takaró alá és ott cirógatom tovább.
Meglepetten hallgatom és eléggé le vagyok sújtva az elhangzottak hallatán. Már csak azért is, mert bizonyos formában görbe tükröt tart elém. Azért ezzel jó tisztában lenni... hogy ennyire nem bízik meg bennem mindannak ellenére, ami köztünk már történt. De mi az oka ennek? Lehet, hogy valahol egészen mélyen gyökerezik, még ott, hogy a saját apja elhagyta, ezért semmiféle apához hasonló figurában (jelen esetben bennem) nem képes megbízni.
- Nem tudom, meddig tudtam volna hallgatni, hogy mennyire boldoggá tesz téged és te őt - mondom némi gondolkodás után. - Korábban azt gondoltam volna, hogy szegény butus kis liba, fogalma sincs, hogy igazából másé a szíved... De aztán rá kellett döbbennem, hogy ő is ugyanolyan sokat jelent neked, mint én. Bár az kemény volt, de soha, soha, SOHA nem árultam volna el a titkunkat senkinek. Soha nem is tettem és nem is áll szándékomban. Viszont ő már szerintem sejti. Vagy ha nem, akkor amint megnézi a filmet, tudni fogja az egész történetet töviről-hegyire. Van erre valami terved? Vészforgatókönyv vagy ilyesmi?

- majd akkor nem fogod ezt gondolni, mikor látsz majd tetőtől talpig koszosan, hányásszagúan. - Mert ez lesz, ez egészen biztos, Julietet egész nap aludni fogom küldeni, hogy pihenje csak ki magát én majd megoldom valahogy... csak annak az lesz a vége, hogy semmi másra nem lesz időm, de nem baj, a pici babának kell a törődés, amit meg is fog kapni.
- De azért majd gyere át sokszor segíteni. - Akkor legalább őt is láthatom és titokban lophatok tőle csókot, ha mást nem is engedhetünk majd meg magunknak.
- Igen, miért nem tetszik az ötlet? - kérdezem, bár azért egy két helységet kihagyhatok a hadműveletből, meg először Juliettel kéne megbeszélni a dolgokat... - De talán az is jó lesz ha te mindig ott leszel mellette és lesed az összes mozdulatát. Ha valami rosszat csinál akkor pedig nyugodtan csapd nyakon és fogd egy szúnyogra a dolgot. - csak akkor vagyok hajlandó beleegyezni abba, hogy anyu is a gyerek közelében legyen, ha apu beleegyezik ezekbe a feltételekbe. Persze majd finomítok rajta, de egyelőre ez is nagy engedmény a részemről.
A mellkasára csókolok és dorombolok neki egy kicsit, miközben simiz és beszél hozzám. Nem igazán akarok erről beszélni, mégis muszáj.
- Nem akartam, hogy ennyire fontos legyen nekem, de... vele élek, akaratlanul is belopta magát a szívembe, sohasem akartalak ezzel megbántani. Tudom, hogy nem mondanál semmit se, de nem is akartalak kísérteni és az orrod alá dörgölni, hogy nekem más is van az életemben, hiszen te sem traktálsz azzal, hogy hogy is vagytok anyuval. - Kérdésére megrázom a fejemet. - Nem... egyelőre nincs vészforgató könyvem, majd azt mondom, hogy... az egész csak kitaláció és a véletlen műve bármiféle egybeesés az életünkkel. Valamint, hogy... minden író a saját dolgaiból merít ihletet. Így hihető? Vagy kell valami komolyabb mese is? Mi legyen az? -

