Hát, úgy tűnik, megtalálta az ő súlycsoportjának való munkát. Kutyasétáltatás! A szomszédságban van egy csomó idős és/vagy elfoglalt házaspár, akiknek a blökijeit mások sétáltatják. Édesanyja pedig közbenjárt érte, hogy ha már otthon van egész nyáron, talán kezdhetne is valamit magával. Bár igazából ez az álommunkája, amúgy is folyamatosan sétálgat mindenfelé. Most visz magával egy-két aranyos kutyust, és még fizetnek is érte valamennyit. Reggel összegyűjtötte a négy ebet, akivel ma meg kellett küzdenie. Mindegyik egy aranyos is padlócirkáló, maradjunk annyiban, hogy nem mennek torokra, inkább a boka az ő szintjük. Ha nagyon ágaskodnak, talán még térdig is érnek.
A mai útvonalnak pedig nem mást választott, mint a partot. Nem mentek be a homokba, csak mellette sétálgattak, a kutyusok sem mutattak sokkal több érdeklődést a víz iránt, de a természet közelsége már csak tetszett nekik. Kezenként két kutya, akik nincsenek összeszokva, nos, nem volt egyszerű vállalkozás. De azon kívül, hogy néha összekötözték a lábait, Demetriának semmi nagyobb gondja nem volt velük. Igazából tényleg, még élvezte is, nézelődött, más kutyásokkal beszélgetett, amikor az állatok barátkozni akartak. Nagyon jól alakultak a dolgok, sütötte a kellemes, délutáni nap, már nem volt akkora forróság. A friss, sós levegő amúgy is remekül áramlott itt, vízközelben. Ő pedig ki tudott volna ugrani a bőréből, mosolygott, pedig semmi különösebb oka nem volt rá. Az emberek általában megnézik miatta, mert egyedül van és csak úgy mosolyog bele a világba, de ezzel semmi baj nincs, legalábbis szerinte.
Azonban nem alakulhat minden olyan tökéletesen, akkor nem is Demetria lenne. A kutyusok hirtelen megálltak, kiszúrtak valamit. Ő is érdeklődve nézte, mit csinálnak, és amikor meglátta a macskát, ami éppen átsurrant az úton, elkerekedtek a szemei.
- Ne, ne, ne... - Kérte őket, de nem volt lehetősége ellenállni, olyan lendülettel indultak meg mind, hogy egy sikkantás kíséretében kénytelen volt utánuk szaladni. Előredőlt a felsőteste, innentől pedig vagy szalad, vagy elesik, nincs más opció. A rohanást választotta, ahogy a macska is. Mérlegelve a helyzetet, az emberek közé ment, azt látta biztonságosnak, a kutyák pedig csaholva, ugatva rohantak utána. Ő tényleg próbálta megállítani őket.
- Elnézést, s-sajnálom... elnézést... - Mondogatta az embereknek, akik mellett elszáguldottak. - H-hé, állj, ne arra! - Kérte őket, amikor a part felé kanyarodtak, a homokban még kevésbé volt egyensúlya. Amikor újra felpillantott, egy férfi állt előtte. A kutyák is észrevették, kettő jobbra, kettő balra húzta a karját, úgy kerülték ki, neki pedig semmi esélye nem volt. Éppen figyelmeztetni akarta szerencsétlen delikvenst, amikor eltarolta és földre vitte. Még csak a kezeit sem tudta maga elé venni, védekezésképpen. De(!) öröm az ürömben, hogy kettejüket már abszolút nem tudták elhúzni a homokban, így a kutyák megálltak.
- Ó, jézusom... - Támaszkodott fel kissé Demetria, egyet nyögve. - Sajnálom, én csak... nem direkt volt. Nagyon sajnálom, jól vagy? Kárt tettem benned, igaz? Nem ütötted be valamidet? - Kérdezte kissé kétségbeesetten, miközben kék szemeivel áldozatát figyelte, mennyire esett darabokra a becsapódástól. Nem baj, legalább most kapott egy igazi, nagy, Demi féle maciölelést, még ha valószínűleg nem is erre vágyott. De legalább a homok nem olyan kemény terep! Nézzük a pozitív oldalát!

Békés délutánt, esetleg csajozást terveztem a parton, így ehhez mérten strandpapucsban, trikóban és sortban feszítve lézengtem a környéken. Természetesen napszemüveg is dukált az outfithez, hogy menőbbnek hasson. Persze legtöbbször nincs szükségem ilyen kisstílű trükkökre, de néhány butácskább leányt gyorsan kardvégre lehet húzni egy ilyeyn dobással.
Meglehetősen nyugis a környék, gond egy szál se, a víz hullámzik, néha a lábamat mossa, ahogy mellette haladok. Egy rövid időre megtorpanok, hogy szemrevételezzem a közeli bárban ülő felhozatalt, amikor valami zajra leszek figyelmes a közelből. Próbálom kivenni, hogy mi a piaci hangoskodás forrása, de csak akkor sikerül rájönnöm, mikor már belátható időn belül megtörténik a becsapódás és esélyem nincs a menekülésre. Négy kutya és egy lány teljes testsúlyával rongyol bele az aurámba és döntenek le a lábamról. Most már kezdem átérezni, hogy mit érezhetett Maisey pár nappal ez előtt, amikor átgázoltam rajta teljesen véletlenül...
Elterülök a homokban, a szemüveg is lerepül a fejemről és kicsit nehezen veszek levegőt, hogy rám zuhant az ismeretlen. A kutyák közben a fejem körül ugrálnak és ugatnak, nem törődve azzal, hogy esetleg belelépnek az arcomba. Becsukom hát a szemem, kiterülök és csak reménykedem benne, hogy nem fog egyik sem levizelni...
-Semmi baj. - Hazudom az éppen erősen szabadkozó csajnak. Hát így sem próbáltak még megismerni, az tény.
-Nem, nem igazán. Nem igazán kapok levegőt. - Fejtem ki a "Jól vagy?" kérdésre a bővebb válaszom, amit ki tudok préselni. Természetesen nem vagyok annyira puhány, hogy ne bírjak el egy lányt, de valljuk meg, ez azért erősen nehezített körülmény, hogy a mellkasomon fekszik majdnem teljes súlyával.
-Nem, csak szállj le rólam! - Dehogy ütöttem meg magam. Az tény, hogy belecsapódtam a homokba, de túl fogom élni.
-Ha lehet... - Finomítok egy kicsit a kérésemen, hogy ne tűnjek burtálisan bunkónak. Tény, hogy az vagyok, de néha a látszatot meg kell adni.
Amint a leányzó lekászálódik rólam, felülök és tenyeremmel megtámasztom magam a homokban.

