F*ck the system~Aubrey&Richard

Amióta átvettem Kevintől az üzletet nincs egy kibaszott nyugodt percem. Persze, tudom, én, hogy csak az első hónapok ilyen kurva szarok és ha ezeknek vége, akkor üdvözölhetem magam a mennyország kapujában, ahogy azt az ITI is megénekelte, de bassza meg, nem látom a fényt az alagút végén. Most úgy teszek, mintha valaha is láttam volna. Mindegy.
Ma át kellett volna vennem egy fontos árut, hogy kitudjam osztani a mindennapi kenyerüket a tetves függőknek. Erre kiderül, hogy a szállító elcseszett valamit és legjobb esetben is, egy hét múlva tudja hozni az anyagot.
Egész nap csörög a telefonom, emiatt a gyökér miatt, most nyilván kedvezményt is kell adnom meg a kiskutyafasza. Megint ő hív, hát beszarok.
- Nem baszdmeg, nem érdekel a magyarázatod, te nyomorék. Tudod mekkora kár ezt nekem te baromarcú? – üvöltöm a telefonba. Nyakamon kidudorodik az ér, idegesen dobolok az ujjaimmal, csattogtatom az öngyújtót, belemeredek a kékes lángba.
- Na idefigyelj, ha holnapra nem tolod ide a képed, akkor a szádon keresztül húzom ki a beled és azzal fojtalak meg, értve? – meg sem várom a válaszát kinyomom a mobilt és hátradőlök a székben. A halántékomat masszírozom körkörösen, hátha attól ellazulok. Hol a kávém? Én rendeltem egy kibaszott kávét!
- Tündérvirágszálam, írásba adjam, hogy egy presszót akarok, üresen? – kiáltom oda flegmán a pincércsajnak. Beledöglök ebbe a napba is. Be kellene lőni magam és elfeküdni, nem egy redvás kávézóban aszalódni. Ujjam végighúzom az asztallapon, áll rajta a por vastagon, kurva lepukkant hely, ezért nem is zavartom magam, hogy beltérben vagyok, rágyújtok sokadik cigimre.

Nincs otthon se kotyogós, se modern kávéfőző. Vannak a konyhámban jó dolgok, de az egyik legfontosabb nem létezik abban a lakásban. Nem tudok meginni egy kávét sem, mert nincs ami lefőzze, az ilyen 3in1-ben kávék pedig borzalmasak. Tuti hogy nem is kávéból van...
Támasztom a fejem, majd bealszom annyira szükségem van egy nyamvadt koffeintől forró kávéra. Most nem is rövidet kérek, hanem egy jó hosszút. Valami kávék kávéjának kávéját fajta ... kávét. Bármilyen jó lenne, csak üssön.
Hallom valaki épp fennhangon telefonál. Azt már nem veszem ki a szövegből, hogy mi akar lenni. De nem is az én dolgom...
Felhajtom a blúzom ujját egészen a könyökömig. Annyira jó, hogy ilyen vékony anyagból van, nem fázom de azért melegem sincs benne. A farmer is csak azért ilyen passzentos lassan, mert beleizzadok és úgy tapad, mint még soha.
Megkérnek, hogy kicsit várjak, el vannak havazva és egy kis időbe telik, amíg elkészül a kávé. Végigjáratom ujjaim az asztalon, és ajakpréselve bólogatok, hogy semmi probléma. Nos, ha kávét szeretnék, akkor össze kell zavarni a pincérlányt. Ha valakinek a társaságában ülök, akkor ha ő kapja, az enyémet is ki kéne hozniuk... Felkelek saját asztalomtól és átrebbenek a korábban hallhatóan telefonálgató mellé.
-Bocs, helló. -Nem vagyok szívbajos, nem jövök attól zavarba, hogy valakivel kontaktálnom kell.
-A gyorsabb kávékiszolgálás érdekében csatlakoznék. -Nem biztos, hogy érti az én észjárásom, de talán ha már ketten követeljük egyszerre, megsürgetik magukat. Talán lehet bővebben ki kéne fejteni a tervét, hogy miről is van szó? Máskor már előfordult, hogy mire társasága lett, addigra mindkettejük rendelését kihozták. Itt is lehet, hogy be fog válni... fene tudja.
-Kicsikarunk egy sütit is a késedelem miatt. -Nem hiszem, hogy a srác arra vágyik, hogy egy ingyen sütije legyen, de nekem jól fog esni.
-Vagy még egy kávét? -Lehet egy dupla jobban esne neki, de nem akarok rámenősnek tűnni, nekem is csak a kávém kell, minél előbb! Gondolom szólna, ha kellőképp értetlen és idegesítő lennék. De egyelőre még nem zavart vissza az asztalomhoz, bár nem jelenti azt, hogy egy lélegzetvételnyi szünet után ne tenné meg.

