Esetleg kínos neki a téma? Zavarba lenne? Lehet nem kérdezek többet a srácok felől, mert nem szeretném, hogy emiatt menjen el a randi... ez egyáltalán randinak mondható vagy csak egy kellemes kis közös programnak anélkül, hogy nagyon belemennénk a részletekbe? Esetleg majd megkérdezem... mert ha randi, akkor igazából most én hívtam el, ami merőben ellent mond annak, hogy a fiúknak kell udvarolniuk, még akkor is, ha nagyon modernek és nagyon rugalmasak is vagyunk az életben...
-Igazából nem olyan lényeges. -Nem vágok közbe, de jelzem, hogy igazán nem ez a fő témánk, nem kell törnie-vágnia magát azért, hogy minden mozaik a helyére kerüljön. Bólintok újfent, hogy igen, ez meglehet, hogy a pasijával van. Ha lenne pasim, most én is vele lennék... haha.
-Ami azt illeti, ha nem is rámenős, de... igen. -Azt akartam mondani, hogy aktívabb, de az hazugság lenne, mert végső soron eléggé tette a dolgát. Minden témában és helyzetben. Szóval egy rossz szavam se lehetne rá, de valóban nem kellett volna hagynia, hogy akár csak véletlen, ahogy ez meg is történt, de felszívódjak. Ha annyira érdekeltem volna, keresnie kellett volna. Gondolom... de annyi baj legyen, most itt vagyunk.
-Ezt nem vonom kétségbe, de alapjáraton nem vagyok az a típus, aki megengedi, hogy többen matassanak a bugyijába. -Megvonom a vállam. Nálam ez olyan, mintha egy pohárból innék mindenkivel. Ha mással is összejövök, akkor... akkor a réginek új poharat adok, hogy igyon abból, mert nem szeretem a tejes pohárból szürcsölni a narancslevet... elvek. -Bár, ha rossz leszel, lehet majd adok másnak is lehetőséget. -Csak heccelem, igazából eszembe se jutott, hogy mással henteregjek. Nem azért, mert hű meg ha, de oda vagyok érte, mert persze... humoros, kedves, figyelmes, egy nőt máris elvarázsol ennyivel is, de attól még nem járunk, sőt... csupán jól érezzük magunkat, de ettől még nem akarok egy másik pasival kamatyolni. Ez van...
-Ha viszont nagyon rossz, akkor... talán te is kapsz valami ízelítőt. -Megrebegtetem a pilláim, hátha érti, hogy mire céloztam. A "rossz" értelmezését pedig majd én eldöntöm, hogy hol fordul negatívba, nem pedig a kellemes rosszról van szó.
-Nem tudom, én még sose voltam ott... azt ígérte, ha majd lediplomázom, ott tartjuk a vacsit meg a bulit. -Megvonom a vállam. Nem mondom, hogy nem vagyok kíváncsi, apu első és egyetlen saját tervezésű étterme... minden kislányt lázba hoz a tudat, hogy azt a valamit apa készítette... illetve, hogy része volt abban, hogy elkészüljön, de mivel keveset jön szóba, nincs is nagyon eszemben.
A párizsi kiruccanásra felhúzom a vállaim, hát döntse el maga, hogy milyennek ismert meg, aztán hívjon el és meglátjuk. Nem fűzök hozzá többet.
-Zöldtea jó lesz, köszönöm. -Felelem negédesen búgva, bár nem a pincérnek susogom, de valamiért ez most így jött ki. Sebaj, majd talán gyorsabban kihozza, mert azt hiszi, hogy bejön nekem... Engedem, hogy elhúzza a kezem, finoman belesimítok a tenyerébe én is. Mondhatnám, hogy már időtlen-idők óta várok, és nincs apelláta, most kell minden... de nem teszem. Inkább csak somolygok, nagyon titokzatos vagyok, vajon mi járhat a fejemben? Igazából semmi, a rákok járnak a fejemben, hogy vajon rendesen meg lesznek-e pucolva...

