Megbeszéltük az egyik barátnőmmel, hogy találkozunk a városban egy kávézóban. Már 10 perce várok rá, amikor is kapok egy sms-t, hogy mégsem tud jönni, mert családi vészhelyzet van, és majd bepótoljuk. Kicsit elszomorodok, mert több, mint egy hónapja nem találkoztunk, mert vagy ő volt nyaralni, vagy én, és már hiányzik, de a család mindenek előtt. Viszont ha már itt vagyok, akkor iszok valamit, így magamhoz intem a pincért, és rendelek egy jegeskávét. Amíg várom a rendelést, addig előveszem a táskámból a fényképezőmet, és megnézegetem a képeket, amiket tegnap fotóztam. Pillanatképek a nyüzsgő városból, szerintem egész jól sikerültek, majd előhívatom őket. Öltözetemnek a mai napra egy szűk farmernadrágot választottam, fehér ujjatlan topot, és fehér tornacipőt. Nyakamban egy ezüst nyaklánc lóg, minek a medálja egy szív, a 20. születésnapomra kaptam a szüleimtől. Arcomon mosoly ül, ahogy a képeket nézem, egyébként is szinte mindig mosolygok, de néhány fotó viccesre sikerült, ez is a vigyor tárgyát képezi. Néha felnézek a fényképezőből, hogy lássam, kik térnek be a kávézóba, milyen a társaság itt. Megfordul a fejemben, hogy csatlakozom valamelyik társasághoz, de nem akarok zavarogni, így egyelőre marad az egyedül ücsörgés, de én nem bánom, néha ilyen is kell, ettől függetlenül senkit nem hajtanék el, ha idejönne, én nem olyan ember vagyok.

A mai nap elég laposan indult. Reggel a húgom nyávogását kellett hallgatnom, mondanom se kell ilyenkor az agyamra megy. Imádom, de ilyenkor nem bírom elviselni, így hát leléptem otthonról. Bár egy ideig eltartott mire végre kitaláltam, mivel induljak el. A sportkocsimmal, a terepjáróval, vagy a motorral. Végül a motor mellett döntöttem és azt hiszem, jól is tettem.
Egész délelőtt az utakat róttam, voltam a hegyekben, ahova még Sallyvel jártunk. Na jó, persze nem nosztalgiázni mentem. Mikor megéheztem beültem egy étterembe, jó volt a kaja, de a kávémat, már a kedvenc kávézómban szeretném elfogyasztani.
Mentem még egy pár kört a városban is, de sehol semmi nekem való nem volt. Egy pékségnél vettem egy fánkot, mert olyan jól nézett ki, na de az íze, az borzalmas volt. Most már viszont tényleg a kávémért megyek.
Belépek az ajtón és körül nézek. Majdnem minden asztal foglalt. Persze jó hely, meg van itt minden ami kell, de nem szokott ennyire tele lenni. Egy- két olyan hely van ami nem nekem való, oda üljön az aki nem válogathat.
- Hey, tündérke!- lépek oda egy megfelelő asztalhoz ahol csak egy lány ül. -Szabad ez a hely?- mondjuk miért ne lenne az, főleg nekem?

Találkozó lemondva sajnálatos módon, de ez még nem azt jelenti, hogy egyedül ne ihatnék meg egy kávét. Elvégre a kávézó hangulatos, a kávét szeretem, és még nincs kedvem hazamenni. Az öcsém, Dan beteg, és nem szeretném tőle elkapni a náthát, nem akarok az iskolakezdés előtt nem sokkal lerobbanni, hisz nagyon várom már, hogy elkezdhessem az egyetemet. Remélem sok barátot szerzek majd, és elérem a céljaimat. Viszont addig is buzgón gyakorolom a fotózgatást, épp tegnap jártam be a várost, hogy képeket csináljak, és meg kell állapítsam, jól sikerültek, bár van egy-kettő, amelyik elmosódott, de előfordul az ilyen. Fotónézegetésemet egy fiú hang szakítja meg, én pedig barna szemeimet ráemelem a most érkezőre. Arcomon most is, mint általában csak natúr smink van, szemeim szolidan kiemelve, ajkaimon halvány szájfény.
- Szia! Persze, ülj csak le nyugodtan. – mosolygok rá barátságosan a srácra, és mivel társaságom akadt, ezért szépen kikapcsolom a fényképezőmet, és visszarakom a táskámba.
- Egyébként Nina vagyok. Nina Burke. – mutatkozok be, ha már úgy alakult, hogy asztaltársak lettünk. Kb velem egy idősnek tűnik a másik, vagy talán kicsit fiatalabbnak, de ez engem nem érdekel, én általában jól kijövök mindenkivel.
- Köszönöm szépen! – dobok egy mosolyt a pincérnek, aki idő közben kihozta a jegeskávémat, mellé pedig egy sütit ajándékba.
- És, mi járatban? – fordulok ismét a fiú felé, próbálva beszélgetést kezdeményezni vele, amire remélhetőleg vevő lesz, hiszen mi másért ült volna oda valaki asztalához, amiért egy-két üres asztal is van még?