- Ó... - Állapította meg, amikor a férfi megjegyezte, hogy nem kap levegőt. Ilyesmire igazából nem is gondolt, nagy szemekkel nézett rá. - Ó! - Mondta kissé hangosabban, amikor ismét fel lett szólítva, hogy kászálódjon le róla. Pillogott párat, miközben feltápászkodott a homokból és közben kicsit leporolgatta magát, rá is jutott bőven. Ahogy belegondolt, mennyire szürreális ez a helyzet, elkezdett nevetni. Persze, mert egy napja sem telhet el ilyesmi nélkül! Nem, bizony, neki mindig hülye helyzetekbe kell keverednie és bocsánatot kérni. Nem bír nem nevetni egy jót, majd amikor összeszedi magát, vesz egy nagy levegőt.
- Most igazán letaglózó voltam, mi? - Kérdezte szélesen vigyorogva, miközben a kutyákat maga mellé parancsolta, nagyon érdeklődtek Mark iránt, de egyelőre még az elszalasztott cica miatt panaszkodtak. Szóval Demetria a kezeit nyújtotta a férfi felé, hogy felsegíthesse őt a homokból, ha már odajuttatta. Még mindig nem tudott szabadulni a vigyorától, ettől függetlenül tényleg sajnálta, hogy kellemetlenséget okozott. Bár a férfi elmondása szerint egész jól volt. Már csak a nedves kutyanóziktól kell tartania, amíg a földön van.
- Nagyon sajnálom. - Mosolyodott el végül barátságosan. - Majd kárpótollak valahogy, jó? És megtanulom féken tartani a kis ördögöket. - Bökött fejével a kis dögök felé, akik lelkesen körberajongták a lányt, ahogy leguggolt hozzájuk, hogy megsimogassa őket. Persze, mutatóujjával ejnye-bejnyézett, de ki tud ezekre a kis szőrpamacsokra haragudni? Ő aztán biztos nem, még emberekre sem tud hosszan neheztelni, nemhogy cuki kutyuskákra.
- Öhm... - Gondolkodott azon, mivel is tehetné jóvá, amit csinált. Körbepillantott, de egyelőre semmi igazán jó ötlete nem volt, kissé széttárta karjait. - Tudod mit? Meghívlak valamire, amit csak szeretnél? Jó üzlet, nem? - Mosolygott rá bájosan.

Hála az égnek Demetria elég hamar kapcsol, és le is kászálódik rólam, hogy végre egy jó mély lélegzethez juthassak. Nem éppen egy krumpliszsák a lány, és simán el is bírnám más helyzetben, de azért belém csapódva nem vagyok éppen a legnagyobb erőművész. Egy szó, mint száz, a legjobb érzés végre rendesen levegőhöz jutni, amikor végre kicsit felülhetek és megtámaszkodhatok...
-A szó legszorosabb értelmében! - Hagyom meg mosolyogva. Őszintén szólva igen. Elég letaglózó. A minimum, hogy Maisey-nek beszámolok egy kis "Bocs" ajándék keretén belül. Valóban sz*r érzés, hogyha az embert váratlanul eltarolják nyílt terepen.
Apropó fekália... Hogy, hogy nem, az egyik kis dög idő közben a dolgát is itt végezte, ha már a macskáról lemaradt, gondolta kakil a fejemre. Öröm az ürömben, hogy legalább nem találta el a fejem, viszont szépen sikerült beletenyerelnem. Erre meg csak akkor jövök rá, amikor a segítségként nyújtott kéz felé emelem az enyémet. Na nem mintha arra lenne szükségem, hogy felsegítsenek, csak jó kontakt egy csinos lánnyal. Az érzésem viszont talán nem fog csalni, ha azt állítom előre, hogy így nem feltétlen fog felsegíteni.
-Bakker. Azt hiszem a segítő kezed ez úttal nem veszem igénybe. - Irányítom más felé a nyújtás mozdulatát, és próbálom a homokba törölni magam körül. Naná, hogy siker nem fogja koronázni a próbálkozásaimat, hiszen a homok apró szemcséi csak szépen egymás után rakódnak és keverednek bele a kezemen lévő kulimászba, így csak egy szép, homokkal gazdagított krémecskévé alakul. Fincsi.
-A kárpótlásom a minimum ezek után! - Mutatom felé a finoman szólva is kutyasz*ros kezemet. Halvány mosoly azért van az arcomon, de a kutyagumi bűze kicsit tompítja az ismeretség okozta vidámságom. Ötlet gyanánt, ha már vízközelben vagyunk, megpróbálom lemosni. Gondolom én. Körbepillogva magam körül a tiszta kezemmel felszedem a széthagyott napszemüvegem, amit a trikómba tűzök, majd irány a víz és a remény, hogy le tudom mosni. A szaga még meg fog maradni, de még mindig jobb, mint hagyni, hogy rászáradjon ebben a melegben...
Szerencsémre próbálkozásomat siker koronázza, és legalább maga az anyag lejön a tenyeremről és az ujjaim közül. A körmeim alól már nehezebben fogom kiszedni, de jelenleg ez is több a semminél. Persze a szagról azért ne nyissunk vitát, nem rózsaillat, annyi szent. Már akkor is sz*r lehetett, mielőtt a kutya megette azt, amiből ez lett...
-Még mindig rohadt büdös, de legalább lejött! - Mutogatok a támadás érte mancsomra.
-A meghívást hagyjuk későbbre, nem volna kedvem így beülni sehová. Inkább adj két kutyát és mondd, hogy tudsz megoldást erre a szagra... - Azt már nem teszem hozzá, hogy elég hülyén érezném magam, ha ő fizetne nekem bármit is, így ezt alapban is elvetném ilyen formában, viszont a jelenlegi ürülékszagú kezemmel nem hiszem, hogy jó szemmel néznének rám akármelyik parti vendéglátó egységben. Inkább csak abban reménykedem, hogy a csaj a közelben lakik és van egy hektó szappanja...

- Akkor jó. - Fejezte be a nevetést, vigyorogva, mint egy vadalma. Na igen, a letaglózás és ő... általában nem ilyen és sokkal rosszabbul érzi magát az ilyen balesetek miatt. De ő sem lehet mindig szorongásokkal teli, nem remeghet folyton a gyomra, nem gázolhat át rajta minden olyan egyszerűen. Nem ám, most egyszerűen elengedte magát, jó kedve van, nem tragédiaként fogja fel az egészet.
Az már kevésbé cuki, amikor az egyik kutya könnyít magán Mark mellett, ő pedig éppen beletenyerel a dolgok közepébe. Demi amikor meglátja, mi történt, csak nagy szemekkel néz, egyik kezét az ajkai elé emeli, hogy ne mondjon semmit inkább. Jobb lesz, ha most befogja, szó szerint. Aztán amikor Mark azt mondja, hogy inkább nem veszi igénybe a segítő kezet, nem bírja ki és kitör belőle a röhögés.
- Jézusom, ez most... ez most komolyan velünk történik? - Kérdezte nevetve, miközben a férfit nézte, ahogy a homok után a vízzel próbálja leöblíteni a kezecskéjét. Nem hiszi el, hogy ez nem valami előre megírt, mesterkélt történet, ami valamelyik író fejéből pattant ki. Pedig nincs is messze az igazságtól, csak a legjobb, legironikusabb író igazgatja a történteket: a sors. Ő pedig elővesz egy kesztyűt és egy zacskót, hogy a maradék kutyagumit alaposan elcsomagolhassa, és végül az egyik közeli kukába ki is dobhassa. Nem hagyhatja csak úgy, mindenfelé, hiszen akkor mindenki belelépne. Fujj, az nem lenne jó. Viszont Mark lassan visszatér, győztesen a csatából, tiszta manccsal, bár kissé büdösen. Ő vigyorog rá és amikor kéri, odaad neki két pórázt, hogy vigyázzon rájuk. Amúgy meglehetősen nyugodt állatkák és hozzá vannak szokva a sétához... egészen amíg macskát nem látnak.
- Vigyázz rájuk, kérlek, még csak nem is... nem is az én kutyáim. - Kuncog tovább a helyzet komikumán, jobbat már nem tud, csak nevetgélni. És közben válláról félig leakasztja a táskáját. A női táska rejtelmeibe beleássa magát, egészen mélyre sikerül kaparnia, mire megtalálja, mit keresett, majd kiveszi az átlátszó gélt tartalmazó üvegcsét. Tenyereivel alulról-felülről megtámasztja és villantja a milliódolláros mosolyt, mintha egy reklámban lenne.
- Narancs illatú kézfertőtlenítő, tádááá! Használd nyugodtan, szerintem jó lesz. - Mosolygott rá és adta oda neki végül, hogy ne csak az orra előtt húzgálja a mézes madzagot. Közben azt nézte, hogy ketten, két-két kutyával talán könnyebben bánnak, mint ő egyedül néggyel.
- Hmm, jól mutatsz a kutyusokkal, beszállsz a kutyasétáltató bizniszbe? Bár jelenleg én vezetem a piacot. - Vigyorgott rá szélesen.