Megrázom a fejem, igazából nem haragszom rá, ez rendben van. Mindenkinek vannak hullámvölgyek az életében, az enyém épp most ért a slankás részéhez, ahol nem kell magasba törni sem onnan zuhanni ahhoz, hogy történjen valami. Elég csak egyenletesen előrehaladni. Bár... ami ezután kerül terítékre, lehet jobb lenne, ha tolatnánk és meg se történt volna.
-Persze... -Szűröm ki csendesen, mert végtére is, mintha tényleg mondta volna, beszéltünk arról, hogy senkinek semmi komoly, és tök jó ez így, neki meg akad még más is... de az igazat bevallva, eszem a kefét ezzel kapcsolatban, mert bizony nincs ínyemre. Vajon minden csajnak elmondja, hogy van még másik három mellette? Vagy csak én lettem kivételes a kivételesek között?
-És te hogy fogod magad érezni, ha végre találok valakit? -Nézek rá egy kicsit gorombán, már csak azért is, mert ha azt mondja, hogy szeretne mindenformában velem lenni, akkor ha véletlen találok valakit és azt mondom kalap-kabát, akkor mit fog érezni? Vagy az már mellékes? Mert hát... ez benne volt a pakliban? Kezdem egy kicsit én is kényelmetlennek érezni ezt a szituációt. Mocorgom is a helyemen, lehet most kéne kimenni és bepúderezni az orrom? A filmekben szokták ezt a kibúvót behozni, kár hogy nem vakolom magam annyira, hogy szükség legyen púderre.
-Nem ez most nem úgy van. -Megrázom a buksimat, mély levegőt veszek. Hogy is van akkor? Én sem akarok komoly kapcsolatot, de azért megtisztelem azzal a partnerem, hogy épp nem kefélek mással is egy orbitális nagyot azután hogy mondjuk reggel eljöttem tőle. Bár ahogy elnézem nem bánná... ez egy kicsit zavar. Reméltem vagyok csak egy kicsit is különleges, de tényleg, hogy esetleg bevállalja, hogy kipróbálja milyen az, ha épp nem minden ajtón akar bemenni, hanem csak egyen. De fel tudom dolgozni, felnőtt emberek vagyunk.
-Az se lenne baj, a nosztalgia remek dolog... -Váltok inkább az apukás témára, az legalább otthonos, kellemes. A kezem otthagyom, nem húzom el, hülyeség lenne azt állítani, hogy nem vonzódom már hozzá, vagy azt, hogy nem akarok ma este is vele lenni, de most... jól jönne végre az étel meg az ital. Legalább lenne valami, amire ráfoghatnám, miért nem beszélek.

Benyálazom a szám, igyekszem nem úgy tűnni, mint akit annyira felzaklatott, mert bár tudatában voltam ennek a kis apropónak, nos... nem gondoltam, hogy nem is olyan apró apropó. Mit kéne ezzel kezdeni? Én sem cirkuszolok, nem fellegzek, hogy akkor ez eddig így mi volt, mert nincs értelme, de azért egy picit reméltem... valami többet. Lehet mindenkinek szokott főzni. Hülye gondolatok szaladnak át a fejemben és csak azt mantrázzák, hogy: felejtsd el! Lehet ezt kéne...
-Vagy úgy. Amikor meg lenne lehetőség, azt meg inkább hajítsuk messzire, mert végül is van másik... -Nos bebizonyosodott, hogy hangosan kimondva, én tényleg nem tűrök meg mást magam mellett. Mert ha sose kerül szóba én sose kérdezek rá, és akkor most vígan iszogatnánk a teánkat. Nevetgélnénk meg miegyéb és lenne rá esély, hogy egy ágyban kötünk ki. Most már elég csekély.
Pedig nem vagyok egy bonyolult személy, nem kell velem napi huszonnégyet eltölteni, főleg, mert nekem is van dolgom bőven, de akkor ezek szerint hiába vagyok olyan kelendő, mégse kellek úgy. Ez kellemetlen.
