Őszinte akarok lenni, akkor az egészből kurvára elegem van. Kezdek eljutni oda, hogy nem kéne belepofázni olyanba, amihez semmi közöm nincs. Máskor okosan kisétálok az olyan szitukból, ami veszélyezteti testi épségem. A testem a templomom, építem és óvom, akkor nem fog egy kis csicska késsel nekem esni és felmetszeni az alkarom, mert ketté töröm a gerincét a kis rohadéknak. Mellé az ingem is tönkre vágta és még a Bentley is véres lett. Az már csak hab a tortán, hogy levegőt is nehezen kapok, szétrobban a mellkasom, de szerintem ez egy laza szívmegállás, amit akkor kaptam, amikor, amikor megláttam, hogy véres lett a kocsi.
A legjobb az egészben, hogy nekem itt nem kell a sorsomra várni, mert ezen az ótvar helyen, akkor is fél órát ülsz a sürgősségin, ha éppen lóg a fejed egy kurva bőrdarabon és az utolsókat rúgod. Mindig ráérnek, hogy meghalj, annyival is kevesebb. Persze itt is protekciós vagyok, mert vannak ismerőseim, a dokim meg naná, hogy nincs bent. De azt jelezte indul, egyszer még de is ér, addig meg küldenek valakit, aki ellát.
Tiszta szívből remélem, hogy nem valami morcos picsa nyitja rám az ajtót, mert semmikedvem valaki undok fejébe pislogni, miközben ömlik a vérem, az ingem már elázott, mákos vagyok, hogy hófehér.
Akurvaistenbasszameg!
Alig bírtam felülni a az asztalkára, amire felparancsolt a csaj, aki bevezettet, azt meg inkább néztem takarítónak.
Szívesen kapkodnék az oldalamhoz, ha lenne erre szabad kezem, de nincs, a vérzésem tompítom a szabaddal.
Amúgy is rühellem a retkes kórházakat, pénzlehúzás, amiről persze nem az itt gályázó népség tehet, hanem a nagykutyák, aki zsebre gyűrik a nagy zsét.
Valaki jöhetne, mert elvérzem, ami valahol enyhe túlzás, de mellé eléggé fáj, nem segített a negyed pohár pia sem.
Az meg már el sem merem gondolni, hogy az ing hogy ragad bele és milyen mély még nem nagyon néztem meg, mert a bal alkarom alján vágtak fel, mint valami kurva malacperselyt. Mondjuk vér hullott belőlem piros és még teszi is.... idevérzek.
Humoros, kár, hogy nincs kedvem nevetgélni rajta.

Elképesztően forgalmas az este. A műszak még csak 4 órája kezdődött, de már legalább 40 beteget hozott a mentő, hozzátartozó, járókelő, vagy jöttek saját lábukon. Mint egy kis méhkasban, mindenki csinálja a dolgát. Ma a zöld folyosóra osztottak, trauma részleg, kellemes élmények (is) kötnek ide. (Lio)
Agnes riadtan nyitja rám az ajtót, éppen, amikor beadok egy tetanusz elleni oltást, és már mondja is, hogy a kettes kezelőben van egy vérző beteg. Kérdőn nézek rá, miért nem látja el ő, de csak forgatja a szemét, és a feje mellett az ujját. Bolond? Némán tárgyalunk egymással, elvégre nem illik mást kibeszélni a háta mögött. Erről viszont beszélnem kell vele. Akárki kerül a kezelőbe, el kell látnia. Ha hülye, ha nem. A betegről nem is szólva.
- Oké, átveszem, te maradj itt. Már úgyis végeztünk, csak a dokumentációt kell aláírni. Viszlát, Mr. Black!
Elköszönök, és már megyek is tovább, menet közben véve le a kesztyűm, hogy aztán majd kézmosás után újba bújhassak bele. Rám férne már egy pár perc pihenő, egy pohár víz, szomjas vagyok, és eddig meg sem álltam, de amikor a férfi karját meglátom, tudom, hogy erre aligha lesz idő.
- Jó estét, Mr...- gyors pillantás a dokumentációra. Nagy betűkkel rá van írva V.I.P.- .. Sparks. Amelia Simeon vagyok, ápolónő. Elmesélné nekem, mi történt?- kérdezem, és már fertőtlenítem is a kezem, aztán kesztyűt húzok. Nem akarom azzal tölteni az időt, hogy elolvasom, mit írtak róla a triageban, csak veszteném vele az időt. A beteg látszólag beszámítható, fiatal férfi, remélem, tud beszélni, így gyorsabban haladunk.
Ellenőrzöm a sebkötöző-kocsit, (az egész egy fél pillantás, mindennek megvan a pontos helye) és ha mindent rendben találok, odatolom a paciens bal karja mellé. Látszólag az sérült, hiszen az inge alkarját átitatta a vér. Máris haragszom Agnesre, hogy legalább egy steril gézlapot nem nyomott rá a sebre. Hát hol tanult az a lány? Elsősegélyben nincs otthon, az már biztos.

Minden egyes elcsöppenő vérszilánkommal együtt rohadtul fogytán van a türelmem is. 5 perc várakozáshoz sem vagyok szokva, nem hogy ahhoz, hogy értékes nedűt vesztek és szarnak rám, mellé még előre is vettek. Amúgy, most kint ülnék a váróban és lavórba véreznék?
Azt is sejtem, hogy ez erősen túlzás, de nekem az azonnal is késő van, 5 perce még pont időben lettünk volna.
Király lenne arra gondolni, meg később, majd azt mesélni, hogy unottan várakoztam, de szétvet az ideg. Egyrészt a fájdalom, ilyen téren, nem a kedvencem. Nem mondom, vannak esetek, amikor rajongok érte, de az nem azaz eset. Másrészt szeretném megnézni a kis tetűt, ghogy vajon foltozzák-e már? Ha igen, akkor itt vajon? Meglátogatom szívesen.
El sem hiszem, amikor végre nyílik az ajtó és besétál a helyi beach királynője. Oh faszom, hogy egy ilyen nőnek is a sebesülésemet kell ellátnia. Sajnos ettől a fájdalmam, mit sem csillapszik, immár csikorgó fogaim is nehezen enged fel.
- Amelia! - ismétlem meg köszönés képen a nevét, aztán csak figyelem, ahogy előkészül, most még csak másra sem tudok nagyon koncentrálni. Amint mellém ér, összefoglalom az eseményeket.
- Egy helyi srác úgy döntött rajtam teszteli a hattori hanzoját. - egyértelműen nem egy karddal vágtak meg és nem is egy hanzóval, főleg nem egy eredetivel, ha ugyan még létezik közkézen. Mert akkor nem lenne karom, de talán ilyen vágást egy replika sem ejt, nem tudom, még nem néztem meg, elég nekem, hogy retkesül fáj és ömlik a vérem, aminek decije többe kerül, mint a srác filéző kése, amivel nekem ugrott.
Nem megyek részletekbe, tuti hülyének nézne, hogy a kocsim miatt keveredek bajba, de valljuk be a kis köcsög akkor is megvagdos, ha csak elmegyek mellette az utcán. Tegyük hozzá, hogy nem nagyon értette a dolgát, mert a macsatéja a csomagtartómban figyel, a csuklójánál pedig alkalmaztam, amit a gyógyszeres dobozokra írnak, mely szerint kattanásig tekerd.
Cserébe begyűjtöttem egy vágást, és vagy két bitang erős ütést a markolattal az oldalamra, emiatt is lehet, hogy alig kapok levegőt. Holnapra törplila lesz, a fejem is ha meglátom. Ha meg nem tudok lemenni edzeni.... valaki meghal. Képletesen persze. Elengedem a karom, az ingemből halkan pöttyen pár csepp vér az asztalra. Gőzöm nincs mi legyen az ingemmel, eddig jól szolgált, mint felitató eszköz, így nekilátok felgyűrni, de az még vizesen is mókás véresen, meg nem....