-Hát, kétlem, hogy ez csak egy rossz álom! - Válaszolok a lassan röhögéstől, földön fetrengő lánynak. Bár én is annyira jól mulatnék, mint ő. Úgy tűnik a szerencse csillagom nem ma fog felragyoni. Na persze a legszarabb helyzetből is próbálom kihozni a legjobbat. Történetesen Demi elég csinos, és aranyos, ahogy nevet. Elég lazának is tűnik a helyezt kezeléséből ítélve, így aztán ideje bevetni magam. A kutyákkal amúgy is jól lehet csajozni, azt mondják. Lehet, hogy pasizni is? Na persze mindent a maga idejében.
A felém nyújtott pórázokat a "balesetes" kezével veszem át. Szagoljátok, amit csináltatok, kis dögök!Úgyis azt mondják, a kutyák orra tízszer érzékenyebb az emberénél. Bőven érezhetik azt a finom szagot, amit én is, még akkor is, ha eltartom magam mellett a pórázokat, mintha húznának a kutyák. Naná. Senkinek nem tűnik fel, hogy a lábamnál áll két kis padlócirkáló és nem mennek sehová.
-Akkor mégis mit keresel ennyi kutyával egy helyen? - Totál azt hittem, hogy az ő kutyái, csak éppen nem bír velük. Részben el is könyveltem, hogy minek valakinek ennyi kutya, ha nem bírja őket egyszerre sétáltatni, de ezek szerint nem erről van szó.
Az persze nem kérdés, hogy vigyázok rájuk, hiszen mit is tehetnék velük? Max rálépek, de talán sikerülni fog ezt elkerülni.
-Frankó! - Vigyorgok a lányra, aki épp a tv-shopban érzi magát a kis tubusos cuccával. Hihetetlen aranyosnak és viccesnek tartom. Néha kicsit esetlennek, de pont ettől vicces.
A kutyák pórázát az alkaromra húzom, majd tartom a mancsom, hogy nyomjanak bele egy kis anyagot, amit elkenegetve megszűnik a szag. Valahogy nehéz lenne átvenni és magamnak nyomogatni, miközben tartom a kutyákat. Visszaadva a pórázokat pedig attól kéne tartanom, hogy egy ismételt macskatámadás esetén még valaki letámadnak a kis ördögfattyak.
A műveletet kivitelezvén pedig jó narancsillatot kezd árasztani a kezem. Nem a legjobb, de sokkal jobb az előzőnél. Na persze nem fogom tisztának érezni a kezem, de bőven jó, hogy ne gondolják azt a közelemben lévők, hogy kutyaürülékszagom van.
-Kösz. Legközelebb beleírom az önéletrajzomba! "Jól mutat kutyákkal" - Tartom magam elé a bal kezem, és úgy teszek, mintha egy szalagot rajzolnék a levegőbe, ami a feliratot tartalmazza. Tiszta Hollywoodi csillogás. Pénz szagot érzek a levegőben.
-Azt hiszem meghagyom neked a munka javát, de most az egyszer kisegítelek. - Villantom rá a legszebb vigyorom. Nem engedhetem meg, hogy a kutyák elhúzzák és csak úgy elszalassza, mielőtt még megtudnám a nevét.
-Egyébként Mark vagyok! - Kezem nem nyújtom, lévén a jobbom az, amivel a végtermékbe tenyereltem, és nem érezném helyén valónak, ha kezet akarnék rázni.

- Anya szervezte, nyári melónak. A környéken lévő idősek és/vagy lusták kutyáival sétálgatok, jobb, mint a semmi. - Vonta meg a vállát mosolyogva, bár neki ez csaknem álommeló volt. Igazából ezt csinálta minden nap, most csak kutyákkal együtt csinálja és fizetnek neki. Miért is ne, tök jó üzlet. Nem mintha annyira szüksége lenne a pénzre, inkább arra, hogy valami hasznosabbal töltse el az idejét. Nem az ő stílusa az egész nyaras láblógatás, persze, nem is akar olyan elfoglalt lenni, hogy ne legyen ideje arra, amit szeret csinálni.
Mark úgy tűnik, örül a kézfertőtlenítőnek, nyom is egy jó adagot belőle a kezére és így legalább már narancsosabb illata van. Demetria elteszi a maradékot, csendben várja, hogy a férfi befejezze a fertőtlenítést. Közben leguggol kicsit a kutyuskákhoz és megsimogatja őket, hiszen sétálniuk kéne, de most tartanak egy kis kényszerpihenőt. Na meg olyan aranyosak és pihe-puhák, nem tud nekik hosszú távon ellenállni. Hiába, a vajszívét egy-két tekintettel meg tudják olvasztani, még csak nem is haragszik rájuk a macskakergetés miatt. Amikor Mark megjegyzi, milyen módosítást tervez az életrajzába, felpillant és elneveti magát. Lassan fel is áll, hogy ne kelljen kitörnie a nyakát, ha rá akar nézni.
- Én biztosan felvennélek. - Vigyorgott rá szélesen, miközben felmutatta neki hüvelykujját. Örül neki, hogy már a férfi is vigyorod és kevésbé mérgelődik a történtek miatt. Semmi baj, megoldották, tovább kell lépni, legalábbis Demetria biztosan így gondolja. Ma ilyen napja van, könnyen, lazán vesz mindent, magát az életet is.
- Ez nagyon kedves tőled. - Mosolygott rá, amikor azt mondta, ma kisegíti. - Mivel érdemeltem ki? Titkon mazochista vagy és szereted, ha kutyás lányok törnek az életedre? - Kérdezte immár vigyorogva, hiszen nem tudja, mivel szolgált rá Mark kedvességére és előzékenységére. Arra nem gondolt, hogy csupán azért, mert egy kedves, attraktív lányka. Igazából előbb gondolt volna arra, hogy a kutyagumi ellenére is bírja a blökiket, vagy jól esne neki egy séta. Esetleg csak nem szeret egyedül lenni, bár talán ez a legkevésbé valószínű, akkor az ismerőseire tapadna, nem pont rá, akit most ismert meg. Bár ki tudja, talán már ő is az ismerősének számít. Feltéve, ha elárulja a nevét.
- Ne haragudj, el is felejtettem bemutatkozni. - Nevetgélt kicsit zavartan, majd rámosolygott. - Demetria Smith vagyok, nagyon örülök a találkozásnak. Nos, Mark, akkor velünk tartasz a mai sétánk alkalmával? - Kérdezte féloldalas mosollyal, egyik szemöldökét felvonva, miközben lassan elindult az eredeti útvonalon. Nemsokára le kéne adnia a kutyusokat, de még elég messze vannak. Amúgy nem volt kérdés, hogy a férfi jön-e, hiszen nála van két kutyuska, ami nélkül Demetria sem megy sehova.