-Nem is mondtam mondjuk egy szóval sem, hogy akkor most tegyük komollyá ezt a... kapcsolatot. -Ezeket persze már nem tudnám franciául mondani neki, illetve ha nagyon rákoncentrálnék, biztosan, de ennyire nincs jó szókincsem még. Meghallgatom a mondandóját, tiszta ítélethangulat van. Mintha hideg is lenne már... brr. Kihúzom magam, kiroppan egy-két csigolyám, fel se tűnt, hogy görbe háttal ültem az utóbbi pár percben. Kidobom a cickókat, vagyis csak kellőképp kiegyenesedem, ez meg ilyen velejáró dolog, nem direkt van, bár Seb érezheti akár annak is.
-Nyugi, nincs para. -Csak most már nem lesz etyepetye. Seb valószínűleg végérvényesen lekerült a friends zone-ba, hiába a vágyak. El is húzom a kezem, a barátok nem simogatják egymást, nem igaz?
-Barátok vagyunk, vagy nem? -Oldalra billentem a fejem, tuti hogy ma nem fogok tudni aludni. Ezen fogok forgolódni egész álló éjszaka. Remek... pedig csak vacsizni akartam. Nem térek ki a nosztalgia vendéglőre, igazából nem is érdekel már, úgy is fel fog jönni még ez a barát-partner-csakszex téma, felesleges másfelé evezni akár direkt.
-Enyhíteni? -Ezen jót mosolygok? Bevinne a mosdóba és voila? -Sebastian... felesleges. -Lehunyom a szemem, elszámolok ötig és nagy levegőt veszek. Megvacsizunk, hazamegyek, nem hívom fel a lakásra és nem alszom ma egy szemhunyásnyit sem.
-Majd összejárunk kávézni meg múzeumba, esetleg színházba. -Elmosolyodom, mit tehetnék? A lehető legjobb mód próbálom leplezni, hogy igen, ez most mocskosul rosszul esett, de ez van, fel tudom dolgozni. Majd olyan lesz, mintha tesók lennénk! Mesés!
-Túl van tárgyalva, oké? Ne emészd magad! -Még rá is kacsintok, hogy bensőséges gesztus legyen belőle, noha nem látszik, nagyon is mű. De ha nem tud megmaradni egy bugyiban, akkor itt se lesz kiskapu. Majd megy a munkapletyi meg az efféle csudi dolgok.

-Nem! -Vágok inkább a szavába, bár utána egyből megbánom és hagyom, hogy befejezze, amit elkezdett. Persze, hogy nem ismerem, de szeretném jobban megismerni, és ehhez nem feltétlen kell, hogy ennek bármi köze legyen ahhoz, hogy később akkor komoly kapcsolat legyen belőle.
-Egy kicsit túldramatizálod... -Kezdem finoman. -Lehet, hogy mindenki rohadtul téged akar, de senki sem, én sem kértem, hogy akkor tegyél úgy, ahogy neked nem tetszik. -Menjen azt tegyen magáévá mindenkit, ha ez tényleg jó neki, nem érdekel. Mármint de... de most inkább nem érdekel, mert a végén még ezen is felpaprikázódom.
-Hogy mi?! -Megáll az ész, vajon hova mész?! Én csábítottam el? Én akartam mindenáron lefeküdni vele? Te jó ég! Most fogok szerintem felállni és itt hagyom, komolyan. Ez... erre nincsenek szavak. Megint lehunyom a szemem és egy egészen nagyot nyelek, igyekszem kicsinek álcázni, de nem olyan egyszerű. Rám tör a légszomj, menekülnék ebből a szituációból de nagyon.
-Elcsábítottalak. -Mindjárt meg is erőszakoltam ezek szerint. -Oké. Sebastian, nézd, senki sem vádol semmivel téged. -Inkább nem is szólok ehhez a csábításos dologhoz semmit, mert biztos, hogy a teáját öntöm az ölébe azzal a lendülettel, ahogy kihozzák.