Mozgalmas este, és Agnes nincs a toppon. Ma nem vagyunk túl sokan, nyár van, szabadságolás. Agnes fiatal nővér, elmondása szerint szereti a szakmáját, de tapasztalataim szerint kissé felszínes, és jobban szeret csacsogni, mint dolgozni. Most csak ketten vagyunk a traumán, és amikor segítséget kér, tudom, hogy nem lehet visszautasítani.
Rá bízom a betegemet (azt már nem tudja elrontani, hogy aláírassa vele a dokumentációt), aztán elköszönök, és bemegyek a kettesbe, ahol az a bizonyos "vérző" beteg vár. Mert hogy mije vérzik, azt Agnes nem mondta. Gyors terepszemle: betegre, dokumentációra, kötözőkocsira, és közben kézmosás, új kesztyű... 2 perc alatt képben vagyok, mit is kell csinálnom. Bemutatkozom, és a beteg mellé lépek, oda húzva egy széket is, mert ez nem két perces munka, és nekem máris fáradnak a lábaim. Amúgy sem lottón nyertem őket. Ahogy kérem, mondja el, mi történt vele, már le is ülök mellé. Kicsit eltúlzott a sztori. Még hogy hattori hanzo. Ha egy karddal támadtak volna rá, lehet, hogy a feje hiányozna a nyakáról. Vagy béna volt, aki használta.
Közben kiterítek egy vízhatlan kendőt kettőnk közé, a karja alá. Nem kéne, hogy mindent összevérezzen. Az inge bal oldala és szinte egész alkarja a vérétől nedves.
- Értem. Mutassa, legyen szíves- ha fontosabb eret érintett volna, már elvérzett volna, de a sérülése súlyosnak tűnik.
- Ki hozta be? Vett már be vagy kapott fájdalomcsillapítót? - kérdezem, és a sebére koncentrálok. Az orvosnak biztos szóltak már, remélem, hamarosan itt lesz, mert ezt minden bizonnyal össze kell varrni.
- Kérem... , -mondom aztán, amikor látom, hogy feltűrni készül az inge ujját- Inkább vegye le azt az inget. Segítek, várjon.
Gyors mozdulatokkal gombolom ki az ingét, és először a jobb, majd a bal kezéről húzom le az inget.
- Ne mozgassa a karját, legyen szíves- kérem közben, és magamban felszisszenek, amikor meglátom, milyen hosszú a sérülése. Mázlija van, hogy nem tűnik túl mélynek. Úgy látom, az ujjait is képes mozgatni.
Vetkőztetés közben észrevettem egy pár véraláfutást a mellkasán, ezért megkérdezem.
- Nem okoz fájdalmat, szúrást, ha levegőt vesz? Milyen sérüléseket szerzett még? - Pneumothoraxa ugyan (még) nincs, akkor másképp venné a levegőt, de ha elrepedt vagy eltört a bordája, nem lenne jó, ha én lyukasztanám ki a tüdejét. Minden (következő) lépés a válaszától függ.

Én is tudom, hogy költői túlzásokba esem, egy karddal levágták volna a karom, de a teljes igazság meg bosszantóan szarul hangzik, így azt el is kerülöm egyből. Mit mondjak, hogy a kis srác a kocsimmal baszakodott én meg berágtam és ahelyett, hogy elmentem volna mellette hagytam, hogy belém kössön? Milyen felnőttes lenne.. pedig igyekszem komolyan érett lenni, de ... grr, az ilyen dolgok felhúzzák nagyon az agyam. Én sem csesztetem senki cuccait. Mindegy is.
Behozni? Valakinek be kellett volna hoznia? Fel sem tűnt, hogy milyen vészesen folyik a vérem, csak félúton, de valószínűleg az idegesség feltornázta az adrenalin szintem. Csak nemrég tudatosult benne, hogy kurvára fáj a karom és ezt én nem akarom.
- Kellett volna? - valakinek behozni? Nem vagyok már 5 éves, nem kell kísérő és talán még ma haza is húzok, némi varrással vagy kapcsolással. A lényeg, hogy azért ne maradjon túl nagy nyoma, és mellé sportolhassa, tegnap lehetőleg. Nem vagyok türelmetlen fajta, nem kicsit.
- Semmit sem kaptam! - most, hogy mondja merőben ideje lenne, akkor talán nem csikorognának a fogaim a fájdalomtól és nem kéne holnap még fogorvoshoz is mennem, hogy helyre tegye a megkopott zománcot, a letört darabkákat. Francba is már. Igaz, hogy egy 9 pontos nő előtt sírva sem fogok fakadni, remélem.
Nekiállok feltűrni az ingem, nekem ez tűnik logikusnak, hiszen csak a karom kell mondjuk, ha kéri... szívesen le is veszem, kár, hogy ezen gondolatok csak fél pillanatra fognak meg, mert közben megint összepréselődnek a fogaim kínomban. Szakszerű mozdulatai elférnének az otthonomban is, vajon tud főzni? Ha úgy, mint vetkőztetni, haza kéne vinni.
- Igyekszem. - nem mozgatni, mert nem is esik jól, ami meg nem jó, azt nem csináljuk, ettől vagyunk mi gondolkodó lények, az agyunk mind a 10%-os kihasználásával, ami oly csekély, hogy nem is szeretek rá gondolni. Mi lenne, egy jó kis 30-40-nel? Már magamtól gyógyulnék és nyoma sem maradna, mert ennek fog és ez eléggé felbosszant.
A hideg is erősen kiráz, ahogy meztelen lesz a bőröm, ilyen hideg van? Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire fázom.
- De, vagy ha mozdulok, lélegzem, sóhajtok, élek. - ezen esetekben fáj. Most mit most is, de nem számot tevő, már amúgy is zsibbad az agyam is.
- Ennyi. - többször esélye nem volt hozzám érni, mert a vágással felcseszte az agyam. Jó, hogy nem a torkom metszette el, akkor mondjuk most semmi sem fájna, de lemaradtam volna egy sok szempontból is tetszetős megvetettségről. A csaj érti a dolgát, az fix, mellé vérnyomás nővelő hatása is van. Kíváncsi vagyok, hogy az a tipise, csak a melónak élő alkat-e vagy van benne játékosság is?!
Sajnos én is a bordámra panaszkodnék, az volt már repedve és ismerem milyen érzés, hát ilyesmi. Nem vagyok felhőtlenül boldog, de lehetne rosszabb is, tekintve, hogy fejbe is lőhetett volna, amilyen elcseszett világban élünk.

Kérdésemen meglepődik. Oké, nagyon férfias, hogy nem áll mellette senki, de...
- Úgy értettem, ugye, nem egyedül jött be a kórházba? - valaki hozta, hozatta magát. Megeshetett volna, hogy elájul a vérveszteség vagy a fájdalom miatt.
Közben gondosan felmérem a terepet, elsősorban a vérzés forrása érdekel. Egy biztos, az ingét eléggé eláztatta. Vagy régóta vérzik, vagy nagy a sérülés.
- Ezen mindjárt segítünk. Van gyógyszerérzékenysége, allergiája? - kérdezem, és ismét Agnes jut eszembe. Legalább ennyit megtehetett volna, ha már a sebhez nem nyúl. Amúgy nem is értem. Ez a pasas nem hülye. Lehet, hogy kissé türelmetlen, de ez érthető, nem? A fájdalomingert a legtöbben agresszióban vezetik le.
Nem elég, hogy feltűrje az ingét. A sérülést izolálni kell, legegyszerűbb, ha az egész felső testét  felszabadítom, így aztán azt is szemrevételezni tudom (nem saját örömöm kielégítésére, bár az igazat megvallva, nem egy nyiszlett alakot fújt elém a szél). Hogy ne nagyon mozgassa a karját, segítek neki levetkőzni. Érzem az izmai összehúzódásán, mikor érez fájdalmat, és igyekszem a legóvatosabban mégis gyorsan dolgozni vele.
