- Úgy érted, hozzád? - a haza nekem máshol van, nem lakunk és nem élünk együtt, de persze csak húzom az agyát, pontosan tudom, mire gondol. Értettem akkor is, amikor elvitt táncolni. Nos, nem biztos, hogy el akar majd menni, és itt arra is van lehetőseég, hogy kipihenjük magunkat, nem muszáj mindig rohanni. Ez az este a pihenésről és a kikapcsolódásról szól. Meg a kényeztetésről, álljon bármiből.
Egymás mellett vetkőzünk, és nincs bennem szégyenérzet a meztelenségem miatt. Időnként úgy érzem, rajtam felejti a szemét, időnként szándékosan hozzáérek, de mintha csak véletlen volna. Szeretném, ha viccelődne, csipkedne egy kicsit (ahogy szokott, csak annyira), de eddig hallgatagabb volt, és kevésbé "férfi". Nekem így is kedves, és legszívesebben megölelgetném, de nem biztos, hogy éppen erre vágyik, ezért maradok az apró trükkjeimnél, és meglátjuk, mi lesz belőle...
Átesünk a masszírozáson; és ahhoz képest, hogy Sebastiannak ez az első alkalom, kifejezetten jól bírja. Lehet, csak miattam fogja vissza magát, vagy agyon harapdálta a karját, de kifejezetten büszke vagyok rá. Kemény pasas. Tudtam én! Még az is csak "kicsit" ijeszti meg, hogy ennél kétszer erősebben is lehet gyúrni valakit. (Többszörösen is, de pszt.)
- Egy perc fel sem tűnne. Általában 10-15 perccel növelik az adagot. Szóval legközelebb már 45 percig gyúrják majd a hátad. talán kicsit erősebben is, mint most...- mondom, és mosoly bújkál a hangomban. Élvezem, hogy ez némi félelemmel tölti el Sebastiant. De csak azért vagyok most "szadista", mert holnap már másképp fog gondolni rám. És a hölgyre is, aki kezelésbe vette a hátát...
Ropog a háta, amikor felül, és jelentem, ez kifejezetten jó hír, azt jelenti, hogy egy csomó letapadását sikerült felszabadítani... De a puszival nem éri be, és a fülembe súgja, hogy kárpótolnom kell.
- Állok elébe...- túrok kedvesen a hajába, megölelve aztán a nyakát, kicsit hozzá is bújva. Közben megrágcsálja a fülemet, ettől libabőrös leszek, de kuncogok, amikor meglátom, milyen arcot vág- Ajánlom, ha legközelebb csokis masszázsra jövünk, azt se nyalogasd le rólam, bármilyen ínycsiklandónak látszik is!
Azt mondja, szereti a meleget, és miénk a szauna, puha törölközőt terítek ki, hogy elfeküdhessünk rajta, de ő ülve marad. Én szívesebben nyúlok el, és ő az ölébe húzza a fejem (vagy inkább csúszik közelebb- ahogy kényelmesebb megoldani, gondolom)
A szauna kellemesen fel van fűtve, és az egyik kedvencemmel, kubeba illattal lett fellocsolva a kazán, szóval kellemes és lazítő citrus illat terjeng a levegőben. Hason fekszem, de rájövök, nem egészen jó így, mert Sebastian halálra unhatja magát, ha csak a hátam látja (és most nem arra gondolok, hogy szeretném, ha végigméricskélne, hanem, hogy esetleg szívesebben beszélgetne. Azt meg jobb szemtől szemben.)
- Azért jó ilyenkor bejönni a száraz melegbe- magyarázom neki kedvesen- mert a masszázs során bőrödre kent vitaminok a kitágult pórusokon keresztül most jutnak el a mélyebb rétegekig... Az illóolaj pedig fertőtlenítő hatású, a légutakban megbúvó baktériumokat képes elpusztítani...- A számba harapok. Megint előtör belőlem, aminek nem kéne; unalmas ápolónő lehetek. Lesz esély rá, hogy valaha ki tudom magamból kapcsolni ezt a funkciót? Lesz valaki, aki képes elfeledtetni, ki vagyok? - Szólj rám, ha unalmas vagyok....