Meglehetősen csúnyán néznek rám a füstölgő cigarettavég miatt. Neki ez nem tetszik, nekem meg a tetű lassú kiszolgálás, na meg az asztalt belepő métervastag por. De nem fogok úgy tenni, mintha valaha is az angol királynő porcelánjába szolgáltak volna fel nekem bármit is. Mert kibaszottul nem lenne reális. Tovább csattogtatom a az öngyújtóm, idegesen pörgetem a mobilom az ujjaim között. Mi jó kurva élet volt olyan bonyolult abba, hogy időre szállítsa le nekem az árut? Fogyatékos barmokkal vagyok körülvéve.
Unottan nézek fel, amikor hangot hallok irányomba. Kimérten végig futtatom rajta a tekintetemet. Meg kell néznem ki az aki monoton morgolódásomban zargat. Természetes szépségnek tűnik, kissé ártatlan, nem baj, majd megrontom, maradhat. Biccentek a szék felé, hogy miattam aztán ücsöröghet itt, kurvára mindegy nekem mit csinál.
- Csatlakozz. - nyomkodni kezdem a mobilom, le kell rendeznem még pár sms-t és e-mailt, hogy ha már egyszer nyakig ülök a szarban, a hullámzását megakadályozzam. Le fogom lőni azt a gyökeret. Nem, nem éri meg a golyót, inkább felégetem a házát a picsába.
Ismét csak, amolyan ' te még mindig beszélsz' pillantást küldök felé. Miattam verheti a nyálát a kedvezmény után, meg követelhet mindenféle plusszjuttatást, én magasról szarom lefele.
Fáradtan sóhajtok egyet, ledobom a telefont.
- Kávét, akkor inkább kávét. - vevőkör, arra kell most gondolnom. Kedvesnek kell lennem, meg elbűvölőnek, mert más különben sehogy sem cserkészek be újabb áldozatokat, a régiek meg előbb utóbb kihalnak. Nem egy életbiztosítás egyik sem, szinte az összes végső stádiumú heroinista és szépen lassan felemésztik magukat. Nekem is ez lesz a sorsom, tudom én azt nagyon jól csak éppenséggel nem érdekel.
- Most szüretelitek a kávészemeket bazdmeg? - szólok ismét a pincércsaj után, aki már félve megy el mellettem. Mi a faszért nem tudják már kihozni a redvás feketét? Remegő kézzel teszi le elénk a két poharat és nyújtja mellé a számlát.
- Remélem, ezt te sem gondoltad komolyan. - lazán széttépem a papírfecnit és a földre szórom, és belekortyolok a kávémba. - Megváratsz, kihozol valami szart, ami mellé szétégeti a nyelvem és azt hiszed ezért még fizetni is fogok? Húzzál szépen vissza mosogatni aranyom. - a felszolgáló megijed az erélyes hangnemtől, sűrűn elnézést kér és kihátrál.
- Na, én így szoktam kávézni. Vedd úgy, hogy a vendégem voltál - fordulok vissza az asztaltársam felé, miközben kevergetem a csészében pihenő löttyöt.