-Már kedvellek annyira, hogy meg tudj bántani és igen, ez van. Lehet csak hónapok múlva kérdezek rá, hogy amúgy... na? Milyen? Nem gondoltad meg magad? Vagy még mindig jó úgy? Ha nem hozod fel, a fülem botját se mozdítom, mert amíg nincs kimondva, nem létezik! Érted?! -Próbálom halkan kivitelezni ezt a veszekedésnek nem mondható eszmecserét. Legalábbis... amennyire sikerül. Érezze is magát egy kicsit pocsékul... én is úgy érzem.
-Mert ha ezután eltűnnék, keresnél? -Fogós kérdés, ez a mindent eldöntő dolog. Ha olyan választ kapok, ami számomra kedvező, akkor kicsit megenyhülök, ha nem, akkor bizony ... nem fog jól esni az a rák. Nem ítélem el, erre is csak rázom a fejem, fel sem tudom fogni, hogy mégis hogy jutnak ilyenek az eszébe.
-Fú, tényleg, annyira... undorodom, a bugyim is már a bokámat veri annyira! Seb... -Elkezdem de abbahagyom, hogy vegyek egy kis levegőt, mert nem szokásom egy szuszra beszélni, most mégis megtettem.
-Figyelj... kívánlak. Minden porcikám azt akarja, hogy téged érezzen, de nekem, ez így már... nem pálya. -Barátok leszünk, vagyunk, persze... de ne meséljen nekem egy numeráról se. Talán ha nem jön ez szóba, akkor egy ideig még el lennénk, akár ágyban bukfencezés közben is.
Csendesre fogom én is... de csak azért, mert ő is ezt teszi. Amikor pedig kihozzák a teát és az ételt, csak piszkálom a rákokat. Aranyosak, lehet meg sem eszem, inkább elviszem háziállatnak őket...
-Én nem tudok valaki olyannal együtt lenni, és itt most ne úgy értsd, hogy kapcsolatban, szóval... hogy közben másnak is azt mondja, hogy úgy kívánja mint még senkit soha. -Mert ez hazugság. Nem vagyok nyitott kapcsolat párti, de barátok még lehetünk, csak most épp... ne beszéljünk erről, vagy ha beszélni akar, akkor beszéljen, meghallgatom...

Nem voltam fair?! Miben nem voltam? Szerintem nem normális, ha egy nő elviseli, hogy mások is legyenek még rajta kívül, mert az azzal az eggyel szemben nem fair. És igen, lehetséges, hogy vannak erkölcstelen fajták, mert ugye a férfiaknak mindent szabad, de ha nő teszi ugyan ezt az már kurvulás.
-Nem vágom a fejedhez! -Elképedek, lehet, hogy néha erősebben és hangsúlyosabban említek meg valamit, mert amikor mérges vagyok, akkor előfordul, hogy elvetem a sulykot, de sose vádolok senkit semmivel. Kivéve, ha tényleg nekem van igazam, de most én is tudom, hogy direkt hagytam figyelmen kívül ezt a tényt és próbáltam úgy tenni, mintha nem tudnék róla, mintha nem lenne igaz.
-Nem csak rám gondolni? Ironikus... -Ez most elég epésre sikeredett, de egyből bocsánatot is "intek" és hozzá teszem, hogy ezért most ne haragudjon, nem mindig gondolom komolyan, amit kimondok. Legalábbis veszekedésnél, mert igen, mi most veszekszünk, még akkor is, ha nincs megfelelő háttér hozzá, hogy egy pár lennénk... ugyebár.
-Nekem akkor is az a legnagyobb félelmem ezzel kapcsolatban... -Mármint, hogy annyi tyúk van a tyúkólban, hogy a kakas egyszer kiválaszt egyet és onnantól ő lesz az, és az a tyúk nem én leszek valószínűleg amilyen a szerencsém. -...hogy bizony ha nem is összekevernéd, de senki sem egyenrangú, hiába mondod, hogy mindenki pont annyira érdekel. -Megvonom a vállam olyan könnyedséggel, mintha semmiségekről beszélnénk, de érezni a hangomon, hogy bár lehet mérges vagyok, azért egy kissé megcsappant a haragom, az indulatosságom, ahogy kezdem feladni ezt az egész beszélgetést.