Sebastian lágyan cirógat, a hajammal játszik, a vállamra és a mellkasomra rajzol szabálytalan alakzatokat. Még mindig folytogat egy érzés, hogy bántja valami, de ha ő nem akar róla beszélni, én nem fogom faggatni. Az kell, hogy ellazuljon, kiürítse a méreganyagait, a feszültségeit, és az első lépéseket már megtettük. Jó úton haladunk. És vannak dolgok, amihez nem kell segítség (nem kellek én se).
Nem telik el 10 perc, s már erősen izzadunk. A törölközőm szélébe törlöm az arcomat.
- Amikor kimegyünk, érdemes lezuhanyozni, fokozatosan kihűtve a vizet, ami alá állsz... Én mindig bemegyek a merülő medencébe, de az csak 12 fokos..., az nem kötelező...- kuncogok megint. Meglepne, ha Sebastian velem tartana és lemerülne velem a víz alá. - Aztán inni kell... Legalább annyit, mint amennyit kiizzadtál, akár 4-5 dl teát vagy vizet. És aztán jön a pezsgő fürdő... Ilyenről már csak hallottál, ugye?
Néhány évvel ezelőtt, amikor először voltam ilyen helyen, nagyra nyitottam a szemem, mert egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy pezsgővel töltenének meg egy medencét; de azt nem sejtettem, hogy azt nevezik pezsgőfürdőnek, amiben nagy nyomással áramoltatják a vizet, hogy aztán az kellemes habok formájában dögönyözze az embert...

Ártatlan kérdés, és aztán eljutunk oda, ő szívesen jönne hozzám (aludni vagy...), de bármennyire furcsán is hangzik, ezt én ebben a formában nem szeretném. Míg én szívesen vagyok vele, és szívesen alszok nála (vele), és én is szívesen látom őt nálam vendégül, ez csak addig tart, amíg tanulunk vagy eszünk. Az ágyamat -azt hiszem- nem tudnám tiszta szívvel megosztani vele. Mert... (MIÉRT, Lia?) CSAK.
Gyerekes viselkedésre vall, ha struccpolitikát folytatok, és tisztában vagyok vele, hogy ezt teszem, de még mindig kevésbé ég a pofám, hogy egyszerre két vasat tartok a tűzbe, ha az otthonom "tiszta". Nem hazudnék Lionak, és ő se nekem, különben sem ígértünk egymásnak semmit (és azt hiszem, nem is remélem, hogy egyszer lehorgonyoz nálam, bármennyire szeretném). Szóval, hűséget nem fogadtunk egymásnak, de mégsem osztanám meg saját ágyam mással, csak vele. Lioval. Tudom, nem vagyok százas, de ez van. Így csak elengedem a fülem mellett, amit hallottam, és csak annyira gondolom át, hogy Sebastian jól érezné magát ott, aztán el is felejtem az egészet, mert tudom, hogy ez nem fog megtörténni. És ennyi.
Mindezek miatt azonban nem érzem magam kellemetlenül, hiszen amiről az ember nem tud, vagy nem akar tudomást venni, az nem is zavarja; szóval én sem kezdek hímezni-hámozni, hanem inkább kellemesebb dolgok felé terelgetem Sebastiant (és magam), mégpedig az előttünk álló élvezetekre a masszázstól a ... ki tudja meddig.
Kedvelem Sebastiant, és szeretem azt a légkört, amit körént tud teremteni. Jól érzem magam benne, még nőként is kényelmesen, vele egyre kevésbé feszengek. Nem tudom, hogy csinálja, de már nem szégyenlem, hogy nő vagyok, hogy megérinti a mellem, a fenekem vagy a csípőm. Az érintései inkább kellemes érzetet okoznak, magabiztossabbá tesznek és megnyugtatnak. Hogy nem én változtam meg, mi sem bizonyítja jobban, hogy nem mindenkivel működik ilyen egyértelműen. Zavarba hozott Lip kézcsókja, vagy Jason közeledése tánc közben (ha az az volt egyáltalán, és nem én reagáltam túl. De az sem volt természetes!)
