Sophie Elizabeth Witcher

Neme:nő
Kor: 19
Kar és Szakirány: Városlakó, végzős gimnazista
Évfolyam: ----

Előtörténet:

• 1993. december 4.-én született Los Angelesben
  
• Közép osztálybeli családban nőtt fel, egyedüli gyermekként
  
• Anyja: Elizabeth Glen, általános iskolai tanár
  
• Apja: Rupert Witcher, könyvelő
  
• Jó tanuló volt általánosban és gimnáziumban is elérte a 4.5 tanulmányi átlagot
  
• Tanulmányi eredményei ellenére sem lehet minta gyereknek nevezni, minden rosszaságban benne van
  
• Nem a legnépszerűbb végzős, de sokan szeretnek vele jóban lenni.
  
• Céljai között szerepel, hogy felvételt nyerjen a Frances-re és előkészítő foglalkozásokra jár, hogy ezt a célt elérje
  
• Pincérnőként dolgozik az egyik helyi kávézóban.
  

A karakter jelleme:
Az álmodozás a lételemem, nem is én lennék ha nem lenne mindig egy-két földtől elrugaszkodott vágyam. nem szeretem túl komolyan venni a dolgokat! Ez persze nem zárja ki azt, hogy tudom hol a határ. Tudom, mikor kell komolyan és felelősség teljesen viselkednem, ahogy azt is hogy mikor fér bele a dolgokba a hülyéskedés.
Nem vagyok valami szégyenlős, bár vannak pillanataim, amikor egy nagyon jól irányzott dologgal zavarba lehet hozni, sőt még el is pirulok mellé. Szerencsére ilyen esetből igen keveset produkálok.
Szókimondó lánynak tartom magam, persze nem a bunkóbbik fajtából. Megmondom mi az, ami nem tetszik, persze úgy hogy azt a nyomdafesték is tűrje, de te is felfogd, hogy van hibád, hiányosságod amit, ha velem jóban szeretnél lenni, javítasz és pótolsz. Ezt nekem is elég sokszor meg kell tenni, szóval én sem fogok megsértődni ha te mondod meg nekem a bajod, persze normális formában.
Szeretem ha igazam van, és gyakran elvakultam védem azt. Persze, azon ritka esetekben amikor amikor nem volt igazam akkor azt beismerem és bocsánatot kérek. Ez így fair!
A barátaim azok akikért tűzbe tenném a kezemet és a világ végéig gyalogolnék ha arról van szó. Ilyen személyekből kevés van az életemben, de a haverokért is igen sok mindet hajlandó vagyok megtenni.
Nagyon fontos szerepet játszik ezekben a kapcsolataimban a kölcsönösség és a bizalom. Ha valaki ezt eljátszotta automatikusan megkapja a második lehetőséget, de aki ezt is elpuskázta annak annyi. Nem kap harmadikat és mosom kezeim. Soha nem fogom tudni többé vissza fogadni.
Az ellenségeim azok, akiket széles vigyorral az arcomon tudnék meggyilkolni. Persze, ha szép csendben utáljuk egymást akkor nem csinálok semmit. Nem beszélek vele, igyekszem nem ránézni... Konkrétan próbálom egyenlővé tenni a levegővel.
De ha valaki mégis megpróbálja megkeseríteni az életemet, az nagyon megütheti a bokáját. Elég nagyszájú vagyok és szinte semmilyen eszköztől nem riadok vissza hogy visszavágjak és megvédjem magam.
Nem keresem a szerelmet és nem akarok minden áron valakivel párkapcsolatban lenni. Persze vannak fellángolásaim és néha-néha megakad valakin a szemem és "nagyon-belezúgok", de ez nem tart tovább egy két hétnél vagy nagy ritkán hónapnál. Ami nekem eddig tökéletesen megfelel, de ha esetleg kopogtatna a nagy szerelem nem mondanék nemet. Végül is nő vagyok, belém van kódolva a vadregényes szerelem és romantika utáni vágy...