-Értem már! - Szóval melózik. Akkor már érthető, hogy mire a négy kutya, amit nem tud egyszerre megzabolázni. Ettől függetlenül talán szüksége lenne egy segítő társra, és max megfelezik a bevételt, vagy különböző időkben sétáltatja a dögöket, de ez így egyszerre nem fog menni. Minen esetre nem fogok beledumálni, ez az ő biznisze, neki kell megoldania. Bár az is lehet, hogy direkt tarol le pasikat, hátha valamelyiket felszedheti. Cseles kis leányzó, meg kell hagyni.
-Észben tartom! - Villantok egy 1000 Wattos vigyort, hogy még meggyőzőbb legyek. Kérdés, hogy milyen melóra alkalmazna. A kutyák egy ideig elmennek, de valami mellékállást is szívesen vállal a ház körül.
-Nem, nem vagyok mazochista, de egy ilyen kedves mosolynak nem tudok ellenállni. - Meglehetősen nyálas, de miért ne? Talán Deminek bejön. Na meg tényleg nagyon kis cuki lány. Nem olthatja le, hogy mekkora béna és hagyhatja faképnél mindenki előtt. Nem. Lányokkal így nem bánunk.
-Demetria! - Ismétlem halkan a nevet, hogy elraktározódhasson a memóriámba.
-Természetesen. Merre lesz a menet? - Érdeklődöm, hátha már van kijelölt útvonal a kutyasétáltatásra. Igazából nincs bajom a kutyákkal azon túl, hogy ezek itt letaroltak és a dolgukat is nem jó helyen végezték. Még talán aranyosnak is lehet őket nevezni, de mértékkel.

- Ó, nem mintha én... olyan tapasztalt lennék állásinterjúk kapcsán vagy valami. - Magyarázza gyorsan visszakozva, hiszen nem olyan bölcs ebben a témában. Bár valószínűleg Marknak van valami fogalma róla, hiszen a kutyasétáltatás nem valami nagy biznisz. Amúgy sem néz ki egy üzletasszonynak, jobban jár, ha nem tőle kér tanácsokat.
- De eddigi tapasztalataim szerint a gyerekek és az állatok az aduászok, szóval, írd csak bele! - Biztatta őt vigyorogva, finoman meg is érintette a vállát párszor, bár nem nevezném ütögetésnek. Nem mintha ő tudna akkorát ütni, de akarni sem akar, viszont csábosan vigyorog továbbra is. Bár nem biztos, hogy Marknak szüksége van munkára, mégis, ha így jönne ki a lépés, biztos, hogy nem Demitől kell tanácsokat kérnie. Valaki tapasztaltabb, felnőttebb személytől okosabb dolog lenne.
- Hát ezt kár volt mondani, a végén még kihasználom. - Nevetgélt kicsit, mert persze hülyeségből mondta. A fiúnak szerencséje van, hogy egy olyan lánnyal hozta össze a sors, mint Demetria, aki tényleg csak viccből mondja ezeket. És még ha a legtöbb emberre jó hatással is van és el is bűvöli őket, akkor sem használja rossz célokra. Már nagyon, nagyon sokra vihette volna vele, ha kicsit élelmesebb, de sajnos nem. Mondhatni egyáltalán nem életrevaló hölgyemény.
- Tudom, fura, de görög név, az édesanyám görög. - Magyarázza, hiszen Amerikában nem jellemző az, hogy mindenki vágja a görög neveket. Igazából ő is csak anyukája lévén került közelebb a kultúrához, a normál élete során pár említésnél többet nem is tudna róluk. Ezt egy elég szomorú dolognak tartja, de nem tanulhatnak minden európai országról részletesen, ugye?
- Hát, csak itt a parton sétálunk kicsit, aztán hazafelé, leadjuk őket a boldog gazdiknak. - Mosolygott kedvesen, miközben magyarázta, merre mennek, hiszen nem is indult el olyan régen. - De a macskákkal jó lesz vigyázni. - Kuncognia kell, nem biztos benne, de őt lehet, hogy még ez a két kis padlócirkáló is elrántja, ha lát valamit. Nem baj, majd így gyűjti a kutyasétáltató társait, a következőnek is egy masszív fiút céloztat majd meg. Ő megkapja a másik kettőt, Demetria meg majd sétáltatja a fiúkat. Csodálatos álmok, nem?
- És te mit csináltál a parton? - Kérdezte csak úgy, mellékesen.

Olyan kedvesen magyarázkodik, hogy csak mosolyogva bólogatni tudok. Ritkán találkozik az ember fia ilyen kedves teremtéssel.
-Szóval előny a baby és kutyasitter? Most már mindent értek! - Teszek úgy, mintha megvilágosodtam volna.
-Hogy én erre eddig nem gondoltam! - Jobbára eddig mindig volt melóm, az mellékes, hogy milyen eredetűek. Sosem volt szükségem állásinterjúkra és önéletrajzosdira. Viszont már csak egy évem van, és nem biztos, hogy meg tudok majd élni a mellékes kis seftelésből... Ideje lesz ilyen téren is elgondolkodni. Lehet, hogy Demi lesz a jó üzlettárs... Ezt persze én sem gondolhatom komolyan, de sose mondjam, hogy soha, ugye...
A kacérkodó mosolya egyébként hamar megfog. Huncut egy csaj, és én szeretem az ilyet. Remélem a szívét nem kell összetörnöm.
-Túl kedvesnek tűnsz ahhoz, hogy bármit és bárkit is kihasználj! - Próbálok bókolni. Persze az más tészta, hogy úgy vélem, ha négy kutyussal nem tud elbánni, akkor velem főleg nem fog. Meglepetések ugyan érhetnek, hisz a női rafinériatár igen széles.
-Nem, nem furának nevezném. Inkább különlegesnek. Egyébként le mertem volna fogadni, hogy van benned valami mediterrán vér! A mediterrán lányok nagyon csinosak. - Oh, micsoda burkolt, kedveskedő bók! Még a végén úgy fogunk itt elolvadni a cukormáztól, mint egy marcipán figura. Kezdek kicsit túlzásba esni, de mit lehet tenni, ha ilyen kedves lányokkal futok össze? Semmit...
-Vettem! - Szalutálok a terv elfogadására. Nem tűnik nagy túrának, és néha nekem is belefér, hogy tegyek valami jót a környezetemben.
-A macskák pedig kétlem, hogy gondot jelentenek. Ketten már biztos elbánunk velük! - Naná, kevesebb kutya, kevesebb súly, kevesebb erő a húzáshoz, ha pedig mégis el akarnák rántani Demit, majd elkapom és a karjaimba omolhat hálája jeléül, míg a kutyák elszaladnak a naplementében a macska után... Már csak a hirtelen felbukkanó pincér hiányozna a pezsgővel, meg az eperrel... és persze az, hogy felébredjen mindenki a hollywoodi filmsztoriból...
-Szert akartam tenni egy kis barnaságra, de valahogy másképp képzeltem el, mint ahogy megvalósult... - Vigyorom szélesre húzódik, szinte már nevetek. Igen, ez egy kakis poén volt. Woohooo.

