Vedd fel, vedd fel, vedd már fel! A francba! Felvette.
- Khm... Szia Rena! Hyun Zin Woo vagyok. Emlékszel még rám?
Ez de szánalmas volt, már megint...

A szánalmasságot egész hamar elfelejtem, ahogy meghallom Rena milyen jó hangulatban van. Én is így szoktam felvenni a telefont a HÖK-ben. Azt hiszem értem miért úgy szoktak válaszolni ahogy. Mindegy, én nem ijedek meg, sőt még jó is, kicsit helyre zökkent. Szerencsére emlékszik. Legalábbis ezt mondja.
- Helyes. Te leszel az egyetemi gólyabálon a díszvendég.Halleluja! Megjött a hangom is, bár lehet nem tényként kéne közölnöm az ilyesmit, még akkor sem, ha én már eldöntöttem. Természetesen rá senki sem haragudott, hogy nem tartott akkor interjút, elkönyvelték, hogy biztos én csináltam valamit... Szóval most jóvá teszem, és biztosítok magamnak egy olyan estét, amire érdemes lesz elmennem, és persze jól jön majd a dolog a legközelebbi választásokon is.
- Gondolom elfoglalt vagy... Mikor hívjalak vissza a részletek miatt?Jó, hogy nem látom, így tudok tárgyilagos lenni, amúgy nehéz lenne.

Utálom a nőket. Mi az hogy nem? Na jó, ne hogy azt higyje, hogy ennyivel megúszta.
- Nem kérdeztem a véleményed. Tudom, hogy aznapra nincs más programod, és azt mondtad bármit kérhetek. Szóval jössz és kész.
Ha látnám, persze biztos alkudozni kezdenék, de szrencsére most csak egy hang... Azt hiszem ezentúl csak telefonon fogok beszélni mindenkivel. Sokkal egyszerűbb.

Eltartom a fülemtől a telefont. Most ábrándultam ki a csajból. Komolyan, 18 éves és azt hiszi övé a világ. Nem túlzottan érdekel mit gondol rólam, de muszáj eljönnie. A kávésbögrémben van még egy korty kávé. Mázli, mert erre inni kell. Amikor végre elhallgat újra a fülemhez tartom a telefont.
- Jó, akkor kezdjük előről.
Láss csodát világ, mikre nem vagyok képes a hallgatókért, és az egyetemért... Megdörzsölöm az orrnyergemet, és sóhajtok egy nagyot. Nem különösebben izgatom magam, hogy hallja-e vagy sem. A képre nézek, amit nekem dedikált...
- Rena Lilian Fay, megtisztelnél minket a jelenléteddel a gólyabálon?
Ennél kedvesebben nem tudom megkérdezni. Tényleg. Anyámmal szoktam ilyen hangon beszélni, és senki mással. Ha ez nem elég, hát elmehet valaholva nagyon messzire...

Kinyomta! Megáll az eszem! Kinyomta! Mi az hogy kinyomta?
Eldobom a telefont jó messzire, és majdnem eltépem a képet. Az a szerencséje, hogy túl szépen mosolyog rajta.
- Menj a ....! Áh!
Tök fölösleges kifakadnom úgysem hallja senki. Az asztallapba verem a fejem. Egyszer aztán meg is bánom, mert fáj. Fej dörzsölgetve állok fel, és keresem meg a telefonom, ami a szoba másik oldalán landolt. Még jó, hogy tokban van, így nem tört össze. Benyomom a kávéfőzön a gombot, és megvárom, amíg lefő egy adag kávé. Megiszom, aztán visszaülök a székbe és újra tárcsázok, ezúttal az irodai telefonról - másik számról. A fényképét messzire dugom, nem akarom látni. Utálom. Közben meg némán imádkozom, hogy felvegye. Amint beleszól, és is megszólalok:
- Küldjek virágot, vagy elfogadod, így a bocsánat kérésemet?
Azt hiszem, most megérdemelnék egy nagy pofont. Ha lenne rajtam kívül valaki a Hök-ben meg is kapnám. De egyedül vagyok, és addig nem nyugszom, amíg ránem bólint a gólyabálra.

- Rendben.
Vágom rá gondolkodás nélkül. Nagyon fog ez még nekem fájni. De az inetrjú lemondásával spóroltunk egy kicsit, azt most felhasználom, és... Majd hazudok valamit, hogy mire kellett a maradék 5000$.
- Beszélhetünk a részletekről végre?
Fárasztó ez a beszélgetés, és ez biztos hallatszik is a hangomon. Több pénzt nem kap, az biztos, de mostmár belemegyek akármibe. Pedig ez nekem lett volna egy szívesség, és nem nekem kéne már megint az ő kedvére tennem. Utálom. De tényleg.

- Képzelem...
Most komolyan azt hiszi, hogy ezt elhiszem? Na mindegy. Menedzser, bál, este 6.
- Nincs kapcsolattartó, velem kell beérned. De ok. Egyeztetek a menedzsereddel... Majd ő elmondja a részleteket, és akkor nem kell többet velem beszélned... A bálig. Megfelel?
Én se szívesen beszélek már vele. Az összes elképzelésemet romokba döntötte néhány szóval. Nem mintha én kedves lettem volna, de én amúgy mindig ilyen vagyok, tehát nem tartom magam hibásnak. Ő pedig tényleg úgy viselekdik, mintha körülötte forogna a világ. Komolyan, kiábrádító... De mindegy. Ha eljön, meg vagyok mentve. Igaz hülyére kell majd magam dolgozni, hogy kifizessem, és egy időre lemondhatok a kocsiról is...

Beleegyezik. Halleluja. A többiek majd megölnek ha meghallják az árat. De ezzel ráérek később foglalkozni.
- Akkor jó fotózást. Szia!
Fejezem be a beszéletést és most én rakom le. Azt meg, hogy honnan tudom, hogy fotózása van, meghagyom neki fejtörőnek.

//Köszi Élmény volt mint mindig //