Hogy egy "idegen" lány masszírozza a meztelen testemet, nem zavar. Amíg lehetett, törölközőbe bújtam, és amúgy sem hiszem, hogy bármilyen erotikus hatást is tennék ezekre a nőkre. (De még a férfiakra sem. Nem vagyok magamról nagy véleménnyel továbbra sem.)
- Ó, lesz, meglásd, legközelebb te fogod kérni, hogy hozzalak el, vagy adjam meg a címet...- nevetek csendesen. Eddig mindenki így járt. Bár nem sok embert hoztam el ide, többnyire a csajokat, mindegyik törzsvendég már.
Most még fáj a háta, legalábbis gyógypuszikért sír a szája, és nem vagyok rest megadni neki, amit kér..., de biztos vagyok benne, hogy nem azoktól fog meggyógyulni. Magamról tudom, milyen jól esik ilyenkor ellazulni, pihenni. És másnap... Igazán akkor köszönt be a mennyország... (amikor ráébredsz, hogy nincs fájdalom, nincs súly, mely húzná a vállaid, hátadat).
Nevetgélel, hogy nem nyalná le rólam a csokit... Nem is a csoki miatt gondoltam, hiszen most sem hiszem, hogy az olaj ízét kívánta megkóstolni rólam... De mindegy, kuncogok, nekem így is jó okom volt mosolyogni.
A szaunában beszélgetünk egy kicsit, míg izzadunk a melegben, és amíg kellemes neki, addig birizgál is, de már megszoktam, hogy szinte nyughatatlan a keze.
- Nem mondom, hogy nem lehetsz beteg, de ha rendszeresen csinálnád ezt, kevesebb lenne rá az esély. Amúgy én csak úgy hívom, lélekmelengető, mert teljesen ki tud kapcsolni. Ilyenkor el is felejtem, ki vagyok... odakint... - mondom, kicsit elmerengve. Miért is jó az, ha nem vagyok ápolónő?
- Jó, hogy fel van szögelve a mennyezet- mondom, kis öniróniával. Liotól már számtalanszor megkaptam, hogy unalmas vagyok (bár nem ebben a formában) és igazat is adok neki. Nem lehet(ne) könnyű velem együtt élni, mert örökösen hazzavinném a munkám. Sőt. Otthon sem lennék más, mint aki bent. Talán jobb is, hogy nem óvónő vagyok, mert akkor agyon tutujgatnám a szeretteimet.
Izzadunk, mindketten, Sebastian már nem csak az orrán vesz levegőt, ezért felkészítem, mi legyen, amikor kimegyünk. Tus, ha van kedve, merülő medence, ivás, pezsgőfürdő. Több szempontból mégis meglep, kellemesen.
- Rendben, oké- bólintok rá, tusoljunk együtt, miért ne? Nem a fododás jut eszembe, hanem hogy majd nevetgélünk, ahogy elkezd bizseregni a bőrünk, de ha még nem volt ilyenben része, nem is tudhatja. Talán ő meg éppen ezért bólint rá a merülő medencére. Mosolyogva nézek rá.
- Örömmel veszem, ha megpróbálod, de komolyan..., ha nem tetszik, nem muszáj bejönnöd. A fiúk nehezebben viselik a hideget...- kacsintok; ismerem a mondást, hogyan megy, amikor ujjaik közelítésével mutatják meg "milyen hideg a víz"... Ójaj! Amúgy lelkesen bólogatok, valóban jót tesz a vérkeringésnek, ezért is kell a fokozatosság (és előbb a zuhany)...
- Az jó, ha eleget iszol, de most kell is... Ihatsz tőlem egy litert is, de akkor viszont ne ússz egy darabig...- fogom meg a kezét, és adok rá egy puszit, jaj, megint anyáskodom, de csak szeretetből. A legjobbat szeretném neki.
Beszélgetünk a pezsgőfürdőkről, mint kiderül, azokat Sebastian ismeri is, próbálta is... Kicsit elengedi magát, és az édesanyjáról ill. a gyermekkori emlékeiről mesél. Kissé szaggatottan, de ebben a melegben talán ez elnézhető. Amúgy is mindjárt szabadulunk a melegből...