- Igen, abszolút előny. - Vigyorodott el, ahogy elengedte a fantáziáját. - Figyelj, akár egy csajozási tippekkel foglalkozó vállalkozást is felvirágoztathatnák ennek a jegyében. Éljenek a babák és a kutyák! - Nevetgélt, miközben magasba lendítette szavad kezecskéjét és jóízűen nevetett. Na jó, volt benne egy kis túlzás, de tapasztalatai szerint a női szíveket könnyek meg lehet enyhíteni a cuki dolgokkal. És most nem csak a sajátjára gondol, úgy általában nőtársaiéra is. A babák és az állatkák viszont cukik, legalábbis szerinte, őt abszolút meg lehet fogni vele.
- Tényleg nem tenném, de nem tudtam, hogy lerí rólam. - Nevetgélt magán újra, néha szereti abba a hitbe ringatni magát, hogy nem nyitott könyv a többi ember előtt. De. Az. És ezzel nem lehet vitatkozni, nem is nagyon akar. Ő nem bánja, nincsenek sötét titkai, amiket rejtegetnie kéne, legalábbis a személyiségében biztosan nem. Vagy olyan nem, amit el tudna titkolni, például látszik rajta, hogy kicsit flúgos, néha furán is viselkedik, amikor megihleti valami, de sebaj, ő együtt tud élni vele. Úgyis mindig lesznek olyanok, akik elfogadják így is.
- Ezek szerint csinosnak tartasz? - Vigyorodott el végül, miközben kihámozta a lényeget a mondanivalóból. - Köszönöm. - Mosolygott bájosan a fiúra, miközben megadta az útirányt, jó kapitányként bepötyögte a navigációba a koordinátákat és máris útra kelhettek a kutyusok társaságában, a csupa napfényben, a part felől lengedező meleg szélben. Demetria pedig úgy érezte, ez egy tökéletes délután, sok-sok nevetéssel, boldogsággal. Imádta az ilyesmit, biztos volt benne, hogy egy szép emlék lesz.
- Rendben, de ha megint el akarnak sodorni, akkor fogj meg engem is! - Kérte vigyorogva, hiszen ha már olyan biztos volt benne, hogy nem lesz baj, akkor inkább belé kapaszkodjon, ő nem engedi a saját kutyáit. De őt túl könnyű elhúzni, horgonynak nem menne el. Ez pedig kicsit elkeserítő, hiszen az alkata miatt elesik egy ilyen csodálatos lehetőségtől. Micsoda diszkrimináció.
Aztán kell neki egy másodperc, mire leesett, Mark mit is akar mondani. De akkor kitört belőle a nevetés, egyik kezét finoman a hasára simította, hiszen a rekeszizmai már kezdték túldolgozni magukat ma. Úgy érzi magát, mintha órák óta folyamatosan nevetne, ez pedig olyan jó érzés. Kellemes, csaknem fáradt érzés, de mégis imádja, egyszerűen imádja.
- Még egyszer sajnálom, hogy ennyi gondot okoztunk. - Mosolygott rá végül, miközben előtört notórius bocsánatkérő énje. Mindenki meneküljön! Főleg, mert azon gondolkodik, hogyan kárpótolhatná a fiút a balesetek sorozatáért, ha már nem hagyta, hogy meghívja valamire.

-Nem is rossz! "B" tervnek mindenképpen elraktározandó. - Vigyorgok a lányra. Őszintén szólva, ha nem lennék ennyire dörzsölt alak, még össze is jöhetne. Az viszont tény, hogy az egész famíliám rajtam röhögne. Ennél már csak az lenne komikusabb, ha éppen rendőrnek állnék. Minden esetre sosem tudhatom, hogy mit hoz az élet, és főként azok után, hogy az év végén valahogy rendezővé kéne avanzsálnom. Ha nem jön össze, még mindig megalakíthatom Demivel a vállalkozást. Szomorú, hogy a filmötletet már lelőtték mindebből...
-Nem rí, csak jó emberismerő vagyok! - Mosolygok a másikra. Igazából de. Mondjuk tény, hogy engem is meg lehetne téveszteni, nem is kicsit. Vannak igen csalafinta nők, akik úgy vezetnének az orromnál fogva, ahogy akarnak. Egyesek nagyon sokakat tudnak átverni...
-Kimondhatjuk nyíltani is, igen! Csinosnak tartalak! - Úgy látszik, hogy egy jókor elejtett bók mindig jól tud jönni. Tény, hogy ez utóbbi egész burkolt volt, de Demetriának így is átjött, és ez a lényeg. Egyébként pedig valóban nagyon csinos. Különleges arca van, és bírom hozzá ezt a pozitív kisugárzást. Százszor inkább egy kicsit flúgos, de vidám lány, mint egy tökéletesen viselkedő, de hisztis p*csa...
-Naná! Inkább a kutyákat eresztem el, mint hagyjam, hogy elrántsanak... - A kutyák majd hazaszaladnak, vagy majd összeszedjük őket. Legalább lesz egy még viccesebb délutánunk.
-Gondot? Dehogy. Barnaság helyett egy csinos lány társaságára tettem szert! Kell ennél több? - Megvillantom ezer wattos mosolyom, hogy még hihetőbb legyen, de nem kell rájátszanom. Megesik néha, hogy Fortuna nem csücsül a vállamon, de cserébe kaptam valami jobbat.