Ahogy helyet foglalok tüzetesebben is végigmérem a lányt. Elég átlagosnak mondanám, legalábbis én sokkal vagányabb csajokhoz vagyok szokva. Persze azt nem mondanám, hogy egy éjszakára se fogadnám el. Sőt, arra épp jó lenne. Meg is van a mai hálótársam. Úgyse tudna nekem nemet mondani.
- Oké Nina, de nekem csak tündérke maradsz az sokkal jobban illik hozzád- érdekel is engem, hogy hogy hívják. Ha érdekelne megkérdezném, na de mindegy én úgyis úgy szólítom ahogy akarom.
- Engem biztosan ismersz már- vetek rá egy ragyogó mosolyt. - Ha máshogy nem, hát hallomásból, elég sokat lehet felőlem hallani, a legjobb partyarcok velem nyomulnak- oktatom ki Ninát.
- Én a szokásosat kérném- vetek egy pillantást a pincérre miután kiszolgálja a partnerem.
- Á csak beugrottam egy kávéra, gondolom tudod, hogy itt a legfinomabb. Bírom ezt a helyet sokat szoktam erre járni. Amúgy csak gondoltam szusszanok egyet, egész nap hajtottam a mocim, rám fér egy kis pihi. Nézd- mutatok ki az ablakon. A másik oldalon egy fekete Kawasaki Ninja motor áll - látod? Az ott az enyém. Még fél éve sincs, hogy megvettem és már annyi kilométer van benne, mintha már két éve használnám- nem érdekel ha nem érdekli ez a sok információ rólam és a motoromról, de hiszen ő kérdezett.
- Na és te, hogy-hogy egy ilyen szép lány egyedül üldögél itt? Hol van a barátod, hogy mert egyedül hagyni? Ha az enyém lennél nem engednélek el ekkora tömegbe, félnék, hogy lecsap rád valaki- na jó megpróbálok kicsit vele is foglalkozni, muszáj ha azt akarom, hogy estére az enyém legyen.

Még mielőtt megjön a pincér a rendelésemmel, akad társaságom egy fiú személyében, kit természetesen nem hajtok el, hagyom leülni, majd bemutatkozok neki, hisz így illik, legalábbis szerintem.
- Hát jó, ahogy gondolod. – vonom meg a vállam. Van egy érdekes stílusa a srácnak, azt meg kell hagyni, ha ő most attól érzi magát jól, ha tündérkének hív, hát legyen, bár jobban örülnék a Ninának, de ezen nem fogok fennakadni. Nem skatulyázom be sehogyan a fiút, ahhoz nem ismerem eléggé, így megadom neki is az esélyt, mint minden embernek.
- Bocsi, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak, nem hiszem, hogy hallottam már rólad ezelőtt, szóval megmondanád a neved? – mondom neki kedvesen. Tőlem távol áll ez a stílus, amit képvisel, hogy szinte elvárja, hogy felismerjék, mindenki ismerje, de elfogadom, hogy vannak ilyenek. A pincér időközben megjön az italommal, és kihasználva a helyzetet, beszélgetőpartnerem is rendel magának. Az elhangzottak alapján törzsvendég, hisz „szokásos” rendelése is van már, és ez a megállapításom helyesnek is bizonyul a következő megszólalása után. Hallgatom, mit mond, és amikor kimutat az ablakon, arra nézek, és ki is szúrom a motort, ami ezek szerint az övé. Én nem nagyon értek a járművekhez, legyen az autó, motor vagy egyéb más, de azt meg tudom állapítani, hogy szép.
- Én nem járok ide olyan sokat, de tény, hogy finom a kávéjuk. – helyeselek. – Szép motor. Én eddig életemben egyszer ültem motoron, pár éve, mikor az unokatestvérem elvitt egy körre. – osztom meg vele ezt a kis információt. Úgy vagyok vele, ha ő mesélt magáról, akkor ezt az információmorzsát én is elmondhatom. A következő kérdésén viszont felnevetek. Egyre biztosabb bennem az a gondolat, hogy ez a srác bizony megpróbál felszedni. Majd rájön, hogy ezzel a stílussal rossz ajtón kopogtat, de maradok vele ugyanúgy kedves és barátságos, hiszen ártani nem ártott nekem, így nincs okom másképp viselkedni vele.
- Jelenleg nincsen barátom. De jó tudni, hogy te így vélekedsz. – válaszolok jókedvűen. – Gondolom neked sincsen barátnőd, ha ilyeneket mondasz a lányoknak. – mondom félig kérdezve, félig kijelentve, de úgy gondolom, eltaláltam a dolgot.
-A motorozáson és a lányok leszólításán kívül mit szoktál még csinálni? – érdeklődök egy kicsit róla terelve a témát arról, hogy megpróbáljon felszedni engem.