Szerepjátékos példa:
Csak akkor olvasd el kérlek, ha betöltötted a tizennyolcadik életévedet!
Szó szerint minden porcikám sikítozott attól, amire most készültem. Émelyegve róttam a köröket stúdió körül. Még nem készültem fel rá, hogy megint megtegyem... Feleslegesen húztam az időt, mert a lelkem legmélyén tudtam, sosem fogom tudni felkészíteni a lelkemet arra, ami a mai nap meg kellett tennem, kényszerből...
Átkozott kötelezettség... Átkozott „hála”...
Miért kellett nekem elfogadnom Gabriel ajánlatát... Ha nem fogadom el, az a szadista kurva sem kényszeríthetne ilyenekre. Szívből gyűlöltem Rainát. Miatta tettem meg azt, amitől világéletemben irtóztam. Nem elég, hogy kényszerített hogy lefeküdjek vele, még a pornófilméiben is köteles vagyok szerepelni.
Kénytelen voltam egy hatalmasat fékezni, annyira rosszul lettem megint a gondolattól. Sötét karikák táncoltak a szemem előtt, miközben a fejem zúgott és az a kevés reggeli is kikívánkozott a belőlem, amit Zane diktált belém. Esküszöm, már csak ő tartotta bennem a lelket. Most is felajánlotta, hogy kivált engem, de nem engedhettem, hogy Rainának feltűnjön mi is a helyzet. Ha meg neszelte volna mi áll a dolog mögött, biztosan kitalált volna valami ínyencséget számomra, amiből inkább köszönöm szépen nem kérek.
Elég volt egyszer élvezni „kitűntető” figyelmét… Egy életen át kísérteni fog az a nap és éjszaka, amit csak nekem szentelt, minden perverziójával együtt.
Fejemet pár pillanatra a kormányra döntöttem.Nem akartam hogy pont most villanjanak be a képek, különben elvesztem.
Nem zavart különösebben hogy az út közepén ácsorgok a kocsimmal. Raina nagyszerűen választotta ki a stúdiót... Kihalt környék, ahol senki sem hallja a sikojaid és senki nem segíthet, vagy szabadíthat ki. Küzdöttem a feltörekvő emlékek ellen.
Mély levegőt vettem, majd felemeltem a fejemet és beletapostam a gázba... Csak még egy kört teszek, aztán muszáj bemennem, különben a kelleténél is többet kell abban a rohadt helyiségben eltöltenem kikötözve. Persze Raina imádott pornói mindig is arról szóltak, hogy egy szerencsétlen kikötött áldozatott megerőszakol egy vagy több erősebb egyén. Az a rohadt ribanc imádta az erőszakot… Főleg ha a dologban még szerepelt a vér és a szex is…
Csak abban tudtam reménykedni, hogy ma nem egy olyan férfit kapok, aki élvezni fogja a dolgot és legalább egy kicsi részvéttel lesz az egész dolog iránt. Persze, ritka volt, amikor valaki úgy isten igazából élvezte, de higgyétek csak el, voltak olyan disznók! És a Raina élvezettel válogatta be őket a filmjeibe.
Remegtek a kezeim, amikor lefékeztem a stúdió előtt. Biztonsági övet sosem kötöttem be, szóval egyszerűen csak kikászálódtam a kocsiból. Bezártam, aztán nekitámaszkodtam a kocsi ajtajának. Megpróbáltam összeszedni a maradék higgadtságom és némi méltóságot is magamra erőltetni. Mondjuk, egy ideiglenes kényszerített pornó színésznőnek eléggé kevés méltóság jutott, de azt a keveset is muszáj volt összekaparnom. Itt halott ember vagyok, ha kimutatom, hogy megtörtek.
Teleszívtam a tüdőmet levegővel, majd ellöktem magam a kocsitól és biztos léptekkel a bejárathoz mentem. Egy könnyű mozdulattal belöktem az ajtót, és céltudatosan mentem előre.
Az összes perverz élvezethajhász a stábban dolgozott, aki csak St. Louis-ban élt és Raina talpnyalója volt... Lehetett az ember vagy alakváltó, de az biztos, hogy itt volt. Nem köszöntem nekik.
Végig néztem néhány szerencsétlen áldozaton, akik a sarokban remegtek, vagy épp nem törődömséget játszva támasztották a falat. Részvéttel biccentettem feléjük, majd az ágy és a "színpad" felé nem is nézve hátramentem. Egy perccel sem akartam előbb meglátni azt a helyet. Erősen reménykedtem, hogy ma Raina nincs bent, és most valamelyik hű talpnyalója fogja inkább rendezni az eseményeket.
De nem volt szerencsém.
Amikor hátra értem, megláttam az egyik rendezői székben terpeszkedő Rainát és felszisszentem. A farkas kurva rögtön felém is kapta a fejét, és csábosnak szánt undorító mosolyt villantott rám, majd kihívó csípőmozgással felém táncolt. Hányingerem támadt... Pont olyan volt, mint aznap amikor...
Összeharaptam az álkapcsomat és fékeztem az indulataimat. Kifejezéstelen arccal néztem rá. Legszívesebben apró pici cafatokra szaggattam volna és az összes picike darabot elégettem volna és a hamvakat a folyóba öntöttem volna. Úgy legalább biztosan tudtam volna, hogy végleg megdöglött és már csak a legrosszabb rémálmaimban térhet vissza kísérteni.
-Nocsak, a Nővérke megérkezett! Remélem Dr. Lillian nem volt túl dühös amikor szabadságot vettél ki miattam… -búgta, miközben elkapta az államat és megpróbált lesmárolni.
Na azt már nem!
Elkaptam a kezét, miközben elrántottam a fejemet. Elég volt egyszer átélnem ezt a nagyszerű megtiszteltetést, azóta is legszívesebben hippóval mosnám ki a számat.
-Ne... Érj... Hozzám! -suttogtam fenyegetően, de semmit sem törődött vele. Másik kezével összeborzolta immár rövid hajamat. Miatta vágattam le, pont azután hogy szabályosan megerőszakolt.
-Így sokkal jobban tetszel! –mosolygott olyan gusztustalanul, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy telibe rókázzam az önelégült képét. Istenem, bárcsak sikerült volna!
-Dögölj meg!-morogtam, majd undorodva ellöktem a kezét és faképnél hagytam. Az energia csak úgy csapongott körülöttem, de kontroláltam magam és nem változtam át. Nem nyerhettem volna ellene. Ez a rohadt ribanc volt a farkas lupa, tehát nem volt szemernyi esélyem se. Ha pedig mégis sikerült volna, valamilyen csoda folytán legyőznöm, a farkas falka úgyis elkapott volna és azt már biztosan nem éltem volna túl. De legalább azzal a boldog tudattal haltam volna meg, hogy ezt a boszorkányt is magammal vittem a csendes nihilbe!
Leültem az egyik szereplők számára kikészített székbe, és vártam az elkerülhetetlent, miközben gondolatban különféle terveket találtam ki arra hogyan gyilkolom meg azt a mocskos farkas kurvát.

((Anita Blake vilga rpg;; -ről))