Szerencsére, együttműködő, nem lázong, megcsinálja, amit kérek. bár biztos kellemetlen neki, hogy hűvös van. A 18-20 fok, ami a kezelőben be van állítva, hideg lehet a kinti fülledt meleg után, de ez ide pont ideális.
- Fázik? - kérdem együtt érzőn, ahogy a libabőr megjelenik a testén. Okozhatja a fájdalom is (hol van már az orvosa?), és okozhatja a vérveszteség...
A mellkasán néhány zúzódást veszek észre, erről eddig nem beszélt, pedig tudnom kell róla.
- Ezeket hogyan szerezte? - mutatok a mellkasára, de közben a kezét is nézem. Egyenlőre ülő helyzetben tartom. Féltem a mellkasát. Arra kéne feküdnie, szinte hasra, mert a kezén lévő sérülés az alkar külső felén van (biztos védekezésképpen maga elé emelte a kezét, amikor a késsel került szembe). Főleg, hogy azt mondja, fáj légvételre.
- Mindenképpen kell majd röntgen, van-e törés, vagy repedés a bordáin. -Jelenleg nem gyanakszom ptx-re, akkor nehezebben kapna levegőt, és erősebb lenne a fájdalma, ezt nem lehet leplezni, nem tudná titkolni. Szerencsére, más sérülése nincs. Remélem, nem titkolózik.
Nem, ez az ember nem hülye. Agnest nem értem. Szereti a jó pasikat, jobban is, mint kéne. Ez az ember nem csúnya, kigyúrt teste van (Agnes esete), miért nem maradt hát vele? Beszélgettek volna, közben ellátja a sebét. Talán még egy randit is meg beszélhettek volna. Már ha a pasi nem elkötelezettje valakinek. Gyűrűje ugyan nincs, de ez nem jelent semmit...
- Elmondom, mit fogok csinálni...- érintem meg a karját, de közben az arcába nézek- Le kell tisztogatnom a sebet, vértől egyéb lehetséges szennyeződésektől, hogy elkerüljük a fertőzést. Aztán teszek rá egy fedőkötést és elküldöm a röntgenbe, hogy megnézzük a bordáit. Be kell adjak egy tetanusz elleni védőoltást; nem kapott ilyet az elmúlt 5 évben, ugye? - kérdezem és újra eszembe jut, ki lehet az orvosa, hogy még mindig nincs itt. VIP betegeket nem szokás megvárakoztatni.
- Az alkarját az orvos fogja összevarrni vagy kapcsozni..., ezt majd megbeszélik. Remélem, perceken belül itt lesz, és akkor adhatok fájdalomcsillapítót is... - Új és hülye szabály, hogy mindent orvos rendel el (kivéve a protokollban leírt szereket, mint pl. a tetanusz elleni védőoltás. Mi a fenének kell ahhoz orvos, hogy fájdalmat csillapítsak? Ez nővéri kompetencia! És ez csak a jéghegy csúcsa. - Aztán majd kap fedőkötést. A többit akkor megbeszéljük. Van most kérdése?

Azt gondolom kinőttem abból a kórból, amikor anyukámhoz szaladtam, hogy kísérjen el. Mellé az embert nem is nagyon gondolkodik, amikor szar van a palacsintában, azon agyal hogy juthat minél előbb orvos kézre. Nekem így volt egyszerűbb. Amúgy is kit hívtam volna? Ahogy ez végig szalad az agyamon jutok el oda, hogy mennyire jó életem is van, amiben rohadtul egyedül vagyok, de mivel én akartam így élni.. szavam nem lehet ellene. A kérdést válasz nélkül hagyom, ez egy egyértelmű, de igen, egyedül jöttem be. Ahogy hazamenni is egyedül fogok, a magány átka. Közel senki sem kerülhet hozzám, mert a bizalom csak egy szó a szótáramban, nem hiszek benne, mint a szerelemben sem.
- Jó hír. - akkor majd nem csikorgatom a fogaim fene nagy jó érzésemben, hogy lüktetve okádja szét a fájdalmat a testemben a karom. Olyan, mintha gyújtópont lenne, de már fáj tőle a szemem és a fejem is kissé. A levegő vétel pedig külön kedvencem.
- Nincs! - nem tudok róla, de ha ezt a választ adom, akkor nem tűnök megbízhatónak, márpedig fontos, hogy annak látsszak, mindannak ellenére, hogy kezd az erőm elhagyni, a nyugalmat erőltetnem kell. Lüktetve szalad a vér szerte az ereimben. Az ing nélkül szétfagyok, pedig nem sokat melegített rajtam, de megizzadtam és most prédája vagyok a jeges széláramlatoknak. Segítőkészen vetkőzöm, csak legyünk túl az egészen, mielőtt idegbajt kapok. Az idő pedig fogy, minden egyes tik-tak egyre nagyobb harapásokat szakít ki a testemből.
- Meglehetősen. De hideg is van, nem? - remélem, mert nem szeretnék semmi kórságot összeszedni, de inkább az elfolyó véremnek tudom be.
Lepillantok a mellkasomra, onnan a nőre, mesei, hogy most is azon agyalok szépek a szemei, vagy finom az illata, de lehet ez már halál utáni érzés? Egy sikátorban fekszem és elfogy az életem, álmodom, hallucinálok, hogy eljutottam idáig és túlélem. Na nem kéne parázni ezen, erős vagyok és... erős.
- A kés markolatától, úgy emlékszem, talán van egy ököl nyom is valahol a vesém tájékán, de a markolattal belerobbant az oldalamba az biztos. - mert elbambultam. Így jár, aki lebecsüli a másikat, akkor is, ha magasabb volt, mint én, de izmosabb nem. Azt hittem játszadozunk majd, de ahogy megvágott, elbizonytalanodtam. A következő 10 másodpercben belém roppant az ökle és a kés markolata is, valószínűleg véletlen rossz oldalát indította meg felém különben szép szúrás éktelenkedne a bordáim között, így valahogy jobban tetszik, inkább fájdalom, de azt jelzi élek.
- Remek hír. - imádok összevissza császkálni, az egész annyira abszurd, a dokim meg késik, addig legalább ez a nő érti a dolgát ellenben a másikkal, aki csak pislogott és elmenekült.
Hallgatom a nő halk szavait, ahogy magabiztosan beszél, kicsit lehiggadok tőle, nem lesz itt nagy baj. Tudja mi a dolga, egy ilyen nő kéne nekem az ágyba is, aki nem teketóriázik, tudja mit akar, elveszi de cserébe mindent nekem is ad. Talán az életben kéne egy ilyen nő.... Szép is, intelligens... tuti más vadakra utazik, mint én, mellé ez nem is egy felszedős helyzet. Gondolataim közepette le is maradok arról mi fog következni, csak bólogatok.
Tetanusz? Nem hinném, semmi sebesülésem nem volt, kizártnak tartom, hogy megböktek volna.
- Nem, nem hiszem. - de nekem itt van kartonom valahol, vagy mi a tököm, számítógépes rendszer? Gőzöm nincs ma, hogy trendi.
- Ah, addig nem? - jó hír, mert csikorognak a fogaim, tudnék díjazni egy kis könnyedséget, valamit, ami elvenné a lüktetés élét, a szúró, zsibongó, olykor bénító fájdalmat a karomból. Ha a dokim sokáig késik itt halok meg?
A nő elég szakavatottnak tűnik, nem lehetne, hogy kivételt tegyen?
- Persze, hogy van, nem kaphatok valamit előbb? Már elég nehezemre esik tűrni. - végül kipréselek egy mosolyt is magamból. Még azt sem hiszem, hogy a csaj ne tudna összeölteni, mondjuk az fontos lenne, hogy milyen nyoma marad? Nekem mondjuk már egy ágy is jól esne, ahol békés álomra hajthatnám a fejem, kezd sok lenni az éjszaka. És a kocsit is erősen ki kéne mostani. Faszkivan az egésszel.