Kuncogok egy kicsit gonoszan, hiszen erről a képről eszembe jut valami.
- Láttalak már koszosan és hányásszagúan, nem fog nagy meglepetést okozni - emlékeztetem, hiszen volt már rá példa, hogy én hoztam el őt a fogdából, ahová egész éjszakára zárták, és bizony nem azért, mert locsolókannával gondozta a város közepén lévő virágágyást. Ez nem is olyan régi emlék, mégis távolinak tűnik, hiszen legjobb tudomásom szerint nem él már drogokkal, amit nagyon helyeslek. Főleg most, hogy apa lesz, Juliet meg anya.
- Sokszor átmegyek majd, ne aggódj. De ismersz. Szívesebben vagyok a kamerák mögött, mint a kereszttüzükben - próbálok célozni arra, hogy ez talán nem olyan jó ötlet. Ám ismerem Damot és az ötleteit. A legtöbbször ugyanis megmaradnak ötlet szinten. Nem olyan jó a megvalósításukban. Már le is beszélte magát a dologról, én meg önfeledten felnevetek. Még hogy szúnyog... - Rendben, így fogok tenni.
Örömmel hallgatom a kiscica-dorombolást. Minden percet az eszembe vések, mert van egy olyan érzésem, hogy ez az utolsó alkalom egy jó ideig, hogy így együtt lehetünk. Sajnos a film túl sok figyelmet fordít majd Damra és rám, egyrészt a médiáét, másrészt a család nőtagjaiét.
Némán hallgatom, kezem a hajával játszik.
- Ezt egészen biztos, hogy nem fogja elhinni. - Gondolkodom egy rövid ideig. - Mondhatnád, hogy ez az én történetem. Ha rám fogod, azzal nem tud ellenkezni, elvégre egyikőtök se tud semmit a múltamról.
Ez talán működhet... Azonban ez is csak további hazugságokat szülne.
- Vagy akár meg is mondhatnád neki az igazat - tanácsolom vakmerően, ahogy egy pillanatra belefásulok ebbe az egészbe.

- Milyen szép idők is voltak azok! - Akkor még azt csináltam amit csak akartam, semmi felelőség... szívesen vissza mennék az időben addig, vagy csak apu esküvőjéig, amikor együtt drogoztunk, az is milyen szép volt! Egyszer meg fogjuk ismételni, bár talán nem kellene, tekinve, hogy apu függő volt, meg én is és nem lenne valami jó ha újra vissza szoknánk, de ha valami kis gyenge bogyóval próbálkoznánk... azzal talán nem lenne semmi gond sem.
- Bármennyire is jó az ötlet úgy sem fogod bántai anyut... szereted? - Kérdezem, mert tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy igazából hányadán is állnak ők most egymással. Vajon anyu lemondott már végleg arról, hogy nekik is legyen egy saját babájuk? Apu szereti? Szeretnie kell... bár azt nem bírnám elviselni ha rá is ugyan olyan szerelmes tekinettel nézne, mint ahogy rám szokott néha. Azt a nézést csak és kizárólag magamnak akarom.
- Szóval ha rosszat csinál akkor szólj nekem én pedig majd nyakon csapom. - Akkor legalább egy kis részét visszaadhatnám annak, amiben nekem gyerekként részem volt.- Igaz nem bántott, bár azért egy egy nyakleves elcsattant, inkább a lelki fájdalomra gondolok, amikor megnyomorított teljesen.
- nem hinné el, hogy a két történet ennyire megegyezik, mármint a tied és az enyém. Okos, rájönne se perc alatt, de az inkább hihető, hogy a mi példánkat vettem alapul, csak megspékeltem valami olyannal amire az emberek harapnak, mert új és eddig tiltott gyümölcs volt a számukra, hisz csak akkor lesz valaki sikeres, ha új dolgot visz, ami eddig a felszín alatt volt, és senki sem mert róla teljesen nyíltan beszélni. - hosszabb szünetet tartok amíg átgondolom azt, hogy mi lenne akkor ha kitálalnék Julietnek.
- Felidegesítené magát, az pedig nem tenne jót a babának és... elhagyna. Nem bírna meglenni velem egy helységben én pedig nem veszíthetem el a babát. Ha nagyon muszáj akkor persze elmondom neki, de megpróbálom ezt addig kerülni amíg csak lehet. Vagy ennek így semmi értelme? Te kitálalnál?