Ártatlan kis közeledés. Tulajdonképp annál többet nem is akartam, hogy megjöjjön az én kávém is. Nem zavar, hogy figyelmen kívül hagyják a jelenlétem. Továbbra is járatom a számat, amíg meg nem érkezik a leányzó az asztalunkhoz, ismételten üres tálcával.
Szerencsésnek érzem magam, hogy nem dolgozom ilyen helyen, ahol megkaphatom az ívet a munkám miatt. Nem bírnám elviselni, nekem ehhez túl puha a szívem, lelkem. Sose tudnék úgy beszélni senkivel, mintha a seggemből rángattam volna elő, de neki sikerül! Megint rápillantok, ezek a rosszfiúk...
Ez az egész jelenet... bocsánatot fogok majd kérni szegény lánytól. De miért tenném? Ez nem az én keresztem, majd mindenki aggódik saját magáért eleget.
-Kevésbé drasztikusan is megoldhattuk volna. -Hogyne, most már sütim nem lesz. Gyorsan összefogom a hajam lófarokba, hogy véletlen se érjen a csészébe. Kávés hajjal kényelmetlen az utcán mászkálni. De azért elfogadom, nem fogok nemet mondani egy ingyen kávéra.
-Köszönöm. -Fűzöm hozzá, megfújom párszor, hogy ne égessen, ha már olyan fene forró, ahogy állítják.
-Mindig ennyire kemény vagy? -Nincs olyan ember, aki ennyire durva lenne a hét minden napján. Ha igen, akkor lassan küldetést kell vállalnom afelé, hogy megszelídítsek valakit. Mondjuk velem nem volt pofátlan. De ezek a színpadias jelenetek, ezek a nagy drámák. Ehhez nekem még túl korán van...
-Nem mintha erre válaszolnod kéne persze. -Lazán vállat vonok mellé. Tulajdonképp még nem döntöttem el, hogy örülnék-e annak, ha választ kapnék minden egyes kérdésemre, amit ma feltettem. Megint csapongok a saját gondolataim között, hol jó ötletnek tartom, hogy ide ültem, hol pedig szidom magam miatta. Kell nekem a balhé? Balhés srácnak tűnik... De lehet csak megtévesztő a külcsi, meg a szöveg. Odabent kezes bárány lapul! Na jó, túl jót feltételezek mindenkiről, erről le kéne szokni.
-Egyébként Aubrey vagyok. -Teszem hozzá egy kis mosollyal és bár tudom, hogy valószínűleg nem érdekelte a nevem, azért jó érzéssel tölt el, hogy megosztottam vele. Az élet apró örömei... én meg örülök neki, mint majom a farkának.

Idegesen nyomom a monoton fel –le lábmozgatást, közben rágcsálom a cigim végét. Nem zavartatom magam, lazán az asztal lapra hamuzok, ha jól látom nem szokásuk takarítás, így én is nagyívben szarom le, hogy hova szemetelek. Kellene valami, amivel feloldom magam. Pár tabletta vagy némii por. Az új anyagot ma próbáltam volna ki, ha az a pöcsfej nem basz el mindent…hagyjuk, hagyjuk is.
Kedvemre kiüvöltözöm magam, jobb ez, mint az amfetamin.
- Nem szeretem a, hogy is mondtad, kevésbé drasztikus megoldásokat. A szélsőségekben utazom. Középen a gyengék vannak. – visszaváltok normális hangerőre. Szavaimban ott cseng a beléjük ivódott felsőbbrendű flegmaság.
Kérdésére felszökik a szemöldököm. Cseszett jó, akkor bájcsevegjünk. Megadó sóhajjal leteszem a forró csészét a pohárfoltos fafelületre és gúnyos fél mosollyal csóválom meg a fejem.
- Csak azt adom, amit megérdemelnek. – megköszörülöm a torkomat, karcolja a füst, ennek ellenére ismét rágyújtok. Ismét végigmérem a csajt, oldalra döntöm a fejem.
- Hány éves vagy? – bár mondjuk rohadtul mindegy. Még, amikor elkezdtem volt egy olyan szabályom, hogy kiskorúakat nem vonok be a drogvilágba, de ezt már kurva régen megszegtem. A kis partipicsák a leglelkesebb vásárlóim, van, amelyik természetben fizet, az külön nyereség.
-Richard. – szenvtelen hangon túlesek én is az átkos formaiságon, de közben meg kattogok. Összehúzom a szemem, ismét belső ritmusra kezdenek dobolni az ujjaim, noha most nem az idegeségtől. Mérlegelek. Ma kibaszottul sokat buktam a gyökérgyerek miatt, kell valami, ami valamennyire helyre billenti az egyensúlyt, ő pedig a maga naiv ártatlanságával tökéletes lenne. Még élvezném is, ha miattam szokna rá a szerre. Megkell nyernem magamnak, az ilyen fruskák még menthetetlenül hiszik, hogy bármelyik ’rosszfiúból’ házi papucsot tudnak csinálni. Nem egyszer fordítottam ezt a javamra mindennemű lelkiismeret-furdalás nélkül.
Én új kuncsaftot kapok, ők pedig az illúziót, hogy egy kibaszott kosztümös film főhősei. A szex pedig csak ráadás. Vegytiszta üzlet egy csipetnyi színházzal.
- És mondd csak Aubrey, te mindig ennyire szíveden viseled a baszott béna pincérnők sorsát? – a vak is látta, hogy mennyire megsajnálta azt a ribancot. Pedig azt csak szánni lehet, meg golyót nyomni a fejébe. Sosem bírtam a szerencsétleneket magam körül, ezért is fogom mindenképpen megölni a beszállítómat, ha találkozom vele.