- Régóta nővér? - most nem is emlékszem, hogy már letegeztem? Nem illet volna, de sosem voltam jóban a kényszerű illemmel, illetve azzal pont de, a sznob társaságokban. Ez most nem egy olyan helyzetjáték.

Mr Sparks nem hülye, nem gyengeelméjű. Nem értem Agnest, de egy idő után már nem is érdekel, csőlátásom lesz, ha beteggel vagyok, és csak ő kerül előtérbe. Feltérképezem a helyzetet, és a tudásomnak megfelelően járok el. Bár sok szabály nincs ínyemre, amit bevezettek mostanság, - értem én, hogy ez a mi védelmünkben van- aggódok, hogy nincs még ott az orvosa, hogy kiadja az utasításait. Csinálom, amit csinálhatok egyedül, előkészítem az eszközöket, izolálom a sérülést (közben újakat véve észre), és közben beszélgetéssel próbálom az időt megtekerni.
A fájdalomcsillapítók közül, gyanítom, nem lesz elég a metamizole, ha erősebbet adok, elfedheti a belső sérüléseit.
- Rendben, köszönöm- válaszolom. Könnyű dolgunk lesz, a választék elég nagy, én adnék egy kis nalbufint, ami egy erős hatású, ópioid típusú fájdalomcsillapító, hatásának erőssége a morfinéhoz hasonló. De azt csak orvos rendelheti el, ez a szabály, és előtte még meg is kell vizsgálnia.
Látom, libabőrös. Fázik. Gyanítom, rásegít a vérveszteség is, de valóban hideg van.
- Igen. Én már hozzászoktam, de ha most jött be kintről...- a rádió szerint még mindig hőség van.- Hozok egy lepedőt, azt magára teríthetjük, csak a bal karja ne legyen alatta...- ajánlom fel.
Az ütésnyomok kapcsán aztán azt is elárulja, kapott a veséje is, úgyhogy megnézem ott is. Látható sérülés, véraláfutás nincs rajta, de ez tovább bonyolíthatja a helyzetet. Lehet, hogy ultrahangra is el kell küldeni, nincs-e belső vérzése, vese- vagy lépsérülése. Az utóbbi nagyon alattomos tud lenni. Úgy vérzik el a beteg, hogy nem látszik...
- Kérem... - állok meg egy pillanatra, amikor érzem az iróniát a hangjából, hogy röntgenre is elküldeném.- Nem tenném ki felesleges vizsgálatoknak, de ha felvetődik borda- vagy más belső szervek sérülésének lehetősége, sz Ön érdekében ezt illene megcsinálni. A biztosítója kifizeti... - A zöld pipa a kórlap tetején azt jelenti, érvényes biztosítással rendelkezik, nem is kell megkérdeznem. Fontos, hogy tisztában legyen vele, nem szórakoztatni akarjuk, hanem maximálisan ellátni.
Szóba jön a tetanusz, azt be is adhatnám neki, de előtte lemosom a karját attól a nagy csomó vértől, ami beszennyezte. Míg mosom a karját, elmondom neki, mi minden történik majd még vele. Aztán megmosolyogtat, mert látszik, hogy nem erőszakos, és a türelmetlenségét is igyekszik palástolni.
- Mindjárt kész vagyok a keze letisztogatásával. Ha addigra sem ér ide az orvosa, behívok valaki mást...- mondom, és kíváncsi vagyok, ez a variáció hogyan tetszik neki. Lehet, hogy ragaszkodik a sajátjához (akinek illene már itt lennie), akkor viszont várnia kell.
A seb közepesen mély, hosszú, a sebszélek élesek, világosak, látható szennyeződés nincs is benne (kosz, salak), úgyhogy viszonylag gyorsan le tudom tisztogatni. Hidrogénnel pezsegtetem ki, aztán steril lappal fedem, majd gézzel tekerem körbe. Nagyon nagy mázlija van, hogy eret és ideget nem érintett a penge, ahogy én meg tudom ítélni.
- 6 éve dolgozom... - válaszolok a kérdésére, és közben befejezem a fedőkötést.- Maga mivel foglalkozik?- kérdem udvariasan.
- Most be kell adnom a tatanuszt.... Lejjebb tolná a nadrágját? - Az ép karja felé nyúlok, hogy segítsek lejönni neki az asztalról, mert jobbnak látom, ha állva adom be neki az ellenanyagot. Míg a nadrággal ügyködik, elpakolok magam után, kezet fertőtlenítek és új kesztyűt húzok. A régi elszennyeződött. Aztán egy ülőkocsiba ültetem, mert azzal könnyedén át tudom juttatni a képalkotó vizsgálatokra.
- Hello Amelia, Mr Sparks- lép be az ajtón dr Sanders.
Köszönés után vázolom neki az eseményeket, felhívva a figyelmét, hogy a beteg még nem kapott fájdalomcsillapítót, és milyen sérüléseket észleltem.
- Adjunk neki Nubaint 5 mg-ot, a szokásos higításban, addig kiírom a röntgent és ultrahangot...
Míg csinálom a dolgom, ezek ketten elbeszélgetnek egymással.
- Ha már szúrom, vegyek le labort a vérveszteség miatt? - kérdem az orvostól halkan. Elég sok vért veszthetett, kissé sápadt a páciensünk, de ez is olyan dolog, amiben orvos dönt.

Lassan kezdek ott tartani, hogy löjjön be valamivel, amitől megszűnik a sajgó érzés a karomban, kezdi jelentőségét veszteni a bordám lüktetése, és lassan semmi sem számít, csak túl akarok lenni az egészen. Kiütve átaludni az éjszakát és nem gennyedző fekélyektől rettegni. A kis buzinak meg remélem levágják a fejét, aki belém mélyesztette acél fogát.
Gyógyszert pedig azóta nem vettem be, hogy Judith Algopyrinje valami teljesen más volt és vidraharcot hallucináltam a plafonra, kígyókat a gatyámba, melyek megállíthatatlanul bántalmazták a kiscsajt. Mázli, hogy nem jelentet fel a buta picsa.
A fájdalom növekedésével egyenes arányban fogy a szervezetemből az adrenalin.
Odakint valóban tombol a nyár, a nem is hirtelen hideg, de a változás felkorbácsolja a bőröm, a hátam is kezd fázni, de azt hiszem túlélem, ha ugyan van rá lehetőségem. Nem vagyok egy parázós fajta, de fogytán a türelmem.
- Nagyon kedves, de hagyja. Remélem hamarosan túl leszünk az egészen. - nem akarok betakarózni, erős vagyok, a hideg ébren tart, emlékeztet, hogy élek, hogy minden rendben lesz. Tudom, amit tudnom kell, nem utolsó sorban, hogy nem vagyok a legjobb állapotban, de lehetne sokkal sokkal rosszabb is a helyzet, ha valóban le hanzoz. Tekintetem elidőzik a nő alakján, vékony derekán, ami így is látszik, igéző szempáron, amíg szóba nem jön a testátvilágítás. Ó bassza meg.
Elnevetem magam.
- Komolyan azt hiszi, azért aggódom, hogy lesz kifizetve? - csórónak még sosem néztek, illetve az utóbbi időben nem nagyon. Lehet fux kell a nyakamba, olyan 15-20 kiló, kurva nagy pecsétgyűrűk, arany fog, aranyszem, aranyér.... Kissé gúnyosan felnevetek, ami nem neki szól, hanem a ténynek.
Szakavatott mozdulatokkal tisztítja a bőröm és a sebet, mértékkel sóhajtozom hogy elfojtsak minden szisszenésre emlékeztető hangot. Nem vagyok túl nyápic alkat, de vannak pontok, amikor a Patrick Swayzek is kezdenek kicsit veszíteni keménységükből... még nem tartunk ott. Hulla fáradt vagyok, már nem tart pezsdítően a viadal jellege, noha feldob egy-egy győzelem, de most nem teszi.