Kedvem lenne nosztalgiázása hallatán most leginkább őt magát nyakon csapni. Lehet, hogy szép idők voltak, mikor úgy kellett hajkurásznom, és sohase tudtam, melyik árok vagy tenger partján éri őt a reggel, mert annyira be volt készülve (vagy mert itthon se volt, de beszámolóiból az derült ki számomra, hogy külföldön járva sem vetette meg a drogokat). Egyáltalán nem voltak számomra szép idők, úgyhogy csak morgok ennek hallatán rosszallásom jeleként. Értsen belőle, amit akar.
Nem számítottam a kérdésére, mely többi szava közé úgy van becsúsztatva, mint valami meglepetés-csekk.
- Persze - válaszolok szinte gondolkodás nélkül, de azért pontosítok a dolgokon: - Ha nem szeretném, nem érdekelne, hogy mi van vele és hogy túlélné-e, ha szakítunk. De csakis egyetlen egy emberbe vagyok szerelmes és az nem ő. Mint ahogy tudod is - csókolok a halántékára, mivel mást nem érek el. Bár feljebb húzom, hogy a nyakát is megkóstolhassam. A végén még túlságosan is elmacskásodna itt nekem.
Tudnia kell, hogy fontosabb nekem, mint az anyja. De ahogy én, biztos ő is szívesen hallgatja az ismétléseket különböző variációkban.
Elgondolkodom és egyben el is csodálkozom, milyen okos ötlete van a megoldásra, mármint arra, hogy mivel is vezesse meg a barátnőjét. Nem is tudom, dicsérjem-e, amiért ilyen igazságot és hazugságot egyformán tartalmazó koktéllal kívánja leszerelni a lányt, vagy inkább szégyenkezzek, amiért ennyire nagy szélhámos és ilyen jól hazudik.
- Csak kérdés, hogy mennyire fogja zokon venni, hogy egyáltalán ilyesmi megfordult a fejedben... mármint, hogy a nevelőapád és te. Meg hogy mennyire bízik meg benned. Tud róla, hogy voltál férfiakkal is?
Megvárom, míg eljátszik a lehetőségével annak, hogy akár az igazat is mondhatná. Figyelem az arcát közben, és örülök, mert tényleg eltöpreng az eshetőségen.
- Nagyon is van értelme annak, amit mondasz, valószínűleg igazad is van. Nem ismerem a lányt, de biztos elhagyna? Hiszen gyereketek lesz, ez őt is annyira köti hozzád mint téged őhozzá.
Sóhajtok és a plafont bámulom egy rövidke ideig.
- Néha borzasztóan közel állok ahhoz, hogy közöljem Anne-nel, mi is van kettőnk közt. De tudom, hogy semmi olyan hatása nem lenne, ami miatt megérné. Utána nem lenne ugyanolyan a kettőnk kapcsolata sem, ebbe belegondoltál?