- Neves fürdőhely, ennyit tudok róla, de magam még sosem jártam ott. Te ezek szerint már voltál...- a homokórára nézek, aztán Sebastianra. Ugyan még nem járt le a 10 perc, úgy ítélem, miatta nem kéne addig kihúzni az időt. Félek, beájulna. (Bár pontosan tudnám, mit kéne vele tennem, nem akarom ennek kitenni)
- Gyere, menjünk a zuhany alá...- ülök fel az öléből, és a nedves törölközőket bedobom a szennyestartóba. Meztelenül állunk be a zuhany alá, ahogy kérte, ketten, együtt, és a vizet -rá való tekintettel- testmelegre állítom. A hajam olyan meleg, szinte perzsel, és először a fejem dugom a víz alá, de gyorsan cselekszem, nehogy Sebastian fázzon, amíg rá nem folyik a víz. Húzom alá őt is, és akkor én lépek kissé hátrébb, helyet adva neki.

Nem hisz nekem, amikor azt állítom, ő fogja kérni, hogy visszajöhessen ide. De volna rá egy fogadásom. Bölcsen hallgatok, nem az a tipus vagyok, aki a másik fejéhez vágja: "ugye megmondtam", különben is, ha majd megtapasztalja, hogy valóban segített rajta a mai este, örömmel veszem, ha újra eljön. A hely nincs meghirdetve, szájhagyomány útján terjed, és önkéntes adományokból tartja fent magát (no meg néhány gyógyszergyártó és kozmetikai cég szponzorálja).
Sebastian egyenlőre a maga igazát hajtogatja, én csak hümmögök, de hát ő tudja, nem erőszak a disznótor. Én azt mondom, szeretek itt lenni, mert kikapcsol, ő azt mondja, jobban szeret odakint, mert akkor kedvesebb vagyok.
- Itt kevésbé kedves vagyok? - kérdem őszinte megdöbbenéssel, mert nem érzem úgy, hogy másként viszonyulnék hozzá, mint szoktam. Bár nevet, van valami a hangjában: bizonyosan nem ok nélkül mondta, amit mondott.
Beszélek neki a szaunázás hatásairól, megfeledkezve magamról, de ő azzal nyugtat, hogy nem untatom.
- Nem, dehogy! Nem hazudsz. Csupán megkímélsz az igazságtól- behúzom a nyakam, félek, megcsikiz, vagy valami hasonló dolgot művel, mert húzgálom a bajuszát. De olyan jól esik, amikor meg akar győzni róla, hogy nem vagyok reménytelen eset!
Elmondom neki, mi áll még előttünk, és a zuhany alá velem akar bejönni. Rábólintok, nekem jó úgy is, ha neki jó... (ez nem a mosdatásról szól). Egyébként pedig, azt a bizonyos kellemetlen emléket már felülírtam egy jóval; szóval nem parázok a közös zuhanyzástól. Sebastian pedig mintha új életre ébredt volna... (?)
A merülő medencét nem mindenki szereti, pláne nem a hiú férfiak (állítólag). Mivel pasival ilyen helyen és ilyen helyzetben nem voltam még, fogalmam sincs, csak monda-e, hogy a nemi szerv összetöpörödik a hideg hatására. (Azt hiszem, meg tudnám magyarázni, hogy miért igen, de ugyanilyen lelkesen cáfolnám is, ha arról van szó.)
- Jól van, jól van..., akkor bátran ajánlom- vigyorgok rendesen. Imádok merülni, utána úgy érzem, bizsereg a bőröm, nagyon kellemes érzés (emlékeztet valamire, ami jó).
Felhívom a figyelmét a folyadékpótlásra, és ő azzal nyugtat, többet is képes meginni, mint ami ajánlott. Teli gyomorral azonban nem túl kényelmes úszni..., de ő tudja. Vállat vonok.
- Ha brekegni kezdesz, letagadlak!- nevetek. Kap egy puszit, cserébe megsimít, nagyon érzékenyen, finoman.
Kitárgyaljuk a pezsgőfürdőt is, ebben némi tapasztalata is van, emléket is oszt meg velem (legnagyobb örömömre). Múltkoriban éppen azon keseregtem, milyen keveset tudok róla, pedig már jó ideje találkozgatunk. Elképzelek egy középkorú nőt, aki nem számít rá, hogy a melegben majd hideg zuhanyt kap a nyakába, és ezen elvigyorodok. Nem tudom, én sikongatnék-e. Valószínűleg igen. Örömömben, meglepettségemben.