- Kihagyom. - nem kell másik doki, ragaszkodom a sajáthoz, akit nagyon rég ismerek, teljesen megbízom benne, nem akarom, hogy más szurkáljon meg. E-e.
A körbe kötözés pszichésen enyhít. Talán csak elhiszem, hogy már nem olyan vészes, de palceboban jó lesz, még így is, hogy tudom.
- Nem semmi. - nem is nagyon nézném többnek 25-nél, de nem is tudom mennyi iskola kell egy nővérnek, hány év, ciki de gőzöm nincs hogyan képzik őket.
- Nem idegőrlő? - ha valami nem lennék, akkor az orvos, ápoló, szartakarító és öreg banyákkal bajoldó....
- Brókerkedem - finom vagyok és közlékeny, mert ide a helyes válasz az lett volna, hogy saját cégem van, ami hasít a tőzsdén, megbízható vérrókákkal, akik minden bőrt lehúznak, arról, akin sok lenyúzni való van. Jut is marad is. Persze ekkor még csak a legális részénél tartunk a dolgoknak.
Sóhajtva csusszanok le az asztalról, olyan lazán, majd szét esek és, hogy igazam legyen, majdnem hanyatt is vágódom. Szeretem, amikor adom az erős férfit és nem jön össze. Sok pontot ér a pokolban. Jobbommal elbajlódom a övemmel, gombbal, minden szarsággal. Ki hinné, hogy ez egy kézzel ilyen nehéz? Mindig azt gondoltam a törött kezű embere is csak kényeskednek. Ahha. A számra harapva szenvedek, hogy valamennyire lejjebb toljam a nadrágot. Persze, hogy ekkor érkezik Felix, mikor máskor. Rühellem a tűket, de nem vagyok gyerek, hogy a szúrás után nyalókáért esedezzek. A kocsiba ülök, mennyivel kényelmesebb a Bentley... Alig várom hogy a volán mögé üljek és elhúzzak innen.
Hallgatom a nő halk szavait, ahogy nyugodtan ecseteli az eseményeket, vajon tud ideges lenni? Dühös? Sikoltozik az ágyban? Ö, köhöm, lehet nem erre kéne gondolnom. Kezet rázok a doktorral és ecsetelni kezdem, ahogy Han Solo nekem esett egy lézer karddal az utcán és tervezte levágni a fejem, de csak megkarcolna sikerült. Persze máris kezd viccesebb lenni, pedig valahol mélyen sem az.
Ultrahang is? Most derül ki, hogy terhes vagyok és vészesen sekélyes.
A családról dumálunk, hogy vannak a kölykök, közlöm, hogy az enyémek jól, kár, hogy kutyák. Leosztja a mikor házasodsz és lesz feleséged, aki majd pl. most is ellátna otthon? Hát vizelni csak tudok majd. A többi meg nem lényeg.
Erősen bólogatok, hogy szúrjon, hányjon kardélre, mert kezdek agyvérzést kapni a fájdalmaktól, lehet lassan ideszülök.
Lezajlik egy újabb szakszerű beszélgetés, amiben Felix akár azt is közölhetné, hogy vágja le a fejem a sarokban nem is nagyon érteném. Mielőtt nekilátunk beutazni a röntgen alvilági helyeit.

Egy kicsit sajnálom a pasast, tényleg. Traumás esetek többnyire gyorsabban jutnak ellátáshoz, mint mások, bár ez az eset most éppen kivétel. Az orvosának már régen itt kellene lennie, Ágnes meglógott a meló előtt, hát aztán neki sem lesz valami fényes véleménye az egészségügyről. Ráadásul én is kiakasztom, amikor szóba hozom a biztosítást.
- Bocsánat, nem akartam megbántani. Manapság sajnos, gyakran előfordul...- hogy a látszat csal? Hogy a lakosság nagy része el van szegényedve, és nem engedhet meg magának minden vizsgálatot? Nekem ezt volt a legnehezebb megemészteni. Egyeseknek minden jár, azonnal, előjegyzési időpont nélkül, mások (pedig rászorulnának) nem jutnak megfelelő ellátáshoz. Talán ezért vonz az önkéntes munka valahol, ahol valóban számít a segítség, a jó szó, az emberség. Afrika?
Igyekszem a munkámra koncentrálni, közben az emberben is tartani a lelket. Bár már régóta vár, eddig jól leplezi türelmetlenségét. Én is az lennék a helyében. Bár másik orvost nem akar, azért érezni, hogy túl lenne már az egészen. Főleg, hogy én is falakba ütközöm, nem tehetek meg mindent, mert a szabályok felülírják a szakmát.
Korábban nem fogadta el a "takarót". Lúdbőrzik és reszket, sápadtnak látom. Felajánlom a segítségem, hogy lejöjjön az asztalról, de a nadrágját egyedül kell megoldania. Addig én sem tétlenkedem. És közben továbbra is felszínesen csevegünk. Ha ez megnyugtatja, ám tegye. Jobb, mintha ordibálna, vagy csinálná a műsort.
- Hat év nem nagy idő...- nézek rá nagy szemekkel. Ha belegondolok, negyvenet kell lehúzni..., most soknak tűnik.
- Időnként vannak nehezebb esetek, de csak azt lehet felidegesíteni, aki hagyja magát. - Válaszolok diplomatikusan. Ha barátom lenne, megosztanám vele, hogy a kezdet kezdetén olvastam egy kórházi falon egy mondást, amit aztán magamévá tettem. Így szólt: "Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt magunkon bosszút állni". Ritkán lehet engem felhúzni. Bizonyos esetekben sikerül, nem tagadom, de az csak a saját bizonytalanságomból ered. És utólag mind hülyeség, szóval a mondás igaz!
- Úgy vélem, az üzleti élet sem életbiztosítás- állandóan mérlegelni, helyes döntéseket hozni, ha nem is emberek életével, de azok pénzével egyensúlyozni nap mint nap... Engem az kikészítene. Kész gyomorfekély. Kérdőn pillantok rá, vajon őt mennyire viseli meg a döntések folyamatos sorozata. A felelősség.
Beadom a tetanusz elleni oltást, és egy toló kocsiba ültetem a beteget, amikor belép az orvos. Megkönnyebbülten sóhajtok fel. Vázolom neki az eseményeket, aztán kiadja az utasításait, és míg a fájdalomcsillapítót készítem elő, ő lazán elbeszélget a betegével, melyből kitűnik, nem csak szakmailag ismerik egymást. Bevallom, nem nagyon figyelek oda, a szavak mégis eljutnak a tudatomig. A pasas szabad, felesége legalábbis nincs.
- Oké, legyen vérvétel. Egy vérkép, semmi más. - mondja nekem az orvos, aztán a beteg felé fordul- Más panaszod nincs? Ha már itt vagy, megnézzük a koleszterinszintedet? - lehet, hogy humornak szánja, mert mosoly bujkál a hangjában. Ez valami vicc lehet, de én nem értem. Ez csak annyiból érint engem, hogy hány vérvételi csövet készítsek elő. Jó lenne, ha gyorsan kitalálnák...
Mr Sparks jobb oldalához húzom a székem, és a vizsgáló asztalt használom fel, hogy oda pakoljam le a szükséges eszközöket. Gyakorlott mozdulatokkal biztosítok vénát, veszem le a vért, adom be a fájdalomcsillapítót.
- Ettől majd kicsit elálmosodik- mondom a férfinak. Biztos öröme van benne, hogy gyógyszerhez jutott. Eltompul, 5-10 perc múlva fájdalmat már nem fog érezni, de a karját Lidocainnal körbe kell majd oltani. De addig essen át a vizsgálatokon.
Telefonálok beteghordóért, pár percen belül meg is jelenik, addig dr Sanders épp megírja a beutalókat.