Tárgy: Re: A ház Santa Monicában Szer. Aug. 05 2015, 21:52

Megkönnyebbülök, mikor mondja, hogy csak egy valakibe szerelmes és az nem agyu. Tudom, hogy szeret, de nagyon szeretem hallani amikor kimondja azon a mély szexi hangján. A nyakamra adott csók után a számra is követelek egyet, majd még egyet, mert még ennyi év után sem tudok betelni a csókjaival.
Dorombolva bújok hozzá továbbra is, és hagyom, hogy úgy rendezzen magán ahogy csak neki tetszik, nekem mindenhogy jó, amíg nem akar lelökni magáról, mert akkor vissza mászok rá.
- Nem tudom, hogy tud-e róla, de biztos, rájött már Honolulun, hogy nem csak a nők érdekelnek, mivel megnéztem ott magamnak pár pasit is, igaz akkor már csak a szemem legeltettem rajtuk. Nem hiszem, hogy annyira nagyon bízna bennem, hiszen egyszer már elhagytam, biztos mindig azon jár az agya, mikor eltávolodunk egymástól kissé, hogy megint le fogok lépni. - Minden erőmmel azon vagyok, hogy tudja, hogy nem akarom elhagyni, mert ő is fontos meg a gyerek is, de itt van apu is és sajnos nem tudom háromfelé szakítani magam, pedig ha tehetném akkor megtenném.
- Nem akarna elhagyni, de azért tenné meg, mert már nem tudna többé rám nézni. - Épp ezért félek, hogy valamikor rájön majd és akkor kiábrándul majd belőlem.
- Sokkal szorosabb lenne a kapcsolatunk, téged anyu hagyna el, engem Juliet és együtt élhetnénk itt, egy idő után valószínűleg ölnénk egymást, de az is csodálatos lenne.

Tárgy: Re: A ház Santa Monicában Szer. Aug. 05 2015, 22:52

Elképesztő, hogy még mindig képes ilyen reakciókra, mikor szerelmet vallok neki. Mintha mindig újra és újra meglepődne, vagy tényleg arra számítana, hogy egyszer csak közlöm vele: nem szeretlek már. De ha ezt várja, akkor sajnos csalódnia kell, mert ez sohasem fogja elhagyni a számat.
A csókjai aprók, de édesek, mint mindig is voltak. Örömmel fogadom őket és adom vissza mindet maradéktalanul.
- Miért hagytad el őt akkor? Nem voltatok boldogok? - teszek fel egy kérdést, amin merengtem már korábban is. Az ilyesmi sajnos megöli a bizalmat, ezen nincs mit szépíteni. - Én is folyton rettegek tőle, hogy újra eltűnsz - vallom be a plafont bámulva, hogy ne kelljen a szemeibe néznem. - Teljesen meg tudom érteni Julietet. És ha eltűnnél, még csak azt sem tudnám, hogy miatta vagy miattam szívódtál fel. Pokoli lenne.
Végigsimítok karcsú, tetoválásokkal tarkított testén, majd mélyet sóhajtok. Leborítom magamról, hogy aztán a hátára hemperíthessem, és fölé könyökölve simogatni kezdhessem, mint valami kisállatot. A hasával kezdem, mint egy kölyökkutyánál, és remélem, ő is majd boldogan fogja csóválni a farkát ettől. Persze én nem vakargatással kényeztetem, a mozdulataim sokkal kéjesebbek és lassabbak.
- Nagyon nagy kedvet kaptam ettől ahhoz, hogy elmondjam nekik. Mindkettejüknek. Ha úgy végződne, hogy itt maradunk kettesben örökké, akkor tulajdonképp nem is olyan rossz ez az opció.
Kétségtelenül szöget ütött a fejembe...