//yapp, E/1-es Demetria, remélem nem bánod : D és sajnálom a késői választ //

- Mi az "A" terved? - Kérdeztem végül, hiszen most éppen világmegváltó ötletet találtunk ki arra, hogy milyen vállalkozást kéne indítani. Tökre jó ötlet, én is mindig úgy olvadok a cuki apukáktól, nem tudom miért, de sokkal aranyosabbak egy babával a kezükben, mint mondjuk egy nő. Tudom, kicsit bizarr, de ez van, a baba javít minden összképen. De ettől még nem tudom, mit dolgozik, mi szeretne lenni, igazából semmit nem tudok, de nem baj, majd csak elmeséli nekem. Nem tűnik olyan zárkózottnak, hála istennek.
- Áááh, értem! És milyennek ismertél meg rövid, ámbár tartalmas ismerettségünk alatt? - Kérdeztem tőle vigyorogva, hiszen, ha már ilyen jó emberismerő, akkor elmondhatja, mit gondol még rólam. Biztos nagyon érdekes lesz mástól hallani, hogy milyen vagyok én. Mert nekem van fogalmam róla, milyen vagyok, de kívülről biztosan egész máshogy néz ki, de még mennyire. Meg amúgy is, elhiszem, hogy jó emberismerő, mert ha én ennyire nem vagyok az, akkor biztos van egy ellentétem, aki nagyon jó benne. Ha eltanulhatnám tőle, hogyan kell, talán nem csalódnék annyit, ez egy egészen használható technikának tűnik. Szóval izgatottan várom a válaszát, úgy pillogok rá.
- Köszönöm! - Vigyorgok ismét szélesen, jól esik hallani, még ha nem is hiszem el annyira, hogy csinos vagyok. De mindenkinek más az ideálja és ha Mark ízlésének megfelelek, nekem már az is hatalmas győzelem és megérdemlem a vállveregetést. Persze a valóságban hülyén nézne ki, de így gondolatban tökéletes, elégedett mosoly ül ki az arcomra, miközben sétálunk.
- Pedig amúgy olyan aranyos kutyuskák, sosem csinálnak rosszat. Talán érzik, hogy nem vagyok született vezető. - Kuncognom kell magamon, mert hát, valljuk be, nem fest valami jól az előző példa. Biztos bennem van a baj, hogy nem bírok parancsolni a kutyuskáknak. Talán nem fogadnak el falkavezérnek, de na, nem is vagyok az a tipikus falkavezér, valljuk be. Még csak úgy nem nézek ki, pedig lehet, hogy ha a lelkemet nem érzik meg, a kinézetem elég szigorú lenne, akkor hallgatnának. De így nincs esély.
- Nem tudom, kell? - Kérdeztem őszintén, mosolyogva. Nem mindenki olyan kis igényű.
- Szoktál álmodozni? Vannak álmaid? Nekem szinte csak azok vannak. - Magyarázom lelkesen, közben gesztikulálok kicsit. Na igen, gyakran eresztem el a valóságot, hogy kicsit elkalandozzak és egy sokkal kényelmesebb álomvilágban ébredjek fel. A képzelet különös dolog, én pedig úgy néz ki, tudok vele bánni, legalábbis ezt mondják. Viszont vannak álmaim a valósággal kapcsolatban is, bár inkább céloknak hívom őket. Így sokkal jobban megfoghatók és elérhetőbbnek tűnnek, mintha álmoknak hívom őket. Ezt olyan önmegváltós könyvben olvastam, tudjátok, a könyvesboltokban hosszú polcok foglalkoznak ilyenekkel. Bár én hiszek nekik, olyan hihetően mondják nekem el, hogy jó vagyok még valamire, hogy el is hiszem néha!

-Az "A" tev az, hogy rendező leszek... - Plusz lehet, hogy forgatókönyv író is, aztán meglátjuk, hogy mi lesz ebből a valóságban. Ha nem jön be, még kutyasétáltató lehetek B tervben, társulva Demihez.
-Kedvesnek, segítőkésznek, mosolygósnak, életvidámnak mindenképpen. - Kezdek felsorolásba, de ehhez még simán jöhetne a csinos, amit már kitárgyaltunk. Nem ismerjük egymást egy óránál régebb óta, így aztán túl sok minden nem jött le. De sokat mosolyog, a rossz helyzetekben is vidámnak tűnik, segített, hogy azért ne maradjon a kezem kutyaürülékes, és még kárpótolni is akart. Mindenképpen egy aranyos teremtés.
-Viszont nem túl jó szervező... - Nevetek fel, hogy kap valami kis rosszat is. Legalábbis nekem nem utal jó szervezésre, hogy 4 kutyussal mászkál, akiket el sem bír. Lehetne, hogy kettesével, vagy egymás után sétáltatja őket.
-A kutyákkal az a baj, hogy nem nagyon fogadnak el több vezetőt maguknak. Így aztán, ha a gazdájuk elég határozott, és kordában tudja őket tartani, ő lesz a vezető. Te innentől nem sokat tehetsz. A macska meg aztán a legtöbb kutyát próbára teszi, így nem feltétlen benned van a hiba.- Biztatom egy kicsit a másikat. Tény, hogy valóban nem egy vezető egyéniség, de néhány szobacirkálóval azért el lehet bírni, ha van az embernek elég ereje. Demi azért nem egy vasgyúró, így aztán egyáltalán nem hibáztatom a dologért.
-Nekem nem! - Vallom be őszintén. Valóban kicsik az igényeim és annyira azért nem szokott sikerem lenni a lányoknál, hogy elbízzam magam és egy kedves mosolynál többre vágyjak. Legalábbis elsőre.
-Persze. Aki azt mondja, hogy nem, az szerintem hazudik. Mindenki álmodozik valamiről. - A jövőjéről, egy új kapcsolatról, munkáról, vagy csak úgy, mi lenne ha... Valakik beleélik magukat a videójátékokba annyira, hogy az utcán is azt képzelik el. Ez is egy álmodozási forma.
-Szerintem ez hajt előre. Ha nincsenek álmaid, akkor mi hajt előre? A realisták célnak mondják, de amíg nem valósítod meg, csak álom, nem igaz? - Kedvesen mosolygok a másikra. Már megint kezdek túl komolyan beszélni, miközben egy egyszerű kérdést tettek fel. Néha úgy érzem, hogy egy próféta veszett el bennem, aki a világ gondjait kezdi fejtegetni arra a kérdésre, hogy milyen az idő.

- Rendező? Ó, mondd, hogy a Frances-re jársz és te is filmművészetis vagy! - Nevetgéltem, mert olyan lelkes lettem tőle. Nem is tudom, mit hittem, milyen pályát választott. Viszont ha igazam van, ha nem csalnak homályos és csalfa női érzékeim, akkor ő is sulitársam. Annyira jó, hogy összefutottam vele, bár talán kedvesebben is bemutatkozhattam volna, mint... szóval ez. Mármint értitek, a kutyák, meg a tarolás, meg a kaki. Nem egy díjnyertes bemutatkozó, de valahogy csak sikerült jól kihoznom magam belőle. Azt hiszem, ezt is elkönyvelem egy aprócska győzelemnek a mai napra és máris jobb érzéssel fogok este lefeküdni.
- Hú, ezek nagyon szépek, de igazából nem vagyok ám ilyen jó. - Nevetgéltem tovább jóízűen, mert olyan vicces volt hallani, hogy ilyen jókat mond rólam. Pedig nagyon nem ilyen vagyok. Önbizalomhiányos, túlaggódós, elkalandozó, naiva. Ezek sokkal inkább jellemeznek, legalábbis ahogy én látom magam.
- Na, ebben igazat adok! - Mondom vigyorogva, amikor hozzáteszi, hogy nem vagyok valami jó szervező. Valóban, ha lett volna egy kis sütnivalóm, nem így intézem a dolgot. De semmi baj már, mert jött Mark. Olyan rendes ember, még csak most ismertem meg, nem is akárhogy és mégis segít! Én is elmondhatnám neki a véleményem, de nem kérdezte és már sokan mondták, hogy néha úgy lerohanom az embereket. Én pedig nem akarok senkit lerohanni, a végén még félni fognak tőlem, azt meg végképp nem akarom.
- Kedves, hogy próbálsz vigasztalni. - Mosolyodtam el, amikor végighallgattam a mondanivalóját. - Azt hiszem, ha ezt akarom csinálni, jobban bele kell ásnom magam a kutyapszichológiába. Tudod, van az a műsor... nem is tudom, hogy hívják a hapsit, a csodálatos kutyadoki. És ő segít kezelni az ilyen nagyon problémás kutyákat, van macskás verziója is egy másik hapsival... azt hiszem, kevesebb tévét kéne néznem! - Bukik ki belőlem a nevetés, amikor rájövök, hogy tulajdonképpen mennyi rizsát nyomtam le helyből a műsorokról. A bátyám is mindig le akar tiltani a szappanoperákról meg ilyenekről, de én nem tehetek róla! Nem akarom nézni, de egyszerűen beszippant, leminimalizálja az agyi kapacitásomat és végem, már annyira sem vagyok gondolkodó lény, hogy továbbkapcsoljak. Tudom, hogy senki nem fogja elhinni nekem, de tényleg nem én akarom nézni őket.
- Ez nagyon jó, én is örülök az apró dolgoknak és ettől olyan boldog az életem! - Mosolyogva lelkendezek, miközben felemelem a kezeimet, illetve emelném, csak a póráz megállítja az egyiket. Ha erősebb lennék, valószínűleg már felrepítettem volna az egyik kutyuskát a levegőbe... hupszli. Bocsánatkérően pillogok le rájuk, de úgy látszik, meg sem érezték. Igazából nem is törődnek velem? Ez azért kicsit fáj.
- És te miről álmodozol? - Mire kimondtam, már késő volt átgondolni. De eskü, nem akartam én letámadni vagy ilyesmi, csak így jött ki és kibukott a kérdés. Mások szerint személyes, de én tök szívesen beszélek róla. Persze, erre mindig megkapom, hogy nem mindenki olyan, mint én, sőt... de ez csak azt jelenti, hogy egyedi vagyok, nem? De most mit csináljak, ha tényleg érdekelnek Mark álmai? Na mindegy, maximum bocsánatot kérek még vagy ezerszer, az be szokott válni.