- Óvatosan mozgasd- súgom a fiatal srácnak, a nevét nem tudom- lehet, hogy bordatörése vagy belső sérülése van...- Aztán hangosabban- Vizsgálatok után a suturázóba vidd be, légyszíves.
- Pár perc és újra találkozunk- mosolygok a betegre is, ne higgye, hogy elfelejtettem kedves lenni vele.
Míg ő a vizsgálatokat szenvedi el, a vérmintáit eljuttatom a laborba, és lekönyvelem az eddigi beavatkozásokat. Aztán a kötözőbe megyek, hogy ott is előkészítsem a terepet.

Hallom a hangján, hogy máris nem tetszem neki, meg is értem. Hiszen itt ülök én a méregdrága öltönynadrágomba, az ingem kerül annyiba, mint a havi fizetése, ha nem többe. Valószínűleg látott már mindent, amit ez a szakma megkíván. Én meg kinevetem, hogy a biztosításom miatt aggódik. Csak biccentek, nincsen semmi baj. Nem várhatom el tőle, hogy ismerjen, sem azt, hogy félre se tegye. Igen. Van miből nem aggódnom, igen vannak elvárásaim, kinek nincsenek? Az orvosom a "haverom" milliónyi anekdotát ismerek arról, hogy hány embert nem tudnak ellátni, vele sem bocsátkozom erről vitába, hogy mennyit adakozom, milyen célra, mert teszem. Kell, hogy tisztának mondhassam a lelki ismeretem, én is ember vagyok, valahol rohadt mélyen. Nem vagyok egy lelkis alkat, engem sem könnyű megtörni, ez van. Galád vagyok, emberi lény.
Sóhajtozva tűröm a, hogy telik az idő, és nem nagyon történik semmi olyan, amitől kevésbé szenvednék. Az ellátással semmi baj, azzal van, hogy kurvára fáj, lüktet és ordít a karom, hogy valaki vágja le, vagy csak öltsön bele párat és mehessünk haza. Én, azt hiszem ő még marad.
- Tény! Hat év semmire sem elég idő. Vagy túl sok, vagy kevés....- pont határ, nálam. Még nem éri el a bűvös hetest, mondjuk mire mondják? Kapcsolatra? Röhögnöm kell. Hat hetes kapcsolatom sem volt még, nemhogy hat éves. Nem hiszek a szerelemben, még nem jött szembe az a nő, aki miatt érdemes lenne feladni az elveimet. A legtöbb játssza a jégcsapot, míg az ágyamba nem kerül, aztán feloldódik és kiderül, hogy rohadtul kihasználna. Vagy egyszerűen csak kibaszott unalmasak.
Elnevetem magam, a megjegyzésen. Igaz, nagyon igaz, egy ideig....
- Nem lehet könnyű mindig megőrizni a hidegvérét. - nekem nem menne. Pedig boxolni járok, még meditálni is szoktam, nekem is jégkockák hűtik a vérem, de teszem azt Judith fel tud cseszni rendesen, a hülye kislány.
Ezt jó tudni amúgy, hogy a nő nem haragvó és nem idegeskedő fajta. Talán letesztelem és meghívom egy italra, de jelenleg nem tanúsít nagy érdeklődést. Lehet pofára esnék vele. Amivel semmi bajom, nem jellemző, hogy elutasítanak, de nem török össze tőle, az egom ennél sokkal magasabban áll a létra tetején.
- Ahhoz is türelem kell, és tudni, hogy nagyot lehet botlani. Maximalista vagyok ezen a téren, de tudom mikor kell visszavonulni, úgy megúszható agyvérzés és szívösszeomlás nélkül. - részemről a gyomrom is rendben, nem jellemző, hogy nagyon idegeskednék. Minden üzletben benne van a veszteség lehetősége, a minimálisra kell csökkenteni...
Folytatódik az ellátásom és megérkezik a dokim is.
Elbeszélgetünk, ellő pár poént a harci edzettségemről, mumifikálásról és megkérdezi milyen temetést szeretnék... Bírom, hogy nem parodizálja túl....
- Hogyne... meg szeretnék egy végbéltükrözést és egyet a gyomromba is, ha lehet ugyanazzal és ebben a sorrendben. - vágom, hogy nem, máshogy készülnek eme remekbe szabott vizsgálatok, de nem hiszem, hogy bajom lenne a koleszterin haverokkal és még a várcukorszintem is teljesen oké. Nem rendelünk több vizsgálatot, így is annyi vérem elfolyt, jól lakna vele egy vámpír család.....
Toljuk a gyerekes poénokat, miközben a nő szakszerűen dolgozik, vénát is elsőre talál, hálleluja, semmi eldurrantás, ötször mellélövé, attól kicsit el szokott durranni az arcom.
- Amíg nem folyik a nyálam és horkolok hangosan, nincs nagy baj. - figyelem a mozdulatait, ahogy elmélyeszti a tűt a testemben és akaratlanul Ricsi jut eszembe, ahogy magát lövi mindenféle retkes drogokkal.
Pislogva várom, hogy mi lesz, nem tudom mikor leszek álmos, mikor szűnik a fájdalom, de ideje lenne, mert nehezen bírom, a poénok is ritkulnak, a kedvem is erősen kezd romlani. Közben megérkezik, aki tologatni fog. Faszkivan. Már egy ideje nem szeretem ha tologatnak és még egy ideig nagyon nem is nagyon szeretném.
Biccentek, megyünk.
- Várni fogom! - hogy találkozzunk, egy olyan nővel mindig öröm, aki ilyen őrülten szexi, szép a mosolya és az illata biztos vagyok benne, hogy sokáig elkísér.
Túlélek egy röntgent, majd még egyet, halok kérdés hangzik el, találunk egy bordát, ami el nem tört, de megtette volna, ha kicsit erősebb az ütés, most csak addig jutott el, hogy repedjen. Köhögni és nevetni így sem életérzés.
Mire visszafelé tartunk, már kezdő kómás vagyok és a karom is finoman lüktet, jelzi, hogy van még, de a fájdalom tova illan, mint megannyi buborék. Másik terembe érkezünk vissza, és eddigre aludni szeretnék, mélyen, ha lehet az ápolónő velem tarthatna, csak, hogy... lássa mennyire vagyok jól, eleinte. Még magamnak kamuzni is élvezet.
Ahogy visszaérünk, eszmecsere zajlik, ami tompa zúgásként jut el hozzám lehet fel kéne ébredni, túlnyugodtam, ez a helyzet. Lassan térek vissza a monotonságból, és mázlim van, mert a nő nem távozott messzire, van még remény, csak nem tudom mit is akarok valójában. Szexi öltéseket, hogy ne maradjon kurva nagy vágás nyom a karomon. A testem a templomom... amíg védem és óvom, nem lehet nagy baj.

Tévedés, hogy minden jól öltözött embernek van biztosítása. Némelyik olyan smucig, hogy csak akkor fizet, ha éppen szüksége van rá, amúgy nagy ívben tojik az egészségügyre. Nehéz volt megszoknom, hogy ki kell kérni a beteg engedélyét szinte minden beavatkozás előtt, mert egy másik rétegnek csak alapbiztosítása van, és az azt jelenti, valamiért fizetnie kell, valamiért nem. Úgy gondolom, a legrosszabb erről beszélni, legszívesebben sosem tenném, és a legritkább esetben kellemes a kimenetele. Ez nekem nem megy. Ezt az embert is sikerül megbántanom, pedig nem állt szándékomban.
Kérdésére udvariasan felelek, válaszomra adott megjegyzésére csak finoman bólintok. Hat év - ha azt nézzük, hány év munka áll még előttem-, valóban nem nagy idő, más szempontból viszont éppen elég, hogy tapasztalatot szerezzek. Tényleg minden nézőpont kérdése. Talán neki öröm, hogy nem csak tegnap kezdtem a szakmát. Jó kezekben van. Remélem, hogy így érzi.