Tárgy: Re: A ház Santa Monicában Szomb. Aug. 08 2015, 00:18

Nem akarok erre a kérdésre válaszolni, mert... mert egyszerűen csak nem szeretnék. Olyan sok minden jött össze akkor, hogy muszáj volt elmenekülnöm... de apu nem fogja beérni ezzel a válasszal és hazudni sem akarok neki.
- Kezdett az egész túlságosan is komolyra fordulni Juliettel és nem tudtam hogyan is kellene kezelnem, hiszen előtte normális kapcsolatom nem volt. Plusz egyre többet gondolkodtam azon, hogy mi volt régen és akkor telt be a pohár, már nem bírtam tovább, látnom kellett téged. - Arról persze nem beszélek, hogy amikor vissza jöttem és először megláttam őt jól elszaladtam, mint valami gyáva nyúl.
- Nem fogok többet eltűnni, már nem tehetem meg, hisz itt van a baba, és nem is akarok eltűnni, azt akarom, hogy ez az egész működjön. Vele is és veled is. Nehéz lesz, de menni fog, mert... mert csak. - Ennyivel le is rendezem a dolgot.
- Ha mégis felszívódnék akkor az nem miattatok lenne hanem magam miatt. Nem szabad hibáztatnod akkor magad semmiért sem. - Felelem, bár ez nem fog bekövetkezni. Most nem akarom elszúrni a dolgokat.
Hagyom, hogy átrendezzen, bár egy cseppet sem tetszik, hogy el kell távolodnom tőle, hosszú karjaimmal magamhoz húzom, de hamar rájövök, hogy erre semmi szükség, mert nem akar eltávolodni tőlem, sőt egészen más tervei vannak. Dorombolva emelem meg a hasamat még több simit kérve. Elégedetten felsóhajtok, mert szívesen így maradnék örökre vele.
- Hogy tudlak rávenni arra, hogy ne mondd el? Tudom, hogy úgy jobb lenne, de akkor egy idő után rám unnál, ebben biztos vagyok. KEresnél valaki fiatalabbat. - Szeret, tudom, hogy szeret, hiszen nem is olyan rég elmondta, de ez még változhat. Megunhat bármikor.
Felé nyúlok, hogy végigsimítsak a mellkasán és a hasán és ha engedi akkor lejjebb is kalandozik a kezem. - bármit megteszek, hogy ne mondd el.

Érzékelem, hogy nem szívesen beszél arról, mi történt Honolulun, de ez engem egy cseppet sem érdekel. Szeretném tudni, mi történt köztük akkor.
- Mivel csábított el? Fűszoknyában táncolt neked? - faggatózom tovább.
Az életünk annyival de annyival könnyebb lenne, ha Juliet nem lenne a képben! Korábban még volt esélyem megszabadulni tőle, de a gyerekkel bebiztosította magát a kislány.
- Ha megint elszöksz, addig nem nyugszom, míg meg nem talállak. A bokádnál fogva rángatlak vissza az ágyamba, és oda is bilincsellek. Soha többet nem mehetsz majd ki a szobából.
Miközben kezem a hasáról az ágyékára siklik és ott simogatja tovább, sehová máshová nem nézek, csak a szemeibe. Egy aljas kis mosoly jelenik meg az arcomon. Úgy látom, berezelt, hogy tényleg kinyitom a számat, hiába ígértem meg neki alig fél órája, hogy soha nem mondom el a kis titkunkat senkinek. De olyan kis félős és naiv még mindig! Imádom. Fogalmam sincs, mihez kezdenék, ha nem lenne.
- Valaki fiatalabbat? Mint mondjuk a fiad? - kérdezem, hiszen azt hiszem még nem tudni, fiuk lesz-e vagy lányuk. De csak viccelek, sohase tenném Damot fel a polcra, ahhoz túlságosan odavagyok érte. - Ha ügyes szerető leszel és jó fiú, akkor sohasem fogok rád unni. De ahhoz sok mindent kell tenned.
Az ajkamba harapva pillantok le a jó helyen kutakodó kezére. Elfekszek az oldalamra, hogy jobban hozzám férjen, miközben megcsókolom hogy inspiráljam.
- Jó irányban tapogatózol - dorombolok.
Elég idő eltelt, úgyhogy úgy érzem, képes vagyok egy újabb menetre. Persze, éppen emiatt Damian sokkal valószínűbben rám un majd, mint én rá. Kinek is van ehhez türelme?
- Csináltad már valaha hármasban? - vetem fel neki az ötletet, miközben megragadom a combját, és magamra húzom egyetlen mozdulattal. Szeretem, mikor ő van felül, olyankor gyönyörködhetek csodálatos estében és minden mozdulatában.

karakterinformáció

» Hétvége Santa Barbarán
» Santa Monica & Elyse & Mark
» a sunny day at Santa Monica ~ Giselle and Darius

A ház Santa Monicában

A ház Santa Monicában

Similar topics

Similar topics