Nehezemre esik elhinni, hogy van még ebben a városban valaki, aki nem ismer. De úgy látszik pont itt ül velem szembe egy ilyen illető.
- Cal vagyok, kis csillag- küldök felé egy újabb csábos mosolyt és kacsintok mellé. Nehogy már ne legyen oda értem egy ilyen lány. Mondjuk hosszú még a nap, messze még az este, van még időm akárkit felszedni, de örülnék egy ilyen lánynak a listámon.
- Szép? Á ez a legújabb modell, tehát ez nem csak egyszerűen szép hanem varázslatos. Tudod milyen jó egy ilyen mocin ülni?- vissza kell magam fogni, mert majdnem olyat mondtam amit megbánok. De tény nem igazán érthet a motorokhoz. Pedig ez egy olyan példány ami tényleg képes a mennybe repíteni. Mondjuk az is igaz, hogy nem mindenkinek lehet ilyen csoda járgánya. Megvolt az ára az biztos.
- Na jó tündérke, talán egyszer hajlandó leszek elvinni egy körre- nem mintha kérte volna, de én attól még felajánlom. Persze mindezt a saját stílusomban, vagy elfogadja vagy nem.
- Nem, nincs- persze azt nem kötöm az orrára, hogy sorban állnának előttem a csajok akiknek csak egy szót kéne szólnom és már az enyém lenne. Van amikor vissza is élek vele, de van olyan is amikor jobban szeretem a kihívásokat, ez pont olyannak tűnik.
- Annyi mindent, hogy te azt el se tudod képzelni. Tudod tehetős családból származom, tehát mindenem megvan amire csak vágyom és mindent meg is tehetek. Szeretek úszni a tengerben, filmezni, színészkedni és lovagolni a naplementében- teszem hozzá, hogy azért valami romantikusat is mondjak, ennyi még belefér.
- A többit a fantáziádra bízom- kacsintok.
- Kösz- közben megérkezik a kávém. Belekóstolok. Igen, pontosan ez az az íz ami miatt pont ide járok, egyszerűen isteni és meg is érdemlem.

A srác elvárná tőlem, hogy tisztában legyek azzal, ki is ő, de sajnos nem tudom megadni neki ezt az örömöt, mert fogalmam sincs, hogy kivel hozott össze a sors itt a kávézóban.
- Nos, akkor örülök a találkozásnak Cal. – mosolygok vissza rá, de a kacsintást nem viszonzom. Nem pont az esetem a másik, de attól még elcseveghetünk. Szó esik a motorjáról, de sajnos vagy nem pont a szakterületem ez a téma, így csak egy „szép” jelzőt tudok a járgányra mondani. Kicsit mintha érzékelném a másikon, hogy szinte mintha sértené a dolog, hogy csak ennyit fűztem a dologhoz, de nem érthetek mindenhez, és lefogadom, hogy neki is van olyan téma, amihez nem igen tudna hozzászólni, de nem akadok fent ezen
- Nem, nem tudom, de elhiszem, hogy fantasztikus élmény. – mondom, és még egy pillantást vetek a motorra, mielőtt visszafordulnék jegeskávémhoz, és megosztom a fiúval, hogy mikor motoroztam utoljára, mire ő egy ajánlattal áll elő.
- Oh minő megtiszteltetés! Köszönöm az ajánlatot. – válaszolok kissé teátrálisan, de hangomon érezhető, hogy csak viccelelődök. Előjön a barát-barátnő téma, amit Cal elég gyorsan le is zár, pedig ő vetette fel. Nemsokára megtudom, mik a hobbijai, és természetesen a végén nem maradhat el a flörtölős stílus sem, amit kezdek megszokni a srácnál. Annyit leszűrtem már a közlése előtt, hogy gazdag szülők gyermeke lehet, ezt érezni a kisugárzásán, és abból, ahogy viselkedik. Szeretem, mikor jók a megérzéseim.
- A fantáziámmal nincs gond. – mondom mosolyogva, de aztán rájövök, ez picit talán félreérthető, szóval helyesbítek. – Úgy értem, fotós vagyok, szóval szükség van a kreativitásra és a fantáziára. - javítom ki magam szórakozottan.
- Van valami terved, mit csinálsz a kávé után? – kérdezem, miközben lassan kortyolgatom az italomat. Nem akarok tolakodó lenni a kérdéssel, de találnom kellene egy olyan témát, amiről hajlandó két mondatnál többet beszélni, mert hosszú távon ez így nem valószínű, hogy jó lesz.