- Igaza van, nem könnyű. De vajon eredményre vezetne-e, ha én is felvenném azt a stílust, amit néhány beteg közvetít? A kiabálással, türelmetlenkedéssel, fenyegetőzéssel nem érünk el semmit. Nézzen csak rám, nem is lennék hiteles, ha ilyesmivel próbálkoznék- mondom enyhe öniróniával. Törékeny nőnek látszom, mert olyan az alkatom, és belül sem egy sárkány lakozik.
Rátérünk az ő foglalkozására is, úgy érzem, nem illetlen visszakérdezni. Elismerően nézek rá, ahogy a munkájáról beszél. Úgy tűnik, megfontolt üzletemberrel van dolgom, olyan, aki tudja, mennyit és mikor érdemes kockáztatni.
- És Ön régóta bróker? - nem tudom, a számok engem sosem vonzottak. Ehhez is szerelem kell, egyfajta elhivatottság. Én azt nem tudnám csinálni, amit ő csinál, és -gyanítom- ő azt nem, amit én.
Míg beszélgetünk, szépen letisztogatom a sérülését, és ellátom fedőkötéssel, hogy kibírja a vizsgálatokat, amiket meg kell ejteni a varrás előtt. Megkapja a tetanuszt, aztán az orvosa érkezése után a fájdalomcsillapítót is. Kettejük kapcsolata nem az én dolgom, azonban nem vagyok süket, hogy ne hallanám miről beszélnek. Némi türelmetlenséget kihallok Mr Sparks hangjából, ahogy egymással beszélgetnek, de megmosolyogtat, hogyan vezeti ezt fel. Fanyar humor, a doki is veszi a lapot, nem húzza az időt, haladunk. Vérvétel, fájdalomcsillapító... Végre.
A kötözőben találkozunk megint, a vizsgálatok után, közben a doki már tudja, csak egy borda repedt meg, nem komoly sérülés az sem, de fájdalomcsillapítót mégis írunk fel. Belső sérülés nincs, a lép burka sértetlen, a vesék és egyéb hasi szervek szintén épnek látszanak. Jó hír, pláne Mr Sparksnak. Dr. Sanderssel megbeszéljük, hogyan fektessük le a beteget, hogy a legkönnyebben férhessen hozzá a sérüléshez, amit majd össze kell varrnia.
- Érez még fájdalmat?- kérdezem, ahogy mellé lépek, hogy segítsem felállítani, majd felfeküdni az asztalra. Az ép karja alá nyúlok, látom, kissé bódult, hat már a Nubain.
Felix közben beöltözik, és széket tol a fejrész mögé, úgy döntött, onnan fogja varrni a kezet, merthogy a vágás az alkar belső felszínén fut végig, a borsócsonttól majdnem a könyékig.
- Feküdjön le kérem, és a kezét tegye a feje fölé, az ágyra...
Szakmai dolgok történnek, a kötés levétele, izolálás, újabb fertőtlenítés, majd a Lidocain beadása a sebszélekbe.
- Mázlid van- mondja Felix- szabályosak a sebszélek, és úgy tűnik, fontosabb eret, ideget sem ért a vágás. Mégis, hogy kerültél ilyen helyzetbe?
Nem tudom, mennyi az igazi érdeklődés, és menni a figyelemelterelés, de miközben beszél, már szorgalmasan szúrogatja a sebszéleket. Remek sebész, tetszik, ahogy dolgozik, határozottan és gyorsan. Ha engem kéne varrni, az apámon kívül csak rá bíznám magam. Némán dolgozunk össze, nem is kell szólnia, mit adjak a kezébe, mert ismerem a módszerét, így röpke húsz perc alatt végzünk, 25 öltéssel.
- Ezt egy pár napig pihentetned kell- mondja Felix a betegnek- Egy hét múlva vissza kell jönnöd kontrollra. Ha minden rendben, akkor kiveszem a varratokat. Ha viszont fáj, beduzzad vagy belázasodsz, azonnal gyere vissza- adja ki az utasításait, miközben a fedőkötést teszem fel Mr Sparks karjára. - Írtam fel fájdalomcsillapítót, szükség lehet rá, napi 3-4x vehetsz be belőle. A papírokat mindjárt megírom, itt meg is várhatod...
Elrobog, én befejezem a kötözést, majd felkötöm a sérült kezet.
- Alkalmasabb lenne erre egy háromszögkendő, abba kényelmesen bele tud feküdni a keze, de azt nem tudok adni- nem rajtam múlik. - Fontos, hogy lehetőleg ne érje víz. Ha mégis átázik a kötés, jöjjön be, valaki kicseréli.
- Hogy érzi magát? Nem szédül? - kérdezem, amikor úgy érzem, kész vagyunk. Kicsit sápadtnak tűnik. Azon jár az agyam, honnan kerítsek neki egy felsőt, hogy ne a véres ingébe bújjon vissza.
Míg Dr Sanders visszatér, rendet teszek magunk után. Vágó- szúróeszközök a műanyag vödörbe, minden más a "sárga zsákba" kerül. Pár perc alatt rendet lehet tenni.

Csak biccentek, hogy nincs értelme másokkal vitázni, lealacsonyodni a szintjükre... ott pofán csapnak a rutinjukkal. Szeretem az értelmes embereket, akikkel meg lehet beszélni a dolgokat. Rühellem a strucc effektust. Ami engem kiborít, az arcba mosolygás, miközben szétrág az ideg. Azon estekben én inkább szeretem kiadni, ami bánt, ne maradjanak tüskék, amik akarva vagy akaratlan de mérgeznek.
Őszinteség, első pont, legfontosabb, önmagunkkal szemben is. Én nem is vallom, hogy mindig nyugodt tudok maradni, sokszor vagyok tükör, vagy ellenpélda. Valaki minél idegesebb, annál higgadtabb vagyok én, vagy pont nem.
Elnevetem magam, miközben a munkámról beszélünk és sebem tisztogatja. Mozdulatai tiszták, légiesek, de szakszerűek és célt ér velük. Érti a dolgát. Piros pont.
- Pár éve, de előtte gyakornok voltam egy másik cégnél. Sok bukást láttam, még több felemelkedést. - már csak beszélek, hogy ne gyilkoljon meg a csend, mely magába rántana, ha nem lüktetnék a fájdalomtól test szerte több helyen. A bordám minden szívdobbanásra jelzi, hogy baja van.
Mire újra türelmetlenné válok, már a kötözőben éledezve szakadok fel a hirtelen jött kómából, ami ugyan meglehetősen képletes, de érzem benne az iróniát.
Hallom, hogy kupaktanács van, hogyan és mily mód fektessenek el, ami azt illeti a nő megtehetné másfajta szögből, és nem is a hasamra feküdnék, ő feküdhetne rá, de ezt végig sem merem gondolni. Igyekszem nem rátámaszkodni, mégiscsak több vagyok cirka 30 kilóval, ha nem többel és még bódult is, mint egy ló. Mégis érzem az illatát, biztos nagyon finom nő, de azt hiszem ezt nem tudom meg, annyira távolság tartó. Lehet a helyzet nem jó ehhez.
- Nem, már semmit! - azt érzem daliásan viselem a helyzetet, felállok, elfekszem, tiszta sor, közben tuti full esetlen vagyok, mint egy béna izomköteg.
Felmorgok, hallom, hogy tegyem a kezem ide meg oda, ha kapok egy kispárnát elaszom rögvest, és az ápolónő vigyázhatná az álmom, Amelia. A neve is ízes.
A fejem oldalra fordítom, így nem látom mi történik a karommal, csak hallom, elképzelem.