Látszik, hogy mennyire burokban neveltek. Apciék az efféle srácoktól szoktak óva inteni. Persze már nagylány vagyok, meghallgatom amit mondanak, el is fogadom, de... mindenkiben ott van a jobbik fél.
-Akkor belátom, gyenge vagyok. Semmi érdekes nincs bennem! -Annyira azért nem vészes. Mások miatt nem kérek általában bocsánatot, de most úgy érzem, hogy szegény lánynak nem kellett volna ennyi szart a nyakába kapnia. Lehet ki is rúgják innen, amilyen jelenetet rendezett ez itt mellettem.
-Én meg csak azt mondom, hogy lehet... ez az első hete. -Megvonom a vállam. Bár nem sűrűn jártam eddig ide, sokszor nem láttam a lányt se. Tuti első napja van, és már most a bugyiba pisilt a srác fellépésétől. De lehet erre buknak itt, a kemény faszagyerekre. Nem az én dolgom.
Mondanám, hogy úrinőtől ilyet nem illik kérdezni, de úrinő nem is jár ilyen helyekre. Erről már rég lecsúsztam.
-23. -Adom meg a válaszom egy vállrándítással. -Miért érdekel... ennyire? -Nem egészen értem, hogy a koromnak mi köze szegény pincérnőhöz, vagy bármi máshoz, de nem egy olyan infó, mint a merre lakom. Nem tudom mi jár a fejében, de látszik, hogy ideges típus. Jár a keze, lába... csoda hogy nem kezdett el éhes oroszlán módjára fel s alá mászkálni, amikor még nem jött meg a kávéja. Az lett volna az igazi!
Elmosolyodom. Most már tudom a nevét, de ettől még nem lettem előrébb. De mivel is? Nem is akarok előrébb lenni. De így már nem vagyunk idegenek... legalábbis a formaiságok végett.
Iszogatom a kávét, miközben a combdobolás mesterének szólóját hallgathatom végig. Nem egyelőre még nem zavar... még.
-Ami azt illeti... nem mindig, de aránylag gyakran. -Igazából csak azért, mert én se szeretném, ha valaki így beszélne velem a munkahelyemen. Megalázó, azt pedig nem szereti senki sem. Jó, vannak, akik erre gerjednek, de nem ebben a formában. Senki sem érdemli meg, hogy így beszéljenek vele. Akkor sem, ha tényleg béna.
-De ez a Te szempontodból mindegy is. -Megint megvonom a vállam. Ha elmegy, majd csak azután lendülök akcióba és kérek bocsánatot szegény lánytól. Addig meg jegelem a témát.