Még szép, hogy örül nekem ez csak természetes. Örülhet is, hogy egy ilyen klassz sráccal, mint én oszthatja meg az asztalát. Nem sok mindenki mondhatja el magáról, hogy képes vagyok hozzá leereszkedni. Sőt, ő azon kevesek egyike akivel még szóba is állok.
- Valóban? Hát akkor a fantáziádra bízom azt is, hogy mi mindent tudnék én ma még veled csinálni. Hidd el, eddig még nem érkezett rám panasz, úgyhogy biztos te is tudnád élvezni a velem töltött időt. Nem hiszem, hogy ért már valaha ekkora megtiszteltetés, mint ez az ajánlat- vetek rá még egy pillantást, aztán a tömeget kezdem el fürkészni. Mindenütt nevetgélő, beszélgető társaságok ülik körbe az asztalokat. Aztán visszafordulok Ninához.
- Nekem ne lenne?- vetem oda neki flegmán.
- Képzeld drágám van, méghozzá ha te is akarod- újabb kacsintás. - Te is szerepelsz benne. Akár most is kipróbálhatnád a mocit. Utána egy mozi vagy lemehetnénk a tengerparta. Esetleg séta a parkban? Este pedig elmehetnénk egyet vacsizni, aztán bulizni. Vagy valami hasonló, az est lezárását pedig szintén a képzelőerődre bízom. Persze nem nehéz kitalálni, mire gondolok- vetek rá egy elég célzó pillantást. Ha esetleg eddig nem jött volna rá, most már biztos tudja mire célzok.
- Na tündérke, mit szólsz hozzá?

Na csak megtudom a másik nevét, így már tudom, kivel is ülök szemben. Vagyis a személyiségét még annyira nem ismerem, de megnyilvánulásai alapján már kezdem leszűrni, milyen srác is Cal. Süt róla a felsőbbrendűség érzése, és az „én mindent megkapok, mert nekem kijár” stílus, de még nem írom le a fiút.
- Nos igen, az eddigiek alapján azt hiszem el tudom képzelni, mit tudnál velem csinálni. – bólogatok mosolyogva. Lassan ténylegesen kibújik a szög a zsákból, hogy mik is Cal tervei velem, de hamarosan úgyis megtudja, hogy velem rossz lóra tett. Megkérdezem, mik a tervei a kávé után, és ismét jön a kacsintgatós produkció, amin én magamban forgatom a szemem, de közben jót mosolygok, hogy mennyire biztos a sikerében a másik. Nem szeretem elrontani mások kedvét vagy lerombolni a terveiket, de sajnos most kénytelen leszek.
- Figyelj Cal, köszönöm az ajánlatot, de én nem az a fajta lány vagyok, aki él az ilyen ajánlatokkal. A motorozás és az utána levő dolgok még rendben vannak, de ami az est lezárását illeti…nos, nem fogok köntörfalazni, engem nem lehet ilyen könnyen ágyba vinni. – mondom, és igyekszem mindezt kedvesen közölni vele. Gondolom nem igazán van hozzászokva ahhoz, hogy visszautasítják az ajánlatát, ezért is fürkészem az arcát barna szemeimmel, hogy lássam, hogyan reagál szavaimra, miközben beleharapok a kávémhoz kapott süteménybe.
- Ha mindezek ellenére még mindig lógnál velem, akkor részemről nincs akadálya, de ha nem, akkor azt is megértem. – teszem még ezt hozzá, hisz stílusa ellenére még mindig nem ítéltem el a srácot, vannak ilyen beállítottságú emberek, ezt el kell fogadni.