- Valami kis csíra a kocsimnak dőlve csajozott, mire megkértem, hogy húzzon a büdös faszba, nem volt túl segítőkész. Handzsárt rántott, szó ütést követett, és onnan sodródás volt.Felmetszett, én reccsentettem. - nem teljes a sztori de megfelelő. Szerintem a tényeket vázolja és van igazság tartalma nem is kevés. Nincs benne kivetni való. A srác csukója nagyot roppant, lehet Ő járt rosszabbul, lehet csak kirántottam, nem vagyok csontkovács, meg sakkozó se, így nem tudhatom.
Zajlik az összeszokott munka. Vajon mennyire vannak ténylegesen összeszokva? Mellé ez engem miért is érdekel?
Végtelennek tűnik a művelet sor, közben Felix kifejti milyen rosszul is járhattam volna, én meg valahogy nem hiszem, sajog a bordám, minden légvétel megdolgoztat.
Régi dolgok kerülnek elő, amiknek annyi a lényege, gondolom én, hogy ébren tartson.
Végül, felülök az asztalon, igyekszem nem mélyet lélegezni.
Csak pár nap? Tetszik ez nekem, remélem fájni sem fog, de egyből kapom az infót, hogy írt fel fájdalom csillapítót, na bassza meg, akkor ez hiú ábránd volt. Bólogatok. Láz, duzzadás, irány vissza... mikor edzhetek vajon?
Újra csak Amelia kúszik a látóterembe, tekintetem elakad az ajkán, buja gondolat férkőzik az elmémbe... Mi? Háromszög kendő? Sebkötözés? Meglesz.
- Ami azt illeti nem vagyok toppon. - mégis megeresztek egy mosolyt, már nincsenek fájdalmaim, enyhén van minden más bajom. Zúg a fülem, nagyon szeretnék aludni, az már egyértelmű, még nekem is, hogy nem tudok haza vezetni és taxival sem szeretnék közlekedni. Előkotrom a nadrágom zsebéből a mobilom.
- Azt hiszem, kerítek egy sofőrt. - igazából a csaj hazavihetne, magához, elláthatna, minden formában, de valahogy nagyon hideg. Más körülmények között lehet nem lenne ilyen, de itt csak egy arc vagyok a tömegből és nem szeretek tömeg lenni, olyan jellegű tucat, ami figyelemre sem méltó.
Felcsörgöm Natet, de pár csengés után tudom, hogy nem veszi fel már, ugyanígy járok Geraddal is. Osztok szorzok és pörgetem a neveket a telefonkönyvemben. Jodie úgy pattanna ide, mint valami kis angyal, de szerintem túlspirázná, ki tudja hova vinne, és mit tenne velem. Hahah. Vicc és káosz a köbön. Atyszentfasz. Megakad a szeme egy telefonszámom és előre vigyorogva tárcsázok. Rámosolyogok az ápolónőre, várok, hogy felcsendüljön az ismerős hang. A harmadik csengés célba ér, ő meg gondolom zenét hallgat addig.
Helló szépségem, mesélj, rámérsz? Igenlő válasz után, arra kérem, sajnos félig utasítom, de ez sem múlik, hogy pattanjon kocsiba és vállalja ma estére a sofőr szerepét. Még fél szavakkal megnyugtatom, hogy élek, és járni is tudok, nem kell cipelnie, de akár... Ó és nagyon felügyeletre szorulok az éjszaka, sajnos velem kéne maradnia, nehogy baj legyen. Ez persze már csak körítés és a hangom is arról mesél, hogy kamu hátán hazugság, de az éjszakát velem tölthetné. Mosolyogva kinyomom a hívást.
- Remek, hazafuvaroz a csajom. - hát ettől Elee megugraná a dupla lutzot és egy leszúrt rittberger is egyben, ha megtudná, hogy a csajomnak tituláltam, de ezzel majd ráérek akkor foglalkozni. Mellesleg siethetne, illata, íze feltöltene, remélem ma még mindkettőben lesz bőven részem.
Felix barátian elélcelődik rajta, hogy csajom, mi? Kaján mosollyal biztosítom, hogy ha ránéz ő is vállalná majd ezt a jelzőt, a csaj 10 pontból 10-et ér, alsó hangon.

Hogy teljen az idő, mindenféléről beszélgetünk, szóba kerül a munka is, annak nehézségeivel együtt. Nem vagyunk egyformák, de valamiben egyetértünk, biccentésével jelzi, hogy veszekedni ő sem látja értelmét. Olyan embernek vallja magát, aki képes tanulni (mások hibáiból vagy jó példájából). Dolgozom vele, és hálás vagyok érte, mert együtt működik, teszi, amit kérek, nem akadékoskodik, egész kellemes lenne a légkör, ha nem itt lennénk, nem ebben a helyzetben.
Felix megérkezésével hozzájut a fájdalomcsillapítóhoz is. Kicsi vagyok én ahhoz, hogy számon kérjem a doktort, mit csinált ennyi ideig, és örülök a szerencsémnek, hogy Mr Sparks jó fej volt. Az volt. Lehet, hogy én nem bírtam volna ki. Nekem az is fáj, ha késsel megvágom az ujjam begyét. Néha előfordul.
Nem sokkal később a kötözőben látom újra. Kissé kábult, ernyedtebbnek tűnik a teste, de magánál van. A Nubain viszont remek fájdalomcsillapító. Kedvelem, és szeretik a betegek is, kevés a mellékhatása. Kissé bódít, de ezzel jár. Idő van bőven pihenni.
Felsegítem az asztalra, mert akar segíteni és mert tud, még a beteghordó segítségére sincs szükségem (bár el is húzott szépen, angolosan). Felül az asztalra, majd hanyatt fektetjük, arra kérve, a kezét tegye a feje fölé. Felix ismét megkérdezi, mi történt, és valószínű ezzel csak az a célja, hogy beszéltesse a betegét, mert már ismeri a sztorit. Vagy azt gondolja, Mr Sparks talán valótlant állított a kezelőben? Eszembe jut, hogy talán hivatalból értesítenie kell a hatóságot, ilyesmire van szabály, de igazából nem tudom, ez oda tartozik-e. testi sértés történt, egyértelmű, de feljelentés nélkül az orvos semmire sem megy. Vajon akar-e Mr Sparks feljelentést tenni? (Főleg azok után, ha saját bevallása szerint bántalmazta azt, aki őt megvágta). Ez nem az én dolgom, hál'Istennek...
Dr Sanderssel jó dolgozni, ügyes keze van, nyugodt és mégis gyors, hamar megvagyunk, és rám hagyja a kötözést, míg ő a papírokat megírja. Közben én kötözök, rámolok, néhány utasítással látom el a beteget.
- Jó ötlet- mondom én is mosolyogva, amikor azt mondja, kerít magának sofőrt. Ilyen állapotban nem hagyhatnám vezetni, a karja is szinte érzéketlen a sok Lidocaintól. Nem lesekszem, mégis észreveszem, megereszt néhány hívást, míg végül akad valaki, aki segíteni tud rajta. A mód, ahogy ezt megteszi, majdnem vicces.
- Kérem, ne feledje el... a karját pihentesse! Nem szabad megerőltetnie, rá támaszkodnia....- ha éjszakai felügyeletet kért, márpedig olyan hangon, ami félre nem érthető módon közvetítette, mit is akar tulajdonképpen, kímélő üzemmódra kell kapcsolnia. Hogyan lehet ezt virágnyelven megfogalmazni? Remélem, értette, amit mondtam. Nem lenne szerencsés, ha pár óra múlva vérző karral jönne vissza, mert kiszakadtak a varratok. Felix pipa lenne. Talán én is. Most viszont csak összevigyorognak, hogy milyen csajról van szó.
- Viszlát, Mr Sparks, vigyázzon magára!- lépek le inkább, magukra hagyva a férfiakat, hátha másról is akarnak beszélni, és az már nem tartozik rám. Inkább elmegyek, iszok egy kólát.

// Köszi az eddigi játékot. Rajtad múlik, látlak-e még. Ma éjjel, egy hét múlva? //