-A Frances-re járok és filmművészetis vagyok. - Mondom engedelmeskedve a másiknak. A totális pókerarcot veszem fel, mintha csak ilyen jó fiú lennék, hogy ha azt mondják ugassak, akkor ugatok. Egy percig sem hat úgy, mintha tényleg oda járnék, de majd ha megdöbben, akkor jót nevetek, hogy háhá, bevette. Vagy nem.
-Áh, dehogynem. Az ellenségeiden kívül senki nem hajt a negatív tulajdonságaidra, ami szintén mindenkinek van, szóval hidd el, hogy ez az igazság, amit mondok! - Mosolygok biztatóan. Szerintem Demi akkor is ilyen. Tény, hogy kicsit naivnak is tűnik, de néha ki nem az? Ettől még lehet egy életvidám, kedves teremtés, aki igenis nagyon szeretetre méltó, még akkor is, ha túlaggódja a dolgokat. Nekem egyelőre nem tűnt fel az ilyesmi, pedig azért az ismerkedés sztorinkat simán túl lehetne aggódni. Tény, hogy ezt soha senki nem fogja nekünk elhinni, ha ezt egyszer bárkinek elmeséljük majd.
-Ez nem vigasztalás, ez tény! - Jó, persze, hogy egy kicsit vigasztalni is szeretném, de most minek tegyem le szegényt, amikor így is volt eddig elég baja? Minden esetre a problémák felét már megoldottam, így suhanhat tovább a vidám nap.
-Tudom! Az az olasz digó, nem? - Nekem sincs fogalmam sem róla hirtelen, hogy hogy is hívják az ipsét, de láttam már én is. Csak úgy jön megy, és mintha varázsolna, a dilis kutyákból hopp, valami tök más lesz. Az fix, hogy így szedi fel a csajait is. Ha a kutyákkal így tud bánni és ennyire szereti őket, akkor a nők fele már alapban is a lábánál hever. Hahh. Lehet, hogy elrontottam és kutyákkal kellett volna kezdenem a csajozást alapban is. Demi is említette, hogy a kutya, meg a kisbaba fél siker. A bébikhez viszont tényleg totál nem értek, szóval marad a kutya. Vennem kell egy kutyát.
Mikor nevetni kezd a másik, hogy túl sok műsort néz, én is elmosolyodom.
-Mindenkinek kell egy hobbi. Amíg életképes ember maradsz, ilyen csodaszép mosollyal, addig én fix, hogy megbocsátok neked! - Mivel nem élek vele, annyira nem érdekel, hogy mennyi tv-t néz, és szereintem a leendőbelije is max addig fog ezzel foglalkozni, míg kiderül, hogy a tv, vagy ő. Biztosan Demi is értelmesebb dolgot választana, ha úgy adódna. Jelenleg viszont biztos nincs jobb dolga, és ha őt ez teszi boldoggá, akkor kik mások, hogy ebben megállítsák?
Közben bízom benne, hogy a béna bókom is betalál és egy kicsit felenged, hogy a rizsázás sem feltétlen rossz dolog. Mellette legalább nem hal be a társalgás. Pörög, mosolyog és szinte beszippant a jó kedve, mint őt a tv. Jó ez így.
Hogy mitől ilyen boldog az élete, és hogy örül az apró dolgoknak, azt csak egy mosollyal nyugtázom. Jó dolog, ha valaki tud ezeknek örülni. Valószínűleg nincs az életében semmilyen nyomós rossz dolog, ami eltéríthetné, vagy brutál jól kezeli. Én nem vagyok az a vidám és boldog ember, mint aminek előadom magam, de egyszer ez is megváltozik, addig pedig ilyen kedves és szertelen emberkékkel veszem körül magam, akiktől feldobódhatok.
-Ez szerintem olyan dolog, hogy mindenki arról álmodik, ami nem adatott meg számára. Akinek nincs gyereke, az arra vágyik, akinek nincs pénze, az azt szeretne. Aki sosem nyaralt, az valami luxusnyaralásra vágyhat. Én is csak olyan dolgokról álmodom, amiket szeretnék megvalósítani, vagy amiket nem kaptam meg az életben és olyankor elképzelem, milyen lehetne. - Kicsit gyengének érzem most magam, hogy ezt így kiadtam, de konkrétumokat nem akarnék hozni. Minek magyarázzam valakinek, akinek vannak szülei, hogy mennyire hiányzik, hogy legyen anyám. Talán akkor nem hagyta volna, hogy ennyire elzüllött legyek, mint apa mellett. Sosem lehet tudni.