-Tudod, lehet ha egy nő meglátja mással a... párját, akkor hisztit csap, hogy ki volt az és mit akart... de én úgy éreztem, hogy annyit csak látsz belőlem már, hogy nem vagyok jelenet és dráma királynő, attól függetlenül, hogy ez most így éppen micsoda... -Mert most mind a ketten drámázunk, és igen, néha kell is. Ez így normális... Ha nincs vita, nincs tűz és vágyak. Ez van, én így gondolom. Az pedig, hogy őt bántaná, ha csak rá gondolnék... ez egy kicsit megint fájt, de igyekszem nem a tudomására hozni, mert mint férfi, bizony rá gondolok csak. Pech.
-Meglátjuk, ha majd keresel. -Hagyom ennyiben ezt a részét, most bizony rajta áll, hogy akkor bebizonyítsa tényleg kíváncsi rám. Nem fogom keresni, legalábbis megpróbálom. Nem lesz egyszerű dolgom, de az élet már csak ilyen. Murphy szereti szívatni a népet!
-Rendben. -Ha fontos, akkor fontos. Legyen így. Megbeszéltük, nem kell most már futni a felesleges köröket. Bár jólesik, hogy igyekszik ezt megoldani, de attól még a helyzeten nem változtat, hogy most mérges vagyok, és megbántott.
-A szex nem megoldás egy kapcsolatban sem. Mindegy, hogy miféle. Egy ideig rendben van, de utána több kell. A megértés, az, hogy meghallgasson és segítsen. Az, hogy meg tudd beszélni vele a problémákat. -Felteszem egyik csaj sem ilyen nyűgös mint én, nekik megfelel, és sose vitatkoznak, meg semmi, csak léteznek és huhú de frankón érzik magukat Sebbel az ágyban. Jó, inkább nem gondolok erre.
Eszegetni kezdem a rákot, kár lenne érte... meg éhes is vagyok, csak eddig eltompította az éhség érzetemet a forrongás. Megesik...

-Mert én meg ilyen vagyok! -Jó, hogy hevesen mondom, hát nem lehet salátaként veszekedni. Mert hát a saláta csak hallgat és zöld. Ahhoz, hogy valamit is megértessen az emberlánya, néha lehet fel kell emelni a hangját, és attól még nem lesz szemétláda. Szerintem.
Felhúzom a vállam a válasza hallatán, abszolút megértem, hogy a család az első, nekem is apuék a legfontosabbak, arról nem tehetek, hogy nincs testvérem, szóval igen, megértem, és ezt nem is akarnám megváltoztatni. Jó, ha az ember számíthat a bátyjára, bármi is legyen, és neki nem fontosabb egy nő. Ez rendben van, ezt meg tudom érteni. Csak a többit nem.
-Hát még én, hogy sajnálom... -Fűzöm hozzá inkább csak a nemlétező bajszom alatt, nálam jobban biztos nem sajnálja a dolgot. De nem hozom fel neki... igazából azon se lepődnék meg, ha menne és elpanaszolná valamelyik lánynak, hogy mi történt ma vele. Vajon van, aki erre vevő?
Persze, hogy nem titkolja el, miért tenné, ha így is van, aki vele van, akkor minden remek.
-Majd egyszer meglátod. -Mosolyodom el szomorkásan. Egyszer eljön majd az a pillanat, amikor majd talán visszaemlékszik erre a momentumra és azt mondja, hogy igazam volt. Lehet én addigra már sehol sem leszek, fene tudja, de majd eldől. Lehet az is, hogy az ő életében sose jön ez el. De nem erőltetem, már megválaszolta a kérdést, hogy nem. Innentől kezdve kár is erőlködni. Már lemondtam arról, hogy esetleg másképp lássa a helyzetet.