Sebastian erősen izzad, és kissé szaggatottan beszél, nem akarom, hogy túlhevüljön, ezért inkább megszakítom az izzadást, és beugrunk a zuhany alá. Útközben megszabadulunk az átnedvesedett törölközőktől. Itt úgysincs más rajtunk kívül. Ezért különleges a hely. Csak a hajamra engedek némi vizet, hogy ne tüzeljen annyira a fejem, aztán lépek is arrébb, hogy oda férjen, de ő magához húz és megcsókol, én meg nevetgélve bújok hozzá. Az olajat ugyan beszívta a bórünk (legalábbis nagy részét), de a selymes érzet megmaradt, kicsit csuszamlunk is egymáson az izzadtság miatt, de ez inkább szexi, mint kellemetlen.
- Te meg felettébb kedves...- súgom a bókjára. Ez már a régi Sebastian, ezt ismerem, bár még mindig nagyokat mond, azért jól esik. Méghogy gyönyörű... (Oké, Lio is szépet mondott. Pedig olyan vagyok, mint egy piszkavas.) Érzem a hevületét, de mint neki, nekem is eszembe jut a hideg víz. Nem parázok.
Úgy tűnik, vevő a merülésre, bár alkudozik, mit is kér cserébe. Nevetek rajta, kendőzetlenül, jókedvűen.
- Bánja kánya, a gyógypuszikat már úgyis beígértem!- nevetgélek. Sebastian hűti a vizet, és közben nem átall csókokat lopni (nem csak a számról) , és úgy tűnik, a nyakamnak sincsen már gyógynövény íze.
Iszunk, nekem elég két pohár, Sebastian valamennyivel többet iszik, aztán merülünk... Tempósan megyünk be mindketten, én csak vagánykodok, amikor megelőzöm, le a kalappal előtte, tényleg gyorsan halad ő is. Nem jajong, mint egy kisgyerek, hogy jideg a víz. Pedig az. De éppen ez benne a jó. Az egész medence olyan, mint egy kisebb dézsa, ketten-hárman lehet benne kényelmesen elférni, és nem is szeretnék nagyon messzi lenni tőle.
- Ha majd kimész, úgy érzed majd, ezernyi tű szúrkálja a bőröd, de ez ... meglátod, jó érzés...- mondom neki, és megpuszilom, a nyakába kulcsolom a kezeim és hátra hajtom a fejem; a mennyezetről úgy világítanak a kis égők, mintha csillagok lennének... Pedig ...
- Ó, a lényeg csak ezután jön!- eszembe jut, hogy ő még nem is tudja, mit tartogatok még neki. A legtöbb barátnőm ettől van elájulva, de úgy hiszem, Sebastiannak is tetszeni fog. Máris be vagyok sózva, mennék... csobogni...
Megállít. Mosolyogva nézek rá, kérdőn.
- Élő pizzatészta? Ajaj, éhes vagy? - Csak nehogy engem kezdjen harapdálni. Én nem vagyok ennivaló!!! Kap egy pár puszit, ha igényli, hosszabbat is, bár a hideg vízben kissé libabőrös lettem...
Van rá lehetőség, hogy együnk, de előbb látnia kell... Látnia kell, milyen a város 150 emelet magasságból, ha az élménymedence széléről bámulsz le rá. Imádom.

Elnevetem magam, hogy kárörvendő asszonyságnak hív, mert lelki szemeim előtt egy minimum 120 kg-os, tenyers-talpas nő jelenik meg sötét otthonkában, őszülő konttyal a feje tetején. Elkapj a a kezem, csókot lehel rá, mintha így kérne bocsánatot, amiért így nevezett, mert tudja jól, most az sem enyhít, hogy így is imád... Na, persze.... Jó vicc, Móric!