Nálam pedig látszik, hogy rohadtul nem neveltek. Bár kaptam én is atyai jótanácsokat, többek között olyanokat, hogy dögöltél volna meg büdös kölyök. Szép is a boldog gyerekkor...valakinek legalábbis biztos.
- Az lehet. - azt rábízom, hogy bennem mennyi izgalmasságot talál. Öltem már embert, nem is egyet, ez azért szolgáltathatna némi érdekességet a jellemrajzomnak. Kár, hogy ezt kibaszottul nem neki fogom elregélni.
- Magasról leszarom. Tőlem az első órája is lehetne. Bárki, akit berángatok az utcáról eltudja végezni ezt a munkát, de neeeem, mert helyette ilyen béna fruskákkal végeztetik. Még ha a látványra mennének, de...kiég a szemem. - a pincérnő felé biccentek undorodva...geci ronda, mellé még béna is. Az ilyeneknek van kitalálva a 21-es.
Az életkorára csak bólintok. Tudom, hogy ezt megérdeklődni nem volt etikus, de őszintén mikor foglalkoztam én valaha is azzal a telibebaszott illemmel?
- Csak kíváncsi voltam. - most azt mégse mondhatom, hogy mert beakarlak rántani a drogvilágba.
Lassan kezdem érezni, hogy szükségem lenne valami laza kis löketre, ami elbódít vagy csak megszünteti a gyülemlő feszültséget, mielőtt robbannék.
- Áh, mert engem nem tudnál megsajnálni egy adott helyzetben? - cinikus mosoly szökik fel az arcomra miközben belekortyolok a kávémba. Tudom, hogy ha előadnám neki tragikus gyerekkoromat elsápadva hüledezni és garantálna mély együttérzéséről. De én nem tarok igényt senki olcsó szánalmára. Nekem egy dolog kell tőle...jó talán kettő. Első körben az, hogy rákapjon a szerre. Cigizik? A dohányosokat könnyebb bevonzani. A nikotin helyére hamar kerülhet fű, aztán a finomabb anyagok végül pedig arra eszmélnek, hogy lövik magukat.
Előhúzom a zsebemből a cigarettás dobozt és felé lököm.
- Kérsz? - mellé csúsztatom az öngyújtót is bízva abban, hogy könnyű dolgom lesz vele.

Tárgy: Re: F*ck the system~Aubrey&Richard Vas. Aug. 03 2014, 10:14

Csak hallgatom és néha pillázom nagyokat, most komolyan... ennyire sanyarú volt a gyerekkora? Nem volt gyerekszobája? Nem hiszem el, hogy nem volt valaki, aki egy kicsit is foglalkozott volna Vele... szegény pára. Megvonom a vállam, ha nem lehet egy kicsit jobb belátásra bírni, akkor felesleges még egyszer elmondani bármit is. Nem erőszak a disznótor én pedig nem vagyok Teréz anya, csak próbálkozom, mert szerintem az emberek azért még tudnak jó irányba változni. Csak türelmesnek kell lenni hozzá.
Azzal, hogy a koromról érdeklődik egyáltalán nem bántott meg. Nem érzem úgy, hogy ez akkora pofátlanság lenne, mivel... nem vagyok sem idős, hogy le kelljen tagadjam, sem fiatal fruska. Még akkor sem, ha néha tudok úgy viselkedni, de még épp felnőtt nővé válok. Apciék legalábbis azt állapították meg, hogy kezdek megkomolyodni, amilyennek egy nőnek lennie kell. Ahhoz képest... szerintem tévednek, de tény, hogy vannak jobb időszakaim.
-Dehogynem... -Ez milyen kérdés? Persze, hogy meg tudnám, egy kicsit talán már most is sajnálom, amiért ennyire elborult ember lett belőle.
A cigire csak megrázom a fejem. Otthon se dohányoznak már, én se szoktam rá, nincs szükség ilyesmire... néha Apuék, amikor kisebb voltam akkor mintha cigiztek volna, de annak más szaga volt, mint ennek, amit Richi szívott. Sose kérdeztem... talán mert nem tetszett a szaga.
-Nem, kösz, nem dohányzom. -De legalább nem zavar, ha körülöttem viszont igen. Számtalan modell gyújt rá akár egy fotózás alatt is, olyan is, aki egyébként nem dohányzik. Meggyújtani is megtudom másoknak, de általában ha egy-egy slukk ilyenkor összejön, több nem szokott belőle lenni. Nem az én világom, hogy füstöt szívjak, meghagyom másoknak.
Ha megkérdezném, hogy miként szólítsam, hogy szereti... biztos kapnék én is egy szebb ívet ezzel kapcsolatban, úgyhogy mellőzöm a felesleges kérdéseket.
-Na és mond csak, mivel foglalkozol? -Én nem tudom, hogy ő mennyi idős, tulajdonképpen nem is érdekel, de nem tudom eldönteni, hogy fiatalabb vagy idősebb lenne nálam. Régebben se sikerült sose erre választ találnom, anélkül, hogy ne kérdeztem volna meg. Fura ez a társalgás, kicsit olyan, mintha nem is akarna beszélgetni, de azért itt van még, issza a kávét és néha úgy belekérdez valamibe. Nem találom a logikát benne. Lehet nem is kéne keresnem...

karakterinformáció