-Természetes?? -Ezen eléggé fennakadok, nem az a természetes, hogy egy kis zűr miatt továbbálljon az emberlánya. Nem, ez nem normális hozzáállás. Megcsóválom a fejem, látszik, hogy ő sem ismer engem, akkor nem mondaná most pont ezeket a butaságokat. Ezért kell egy társ, aki ilyenkor is kitart... de úgy fest nem jó tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban.
-Nem kezdek bele újfent Sebastian. De nem az a természetes. Ha gondok is vannak, zűrös vagy... egy társ ezt tudja kezelni, már ha megfelelő... de ugye, mint mondtam, nem kezdek ebbe bele. Felejtsük el. -Szomorkás a mosolyom, de kinek ne lenne az, ha egy ilyen beszélgetésbe kerül és nincs kiút belőle. Most nem is érzem azt hogy feltétlen nevetnem kell, és nem is érzem magam olyan jól, mint órákkal korábban gondoltam, hogy fogom.
-Pedig lehetne... -Elharapom a mondat felét, miért akarom meggyőzni róla, hogy nem mindenki ribanc, aki vele szóba áll és nem kell félnie egy kapcsolattól? Csak hűtöm a gyomrom...
Eszegetek, egész jó a rákjuk, bár ettem már finomabbat is. De az is előfordulhat, hogy a szomorúság miatt nem érzem úgy, hogy ízlene. Leöblítem teával, csendes vagyok, szeretnem meg nem történtté tenni ezt a beszélgetést, de már nem igen lehet. Nem tudom mit mondhatnék, egy kicsit úgy érzem, hogy nem tudom neki úgy átadni magam, ahogy eddig... lehet nem is kíváncsi rám. Főleg ezután.

Ebben mindenki egyetért, hogy olyanok vagyunk, amilyenek, ettől függetlenül nem kéne ennyire elzárkóznia attól, hogy meglássam, hogy vajon ő milyen. Mert bizony én elmondtam, hogy mire számíthat, minden értelemben, és tessék... nos, nincs mit tenni. Majd egyszer talán úgy alakul az élete, hogy megváltozik.
Eszegetünk, nekem elfogy az adagom, bár úgy kellett magamba gyűrni, de ilyenkor evésbe fojtom úgy is bánatom. Legalább egy finom ráknak lettem áldozata. Mármint, több kicsinek, ami egy egész nagyot összetett... bár lehet, hogy másmilyen mártással jobb lett volna, de nem panaszkodom. Csendesen töltjük el a maradék időt, amíg valamelyest ő is befejezi az evést, és csak néha pillantok felé. Akad egy-egy szóváltásunk valami egészen együgyű témában, ami messziről elkerüli persze azt, amiről eddig vitatkoztunk. Leginkább a: finom az étel, kellemes langyos a tea és egyébként is, holnap még sok mindent kell elkezdenem és befejeznem, biztos te is mész rádiózni: igen / nem. Leginkább ebbéli eszmecserék.
-Azt megköszönném. -Nem, igazából semmi kedvem még külön taxizni meg sétálni, egyébként is, így hamarabb otthon leszek. Bánom is én, hogy tudni fogja, hogy hol lakom... a kocsiban is csendesen haladunk, talán egy-egy piros lámpánál nézek rá, de akkor is nem túl feltűnően, mintha csak azt lesném, mikor vált zöldre a lámpa.
A kocsiban köszönök el tőle, se puszi, se ölelés, ami azért furcsa, mert minden kis porcikám, inam és zsigerem azért kiált, hogy csak még egyszer! Még egyszer hadd érezzem az illatát, hadd maradjon az orromban még egy időre... ha már többé úgy se lehet.
Felsétálok a lépcsőknél, csak a kapualjból nézek utána, hogy elhajtott-e már vagy sem. Egyik részem nagyon szeretné, hogy keressen, a másik viszont hevesen ellenkezik... nem akarom, hogy ez mindig eszembe jusson: ő inkább másokkal van.
Ahogy sejtettem, az éjszaka ébrenléttel telik, egy szemhunyásnyit se tudok aludni.