- Öhm... tényleg? - Akármilyen fapofával mondja, nem vagyok biztos benne, hogy tényleg azt mondta. Szóval most kissé kétségbeesetten pillantok rá, mert nem tudom, hogy csak én kényszerítettem rá a választ vagy tényleg a Francesre jár. Nem sokáig tudja majd titkolni, mert ha jól sejtem, akkor biztosan találkozni fogunk az egyetemen. De aztán elneveti magát, hogy bevettem, én meg csak vigyorogva rázom meg egy kicsit a fejem.
- Na jó, most teljesen megetettél. - Nevetgélek, mert tényleg teljesen elbizonytalanodtam. Ügyesen színészkedik szerintem, bár azt mondta, nem színész akar lenni, szerintem még azon a pályán is teremnének neki babérok. Bár jobb úgysem lehet soha, mint Sebastian, a bátyuskám, de attól még lehet ő is nagyon jó.
- Rendben, elhiszem neked! - Mondom végül mosolyogva, megadom magam. Abszolút övé a győzelem, igaza van, mindenkinek vannak negatív tulajdonságai. És tényleg, csak nem mindegy, ki mennyire mutatja. Remélem én jól tudom az enyémeket rejtegetni, akkor talán jobban kedvelnek az emberek, vagy legalábbis kevésbé idegesítem őket.
- Tény? Húhaaa! - Vigyorgok, mert nagyon komolyan hangzik, ahhoz képest, hogy mennyire lazának érzem magam. Ma ilyen napom van, amikor vigyorgok a világba és nem érdekel, ki mit gondol rólam. Ami nagy szó nálam, de egyszer-egyszer azért belefér. De azért remélem, nem sok embert zavarok... a fenébe, elszúrtam!
- Öhm... igen, azt hiszem ő az. A csodálatos kutyadoki. - Teszem hozzá a titulusát mosolyogva, mert tökre szeretem a műsorát, olyan érdekes dolgokat szokott mesélni a kutyákról. Ezért szeretem őket annyira, de nekem otthon csak egy cicám van, azt sem nézi jó szemmel a család többi tagja, nem vagyunk nagy állatkások. Így marad a kutyaséta, mint mindig.
- De jó! - Nevetek rá, amikor azt mondja, ilyen szép mosollyal bármit megbocsájt nekem. Olyan kedves, legszívesebben megölelgetném, de figyelmeztetnem kell magam, hogy az emberek nem szeretik, ha túl közvetlen vagyok és ölelgetem őket. Pedig az olyan jó dolog, de nem akarom elrontani az egészet ilyesmivel, olyan jól érzem magam.
Aztán az álmokra terelődik a beszélgetés és úgy látszik, vamai nem túl kellemes témába nyúltam, mert Mark komolyabban beszél, én az arcát fürkészem, hátha le tudok valamit olvasni róla. Kicsit aggódom azért, hogy valami rosszat csináltam, de végül csak elmosolyodok. De nem bírom ki, hogy ne érintsem meg a karját beszéd közben.
- Ez olyan csodálatos, az emberi lélek olyan csodálatos. - Válaszolom mosolyogva. - Mindig azon dolgozik, hogyan lehetne nekünk jobb és így folyamatosan vágyakat, célokat ad nekünk, hogy tovább mozoghassunk. Csodálatos! - Mosolygok rá szélesen, mert szerintem addig jó, amíg az embernek vannak álmai, vágyai, vannak hiányai. Nem égett ki, nem érzi azt, hogy mindene megvan, mégsem boldog. Még mindig viszketnek a karjaim, hogy megöleljem Markot, mert olyan kedves tőlem, hogy ilyesmiket mondott.
- Nekem ha rossz napom van, akkor kimegyek a kedvenc helyemre, nézem az eget és elképzelem, hogy máshol vagyok, más vagyok. Felhőnek képzelem magam, vagy egy fűszálnak, egy gondtalan méhecskének, aki dong a mezőn. Akármi másnak, és ez megnyugtat, ellazít, erőt ad ahhoz, hogy ha visszatérek a valóságba, akkor mindent folytassak. - Mosolygok tovább, mert elárulom neki a technikám, nem olyan titkos. Nyugodtan kipróbálhatja, mert nekem nagyon jól bevált. Talán a hiányérzetet, a szomorúságot is csökkenti, vagy éppen kielégíti a vágyakat, ha azt képzeljük, megvan minden. Vagy még több sóvárgást okoz? Nem is tudom.

Annyira aranyosan kérdezi, hogy "Tényleg?", hogy nem tudom tovább játszani az engedelmeskedő, fapofát, csak elnevetem magam. Ebből persze rögtön rájöhet, hogy csak kamuztam. Jobban mondva igazat mondtam! Ki érti ezt...
-Végülis nem, mert tényleg oda járok, de kihagyhatatlan volt, hogy úgy tegyek, mintha csak engedelmességből mondtam volna! - Vallom be, egy kicsit szánom bánom arccal, de azért még mindig ott bujkál a mosoly a szám szegletében.
Hogy hisz nekem azt szintén csak egy mosollyal nyugtázom. Ha igazam van, hát igazam van. Ennyi... Zárjuk is a témát.
-Láttam már én is. Néha azért olyan, mintha varázsolna, nem? - Mármint a kutyadoki. Olyan dolgokat csinál, hogy észre sem veszed és a kutya máris kezesbáráty, pedig az előbb le akarta tépni a lábad! Ki érti ezt? Minden esetre jó, amit csinál és még jól meg is lehet belőle élni. Lehet, hogy nekem is valami ilyet kellett volna választani. A csodálatos kacsa pásztor, vagy ilyesmi.
Úgy mellékesen pedig továbbra is a másik mellett haladok, a kutyákat magam mellett tartva, már amennyire ezeket a szobacirkálókat kordában lehet tartani. Kedves lány ez a Demi és könnyű mosolyra fakasztani, meg örömet okozni neki. Bár mindenki ilyen kis vidám lenne. Bár akkor meg az lenne unalmas. Minden esetre jól érzem magam a társaságában és örülök, hogy tetszenek neki a bókjaim. Én már csak ilyen kis bókolgatós vagyok, annak ellenére, hogy manapság nem ez az igénye a lányoknak, és én sem vagyok ennyire cuki, mint amennyire elő tudom magam adni...
Amikor kicsit komolyabb témához érünk és próbálom nem túl fájdalmasan előadni az álmaimat, akkor egy kicsit változik a légkör. Legalábbis számomra. Demi megérint és valami földöntúli mosollyal kezd áradozni a lélek csodálatosságáról. Hirtelen úgy megbabonáz vele, mintha valami prédikátor tolná a legújabb szlogenjét, hogy miért jó nekem, ha Krisztus a közelemben van. Így aztán egy kicsit csak bámulok rá, aztán elmosolyodom. Valószínűleg csak egy nagyon lelkes leány, nem pedig valami térítési mánia lett úrrá és löki be a következő pillanatban majd, hogy az XY egyház és/vagy közösség nagy segítségemre lenne.
Szerencsére ez nem következik be, inkább csak egy tanácsot ad.
-Szóval, ha kimegyek a rétre és fűnek képzelem magam, jobb lesz? - Kicsit csipkelődős vagyok, de annyira tetszett a hasonlat. Azt hittem majd valami olyat mondd, hogy képzeljem el, hogy van anyám és milyen lenne úgy az élet, de merőben más perspektíva, hogy képzeljem magam fűnek.
-Mellékesen kétlem, hogy a méhecskék gondtalanok. Gondold végig! Mindig van egy királynő, aki folyton csapkodja őket a képzeletbeli ostorral, hogy még több virágport hozzanak, vagy ennyi volt a pályafutásuk! Dolgozhatnak látástól vakulásig és néha még emberekbe is botlanak, akik csapkodnak feléjük, megtámadják őket, pedig csak le akarnak szállni esetlegesen a hajadba, hogy pihenjenek egy kört. - Próbálom oldani egy kicsit a feszkót, mert ritkán tudok komoly maradni huzamosabb ideig, és a méhek is megihlettek. Maximum itt kéri el tőlem a pórázakat és menekül el sikítva, hogy egy őrült vagyok, de természetesen érthető lenne a reakció.