Kibillenni sem hagy, felveszi a szokásos fonalat, ismét bókol nekem, és amikor kritizálom érte, felháborodik (ahogy szokott), és az orromra koppint (amit viszont nem szokott), és most én kapom el a kezét, és húzom magamhoz. A szavait elengedem a fülem mellett, nem veszem komolyan, nem veszek róluk tudomást. Nem vagyok senkié, tudom, hogy ő sem így gondolja, de a lehetőség, hogy lehetne másképp is, fájdalmas, hogy foglalkozzam vele.
- Oké, megegyeztünk!- mindent ki lehet próbálni. Apám is azt mondja, soha ne mondd, hogy soha...És ha makacs lennék, mint egy összvér, valószínűleg a mi kapcsolatunk sem itt tartana.
- Nem gondolod, hogy öregecske vagyok én már a tündérmesékhez?- vigyorgok. Imádom a meséket, és szívesen csókolgatom, de ő már kész királyfi, én meg sosem leszek hercegnő... Hehe.
Felpuffasztja az arcát, írtó vicces, finoman megbököm az ujjammal a pofazacskóját, hátha kitör belőle a levegő... Kap majd csókot, csak érjem el! (Szeretem vele a csókot. Nagyon finom)
Zuhany alatt meg vagyok ölelgetve, és sor kerül némi csókolózásra is, mert a krémes olajat, amit nem szívott fel a bőrünk, most leveri a víz, és csak a jó illat és jó íz marad, nem a növények kesernyéje...
Bókol, és ez már a régi Sebastian; megköszönöm neki a magam módján, és persze, perlekedik, úgyhogy megígérem, engesztelni fogom, miután kigyógyítottam a hátát...
Jó hatással van ez rá, kissé megint összebújunk, csókokat váltunk. Jól esik. Nem parázok, nincs mitől félnem, jól érzem magam... És Sebastian is fellazultabbnak, felszabadultabbnak tűnik. Már megérte.
Meztelenül iszunk néhány pohárnyi vizet, majd lépünk át a merülő medencébe; vagánykodom, hogy milyen gyorsan merülök el, de alig lemaradva követ. Kényelmesen elférünk egymás mellett, a merülő medence lényegében csak egy nagyobb dézsa (és csak ritkán mászik bele két személy), de mi kivételt teszünk.
Aztán banya leszek és mazohista, pedig a felvázolt érzetek leginkább a szexuális izgalomhoz hasonlatosak (legalábbis számomra), amikor megszívja a bőröm, vagy ráfúj... Ah... Tiszta libabőr... a kellemesebb fajtából. A nyakába kulcsolom a kezem, a derekamra kulcsolja a kezét..., aztán a fenekembe markol, lebegünk, és nekem eszembe jut, mi még a nagy attrakció, és nyughatatlan leszek (bezsongok, megint, és nem menekülni akarok.) Csókolgatja a fülem, a nyakam, ah, Sebastian, nem is hideg ez a víz. Ha így ringat, el is tudnék aludni benne. De nem aludni akarok.
- Ó, ágy, annak is eljöhet az ideje, és ráhibáztál, akár itt is alhatunk..., de előbb...- Miért a két óra? Mindegy, nem gondolkodom, megint húzom, viszem... Sebastian minden téren kiéhezetté válik, nemis sejtve, én is éhes vagyok, és nem tudom, mit tegyek előbb: etessem vagy egyem?
Teli gyomorral a pezsgés sem élvezetes, így kis időre becsábítom a meleg vizes medencébe, de nem ülök ám a habzó vízbe, hanem határozottan úszni kezdek egy fal felé...(rejtett ajtó), mely kivezet a szabad ég alá, a szálloda tetején.
Kikönyökölök a perem szélére, egész testem körbeöleli a bugyogó víz, ahogy elhasalok benne. A vállam fölött nézek vissza Sebastianra, jön-e, követ-e, mellém vagy rám fekszik-e. Utóbbi esetben is ellepné még a víz... Jól ismert vágy éled bennem (jobban mondva erősödik), ahogy várok rá. Gyere te, oroszlán, hadd rángassam a bajszodat! Vigyorgok, mint a jól lakott napközis.

//Folyt köv: https://frances.hungarianforum.com/t1356-ma-ejjel-bizd-ram-magad-lia-es-sebastian#17403 //